Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 55

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 66

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 42


You are not connected. Please login or register

Andromeda

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Andromeda on Vas. Jan. 29, 2017 4:09 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Ada in Wonderland
... studying English ...


Ada a tóparton állt Zephyrantes közepén és a vizet bámulta. Sose látott még ennyi vizet, mint itt egyszerre. A tó, a folyó,... a harmat, ami a sűrű növényzetet vastagon belepte, beleitta magát a levegőbe, eláztatta ruhája szegélyét, nedvessé és nehézzé tette ezüstös szőke haját...mind-mind vízcseppek sokasága. Ada arra gondolt, hogy mennyi lehet belőle magukban a fákban, levelekben, fűben, ha minden hajnalban ennyit kiizzadnak magukból, és mégis olyan vadul sötétzöldek, duzzadóak. Telis tele vannak vízzel... Lenyűgöző ez a számára, aki életét eddig homokviharos, kietlen pusztában töltötte.
A nefilim lépések zajára figyelt fel, Alistair Wallace szólította meg.
- Good Morning! I apologize for being late.
Mondott volna mást is, de aztán nem osztotta meg a lánnyal, hogy először egy hattyúcsaládhoz ’tört be’, szárnyaikat a félangyaléval összetévesztve. Óvatos volt, nem akarta véletlenül megsérteni.
Nem volt nehéz egyébként elveszni a madarak között, Ada maga is egy daru és egy, a tó tükrén lassan ringó kacsacsalád között állt. Nemet intett a fejével.
- No discord. Welcome!
Felelt sajátosan, és tanára, akit Loreena szerzett mellé, hagyta, hogy maga válassza ki a kifejezéseket és szavakat. Nem javította ki mindig, hagyta, hogy ő maga érezzen rá mikor melyik a megfelelő. A férfi megtanult idomulni az igényeihez, nem erőltetett rá merev tanrendet, minden napra ki volt szabva valami, de ezen kívül abban merültek el, amit a nefilim kíváncsisága megkívánt. Ünnepeken vettek részt, mindenhova betértek és a tündék mindent megmutattak neki. S cserébe ő gyorsan tanult, talán nem hiába apostol család sarja, még ha később a fegyver útját választotta is. Kimondottan kedvelte az oktatást. Igaz, néha nagyon repetitíven telt, Alistairnek valamiért rögeszméje volt, hogy mindent nem csak megneveztetett, de meg is számoltatott vele, néha egészen random számtól kezdve, de ezáltal meg is jegyezte őket és egyre kiválóbban számolt.
- So...
- One bird, two birds...
Ada halál komolyan gondolta, hiába tudta miért gyűltek itt össze ezen a korai órán, de amennyire a fegyverkészítőből lett diplomata kiismerte őt, ő ugyanannyira tudta, hogy „in the meantime” úgyis népszámlálást tartanak majd.
- No. The druids, Andromeda...look, they have already arrived!
- Monks?
- Sort of, we will try to explore the differences later. But for now... how many druids do you see?
Ada összevonta a szemöldökét.

A királynő kegyelméből maradhatott, s Loreena felajánlotta, hogy az elkövetkező hónapokat az ő családja házában töltheti. Milyen más volt ez az ő sátraikhoz képest, de még csak az emberek otthonaihoz sem volt hasonlítható. Ada először megtorpant majd megszédült, amikor a lovagnő egy élő fa törzsére és ágai közé épült három emeletes ház lépcsőjéhez vezette azzal, hogy „itt lakom”. A félangyalnak nem a magassággal voltak problémái, hanem azzal, hogy ez is a valósághoz tartozik.
Hetekkel később az erkély szőnyegén térdepelt, csak egy párna volt alatta. Loreena ellátta pár ruhával, hogy ne kelljen örökké azt a két darab tógát váltogatnia, amije van. Hosszú kék tünde ruha volt rajta, mely követte a teste vonalát. Amit a tóga lazán sejtetett csak, a ruha természetesen megmutatta, és egy jókora kivágás volt a hátán, hogy legyen hely a szárnyainak. A tündék ezüst tükre tisztán adta vissza a képmását, és Ada megszeppenve saját szégyentelenségétől ezt csak Loreena házában merte viselni.
Előtte gyertya égett, és hét darab kártya feküdt három sorban. Fölül a Világ, alatta három-három másik. A nefilim föléjük hajolt, lassan fordította fel a - hátulján egyforma jelekkel, egy kehellyel, gyertyával, karddal és a végtelen szimbólumaival ellátott - lapokat. Olyan volt, mintha olvasna bennük. S azt is tette, bár nem az olvasás hagyományos módján.
Úgy elmerül, hogy észre sem vette Loreenát, aki már egy ideje ott álldogált az erkélyajtóban, kezében két bögrével, egy pillanatig csak nézve őt. Mikor a félangyal feleszmélt, barátnője szinte a semmiből látszott felbukkanni a számára. Teste rezzenetlenül hajolt továbbra is a kártyái fölé, csak fejét fordította hirtelen oldalt. Elmosolyodott és megnyugodott barátnője látásában - meg a két bögréében.
- Ez valami játékotok? – kérdezte Loeena, miközben felé nyújtotta az egyik poharat. - Már láttam, hogy nézegeted őket, szépek is, de nem értem mire valók.
- No. – Felállt, hogy átvegye az italt és kerítsen neki is egy párnát. - It is not.
Látszott rajta, hogy erőst koncentrál.
- It show ... a tomorrow. You understand better.
Fejezte be, mikor visszaért és a helyére is visszaült.
- I do it only. – tette hozzá, és úgy tűnt, hogy máris megcsappanni látszik hirtelen támadt lelkesedése és beszélőkéje. - It is... complicated.
Ugyan Alistairnek megígérte, hogy ha lehet, csak is angolul szóljon, ám ezt az ígéretet egyszerűbb volt megfogadni, mint kitartani mellette. Ada azonban elszánt volt, mint mindig. Ő tudni akart, érteni. És nem értette, hogy létezhet egy egész emberszerű faj az ő népének tudásán kívül. Egy egész királyság, mely ily békés és ennyire … más. És talán az is közre játszott maradásában, hogy Istent még sosem érezte egyszerre ennyire közelinek és távolinak, mint ezen a helyen. De ezt az érzést maga előtt sem tudta volna mélyebben megfogalmazni. Hát maradt, míg maradhatott, és megértette, amit megérthetett. Sorsa egyszerre dőlt el és lepte homály azóta, hogy Azrael kardja karnyújtásnyira került hozzá, majd meghatározhatatlanul távolt került tőle. Nem, nem hitt a bukottnak: talán a fegyver használhatatlan volt most, de míg létezett, addig ismeretlen veszély forrása.
- Life itself is complicated. How can pictures show a tomorrow? – kérdezte a lovagnő, miközben letelepedett Adával szemben. A bögrékben gőzölgő kamillatea volt.
Ada fészkelődött, igazgatta, maga alá simította a hosszú ruha ráncait. Azt se tudta, hol kezdje. Egyszerre töltötte el szorongással és izgalommal, hogy a kártyákról beszélhet.
- You ask.
Rábólintott, szemei elrévedtek, de Loreena már tudhatta, hogy ez nála az elgondolkozása jele.
- As the question, so is answer.
Még egyértelműen probémái voltak az elöljárókkal. Tekintete visszatért a tündéhez és az előttük fekvő lapokhoz. Ujjával megérintette a Loreena jobbjához közelebbi oszlopot, mely két kártyából állt.
- Past. - Keze tovább vándorolt a középsőhöz, majd az utolsó oszlophoz. - Now. Tomorrow.
- Look! - ez akart lenni a felszólítás, hogy nézze meg jobban a képeket. Midegyiken szimbólumok. A múlt képein egy mezítlen nő kancsókkal a kezében csillagokkal, alatta férfi uralkodó a trónján, kezében jogar és országalma. Középen a hold, alatta pedig egy lány ül nyugodtan vérszomjas oroszlán hátán. Az utolsó sorban fehér ló szarvval a homlokán, gyermekkel a hátán és mögöttük a Nap. Alatta pedig mintha egy szárnyas démon állna két emberalak, egy férfi és egy nő között, akiket lánc fog egy kőtömbhöz. Mindezek fölött a Világ.
Loreena belekortyolt a teába, míg Ada jóformán kézzel-lábbal mutogatott.
- Present. We call the Now present. It is funny, that we can call a gift a present too... - mosolyodott el, majd közelebb hajolt, hogy megnézze a képeket. Látszott rajta, hogy lenyűgözi a képek sokasága, de legalább olyan idegen számára a szimbólumrendszere, amennyire Adának egész Zephyrantes. A félangyal lélegzetvisszafojtva várta Loreena ítéletét, közben rájött, hogy a teáról teljesen megfeledkezett, ő is kortyolt egyet.
- I like the painted pictures, but I can't tell anything from them. What do they say?
- Choose one. Do you like? ... Which do you like? - próbálta összerakni homlokráncolva.
A lovagnő ösztönösen felöltötte a tanári szerepet. Kivárta, hogy a lány érzése szerint helyesre keverje a szórendet, aztán amikor már majdnem jó volt, bólintott egyet.
- Almost. Which one do I like? We need the one here, because I will choose the one I like. Hm... - ismét megnézte a kártyákat figyelmesen.
- I have... memories, experiences I can attach to symbols. I like them because they reminds me of something I like. So if it counts then I would choose the moon, but i know it is because of my past.
Andromeda átható pillantása többféle árnyalatot is elárult azóta, hogy Loreenával élt. A kíváncsiság egyértelműen kiolvasható volt belőle, másféle jellegű volt ez, mint az a fajta tekintet, amivel minden embert pásztázott. Az bár mély volt, mégis általános. Kíváncsisága azonban személyes jellegű.
- It reminds me of a man, who is important to me. This is the long story short, and... - benézett a nappaliba, ahol az anyja olvasott. -I don't want to talk about him more.
- It was complicated with this man.
Mondta tárgyilagos hangon, szemében továbbra is vizsgáló, kérdő kifejezéssel.
- Or around.
- About. And it still is. - sóhajtott egy nagyot és inkább újra a bögréjébe temetkezett. - But tell me what are the meaning of the cards instead.
- That is what it means. - felemelte a kártyát és rámutaottt a rákra a Hold tükörképében. Ez jellemzi magát a Holdat, mint bolygót. Aztán ujja átsiklott magára a Holdra a képen. - There is the Sun behind it. They become one when they stand together.
A Hold körül felhők állnak a képen és az éjszaka ködös, erre értette, hogy komplikált lehet a helyzetük. A Tarotban csak az gondtalan, amit a Nap fénye megvilágít.
Aztán a két egymással szemben álló toronyra mutatott és alattuk a két egymással szemben álló kutyára.
- The moon... it delivers between two worlds. And reigns on our animal nature.
- They are warning.

Ada nem volt teljesen meggyőződve róla, hogy barátnője akár csak egy szót is megért az egészből és ez lelombozta kissé. Szárnya, mely eddig enyhén megfeszült az igyekezetbe, bár alapállásban, a hátán összehajtva tartotta, most szétcsúszott kissé - lelkiállapota fizikai megfelelőjeképp. Ahogy az arca is borússá vált, de az nehezebben volt olvasható. Ha a választott kártyáról mesélt volna, akkor a Loreena számára fontos férfiról szólt volna. Ő választotta, mert számára őt idézte fel, s így a kártya is ezt jelentette akkor - kettőjük kapcsolatát. De erről nem beszélhetett, mert Loreena szigorú anyukája a nappaliban ült, és mert angolul amúgy se tudta volna ezt elmagyarázni…akkor még biztosan nem.
Aztán új ötlete támadt és más megközelítésből próbálkozott.
- I asked the card tonight... Will I go back? .. to be apostle? - Loreena előtt talán először vörösödött el, a fejét is lejjebb hajtotta kicsit. Nem akart tiszteletlen lenni, de a méltóságát sem elveszíteni azzal hogy elárulja szégyenét. - And it says: I will understand and become.
A csillag a Sorsa...erre született...
A Hold a kétely, a bizonytalanság, az alakuló élet: lányból nővé, harcostanoncból csatapróbált katonává, prófétává... apostollá válni az ő esetében, mivel erre kérdezett rá...
A Nap a győzelem: kételyei leigázása, céljai beteljesítése.
Kicsit szomorúnak tűnhetett ennek ellenére, már amennyiben szárnyai továbba is félárbócra eresztve lógtak teste mellett, pedig már nagyon rég ezt mutatja a kártya, nem változott, nem mutatott tragédiát -  elér majd mindent. De be kellett vallania, amit maga előtt sem szívesen, hogy félt. Félt attól, amit ezért a Sorsért oda kell adnia. Ki tudja, talán ezért is nem futott vissza az emberek megismerésére. Az Igazság, amit olyannyira áhít... mi van, ha lerombolja hitét?
A bögrébe kortyolt és felsandított Loreenára. A lovagnő figyelmesen hallgatta mindvégig.
- Why would it be so bad? Being an apostle i mean.
- It is not bad.
Látszott rajta, hogy ez olyasvalami, amiről meg ő nem akart vagy talán nem is tudott beszélni.
- My family are apostles.
Isten szószólói... és nem álltak mellé, amikor a többiek kivetették. Illetve igen...de nyíltan mégsem.
Megvonta a vállát és lassan összeszedte a lapokat. Kőtől kőig, sziklától szikláig jutottak a beszédben. Ada megszokhatta volna, mindig is így volt, ha elővette a paklit, a szimbólumok a szív legmélyebb titkairól meséltek, érzékeny, törékeny pontokat érintettek. És sokan voltak, akik erre haraggal feleltek.
De ők a lovagnővel tisztelték egymást és ezért a mélység érintése, a szavak fennakadása nem okozott szívfájdalmat, nem mérgezte meg a barátságukat.
Miközben a lapokat szedte, Adában felötlött, hogy Loreena is látott már messzire… látta a jövőt.
- When you saw... future. How did you see?
Utalt a látomásra, melyet Ir-Roboámban osztott meg vele.
- Do you think... we can change?
Hiszen a dolgok máris mozgásba lendültek.
- I saw the future quite literally. I walked through a portal accidentally, I didn't even know where I was, until a strange man and a demon found me, and took me to the future Zephyrantes. There they told me what happened with the World, and with the sword. Then the demon, Riel, helped me come home, with a magical crystal. Well... that was what I understood. So it was not like a prophecy but coming home I saw... Just pictures for a moment, I can't even remember them.
Loreena megitta a maradék teáját.
- It was very different from asking cards. - mosolyodott el. - But I do not know if we can change the future. I think we are racing with time itself, like now we couldn't get back here in time to take the sword. But we and the humans could make a sanctuary, which didn't existed in the future, so a way we already changed it. And if we can change one thing, we can change the outcome as well.
Loreena bár tekintettel volt rá, mégis úgy belelendült, hogy Adának belekerült némi homlokráncolásába, hogy megértse. És volt egy szó, melyet még nem hallott.
- A sanctuary?
- A place. Sanctuary means a place where is peace, and where everyone is welcomed. In Lightleaf humans from the north and from the South can live together, there are two churches for their religions, but there are druids as well. We the elves are neutral in their war, so we maintain the peace, and somehow it is working. The peace is fragile, but exists.
A félangyalnak elkerekedett, felcsillant a szeme.
- Why? Hmm... how? How did it happen?
- When i got back from the future I wanted to do something about it. Two hundred years forward, the South will be a shady moor, with undeads, so I went there, to talk with their leader, Esroniel. I wanted something, to fight against the Deepones, because in the future i was told that everything starts when the angel, Abaddon come to our World. I told him everything, but what is more important somehow we became friends with his wife. We talked about many thing, I read the Bible, and the chapter about the end of the world, fighting against demons, dragons and Deepones. And when she and another woman, Anna von Hellenburg came home with me, to talk about fighting, and how can we, elves fight with the deepones, I told them that, their silly war will be the reason of their doom, so they have to end it, we have to show the people that they can live together. Long story short, the queen gave us land, the druids and the southmen gave people and Sixtus, the pope of the catholics agreed that he send us a priest from them too. I think, deep in their hearts, everyone wants peace.
Ada lelkét elöntötte a lelkesedés, arca felragyogott, ami nála ritka látvány volt, de most őszintén repesni látszott a hallottakon. Loreena után próbálta formálni a szavakat, úgy igyekezett megérteni őket. A tündék azt a munkát végzik, amiért az ő népe jött át a Shattenshielden? Megszüntetni a vallásháborút. És mindezt békésen, anélkül, hogy az emberiséget elpusztítanák. Sokat jelentett ez a számára. Még maga sem ismerte, milyen sokat.
- Thank you. Telling this to me.
- I can take you there one day. Somehow I like being there, and I'm even considering to move there.
Adának eszébe villant valami, amit pár napja látott és tanult, és kézfogásra nyújtotta kezét megpecsételendő az ígéretet.
- Deal?
Loreena felnevetett ezen a mozdulaton, feltehetőleg, mert sihederek között szokás, de megfogta a lány kezét.
- Deal.


//Külön köszönetet szeretnék mondani Loreenának a közreműködésért, és a jótanácsokért, melyektől a reag elhagyta elbeszélő-történet és musical-elemzés jellegét... Köszi!: )//



A hozzászólást Andromeda összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 29, 2017 5:57 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Andromeda on Vas. Jan. 29, 2017 4:34 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Igazán érdekes és jól ütemezett formája volt a tanulásnak, az apró hibákon és a számoltatáson pedig felnevettem így azt kell mondjam egy kifejezetten jó élmény sikerült. A jutalom érte a szokásos 100 TP, 1000 váltó és:

Név: The Hermit
Leírás: Egy megtisztított angyalvárosból került elő, egy, a sajátodhoz hasonló, ám különösen szépen, arannyal és egyébb drága festékekkel ékesített tarotlap. A bölcs Remete bármely nyelven ért, így írott szöveghez érintve Andromeda számára érthető szöveggé fordítja azt. Naponta kétszer használható.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

3 Re: Andromeda on Szer. Május 31, 2017 8:37 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Énekek Éneke I.


‘Olam!’, azaz a Világ. A szó, amit az öt nefilim mondott ki a földalatti romkönyvtár lejárata körül, és minek nyomán a lejárat elsüllyedt, akárha a föld nyelte volna el. Még sokáig ott visszhangzik Ada gondolatai között, sőt az álmaiban is. Sabriyah sátrában tért nyugovóra, hosszú volt a délelőtt. Azért jött ide, hogy az angyalrom rejtette könyvek közöttt válaszokat találjon arra a miriádnyi krédésre, ami a lelkét mozgatja. A kaland azzal végződött, hogy kultisták támadtak kutakodó csoportjukra, akik a mélyben lakó fenevadat szolgálták. S így a lejáratnak meg kellett semmisülnie.

A hideg és kopár északi föld fölött hunyorogva állt a déli Nap. Andromeda azzal a tisztelettel nézte a megnyíló földet és az elsüppedő lépcsősorokat, mint amit a világ meg is érdemel. Egy mozzanat, s ő tanúja lehetett. Arra gondolt, ha egyetlen kívánsága lehetne, akkor csak nézne és nézne, amíg nem látna tisztán mindent – múltat és jövendőt, és minden jelenvalót. Ha örök életre vágyna, akkor csak is ezért, hogy tanúja lehessen a világmindenség sorsának. De erre csak egyvalaki képes, és az nem avatja be a titkaiba.
A lány sokat forgolódott, míg nyugalomra lelt, és egészen koraestig aludt. Mire felkelt, Sabriyát már nem találta a sátorban. Se éhes nem volt, se szomjas, ha csak a gondolat, ami a táborba kivezette, nem nevezhető szomjnak vagy éhségnek. Határozottan valamiféle gondolatnak alaktalan, érzésnek - kavargó kíváncsiság hajtotta, amikor körbejárta a mindenféle összegyülemlett népek állomásait. Tekintete válogatás nélkül fogadott be mindent, mégis néha meg-megrebbent, s egy alakot meglátni remélt. Egy alakot, amelyik olyan különös nyomot hagyott benne. Már pusztán csak azért, mert az emlékezése a lent történtekre minduntalan megállapodik nála. Kultisták, fenevad, Cynewulf.. vámpír, fenevad, Cynewulf…
- Ki vagy és mit tettél?... Cynewulf ?
Ada reflexszerűen vonja fel az Égi Vértet. A tabor széle mentén haladt, ott, ahol már a gyér erdő fái kezdődnek. Egyszerre iszonyú káromkodás hallatszott az egyik közeli sátor felől, aztán egy alak… könnyeden lépkedő, szinte vidám.
A holdcsókolta férfi most megfordul és leplezetlenül végigméri őt, pillantása elidőzik a lány lándzsáján.
- Hogy én ki vagyok? Én nem vagyok ki...de az a csóri emberke odabent valamiért nagyon ki van. Én nem tudom. Hallottam a sikonyálást és gondoltam, megnézem, hogy mi történt. Valószínűleg csak hiszti rohamot kapott - vonja meg a vállát.
Ada szeretne hinni neki, de azért vannak fenntartásai.
- Ismered? – kérdi gyanakvón.
Azért az Égi Vértjét 'elteszi',azaz megszünteti a manifesztciót, de így olyan üresnek érzi a kezeit és furcsán védtelennek magát. Amitől csak még inkább összezavarodik, hisz nem szokása ilyesmiket érezni. Ösztönösen átfogja a karjait maga előtt. Ő is végig méri a férfit, de csak mert valamiért nem bír hosszabb ideig a szemébe nézni. Pedig Adának ez a specialtása. Rezzenéstelen, átható tekintet.
- Ismerem-e? Ő a munkaadóm...volt munkaadóm. Nem nagyon kedvelt meg engem, nem értem miért. Szerinted nem vagyok egy kedves és szeretni való alak? – kérdi Cynewulf félszegen, miközben átható tekintettel méregeti a lányt.
- Nem tudom. – feleli Ada.
Félre billenti a fejét majd vissza. Holmokát ráncolja, szemöldököt is. Rájön, hogy zavarban van és ez paradox mód leküzdi a zavarát, mert feltámad a kíváncsisága. Tesz egy lépést felé, hogy jobban lássa, viszonozza a pillantását.
- Az vagy? – kérdez vissza.
Most a férfin a sor, hogy félre hajtsa a fejét és vizsgálódjon. Ada nem tudta, hogy ő is képes ilyen vesébe látó pilantásra.
- Hogy szeretni való vagyok-e? Na ná...egyáltalán nem vagyok egoista, egész értelmes vagyok és a zord külső alatt érző lélek lakozik. Azt hiszem. Legalábbis néha előbukkan. Hogy kedves vagyok-e? Azzal, aki megérdemli, valószínűleg igen. Ritkán van alkalmam és lehetőségem ezt a képességet gyakorolni.
Ada nem érti a férfi szavait már amennyiben azok eljutnak az értelméhez és átjön a tárgyilagos lényeg... és valahogy mégsem. Kicsit tart míg feldolgozza. De tetszik neki a nyíltsága, ahogy egyenesen beszél. Ada akaratlanul is elmosolyodik újra, mint délelőtt odalent. Bólint, nyugtázón és némileg tiszteletteljesen, mert valóban értékeli a nyíltságot. Tekintetét továbbra is a másik szemén tartja. Aztán, mert úgy érzi, Cynewulf valamiféle választ vár, kiböki:
- Nem látom zordnak a külsőd.
- Köszi szépen, ezt ...hmm...dícséretnek veszem. Nem úgy értettem a külsőt, mint fizikai megjelenést, hanem mint viselkedést. Én bérgyilkos vagyok, gondolom a nefilimek ezt nem nagyon kedvelik. Én abból élek, hogy embereket ölök pénzért, és ez megszedi a maga vámját von ismét vállat - Nem vagyok valami túl szociális lény.
Ada előtt lepereg valami. Valami, amit sosem képzelt, hogy lepereg előtte. Valami olyasmi, ami Cynewulf előtt odalent, amikor cívódó, duzzogó társaikat a gyerekeiknek nézte. Valami, amiben ez az ezüstös hajú idegen, meg... hát ő is ezüstös hajú valójában...szóval ahol több időt töltenek együtt. Valamiért kellemesnek érzi a közelségét, megnyugtatónak, ismerősnek, jólesőnek és csiklandósnak egyszerre. És ezt mind egyszerre fogja fel, mielőtt teljesen elvetné az egészet.
"Én abból élek, hogy embereket ölök pénzért." Nem, ezt a nefilimek nem nagyon kedvelik.
- Sajnálom.
Igazán.
Mindent.
Ada tekintete, ami előbb még a távolba révedt, most lesiklik az előtte állón. A szívére céloz, alulról felfelé döf majd. legalább a gyomrát el kell találnia.
- Ne ölj. - mondja ki rá az ítéletet.
A nefilimek a Biblia tízparancsolata szerint élnek. Azért jöttek át a Shattenshielden, hogy megakadályozzák a viszálykodást az emberek között, vagy ha ez nem megy, elpusztítsák a viszálykodókat, hogy írmagjuk sem maradjon. Senkinek nincs joga elvenni azt az életet, amit Élóhim adott. S ezért nem ma el kell vennie az életét, hogy ne vehesse el másokét.
Azzal az égi Vért újra feldereng a kezei között. És döf.
- Mi a... - ennyit sikerül kinyögnie a férfinak, épp hogy hátra ugrani van ideje. A fegyver éle még így is végig simít a bőrén, megvágva azt. Vörös vérpatak indul meg.
- Ne ölj? Akkor ez még is, mi a franc? – hördül fel, miközben igen csak kétségbeesetten próbálja  elővenni a fegyverét és hátráln még pár lépést.
A lány hallja a felhördülését, de nem válaszol. Az arca teljesen elborul, olyan akárha maga is fegyverré válna abban a pillanatban hogy lándzsája megjelenik a markában. Cynewulf ezt nem értheti... ő Isten harcosa, az ő nevében lett azzá, ami. S azért lett az akarata meghosszabbítása, hogy megértse a Világot és megtalálja a helyét. Ha Yahweh Adalya, azaz Isten Igazságos, akkor nincs mitől félnie.
A lány háta mégis megborsódzik, amikor a vérpatak felfakad a sötételf mellkasán. Nem volt gondja vele se korábban, se előbb, most mégis bántja a látvány, ami történik. De pont ezért csak még jobban összeszorítja a fogát, arca még nagyobb elszánást tükröz, ahogy újra nekilendül. Először a tompa felével csap fel, mintha azzal akarná megütni, aztán az éles kerül felülre oldalról. Arra próbálja kényszeríteni, hogy tovább hátráljon, lefoglalja, így ne érje el a fegyvereit, és a következő lépésben újra döfni fog.
A sötételf olyan, mintha táncolna, testével követi a fegyver tompa végét, amikor pedig a lándzsa hegyével vág felülről, Cynewulf lehajol és ezzel egyidőben oldalra szökken, a lándzsa nyeléért nyúl.
Ada szeme kerekre tágul, amikor ráébred, hogy már nem csak ő fogja a fegyverét. Rájön, hogy lehet fatális hibát követett el. Mert bár Herbert ügyében tényleg nagyon beütött az az ütés amit bevittek neki(meg a másik ami a padlótól jött), de már akkor feltűnhetett volna, hogy a férfi jóval gyakorlottabb harcos, mint ő, hiába ért Ada is a maga fegyveréhez. Fel is tűnt... amikor épp a biztos haláltól óvta meg a kultisták elől... Akkor miért vakította el úgy a szent harag nagy hirtelen?
Újabb felismerés éri – késő bánat talán: Már nem engedheti el nagyvonalúan, amiért kétszer is megmentette az életét. Rosszul mérte fel a helyzetet, az esélyeit, és valószerűtlen, hogy önmagától is megmentené majd, miután ő rátámadt. A nefilim elborzad saját hibájától. Azért még próbálja visszaszrezni a fegyvert, ránt rajta kettőt. De Cynewulf sem tétlenkedik, teljes erejéből maga felé rántja. Valószínűleg le is fejeli őt, ha nem tántorodnak meg mindketten a nagy huzavonában.
Mindezek következményeként, hatalmas lendülettel vágódik neki a férfinak, hogy mindetten leesnek. Az utolsó pillanatban rántja oldalt a lándzsát a sötételf, a nefilim pedig teljes erejével ledöfi a földet. Cynewulf válla mellett, de úgy, hogy jócskán elvész a lándzsa hegye a hideg, kemény, mégis az este közeledtétől nedves földben. Ada szárnyai kitárulnak, de az esést nem tompítják. S így, kitárt szárnyakkal, a férfin félig ülve, feküdve, botjába kapaszkodva, néz vele farkasszemet egy merő pillanatig. Orrát kitölti a föld és a férfi illata.
- Ez a felállás még tetszene is, ha nem akarnál megölni! – sziszegi neki és lábait a lábai köré kulcsolva rátekeredik Adára. A félangyal nem akarja, hogy a gerince eltörjön, így 'elengedi' a lándzsát. A mainfesztáció megszűnte után így mintegy újabb szintet esik. Felsőteste a férfi mellkasára, tenyere egyenesen a sebére. Mint egy meglőtt madár vergődik rajta egyet, ahogy próbál lekerülni róla. Aztán megérzi, hogy végig a vérében tacspikol. Abbahagyja a mozgolódást.
- Bocsánat. - mondja.
Nem tudja mi legyen, matt helyzet van. A férfi karjai beszorulva, ő elmenni nem tud, még eltávolodni sem - így nem fogja tudni effektíve leszúrni.
Valami nem is egészen testi fáradtság lesz rajta úrrá, fejét leteszi a férfi vállára. Hosszú volt ez a nap, a szíve nagyon ver, enyhén zihál az előbbiektől, a feje forog - csak meg akar pihenni egy pillanatra.
- Miért vagy bérgyilkos? - kérdi, továbbra is a mellkasán nyugodva. Ha csak a másiknak nincs jobb ötlete vagy nem gondolja meg magát és a két megmentést követően mégis csak viszonozza Ada ellenségességét. Akkor jöhet a harc vagy a futás.



A hozzászólást Andromeda összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 31, 2017 8:55 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Andromeda on Szer. Május 31, 2017 8:41 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Éneke Éneke II


- Bocsánat? Szivi, az előbb próbáltál kinyírni. – hördül fel amaz, miközben felszisszen a fájdalomtól. Egyértelműen nem lehet kellemes, ha valaki a teljes súlyával a sebében matat
- Hogy miért vagyok bérgyilkos? Számít ez egyáltalán valamit? Mondjak mentségeket? Soroljak fel indokokat? Könyörögjek az életemért miközben próbálom megmagyarázni a motivációimat? Van ennek értelme? Tettem, amit tettem, elviselem a következményeit, de nem fogok senkinek se magyarázkodni vagy esdekelni.
Ada megérti.
Felkönyököl, vigyázva, hogy ne megint a sebbe, és aranyszín szemeivel Cynewulfra néz.
- Miért mentettél meg? – tapogatózik a kérdések között, melyektől válaszokat remél erre az újfajta bizonytalanságra.
- Minél többen voltunk a lilák ellen, annál jobb esélyem volt a túlélésre.
Ada ezt is megérti.
- Nem öllek meg. – dönt végül mindent összegezve. Mert ez egy matt helyzet. Ha valóban Adonai nevében sújt le rá, később is megteheti, felbolydíthatja a tábort és Sabriyah-ot és a fiait.
- Egy békülős ölelés belefér? – gúnyolódik Cynewulf. - Vagy az már túl sok, és kihasználnád az alkalmat hogy átharapd a nyakamat? Ezét akartál most megölni, mert az vagyok, ami?
- Igen. És mert én is az vagyok, ami. – feleli egyszerűen.
Aztán ha a férfi kezei még mindig biztos satuban vannak, visszateszi a fejét a vállára.
- Ha elengedsz, én is elengedlek. – mondja Ada.
- És utána mi lesz? Figyeljem minden lépésnél a hátamat?
- Nem hiszel nekem. - állapítja meg.
- Te az én helyemben hinnél nekem? Amúgy se vagyok jó a bizalomjátékokban...meg, már rég nyomódott női test az enyémnek - ereszt meg egy mosolyt.
Ada fejébe vér szökik a szavak nyomán és valamiért erős késztetést érez, hogy tényleg nyakon harapja, de maga sem érti miért, ezért nem teszi meg.
- Én hinnék magamnak. - jelenti ki komolyan, mert Ada mindig komoly, nem szokott ilyesmivel játszani, főleg nem a bizalommal, de persze ezt Cyne nem tudhatja.
Felnyomja magát és újfent a szemébe néz. És hirtelen gyengének érzi magát attól amit lát. Úgy mint amikor lent a könyvtárban fejbe kólintották, és mégis másképp. A tekintete csupa kérdés.
- Nem akarsz elengedni?
A szavai egyszerre csengenek kíváncsian és fenyegetően, nem lehet tudni melyik érzelem vezérli amikor kimondja őket. És Ada érzi, hogy a lábai kiszabadulnak. Egyszerre különössé, zavarbaejtővé válik a helyzet, ahogy ő egy idegen férfi testén fekszik. Akit ugye előbb akart megölni. Illetve nem akarta, kötelességének érezte. És most már nem tudja mit érez.
- Akarod, hogy elengedjelek? Ez itt a kérdés. – mondja nyugodtan, tárgyilagosan a férfi.
Megrezdül a szárnya, érzi, hogy a szíve nagyon vadul ver, azután már csak a másik szemét látja - olyan szelíd, olyan nyílt, mint a szavai... és megnyugtató, mint az egész lénye.
És Ada elfelejti, hogy ők kik.
- Még ne. – kéri.
Ki tudja, mikor váltak szabaddá a sötételf kezei, talán már egy ideje képes lett volna használni őket, de megbénította a helyzet, mindenesetre most felkönyököl.
- Fura egy nő vagy Te, tudod? – mondja Adának a férfi.
- Nem. – válaszol készséggel a költői kérdésre.
- Az előbb még megakartál ölni, most meg már nem akarod, hogy elengedjelek? Mondjuk...az utóbbival nem lesz gondom...azt hiszem....a franc van velem?
Ada figyelmesen néz a sötételf Cynewulfra. A nefilim vékony ujjai egyszerre maguktól mozdulnak, megérintik a férfi arcát. Vajon sima, vagy érződik rajta borosta? Hűvös-e, akár a keze volt? Észreveszi, hogy a másik szinte feldúlttá válik egyik pillanatról a másikra, visszahúzza az ujjait, kicsit megint beletenyerel a sebbe, bár ezt gyorsan korrigálja. A tekintete meglepett, zavart tükröz.
- Te nem akarod, hogy ne akarjam?
Bár ritkán esik meg vele, hogy nem érti amit ő maga mond, mivel mindig tömör és lényegre törő, biztos benne, hogy tudja mire gondolt...
A másik szemöldöke enyhén felszalad. Úgy néz ki, már ketten vannak teljesen meglepve maguktól és egymástól.
- Nem, azt hiszem, hogy elég kellemes így ez a helyzet...Ada. Szólíthatnak annak? Ha nem, akkor is úgy foglak hívni. Ilyenben nem szoktam szívbajoskodni.
Ada nem bánja, hogy Adának szólítja, mivel ez a neve. Így csak rábólint beleegyezőleg. Bár aztán valamiért melegség önti el az arcát és beletelik pár másodpercbe, hogy rájöjjön elpirult és mosolyog. Még sosem örült ennyire ezelőtt, hogy a nevén szólítják. Még jó, hogy nem kell megint megszólalnia, biztos nagyon bonyolult lenne, amit mondana, és maga sem értené.
Aztán a férfi fölemeli a jobbját és a lány kezére teszi, arra amelyikkel annyiszor beletenyerelt a sebébe, és gyakorlatilag most is majdhogynem benne van.
- Nem akarom, hogy azt akard, hogy elengedjelek.
A félangyal kicsit lejjebb hajtja a fejét, valamiért nem bír tovább a szemébe nézni, a pír szégyen - még ha csiklandós, jóleső is. De így viszont látja, nem csak érzi, ahogy a férfi érdes, de szép formájú keze az övé fölé simul.
Ujjait óvatosan a másikéiba fonja és finoman megszorítja.
- Nem tudsz elengedni. - állapítja meg. Csak a hangján érződik, hogy továbbra is mosolyog, mert nem mer felnézni továbbra se. Már olyan mélyen van a feje, hogy homloka gyakorlatilag újfent Cynewulf vállán pihen. Egyszerűen vonzó az a hely az ő fejének.
- Nem, igazad van...talán tényleg nem akarlak elengedni. – jegyzi meg Cynewulf. A hangja már-már elégedetten cseng, tűnődőn.
Hátradől a fűben s szabad kezével a lány haját cirógatja. Ada követi teste mozdulását és újra elhelyezkedik rajta. Hideg van, de a férfi nem mutatja jelét, hogy zavarná, teste az övét melegíti, egészen forró, s őt újra beborítja az illata. Még sosem érzett ilyet. Minden porcikája zsong, egyszerre lebeg és olvad össze vele. Egyszerre akar megmozdulni rajta és elnyugodni ebben az érzésben. A simogatása végül megnyugtatja lassan. Az sem bántja úgy, amit a szavai felkavarnak. Ada Isten szolgája...de örökös luciferi kétség gyötri. S most megint olyasmit tett, ami miatt fajtársai elűznék maguktól.
- Gyilkosságból meghitt fűben fekvésig eljutni pár perc alatt, egész jó teljesítmény, nem igaz? - súgja a férfi halkan, az ég felé meredve.
- Igaz. - suttogja ő is, hitetlenkedve, értetlenül, de jólesőn. Balját újra kinyújtja, s Cynewulf nyakát simítja. Nem bír betelni azzal, hogy az ő bőre is puhának érzik, de közben az izmok erőt sejtetnek az érintése alatt.
- Megmentettél Cynewulf. Ezért hálás leszek. De nem ezért nem... – Elharapja. Sóhajt és lehunyja a szemét. Biztonságban van. Most, ebben a pillanatban, itt nem számít, hogy végül is miért nem ölte meg, beteljesítve rajta az isteni ítéletet.
S mielőtt meggondolhatná magát, a férfi jobbja a derekára fonódik, bal kezével az arcán simít végig.
- S ezek után, mondd csak, még is mi lesz? – kérdi Cynewulf.
Ada nem tudja. Nem gondolhat a mesterségére, nem gondolhat a fajtájára, nem gondolhat arra, hogy ez a pillanat szentségtörés, ezért arra gondol, hogy ez a férfi örökké úton van. Meg arra, hogy bizonyos tekintetben ő, Ada is bolyong. Kirekesztette a népe, de ő maga vállalta, hogy elhagyja őket és keresni fog. Amerre a kíváncsisága vezérli, a kérdései.
S ez idő alatt végig mit sem sejtett erről az érzésről, vágyról, pedig ott élt valahol az álmai között, az emlékeiben. A férfi teste, hangja, szavai... a lénye fényesen ragyogna előtte, ha égi szemekkel nézné. Sose tudja majd másként látni, alakja mindig élesen rajzolódik majd ki a tömegből, a hangja népe ünnepi dallamira emlékezteti majd, és arra az örömre, amit kislányként élt meg ezeken a felhőtlen ünnepeken.
- Nincs azután, csak a most van.
Komolyan mondta, ez nála filozófiai és ténykérdés. De érti a szavakat, s a szavakat a szavak mögött. A válasza is inkább a saját kívánságát, semmint a világ valós arcát tükrözi.
Fejét felfelé fordítja a férfi vállán, kibújik a cirógató kéz alól, és apró, puha csókot lehel alulról az állára. Olyan természetesen jött, mégis megborzong saját tettébe, s újra elönti a szégyen, a pír. Hirtelen úgy érzi beszélnie kell, elvonni a figyelmet.
- Mostantól sosem leszel idegen a számomra... Látlak még?... Te mit szeretnél?
Felnyomja magát és újra a szemét keresi. Az aranyszín a jégkéket. Az a szempár egyszerre megbűvölt és hitetlenkedő, miközben a pillantását viszonozza. Közben mintegy automatikusan simogatja őt tovább. A férfi ujjait végig futtatja a lány gerince mentén, egészen le a csípőjéig, míg másik kezével a tarókóján cirógatja, s jól láthatóan keresi a szavakat.
- Hihetetlenül gyönyör... – valamit nem bír végig mondani.
Ada pedig nem tujda olvasni a tekintetét. Egyszerre látja élesen elkülönülni minden mástól, de valami, amit eddig sosem érzett, egy vágy mégis elhomályosítja a látását.
~ Te mit szeretnél, Cynewulf? ~
És a férfi felel a maga módján, amikor megcsókolja őt. Ada hagyja, hogy ne csak az illata, de a karjai, ujjai, az érintése is beborítsák. És amikor az arcát a sajátjához húzza, akkor sem ellenkezik. A másik ajkának érintésére a sajátján, megdermed. Ujjai belemélyednek a férfi mellkasába, nyakába, hogy belékapaszkodjon és hogy távol tartsa. Mikor eltávolodnak újra a szemét keresi.
Nézik egymást, a sötételf tenyere az arcán, egy pillantra lehunyja a szemét, még fejét is oldalra hajtja, belesimul... a lányban pedig megenyhül valami, a kezdeti dermedtség, riadlom alább hagy.
- Természetesen látni fogjuk még egymást...de én nem tudok sokáig egy helyben megmaradni és van egy olyan érzésem, hogy Te se az a helyhez kötött típus lennél. De Veronia nem olyan hatalmas hely, hogy ne találkozzunk még ezek után - remélhetőleg gyakran.
Kíváncsian ragyognak az aranyszín íriszek, ám hamarosan homlokráncolásba fordul a kép és felhő ereszkedik rájuk. Nem érti. Nem, ennek valóban nincs értelme.
Adának sok dolga van még. S úgy fest, neki is... nem maradhat mellette... hisz a másik más, és sok dolga van… sokat kell gyilkolnia… egy bérgyilkos.
Bérgyilkos.
És valamiért mégsem ez bántja.

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Andromeda on Csüt. Jún. 01, 2017 5:32 pm

Nah, úgy döntöttünk, hogy én fogok dealelni a női szekcióval. Az első élmény legelején van néhány elírás, és látszott, hogy nem tudsz dönteni múlt és jelenidő között,
hogy miben írd, de hamar beállt a jelenre. Talán azzal a mondattal, hogy "Nincs zután, csak most van." ez még harmonizál is. Nade nem cséplem tovább a szót, vétek lenne ha továbbra is távol tartanálak az xp-től és a váltótól. Várom a folytatást!
200 xp és 2000 váltó+ még 1000 a második élményért.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Andromeda on Pént. Márc. 16, 2018 4:53 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Schwertkampf mit Kristin I.



Ada a lovagrend épületei környékét járta, egyre többet sétált céltalanul. Szemeit a földnek szegezve, épp csak a következő lépése elé nézett. A sokat látott, olvashatatlan nefilim szemek most nem pásztázták a jövőt, sem a következő napot. Egy időszak lezárult, s ő félig-meddig benne ragadt. Mindaz, amit megtudott és átélt, megváltoztatták a világát.
A külső világ sem maradt mozdulatlan, Veronia városainak és falvainak arca, az erdők és mezők átalakultak, s a pusztulás alól új formában élednek majd újjá. Talán úgy érzi magát, mint amikor átjött a hegyen, az egész ismeretlen előtte feküdt, s ő türelmetlenül járt-kelt, keresve a válaszokat megannyi kérdésre, melyek fontosabbnak tűntek számára, mint bármi más.
Ma már tapasztaltabb. Mindössze húsz évével tudja, mert meg kellett tanulnia, hogy várnia kell, figyelnie és megmutatkozik mit kell tennie.
Ahogy így járt, tógája és a szárnyai vége meg-megsurrantak a kövön. A surrogás ritmusára lépett, azután a gyakorlók kardjaiéra. Mélyen gondolataiba merülten hallgatta a fémet a fémen megcsattanni, s felrémlettek előtte a harca részletei a vörös lovaggal... Erősebb volt az övénél az a fizikai test és egy nagyon nagy hosszúkardot forgatott ellene. Kardok. A nefilim fegyverek olyan változatosak voltak, de itt ez számított a leggyakoribbnak. S bár a győzi a lándzsa, mégis nem volna-e jó tudni a dallamát?, ötlött fel benne, s a kíváncsiság magával ragadta a gyakorlótér felé.
Ahogy befordult a sarkon, meglátta a párbajozókat: Kristin Angelikát és egy férfit, akinek már elfelejtette a nevét.  Némán nézte őket, mint egy nagy, fehér madár - leginkább olyanok voltak ő és a népe tagjai, baglyok és sólymok, melyek a mozdulatlanságból a szél erejével és gyorsaságával élénkültek meg.
Ahogy figyelte őket, látta, hogy a nőből nem hiányzott az indulat a harcban, s győzött is vele.
Ada egy hosszan érő ötlettől vezérelve közelebb ment a kettőshöz. A szárnyai árnyékot vetettek rájuk.
- Nem, Konrad, ez volt a tizenhatodik vereséged azóta, hogy... – Angelika elhallgatott, de a csend láthatólag nem hozott megnyugvást.
Ada pedig nem fűzött hozzá semmit, mind tudták, mire céloz a lovagnő, a tűzre és a halálra, amit maga mögött hagyott. Ada is látta a pusztítást amikor Elathába ment, amikor a Fővárosban volt, de még inkább az útján vissza, a Katedrálisba. Sokkal hatalmasabb volt, mint amit elképzelni tudott előtte.
- Shalom alecheim, Krsitin Dalgaard... és lovag. - fűzte hozzá a másiknak, aki jól látható elfogódottságban ácsorgott ott, egy apró, alig látható biccentéssel. - Megmutatod, hogy kell? - bökött fejével a kard felé, szavait Angelikához intézve.
- Óh, Andromeda kisasszony. Örülök, hogy újra látom. – A lovagnő meglepettnek látszott, a kérdésére is csak pislogni tudott. - Mármint... szeretne megtanulni karddal bánni?
Ada rábólintott, de mielőtt folytathatta volna, a másik lovag ceremoniálisan beállt elé:
- Én... úgy hiszem magukra hagyom a hölgyeket. Ennyi vereség elég volt egy napra. - simogatta meg Konrad az állát, aztán kissé komikusan tárdet hajtott Ada előtt. - Laudetur Deo Omnipotenti!
Ada végignézte Konrad tiszteletadását, majd felemelte az arcát és a tekintete találkozott Kristinével. Nagy komolyan újra bólintott.
- Szeretném tudni, hogyan kell használni.... már ha lehet. - tette hozzá bizonytalanul, nem akarta hátráltatni a másikat, aki már most híres kardforgató volt, főképp nem úgy, hogy ő maga, nem értett hozzá. Ezért volt nagy kérés, hogy egy kezdő útját egyengesse.
- Természetesen megmutathatom, de úgy tudtam a kisasszony egy égi lándzsát használ fegyverként. - pislogott tovább Kristin, bár engedékeny arccal.
- Igen... - kezdte Ada, máris úgy érezte magát, mint aki a mesterével áll szemközt, mert hogy ha elfogadja, ebben az lesz, és ettől valahogy zavarba jött. - ... de tudni akarom a csapások formáját. Könnyebb lenne harcolni ellene és akkor használni tudnám a kardot. - emlékei közt kirajzolódott Azrael kardja. Már nem kísérti meg, viszont minden mélységi, ami vele szembe jött, egy karddal ácsorgott, nem jön az rosszul...
Nem beszélt a Bet'Soharban történtekről senki emberfiának, amióta visszajött, a pápának nem volt ideje, s ő nem volt biztos benne, hogy értelme volna beszámolni neki róla, már korábban kimutatta, hogy a béke nem olyan fontos neki, mint Ada remélte. De ha a lovagnak okok kellenek, felfedhet valamit belőle.
- Angelika... - fűzte tovább, nehezen találva a szavakat. - ha tudtam volna a módját, nem sebesít meg az ellenfelem.
Megfordult és a szárnyait széthajtva láthatóvá vált, hogy a kapcsolódásuk alatt keresztben egy egészen mély vágás hege éktelenkedik, hiába gyógyította mágiával, későn kezdett neki, s túl mély volt, már rajta marad.

- Jól van. - bólinottt Kristin, majd hátra lépett és az égnek emelte a kardját. - Szelek és Viharok angyala, Za'amiel! - ahogy Kristin kimondta a nevet, aranyló pecsét kúszott végig a kardon, nyomában pedig egy folyton csavarodó és prögő apró forgószél, mely körbe ölelte a kardot. - Így ez a szerencsétlen gyakorlókard sem fog kárt szenvedni a kisasszony szent fegyverétől, s a kisasszony sem fog megsérülni, ha véletlenül eltalálnám. A gyakorlat a legjobb tanár, így kérem, idézze meg a és a fegyverét... és küzdjön ellenem úgy, mintha az életét féltené.
Ez már más volt, a szavaknál ezerszer többet szólt a fegyver, pedig tudta, hogy hamarosan beszélnie is kell majd, sőt szólnia, és az különbség - már ha valóban megkísérel hatni a népére.
Összezárta a szárnyait és újra szembenézett Angelikával. Az Égi Vért a kezében, az a múlthoz képest nem kékesen, hanem aranyló barna színnel ragyogott.
Maga elé fogta a lándzsát, felvette a távolságot és Kristin felé döfött, a válla irányába. Ezzel egyidejűleg Kristin megemelte a kardját a védésből, s a keresztvas fölött találta el az ő lándzsáját. Azonnal kissé felfelé tolta azt, miközben roggyasztott térdekkel belépett alá. A lovag a lendületet megtartva előre tört, kardját laposan maga mellett lendítve meg. Megtörtént az első összecsapás. A nefilim azonnal hátrált, de a távolság, amire szert tett, így sem volt elég, nem tudta időben visszahúzni a vértet. Nem gondolkozott soká, hirtelen eltüntetete a fegyverét, és maga előtt keresztben tartva idézte elő újra, kifogva a penge útját, miközben minden erejével próbálta visszalökni ellenfelét.
- Egyik fegyver sem tökéletes, kisasszony. - mondta Kristin miközben nekifeszült a lándzsának. - De mindegyik különleges. Ha kitalálja mi az, amit a lándzsája képes megtenni de a kardom nem, már győzött is. Viszont, egy javaslat elöljáróban. - itt még erősebben dőlt neki, hogy Ada utolsó izma is megfeszült bele, már a homlokát ráncolta, úgy próbálta visszatartani, de gyengébb volt hozzá képest, akár akkor Azezel avatárja ellen. - Egy nehezebb ellenfelet nem tanácsos összeütközéssel megállítani! - mondta fogszorítva Angelika, miközben Ada érzte, hogy Kristin páncéljának súlya és az izomereje lassan hátrafelé tolja a gyakorlótér porában.
- A távolság. - lehelte, de az most nem jött össze. Ada minden nap látta Kristin Angelikát, ahogy a gyakorlótéren sorra győzi lovagtársait, nem csoda, hogy azonnal a közelébe került. De mégis hogy juthatna ki onnan? Küszködésében nagyot csapott a szárnyával. Más talán  már meghökkent, megijedt volna, vagy a portól óvná a szemét, de egyiküküket sem olyan anyagból faragták, amelyik ne tartaná fel tovább a harcot.
Tehetetlen volt, küszködött, de nem sokáig. Ahogy tartotta keresztben a lándzsát, a bal kezével engedett, a jobbal rásegített, mintha fordítani akarna a boton, hogy lefelé tolja a kard pengéjét. Gyors mozdulattal tette mindezt, hogy egy szemvillanás kérdése volt az egész, és a megfelelő pillanaté. Összehúzott szárnyakkal oldalt lendült, még közelebb, Angelika mellé, és egyúttal elengedte a manifesztációt. Kristin kardja hegye a földre mutatott, a nekiszegezett erő hozományaként előrezúgott. Noha egy dobbantással próbálta megőrizni az egyensúlyát de épp eléggé megbillent, hogy a félangyalnak bőven legyen ideje ellépni és mögé kerülnie. Ada a hátára fogta a Vértet.
- Kiváló, kisasszony! - mosolyodott el Kristin körbefordulva és farkasszemet nézve a szent lándzsa hegyével. - Látom megtalálta az egyik előnyét velem szemben.
Ada bizonytalanul visszamosolyogott, s hosszú idő után először jól esett neki. Egyedül Loreena közelében és talán Cynewulf karjaiban tudott úgy elnyugodni, hogy többet is lássanak a kortalan szoborarc alatt. Pedig az is ő volt, nem játsszotta meg azt, amit sokan távolságtartásnak vagy a beképzeltség egyik formájának láttak, és egy mosoly nem nagy dolog, de mégsem olyan egyszerű, ha valaki tizenegy évet álomban tölt el, majd a pusztában, végül egy számára teljesen ismeretlen világgal néz szembe, jóformán egyedül, mások hozzá való viszonyulásából és viszonyulásában élve.
Pont ahogy az előbbi lovag számára, ő leginkább isteni jelenlét volt, felemelő és hasznos, s ez jól jött megannyi alkalommal, de az nem volt életnek való kapcsolódás egy másik személlyel. S most már Loreena sincs, és valahogy, valamiért, Cynewulffal sincs nyugalma többé.
Közben Angelika maga elé emelte a kardját vízszintenesen tartva, a különös szél még mindig körbelengte.
- A kard egy rövid fegyver és csak egyfelé képes támadni, amerre a pengéje áll. Ezzel hatalmas erőt és hatékonyságot lehet adni egy-egy támadásnak, de vannak hátrányai. Egy kard önmagában nem képes megfordítani a támadása irányát, magának a harcosnak kell fordulnia ami időveszteség. Azzal, hogy a kisasszony a lándzsáját képes a közepén megfogni rögtön két oldalra tud hatékonyan mozdulni vele mindezt úgy, hogy sosem ad támadási felületet. - Kristin egy pár másodpercet várt, hogy Ada feldolgozhassa a kapott információt. A félangyal egyre elszántabban szorította a lándzsát, s nagyon komolyan hallgatta alkalmi mesterét. Szeme a kard vibrálását figyelte, csak tudná elérni, hogy ne kerüljön túl közel hozzá a másik.. - Mindemellett igaza van, a szálfegyverek legnagyobb előnye a hosszuk, így az a legjobb ha eléri, hogy ellenfele sose érjen a kisasszony és a fegyver hegye közé. Felkészült a következő szintre lépni?
Egyszerre kíváncsian és gyanakvón mérte fel a másikat. Következő szint?
- Mi a következő szint? – kérdezte, de rábólintott egyúttal.
Kristin mosolya incselkedővé vált, ahogy szemei kissé összeszűkülótek és két kézre fogta maga előtt a kardját, pengével lefelé. Ada komolyan figyelte. A szélburok egyszerre mintha szétszakadt volna kettejük között egy orkán erejével kavarva fel a port, hogy egy pillanatra teljesen eltakarja őket egymást elől.
- Menydörgés és villámlások angyala, Ramiel! – hallatszott Kristin hangja a nefilim haját és szárnyait tépő szél, s egész alakját beborító porfelhő mögül.
Adának ideje sem volt gondolkodni, a szárnyával ösztönszerűen csapott újra, hogy kiverje a port maga elől, de ahogy a pusztai viharokban sem hatott, ez most sem volt elég.
A feje fölött felsejlett a dicsőség koronája, a glória ami a mágiáját kíséri, és egy villámot szórt a porfelhőbe, hogy a másik megmaradjon a vakságban, amit előidézett, de nem tudta a vihart bevilágítani vele. Ada a zaj forrására tartotta a lándzsát, és felkészült arra, hogy a másik fegyverét lecsapja. Akkor egy sötét alak bontakozott ki a súlyos, sötét felhőből, nehéz, de sebes léptek után, és az orkánból egyszerre kiszakadt Angelika, pajzsától megszabadultan, két kézre fogva fegyverét. Ada elkerekedő szemei tükröt tartottak neki: ahogy kiubokott a porfelhőből, szinte repülni látszott, s megvillant bennük a kard pengéje.
Túl közel van...
Az égi lándzsa keményen nekicsapódott a kardnak, és szinte elképzelni sem lehetett a hatást, amit kiváltott. Ramiel angyal ereje átjárta Angelika kardját, így amint Ada lesújtott rá a két fegyver összeütközése olyan erős hangrobbanást keltett, mintha kettejük között valóban egy mennykő csapódott volna a földbe.



A hozzászólást Adalya Amram Ehud összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 16, 2018 5:16 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Andromeda on Pént. Márc. 16, 2018 5:06 pm

Adalya Amram Ehud

avatar
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta
Schwertkampf mit Kristin II.


Ada egész testében megremegett, nem a félelemtől, hanem a láthatatlan hullámtól, ami a fülébe robbant, és egy pillanatra süketté tette. A lovag vak volt, őt a hallása hagyta el, talán halandó nem is úszhatta meg kevesebbel, ha angyalok és a vérük erejét feszítik egymásnak.
Ada döfni akart következő lépésként, vértjét erősen fogva hátra rántotta, de a vihar széllökéseitől megtántorodott. Mire teljesen visszanyerte az egyensúlyát - még úgy is hogy a szárnyai kitárásával némileg tompította az egyensúlvesztést - a másik újra közelebb volt, s ő nem tudott pontosan célozni. A vért hegye Angelika páncéljának csapódott a hasa tájékán és megcsúszott rajta. Az ütődés fájdalmától a lovag törzse ösztönösen hajlott meg, de Kristin Angelika nem veszítette el a harc ritmusát. A lovagnő egyik lábbal hátralépett és csípőjét is kifordítva a kardtartó oldala felé, fegyverét vállmagasságba emelte maga elé, és egész testét beleadva előre döfött. A penge pontosan érte el a nefilim vállát, mert biztos kéz vezette. Ada fehér bőréből vékony vörös csík mentén buggyant ki a vére a felszíni támadás alatt – tudta, hogy ha a másik akarta volna, a penge húst ért volna.
A fájdalom figyelmeztette a sérülésre, de a tudata csak később fogta fel, hogy nem érte komolyabb sérülés. Ő mégsem állhatott meg ennél, a lovagnő komolyan vette a harcot, ahogy ő is. Váltott a lándzsa fogásán, amivel a fegyver közelebb került hozzá és így botként használva, oldalt lendítette a kard irányába a majdnem teljesen függőleges nyelet, hogy a kardot elüsse magától, egy erőteljes ütéssel.
Az angyal áldása nyomán a penge újra felrobajlott, s míg a fülében csengett a mennykő visszhangja, elrúgta magát a másiktól. A könnyűsége itt előnyére fordult, amint Angelika tanítása és a saját tapasztalata nyomán összeállt benne, hogy ha a közelében marad, nincs esélye. Visszarántotta a lándzsa hegyét és amint a saruja alatt megérezte a gyakorlótér porát, a lándzsával előre szúrt, hegyét Kristin Angelika nyakának szegezte, legalább olyan hévvel, mint amilyen hévvel támadt.
A lovagnő leeresztette a fegyverét, de nem hátrált meg, mint a legyőzöttek, mert nem is volt az, s Ada jól tudta ezt. Egy újabb leckét írtak.
- Sose nyújtson ki teljesen egy lándzsát egy pillanatnál tovább, kisasszony. Ha a fegyver teljes hossza előre mutat már csak hátrafelé lehet rántani, így egy gyors mozgású ellenfél kihasználhatja. - lépett el Kristin a lándzsa mellett, lecserélve a kardján lévő hatást. - Za'amiel! - A szél feltámadt újra, most az is a lovagnő kardjának engedelmeskedett, ám ezúttal Kristin Angelika nem támadt, védekező pozíciót vett fel és várta, mit lép magától a félangyal. - Már kellően ráérzett mit kell tenni egy kardforgató támadó ellen, most cseréljünk szerepet.
Ada szemei elkerekedtek, újabb lépcső, újabb kihívás. Visszahúzta a lándzsát és hátra lépett ő is.
A harc valóban tánc, s a szünet pont olyan fontos, mint maga a mozdulat, annak pedig irányítottnak kell lennie, pontosan kivitelezettnek és szenvedélyesnek. Nem csak a fegyverek táncolnak egy jó harcnál, hanem a föld alattuk és az ég fölöttük. Egy pillanatig úgy festett, hogy mint akkor a démon ellen a toronyban, óvakodva, készen a védekezésre közelíti meg, ám ezúttal robbanásszerűen léeptt előre, a lándzsát felülről a válla felé.
Kristin azonnal belépett a táncba, oldalra és felfelé lendítette a kardja keresztvasát, a feje alatt nem sokkal találva oldalba a lándzsát. Ada hiába adta bele minden erejét, a lovag kardja és a körülötte forgó szél oldalra dobta, így a hegye a lovagnő vállától pár centire szúrta át a levegőt. Ha Kristin Angelika úgy akarta volna, most újabb sebet ejthetett volna a nefilim páncéltalan testén, s ezzel Ada is erősen tisztában volt.
- Nem rossz, kisasszony, ám túl sokat gondolkodik. Ne próbáljon cselezni, nincs rá szüksége. Ne féljen felkészülni, álljon be megfelelő pozícióba, támassza meg magát a lábaival, a csípőjét fordítsa úgy, hogy ne csak a karja ereje mozgassa a lándzsát. Ne rejtse amire készül, egy szálfegyvernél úgy sem lehet megmondani. Egy rövid, egykezes kard, mint az enyém a legtökéletesebb védekezőfegyver. - magyarázta, miközben bemutató gyanánt körbeforgatta a kardot maga előtt úgy, hogy a penge két oldala meleltt suhanjon el mielőtt visszatért elé.
Ada zihált kissé, ahogy a semmiből visszahúzta a fegyverét. Arcába vér szökött zavarában, de ez a jóleső fajta, az ahol a szégyen nem akadály, hanem egy újabb kapaszkodó, mert nem dől be alatta, mert nem adja fel. Sosem merné lebecsülni a másikat egy vérre menő harcban. Ne cselezzen? Ez vajon csel?
- Bárhonnan is akar szúrni rendkívül kevés mozgás kell, hogy hárítani tudjam. Ha szúr, szúrjon erősen, olyan lendülettel, hogy ha hárítom se számítson.
Angelika elmosolyodot és Ada értőn viszonozta. Hát persze, hogy nem csel. Egyszerre látta maga előtt a célt és kíváncsivá válik. Vajon tényleg átdöfi-e a lándzsa, ha mindent belead?
A félangyal megemelte a szárnyait, hátrált pár lépést, az ellenfélt sosem tévesztve szem elől. Felkészült a nekifutásra. Szorosan fogta a lándzsát és a harc minden hevével és élvezetével nekirontott.
Persze, hogy minden harcos győzni akart, de már maga a csata is feltüzelte, s ő ezt a tüzet olyan hidegvérrel zárta az izmaiba, mint amilyen olvashatatlan, szoborszerű az arca, s legalább olyan hideg vadsággal esett a másiknak. A lándzsa vége lengett a futásban, valóban nem lehetett tudni, merre szúr majd. A szívére célzott és teljes lendületből döfött, hogy már nem is látta a kardot, csak a célt.
Legyen, ahogy lennie kell.
- Amnis Za'amieli. – hallotta a szíve dübörgésén, a visszafojtott lélegzetén túl. Angelika kardja egyszerre rászeegződött, ahogy a lovag előre lendült, elszabadítva egy újabb orkánt. Az elem és a nefilim lendülete feszültek egymásnak egy fél pillanatig, s egyenlőnek találtattak.
Ada szárnyai kicsapódtak, tógáját vadul szaggatja a szél, a lándzsa hegye halkan koppanva érintette meg Kristin mellvértjét.
- Gratulálok, kisasszony. - emelte fel a lovag a kezét mellkasára borítva, pont hüvelyk és mutatóujjának szögletébe fogva a lándzsahegyet - Győzött. Így kell küzdenie egy kardforgató ellen.
Már vége volt, mire felfogta, hogy bevégezte a mozdulatot, hogy eldöntötték a harcot. Nézte, ahogy a másik megérintette a lándzsája hegyét, és egy pillanat késéssel felnézett az arcába, vegyes érzésekkel. Magabiztosnak tudta magát, hogy nem lesz olyan esetlen, mint akkor a lovag ellen volt, de legszívesebben kihívná Angelikát egy párbajra, nem mint kardforgatót lándzsás ellen, hanem mint lovagot a nefilim prófétával szemben, minden tudásukkal és erejükkel.
Még nem volt itt az ideje, még tudni akart a kardról.
Finoman meghajtotta magát, ahogy a lovagoktól látta, bár ez inkább egy mélyebb biccentésnek felelt meg.
- Az álmaimban láttam így harcolni az őseimet, mint ahogy te harcolsz, Kristin Angelika. - mondta ő is a kijáró tisztelettel és csodálattal. - Köszönöm a tanításodat.
Aztán eltüntette a lándzsát, mégsem mozdult. Mint egy félszeg gyerek, kicsit olyan volt épp, ahogy magában küszködött, megpróbálja-e.
- Ha nem tartalak fel, - kezdte a hozzánőtt német szófordulatot. - én is szeretném forgatni a kardot.
Oldalt pillantott, a kezdők gyakorlótere felé, talán ott volna a helye, ám eddig még csak egyetlen kardot fogott igazán... A tekintete a távolba révedt.
- Láttam prófétákat, akik más formát is meg tudtak idézni az Égi Vértjüknek. Én is tudni akarom ezeket a formákat.
A lovagnőre nézett várakozón.
- Forgatni egészen más a kardot, mint ellene küzdeni, kisasszony. Ehhez nem elég a tudás. Gyakorlás kell, betanult mozdulatok tudatos kihasználása, ösztönök... - csóválta meg a fejét a Angelika, miközben megszüntette a kardján a szelet. - De ha a kisasszonynak megfelel, és hajlandó eljönni ide minden harmadik hajnalban megmutathatom, hogyan kezdje.
Ada rábólintott.
- Köszönöm, Kristin Angelika. – mondta, mélyzöngéjű hangjában elszántsággal.

A lovagnő beletúrt a hajába, hátrasöpöve a homlokához tapadt tincseket, miközben leoldotta magáról a mellvértet, majd engedte leesni a gyakorlótér szélén. Egy cölöpre akasztott batyuból bőrkulacsot húzott elő és nagyokat kortyolt belőle, mielőtt Adának nyújtotta volna. Ada elfogadta s szomjasan nyelt a vízből.
- Én köszönöm, kisasszony. - tisztelte meg Angelika. - Tanácsos edzés volt. Én sem vagyok annyira jó még, mint szeretném.
A lovagnő sokkal erősebbé vált, mióta utoljára látta, de nem tudta eldönteni, mi mondatta vele, amit mondott...szerénység, bizonytalanság, biztatásra vár, elfogta a hitetlenség? Egyik se illett hozzá.
A fejét nagyon enyhén oldalt billentette, ami inkább a jól eső izomkimerültségtől volt mintsem a csodálkozástól, és szokásához híven igen áthatóan nézte a másikat.
- Miért mondod ez? - kérdezte.
- Mert így van. - mosolyodott el Kristin, miközben egy árnyalatnyi pír kúszott az orcáira. - Gyarló az a lovag, aki nem szeretne mindig jobb lenni önmagánál. És azóta, hogy… - a lovagnő hirtelen elsápadt - Azóta, hogy... - az arca valami iszonyatos emlék látását tükrözte. - AZÓTA... - Kristin zihálni kezdett és ordítani, mielőtt remegve esett térdre.
- Azóta... - láthatóan egész lénye küzdött a szavak ellen, de a lovag nem engedett  benne. - Abaddón óta... nem érzem magam kellően erősnek.
Ada meredten nézte végig, ahogy a másik fájdalma és rettegése kibontakozott előtte, mint egy szúrós, sötét levelű virág. Valamiféle ösztönös indíttatástól vezérelve lehajolt, megragadta és megszorította a vállait. Talán mert olyan volt mintha esne, ki a valóságból, bele a legbelső félelmek és legszörnyűbb emlékek poklába, és ő a saját két kezével próbálta kiragadni az esésből.
Meredten nézte és nem tudta, mit mondjon neki, hogy ossza meg mindazt a kétségbeesést, kételyt, bizonytalanságot és erőtlenséget, amik őt is elfogták azóta, hogy Abaddón feltűnt az égen. És hogy adját át, mint csekélyedett mindez a rémület és úttalanság minden lépéssel. Egy mélységi szavai visszavezették Hozzá... ezt a csodát sosem feledheti. Ahogy a lángokat sem, és ő is megnyögi az utána maradó hamut, ami több és mélyebb nyomot hagy majd az emberek soraiban, mint a tűz, mert nyomort hoz, és még több bizonytalanságot. Abaddón...
- Abaddónt legyőzte Azrael... - hullanak a másikra a mélyzöngéjű szavak.
~... a tüzet az eső~ a Világ kerekére gondol, amely örök körforgásban váltja az évszakokat ~a nyomorra gazdagság jön, te is bizonyosságot nyersz, Angelika... ~ a Világ kerekéből csak a közepén lehet kilépni, se rajta, se kívüle nincs megnyugvás, a közepe az egyetlen biztos pont.  
- Kelj fel, Kristin Angelika. - mondta végül egy lovagot megillető nagyrabecsüléssel, ami kijárt még a leggyengébb, legelesettebb pillanataiban is. Egy harcos akkor is az, ha fél, és Kristin Angelika rettegett kardforgató volt.
Elengedte végül, de a kezét ott hagyta neki, hogy kapaszkodjon belé, ha szüksége volna rá.
- Téged nem érnek el a lángok. - mondta mintegy megnyugtatásul, rossz némettel, elhagyva a múlt időt, ezzel örök értékű kinyilatkoztatássá téve egy tegnapról szóló megállapítást.
- Engem már elértek, kisasszony. Már nagyon régen. Lassan két évtizede, a Hellenburgi nagytemplomban és azóta is magamon hordom az égés nyomát. - mosolyodott el kedvesen a lovaglány furcsa, erőltetett mosollyal.  Ada nem ismerte olyan jól, hogy színről színre lássa, mit rejt  vele. De nem volt süket, és tudta mit tesz egy találkozás nyomát örökké magán hordozni. Így mégis felismerte a fájdalmát.
A szoborszerű arc  komoly lett újfent, és azt az érzést tükrözte, amit Angelika elrejteni próbált. De továbbra sem tudta mit tegyen vagy mondjon. Ha itt lett volna Loreena, ő biztosan… ő tudná.... Pedig hogy félt  maga a tünde is, amikor legutoljára látta, nem a harctól, hanem a családjáért.
Elég volt megfognia a kezét.
Megfogta a kardforgató kezét és erősen megszorította, a tekintete ugyanolyan figyelmes és szenvtelen, mint mindig, figyelte őt, látta: vele van. Mert a testi sebek begyógyulnak, de a lelket elemészti a fájdalom, amit sosem gyászoltak meg. Erre a lovagnőnek magának kell ráébrednie, s arra, hogy megengedheti magának, hogy nincs egyedül.
Aztán elengedte a kezét, rábólintott és az arcán átsuhant egy bátorítónak szánt apró mosoly.
Nem volt ez olyan könnyű neki, aki izolációban élt. A jobb vállát alig láthatón megvonta, ahogy a szárnyát is vele  - fészkelődött , mert ezek a gesztusok még nem egészen voltak a sajátjai. Egy másik, tünde lovagnőtől tanulta, ami a népe hagyatéka is volt, de neki újra rá kellett lelnie, mielőtt másokat ilyenmód megérinthetett volna.
- Menjünk, kisasszony. Konrad biztosan vár már rám egy ideje. - fejezte be Kristin a beszélgetést ugyanazzal a mosollyal.
Ada rábólintott.
Aztán lehajolt Angelika mellvértjéért, és átadta neki.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Andromeda on Szomb. Márc. 17, 2018 2:06 pm

Nagyon jó kis írás volt, a képek különösen tetszettek, és Ada és Kristin kibontakozó barátsága is nagyon szép volt ebben a két élményben. Látszik, hogy rátaláltál Ada hangjára, és ahogy szépen lassan kezdi megtalálni magát.
Jár a 200 tp és a 2000 váltó a két élményért, Kristinnek pedig 1000 váltó a segítségért.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.