Kristin Dalgaard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kristin Dalgaard

Témanyitás by Kristin Dalgaard on Szomb. Jan. 21, 2017 10:06 pm

Virtus lupi, lupus viri I.

Fogalmam sem volt ki az a Neudraun-i Farkas míg nem találkoztam vele szemtől szemben. A csapatának jó szándékkal is alig nevezhető haramiák íjhoz tartott, remegő nyílhegyei vettek körbe, ahogy elé sétáltam és végignéztem apró, élénkrózsaszín vonalakkal szaggatott pofáján – egy inkvizítor ajándékain, kétségkívül. Valószínűleg évekkel ezelőtt történt, de azóta is begyulladhatott a rosszul kezelt var, azért őrizte meg a friss sebek színét. Valaha Erhadt Rotstein-nek keresztelték, ha járt egyáltalán keresztelőkútban, de azóta már mindenki csak a hírhedt becenevén ismerte. És a Neudraun-i Farkas ismét éhes lett és éppen Weißdorf kapui elé vonult.
- Nem gondoltam volna, hogy életemben még egyszer tárgyalni fogok egy egyházival. – vakargatta meg arcának meggyötört bőrét, amire halványan elmosolyodtam.
- Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, Rotstein. De nem tévedsz, ezúttal sem fogsz tárgyalni velem, ugyanis Weißdorf elutasítja a feltételeidet. Sem a három zsák gabonát, sem a rakott szekérnyi sót, sem a két ládányi prémet nem kapod meg, mivel az egész faluban összesen nincs ennyi érték. – Nyugodt arccal szaladt végig a szemem a változatos módokon felhördülő banditákon, keresve melyikük lesz a legizgágább és engedi el először az ideget, de egyelőre mind bírt magával. Vezérük hosszan sóhajtott, mint aki bánja, amit mondania kell és főképp azt, amit tenni fog.
- Nem gondoltad meg ezt jól, fräulein. Elmondták neked mit üzentem, igaz? Ha nem kapom meg amit kérek, ez a falu holnap hajnalra nem lesz más, mint pozdorja és korom, a sógödrök fehérje pedig a bányászok vérétől lesz vörös. Ez ellen sem te, egymagad, sem az Istened nem tehet semmit!
Ez volt az a pillanat, ahol az egyik íjász ujjai elgémberedtek és elengedték a nyíl tollazott végét, fütyülve az irányomba engedve a hat hüvelyknyi vesszőbe rejtett halált. Kezem hamarabb mozdult, mint ahogy észrevehettem volna a lövést, hamarabb, mint bármely ember reagálhatott volna. Az Úr angyalának vigyázó keze vezetett, ahogy pajzsom keskeny ívben balom felé csaptam, félúton találva el a nyakam felé tartó nyíl acélhegyét. A lövedék sebesen megpördült a levegőben, mielőtt fejének súlyától húzva beleállt a sárba, csizmámtól négyarasznyi távolságra.
- Nem-e? - emeltem a banditavezér felé jobb kezemben tartott kardomat kihívóan. - Ide hallgass, Neudraun-i Farkas Erhadt Rotstein, mert én ajánlok neked egy alkut. Szedd össze a téged követő törvényszegőket és fuss messzire, vissza az odvadba, mert a Seregek Urának haragja közeledik. És ha itt talál nem fog neked kegyelmet mutatni, ahogy te sem mutattál soha azoknak, akinek a vérét vetted. - Sarkamat mélyen az olvadó hótól latyakos talajba vágva fordultam meg, tisztán hallva az íjak idegeinek ropogását, ahogy tovább feszültek.
- Úgy legyen hát, fräulein kreuzritter! Akkor együtt halsz a faluval együtt ma éjszaka! – dörömbölte a férfi torkából előbugyogó sötétség, míg besétáltam a cölöpfal mögé. Egy utolsó pillantást vetettem a sebhelyekkel szaggatott arcra, mielőtt a sebtében megerősített kapuszárnyak becsukódtak mögöttem, majd hosszan, fáradtan sóhajtottam.
- Uram, aki azt mondtad apostolaidnak „Miért féltek, kicsinyhitűek!” és lecsendesítetted a vihart, segíts rajtunk! - mormoltam el a legőszintébb imámat életemben, mielőtt Konrad és Lothar odasiettek hozzám és kérdő tekinteteik kereszttüzébe fogtak volna.
- Hányan vannak? - kérdezte Lothar, szögletes arcán serkenő borostáját vakargatva. Kiismerhetetlen, céltalannak tűnő vonásai most sem borultak fel, noha biztosra vettem, hogy nincs ínyére a helyzet – bár ezzel nem volt egyedül.
- Huszonkettőt számoltam Rotsteinnel együtt. Kilenc íjász, a többinél fogalmam sincs, milyen fegyver van. Egyiken sincs páncél, csak prémruhák.
- Huszonkettő! - sóhajtott fel Konrad, ujjait összefonva a tarkóján. - Pont elég egy fegyvertelen sóbányász falu kifosztására, és nem hiszem, hogy három lovag annyival nagyobb kihívást jelente!
Természetesen igaza volt, de az igazság most olyan fényűzés volt, amit figyelmen kívül kellett hagynunk, bármennyire is nehezemre esett.
- Nem kihívást kell jelentenünk, csak akadályt. - feleltem a két férfi között elnézve, akis falu egyetlen templomáig. - Müller százados közeledik, és holnap reggelre ideér. Talán még az éjszaka, ha siet, viszont ha nem állunk elébe a Neudraun-i Farkasnak csak romokat fog találni és holtakon lakmározó vadakat. És én azt nem fogom hagyni.
Lothar szeme színe lassan lényegült át, ahogy a komor szemöldökök árnyékot vetettek az íriszek tengerkékjének, jelezve hogy a férfi gondolkodik.
- Menekülhetnénk.
- Meddig? A következő faluig hogy ott kelljen szembenéznünk velük, míg ez elpusztul? - Egyszerre emeltem fel a tekintetem és a hangom szembenézve a lovag rendíthetetlen sztoikus pillantásával, ellentmondást nem tűrőn és elhatározottan.
- A következő faluban talán nem csak hárman leszünk. Talán győzhetünk és nem fognak levágni minket, mint magatehetetlen jószágokat. - szúrta közbe Konrad. Láthatóan őt nem hatotta meg sem az elhivatottságom sem a parancsoló pillantásom, ugyanis arcvonásain nyílt értetlenség és könyörgés ült. Vedd észre, Kristin! Vedd már észre, mit teszel! Bátor vagy, de ostoba és ennek nem lesz jó vége! Nem vettem.
- Nem menekülünk. Én nem. Ha féltek hát menjetek, de inkább halok meg, mint hogy hagyjam, hogy igaz keresztények életét tönkretegye egy hitetlen, eszelős őrült!
Befejezettnek tekintettem a beszélgetést így sarkam keményen a sós hólétől sáros földbe vágtam és faképnél hagytam a két férfit. Nem gondolkodtam, lépteimet csak a megszokás vezette a kereszt megnyugtató árnyéka felé, a lelkem már rég azon volt, hogy önmagának igazolja a haragomat és a vakmerő, meggondolatlan döntésemet. Már a templom hűvöse közepén térdeltem az oltár előtt, mikor visszataláltam a valóságba és önkéntelen, rettegő imát mormoltam anélkül, hogy belegondoltam volna a szavaiba. Lépéseket hallottam magam mögött, súlyos és vádló dobbanásokat, amik megakasztották az ajkaimat. Idegesen haraptam rá az alsó ajkamra, majd fogaim lejjebb csúsztak és megcsikordultak egymáson, míg állkapcsom bele nem sajdult az erőbe, amivel összeszorítottam.
- Már elmondtad, amit akartál, Konrad. Nincs kedvem a társaságodhoz. - feleltem mélyet sóhajtva. Valójában éreztem, hogy a férfinak igaza volt, de nem fogadtam el. Nem fogadhattam el.
- Én is ezt mondtam neki. - térdelt le mellém Lothar. Robosztus tömege és páncélja együttes súlya alatt megnyikordult a templom szentélyének szerény falépcsője, és a falakon függő, félig olvadt gyertyák fényében szinte árnyékot vetett rám. Lothar a férfiasság és erő megtestesült szimbóluma volt, hét láb magasságával és csaknem negyedennyi széles mellkasával úgy magasodott mellettem mint a régi idő viking óriásai, arcának szögletes, kissé durva vonásai pedig szinte megakasztották az ember tekintetét, ahogy végigszaladt rajta. Szőke haja mindig elegánsan hátra volt fonva a füle mögött, arcát is tisztességesen borotválta, ami tökéletesen kiemelte a jégkék, szinte hideget árasztó szemeket. Mintha Sigfrid lépett volna ki a regék ködéből, hogy Brynhilde valkűrt megmentse a tűzokádó kígyótól, akár saját kezével is. - Én látom azt, amit Konrad nem. - mondta nyugodtan, súlyos hangjának zöngéjét használva, hogy nyomatékot adjon a szavainak. - Hogy nem csak neki van igaza. Neked is. - Lepillantott rám, szemének hidege szinte az arcomat csipkedte, de épp ezért nem tudtam elfordulni tőle. Lothar egyszer az Úr legnagyobb lovagja lesz és a keresztesek kiváló tisztje, én pedig szívesen fogok alatta szolgálni. - Elfuthatunk, ez igaz.  De ott is meg van a kockázat, hogy utolérnek minket, ha vannak lovaik, vagy ha a halálfélelem nem elég, hogy megerősítse a falusiak menekülését. Egy egész településnyi emberrel nem könnyű menekülni. De még mindig több esély van a sikerre, mint megtartani a falut egy ostrom ellen. Valamennyivel.
- Nem értelek, Lothar. - néztem fel a férfira kérlelően. - Azt mondod, meneküljünk inkább? Vagy elbizonytalanítani akarsz, hogy magamtól döntsek máshogy?
- Egyik sem, Kristin. - rázta meg a fejét, amitől az összefogott hajfonat táncot járt a nyaka körül. - Azt akarom mondani, hogy ne hallgass se Konradra, se rám. Ugyanúgy túlélhetjük, ha itt maradunk, és ugyanúgy elbukhatunk, ha menekülünk. A döntés a tiéd, ugyanis mindketten tudjuk, hogy sem jogunk sem erőnk neked parancsot adni. És itt hagyni sem fogunk.
Erőtlenül hajoltam meg a szentély fölé festett Irgalmas Krisztus előtt, folyamatosan küzdve a józan eszemmel. Miért tiltakoztam a biztonságosabb út ellen? Miért akartam szembefordulni a fenyegetéssel, olyanokkal a hátam mögött, akik nem voltak képesek felvenni ellene a harcot? Csak nekem kellett volna dacolnom a félelemmel, csak nekem, aki vállaltam a bátorságot. Csak nekem…
- Lothar! - nyíltak fel hirtelen a szemeim, miközben a Krisztus kép festett ragyogása betöltötte a pillantásomat. - Tudom, mit kell tennünk. Szembefordulunk a veszéllyel és megküzdünk vele anélkül, hogy másokat is rákényszerítenénk. Hárman vagyunk, ez nem elég, hogy meg tudjuk védeni a falusiakat, de a saját életünk megmentéséhez talán épp sok. Járj körbe a faluban és mondd meg annak, aki menni szeretne, hogy tegye. Menekülhet a vész és a Neudraun-i Farkas elől Konraddal, mi pedig helyt állunk itt azokkal, akik hajlandóak harcolni a faluért. Már ha továbbra is mellettem állsz. - néztem fel a lovagra, aki elmosolyodott.
- Mindig, Kris, ezt te is jól tudod. Bajtársak vagyunk és lovagtestvérek amíg az Úr magához nem szólít. Amitől jobban tartok, hogy Konrad sem akar majd itt hagyni magadra.
- Nem leszek magamban. - mosolyogtam vissza rá halványan, akár a Szűzanya szobrok gyöngéd arcú nőalakjai. Épp csak annyira, hogy értse. - Viszont a haditervben még nem vagyok biztos. Talán a templom lenne a legjobb hely elbarikádozni magunkat, az egyetlen kőépület, és ahogy látom még a régies várszerű stílusú. - néztem körbe a résszerű, a hideg északi nap szinte jégropogást hallató fényét alig beengedő ablakokon. - Talán megsegít minket egy felsőbb hatalom. – fordultam vissza a freskó felé, belenézve a kegyelemről nevezett szemekbe.

Úr Krisztus, Kegyelmezz nekünk és adj erőt, hogy a te nevedben segíthessük a gyengét és vethessünk véget az emberek farkasainak.
Mert a Jó Pásztor juhai nagy veszélyben voltak.
avatar
Kristin Dalgaard
Keresztes Lovag
Keresztes Lovag

Hozzászólások száma : 84
Join date : 2016. Oct. 07.

Karakter információ
Kaszt: Keresztes
Szint: 3
Tapasztalat:
1250/2500  (1250/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kristin Dalgaard

Témanyitás by Sabriyah on Hétf. Jan. 23, 2017 1:17 pm

Skypeon már mindent elmondtam, de örökítsük meg itt is:
Nagyon tetszik Kristinnek ez a mély hite Istenben és a segítségében, nagyon szépen eltaláltad, hogy hogyan legyen benne az egész gondlatvilágában anélkül, hogy túlzó lenne, giccses vagy hivalkodó. Ugyanakkor jó a miológiai utalás is, amikor Lothart Sigfriedhez hasonlítottad, visszautalva a viking gyökereitekre. Kíváncsian várom a folytatást, de addig is itt hagyok neked egy kis jutalmat:

100 tp és 1000 váltó üti a markodat és mivel ez az első élményed kapsz egy tárgyat is.

Név: Jégkereszt
Típus: Nyaklánc
Leírás: Vékony ezüstláncon egy apró, világoskék kövekkel kirakott 3 cm nagyságú ezüstkereszt. Aki látja a kövek csillogását, arra átterjed Kristin bátorsága és hősiessége, nem inognak meg vagy futnak el a harcban a lány mellől.
avatar
Sabriyah
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 231
Join date : 2016. Jun. 08.

Karakter információ
Kaszt: Apostol
Szint: angyali
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kristin Dalgaard

Témanyitás by Kristin Dalgaard on Hétf. Május 29, 2017 9:51 am

Virtus lupi, lupus viri II.
~ Fiat voluntas tua


Furcsa volt egy falu ennyire északon, ahol nem borította hó a főtér minden sarkát és tenyérnyi földjét, noha a tél derekán jártunk. A só, amit itt bányásztak óhatatlanul szétszóródott, finom réteggel vonva be a fagyott földet és sáros latyakká olvasztva a szitáló hóesést, amíg a következő keményebb fagy újra jéggé nem változtatta. Óvatosan lépkedtem, habár a több fontos acélvért kellő plusz súlyt adott, hogy ritkán kelljen az egyensúlyom miatt aggódnom, de a tükörjég még alig repedt meg és nem volt az a páncél, ami az óvatlanság ellen védett volna.
~ Hét. ~ Akárhányszor számoltam végig a felsorakozott falusiakat eggyel sem lettek többen. ~ Kevés. Többen reménykedtem, de mit is vártam? ~ Legszívesebben felsóhajtottam volna, de nem akartam, hogy lássák rajtam az elégedetlenséget.  Azt kellett hinniük, hogy épp elegen vannak a Neudraun-i farkas és a mögötte csaholó toportyánok megfékezésére, el kellett hinniük, hogy a féreg már csak az ítéletükre vár amiért meg merte támadni Weißdorf kapuit – és főképp a lakosait.
- Készen állsz, Angelika?
Fogalmam sincs honnan terjedt el ez a babona a lovagrend újoncai között, de úgy látszik Lotharhoz is eljutott. Valamiért a Canes Domini lovagjai úgy hitték, ha a bérmanevemen szólítanak, az szerencsét és kegyelmet hoz a közelgő ütközetekben. Mintha egy parancsszó lett volna, egy mágikus pecsét, amellyel hozzám rendelték az Úr angyalát és annak óvó kegyelmébe ajánlották volna magukat. Vagy csak lehet, hogy emlékeztette őket a Megváltó ígéretére; Kérjetek és megadatik nektek! Most volt mit kérni és jó volt tudni, hogy az Úr angyala figyel.
- Lehet erre készen állni? - néztem fel a férfi sötétségbe boruló szemére. Lothar feje kissé előre hanyatlott, ami szokatlan volt tőle és alaposabban megnézve ujjai önkénytelen, apró rángásokkal jelezték, hogy félt. Egy pillanatra a szívverésem is kihagyott, szemeim tágra nyílva nézték, ahogy a lovag szája sarka vonakodva kényszerített mosolyra húzódott és nem is gondolkodtam, ahogy bizonytalanul a keze felé nyúltam. Láthatóan Lothar is meglepődött és arcizmai elengedték a természetellenes vonásokat, ahogy előbb a kezeinkre, aztán a szemembe nézett. - De az Úr velünk, ki lehet ellenünk? Nem fogunk egy felvágós nevű bandita előtt meghajolni sem megtörni.
- Fiat voluntas tua. - bólintott határozottan, ezúttal igazi mosollyal és megszorította az ujjaimat.
- Fiat voluntas tua. - Legyen meg a te akaratod. Ez volt a keresztesek imája, a mi imánk amióta csak a Canes-hez kerültünk.
- Fiat voluntas tua!
A hang meglepett, egy pillanatra nem is tudtam értelmezni, honnan származott. Az egyik a hét velünk maradt falusi közül, egy alig felnőttkorú leány nézett velem szembe komoly áhítattal, arcán halvány, bátor mosollyal és hamuszürke pillantásában mintha észrevettem volna valamit. Valamit a karját óvóan kiterjesztő Feltámadottból, fején a vér áztatta töviskoszorúval. Mire felocsúdtam mind a kilencen egyszerre ismételgettük a rövid imádságot, szinte kapaszkodva a szavak mögötti jelentésbe, mintha a határozottság és bátorság, amelyet sugároztak magával húzhatott volna minket a győzelembe.
- Nyúzzuk meg a Neudraun-i Farkast!

A főtér védhetetlen volt, ezt az első pillanattól látta bárki, aki csak ránézett, ahogy a házak többsége is. A bányák túl könnyen ellenünk fordulhattak és nem is voltak elég mélyek egy csapdaállításhoz, így bármennyire ironikus is volt a helyzet, a templom maradt az utolsó menedékünk. Néha nem értettem az Úr humorát, azonban most kifejezetten tetszett a csattanója. Lothar alakja félelmetesen tornyosult a főhajó bejáratában, szinte a lemenő nap fényét se engedte kiszökni maga mellett és szinte szégyelltem mellette magam. Aprónak éreztem magam a férfi mellett, védtelennek, gyermeknek. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ugyanolyan lovag vagyok, mint ő – legalább is reméltem. A nap utolsó pislogásai még átlőttek a kopasz fák karmos ágai között, szeleteket tépve a bíbor sugárból, mikor a főkapu hatalmas döngéssel összerogyott. Nem kellett sok a cölöpöknek, nem volt túl sok időnk megerősíteni a szerkezetet. Mögüle mint a kalitkából szabadult fekete varjak folytak végig a sólétől cuppogó földön a tolvajok és rablógyilkosok, csorba pengéiket villogtatva és éhes szemekkel keresve minden apró érték után, amivel elverhetetlen kapzsiságukat csillapíthatták. Közel és távol a Canes Domini fényesített vértje volt az egyetlen, amely megcsillant a napfényben, így nem kellett sok idő ahhoz, hogy észre vegyenek. Két páncélozott lovag egy vastag falú, felszentelt épület ajtajában, pajzzsal és rövidkarddal felfegyverkezve: nálunk volt a helyzeti előny és ha lett volna ép eszük visszafordulnak, felgyújtják a házakat, elviszik amit találnak és fejüket a két válluk közé süllyesztve menekülnek. De ez már nem csak a haszonról szólt, Rotstein vicsorgó, sebhelyes pofája már a sértettség parazsától égett.
- Bátor, azt meg kell hagyjam, Fräulein Kreutzritter. Azonban csoda csak egyszer történik. Milyen torz az élet, hogy pont egy templomban fog meghalni.
- Az Úr házánál keresve sem lehetne jobb koporsót találni, de sajnos ez nem az én sírom lesz. A tiéd, Rotstein, és minden hitetlen, álnok bűnösé, akik a szavadat követve rabolnak és ölnek.
Dühösnek kellett lennie. Meggondolatlannak és elbizakodottnak, vaknak a bosszú közelségétől, gúnyos győzelmének mámorától hogy bele se gondoljon, mekkora hibát készült épp véteni.
- Meglátjuk. - Szavai szinte csak sziszegéssé halkultak, torokhangú krákogássá, ahogy idétlen vigyorra húzódó ajkai között megcsikordultak a fogai. Lothar csizmája megnyikordult, ahogy a férfi sarkán perdülve húzódott be a templomajtó pillérei mögé és alig egy szívverésnyivel lemaradva követtem én is. Csonthegyű nyilak koppantak a főhajó eltorlaszolt, vastag ajtójának fájában, majd nyomukban két bandita rongyos alakja ugrott be az előtérbe. Társam gyorsabb volt, pajzsa alulról találta el az egyik, egy tündésen kerek arcú vörhenyes állát a pajzsa szélével, és kardjának hegye hamar utat talált a rongyok és a bordák között a férfi tüdejéig. Az, amelyik hozzám volt közelebb meglendítette a rövid nyelű fokosát az arcom felé így hátráltam egy lépést és lendületből előre döftem. A penge végigcsúszott az oldalán, belemarva a prémbe és alatta vért serkentve a bőréből, de korántsem volt elég, hogy feladja. Az oldalához kapott, de szűk terpeszbe állva megforgatta a kezében a fokost és felülről próbált lecsapni rám. Magam fölé kaptam a pajzsomat, a két acél ütközésére még a csontjaim is megremegtek, de legalább előnybe kerültem. Egyik keze az oldalán, másik a pajzsom felett, így szabad utam nyílt védtelen mellkasához. Gyorsan döftem, határozottan, a szegycsontja alatt felfelé ívesen, egyenesen a szívébe. Szemeiben kitágult a haldoklók rémülete és alig egy másodpercre összetalálkozott a tekintetünk. Sötétkék szeme volt, mint a tinta, de a naplemente más árnyalatot kölcsönzött neki.

Esroniel lázadó köpenyének hideg, kegyetlen színét.

Nem láttam már Weißdorfot, nem láttam a haldoklót csak a hellenburgi nagytemplomban felé suhanó mélykék szellemet, a fénylő ezüstöt a kérlelhetetlen, kegyetlen arc körül. A szenvtelen tekintetet, ahogy gondolkodás nélkül lök félre.
- Kristin… KRISTIN!
Égett a templom, égett a város és égett az ég is, de ezek kegyelmesebbek voltak. Legalább a hideg kéket elkergették, amely végigsöpört a templomon mint egykor az Úr angyala Egyiptomon, vagy Heródes ahogy Betlehem csecsemőit a kard élének adja.
- KISTIN! Angelika, az Úr szerelméért, térj magadhoz! - Lothar nem finomkodott sokat, a pofonba, amit kaptam tőle a fülem is belecsengett. Lassan bontakozott ki előttem a kép, előbb a férfi félelemtől karikás szemei, aztán a kardjáról csöpögő vér, utána a saját fegyverem egy fiatal, talán nálam is fiatalabb fiú hátában. Hét… Nyolc. Nyolc halott bandita feküdt a templom előterében, a szenteltvíztartó alatt.
- Lothar, mi… - kezdtem pislogva, de a lovag megrázta a fejét.
- Az nem fontos, a lényeg, hogy magadhoz tértél. - szemei oldalra villantak, ahogy egy újabb bandita lépett be az ajtóból maradt fél csonk mellett. Idejében pördült meg, hogy az ő kezében szinte aprónak tűnő fémpajzs iszonyatos erejű csapásával odébb taszítsa a nyaka felé tartó szekercét és kardjának keresztvasával orrba vágja a támadó férfit. Ahogy az hátratántorodott sietve visszafordult felém, egyenesen a szemembe nézve. - Ne foglalkozz azzal, mi történt vagy mi fog, csak maradj életben! Küzdj, a fenébe is, küzdj magadért, a faluért, a becsületért, bármi, csak…

Lothar szavai halk, mélyről jövő nyögéssel szakadtak félbe, ahogy mellkasából kiemelkedett egy vastag acéltövis hegye és tüdejét ellepte a betóduló vér.
- Csak… küzdj…

Nem volt hangja. A hatalmas, fémpáncélba csomagolt test eldőlt, szeméből kiszökött a fény és mögötte gúnyos kacajba tört egy hegekkel borított arc, de nekem egyiknek sem volt hangja. Lothar magával vitte az élet hangjait, ahogy utolsó szavaival búcsút mondott ennek a világnak és az idő kínosan lassúvá változott. Nem éreztem a karomat, nem éreztem a kardomat sem, szinte térdre estem a hidegtől, amely befúvott a templomajtón. Kitépték belőlem a lüktetést, a meleget, az érzést, csak egy hideg, lélek nélküli páncéllá váltam, ameddig valami fel nem lobbant a szívemen tátongó lyuk mélyén.
- Ne félj. Küzdeni fogok.
Az állkapcsom görcsbe állt, szemeimből patakzott a könny, de egyiknek sem voltam tudatában. A láng hirtelen ömlött szét bennem, minden lélegzetvétellel egyre vadabbul perzselve a bőrömet, és úgy tért vissza a harc zaja ahogy eltűnt: hirtelen és fájdalmasan.
- Csak nem megharagudott, Fräuilen? - Rotstein vigyora gúnyos volt és elégedett, azonban szánalmat ébresztett bennem. Büszke volt arra, amit tett. Büszke volt rá, hogy alattomosan megölte Lothar Rotwaldot, az Exercitum és a Canes Domini lovagját, a társamat… És az egyetlen férfit a földön, akiért képes voltam a halálba menni. A Neudraun-i Farkas félredobta a kezében tartott, üres vámpír számszeríjat, és kissé hátrébb lépett, hogy két csepűrágónak adjon helyet maga előtt. - Megmondtam, hogy ez lesz, de nem hallgatott rám. Így jár az, aki velem szembeszáll, Fräulein. Hol van most az istene?

Mózes lejött az Úr hegyéről és látta, miket cselekedtek. Látta Izrael fiainak vétkét, látta az aranyból öntött bárányborjút és nagy haragra gerjedt. Haragjában összetörte a két kőtáblát és az Úr akaratát beteljesítve megbüntette a választott népet, bálványukat megolvasztotta és megitatta velük, hogy a szájak, amelyek hódoltak neki most jajszóra nyíljanak. Mert ez volt az Úr akarata.

- Fiat… voluntas… tua!
avatar
Kristin Dalgaard
Keresztes Lovag
Keresztes Lovag

Hozzászólások száma : 84
Join date : 2016. Oct. 07.

Karakter információ
Kaszt: Keresztes
Szint: 3
Tapasztalat:
1250/2500  (1250/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kristin Dalgaard

Témanyitás by Sabriyah on Hétf. Május 29, 2017 4:54 pm

Nagyon szép élmény volt, a végén lothar halála különösen fájdalmasra sikerült. Elég jól megragadod Kristinnel a keresztes-életérzést az imákkal és a bibliai idézetekkel, ezért külön dícséret.

Második élményért jár a 100 tp és a 2000 váltó.
avatar
Sabriyah
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 231
Join date : 2016. Jun. 08.

Karakter információ
Kaszt: Apostol
Szint: angyali
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kristin Dalgaard

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.