[Magánjáték] - Egy nyugalmas éjszaka

Csendes őszi este volt aznap. A nyár ebben az évben kifejezetten hosszú volt és forró, s annak rendje módja szerint a melegebb nyarat egy erősebb tél követte. Mert minél forróbb és hosszabb a nyár, annál keményebb tél jön utána. Ez érezhető volt már akkor is, nagyjából nyapnyugta után olyan farkasb*szó hideg lett, hogy még a lovakat is le kellett takarni egy pokróccal, nehogy megbetegedjenek az éjszaka.
Gerard nyugodt léptekkel tért be egy félreeső vidéki kisváros fogadójába. Első dolga volt azonnal körülnézni.
~ Nem látok senkit, aki az egyházhoz tartozna.
~ Nagyszerű. Én sem érzek semmi különöset. Itt megalszunk.
Odasétált a pulthoz, majd azonnal leszólította a csapost.
- Elnézést! Kellene nekem egy szoba egy éjszakára. Egy ágy is bőven elég lesz.
Miután megkapta a kulcsot rendelt még magának valami ennivalót is (rábízta a fogadósra, hogy mit készít) előkapott a köpenye alól egy vaskos könyvet, leült az egyik sarok menti asztalhoz és nekilátott olvasni.

//Gustav egyszer találkozott egy démonnal...nem tudta elmondani, mely fajtájával, de szerencsére nem lett komolyabb baja...bár végig kajánul vigyorgott és gyorsan lezárta a beszélgetést, mondván a szobájába kell sietnie imádkozni...// - Plagius Plébános

Nyugodt volt a napja Gustav Tiszteletesnek, ki zarándok útjának elején kötött ki egy kisvárosi fogadóban, bár már azt sem tudta, mely napszakhoz tartozhat a kintről jövő hideg. Este lehet már? Vagy felhők magasodtak a kis falu fölé, melyek eltakarják a napot? Nem tudta, de nem is sokáig elmélkedett ezen a jelentéktelen dolgon, ugyanis éppen újonnan kitöltésre került italát csodálta, ahogyan az gyöngyöződve hullámzott poharában.
- Áldott légy...hikk...Gyermekem. - köszönte meg az italt, majd bele is kortyolt egy hatalmasat, ellenőrizve, íze hasonlít-e az előző borhoz, melyet elfogyasztott.
- Maga Pap? Hova fajul ez a világ... - rázta meg a fejét az őszes küllemű, terebélyes fickó, majd otthagyta a férfit. Igen, nehéz felismerni a férfit, hiszen a templomtól távol nem hordja magán az Egyházra jellemző ismertetőjegyeit, egy egyszerű vörös ing volt rajta, fekete mellénnyel és egy nagy, vászon kabát takarta mindezt. Sétabotja lábánál hevert, szobáját már korábban lefoglalta, így nem aggódik azon, hogyan fog hazajutni, ha túlságosan torzra inná magát.
Már éppen poharából a második kortyot nyelte le, mikor kirázta a hideg. Csontig hatolt a vele járó rossz érzés, így az italra meredt, bár ekkor már nyílt az ajtó, mely egy idegent engedett be a fogadóba, magával hozva a kintről jövő hideget és a sötét árnyékot, mely szép lassan bekebelezi az épületet...
- Vagy az ital túl keserű...vagy nem vagyunk egyedül... - dörmögte maga elé Gustav, majd szemeivel követte a frissen érkező férfit, kinek megjelenése senki másban nem keltett rossz érzést...

Elégedetten ereszti lejjebb a kezeit, majd fekteti le a könyvet az ölébe. Az étel, amit rendelt, mostanra már biztosan elkészült. Fel is állt, majd elégedetten a pulthoz sétált. Ekkor a fogadós mélán kijelentette, hogy még várnia kell. Gerard nem igazán értette mi történt. Általában könnyedén megbecsüli, mennyi ideig fog tartani, mire elkészítenek és szervíroznak valamit. Egy morgás keretében jobb híján kénytelen volt helyet foglalni a pult mellett. A könyvet is ott hagyta. Visszasétálni már nem volt kedve, olyan sokat biztos nem tévedett, hogyne készüljön el hamarosan, amit rendelt.
Gerard mély lila szemei ragadozó módjára fókuszáltak a számításait keresztülhúzó férfira. Nem tetszett neki, hogy valami nem úgy történt, ahogy eltervezte. Az ilyenektől falra tudott mászni. Óvatosan kinyújtotta a kezét az asztal alatt, majd a tenyerébe megidézte a jól ismert pecséteket, melyek az Elmeromboláshoz tartoztak. Nincs is jobb, mint reváns gyanánt ízelítőt venni haragosunk legkeserűbb emlékeiből. Így is tett, nem kellett csak pár másodperc, és már szeme előtt látta a varázslattól időközben összezavarodott fogadós sanyarú életét.

Gustav estéje eddig volt nyugalmas, a jó érzésű pityókás hangulata percek alatt tova illant és a benn lévő emberekért kezdett aggódni. Egy démon ok nélkül soha nem száll meg egy kis vidéki fogadóban...mondogatta mindig jó öreg csapos barátja, ki tudna mesélni a démonokkal való találkozásairól a fogadójában. Soha nem tartják be az emberek alkotta illemet vagy jó szokásokat, miért tennék, hiszen ők egyszer már meghaltak...
Gustav pedig sosem az a fajta volt, aki nyugodtan, türelmesen ült volna a helyén, már persze, ha ivott, egyébként precíz, taktikus ember hírében állt. Figyelte mit csinál a férfi, bár gyanús volt az, hogy könyvet olvasott, míg várt valamire. Nem ismeri olyan jól a Démonok fajtáit, abban biztos volt, hogy a Csábítás démona már biztos magára vonta volna az emberek figyelmét, vagy ráakaszkodott volna egy áldozatra, egy kevélység démon pedig be se jött volna egy ilyen mocskos lebujba. A Háború fenevada kötözködő típus, keresi azokat a helyzeteket, mikor valami viszályt szíthat. Három lehetőség maradt, ezekből kettő a valószínű...vagy falánkságdémon az ételre várás miatt, vagy Tudás démon a könyv miatt. Furcsa viszont, hogy ott hagyta a könyvét az asztalnál és inkább a pult mellett várja az ételt, talán mégis falánkság démon lesz az.
Nem sok démonnal találkozott Papi élete során, nem tapasztalt elűzésükben, legyőzésükben, de biztos volt benne, hogy valamire készül...ha egy kártyás leteszi kezeit az asztal alá, ott már kést rántanak elő, valószínű hogy tudatlan vagy csal...a démon megjelenéséből ítélve nem engedheti meg magának ezt a gorombaságot, hogy az asztal alá gyűrje kezeit, Gustav érezte, lépnie kell, különben itt valami történni fog. Felállt ülőhelyéről, megfogta italát és a zsebébe nyúlt, úgy közeledett a fiatal felé, miközben magában imádkozott az Úrhoz, hogy segítse meg, ha a Démon megtámadná őt.
- Szép jó estét! Hikk...látom olvasott a túloldalon, ehhez a könyvhöz mit szól? - kérdezte, majd lecsapta az asztalra a fiú elé a bibliát, olyan hangosan, hogyha véletlenül valami huncutságon törné a fejét, kibillentse azt a koncentrációból.
- Jó olvasmány, sok emberi életet megmentett már. - válaszolt a fiú mosolyogva, kezében megcsillantva a botján lévő keresztet, hogy megmutassa neki, kivel van dolga. Reméli, hogy megrémiszti vele a Démont annyira, hogy az kereket oldjon, vagy legalábbis felteszi kezeit az asztalra, hogy azok láthatók legyenek.


//Nem akartam VP-nek tűnni, de elég gyanús, ha egy Démon leteszi kezeit az asztalról, az illem tiltja ezt ugye, és mivel Gustav tudja, hogy mivel van dolga, eléggé adja magát a helyzet, bár írtam is, hogy csak feltételezi, hogy rossz dolgon töröd a fejed. Ettől függetlenül létrehozhatod a varázslatod, de érthető, ha próbál benne megakadályozni.//

Nem kellett volna sok, hogy befejezze a varázslást, s végre kielégíthesse vágyait, bebocsátást nyerhessen a másik legsötétebb titkai közé, szabadon tehesse magáévá egy ember félelmeit. Maga sem értette, miért olyan felfrissítő érzés számára egy ilyen apróság, amikor szinte bármikor képes lenne ezt megcsinálni. Talán a démoni lét velejárója.
Amikor meglátta maga előtt a könyvet, szinte elkerekedett a szeme. Utoljára négy éve láthatott bibliát, annak is csak a borítója volt az, ami beleégett a retinájába. Aztán felfordította a fejét. Az illető olyan közel hajolt hozzá, hogy alig bírta türtőztetni, hogy ne hajoljon hátra.
~ Áááá...tűnj a légteremből! - utálta, ha valaki idegen nem tartja a személyes távolságot.
Aztán oldalra fordította a fejét, é minden világossá vált számára. Egy percig el sem hitte, milyen balszerencsés, hogy pont itt futott össze  egy pappal, aki ráadásul nem is vielte a fajtájától megszokott öltözéket. Ilyen is létezik, könyvelte el magában, miközben megpróbálta rendezni a gondolatait. Az idegen egyházi ugyancsak naiv lehetett, ha odaszólt hozzá ahelyett, hogy lesből támadott volna. Vagy csak meg akarja alázni, ez jutott eszébe. Elhatározta, hogy visszavág neki. Nem hagyja, hogy csak úgy leteremtse őt egy pap. Elhatározta, hogy szaván fogja, mielőtt még egymásnak esnének. Így aztán felemelte a fejét, majd ironikus hangon megsózlította.
- Mi? - nézett rá a keresztre - Faragtál egy zászlórudat? - közölte vele úgy, mintha fogalma sem volna arról, mi az.

Még csak le sem tagadja, látszik a modorán a démoni viselkedés, meg sem próbálta megjátszani az értetlent. Tudás démon, semmi kétség, egy falánk már neki esett volna, türelmetlen típusok, ő pedig helyette egy fricskával vágott vissza, a tisztelet legapróbb jelét sem mutatva egy Pap felé.
- Még csak nem próbálod titkolni kiléted...hikk...ez tetszik...semmi felesleges körözés... - suttogta alig hallhatóan, hogy csak a férfi hallja, majd engedélyt sem kérve leült vele szembe az asztalhoz, figyelve kezeit.
- Tedd fel szépen a kezeidet és beszélgessünk. - mosolyodott el kedvesen, majd belekortyolt italába ezzel tesztelve a vele szemben ülő Démont, kihasználja-e a helyzetet, hogy lecsaphasson. Amennyiben nem tesz semmit, leteszi a poharát és folytatja.
- Nézd...hikk...alap esetben az lenne a betanult módszer, hogy amilyen erőkkel csak lehet, eltüntesselek az Élők közül, de engem más fából faragtak, én ajánlok neked egy üzletet...hikk. Nem csinálsz semmi meggondolatlan dolgot az itt lévő emberekkel és én egy egyszerű ifjúnak foglak tekinteni, ki csak fáradalmait...hikk...próbálja kipihenni a fogadóban. - mondta már igen idegesítő higgadtsággal. Elég ital volt benne, hogy az bátorságot adjon neki, meg hát félni valója sincs, nincs kihez hazamenni. Meg aztán neki több élete van, mint amit egy halandó kaphat magának, míg van alkohol, addig nehéz őt komolyan megsebezni.

Ahogy elkezdett beszélni hozzá, ismerős szag csapta meg az orrát. Világ életében nehezen állta a különféle bólékat, állítólag ez a fajtájának egyik különleges képessége, hogy igazán csekély mennyiségtől is ájultra tudják magukat inni. Egy-két sötételf biztos ölni tudott volna ezért az adottságért, noha ő nem tapasztalta, hogy ennek bármi jelét adták volna, mialatt náluk vendégeskedett.
Az Egyház kutyája meglepően magabiztos volt. Talán csak a bor beszélt belőle, talán csak az az átkozott kötelességtudat, amit a fajtájába beleneveltek. Gerard úgy érezte, mintha valahol a fenyegető szavak közt, tisztelet, megbecsülés bújt volna meg a férfi lelkében. Furcsa volt pont egy paptól hallani, hogy engedékeny lesz...nos, a létezésével. Ám akármilyen kedves is volt, már felszólította őt, hogy adja meg magát. Ezen a tényen nem változtat semmi. Gerard pedig jól tudta, egy igazi lovag sohasem utasít vissza egy kihívást.
A démon egy halvány mosollyal az arcán felállt a helyéről, majd hátat fordított a rejtélyes papnak, hogy pár lépést távolodjon tőle. A párbaj íratlan törvényei értelmében a harcoló feleknek előtte pár lépés távolságra kell a másiktól állniuk, majd illedelmesen köszönteni a másikat, meghajolva előttük. Gerard azért a biztonság kedvéért megidézte az Árnypáncélját a hátát fedő bőrre, mégiscsak egy szentfazékkal van dolga. Furcsa ellentét volt el, így egybekötni egy tisztességes párbajt a másik hátbatámadásával. Így aztán ha Gerard sikeresen meg tudja tenni azt a pár lépést, sarkon fordul, majd a pap szemébe nézve finoman meghajol előtte. Ezután megfeszíti az izmait, és daliás márványszobor módjára kihúzza magát.
- Elfogadom a kihívást. - közölte vele hűvösen mosolyogva, miközben egyik kezét a vállához emelte.

Gustav szótlanul figyeli, ahogy ujdonsült asztaltársasága felkel ülőhelyéről és hátat fordít neki. Érezte, hogy nem fog távozni, nem lesz olyan szerencséje, de az azért meglepte, hogy egy Tudás démona kockáztat egy harcot az Isten egyik követével...a hidegvérükről és a taktikusságukról voltak híresek a Pap számára, nem pedig a nyílt harcokról. No, de Gustav semelyikben nem jeleskedett, pláne nem ittasan, azonban az utca nevelte, olyan, mint párbaj, számára nem létezik. Viszont nem akarta, hogy bárki itt a fogadóban megsérüljön egy bohókás Démon játéka miatt, így mikor az felszólalt, nevetett egyet, megemelte farpofáját és eleresztett egy hatalmas galambot a levegőbe.
- Áldott ez Fiam, viszi az olajfalevelet, hirdetve a békét...perceken belül úgy fogja marni az egész létedet, megbánod a napot, hogy újraéledtél. - nevetett a fiatal az asztal mögött üldögélve, remélve, hogy míg húzza az időt, addig a fogadó szépen kiürül, hiszen elég látványosan előadta magát a Démon, nem próbálta finoman a Pap tudtára adni, hogy nem fogadja el a békés megoldást, kimondta a varázsszót, amire az egyszeri emberek kereket is oldhatnak, ha megakarják élni a következő napot.
- A mai fiatalok olyan hirtelenek. - magyarázta, majd ő is felkelt ülőhelyéről és el kezdett sétálni a fogadó túloldalába hesegetve el közben az embereket. Ha eljut a végcélhoz, kezébe veszi a Démon előbb olvasott, ott hagyott könyvét, majd tekintetét ráviszi a fiatalra.
- Én nem párbajozom...Pap vagyok, nem bajvívó. Mint, ahogy belőled az illemet, úgy belőlem a lovagiasságot ölte ki az élet. - magyarázta, majd, ha még mindig nem lép a fiatal, iszik áldott miseborából és úgy várja a Fattyú reakcióját. A Tudásdémonok nem szeretik, ha a könyveikkel babrálnak, legalábbis amennyire Gustav tudja ezt. Remélhetőleg megenyhül a Démon és szót lehet így vele érteni. Ha nem engedi elsétálni a fogadó másik végébe, hanem megtámadja, megpróbál kitérni, amennyire ittas állapota engedi, bár nem adott okot gyanúra, sőt hihetné azt is Gerard, hogy ő is csak a párbajhoz szükséges lépéseket teszi...na de mindjárt kiderül.

//Hajrá!//

Elégedetten nyugtázta, hogy a kedves pap, bár a szavai nem ezt sugallták de úgy tett, ahogy ő azt elvárta. A szó erős fegyver, különösen olyan kezében, aki tud is vele bánni. Arra gondolt, biztos csak össze akarja zavarni, hogy ő nem játszik tisztességesen. Természetesen ezt nem volt hajlandó elhinni neki. Ő egy pap, ráadásul miközben ezt mondta éppen azon volt, hogy a körülöttük állókat kicsit elhessegesse, hogy biztos ne sérüljön meg senki. Ahogy a szemeik találkoztak, már látta is az elhatározást a tekintetében. Azok az összehúzott szemek, melyek sas módjára pásztázták végig a könyvét. Ez nem tetszett neki. Talán túl sokáig untatta. Ideje volt hát belekezdeni.
- Ám mint kihívott fél, én választok fegyvernemet.
Korábban egyszer már ráfaragott, amikor alábecsült egy szentfazekat. Még egyszer nem fogja ezt megtenni. Lovagiasság ide vagy oda, az eszét nem dobhatja ki az ablakon. Ha harcra kerül a sor, azt mindig komolyan veszi. Előrenyújtotta a kezét, megidézett egy nagy rakás pecsétet, mígnem a tenyerében elő nem bukkant egy...maroknyi dobókocka. Így fogta őket, mintha valami legendás erejű fegyvert tartana a kezében.
- Ismered a kockázás szabályait? - ez a pap, legyen akármilyen erős, nem akart vért ontani. Ha így lett volna, lesből támadott volna. Akkor talán képes lesz rávenni, hogy egyszerűbben intézzék ezt el.

Gerard elégedetten mosolygott. Akárki is volt ez a titokzatos pap, sikerült átvernie.
- Megelégedni, mi? Ne mond ilyet, amikor ilyen értéket teszel fel tétnek.
Az ujjai körül újabb pecsétek jelentek meg, mire megannyi, sötét árnyból font kötél kígyózott elő a ruhaujjából. A béklyók megragadtak egy asztalt, valamint két széket és odahúzták kettejük közé. Elég kényelmetlen lett volna a padló felé hajolgatni a kockák felé. Az asztalon volt három üres kupa is, ezek közül Gerard egyet lesöpört az asztalról. A másik kettő tökéletes volt a játékhoz.
- Egyszerű. - feleli, miközben helyet foglal - Mindketten dobunk úgy, hogy a kockáinkat elrejtsük a kupánkkal. Csak a saját dobásunkat nézhetjük meg. Ezután mondunk egy értéket, hogy melyik számból hányat számítunk kettőnknek összesen, teszem az "négy kettes". A másik emelheti a tétet, ha megnöveli a kockák számát, vagy a dobott értéket. Ha nem akar, a másikat hazugnak kell titulálnia. Ekkor mindketten felfedjük a kockáinkat és ha nem találunk a mondott számnak megfelelő legalább annyi kockát, a hazugot mondó nyert. Ellenkező esetben a másik.
Sóhajtott egyet, majd elégedetten megdörzsölte a halántékát.
- Fogalmazzunk úgy, nem szeretem fölöslegesen pazarolni a varázserőm. - emelte fel a saját kockáig tartalmazó kupát, majd jól megrázta és felkészült a dobásra.
A fejében azonnal elkezdtek zakatolni a gondolatok. Ha egyszer rákoncentrál valamire kizárt, hogy veszítsen.
~ Azt hiszem beszállok én is.
~ Ketten együtt verhetetlenek vagyunk.
~ Szinkron!
~ Szinkron!
A démon tekintete úgy mélyült el, ahogy ő és társa, Lia összehangolták az elméjüket.

Nyugodt, megigéző szemekkel dőlt hátra az asztal másik végében. Készen állt az első körre. Már éppen nyúlt volna a poharáért, hogy dobhasson, de ekkor olyan éles fájdalom hatolt az ágyékába, hogy nem sok kellett, hogy leforduljon az asztalról. Gerard könnyes szemekkel harapott az ajkába, miközben egyik kezével tiszta erőből megragadta az asztallap sarkát.
~ Te utolsó...!
Nagyokat lihegve próbálta meg összeszedni magát. Ahogy állt fel, fél szemmel már meg is látta ellenfelének első hibáját. Lehet, hogy éles nyelvű a pap, de kockázni azt tényleg nem tud. Gondolta ezt egészen addig, amíg meg nem látta, miféle kockákkal cserélte ki az övéit.
~ Minden...ötöt mutat? - pislogott kettőt, miközben nagynehezen összeszedte magát - Nem az én kockáimat használja. Eszerint ismeri a játékot...
Összekaparta magát, majd dobott a saját kockáival.
- Három fordulót játszunk. Aki többet nyer, az győzött.
Magasba emelte a poharát, ahogy készült lecsapni azt az asztalra.
- Ha megfelel így, eldöntheted, ki licitáljon elsőnek.
A keze hatalmas puffanással csapódott az asztalnak. Egy ilyen övön aluli ütés után csak természetes, hogy felhalmozódtak benne az indulatok.
~ Meg fogom mutatni neki...
Ahogy a könny felszáradt a szeme sarkából, a tekintetük ismét találkozott. A démon lila írisze fátyol módjára lengte körbe a ravasz pap vonásait. Arcára ismét a jól megszokott démoni vigyor ült ki. A harcra kész, elszánt párbajozó tekintete, mely szinte felnyársalja ellenfelét.
~...a vereség igazi ízét!

Egy finom mozdulattal megbillentette a poharát, hogy lássa a kockáit. A fogadó lusta gyertyafénye két egyest, egy kettest, egy hármast és egy hatost világított meg. Nem túl erős dobás, futott át a démon agyán. A másik közben megpróbálta ismét összezavarni. Akármi is volt a célja ezzel a ki zínjátékkal, rossz démonra talált. Már tudja jól nem olyan ember az ellenfele, akit félvállról kell vennie. Gerard idegesn ráncolta össze a homlokát. Nem a rossz dobása miatt. A fogadós gyámoltalan viselkedése valamiért kihozta őt a sodrából.
- Ne idegesíts! - fordult oldalra tágra nyílt, cikázó szemekkel - Utálom, ha egy férfi meghunyászkodik!
A fogadós ijedtében azt sem tudta mit válaszoljon, inkább csak megfordult, és megpróbált olyan gyorsan távozni, amilyen gyorsan csak tudott. Gerard ugyan nem értette, mi volt benne ilyen ijesztő, amitől egy épeszű ember megfeledkezett volna a becsületéről. Az egyetlen igaz dologról, amit egy ember magáénak tudhat ebben a romlott világban. Ha ezt elveti magáról, mégis mi maradna neki? Dühítette. A papot okolta érte. Elhatározta, hogy móresre tanítja.
- Ideje hát elkezdenünk. - suhintott végig egyik karjával az asztal felett, majd ahogy a keze visszaért a fejéhez, félresimította vele a haját. Sugárzó mosollyal az arcán emelte magasba az ujját, majd enyhén oldalra biccentett fejjel válaszolt.
~ Ha tényleg ismeri a játékot, akkor szándékosan próbált meg félrevezetni. Tehát számít rá, hogy megpróbálom blöffel félrevezetni.
~ "Tégy olyat, ami meglepetés tőled", ahogy a régi Köderdei mondás is tartja.
~ Ilyen mondás nincs...
~ De van!
~ De nincs!
~ Van!
- Három egyes. - dalolászta neki még mindig a túlzottan indulatos kisugárzásával megspékelve.

Magabiztos arccal emelte fel a poharát, megmutatva a...jól eltalált blöffjét.
~ Mit a pokol? - érezte, ahogy a vérnyomás egy pillanatra az egekbe szökken - Ilyen könnyen átlátott rajtam? Nem az nem lehet. Azt hittem hazudok, igazam volt. Túl merész voltam. Nem egy amatőr lurkó az ellenfelem. Micsoda szerencséje van...
- Ez merész volt. Ha akár csak egy egyes is dobtál volna, most komoly bajban lennél... - vigyorgott vissza rá. Semmi kedve nem volt gyengeséget mutatni.
Leöpörte a kockáit az asztalról, bele a poharába.
- Most tiéd az első tipp.

A Papnak nagy szerencséje volt, hiszen, ha dob egyest, valószínűleg akkor is azt mondta volna, hogy hazudik. A démonom sajátja ez a viselkedés, legalábbis ezt nevelték bele Gustav fejébe.
- Ez nem szerencse, ez tudás kis barátom. Olvass el néhány könyvet a szerencsejátékról Tudor. - vigyorgott gúnyosan a férfi, majd, Gerard mondatára, miszerint az övé a tipp köre, elégedetten bólintott.
- Na nézzük kedves Démon Uraság....hikk... - mondta, majd meglengette kezében a kupát és az asztalhoz csapta. Megnézni eredményét azonban már nem volt ideje, mert mellettük termett a fogadós és lerakta az asztalra a kért italok.
- A ház vendégei. - motyogta, majd amilyen gyorsan ott termett, olyan gyorsan távozott, félve Gerard haragjától, bár meglepő, ugyanúgy tartott a részeges paptól is.
Gustav nem nagyon törődött vele, megnézte dobásának eredményét, ami keményebbre sikerült az előzőnél, két hatos, három ötös és egy darab kettes. Önbizalomtól telve felnézett, majd meg sem várva, hogy a Démon reagáljon saját kockáinak eredményére ki is mondta a tuti nyerő tippet.
- Négy darab ötös. - mondta szinte már elkönyvelve a győzelmet.

Elgondolkozva nézte a maga dobásait. Nem szólt egy szót se. Tekintete elsötétült egy pillanatra, ahogy mélylila szemeivel az önmagát elbízó papot pásztázta. Aztán megnézte a maga dobását. Három hatos, két hármas, és egy egyes lapult a pohara alatt. Határozottan erősebb dobás. Ha ő kezdett volna, talán már magáénak is tudhatta volna a győzelmet. Most azonban emelnie kellett a tétet.
~ Hazudik. Egy darabbal többet mondani kezdésnek, mint ami rendelkezésre áll. Ugyanezt a nyitást használtam. Tíz esetből kilencszer az ellenfél dob egyet belőle. Nálam viszont most egy sincs. Ha most hazugot mondanék...nem, ebben nem lehetek biztos. Csak azért, mert én is így kezdtem, nem lehet hogy ő is ezt használja...de ha egyszer jól ismeri a játékot, olyannyira, hogy leplezni próbálja. Rá kell jöjjek, hány lépéssel gondolkozik előre. Az előző körben egy lépéssel gondolkozott előre. Szinte biztos, hogy az én taktikámat másolja.
Fejében sorra tekeregtek a kerekek, ahogy egyre csak számolt, és a különféle lehetőségeket mérlegelte. Az utolsó tippjénél könnyedén bele tudott látni ellenfele fejébe. Akkor ott a pap valóban egy lépéssel gondolkozott előre. Tehát olyan értéket mond, amit Gerard csak úgy képes megemelni, hogy közbe hazudjon. A démon rövid gondolkozás után végül ledöntötte a poharat a maga kockáiról.
- Nem szép más tollával ékeskedni...és még hazudni is... - vigyorgott rá, megvillantva a kockáit.

Gustav magabiztosnak érezte magát, biztos volt benne, hogy a Démonnak lesz legalább egy ötöse, hiszen Fortuna most teljes mellszéllességgel mellette állt. Magához emelte a kiöntött bort, majd diadalittasan bele is kortyolt, ám, ahogy meglátta ellenfele dobásának eredményét, ki szintén magabiztosan emelte magasba saját kupáját, félrenyelte szájába került borának egy részét és nagy köhögések közepette vette tudomásul, hogy a mocsok megnyerte a kört.
- Nem tudom, hogy pártolt át hozzád a szerencse Démon, de ezt a partit te nyerted. - morgott fintorogva, majd ismét magához emelte a kupát, beleejtette a kockákat és szinte dühből kezdte rázni őket.

//Off: Átvenném kicsit a mesélést, majd a saját körödben visszanyúlhatod, ha érzel rá egy kis affinitást. //

[Mese on]

Ahogy Gustav lecsapta az asztalra poharát, úgy csapta ki valaki a fogadó ajtaját is, még nyikorognia sem volt ideje a jobb időket is megélt fa alkalmatosságnak. Még a bennlévőknek ideje sem volt megnézni az érkezőket, már kuncogás hallatszott kívülről, ahogy pedig végre alakot öltött az eddig sötétségbe burkolózó nagy darab, tohonya férfi, és további négy társa, úgy rezzent meg a fogadóban maradottak zöme.
- Ez Ignác. Meneküljön mindenki! - kiáltotta egy az eddig a sarokban megbújt munkaruhában lévő fickó, s amint az ajtó irányába mozdult volna, az említett óriás már hangra is emelte nyáladzó száját.
- Mindenki marad a helyén! - kiáltotta el magát, majd ujjával a csaposra mutatott.
- Tegnapra ígérted a védelmi pénzt fogadós! Mivel kegyes voltam, adtam neked egy nap plusz haladékot, de lejárt az időd! - rázta meg az öklét a pult mögött remegő férfi felé.
- Nem úgy volt Főnök, hogy kiment a fejedből? - kérdezte a tohonya mögött, eddig a fogadóban lévők elől láthatatlan vékonyka zsoldos.
- Pofád befogod Tódi! - emelte magasra a kezét Ignác, mire a vézna fickó összehúzta magát, majd visszalépett az Óriás mögé.
- Vagy fizetsz, vagy a megállapodás szerint ideadod Csinszka lányod kezéd...hihihi... - futott össze a nyál a szájában, ahogy a szőke leány megjelent lelki szemei előtt...Nem biztos, hogy a fogadóban maradt alakot véletlenül ijedtek meg ennyire, hiszen a két méter körüli férfi hátán egy nagy szekerce díszelgett, hozzáértő személyek észreveszik, hogy ez nem favágásra használandó, bár sok minden nem látszódik belőle, hiszen takarja Ignác igen széles háta. Felsőtestét kopott bőrvért takarta, alatta koszos, rongyos fehér ing, melyen talán megszáradt vér és bor foltok keveredtek össze az évek nagy rohanásában. A zsoldosok fegyvertára változatosabbnak tűnt, valakinél egy bunkósbot éktelenkedett a kezében, de volt akinek egy hosszú kard lógott az övén, hátán pedig egy kicsinyke körpajzs pihent. Bőrvért volt azonban mindenkin, hozzá az elmaradhatatlan hegek az arcon, igazi díszes társaság, le sem tagadhatnák hogy egy rablóbandával van dolga azoknak, kik újat húznak velük.

[Mese off]

Gustav összevonta szemöldökét az újonnan kialakult helyzet láttán, majd ellenfelére tekintett, nem tudta, vajon milyen reakciót vált majd ki belőle a frissen érkezett tulkok közjátéka. Viszont a Pap azt sem akarta, hogy a fogadós valóban gyönyörű lánya ilyen tohonya alak kezei közé kerüljön, mert elnézve az öröm apát, az sajnos fizetni nem fog tudni.
- Sajnálom Ignác Uram, de Csinszkát most ígérték oda kedves cimborámnak. - mondta Gustav a Démonra mutatva, számára jól ismerhető ördögi mosollyal az arcán.

//Off: Ha szeretnéd, meséld tovább, vagy csak reagáld le a történéseket.//

Elégedetten söpörte bele a pohárba. Tökéletesen kiismerte az ellenfelét. A következő körben nem kegyelmez...azaz nem kegyelmezett volna, ha faragatlan módon nem szítják félbe a leszámolásukat. Nem túl elegáns megoldás. És nem is túl lovagias. Az ilyen emberek kezébe egy csokor virág való, nem egy kard. Ha egy hölgy szívét akarja meghódítani, azt nem erővel kell tennie. Az ilyen emberről még a dalnokok is sírva mesélnek. Szánalmasnak tartotta még a démon is.
Akárhogy is, Gerard szívverése egy pillanat alatt a duplájára szökött. Pont úgy nézett most ki, mint a vándor hős, akit messze földön ismertek, s aki könyörtelenül számolt le a szegény nép sanyargatóival, legyenek bármilyen erősek, hatalmasok is. Maga előtt látta a toronyban (fogadó felső emeletén) rekedt hölgyet, aki könnyeivel párbajt vívva kiáltja nevét, mentse meg. Ahogy megmássza a vár legfelső fokát, karjai közt tarva ugrik le a toronyból, hogy aztán...
~ Ha megint rákezdesz, én isten-bizony megöllek... - szakította félbe a lány ideges hangja.

[Mese On]
A haramiák értetlenül néztek Gustavra, a mellette ülő démonra, és persze a kocsmárosra.
- Há? Ezt meg mire véljem?!
Szerencsétlen ipse kezét maga előtt legyezgetve próbál mentegetőzni.
- Nem...én nem csináltam semmit... - szerencsétlen már ájulás szélére izzadta magát, úgy megrémült a banditáktól.
Az egyik öntudatosabb verőlegyén úgy döntött, szerez némi elismerést szeretett főnökénél. Széttárt lábakkal, súlyosakat lépve ment oda Gerard és Gustav asztalához, hatalmasat könyökölve kettejük közé.
- Igaz ez, napsugaraim? - vonta fel a szemöldökét a két férfit pásztázva.

[Mese Off]

Liának rossz előérzete volt. Akármit felel a társa, nem fogják neki elhinni.
~ Besegítsek?
~ Kérlek...
Egy pillanatig tartott csupán, ahogy a kér társ tökéletes szinkronba hozta egymással az elméjét. Tekintetük körbefutott leendő ellenfeleiket, s azok fegyverein. Egyszerű szerszámok, s emiatt könnyen megérhetőek. Mindnek megvan a maga erőssége...és a maga gyengéje.
Gerard tekintete megváltozott. Komolyabb lett, magabiztosabb, kevésbé bizonytalan. Lia tudásával a háta mögött úgy érezte, semmi sem képes őt elpusztítani.
- Mi a baj...talán az emberek minden szavát elhiszik egy papnak? - vágott vissza, nem is a kérdésre, inkább a vele szemben ülő szentfazék aljas húzására.

Kellemetlen helyzet alakult ki a fogadóban, ha a benn maradt emberek inkább menekülnének Ignác elől, mint egy árnyakkal asztalokat és székeket mozgató Démontól, tudhatnak valamit ezek a banditák. Gustav elégedetten bólintott, majd figyelte, ahogy az egyik bandita az asztalukhoz sétált, széttárta lábait majd rákönyökölt a játékterükre. Az hagyján, hogy egy Démonnal ilyen faragatlanul viselkedik, de, hogy egy szent emberrel így beszéljen az a tahóság legalja és itt a nemtudás nem mentség. Azt hiszik, hogy egy pap nem tudja megvédeni magát, vagy csak a saját erejükkel vannak úgy megelégedve, hogy nem félnek semmitől? Annyi bizonyos, hogy ezt a kis távolra eső helyet terrorban tartják, ami Gustavnak sem volt ínyére, bár nem tudja, versenytársa miként vélekedik a helyzetről.
- Azért vagyok itt, hogy reggel összeházasítsam a fiatalokat, barátom, arról nem volt szó, hogy az a jóképű daliáns legény is a lány kezére pályázik. - fordult oda Gustav Gerard felé, majd a tohonya alakra pillantott.
- Én azt javaslom, párbajozzanak a lány kezéért odakinn, már, ha az örömapának is megfelel. - ajánlotta fel a Pap engedékenyen Ignác mögött lévő ajtóra mutatva.

[Mese On]

A verőlegény kérdőn hátratekintett főnökére, rábólint-e a Pap ajánlatára, de legszívesebben már feldarabolta volna mindkettejüket.
- Mi legyen főnök? - kérdezte megsűrgetve Ignác döntését.
- Legyen így, elintézem ezt a kis mitugrászt odakinn, aztán megejtjük az esküvőt idebenn, ha már itt a szentfazék. Hahaha. - válaszolt nevetve a férfi, majd elindult az ajtó irányába.
- Igyekezz vezérgiliszta, nem szeretem, ha megváratnak. Tódi és Heges, ti benn maradtok, vigyáztok a papomra, nehogy elszaladjon. - adta ki az utasításokat a Főnök, majd várta, hogy a Démon mozduljon a kihívásra.
- Igenis Főnök, a Pap nem megy sehova. - válaszolt Tódi bólogatva, majd kezébe vette kését és megnyalta annak életlen felét.
[Mese off]

//Meséljünk egymásnak innentől, ha a karaktered elfogadja a párbajt. Én mesélem a fogadó előtti történéseket, te nekem a benntit, mit szólsz?//

Érezte magán azokat a megvető szemeket, amikkel a nevenincs senkiházi útonálló megtisztelte. Megalázónak gondolta, hogy ő valaki olyan ellen álljon ki, aki nem méltó ellenfél számára. Egy ilyen félnótást minden különösebb erőfeszítés nélkül hidegre tud tenni. Talán gyakorlásnak elég lesz. Így gondolta. Ahogy a másik kettő egymás szavaiba vágva diskuráltak, ő sorban idézte meg a különféle pecséteket a testére. Az általa teremtett tárgyak szép lassan szertefoszlottak. Árnyékuk vígan táncolva a levegőben örlődött porrá, majd futott oda a nadrágja szárához, a lába körül keringve. Ignác mindebből már semmit sem látott, ahogy elindult kifelé a házikóból. A démon bőrét már beborították a különféle más embernek olvashatatlan jelet, idézetek. Érezte, ahogy a testét átjárja az erő, a lábán szép lassan öszpontosulnak az árnyak egy fényes páncélt alkotva, a korábban elporlasztott mágia pedig mint apró kis láng pislákol a cipője orrán.
Felállt az asztaltól és elindult ő is kifelé. Ám nem tervezett tisztességesen harcolni. Ahogy a másik hátrafodult, ő nekiiramodott, hihetetlen sebességgel suhant előre, majd amint Ignác az ajtóhoz ért, ő hátulról egy brutális rúgással tessékelte ki a fogadóból. Sokat ugyan valószínűleg nem ártott a páncélos monstrumnak. Gerard csak az erejét akarta fitogtatni, mielőtt kiment volna a kocsmából.

[Mese On]

A négy verőlegény félig döbbetn, félig vicsorgóan mérges arccal nézett rá a mit sem sejtő papra.
- Hé, mit jelentsem ez?! - ordította a Heges nevű illető, miközben odahúzódott Tóni mellé.

[Mese Off]

Felhasznált spellek:

Gustav hátán deremesztő hideg és rossz érzés futott végig, mi végül fejében ért végett egy éles nyilalás formájában. Valami cseles dologra készül a Démon, s bár halvány lila gőze nem volt, hogy mit akar tenni a nagy darab zsoldossal, és a pribékjeivel, már az is aggasztotta, hogy jelen volt a Démon.
Ő maga nem mozdult a két hozzá kirendelt őr mellett, nem hiányzott neki, hogy olyan bunyóba keveredjen, amit a túlvilági gonosz perceken belül elintéz, feleslegesen nem piszkolja be kezeit.
Aztán végül Gerard megvillogtatta szemfogait, nekiugrott ellenfelének, aki megtántorodott és botorkálva jutott ki az ajtón épp, hogy talpon maradva.
~ Ez aztán a lovagiasság...na de mit is várhatnék egy Démontól. - mosolygott Gustav, majd magához ragadta a kezdeményezést ennek a kis zűrzavarnak köszönhetően, örült is annak, hogy a Démon magára vonta mindenki figyelmét.
A Gerardnak és a fogadó vendégeinek már ismerős trükkjét szeretné bevetni azon barátja ellen, ki rákönyökölt az asztalra és meg nem adva neki a tiszteletet Napsugárnak nevezte.  Botját lábára helyezte, majd egy jól irányzott lendítés és mivel remélhetőleg Heges a Démon és Ignác hepciáskodásával van elfoglalva, nem tud megfelelően reagálni a történetre. De nem áll meg ezen a ponton, megpróbálja kihasználni a meglepetés erejét és a kezében lévő kupával pedig jól pofán küldi a másikat, ki mellette áll, vagyis a Tónit. (Azt hiszem) Ha nem sikerülne ötlete, tehát kitérnek az ütések elöl, hátradől a székkel és hátrabukfenccel próbál kitérni az ellentámadás elől.

[Mese On]

Ignác meglepődve iramodik meg a fogadó előtt lévő kis udvar irányába, de sikerül neki talpon maradnia. Elég rendesen meglepte a mutatványod, nem számított arra, hogy egy kis falusi mitugrászban ellenfélre talál.
- Hogy van merszed kölyök? - kérdezte felhergelve magát, majd hogy megmutassa, mennyire is gondolja koömolyan a harcot leakasztotta hátáról szekercéjét.


- Nincs több trükk fiú, kettéhasítlak. - nevetett, majd várta, hogy végre kilépj a szabad ég alá. Társai az ajtó két oldalán álltak, látszólag nem akartak belekeveredeni a csatába, lehet nem érezték szükségességét, vagy csak tisztességes küzdelemre számítanak...

[Mese Off]

Gerard még mindig töretlen magabiztossággal állt előtte. Mély levegőt vett, majd rendbeszedte a gondolatait.
- Mi az? - mondta váratlanul - Jaj ne már, ez csak szórakozás...igen tudom, nappal van. Ígérem később teszek áldozatot.
Gyakran fordult elő ez vele. Valahányszor a hold áldását kérte, hogy nehézségei támadtak. Mintha egy hang a fejében nyafogott volna, hogy nem akar segíteni. Ilyenkor gyakran magában beszél. Általában rövid időn belül rendeződnek a gondolatai, de érezte, még mindig nem támogatja őt a Hold teljes odaadásával. A Vénasszony, ahogy ő hívta makacs, mint az öszvér.
Gerard pislogott egyet. Ellenfele felé mutatott, csettintett egyet, mire annak szemét belepte a holdpor. Ezután behajlította a térdeit és felkészült az esztelen rohamra. Az a por úgy csíp, mint az atyaúristen. Tudta ezt Gerard, mert magára is lőtte véletlenül...nem is egyszer.



Gustav botja egy jól irányzott mozdulattal ágyékon csapja az egyik gazfickót, aki fájdalmasan felordít, majd a földre rogyik. Társa ekkor éktelen haragra gerjed, már éppen készülne a fiatal papot lecsapni, amikor hirtelen a háta mögül valaki fejbe vágja egy söröskupával. Az egyik kocsmabáli kapva kap az alkalmon, hogy Ignác éppen nincs itt. Mikor ha nem most adják meg a rohadékoknak, amit érdemelnek.
- Nyugton maradsz! - ordít a kába bandita fejére.
A kocsmában mindenki elkezd zörgőlődni. Páran már állnának is fel, de nem nagyon van merszük. Közben Ignác maradék verőlegényei meghallották a ricsajt, azonnal vissza is fordultak, hogy megnézzék, mi folyik itt. A herén csapott illető is lassan magához tér, hátrébb is húzódik, miközben még mindig a nadrágját fogva hajol előre. Nem kell sok, hogy leszabaduljanak az indulatok.

Lö varázslat: