Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek

Latest topics

» { Theo Wagner } Ketyerék, és egyéb hasznosságok.
by Johannes Hagen Today at 12:37 am

» Kereskedősor
by Theo Wagner Today at 12:28 am

» Küldetés: Cinder & Ash
by Wilhelmina von Nachtraben Today at 12:15 am

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 10:28 pm

» Magánküldetések
by Pruinos Yesterday at 9:42 pm

» Egy korty orvosság
by Gloria Yesterday at 8:32 pm

» Cedrick von Nebelturm - helyzetjáték
by Cedrick von Nebelturm Yesterday at 7:47 pm

» Gloria pályázatai
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 7:39 pm

» [Magánküldetés] - Temple of nightmares
by Dieter von Rotmantel Yesterday at 7:26 pm

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Küldetés: Brambles

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

26 Re: Küldetés: Brambles on Csüt. Márc. 23, 2017 1:13 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Az előző posztban elkövettem a hibát hogy nem írtam határidőt, úgyhogy mostantól kezdve EGY HÉT, azaz Márc. 30 a határidő. Aki addig nem ír attól meg kell válnunk sajnos.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

27 Re: Küldetés: Brambles on Szer. Márc. 29, 2017 12:45 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Theo kapkodva haladt kifele az ajtón, miközben a viccesnek vélt, ám de mégis egy érdekes ötlete nem hagyta nyugodni. Ezen ötletből felindulva, az ajtóban megállt, és az állát fogva gondolkodni kezdett annak megvalósításán.
Ahogy ezt kiagyalta, az ajtóban megfordult és így szólt Hildrunhoz.
- Vannak kertészkedéshez kellő felszereléseitek?
- Például gondolok itt egy kis trágyás poshadt vízre, és egy kannára aminek nagyon örülnék ha kölcsön tudnátok adni.

- Gondozni akarod a tövislényt? – pislog a druida lány.
Theo elmosolyodik és így szól, miközben kezével gesztikulálva segítette mondandójának megértését.
- Mindenhol azt halljuk, hogy a növények is igénylik a szeretet, így hát megvizsgáljuk először tudományos, majd ezek után, érzelmi szempontból a tövislény reakcióit, már persze ha van neki.
Egy nagy levegővétel után, már folytatta is a fiatal mágus a mondandóját.
- És ha képesek leszünk egy átfogóbb tézist felépíteni a tövislény konkrét viselkedéséről, talán kideríthetjük a tombolásának az okát is.
- De persze a botanika is mindig érdekelt, így hát itt az alkalom, hogy kipróbáljam a könyvekben olvasott ismereteimet.

Hildrun tétovázva néz, aztán a sarokba mutat.
- Ott megtalálsz mindent, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet.
Miközben a fiatal mágus a sarokban lévő eszközök és segédanyagok között kutat, még utoljára feltesz egy kérdést.
- És még egy kérdésem lenne a város széléhez legközelebb hol nő a tövislény ahol nem támadt meg még senkit?
- Sehol. Csak a városban van.
- Akkor úgy kérdezném, a leg félreesőbb hely ahol nem zavarhatnak?
Matat tovább Theo az eszközök között.
- Szerintem Reginald szétroncsolt műhelyében már nincs semmi, amiért kár lenne és kétlem, hogy bárki arrafelé járna.
Theo felemelte a már majdnem csurig töltött kannát, és megindult kifele az ajtón.
Az ajtóban megállt, majd megfordult.
- Köszönöm így utólag is a segítséget, és az eszközöket.
- Ahogy végzek a vizsgálataimmal, már hozom is őket vissza.
- Addig is szép napot!

Majd visszafordult, és egy sietősebb sétálós tempóban, amennyire a jobb felét húzó kanna súlya engedte, megindult Reginald szétroncsolt műhelye felé.
- Te meg mit csinálsz? Kérdezte Theotól a zsoldos.
- Újraültetjük a fákat az ültess ne háborúzz elvvel?
- Csak egy kicsit mélyebben fogjuk boncolgatni a tövislény reakcióit, tudományos, érzelmi, és egyéb területeken.
Mondta a fiú, miközben már nemtudott gátat szabni a kíváncsiságának.
- Én teljesen adom az ötletet.
- A trágya nem árthat. Merre vannak a kivágott fák?

- Ha most jól értem... elmész tövislényt locsolni?
- Röviden és tömören igen.
- De ez a locsolás sem egy igen biztonságos munka, mivel ki tudja, mi történhet.
- Ha velem jöttök valami választott feladatkör sem ártana nektek.

Gondolkodott magában, állát fogva, tervezgetett egy két percig, majd így szólt.
- Ha segítenétek nekem, az nagyban megkönnyítené, és biztonságosabbá tenné a munkámat.
- Például te druida, te segíthetnél a megfigyelésben, és ha valami gyanúsat látsz, vagy érzel a növény viselkedésében, akkor rögvest szólj és eltávolodunk.
- Te zsoldos, pedig a legrosszabb esetben kérném a segítséged, hogyha körbefonná valamelyikünket, akkor jó lenne a ha le vágnád rólunk.

- szerintem zseniális nagyon sok szenvedést éltek itt át, talán ezzel enyhíthetjük a haragját. – Cav rámutat Theora a kezében levő medállal
Legyint egy nagyot, és elindul egy másik irányba, de mégis megtorpan
- Talán állhatok őrt felettetek. Attól függ van-e benne pénz.
- már sikerült átéreznem az érzéseit, talán megint menni fog. Pénz nekem nem kell.
- Ha sikerül kideríteni valamit, és a rejtélyt is megoldjuk, akkor nincs az az isten, hogy ne lenne benne pénz.
- De gondolj arra is, hogy ezen munkád árát nem mi álljuk.
- De azért még egy pozitívummal csábítanálak ezen munka irányába, hogy hárman gyorsabban kiderítjük a problémát, mint azt te egyedül tehetnéd, és akkor biztosabban üti pénz a markodat is.

- Rendben, legyen. Menjünk kertészkedni. Ha nem történik semmi, legalább gyorsan túlleszünk a dolgon.
- szuper, akkor hárman megyünk, de merre is? - 2piben megfordul hirtelen.
- Reginald szétroncsolt műhelyébe megyünk, Hildrun szerint ott nyugodtan tudunk tevékenykedni.
- Na de ne húzzuk az időt, induljunk is!

Majd az egyezkedés, és megbeszélés után, a trió megindult Reginald szétroncsolt műhelyébe, hátha képesek lesznek valamit kideríteni ezen furábbnál furább ügy kapcsán. De Theot, még mindig jobban érdekelte a növény mibenléte.
Amikor a fiatal fiú az épülethez ért, bámulatba ejtette a növény ereje, és hogy mire volt képes egy ekkora épülettel. Az épület megtalálása, pedig nem bizonyult nehéznek, mivel egy díszes táblácska lógott az épületen, amin az állt, hogy „Ironbough fafaragó műhelye”. Ámbár az épület eléggé romos állapotnak örvendhetett.
Theo megáll a műhely elött, a kannát a földre rakva, leporolva két kezét, majd magában mormogva gondolkodik.
- Hol is kezdjünk neki...
- talán arra az indáknál - mutat pár inda felé a ház tövében. Vagy nézzünk be a hasadékon ha biztonságos?
Amíg Theo gondolkodik, két társa nem várakozik, már a házon tátongó résen keresztül mérik fel a belső terep adottságait, és esetleges vezélyeit.
- Kell itt lennie valaminek.
Hallja Theo, majd bemászik a többiek után.
- van bármi balta?
- Még ha van is, ennél azért csak valami komolyabb indoka kellett lennie a dolognak. Nem?
Theo miután óvatosan bemászott harmadikként úgy, hogy az indákra rá ne lépjen, a szoba szembe lévő sarkához megy, az enyhén bűzös, de annál természetesebb ajándékával, mellyel a tövislény reakcióját fogja elemezni és vizsgálni.

- Én azt éreztem mintha kivágnának, levágnák részeim, de lehet más történt. -Cav megfogja a medált - Mi van ha nem kért engedélyt a medál készítője?
- Hát emberek akkor álljunk fel amondó vagyok.
Mondta Theo, miközben óvatos lépésekkel közelített a lényhez.
- Mindenki tudja a dolgát.
Majd elővette noteszét, és jegyzetelni kezdte a tövislény külső jellemzőit, miközben két társa is kezdte elfoglalni a kijelölt helyét.
Miután Theo feljegyezte a külső jellemzőket, nekikezdet a második fázisnak.
Figyelve tudván a tövislény roppant erejére, óvatosan kezdte el a kis kísérleteit.
Előszőr, nem konkrétan a növényre, csak éppen hogy mellé öntött egy kicsit a kevert vízből, hogy az a padló beesett parkettáján keresztül, éppen hogy csak a növény ottani szárhoz folyjon, de a nagyobb adag, az a süppedésben megálljon, mint egy kis tó.
Ezek után izgatottan, de megbecsülve a tövislény erejét, várta a reakcióját.
Theoék vártak, de a lény nem reagált semmit.
Cav elkezdi simogatni
- Te vagy az, akivel beszélnünk kell?- suttogja
Theo előrébbmegy, majd gyengén, de figyelve a tüskékre, végigsimítja a kezét az inda egy kicsit simább részén. Azon gondolkozik, hogy mégis hogyan születhetett egy ilyen növény, melynek elvileg nincsen konkrét akarata, de mégis valamilyen indokból, a városban nő és támadja meg a lakosokat és a házakat.
- locsoljam meg? - néz a többiekre.
- Tégy úgy.
Mondja Theo, majd ő is a kannát felemelve, elkezdi locsolni a tövislényt.
Ekkor a lény egy pillanatra megmozdult, de mintha csak remegett volna.
Theo gyorsan előveszi a noteszét és jegyzi is fel, hogy miket tapasztalt.
- Nagyobb mennyiségű vízzel való érintkezés, képes volt reakciót kiváltani az alanyból.
Mormogja az írás közben.
Míg Theo elmélyedve írja a noteszébe a feljegyezni való informácíókat, hirtelen egy mágikus kitörésre lesz figyelmes, mely a druida irányából érződött. Nemsokra rá a tövislény indái, is ugyancsak a druida, de még inkább a rejtélyes ékszer felé kezdenek nyúlni.
- Érzem!! Ordítja a druida.
Theo a megmozdulás láttán, hátra vetődik, közben a druida ruhájába belekapaszkodva, próbálja őt is magával rántani.
- Beszélni akarunk veled, békével jöttünk! Miközben Theo próbálja elrántani a szorult helyzetből a druidát.
A tövislény hirtelen nagyon aktív lett, és majdnem mint sokezernyi kígyó, kúszott mászott át a ház falain, mintha összeroppantva azt most örökre oda akarna szögezni minket.
Theo figyeli a mágikus kitörést a druida nyakán lévő ékszerből, majd amikor már elég közel kerül hozzá, megpróbálja azt letépni, de sikertelenül. A druida még ezelött egy érdekes víz alapúnak tűnő mágiával vonta körbe magát.
Közben a szituáció hevében ordítja vízpajzzsal körbevett társának.
- Engedd le te barom!
A Druida vízburkot vont maga köré.
Mindeközben a zsoldosunk, ordibálva rohant a druida segítségére.
- A pajzs véd a mágiától egy darabig ti menjetek ki addig megpróbálom.
Üvöltötte hangosan.
Miközben a pánik, és az adrenalin fokozta hévben, mindenki ordibált mindenkinek, Theo figyelme lankadt, és egy elkóborolt inda tüskéjével, végigsérti a fiatal mágus oldalát, szerencsére csak kisebb karcolást okozva, és még nagyobb szerencséjére, hogy nem tekeredett rá.
Ahogy Theo megérezte ezt a fájdalmat, úgy botját felkapva, elkezdett kirohanni az épületből.
Ahogy az épületből kiért, felkészült a legrosszabb eshetőségre, és hogy még mielött az az ehetőség bekövetkezhetne felkészült, hogy arkán lövedékekkel fedezze társát kijutás közben.
Majd nagy szerencsével, a druida is kihátrál, és háttal kiesik a kijáraton, és a zsoldos társunk is biztonságban kiért.
Ahogy mindenki biztonságban kiért, Theo a történtekből leszűrten úgy gondolta, hogy a tövislény a medált követi, és a biztonságuk érdekében, most a leg megfelelőbb opció annak elhajítása, vagy netalántán elhagyása lenne, hogy a lény ne kövesse, és üldözze őket.
- Amíg tart a pajzs, addíg vedd le a láncot, majd dobd le valahova a földre, majd futunk onnan körülbelül 20 méterre és majd lesz ami lesz.
Osztotta meg hadarva gondolatait társaival a fiatal mágus, de mindeközben a druida pajzsa elmúlt.
- Annyit tudunk, hogy a lánc kell neki. Nézzük meg, mégis mit akar vele kezdeni.
- Biztos jó ötlet ez? - kérdem kétkedve. Ez az egyetlen nyomunk, ha elviszi akkor megint vakok leszünk.
- dobjuk be neki? - értetlenkedve áll fel
- De ez még mindíg egy jobb opció, mint hogy örökké üldözzön ez a veszedelmes növény.
- De ha úgy gondolod, akkor futhatunk tovább, és meglátjuk mi lesz követ e, vagy nem.

Mindeközben a druida felkiált.
A föld hirtelen ropogni kezdett, majd csukló vastagságú indák törtek elő a földből, melyek elkezdték a trió három tagjának lábait körbefonni, mely indák haladtak felfele. Theo és a zsoldos szerencséjére, az indák megálltak a lábaiknál, ámbár a druidánál haladtak tovább felfelé.
Theo gyorsan reagálva a helyzet súlyosságán, három arkán lövedékkel ellőtte először a jobb lábán lévő indákat, majd ugyanígy hárommal a bal lábánál lévőket is.
- Segítsetek!
Miközben segítségért üvöltött a druida, Theo megfogta a nyakában lévő medált, majd erejének maximumával letépte azt onnan, és elhajította olyan messze amennyire csak bírta.
- A mocskos kis!
- Add ide azt a mágikus nyekerét!
Ahogy a medált elhajította a fiatal mágus, úgy az inda megdermedt, és abbamaradt a vad már már üldöző viselkedése.

Felhasználó profiljának megtekintése

28 Re: Küldetés: Brambles on Csüt. Márc. 30, 2017 7:53 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
A ‚Hivatal‘, egy homokbarnára festett puritán épület a piactér közvetlen szomszédságában. Ada ha nem járt volna már itt, akkor is könnyedén megtalálná, hiszen a falu kicsi és az elrendezése is egyszerű. Így viszont kérdezősködnie sem kell, egyszerűen átsétál a téren és bekopog a sima faajtón.
- Tessék, nyitva van! - hallatszik egy hang belülről, s Ada azonnal be is lép aranyszín szemével végigmérve a görbe hátú, nyurga alakot.
- Jó napot! – köszön és mivel az illető viszonozza a figyelmét, folytatja:
- Nefilim Andromeda.  - mutatja be magát - A tövislény miatt jöttem, szeretném megnézni a falu feljegyzéseit az átutazókról és azokról, akik nemrég telepedtek le itt..
Ada elgondolkodik. A kaotlikus paptól, akinél lakik, elfigyelte a befolyás erejét, és úgy dönt megpróbál élni vele, ha szükséges, ha nem:
- Loreena Wildwind ismerőse vagyok, ő az egyik alapító. - és tovább néz áthatóan, mert már megtanulta, hogy mi az a protekció, de még nem szorult belé elég diplomácia ahhoz, hogy társadalmilag megfelelően leplezze.
- Óh, hogy a tövislény... - néz rá kerek kristályszemüvegen át, s Ada nem tudja eldönteni mennyire számít, hogy megemlítette a lovagnőt. - Fáradjon erre, a polgármester biztosan látni kívánja! - nyit ki egy ajtót. A nefilim bólint és elindul befelé, ám még a küszöböt sme lépi át, midőn Foster polgármester, egy alacsony, kopaszodó, kissé köpcös férfi feláll a hosszú asztalata mögül és határozottan néz rá.
- Jó napot, kisasszony. Elnézést, de fogadási időn kívül vagyok.
A félangyal viszonozza a köszönést és a pillantást, majd egy darabig csak áll némán. Nem látszik, hogy zavarban lenne, de az se, hogy menni készülne. Talán csak nem tud mit kezdeni az információval. A fél falu romokban, lakosok költöznek el, a Tristan nevű férfi majdnem meghalt - sőt valaki meg is halt -, és minden belátható porcikája összekaristolva, értelmetlennek tűnik az információ, hogy a polgármester épp ezzel ne foglalkozna.
- A tövislény miatt jöttem. - ismétli el neki is. - Nefilim Andromeda vagyok, Loreena Wildwind ismerőse és szeretném átnézni a falu forgalmáról szóló iratokat attól az időtől fogva, hogy a lény feltűnt, és kevéssel előtte.
Már rég mondott ilyen hosszú mondatot egy szuszra, de sikerült.  És egyelőre teljesen ovlashatatlan, úgy áll ott az ajtóban a polgármesterrel szemben, mint önmaga szobra. Akármilyen fontos ügyben érkezett is, jelen pillanatban az foglalkoztatja a leginkább, hogy volt-e értelme használni akármilyen konnekciót és van-e foganatja? Ezt még ugyan Loreenának se vallaná be, de kezdi elveszíteni magát a szövedékben, ami a kard köré épül. Hiába bújt ki az apostoli hivatás alól, ha nem igazodik el a diplomáciában, nem fogja tudni a céljukat sikerre vinni. S ha egy mezei polgármesterrel való társalgásban se tudja eldönteni, hogy mit érdemes érvényesítenie miért, mire számíthat majd, ha megint a tünde királynő elől kell rejtegessenek információkat, vagy esetleg önmagukat? Ha nem ismeri fel ki az ellen és ki a barát és kihez hogyan kell szólni, kinek a barátsága mit ér...? Túl sok a kérdés, a kétely.
Foster polgármesternek fogalma sem lehet micsoda érzelmi turbulencia zajlik benne, míg ő a jöttén örvendezik.
- Óh, örömmel hallom. A lady küldte? - kerüli meg az asztalt. - Borzasztó hálásak vagyunk őfelsége Amelie királynőnek hogy biztosította számunkra ezt a területet, de szerencsétlen időpontban szólította el őt, pont amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá. Kövessen, megkeressük a lakosjegyzéket. - indul el a szemközti szoba ajtaja felé közben.
- Nem egészen. - Felel még mindig óvatosan, a teljes gyanakvás stratégiáját választva. - Köszönöm. – s követi a polgármestert.
A falu vezetője keresgélni kezd, míg ki nem szed egy bőrkötésű pergamenkönyvet tintával teleírva.
- Ez lesz a legutóbbi egy hónap. - lapozgatni kezd benne, majd elé tolja egy kinyitott oldalon - És ekörül bukkant fel a lény. - az oldalon nevek, a hozzájuk tartozó faj és hovatartozás van feltüntetve hosszú sorokban; néhány név a lap bal szélén kapcsos zárójelbe van foglalva, van ahol kettő három név, van ahol több mint öt, van ami előtt nincs egyáltalán.
Ada olvassa, s igyekszik eligazodni.
- Ezek mind átutazók? Van aki letelepedett? - kérdi mert szinte midnegyik névnél ott a hovatartozás.
- Ezek itt miért vannak zárójelben? - mutat a lap szélére a kérdéses helyen.
- Ezek mindd az új lakosok. Az átutazókat nem jegyezzük fel, csak a fogadóban ha megszállnak. Az összekapcsozottak pedig azt jelentik hogy együtt jöttek
A félangyal stratégiát vált, a fajuk szerint nézi át újra a jegyzeteket. Az emberek nevét keresi meg a sötételfekét, ha vannak mert azokat mindenfélékre felbérelik. Esetleg félvéreket. Ám semmi gyanúsat nem talál. Az emberek javarészt családostól érkeztek, ami ugyan semmit nem bizonyít, de mégsem lehet egyértelműen rámutanti egyik névre sem. Két egyedül érkezett sötételf telepedett csak le, s végül kiszúr egy félvért, aki egy csapat tündével érkezett.
- Ismeri őket közelebbről? - pillant fel a lapról homlokát ráncolva úgy, hogy még az orrára is felfut egy gondterhelt csík. Feltételezi, hogy találkozott velük, amikor beköltöztek, de talán van akit azóta többször is látott.
- Mivel foglalkoznak ezek a családok? És ők?  - mutat a sötételfekre.
A polgármester a lap fölé hajol, aztán gondolkodni kezd.
- Változatos dolgokkal. Takácsok, kalmárok, favágók, ő egy vadász, a két sötét tünde pedig egyelőre semmilyen bejegyzett foglalkozással nem rendelkezik. Ki tudja, talán a holdszentélynek segítenek. Fene se tudja ezeknél az éjfiknél, titkolózós fajták. Miért kérdi?
Ada gyanakvása alább hagy, mivel ezek közül egy sem túl gyanús, bár bárminek kiadhatják magukat, még a család jelenléte sem kizáró oka semminek, de ehhez detektív sapka meg pipa kéne, vagy lehetne öreg nénike, aki pletykákból és délutáni kártyapartikból térépzei fel a bűnügyet. Különös gondolataiból a polgármester kérdése józanítja ki.
- Azt hiszem a tövislény nem magától támadta meg a falut. Talán valaki felbujtotta rá.
Komolyan néz rá, rezzenéstelenül, mivel arra számít, hogy a polgármester sem megy el szó nélkül a vád mellett, de most először tűnik jobb szó híján enyhén 'elanyátlanodottnak'.
- Ön a polgármester. - Találja meg a hangját hirtelen, és bólint is rá. - Ismeri a... lakosait. Esetleg van valaki, akiről azt feltételezné, hogy nem a falu javát akarja?
Ám a férfi arcán inkább csodálkozás tükröződik.
- Nézzen körül, fraulein. Ez itt Hellenblatt, az ősellenségek békés fészke. Itt senki nem akarja a falu javát, épp csak a sajátját. Mert ide mindenki maga miatt, a saját élete miatt jön, hogy biztonságban legyen. És ezek jól megférnek egymás mellett és kiteszik a falut. Hogy lenne-e kedve valakinek beleszólni az idillbe? Kétség kívül, ám én nem tudok kegyednek mondani egyet sem. Hacsak nem a tündék döntöttek mégis úgy, hogy kisöpörnek az erdejükből és a nyakunkba szabadítják a természetet, sajnos ebben nem tudok segíteni.
- Köszönöm.
Bólint is hozzá, hiszen ez a szokása, még megnézi az oldalt, belelapoz a könyvbe, de ez is csak olyan, mint Blighted Fallsban, amikor a lovagnővel ültek a sötét elfeledett város gyomrában és a látomások meg fekete lények felbukkanása között egy hasonló jegyzéket olvasott végig teljesen érdektelen, vagy legalábbis ott és akkor annak tűnő információkról héberül.
Egy újabb bólintást követően kész teljesen elszakadni a jegyzéktől.
- Kérem, ha mégis eszébe jutna valami, üzenjen értem. Még egy darabig itt maradok a faluban.
- Úgy lesz, fräulein. - bólint, és visszateszi a könyvet.
A félangyal lógó szárnyakkal, enyhén leforrázottan hagyja maga mögött A Hivatal épületét. De amikor szétnéz, s látja a faluban itt-ott álló romokat, ráébred, hogy ez nem állíthatja meg. A többiek talán több sikerrel jártak, s míg nem fedik fel a titkát, addig talán legalább föltartóztatni képes lesz, hiszen a harc az, amihez a próféta a leginkább ért.
A próféta általában, de Andromeda különös utakon rója Élóhim útját. Pár lépés után a piactér egyik padjára telepszik és előveszi a kártyáit. Nem sokan róják ost az utcákat, s nem is értenék, mit művel. Még szétnéz gyorsan, nem jár-e arra más nefilim, s akkor leveszi a kesztyűit és megkeveri a paklit. Elméjét elcsitítva arra kéri Istent, hogy ő vezesse a kezét, amikor kettéválassza a kártyarakást és hármat kitesz maga elé.
~Részem lesz-e a tövislény végleges elpusztításában?~
Fogalmazza meg a kérdést, s biztos benne, hogy az angyalok szimbólumaival teleírt lapok értik a szándékát. Hiszen ez a titkuk, mindig úgy felelnek, ahogy kérdezik őket, s nem bántja őket a csel, amivel a lány a saját sorsán keresztül próbálja kitapintani ennek a lénynek a jövőjét.
Múlt, jelen és jövő... ebben a sorrendben teszi le és ebben a sorrendben fedi fel a lapokat. Az Igazság kártyája, avagy a Kiegyenlítődésé, emlékezteti Adát a belső inuíciójára, ami a polgármesterhez vezette, de egyúttal mintha nevetne is rajta. A lap óvatosságot is jelent, s ő valóban hagyta magát hamar elizonytalanodni. A jelent homály fedi, ahogy a Hold elé is felhők gyűlnek, mélységet, bizonytalanságot, titkokat sejtet. Egyúttal rámutat arra is, hogy nem soká marad ebben a kételyben, s megerősíti hitében, hogy valami olyan fedi majd fel magát, ami túlmutat azon, amiket eddig láttak,  a tövislény látszólag iránytalan, értelmetlen dühén. A harmadik kártya a hatos, a Szeretők. A döntés.
Ada nagyot sóhajt, s összeszedi a paklit, majd egy kisebb szütyőbe teszi és vissza színes táskájába. Persze hihetné, hogy amit Loreena játéknak nézett, gúnyolódik vele, de annyit már megtanult a kátyákról, hogy inkább adnak megértést mitnsemhogy felfedjenek valamit, amiről Élóhim úgy akarja, hogy kifürkészhetetlen maradjon. Annyiban viszont megerősödött, hogy ha a döntésükön múlik, és a lény ártatlan lehet önmagában, nem ülhet itt tovább, nem adhatja fel a felbújtó utáni keresést.



A hozzászólást Andromeda összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 30, 2017 11:37 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

29 Re: Küldetés: Brambles on Csüt. Márc. 30, 2017 10:54 pm

Cavett Revengefire

avatar
Tünde Druida
Tünde Druida
Megszereztem, a medál az enyém volt. Boldogan mentem ki, keresni egy helyet, ahol magamban elszórakozhatok a medállal és bebizonyíthatom a többieknek, hogy értékes tudású druida vagyok. Azon tűnődtem, mi lehet errefelé csöndes és nyugis. Mi más helyet találhattam volna, mint a hátsó kert, ahova druida csak meditálni és gyönyörködni jár. A kerthez érve nem tévedtem, egy két meditáló figurát vettem észre, de nem zavartatták magukat, így beléptem és kerestem egy kényelmesnek tűnő sarkot a fűben gondosan megmunkált növényágyások mellett. Letettem magam elé a medált és rászegeztem a botomat
- Druidaként kérlek, mutasd hogyan működsz!
Ahogyan szólítottam az égegyadta világon semmi sem történt. Leültem és törtem a fejem, mit tehetnék. Amint eszembe jutott felugrottam és a levegőből kivonva egy vízgömböcskét csináltam és ráhajítottam a medálra. Képzelhetitek, mi történt akkor, bizony a jól megmunkált ékszer nem reagált semmit sem. Kezembe vettem azt és lesöpörtem a rajta maradt vízcseppeket, majd a nyakamba vettem talán úgy meggondolja magát. Vízburokkal vettem körbe magam és vártam, míg elmúlik a hatása. Persze nem is tartott sokáig, hiszen nem tudom ott tartani, és a mágiától óv meg, de azért egy próbát megért. Természetesen nem jött be, legalábbis nem úgy, ahogyan azt gondoltam. Felvéve a medált furcsa bizsergés járt át és a szemem előtt elködösödött a táj ismerősnek tűnő dolgokat láttam. Rájöttem, ez ugyanaz a látomás, amit Hildrun elmesélt: egy magányos fát láttam, sok kivágott társai tönkjei között, és hatalmas fájdalom újra és újra belém hasított, olyasmi volt mintha fejszével vágnának. Kín és gyötrelem jött egymás után.
Sírva magam elé dobtam a medált. Földre rogytam és csak bámultam rá a könnyeket letörölve. Elhatároztam, hogy megkeresem a helyet, amit láttam és körbejárattam a szemem a kerten. Jobb út híján elindultam visszafelé.
Arra értem vissza, hogy a vörös szemű fiatal srác, Theo épp egy vödör ürülékkel, melyet növények ápolásához használnak és egy locsolókannával lép ki a druidaszentélyből. A másik ember is ott volt, ő gondolkodás nélkül kérdezte:
- Te meg mit csinálsz?
Én kimondottan szórakoztatónak tartottam az elgondolást.
- Újraültetjük a fákat az ültess ne háborúzz elvvel?
A srác viszont olyan válasszal állt elő, amire nem is gondoltam.
- Csak egy kicsit mélyebben fogjuk boncolgatni a tövislény reakcióit, tudományos, érzelmi, és egyéb területeken.
Nem csak kedveskedni szeretett volna a növényke, hanem egyenesen tanulmányozni. Nem azért találta az eszközöket, hogy gondoskodjon a lény jóllétéről, csak érdekelte, hogy a gyilkos fa az még fa marad-e vagy már nem, de azért egyet értettem vele.
- Én teljesen adom az ötletet.
- A trágya nem árthat. Merre vannak a kivágott fák?

- Ha most jól értem... elmész tövislényt locsolni?- a zsoldos továbbra is értetlenkedett.
A válasz egyből érkezett, erős volt és velős:
- Röviden és tömören igen.
- De ez a locsolás sem egy igen biztonságos munka, mivel ki tudja, mi történhet.
- Ha velem jöttök valami választott feladatkör sem ártana nektek.

Feladatkör, szuper. Még mindig benne vagyok a buliban, nincs az a tünde, akiért kihagynék egy ilyen lehetőséget, hogy megmutassam, ki vagyok és amúgy is, mi lesz ebből a városból, ha nem állítjuk meg a bajt.
- Ha segítenétek nekem, az nagyban megkönnyítené, és biztonságosabbá tenné a munkámat.
Rám mutatott és talán a legfontosabb feladatot bízta rám, amit csak el tudtam képzelni.
- Például te druida, te segíthetnél a megfigyelésben, és ha valami gyanúsat látsz, vagy érzel a növény viselkedésében, akkor rögvest szólj és eltávolodunk.
- Te zsoldos, pedig a legrosszabb esetben kérném a segítséged, hogyha körbefonná valamelyikünket, akkor jó lenne a ha le vágnád rólunk.

- szerintem zseniális nagyon sok szenvedést éltek itt át, talán ezzel enyhíthetjük a haragját. – A kezemben levő medállal felé mutattam és bíztam benne, hogy a magamban való kételkedést nem veszi észre rajtam. A zsoldost persze nem hajtotta más csak a pénz, de engem az nem érdekelt. Biztattam a többieket, hogy egyszer már megéreztem a lényt, így nagyobb baj nem lehet, majd a zsoldos felé fordultam.
- már sikerült átéreznem az érzéseit, talán megint menni fog. Pénz nekem nem kell.
- Ha sikerül kideríteni valamit, és a rejtélyt is megoldjuk, akkor nincs az az isten, hogy ne lenne benne pénz.
- De gondolj arra is, hogy ezen munkád árát nem mi álljuk.
- De azért még egy pozitívummal csábítanálak ezen munka irányába, hogy hárman gyorsabban kiderítjük a problémát, mint azt te egyedül tehetnéd, és akkor biztosabban üti pénz a markodat is.

- Rendben, legyen. Menjünk kertészkedni. Ha nem történik semmi, legalább gyorsan túlleszünk a dolgon.
- szuper, akkor hárman megyünk, de merre is? - 2piben megfordultam hirtelen, jelezve hogy fogalmam sem volt merre kell menni, még ha láttam is a helyet, semmi pontosabbat nem tudtam hozzátenni.
- Reginald szétroncsolt műhelyébe megyünk, Hildrun szerint ott nyugodtan tudunk tevékenykedni.
- Na de ne húzzuk az időt, induljunk is!

Követtem a vörös szeműt.

@>-^--

Miután odaértünk megláttam a műhelyt. Ez a pusztítás, amit a lény művelt, felért ugyanannyi kegyetlenséggel, mint a fák kivágása, talán többel is. Nem tudtam megítélni, ki volt a gonoszabb, az erdőírtók, avagy az önbíráskodó fa. Természetesen druidaként az előbbit jobban el kellett ítélnem, de azért a fával is elbeszélgetnék egy kicsit. Jómagam is sok sok kegyetlenség miatt bosszút állhatnék az embereken, de az öreg a korcsmában, ahol dolgoztam és laktam valahogy elfojtotta bennem ezt a vágyat, még ha meg is maradt, másnem a magamnak adott nevemben. Mindenesetre tudtam, mit érezhet a lény, talán még segítségemre lesz egyszer ez a tapasztalat, csak előbb tudjam szóra bírni. Reméltem előbb kérdez és csak utána öl majd. Gondolataimat Theo töprengő szavai zavarták meg:
- Hol is kezdjünk neki...
- talán arra az indáknál - mutattam pár inda felé a ház tövében- Vagy nézzünk be a hasadékon ha biztonságos? - a sok inda között egy hasadék tátongott, amin keresztül könnyedén belehetett menni a házba.
A zsoldos nem is tétovázott, bement a hasadékon, én utána, remélve, hogy nem omlik a fejünk fölé. Nyomokat kezdett el keresgetni, tekintve, hogy mit éreztem a hátsó kertben, felvetettem, hogy lát-e bármiféle baltát. A zsoldos elég értetlenül állt a kérdésemhez.
- Még ha van is, ennél azért csak valami komolyabb indoka kellett lennie a dolognak. Nem?
- Én azt éreztem mintha kivágnának, levágnák részeim, de lehet más történt - megfogtam a medált, jelezvén, hogy azért valami információt én is kiszedtem belőle. Eközben a srác is utánunk jött. Ekkor egy furcsa gondolat jutott eszembe - Mi van ha nem kért engedélyt a medál készítője?
- Hát emberek akkor álljunk fel amondó vagyok.
Néztem, ahogy ő is megközelíti a fát tőlem valamivel távolabb és nekiáll a tervének.
- Mindenki tudja a dolgát.
Valóban, azt hiszem sejtettem, mi a dolgom, de ekkor esett le, hogy nem is igazán tudom, hogyan kéne figyelnem és kapcsoltba lépnem a lénnyel. Eközben Theo szorgosan jegyzetelt, valami noteszkébe. Biztosan hasznos információkat láthatott, amire én nem is gondoltam. Akárhogy is megpróbáltam én is tenni a dolgom, ahogyan utasítottak rá.
Elkezdtem simogatni a lényt, hátha csinál valamit.
- Te vagy az, akivel beszélnünk kell?- suttogtam neki, mintha csak egy lóval beszélgettem volna. Feltételezve, hogy tudok lovagolni persze.
Gondoltam, ha már Theo trágyázgatni szeretne, én is részt veszek ebben a kedves gesztusban és kezemmel némi vizet vontam ki a levegőből és néztem a többiekre:
- locsoljam meg?
- Tégy úgy.
Theo azzal a lendülettel szintén felemelte kannáját és locsolni kezdte. Én finoman az indák aljának tűnő részre helyeztem a vizet és egy kicsit simogattam vele. Ekkor megremegett egy kicsit az inda, amit figyeltem. Ekkor valami erős fájdalmat éreztem, ez az a kapcsolatot sikerült létrehoznom:
- Érzem!!- Ordítottam a többiek felé, félig boldogan. Észre se vettem de az indák megindultak felém elég hirtelen. Theo közben ott termett és próbált elrángatni tőle, amennyire tudott, de én igyekeztem szóra bírni azt a valamit.
- Beszélni akarunk veled, békével jöttünk! - De ekkor már a lény belehúzott. Úgy éreztem magam, mintha csak a beomlásra váró könyvtárban lettem volna megint, de éppen akkor, amikor a nefilimek beomlasztják. Talán a többiek is így érezhették magukat, akik lenn maradtak. De nem volt idő gondolkodni, a medál és a lény eléggé együtt mozogtak és a medálból kitörő erő túl sok volt nekem.
Vízburkot vontam magam köré, de ekkor a zsoldos jól lehurrogott.
- Engedd le te barom!
- A pajzs véd a mágiától egy darabig ti menjetek ki addig megpróbálom. - Üvöltöttem hangosan, közben amilyen gyorsan csak tudtam hátráltam kifelé, mert realizáltam, hogy a burkot nem tudom sokáig fenntartani. Bíztam benne, hogy időben kijutok, de ha nem azért vagyunk hárman, hogy talán majd a zsoldos, vagy Theo megmentenek. Végül utolsónak de sikeresen kijutottam. Már ami a sikert illeti, jól hátravágódtam, mert elfelejtettem, hogy az a hasadék bizony elég nagy küszöbbel rendelkezik.
- Amíg tart a pajzs, addig vedd le a láncot, majd dobd le valahova a földre, majd futunk onnan körülbelül 20 méterre és majd lesz ami lesz.
Hiába a jó ötlet, ha egy egyszerű vízpajzsot sem tudok sokáig fenntartani. Úgy fest most túlontúl bizonyítani akartam a könyves incidens óta.
- Annyit tudunk, hogy a lánc kell neki. Nézzük meg, mégis mit akar vele kezdeni.
- Biztos jó ötlet ez? - A zsoldos nem teljesen értett egyet a fiatal srác jóhiszeműségével. Kivételesen én is a zsoldos pártját fogtam.
- dobjuk be neki? - értetlenkedve álltam fel, miközben megkönnyebbülten poroltam le magamat.
- De ez még mindig egy jobb opció, mint hogy örökké üldözzön ez a veszedelmes növény.
- De ha úgy gondolod, akkor futhatunk tovább, és meglátjuk mi lesz követ e, vagy nem.

Ekkor viszont elkapott valami. Már megint én, szuper és hasonlókat gondoltam magamban, ahogy éreztem, hogy egyre erősebb indák tekerednek felfele a lábamon és vágnak a földhöz. Kiáltásom elég hangos lehetett, mert szívből és őszintén jött. Az indák csak jöttek felfelé, nem is tudtam törődni semmivel, csak azzal, hogy lassan a tüdőmet szorítják, így amíg lehetőségem volt segítségért kiáltottam a többieknek. Ekkor megjelent az égen Theo árnyéka, amint a nyakláncért nyúl. Fájdalmas volt a nyakamnak, ahogyan letépte és utána valószínűleg elhajította, mert az indák szorítása enyhült. Még tartott, de már csak annyira, hogy könnyebben ki tudtam magam bogozni belőle. Szerencsémre.

Felhasználó profiljának megtekintése

30 Re: Küldetés: Brambles on Szomb. Ápr. 01, 2017 12:01 am

Leon Wittman

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Leon elhagyta a szentélyt, de csak pár méterre jutott annak a bejáratától. Az ahhoz vezető kis ösvény közepén megállt, bal kezének hüvelykujját a bőrövébe dugta, jobbjával pedig megigazította a kötést a szemén. Gondterhelten vizsgálta az eget. Fekete bárányokból álló felhőnyáj vonult át rajta, végeláthatatlanul betöltve a horizontot. Vihar lesz.
~ És most hogyan tovább? - merengett fel a jól ismert kérdés.
Léptek ütötték meg a fülét.
- Te meg mit csinálsz? - kérdezte a fehér köpenyes kortársától, akivel együtt faggatták a druidát nemrégiben. Kezében kerti locsolókanna, és egy vödör, tele feltehetően földdel. Remélhetőleg.
- Újraültetjük a fákat az ültess ne háborúzz elvvel? - jelent meg hirtelen a másik tünde, kezében az egyetlen nyommal. Ha Leon tudná valamire használni, jelenleg az ő nyakában lengedezne.
- Csak egy kicsit mélyebben fogjuk boncolgatni a tövislény reakcióit, tudományos, érzelmi, és egyéb területeken. - mondta a varázslókra jellemző egyszerűséggel, ha valami értelmetlen hibbantságra készülnek.
- Én teljesen adom az ötletet. A trágya nem árthat. Merre vannak a kivágott fák?
- Ha most jól értem... elmész tövislényt locsolni? - adott hangot Leon a kétkedéseinek.
- Röviden és tömören igen. De ez a locsolás sem egy igen biztonságos munka, mivel ki tudja mi történhet. Ha velem jöttök valami választott feladatkör sem ártana nektek. - mondta, majd látványosan gondolkodni kezdett. - Ha segítenétek nekem az nagyban megkönnyítené, és biztonságosabbá tenné a munkámat. Például te druida, te segíthetnél a megfigyelésben, és ha valami gyanúsat látsz, vagy érzel a növény viselkedésében, akkor rögvest szólj és eltávolodunk. Te zsoldos, pedig a legrosszabb esetben kérném a segítséged, hogyha körbefonná valamelyikünket, akkor jó lenne a ha le vágnád rólunk.
Leon finoman szólva se volt lenyűgözve. A földre tekintett, és párszor a csizmája orrával belerugdosott a földbe, közben azon gondolkodva, egyszerűen kiröhögje őket és itt hagyja őket, vagy csak utóbbi lehetőséggel éljen.
- Szerintem zseniális, nagyon sok szenvedést éltek itt át, talán ezzel enyhíthetjük a haragját. - lelkendezett az elf. Tipikus faölelgető.
Elment a kedve a nevetéstől. Egy látványos, lemondó intéssel sarkon fordult, de pár lépés után megtorpant.
- Talán állhatok őrt felettetek. Attól függ van-e benne pénz. - mondta egy apró mosollyal a száján. Nevetséges? Nem is kicsit. Van más lehetősége? Nem igazán.
- Már sikerült átéreznem az érzéseit, talán megint menni fog. Pénz nekem nem kell. - tekintett fel az égre elmerengve. Lassan kezdett idegesítővé válni a druida ezzel az idealista hozzáállásával.
- Ha sikerül kideríteni valamit, és a rejtélyt is megoldjuk, akkor nincs az az isten hogy ne lenne benne pénz. De gondolj arra is, hogy ezen munkád árát nem mi álljuk. De azért még egy pozitívummal csábítanálak ezen munka irányába, hogy hárman gyorsabban kiderítjük a problémát, mint azt te egyedül tehetnéd, és akkor biztosabban üti pénz a markodat is.
Sokat beszél, nagyon sokat. De egy dologban igaza van; ha találnak valamit, gyorsan túllehetnek a dolgon, és ha vakvágányra futnak, akkor sem veszíthet semmit sem.
- Rendben, legyen. Menjünk kertészkedni. Ha nem történik semmi legalább gyorsan túl leszünk a dolgon.
- Szuper, akkor hárman megyünk, de merre is?
- Reginald szétroncsolt műhelyébe megyünk, Hildrun szerint ott nyugodtan tudunk tevékenykedni. Na, de ne húzzuk az időt, induljunk is! - adta ki a vezényszót önjelölt vezetőnk.
~ Borzalmasan idegesítő társakat sikerült találnom. De talán ott tényleg kiderül valami...
Leon szó nélkül követte őket.

Hamarosan elérték a már többször emlegetett műhelyt. Legalábbis azt, ami maradt belőle.
A városra jellemzően a tündék finom vonalai, az alapos faművesség, és az emberekre jellemző precizitás és kőhasználat keveredett Reginald volt munkahelyén. Az épület oldalán még ott díszelgett a címere, de közvetlenül alatta már egy méretes hasadék tátongott a falon, és mindenhol vaskos indák fonták körbe az egészet.
- Hol is kezdjünk neki... - tette fel a költői kérdést a mágustanonc.
- Talán arra az indáknál. Vagy nézzünk be a hasadékon ha biztonságos? - kérdezte a druida. Leon kezdte lassan azt hinni, hogy ezek ketten bármire is gondoltak, az rögtön kitódult a szájukon.
~ Nincs időm ezekre... - fortyogott magában. Rögtön odament a ház falán tátongó lyukhoz, és benézett rajta. A vastag homályt csupán a hibás tetőn beömlő fény oszlatta szét kissé. A belső berendezés erősen hiányosnak tűnt, de nehéz lett volna megmondani, hogy egyszerűen elvitték vagy ennyi élte túl a kígyózó indák haragját. Leon bemászott, és óvatosan kerülgetve a növényt lassan kezdett körülnézni.
- Kell itt lennie valaminek - mondta Leon felhangosan - ami miatt ezt a helyet támadta meg a növény először.
A druida követte őt, és a kérdésére, hogy található-e balta valahol a műhelyben, kiábrándító választ kellett adnia. Túl egyszerű lenne.
- Még ha van is, ennél azért csak valami komolyabb indoka kellett lennie a dolognak. Nem?
Közben megérkezett utoljára a mágus is, késlekedés nélkül nekiesve a kísérleteinek, miközben a tünde össze-vissza fecsegett mindenfajta érthetetlen és megragadhatatlan dologról.
- Mindenki tudja a dolgát. - jelenti ki fontoskodóan a mesterkertész. Leon kezét a kardmarkolatán pihenteti, egyfajta jelzésként, hogy teszi a dolgát, közben fel-alá sétálva nyomoz valami értelmes után kutatva. Mindhiába.
Mivel a székek is eltűntek a műhelyből, jobb híján a földre helyezkedik el a félszemű bérbakó, és kissé türelmetlenül, de hagyta dolgozni az indákkal suttogókat.
Aztán hirtelen, minden megragadható indok nélkül - nem számítva a növény locsolását - fenyegetően a druida felé nyújtogatja amaz tüskés kacsóit. Leon nem várta meg, hogy ez tovább burjánzon; azonnal felpattant és a segítségére sietett.
A lény kiragadta a botot a tünde kezei közül, és megállás nélkül a nyaka felé tekergőzött. Oda, ahol a nyaklánc függött, csak kevésbé mozdulatlanul mint ahogy annak kéne.
- Kifelé, idióták! A nyakláncot akarja! - ordítja Leon a természet prófétára meg a bűvkertészre, javarészt hasztalanul. Ha ezeknek a lábát elkezdené enni egy oroszlán az egyik elkezdne jegyzetelni, a másik meg megsimogatná hozzá a sörényét...
- Még nem. - jelenti ki a tünde, és egy vízből alkotott burkot von maga köré.
Életképtelen barom.
- Engedd le, te barom! - ordít rá a mágus. Legalább valaki osztja Leon nézeteit. Aztán megpróbál vadul áttörni a pajzsot a kezével.
A másik életképtelen idióta.
- A pajzs véd a mágiától egy darabig, ti menjetek ki addig megpróbálom...! - ordította a druida, aztán leharapta a végét. Talán vizet nyelhetett. De legalább a mágussal az oldalán végre felfogták a helyzetet és elkezdték elhagyni az épületet. Leon se tett másképp.
Lassú, ütemes kopogás hallatszott.
- Amíg tart a pajzs, addig vedd le a láncot, majd dobd le valahova a földre, majd futunk onnan körülbelül 20 méterre és majd lesz ami lesz. Annyit tudunk hogy a lánc kell neki. Nézzük meg mégis mit akar vele kezdeni. - kezdett el rögtön megint traktálni a máguskölyök ahogy kiértek a műhelyből, és már megint kísérleti baromságokról beszél.
- Biztos jó ötlet ez? - kérdezte Leon, a gondolataihoz képest egészen nyájasan, de továbbra is kétkedve.
- Dobjuk be neki? - értetlenkedett a tünde is. Legalább.
A kopogás lassan hangos dübörgéssé erősödött. Aztán a druida felkiáltott.
Aztán Leon is észrevette, hogy valami előtör a föld alól és lassan gúzsba köti a bokáit. Ő nem felkiáltott. Hangosan elkáromkodta magát, és elkezdte a kardjával megnyirbálni a növényszörnyeteget.
- Segítsetek! - ordított a tünde. A mágus közben a varázslataival oldotta magáról a kacsókat.
Éppen odaordítaná Leon neki, hogy mit kezdjen a medállal, amikor letépi azt a elf nyakából és messzire hajítja.
Remélhetőleg ez javít a helyzeten, és nem csak rondít rajta.



A hozzászólást Leon Wittman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 12, 2017 2:35 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

31 Re: Küldetés: Brambles on Szomb. Ápr. 01, 2017 1:12 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Akkor hát robogunk tovább, lehet zargatni! Határidő ezúttal is két hét alaphangon, azaz Április 15.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

32 Re: Küldetés: Brambles on Szer. Ápr. 12, 2017 8:20 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Kisvártatva felálltam, és szabadkozni kezdtem, hogy mennem kell, sok dolgom van még. Ahogy kiindultam a házból, Reginald még utoljára adott egy kis információt.
- A gombák nem olyanok mint a növények. A gombák nem nőnek úgy, hogy ártsanak, nem nőnek úgy hogy elfussanak vagy hogy adjanak. A gombák csak ott nőnek ahol víz van és tápanyag. Legalább is maguktól. Ha engem kérdezne, találja meg mit talált itt a Tövislény.
Visszanéztem, és elmosolyodtam.
- Köszönöm szépen. További kellemes munkát!
Majd kimentem a házból, és elindultam vissza az ács háza felé. Elkezdtem gondolkodni, hogy mi lehet az, ami miatt idejött, de meggyőződésem volt, hogy azt ott fogom megtalálni. Amikor odaértem, a ház már nem egészen úgy volt, ahogy otthagytuk, az indák sokkal sűrűbben voltak bent, a berendezésből csak pozdorja és szilánkok maradtak, a ház előtt lévő úton is apró indák álltak ki, némelyik egészen derékig ért. Megnéztem, hogy milyen gyorsan vonják be az indák a házat. Nem tűnt úgy, mintha mozognának, szóval megpróbáltam bemenni a házba. Az indák bent még sűrűbben álltak, és mintha mind a rés felé mutatnának, mielőtt a hegyük elkezdett mocorogni, gyakorlatilag lépni alig lehetett. Ezek szerint a tervem, miszerint bent felszedem a padlót, hátha ott találok valamit, nem volt kivitelezhető, így egy gyors körülnézés után kimentem, és a ház körül kezdtem keresgélni.
Egy darabig nézelődtem, azonban a fülemet egy éles sikoltás hangja csapta meg. Azonnal felkaptam a fejem, és a hang irányába néztem. de nem láttam semmit, a látókörömön kívül esett, de azt tudtam, hogy a falu határa felől jött. Egy szempillantás alatt határoztam, és elkezdtem rohanni a hang forrása felé. Az utolsó házon is túlmentem már, mikor egy fiatal lány rohant velem szembe halálra vált arccal. Megállítottam, és megkérdeztem, mi történt.
- Az... az a valami... az... egy... - Tovább nem tudta mondani, egy másik alak lépteit hallottam. Felnézve egy nemestündét láttam meg csontos arccal, kissé lesoványodva, viszont a bőre sok helyen csíkokban felrepedt, alóla meg apró tüskék álltak ki, ujjain körbe indák ficánkoltak, és határozottan, bár nyugodt tempóban lépkedett felénk.
- Futás.
Mondtam nyugodtan a lánynak, és kardomat kivonva védekező tartással szembeálltam a férfival.
- Állj félre! - mondta kissé rekedtes hangon, ahogy felém jött. A lánynak nem kellett sok, már hallottam is a futásának hangjait magam mögül.
- Az sajnos nem fog menni.
Közöltem tárgyilagosan.
- Nekem így is jó. - felelte, miközben a bőrén támadt repedésekből indák emelkedtek ki, és hirtelen felém csaptak. Azonnal leguggoltam, és onnan alacsonyan elrugaszkodva próbáltam meg közelebb kerülni hozzá. A távolságot sikerült átszelnem, azonban az indák, amint elsuhantak fölöttem, lefelé csaptak, egy fájdalmas csapással megajándékozva hátamat. Egyelőre megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, és még egyszer előre szökkenni, hogy fel tudjam lökni, ha ez sikerült, gyorsan felpattantam, és megsuhintottam a kardom, hogy levágjam a kezét.
Gyomormagasság táján el is értem, amitől hátrafelé dőlt, de közben megfogott, és magával rántott.
Megpróbáltam levágni az ujjait, de nem értem el őket, mert teljesen össze voltunk gabalyodva, ráadásul még le is akart birkózni. Egy bizonyos mértékig engedtem, hogy fölém kerüljön, reménykedve egy alkalmas pillanatban, amikor ököllel arcon tudom ütni, hogy elbizonytalanodjon, én pedig ki tudjak szabadulni, de ez nem jött össze, elkezdett fojtogatni. Rájöttem, hogy ezt elszúrtam, és nem fogom tudni kivallatni, ezért felgyorsítottam mozgásomat, és a tőlem telhető legsebesebb mozdulattal megpróbáltam az oldalába szúrni kardomat. A penge belemélyedt az oldalába, halkan nyögött egyet, a szorítása pedig elernyedt a nyakamon. Kihasználva az alkalmat, lelöktem magamról, és feltápászkodtam. - Hát ezt elszúrtam... - Morfondíroztam magamban, ahogy figyeltem, él-e még. A test akadálytalanul puffant a földön, de az indák, amelyek körbefonták a csuklómat, egyre szorosabbra fogtak, belemélyedve a húsomba. Elkezdtem anyázni, kétségbe estem, nagyon nehéz volt észnél maradni. Megpróbáltam a csuklómat ügyetlenül mozgatva elérni az indákat az eredésüknél, hátha le tudom vágni. Szerencsére nem volt nehéz, a szorítás engedett is, a csápok megálltak, de ennek ellenére még mindig belém voltak fúródva. Ekkor észrevettem, hogy a férfi felrepedt bőre alatt valami tekergőzött, és az oldalából még mindig vérző friss hulla egyszer csak lábra állt, és úgy indul meg felém, mint egy madzagon rángatott rongybaba. Egy lépés után orra esett, de nem adta fel, ezután furcsán kicsavarodva, négykézláb mászott felém. Gondolkodás nélkül elindultam a kocsma felé sűrűn hátranézve, hogy ott van-e még, és nagyon reméltem, hogy Tristan még ott van. Tudnia kellett róla. A tervem viszont füstbe bent, a zombi hamar lemaradt, mivel lassú volt, már nem is láttam. Ezek után már azt is könnyedén feltételeztem, hogy a föld elnyelte, és fel fog bukkanni máshol. Sietősebbre vettem az iramot, a sebeimet el kellett látni. Annak meg nagyon nem örültem volna, ha kiderül, hogy spórák kerültek a bőröm alá, nem akartam én is olyan szörnnyé válni.

Felhasználó profiljának megtekintése

33 Re: Küldetés: Brambles on Csüt. Ápr. 13, 2017 2:02 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
A padon ült s most, hogy elszánta magát a további kutakodásra, el is indul. Talán megtalálja a többieket, talán ők több információt találtak. De nem csak rájuk tartja nyitva a szemét. S közben a polgármesternél olvasottakon gondolkodik, ám így utólag se jut többre általa. Ha valóban felbujtották a bokrot, ki lehetett az? Talán a félelf, aki a tündékkel érkezett? Ismerheti a Bramblebeast titkát és félig ember léte akár indokot is szolgáltathat az uszításra. Esetleg a sötételfek, akik mindenre kaphatók? - vagy ez mindössze puszta előítélet, amit már is átvett a veroniaiaktól? S a családok... mennyi család csak sejteti a harmóniát, míg a szülőpár, ki tudja miben mesterkedik. Ada megrázza a fejét és elveti a gondolatokat. Több információ kell, addig nem megy ezekkel semmire. Kabátját összehúzza magán, mert a délután kezd hidegbe fordulni, s határozott léptekkel sétál tovább.
Egy hangot hall az egyik ház túloldaláról… egy hangot, amit leginkább csak úgy lehet jellemezni, hogy egy iszonyatosan gusztustalan, kaparászó-szortyogó… förtelem. Ada megütközik felette. Nem volt falusi élete, a pusztában ugyan tartottak kecskéket, de még a hellenburgi disznók se adnak ki ilyen hangot - akár észak Fővárosának csatornapatkányai is kellemesebben neszeznek ennél. Hát még egy ilyen, amúgy valaha szépséges faluban, mégis mit tarthatnak, ami ilyen förtelmesen ocsmány módon létezik már puszta hangzása alapján? Lelassítja lépteit, s amúgy szoborszerű arcán az undor, furcsálkodás és óvatosság keverékével lassan elindul felé. Valójában követi, hisz mozog. S természetesen kezében feldereng a kékes fényű Égi Vért, amit reméli nem kell megmártania benne, ha olyan a lángja, mint a füstje – már képletesen szólva.
A látvány próbára teszi a gyomrát, a nefilimet hányinger fogja el, ugyanis egy tünde férfi eltorzult testét pillantja meg; feje furcsán kifordul, karjai és lábai mintha nem egészen állnának jó szögben és gerince határozottan rossz helyeken görbül meg; a ami rosszabb, ha ugyan lehet fokozni, hogy bőrén hosszanti repedések futnak, amikből elő-előbugyogó, cérnavastag tüskés indák tekeregnek és furcsán négykézláb, karjait és lábait groteszk rendellenességgel használva kapar előre. Egy hulla, melyből ujjnyi vastag tüskés indák merednek.
Andromeda hátára felfut a hideg. Az ő bőrén az összes ezüstös szőke szál égnek mered, szemei elkerekednek, s egy darabig némán emészti a látványt. Amit nem tud eldöntnei, hogy vajon az amit lát, még 'él'-e a szó sokféle értelmében. Hisz kaparni még kapar, de élhet-e azután, hogy a tüskés indák kitekerték? S ha nem, akkor pusztán az indák teszik, hogy úgy néz ki, mint aki még most is menekülni próbál?
Mozdulna, de nem bír, a lábai földbe gyökereztek. De a lelke nem.
- Dáj! - Elég!, kiált rá rekedten, borzadva, ösztönösen.
A lény töretlenül halad előre, úgy fest, hamarosan eléri, lecsap rá. Ada előtt lepereg az élete, nem készült bozótvágóval, pedig ez most hirtelen nagyon logikus megoldásnak tűnik. Egy újabb ösztönös gondolatra szavak fogalmazódnak meg benne, mint akkor, azzal az első alkalommal, hogy a Hold angyalának erejét hívta (כְּשֵׁם שֶׁאֲנִי רוֹקֵד כְּנֶגְדֵּךְ וְאֵינִי יָכוֹל לִנְגּוֹעַ בָּךְ, כַּךְ לֹא יוּכְלוּ כָּל אוֹיְבים לִנְגוֹעַ בָּהֶם לְרָעָה. Úgy, ahogy én szökdelek teelőtted és nem tudlak megérinteni, úgy az én ellenségeim se érinthessenek engem ártó szándékukkal. ) , és előtte egy félig materiális farkas manifesztálódik.
- Teqof. – utasítja támadásra, mire a farkas nekiugrik a tövisindáknak a tündén keresztül. Ami ugyan borzasztó, de így talál fogást rajta, beletép, a rém pedig megbicsaklik. Ada oldalt lép, hogy a förmedvény és a farkas mellé kerüljön, amibe aztán az Égi Vértjét döfi, s meg is akassza, de a megöléséhez ez nem bizonyul elégnek.
Ebben a pozícióban mozdulatlanná szögezi, s egy pillanatra sem lankad az ereje, amivel a lándzsát markolja. Vékony karján kidagadnak az izmok, homlokára verejték ütközik ki, és a szeme sarkából észleli a veszélyt, melyek indahurkok formájában törnek a Hold farkasa felé. Felpillant, de még akkor se enged a szorításon.
- Qefoc, hineni!
Azt akarja, hogy engedje el a testet, ugorja át és mellőle támadjon, hogy kikerülje a hurkokat. Nem egyszerű fenntartani a helyzetet, a lény egy pillanatra felszabadul és az indák immáron őt is támadják. Egyelőre még nem engedi, azon töpreng, mégis mivel tudná megvágni a lényt, levágni a hurkokat, szétszabadalni. Újabb imát mormol, a szavak ritmusa rendezi a gondolatait - olyan akár egy háttérzene a lelkében. S körülpillant, hogy lát-e valamit az utcában: valami kardfélét, nagykést, fejszét, akármit, amivel hatékonyabban hadakozhatna. Újabb döfésre készül.
Farkasa erősen fogja le a tünde csonka tetemét, csak az ujjnyi vékony indák csapdosnak felé. Andromeda kihúzza a lándzsát a férfi testéből s mint akkor az angyalrom mélyén a mélységi csápokat, úgy hárítja, kaszabolja az indákat. De azok mint valami mitikus szörny számtalan feje, amint egyet levág, egy másik csap a helyébe. Szélmalomhrac, úgy hívják itt ezt.
Ada látja, hogy az indák megpörkölődnek, egy pillanat alatt szétszáradnak a lándzsa érintésétől. Nem fogynak, visszatérnek, de nem bírják az érintését. Andromedában furcsa kíváncsiság ébred, vajon, ha az indáknak fáj a szentség – ha ugyan valóban a szentség bántja őket – mennyire fáj nekik az ő érintése? Egyszerre kinyújtja a kezét és megpróbálja puszta tenyérrel megragadni a felé lendülő tüskés indát. Az a keze köré fonódik és a tüskék felszínesen ugyan, de fájdalmasan fúródnak bele a bőrébe. A nefilim összeszorítja a fogát és egy nyögés kíséretben kirántja a kezét az indák szorításából, majd rámarkol a lándzsára és újra hárít. Valami jobbal kell előállnia.
~És Isten monda: Yehi 'or!~
Aranykorona jelenik meg a félangyal feje fölött, akár egy glória, nem evilági ékszer. S ő azonnal felszabadult keze ujjából egy szikrát lő az indák legsűrűbb gomolya felé valahol a néhai tünde lapockája tájékán.
A találat helyén hatalmas foltban eltűnnek a csápént tekergő tüskés növénynyalábok, ám nemokára újra előbújnak. Andromeda már tudja a megoldást, s nem hezitál vele.
- Qera! – utasítja a farkast, ő pedig visszaszögezi a testet a földre és próbálja ott is tartani, míg az állat tépi, szaggatja. Förtelmes amit csinálnak, de ha sikerülne szétszakítani... talán sikerülne a gócpontját eltalálni.
A félig evilági farkas pedig belekap a tetem másik oldalába, és nem törődve az anyagán átsuhanó és a fején koppanó csápokkal iszonyatos szakító hangokkal kísérve eltépi a férfi kulcscsontját a szegycsonttól, feltárva a nyaknak belsejét – mely egy érdekes alakzatot takar. Szilárdnak tűnik és ahol a vér lefolyt róla, világosbarnás árnyalatú, ám Ada még nem tudja kivenni, mi is az pontosan.
A félangyal egy újabb szikrát küld rá, mely nem sérti meg, de elsorvasztja a furcsa, nem odaillő valami körüli indákat. A tünde testében kevesebb kárt tesz – arra azonban elégséges, hogy a próféta belelásson végre a testen lévő lyukba, és kivegye egy fából készült, kör alakú, vélhetőleg medál formáját.
Mindez pár pillanat műve, miközben egyszerre fogja le, lő, és mered a megroncsolt testbe, hogy felfedje a titkát. Erőfeszítéseit szárnyai csapkodásával próbálja megtámogatni a rémséggel való párviadalhoz. Összegyűjti az erejét, kinyújtja a kezét és nekilendül, hogy megragadja a medál-szerűséget. Az indák most nem olyan gyorsak, így akadály nélkül markolja meg a tárgyat és némi erőlködés kell csak, hogy kitpéje.
Amint kirántja, egyszerre az indák mintha félálomból ébredtek volna elképesztő gyorsasággal nőnek és tekeregnek - de őt már nem érintik; a rengeteg kitörő inda körülfonja a férfit, egyre szorosabban és szorosabban, közben vékony vércsíkok futnak ki közöttük de hamar azt is befedik; aztán hirtelen megáll, nem hagyva mást csak egy emberméretű indaköteget. A néhai férfi önmaga indaszerű vértől piros szobrává alakult. Egyszer egy városon átmenve látott egy ilyen véres színjátékot. Nem az egészet, de amit látott, ez most arra emlékezteti. Horror... ezt konferálták fel. És őneki igaza volt. Mind a jóslat, mind a feltevése. Az indák nem maguktól működnek, nem maguktól támadnak. Kézfejével letörli az izzadtságot a homlokáról és lihegve felnéz még egyszer a testre. Amit elkezdenek bevégzik... de ennyi az egész.
A félangyal maga sem tudja meddig, csak áll és nézi. Aztán ugyanúgy, mint aki számára az idő mit sem jelent, a medálra emeli tekintetét. Azon kacskaringós, spirálszerű minták vannak, s ő azonnal felismeri, hol látott utoljára ilyet: Zephyrantes számtalan druidája, s az ő műveik viselték magukon a szimbólumok ezen jelrendszerét.
Tehát mégis a tündék voltak - vonja le a következtetést. A tündék vagy a félelf… legalábbis ők biztosan. Ada rámarkol a medálra és elszántan indul vissza a kocsma felé. Hátha még ott éri Tristant, hogy megmutassa neki a bizonyítékot. A korona még a feje fölött van, de az utcából kiérve megszünteti. S a farkas is köddé válik mögötte, hátra hagyva a csata és az indaszörny ámokfutásának véres nyomati.

Felhasználó profiljának megtekintése

34 Re: Küldetés: Brambles on Szomb. Ápr. 15, 2017 6:33 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Lépéseket hallok magunk mögül, és ahogy megfordulunk egy magas köpenyes alak hajol le éppen a medálért.
- Érdekes - mondja a csukja alól az ismeretlen férfi.
- Én ahhoz most inkább nem nyúlnék. - mondom a férfinak aggodalommal telve, hátha a lény megint akcióba lendül.
- Áh, ne félj, én képes vagyok arra amire ti nem. - emelkedik fel és nyakában mintha sápadtzöld fénnyel megvillanna valami.
- Hm a férfi nagyon gyanús- gondolom magamban -Mégis mit ak..... - ebben a pillanatban valami oldalba vág, olyan erővel, hogy a földre zuhanok, egy kettőt még gurulok is a földön. Majd ahogy megállok, levegőért kapkodva próbálom az adrenalin löket, és a félelem kombinációjában kitalálni, hogy mégis mi történhetett velem, és hogyan kerüljek ki ebből a helyzetből.
A szemem sarkából látom, hogy a férfi közeledik felém majd mikor elém ér felemeli a lábát.
- Okos kis emberfattyú vagy. Veszélyesen okos. – Majd elsötétedik a kép.
-Mégis mi történt velem? - próbálok magamhoz térni, miközben nagy nehezen felülök a földön. Egy pár perc eszmélethez térés után, mire a látásom is kitisztul a felálláshoz már nyúlnék a botomért, de ahogy lenyúlok érte, csak a poros földet találom. - Az a szemétláda mégis mit tett velem? mi ez a mágia? - Mormogom magamban, egy két dühösebb csapással a poros padlóba ütök. Ahogy jobban magamhoz térek, az oldalam rettentően sajog. Érződig még annak a tompa ütésnek a hatása.
Majd mikor lecsillapodtam, körbenézek, és kicsit megrémülök azon amit látok. - Mégis hol vagyok? - Félhomály, és sötétség egy üres szobában. Ennyi ami várt engem ébredésemkor. Felhúzom az oldalamnál a ruhámat, és megvizsgálom hogy mégis hogy áll a sebem, már amennyit látok, és tapintani tudok. Körbejárok, ablakokat keresek, de hiába, ahogy végighúzom a tenyeremet a falon, valami abnormális módon voltak összenőve a deszkák. -Erre ember nem képes mágia nélkül.- Mondom magamban, miközben végigsimítom a kezem a fán.

Majd körbejárok a szobában, valami hasznosat keresve a kijutáshoz. Ahogy sétálok, végighúzom a kezem a falon, hátha van valami rés, vagy repedés valahol, amin keresztül valahogy meg lehetne bontani, vagy netalántán találok egy polcot, amin lesz valami használható, de az ajtóhoz nem nyúlok. Még nem.
Egy szék és egy üres kis éjjeliszekrény. Ennyi bútorzatot találok se többet, se kevesebbet.
Állok a szoba másik felében, annyit már tudok hogy mégis mire képes ez az ember. A fa teljes manipulálására képes. Mert ezt itt, nem lehetséges máshogy összehozni. Óriási előnyben van, nekem meg csak az arkán lövedék van a tarsolyomban. Óvatosan kell használjam, és taktikáznom kell. Remélem most kapóra jön a sok könyv amit olvastam már.

Miközben gondolkozom, a zár elkezd csattanni, majd az ajtó elkezd kinyitódni, és a csukjás ember lép be rajta, majd leül az egyetlen székbe pont ellenkező irányba mint aki úgy érzi, hogy most a világ se tudná megállítani.  Ez a nagy magabiztosság sohasem előny, de nekem egy csodálatos gyengepont, ami tárulkozik a fogva tartóm személyiségében gondolom magamban.

- Kialudtad magad?
- Kérdezi tőlem.

- M-mégis m-mit akar tőlem!?- Kérdezem tőle rájátszva a félelemre, hátha elbízza magát. Miközben a legmesszebbi sarokba szorítom magamat.
- K-kérem ne bántson! Mondom neki két kezemet a fejemhez szorítva, mintha pánikroham gyötörne.
- Érdekes. Szembeszállsz a Bramble God-al, de megijedsz tőlem?
~Vicces ez igaz~   gondolom magamban, majd akaratom ellenére elnevetem magamat. - Basszus - szolalok fel hirtelen.
- Na jó ez nem válik be. - mondom a férfinak, majd felállok, és a férfival szemben lévő fal elött megállok úgy másfél méterre.
- Ez a bramble god a tövislény lenne?
- Mégis mi értelme van annak hogy engem elhurcoltál idáig? Kérdezem ezt értetlenkedve.
- És mégis becses fogvatartó uram, kit tisztelhetek szerényszemélyében?
Kérdezem tőle, elegánsan meghajolva elötte, mitha kalapomat vettem volna le elötte. Majd kiegyenesedve vártam a válaszát.
- Ez már ismerősebb. A Bramble God a Bramble God, az, hogy ti milyen lealacsonyító néven hívjátok az mindegy. És azért hoztalak ide, mert okos vagy. Túl okos ahhoz, hogy csak úgy engedjünk a faluban járni-kelni. A nevem pedig nem mondana neked semmit, de ha kérded hát megkapod. Loegaire mac Eogan vagyok.
- Mégis mi a célotok? és legalább a botomat adnátok vissza.
- Egy mágust nem szabad a botjával beengedni mert nem kívánt következményei lehetnek. Ha szeretnéd visszakapni, juss ki és szerezd meg. De sajnos addig nem engedhetlek el, míg feltett célod hogy megállítsd a Brmable God haragját a falu ellen.
- Na legalább valami érdekeset is tudsz mondani számomra. Mégis mi célbol haragszik az álltalad nevezett "Bramble God" a Falura? Mit tettek ők? Miért bűnhődnek?
- Bűnhődnek, mert vakok és mert beképzeltek. Mert azt képzelik bejönnek ide, az isten területére és azt tehetik, amit akarnak. Ezért mi feléjük fordítjuk az isten haragját.
- Ha már úgy se mehetek ki innen, legalább vedd le azt a csukját hadd lássam az igazi arcodat, és beszéljünk rendesen.
- Mégis miféle lény a Bramble god? Mi próbáltunk vele beszélni, még kedveskedni is próbáltam neki, de nem válaszol csak azt a medált kergeti. Mégis mit tud az hogy ennyire zavarja hogy máson van?

A férfi hátraveti a fején lévő csuklyát; fehér haja hátra van fogva és apró fa gyűrűkkel befonva, hosszú fülei és sötétzöld szemei gyorsan elárulják a kilétét; bőre valamivel halványabban rózsaszínes mint az enyém, de nagyjából egyezik viszont tele van méregzöld színű tetoválásokkal, olyan kacskaringókkal, amik a medálon is voltak.
- A Bramble God az óvilág egyik istene, a Tünde-erdő eredeti birtokosa. És természetes, hogy nem fog válaszolni neked, emberfattyú.
Kacagom el magamat, majd így szólok. -Hát hogy nekem nem válaszol, abban teljesen biztos vagyok. De a druidánk valamit nagyon jól csinál, mert őt még folytogatni is akarta.
- Hmm tünde erdő. Egyszer elmennék oda is felfedezni a tündék népét.- Mondtam a fogva tartómnak csillogó szemekkel, ahogy érdekes információkra tettem szert.
- Persze nem hódításra vagy egyebekre gondolok, mivel én elítélem az értelmetlen erőszakot, és nem érdekelnek a faji ellentétek. Én szeretnék mindenkivel jól kijönni.

Ezek a tetoválások nagyon érdekesek meg kéne tudnom mit is jelentenek.
- És mégis ezek a tetoválások mi célt szolgálnak? Mit jelentenek?
- Nem mész te sehova. Ez az erdő nem a te területed. – Mondja ezt már indulatosabb hangon, miközben a tetoválások mintha egy kicsit fényesebbek lennének mint abban a viszonylagos nyugalmi állapotában a tündének. De hamar le is nyugszik, majd a tetoválás újra elhalványul.
- Mindegy is, egy darabig még sehová nem mész. Még visszajövök talán. - áll fel a székből, aztán kifordul az ajtón és bezárja maga mögött

Felhasználó profiljának megtekintése

35 Re: Küldetés: Brambles on Pént. Ápr. 21, 2017 1:09 am

Cavett Revengefire

avatar
Tünde Druida
Tünde Druida
Ahogy megszabadultam a tövistől és láttam Theo eldobta a medált lépéseket hallottunk. Megfordultam és egy magas, köpenyes alakot láttam, aki a medálért nyúlt.
- Érdekes. - mondta, de nem tudtam kivenni, ki lehetett.
- Én ahhoz most inkább nem nyúlnék. - Theo
figyelmeztette is, de nyilvánvalóan ez a figurát nem érdekelte.
- Áh, ne félj, én képes vagyok arra amire ti nem.
Ekkor azonban valami iszonyatos erővel csapódott neki az oldalamnak, miközben át is szúrta a ruhám és a bőröm. Kétségbeestem miközben levegőért próbáltam kapkodni és fájdalmasan a földre zuhantam. Majd felszuszogtam és fájdalommal küzdve kezemmel végignéztem, hogy élek-e még.
- A kedvenc köpenyem – nyögtem ki.
Egy pillanatra a szemem sarkából azt láttam, hogy a fiatal mágus rúgást kap a feje oldalába, majd a köpenyes alak csizmáit vettem észre, ahogy felém közelednek. Egyre inkább elfogott a rettegés. Azt hittem végem van.
- Druida... Bölcsebb is lehetnél. - aztán én is kaptam egyet hatalmas ütést, amitől minden elsötétedett.
@>-^---

Miután kinyitottam a szemem egy ablaktalan, fával bélelt szobát láttam magam körül. Körbenéztem a szobában és átnéztem a felszerelésemet, mindenem meg volt, még ha nem is volt olyan sok holmim, kivéve a botomat.
- na a botom sehol, szuper most itt ragadtam.
Körbe körbe sétálva próbáltam emlékezni, mi történhetett.
Észrevettem, hogy a fal a faborítása amúgy nem is olyan egységes, de mintha összenövesztett lenne helyenként és néhol egy-egy deszka. Furcsálltam, nem épp faházra emlékeztetett.
Egy ideig járkáltam, amikor is az ajtó zárja megnyikordul és amikor felé fordultam, ki nem találjátok, ki lépett be rajta, a köpenyes alak és leült velem szemben az egyetlen székre.
- Tudod hol vagy? - törte meg a csendet.
- Valami rémlik egy bosszantó alakról, aki szerint nem vagyok bölcs, de azért a botom kell neki.
Az alak felnevetett és előrébb dőlt. Ijesztőbb lett.
- Miből gondolod, hogy a botod kellett?
- minden más megvan - mutattam körbe - mégis mit árthatnék vele?
- Ki tudja? Sokan járták már meg úgy, hogy nem ették el egy mágustól a botját. Habár te nem mágus vagy, igaz?
- akkor a kérdés az, hogy én ki vagyok és nem az, hogy hol. Ha megválaszolom elmondod, hol vagyok? Látom, hogy fa minden talán még él is.
Próbáltam egy kicsit játékos lenni, hátha belemegy és még megtudhatom én is, hogyan férkőzzek jobban fogvatartóm bizalmába.
- Nem tudok sokat rólad, ez igaz. Nem is akarok. Te viszont semmit nem tudsz rólam és a céljaimról, pedig megérthetsz.
Úgy látszott, nem megy bele. Ezért taktikát változtattam, elővettem a megsértődött oldalamat, hiszen valóban megsértett egy kicsit aljas húzásával.
- Megértés és a beletörődés nem ugyanaz. Leütöttél és megsértettél. Nem szép kezdés. Mitől félsz hát, látszik, hogy erősebb vagy. Amivel földretepertél különösen emlékezet arra, amit a lény tett. De tudod mit? Ha ismernél tudnád, hogy a szép szót kedvelem és nem ezt a fennkölt erőfitogtatást. Drága idegen, ha ott voltál, tudod, hogy nem ártottam a lénynek és szándékomban sem volt. Beszélni akartam vele, de nyilván ez neked sem lehet erősséged, legalábbis előbb kiütsz és csak utána kérdezel. Mint egy kezdő katona, aki előbb szúrja le az embert, mert fél hogy megtámadják mielőtt megtudhatná, hogy egy békés kereskedő az és nem útonálló.
- Beszélni tudsz. - mosolyodott el. - De vajon hallgatni is? Mikor beszéltél a Bramble Goddal, mit láttál? Mit éreztél?
- Fájdalmat, sok fájdalmat. Faírtást láttam. Értem én, hogy valószínűleg ez áll a dolg mögött. De a bosszú, ha ártatlanokat ér, vajon jobb, mint maga a tett? A neven Cavett Revengefire, talán sokat tudok a bosszúról. Az én családomat és falvamat is kiírtották. Mégsem szálltam rá minden emberre, noha még mindig dühvel gondolok rá.
Csak fő az őszinteség mostmár, és hasonló dolgok jártak a fejemben közben.
- Nem a Bramble Godot érezted a medálban, Cavett Revengefire, csak a fát amiből csináltam. Annak volt fájdalma és az emlékszik az erdőírtásra. A Bramble God nem érez fájdalmat mert az istenek nem szoktak. Nem érezted a félelmet ami megszállt, mikor körültekert? Nem érezted a hatalmasságot? Az erőt?
- De éreztem. Akkor a tiéd a medál. Szóval druida vagy. Tehát nem beszéltem vele, de gondolom te igen.
- A Bramble God nem beszél. Csak érezni lehet a hatalmát és az erejét.. És a dühét. A Bramble God a legnagyobb erő a földön, én csak a szolgája vagyok. De a szolgálat is erőt ad. Erőt, ami a tiéd is lehet!
- Enyém? Miféle erő? Éreztem, ami letepert persze.  És mit jelent, hogy szolgálni? Szolgálom én a várost és a lényt is azáltal, hogy békét próbálok teremteni. De sajnos én csak a vizet uralom, ha uralom.
Kezdett számomra egyre érdekesebb lenni a dolog.
- Uralhatsz mást is! Használhatod a Bramble God erejét, nagyobb erőt amit valaha láttál! Ne szolgálj mást csak a Bramble Godot és magadat!
- Tegyük fel, hogy okés. Mi az átverés? Lesz e szabadságom dönteni, ha dönteni kell?
- Ha a Bramble God érdekeit szolgálja a döntés mindig helyes.
- Ha ütközik az én érdekemmel?
- Ha a Bramble God ereje a tiéd minden más érdek jelentéktelen lesz.
-Szívesen tanulok tőled, de hogy vakon kövessek valamit, amiről azt se tudom, hogy igazán mi fán terem. Nem tetszik annyira, ijesztő és, hát tudod hozzászoktam a szabadság ízéhez.
- Tanulni? - felszaladt a szemöldöke, bizonyára képtelenségnek gondolta, amit összehordok, de hát mindig is ezzel kezdtem a sok fecsegéssel - Ehhez nem kell tanulni. Az erőt csak megkapod, ha szolgálsz érte. De ha nem kell, ha többre tartod a szabadságod... Nem vagy szabad, ugye tudod? - megint elmosolyodott, szinte már idegesített - Az csak az erősek kiváltsága.
- Bölcsnek tartod magad, de ezek szerint csak úgy használod más erejét, amiért mást nem is adsz, csak szolgasorba fokozod magad? Ilyenből nem kérek, egyszer a magam ösvényén is felnövök majd hozzád. Szerintem most az vagyok, kettőnk közül nem én vagyok bezárva igazán.
A férfi megint csak elmosolyodott, nyaka körül halványzöld fénnyel kezdett el világítani egy cikornyás minta, de gyorsan kialudt a fénye. Elég különös volt, fel is figyeltem rá egy pillanatra, de nem hagyott időt elgondolkodni rajta.
-Ez hát a válaszod... Nem fogsz felnőni senkihez, mert ha nem velünk vagy akkor ellenünk. - felállt és még hozzátette - De még hagyok időt, hogy gondolkodj! Neked meg van a választásod.
A férfi kilépett és magamra hagyott. Az ajtó bezárult előttem, sok megválaszolatlan kérdést hagyva.

Felhasználó profiljának megtekintése

36 Re: Küldetés: Brambles on Hétf. Május 01, 2017 11:25 am

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Nos mivel Leon nem írt így nélküle haladunk tovább.

Az új körért mindenki kereshet skypeon, annyi lenne, hogy Ada meg Lance ti egyszerre gyertek mert összefolyik a körötök.

Határidő most kísérleti alapon a megbeszélés időpontjától egy hét, de maximum két hét cakkon-pakk. Nem hosszú kör így tessék igyekezni.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

37 Re: Küldetés: Brambles on Vas. Május 14, 2017 10:14 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Ada látja maga előtt belépni férfit, aki már a megbeszélésen is részt vett. Emlékszik rá, hogy a sötételf nyomában indult el, csodálja is hogy a lány most nincs vele. A félangyal maga zilált külsejű, jobb kézfeje tövisektől felkarmolva, arcán és nyakán is látszik a karcolások nyoma, illetve a ruháján is helyenként pár centis szakadások, de nem olyan vészes az összkép, inkább csak mintha egy nagyon sűrű bozóton verekedte volna át magát... majdnem ez is történt.
A kocsma belterében Tristant ugyanott találják. A féltünde nem moccant el a helyéről, csak ül és egy hosszúkás, gyolcsba bugyolált csomagon dobolva az ujjaival vár; ahogy belépnek szinte lelkesen pillant fel.
- Elértetek valamit?
A tünde zsoldos nem felel, csak felemeli a kezét, amin szintén seb éktelenkedik, de a fiatal nefilim próféta szemében nem túl súlyos – saját beszámolójá súlyosabbnak, sürgetőbbnek ítéli meg. Ada csak felvonja a szemöldökét a néma beszámolóra, emlékei szerint közlékenyebb volt még mielőtt elindultak.
- Én is találkoztam vele. - lép el mellette, utalva nagy általánosságban a tövislényre. Elméjén átúszik a gondolat, hogy talán ugyanazzal a kicsavart, szürcsögő rémséggel találkoztak, és az amúgy szoborszerű arcon most jól kivehető a szemrehányás, hogy meghagyta neki a kivégzés ‚megtiszteltetését‘. Tekintetét visszaemelve Tristanra, folytatja:
- Megszállt egy tündét. Ez pedig benne volt. - nyújtja át a férfinak a jelekkel ellátott fakorongot - Amikor kivettem belőle, megszűnt mozogni.
- Két csapat tünde is jött a faluba nemrég, és egy félvér is velük volt. - fűzi tovább, aztán csak nézi Tristant.
- Megszállt egy tündét? - húzza össze a szemét a férfi. - A tövislényről sok mindent el lehetett eddig mondani, de hogy parazita lenne...
- Nem is az. – hangzik fel egy női hang Ada és a zsoldos mögött, majd egy alacsony, hullámosan hosszú gesztenyehajú tünde nő lép melléjük és támaszkodik neki az asztalnak, mint aki épp készül kifulladni. - Legalább is... nem magától.
- Hildrun? - szalad fel Tristan szemöldöke.
Ada aranyszín szeme megvillan.
- Tudja, ki csinálja ezt? – kérdi mohón.
Mikor itt járt Loreenával nem volt módja személyesne találkozni Hildrunnal, de sokat hallott róla, tekintve, hogy ő is egyike a falu alapítóinak. Ada tisztelete nem csak a rangnak szól, őszintén értékeli a munkásságát. Így egyfajta főhajtást mutat be felé, ami azért messze van a királyi termektől, de több, mint biccentés.
Közben megint vet egy szemrehányó pillantást a tünde férfira, és úgy is marad. Mert nem tudja mire vélni, amit lát, az összeszorított fogakat és a fájdalmas arckifejezést.
Ám ekkor Hildrun mély levegőt vesz, nekikészülvén a válasznak. Mindhármuk figyelme visszatér rá és ő mintha kissé elpirulna bele.
- Az egyik zsoldos, aki segíteni akart a falunak fontos információval tért vissza, de sajnos ezért az egészségével fizetett így most a szentélyben kezelik. De nem ez a lényeg... - rázza meg a fejét. - Még mikor Zephyrantesben voltam tanonc hallottam néhány pletykát egy nem olyan régi dologról. Állítólag néhány druidát kiátkoztak a Körből, mivel "teológiai vitába" keveredtek az arkdruidával. Azt állították, hogy az Isten nem oldódott fel a természetben, sőt, sosem volt külön sem tőle. Azt állították hogy az eddig csak mesékben hallott, de határozottan létező, ősöreg lény, amely a Tünde-erdő fái alatt nőtt maga volt az isten és minden élet belőle hajtott ki. Egy ősi és hatalmas lény, amely ott nő mindenhol, ahol kedve tartja.
Ada meredten nézi Hildrunt, aztán ahogy a hitvitát említi, tekintete lassan elkalandozik, a szavakat emészti. Végre feltűnik neki, mi okozza a tünde már-már felháborító indiszponáltságát.
- Engedd. - kéri és szólítja fel egyben, amikor Hildrun végez a beszéddel, és kezét a férfi keze fölé helyezi - ujjai majdnem érintik a sebet. Héberül szól, a keze alatt pedig fehér fény kél. és a sebszélek összehúzódnak, eláll a vér szivárgása. A képesség népe ajándéka.
- Köszönöm. – szól a tünde látható elképedéssel nézegetve begyógyult kezét. Ada csak biccent rá.
- De miért támadnák pont ezt a falut? – fordul újra Hildrunhoz, miután végzett a gyógyítással.
Bár látja, hogy végül is mindegy, erődemonstrációnak bármelyik falut választhatták. Mindazonáltal furcsállja, hogy ott akarnak nyomot hagyni, ahol annyira nem egyértelmű, hogy mit üzennek. Hiszen ők is itt, eleinte az emberekre gyanakodtak...
- Hogyan találjuk meg őket?
- Ezért jöttem hozzátok. - folytatja Hildrun. - Nem tudom pontosan hol vannak elrejtőzve, de ha találnánk még egy medált talán belőhetném őket. És hogy miért itt támadnak... Jó kérdés. Talán az emberek, talán a sok vallás...
Ada összeráncolja a homlokát.
- A polgármesternél vannak feljegyzések, hogy kik telepedtek le nemrég. Két tünde csoport is jött. - ismétli meg, amit az előbb is annak reményében, hogy inkább oda látogatnak el megint, mintsem újabb bozótszörnyet kergetni, de amint Hildrun kimondta, már bele is törődött a sorsába. Pedig a nefilim látott már mélységit is, az egyetlen amire gondolni tud, hogy ez miért ilyen borzalmas neki: a hangeffektusok, amiket a megszállt tünde adott. Az a szürücsögés még sokáig kísérti majd...
Újra a maga mellett ácsorgó férfira esik a pillantása, mintha méregetné, mire, mennyire képes és hajlandó. Ugyanis, ha nem olvasni mennek, akkor az lesz, hogy vissza kell menniük levadászni még egy hasonló jelenséget.
Elképzelései azonban elhamarkodottak, mert ekkor Tristan felemeli az Ada által hozott medált és odanyújta a druidának.
- Mármint ezen kívül? - A lány szemei elkerekednek és óvatosan elveszi.
- Nem, ez megteszi.
Ada megkönnyebbül, de csak annyira, amennyire akkor szokás, ha kiderül, hogy egy plussz feladattal kevesebb. Feszülten kíséri figyelemmel a papnő elmélyülését és Hildrun és Tristan beszédét.
- Sajnos azt a medált amit én találtam odaadtam a mágusfiúnak, aki... De ez nem lényeges. - rázza meg ismét a fejét, aztán lehunyja a szemeit és néma szavakat formál az ajkaival. Két-három perc telik el, mire kinyitja ismét a szemét. - Most már biztos hogy ezek a medálok a fakitermelésről vannak. Talán oda vették be magukat. Tristan! - fordul a féltünde felé. - Tudod hol van?
- Tudom. - feleli a férfi.
- Megyünk. – jelenti ki a zsoldos.
A tünde férfi hát végre összeszedte magát, de most helyette is nyilatkozik. Ada ezen már nem akad fenn, csak rábólint. Ezért vannak itt.
- Még nem beszéltünk meg valamit. - emelkedik fel Tristan. - Ha a szörnyeteg nem irányítás alatt áll, ha magától tombol és pusztít, a hívei csak idecsalogatták... akkor mit csinálunk?
Lelki szemei előtt lángok képe merül fel, mintha a megoldás végig ott motozott volna a fejében, csak nem bírt volna rátapintani. De az erdőt mégsem gyújthatják fel...
- Hildrun - szólítja meg tiszteletteljesen - Te meg tudnád fékezni a druidák erejével?
Egy másik kép is felmerül benne, habozik, elmondja-e, hisz maga sem tudja egészen pontosan mit jelent, miért száradtak össze az indák Égi Vértje érintésére. A tövislény valami istentelen lény lehet, akár egy mélységi, akár egy démon?
- A lándzsámról is leégett... - néz fel rá újra és a szemében kérdések kergetik egymást.
- Ha nem élteti mágia... - kezdi Hildrun. - Vagy bármilyen más életenergia forrás, a tövislény nem kedveli az erős fényt. Ha megfosztjuk a mágiaforrásától vagy visszahúzódik, vagy elszárad és megmerevedik. Ha jól tudom... - erősen ráncolja a homlokát közben, ahogy gondolkodik. - ... pont ezért nő csak a föld alatt és csak az erdő sűrűbb részein bújik elő ott, ahol szimbiózisba léphet más növényekkel hogy azokkal osztozzon az erőn és ellenálljon a napnak. Megfelel válasznak? - néz Tristanra, aki bólint.
- Egyelőre. Tehát csak végeznünk kell a druidákkal, akik az erőt adják neki.
- Kegyetlenül fogalmazva... de így van. - bólint bizonytalanul Hildrun, mire a féltünde vállára támasztja a csomagot ami az asztalon pihent előtte, elveszi Hildruntól a medált és visszanyújtja Adának aki átveszi a spirális alakzatokkal ékített medált és a markába zárja.
- Erre inkább vigyázz te.
Nincs gondja az öléssel, de hirtelen rádöbben, hogy reméli, elég ha leütik őket, vagy eltávolítják a lénytől. Furcsa, váratlan kegyelem. Másrészt a mesterkedésük megölt valakit... ne ölj - mondja a Tóra, az egyetlen Törvény, aminek egy félangyal engedelmességgel tartozik.
- Ha készen álltok indulhatunk.
- Bármikor. – szól a tünde..
- Mehetünk. - erősíti meg ő is egy bólintással megfejelve. Felkarcolt és kimerültnek érzi magát, de dolguk van még.

Felhasználó profiljának megtekintése

38 Re: Küldetés: Brambles on Vas. Május 21, 2017 10:13 am

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Cirip-cirip.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

39 Re: Küldetés: Brambles on Szer. Május 24, 2017 11:45 am

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Ahogy szemügyre vettem az ajtót, észrevettem, hogy nyitva van a kukucskálórés. Ezért kapva az alkalmon, a legnagyobb szögben páztáztam át az ajtó túloldalán lévő területet, információk után kutatva, melyek segíthetik a kijutást.
Ahogy átnéztem a résen láttam, hogy csak egy darab őr vigyáz rám bőrpáncélban, a felyén hetykén félretolt vadászkalappal. A szembe a falnak dőlve őrzött, bár nem mintha a vasajtó, ami közöttünk állt, nem lett volna képes erre akár egymagában is.
Terveltem agyaltam, ki tudja hogy mégis melyik terv jönne be. Annyi ember, és megannyi embertípus van a világon. Talán a dühkezelésüket kéne először letesztelnem hátha berontanak és tudok kezdeni valamit.
Így hát begugoltam az ajtó mellé, a rögzítőpántokkal egy oldalra, hogyha berontana vagy akármi, először a hiányom lepje meg a fogva tartómat, és a látómezejének azonnal a vakfoltjába kerüljek.
Majd onnan hangosan elordítottam magamat. - Hogyan lehet egy ilyen primitív gazt imádni mint ez a tüskés gyom? És ezek a primitív nagyfülű lények azt hiszik, hogy a nemes embereknél okosabbak. Mocskos barbár népség.-
Majd a sarokból vártam, hogy mégis milyen lépésekre számíthatok. Esetleg feldühödik vagy jót nevet, mindegy az nekem, de legalább kicsit feltudom mérni a tündét.
Nemsokkal a történtek után, az ajtón keresztül kuncogás szűrődött be, mely jól jelezte delém, hogy nagyon a dühítéssel nem fogok semmire se menni ebben a szituációban.
~Akkor próbáljunk meg mást~. Gondoltam magamban, majd a kukucskálón keresztül kilőttem egy arkán lövedéket, bár könyv és bot nélkül elég sokáig tartott a varázslat előkészítése de sikerült a megvalósítás.

Ahogy kilőttem, visszamentem a helyemre, majd hallom a tündétől. – De heves valaki.-

- Nem lenne egyszerűbb, ha elengednél és mindenki menne az útjára? Én se bosszúskodnék, és te se unatkoznál itt őrködve.
- Ennél azért komolyabban kell próbálkoznod. Mellesleg mit akartál azzal a lövedékkel? Ha megölsz, szerinted az ajtó kienged?
- Csak nembírom elviselni ezt a gúnyos kuncogást. És ezt most úgy mondod, mintha azt a lövedéket nem tudnád kikerülni.
- Természetesen ki tudom, de hidd el, jobb ez így neked. Ha én itt halok meg tőled két méterre az esély se lesz meg, hogy kijutsz.
- Akkor ne halj meg és engedj ki. Így mindenki jól jár.
- Túl gyors nekem a te logikád, elmentem amellett a rész mellett, hogy nekem mi a jó benne.
- Mégis mit szeretnél kérni cserébe azért, hogy kiengedjél? Nálam megvan a tudás, ami talán segíthet neked az életben, akár gazdaggá is tehet.- Majd fogom a széket, és leülök az ajtóval szembe.
- Ezenkívül erő, büszkeség, gazdagság, megannyi dolog várhat rád. Fogalmad sincs, milyen kincseket rejtenek az ősi romok, és a bennük található tudás.

- Lássuk jól értem. El akarsz adni nekem valamit, amit még meg kell szerezned valamilyen távoli ősi romból?
- Helyesbítenék, már nem kell elmennem érte. Lehet hogy tudom, lehet hogy nem. De kezdjük mégis azzal, hogy mi az amire a legjobban vágysz az életben? Az erőre? Mely megadatott a társadnak? A Büszkeségre? Mely felemel téged a néped rangsorában? Netalántán gazdagságra? Hogy minden egyes napod jólétben teljen?
- Válassz hát bölcsen tünde.

Ezek utána tünde felnevet, majd a saját kis monológjába kezd.
- Mit tudnál ajánlani? Loegair több erőt ad amennyit te valaha láttál, a büszkeségem töretlen, a gazdagság pedig majd jön a hatalommal.
- Hát a hatalom megrészegíti az embert, és volt már dolgom ilyen emberekkel. A hírtelen jött erő, mely képes a legerősebbé emelni. De annak nagy ára van.
- A társad, aki bejött hozzám és kikérdezett, ugyanezeket a jeleket mutatja.
- Mégis ez a rendíthetetlen büszkeség tesz téged megvezethetővé.
- Csak egy kérdésem van. Miért téged állított egy fegyvertelen mágus őrzésére, miközben ők a távolban a hírnevet és a még nagyobb erőt szerzik?

- Mert én értem rá. – Vonja a vállát, a tünde.
- Ha nagyon akarnak ők is ráérnek.
- Tudod, lehet az akármilyen faj, tünde, démon, netalántán ember, mindenkit elvakít az erő. És akit elvakít, megrészegít, az függő lesz és még többet akar.
- És aki többet akar, az nem osztozkodik. Mindent magának akar megszerezni.
- Ezért te amíg itt őrködsz, ő megszerez mindent, majd minden tettedet elfelejti, és amikor követelnéd a jussod, jobb esetben nem kapsz semmit, rosszabb esetről pedig ne is beszéljünk.

- Bezzeg te? – kérdezi tőlem hitetlenkedve.
- Én? Én, a magam ura vagyok. Nincsen se családom, se főnököm. A romokban kutatva, és az ősi nyelvet értelmezve feljebb török, majd megszerzem a jussomat.
A könnyen jött erő visszahat rád. De amit hosszú munkával szerzel meg, úgy hogy nem más árnyékában térdelve csipegeted a kis morzsákat, sokkal többet ér. Tudom, hogy ez az erő az enyém, és ha akarom megoszthatom. De az a medál, csak egy embernek ad erőt, és abból te nem fogsz kapni csak akkor, ha sikerül elvenned tőle.

- Nincs logika abban, amit... – hirtelen abbahagyja az őr, egy puffanás hangjával összekötve, majd csörgést, és lépéseket hallok.
~ Na, jól nézünk ki.~ gondolom magamban, majd a székről felkelve majd mögé állva várom, hogy mégis ki lesz a következő vendégem.
Kulcs csikordul a zárban és az ajtó kinyílik, majd egy tünde nő alakja rajzolódik ki.
- Nem szerettem Craig-et. Túl sokat jár a szája.
- Mégis ki vagy te? És mit csináltál a beszélgető partneremmel? - kérdezem tőle, miközben azt próbálom eldönteni, hogy barát vagy ellenség e egyáltalán.
- A nevemet úgy sem tudod kiejteni, de az Eile megteszi. És fejbevágtam egy kicsit. - lendít meg maga mellett a botomat. - Ez í tiéd, ha jól gondolom. - nyújtja felém a romokban botomat.
Átveszem a botot, majd kérdem tőle.
- És hogyhogy a fajod ellen fordultál? Mégis miért tetted ezt?
- Mert Loegair becsukta a fülét, és nem veszi észre mit csinál. Úgyhogy ideje megállítani.
- És mit szeretnél most tenni?- Kérdezem tőle érdeklődve.
- Megkeressük a druida barátod. - lendíti meg Cavett botját a másik kezében. - Aztán segítünk a többi társadnak, hogy bejussanak és szembeszálhassunk Loegair-el. Benne vagy?
- Nincsen ellenvetésem.
Még mindig jobb, mint egy sötét szobában kuksolni.

Felhasználó profiljának megtekintése

40 Re: Küldetés: Brambles on Hétf. Jún. 05, 2017 2:48 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Egyszerre érkeztem meg a kocsmához a nefilimmel, akinek még nem tudtam a nevét, de elég ziláltnak nézett ki, az egyik keze a tövisektől fel volt karmolva a nyakával és arcával együtt, a ruháján is helyenként pár centis szakadások látszódtak, mintha birkózott volna egy csipkebokorral… Csak nem találkozott az én kedves barátommal? Tristan azóta nem ment el a helyéről, csak ült és egy hosszúkás bebugyolált csomagon dobolt az ujjaival. Ahogy beléptünk, furcsa lelkesedéssel nézett ránk.
- Elértetek valamit?
A kérdésre nem szóltam semmit, csak felmutattam a kezeim.
- Én is találkoztam vele. - lépett el mellettem a félangyal - Megszállt egy tündét. Ez pedig benne volt. - nyújtja át Tristannak a jelekkel ellátott fakorongot - Amikor kivettem belőle, megszűnt mozogni.
Kis szünet után folytatta.
- Két csapat tünde is jött a faluba nemrég, és egy félvér is velük volt.
- Megszállt egy tündét? - Húzta össze a szemét a férfi - A tövislényről sok mindent el lehetett eddig mondani, de hogy parazita lenne...
- Nem is az. - Szólalt meg egy női hang a hátunk mögött, majd egy alacsony, hullámosan hosszú, barna hajú tünde nő lépett hozzánk, és támaszkodott neki az asztalnak, mintha most futott volna két kilométert. - Legalább is... nem magától.
- Hildrun? - szaladt fel Tristan szemöldöke. Én is kérdőn néztem az érkező nőre, de továbbra se szóltam semmit, összeszorítottam a fogaim a fájdalomtól.
- Tudja, ki csinálja ezt? - Kérdezte a félangyal egy főhajtás után. Eközben lapos pillantást vetett rám, azonban ötletem se volt, hogy miért. Hildrun mély levegőt vett, majd kissé zavarba jött, de folytatta.
- Az egyik zsoldos, aki segíteni akart a falunak fontos információval tért vissza, de sajnos ezért az egészségével fizetett így most a szentélyben kezelik. De nem ez a lényeg... - rázta meg a fejét. - Még mikor Zephyrantesben voltam tanonc, hallottam néhány pletykát egy nem olyan régi dologról. Állítólag néhány druidát kiátkoztak a Körből, mivel "teológiai vitába" keveredtek az arkdruidával. Azt állították, hogy az Isten nem oldódott fel a természetben, sőt, sosem volt külön sem tőle. Azt állították hogy az eddig csak mesékben hallott, de határozottan létező, ősöreg lény, amely a Tünde-erdő fái alatt nőtt maga volt az isten és minden élet belőle hajtott ki. Egy ősi és hatalmas lény, amely ott nő mindenhol, ahol kedve tartja.
Oldalra billentettem a fejemet, és kíváncsian vártam a folytatást. A nefilim meredten nézte a druidanőt, de aztán végül elkalandozott, rám nézett, és meglátta a sebeim.
- Engedd. - Mondta parancsoló hangnemben, amikor Hildrun végzett a beszéddel, a kezét az enyém fölé tette, majdnem hozzáért a sebeimhez. Valami idegen nyelven motyogott, a keze alatt pedig fehér fény kezd világítani, a sebek pedig összehúzódtak. Ezután újra Hildrunra emelte a tekintetét.
- De miért támadnák pont ezt a falut? Hogyan találjuk meg őket?
- Ezért jöttem hozzátok. - Folytatta Hildrun. - Nem tudom pontosan, hol vannak elrejtőzve, de ha találnánk még egy medált, talán belőhetném őket. És hogy miért itt támadnak... Jó kérdés. Talán az emberek, talán a sok vallás...
Csak fél füllel figyeltem, mit beszélnek, leginkább nagyokat néztem arra, hogy csak úgy meggyógyult a kezem a kézrátételtől. Meglepetéstől csillogó szemekkel néztem a gyógyító nőre.
- Köszönöm. - Habogtam, a félangyal csak egy biccentéssel válaszolt.
- A polgármesternél vannak feljegyzések, hogy kik telepedtek le nemrég. Két tünde csoport is jött. - Ismételte el, majd végigmért azzal a tekintettel, amivel azok szoktak, akik azt latolgatják, felbéreljenek-e vagy ne. Tristan közben felemelte az Ada által hozott medált, és odanyújtotta a druidának.
- Mármint ezen kívül? - A lány szemei elkerekedtek, aztán végül övatosan elvette.
- Nem, ez megteszi. Sajnos azt a medált amit én találtam odaadtam a mágusfiúnak, aki... De ez nem lényeges. - rázta meg ismét a fejét, aztán becsukta a szemeit és tátogott egy kicsit. Két-három perc is eltelt, mire kinyitotta a szemét.
- Most már biztos hogy ezek a medálok a fakitermelésről vannak. Talán oda vették be magukat. Tristan! - fordult a féltünde felé. - Tudod, hol van?
- Tudom. - Felelte a férfi.
- Megyünk. - Jelentettem ki.
- Még nem beszéltünk meg valamit. - Állt fel Tristan. - Ha a szörnyeteg nem irányítás alatt áll, ha magától tombol és pusztít, a hívei csak idecsalogatták... akkor mit csinálunk?
A kérdésre én is várakozóan néztem a két nőre, akik velünk voltak, én nem tudtam a választ.
- Hildrun – Szólította meg a nefilim a druidát tiszteletteljesen - Te meg tudnád fékezni a druidák erejével?
Még mondott valamit, amit nem teljesen értettem, de úgy gondoltam, hogy ez még nem a válasz, szóval csöndben maradtam.
- Ha nem élteti mágia... - kezdte a druida nő - Vagy bármilyen más életenergia-forrás, a tövislény nem kedveli az erős fényt. Ha megfosztjuk a mágiaforrásától, vagy visszahúzódik, vagy elszárad és megmerevedik. Ha jól tudom... - Erősen ráncolta a homlokát gondolkodás közben - ... pont ezért nő csak a föld alatt, és csak az erdő sűrűbb részein bújik elő ott, ahol szimbiózisba léphet más növényekkel, hogy azokkal osztozzon az erőn, és ellenálljon a napnak. Megfelel válasznak? - nézett Tristanra, aki bólintott.
- Egyelőre. Tehát csak végeznünk kell a druidákkal, akik az erőt adják neki.
- Kegyetlenül fogalmazva... de így van. Bólintott Hildrun bizonytalanul, mire a féltünde vállára támasztotta a csomagot, ami az asztalon pihent előtte, elvette Hildruntól a medáltm és visszaadta a félangyalnak.
- Erre inkább vigyázz te. Ha készen álltok indulhatunk.
Kihúztam magam.
- Bármikor. - Mondtam tettrekészen.
- Mehetünk. - erősítette meg ő is egy bólintással.

Felhasználó profiljának megtekintése

41 Re: Küldetés: Brambles on Hétf. Jún. 05, 2017 2:55 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Nos, lehet jönni az új körértskypeon, hajrá, nincs sok már!


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

42 Re: Küldetés: Brambles on Pént. Jún. 09, 2017 4:34 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Már jó ideje keressük Cavettet de hiába. ~ Mégis hova tűnhetett? ~
Végül a lány sóhajtva feladja és leszúrja a druida botját a földbe a fal mellé.
- Nem várhatunk tovább. Ha végeztünk itt, majd megkeressük. Tudod, hol vagy? - fordul felém
Ahogy a lány sóhajt egyet és felteszi a kérdését, úgy én a tarkómat vakarva válaszolok is neki.
- Hát valahol a tünde erdő környékén, de többet nemtudok.
- Lightleafet ismered? Hogy is hívják az emberek? Hell... blatten... valami ilyesmi. Egy kevert falu az erdő szélében.
- Öhm.. igen ismerem onnan kerültem ide. A nagyobb problémám, hogy nem tudom az irányokat, hogy merre kéne elindulnom, hogy mégis oda érkezhessek. Sajnos elég nagy a kép szakadás a mostani és az előző tartózkodási helyem között történt időintervallumban. - Mondtam a lánynak, miközben már kezdett elmúlni a kiszabadulásom pillanatában felszabadult adrenalin mennyisége, így az oldalamon tátongó nagy lila bevérzett véraláfutásos ütésnyom, egyre jobban kezdte éreztetni a jelenlétét. Ezért egy kicsit a jobb oldalam felé húzott a testem.
- Nyugatra vagyunk Lightleaftől, egy kis ligeterdőben, talán egy órányi járásra a fakitermelő alatt. - ekkor veszi észre, hogy húzom az oldalam. - Fáj? Sajnos a Bramble God ereje hatalmas, főleg ha rossz célokra használják. Nem tudok segíteni, a gyógyításhoz nem értek, de a faluban biztosan lesz valaki, aki meggyógyít.
~ Szóval nyugatra vagyunk, nagyjából egy órányi járársra. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történhet.
- Ja, hogy ez? Semmiség. Szerencsére semmi komoly, csak zúzódás. – Válaszolok a lány aggódására.
~ Persze pont az fáj a legjobban...
- Haladjunk, haladjunk így is hatalmas késésben lehetünk. - Mondom a lánynak és sürgetem, hogy minél előbb minél gyorsabban érjünk oda.
- Haladjunk? - áll meg. - Én nem megyek a faluba. Itt is van mit tenni ha meg akarjátok állítani Loegair-t. Vagy nem ezt akarod?
- Óh - lepődök meg a lány kijelentésén.
- Abban a hitben voltam, hogy te is elkísérsz a faluba.
- Hát akkor csak az utat mutasd meg hogy merre induljak. Egy ösvény vagy valami, és onnantól tudni fogom. Sajnos nincs nálam tájoló, és így még az irányokat se tudom megmondani, a hosszú kába földalatti lét után.
- Ezért egy irányba állítás nagyon jó lenne.
- Csak így elmész? - pislog. - Anélkül, hogy bármit is megtudnál? -
- A tünde titkok csak a tündékre tartoznak. Félre ne érts, nagyon is beleásnám magamat ezen természeti rejtelmekbe, de ha egyszer kiderülne hogy elárultad ezeket, akkor az neked lehet jobban visszaütne mint nekem. De persze ha felajánlod, és megbízol bennem, akkor szívesen elbeszélgetek én veled. Kérdéseim mindig vannak.
- Most nem rólam van szó. Loegair-ről. A Tövisdruidákról. Nem akarsz felkészülni az ellenség ellen?
- Bátor lány vagy mondhatom. - elmosolyodom közben.
- Hát akkor miket kéne tudnom a tövisdruidákról?
- Fogalmam sincs. - von vállat. - De tudom honnan tudhatjuk meg.
- Akkor gyerünk ne késlekedjünk, mutasd az utat.
A nő bólint, kissé furcsa arccal, aztán elindul a folyosón; két kanyart sikerül bevenni, mikor kezével megálljt int és odasimul a falhoz
- Na most hogyan tovább? - kérdezem tőle közel hajolva, súgva neki.
Mutatóujját a szájához emeli, jelezve, hogy valaki közelít, majd hallod tompán, de határozottan a lépéseket; kisvártatva egy lógó vállú, zsebre dugott kezű tünde férfi fordul be a sarkon, ahol rejtőzünk.
Ahogy hallom a lépéseket, testem megfeszül, hírtelen a jobb oldalam fájdalma is elmúlik. A botomra erősen rámarkolok, majd amikor az illető éppen a sarkon befordulna, pálcámmal egy erős suhintással gyomorba vágom.
Az reflexből kap a hasához és kissé összegörnyed, de közben rá is markol a botomra; Eile finoman megérinti a falat, mire abból egy apró tövisinda bújik ki, majd még egy és még egy, míg több mint fél tucat em lesz belőlük és rákulcsolódnak a férfi bokáira, csuklóira és nyakára
- I dare you to make but a sniff, Brendan and I will slice open your throat, understand me? - mondja a nő a maga dialektusában nagyon fenyegetően
- Óh szóval te is képes vagy rá. - Mosolyodom el, miközben szemem felcsillan a képeség láttán. Mindeközben a férfi kezéből kitépem a botomat.
- És mégis mit mondtál neki? - Kérdezem érdeklődve, miközben az indákat mérem fel végig a faltól, a földön fekvő kötözött áldozatig.
- Azt, hogy ha megmukkan felvágom a torkát. - feleli vállvonva. - Te nem mágus vagy?
- De, de az vagyok. Miért kérded?
- Akkor minek ütötted meg a bottal? Miért nem varázsolsz?
- Valahogy éreztem hogy ennyi is elég lesz, meg csak az arkán lövedéket tudom használni. Meg most meglövöm, itt szenvedget meg nyögdölőzik a fájdalomtól. Azért kényelmesebben tud beszélni a te módszereddel.
A lány felvonja a szemöldökét és furcsán grimaszol, de csak vállat von.
- Van valaki Loegair szobájában? - néz rá a lány, mire a férfi finoman megrázza a fejét - Nagyszerű. Elkérhetném a botodat? - fordul felém.
- Tessék, csak vigyázz rá.
- Köszönöm. - veszi el, aztán elengedi a falat, amitől a tövisek azonnal visszahúzódnak; mielőtt a tünde bármit tehetne Eile két kézre fogja a botom és elegánsan halántékon suhintja vele amitől ő eldől, mint egy zsák
Kicsit ledöbbenve nézek a lányra, bár utána beugrik, hogy énis hasonlóképpen használtam a botot.
- Mi az? - néz rád vissza, azután visszaadja és elindul. Óvatosan haladunk, néha megállva és a falhoz lapulva, míg egy-egy druida elhalad a távolban, míg oda nem érünk egy szép, de nagyon, nagyonN alap ajtóhoz. Kisvártatva a lány benyit aztán kérdezés nélkül megragadja a csuklómat és beránt maga után.
- Noh akkor meg is érkeztünk volna a titkok kincseskamrájába?- szólok a lánynak, miközben elkezdek sétálni, a szobában, felmérni a tárgyakat, netalántán erekjéket, minden fiókot zegzugot átkutatva, nem e találok valami nagyon érdekes, és figyelmet felkeltő titkot. Ekkor már nem tudok a kíváncsiságomnak gátat szabni, és jócskán a lányra bízom magam, hogy mit is keresünk.
- Talán. Nézzünk szét. - bólint, aztán keresni kezd.
A figyelmemet felkelti a két könyv, ezért próbálom minél gyorsabban, de minél részletesebben átolvasva átlapozni, a sok átolvasott könyv által nyert tapasztalatot latba vetve, egyegy pikáns infó, esetleg képesség, vagy valami ősi dolog nyoma után.
A könyveket a kódexekkel, és egyéb vastag kötetes könyvekkel összehasonlítva, hasonló sémában lapozom át, az érdekesebb infók után. Itt latba vetem minden tapasztalatomat, és ismereteimet a könyvekről, melyeket a sok év alatt felhalmoztam.
Így is beletelik jó húsz percbe, mire eljutok valameddig az első könyv elején, ami érdekesebb, konkrétan egy rajzhoz, ami hasonló, mint a medál, amit találtunk csak ez mintha más anyagból lenne öntve.
A könyv nyelvezetét sajnos nem értettem, ezért a tünde lány segítségét kértem.
A szövegek így szóltak.
"Mert az istenek haragja kivívható, erejük egy pontba húzható a megfelelő szövéssel. Ha a talizmán megfelelően van elkészítve és a csomók gondosan megszőve a vad istenek minden erejükkel lecsapnak majd arra, aki botor mód a kezébe fogja"
"Mert a vad isteneket csak a névtelen, alaktalan és láthatatlan új király hajtja igába, a talizmán, amely erejüket befogja és kihasználja az ő vérével kell, hogy átitatva legyen és a tündérföldek ezüstjéből készüljön."
-Óh szóval Van egy irányító, és egy csali talizmán. De van egy rész... - mutatok rá ahol előzőleg fordított a könyvben. - Itt ezeket a sorokat, mégis hogy kéne értelmezni?
A lány még egyszer végigfutja és megvakargatja a feje búbját.
- A névtelen király... Azt hiszem így utalnak a druida írások a ti istenetekre.
-Micsoda? - kapom fel a fejemet erre a kijelentésre.
-De hogyan lenne lehetséges megszerezni az ő vérét? - Úram isten micsoda dologba kavarodtam bele. Itt lesznek az igazi nagy áttörések. Nagyon jól döntöttem amikor ide utaztam.
- Hmmm de nem az nem lehet. - mormogom felé, államat fogva, és fel alá sétálva gondolkodva hogy ez mégis hogy lehetne megoldható. De mindezek közben beugrik egy ötlet.
- A csali talizmán is ott volt Loegair nál, de mégsem támadták meg az indák. Akkor lenne nála egy irányító talizmán? Esetleg nem lehetne megoldani valahogy, hogy a csali talizmán ellene forduljon, és így maga a bramble god végezzen vele?
- Szerintem a medált aktiválni kell, talán mágia kell neki, vagy parancsszó... De a névtelen király vére.... - a lány szemei elkerekednek, ahogy leesik neki és rátenyerelve az asztalra a könyvre mered. - Ezért jött ide! Ezért kell mindenáron ez a falu neki! A lightleaf... A fénylevél! A fénylevél szent, legalább is ezt állítják. Ha képes belőle nedvet sajtolni és beleitatni a medálba a hatalma korlátlan lesz a bramble god fölött!
- Mégis mi ez a fénylevél? - Kérdezem tőle értetlenkedve
- Nem egészen tudom pontosan. Legendákat hallottunk róla, állítólag a Lightleafben lakó druida, HIldrun Greenspring és az ottani lelkésznő alkották közösen. Ezért azt mondják, egyszerre számít a természetbe és a szent ereklyék közé.
- Akkor lehet sietnünk kéne, mivel ha ez a célja, a bramble god támadásait, senki sem képes hosszabb ideig kibírni. Mindenképp meg kell állítanunk mielött még késő lenne. De időnk még valamennyi biztos van. A városlakók sem állnak éppen jó kapcsolatban a tövislé... khm akarom mondani bramble goddal a rongálásai miatt.
- Időtök? Dehogy... - hallom meg az ismerős hangot az ajtó felől, ám azt nem hallotta egyikőnk sem, ahogy kinyílik. Loegair, a tövisdruidák vezetője háta mögött összefont karokkal áll, és tetoválásai szinte izzanak.
- Figyelj rám. Én feltartom ezt az eszelős bolondot, ameddig tudom. Használd ki a lehetőséget! - suttogja halkan Eile.
~ Pont amitől féltem.
- Próbáld az indáidat a szeme köré a kezeire, és a lábaira csavarni a szeme körül próbáld megvakítani azzal, hogy csavarodjon ott folyton az inda. Erősen fogd, a többit megoldom. A pálcám koppanására kezdünk.
Ahogy odasúgom ezt Eile-nek, úgy utána előre lépek egy rövidet, hogy szemben álljak az útonállónkal, - Nah ez most nagyon jó – szólalok meg magamban, majd a kezemben tartott pálcám végét hangosan a földre ejtem, mely koppanás volt a jel.
Bolond vagy! - csattan fel Eile, ahogy kétségbeesetten tenyerel rá a talajra és úgy tesz, ahogy mondtad; a földből indák törnek fel, amelyek Loegair felé tartanak, ám ahelyett hogy köré tekerednének előtte állnak meg, kusza hálózatot alkotva előtte, aztán feléd törnek ki, a csuklód, a bokád és a szemed felé
- Köszönöm a tippet, mágusfiú.
Az indáktól jóbbra vetődöm, és a mellkasába, főleg szívétől kicsit jobbra célozva és a mellközépre ahol a talizmán lehetséges helye van minél több arkán lövedéket lövök.
Az elsőt még sikerül is ellőni, ami nekicsapódik az indáknak és elszakít egyet, a következő azonban besül a csuklómba maró indák okozta sokktól.
- Azt hinné a tünde, hogy ti emberek tanultok elég verésből, de úgy látszik nem. - Ekkor újabb inda csapódik az oldalamnak, ott ahol megzúzódott
A fájdalom élesen hat be a bordáim között, melyre felnyögök, és az éppen ott lévő fal miatt nem gurulok tovább a lökés erejétől.
Azt veszem észre, hogy a szorítás a csuklómon enyhül, majd valami kemény, sima talál oldalba olyan erővel, hogy elbucskázok a tünde mellett az ajtó túloldalára az pedig meglepő módon hagyja, és épp igyekszik megtartani a koncentrációját
- Fuss, te marha! Keresd meg a társaidat! - hallod Eile hangját még, ám ekkor a tövisek felé fordulnak részben, kettő ismét engem vesz célba
Felkelek, de még botladozva, majd elkezdek rohani, közben 3 arkán lövedéket rálövök a két indára, hogy elvágjam azt, majd futok tovább.

Felhasználó profiljának megtekintése

43 Re: Küldetés: Brambles on Vas. Jún. 11, 2017 10:37 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Tristan a csomagot a vállára dobva lendületesen megindul, és egyenesen kifelé vezeti őt és a zsoldost, ki az erdőből. Ada nem biztos benne, hová mennek, de a féltünde céltudatosnak tűnik. Jó egy órát menetelnek. Adára rászáradt az alvadt vér a karjára a karcolások nyomán, és egészében véve kissé megviseltnek tűnik. Zavarja ez az egész, ez a más erő, a talizmán hatalma, ami ki tudja miféle erőkkel van átitatva, és még kísérti a látvány és a hangok az előző összeütközésből. De ez a lépéseinek gyorsaságára nem nyomja rá a bélyegét. Némán követi a két elfet, s most a változatosság kedvéért nem sokat gondolkodik az út alatt. Ami gondolat felmerül benne, az is csak formátlan benyomás. Hiszen akármennyi időt is töltött a tünde királyságban, még mindig egészen új és ismeretlen neki a világuk. Általában maga elé néz, csak néha-néha pillant föl feszülten, és gyanakodva körülkémlel.
Ritkulnak a fák, végül már egy bokros síkságon haladnak keresztül, míg a távolban feltűnik egy apró, nyárfás erdő. Ada csak a férfiak viselkedéséből látja, hogy talán elérték úticéljukat.
Lassan elérik a fákat és Tristan nagyon határozottan rábólint.
- Itt lesznek. Készüljetek. - ezzel megigazítja a vállán a csomagot és belép a fák közé.
A zsoldos kivonta a kardát, úgy lépett utána. Ada is felhúzza az Égi Vértjét maga előtt, és héber imáit magában mormolva tovább követi őket.
Ahogy haladnak befelé, egyre egyértelműbbé válik a helyzet: minden tele van a tövislény indáival, körbe a lábaik körül, még a fákról is az lóg le.
Ösztönösen lassítanak és húzzák össze maguk. Ada is próbál átpréselhető méretűvé ügyeskednie magát, ami nem volna akkora mutatvány, tekintve hogy átlag magasságú, de még szárnyai is vannak. A lándzsát maga elé tartja fel függőlegesen. Mégsem tudnak átkecmeregni, valamelyikük aktiválja a bozótot, és Ada azon se lepődne meg ha ő lett volna a saruja végével, vagy a szárnya hegyével, olyan sűrűn nő a bozót, hogy egyszerűen képtelenség mindenhová figyelni.
A rengeteg, mintha életre kelne: az indák pillanatok alatt tekerednek a bokáikra, kissé felkarcolva a bőrüket, ám ezeken az ágakon még nem akkora a tövis hogy komoly sebesülést okozzanak - ellenben pont elég erősek, hogy pillanatok alatt három-négy méter magasságba rántsák őket a lábuknál fogva; Tristan kezéből kihullik a csomag, erre csak felmordul.
- Ez hiányzott még a mai napba. – fűzi hozzá lógva.
- Nabazzeg... – fejezi ki nem tetszését a zsoldos is.
A félangyal a bokájára markoló indára csap a botja tompa végével, de elkésik. Hamarosan fejjel elfelé lóg, mint a többiek, a tógája a nyakába hullik, szerencse hogy manapság a hidegre való tekintettel térdig érő nadrágot is hord. A probléma inkább ott van, hogy így nehezebb csapokodnia és félő hogy nem csak a bokorba de a saját öltözetébe is belegabalyodik. Ő nem káromkodik csak mormogó hangokat hallat.
Ez azért is van, mert a szárnyával ösztönösen csapkod és így lassan lengeni kezd, de emiatt a tövisek mégiscsak jobban belenyomódnak bokájába. Azonban a dolog hatásosnak minősül, most már testét is a lengésbe adva lándzsáját kinyújtja és sikerül a tünde zsoldt tartó indát ledöfnie. A férfi zuhan egyet, majd egy bukfenccel ér földet, sértetlenül.
- Fel tudod dobni a kardomat? - kiált le Tristan, miközben a kezével próbálja elkerülni Ada szárnyait.
- Megpróbálom! – válaszolja, és azonmód oda is meg a csomaghoz.
Mikor azonban tristan elkapja a csomagját és megforídítja, a csomagolás azonnal lángra kap és pernye formájában hullik le róla. A féltünde egy egyszer, egyenes kétélű kardot tart a kezében dísztelen keresztvassal és bőrborítású markolattal, de pengéjén vöröses fényű rúnák izzanak.
- Nefilim, maradj veszteg! - szól oda Adának.
Ezután a féltünde megcélozza a kard hegyével az Adát fogva tartó indát:
- Eldr! - a kardról apró, de pontos lövedék nyesi el az indát a bokája fölött.
Ada azonnal esni kezd. Megpróbálja kitárni a szárnyait, de túl hirtelen, túl gyorsan zuhan meg, még ha számolt is vele. Egy pillanatig attól retteg, hogy a szárnyára hullva eltöri azt, ám ez nem következik be. A zsoldos félelmet és tollas angyalvázat nem ismerve kinyújtja a karjait és el is kapja a nefilimet. Ada már a földön áll, mire észbe kap. Megköszöni, aztán megrázza a fejét, lerázza a tógát a helyére és már fent is az Égi Vért újra, hogy hárítson. Tristan elnyiszálja a saját lábán is a kötelet, aztán Lance-hez hasonlóan landol.
- Ez közel volt, fel is figyelhettek volna ránk. – állapítja meg.
- Közel bizony, ember! – hallatszik egy hang tőlük oldalra, ahogy két, teljesen egyforma tünde nő, olyan huszonöt évesek, lépnek ki egy bokor takarásából.
A zsoldos felemeli a kardját és Ada is feléjük fordítja a lándzsáját. A féltünde feléjük fordul, aztán egy pillanatra megáll:
- Gynewra, Lariana. Álljatok félre!
A két nőnek közel egyszerre szalad fel a szemöldöke, aztán az egyik megszólal:
- Drystan? Drystan mac Loegair? Régen láttunk utoljára.
- Nem elég régen! - feleli a féltünde, aztán kardját meglendítve feléjük sújt, ekkor azonban kettejük egyforma kézmozdulatára a tövislény indái eléjük vetődnek, és noha azonnal elhalnak a lángoló kard csapásától újabbak nőnek a helyére.
- Ez nem lesz jó. - lép vissza Tristan.
Ada folyamatosan irtja maga körül a kósza indákat, ösztönösen körbepillant, talizmánt keres a szeme, pedig sejthetné, hogy az erő most ebből a kettőből árad. Mire visszatér a tekintete a párosra, akkor lép vissza Tristan megadóan.
- Nyissatok utat, akkor az egyiket eltalálom. - ajánlkozik és a feje fölött dicsfény jelenik meg, jelezvén, hogy felkészül megidézni a Nap szikráit. Ha sikerülne, a szemére lőne az egyiknek. S addig talán a közelükbe kerülnek, hogy kiüssék őket.
- Tündefiú, cseréljünk kardot. - morogja alig hallhatóan Tristan. - Nefilim, addig foglald le őket valami egyszerűvel.
A tünde zsoldos szó nélkül kardot cserél, de Ada megzavarodik kissé, mert először harcol velük és ő inkább ösztönös harcos. Bár ez nem jelenti azt hogy a stratégia nincs vele, csak éppen nem az a furfangos fajta, az elterelő hadműveletek nem az ő asztala. A lándzsa hegyével hasítja az indákat pár másodpercig, aztán a viselkedésükből lassan megérti mire megy ki a játék. Hangosan héber imákat kezd kántálni, s egy percig nem hagyja abba a hadakozást.
- Y'did Nefesh l'chu n'ran'na shiru la-shem ...
Vágásai nyomán az indák gyorsan foszlanak ketté, ám azonnal ujak nőnek. Ekkor Tristan elé lép, lesújtani készül amire gyorsan sűrűsödnek az indák, mintha éreznék és félnék a tüzet, ám a férfi hirtelen legugol:
- Most mindent, amitek van! Tünde, Eldr a parancsszó! - kiáltja közben.
A zsoldos szélesen suhint a kardjával, s ’Eldr!’ kiáltja, mire a pengéből újra tűz tör elő. Ada mindeközben visszarántja a lándzsát, karját előre nyújtja, s a lángokon keresztül próbálja megpillantani a két tünde nőt. A szemére céloz annak, amelyik a látószögébe jobban beleesik, s vakító fénysugarat lövell feléjük. A fénysugár és a lángok egyszerre emésztik el az indákat, Tristan pedig átugrik és gyors egymásutánban kaszálja el egy rúgással az egyik nő lábát, míg a másiknak pengét szorít a torkához.
- Moccanj meg, Gyn, és elvágom a torkodat. Nem viccelek.
- Hát persze, Drystan. Sosem viccelsz.
Eközben a másik épp tápászkodik felfelé kissé nyögve. Ám Ada rögtön követi a férfit, egy ugrással a nyomában, és a lándzsát ennek a tápászkodó másiknak a torkához szögezi. Nem akarja megölni, de meg fogja, ha kell. A félangyalok se azok a humoros alkatúak.
- Beszéljetek. Hányan tudtátok meg, hogy itt vagyunk? - kérdezi Tristan, mire a tünde elmosolyodik.
- Szerinted? Mindenki.
Tristan káromkodik egyet, aztán hátrébb lép, de kardját a lány hátának szegezi.
- Indulás. Te és Lariana fogtok segíteni, hogy elkerüljük az összes csapdát.
Ada mondhatni nyársvégen tartja a másik tündét, Larianát, a zsoldos pedig a hátuk mögé tekintgetve követi őket.

Felhasználó profiljának megtekintése

44 Re: Küldetés: Brambles on Csüt. Jún. 22, 2017 11:21 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Amint megegyeztünk, hogy indulunk, Tristan nagy lendülettel megindult, a csomagját a vállára dobta, és egyenesen vezetett kifelé a tünde erdőből. Meneteltünk vagy egy jó órát, a vége fele már csak bokros síkságon keresztül, aztán egyszer csak a távolban megláttunk egy apró, nyárfás erdőt. Azonnal rámarkoltam a kardom markolatára, rossz előérzetem támadt. Amint beértünk, Tristan nagyon határozottan bólintott.
- Itt lesznek. Készüljetek. - ezzel megigazítja a vállán a csomagot és belép a fák közé. Kivontam a kardomat, és követtem, közben észleltem, hogy a félangyal valamit maga elé idézett és tartott. Befelé lépdelve láttam már, mire utalt Tristan: minden tele volt a tövislény indáival, és muszáj volt óvatosnak lennünk. ~ Azt a rohadt...~ Gondoltam, ahogy láttam, hogy mi van bent a dzsumbuj közepén. Óvatosan haladtunk, de végül csak sikerült beindítani a lényt, rögtön fel is rántott a levegőbe, csak kis híja volt, hogy kiejtsem a kardomat. Tristan kezéből kihullott a csomagja, bár számomra meglepően elég jól reagálta le, csak morgott egyet.
- Ez hiányzott még a mai napba.
- Nabazzeg...
Fejeztem ki magam kevésbé finoman.
A félangyal veszettül elkezdett csapkodni, aminek eredményeképp az én lábamat megszabadította. Zuhantam egy kicsit, de szerencsére sikerült bukfenccel tompítani az esést, bár kicsit fájdalmasan érkeztem, de legalább lent voltam.
- Fel tudod dobni a kardomat? - kiált le Tristan, miközben a kezével próbálja elkerülni a félangyal szárnyait.
- Megpróbálom!
Válaszoltam. Óvatosan odamentem a csomaghoz, és megpróbáltam úgy feldobni, hogy elkaphassa. Közben szemmel kerestem, hátha megtalálom az indák tövét, amik fogva tartják a többieket. A féltünde elkapta a csomagot, gyorsan megfordította, azzal a lendülettel a csomagolás lángra kapott és hamuvá vált. Egy egyszerű, egyenes, kétélű kardot tartott a kezében dísztelen keresztvassal és bőrborítású markolattal, viszont a pengéjén vöröses fényű rúnák izzottak.
- Nefilim, maradj veszteg! - Szólt a másikhoz, aztán a kard hegyét a bokájára csavarodott indára irányította.
- Eldr! - A kardról egy kis tűzcsóva szállt el, és pontosan elnyeste az indát, amitől a félangyal elkezdett lefelé esni. Ahogy láttam, hogy elkezd zuhanni, odasiettem, ahogy tudtam az indáktól, hogy talán el tudom kapni. Sikerült, azonnal le is tettem.
- Köszönöm. - Mondta tömören, de hálás hangon, aztán megrázta a fejét, megigazította a ruháját, és újból maga elé idézte azt a valamit.
Tristan közben elnyiszálta a saját lábán is a kötelet, aztán ugyanolyan bukfenccel landolt, mint én.
- Ez közel volt, fel is figyelhettek volna ránk.
- Közel bizony, ember! – Szólalt meg egy hang, ahogy két, teljesen egyforma, fiatal tünde nő lép ki egy bokor takarásából. Tristan feléjük fordult, aztán egy pillanatra megállt, ahogy rájuk nézett.
- Gynewra, Lariana. Álljatok félre!
Felszaladt a szemöldökük szinte egy időben, és egyikük megkérdezte:
- Drystan? Drystan mac Loegair? Régen láttunk utoljára.
- Nem elég régen! - Felelte a féltünde, és megtámadta őket, viszont ugyanolyan kézmozdulatot tettek, ennek hatására pedig az indák eléjük álltak, bár a lángok ellen nem bírtak sokat, de mindig visszanőttek.
- Ez nem lesz jó. - lépett vissza közénk a vezetőnk.
- Akkor mit csináljunk? - Kérdeztem.
- Nyissatok utat, akkor az egyiket eltalálom. - Ajánlkozott a nefilim, a feje fölött pedig fény jelent meg.
- Tündefiú, cseréljünk kardot. - Morogta alig hallhatóan Tristan. - Nefilim, addig foglald le őket valami egyszerűvel.
Amikor Tristan jelzett, hogy jó, szó nélkül átadtam neki az enyém, és átvettem tőle az övét.
Ada megzavarodik kissé, mert először harcol velük és ő inkább ösztönös harcos, bár ez nem jelenti azt hogy a stratégia nincs vele, csak éppen nem az a furfangos fajta. a lándzsa hegyével hasítja az indákat, aztán a viselkedésükből megérti mire megy ki a játék. Hangosan héber imákat kezd kántálni.
- Y'did Nefesh l'chu n'ran'na Shiru La-shem ...
Morgott, bár ötletem sincs, hogy mit kántált. Ahogy a képessége vágott, az indák gyorsan foszlottak ketté, ám azonnal visszanőttek. Ekkor Tristan előre lépett, lesújtani készült, gyorsan sűrűsödtek is az indák, mintha félnének a tűztől, viszont hirtelen leguggolt.
- Most mindent, amitek van! Tünde, Eldr a parancsszó! - kiáltja közben. Sok ötletem nem volt, hogy mit kell csinálni, szóval jobb híján magam előtt szélesen suhintottam a karddal olyan magasságban, hogy ha az történik, amire számítok, akkor Tristant ne bántsák a lángok, és elkiáltottam magam:
- Eldr!
A fénysugár és a lángok egyszerre pusztították az indákat, Tristan pedig átugrott, és gyors egymásutánban kaszálta el egy rúgással az egyik nő lábát, a másiknak pedig pengét szorított a torkához.
- Moccanj meg, Gyn, és elvágom a torkodat. Nem viccelek.
- Hát persze, Drystan. Sosem viccelsz.
eközben a másik épp tápászkodik felfelé kissé nyögve. A nefilim nem volt rest, egy ugrással ott termett, és a lándzsát a másik torkának szögezte.
~ Azta.... Ezt vajon megtarthatom?~ Álmélkodtam a fegyveren. Magam mellé eresztettem, és egyelőre vártam.
- Beszéljetek. Hányan tudtátok meg, hogy itt vagyunk? - Kérdezte Tristan, mire a tünde elmosolyodott.
- Szerinted? Mindenki.
Tristan káromkodott egyet, aztán hátrébb lépett, de kardját a lány hátának szegezte.
- Indulás. Te és Lariana fogtok segíteni, hogy elkerüljük az összes csapdát.
Ha a többiek is megindultak, én leghátul folytattam az utat sűrűn hátranézve, nehogy valakiket vagy valamiket a hátunkba kapjunk.[/color]

Felhasználó profiljának megtekintése

45 Re: Küldetés: Brambles on Vas. Júl. 23, 2017 3:32 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Ahogy szaladok, kezdem meglátni a kijárat fényét. Az oldalam fáj, lábamat emiatt kicsit húzom. A gondolatok a fejemben cikáznak, de nem hagy nyugodni a tünde nő, hogy mégis mi lehet vele. Ahogy felérek, és a hírtelen fénycsóva vakitásától lassan kitisztul a látásom, térdre rogyva lihegek. Majd ahogy felnézek, elöttem már több fős fogadóbizottság áll. Térdemen ülve nézek feléjük, nagy levegőt veszek, de nyál híján kicsit ércesen, és a levegőért kapkodás miatt akadozva, csak ennyit mondok. - Kérlek... segítsetek... -
- Ki vagy? - teszi fel a biblikusan kézenfekvő kérdést.  - ... Mi történt?
- Lenn... lenn van a főnökük - Vettem egy nagy levegőt. - Nem juthat ki - Majd szép lassan a légszomj csillapodni kezdett. - Képes irányítani a töviseket, és többen is vannak.
- A főnök neve Logair, de van egy tünde nő aki az oldalunkon van Eile - Majd fújok eggyet. - A főnökük a fénylevelet akarja megszerezni hogy korlátlan legyen a hatalma. -
- Loegair. - javít ki az egyik tünde nő. - És Drystan ezt tudja jól, ugye?
A félangyal megperdíti a botot, és egy jól célzott ütéssel leüti a saját foglyát.
- Mik azok a fénylevelek?
- Elvileg Hildrun és a lelkésznő alkották közösen. Egyszerre szent és természeti ereklye.
- Menjünk. - intézi Lancehoz és elindul arra, amerről a fiú futni kezdett.
- Itt hagyhatunk?
- Vigyetek engem is! - Szólok utánuk hangosabban, amennyire csak bírtam. - Adjatok egy kis vizet és rendben leszek. - Nem hagyhatom azt a lányt csak úgy ott a mélységben.
- Ha találkoztok Loegair-ral ne próbáljátok legyőzni erővel. Itt fogok várni ha valami balul sül el. Egy fertály óta múlva utánatok megyek, addig vigyázok a jómadarakra. - néz szúrósan a még ébren lévő tünde nőre
Háttal ledőlök a poros padlóa, majd nézem a plafont és elmélkedek  ~ Eile vajon mi lehet veled. ~
- Nem kell sehová mennetek. - hallunk meg egy hangot, ahogy valaki nagyon lassan fellépdel a lépcsőkön, és szemünkbe néz - Engem kerestek? - tünde férfi, magas és tetovált, a kezében pedig egy faragott medál bőrszíját fogja
- Ki maga?
Feltápászkodom, majd a botomat másodlagos támaszként fogva, állok a többiek mellé. - Ő az akiről beszéltem vigyázzatok a tövisekkel - szólok.
- Nincs mivel vigyázni. A töviseket nem lehet elkerülni sokáig. - mosolyodik el, ahogy megelevenedik körülötte a fa és a padlót alkotó deszkák között indák törnek fel. - Örülök hogy elém jött a probléma.
- Eldr!
Kiáltotta el magát a zsoldos, ahogy rászegezte a fegyverét.
- Várj még! - kiáltja, s ezúttal kéri a hangja. Egyik kezével elereszti a lándzsát és kitartja a zsoldos felé, testével is jelezve hogy ne támadjon. - Mire kell neked a levél? - kérdi homlokráncolva, őszinte és mohó kíváncsisággal.- Miért gyűlölöd úgy a falut? - teszi hozzá, aranyszín szemeivel pásztázva az arcát.
Én közben az indákat figyelem, a botomat erősen szorítva, hogyha akármi balul sülne el, hírtelen még képes legyek reagálni valamit.
- Nem gyűlölöm. Csak rosszkor van rossz helyen. - feleli Loegair, ahogy az indák beugranak elé hogy lefogják a tüzet Tristan kardjáról. - Sajnos ti is. Hová tettétek a medált?
- Hildrunnál van, - feleli szemrebbenés nélkül. - aki a levelet alkotta. Miért nem csinálsz újat? - mondja elkomorult arccal, de még nem támad. - Mire kell a levél? - ismétli, hátha lesz foganatja.
Én nem tudok mit hozzátenni a beszélgetéshez, jó hogy még eszméletemnél vagyok, Ezért csak figyelek és hallgatok.
- Akkor ezután elmegyek Hildrunhoz is. De először összetörlek titeket a bramble god erejével. - az indák előre lendülnek és adát veszik célba
Ada megpördíti maga előtt a lándzsát, úgy próbál védeni.
Lance megpróbált egy határozott suhintással annyi indát levágni, amennyit lehetett.
Ellövök 4 arkán lövedéket az ellenfelünkre, leginkább a mellkasára célozva, a biztos találat reményében.
A tünde maga elé rántja a karjait így az arkán lövedékeim a kezét sértik fel felszínesen, de láthatóan nem zavarja Ada és Lance pedig letudnak vágni annyit a négy indából, hogy visszahúzódjanak kicsit.
Ada megidézi a farkast egyenest a tünde háta mögé és arra utasítja héberül, hogy vegye el a medált.
- Laqakheta ett zeh!
Logair morcosan felmordul, és indák indulnak meg a farkas felé.
Miközben a megmaradt manámmal fedezőtüzet nyújtok a farkasnak, Lance is az indákat vagdossa hogyn e érjenek el idáig
- Fogalmam nincs, mit akarsz csinálni, de csináld gyorsan!- Szólt a zsoldos a nefilimhez.
Ada suttyomban kicseréli a medálokat, hátha a rosszat veszi el az ellenfelünk.
- Vedd el, ne ölj meg! - mutatja fel mindkettőt.
- Látom megjött az eszed. - az egyik inda belecsap Ada egyik tenyerébe, közben megkarcolva, de kiveszi belőle a rossz medált.
Loegair győztes vigyorral nézi, ahogy a medál felragyog és újab és újabb tüskés indák emelkednek. aztán sikítva fogadja, ahogy cafatokra szaggajták.
Ahogy a tündét a saját istene marcangolta szét, nyugalmat kezdtem érezni, hogy végre vége. Ezek után pár pillanattal a kimerültségtől, sebektől, és a manám teljes lenullázásának a kombinációjától eszméletemet vesztve hullok a porba.

Amikor felnyilak szemeim, egy csodás lombkorona nyílik a szemem világa elé. Már kelnék fel, hírtelen fájdalom nyilal a testembe, és a levegővétel is fáj egy kicsit. – Na, jól nézünk ki - szólalok fel magamban.
Fejemet elfordítva, felmérem a helyet ahol lehetetek, és a tartalmát. Bár a lomkoronából kiindulva, úgy gondolom hogy hildrunnál lehetek éppen.
- Jobban, mint amikor idehoztak. - hallom meg egy ismerős lány hangját. Eile a kis asztalnál ül, ahol én is beszélgettem Hildrunnal, a druidát azonban nem látom.
- Eile hát jól vagy? Mi történt odalenn? - majd köhögök fel egy kicsit a szúró fájdalom miatt, de szép lassan próbálkozom felkelni, még ha fáj is.
- Mi történt volna? Nem voltam ellenfél Loegairnak, de ahogy láttam ti szépen elintéztétek. Habár te kidőltél.
- Hát kétszer oldalba vágott az az inda, egyszer te is hátbarugtál, és minden manám elfogyott... Azért ez így nem gyenge kombinácoó egy mágus számára. -
Majd felkelek, és odasétálok hozzá.
- Örülj, hogy ennyivel megúsztad. Láttam már embereket szétszakadni a bramble god ölelésében.
- Hát lehet hogy szerencsém volt. Igaz... vakarom a fejemet, majd leülök énis az asztalhoz.
- De minden esetre köszönöm. Így, hogy nem egy madman vezet minket Hildrun megengedte, hogy csatlakozzunk a helyi druidakörhöz.
- Óh az nagyon jó. Már így is érdekes erő birtokában vagytok, és még mikre lehet felhasználni. A Bramble god ereje nagyon hasznos lehet mindennapi dolgokban. Épületek felhúzásában, és még sorolhatnám.
- Nem fogjuk a bramble godot erre kényszeríteni. A Primal Deityk nem szeretik ha kényszerítik őket, abban sem vagoyk biztos mennyi idő míg újra képesek leszünk szót érteni vele ez után. - legyint. - Te hová tovább?
- Igaz is jó hogy emlékeztetsz! - Sietve körbejárom a szobát, összeszedem a dolgaim, felhúzom a köpenyem, felkapom a botomat. - Én nekem még van egy kis elintéznivalóm a környéken. - Az asztalnál újonnan megállok. - Hálás vagyok azért amit akkor értem tettél, és majd még valahogyan meghálálom. Már annak örülök, hogy jól vagy a történtek után. - Majd sietve kisétálok az ajtón, miközben hátraintve a kezemmel köszönök el.

Felhasználó profiljának megtekintése

46 Re: Küldetés: Brambles on Kedd Júl. 25, 2017 11:22 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Szótlanul meneteltünk, sűrűn körbepillantva ellenőriztem közben, hogy nem ér-e minket támadás. Se a figyelmemet, se a kardomat nem engedtem lankadni egy pillanatra sem, viszont végül békésen érkeztünk meg a fatelepre, és azon belül is a fűrészházba. A nyitott csapóajtó engem meglepett, de egyelőre nem tettem mást, csak felé szegeztem a kardom hegyét. Eldr... ismételtem el magamban, hogy el ne felejtsem, ha kelleni fog.
- Különös. Sosem szokott nyitva lenni. - mondta az egyik túsz, aztán a nővérére nézett. - Lari, te hagytad nyitva? - de az csak vállat vont, és megrázta a fejét.
- Ki van még veletek? - Kérdezte a félangyal összeráncolt szemöldökkel. Egy fiú sietett fel a csapóajtótól, látszólag elég sérülten, amikor felért, térdre esett, és ráült a sarkára. Megvártam, amíg a nefilim választ kap a kérdésére:
- Ki vagy?... Mi történt?
Egyelőre csak feszülten figyeltem.
- Kérlek... segítsetek... Lenn... lenn van a főnökük - Mondta lihegve, majd vett egy nagy levegőt, hogy enyhítse a légszomját. - Nem juthat ki … Képes irányítani a töviseket, és többen is vannak. A főnök neve Logair, de van egy tünde nő, aki az oldalunkon van, Eile - Fújt egyet. - A főnökük a fénylevelet akarja megszerezni, hogy korlátlan legyen a hatalma.
- Loegair. – Javította ki az egyik tünde nő. - És Drystan ezt tudja jól, ugye?
Mielőtt bármit is szólhattam volna, a nefilim akcióba lendült, és kiütötte a saját foglyát. Ezen a napon engem már, úgy hittem, semmi nem tud meglepni, azonban ez azért felrántotta a szemöldököm a magasba. Ettől függetlenül viszont ez megtörtént, a félangyalt már meg se próbáltam megfejteni, csak egy kérdésem maradt:
- Mik azok a fénylevelek?
- Elvileg Hildrun és a lelkésznő alkották közösen. Egyszerre szent és természeti ereklye. - Válaszolt a kicsit kifulladt srác. Hildrun csinálta? Bár nem ismertem a nőt, de ezek szerint bőven erősebb, mint amilyennek kinéz
- Menjünk. – Mondta nekem, és elindult a csapóajtó felé. Bizonytalanul ránéztem Tristanra.
- Itt hagyhatunk?
- Vigyetek engem is! – Mondta a kissrác. - Adjatok egy kis vizet, és rendben leszek!
- Ha találkoztok Loegair-ral, ne próbáljátok legyőzni erővel. Itt fogok várni, ha valami balul sül el. Egy fertályóra múlva utánatok megyek, addig vigyázok a jómadarakra. – Nézett szúrósan a még ébren lévő tünde nőre, új vendégünk pedig beletörődött, hogy marad, így kényelembe helyezkedett a padlón, és üres szemekkel bámulta a plafont.
- Nem kell sehová mennetek. – Szólalt meg egy hang, ahogy valaki nagyon lassan fellépdelt a lépcsőkön, felérve pedig a szemünkbe nézett. - Engem kerestek? – Gyorsan végigmértem. Tünde férfi volt, magas és tetovált, a kezében pedig egy faragott medál bőrszíját fogta, hasonló volt ahhoz, amit a nefilimnek adott oda Hildrun. Ráfogtam a kardot.
- Ki maga?
A félangyal is velem együtt rászegezte a fegyverét, de egyelőre nem támadott egyikünk se.
- Ő az akiről beszéltem vigyázzatok a tövisekkel – Mondta a fiú, ahogy botjára támaszkodva feltápászkodott, és odaállt mellénk.
- Nincs mivel vigyázni. A töviseket nem lehet elkerülni sokáig. – Ült ki egy kicsit kaján mosoly a velünk szemben álló férfi arcára, ahogy megelevenedett körülötte a fa, és a padlót alkotó deszkák között indák törtek fel. – Örülök, hogy elém jött a probléma.
- Eldr!
Kiáltottam el magam, ahogy rászegeztem fegyverem.
- Várj még! – Mondta nekem, bár a varázslat már elsült, majd odafordult Loegairhoz.- Mire kell neked a levél? Miért gyűlölöd úgy a falut? -Kérdezte kíváncsian.
- Nem gyűlölöm. Csak rosszkor van rossz helyen. – Felelte a kérdezett, ahogy az indák beugrottak elé, hogy megvédje magát a tűztől. - Sajnos ti is. Hová tettétek a medált?
- Hildrunnál van, aki a levelet alkotta. Miért nem csinálsz újat? – Mondta szemrebbenés nélkül. - Mire kell a levél?
- Akkor ezután elmegyek Hildrunhoz is. De először összetörlek titeket a Bramble God erejével. – Az indák előretörtek a nefilim irányába, aki megpördítette maga előtt a lándzsát, úgy próbált hárítani, míg én megkíséreltem egy határozott suhintással annyi indát levágni, amennyit lehetett, a mágussrác pedig 4 valamit lőtt az ellenfelünkre, hogy megzavarja. Ez nem igazán sikerült, könnyedén hárította, de legalább nekünk sikerült visszahúzódásra kényszeríteni az indákat. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, közel menni nem mertem az ellenfelünkhöz, így csak újból megpróbáltam:
- Eldr!
[i]Tristan, csinálj már valamit...[/b] Mondtam magamban.
- Laqakheta ett zeh!
Mondta a félangyal, mire egy farkas jelent meg, aki elkezdett a tünde felé futni. Loegair morcosan felmordult és azonnal indákat irányított az állat felé. A mágus próbálta fedezni a farkast, én nem különben.- Eldr! - Céloztam megint. Az indák elégtek, a farkas pedig ideért a medállal.
- Fogalmam nincs, mit akarsz csinálni, de csináld gyorsan!
Szóltam a nefilimhez, aki kicserélte a medálokat, majd feltartotta mindkettőt: - Vedd el, ne ölj meg!
- Látom, megjött az eszed. – Az egyik inda belecsapott az egyik felmutatott tenyérbe, és kivette belőle az egyik medált. Loegair győztes vigyorral nézte, ahogy a medál felragyogott, és újabb és újabb tüskés indák emelkednek, de rögtön halálra vált az arckifejezése, amikor azt vette észre, hogy cafatokra szaggatják. Aztán pillanatok alatt, iszonyatos hangzavarral tűnik el a föld alatt, szinte sikítva a felgyülemlett napfénytől, a még éber tünde lány pedig térdre esve, meredten bámult.
- Ez... Ez lehetetlen... A Bramble God...
Bojtos Antal Tamás: Csak néztem, nem igazán fogtam fel, hogy mit csináltak a többiek, de a fő az volt, hogy végre vége. A lányra néztem.
- Vége van.
Majd odaléptem hozzá, és a kezemet nyújtottam.
- Gyere, segítek, állj fel.
A lány ülve maradt a földön, aztán végül megmakacsolva magát a segítségem nélkül állt fel.
- Egyébként ki vagy te?
- Lance Kalver, zsoldos. Azért béreltek fel, hogy az itteni zavargások okának a végére járjak.
Feleltem egyszerűen, de őszintén. Még akkor is, ha ezzel kockáztattam, hogy a beszélgetésnek ezzel a lendülettel szakad vége.
- Hát sikerült. Gratulálok.
- Mihez fogsz most kezdeni?
Kérdeztem, szinte meg is feledkeztem a többiekről, akikkel jöttem.
- Miért érdekel?
Vállat vontam.
- Kíváncsiskodom. Pontosan tudom, milyen látni, ahogy romba dől minden, amiért úgy gondolod, hogy eddig éltél.
- Tudod? Honnan? - Fordult felém kíváncsian, tágra nyílt szemekkel.
- Még egészen kicsi voltam, amikor láttam, hogy a szülőfalum a porig ég, és mindenki meghal, akit eddig ismertem. Akárhogy is, mindig tovább lehet és tovább kell menni.
Válaszoltam nyers őszinteséggel.
- Kik voltak?
- Mármint kik voltak kicsodák?
- Akik lerombolták a faludat?
- Banditák. Nem tudom pontosan, egy ideig azt terveztem, hogy bosszút állok, de letettem róla, és most már igyekszem a múlt helyett a jövővel, és még inkább a jelennel foglalkozni. Viszont a sötét tündéket, főleg azokat, akiknek sötétebb a bőrük, most már nagy gyanúval kezelem, valószínűleg közülük voltak a banditák is. Nem tudom, nagyon kicsi voltam, ezt is csak úgy mondták nekem, miután körbeírtam őket.
- És azért nem álltál bosszút, mert nem volt módod, vagy mert eltűnt az akaratod?
- Inkább az előbbi. Ha személyesen találkoznék az elkövetőkkel, valószínűleg megbosszulnám a szülőfalum, de volt az életem során elég gondom ahhoz, hogy ne a bosszúvággyal foglalkozzak, ami így elhalványult az idők során. Ez nagyjából 15-16 éve, hogy megtörtént.
- Régen volt. Nem akartál erősebb lenni? - Indult el lassan a falu felé, én pedig utánamentem.
- De igen, az akartam lenni. Az is vagyok, de ez még nem elég. Én már csak erővel fogok tudni érvényesülni ebben a világban, nagyon úgy néz ki.
A lány sokáig hallgatott, majd elgondolkozva nézett rám.
- Hová mész most?
Bojtos Antal Tamás: Én is felé fordítottam a fejem, és belenéztem a szemébe.
- Halvány fogalmam sincs. Nincs senki és semmi, amihez kötődöm, egyik napról a másikra élek, járom Veroniát keresztül-kasul, hogy valami munkát találhassak. Célom szinte sosincs, az elindulok, és majd kilyukadok valahol elven utazom.
- Érdekes. Nem akarsz itt maradni egy pár napig? Lightleaf gyönyörű, még ha kicsit tüskés is manapság.
- Te most szurkálódni próbálsz velem? -Mondtam mosollyal a szám szélén - - Végülis maradhatok, de nincs hol maradnom, pénzem sincs annyi, hogy valahol meghúzhassam magam.
Attól a részlettől most eltekintettem, hogy az ács valószínűleg befogadna, ki tudja, merre megy még el ez az egész.
- Hát, Loegair arkdruidának már úgy sem kell a háza...
Izgatottan követtem abba az irányba, amerre ment, végül megpillantottunk egy takaros házat.
Spoiler:
Folytatása élményben következik…talán…

Felhasználó profiljának megtekintése

47 Re: Küldetés: Brambles on Szomb. Júl. 29, 2017 11:22 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
- Különös. Sosem szokott nyitva lenni. - mondja Gynewra majd a nővérére néz. - Lari, te hagytad nyitva? - de az csak vállat von és a fejét rázza.
A beszéd egy csapóajtóról folyik, miután Tristan és a két tünde vezetésével elérték a fakitermelő telep területét. A nefilim a saját foglya hátának tartott lándzsával áll Tristan és Lance, a zsoldos között. Bár nem tünde, még ő is érzi, hogy a fák nagybani irtása nem helyes, és furcsállja is itt, a tünde erdőben. Talán kellenek a fák a házakhoz, eszközökhöz, de amennyi kevés időt a szépek népe között töltött, volt ideje megérteni, hogy mélyen tisztelik a természetet, náluk egy gally hamarabb hajlik, mint, hogy törjön. A Bramble God-nak oka volt, hogy megharagudjon – így érzi ő is. De vajon Isten haragszik-e rajta keresztül, vagy csupán csak egy teremtmény, akit kihasznált a többi? A nefilim késztetést érez, hogy beszéljen vele, a ‘szörnnyel’, hogy megértse, ha ugyan szavakkal él. De nincs ideje merengeni, a fatelep vészjósló ürességgel kong. Talán a többi druida elrejtőzött a jöttükre és most készenlétben várják, hogy támadjanak.
- Ki van még veletek? - kérdi összeráncolt homlokkal, mire a nyitott csapóajtón keresztül egy fiatal fiú fut ki. Utazónak néz ki, mint ő maga, már a viselete alapján, oldalán a batyuval, s a vágás nyoma a nyakán elárulja, hogy nem volt egyszerű életútja neki sem.
Ada társaira néz, aztán tekintete visszatér foglyára - közte és az érkező között ossza meg figyelmét. A fiú húzza az egyik lábát, aztán, hogy elébük ér, azonnal lihegve térdre rogy.
- Kérlek... segítsetek... – szólal meg levegőért kapkodva.
- Ki vagy? - teszi fel a biblikusan kézenfekvő kérdést visszkézből a lány. - ... Mi történt?
Vet egy oldalpillantást Lance felé, de a férfi is a fiút figyeli, aki szaggatottan ugyan, de végül összefüggő beszédve kezd:
- Lenn... lenn van a főnökük – Vesz egy nagy levegőt. - Nem juthat ki. Képes irányítani a töviseket, és többen is vannak. A főnök neve Logair, de van egy tünde nő aki az oldalunkon van Eile.
A fiú fúj egyet, majd hozzáteszi:
- A főnökük a fénylevelet akarja megszerezni hogy korlátlan legyen a hatalma.
- Loegair. - javít ki az egyik tünde nő. - És Drystan ezt tudja jól, ugye?
Ada koncentráltan figyel, talán túlságosan is. A fénylevelek említésére aztán elkerekedik a szeme, ha nem állna itt foglyokkal, társakkal, már szárnycsapásokkal és jópár sarus lépéssel közelebb volna a csapóhoz. Tristanra pillant, vajon csapda ez? Ha nem, azonnal menniük kell, izmai készek a futásra, a harcra. Aztán megszólal a nő és nem tudja mire vélni a szavait. De a szavak... sosem voltak Andromeda erőssége.
Így aztán megperdíti a botot és egy jól célzott ütéssel leüti a saját foglyát - annyival kevesebb bajuk legyen.
A tünde zsoldost egyedül felfutó szemöldöke árulja el, egyébiránt helyben hagyja a történteket.
- Mik azok a fénylevelek? – kérdi a fiút.
-Elvileg Hildrun és a lelkésznő alkották közösen. Egyszerre szent és természeti erekje. – válaszol az.
A fénylevél, mely eddig is csodákra volt képes, de ki tudja hány feltáratlan tulajdonsággal bír még, és mint olyan csak a béke helyén lehet biztonságban. Ebben a faluban, ahol népek és vallások találkoztak és tesznek próbát minden egyes nappal, hogy a törékeny egyensúlyt fenntartsák.
Tristan nem szól, s Ada egyszerre nem biztos benne, hogy megbízhatnak-e benne. A foglyaik elejtett megjegyzései, az egyszerre visszafogott viselkedése, mind gyanút keltenek benne. De nagyon nincs mit tenni. Vet még rá egy utolsó pillantást, aztán:
- Menjünk. -intézi Lancehoz és elindul arra, amerről a fiú futni kezdett. Csak remélni tudja, hogy Tristan elbír a fennmaradó fogollyal és hogy el is akar bírni vele.
- Itt hagyhatunk? – kérdi lance bizonytalan hangon Tristan felé fordulva. Ám ekkor a földön térdeplő fiú közbe vág:
- Vigyetek engem is! Adjatok egy kis vizet és rendben leszek.
Senki sem figyel rá és Ada sem fordul vissza, nem látja értelmét a kimerült fiút magukkal hozni, s úgy érzi, nincs idő, ki tudja, mikor ébred rá a vezérük, akiről beszélt, hogy elszökött, s ők itt vannak.
- Ha találkoztok Loegair-ral ne próbáljátok legyőzni erővel. – szólal meg végre Tirstan, s szavait a nefilim elméje eeraktározza magába, még ha nem is érti egyelőre, mit kezdhet velük. Egy próféta elvégre Isten ostora. - Itt fogok várni ha valami balul sül el. Egy fertály óta múlva utánatok megyek, addig vigyázok a jómadarakra. - néz szúrósan a még ébren lévő tünde nőre.
Még félúton se jár azonban, s a helyzet váratlan fordulatot vesz.
- Nem kell sehová mennetek. - hallják meg lőször a hangot, ahogy valaki nagyon lassan fellépdel a lépcsőkön, és szemükbe néz - Engem kerestek? - tünde férfi, magas és tetovált, a kezében pedig egy faragott medál bőrszíját fogja. És ők azonnal tudják, kiről van szó, a vezető, az akiről a fiú bszélt, a legerősebb közülök, aki a fénylevelet akarja magának, Loegair - Ada és a tünde zsoldos egyszerre fognak rá fegyvert.
Ezért zavarodik össze először, amikor Lance a következő kérdést intézi hozzá:
- Ki maga?
- Ő az akiről beszéltem vigyázzatok a tövisekkel – jön a válasz a fiútól, aki közben valahogy a botjára támaszkodva felügyeskedte magát és melléjük bicegett.
- Nincs mivel vigyázni. – feleli Loegair. - A töviseket nem lehet elkerülni sokáig. - mosolyodik el, ahogy megelevenedik körülötte a fa és a padlót alkotó deszkák között indák törnek fel. - Örülök hogy elém jött a probléma.
- Eldr! – kiáltja el magát Lance egy időben és a kardja tűzbe borul.
Adának azonban más ötlete támad.
- Várj még! - kiáltja, s ezúttal kéri a hangja. -  egyik kezével elereszti a lándzsát és kitartja a zsoldos felé, testével is jelezve hogy ne támadjon. Ha Tristan nem figyelmezteti őket, talán maga is nekiállt volna a kaszabolásnak, de ha ez a férfi a vezérük és idősebb, erősebb kell legyen mint a másik két tünde, akiket így is hárman kellett, hogy elfogjanak.
- Mire kell neked a levél? – kérdi, próbálja szóval tartani, s egyúttal homlokráncolva, őszinte és mohó kíváncsisággal. Tudnia kell mi fenyegeti a fénylevelet. - Miért gyűlölöd úgy a falut? - teszi hozzá, aranyszín szemeivel pásztázva az arcát.
- Nem gyűlölöm. Csak rosszkor van rossz helyen. - feleli Loegair, ahogy az indák beugranak elé hogy lefogják a tüzet Tristan kardjáról. - Sajnos ti is. Hová tettétek a medált?
A nefilim minden idegszála ugrásra kész, de az indák nem felé kapnak egyelőre. Nehéz megállnia, hogy ne döfjön.
- Hildrunnál van, - feleli szemrebbenés nélkül, annak reményében, hogy ez elriassza. - aki a levelet alkotta. Miért nem csinálsz újat? - mondja elkomorult arccal, de még nem támad. - Mire kell a levél? – ismétli makacsul.
- Akkor ezután elmegyek Hildrunhoz is. De először összetörlek titeket a Bramble God erejével. - az indák előre lendülnek és Adát veszik célba, négy darab karvastagságú inda.
A lány ösztönösen védekezik, megpördíti maga előtt a lándzsát, úgy próbál védeni. Két társa vele együtt mozdul, Lance a karddal vág, a fiúról pedig kiderül, hogy mágiahasználó, lövedékeket idéz Loegair indái felé a semmiből. A tünde gyors, maga elé rántja a karjait így az arkánlövedékek a kezét sértik fel felszínesen, de láthatóan nem zavarja. Az Égi Vért fénye és Lance kardja végül elegek hozzá, hogy visszatartsák az indákat. De mindannyian tudták már, ami nyilvánvalóvá vált ebben a pillanatban, hogy az ellenfelüket legyőzni egyáltalán nem less egyszerű. Ada gondolatai között újra ott visszhangzott Tistan tanácsa az erőről, ami enm győzheti le. De akkor mi? Az érzéseire nem tud hatni, egyedül a medal a kezében, az az, ami hatalmat ad neki a druida mágiájánál erősebbet. Ha csak azt elvennék tőle.
- Eldr! – próbál, küzd tovább Lance. S a kardot újra lángok borítjá be.
Ada érzi, hogy farad, az előző üzdelem óta nem volt pihenésük, de a hite nem hagyja el. Neki is van valamije, ami több, mint a lándzsa a kezében. Ahogy mindig ha a harc elförmed, héber imák zengenek fel a fejében, jól ismert passzusok, hálaadás és kérés, könyörgés. A dallama most az elméje előterébe furakodik és félig öntudatlanul megidézi a Hold farkasát. A félig materális lényt, amely az előbb is segítségére volt, amikor a szörnyet legyőzte.
- Laqakheta ett zeh! – kiáltja, hogy vegye el a medált. S Loegair persze nem örül ennek.
A tünde mocosan felmordul s indáit Yaerach szolgája felé irányítja, nem tudván, hogy a lény csak félig evilági, s így a támadása nagy eséllyel átsiklik rajta.
Eközben Lance és a fiú is támadásba lendül, hogy fedezzék a segítségükre siető lényt.
- Fogalmam nincs, mit akarsz csinálni, de csináld gyorsan! – szól Adának a zsoldos.
A farkas a pofájából egyenesen a nefilim amrkába ejti a medált, Andromeda pedig már rég tépelődött ennyit ennyire rövid idő alatt. Tartsa az Eldr lángai közé és semmisítse meg egészen a medálokat? Vajon volna-e elég erejük együttvéve legyőzni őt, ha már nem uralná a bestia erejét? A fejében lepereg az előző harc és amit most látnak. A mágia túl szövevényes ahhoz, hogy ésszel felfogja a másodperc tört része alatt, de a saját medáljukat egy szétroncsolt testből vette ki. Ha az indák megölik a férfit, még ha ellenük is fordul, az indákat meg tudják már ölni, hiszen már megtette egyszer.
A farkas testének takarásában, jóformán azt se tudván mit tesz, kicseréli a medálokat, majd felegyenesedve rákiált Loegairre:
- Vedd el, ne ölj meg! - mutatja fel mindkettőt.
- Látom megjött az eszed. – feleli önelégülten a férfi. Azzal az egyk indát a lány kezébe csapja, megkarcolva azt, hogy magához vegye a medált a bőrszíjon. Majd szándéka szerint folytatja, amit elkezdett: az ő megsemmisítésüket.
Loegair győztes vigyorral nézi ahogy a medál felragyog és újabb és újabb tüskés indák emelkednek - aztán sikítva fogadja, ahogy cafatokra szaggajták.

Ada fülében még percekkel később is ott cseng ez a sikoly. Aztán pillanatok alatt, iszonyatos hangzavarral tűnik el a föld alatt, szinte sikítva a felgyülemlett napfénytől, a még éber tünde lány pedig térdre esve, meredten bámult.
- Ez... Ez lehetetlen... A Bramble God...
Lance, a zsoldos lépett oda hozzá, a mágusfiút pedig, aki közben elájult az előmerészedő tündék vették pártfogásukba.
Ada ott, ahol volt letérdelt, és lehunyt szemmel arcát az égnek fordítva, kezeit maga előtt feltartva, mint aki esőt vár, halk, dallamos héber imákba kezdett. Aztán már nem is imádkozott, tenyerét a térdén pihentetve, csak élvezte a szellő lágy simogatását. Még egy harc, amit nem kell magával vinnie, s ez örömmel járta át. Már így is olyan sok súly nehezedett a szárnyaira, a kard és a férfi képe a szívében. De ma győztek, újra béke van – és ennél nincs jobb érzés.

Felhasználó profiljának megtekintése

48 Re: Küldetés: Brambles on Vas. Júl. 30, 2017 12:04 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Véget ért ez a küldetés is, mindenkinek köszönöm aki részt vett és külön azoknak akik befejezték. A jutalmatok Lightleaf hősies megmentéséért a következő: 200 TP, 2000 váltó és

Név: Crown of Thorns
Leírás: A tövislény elhalt darabjából készített, kényelmesen viselhetővé tövismentesített egyszerű fejdísz, tünde szemmel igen szép. Segítségével viselőik naponta egyszer képesek teljesen semlegesíteni egy természet alapú mágiát szinttől függetlenül.

Cavett mivel elég sokáig játszotta de nem fejezte be részesül 100 TP részvételi díjban.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.