Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» Cedrick von Nebelturm
by Jerobeam Today at 1:44 pm

» [Pályázatok] Bianca Brunner
by Jerobeam Today at 1:41 pm

» Küldetés: Vándorút
by Lothar von Nebelturm Today at 12:25 pm

» Cyne's Cauldron
by Johnny Wood Yesterday at 9:42 pm

» Kereskedősor
by Johnny Wood Yesterday at 9:39 pm

» Valkyrie Weaponry Fegyverkovács Üzlet
by Kristin Dalgaard Yesterday at 9:38 pm

» Árverések háza
by Kristin Dalgaard Yesterday at 8:59 pm

» Ékszerészet
by Tertullius Yesterday at 8:42 pm

» [Azonnali játék] Ho-ho-hóvihar
by Gerard D. Lawrenz Yesterday at 7:22 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

[Magánküldetés] Kapcsolatok (Egan, Feline, Gerard, Lars, Lory)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Larsdall Crescent

avatar
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr
Az este további része nyugodtan telt a fogadóban. Az egyetlen problémát Larsdall számára az jelentette, hogy hogyan aludjon el. ugyanis Alister tanácsos úgy horkolt, mint egy medve. Egy öreg, rekedt, légzési problémákkal küzdő medve. El sem tudta képzelni, hogy nem jött még fel a fogadós, hogy kirakja őket. Valószínűleg igen vastagak a falak. Még az is megfordult a fejében, hogy egy könnyed mozdulattal majd segít a tanácsoson, és majd azt mondja, hogy éjszaka megtámadták őket. De ezt az ötletet hamar elvetette, így hát fejét a párna alá temetve próbált valamicskét aludni, ami kisebb nagyobb kihagyásokkal sikerült is. Így hát ő sajnos reggel kicsit fáradtabban ébredt, mint a többiek, akik láthatólag igen jól kipihenték magukat. A reggeli után ismét lóra szálltak, és fojtatták útjukat Lightleaf felé. A délelőtt eseménytelenül telt, így hát Lars időnként megpróbálta behozni az éjszakai alvás hiányát, és be-be bólintott az út alatt.  Egy idő után a tájon látszott, hogy közelednek a köderdő széléhez, ugyanis a fák elkezdtek ritkulni. Kora délutánra járhatott, mikor valami megakasztotta a menetet. Csak egy hangot hall elölről.
- Utazók, várjatok!
Lars kiléptetett helyéről lovával, hogy jobban szemügyre tudja venni az eseményeket. Az út közepén egy öregember állt, hatalmas zsákkal a hátán.
- Mit szeretne, öreg? - érdeklődött Loreena.
- Utazó füvesember vagyok, főzeteket, tinktúrákat, krémeket készítek! Ha utazók vagytok, biztos hasznát látnátok egy-egy különleges keverékemnek, Istenért se fosztanálak meg titeket a lehetőségtől, hogy vásárolhassatok tőlem valamit! - válaszolja az öreg, aki jobban megnézve igen szakadtul néz ki, megsárgult ing, és kopottas nadrág.
- Nekem nincs szükségem semmire. - néz szét a többieken.
- Kérem várjon hölgyem! Nem bánja meg, tényleg olcsón árulom a dolgokat! - Tör ki a férfiból az elkeseredettség. Alister csak nevet egyet, Cecilia közömbösen tekint rá, egyedül Cordelia tanácsos érdeklődik az öregember portékája után
- Öreg, ha tényleg olyan csodálatosak a kenőcseid, van valami szeplők ellen?
- Azt csak a természet radírozza le, hölgyem! De van kenőcsöm a ragyákra és mindenféle pattanásokra!
Lars vet egy sanda pillantást az öregre. Sosem volt oda a házalókért. Ki tudja milyen nevenincs kotyvaszokat sóznak rá az emberre. Ami lehet, hogy elmúlaszt egy nyavaját, de két másikat okoz. De mivel látja a kétségbeesést az öregen, hát megszólal.
- Milyen főzetei vannak készen? És kíméljen meg a falusi nyavajákra valóktól, csak a hasznosakat sorolja.
Közben Cordeli tanácsos érdektelenül elfordul az öregtől. Úgy tűnik, hogy a szeplőtlenítő szeren kívül más nem érdekli ezen a téren. A kérdésre az öreg leveszi hátáról a zsákját, s közben elkezdi sorolni a portékáját.
- Gyógyitalok, varázsitalok, erősítő italok! Kenőcs a szúnyogok ellen, tinktúra sebek fertőtlenítésére! Olyan alkohol, ami a legerősebb embert is kiüti egy fél napra! Minden, jó uram, minden, amire szükségük lehet! - erre már Lory is felkapja a fejét, és elkezd érdeklődni.
- Milyen hatású varázsitalok vannak?
- Megszagolhatnám azt az alkoholt? - Kérdi Lars is egy kis töprengés után. Az öreg gondolkodás nélkül válaszol. Igencsak reménykedik benne, hogy sikerül túladnia egy-két portékán.
- Meg-meg! Csak nyugodtan, de óvatosan! - elkezdi kipakolni az üvegcséket, s közben elkezdi sorolni az italokat, inkább csak magának, mint Lory kérdésére, de hát így is megfelel.
- Nem... Ez nem, ez csak hűsítő kenőcs... Óh, egy gyógyital! Még egy... Na, ez csak ragyára való... Áh! Ez egy kenőcs, ami visszatölti az ember erejét, ha magára keni!... ez helyreállítja a férfiak potenciáját... Ettől lát az ember a sötétben... Áh, megvan! - majd egy kb. tenyér méretű, parafa dugóval lezárt üveget nyújt át a katonának.
- Igen! Élénkítő ital, méregsemlegesítő... Hashajtó... Hasfogó! Fertőtlenítő tinktúra... Szerencseital...És végül... Hmm, ez mi? Óh, igen! Melegítő ital, amitől az ember nem fagy meg a hidegben... Óh, peresze, parfüm. - pakolja ki a többi üvegcsét sorban a földe, ami így már kezd egy kisebb gyógyszertárra hasonlítani. Közben Lars kinyitja az üvegcsét, és beleszagol. Az alkohol átható szaga megfacsarja az orrát, majd beleszédül, így hát gyors visszadugaszolja az üvegcsét.
- Nincs esetleg valami horkolás ellen? - egy gyors sanda pillantást vet Alister felé.
Erre a tanácsos csak megvakarja a fejét, és kínját egy nevetéssel próbálja leplezni.
- Nem... Ha lenne ilyesmim, akkor a feleségem megtűrne otthon, s nem kéne házalnom! - Az öreg kelletlenül felnevet - Nos, megtetszett valami önöknek?
- Kár, jól jött volna. Mennyit kér ezért az üveg alkoholért?
- Én szerintem egy méregsemlegesítőt szeretnék. - jön a válasz a hercegnétől is.
- Potom pénzt, uram, mindössze 50 váltónyi összeget! - Tekintetét Loryra fordítja. - Ez egy egészen értékes ital hölgyem, sokan akár elkérnének érte kétszer annyit is, mint én, de önnek csak 450 váltóba kerül!
- Rendben, akkor én ezt kérném. - Mindketten belekotornak erszényükbe, és kihalásszák az öregnek az üvegcsék, és tartalmuk árát, majd átnyújtják neki. Aki egyre elégedettebb lesz a helyzettel, hogy sikerült eladni néhány dolgot.
- Itt is van hölgyem, köszönöm szépen.... Önnek is uram.
- Nincs mit öreg. Valamivel tovább az úton van egy falu, ott biztos eltud adni még néhány dolgot. - igazítja útba az öreget a nemrég elhagyott település felé.
- Köszönjük mi is! - int búcsút.
Alister még közelebb lép, hogy szemügyre vegye a portékát, majd megszólal.
- Én azt a parfümöt szeretném, ha megengedi. A feleségem biztos örülni fog, ha viszek neki valami csecsebecsét.
- Természetesen uram, az ritka, s nehezen kinyerhető anyagokból van, sajnos nem tudom 800 Váltópénznél olcsóbban adni...
A tanácstag kicsit ráncolja a homlokát, majd végül erszényért nyúl, s pénzt vesz belőle elő, odaadva azt az árusnak.
- Köszönöm uram, remélem a kedves felesége örülni fog az ajándéknak... Odaadom ezt is, szükség lehet még rá.  - Az öreg kacsint, majd belenyomja a szép kis parfümös üvegcsét a kezébe, meg egy másik, kisebb fiolát. A tanácsos nevetve elteszi a lova oldalán lógó táskába, majd kényelmetlenségében megszólal.
- No, de kérem!
Amint a kis csapat végzett a vásárlással, magára hagyják az öreget, aki elkezdte összeszedni a portékáját. Az út további része is eseménytelenül telt. Amint estére elérték a következő táborhelyet megpihentek, majd reggel indultak tovább, és úgy délelőtt tíz óra környékén érték el Hellenblatot.
A város mérete meglepi Larsot, és a látvány csodálattal, és aggódással tölti el. Egy ilyen helyen elég nehéz megvédeni valakit. Egyszerűen túl sok eshetőség jöhet szóba.
- Lady Loreena. - Szólal meg Cecil. - Úgy vélem jobban ismeri a települést mint bármelyikőnk. Mit javasolna, hol legyen a szállásunk?
- Én a táncoló pisztrángot javasolnám a patak mellett. Kifejezetten jó a sült hal, tiszta a szoba és látványos a terasz a vacsoráknál. - jön a válasz a kérdésre.
- Akkor táncoló pisztráng lesz a fogadó amit használunk, jól hangzik. - majd megindulnak az adott fogadó irányába. Loreena visszafogja lovát, és Lars mellé léptet.
- Hogy tetszik? - kérdi az ámulkodó katonát.
- Szép város. Fucsa látni ennyi fajt együtt élni. És egy kicsit aggaszt is. Minél nagyobb a tömeg, annál nehezebb a dolgom. - ad hangot kétségeinek is.
- Nos ez igaz. De szégyen lenne, ha pont itt támadnának ránk.
- Ki tudja. Több ember közt könnyebb elbújni, tisztább a terep, egy íjász a háztetőn... egy mellettünk elhaladó ember, egy mérgezett tűvel... - kicsit túlságosan is aggódik, de hát ez a dolga. Bár lehet, hogy ezzel inkább csak megrémiszti a hercegnét.
- Ne ijesztgessen Lars. - nevetett fel - Ezek ellen azt hiszem senki sem tud megvédeni, de Hildrunnak, a helyi druidának már van abban gyakorlata, hogy visszahozzon az életbe. Nagyjából annyit kérdezne, hogy "már megint"?
- Nem ijesztgetni akarom, de az a dolgom, hogy megvédjem. - Próbál mentegetőzni, tudja, hogy egy kicsit talán túlaggódja a dolgot, és sajnos ennek hangot is adott. De valahogy ettől jobban érzi magát, hogy megoszthatta félelmeit. - Nekem aggódnom kell ezek miatt is.
- Tudom. - mosolyodott el - De ezek elől aligha tudna bárki. És szerintem nincs most biztonságosabb városka Veronián mint Lightleaf.
- Az egyszerű lakosoknak lehet. Csakhogy ön közel sem egyszerű lakos.
- Tényleg nem. - sóhajt fel, kicsit szomorkásan. - Egy időben pedig sokat gondolkoztam rajta. Egyszer két hónapig lábadoztam itt, akkor úgy gondoltam végleg beköltözök.
- Gondolom akkor még nem volt a Herceg felesége.
- Nem. Azért mondtam le erről a tervről mert megkérte a kezem, és akkor meg már hogy nézett volna ki, hogy egy házaspár már városban él?
- Nem tudom. Biztos volt már rá példa. De attól még ön lenne a hercegnő, nem lenne nyugodtabb élete.
- Ez igaz. Bár sosem vonzott maga a tény, hogy hercegnő legyek, csak együtt akartam lenni azzal, akit szeretek. - von vállat - Ha viszont már így alakult, megpróbálok segíteni amiben tudok. Ha választhatna, hogy akárhol élhet és akármit csinálhat, hol élne, mi lenne?
- Arra, hogy hol élnék nm tudok válaszolni, ahhoz még túl kevés helyen jártam, és azok is leginkább Newelbaldban voltak, valamint a déli királyság határa mentén. Hogy mi lennék? Egész életemben katona voltam. Apám próbált volna kitanítani kovácsnak, de az nem nagyon érdekelt, amint tudtam, beálltam a seregbe. Jól fizet, nem túl egyhangú a munka sem. Igaz, időnként veszélyes, de mondhatjuk, hogy szeretem.
- Akkor szerencsés, hogy megtalálta hamar amit szeret.
- De legalábbis nem keresgéltem tovább.
- A többit majd az élet hozza. Én mindig azt hittem átveszem majd anyám hivatalát a tünde királynő mellett, aztán nézze meg hova jutottam.
A fogadóhoz közeledve Cordelia tanácsos felsóhajt, aki az eddigi utat szinte végig reklamálta, hogy hogyan töri a nyereg.
- Végre... Alig várom, hogy egy jó fürdőt vehessek.
- Az nekem sem fog ártani. Még mindig érzem a pók bűzét. - jegyzi meg, bár lehet, hogy ezt már csak inkább beképzeli magának, mintegy fantom végtag.
- Mikor lesz a tárgyalás? - érdeklődik Loreena a tanácsostól.
- Holnap délután, ha nem tévedek. Addigra el kell rendeznünk a különböző tárgyalással kapcsolatos ügyeket, de úgy gondolom, hogy egy fürdő, egy jó ebéd, egy pohár bor nagyszerűen belefér azelőtt. Én legalább is mindenképpen így szándékszom cselekedni.
- Rendben. Akkor tegyünk így, és utána megbeszéljük miket kell elrendezni.
Az újabb fürdés már egy kis megnyugvással töltötte el, végre kezdte úgy érezni, hogy sikerült megszabadulnia a pók bűzétől. Visszatért a szobájába, hogy ismét magár öltse páncélját, majd úgy tervezte, hogy lemegy körülnézni egy kicsit a városba. Épp a páncéljával szenvedett, aminek nem ártana egy kis ápolás, a csatoknak egy kis olaj. Mikor kopogtattak az ajtón.
- Ki az? - kérdi az idegentől az ajtó túloldalán. Az illető nem foglalkozott bemutatkozással, csak benyitott, ekkor látta, hogy Cecilia az, aki maga után becsukta az ajtót, és hátát neki vetette.
- Sikerült megtisztulni a pókszagtól? - Kérdi egy enyhe mosollyal a szája szélén. - Roppant balszerencsés dolog volt belebotlani valami hasonlóba, de nagyszerű munkát végeztél a legyőzésével.
- Igen, most már talán végleg eltűnt. Sajnos a pók legyőzése meg őfelségének köszönhető. - közben végre sikerül bekapcsolni az utolsó csatot is a páncélon. - Sikerült jól meglepnie annak a dögnek.
- Valóban? - Kérdezi kicsit gondolkodva. - Mi a véleményed őfelségéről?
- Érdekes egy személyiség. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek egy uralkodót elképzel az ember. - kicsit megigazgatja magán a bőrvértet, átmozgatja felsőtestét, hogy minden, ami eddig nem volt a megfelelő helyen, az a helyére tudjon csúszni.
- Valóban. - Válaszolt a nő, majd végül ellökte magát az ajtótól. - A két diplomata viszont az agyamra megy. A nő még csak-csak, de a férfi kész katasztrófa.
- Ne is mond. Az-az állandó civakodás... szerencsére hátul lemaradtam a nagyjáról. És az a horkolás... el sem tudod képzelni...
- Haha, még én is hallottam. Nem csoda, hogy parfümöt kell vinnie a feleségének... Szegény nő, a türelme végtelen lehet! Mindenesetre, nem azért jöttem, hogy pletyizzünk. Meg vagyok elégedve, kiérdemeltél egy kis pihenőt. A hercegné nincs veszélyben a városban, elegendő őr van itt ahhoz, hogy ne kelljen aggódni miatta, s én magam is a közelében maradok. - Megáll egy pillanatra, majd pár lépés után kitekint az ablakon. - Lightleafben számos érdekes lehetőség akad a feles idő eltöltésére, én a helyedben körbenéznék.
- Megfogadom a tanácsod. Úgysem sűrűn jutok el ilyen helyekre. - leül az ágyra, és a bakancsát kezdi el szép komótosan felvenni.
- Jól teszed. Bárcsak én is mehetnék inkább, a helyiek valamilyen versenyt csinálnak abból, hogy ki tudja a legnagyobb pisztrángot kirántani a közeli patakból, fejemet rá merném tenni, hogy megdönteném a rekordot... De helyette hallgathatom Alister sopánkodását, hogy a démonok üdvözlésére nem lesz jó a piros asztalteríték, helyette karmazsinvörös legyen.
- Miért, mi a külömbség a kettő között? - néz fel Cecilre, majd vissza a csizmához - Biztos lesz neked is egy kis szabadidőd. Legfeljebb majd valamikor leváltalak.
- Mit tudom én, úgy nézek ki, mint aki tudná ? - Vigyorodik el. - Jól hangzik, hálás lennék. Addig is, jó szórakozást.
- Köszönöm. Neked meg kitartást. - végre végez a bakanccsal - Hozzak valamit a városból?
- Köszönöm, nincs szükségem semmire. Bár, ha tudsz valamit amivel befogható Alister szája, az jó lenne. - Larsra kacsint, majd elhagyja a szobát.
Amint végzett az öltözködéssel, oldalára csatolja a kardját, majd megindul a városba. Szerencsére kellemes koradélután idő van, és a város elhelyezkedése miatt, ide jut bőven a napfényből is. A város csak úgy nyüzsög az élettől. Alig pár perc leforgása alatt minden faj képviselőjét látta már, ami megfordulhat Veronia szerte. Kicsit szokatlan is neki a látvány. A határon nem szokott hozzá ehhez, ott általában csak emberekkel találkozott, akiknek a többsége haramia, csempész, vagy egyéb bűnöző, akikkel nem szoktak kesztyűs kézzel bánni. Mindezt félretéve céltalanul kezdett el bóklászni a városban, ahol látnivalóból akadt bőven. Egy templom itt, egy amott, másutt egy kocsma, lépten-nyomon kofák, akik hangosan hirdetik, hogy milyen jó a portékájuk. Kicsit arrébb a folyóparton horgásznak az emberek, és egyéb népek. Megint kicsit arrébb, egy kis fás ligetben, gyerekek játszanak valami labdajátékot, és egy kicsit közelebbről megnézve, azt is észre lehet venni, hogy a gyermekek bizony kevert fajúak. Máshol ezeket a gyerekeket kiközösítették volna a többiek, de itt békésen játszanak egymással. Tovább haladva, egy kisebb embertömegre lesz figyelmes, akik nagyon figyelnek valami. Ez felkelti az érdeklődését, így hát kicsit közelebb sétál, hogy kiderítse, mi az ami ennyi embert vonz. A nép egy kör alakú, elkerített terület körül állnak, ahol egy kissé túlcicomázott ember áll, egy... zombival az oldalán. Tényleg érdekes egy hely ez, hogy egy nekromanta csak így nyíltan képviseli magát. Valamiféle kihívás lehet. egy paraszt lép be a körbe, majd néhány aranyat nyom a nekromanta kezébe. Kihúzza magát, majd minden erejéből lecsap a zombira, aki még csak meg sem rezzen. Meg kell hagyni, nem egy kis darab jószágról beszélünk.
- Sajnálom! - Nevet fel a nekromanta, majd zsebreteszi a pénzt - Valaki más, esetleg?
Rákérdez az egyik embernél a tömeg szélén, hogy mégis mi folyik itt, mikor egy vékony, köpenyes ember lép be a körbe, és ő is átnyújt egy kis pénzt.
- Fogadás. A hullaidéző azt mondja, hogy 80 váltóért meg lehet próbálni kiütni a dögöt, s ha sikerül, 300 váltót kap jutalomba az, akinek sikerül. Jó mókának tűnik. - válaszolja az ember a kör szélén.
A vékony emberke nekifeszül, majd lecsap a zombira, akkora erővel, hogy leveri annak feljét.
- Meg is van az első győztesünk! 300 váltó az úriember jutalma! - Odalép hozzá, belenyom pár érmét a kezébe, majd felkiált hangosan. - Akad-e még ilyen bátor vállalkozó, vagy egyetlen igazi férfi van a Lightleafben csak?
Erre a tömegben élénk susmorgás kerekedik, hogy még sem lehetetlen kiütni azt a dögöt.
- Csak puszta kézzel szabad? - érdeklődik tovább.
- Természetesen, mi a kihívás abban, hogy vasvellával' megszúrja valaki?
Az emberek közben már sorba rendeződtek, hogy mindannyian kipróbálják erejüket, mindhiába. A sor halad, az idéző zsebében csak gyűlik a pénz. Mígnem egy tagbaszakadt ember jön, aki egy határozott mozdulattal leteríti a rémet.
- A második győztesünk! Nem rossz, nem rossz! Neki más jutalmam van, egy különleges illatszer, amit használva bármely nő azonnal beleszeret! Vigyázzatok hölgyek, még most érdemes elmenekülni! - Valami kis fiolát nyom a paraszt kezébe az alak, aki végül elégedetten távozik. Az emberek ismét felbátorodnak, s folytatják a próbálkozásokat.
Lars csak megcsóválja a fejét. Eléggé átverés szaga van a dolognak, így hát továbbáll. Útját fojtatva valahogy elkeveredik a város kézműves piacára. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi minden van itt. egy, nem is, legalább két kovácsműhely, szabóságok, bőrművesek, edénykészítők, ékszerművesek. Annyi itt a termék, hogy az emberek szinte a bőség zavarában szenvednek. Ahogy sétálgat az üzletek között, egy fiatal suhanc rohan el mellette, egy kissé meglökve őt. A gyereket egy bajszos, kövér alak kergeti, láthatóan már kezd kifulladni.
- AZ A GYEREK EGY TOLVAJ URAM! - kiáltja oda, mire Lars megpördül, és elkapja a gyereket. Sikerül is rákulcsolnia kezét a gyerek karjára, de az még megpróbálkozott a meneküléssel, egy hatalmasat rántva a karján, ami sikerült is neki, csakhogy a lendülettől megbotlott, és egy hatalmasat esett. A földön fekvő fiút a grabancánál fogva segíti fel a földről, és most már biztosan tartva nem engedni sehova. Közben a kövér kereskedő is megérkezik.
- Mit lopott el? - kérdi a kereskedőre nézve, közben erősen tartva a ficánkoló kölyköt.
- Gyűrűket... Nem egyet... S nem ez az első alkalom. - A férfi megragadja, s meghúzza a gyerek haját, akinek kiesik a kezéből vagy nyolc darab szép ezüstgyűrű. - Ilyen pofátlan tolvajt...
Szabad kezével elkapja a kereskedő kezét, és megszorítja, hogy elengedje a gyerek haját.
- Hol a városi őrség? - sosem szerette, ha valaki a saját kezébe veszi a törvényt. Nem véletlenül szolgálnak a katonák.
Erre a kereskedő feje elvörösödik, akár egy rák, és mérgét Larson kezdi el kitölteni.
- Hogy merészeli... Engem károsított meg, ennyit megérdemel kétségtelenül.
- A gyűrűk ott vannak a földön. A gyereket meg majd elintézi a városi őrség. Vagy ha egy kis önbíráskodásra vágyik, nem lehet problémája, ha utána én verem el magát, mert megvert egy gyereket. Igaz? - válaszolja teljesen higgadtan a felbőszül kereskedőnek, aki ere csak fenyegetőzésekbe kezd.
- És mi van a többi gyűrűvel? Nem első alkalom véletlenül sem! Ismerek embereket, engem lehet megtud verni, de ha csak egy ujjal is hozzámér, könnyeden megöletem.
- A többi gyűrűt elintézi a városőrséggel. És ha ideérnek, akkor akár a kis baráti társaságáról is beszámolhat nekik. - arca teljesen nyugodt, még csak jelét sem látni, hogy meghatották volna a kereskedő szavai.
Erre a férfi kicsit összehúzza magát, felkapkodja a földről a fiú által elejtett ékszereket, majd hátat fordít és elmegy, miközben Lars a városőrség után ered, a fiút maga után vonszolva. Egy ekkora városban rendszeresnek kellene lennie az őrjáratoknak.
- Kérem, ne tegye ezt velem! Le fogják vágni a kezem, az a jutalom a tolvajlásért! Van a zsebemben még pár gyűrű, odaadom, kérem, engedjen el! Kérem! - rimánkodik a tolvaj.
- Bocs kölyök, erre fel kellett, hogy készülj, mikor lopásra adtad a fejed. Ha szerencséd van, akkor az őröknek fontosabb dolguk is akad, mint a te kezed. - Feleli higgadtan, sírhat akárhogy a gyerek. ha most őt itt elengedi, csak azért mert fiatal, akkor ezentúl engedjen el minden bűnözőt csak azért, mert ilyen-olyan problémáik vannak? Kifogásokat mindig lehet találni, de az ő dolga az, hogy betartassa a törvényt, nem pedig ítéletet hozni.
- Uram, semmi jutalom nem fog értem járni! Kérem! Kérem! A gyűrűket odaadom, kérem, vegye el! - rimánkodik tovább, miközben elsírja magát.
- Fejvadásznak nézek ki? Katona vagyok, az a dolgom, hogy a magadfajtákat elkapjam. A lopott holmi pedig nem érdekel. - Tudja, hogy nem lesz valami jó sorsa a gyereknek, de hát számíthatott erre, mikor tolvajlásra adta a fejét.
- Kérem... Uram, kérem! Sosem teszek ilyet többet... Visszaadom az összes gyűrűt! Mindet... Kérem... - A lábai megadják magukat, összeesik a földön, s egyre kétségbeesettebben sír. Ígéretek... mennyit halott már ígéretekből. Szinte minden bűnöző ezzel próbálkozik. Miközben tudjuk, hogy ha elengedném, ugyanúgy fojtatná tovább az eddigi életét.
Ekkor észrevesz két őrt nem messze, és odakiált nekik, akik ere megindulnak feléjük. Átadja nekik a gyereket, és elmagyarázza a helyzetet, majd leírja nekik a kereskedőt, hogy vissza tudják szolgáltatni az ellopott ékszereket. Amint végzett, hátat fordít a még mindig síró gyereknek, és fejcsóválva visszaindul a piac felé.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gloria

avatar
Felszentelt Apáca
Felszentelt Apáca
Végre elérkezett hát a tárgyalás reggele. A söntésből felszálló meleg reggeli illata hamar lecsábította őt is, majd mikor végre sikerült szereznie a gombától és hústól illatozó kásából leült egy félreeső asztalhoz falatozni. Néha intett a tünde helyiőrség egy-egy kirendelt tagjának. Ismerte mindet arcról és névről is, a falu alapításakor maga rendelte ide egy régebbi társa fennhatósága alá a csapatot. Az embereknek, főleg mikor sok különböző népség került egy településre felügyelet kellett…
Szerencsére nem kellett sokáig egyedül ennie, Sir Alister és Cordelia tanácsos is hamar megtalálták az utat az illatokat követve. A felállás a szokásos volt: a fiatal tanácsosnő gépies léptekkel haladt az idősebb mellett, aki jelenleg is szapulta valamiért. A nő holtsápadt volt, láthatóan nem érezte jól magát.
- Én ezt egyszerűen továbbra sem tudom felfogni, tanácsosasszony. Hogy képzelhette ezt egyáltalán komolyan? Tisztában kell lennie vele, hogy mennyire fontos is a mai nap, s tegnap mégis felöntött a garatra. Miféle dolog ez?
- Jó reggelt Őfelsége.
- Kellemes reggelt, Lady Loreena. - köszöntek a hercegnének, mikor meglátták, és rögvest le is telepedtek hozzá.
- Jó reggelt Sir, Alister. Cordelia tanácsos. - biccent nekik. - Bármi is történt most össze kell tartanunk.
A pincérnő hamar kihozta nekik is a két gőzölgő tál kását, és mire mind falatoztak Cecile és Lars is odaült hozzájuk. Együtt volt a teljes kompánia.
- Igaza van őfelsége, de akkor sem helyénvaló viselkedés egy tanácsosnak, hogy egy fontos tárgyalás előtt itókázzon pár pohár bornál többet.
Cordelia szokásához híven csak forgatta a szemeit, miközben kurtán bólintott, mint a leszidott kutya. Loreena kivételesne egyet értett Sir Alisterrel, de nem akart beszállni a vitába. Most sokkal fontosabb dolgok forogtak kockán, mint hogy ki mikor rúgott be munka közben. Ő a legutóbbi esetkor fogott magának egy férjet, ki tudja nincs-e Cordeliának is szerencséje. Az öreg ez után Larshoz és Cecilhez fordult.
- Jól aludtak? És ön felség? Kiváló kis fogadó ez, ha mondhatom.
- Igaza van teljesen Alister tanácsos, de elég lesz otthon elmarasztalnia. Most nem láthatnak rajtunk széthúzást. - mosolygott rá az idősebb férfira. - Én köszönöm, jól aludtam.
- Igen, jól aludtam. Hála az égnek. Cordelia tanácsos, önnek meg kérünk valamit a fogadóstól a másnaposságra. Mondjuk valami rövidet, és egy gyógyteát. - intett Lars a fogadósnak.
- Az nagyszerű lenne. - bólintott a nő egy kicsit. - Savanyúuborka vagy valami hasonló... Rövidet viszont nem kérek. Attól tartok ismét el kéne kísérni akkor a patakhoz.
Cordelia felnevetett.
- Ha nem forgott volna úgy a világ, én is jót aludtam volna.
- Szedje össze magát estére Cordelia, kérem. - mondta még neki utoljára kicsit szigorúbban, mint ahogy az tőle megszokható.
- Loreena? - csendült fel az ismerős hang a fogadóban. A hercegné rögtön odakapta a fejét, csakhogy a holdpap ismerős vonásaival találja szembe magát. Találkoztak már, az esküvő előtt, bár a tanácsosok jelenlétében enyhén túlzásnak érezte ezt a bizalmaskodó hangnemet. Nem volt az a távolságtartó hercegnő, akit ne lehetett volna a keresztnevén szólítani, de ebben a kiélezett helyzetben valahogy mégis zavarta.
- Őfelsége, ismeri azt az úriembert?
- Az úr Egan Foley, holdpap. - válaszolta Alister kérdésére. - Egyszer találkoztunk Elathában még az esküvő előtt, és volt kedves a kíséretem lenni egy időre. - magyarázta. Máskor minden bizonnyal leült volna egy kupa borra, ha meginvitálják, de most nem olyan volt a helyzet, főleg nem hivatalos kísérettel, hogy elkezdjen csevegni hirtelen.
- Estig szerintem kipiheni a macskajajt. Van valami programunk tervezve a napra? - kérdezte Lars, gyorsan tovább is lépve a holdpap hirtelen megjelenésén.
- Üdvözlök mindenkit. - hajolt meg Egan a társaság felé, majd el is indult az asztalukhoz. A mozgása kicsit darabos volt, messze a szokásos ruganyosságtól, ezt egy harcos könnyedén észrevehette. - Csatlakozhatnék a társaságukhoz?
- Természetesen őfelsége, nem hagyom, hogy a tárgyalás rovására menjen a botlásom.
Cordeli kurtán bólint Loreenának és Alisternek is. Az asztalközösség biccent Egannak, majd Cordelia szólalt meg ismét.
- Természetesen... Minden rendben, uram?
Egan odahúzott hozzájuk egy széket, hogy le tudjon ülni.
- A sötételf küldöttséghez van szerencsém? - kérdezte halkan. - A démon küldöttségtől jöttem. - jegyezte meg, arcára savanyú mosolyt erőltetve. A levegő szinte azonnal megfagyott, és mindannyian gyanakodva méregették a holdpapot. Furcsa fintora lett volna a sorsnak… És nem jelentett semmit, hogy Loreenával korábban már találkoztak egy séta erejéig.
- Elnézést uram. – Szólalt meg végül Cecil meg. - De nem vagyok benne biztos, hogy megbízhatunk magában, hacsak nem Lady Loreena így rendeli. Mi köze van egyáltalán a démonok küldöttségéhez?
- Ez utóbbi engem is érdekelne.
A holdpap felsóhajtott.
- Töb nappal ezelőtt történt, hogy egy kis faluban dolgoztam, mikor megpillantottam azt a különös jelenséget, hogy egy jó csoportnyi démon halad valamerre. Gyanús volt elsőre, gyanús volt másodszorra. - állt fel a helyéről, és végignézett a társaságon, egyenként elkapva a tekintetüket, mintha csak a holdszentély pulpitusán szónokolna.
- Kíváncsi voltam, szerettem volna megtudni az okát. Végül egy sérülés végett kerültem be a démonok táborába.
- Miféle sérülés? - faggatta tovább Cecile.
- Tehát nem egyszerű démon, hanem egy egész csoportnyi... Hol vannak most? A város határában? Tömeget ugyanis nem szállásoltattunk el. - kérdezte Loreena is. Aggasztónak tartotta már ezeket az információmorzsákat is, és próbált a lelke mélyén felkészülni a legrosszabbra, ha esetleg harcra kerülne a sor.
- Az állkapcsom lett elintézve, ami jelen pillanatban halványan fáj, ha úgy mozgatom a szám, vagy keményebb ételt eszek. A démonok elláttak engem, sőt találkoztam a táborúk két vezetőjével. Egy háborúdémon, s egy tudásdémon.
Loreenára nézett, és válaszolt az ő kérdésére is.
- Igen, egy egész csoportnyi. Legutóbbi tudomásom szerint ugyanott lehetnek, ahonnan hintóval érkeztünk. Egy falu határában. - kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna. - Én Holdpapként nem dönthetek fajom sorsáról, azonban a tudásdémon vezető arra kért meg, hogy beszéljek egy-két jó szót az ügyükben, bár én nem szívesen avatkoznék bele a döntéshozásba. - húzta ki magát. Hát innen fújt a szél! A démonok minden eszközt megragadtak… - Az a legfurább az egészben, hogy az a bizonyos háborúdémon érdeklődött a Holdvallás iránt.
- Örömmel hallom, hogy jobban van. - jelentette ki Alister, majd a két tanácsos a hercegnére nézett.
- Személy szerint némiképp aljas húzásnak tartom, hogy így kívánnák meggyőzni minket, amit látott, akár megrendezett is lehetett. - jegyezte meg Cordelia, mire az idősebb tanácsos is bólintott egyet.
- Ez valóban elképzelhető, de ettől függetlenül engem érdekelne, hogy mit látott még. Értékes információkkal szolgálhat nekünk, természetesen tisztánlátás végett.
- Az információ mindenképp hasznos. - értett egyet Alisterrel. - De hadd kérdezzek öntől valami Egan Foley, ön örülne, hogyha a démonok kiharapnának egy darabot a köderdőből, amire utána nem lesz rálátásunk? Örülne, hogyha egyre több démon mászkálna az erdőben, ami már így is elég veszélyes? - nézett mélyen a holdpap szemébe néhány másodperc erejéig. - Nem volt róla szó, hogy nagyobb csoportban érkeznek, ez vajon mit jelenthet? Biztosra veszik a győzelmük?
- Jó lenne megkérni a városi őrséget, hogy tartsák őket szemmel. - jegyezte meg halkan Lars. - Valószínű, hogy ha sántikálnak valamiben, akkor már most belekezdtek a dolgokba.
- Én egyáltalán nem örülnék a démonoknak Köd-erdő határ mentében, s már az a gondolat taszít engem, hogy esetleg a démonoknak Holdvallást kellene tanítani. Holdvallású démonok? - tette fel hangosan a költői kérdést Egan. Látszott az arcán, hogy már a gondolatot is abszurdnak találta. - De nem csak a holdvallás érdeklik őket. Láttam egy nőt, ki német Bibliát olvasgatott. – szorult ökölbe a keze, majd Loreenára nézett. A lovagnő a maga részéről egyáltalán nem találta meglepőnek, hogy egy démon ott keres megváltást, ahol csak tud, és a holdvallás lehetett vonzó számukra. Hiszen a sötét tündéket kivezette az átok után a sötétségből, akkor velük miért ne tehetne hasonlóan?
- De igen, volt róla szó. Én amolyan az előfutárokkal érkezhettem, de különben még rajtuk kívül kétszáz démonra lehetne számítani, ami már elég jelentős szám. Népek közötti kapcsolat javítása érdekében történne ez? De itt nincs vége, Eisenburgba érkezett ez a bizonyos démon csoportosulás, ahol találkoztunk két alakkal, akik csatlakoztak a démoni küldöttséghez.
Sir Alister elgondolkodva kortyolt bele a kupájába.
- Érdekes, nagyon érdekes. Jómagam nem tudom, hogy mégis miféle következtetést vonhatnánk le ebből, de az információ mindenképpen fontos és hasznos. Nagy szívességet tett ezzel nekünk, Sir Foley.
- Valóban, ez kétségtelen. Kíváncsi vagyok, hogy miféle érvekkel kívánnának minket meggyőzni arról, hogy előnyös lenne számunkra ez az ajánlat. - Kontrázott rá Cordelia. Cecil elmosolyodott kissé.
- Holdvallású démonok. Ki hallott még ilyesmiről!
- Részemről, ha valaki megtalálja a holdban a fényt és az útmutatást, tegyék, de ne a mi biztonságunk kárára. - csóválta meg a fejét Loreena. - Eisenburg szerencsére messze van, de eléjük tudunk menni... Vannak felderítőink a közelben? - nézett Cecilre és Larsra. Az még Dél területe volt, így a Lightleafiek sokat nem tehettek, de attól még kémek mehetnek tőlük.
- Mit tud azokról, akik a küldöttség tagjai? - kérdezte Egantól.
- A határőrök biztos tudnak nekünk valami infóval szolgálni. Más felderítőkről nincs tudomásom. - nézett Cecilre Lars, megerősítésre várva.
- Természetesen, szólhatunk a határőröknek, s a felderítőknek is hogy figyeljenek oda erre... De Lars szava talán a legbiztosabb, amíg nem fenyegetik a területet és Délen vannak, nem gondolom, hogy meg kéne közelíteni őket.
- Nos az egyik szintén tudásdémon, aki Gedeon Adramelech La’Domielként mutatkozott be, de a másik gyakran hívta Herr Lawrenz-nek. A másik egy tőlem alacsonyabb sötételf nő, bérgyilkos és Blue a neve. - Egan rövid szünetet tartva elsietett a kupájáért, hogy megnedvesíthesse a száját némi borral.
- Eisenburgban történt az, hogy az Alphonz nevezetű tudásdémon simán vallási vezetőként mutatott be a másiknak, aki komoly kulcsszemély lehet ennél a bizonyos tárgyalásnál. Azt követően, ez a Lawrenz nevezetű tudásdémon, szeretett volna minél többet kiszedni belőlem.  Ezután Hintóval indultunk Lightleafbe, s az én segedelmemmel jutottak be. Itt az első adandó alkalommal szerettem volna felkeresni önöket, hogy felszabaduljak azon kínos helyzetből, hogy én a démonok oldalán mutatkozzak. Ám a sors úgy hozta, hogy egy embert kislányt kellett kiszabadítani három bűnöző tolvaj markából. Elrabolták, hogy végül pénzt szerezzenek belőle. Komolyan megsérültem, de túléltem. - fejezte be a történetét.
- Ez rettenetes! - válaszolt Alister. - Uram, köszönjük a szolgálatot, amit az országnak tett, s a kislánynak. Mndenképpen meg fogjuk hálálni! Mennyire súlyosak a sebei? Kell segítséget hívnunk?
Látszólag az öreg a kelleténél egy kicsit jobban felizgatta magát. Cecil végül megszólalt.
- Miféle alak ez a férfit, akire "kulcsszemély"-ként utalt korábban? Tudna róla mondani pár szót?
Loreena egyre jobban elkomorodott miközben Egant hallgatta. Lawrence... Lawrence... Mitől olyan átkozottul ismerős ez a név? Végül aztán betudta annak, hogy tünde név is lehetne, és talán a seregben hallott hasonlót.
- Mr. Crescent, kapcsolatba tudna lépni a határőrséggel? Csak hogy figyeljék a gyanús mozgást. - nézett itt a férfira, majd utána visszafordul Eganhoz, kíváncsi volt mit válaszol Alisternek, de alighanem jó kémet kaptak a személyében mégha a véletlen műve is volt.
- Természetesen. -bólintott Lars a kérésére. - Valószínűleg délutánra már tudni is fogok néhány dolgot.
- Köszönöm a kérdését, de úgy vélem, hogy túl vagyok a nehezén. A helyi ispotályban ellátott a druida. - válaszolta Egan az izgatott öregnek.
- Nos ez a bizonyos Blue, a tudásdémont Gerardnak becézte, s látszólag igen jó közöttük a kapcsolat. Ami a kinézetét illeti, hosszú fekete hajú férfinek tűnik, lila szempárral. Mondhatni a maga nemében különleges, aki csak ránéz. Ezen felül érdeklődö típus, s hozzám fordult segítségért az ügyben, hogy hogyan viselkedjen a tárgyaláson. Ebből következtetve nem tartom őt gyakorlott alaknak.
- Ennek igazán örülünk, de ha bármit tehetünk önért, csak szóljon. - Alister összecsapta a kezeit. - Köszönjük a segítségét Sir Foley, igazán értékes információkat hozott nekünk, amikkel egyértelmű, hogy jól tudunk majd gazdálkodni. Van még esetleg valami, amit megosztana, vagy ennyi dologra figyelt fel?
Lars válaszára a hercegné elégedetten bólintott, de még mindig nem tudta kiverni a fejéből, hogy talán már találkozott ezzel a Gerarddal... Főleg, hogy már hallotta a személyleírást is. Határozottan ismerős volt. De mindegy is volt, az a tudat megnyugtatta, hogy nem Yrsillel kellett szembe kerülnie.
- Nyugtalanít, hogy egy sötét tünde bérgyilkos is van közöttünk. Van oka, hogy köztük van, vagy átállítható? Nem emlékszem, hogy küldtünk volna kémet. - nézett itt kérdőn a tanácsosokra.
- Egy felbérelt katonának sosem jó omen, ha eladja az, aki felbérelte. Kétlem, hogy bármi hasznosat elérnénk vele, de ha fenséged úgy gondolja, tehetünk egy próbát.
- Tán annyit, hogy a Szenvedő Öszvérben vannak elszállásolva. Én az Eric nevezetű háborúdémonnal jöttem el, meg ezzel a bizonyos Gerarddal. Később különváltunk. Így a szálláson maradt Alphonz, s ez a bizonyos Blue. Ráadásul ez az Alphonz nevezetű tudásdémon igen csak tartott attól, hogy gyilkosság áldozata lesz itt, éppen itt Lightleafben. Ez minden, amiről tudok. - foglalt helyet ismét Egan, majd hozzálátott a meglehetősen gazdag reggelijéhez.
- Nem csoda, érthető, hogy félnek annak lehetőségétől, hogy akadna olyan sötételf, aki esetleg ellenezné ezt az egészet a tetlegesség mértékéig... De azért abszurd feltételezés, pláne egy tudásdémontól.
Cecil kicsit hümmögött, majd megszólalt.
- Nem mond semmit ez a Blue név, lerí, hogy mennyire is álnév. Ha híres bérgyilkos, akkor nem ezen a néven.
- Kivéve, hogyha valóban van félnivalója ennek az Aphonznak. - gondolkozott el. - Mindenesetre a Blue biztosan álnév, talán nem is kell foglalkoznunk vele, egyszerűen csak zavar, hogy egy sötét tündék használnak fel, mintha ez is fricska volna. - közölte a többiekkel a megállapításait. - Mindenesetre valóban köszönjük az információkat, nagy szolgálatot tett a Köderdőnek ezzel, Egan Foley.
- Valóban. Javaslom költsük el a reggelit egymás kellemes társaságában, majd utána búcsúzzunk el Sir Foleytól, hogy meglátogathasson egy ispotályt. Nem lehet túl komolyan venni a sebesüléseket. - jelentette ki Sir Alister, majd ismét a kupájába burkolózott.
- Egyetértek.
- Én már reggeliztem korábban. Inkább megyek, beszélek a határőrökkel. - jelentette ki Lars, majd mikor megkapta az engedélyt Cecile-től távozott. A hercegné határozottan kedvelte benne ezt a tettrekészséget. A holdpap gyorsabban végzett a reggelijével, mint a többiek, így hamar magukra is hagyta őket.
- További kellemeset. - köszönt el, majd az ételt kifizetve kisétált a fogadóból. Magukra maradtak, a két tanácsos, Cecile és a hercegné.
- Ez egy érdekes tárgyalás lesz.
Mikor Lars visszaért a hercegné a verandán olvasott egy könyvet a sötét tündék történelmi feljegyzéseiről. A patak hangja kifejezetten megnyugtató volt a számára, a ragyogó napsütés a kristálytiszta víz felszínén szikrázóan csillogott. Lightleaf egyik legszebb pontja volt ez, nem véletlenül volt a pisztráng terasza olyan népszerű.
- Fenség. - hajolt meg egy kicsit a férfi. - Megvannak az információk a határőrségtől.
- Nagyszerű. Szép munka, Mr. Crescent. Mit tudott meg? - nézett rá érdeklődve.
- Nem sokat sajnos. Annyit tudnak, hogy Eisenburg mellett táborozik egy közel százötven - kétszáz fős démon csapat. Láthatólag nem készülnek támadásra, de tovább figyelik őket. - foglalta össze Lars a lényeget.
- Ezt szerettem volna kérni. - gondolt itt a figyelésre. – Nyugtalanít, hogy már most ekkora tömegben mozognak. Ha bármi történik, megindulnak valamerre, vagy nagyobb lesz a mozgolódás, azonnal szeretnék tudni róla.
- Reméljük nem lesz semmi, de biztos vagyok benne, hogy ha valami gyanúsat látnak, azt jelenteni fogják. Addig is ön mellett marad. Biztos, ami biztos.
- Köszönöm. Én is remélem, hogy csak ijesztgetnek minket. - mosolygott rá kedvesen Larsra.

Már benne jártak a délutánban, az árnyékok hosszúra nyúltak, mikor végre megérkezett a követ, hogy végeztek az előkészületekkel. Mind egyetértettek abban, hogy jobb lesz hamarabb érkezni, hogy a démonok is érezzék, hogy itt a sötét tünde küldöttség van hazai terepen. Loreena hosszú, ezüstszínű ruhát vett fel, de alatta a combjára erősítette a tőrt, biztos, ami biztos alapon. Ez után még a hajára illesztette a tiarát, amit Eiryn készített neki pont ezekre az alkalmakra, majd a kis csapat elindult a városházára.
Igazából csak túl akart lenni ezen az egészen, bár kicsit kíváncsi volt a látványra, ahogyan a démonok majd köpködik a fénylevél teát.
Nyugodt arccal várta a küldöttséget, ami hamar meg is érkezett. A Blue nevű bérgyilkosnő kapta az első, elég lesújtó pillantását, amiért éppen úgy vonul fel sötét tündeként, mint népe egy árulója (noha a hercegné pontosan tudta, hogy minden bérgyilkos oda áll ahol a legtöbbet fizetnek), ám amikor tekintete találkozott Gerard lila íriszeivel az arcára meglepettség költözött. Így már összeállt neki a kép, hogy honnan volt ismerős a Lawrence név, amit a holdpap elkotyogott nekik, bár úgy tűnt a fiú inkább egy másik nevet preferált.
- Üdvözletem, mélyen tisztelt képviselők. A nevem Gedeon Adramelech La’Domiel. Őfelsége, a démonok királya nevében beszélek.
Láthatóan a másik is felismerte őt. Közösen küzdöttek Eleanor néni kertjében, bár akkor úgy hitte Gerard, vagy Gedeon, akárhogy is legyen, egy mágusfiú, nem pedig démon. Még egy tünde társa is volt! Ezernyi kérdés fogalmazódott meg benne egy pillanat alatt, de ehelyett Sir Alisterre pillantott, hisz az etikett úgy kívánta meg, hogy a férfi mutassa be a delegáció tagjait. Lars a falnak támaszkodva figyelte őket Cecile-lel, és úgy tűnt a sötét tünde bérgyilkosnő is hallgatásba burkolózott. A legkülönösebb jelenség mégis a Gerarddal érkező háborúdémon volt, aki csöndben álldogált kolosszusként a saját csapata mögött. Alister felemelkedett a székéből és megköszörülte a torkát.
- Üdvözöljük önt, tisztelt Gedeon uram. - hajolt meg kicsit a tanácsos. - S üdvözlöm önt Lady Loreena, őfelsége Armin Fairlight herceg hitvese, ezzel pedig köderdő hercegnéje nevében is. Én magam Alister tanácsos vagyok - Kezével Cordeliára mutatott, aki meghajtotta a fejét. - A segítőm pedig Cordelia tanácsosasszony.
Ez után mind helyet foglaltak, a tárgyalás hivatalosan is a kezdetét vette.
- Megtiszteltetés a társaságuk élvezete. Úgy hiszem, a népeink kapcsolata rendívül gyümölcsöző lehet. - kezdett neki a szokásos felvezetőszövegébe Gerard. Gyümölcsöző kapcsolat… Hát hogyne.
- Be kell valljam, igencsak meglepett mindenkit az ajánlat, amivel felkeresték A Köderdőt, tekintve a két nép előéletét. Minek köszönhető a hirtelen váltás ellenséges térfélről az együttélésre?
Sok helyen szerették, hogy egyenes volt. Nem hízelgett, nem köntörfalazott, így a kellemetlenségeket mindenki hamar túl lehetett, és most sem tervezett felesleges köröket lefutni. Pontosan tudta, hogy a démonok nem fognak tudni olyat ajánlani, ami elég lenne ahhoz, hogy belemenjenek abba, amit kértek. A két tanácsos láthatóan a hatalmas háborúdémont figyelte, ami nem is volt túl nagy csoda… Igazán impozáns látvány volt.
- Valóigaz, ám nem érdemes figyelmen kívül hagyni a részleteket. Midőn mindannyian csak szövetségeseinket igyekeztünk győzelemre segíteni. Biztosan állíthatom, hogy a királyunkat nem téríti le az ösvényéről egy ilyen szerencsétlen véletlen.
Szép mentés volt a démon részéről. Ez a tárgyalás innentől kezdett érdekessé válni. Loreena legszívesebben előre dőlve könyökölt volna az asztalra, de az nem lett volna túl hercegnéhez méltó, így inkább csak összefűzte az ujjait az ölében.
- Fontosak a részletek, de ha ténylegesen belemennénk az apróságokba, akkor itt ülnénk még egy hét múlva is, anélkül hogy bármire is jutnánk.
Persze ezzel akár el is ismerhette volna, hogy a másik érve valahol helyes, de vissza tudott volna vágni a direkt a sötét tündéket a tündéktől elvágni akaró varázsfallal és az egyéb háborúban bevethető cselekkel, de fölösleges lett volna. Nem is ezért voltak itt, és kicsinyes itt lett volna a részéről.
- Ennek ellenére nem értjük a választásukat, ami a köderdőt illeti, hogy letelepedjenek. Ráadásul remélem megérti, hogyha azt mondom hogy több száz letelepedett démon bármelyik királyságban riadalmat keltene a nép körében.
- Kérem, bocsássanak meg egy pillanatra, de mint jól láthatják az asztalon a Köderdőből származó különböző étkek találhatóak, nem beszélve a csodás Blatti Félszáraz vörösről, s a Fénylevélteáról, mely Lightleaf különlegessége. Fogyasszanak bátran, nem kívánjuk rossz házigazda illúzióját kelteni. – szólt közbe Alister, meglátva a háborúdémon éhes pillantását.
- Hálásan elfogadjuk. - válaszolta Gerard, majd bele is kortyolt a fénylevélteába. A hercegné alig bírta elnyomni a mosolyát, mikor a fiú kicsit elsápadt. - Borral nem élnénk, a mi testünk kissé másképp viseli, mint az önöké. - nézett itt a háborúdémonra. - Visszatérve a tárgyalás eredeti indokára határozottan ki merem jelenteni, hogy a Köderdő a legjobb választás a népemnek. A világon sajnos nem sok hely van, ahol békében tudnánk élni, és mint mondtam, a két nemzet közötti kapcsolat minden bizonnyal gyümölcsöző lenne.
- Nem sok hely, és Nebelwald sem tartozik ezek közé. - közölte fagyosan. - A levelükben határvédelmi feladatokat emlegettek, illetve közigazgatási segítséget. Nem kétlem, hogy a tudásdémonok nagyon jól értenek a számokhoz, de hogy ilyen mélyen beengedjük őket az ügyeinkbe, az teljesen kizárt. Nem akarok feleslegesen kertelni, nem igazán lelt támogatottságra az ötletük.
Kintről kiáltozás hallatszott fel, majd rögtön utána törött üveg jellegzetes csörömpölése. Valaki betörte volna a városháza ablakát? Provokáció lenne?
- Lars, utána tudnál nézni mi történt? - kérdezte Cecil, mire a férfi biccentett és azonnal el is indult.
- May kedves - fordult oda a sötét tündéhez Gerard. - menjen és segítsen nekik.
Loreena bólintott Alister és Lars felé, hogy azért tényleg jobb, ha utána néznek, neki viszont a démon miatt fájt a feje. Ez után viszont már vissza is tértek a tárgyaláshoz.
- Nem érdemes ennyire sietni. Én csak megindokoltam, miért pont a Köderdő királysága felé kezdeményeztünk. Ha a kezdeményező levelünk alapján akarnánk egyezséget kötni, semmi értelme nem volna ennek a találkozónak.
Ügyes húzás… Mit tartogatsz a tarsolyodban még, Gerard?
Abban igaza volt, hogy ha mindent leírnának a levélben fölösleges lenne a találkozó. Titkon maga is kíváncsi volt, vajon mit tartanak elég nagy aduásznak, amiért azt hiszik, hogy ez az egyezség egyáltalán lehetséges.
- De engedelmével azonnal a tárgyra is térnék. Szeretnénk az erdőn belül egy területet, ahol a démonok letelepedhet, és békében élhetnek, akár a nebenwaldiakkal együtt is. Számos kedvező következménye volna az önök országában. Közülük csupán csak egy a határvédelem.
- Köszönjük, de elég jó határőreink vannak. - jegyezte meg a kelleténél egy kicsit életesebben, de ez után rögtön sokkal tárgyilagosabb hangnemre váltott. - Pontosan az együttélés az, ami a mi problémánk. A világért se szeretném megsérteni a példámmal - nézett itt a háborúdémonra - de gondoljon bele csak abba az esetbe ha egy háborúdémon elveszíti a fejét és legyilkol egy fél falut. Vagy egy irigységdémon összeharácsolja a környékbeliek értékeit. Egyenként, elszigetelt esetenként ezek kezelhetők, de ha nagy tömegű démon engedünk letelepedni, onnantól az összes ilyen eset a mi felelősségünk, és előbb utóbb elkerülhetetlenek lesznek a konfliktusok. Ezt szeretném megelőzni. Ha tud valami olyat mondani, ami miatt ezt az óriási kockázatot is megéri vállalni, nyűgözzön le.
Ez volt az igazi gond a démonokkal. Instabilok voltak a bűn miatt, amivel születtek, és bár sokuk együtt tudott élni az emberekkel, nagy tömegben úgy érezte, mintha folyamatosan egy robbanó varázslaton ülnének, aminek az elszabadulása csupán idő kérdése volt. Ezt nekik is látniuk kellett…



A hozzászólást Loreena Wildwind összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 26, 2017 8:43 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Kívülről két őr áll az ajtóban, Hellenblat színeiben. Nem túl nagy őrség, de végül is egészen logikus, hogy sokkal feltűnőbb lenne, ha többen is itt lennének...bár ki elől akarnák ezt az egészet eltitkolni? Gyorsan a polgármesteri hivatal dísztermébe vezették őket, ahol egy hosszú asztal található. A terem maga díszített, mégis egészen egyszerű, az elfek előrelátóságának jeleként a színek megoszlanak, s a ő oldaluk vörös, míg az övéjük sötételf szokáshoz híven ezüstszín. Az asztalon bor és tea van, ételből pedig mindenféle hideg csemegék, főleg sajt és gomba. Öten vannak a teremben, egy öregedő férfi, egy vöröshajú magas nő, Lory maga, s mögötte valahol a falnak dőlve két sötételf, egyik nő, másik férfi. Pár régi, emlékekből látott érvelési stratégiát felidézteti tünékeny társával, arcán sejtelmes, gondolkodó ábrázattal lép be a tárgyalóterembe. Nem számított különb fogadtatásra mondjuk Blue nyilván örül neki, hogy nem csaptak ekkora felhajtást az ügy körül. A teremben azonnal megpillantja a tünde delegáció tagjait. Közülük egyikük valamiféle politikus lehetett, a másik tanácsadó, a harmadik egy tolmács és így tovább. Az egyikükön azonnal megakadt a tekintete. Rögtön felismerte azt a tündét, akivel annak idején valahol az erdő mélyén egy elég kínos kalandba keveredett. Valószínűleg egyikük sem emlékezett vissza rá szívesen. De ami még megdöbbentőbb volt: a nő fejét ott volt a tiara, ami a többi képviselő viseletéből egyértelművé tette: ő a Köderdő hercegnője.
~ Lehetetlen?! Az a kétbalkezes, szakadt vándor nem lehet...?
Gerard kishíján elkiálltotta magát, hogy "Te?" meg hogy "Hogy kerülsz ide?" de sikerült elnyomnia az indulatait (ebben Lia is nagy segítségére volt). Óvatos léptekkel megközelítették a másik fél képviselőit, majd egy óvatos meghajlást követően bemutatkoztak.
~ Mindenesetre te most Lord Gedeon vagy, a démonok hercege. Ehhez mérten kell viselkedned.
- Üdvözletem, mélyen tisztelt képviselők. A nevem Gedeon Adramelech La’Domiel. Őfelsége, a démonok királya nevében beszélek. - próbált nem túl benyalósnak tűnni. Állítólag a sötét tündék kedvelik az egyszerűséget és az egyenességet. Miközben ez mondta, a tekintetével egy óvatos pillantást vetett Loryra ezzel jelezve neki, hogy bizony felismerte.
- Üdvözöljük önt, tisztelt Gedeon uram. –mondta az egyik tünde, miközben kissé meghajolt előtte - S üdvözlöm önt Lady Loreena, őfelsége Armin Fairlight herceg hitvese, ezzel pedig köderdő hercegnéje nevében is. Én maga Alister tanácsos vagyok, a segítőm pedig Cordelia tanácsosasszony.
~ Semmi kétség ez, ő lesz.
~ Húh, ez ciki. - nevetett a lány a fejében - Ha a helyedben lennék, megzsarolnám, hogy felfedem a kis ügyetlen ballépését, ha nem tesz eleget a követeléseinknek.
~ Aztán kettécsapnád Lilithyrát is, nem igaz?
~ Hát igen...ez itt a bökkenő. Jobb ha óvatos maradsz.
~ Még te beszélsz...
A tünde delegációval párhuzamosan ő is helyet foglalt, s intett Ericnek, hogy üljön le mellé...már amennyiben elbírják a székek.
~ Oké...Lilithyra egy szóval sem említette, hogy melyik fél kezdeményezte a tárgyalást. Valószínűleg mi voltunk. Akkor viszont nekem kell nyitnom.
Egyik karját kissé felemelte, majd elkezdett nyugodt, kellemes hangon beszélni.
- Megtiszteltetés a társaságuk élvezete. Úgy hiszem, a népeink kapcsolata rendívül gyümölcsöző lehet. - próbálta inkább a nagy és nemes vezér attitűdjét erősíteni. Loreenát ismerte régebbről. Már akkor is nagyon világias tündének tűnt, akit inkább irritálnak a diplomaták mézes-mázas szavai, mintsem meggyőznének.
A találkozásuk alig volt több egy kósza, könnyen feledhető kalandnál. Mindketten elég kínos helyzetbe kerültek aznap, amit valószínűleg senkinek nem meséltek el...ugyanis egy gólem támadt rájuk és kis híján meg is ölte őket.
- Be kell valljam, igencsak meglepett mindenkit az ajánlat, amivel felkeresték A Köderdőt, tekintve a két nép előéletét. Minek köszönhető a hirtelen váltás ellenséges térfélről az együttélésre?
Alister kicsit csodálkozik a démon szavain, de nem szól semmit, csak figyeli Ericet. Cordelia is pont ezt csinálja, látszólag fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek a két méter magas, izomtól dagadó lénnyel, aki éppen a gombákat és a sajtot figyeli, olyan intenzitással, mintha csak egy csatára készülne.
- Valóigaz, ám nem érdemes figyelmen kívül hagyni a részleteket. Midőn mindannyian csak szövetségeseinket igyekeztünk győzelemre segíteni. Biztosan állíthatom, hogy a királyunkat nem téríti le az ösvényéről egy ilyen szerencsétlen véletlen.
~ Remek, ezzel talán a békeszerető démon látszatát keltenem. Plusz nyomást gyakoroltam rájuk, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyták...nem ki van zárva, hogy ezt elfelejtették volna. Talán tényleg csak udvariasságból fogadták el a tárgyalás ajánlatát.
- Fontosak a részletek, de ha ténylegesen belemennénk az apróságokba, akkor itt ülnénk még egy hét múlva is, anélkül hogy bármire is jutnánk. Ennek ellenére nem értjük a választásukat, ami a köderdőt illeti, hogy letelepedjenek. Ráadásul remélem megérti, hogyha azt mondom hogy több száz letelepedett démon bármelyik királyságban riadalmat keltene a nép körében.
Eric továbbra is nézi a kaját, de valahogy sikerül egy kicsit visszafognia magát, s egy kicsit komolyabb arckifejezést vesz fel, hátradőlve a székben. Alister bólint Loreena szavaira.
- Kérem bocsássanak meg egy pillanatra, de mint jól láthatják az asztalon a Köderdőből származú különböző étkek találhatóak, nem beszélve a csodás Blatti Félszáraz vörösről, s a Fénylevélteáról, mely Lightleaf különlegessége. Fogyasszanak bátran, nem kívánjuk rossz házigazda illúzióját kelteni.
Egyáltalán nem volt éhes, borozni pedig végképp nem volt kedve már csak azért is, mert iszonyatosan gyengén viseli.
- Hálásan elfogadjuk. - monda, majd magához vett egy kis teát és belekortyolt.
Közvetlenül ezután elkezdett szédülni, ekkor jutott eszébe, hogy a teába a szent fényt kibocsátó gazok levelét teszik bele...bár ez rajta kívül mindneki más számára egyértelmű volt. Gyorsan megrázza a fejét. Int Ericnek az egyik ujját feltartva, hogy ne kínozza magát, de ne essen túlzásba.
- Borral nem élnénk, a mi testünk kissé másképp viseli, mint az önöké. - mondta ezt elsősorban Ericnek. Nem sok kedve volt egy részeg háborúdémont látni...amíg véget nem ér a találkozó.
- Visszatérve a tárgyalás eredeti indokára határozottan ki merem jelenteni, hogy a Köderdő a legjobb választás a népemnek. - itt direkt mondott "népemet"-et "démonok" helyett. Ha netán a tündék fantáziája elszabadulna, a végén még azt hinnék, hogy ő maga a démonkirály, csak álruhában és véletlenül elszólta magát. - A világon sajnos nem sok hely van, ahol békében tudnánk élni, és mint mondtam, a két nemzet közötti kapcsolat minden bizonnyal gyümölcsöző lenne.
- Nem sok hely, és Nebelwald sem tartozik ezek közé. - közölte fagyosan - A levelükben határvédelmi feladatokat emlegettek, illetve közigazgatási segítséget. Nem kétlem, hogy a tudásdémonok nagyon jól értenek a számokhoz, de hogy ilyen mélyen beengedjük őket az ügyeinkbe, az teljesen kizárt. Nem akarok feleslegesen kertelni, nem igazán lelt támogatottságra az ötletük.
~ Oké...ez rasszista volt.
~ Mihez kezdjek ezzel? Ilyet nem szoktak egy normális tárgyaláson mondani! Nem is diplomaták ezek, csak egy pár idióta, akiket győzködnöm kell!
Ekkor némi kiáltozást hallani kintről, s pár pillanattal később csörömpölést is. Talán valaki betörte a városháza egyik ablakát? Alister Cecilre pillanat, aki pedig nyomban Larsra.
- Lars, utána tudnál nézni mi történt?
Oldalra fordítja a fejét, majd fél füllel a csörömpölés forrását kutatta.
- May kedves - fordul oda álcázott testőréhez - menjen és segítsen nekik.
Többet nem figyelt oda. Neki a tárgyalásra kellett koncentrálni. Ericet nem akarta elküldeni, ő volt az egyik ütőkártyája...több értelemben is.
- Nem érdemes ennyire sietni. Én csak megindokoltam, miért pont a Köderdő királysága felé kezdeményeztünk. Ha a kezdeményező levelünk alapján akarnánk egyezséget kötni, semmi értelme nem volna ennek a találkozónak.
Úgy döntött nem kapkodja el. Lépésről lépésre ismerteti az érveit. Ezzel talán bizalmat is nyer a türelme miatt, vagy ismét csapást mér a tárgyalópartnereire, mert őket hamarinak tünteti fel. Már sorban a második csapást mérte a tárgyalófelekre. Nem maradhatott már túl sok ellenérvük...kifogásuk, talán inkább kifogásnak lehetne mondani. Mert a szavaikból semmi logikát nem volt képes kiolvasni.
~ Nyomorult tündék! Hogy merészelik! Ez puszta ellenszenv, gyűlölet.
- De engedelmével azonnal a tárgyra is térnék. Szeretnénk az erdőn belül egy területet, ahol a démonok letelepedhet, és békében élhetnek, akár a nebenwaldiakkal együtt is. - idézte fel magában Lilithyra szavait - Ennek számos kedvező következménye volna az önök országában. Közülük csupán csak egy a határvédelem.
Titkon azt reméli, valamelyik tárgyaló fél majd rákérdez, milyen más előnyökkel is járna a démonok bevándorlása. Valahogyan át kell terelnie a témát a pontosabb részletek felé, hogy konkrét ajánlatot tudjon közölni.
- Köszönjük, de elég jó határőreink vannak. - jegyezte meg a kelleténél egy kicsit életesebben, de ez után rögtön sokkal tárgyilagosabb hangnemre váltott. Pontosan az együttélés az, ami a mi problémánk. A világért se szeretném megsérteni a példámmal de gondoljon bele csak abba az esetbe ha egy háborúdémon elveszíti a fejét és legyilkol egy fél falut. Vagy egy irigységdémon összeharácsolja a környékbeliek értékeit. Egyenként, elszigetelt esetenként ezek kezelhetők, de ha nagy tömegű démon engedünk letelepedni, onnantól az összes ilyen eset a mi felelősségünk, és előbb utóbb elkerülhetetlenek lesznek a konfliktusok. Ezt szeretném megelőzni. Ha tud valami olyat mondani ami miatt ezt az óriási kockázatot is megéri vállalni, nyűgözzön le...

Felhasználó profiljának megtekintése

Larsdall Crescent

avatar
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr
A nap még nem bukkant fel teljes egészében a horizonton, mikor felébredt. A katonai élet velejárója ez, nem képes túl sokáig aludni. Alig kelt ki az ágyból, mikor kopogtatnak az ajtón.
- Ki az? - szól ki a kopogásra.
- Cecil. - jön a válasz az ajtó túloldaláról. Valószínűleg biztosra akart menni, hogy felkeljen.
- Nemrég keltem. Ha nem zavar, nyugodtan gyere be. - feleli közömbös hangon, nem igazán zavarja az ilyesmi. Nincs mit rejtegetnie. A nő mit sem zavartatva magát benyit, majd végigméri Larst. Amint ezzel végzett, helyet foglal a szoba egyik székén.
- Jó reggelt. Hogy aludtál?
- Nagyon jól. Így, hogy nem kellett Alister horkolását hallgatnom, igazán pihentető volt. - közben mit sem törődve a nő jelenlétével odasétál az asztalhoz, tölt a mosdótálba, a mellette heverő kancsóból egy adag vizet, amit még valamikor a tegnapi nap folyamán készítettek oda, így már eléggé kihűlt. Belemeríti kezeit, és megmossa arcát.
- Őszintén sajnálom, hogy ilyesmiken kellett keresztülmenned, tegnap még a folyosókról is hallottam, hogy olyan hangja volt, mint egy fémhordónak amit a földön húznak.  - A nő kitekint az ablakon beszűrődő reggeli fénybe. - Igazából azért jöttem, ha nem bánod, hogy egy kis játékra invitáljalak. Szinte egyértelmű számomra, hogy semmi se fog történni itt, egy nagy állóvíz ez a tárgyalás, akár el is szórakoztathatjuk magunkat valahogy.
Közben a férfi belemeríti a kikészített rongyot a vízbe, majd belekezd egy kis reggeli tisztálkodásba, majd válaszol.
- Köszönöm. Tényleg szörnyű. Nem tudom, hogy a felesége hogy képes elviselni.... Mire gondoltál?
- Számomra az is kétséges, hogy magát az embert hogy képes elviselni a felesége! - Felkacag egy pillanatra, majd abbahagyja. - Csak egy kis kártyajáték, vagy kocka, ha jobban szereted. Megihatnánk egyetlen korsó sört a dolog örömére, Akár tétje is lehet, ha az jobban izgat, de előre szólok, hogy kemény játékos vagyok.
- Ki tudja, lehet, hogy ez számára a vonzó. Érdekes ízlése van néhány embernek. A kártya megteszi. Mi lenne a tét? - kérdi, miközben lassan végez a mosdással.
- Lehet. Áldja a Hold, hogy van ilyen, mert szegény ember egyedül maradt volna! - erre kissé elmosolyodik. - Nem is tudom... Van ötleted?
- Hmm... a pénz az túl triviális lenne nem gondolod? Valami mást kellene kitalálni. - kérdi, miközben elkezd felöltözni.
- Persze, nem is eléggé izgalmas. Reméltem van valami érdekes felvetésed. - keresztbe teszi lábait, majd kérdőn tekint a férfira. Akinek a fejében, erre egy gondolat fut végig. ~ Most flörtöl velem? Mindegy, a tárgyalás lebonyolítása fontosabb, utána lesz, ami lesz. De azért egy kicsit belemehetek a játékba.~
- Mit szólnál akkor valami kicsit természetbenibb dologhoz. A vesztesnek teljesítenie kell valamit, amit a győztes kér tőle. Mivel a kérésnek nincs idő korlátja, és bármi lehet, eléggé izgalmas tét, nem gondolod? - néz kérdőn a nőre, miközben becsatolja nadrágját, és felhúz egy inget, a bőrvértet majd később veszi fel.
- Értelmes keretek között nincs ellenemre, de előre szólok, hogy nem vagyok hajlandó körbefutni Elethát meztelenül. - A nő elmosolyodik, majd nyújtja a kezét. - Mindenesetre elfogadom az ajánlatot.
- Persze, csakis értelmes keretek között. Ilyet nem is várnék el... ellenben a szobát...- jegyzi meg, mintha elgondolkodna rajta, majd felnevet. Megfogja a nő kezét, hogy az ő részéről is áll a fogadás. Majd gyors felveszi a csizmáját. - Akkor induljunk. Milyen kártyajátékra gondoltál?
Miután a férfi elkészült a csizma alapos végigkötésével feláll, majd így szól.
- Én személy szerint valamilyen elf játékra gondoltam, esetleg Sötételf ötlaposra?
- Megfelel. - válaszolja, miközben kinyitja az ajtót, és előre engedi Cecilt.
- Jól van, menj le és kérj ki két sört, nekem vöröset, ha lehet. Gyors előkeresem a kártyákat a szobámban. - Azzal elsiet, s bemegy az egyik nem olyan messze lévő szobába.
Míg a felettese a kártyát keresi, Lars lesétál az emeletről, majd a fogadóstól kikér két pofa sört, és valami kis reggelinek valót, amit tudnak fogyasztani játék közben is. Cecilnek vöröset, magának egy jó kis sima gombasört, majd leül az egyik asztalhoz és megvárja míg a nő is megérkezik.
- Itt is vagyok... - foglal helyet a férfival szemben.- A Holdra mondom, nem gondoltam volna, hogy ilyen idegesítő lesz ez az egész küldetés. Te hogy bírod?
- Alister állandó kioktatása elég idegesítő, de ezen kívül nem sok. Változatosabb, mint a határőri munka. Igaz nekem nem kellett ott lennem, amíg megtervezték az egészet, na az tényleg dögunalom lehetett végighallgatni. - közben a fogadós kihozza a két sört, valamint egy tálat sajttal és magokkal megpakolva.
- Mit szólnál, ha ez lenne a pénz. - kivesz egy marékkal a magokból - Akinek a végén több magja lesz, az nyer.
- Hát, azt tényleg megúsztad, bár ha más nem, Cordelia tanácsos állandóan agonizáló arckifejezése roppant mulatságos. El sem hiszed, hogy az meg hogy járt tegnap. - A nő elvigyorodik. - Tökéletes, a mag megfelel. - Elkezdi kevergetni a kártyákat.
- Na, mesélj. Mindig jó lehet tudni valamit egy tanácsosról, ami segíthet egy-két kérdésben a megfelelő válaszra sarkallni. - kérdi nagy mosollyal az arcán, majd elkezdi kettéosztani a magokat. Az utolsó, árva szemet pedig a szájába dobja.
- Ha nem lettem volna ott, el sem hiszem. Beivott mint a Nebelwaldi szamár, s úgy kellett összeszednem a patakpart mellől, mert éppen nagyban hányásban volt. Én pedig meg voltam ijedve, hogy mégis hova mehetett el. Haha...
Miután befejezi a keverést szétosztja a lapokat, s betesz egy magot középre.
Kezdésnek nem is rossz egy király párral indítani, de a maradék három lap fabatkát sem ér.
- Egy diplomáciai küldetés közepén? Bármennyire is szeleburdinak tűnik, azért ezt nem néztem volna ki belőle. - ő is betol egy magot, majd még kettővel emeli a tétet.
- Hát, én sem, de mókás. Azt hiszem Alister néha mégis jogosan teremti le, ez pont olyasmi, ami miatt jogosan megérdemli a dorgálást. Alig várom, mit is kap majd!
A nő megadja az emelést.
- A hercegnéről mit gondolsz?
- Igazán meglepő egy teremtés. A tünde nem is gondolná, hogy a hercegnője, ilyen harcias. Inkább annak a piperkőc úri kisasszonynak képzeli el. - betolja közére a három fölösleges lapot.
- Nekem is meglepetés volt, egészen szimpatikus, bár eleinte nem feltétlenül voltam annyira jó véleménnyel róla. Valahogy nem tetszett igazán, hogy nem sötételf.
Elteszi a három lapot, majd ad neked. Ő maga négyet cserél.
- Nekem eddig nem volt dolgom elfekkel, így ez nem igazán zavar. Ha netán egy ember lenne, na azt nehezebben nyelném le... - kicsit elhúzza a száját, ismét semmi, de blöffölni azt lehet. Így hát betol még két magot.
- Érthető... Egy ember tényleg elviselhetetlen lenne.
A nő elhúzza a száját, majd lefordítja a lapjait, s leteszi az asztalra.
- Bedobom. Keversz te?
- Persze. - elveszi a paklit, majd magához húzza a magokat is, egyet középen hagyva. A tálról elvesz egy falatot, majd elkezdi keverni a kártyákat. - De szerencsére nem így van, és a természete is elég jó. Így hát örüljünk, hogy őt fogtuk ki, és nem egy rosszabbat. - kiosztja a lapokat.
- Így van, lehetne százszor rosszabb, nem is a háta mögött kívántam volna beszélni. Magasan képzett katona, s fegyelmezett is. Az ilyenekből lesz a jó vezető. - A nő elveszi, majd megnézi a lapjait.
Érdekes lapjárás, Treff bubi, treff tízes, treff ász. Kör kilenc. Káró hatos.
- Amint megtanul vezetőként viselkedni. Eddig szinte semmi parancsot nem adott ki. Remélem azért majd belejön a dologba. - megvárja hogy Cecil emel-e a téten.
- Amint megtanul.
Mosolyodik el a nő, majd kis gondolkodás után betol két magot, és az alaptétet középre.
- Kíváncsi vagy már a mai tárgyalásra?
- Nem is tudom, hogy a démonok mit gondolhattak ezzel az egésszel.
A nő elveszi a kártyákat, majd kicsit nézegeti őket, s koppant egyet.
- Nem tudom, biztos van valami hátsó szándékuk. Sőt, talán csak az van... - betol még egy magot középre.
- Ki tudja...
Jelenti ki Cecil, majd kicsi gondolkodás után végül megadja a tétet.
- Remélem nem engednek nekik. Olvastam az ajánlatokat, kecsegtetőek, de úgy gondolom, hogy legalább annyi baj lehet velük, mint amennyi haszon.
- Az ajánlat melyik része kecsegtető? Amit én hallottam, az csak nyűg lenne nekünk. Terítesz?
- Az elfek nem olyan fejlettek technika tekintetébe, a tudásdémonok érdekes szabadalmakat tudnának felmutatni, a démonok pedig erős harcosok, jó határvédők lehetnének... De persze mindez semmit se ér, ha közben nekünk kéne őket figyelnünk.
A nő leteszi a lapjait, egy kettes párja van, s egy ász magas lapja, de ezen kívül semmije...
- Ez igaz, de rájuk mernél bízni egy teljes határszakaszt? Szerintem ez túl nagy kockázatot jelent. - elveszi a magokat, majd áttolja a paklit Cecilnek.
- Semmiképpen sem. Csak úgy működne, ha a saját embereikkel keverjük őket... De tudod melyik határőr szeretne démonokkal dolgozni. Gondolom te sem?
Mosolyodik el félig kérdően. Elveszi a kártyát, majd keveri. Treff hatos, Kör nyolcas, Káró hetes, kör dáma, pikk ász. Ebből még talán ki is lehet hozni valamit.
- És szerintem itt bukik meg az egész. És szerinted ezzel egy tudásdémon nincs tisztában? Ezért gondolom, hogy valami másra készülnek. - betol még két magot.
- Ki tudja, lehet tisztában vannak azzal, hogy esélytelen, s csak egy közelítési próbálkozás. Végső esetben már így is egy démonok és elfek közötti találkozó ez. Ha jól tudom, ilyen nem nagyon történt még, ha meg igen, nagyon régen. - Tartja a tétet.
- Ha közeledni akarnak, miért nem egy ésszerű kéréssel fordulnak felénk? Az jobban megalapozná a dolgokat, mint ez a lehetetlen kérés. - betol középre két lapot, a dámát, és az ászt.
- Ezt már én nem tudhatom. Talán nem annyira lehetetlen mint gondoljuk? Ez inkább a démonok követén múlik majd... Feltéve, ha jól végzi a dolgát. - Majd odaadja a két lapot, egy ötös, és egy kilences.
- Az majd a hercegnőtől függ, és a tanácsosoktól. Bár korábban beszéltem a hercegnővel, és neki sem volt ínyére a dolog. - betol még két magot.
- Ennek örülök. Ha talán húsz démon lenne, azt mondanám, hogy miért is ne... De kizártnak tartom, hogy csak ennyire gondolnának.
A nő kicsit méreget, majd egy sóhaj után megadja, s emel rajta még kettőt, egy fondorlatos mosollyal.
Tartja a tétet, majd kiteríti lapjait.
- Igen, én is kétlem, hogy egy néhány fős falut szeretnének alapítani. Legjobb esetben is, több száz démonról lenne szó. - közben várja Cecil reakcióját.
A nő is kiteríti a lapokat, van egy ász magas lapja, de semmi más. Látszólag blöffre játszott, de úgy tűnik hibásan.
- Mibe, hogy nincs túl nagy szerencséd a szerelemben...
- Ha mindent feltennél rá, akkor sokat kaszálnál... Erről szólva, nem igazán kedvez neked  lapjárás. Mit szolnál egy mindet vagy semmihez? - néz érdeklődőn a nőre.
- Eléggé nagy a szád, nagyon biztos lehetsz a győzelmedbe. - Vigyorodik el a nő - Jól van, legyen. Mindent vagy semmit. - Majd átnyújtja a paklit.
- Hogy tetszik egyébként Lightleaf?
- Szép város. Kicsit sok nekem az ember, de jó látni, hogy így békében élnek. - megkeveri a paklit, majd leteszi. - Aki a nagyobbat húzza, az nyer. Megfelel?
- Nekem is tetszik, kellemes hely. - A kérdésre elmosolyodik. - Rendben, te húzol először.
- Legyen. - majd leemeli a legfelső lapot, és felfordítva leteszi maga elé. Egy kör ötös, hát, úgy néz ki, hogy az utolsó menetet fogja elbukni.
Cecil is leemel egy lapot, s lefordítja maga elé.
- Lassan gondolkodnom kéne, hogy mit is fogok kezdeni a kívánságommal.
- Csak ha nyersz. - mosolyodik el.
- Meglátjuk. Készen állsz veszíteni?
- Igen, lássuk. - majd bevesz a szájába néhány magot az előtte heverő kupacból.
A nő felfordítja, káró ász. Elvigyorodik egy halvány gyermekiséggel.
- Hát, úgy tűnik akkor tűnt el a szerencséd, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá.
- Úgy tűnik... - feleli kicsit fancsali vigyorral az arcán. - Úgy látszik tényleg kezdhetsz gondolkodni. Én meg reménykedni. - nevet fel.
- Így lesz, de ne aggódj, nem tervezek visszaélni a lehetőséggel.
A nő megemeli a korsót, majd belekortyol.
- Nagyon jó sört mérnek itt... Mesélj kicsit magadról.
- Igen, szerintem is. - Hátradől a székben, kezét a korsó fülén tartva. -  Mire lennél kíváncsi? - kérdi, inkább csak úgy magától. Nem vár rá választ. Szinte azonnal belekezd egy rövid összefoglalóba.
- Egy kis Faluban születtem, szüleimmel, és három testvéremmel éltünk egy kis házban. A családunk köztiszteletben állt apám miatt, . Így még abból sem igazán akadt gondunk, hogy a húgom holdcsókolt. És mint láthatod, én sem vagyok az a sötét tónusú. Apám elleni lázadás gyanánt, amint lehetett beálltam a seregbe. Ezután a Határra került, most pedig itt vagyok.
Ekkor a háta mögül meghalja Alister hangját, ami véget vet a cseverészésnek.
- Kellemes reggelt, Lady Loreena.
- Jó reggelt Sir, Alister. Cordelia tanácsos. Bármi is történt most össze kell tartanunk. - Jön a Hercegné válasza.
Erre a Lars csak biccent Ceciliának, hogy tegye el a paklit, majd feláll az asztaltól.
- Vár minket a munka. - mondja, csak úgy maga elé, a nőtől nem vár semmi reakciót, de hangjából érződik, hogy nem sok kedve van ismét Alistert hallgatni. Ami a nő arcáról is lerí, de mire odaérnek az asztalhoz, és leülnek, ez már nem látszik rajtuk.
- Igaza van őfelsége, de akkor sem helyénvaló viselkedés egy tanácsosnak, hogy egy fontos tárgyalás előtt itókázzon pár pohár bornál többet.
A megjegyzésre Cordelia csak a szemeit forgatja, és engedelmesen bólint. Bár az arcán látszik, hogy Cecilia története egy cseppet sem volt túlzó, és a nő leitta magát a gomba alá. Ami nem kis teljesítmény. Volt már ő is hasonló helyzetben, és látott már magánál jóval nagyobb termetű embert úgy berúgni, hogy másnap még egy vézna porbafingó is elbánt volna vele, annyira cafatul volt. Annál jobban, csak egy mélységi tudott volna jobban szétcsúszni. Ahhoz képest a tanácsos elég jól tartotta magát.
- Igaza van teljesen Alister tanácsos, de elég lesz otthon elmarasztalnia. Most nem láthatnak rajtunk széthúzást.
Közben Alister a két katona felé fordul.
- Jól aludtak? És ön felség? Kiváló kis fogadó ez, ha mondhatom.
- Én köszönöm, jól aludtam. - majd ő is kérdőn tekint rájuk.
- Igen, jól aludtam. Hála az égnek. Cordelia tanácsos, önnek meg kérünk valamit a fogadóstól a másnaposságra. Mondjuk valami rövidet, és egy gyógyteát. - ezzel a lendülettel int is egy pincérnek, hogy jöjjön oda.
- Az nagyszerű lenne. - bólint a nő egy kicsit - Savanyú uborka vagy valami hasonló... Rövidet viszont nem kérek. Attól tartok ismét el kéne kísérni akkor a patakhoz. - egy kicsit elneveti magát - Ha nem forgott volna úgy a világ, én is jót aludtam volna.
- Loreeena!? - jön egy ismeretlen hang, egy közeli asztaltól.
- Őfelsége, ismeri azt az úriembert ?- kérdi a tanácsos a Hercegnét.
Lars kérdőn, és figyelőn tekint a felszólalóra, így a tanácsosnak érkező választ, csak fél füllel hallja.
- Szedje össze magát estére Cordelia, kérem. - szúrja még oda a tanácsosnőnek. - Az úr Egan Foley, holdpap.
A válaszra a katona visszafordul a társaihoz, és úgy tesz, mintha a pap felszólalása meg sem történt volna, nem foglalkozik vele. Túl nagy veszélyt nem jelenthet. Botor dolog volna, itt megtámadnia minket bárkinek is.
- Estig szerintem kipiheni a macskajajt. Van valami programunk tervezve a napra? - válaszolja a Hercegnő megjegyzésére.
- Üdvözlök mindenkit. - hajolok meg a pap - Csatlakozhatnék a társaságukhoz?
- Természetesen őfelsége, nem hagyom, hogy a tárgyalás rovására menjen a botlásom. - mentegetőzik a nő, hogy ez a kis affér, nem fog semmi rossz fényt vetni a tárgyalásra. - Természetesen... Minden rendben, uram?
Cordelia megszólalására a férfi odahúz magának egy széket, és helyet foglal. Majd halkan érdeklődve megszólal.
- A sötételf küldöttséghez van szerencsém? A démon küldöttségtől jöttem.
Erre a megjegyzésre szinte mindenkinek az arcát, mintha egy hirtelen jött árnyék takarta volna el, így a gyanakvó tekintetük csak még áthatóbbnak tűnt a férfi számára. Cecil szólal meg először.
- Elnézést uram. De nem vagyok benne biztos, hogy megbízhatunk magában, hacsak nem Lady Loreena így rendeli. Mi köze van egyáltalán a démonok küldöttségéhez?
- Ez utóbbi engem is érdekelne. - szólal meg végül Loreena is.
- Több nappal ezelőtt történt, hogy egy kis faluban dolgoztam, mikor megpillantottam azt a különös jelenséget, hogy egy jó csoportnyi démon halad valamerre. Gyanús volt elsőre, gyanús volt másodszorra. - ekkor feláll, majd belenéz minden egyes gyanakvó tekintetbe..
- Kíváncsi voltam, szerettem volna megtudni az okát. Végül egy sérülés végett kerültem be a démonok táborába.
Ekkor toppan közéjük a fogadósnő, és leteszi a rendelt ételeket, valamint Cordelia tanácsos elé, egy pohár, zavaros kinézetű, enyhén fanyar illatú lét. Mindenki egy biccentéssel köszöni meg a rendelését, majd a fogadós gyorsan tovább is áll. Valószínűleg érzi a levegőben a feszültséget. Amint a fogadós hallótávolságon kívülre kerül, ismét Cecil ragadja magához a kezdeményezést, és vonja kérdőre a férfit.
- Miféle sérülés?
- Tehát nem egyszerű démon, hanem egy egész csoportnyi... Hol vannak most? A város határában? Tömeget ugyanis nem szállásoltattunk el. - kezd el élénken érdeklődni a Hercegnő is.
- Az állkapcsom lett elintézve, ami jelen pillanatban halványan fáj, ha úgy mozgatom a szám, vagy keményebb ételt eszek. A démonok elláttak engem, sőt találkoztam a táborúk két vezetőjével. Egy háborúdémon, s egy tudásdémon. - odanéz Loreenára, s válaszol a kérdésére. - Igen, egy egész csoportnyi. Legutóbbi tudomásom szerint ugyanott lehetnek, ahonnan hintóval érkeztünk. Egy falu határában. Én Holdpapként nem dönthetek fajom sorsáról, azonban a tudásdémon vezető arra kért meg, hogy beszéljek egy-két jó szót az ügyükben, bár én nem szívesen avatkoznék bele a döntéshozásba. - húzza ki magát. - Az a legfurább az egészben, hogy az a bizonyos háborúdémon érdeklődött a Holdvallás iránt.
- Örömmel hallom, hogy jobban van. - Jelenti ki Alister. Mikor a pap végez a mondandójával a két tanácsos összenéz, majd a Hercegnére pillantanak. Végül Cordelia megszólal.
- Személy szerint némiképp aljas húzásnak tartom, hogy így kívánnák meggyőzni minket, amit látott, akár megrendezett is lehetett.
Alister bólint, majd átveszi.
- Ez valóban elképzelhető, de ettől függetlenül engem érdekelne, hogy mit látott még. Értékes információkkal szolgálhat nekünk, természetesen tisztánlátás végett.
- Az információ mindenképp hasznos. De hadd kérdezzek öntől valamit Egan Foley, ön örülne, hogyha a démonok kiharapnának egy darabot a köderdőből, amire utána nem lesz rálátásunk? Örülne hogyha egyre több démon mászkálna az erdőben, ami már így is elég veszélyes? - pár másodperc kérdő csend után, ismét megszólal. - Nem volt róla szó, hogy nagyobb csoportban érkeznek, ez vajon mit jelenthet? Biztosra veszik a győzelmük?
- Jó lenne megkérni a városi őrséget, hogy tartsák őket szemmel. - jegyzi meg halkan - Valószínű, hogy ha sántikálnak valamiben, akkor már most belekezdtek a dolgokba.
- Én egyáltalán nem örülnék a démonoknak Köd-erdő határ mentében, s már az a gondolat taszít engem, hogy esetleg a démonoknak Holdvallást kellene tanítani. Holdvallású démonok? - teszi fel hangosan a kérdést. - De nem csak a holdvallás érdeklik őket. Láttam egy nőt, ki német Bibliát olvasgatott. De igen, volt róla szó. Én amolyan az előfutárokkal érkezhettem, de különben még rajtuk kívül kétszáz démonra lehetne számítani, ami már elég jelentős szám. Népek közötti kapcsolat javítása érdekében történne ez? De itt nincs vége, Eisenburgba érkezett ez a bizonyos démon csoportosulás, ahol találkoztunk két alakkal, akik csatlakoztak a démoni küldöttséghez.
Alister figyel kicsit, majd gondolkozva belekortyol az italába.
- Érdekes, nagyon érdekes. Jómagam nem tudom, hogy mégis miféle következtetést vonhatnánk le ebből, de az információ mindenképpen fontos és hasznos. Nagy szívességet tett ezzel nekünk, Sir Foley.
- Valóban, ez kétségtelen. Kíváncsi vagyok, hogy miféle ércekkel kívánnának minket meggyőzni arról, hogy előnyös lenne számunkra ez az ajánlat. - Kontrázik rá Cordelia.
Cecil elmosolyodik kissé.
- Holdvallású démonok. Ki hallott még ilyesmiről!
- Részemről, ha valaki megtalálja a holdban a fényt és az útmutatást, tegyék, de ne a mi biztonságunk kárára. - csóválja meg a fejét. - Eisenburg szerencsére messze van, de eléjük tudunk menni... Vannak felderítőink a közelben? - nézett Cecilre és Larsra. - Mit tud azokról, akik a küldöttség tagjai? - kérdezte Egantól.
- A határőrök biztos tudnak nekünk valami infóval szolgálni. Más felderítőkről nincs tudomásom. - néz Cecilre.
- Természetesen, szólhatunk a határőröknek, s a felderítőknek is hogy figyeljenek oda  erre... De Lars szava talán a legbiztosabb, amíg nem fenyegetik a területet és Délen vannak, nem gondolom, hogy meg kéne közelíteni őket. - válaszolja, majd kérdőn várja, hogy a pap befejezze mondandóját.
- Nos az egyik szintén tudásdémon, aki Gedeon Adramelech La’Domielként mutatkozott be, de a másik gyakran hívta Herr Lawrenz-nek. A másik egy tőlem alacsonyabb sötételf nő, bérgyilkos és Blue a neve. - jelzi, hogy mindjárt fojtatja, visszasétál az asztalához a poharáért, belekortyol, majd amint visszatér fojtatja mondandóját. - Eisenburgban történt az, hogy az Alphonz nevezetű tudásdémon simán vallási vezetőként mutatott be a másiknak, aki komoly kulcsszemély lehet ennél a bizonyos tárgyalásnál. Azt követően, ez a Lawrenz nevezetű tudásdémon, szeretett volna minél többet kiszedni belőlem.  Ezután Hintóval indultunk Lightleafbe, s az én segedelmemmel jutottak be. Itt az első adandó alkalommal szerettem volna felkeresni önöket, hogy felszabaduljak azon kínos helyzetből, hogy én a démonok oldalán mutatkozzak. Ám a sors úgy hozta, hogy egy embert kislányt kellett kiszabadítani három bűnöző tolvaj markából. Elrabolták, hogy végül pénzt szerezzenek belőle. Komolyan megsérültem, de túléltem.
- Ez rettenetes! - Válaszolt Alister - Uram, köszönjük a szolgálatot, amit az országnak tett, s a kislánynak. Mindenképpen meg fogjuk hálálni! Mennyire súlyosak a sebei? Kell segítséget hívnunk?
Látszólag az öreg a kelleténél egy kicsit jobban felizgatja magát. Cecil végül megszólal.
- Miféle alak ez a férfit, akire "kulcsszemély"-ként utalt korábban? Tudna róla mondani pár szót?
- Mr. Crescent, kapcsolatba tudna lépni a határőrséggel? Csak hogy figyeljék a gyanús mozgást. - néz itt a férfira, majd utána visszafordul Eganhoz, kíváncsi mit válaszol Alisternek, de alighanem jó kémet kaptak a személyében még ha a véletlen műve is volt.
- Természetesen. - bólint a Hercegné kérésére. - Valószínűleg délutánra már tudni is fogok néhány dolgot. - a választ a nő bólintással nyugtázza.
- Köszönöm a kérdését, de úgy vélem, hogy túl vagyok a nehezén. A helyi ispotályban ellátott a druida. - válaszolja Alister kérdésére. - Nos ez a bizonyos Blue, a tudásdémont Gerardnak becézte, s látszólag igen jó közöttük a kapcsolat. Ami a kinézetét illeti, hosszú fekete hajú férfinek tűnik, lila szempárral. Mondhatni a maga nemében különleges, aki csak ránéz. Ezen felül érdeklődő típus, s hozzám fordult segítségért az ügyben, hogy hogyan viselkedjen a tárgyaláson. Ebből következtetve nem tartom őt gyakorlott alaknak.
- Ennek igazán örülök, de ha bármit tehetünk önért, csak szóljon. - összecsapja a kezeit - Köszönjük a segítségét Sir Foley, igazán értékes információkat hozott nekünk, amikkel egyértelmű, hogy jól tudunk majd gazdálkodni. Van még esetleg valami amit megosztana, vagy ennyi dologra figyelt fel?
- Nyugtalanít, hogy egy sötét tünde bérgyilkos is van közöttünk. Van oka hogy köztük van, vagy átállítható. Nem emlékszem, hogy küldtünk volna kémet. - néz kérdőn a tanácsosokra.
- Egy felbérelt katonának sosem jó omen, ha eladja az aki felbérelte. Kétlem, hogy bármi hasznosat elérnénk vele, de ha fenséged úgy gondolja, tehetünk egy próbát.
- Tán annyit, hogy a Szenvedő Öszvérben vannak elszállásolva. Én az Eric nevezetű háborúdémonnal jöttem el, meg ezzel a bizonyos Gerarddal. Később különváltunk. Így a szálláson maradt Alphonz, s ez a bizonyos Blue. Ráadásul ez az Alphonz nevezetű tudásdémon igen csak tartott attól, hogy gyilkosság áldozata lesz itt, éppen itt Lightleafben. Ez minden, amiről tudok. - majd ismét helyet foglal.
A tanácsosok összenéznek, majd bólintanak, s Alister megszólal.
- Nem csoda, érthető, hogy félnek annak lehetőségétől, hogy akadna olyan sötételf, aki esetleg ellenezné ezt az egészet a tettlegesség mértékéig... De azért abszurd feltételezés, pláne egy tudásdémontól.
Cecil kicsit hümmög, majd megszólal.
- Nem mond semmit ez a Blue név, lerí, hogy mennyire is álnév. Ha híres bérgyilkos, akkor nem ezen a néven.
- Kivéve hogyha valóban van félnivalója ennek az Aphonznak. - gondolkozott el. - Mindenesetre a Blue biztosan álnév, talán nem is kell foglalkoznunk vele, egyszerűen csak zavar, hogy egy sötét tündék használnak fel, mintha ez is fricska volna. - közölte a többiekkel. - Mindenesetre valóban köszönjük az információkat, nagy szolgálatot tett a Köderdőnek ezzel, Egan Foley.
- Valóban. Javaslom költsük el a reggelit egymás kellemes társaságában, majd utána búcsúzzunk el Sir Foleytól, hogy meglátogathasson egy ispotályt. Nem lehet túl komolyan venni a sebesüléseket. Jelenti ki Alister, majd belekortyol ismét belekortyolt a poharába.
- Egyetértek.
- Én már reggeliztem korábban. Inkább megyek, beszélek a határőrökkel. - ezzel feláll, és ha engedélyt kap elindul.
- További kellemeset. - búcsúzik el a pap, majd kimegy a fogadóból.

Lars visszamegy a szobájába, hogy felvegye a bőrvértet is. Amint eligazgatta magán a páncéldarabot, megindul kifelé a fogadóból. Szerencsére pár perc séta után összefutott egy városi őrrel, így meg tudta tőle, hogy honnan tudna minél előbb üzenni a közeli határőrségnek. Az épület hasonlított az ilyen szerepet betöltő épületekhez, attól eltekintve, hogy a legtöbbnél talán egy kicsit nagyobb volt. Egy terebélyes földszinti rész, ahol katonák, és a madarakat gondozó dolgozók, és druidák laktak. Valamint egy magas, karcsú torony, melynek tetejére egy széles, kör alakú fatalapzatot építettek, ahonnan a madarakat fogadják, és indítják útnak. Valamint itt volt található a legtöbb madárfészek is.
Az ügyeletes tiszt, a legközelebbi druidához irányította Larst, akinek az egyik madara még szabad volt, így azzal elküldhette az üzenetet. Mivel még szinte soha nem kellett hivatalos levelet fogalmaznia, így hát a pontos részletekkel nem foglalkozott, azt rábízta az írnokra, ő csak elmondta, hogy mi legyen a lényeg, ami igencsak lényegre törő volt.

""Szeretnék megkapni minden információt ami rendelkezésre áll, a határ mentén állomásozó démonokról. Larsdall Crescent, a Hercegi család megbízásából."
Hogy pontosan mit vetett papírra az írnok, azt nem tudta. Egy biztos, ennél egy kicsit cirkalmasabban írta meg, a szöveg hosszából ítélve. A pergamendarabot a druida egy kis bőrtokba csúsztatta, amit a aztán a madár hátára szíjazott, majd eltűnt a toron tetejére vezető csigalépcsőn. Néhány perc elteltével tért vissza, és közölte, hogy a válasz legkorábban is négy, vagy öt óra múlva várható, még úgy is, hogy az egyik leggyorsabb madarával küldte az üzenetet.
Lars megköszönte, a druidának a fáradozását, majd megkérte, hogy amint megérkezik a válasz, küldjenek utána egy hírvivőt.
A néhány óra gyorsan elrepült, miközben megpróbált valami információt összeszedni a városban, de mindhiába. Ekkor egy suhanc jött oda hozzá, hogy megérkezett a várt üzenet, a madárállomáson át tudom azt venni. Így hát, mivel máshonnan nem tudott még egy aprócska információt sem összeszedni, azonnal megindult vissza, ahol a druida már várta, a lepecsételt pergamennel a kezében, amit azonnal át is nyújtott neki. A pecsét még sértetlen volt, így nem nézte meg senki a levél tartalmát, így hát a levelet ismét elvitte az írnokhoz, hogy legyen szíves felolvasni neki azt. A Levélre tételesen felírtak mindent, amit eddig tudtak róluk.

"- Az elfek kiküldtek egy kisebb, három emberből álló felderítőcsoportot, hogy megvizsgálják a határt, de semmit nem találtak.
- Beljebb utaztak egy kicsit dél területére, s a határtól egy mintegy tíz kilométerre lévő Eisenburg nevű településen a távolból megfigyeltek egy mintegy százötven-kétszáz Démonból álló tábort a város mellett.
- Nem tűntek agresszívnek, többnyire henyéltek csak a helyükön.
- Fokozott figyelmet fognak majd fordítani az utóbbi látványnak, s nagyon megköszönik a figyelmeztetést egy lehetséges határátlépéssel kapcsolatosan.
- Ám egyelőre nem fenyegetőek."

A levelet eltette köpenye egyik zsebébe, majd megindult vissza a fogadóba. Mikor belépett a vendégtérbe, senkit nem látott ott a társaságból, így hát megkereste a fogadóst, és tőle érdeklődte, meg, hogy látta-e Loreenat. A nő a hátsó verandához irányította ahol a Hercegnő egy hintaszékben épp egy könyvet olvasott.
- Fenség. - hajol meg egy kicsit. - Megvannak az információk a határőrségtől.
A Hercegnő érdeklődve emeli fel a fejét olvasmányából.
- Nagyszerű. Szép munka, Mr. Crescent.  Mit tudott meg?
- Nem sokat sajnos. Annyit tudnak, hogy Eisenburg mellett táborozik egy közel százötven-kétszáz fős démon csapat. Láthatólag nem készülnek támadásra, de tovább figyelik őket. - foglalja össze a kapott válasz lényegét.
- Ezt szerettem volna kérni. Nyugtalanít hogy már most ekkora tömegben mozognak. Ha bármi történik, megindulnak valamerre, vagy nagyobb lesz a mozgolódás, azonnal szeretnék tudni róla.
- Remléjük nem lesz semmi, de biztos vagyok benne ,hogy ha valami gyanúsat látnak, azt jelenteni fogják. Addig is ön mellett maradok. Biztos, ami biztos.
Erre a nő kedvesen elmosolyodik.
- Köszönöm. Én is remélem hogy csak ijesztgetnek minket. - majd visszatér az olvasáshoz.

Néhány órával később jött meg a követ, hogy végeztek a találkozó előkészületeivel. Így Lory felsétált a szobájába, hogy felvegye a tárgyalásra hozott ruháját, ami egy hosszú, ezüst szín ruha volt, melyet a királyi ékszerek díszítettek. Most már inkább tűnk Hercegnőnek, mint az eddig viselt, úgymond közönségesebb ruháiban. Amint a tanácsosok is előkerültek bevonultak a terembe, ahol mind a három övet elfoglalta a saját helyét az asztalnál, míg Lars és Cecil mögöttük álltak a falnak támaszkodva. Ekkor jöttek meg a Démon küldöttség tagjai.
- Üdvözletem, mélyen tisztelt képviselők. A nevem Gedeon Adramelech La’Domiel. Őfelsége, a démonok királya nevében beszélek. - mutatkozik be vezetőjük. Aki nemigen tűnt démonnak, semmi megkülönböztető jegy, talán csak az emberekre nem jellemző lila szeme volt árulkodó. Ami a hegyomlásnyi társáról már nem volt elmondható. Róla lerítt, hogy igencsak nagy pusztítást lehet képes véghezvinni. Második kísérője pedig egy sötételf volt, valószínűleg a bérgyilkos, akiről korábban hallottunk, az a bizonyos Blue.
Ezek után Alister tanácsos áll fel az asztaltól, és bemutatja a sötételf küldöttség tagjait.
- Üdvözöljük önt, tisztelt Gedeon uram. - Alister kicsit meghajol - S üdvözlöm önt Lady Loreena,  őfelsége Armin Fairlight herceg hitvese, ezzel pedig köderdő hercegnéja nevében is. Én maga Alister tanácsos vagyok - Kezével Cordeliára mutat, aki meghajtja a fejét  - a segítőm pedig Cordelia tanácsosasszony. - Alister helyet foglal.
A Bemutatás után, a démonok küldöttsége is helyet foglal, kivéve a bérgyilkost, aki a Gerard nevő férfi mögé áll.
- Megtiszteltetés a társaságuk élvezete. Úgy hiszem, a népeink kapcsolata rendívül gyümölcsöző lehet. - kezdi el a démon a beszélgetést.
- Be kell valljam, igencsak meglepett mindenkit az ajánlat, amivel felkeresték A Köderdőt, tekintve a két nép előéletét. Minek köszönhető a hirtelen váltás ellenséges térfélről az együttélésre?
Ezek után a teremre egy kis csend ül. Mind a kér fél próbálgatja, egy kicsit a másikat. Kivéve a nagydarab fickót, az ő tekintetét inkább az asztalra kitett étek vonzotta, de úgy, mintha megbabonázták volna. Egy kicsit úgy nézett ki, mint gyerek az édességboltban. Nézi, bámulja, kívánja, de nem tudja, hogy szabad-e.
- Való igaz, ám nem érdemes figyelmen kívül hagyni a részleteket. Midőn mindannyian csak szövetségeseinket igyekeztünk győzelemre segíteni. Biztosan állíthatom, hogy a királyunkat nem téríti le az ösvényéről egy ilyen szerencsétlen véletlen.
- Fontosak a részletek, de ha ténylegesen belemennénk az apróságokba, akkor itt ülnénk még egy hét múlva is, anélkül hogy bármire is jutnánk. Ennek ellenére nem értjük a választásukat, ami a köderdőt illeti, hogy letelepedjenek. Ráadásul remélem megérti, hogyha azt mondom hogy több száz letelepedett démon bármelyik királyságban riadalmat keltene a nép körében.
- Kérem bocsássanak meg egy pillanatra, de mint jól láthatják az asztalon a Köderdőből származú különböző étkek találhatóak, nem beszélve a csodás Blatti Félszáraz vörösről, s a Fénylevélteáról, mely Lightleaf különlegessége. Fogyasszanak bátran, nem kívánjuk rossz házigazda illúzióját kelteni. - szólal meg Alister, hogy kicsit enyhítsen a nagydarab férfi dilemmáján.
- Hálásan elfogadjuk. - majd magához vesz egy teáscsészét, és belekortyol. - Borral nem élnénk, a mi testünk kissé másképp viseli, mint az önöké.
- Visszatérve a tárgyalás eredeti indokára határozottan ki merem jelenteni, hogy a Köderdő a legjobb választás a népemnek. A világon sajnos nem sok hely van, ahol békében tudnánk élni, és mint mondtam, a két nemzet közötti kapcsolat minden bizonnyal gyümölcsöző lenne.
- Nem sok hely, és Nebelwald sem tartozik ezek közé. - közölte fagyosan. - A levelükben határvédelmi feladatokat emlegettek, illetve közigazgatási segítséget. Nem kétlem hogy a tudásdémonok nagyon jól értenek a számokhoz, de hogy ilyen mélyen beengedjük őket az ügyeinkbe, az teljesen kizárt. Nem akarok feleslegesen kertelni, nem igazán lelt támogatottságra az ötletük.
A beszélgetést zajongás, és csörömpölés töri meg. Alister kérdőn tekint Cecilre, aki egyből társához fordul.
- Lars, utána tudnál nézni mi történt?
A férfi csak bólint a kérdésre, majd ellöki magát a faltól, és megindul kifelé a teremből. Közben a Hercegné is rátekint, neki is bólint miközben kezét már kardja markolatán pihenteti.
- May kedves, menjen és segítsen nekik. - hallja, miközben elhalad az asztaltársaság mellett. A beszélgetés többi részét már nem hallja, csak szeme sarkából látja, hogy a bérgyilkos követi őt.

Felhasználó profiljának megtekintése

Feline Aiedail

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Ugyan indulhattam volna korábban is, úgy döntöttem, hogy ezután a nap után igazán megérdemlek egy kis kényeztetést, még akkor is, ha munka van. Nincs kedvem még felmenni a sötét szobába, hogy félálomban töltsem az éjszaka maradékát. Amióta megtudtam, hogy inkább Alph segítése volt a munka, nem aggódom annyira Gerardért. Vagy pontosabban szólva, most már igazán botorság lenne tőlük, ha most támadnák meg. Csak kicsit lenne nyilvánvaló. Oké, nem fogom félvállról venni a feladatom, de ha igazán kekec akarok lenni, Gerard kisujjal elintézne, ha akarna. Nekem legfeljebb a figyelmemnek, és a tapasztalatimnak veheti hasznát. Az erőmnek semmiképpen sem. S ha minden igaz, ő már alszik. Legalábbis remélem. Ez a gondolat nem hagy nyugodni, így végül dühödten hajtom le az alkoholt, majd csapom az asztalra a poharat. Morcosan indulok fel a szobákhoz. Jó babyszitterhez méltóan minden szobába belesek, mielőtt a sajátunkba mennék. A Holdpap szobája tátong az ürességtől. Elhúzom a számat. Kidobott pénz. Már csak azért is, mert tisztán látszik, hogy még véletlenül sem járt itt senki azóta, hogy először körülnéztem. Valahogy nem is tetszett nekem a dolog, de ki vagyok én, hogy beleszóljak. Azt hiszem, az alibim végleg befuccsolni látszik. Le kell mondanom róla. De fáradt vagyok most ahhoz, hogy ezt normálisan végiggondoljam. Sarkon fordulok, és betérek a második szobába, aholis teljes elégedettségemre ott horkol az óriás. Mondjuk már a szomszéd szobából is hallani lehetett, de jobb szeretek a saját szememmel is megbizonyosodni a dolgokról. S mivel mindent rendben találok, mehetek is a sajátunkba. Macskaléptekkel haladok, az egyedüli hangot, az ajtó halk nyikorgása adja. Nekem sikításnak tűnik a halotti csendben. Miután be is csuktam magam mögött az ajtót, megállok pár pillanatra a sötétben, s megállapítom, hogy bizony az én drága társam nem alszik. Nem zavarom meg abban, amit csinál, bármi is legyen az. Eldőlök az ágyban, s pihenek egy kevéskét.

Nos, akármilyen későn is feküdtem le az este, a madarakkal kelek. Amint megszólal az első csicsergő hang, én már nyitom is ki a szemeimet. Vajon feltalálták már a kávét? Ölni tudnék egy jó erős kávéért. De marad a hűs fürdő. Nem elégszem meg az asztalra helyezett kancsónyi vízzel, s a mellé készített tállal. Én fürödni akarok, bármilyen szokatlan is legyen eme rögeszmém. Így magára hagyom, még mindig ébren – ám csukott szemmel – fekvő védencemet, s a földszintre érve dézsáért kiáltok. A fogadós nem kedvel, ezt tisztán látom az álomtól mákonyos arcán. Nem érdekel. Vendég vagyok, fürödni akarok. Most. Ezt neki is megmondom. Egy kicsit felvidul, és eltűnik. Kisvártatva jön az asszonya, jóval kevésbé álmosan. Meg sem lepődöm. Készít nekem pancsoldát, én pedig kedvemre pocsolhatok. Meg is teszem. Később, - a többi élőlény számára normális reggeli időpontban – tisztán, felfrissülten és üdén térek vissza a szobánkba. Leülök az ablakpárkányra, és megvárom, hogy Gerard úgy döntsön, most már nem álcázza magát alvó démonnak. Nem is kell sokat várnom, hamarosan elkezd mocorogni, és minden átmenet nélkül megszólal. Most vagy tudta, hogy tudom, vagy csak szimplán elnézte.
- Lassan ideje indulnunk.
- Rendben, én kész vagyok. - szállok le az ablakpárkányról, s el is indulok az ajtó felé.
- Történt tegnap valami?
- Nem sok minden. Nem volt arra utaló nyom, hogy itt akarna bárki is rád támadni. Később elkísértem Alph-ot a maga ügyében, s merő véletlenségből bekukkantottunk a Pisztrángba, ahol pont jelen volt 1-2 diplomata, meg egy szakmámbeli katona. Ők nem tudták, ki vagyok, de megkérnélek, hogy mostantól May néven szólíts, mint tolmácsot - kacsintok társamra. Tudom, nem elég kielégítő a válaszom, de nincs mit tenni, muszáj tudnia róla, különben még gondot okozhat, ha szembeállítanak a kérdéssel.
- Aha...ezt megjegyzem. - vakarja meg a fejét - Készen állsz a tárgyalásra?
- Természetesen - válaszolom, az általa vásárolt ruhámban.
- Talán nehezebb dolgod lesz, mint nekem. Fogalmam sincs, mi a tündék jelenlegi álláspontja. Figyelj arra, hogy ne bukj le. – indul meg kifelé.
- Úgy lesz, bár nem hiszem, hogy a kelleténél többet fogok beszélni. - felelem, árnyékává szegődve.
Ahogy leérünk, megpillantjuk, a háborúdémont, amint éppen jó kedvűen társalog egy idegen férfival. A férfi, a Hellenblati őrség tagja, ezt a ruházata egyértelművé teszi. Látszólag mind a ketten jól szórakoznak. Gerire nézek, s felteszem a nagy kérdést:
- Akarsz csatlakozni?
- Természetesen. - Odasétál a másik kettőhöz, majd köszön nekik.
- Csodás reggelünk van, nem igaz, uraim! - szinte sugárzik belőle a jókedv és a pozitivitás. Egy bólintással nyugtázom a döntést, és hűséges beosztottként felöltöm magamra a szerepem, és kedélyesen mosolyogva követem mesterem, egy lépéssel mindig lemaradva tőle.
- Szép jó reggelt - kedvesen.
Eric elmosolyodik és int, az őr tiszteleg.
- Jó reggelt urak. - Magas, jóképű férfi, sötétkék szemekkel, s halvány szőke hajjal. Tipikus elf - Azért érkeztem, hogy átadjam az elf delegáció üzenetét, miszerint délután fél ötre várják önöket Hellenblat városházában tárgyalásra.
- Hálásan köszönöm. Nem valószínű, hogy el fogunk késni. - mosolyog vissza rá - Addig még rengeteg időnk van. Eric, May addig is elkísérnétek engem? - Csak csendesen mosolyogva bólintok, jó beosztott módjára. Az őr meghajol, s mosolyogva távozik.
- Elkísérlek... Holdpap hova lett?
- A mutatványos óta nem láttam... May, te találkoztál vele?
- Este ellenőriztem a szobákat. Nem volt nyoma, hogy akár csak egyszer is belépett volna a szobájába.
- Eltévedt volna a városban? - Kérdezi a démon gondolkodva. Kedvem támad megsimogatni a melák fejét, de visszafogom magam.
- Akárhogy is, vándor holdpap... szóval félteni nem kell. Induljunk, meg akarom nézni a városházát. - Aztán elindul a városháza felé.
- Azt erősen kétlem. Gerard, én nem bízom benne. Azt hiszem kicsit át kéne gondolnunk a stratégiánkat.
- Stratégia, igen. - Bólint a háborúdémon, mint aki tudja, hogy miről van szó.
- Van még valami, amiről nem tudok? - Mondja, miközben egyre csak a városháza felé sétál.
- Sok minden van, amiről nem tudsz, nem lévén mindenható, kedves gazdám. - feleli kedélyesen - De mindenek előtt nem ártana végiggondolnunk, hogy mire számíthatunk azok alapján az információk alapján, amiket viszont tudunk. Engem már láttak, és felismerhetnek, ami még rosszul is elsülhet. Arról nem beszélve, hogy a Holdpap azokhoz tartozik, akikkel tárgyalni akarsz, és most eltűnt. Ez csak nekem gyanús? Többet tud rólunk, mint ahogy az nekünk kedvezne! - lohol szinte Gerard után.
Eric nem lohol, nagyokat tud lépni, így könnyeden tartja a lépést. Ez a beszélgetést már kicsit bonyolult neki, így inkább csak nézelődik, mint aki sosem látott még ilyen várost.
- Rólam nem tud semmi olyat, ami baj lenne. Egyedül azt tudja, hogy te nem a tolmácsom vagy... hála annak a hatökörnek. - morogja, miközben újra eszébe jut Alph érzelemmentes pofája.
- Igen, de ez éppen elég negatívum! Állj meg egy kicsit, és gondold végig! - állok meg megmakacsolva magam - Jobbik esetben nem tudják, hogy ki vagyok csak azt, hogy melletted vagyok, és megjelenek a tárgyaláson, ahol 3-an is felismerhetnek a fogadóból. Rosszabbik esetben megtudják, hogy mi vagyok. Képzeld magad kicsit az ő helyükbe. Mire gondolnál? Fel kell készülnünk a válaszokkal, és/vagy egy tervvel, ha nem akarjuk még vesztesebb helyzetből kezdeni ezt a tárgyalást.
Eric dúdolgat és nézelődik, megállva egy stand előtt, ahol halas cipókat árulnak. Pénzt vesz elő, s vesz magának, majd hátrafordul.
- Ti éhesek vagytok?
- Hogyan? - néz előre kísérteties vigyorral - Válasz kell arra a kérdésre, miért féltem az életem? Elég ostobák lennének, ha nem látnák be, hogy miért kaptam testőrt magam mellé... de ha neked úgy jobb, maradj kint... ó, megvárlak titeket, én nem kérek semmit. Egyetek nyugodtan.
Fáradtan sóhajtok fel. Látom, ez a vita parttalan. Nem érti, mit akarok a tudomására hozni. Feladom.
- Nem az a kérdés, hogy nekem mi a jobb. - de már nem várok választ. Már tudom, hogy mit fogok tenni, és nem törődök tovább egy pillanattal sem a tárgyalással, csak azzal az egyetlen feladattal, amivel megbíztak. Levedlem a kedves beosztott álarcát, s felöltöm a megszokott munkahelyi arcom.
- Köszönöm, én elfogadok egyet. - felelem a meláknak. Még egy mosollyal is megajándékozom. Közben, noha át nem öltözöm itt az utca közepén, kicsit átrendezem a felszerelésem, és öltözetem ellenére is nyilvánvalóvá teszem, hogy milyen minőségben vagyok jelen. Ezen a ponton már fölösleges lenne fondorlatoskodni. Tudtam, hogy nem tesz jót az ötletemnek, ha túl sokan tudják. Akkor mostantól abba az elgondolásba helyezkedem, hogy élből hátránnyal indulok, ennyi.
A kedves óriás vesz nekem is egy kenyeret, majd a sajátját majszolgatva jön utánunk. Mint a kisgyerekek, szépen, libasorban. A szegény melák valószínűleg azért maradt le, mert nem tudta követni a beszélgetést. Neki elég, hogy jöhet. Olyan gyermetegen őszinte jószág, pedig nem szeretnék a közelében lenni, amikor elszabadul. A magam részéről kényelmesen sétálgatok gazdám mellett, miközben csendesen falatozom. Gerard elég feszültnek tűnik, mondhatni dühöngésesen körüljárja az épületet, amiben pár óra múlva a tárgyalás lesz. Én szokásosan árnyék módjára követem, és kötelesség tudóan körbekémlelek, de nem észlelek veszélyt. Az épületben, s környékén nagy a sürgés forgás, láthatóan készülődnek a tárgyalásra. Miután az ellenőrzéssel végeztünk, a tudásdémon megnyugodni látszik. Nem tudom mi járhatott a fejében, de nyilvánvalóan csak paranoiás volt, ami megmosolyogtat. Hasznos tulajdonság.

Órákkal később, ismételten megjelenik az elf, akivel már reggel is találkoztunk, hogy vezetőnkké szegődjön. Én továbbra is Gerard sarkában vagyok, Eric is mellettünk van. Elég érdekes látványt nyújthatunk, mit ne mondjak. De mit számít ez nekem, ez is csak egy munka. És kezdek arra a pontra jutni, hogy a végét várom. Mondjuk nem ez a legrosszabb valaha volt munkám, de nem nevezném éppen testhezállónak sem. Azt hiszem, ezután a munka után egy kis időre szabadságot veszek ki. Útközben nem észlelek semmi gyanúsat. Az épület, amelyben a tárgyalás lesz, mostanra visszafogottan, de díszeleg. Láthatóan nem vitték túlzásba, de én nem is bánom, hogy kihagyhatjuk a fölösleges csinnadrattát. Nem kell. Gerard mögött lépkedve megyek be a terembe, és végig mögötte maradok. A hely belülről is visszafogottan díszes, nem túlzóan, de megfelelően védett. Ahogy azt korábban is sejtettem, mindenki jelen van, akivel tegnap este találkoztam, de nem veszek tudomást róluk.
- Üdvözletem, mélyen tisztelt képviselők. A nevem Gedeon Adramelech La’Domiel. Őfelsége, a démonok királya nevében beszélek. – üdvözli Gerard… bocs, Gedeon a díszes népséget. Még enyhén meg is hajol. Édes Hold, de jó, hogy nekem nem kell ilyen viselkedős szerepben tetszelegnem. Igazán idegesítő lenne. Most elég, ha csak fapofával állok itt. Amit elég nehéz fenntartanom. Elég nyilvánvaló, hogy a tünde itt az uralkodó, a viselete efelől nem hagy kétséget. A pillantás, amelyet rám vet, pont olyan, amilyet elvártam volna egy tünde szukától. Állom a pillantását, s ugyan szeretném ignorálni, ez a tekintetemre nem hat ki. Szemeim őszintén árulkodnak róla, hogy mélyem megvetem őt, s ez volt a finomabbik megfogalmazás az érzéseimről. Amint továbbáll tekintete, és sem nézek rá többet, mert félő, hogy saját önző céljaim felülírnák a küldetésem diktálta parancsokat. Segítségemre vannak az események, amelyek tőlem függetlenül folynak. Alister felemelkedik a székéből, s kissé megköszörüli a torkát.
- Üdvözöljük önt, tisztelt Gedeon uram. - Alister kicsit meghajol - S üdvözlöm önt Lady Loreena, őfelsége Armin Fairlight herceg hitvese, ezzel pedig köderdő hercegnéje nevében is. Én magam Alister tanácsos vagyok, - Kezével Cordeliára mutat, aki meghajtja a fejét - a segítőm pedig Cordelia tanácsos asszony. - Alister helyet foglal, s vele párhuzamosan Gedeon is. Eric feszengve toporog, vélhetően a bemutatás hiánya kényelmetlen a számára, mert vezetőnk int neki, hogy ő is foglaljon helyet, ez tehát nem lehet a baj. Én persze nem ülök le, hiszen csak egy dísztárgy vagyok, semmi több.
- Megtiszteltetés a társaságuk élvezete. Úgy hiszem, a népeink kapcsolata rendívül gyümölcsöző lehet.
- Be kell valljam, igencsak meglepett mindenkit az ajánlat, amivel felkeresték A Köderdőt, tekintve a két nép előéletét. Minek köszönhető a hirtelen váltás ellenséges térfélről az együttélésre?
Alister kicsit csodálkozik Gerard szavain, de nem szól semmit, csak figyeli Ericet. Cordelia is pont ezt csinálja, látszólag fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek a két méter magas, izomtól dagadó lénnyel, aki éppen a gombákat és a sajtot figyeli, olyan intenzitással, mintha csak egy csatára készülne.
- Való igaz, ám nem érdemes figyelmen kívül hagyni a részleteket. Midőn mindannyian csak szövetségeseinket igyekeztünk győzelemre segíteni. Biztosan állíthatom, hogy a királyunkat nem téríti le az ösvényéről egy ilyen szerencsétlen véletlen.
- Fontosak a részletek, de ha ténylegesen belemennénk az apróságokba, akkor itt ülnénk még egy hét múlva is, anélkül hogy bármire is jutnánk. Ennek ellenére nem értjük a választásukat, ami a köderdőt illeti, hogy letelepedjenek. Ráadásul remélem megérti, hogyha azt mondom, hogy több száz letelepedett démon bármelyik királyságban riadalmat keltene a nép körében.
Eric továbbra is nézi a kaját, de valahogy sikerül egy kicsit visszafognia magát, s egy kicsit komolyabb arckifejezést vesz fel, hátradőlve a székben. Alister bólint Loreena szavaira, ám mielőtt megszólalhatnál Law, azért odatűzi a magáét.
- Kérem, bocsássanak meg egy pillanatra, de mint jól láthatják az asztalon a Köderdőből származó különböző étkek találhatóak, nem beszélve a csodás Blatti Félszáraz vörösről, s a Fénylevélteáról, mely Lightleaf különlegessége. Fogyasszanak bátran, nem kívánjuk rossz házigazda illúzióját kelteni.
- Hálásan elfogadjuk. - mondja, majd magához vesz egy kis teát és belekortyol. Int Ericnek az egyik ujját feltartva, hogy ne kínozza magát, de ne essen túlzásba. - Borral nem élnénk, a mi testünk kissé másképp viseli, mint az önöké.
- Visszatérve a tárgyalás eredeti indokára határozottan ki merem jelenteni, hogy a Köderdő a legjobb választás a népemnek. A világon sajnos nem sok hely van, ahol békében tudnánk élni, és mint mondtam, a két nemzet közötti kapcsolat minden bizonnyal gyümölcsöző lenne.

- Nem sok hely, és Nebelwald sem tartozik ezek közé. - közli fagyosan. - A levelükben határvédelmi feladatokat emlegettek, illetve közigazgatási segítséget. Nem kétlem, hogy a tudásdémonok nagyon jól értenek a számokhoz, de hogy ilyen mélyen beengedjük őket az ügyeinkbe, az teljesen kizárt. Nem akarok feleslegesen kertelni, nem igazán lelt támogatottságra az ötletük. - Ahogy befejezi a mondatot, némi kiáltozást hallani kintről, s pár pillanattal később csörömpölést is. Talán valaki betörte a városháza egyik ablakát? Alister Cecilre pillanat, aki pedig nyomban Larsra.
- Lars, utána tudnál nézni mi történt? - Az öreg férfi elfordul, majd várakozóan kóstol a teába, igen zavartan a kellemetlenségek miatt. Gerard is oldalra fordítja a fejét, majd fél füllel a csörömpölés forrását kutatja.
- May kedves - fordul felém - menjen és segítsen nekik. – s újra a tárgyalásra koncentrál. Magam csupán bólintok a „parancsra” és sarkon fordulva, már indulok is a hang irányába. Kifelé menet még hallom, ahogy folytatja. - Nem érdemes ennyire sietni. Én csak megindokoltam, miért pont a Köderdő királysága felé kezdeményeztünk. Ha a kezdeményező levelünk alapján akarnánk egyezséget kötni, semmi értelme nem volna ennek a találkozónak. De engedelmével azonnal a tárgyra is térnék. Szeretnénk az erdőn belül egy területet, ahol a démonok letelepedhet, és békében élhetnek, akár a nebenwaldiakkal együtt is. Ennek számos kedvező következménye volna az önök országában. Közülük csupán csak egy a határvédelem.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gloria

avatar
Felszentelt Apáca
Felszentelt Apáca
- Találkoztam annak idején egy holdpappal, akinek a közelében mindenki, aki átkot viselt rosszul lett. Mi a garancia rá, hogy egy ilyen nem támadna a magamfajtákra? Láttam már bérgyilkost munka közben. Mi a garancia rá, hogy valaki nem küld egyet rám, csak mert diplomata vagyok? Látják, milyen egyszerű sztereotípiákkal dobálózni. De jobb is, hogy ezt hallottam. Így már tudom, hogy amit mutatni fogok, azzal biztosan le fogom önöket nyűgözni.
A démon elképesztően nagyra volt magával, de talán egy tudásdémontól nem is lehetett mást várni. Sztereotípiákkal dobálózni valóban könnyű volt, és bár kifejthette volna, hogy amiről beszél, azok elszigetelt esetek, ráadásul egy sötét tünde bérgyilkos pont, hogy a démonok ügyét szolgálja, jobban érdekelte, hogy mégis mi az, amiről Gerard úgy gondolta, hogy le fogja őket nyűgözni. A fiú intett a mögötte álló háborúdémonnak.
- Van szerencsém bemutatni a segítőmet. Elég érdekes beszámolóval szolgál nekünk. El tudnád mondani, hol is voltunk tegnap.
Loreena nem értette, hova akarnak kilyukadni, így kérdőn nézett fel az izomkolosszusra. A háborúdémon most állt fel először, így a hercegné jobban szemügyre tudta venni. Magas volt, az arca sebes, a karjai olyan vastagok voltak, mint egy ember combja. Kétség kívül egyetlen ütésével ketté tudta volna törni a tárgyalóasztalt. Felsőtestén feslett ing feszült, még a legnagyobb méret, amit találtak is kicsi volt rá, és ettől szegény elég nevetségesen nézett ki… A tünde mégis értékelte belül, hogy legalább próbálkozott. Ami igazán szembetűnő volt, az viszont az arckifejezése. Egyszerűen nem látta rajta a háborúdémonokra jellemző vérszomjat és agressziót, inkább mintha meg lett volna szeppenve, mint egy kisgyerek, akit felszólít a tanítónéni, hogy számoljon be a leckéről… Csakhogy a nebuló nem írt házi feladatot.
- Utaztunk és voltunk a városban, meg a fogadóban, bejártuk az utcákat, vettünk gombát, utána pedig voltunk a szentélybe is.
A sötét tünde delegáció láthatóan nem volt lenyűgözve, a tudásdémon pedig gyorsan intett a társának, hogy üljön le.
- Gondolom nem szükséges ragoznom. Az én társam, ez a vérengző harcosnak született gyilkológép a legjámborabb, legbékésebb lélek, akivel valaha találkoztam. - próbált némi szenvedélyt erőltetni a hangjába, de elég mesterkéltnek tűnt. Loreena nem tudta eldönteni, hogy vajon komolyan gondolja, amit mond, vagy mindez egy begyakorolt szónoklat része?
- És tudják mi tette ezzé: a holdhit! Azért Mistwoodsot környékeztük meg az ajánlatunkkal, mert az önök hite mentőövet jelent mindazoknak, akiknek elegük lett saját magukból. Nem akarnak egy démont a közigazgatásban látni? Helyes! Amíg az önök kezében összpontosul a hatalom, szabadon megszabhatják, ki élhet itt, és ki nem. Talán egy, egyetlen egy célból jöttünk a világra, de tudják én mit gondolok: nem vagyunk kötelesek ezt választani. És biztos vagyok benne, hogy nem egy démon vagy, aki így érez. Itt az elő példa rá.
Gerard vett egy nagy levegőt, majd folytatta, kihasználva, hogy a sötét tünde oldal megnémult a döbbenettől.
- Íme hát az első ajánlatunk: Kérünk egy területet, ahol a démonok letelepedhetnek, hogy békés, polgári életet élhessenek. Mint mondtam, a közigazgatásba nem kívánunk befurakodni, így önökön állna, kit engednének az országukba és kit nem, ráadásul az önök törvényei lennének érvényben azon a területen is. Bárkit, aki törvényt sért, könnyedén meg tudnának büntetni. Cserébe nem mást ajánlunk fel, mint a démonok veleszületett adottságait: gondoljanak csak vele, micsoda munkaerő egy háborúdémon teszem azt egy építkezésnél. S természetesen jelentős haderőt is képviselnek. Most béke van, de ahogy a világot elnézem, elég lenne egy apró szikra, hogy újabb erdőtűz vegye kezdetét. Talán az egyetlen dolog, amit feltételnek szabnék, az egy holdszentély lenne, hogy a démonoknak az áldozattételhez ne kelljen olyan messzire zarándokolniuk.
Loreenánk minden szó a torkán akadt, szinte alig vette észre, hogy közben a testőrök, Cecile és Lars visszatértek. Lopva a társaira pillantott, de a démon olyannal hozakodott elő, amire egyáltalán nem volt felkészülve. Ugyanakkor - és ebben bizonyára sokan nem értettek volna egyet vele - ez olyan helyzet volt, amikor egyesek kaphattak esélyt arra, hogy megtalálják a helyüket és a saját megváltásukat. Milyen tünde lett volna, ha ezt megtagadja tőlük? Hogy tudott volna tükörbe nézni? Ha találkozik egyszer Riellel vagy Yrsillel mit mondott volna nekik? Végülis ő kérte Gerardot, hogy nyűgözze le, de álmában sem gondolta volna, hogy ez sikerülhet.
- Hiszek abban, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, akkor is ha látszólag minden körülmény mást mond. - kezdte nagyon óvatosan. Hiszen Lightleaf is pont ezért jött létre. Malachit szemei Ericet tanulmányozták. A démon láthatóan zavarban volt, nem szívesen beszélt.
- A bizalom viszont nem olyan dolog, ami egyik pillanatról a másikra kialakul. Szeretném hallani Erictől is, hogy mit szeretne. - egy halvány mosolyt erőltetett az arcára, és reménykedett, hogy jól emlékezett a háborúdémon nevére. - Nem fogunk kinevetni azért, ha egyszerűen fogalmazol. Csak szeretném tudni, mit érzel. Utána, ha megengedik kérnék egyetlen percet a tanácsosokkal.
A fejében elkezdett körvonalazódni egy terv, egy kezdetleges megállapodás feltételei, de nem akarta azelőtt felajánlani, hogy ne egyeztetett volna Alisterrel és Cordeliával. Nem tett olyan ígéreteket, amit esetleg nem tudott megtartani.
Eric hol a tündére nézett, hol Gerardra bátorítást várva, de végülis erőt vett magán, hogy ismét felálljon. Arca furcsa vicsorba torzult, valószínűleg mosolyogni próbált, és kis bátorságot lehelni magába.
- Biztos sok rosszat tettem, de érdekel a Hold, a holdpappal akivel utaztunk sokat értekeztünk erről, azt mondta, hogy a Hold bárkinek válaszol, hogy a Hold mindenkit szeret, engem is. - láthatóan nagyon erőlködött, hogy választékosan beszéljen, de végül inkább röviden lezárta a mondandóját.
- Ez a város szép hely.
Gerard elégedetten bólintott.
- Köszönöm. - mondta Ericnek a hercegné is, majd felállt és intett a tanácsosoknak, hogy kövessék a tárgyalóterem egyik sarkába. Ott suttogva szólalt meg, hogy a démon oldal ne hallja a megbeszélést, főleg, hogy elég nagy vitára számított.
- Én nem szeretném megtagadni a hitet azoktól, akik azt tényleg keresik. Adjunk próbaidőt nekik... Interjúnak vetjük alá azokat, akik a holdhitet akarják követni, hogy valóban így van-e, utána kapnának fél év próbaidőt, hogy be tudnak-e illeszkedni. Maximum húszat, esetleg szétszórva őket... Közben pedig folyamatos diplomáciai kapcsolatban állnánk a démonokkal. Mit szól, Sir Alister? A bizalom lassú kiépítésének első lépcsője lehet ez, ha tényleg ez a szándékuk bele kell menniük ebbe az ajánlatba. - hadart, hogy minél előbb a végére érjenek az egyeztetésnek, és hogy ne tudják félbeszakítani a felháborodásukkal a mondandóját. Mikor végzett szinte kapkodta a levegőt. Alister a földet bámulva gondolkodott, így először Cordelia szólalt meg.
[color=Orchid] - Meggyőző húzás volt egy félkegyelműnek tűnő háborúdémont hozni. Egyet kell értenem azzal, Lady Loreena, hogy az elképzelése működőképes, bár, én egy kicsit tartok a végeredménytől. Könnyen lehet, hogy ezzel megbízott emberek kerülnének be a területre, akik kellően elhivatottak a beépüléshez, s felkészültek arra, hogy minden feltételnek megfeleljenek, amikor pedig beteszik a lábukat az ajtón...
- Akkor jön a kéz és a test is, erre gondold, Cordelia tanácsos? kérdezte Alister. - Jogos félelem, az ember nem lehet sosem eléggé óvatos, de úgy érzem, hogy lehet becsületes emb... személy a démonok között is, végső soron pedig a próbaidő után bármikor tudnánk változtatni a szabályokon, ne feledjük, hogy ez egy olyan helyzet, ahol tényleg mi diktálunk.
Sokkal nagyobb felbolydulásra számított, de a tanácsosok meglepően jól fogadták az ötletét. A fülében kicsit kevésbé dobolt a vér mostmár, és először az út alatt úgy érezte, talán sikerül elérnie, hogy mindenki elégedett legyen.
- Tökéletesen értem az érveit, Cordelia tanácsos, és igaza is van. Ugyanakkor, ha a démonoknak a beépülés a céljuk, hirtelen legalább három ennél sokkal egyszerűbb módját is fel tudnám sorolni önnek, főleg hogy nálunk nincsenek emberpapok, akik megéreznék őket. És így van Sir Alister. Egyetlen rossz lépés, és a megállapodásnak lőttek. Ha rábólintanak visszamegyek és felvázolom nekik a dolgot.
- Ez igaz, nem kételkedek őfelsége döntésének helyességében, csak felvetettem egy lehetőséget. - - válaszol Cordelia, kissé meghunyádszkodva. Végül Alister bólintott rá a dologra.
- Nincs ellenemre, pláne, ha ilyen kontrolált keretek között történik a dolog... Ennek ellenére úgy gondolom, hogy lehet tudnánk ennél egy kicsit előnyösebb megállapodásra is jutni, kíváncsi lennék, hogy mit ajánlanának még fel a meggyőzésünk érdekében.
Az öreg elmosolyodik, és kacsintott egyet.
- Eszes alaknak tűnik a férfi, aki képviseli az ügyet, biztos vagyok benne, hogy vannak tervei még a meggyőzésünkre. Kíváncsi vagyok, hogy miféle értéket tudna még felajánlani nekünk a megegyezés érdekében.
Lory elmosolyodott és bólintott Alisternek, majd visszasétált az asztalhoz, és leült a helyére. A tárgyalás folytatódott.
- Tegyük fel, hogy elhisszük, hogy vannak önök között olyanok, akik valóban a Holdban keresik a megváltást és a lehetőséget egy békés életre. A tanácsosokkal látunk esélyt egy hosszabb távú megállapodásra, mégha ez az esély csekély is. Kell valami, amivel odaállunk Mistwoods népe elé, hogy miért is fogadunk be démonokat... És fel kell készülnünk arra is, hogy nem fognak hinni abban, hogy tisztességesek lennének a szándékaik. Látniuk kell, hogy megéri.
Ő is kíváncsi volt, hogy mit tud még Gerard ajánlani, noha a saját fejében már inkább a konkrét feltételeket fogalmazta. Ingoványos terepére tévedtek a politikának, és tudta, hogy Armin ebben sokkal jobb volt nála, amennyi előnyös üzletet megkötött már a tündékkel és vámpírokkal... De a herceg most sajnos nem volt itt. Gerard összeráncolta a szemöldökét.
- Nehéz dolog bármi konkrétat mondani ilyen óvatosság mellett... ugyanakkor még nem egy olyan helyzet van, ahol a démonok kiemelkednek a többi faj közül. Kezdés gyanánt például bizonyíthatjuk szívósságunkat azzal, hogy hozzájárulunk az utolsó Nagy Vadászat által érintett terület felvirágoztatásához.
Loreena Alisterre pillantott. Az ő üzletei egyszerűen voltak, két ajánlat és esetleg finomhangolás, de még soha nem volt célja, hogy a tárgyalópartneréből minél többet kihúzzon. Még sokat kellett tanulnia az üzletről, például azt, hogy van, aki jobban jár és van, aki rosszabbul. Szerencsére a tanácsos a segítségére sietett. A férfi kihúzta magát és arcán ragadozószerű mosoly jelent meg.
- Tisztelt diplomata úr, nyilván tisztában kell lennie azzal, hogy mennyire kétes lépés lenne hagyni, hogy egy szervezett démoncsoport harcba bonyolódjék a területeinkben belül, akkor is, ha a Nagy Vadászatról van szó. Megvan persze a lehetősége annak, hogy pozitív hatása lenne, de nem kell mondanom, hogy miféle következményei lennének, ha esetleg egy háborúdémon elszabadul... Mind ismerjük a fajtársai temperamentumát, attól tartok ez felesleges kockázat, s nagyon rosszul is elsülhet. Biztos tud ennél jobb ajánlatot tenni, nemde?
- Nos, ha már a démonokkal járó előnyöknél tartunk, ne feledjük a tudásdémonok határtalan ismereteit, amikkel megtölthetik az önök könyvtárait. Elég csak pár üres lapot adni a kezükbe, hogy legyen hova levésni a tudásukat.
- Ezt természetesen alapvető előnynek tekintettem eddig is.
- Az önök óvatossága mellett ezt a feltételt eszembe sem jutott megkérdőjelezni. Én csak egyéb, a nép számára könnyebben észrevehető apróságokat soroltam.
A hercegné úgy érezte kínozhatták volna még a démonokat órákig, akkor sem léptek volna előre. Szeretett volna a végére jutni ennek a tárgyalásnak.
- Beszéljünk a konkrétumokról. Amit mi fel tudunk ajánlani az a következő: gyűjtsék össze azokat a démonokat, akik valóban a Holdvallást akarják követni. Őket ez után a Holdpapok interjúnak vetnék alá, hogy teszteljék az elhivatottságukat. Akik ezen átmennek, azok kapnak fél év próbaidőt, hogy lássuk mi is és önök is, hogy be tudnak-e illeszkedni. Fél év alatt aki akar, az képes lesz bizonyítani a közvetlen környezetének is. Egyszerre húsz démont tudunk fogadni próbaidőre, természetesen szétosztva a Köderdő területének egészén, a kosztért és a kvártélyért pedig ugyanúgy dolgozni fognak, mint akárki más, de természetesen igyekszünk mindenkinek megtalálni a feladatot, amire a legjobban alkalmas. A próbaidő végével a démon eldöntheti maradni akar-e velünk, és persze erről a sötét tündék akik időt töltöttek vele szintén szavazni fognak. Természetesen ez idő alatt folyamatos diplomáciai kapcsolatban maradna a két nép egymással, és folyamatosan egyeztetnének a fejleményekről.
Hátradőlt.
- Tudom, nem az, amit kértek, de ha komolyan gondolják a kapcsolatok javítását, akkor ez lehet az első lépés, ebben a formában.
- Amennyiben megfelelünk majd az elvárásaiknak, egy konkrét területre is települhetünk majd, ahogy kértük?
Már megint ez a nyavajás település kérdés!
Úgy tűnt a démonoknak ez a sarokkő, csak éppen nem értette miért. Ugyanakkor nekik pedig pont ez volt az, amit el akartak kerülni. Óvatosan kellett fogalmaznia.
- A személyes véleményem az, hogy mindenkinek jobbat tesz, ha nem tömörülnek kommunákba. Ha a sötét tündék látják, hogy együtt lehet élni a démonokkal, jobban meg fognak bízni bennük, és önöknek is az egyén szintjén mindenképpen jobb, hogyha túlnyomórészt sötét tündékkel veszik magukat körbe. Ennek ellenére ezt a kérdést nyitva hagynám. Lássuk meg, hogyan működik ennyi, lássuk meg, hogy képesek leszünk-e bízni egymásban, és ha ezekre a válasz hosszabb távon is igen, akkor ki tudja. Talán megkaphatják amit akarnak, de nem most.
A maga részről emberöltőkben gondolkozott, hiszen a démonok élete hosszú volt, nekik nem számított néhány generáció, de Loreena remélte, hogy ők ez alatt az idő alatt okosabbá és körültekintőbbé válhatnak majd, és talán az igazi tervüket is felfedhetik. A szavaira Alister tanácsos is hevesen bólogatott.
- Maximálisan egyet kell értenem, ha külön helyekre kerülnek, akkor egyértelműbben megmutathatják azt, hogy valóban őszinte nyitási vágy vezérli őket - Alister hangja kicsit élesebbre váltott. - S nem csak egy elf területeken belüli hegemónia kiépítéséről van szó.
Loreena nem mert ilyen hevesen érverlni, de tulajdonképpen erről volt szó. Gerard megeresztett egy óvatos mosolyt.
- Mit szólnak ehhez: a próbaidő elteltével megadják az esélyt, hogy bizonyítsuk, nem akarjuk belülről széthasítani az országukat, mondjuk egy olyan helyen, ahol nem tudunk semmi bajt keverni. Valahol az isten háta mögött. S akkor minden félelmüket elhessegethetik.
- Emlékeztetném, hogy a próbaidő fél évre szól, de csak húsz démonnak. Miért ragaszkodnak ennyire a saját településhez, ha élhetnének együtt a sötét tündékkel is? Messze kevesebb gondjuk lenne így.
- Egyszerűen csak könnyebb a be és kitelepülőket szemmel tartani, ha egymáshoz közelebb vannak. Ráadásnak pedig a már alkalmazkodott démonok egymásnak is támaszt nyújthatnak. A fél éves próbaidőt természetesen elfogadom.
Bullshit
Ez volt az első, ami eszébe jutott. Rettenetesen furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy mi ez a falu mánia, és csak reménykedni mert abban, hogy a démonok nem Nebelwaldot nézték ki, hogy kialakítsanak lassan egy királyságot maguknak. Ezeket a gondolatokat viszont már megtartotta magának, a fő célja az volt, hogy végre egyezségre jussanak. Az egyetlen, ami megnyugtatta, az Alister tanácsos elégedett arckifejezése volt. Ha a sötét tündék úgy gondolták, hogy a hercegné megfelelően képviseli az érdekeiket, akkor ő személyesen már nyert ezzel az egésszel.
- Az első felében nem feltétlenül értek egyet, de a regisztrálásukkal és a szemmel tartásukkal járó adminisztrációt magunkra vállaljuk, hiszen első sorban nekünk lesz dolgunk vele. A második részében viszont igaza van, a következő hullámnál ezt a tényt mindenképp figyelembe fogjuk venni. Ami a gyakorlati részét illeti, gondolom egyértelmű, hogy a próbaidő első percétől kezdve vonatkoznak az adott démonra a törvényeink, ugyanakkor a félreértések elkerülése végett jó lenne, ha engednék, hogy megvizsgáljuk, hol van eltérés az önök és a mi törvényeink között, már ha a démonok rendelkeznek egyáltalán ilyesmivel. A település kérdése pedig... Továbbra is azt mondom hagyjuk nyitva a kérdést, de hogy lássa, hogy nem értelmetlen szélmalomharcot vív, véleményem szerint, amit elérhet az annyi, hogy idővel engedjük az apróbb települések létrehozását, de mindenképpen elszórva a Köderdőben. Hogy egy több faluból álló összefüggő terület alakuljon ki, ami a démonok ellenőriznek, az teljesen kizárt, ha belegondol, olyan, mintha kiszakítanának egy darabot az országunkból, ezt pedig nem engedhetjük meg. Az alkalmazkodáshoz és a békéhez együttélés kell, pont ez a város ahol vagyunk a legjobb példa erre.
Remélte, hogy innentől nem lesz semmiféle fennakadás. A tanácsos lelkes bólogatása jól esett neki. Kintről valami halkabb zaj szűrődött be, de túlságosan lefoglalták az itteni események ahhoz, hogy törődjön vele.
- Akkor az egyesség megköttetett! - nyújtotta felé a kezét Gerard. Lassan fújta ki a levegőt és szinte nem is hitt a fülének, mikor a démon végre mindent elfogad, amit kitalált. Megkönnyebbült, hogy sikerült olyasmit találnia, ami a lelkiismeretének is jó, és a tárgyaló feleknek is...
Elfogadta a kinyújtott kezet, és rászorított, majd sajátkezűleg töltött mindenkinek a kikészített borból.
- A hosszútávú együttműködésre. - emelte meg a kupáját.
- Ki gondolta volna. - Jegyezte meg Alister egy kicsit hitetlenkedve, de lényegében elégedetten. - Őszintén, egy pillanatig se hittem, hogy találhatunk majd olyan megegyezést, amely mindkét fél számára elfogadható, de szerintem ez sikerült. Jó reménységre ad okot a jövőt tekintve.
Mindenki megemelte a kupáját, majd kiitta a benne lévő bort, és még Eric is elégedetten vigyorgott, hogy ő is kaphatott belőle…

Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Gerardnak kis híján nevetni támad kedve. Egy pillanatig azon kezd el gondolkozni, vajon Lilithyra, esetleg Alfonz számított volna rá, hogy ez fog történni, vagy csak a szerencse mosolygott rá ismét, melyet akkor érdemelt ki, amikor eladta a lelkét az ördögnek. Akárhogy is, olyan magas labdát kapott, amit egyszerűen lehetetlen nem lecsapni.
- Találkoztam annak idején egy holdpappal, akinek a közelében mindenki, aki átkot viselt rosszul lett. Mi a garancia rá, hogy egy ilyen nem támadna a magamfajtákra? Láttam már bérgyilkost munka közben. Mi a garancia rá, hogy valaki nem küld egyet rám, csak mert diplomata vagyok? Látják, milyen egyszerű sztereotípiákkal dobálózni. De jobb is, hogy ezt hallottam. Így már tudom, hogy amit mutatni fogok, azzal biztosan le fogom önöket nyűgözni.
Ekkor intett Ericnek, hogy annak rendje módja szerint mutatkozzon be. Pár percnyi tanácskozás elég volt, hogy tudja, ezt az ellenérvet a másik fél majdnem minden tagja inzultusnak fogja venni.
- Van szerencsém bemutatni a segítőmet. Elég érdekes beszámolóval szolgál nekünk. El tudnád mondani, hol is voltunk tegnap?
A teremben mindenki értetlenül nézett Ericre. A démonnak látszólag rohadtul nincs kedve ehhez, de kihúzza magát a parancsra, s feláll az asztaltól, olyan hivatalosan és feszítve amennyire tud. Kifejezetten magas teremtés, sebes arccal, s olyan karokkal, mint egy ember combja. Felsőjén feslett ing, pattanásig feszülve, ez volt a legjobb méret amit találni lehetett rá, de még így is roppant nevetségesen néz ki, a hurkás izom kiüt az öltözéke alól, mint goblin az elfek közül. Arca ijesztő, ám a kifejezés ami rajta ül leginkább a mélyen szégyenkezés démon verziója lehet, roppant ostobának tűnik.
- Utaztunk és voltunk a városban, meg a fogadóban, bejártuk az utcákat, vettünk gombát, utána pedig voltunk a szentélybe is.
Intett Ericnek, hogy foglaljon helyet, mert látszott rajta, hogy mindjárt elájul idegességében.
- Gondolom nem szükséges ragoznom. Az én társam, ez a vérengző harcosnak született gyilkológép a legjámborabb, legbékésebb lélek, akivel valaha találkoztam - a hangja tele volt indulattal és odaadással, ahogy azt próbálta meg imitálni, hogy tiszta szívből, őszinte módon beszél - És tudják mi tette ezzé: a holdhit! Azért Mistwoodsot környékeztük meg az ajánlatunkkal, mert az önök hite mentőövet jelent mindazoknak, akiknek elegük lett saját magukból. Nem akarnak egy démont a közigazgatásban látni? Helyes! Amíg az önök kezében összpontosul a hatalom, szabadon megszabhatják, ki élhet itt, és ki nem. Talán egy, egyetlen egy célból jöttünk a világra, de tudják én mit gondolok: nem vagyunk kötelesek ezt választani. És biztos vagyok benne, hogy nem egy démon vagy, aki így érez. Itt az elő példa rá. - Vett egy nagy levegőt, majd folytatta - Íme hát az első ajánlatunk: Kérünk egy területet, ahol a démonok letelepedhetnek, hogy békés, polgári életet élhessenek. Mint mondtam, a közigazgatásba nem kívánunk befurakodni, így önökön állna, kit engednének az országukba és kit nem, ráadásul az önök törvényei lennének érvényben azon a területen is. Bárkit, aki törvényt sért, könnyedén meg tudnának büntetni. Cserébe nem mást ajánlunk fel, mint a démonok veleszületett adottságait: gondoljanak csak vele, micsoda munkaerő egy háborúdémon teszem azt egy építkezésnél. S természetesen jelentős haderőt is képviselnek. Most béke van, de ahogy a világot elnézem, elég lenne egy apró szikra, hogy újabb erdőtűz vegye kezdetét. Talán az egyetlen dolog, amit feltételnek szabnék, az egy holdszentély lenne, hogy a démonoknak az áldozattételhez ne kelljen olyan messzire zarándokolniuk.
A másik fél tagjain látszódott, hogy alaposan meglepődtek rajta. Jó ideig nem is kaptak választ.
- A bizalom viszont nem olyan dolog, ami egyik pillanatról a másikra kialakul. Szeretném hallani Erictől is, hogy mit szeretne.
~ Cöh, jellemző. Azt hiszik, megjátssza magát.
- Nem fogunk kinevetni azért, ha egyszerűen fogalmazol. Csak szeretném tudni amit érzel. Utána ha megengedik kérnék egyetlen percet a tanácsosokkal.
Nem úgy tűnik, hogy Eric túl sokat értene abból, hogy miről is van szó, de azért bőszen bólogat. Aztán amikor végre összeszedi magát, megpróbál az arcára valami vérfagyasztó dolgot erőltetni, amit talán mosolynak kéne nevezni.
- Biztos sok rosszat tettem, de érdekel a Hold, a holdpappal akivel utaztunk sokat értekeztünk erről, azt mondta, hogy a Hold bárkinek válaszol, hogy a Hold mindenkit szeret, engem is. Ez a város szép hely.
~ Te jó ég, ez még jobban sikerült, mint vártam.
~ Fogd rövidre, mert unatkozom.
- Köszönöm. - mondja a démonnak, majd feláll. Ő és a többi tünde elvonulnak magukban társalogni.
- Szép munka volt. – súgta oda Ericnek.
- Remélem máskor is mehetek majd a szentélyhez, s akkor viszek majd gombát.
A három tünde ekkor visszaér, majd ismét helyet foglalnak az asztalnál.
- Tegyük fel, hogy elhisszük, hogy vannak önök között olyanok, akik valóban a Holdban keresik a megváltást és a lehetőséget egy békés életre. A tanácsosokkal látunk esélyt egy hosszabb távú megállapodásra, még ha ez az esély csekély is. Kell valami, amivel odaállunk Mistwoods népe elé, hogy miért is fogadunk be démonokat... és fel kell készülnünk arra is, hogy nem fognak hinni abban, hogy tisztességesek lennének a szándékaik. Látniuk kell, hogy megéri...
Láthatóan összeráncolta a szemöldökét, amikor felvázolták neki a helyzetet. Nem maradt több érv a tarsolyában, abban reménykedett, hogy feltételeket fognak diktálni, amit ő sorra elfogad. De hogy újabb ajánlatot tegyen...rohadt tündék, gondolta magában, úgy vergődnek, mint a sarokba szorított vad.
- Nehéz dolog bármi konkrétat mondani ilyen óvatosság mellett...
~ Nem jó, azt fogják hinni, hogy engedményeket akarok kicsikarni!
- ...ugyanakkor még nem egy olyan helyzet van, ahol a démonok kiemelkednek a többi faj közül.
~ Ne halandzsázz, ne halandzsázz! Mondj valami konkrétat!
- Kezdés gyanánt például bizonyíthatjuk szívósságunkat azzal, hogy hozzájárulunk az utolsó Nagy Vadászat által érintett terület felvirágoztatásához.
Alister kicsit kihúzza magát, s halvány shiteater mosoly jelenik meg a képén.
- Tisztelt diplomata úr, nyilván tisztában kell lennie azzal, hogy mennyire kétes lépés lenne hagyni, hogy egy szervezett démoncsoport harcba bonyolódjék a területeinkben belül, akkor is, ha a Nagy Vadászatról van szó. Megvan persze a lehetősége annak, hogy pozitív hatása lenne, de nem kell mondanom, hogy miféle következményei lennének, ha esetleg egy háborúdémon elszabadul...mind ismerjük a fajtársai temperamentumát, attól tartok ez felesleges kockázat, s nagyon roszul is elsülhet. Biztos tud ennél jobb ajánlatot tenni, nemde?
~ Ó, hogy gargarizálnál mélységi vérrel, te rohadék!
- Nos, ha már a démonokkal járó előnyöknél tartunk, ne feledjük a tudásdémonok határtalan ismereteit, amikkel megtölthetik az önök könyvtárait. Elég csak pár üres lapot adni a kezükbe, hogy legyen hova levésni a tudásukat.
- Beszéljünk a konkrétumokról. Amit mi fel tudunk ajánlani az a következő: gyűjtsék össze azokat a démonokat, akik valóban a Holdvallást akarják követni. Őket ez után a Holdpapok interjúnak vetnék alá, hogy teszteljék az elhivatottságukat. Akik ezen átmennek, azok kapnak fél év próbaidőt, hogy lássuk mi is és önök is, hogy be tudnak-e illeszkedni. Fél év alatt aki akar, az képes lesz bizonyítani a közvetlen környezetének is. Egyszerre húsz démont tudunk fogadni próbaidőre, természetesen szétosztva a Köderdő területének egészén, a kosztért és a kvártélyért pedig ugyanúgy dolgozni fognak, mint akárki más, de temrészetesen igyekszünk mindenkinek megtalálni a feladatot, amire a legjobban alkalmas. A próbaidő végével a démon eldöntheti maradni akar-e velünk, és persze erről a sötét tündék akik időt töltöttek vele szintén szavazni fognak. Természetesen ez idő alatt folyamatos diplomáciai kapcsolatban maradna a két nép egymással, és folyamatosan egyeztetnének a fejleményekről. Tudom, nem az, amit kértek, de ha komolyan gondolják a kapcsolatok javítását, akkor ez lehet az első lépés, ebben a formában.
~ Azt vajon tudják, hogy egy démon engedély nélkül is mindenütt a nép közé szokott fészkelődni...?
- Ezt természetesen alapvető előnynek tekintettem eddig is. – nézett Alister tanácsos mélyen Gerard szemébe.
- Az önök óvatossága mellett ezt a feltételt eszembe sem jutott megkérdőjelezni. Én csak egyébb, a nép számára könnyebben észrevehető apróságokat soroltam.
- Amennyiben megfelelünk majd az elvárásaiknak, egy konkrét területre is települhetünk majd, ahogy kértük?
- A személyes véleményem az, hogy mindenkinek jobbat tesz, ha nem tömörülnek kommunákba. Ha a sötét tündék látják, hogy együtt lehet élni a démonokkal, jobban meg fognak bízni bennük, és önöknek is az egyén szintjén mindenképpen jobb, hogyha túlnyomórészt sötét tündékkel veszik magukat körbe. Ennek ellenére ezt a kérdést nyitva hagynám. Lássuk meg, hogyan működik ennyi, lássuk meg, hogy képesek leszünk-e bízni egymással, és ha ezekre a válasz hosszabb távon is igen, akkor ki tudja. Talán megkaphatják amit akarnak, de nem most.
Alister is bólint, igen hevesen ráadásul.
- Maximálisan egyet kell értenem, ha külön helyekre kerülnek, akkor egyértelműbben megmutathatják azt, hogy valóban őszinte nyitási vágy vezérli őket. S nem csak egy elf területeken belüli hegemónia kiépítéséről van szó.
Váratlanul érte Alister érvelése. Megeresztett egy óvatos mosolyt, majd folytatta.
- Mit szólnak ehhez: a próbaidő elteltével megadják az esélyt, hogy bizonyítsuk, nem akarjuk belülről széthasítani az országukat, mondjuk egy olyan helyen, ahol nem tudunk semmi bajt keverni. Valahol az isten háta mögött. S akkor minden félelmüket elhessegethetik.
- Emlékeztetném, hogy a próbaidő fél évre szól de csak húsz démonnak. Miért ragaszkodnak ennyire a saját településhez, ha élhetnének együtt a sötét tündékkel is? Messze kevesebb gondjuk lenne így.
- Egyszerűen csak könnyebb a be és kitelepülőket szemmel tartani, ha egymáshoz közelebb vannak. Ráadásnak pedig a már alkalmazkodott démonok egymásnak is támaszt nyújthatnak. A fél éves próbaidőt természetesen elfogadom.
- Az első felében nem feltétlenül értek egyet, de a regisztrálásukkat és a szemmel tartásukkal járó adminisztrációt magunkra vállaljuk, hiszen első sorban nekünk lesz dolgunk vele. A második részében viszont igaza van, a következő hullámnál ezt a tényt mindenképp figyelembe fogjuk venni. Ami a gyakorlati részét illeti, gondolom egyértelmű hogy apróbaidő első percétől kezdve vonatkoznak az adott démonra a törvényeink, ugyanakkor a félreértések elkerülése végett jó lenne, ha engednék hogy megvizsgáljuk, hol van eltérés az önök és a mi törvényeink között, már ha a démonok rendelkeznek egyáltalán ilyesmivel. A település kérdése pedig... Továbbra is azt mondom hagyjuk nyitva a kérdést, de hogy lássa, hogy nem értelmetlen szélmalomharcot vív, véleményem szerint amit elérhet az annyi, hogy idővel engedjük az apróbb települések létrehozását, de mindenképpen elszórva a Köderdőben. Hogy egy több faluból álló összefüggő terület alakuljon ki, ami a démonok ellenőriznek, az teljesen kizárt, ha belegondol, olyan, mintha kiszakítanának egy darabot az országunkból, ezt pedig nem engedhetjük meg. Az alkalmazkodáshoz és a békéhez együttélés kell, pont ez a város ahol vagyunk a legjobb példa erre. A maga részéről úgy érzi a tárgyalás vége felé közelednek, reméli hogy már nem lesz semmi fennakadás.
~ Mindjárt leszúrom magam...
Alister teljes elégedettséggel bólint, olyasféle lelkesedéssel, mintha csak egy apa lenne, aki látta, ahogy a fia megvédte magát az őt megverni akaró csúnya szomszéd fiútól. Kintről valamilyen halk zajt véltek felfedezni, de egyelőre nem tűnik túlzottan jelentősnek.
- Akkor az egyesség megköttetett! - nyújt a kezét elégedetten az asztal másik vége felé.
- A hosszútávú együttműködésre. - emeli meg a kupáját.
- Ki gondolta volna. Őszintén, egy pillanatig se hittem, hogy találhatunk majd olyan megegyezést, amely mindkét fél számára elfogadható, de szerintem ez sikerült. Jó reménységre ad okot a jövőt tekintve. – végül aztán megelégedetten koccintanak.
A döntés meghozatott, úgy tűnik, hogy minden a maga módján rendeződött, s ünnepelhetjük az örömteli konklúziót, hogy egy lehetetlen kérdésre mégis akadt megoldás. Alister miután lehúzza a pohár italt, ismét felemeli a bort, amit még a fogadóból vett, s még egy kört tölt elégedettségében.
- Bátran, Sir Lars, Testőrasszony, igyanak önök is velünk a döntés örömére. Vidáman mondhatom, hogy már-már történelmi precedensről van szó a Démonok és sötételfek kapcsolatát tekintve, ha valamit, ezt mégis meg kell ünnepelni egy pohár borral, nemde?
Eric elégedett, Cordelia tanácsos kurtán bólint csak, s tartja a poharát. Gerard viszont inkább passzol. Eltolja magától a saját kupáját, majd egy elégedett mozdulattal int a tenyerét előre mutatva. Már azt az egy poharat is érzi a fejében. Sosem viselte jól az alkoholt, a tény pedig, hogy megállt a növésben csak rásegített erre. Ráadásul a démoni hatás sem segített rajta. Bár Lia emlékeiben erről furcsamód nem talált semmit, van egy halvány sejtése, hogy a tudásdémonok hatalmas nemezise a pia.
- Fő a mértékletesség. Sajnos...az Átok velejárója, hogy rosszul viselünk bizonyos világi gyönyöröket.
- Köszönöm, de munka közben nem iszom. – mondja az időközben visszatért Blue.
~ De jó, egy rokon lélek...
- Nem minden Átoké. A sötét tündék hírhedtek az alkoholfogyasztási szokásaikról, de ezt az első érkezők hamar látni fogják. - nézett itt Ericre a hercegnő.
A többiek lehúzzák a poharukban lévő italt...kivéve Lorrena hercegnő lovagját, aki úgy látszik hasonló módon gondolkodik Gerard testőrénél. Helyette az adagját egy kis flaskába tölti.
~ Hm...meglepően kreatív.
- Őfelsége, szeretne mondani esetleg pár szót a tárgyalás margójára, vagy meghajolhatunk, s távozhatunk a dolgunkra?
Alister elmosolyodik, majd hátrapillant, ahogy Cecil ismét belép az ajtón, a nő odalép Alisterhez, majd súg neki pár szót..
- Szerintem mindent elmondtunk amit lehetett.
A férfi egy kicsit gondolkodik a Cecil által súgott szavakon, majd hatalmasat sóhajt. Kintről kiáltozásokat hallani ismét.
- Elnézésüket kérjük, de úgy tűnik, hogy akadt egy kis kellemetlenség.
Az öreg int Cecilnek, aki kurtán bólint.
- A tárgyalás kezdete óta voltak kisebb-nagyobb zavargások a városban, az emberek aggódtak amiatt, hogy mit keresnek itt démonok. Semmi olyasmi persze, amiket a városi őrség ne tudna kezelni, ám...
Pár pillanat múlva egy kő repül be az ablakon, immáron a saját termetekbe, nem egy másik szobába.
- Úgy tűnik, hogy kiszivárogtatták a tárgyalás témáját, ráadásul hibásan, a fél város azt hiszi, hogy démonokat fognak betelepíteni Lightleafbe... De ez nem minden. Itt a főtéren relatív béke van, de a következő pár utcában a népek egymásnak ugrottak. Ennyit tudok csak jelenleg.
Cordelia ijedten tekint körbe, Alister csak homlokát ráncolva gondolkodik. Gerard pedig fáradtan ráncolja össze a homlokát.
- Pontosan kik estek egymásnak?
- Egek, egek...szükségük van esetleg némi...segítségre? - néz nem túl meglepetten az asztal másik felére.
- Még nem tudom. De lehet ha tőlük hallják, hogy eszük ágában sincs itt letelepedni mert amúgy se bírnák hosszútávon a szentséget talán elhinnék.
- Vagy nekik esnének, és akkor csak rontanak a helyzeten. Szerintem a legjobb lenne, ha most minél gyorsabban, minél messzebb kerülnek innen.

Cecil semmitmondóan megrázza a fejét.
- Nem tudom, őfelsége. Csak annyit tudtam meg, amit mondtak kint, személyes véleményem az lenne, hogy az emberek egymásnak...
Alister bólint Lars megjegyzésére, s megszólal kis várakozás után.
- Nem tudom, mennyire hergelődtek fel az emberek, ha eléggé egymásnak ugrottak, aligha fog működni a logika.
Az ajtón kopogtatnak, miközben még egy kő berepül az ablakon, egyenest ledöntve egy kancsó bort az asztalról, eltépve az ablaknál lévő szép, elf hímzéses függönyt. Arcizma sem rendül a történésekre, helyette az asztalra korábban kitett tálkához nyúl, majd elveszi az első harapnivalót, amit meglát. Óvatosan körbeforgatja az ujjaival, mielőtt beleharapna. Lars megjegyzését rendkívül sértőnek találja. Hogy őt holmi szedett-vetett csürhe tagja képes legyen meglincselni? Nevetséges, futott át az agyán.
- Mondcsak, amikor jöttél visszafelé - mondta Bluenak - láttál a közelben azokból az idegesítő virágokból?
- Igen, Uram. - válaszol szenvtelenül, kissé elé helyezkedve, hogyha irányukba repülne egy kő, őt találja el Geri helyett.
- Cecil, kérem kerítse elő Anna von Hellenburg lelkésznőt és Sturm atyát az északiaktól, nekik elég jó gyakorlatuk van az ügyben. Meg akarja mutatni, hogy nem tesz jót a növény önöknek? - kérdezi tőle.
~ Tejó ég... - arra gondolt, hogy azok mellett a virágok mellett nem fog majd olyan effektíven harcolni.
Cecil bólint a dologra, majd elindul kifele, igencsak sietve. Ahogy kitárj az ajtót, egy teljesen lefáradt városi őr esik be rajta, szinte zihálva.
- Nagyon gyorsan távozniuk kell, valami nincs rendben a városban. A zavargásoknál tömegesen halnak meg az őrök, pedig ez elképzelhetetlen, külön erre lettek kiképezve, idegenkezűségről van szó. Az emberek teljesen megőrültek!
Alister és Cordelia roppant rémült, Eric simán csak nem érti miről van szó.
Az ablak felé fordul, ahonnan a kő érkezett. Aztán az ajtó felé. Előrenyújta a kezét, miközben hevesen gondolkodik. Aztán egy fáradt sóhajt megeresztve leengedi.
- Mégsem gyilkolhatunk civiliket...olyan lenne, mint varázslattal dobálni egy gólemet, nincs igazam, Hercegnő? – vágott vissza a korábbi kalandjukra utalva.
- Valahogy úgy. Elvégre meg kellett várnia, hogy magamhoz térjek, és a villámom szétzúzza az arcát. Nem megyek sehova. Én megígértem ennek a városnak az alapításakor, hogy meg fogom védeni, és ezt így gondolom most is.
Határozottan indul el kifelé az ajtón.
- Szükségem lesz az íjamra, elkísérne addig, Mr Crescent?
- Természetesen. De remélem nem gondolta, hogy utánna megszabadulhat tőlem.
Alister nem tűnik különösebben elragadtatottnak, hogy a magad kezében kívánod venni a kérdést, de végül beletörődik az egészbe, s int Cordeliának.
- Mi is megyünk, a fogadóban nagyobb biztonságban leszünk mint itt. A kedves démon követeknek is ezt ajánlom, bár, természetesen nem utasíthatom önöket semmire, viszont a Hold szerelméért, Eric urat ne engedjék, hogy esetleg harcba bonyolódjon. Az mindent elrontana.
És azzal a lendülettel faképnél hagyják őket.
- Milyen kedves a vendéglátóktól...Eric. Ha esetleg úgy adódna, semmiképp se folyasd a vérüket. Tépd ki a dorongot a kezükből, vagy valami hasonló. Nem hiszem, hogy túl veszések lennének.
~ És mégis ennyi őrrel elbántak....
Majd ő is megindul kifelé a fogadóból.
- Figyelj, Eric. Nem szabad őket bántani. Gondolj arra, hogy olyanok ők most, mint a cicák, akik megijedtek a kutyáktól. A fegyvereiket elveheted tőlük, de nem szabad őket bántani. Valaki hazudott nekik, és ezért megijedtek. Te csak arra figyelj, hogy Gedeon Urat ne érje bántódás, és kövesd.
- Köszönöm. Eszem ágában sem volt megszabadulni magától, egész megkedveltem.
- Jól van, nem bántom őket, a cicákat sem bántanám.

Odakint egy háborútól sújtott város, egy posztapokaliptikus tér, vagy bármi egyébb, de biztos nem a békés Lightleaf fogadja őket. Az említett őrség több tagja holtam fekszik, másik pedig emgsebesültek. A tömeg egyre csak hömpölyög. Érdekes módon egy-két őrből nyilak állnak ki. Gerard rászorítja a kezét a Kincsvadász talázmánjára, majd idegesen vakkant egyet.
- Íj!
- Fogjátok be a fületeket.
Loreena ezzel a jelzéssel csettintett egyet a fülbevalóján. Fülsüketítő zúgás töri meg az egyenletes csatazajt.
- Mégis mi a franc folyik itt?!
- EZT MI KÉRDEZHETNÉNK!
Az őrjöngő tömeg megindul feléjük.
- Nem maradt sok időnk. Ráérünk később is gondolkodni, induljunk el!
- NEM KÖLTÖZNEK DÉMONOK A VÁROSBA! SOHA EGY PERCIG NEM VOLT SZÓ ILYENRŐL! MENJENEK HAZA!

~ Ej, nem ért a szóból...
Elindulnak ahhoz a fogadóhoz, ahonnan jöttek. Eric engedelmes, ha rájuk ront bárki is, kiszedi a fegyvert a kezéből (meg is sérülve párszor), de semmi komoly. S ahogy haladnak, hirtelen egy jó 15 emberből álló csapattal találják magatokat szembe, aminek a vezetője egy kövér paraszt, egy szöges bunkósbottal.
- Mocskos démonok, öljétek őket!
Az egész tömeg rátjuk ront. Gerard végignéz a dühödt tömegen. A homlokán az erek már pattanásig feszültek. Elege van az egészből. Elege van a csicsás ruhából, a szentségtől bűzlő városból, a fontoskodó tündékből, a teljesíthetetlen parancsokból.
- Ti...fogalmatok sincs róla, kivel kezdtetek ki! – vicsorog baljós tekintettel
Egy pillanatra felvillan az elméjében Lilithyra feje. Ha itt most leállna gyilkolászni, tuti megölné érte. Inkább lehiggad, s ismét a zsebébe nyúl. Előveszi onnan azt a különös harangot, s megkongatja. Meglepő módon a furcsa és rejtélyes tárgy a tömeget lenyugtatja, akik különösebb zavar nélkül oszlanak szét, most, hogy a dühük elfogyott. Tovább haladnak, ám az egyre közeledő fogadó előtt valami nagyon szokatlant találnak. Az őrség tagjainak holttestei, öt, hat, talán hét is, egymástól nem messze. Mindegyikkel éles tárgy végzett, leginkább egy szúrás, bár néhány testen több is található. Pontos támadások, sebezhető szervekre mérve, eléggé pontos harcos lehet. Gerard elgondolkozik.
- Azt hiszem rájöttünk, miért hullottak el ilyen könnyen a katonák.
Ezután körbenéz nincs e ott valaki, majd elindul a fogadó felé
- Szeretném tudni, hogy mire jöttél rá. - mondja halkan, és utazik tovább Eric nyakában.
Eric gyanakodva nézelődik, valószínűleg felébresztette benne az emlékeket a hullahalom, régi csatákról, elvesztett barátokról, vérgőzös estékről. Egyelőre viszont nem történik semmi érdekes.
- Egyszerű, a merénylő a csőcselék egy tagjának álcázta magát. Emiatt talán fel is tudjuk majd ismerni. Abból, hogy profi módjára tartja a kezében a fegyvert.
Közben tovább menekülnek. Blue a válaszát hallva felnevet felnevet.
- Azt hittem többre jutottál, mint én.
Tovább haladnak, s meglepően kevés ember van ennek a részén a városnak, valószínűleg a legbalhésabbak innen jöhettek, s szinte mind a központban vannak, akik meg nem, azok a házban várakoznak rettegve. Minimális fosztogatás ennek ellenére itt is történik, ám semmi olyasmi, amivel foglalkoznotok kéne. Ahogy mennek, egy kisebb harcot pillantotok meg, két ember a földön fekszik rázkódva a fájdalomtól, egy harmadikat pedig éppen most szúrnak mellkason át egy vékony, jól kovácsolt karddal. Egy vékony tünde a férfi, szép arccal, de rosszul összeforrt orral. Lazán gombolt inget visel, s barnás nadrágot.
- Ajaj...ő lesz a mi emberünk?
- Elég valószínű. Ez a forma csinálta a fesztivált, amikor kimentünk a tárgyalásról.
- Eric, az a Tünde gonosz. Fogjuk meg! De ne bántsd, beszélni akarunk vele.
~ Ugye tudod, hogy csak mert nem tudásdémon, még érti a beszéded...?
A tünde pár pillanatnyi habozás után felemeli a lábát, lerúgja az íves szablyáról az őrt, s lecsapja a pengéről a vért a földre. Most ölt meg három képzett katonát, de a legkevésbé sem tűnik fáradtnak vagy zavartnak, valószínűleg eléggé hozzászokott a harchoz. Eric habozik, majd megfog téged, s szép lassan letesz.
- Rendben, megfogom, könnyű lesz, pici.
Immáron most először tekint rájuk a tünde, aki sekélyen meghajol előttetek, majd egyik kezét a háta mögé teszi, másikat pedig kitartja előre. Negédesen elmosolyodik, hangjából szinte csöpög a méz.
- Távozzatok csak, ehhez semmi közötök sincs. Szabadon elmehettek!
Gerard idegesen néz előre.
- Erre nem számítottam...de tudod...van egy olyan érzésem, ha te itt maradsz, az alkunknak befellegzett.
- Most öltem meg három katonát, biztos, hogy szeretnétek ezt? - Kérdezi a férfi, immáron kicsit irritáltan mosolyogva, majd Ericet figyeli. - Jó nagy... Milyen állat ez?
A démon hatalmas izmos kezeit kitartva közelít a tündéhez, de egyelőre nyugodtan lépked, nincs nyoma benne a sietségnek.
- Tehát nem tagadod... - sóhajt nagyot, miközben könyvet ránt.
Megidézi az Elmezúzás pecsétjeit, majd rögtön ráküldi a tűndére
- Ne sértegesd a barátomat!
Az elmezúzás segítségével kicsit belelát a férfi fejében. Emlékképeket arról, hogy gyerekként a tündék bántották a férfit, arról, hogy az anyja egy sötételf volt teljesen sötét bőrrel, az apja is, arról, ahogy találkozik egy férfival, akinek kopasz feje van, s sebes arca, arról, hogy Lory betöri az orrát, s megszégyeníti... A tünde arcvonásai nem változnak semmit, mukkanás nélkül tűri a képességet, ám valahogy úgy tűnik, hogy mégis hatásos volt a támadásod.
- Nincs mit tagadnom. Egy olyan Lightleafi lakos vagyok, aki nincs megelégedve az itteni viszonyokkal, s saját kezébe vette a dolgokat. A főnök azt mondta, hogy nem ölhetlek meg titeket, de ez nem jeleneti azt, hogy biztonságban vagytok.
Gerard elkomolyodott. Általában ő szokott hasonlókat mondani.
- El sem hinnéd, mennyi mindent túl lehet élni...
Aktiválta a pehelykönnyedséget.
- Ez sajnálatos, és tényleg nincs közünk hozzá. De a kis akciótok keresztbe tesz a küldetésünknek.
Eric kihasználja a csevegést, s ahogy a tünde előtte terem, vaskos karjaival lecsap rá, hogy elkaphassa. A tünde férfi könnyeden lép előre, végig vágva Eric bal kezét egészen a válláig. A démon felhördül, s megpróbál lecsapnia a tündére, de az már előttük van a fegyverével, nem is foglalkozva a bivalyerős démonnal. Nem olyan ellenfél volt, akivel szívesen harcolna. Jobban szerette a nagy célpontokat, akiket könnyű tűpárnává lyuggatni. Újabb pecséteket idéz meg, ezúttal az árnybéklyóhoz tartozókat. Ősszesen négy kötél csószik elő a tenyeréből, melyek mind a tünde felé indulnak meg, hogy a lábára tekeredjenek. Blue Ger elé ugrik. Még időben észleli a varázslatot, s támadólag előre is lendül, miközben útjára indít egy moonlight slasht.
Mind a négy kötél szépen felcsúszik, s eltalálja a férfit, aki meg se próbálkozik a kitéréssel. A támadások semmissé válnak rajta, az összes kötél feketés párává változik, s szétfoszlanak.
~ Hm...ez holdmágia.
~ Egek, már megint nem figyeltél oda a lényegre. Tudta előre, hogy köteleid szértefoszlanak. Tapasztalt ellenfél, aki könnyen fel tudja mérni a másik erejét és képességeit. Gyors ítélőképesség és határozottság...erős harcos.
A férfi félrehajol Blue támadása elől, s a szablyával megcélozza. Eric felbömböl a fájdalomtól, ami szépen lassan dühös ordításba fordul. Mérgesen fordul meg az ellenfeletek felé, de egyelőre nem ront rá, mert látja, hogy a közeletekbe van, s túl sok kárt tehetne bennetek.
~ Időt kell nyernem, hogy tudjak gondolkodni.
Odasuhan mellé és célbaveszi az oldalát egy ütéssel. Hogy biztos megérezze, közben az Erő szavával is felruházza a kezét.
Meglepi vele a tündét, eltalálja a bordáit. Komoly bevitt támadás volt, majdnem biztos, hogy pár bordája meg is repedt, ha egyenesen el nem is tört el. A férfi felhorkan, majd gyorsan kibucskázik oldalra, hogy tartson egy kis távolságot.
- Milyen tudásdémon vagy te?! - Kérdezi dühösen, majd kardjával lendít egyet, aminek hála halvány ezüstös fény veszi körbe a testét. Eric kap az alkalmon, s meglódul, hogy következő támadásban egy ütést vigyen be a férfinak. - A nagy démont viszont nem védi a főnök szava...
Fájdalmasan nyög egyet az ütéskor. A jobb keze láthatóan remeg még egy ideig, az ujjait pedig félig befeszített állapotban tartja. Ennen tetejébe a tünde mostmár a varázslataitól is védi magát. Talán pont az Erő szava az egyetlen, amivel át tudna törni rajta. De azt most egy jó darabig nem használhatja újra.
- Aki képes stratégiát váltani... - nyögött egy nagyon, csakhogy még jobban felidegelje.
~ Többlépcsős támadás kell, amin nem lesz képes átlátni...
Átveszi a könyvet a másik kezébe, majd megidéz újabb négy kötelet és a kezei felé irányítja őket. A kötelek ismét szétfoszlanak semmivé, ahogy elérik a férfi testét. Az megemeli a szablyáját, majd pár pillanat múlva eltűnik, cikázva itt-ott feltűnve. Ericek végigvágja a másik karját is (Kevésbé mélyen, mint a másikat), Gerardnak a másik kezét sebezi meg, majdnem Blue-t is elkapja, de ő még időben kitér előle. Végül a démon háta mögött, nagyjából 3-4 méterre jelenik meg.
- Nem akartam ilyesmikhez folyamodni, de igaz, nem is kellett volna, ha csak távoztok szépen csöndben... S nem idegesítetek.
Meglepett arccal fordul hátra, s néz vele farkasszemet.
- Lássuk hát!
Megidéz maga mellé két sötét dárdát a földbe szúrva. Ezután megérinti őket, mire azok kékes lánggal elkezdenek égni. Az egyikre ráhelyezi a tenyerét, majd vár.
- Ne vedd magadra. Ez csak munka.
A tünde elfordítja fegyverét. A penge hirtelen megcsilland, majd élest fényt bocsát ki magából, ami megvakítja a démont. Nem tudja pontosan, merről érkezik a támadás. A két dárdát otthagyja a földbe szúrva, felugrik a levegőbe amilyen magasra csak tud. Ezután árnypáncélt idéz a testére, hogyha netán mégis utoléri ugrás közben, ne legyen védtelen. A férfi ívesen vág a kéken fénylő kardjával, s készül lecsapni rá a levegőben, ám ahogy cselekszik, egy öblös férfi hang kiált fel valahonnan, s úgy kétméternyi földfal emelkedik a tünde elé, megakasztva a vágását.
- Sam, megvannak a parancsaid, ez nem a része. Elég lesz.
Ahogy kitisztul a látótere, rögvest elkezdi a pecséteket idézni. Ám amikor a fal megjelenik előtte, abbahagyja. Helyette egyszerűen földet ér.
- Eltörték vagy két bordám, ne szólj ebbe bele, te féreg.
A hang ismét megszólal, s a tünde körül lévő fal ráfordul a tündére.
- Mennünk kell, valaki értesítette a határőröket, s nem sokára itt lesznek.
A Samet körülvevő föld lassan elkezd egyre kisebb és kisebb lenni, ám még hallod a férfi hangját.
- A sebesülést vissza fogom még venni...
Földet ér. Egy ideges nyögés keretében féltértdre ereszkedik,, miközben egyik kezével a másikat markolássza. Fáradt volt, és a sebei is elég rosszul festettek. Felpattant, majd a két korábban megidézett dárdát a jobb lábára sűríti össze az ében árnycsóvával, és elrugaszkodik, hogy megkerülje a falat. A túloldalon egy nagyolt emberi formájú kőkoporsó szépen lassan süllyed a föld alá. Bárkinek is hallottátok a hangját, valószínűleg a tünde barátja, s éppen menekíti el. Gerard megidéz egy sötét dárdát és megszúrja vele a koporsót. Sam elégedettlenül felmordul, ahogy beleszúr a vaskos mágikusanyagba. Ekkor hirtelen a lába alatt a föld megmozdul.
- Nyugodj meg, Démon úr... Ha megsérül a társam, nem leszek elégedett.
Hátraesik és kiejti a dárdát a kezéből. Feltápászkodik, majd magához veszi a dárdát.
- Ez vicces...ismerek valakit, aki ugyanezt fogja mondani ellenkező esetben.
Felruházza az Erő szavával a lábát, majd újra támad a dárdával. Ha a föld megint remegni kezdene, dobbant egyet maga alatt és a csóvát az alatta lévő földre küldi. Ám mire feltápászkodik, a kő elsüppedt a földben. A Tünde megszökött, s érdekes módon a holttestek kivételével az utca pontosan ugyanúgy néz ki, mint azelőtt, a földfal ami felemelkedett visszacsúszik a helyére, illetve mellé három egész méretes ékkő jelenik meg a közepén, egy smaragd, egy rubint és egy zafír.
- A kellemetlenségekért.
Szól még a hang, majd ezután elhallgat. Gerardnak kedve támadna üvölteni egyet. Végre volt valami, amit megölhetett volna, de nem tudta.
- Van ötleted, miért csinálták mindezt?
- Ezeket a sebeket el kellene látni. Fel tudsz állni? – mondja, mielőtt odafordulna felé - Bosszú? Legalábbis annak tűnt. Gyerekes, tehetetlen düh, egy sérelemért, a tárgyalópartnereink irányában. Hiszen tőlünk nem akart semmit. Eredetileg. De úgy sejtem most már te is bekerültél a dühe fókuszpontjába. Lehet többet tudhatnánk meg, ha az úgynevezett szövetségeseidet kérdeznénk.
Erci nem tűnik elégedettnek, a sebei egyik kezén egész mélyek, a másikon jelenetéktelenek. Akárhogyan is, vicsorít, de nem rátok, inkább a fájdalomnak.
- Rendben. Csak ne csípjen nagyon. Azt utálom...kaphatok én is követ?
- Ja tényleg, el is felejtettem a vigaszdíjat... - mondja nem kevés szarkazmussal - Jut egy darab mindenkinek.
Neki a zafírra esik a választása.
- Nem értek a kövekhez, de a zöld tetszik. A piros a tiéd lehet. És majd vigyázunk, hogy ne csípjen.
- Pont a pirosat akartam. Válaszol Eric, majd felkapja azt, s mintha nem is zavarnák tovább a sérülések. - Miért kaptuk?

A Démon tétován álldogál, nézegetve a rubintot.
- Fájdalomdíj? Azt hiszem.
- Vagy mert az ellenség naiv...
Tovább megy a fogadó felé.
- Nekem nyolc.
- Nekem tetszik. Még nem kaptam ilyen szép kavicsot ellenségtől.

Innentől már könnyedén eljutnak a fogadóhoz. Ott sérült emberek pihennek egy sör mellett, a város ennek a felében már kicsit csillapodtak az állapotok ezek szerint. Bemegy, majd megkérdi a fogadóstól:
- Üdv. Van a környéken druida, holdpap vagy valamiféle vajákos?
A fogadós kurtán megvonja a vállát.
- Tudok adni szeszt és kötszert, ha megoldják maguktól... hmmm, vendégük van, uram. A szobában találják.
Biccent, majd elveszi az elsősegélycsomagot, bár utólag rájön, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen vele. Arra talán jó lesz, hogy ne fertőződjön el a sebe. Aztán kezében a cuccal elindul a szoba felé.
- Tudtam, hogy csípni fog... - Válaszol szárazon Eric, s vicsorog, már olyan mosolygós módon - De elviselem.
A szobában az ágyon egy szőke nő ül. Arca szépséges, teste úgy szintén, jól sejthetően csábdémon. Elégedetten bólint.
- Olivia. Nem kell bemutatkozni, tudom kik vagytok. Hogy mentek a dolgok? Majd Ericre pillant. - Üdvözöllek, Eric.
A háborúdémon látszólag ismeri a nőt, s elégedetten bólint neki. Gerard ellenben olyan fejjel néz a démonra, mint akinek karót szúrtak át a szívék, és utolsó erejével még szitkozódni akar egyet.
- Én viszont nem tudom, hogy ki vagy.
- Néha szégyellős asszony, néha pedig szemtelen kéjlány. Most éppen LIlith egyik megbízottja.
A nő ásít, s elhever az ágyon, ahol korábban Gerard aludt. A másik démon hümmög egyet, aztán leül valahova.
- Azt hiszem ennél több nem is kell. Ha te is odavagy a kamillateáért ki kell ábrándítsalak: itt csak olyan van, ami szentséget áraszt.
Szusszan egy nagyot.
- Az egyesség megszületett. Ha van egy papírod, le is tudom írni a részleteket.
Blue eközben leül az egyik ágyra Eric-kel és elkezdi ellátni a sebeit.
- Akkor mondd meg Lilithnek, hogy amit nekem szánt, teljesült. - a továbbiakban nem foglalkozik vele.
- Köszönöm, most nem kell semmi, csak a végeredmény. Válaszol szemtelenül mosolyogva, majd a kérdésre elmosolyodik. - Te vagy a tudásdémon, nálad kéne papírnak lennie.
Eric nyöszörög a sebek fertőtlenítésére, de próbál a lehető legügyesebben viselkedni, s nem nyavalyog.
- Én vagyok a tudásdémon, ezért nem kéne nálam lennie. - vág neki vissza - De szerencsére fel vagyok készülve.
Elővesz egy papírt, majd a láthatatlan tintával lekörmöli a részleteket.
- Tessék. A szöveg akkor válik láthatóvá, ha azt mondod, "tea".
- Nagyszerű. Akkor ez egy jól végzett munka, az Úrnő és a Király biztos elégedett lesz majd. A jutalmad majd a tornyodban kapod meg... Te viszont, bérgyilkos, most rögtön. – odamegy hozzá, és átnyújt neki egy kis erszényt - Nem leszel elégedetlen a pénzzel, a tárgy meg... – súgja neki úgy, hogy ő ne hallhassa - Nos, egy kis bónusz, tudod miért. Ne feledd, titok.
Olivia megsimogatja Eric fejét, a démon elégedett. Ezután tesz pár lépést a szobából kifele, s int nektek.
- Javaslom gyorsan távozzatok, bár, elvileg nincs több veszély.
Gerard még mélázott egy kicsit magában. Pár perc után indul csak meg.
~ Meg fogom ölni...meg fogom ölni őket egytől egyig. Meglakolnak, amiért át kellett élnem ezt.
~ Azt hiszem ez volt a mai nap legértelmesebb mondata. – kacagott Lia ironikusan. Valójában ő is örült, hogy végre mehetnek máshova.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gloria

avatar
Felszentelt Apáca
Felszentelt Apáca
Úgy tűnt mindenki elégedett volt ezzel a végeredménnyel, meglepő módon Sir Alister is, pedig Loreena egyáltalán nem számított arra, hogy az öreg tanácsos beéri egy kompromisszummal. A férfi elégedetten itta ki a kupájából a bort, majd töltött mindenkinek még egy kört.
- Bátran, Sir Lars, Testőrasszony, igyanak önök is velünk a döntés örömére. Vidáman mondhatom, hogy már-már történelmi precedensről van szó a Démonok és sötételfek kapcsolatát tekintve, ha valamit, ezt mégis meg kell ünnepelni egy pohár borral, nemde?
A háborúdémon elégedetten bólintott, Cordelia tanácsos is tartotta a poharát és természetesen a hercegné is, hiszen ilyen eseményeken illett koccintani. Gerard-Gedeon azonban úgy tűnt nem csatlakozik hozzájuk, még a formaság kedvéért sem.
- Fő a mértékletesség. Sajnos...az Átok velejárója, hogy rosszul viselünk bizonyos világi gyönyöröket.
- Köszönöm, de munka közben nem iszom.- mondta a bérgyilkosnő is. Lorynak eszébe jutott egy másik kedves bérgyilkos ismerőse… Ha ezt Cynewulf hallotta volna, vagy szívrohamot kapott volna, vagy csak a röhögéstől terült volna el a földön hirtelen, ugyanakkor Sharlotte-ról sem tudta volna elképzelni, hogy munka közben igyon. Úgy tűnt a női bérgyilkosok sokkal merevebbek és kötelességtudóbbak voltak férfi társaiknál. Lory azért odakoccintotta a poharát azokéhoz akik ittak, és szerencsére nem látta, hogy Lars áttölti a magáét egy kis laposüvegbe.
- Nem minden Átoké. A sötét tündék hírhedtek az alkoholfogyasztási szokásaikról, de ezt az első érkezők hamar látni fogják. - nézett itt a háborúdémonra. Tudott volna mesélni... Alister letette a fölösleges poharakat és meghajolt.
- Őfelsége, szeretne mondani esetleg pár szót a tárgyalás margójára, vagy meghajolhatunk, s távozhatunk a dolgunkra?
- Szerintem mindent elmondtunk amit lehetett.
Cecil ekkor lépett oda Alisterhez és a fülébe suttogott néhány szót. A férfi kicsit gondolkozott, majd hatalmasat sóhajtott, kint pedig ismét felharsantak a kiáltások.
- Elnézésüket kérjük, de úgy tűnik, hogy akadt egy kis kellemetlenség. - az öreg intett Cecilnek, aki kurtán bólintott, első sorban Loreenának.
- A tárgyalás kezdete óta voltak kisebb-nagyobb zavargások a városban, az emberek aggódtak amiatt, hogy mit keresnek itt démonok. Semmi olyasmi persze, amiket a városi őrség ne tudna kezelni, ám...
Pár pillanat múlva egy kő repült be az ablakon, a nép nemtetszésének hatékony kifejezőeszközeként.
- Úgy tűnik, hogy kiszivárogtatták a tárgyalás témáját, ráadásul hibásan, a fél város azt hiszi, hogy démonokat fognak betelepíteni Lightleafbe... De ez nem minden. Itt a főtéren relatív béke van, de a következő pár utcában a népek egymásnak ugrottak. Ennyit tudok csak jelenleg.
Cordelia ijedten tekintett körbe, Alister csak homlokát ráncolva gondolkodott a megfelelő megoldáson.
Nem mehet semmi simán, mi?
Gondolta a hercegné keserűen.
- Egek, egek...szükségük van esetleg némi...segítségre? - kérdezte Gerard, de valahogy Loreena nem bírta nem hallani benne az iróniát. Ennek ellenére a bérgyilkos előrelépett, hogy tényleg kész segíteni nekik.
- Pontosan kik estek egymásnak? - kérdezte Loreena először Ceciltől, majd a démonokra nézett. - Még nem tudom. De lehet ha tőlük hallják, hogy eszük ágában sincs itt letelepedni mert amúgy se bírnák hosszútávon a szentséget talán elhinnék.
Ekkor Larsdall lépett mellé, kezét a kardján nyugtatva.
- Vagy nekik esnének, és akkor csak rontanak a helyzeten. Szerintem a legjobb lenne, ha most minél gyorsabban, minél messzebb kerülnek innen.
- Ez is egy lehetőség, igen. - válaszolta Larsnak.
Cecil megrázta a fejét.
- Nem tudom, őfelsége. Csak annyit tudtam meg, amit mondtak kint, személyes véleményem az lenne, hogy az emberek egymásnak...
Alister bólintott Lars megjegyzésére, és kis várakozás után meg is szólalt.
- Nem tudom, mennyire hergelődtek fel az emberek, ha eléggé egymásnak ugrottak, aligha fog működni a logika.
Az ajtón kopogtattak, miközben még egy kő repült be az ablakon, egyenest ledöntve egy kancsó bort az asztalról, eltépve az ablaknál lévő szép, elf hímzéses függönyt. A tudásdémon felvett egy gyümölcsöt és megforgatta a kezében, mielőtt beleharapott volna.
- Mondd csak, amikor jöttél visszafelé láttál a közelben azokból az idegesítő virágokból? - kérdezte a bérgyilkosnőtől.
- Igen, Uram. - válaszolt a nő színtelen hangon.
- Cecil, kérem kerítse elő Anna von Hellenburg lelkésznőt és Sturm atyát az északiaktól, nekik elég jó gyakorlatuk van az ügyben. Meg akarja mutatni, hogy nem tesz jót a növény önöknek? - kérdezte Gerardot. A maga részéről ezt egy elég jó ötletnek tartotta, és több mint elég bizonyítéknak. Cecil bólintott az utasításra, majd elindul kifele. Ahogy kitárta az ajtót, egy kimerült városi őr esett be rajta, kapkodva a levegőt.
- Nagyon gyorsan távozniuk kell, valami nincs rendben a városban. A zavargásoknál tömegesen halnak meg az őrök, pedig ez elképzelhetetlen, külön erre lettek kiképezve, idegenkezűségről van szó. Az emberek teljesen megőrültek!
Alister és Cordelia roppant rémültnek tűnt, Loreena pedig hirtelen lett nagyon haragos. Lightleaf őreit… Legalábbis a vezetőiket maga választotta ki még a város alapításakor, és bár azóta történtek cserék, egyszerűen megbocsájthatatlannak tartotta, hogy valaki, bárki ilyesmit tegyen a városában és a jelenlétében. Persze szigorúan véve nem az ő városa volt, de attól még végig bábaként állt mellette a születésénél, és nem hagyhatta, hogy tönkretegyék! Gerard kinyújtott kézzel fordult először az ablak, majd az ajtó felé, de végül csak felsóhajtott.
- Mégsem gyilkolhatunk civiliket...olyan lenne, mint varázslattal dobálni egy gólemet, nincs igazam, Hercegnő?
- Valahogy úgy. Elvégre meg kellett várnia, hogy magamhoz térjek, és a villámom szétzúzza az arcát. - nem akarta felhozni az esetet, de ha már Gerard megtette, ő aztán nem fog se tagadni se szégyellni semmit. Igen, a gólem kiütötte őt elsőre, de utána az ő villámnyila robbantotta le az arcát, így nem tekintette vereségnek, inkább csapatmunkának. Még ha nem is tudta, hogy egy démonnal kellett együtt dolgoznia. A városőr felé megrázta a fejét.
- Nem megyek sehova. Én megígértem ennek a városnak az alapításakor, hogy meg fogom védeni, és ezt így gondolom most is.
Határozottan indult el kifelé az ajtón.
- Szükségem lesz az íjamra, elkísérne addig, Mr Crescent?
- Természetesen. De remélem nem gondolta, hogy utána megszabadulhat tőlem. - indult el utána a holdőr is. Alister láthatóan nem volt boldog, de nem is ellenkezett.
- Mi is megyünk, a fogadóban nagyobb biztonságban leszünk, mint itt. A kedves démon követeknek is ezt ajánlom, bár, természetesen nem utasíthatom önöket semmire, viszont a Hold szerelméért, Eric urat ne engedjék, hogy esetleg harcba bonyolódjon. Az mindent elrontana.
A háborúdémon a tásai felé fordult.
- Milyen kedves a vendéglátóktól...Eric. Ha esetleg úgy adódna, semmiképp se folyasd a vérüket. Tépd ki a dorongot a kezükből, vagy valami hasonló. Nem hiszem, hogy túl vészesek lennének.
A bérgyilkosnő felmászott az asztalra és onnan egyenesen át Eric vállára.
- Figyelj, Eric. Nem szabad őket bántani. Gondolj arra, hogy olyanok ők most, mint a cicák, akik megijedtek a kutyáktól. A fegyvereiket elveheted tőlük, de nem szabad őket bántani. Valaki hazudott nekik, és ezért megijedtek. Te csak arra figyelj, hogy Gedeon Urat ne érje bántódás, és kövesd. - mondta neki kedvesen, mintha csak egy aranyos nagy melák lett volna…
- Köszönöm. - majd visszafordult Larshoz. - Eszem ágában sem volt megszabadulni magától, egész megkedveltem. - nevetett rá a férfira, majd előre ment. Már érezte a szelet az ökle végén, és kész volt azonnal ütni, hogyha arra lenne szükség.
- Jól van, nem bántom őket, a cicákat sem bántanám. - hallotta még Eric dörmögését maga mögött.
Amikor kinyílt az ajtó a helyzet olyannak tűnt, mint egy gigantikus kocsmai verekedés, csak véresebb és erőszakosabb annál. Az emberek csoportokba verődve dobálták az őröket mindennel, ami a kezük ügyébe akadt, azok pedig vékony botokkal verték őket és próbálták visszatartani, ám a baj nagyobb volt, mint elsőre látszott: több őr mellkasából nyilak álltak ki, amire önmagában ez a kis zúgolódás nem lett volna képes… Valami határozottan bűzlött itt.
- Íj! - hallotta Loreena a tudásdémon hangját, de nem tudta, hogy mégis mit akar ezzel. Loreena a saját íjára gondolt, de mivel az nem votl nála, kénytelen volt nagyrészt kevéske druidamágiájára támaszkodni. Eszébe jutott a holdagyar-fülbevaló amit még az amazonoktól kapott ajándékba, és most is azt viselte, valahogy illett a sötét tünde színekhez. De volt más haszna is.
- Fogjátok be a fületeket.
A holdagyar fülsüketítő üvöltése egy pillanat alatt elnémította a zavargást, így a hercegné végre szóhoz juthatott.
- Mégis mi a franc folyik itt?! - remélte, hogy ezzel ad egy kis időt a többieknek is, hogy kiszúrják az esetleges VALÓDI ellenséget.
- EZT MI KÉRDEZHETNÉNK!- válaszolta egy magas férfihang.
Nem kellett túl sok idő, öt-tíz másodpercen belül a tömeg feléledt, és egymást tromfolva ordítottak vissza, hol támogatva az előző hangot, hol pedig a démonokat ócsárolva. Az őrök a pajzsaikkal igyekeztek visszatartani őket, és megvédeni a diplomatákat, esélyt adva nekik, hogy eljussanak a felszerelésükhöz.
- Nem maradt sok időnk. Ráérünk később is gondolkodni, induljunk el!
- NEM KÖLTÖZNEK DÉMONOK A VÁROSBA! SOHA EGY PERCIG NEM VOLT SZÓ ILYENRŐL! MENJENEK HAZA! - üvöltött vissza nekik, majd elindul lefelé határozottan ő is. El kellett érnie az íját, ha esetleg még jobban elfajulna a helyzet. De nem futott. Kizárt dolog volt, hogy félelmet mutasson ebben a városban, de azért megidézett maga köré egy lepkerajt, hogy bármelyik pillanatban ráuszíthassa valakire. Csak zavarásnak voltak jók, de legalább látványosan távozhatott. Sajnos a mondandója úgy tűnt, süket fülekre talált.
Úgy tűnt, elég volt egyetlen szikra, hogy minden eddig kimondatlan ellenségeskedést felszínre hozzon az itt élőkből. Az egyik sarkon éppen egy elfet rugdaltak a földön, másikon pont egy emberrel tették ezt, harmadikon pedig egy gazdag déli kézműves házát fosztották ki. Mindig is instabil hely volt a rengeteg különféle nép miatt, de ilyen még sosem történt az előtt… És az őrök… Alig látott közülük a téren kívül, pedig ennél sokkal többnek kellett volna lennie.
- A Holdra... Mi a fene folyik itt. - mondta ki Alister a gondolatait helyette.
Néhol a tömegből volt, aki megpróbálkozott megtámadni a különítményt, hiszen elég előkelőnek tűntek, egy-egy jól irányzott rúgás, máshol a pillangó-légió megoldotta ezt a problémát, így épségben jutottak el a fogadóig. Nagyon nehéz volt Loreenának, hogy ne álljon meg mindenhol rendet tenni, de tudta, hogy az nagyon lelassította volna őket, és nem lett volna több szélmalomharcnál. Nem lehetett ott mindenhol, valahogyan a forrást kellett megtalálniuk.
A fogadó üres volt, csupán egyetlen őrt ápoltak benne, így gond nélkül feljutott a szobájába. Azonnal látszott, hogy már járt ott valaki előtte, az asztal lapja az ajtó felé volt fordítva, és egy papírt szegeztek rá egy tőrrel, aminek a pengéje egy lángnyelvre hasonlított.
A wolpertinger agancsos hajpántját lecserélte a villámdiadémra, hátára vette a tegezét kezébe pedig az íját. Komolyabban átöltözni már nem volt ideje, így kénytelen volt ennyiben küzdeni. A hosszú szoknyája oldalát feltépte még, hogy könnyebben mozogjon. Csakis ez után lépett oda a papírhoz, és tépte le a tőrről, hogy elolvashassa.

" Lady Loreena Wildwind... A Sötételfek hercegnéja. Mennyi idő is telhetett már el azóta, hogy csak egy jelentéktelen kis határőr voltál...? Nem fontos.

Lightleaf neked köszönhető. Szép az, amit tettél ezzel a településsel, sajnálom azt, amit viszont én készülök tenni. Szükséges rossz. Nem rabolom az időd viszont, elfoglalt vagy, tedd a dolgod.

Emlékszel mit mondtál nekem? Remélem igen. Én emlékszem. "


Letépte a cetlit és egy haragos üvöltés keretében a földre dobta. Pontosan tudta, hogy ki írta, még így is, hogy ennél a kis üzenetnél több bizonyítéka nem volt rá. Véreskezű Adolf… Reménykedett benne, hogy legközelebb már egy oldalon találják magukat, hiszen eddig sem az elvekben különböztek, csupán a módszerekben. Nade ami sok az sok.
- Így kíméljen meg a tünde egy mocskos... utolsó...
Haragosan robogott le a földszintre, legalábbis robogott volna, de Alister tanácsos az útjába állt.
- Lady Loreena, ha egy pillanatra kérhetném a figyelmét.
- Sir Alister, most nincs időm erre, futtában mondja el amit akar.
- Csak annyit akartam mondani önnek, hogy nagyszerűen kezelte a mai problémát, s hogy a Herceg biztosan nagyon elégedett lesz a döntéseivel. Úgy gondolom, hogy többször kéne ilyesmivel foglalkoznia... Mindenesetre, vigyázzon magára, mi Cordelia tanácsossal itt maradunk a szobában.
Azzal a férfi vissza is sietett a hálókamrájába. A tünde nem hibáztatta érte, és jobb is volt, hogy legalább rájuk nem kellett figyelnie.
- Köszönöm Sir Alister, ez sokat jelent. Bárcsak méltóbban ünnepelhetnénk.
Azzal már rohant is tovább. Elő kell kerítenie a tettest.
- ADOLF! TUDOM, HOGY ITT VAGY TE HÁLÁTLAN ROHADÉK!!!!!!
Persze nem tudta, de elő akarta csalni. Végtelenül dühös volt, igazából nem is tudja mikor volt utoljára tényleg ennyire dühös, és csak reménykedett benne, hogy a férfi saját kezűleg tűzte az üzenetét az asztallapra. Ám a kiáltására nem válaszolt senki, csupán néhány tanácstalan arc fordult felé, de őket sem érdekelte igazán, hogy mi a baja. Hamarosan viszont belefutott Cecilbe és Larsba.
- Őfelsége, nem találtam az embereket, akiket keresett, azt viszont megtudtam, hogy valaki egymás ellen hergelte a népeket. A keresztesek azt hiszik, hogy a csillagosok hozták a démonokat. Az elfek a két csoport közé szorultak. Mik a parancsai? - kérdezte a nő.
- És tudom is ki volt az. - remegett a dühtől, miközben válaszolt Cecilnek. Hol lehetett ilyenkor a lelkésznő és a pap? Remélte, hogy nem történt velük semmi komoly. - Ki kell menteni azokat, akiknek nincs közük ehhez az egészhez, az ártatlan áldozatokat védjük meg, és kísérjük a druidaszentélybe. Ez legyen az önök elsődleges küldetése, én is segítek, menet közben kitalálom, hogy lehet lenyugtatni a kedélyeket. A katolikus templomnál le fogok szakadni, beszélnem kell az északiakkal, hátha tisztázni tudom a helyzetet, de velem ne törődjenek, csak mentsék ki a tündéket ebből a káoszból.
- Elárulná ki tette, és hogy néz ki? Lehet kiszúrjuk a tömegben. Valamint fenség, mondtam, hogy nem szabadul meg tőlem. Én is önnel tartok. - majd el is felejtette, hogy Lars mit ígért, és úgy tűnt a holdőr is az a szavahihető, becsületes testőr féle volt.
- Magas, kopasz, tagbaszakadt emberférfit keresünk. Adolfnak hívják... - nem volt idejük vitatkozni, pedig meg kellett volna győzni Larsot, hogy Cecilnek és az embereknek van rá szüksége, de inkább nekiindult a városnak. Amint kilépett az ajtón aktiválta a villámdiadémot, nehogy egy hirtelen eltévedt nyíl eltalálja.
- Nem tudom ki ez, nem hallottam róla. Errefelé működik? Esetleg valamilyen banditavezér? Biztos, hogy az emberek közé akar menni, Lady Loreena? Veszélyes lehet ilyen forrongó kedélyek között.
- Régebben tünde területeken működött, de magát inkább szabadságharcosnak tartja és nem banditának. A sötét tündék egyenlőségéért küzdött, meg kellett volna ölnöm, de nem tettem és azóta szerencsére nem hallatott magáról. Hiba volt megkímélnem. - magyarázta hadarva. Nem tervezte eltitkolni, ami történt, nem vezetett volna sehova. Akkor helyesnek ítélte amit tett, a jövőt pedig ennyire részletesen nem látta. - És nem fogok megijedni ettől a várostól, sem pedig egy csatától, főleg hogy ez a helyzet úgy tűnik, az én hibám.
- Ha a sötét tündék egyenlőségért küzdött, akkor vajon miért akar keresztbe tenni valaminek, amiből profitálhatnak? Na nem mintha én örülnék a démonoknak, de a tudásuk hasznos lehet...
- Szép kis disznóól, ember, aki szíve jóságából harcol azokért, akik nem kérik... Démonok, akik pedig békés szándékkal akarnak betelepülni. - jegyezte meg keserűen Cecil keserűen, miközben elsétáltak egy ház mellett, aminek az ajtajában egy ember férfi áll, vasvillával a kezében. Nem foglalkozott a tündékkel, látszólag a családját védelmezte csak.
- Furcsa viszont, hogy ennyi csönd után pont most tért vissza. Van valamilyen sejtéjük, hogy mi hívhatta ide?
Ahogy haladtok tovább egy kézműves műhelyből kiáltást hallottak, majd utána egy másik mélyebbet is.
- Nem tudom... - válaszolta Larsnak, és Cecilnek sem tudott mást mondani. Ötlete sem volt, hogy miért volt itt Adolf, és mi haszna van a káoszból.
- Meg fogom kérdezni tőle, mielőtt elvágom a torkát.
A műhelyből hallatszó kiáltásra a társaira pillantott, majd futólépésben indult meg az irányba.
- Kíváncsi leszek a válaszára.
Ahogy beléptek a műhelybe motoszkálást hallottak, és sírást. Mikor elhaladtak az egyik ajtó mellett, bepillantva egy klasszikus, déli puritánsághoz illő szobát láttak. Az asztalon egy férfi hevert, mellkasát átszúrták egy ócska karddal, vére a idegesítő hangon csöpögött a döngölt padlóra. A szobában egy nő állt, ölelve egy másik férfit, s egy gyermeket. A férfi sérült volt, vállából patakzott a vér. Ahogy megpillantotta az érkezőket, átöleli a feleségét.
- Kérem ne!
Féltek. Féltek attól, hogy kifosztani jöttek a házat, és ez mélyen szíven ütötte Loreenát, pedig úgy vélte azért meg lehet őket különböztetni a közönséges haramiáktól, de még az északiaktól is. Ezt a harcot nem a tündék kezdték.
- Jól vannak? - kérdezte, miközben a holttestez lép, kereste rajta hogy egy másik falusi volt-e vagy bandita esetleg... Lars és Cecil megálltak az ajtóban.
- Azt hiszem... Szerencsénk volt. - válaszolta a férfi. Az asztalon fekvő holttest egy magas, erős kötésű férfié volt, hosszú és zsíros hajjal, mely szinte egész fejét sűrűn takarta. Öltözéke leginkább északias, nyakán pedig aranyból készült kereszt lógott, de ez most az asztalon hevert mellette. Valami viszont határozottan nem stimmelt rajta.
Loreena bólintott a család felé.
- Itt nincsenek biztonságban, elkísérjük önöket a druidaszentélybe, ha szeretnék. Viszont... Lightleaf nem nagy város, látták már valaha ezt a férfit?
Az apa habozott egy pillanatig.
- Azt igazán megköszönnénk, hölgyem... Gyorsan történt az egész, nem igazán tudtam megfigyelni ki is volt ez. Csak azt tudtam, hogy egyik pillanatban még itt voltunk a szobában az ajtó mögött bújva, majd rögtön utána betört a férfi, s nekünk rontott. Azt hiszem a Jóisten figyelt ránk, s szerencsénk volt, hogy megbotlott a szőnyegben, időt adva, hogy leszúrjam a karddal, amit a nagyapámtól kaptam.
A halott kardja valóban ott volt a földön, kifejezetten jó állapotban lévő kis penge volt, amivel látszott, hogy a tulajdonosa sokat törődött. Nem egy egyszerű paraszt fegyvere.
- Most meg tudja figyelni, jöjjön. - intette közelebb a férfit, de Larsdall közbelépett. Egyik kezével megérintette Loreena vállát, másikkal pedig meglazította a kardját a hüvelyben.
- Várjon fenség. - majd szemeit gyorsan végigfuttatta a termen, hogy mégis milyen műhelybe tévedtek be.
- Csapdát sejt, Mr. Crescent? - kérdezte tündéül. A műhelyben rengeteg edény és kancsó volt, jó eséllyel egy fazekashoz tévedtek be, de ebben a helyzetben nem lehetett tudni hol rejtőznek ellenségek.
- Cecilnek gyanús. - válaszolta Lars is tündélül, majd a fazekashoz fordult. - Kérem mutassa a kezeit.
A férfi kinyújtotta, és megmutatta a tenyerét. A kardforgatás meglátszott a kézen, de a férfién nem volt semmi, ami erre utalt volna.
- Úgy látszik tévedtem. - engedte el magát egy kicsit a holdőr. - Ismerte a férfit? Városbeli?
- Franziska, kérlek menjetek ki a szobából.
A gyermek és a nő elhagyták a szobát, majd végül a férfi kis erőlködés után megfordította a testet. A holttest arca kifejezetten szép volt, nem ilyesmit várt volna az ember egy átlagos útonállótól. Nyakából az aranyláncos kereszt átlódult a túlsó oldalra.
- Igen, ismertem. Nem rég költözött ide a családjával. Azt hiszem Északi.
Loreena felsóhajtott.
- Tehát valaki felbujtotta.... Jöjjenek, elkísérjük magukat a szentélybe. - Nem akarta tovább húzni itt az időt. Még megvárta, hogy a fazekas lecsukja a holttest szemét, és kicsit félresöpörje a haját.
- Köszönjük nagyon. Szólal meg a gyermek, majd végül az édesanyja. - Nem tudjuk mi történt, de a város teljesen megőrült.- szólalt meg az anya is.
Ekkor tűnt fel a hercegnének a halott forradásos füle… És hirtelen rátört a felismerés.
- Várjunk csak... Ez a férfi egy tünde! - teljesen meg volt döbbenve, de nem lehetett véletlen. Mintha régóta készültek volna erre a támadásra. Közben viszont elkezdi kikísérni a családot.
- Embernek álcázott tünde? Ha ez az ember eddig a sötételfek egyenlőségéért harcolt, most miért dolgozna együtt a tündékkel? Tudja mit, nekem ez már túl kusza....
- Voltak még, akik akkoriban költöztek ide és esetleg furcsák voltak? - kérdezte már a szentély felé menet.
- Nos, mindig költöztek ide népek, északiak, tündék, elfek, mindenféle népek, még vámpír is egy-egy. Nem tűnt fel, hogy igazán furcsa alakok kerültek volna ide, de igazából ki tudja. Miért kérdezi?
- Mert úgy tűnik ez az akció jó előre le volt szervezve és a tanácskozás volt az ürügy, hogy kirobbanjon a csetepaté, csak nem értem miért. - válaszolt Lory. Úgy érezte, hogy nem járnak jó nyomon. - Köszönöm a segítséget.
Majd Larshoz fordult ismét.
- Adolf kompániájában mindenfélék megfordultak, akik egyetértettek az ügyükkel, vagy olyan tündék voltak, akik sötét tünde párt választottak maguknak. De hogy mit keres itt Lightleafben és mit akar, az nekem is magas.
- Értem. - zárta le Lars röviden, majd csendben követte ő is a családot, miközben tekintete ide-oda járt.
- Nade erről honnan tudhattak? - kérdezte Cecil. - A démonokra céloz esetleg? Mi hasznuk lenne ebből?
Ahogy haladtok tovább az utcák egészen üresek, akadtak néhol emberek, akik járkáltak, sőt randalírozók, is - Többek között pár elf és ember, aki egy boltot fosztott ki - de amúgy eléggé elkerülték a kis kompániát, talán túl nagy falatnak látszottak. Loreena amikor ilyet látott kilőtt egy-egy szélmágiával erősített figyelmeztető nyilat, de ez csupán rövid ideig jelentett megoldást, mikor biztonságosnak látták, a fosztogatók ugyanúgy visszatértek. A szentélyhez vezető út további része relatívan nyugalmas volt, akadtak persze kisebb verekedések, de nem találkoztak semmilyen Adolf-féle banditával, s azok a lövések se érték el a csapatot, melyeket a főtéren láttak. Maga a szentély egészen tele volt, sok sérültet hoztak ide, a druidák pedig kemény erőfeszítésekkel próbálták gyógyítani a rászorulókat, nem válogatva ember és tünde között. Mikor megérkeztek, a családfő hálásan szólalt meg.
- Nagyon köszönjük a segítségüket, veszélyes út lett volna, de immáron biztonságban vagyunk. Tehetünk valamit köszönetképpen?
Loreena megrázta a fejét, és a többiek is hasonlókép gondolkodtak. A család tovább állt, ekkor pedig Cecil lépett mellé.
- Lady Loreena, mik a parancsai?
A hercegné megmasszírozta a homlokát. Le akart válni a templomnál, hogy utána nézzem Sturm atyának, de fontosabbnak tartotta a család biztonságba helyezését… és egyébként sem ért volna el vele semmit. A forrást kellett elkapni, és biztos volt benne, hogy utána a katolikusok és a protestánsok is megnyugszanak majd, idővel. Nem ez a nap vet véget a Hellenblatt-vállakozásnak.
- Ami eddig. Minél többeket ide kell hoznunk... De ha van jobb ötletük, hogy vessünk véget ennek az egésznek, akkor ne fojtsák magukba.
- Valamivel elő tudnánk csalogatni ezt az Adolfot? - kérdezte Lars.
- Nincs.- Válaszolt Cecil halkan. - Ha gondolják távozhatok, s jelezhetem a város szélén lévő őröknek, hogy segítsenek nekünk ebben, s idehozzák a népeket.
- Legyen így. - bólintott Cecilnek, majd Larshoz fordult. - Mivel nem tudom mit akar, ezért nem tudom azt sem mi ugrasztotta ki a bokorból. Nem tudok jobbat annál minthogy kiállok a főtérre és kihívom. Így sincs garancia, hogy elfogadja, de talán a büszkeségére apellálhatunk. Legendaként akart feltámadni végülis...
Cecil bólintott és elsietett, hogy végrehajtsa a parancsot. A holdőr megvakarta a fejét.
- Az nem lenne túl jó ötlet. Ennyire nyíltan célpontot csinálni magából...
Ekkor egy őr botorkált be a szentélybe.
- Egyszerűen semmi jobb nem jut az eszembe. - válaszolta Larsnak karba tett kézzel. Közben az őrhöz lépett. - Javul a helyzet?
A fiatal elf férfi a kérdésre kurtán bólintott, aztán kapcsol, aztán fájdalmasan a fejéhez kapott.
- Kicsit. Továbbra is megy a harc, de legalább úgy tűnik, hogy a népek egy része elfáradt. Sok a sérült, néhány halott is van... Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi lehetséges errefelé.
- Én sem. Egy tagbaszakadt kopasz emberférfit keresek, aki nem idevalósi. Látta valahol?
- Akadnak utazók, biztos volt ilyen is... Sajnos nem tudok segíteni ennél többet, kicsit zavaros a fejem... - a férfi próbált gondolkodni egy kicsit, de végül feladta. - Sajnálom.
Loreena Larsra pillantott.
- Marad a kihívás. - azzal meg is indult a főtér felé. Életében nem csinált még ilyen ostobaságot, és ezt pontosan tudta is, de minden jobb volt, mint egy helyben toporogni.
- Nem, nem, nem, nem, nem. Ezt nem teheti fenség. Túl veszélyes. Ki kell találnunk valami mást. - rohant utána Lars. Lefelé menet több őrrel és emberekkel is találkoztak, akik a szentély felé siettek, úgy tűnt, Cecil tette a dolgát.
- Tud jobbat, Mr Crescent? Esetleg meglapulhat valamerre, és onnan védhetné a hátamat... A holdpenge messzebbre is elér. - szerencsére tisztában volt a holdőrök képességeivel, bár nem tudta, hogy Lars milyen szinten állt a mágiájukkal, feltételezte, hogy az alapok azért megvannak. Még mindig furcsa melegséget érzett, mikor látta, hogy a férje a hogy küzdött a levegőből osztva a hideg fehér fényű áldást, vagy amikor holdpengéje gyűrűbe záródva lövellt ki minden irányba, nekik pedig le kellett térdelniük, hogy ne fejezze le az osztagot. Persze más idők voltak, rosszabb idők, háborús idők, de ettől függetlenül lenyűgözőnek tartotta a sötét tünde kardforgatókat. Néha azt kívánta bár ő is értene ehhez a fegyvernemhez, de valahogy mindig jobban érezte magát tisztes távolságból. Így csak csodálta őket.
- De nem addig, mint egy íj. Talán ha várnánk, amíg kifáradnak az emberek.... akkor a katonákkal könnyebben átkutathatjuk a várost.
- Addigra kereket fog oldani. - válaszolta Lory. - Mindenesetre... Köszönöm. Tényleg értékelem, hogy meg akar védeni.
- Ki tudja, lehet, hogy már most sincs a városban, csak az emberei. Ennyire bizonytalan dologért nem engedhetem, hogy kockáztassa az életét.
Jól esett neki a férfi aggódása, még akkor is, ha pontosan tudta, hogy kötelességből cselekszik, és lelkiismeretből, nem szívjóságból. Nem számított, főleg hogy meg kellett tennie, mert ez volt az egyetlen megoldás. Elsétáltak egy ház mellett, amiben kisebb tűz égett, de az emberek már oltották, nem volt szükség a segítségükre, így Loreena haladt tovább rendíthetetlenül a célja felé.
- Éltem már túl rosszabbat is. Csak álljon lesben. -mondta Larsnak, azzal kisétált a főtér közepére. - ADOLF! TE GYÁVA HÁLÁTLAN FÉREG! HA MÁR SZÉTVERED A VÁROSOM LEGALÁBB LEGYEN BENNED ANNYI, HOGY MEGMUTATOD A POFÁD! - forgott közben, figyelve, hogy esetleg honnan látja meg a bandita kopasz fejét. A hely egy merő káosz volt, a templomok ablakait széttörték, mindenhol sebesült emberek hevertek, a tér köveit vér és por borította. Az őrök és a rendetlenkedő népek között továbbra is dúlt a harc, nem is igazán figyeltek fel a lovagnőre. A kiáltására néhányan megtorpantak, néhányan oda se bagóztak, megint mások lassan szivárogni kezdenek elfelé. Talán fél percig semmi sem történt, de végül valahonnét egy nyílvessző repült a nő felé. Nem látta, honnan érkezett, de szerencsére a villámdiadém erőtere felfogta a támadást, ahogyan arra számított.
Lars viszont úgy tűnt látta, ugyanis egyértelműen elkezdett szaladni egy irányba.
- Fenség. - kiáltotta futtában, majd az egyik épület felé mutatott. Így már a nő kis kiszúrta a szeme sarkából az apró köpenyes alakot, így a szél erejével felgyorsítva magát utána iramodott. Sok energiát kivett belőle ez a varázslat, de az biztos, hogy így csak a szél vehette fel vele a versenyt. A tér egy pillanatra megdermedt a látottaktól, de szinte rögtön újra is kezdődött a hadakozás, mikor az egyik déli egy virágcseréppel fejbevágott egy őrt.
A gyorsasága segítségével sikerült a célpont elé kerülnie. Alacsony volt, talán másfél méter magas, és ahogy megpillantotta Loreenát meg is fordult, hogy meneküljön, de akkor már Lars is ott volt a nyomában. Nem volt hova mennie. Az arcát egy sötét sállal takarta el, de mögüle szinte világítottak a kék szemei, a hátán pedig egy jó minőségű íj függött. A tünde elkapta az apróság grabancát, Lars pedig szinte pont ugyan abban a pillanatban, szorította a nyakához a kardját, így végképp csapdába ejtették. Olyan dühösen és dacosan bámult Larsra, hogyha szemmel ölni lehetne a holdőr holtan hullott volna a földre.
- Engedjetek el, férgek. - szólalt meg végül, minden csepp megvetését összegyűjtve magas, kissé rekedtes lányhangjába. Kamasznak tűnt első ránézésre.
- Ne félj, el fogunk. Csak előbb vigyél el Adolfhoz.
Lars közelebb lépett a lányhoz és leakasztotta válláról az íjat, majd alaposan megnézte.
- Szép darab. - Majd keresztül veti a vállán. - Fenség, csak így elengedné? Legalább az egyik kezét levághatnánk... - lökte le a lány fejéről a csuklyát.
- Azt sem tudom, hogy az ki! - válaszolta dacosan, és megpróbált vergődni a lány a fogva tartott kezek között, de nem sikerült kiszabadulnia, így csak leköpte Lars páncélját. A csuklya egy fiatal sötét tünde kamaszlány arcát tárták fel, már nem volt gyermek, de még nőnek sem éppen volt nevezhető.
- Hát persze. Akkor mégis miért próbáltál megölni?
- Tudod, a bőrpáncél jobban szereti az olajozást. - mondta a holdőr is.
- Akkor sem vezetlek oda hozzá, azt se tudom, hol van most! - A férfi megjegyzésére morcosan felmordult. - A kutyáknak nem kell páncél.
- Ezek szerint te sem viselsz? - kérdezte Loreena felvont szemöldökkel. - Akkor vezess a búvóhelyére. Ne félj, régi ismerősök vagyunk, örülni fog nekem.
- Na, haladunk.... előbb utóbb elérjük, még emberszámba veszel minket. - Lars a kardja lapjával kicsit megpaskolta a lány oldalát. - Na, vezess szépen.
Egy ideig a lány dühösen nézett rájuk, de nem tudott mit tenni, így a kardlappal noszogatás után nagyot sóhajtva indult el a szűk utcácskákon át, egészen egy átlagos házig. Kis noszogatás és némi habozás után pedig be is ment. Elsőre egy egyszerű kis háznak tűnt a hely, elf jellemzőkkel, de ahogy a levezető lépcsőkhöz értek, egy egész nagy kivájt pincében találták magukat, mely tele van gyakorló fegyverekkel, néhány bábúval, célpontokkal, hasonlókkal. Egy egész kis kiképzőterem tárult a szemük elé, s nem kell igazán érteni az építészethez, hogy rájöjjenek: Ilyet egészen biztos, hogy nem egyszerű ember keze épített, mágia volt a hatalmas pince mögött. Loreena emlékezett rá, hogy Adolf régi búvóhelye is egy Blutstern vámpír keze munkáját dícsérte, és valószínűleg ugyan az a vámpír építette ezt is. A hely üres volt, valószínűleg felkészültek, és előre kiürítették. A hercegné megállt a bejáratnál, nem szeretett volna csapdába sétálni.
- Régóta készültetek erre?
- Nem tudom.- Válaszolt a lány habozva, majd tétován lépkedett egyik lábáról át a másikra. - Egy ideje.
- És mi a baj Lightleaffel?
Tudni akarta, hogy Adolf miért csinálta ezt. Régebben nemes tündéket ölt meg, hogy elhitesse a sötét tündékkel, nem kell szolgaként élniük… És ezzel még Loreena is egyet értett, noha arra rá tudta venni, a férfit, hogy hagyjon fel a gyilkolással, keressenek más megoldást, építsenek szebb világot. A maga részéről tartotta a szavát, még hogyha nem is egészen az ő érdeme volt a lehetőség… De Lightleaf? Mit ártott egy olyan város, ami az egyenlőség és a tolerancia zászlóshajója volt? Adolf megvetette az emberek háborúját, örülnie kellett volna ennek a városnak…
- Túl idegesnek tűnik a leányzó fenség. Vagy elhallgat valamit, vagy nagyon kell könnyítenie magán.
Lory majdnem felnevetett a holdőr megjegyzésén.
- Nem tudom, nem vettem ki a részem a tervezgetésből, csak annyi kellett, hogy egy kis káoszt okozzak, s felszívódjak utána. Szerintem felesleges és unalmas dolog volt, de nem én vagyok a főnök. - A lány habozott még egy kicsit, majd megszólalt. - Azt se tudom, hol van Adolf, most már megölhettek.
A lovagnő nagyot sóhajtott, majd lehajolt a lányhoz és levette róla a sálat. Az arca ismerős volt valahonnan, és nem is kellett sokat gondolkoznia. A tünde druida aki támogatta Adolfot egy sötét tünde nőt vett feleségül… Látta a gyermekeiket, és végülis velük győzte meg a druidát, hogy jobban jár, ha segít neki. Nem volt büszke rá, de nem bántott senkit sem. Azt viszont rettenetesen alattomosnak tartotta, hogy Adolf a gyerekeket is felhasználta, a lánynak az ikertestvére is a soraikban harcolt, ebben biztos volt.
- Mi nem vagyunk olyanok, mint a Véreskezű.
- Megkötözi? Ez pont jó lesz szájpeceknek. - Lars az egyik gyakorló karddal felemel egy darab, ránézésre sem kellemes külsejű rongyot. Magában is nagy büntetés volt egy olyannal betömni valaki száját.
- Nem, mert nem támogatjátok az önálló közigazgatású szuverén sötételf állam gondolatát!
Loreenából mostmár végképp kirobbant a nevetés. Pont ő ne támogatná?
Gyere el néhány év múlva a Köderdőbe kicsilány. Gyere el akkor, amikor Armin álmai végre valósággá válnak, és nézd meg majd a saját szemeddel a hófehér tornyokat, az utakat és a holdfényben szikrázó kupolákat. Nem soha nem volt, és nem is lesz szebb és gazdagabb királyság Veronián. Már csak az utolsó simítások kellenek, és a vámpírok neki fognak az építkezésnek.
Ő látta a terveket, minden rajzot, minden számítást, és tudta, hogy meg fogják csinálni. Egyszerre egyben az egészet rövid idő alatt, hogy rá se lehessen ismerni. Már nem kellett sok.
- Dehogynem. De nem így. Nem vér, és nem tünde és sötét tünde életek árán. Még mindig a határon laktok a nagy tölgyfa mellett? Ha édesanyád meghív minket egy zabkására hazaviszünk.
Felállt és felnézett Larsra.
- Hazafelé menet nem bán egy kis kitérőt? Ezt a pályát meg megtarthatnánk, jó lesz az itteni őröknek. Blutstern művet vétek lenne parlagon hagyni.
- Ahogy fenséged szeretné. Csak győzze majd meg Alistert is. Addig mi legyen a lánnyal, itt hagyjuk, vagy magunkkal visszük?
- Nem tudom miről beszélsz, milyen tölgyfa meg milyen zabkása! - Válaszolt dacosan a lány. - Egyébként is, békésen nem lehet elérni semmit, csakis a vérrel locsolt föld fog termést hozni!
- Ezek szerint tévedtem, hogy a druida lánya vagy. - sóhajtott fel csalódottan. Így próbáljon meg a tünde kedves lenni. - Ezek pedig Adolf szavai, nem a tiéd. És így nem is engedhetünk el...
- Akkor marad a megkötözés. Biztos ellesz itt magéban néhány órát, mire az őrség ideér.
- Tévedtél. - Jelentette ki a lány habozás nélkül, bár, azért könnyeden felfedezhető volt az arcán, hogy rettegett, leginkább valószínűleg a haláltól. - Ezeket a szavakat a magaménak érzem, s készen állok... meghalni is értük. Meg is ölhettek most rögtön, tényleg.
- Mr. Crescent. Én azt hittem érteni szoktam a tündéket... De ez a lány teljesen összezavar azzal, hogy ennyire meg akar halni ilyen fiatalon, de az arca mást mond. - csóválta meg a fejét. - Igaza van, kötözzük meg, egy két nap múlva majd Hildrun magához veszi, munka közben meg lesz ideje gondolkozni az élet értékén.
Esze ágában sem volt megölni egy gyereket, csak azért, mert Adolf a saját gondolatait csepegtette a fejébe éveken át. Megkötözte a lány kezét a sállal, a szájpeckelést pedig a holdőrre hagyta. Esze ágában sem volt hozzányúlni ahhoz a rongyhoz.
- Szükségem lesz egy vizeskancsóra... - jelentette ki a férfi, és el is ment keresni egyet, Loreena pedig fájó szívvel, de leültette az egyik lányt a sarokba, hogy ott maradjon, ameddig az őrség rá nem talál. Ez után a ház előtt karba tett kézzel várt a holdőrre, aki hamarosan fel is bukkant.
- Akkor most merre?
- Nézzük meg mi a helyzet a városban...
- Rendben.
Mire visszaértek a központba, a kedélyek jórészt lecsillapodtak. A határőrség megékezett, és a városi őrökkel karöltve végül lenyugtatták valahogy a kedélyeket. A városközpont úgy nézett ki, mintha egy hurrikán söpört volna rajta végig. Romok, széthajigált rögtönzött fegyverek, törött ablakok, szétbarmolt ajtók, itt-ott vérfoltok, sebesült őrök, civilek. Furcsa volt belegondolni, hogy a mai reggel során még teljes rend volt, s mostanra mégis egy kész csatatér romjait maradtak csak. Cecil is ott volt, fáradtan nekidőlve a városház falának. Az egyik határőrrel csevegett éppen, látszólag valami fontosról. Amikor odaértek hozzá biccentett, majd felsóhajtott.
- Megkérdeztem az előbb a határőr urat, nem észleltek semmilyen csapatos távozást vagy hasonlót, a leírt embernek sincs sehol sem nyoma.
- Nem jött el személyesen, de elkaptunk egy fiatal sötét tünde lányt. Egy pincében hagytuk megkötözve, de ottmaradhat egy napot gondolkodni. - válaszolta Loreena.
- Mi lesz most? Ön szerint képesek lesznek ismét bízni egymásban a népek, ha megtudják, hogy harmadik személy által lettek uszítva?
A nő aggódva figyelte a templomot, aminek még a csodálatos rózsaablakát is betörték. Lory elmosolyodott.
- Kénytelenek lesznek. Idővel. De Lightleaf túl szép ahhoz, hogy csak úgy elköltözzenek és mindent itthagyjanak a tündéknek.
- Hát, ez egy jó próbatétel az itt élőknek. Ha ezt gond nélkül átvészelik, akkor az egész világ láthatja, hogy megférnek egymás mellett a népek békében is.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
A kalandot ezennel lezárom Lory és Law számára, a többieknek így annyi ideje van írni, amennyit akarnak. (Jutalmat viszont nem kapnak csak ha kész a reag)

Jutalom: 
300 TP
2000 Váltó

Plusz a megírt bónusz jelenetért (Larsos kocsma, Felis csevegős kocsin)
50 TP
500 Váltó

Lory:

Név: Adolf tőrje
Típus: Tőr
Leírás: Régen, igen régen vásároltál egy nagyon jó minőségű tőrt. Meglepő vagy sem, immáron eljött az ideje, hogy valami jobbat szerezzél magadnak.  Adolf tőrje lángformán mintázott, tökéletessé teszi azt a vérfakasztásra, arról nem beszélve, hogy meteoritból készült, ami az egyik legkeményebb fém.  A fegyver speciális képessége, hogy ha eldobod, esetleg kilövöd valahova egy nyílra erősítve, az mindig visszatér hozzád, csak úgy, ahogy Adolf is mindig megtalál a végén. Visszafele is képes sebzést okozni, mindig éllel repül (De téged nem sebez). 

Név: Szent nyíl (5 darab)
Típus: Nyíl
Leírás: A lelkészektől kaptad, felszentelt nyilak, amik az Enchanted Arrow-val együtt használva egy egyes szintű, sebző típusú szent képesség erejével egyező robbanást hoznak létre becsapódásnál. Démonok és vámpírok ellen kifejezetten hatékony!

VAGY

Név: A Diplomata gúnyája
Típus: Öltözék 
Leírás: Egy speciális öltözék, melyet a Dornburgok szőttek a legfinomabb faselyemből. Bár könnyűnek és gyengének tűnik, meglepően erős, s védőértéke megegyezik egy átlagos bőrpáncéléval.
(A kinézetet te szabhatod meg). Speciális hatása, hogy ha viseled, a megszokott diplomatikai előnyökön túl képes vagy hangodat megemelni, s ameddig nem végzel mondandóddal, az összes közelben tartózkodónak végig kell hallgatnia, senki sem szólhat bele vagy szakíthatja meg azt. Amúgy eléggé szemrevaló is, a küllemet te szabod meg. 

Név: Szent nyíl (5 darab)
Típus: Nyíl
Leírás: A lelkészektől kaptad, felszentelt nyilak, amik az Enchanted Arrow-val együtt használva egy egyes szintű, sebző típusú szent képesség erejével egyező robbanást hoznak létre becsapódásnál. Démonok és vámpírok ellen kifejezetten hatékony!

Law:


Név: Pár szép szó...
Típus: Passzív
Leírás: Lilith bár nem sok szépen tudott mondani a rettenetesen felvágott nyelvedről, szólt pár szép szót a démonkirálynak is rólad, nem beszélve a hadvezéreket és többi herceget. Ezen karakterek némi eséllyel ismernek téged, s éppen emiatt megítélésük is pozitívabb rólad. Jó úton vagy a magasabb rangok és az elismertség felé. 

ÉS

Név: Alph kopott könyve 
Típus: Fegyver 
Leírás: Egy kopott könyv, melyet a felszereléseid között találtál, bármiféle indok nélkül. Kopott és öreg, ám jól érezhetően olyan tudás árad belőle, amit még nem nagyon tapasztaltál másból.
Speciális képessége a tárgynak, hogy az utolsó pár oldalán lévő szöveg mindig változik, új információkat felfedve, s ezt tanulmányozva képes vagy feltölteni a varázserőd negyedét, de legalább egy egész harcikört igényel a művelet.  Továbbá, csak úgy mint gazdája, ha kívánod, egy varázsszóra meg tudod változtatni a könyv küllemét, hogy ne legyen feltűnően varázskönyves (A tartalmát nem változtatja a varázslat)

Felhasználó profiljának megtekintése

Larsdall Crescent

avatar
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr
A tárgyalóteremből kilépve, csendben haladnak a kijárat felé, ahol a két strázsa, jelzi nekik, hogy merről jött a zajt. A lány, csendben elhalad az őrök mellett, míg ő int nekik, hogy maradjanak, ők majd mindent elintéznek. Amint elérik az épület azon oldalát, ahova a betört ablak nyílik, ét városi őr, próbál elkapni, egy szőke férfit, aki minduntalan könnyedén eltáncol a őrök elől. Ahogy közelebb érnek, a lány megszólal.
- Mi a fennforgás tárgya? - miközben Lars, csak a fejét csóválja az őrök szerencsétlenkedésére.
- Ez a félkegyelmű - Szólal meg az egyik őr zihálva - Betörte az ablakot, s obszcén dolgokat ordibált a hercegnével és a találkozóval kapcsolatosan! - közben a férfi továbbra is kitér a próbálkozásaik elől, majd hirtelen előrántja az eddig övén lógó ívelt pengét, és az egyik őrt, a tompa felével leüti, és az a földre hanyatlik.
- Ahh, mennyi probléma - Sóhajt fel. - Ez neked miért jó?Mit érsz el vele? - kérdi, miközben Lars a férfi mozdulatára, előrántja kardját, és a férfi felé küld egy Holdpengét.
- Ki tudja! - feleli a férfi, miközben a másik őrt, könnyedén a Holdpenge útjába taszítva, ami felhasítja annak páncélját. - A hercegné egy régi ismerőse vagyok, s tartozok neki egy fizetéssel. Világgá kürtölhetem, hogy mi történik itt éppen a találkozón.
- Miért? Mi történik? - neveti ki a lány. Aztán egy Moonlight Slash-t küld felé. Ami elől a férfi játszi könnyedséggel hátrál el.
Lars a férfi kijelentésére felvonja szemöldökét.
- Hát tegyen úgy. Előbb utóbb úgyis világra kerülne. Már, ha lesz rá lehetősége. - majd kicsit oldalazva elkezd helyezkedni.
- Ez igaz, de mit gondoltok, mit szólnának hozzá, ha megtudnák, hogy éppen most van tárgyalás a démonokkal, éppen itt, Lightleafben, a megbúvó ellentétek puskaporos hordójában? A titkos feladatok, hmm? Haha! - majd futásnak ered, és befordul az egyik kis sikátorba, miközben a két leütött őr körül elkezd gyűlni a tömeg.
- Utána menjünk?
Visszatolja a pengét a hüvelybe, majd a lány felé fordul.
- Ha gondolod menj utána. Szerintem felesleges. Amúgy is, ha tényleg idecsődíti a népet, itt lesz ránk szükség.
Eközben a két őr körül, a nép már belekezdett szokásos összeesküvés elméleteinek szövésébe, miközben futva egy újabb őr érkezik.
- Megkönnyebbültem. - válaszolja a lány, majd elindul visszafelé.
Mikor az őr mell ér, odasúgja neki:
- Zavard el a népet. Mond nekik, hogy valami suhanc szórakozott, vagy valami hasonlót. - majd ő is megindul vissza az épületbe. Mire az őr még utánuk fordul.
- Mi történt egyáltalán? - kérdi, mire mind a ketten megtorpannak.
- A hercegnőnek valaki keresztbe akar tenni. - veti hátra a válla fölött a bérgyilkos, és fojtatja útját a tárgyalóterembe.
Lars csak bólint az őrnek, majd mielőtt elidúuna vissza még hozzáteszi:
- Ha elterelted őket, menj a barakkba, és helyeztess készenlétbe minél több őrt.
A terembe visszaérve ismét mindketten visszaállnak helyükre. Ezek után, a tárgyalás zavartalanul folytatódott, majd sikerült megegyezniük, hogy egy kisebb csoport megfigyelés alatt beköltözhet Nebelwaldba.
Amint a megegyezés megszületett, Alister elővesz egy üveg bort, amit e célra hozott magával, hogy tudjanak koccintani a sikeres megállapodásra.
- Bátran, Sir Lars, Testőrasszony, igyanak önök is velünk a döntés örömére. Vidáman mondhatom, hogy már-már történelmi precedensről van szó a Démonok és sötételfek kapcsolatát tekintve, ha valamit, ezt mégis meg kell ünnepelni egy pohár borral, nemde?
Gerard követ úr lerakja a poharát, majd eltolja magától.
- Fő a mértékletesség. Sajnos...az Átok velejárója, hogy rosszul viselünk bizonyos világi gyönyöröket.
- Köszönöm, de munka közben nem iszom. - válaszolja a bérgyilkos is.
- Nem minden Átoké. A sötét tündék hírhedtek az alkoholfogyasztási szokásaikról, de ezt az első érkezők hamar látni fogják. - válaszolja a Hercegné a követ úrnak, miközben koccint poharával.
Lars is illedelmesen elveszi a poharat, majd koccint és hátrébb áll. De szolgálatban nem iszik, így hát elővesz, egy, a páncélja belsejében, erre a célra kialakított zsebből egy kis flaskát, és óvatosan áttölti bele az italt. "Később még jól fog jönni!" címszóval. Hisz hogy néz ki egy sötét elf, ha nincs nála legalább egy flaskányi alkohol? Ellenben a többiek mind megitták, a felkínált bort. Kivéve Cecilt, aki nem sokkal ezelőtt hagyta el a termet.
- Őfelsége, szeretne mondani esetleg pár szót a tárgyalás margójára, vagy meghajolhatunk, s távozhatunk a dolgunkra? - Teszi fel a kérdést Alister, majd ahogy hátra pillant elmosolyodik, mikor Cecil ismét a terembe lép, majd a férfi mellett megáll, és valamit odasúg neki.
- Szerintem mindent elmondtunk amit lehetett. - zárja rövidre Alister felkéréstét.
Közben Alister láthatóan eltöpreng azon, amit Cecil mondott neki, majd kintről ismét kiáltozás hallatszik be a terembe.
- Elnézésüket kérjük, de úgy tűnik, hogy akadt egy kis kellemetlenség.
Az öreg int Cecilnek, aki kurtán bólint, főleg Lorynak.
- A tárgyalás kezdete óta voltak kisebb-nagyobb zavargások a városban, az emberek aggódtak amiatt, hogy mit keresnek itt démonok. Semmi olyasmi persze, amiket a városi őrség ne tudna kezelni, ám...
Ekkor egy újabb kő töri be az épület ablakát, de ez már a tárgyalóteremben landol, hatalmas csörömpölés közepedte.
- Úgy tűnik, hogy kiszivárogtatták a tárgyalás témáját, ráadásul hibásan, a fél város azt hiszi, hogy démonokat fognak betelepíteni Lightleafbe... De ez nem minden. Itt a főtéren relatív béke van, de a következő pár utcában a népek egymásnak ugrottak. Ennyit tudok csak jelenleg.
- Egek, egek...szükségük van esetleg némi...segítségre?
- Pontosan kik estek egymásnak? - Szegezi a kérdést Cecilnek, majd a démonokhoz fordul, hogy válaszoljon a kérdésükre. - Még nem tudom. De lehet ha tőlük hallják, hogy eszük ágában sincs itt letelepedni mert amúgy se bírnák hosszútávon a szentséget talán elhinnék.
Mindeközben Lars kezét kardja markolatára helyezi, felkészülve minden lehetőségre, majd a hercegnőhöz fordul.
- Vagy nekik esnének, és akkor csak rontanak a helyzeten. Szerintem a legjobb lenne, ha most minél gyorsabban, minél messzebb kerülnek innen.
- Nem tudom, őfelsége. Csak annyit tudtam meg, amit mondtak kint, személyes véleményem az lenne, hogy az emberek egymásnak... - feleli Cecil, de Alister tanácsos a szavába vág.
- Nem tudom, mennyire hergelődtek fel az emberek, ha eléggé egymásnak ugrottak, aligha fog működni a logika. - jegyzi meg, miközben kopogtatnak, és egy újabb kő zúg be az ablakon, elszakítva a gyönyörű elf kézműves függönyt, és ledönt egy üveg bort, ami a tárgyalóasztalon állt.
- Ez is egy lehetőség, igen. - feleli a testőre megjegyzésére a nő.
- Mond csak, amikor jöttél visszafelé - kérdi a nagykövet úr a testőrétől - láttál a közelben azokból az idegesítő virágokból?
- Igen, Uram. - válaszolja, miközben úgy helyezkedik, hogy útját tudja állni, egy újabb, az ablakon keresztül jövő támadásnak.
- Cecil, kérem kerítse elő Anna von Hellenburg lelkésznőt és Sturm atyát az északiaktól, nekik elég jó gyakorlatuk van az ügyben. - adja ki az utasítást, majd érdeklődve a démonhoz fordul. - Meg akarja mutatni, hogy nem tesz jót a növény önöknek?
Miközben Cecil távozik, hogy tejesítse a kapott parancsokat, egy fáradt, és megzilált városi őr lép be a terembe.
- Nagyon gyorsan távozniuk kell, valami nincs rendben a városban. A zavargásoknál tömegesen halnak meg az őrök, pedig ez elképzelhetetlen, külön erre lettek kiképezve, idegenkezűségről van szó. Az emberek teljesen megőrültek!
A démon nagykövet a betört ablakra tekint, majd a nyitott ajtóra tekint, miközben felemeli kezét, majd egy kis töprengés után leereszti azt.
- Mégsem gyilkolhatunk civiliket...olyan lenne, mint varázslattal dobálni egy gólemet, nincs igazam, Hercegnő?
- Valahogy úgy. Elvégre meg kellett várnia, hogy magamhoz térjek, és a villámom szétzúzza az arcát. - Válaszolja a démon felvetésére, majd az őrhöz fordul. - Nem megyek sehova. Én megígértem ennek a városnak az alapításakor, hogy meg fogom védeni, és ezt így gondolom most is. - majd határozott léptekkle megindul kifelé a teremből. - Szükségem lesz az íjamra, elkísérne addig, Mr. Crescent?
- Természetesen. - Indul el a Hercegnő után. - De remélem nem gondolta, hogy utána megszabadulhat tőlem. - ez a kijelentés kicsit furcsa szájízt hagyott maga után, ugyanis teljes mértékig tisztában van vele, hogy a nőnek semmi szüksége az ő védelmére, de hát ez a feladata, mellette is marad.
- Mi is megyünk, a fogadóban nagyobb biztonságban leszünk mint itt. A kedves démon követeknek is ezt ajánlom, bár, természetesen nem utasíthatom önöket semmire, viszont a Hold szerelméért, Eric urat ne engedjék, hogy esetleg harcba bonyolódjon. Az mindent elrontana.
Ahogy haladnak kifelé az épületből, egyre jobban hallani, a kinti zűrzavar hangjait. A közelből határozott parancsok hangjai hallatszanak. Úgy tűnik, a városi őrség egy része ide gyűlt, hogy védjék az épületet.
- Milyen kedves a vendéglátóktól...Eric. Ha esetleg úgy adódna, semmiképp se folyasd a vérüket. Tépd ki a dorongot a kezükből, vagy valami hasonló. Nem hiszem, hogy túl veszések lennének.
- Figyelj, Eric. Nem szabad őket bántani. Gondolj arra, hogy olyanok ők most, mint a cicák, akik megijedtek a kutyáktól. A fegyvereiket elveheted tőlük, de nem szabad őket bántani. Valaki hazudott nekik, és ezért megijedtek. Te csak arra figyelj, hogy Gedeon Urat ne érje bántódás, és kövesd. - jönnek a beszélgetés hangjai a távozó elfek háta mögül, majd a Hercegné még hátra fordul.
- Köszönöm. - majd visszafordult Larshoz. - Eszem ágában sem volt megszabadulni magától, egész megkedveltem. - nevetett rá a férfira, majd előre ment. Már érezte a szelet az ökle végén, és kész volt azonnal ütni, hogyha arra lenne szükség.
- Jól van, nem bántom őket, a cicákat sem bántanám. - hallatszik utánuk a hatalmas démon válasza.
Az utcára kilépve jól látszik, hogy mekkora felfordulás van a városban. Több, kisebb csoportban folynak a küzdelmek a falusiak és az őrök között. Több sérült katona is hevert a kissé biztonságosabb épület közelében, legtöbbjüket íjjal sebesítették meg, ami kicsit komolyabb előkészületre enged utalni, mint a csőcselék szedett-vetett fegyverzete. Gerard követ úr valamit mondott, de azt elnyomta a zúgolódó tömeg hangja, csak Lory, valamivel hangosabb felszólítását lehetett kivenni.
- Fogjátok be a fületeket. - majd, mikor mindenki így tett, megpöccintette fülbevalóját. Ekkor egy irdatlan bömbölés rázta meg a téren harcolókat, majd amint a hang elült, a térre egy viszonylagos rövid csend ült.
- Mégis mi a franc folyik itt?!
A tömeg nem sokat törődött a kérdéssel, egészen addig, amíg egy hang túl nem harsogta a teret betöltő lármát. - EZT MI KÉRDEZHETNÉNK! - Ez után a tömeg lassan összegyűlt, hasonló kérdéseket vágva az épület előtt állókhoz.
- Nem maradt sok időnk. Ráérünk később is gondolkodni, induljunk el! - vágja közbe a démon követ, majd elindul a maga útján társaival.
- NEM KÖLTÖZNEK DÉMONOK A VÁROSBA! SOHA EGY PERCIG NEM VOLT SZÓ ILYENRŐL! MENJENEK HAZA! - kiabálja vissza a tömegnek, majd megindul a fogadó felé, miközben megidéz maga köré egy pillangófelhőt.
Ahogy haladnak a fogadó felé, látszik, hogy eluralkodott az anarchia a településen, és felszínre törtek a faji külömbségek. Hol emberek csoportja lincsel meg egy elfet, a következő sarkon pedig fordítva.
- A Holdra... Mi a fene folyik itt. - Hallatszik egyszer Alister morgása, de ő sem tud közbelépni. Szerencsére az utunk viszonylagos nyugalomban telik. Leszámítva azt az egy-két elvetemültet, aki megtámadta a kis csapatot, de a szedett-vetett bagázst könnyű megfutamítani. Amint visszaérnek a fogadóba, a Hercegnő felmegy a szobájába, hogy összeszedje magát. Eközben LArs fülét egy halálsikoly üti meg, majd a sebesülteket ápoló ember felé fordul.
- Ha megtenné hogy fél szemmel az ajtón tartja a szemét, és ha bárki jönne, kiáltson, a közelben leszek. - Ezzel elindul a hang felé, hogy meglesse, mi volt az. Ahogy befordul a ház folyó felöli sarkánál, egy maszkos férfit pillant meg, miközben egy haldokló őr fölött áll. Ahogy tekintete Larsra téved, futásnak ered. Közben léptek zaja hallatszik mögüle is, majd Cecil bukkan fel az épület mögül. A férfi a nő felé fordul, majd odakiált neki.
- Követnéd? Én a hercegnővel maradok.
- Felesleges, többet is megöltem útközben, nem ezen fog múlni. Az emberek, akikért a Hercgné elküldött eltűntek, s valaki külön hergelte a két bolond emberfajtát egymás ellen, a keresztben hívők elhatároztak, hogy a csillagosok hívták a démonokat, mert hogy ők eltűrik őket. Teljes a káosz a népek között, az elfek pedig közébük szorultak.
- Értem. Akkor menjünk a Hercegnőhöz. - feleli Celinek, és megindul vissza.
Mire visszaérnek a fogadóba, a Hercegnő már ott várt rájuk. Cecil egyből jelentést adott neki is.
- Őfelsége, nem találtam az embereket, akiket keresett, azt viszont megtudtam, hogy valaki egymás ellen hergelte a népeket. A keresztesek azt hiszik, hogy a csillagosok hozták a démonokat. Az elfek a két csoport közé szorultak. Mik a parancsai?
- És tudom is ki volt az. - remegett a dühtől, miközben válaszolt. - Ki kell menteni azokat, akiknek nincs közük ehhez az egészhez, az ártatlan áldozatokat védjük meg, és kísérjük a druidaszentélybe. Ez legyen az önök elsődleges küldetése, én is segítek, menet közben kitalálom hogy lehet lenyugtatni a kedélyeket. A katolikus templomnál le fogok szakadni, beszélnem kell az északiakkal, hátha tisztázni tudom a helyzetet, de velem ne törődjenek, csak mentsék ki a tündéket ebből a káoszból.
- Elárulná ki tette, és hogy néz ki? Lehet kiszúrjuk a tömegben. Valamint fenség, mondtam, hogy nem szabadul meg tőlem. Én is önnel tartok.
- Magas, kopasz, tagbaszakadt emberférfit keresünk. Adolfnak hívják... - ezzel nekiindult a cárosnak.
Cecil gondolkodik egy kicsit, majd megrázza a fejét.
- Nem tudom ki ez, nem hallottam róla. Errefelé működik? Esetleg valamilyen banditavezér? Biztos, hogy az emberek közé akar menni, Lady Loreena? Veszélyes lehet ilyen forrongó kedélyek között.
- Régebben tünde területeken működött, de magát inkább szabadságharcosnak tartja és nem banditának. A sötét tündék egyenlőségéért küzdött, meg kellett volna ölnöm, de nem tettem és azóta szerencsére nem hallatott magáról. Hiba volt megkímélnem. - magyarázta hadarva. - És nem fogok megijedni ettől a várostól, sem pedig egy csatától, főleg hogy ez a helyzet úgy tűnik, az én hibám.
- Ha a sötét tündék egyenlőségért küzdött, akkor vajon miért akar keresztbetenni valaminek, amiből profitálhatnak? Na nem mintha én örülnék a démonoknak, de a tudásuk hasznos lehet...
- Szép kis disznóól, ember, aki szíve jóságából harcol azokért, akik nem kérik... Démonok, akik pedig békés szándékkal akarnak betelepülni. - Jelenti ki keserűen a Cecil, miközben egy ház elött sétálnak el, minek ajtaját egy vasvillás férfi áll, nem foglalkozva velük, csak megfeszülten őrzi az házat. - Furcsa viszont, hogy ennyi csönd után pont most tért vissza. Van valamilyen sejtésük, hogy mi hívhatta ide? - Ekkor az egyik közeli kézműves műhelyből kiáltások hallatszanak, majd egy, egyre halkuló fuldokló hörgés.
- Nem tudom... - válaszolta Larsnak, és Cecilnek. - Meg fogom kérdezni tőle, mielőtt elvágom a torkát.
A műhelyből hallatszó kiáltásra a társaira pillantott, majd futólépésben indult meg az irányba.
- Kíváncsi leszek a válaszára. - feleli Cecil az épület felé tartva, ahol az egyik ajtó mellett haladva, bepillantva egy klasszikus, déli puritánsághoz illő szoba tárul eléjük, ahol az asztalon egy férfi hever, mellkasát átszúrták egy ócska karddal, vére a földre folyik. A szobában egy nő áll, ölelve egy másik férfit, s egy gyermeket. A férfi sérült, vállából patakzik a vér. Ahogy megpillantja az érkezőket, átöleli a feleségét.
- Kérem ne!
- Jól vannak? - kérdezi, miközben a holttestez lép, keresi rajta hogy egy másik falusi volt-e vagy bandita esetleg... Közben Lars és Cecil megáll az ajtóban vállt-vállnak vetve, hogy ne lephessék meg őket.
- Azt hiszem... Szerencsénk volt. - feleli a férfi, a kérdésre.
- Itt nincsenek biztonságban, elkísérjük önöket a druidaszentélybe, ha szeretnék. Viszont... Lightleaf nem nagy város, látták már valaha ezt a férfit?
- Ki az aki egyedül rontana rá egy egész lakásra? - teszi fel a kérdés Cecil Larsnak.
- Azt igazán megköszönnénk, hölgyem... Gyorsan történt az egész, nem igazán tudtam megfigyelni ki is volt ez. Csak azt tudtam, hogy egyik pillanatban még itt voltunk a szobában az ajtó mögött bújva, majd rögtön utána betört a férfi, s nekünk rontott. Azt hiszem a Jóisten figyelt ránk, s szerencsénk volt, hogy megbotlott a szőnyegben, időt adva, hogy leszúrjam a karddal, amit a nagyapámtól kaptam.
- Most meg tudja figyelni, jöjjön. - intette közelebb a férfit.
A pattanásik feszült idegeinek nem is kellett több Cecil kérdésénél. Két szökkenéssel a hercegnő mögött termett, majd szabad kezével megragadta a vállát, míg másik kezével meglazította kardját hüvelyében.
- Várjon fenség. - majd szemeit gyors végigfuttatja a termen, hogy mégis milyen műhelybe tévedtek be.
- Csapdát sejt, Mr. Crescent? - kérdezi tündéül a Hercegnő.
- Cecilnek gyanús. - válaszolja ő is tündélül. - Kérem mutassa a kezeit. - szól oda a férfinak.
A férfi tenyerén nyoma sincs bőrkeményedéseknek, ami a kardforgatást bizonyítaná. Sőt inkább puhának néz ki a sok nedves agyagtól. Ami bizonyítja, hogy az övé a kerámia műhely.
- Úgy látszik tévedtem. - engedi el magát egy kicsit. - Ismerte a férfit? Városbeli?
- Franziska, kérlek menjetek ki a szobából. - A gyermek és a nő engedelmesen elhagyják a szobát, miközben a férfi szemügyre veszi a férfit.
- Igen, ismertem. Nem rég költözött ide a családjával. Azt hiszem Északi.
- Tehát valaki felbujtotta.... Jöjjenek, elkísérjük magukat a szentélybe.
A férfi felveszi a kardot a földről, majd így indul meg utánuk. a fegyverrel talán nagyobb biztonságban érzi magát, még ha nem is tudja használni.
- Köszönjük nagyon. - Szólal meg a gyermek, majd végül az édesanyja. - Nem tudjuk mi történt, de a város teljesen megőrült.
- Várjunk csak... Ez a férfi egy tünde! - Kiált fel a Hercegnő. Lars ekkor veszi észre, hogy a férfi füle tényleg olyan, mintha megcsonkították volna. - Voltak még akik akkoriban költöztek ide és esetleg furcsák voltak? - kérdezte már a szentély felé menet
- Embernek álcázott tünde? Ha ez az ember eddig a sötételfek egyenlőségéért harcolt, most miért dolgozna együtt a tündékkel? Tudja mit, nekem ez már túl kusza....
- Nos, mindig költöztek ide népek, északiak, tündék, elfek, mindenféle népek, még vámpír is egy-egy. Nem tűnt fel, hogy igazán furcsa alakok kerültek volna ide, de igazából ki tudja. Miért kérdezi?
- Mert úgy tűnik ez az akció jó előre le volt szervezve és a tanácskozás volt az ürügy, hogy kirobbanjon a csetepaté, csak nem értem miért. - válaszolt Lory. Majd Larshoz fordult.
- Adolf kompániájában mindenfélék megfordultak, akik egyetértettek az ügyükkel, vagy olyan tündék voltak, akik sötét tünde párt választottak maguknak. De hogy mit keres itt Lightleafben és mit akar, az nekem is magas.
- Értem. - zárja le röviden. Majd csendben követi ő is a családot, miközben tekintete ide-oda jár.
- Nade erről honnan tudhattak? Szólal meg Cecil, majd ismét elhallgat. - A démonokra céloz esetleg? Mi hasznuk lenne ebből?
Ahogy haladnak tovább, a város egész kihaltnak tűnik. Itt-ott akad egy-két fosztogató csoport, akiket annak rendje, és módja szerint helyre tesznek, de semmi kirívó, a körülményekhez képest nyugodtan érik el a szentélyt.
- Nagyon köszönjük a segítségüket, veszélyes út lett volna, de immáron biztonságban vagyunk. Tehetünk valamit köszönetképpen? - kérdi a férfi, mikor már biztonságban tudja a családját, mire Lory csak nemlegesen megrázza a fejét.
- Lady Loreena, mik a parancsai? - érdeklődik Cecil, miután a család elvonult a szentély belsejébe.
- Ami eddig. Minél többeket ide kell hoznunk... De ha van jobb ötletük, hogy vessünk véget ennek az egésznek, akkor ne fojtsák magukba.
- Nincs. - Válaszol a nő halkan. - Ha gondolják távozhatok, s jelezhetem a város szélén lévő őröknek, hogy segítsenek nekünk ebben, s idehozzák a népeket.
- Valamivel elő tudnánk csalogatni ezt az Adolfot? - veti fel Lars a kérdést.
- Legyen így. - bólintott Cecilnek, majd Larshoz fordul. - Mivel nem tudom mit akar, ezért nem tudom azt sem mi ugrasztotta ki a bokorból. Nem tudok jobbat annál minthogy kiállok a főtérre és kihívom. Így sincs garancia, hogy elfogadja, de talán a büszkeségére apellálhatunk. Legendaként akart feltámadni végülis...
- Az nem lenne túl jó ötlet. Ennyire nyíltan célpontot csinálni magából... - válaszolja az őr fejvakargatás közepedte. Miközben Cecil távozik köreikből.
- Egyszerűen semmi jobb nem jut az eszembe. - teszi karba a kezét válaszolva Larsnak. Közben egy újonnan érkezett sebesült őrhöz lép. - Javul a helyzet?
- Kicsit. Továbbra is megy a harc, de legalább úgy tűnik, hogy a népek egy része elfáradt. Sok a sérült, néhány halott is van... Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi lehetséges errefelé.
- Én sem. Egy tagbaszakadt kopasz emberférfit keresek, aki nem idevalósi. Látta valahol?
- Akadnak utazók, biztos volt ilyen is... Sajnos nem tudok segíteni ennél többet, kicsit zavaros a fejem... Sajnálom.
- Marad a kihívás. - nézett Larsra és megindult a főtér felé.
- Nem, nem, nem, nem, nem. Ezt nem teheti fenség. Túl veszélyes. Ki kell találnunk valami mást. - rohan utána.
- Tud jobbat, Mr Crescent? Esetleg meglapulhat valamerre, és onnan védhetné a hátamat... A holdpenge messzebbre is elér.
- De nem addig, mint egy íj. Talán ha várnánk, amíg kifáradnak az emberek.... akkor a katonákkal könnyebben átkutathatjuk a várost.
- Addigra kereket fog oldani. - válaszolta Larsnak, közben lassan elérnek a város főterére. - Mindenesetre... Köszönöm. Tényleg értékelem, hogy meg akar védeni.
- Ki tudja, lehet, hogy már most sincs a városban, csak az emberei. Enynire bizonytalan dologért nem engedhetem, hogy kockáztassa az életét.
Rámosolygott a férfira.
- Éltem már túl rosszabbat is. Csak álljon lesben. - azzal kisétált a főtér közepére. - ADOLF! TE GYÁVA HÁLÁTLAN FÉREG! HA MÁR SZÉTVERED A VÁROSOM LEGALÁBB LEGYEN BENNED ANNYI HOGY MEGMUTATOD A POFÁD! - forgott körbe, a környező épületeket figyelve. Larssal egyetemben, aki az egyik ház sarkától próbálja meg minél jobban szemmel tartani a teret, az épületeket, és az egymással harcoló városiakat. Egy ideig nem történik semmi említésre méltó, majd egy nyílvessző röppen el a Hercegnő mellett, amit egy köpenyes alak lőtt ki, az egyik ház tetejéről. Aki egyből futásnak eredt, amint kiszúrta, hogy Lars meglátta, majd futva elindult felé, közben odakiáltva a tér közepén ácsorgó nőnek. - Fenség! - miközben az épület felé mutat, aminek a tetején az előbb még az íjász rejtőzött.
A hercegnő egy pillanat alatt futásnak ered, majd mintha őt is egy nyílból lőtték volna ki, könnyedén lehagyja a férfit, és a ház melletti sikátorba ér, ahol sikerül megelőznie a köpönyeges támadót. Az alak megtorpan, majd fordulna meg, hogy a másik irányba meneküljön, de Lars már az útját állja, s pillanatok alatt szorítja az alak torkához kivont pengéjét. Az alacsony termetű merénylő, vállán átvetett íjjal, megvetően tekint a torkához pengét tartó férfira. Ha tekintettel ölni lehetne, akkor a férfi már nem élne. - Engedjetek el, férgek. - Szólal meg, enyhén rekedtes női hangon.
- Ne félj, el fogunk. Csak előbb vigyél el Adolfhoz. - próbálja nyugtatgatni a Hercegnő.
Közben Lars közelebb lép, majd leakasztja a válláról az íjat, miközben a lány hevesen tiltakozik, de mikor nem jár sikerrel, csak leköpi a férfi páncélját. - Azt sem tudom, hogy az ki! - feleli a nőnek.
- Tudod, a bőrpáncél jobban szereti az olajozást. - feleli, átveti saját vállán az íjat. - Szép darab. - majd Loreenára néz. - Fenség, csak így elengedné? - legalább az egyik kezét levághatnánk... - lelöki a nő fejéről a csuklyát.
- Hát persze. Akkor mégis miért próbáltál megölni?
A lány rájön, hogy eléggé gyorsan hazugságon kapták, majd végül megadja magát.
- Akkor sem vezetlek oda hozzá, azt se tudom, hol van most! - Lars megjegyzésére morcosan felmordul - A kutyáknak nem kell páncél.
- Ezek szerint te sem viselsz? - kérdezte felvont szemöldökkel. - Akkor vezess a búvóhelyére. Ne félj, régi ismerősök vagyunk, örülni fog nekem.
- Na, haladunk.... előbb utóbb elérjük, még emberszámba veszel minket. - kardja lapjával kicsit megpaskolja a lány oldalát. - Na, vezess szépen.
Mikor rájön, hogy csapdába csalták, csak dühösen bámulhol ide, hol oda, két fogva ejtője között. Kicsit várakozik végül a lány, majd egy sóhaj után megindul szépen lassan, pláne, mikor a kard lapja az oldalához ér. Pár utcán át halad, majd végül egy rejtettebb kis utcába visz, egy átlagos kis házba.
Elsőre egy egyszerű kis háznak tűnik a hely, elf jellemzőkkel, de ahogy a levezető lépcsők egy egész nagy kivájt pincébe vezet, mely tele van gyakorló fegyverekkel, bábúval, célpontokkal.
- Régóta készültetek erre? - kérdezte a vezetőjüket.
Közben Lars csendben tanulmányozza a termet. Jól láthatóan profi munka, ami bizonyítja, hogy egy ideje már készülnek erre az akcióra.
- Nem tudom. - Válaszol a lány habozva, tétován lépked egyik lábáról a másikra. - Egy ideje.
- És mi a baj Lightleaffel?
- Túl idegesnek tűnik a leányzó fenség. Vagy elhallgat valamit, vagy nagyon kell könnyítenie magán. - szúrja közbe, miközben a továbbra is a termet tanulmányozza.
- Nem tudom, nem vettem ki a részem a tervezgetésből, csak annyi kellett, hogy egy kis káoszt okozzak, s felszívódjak utána. Szerintem felesleges és unalmas dolog volt, de nem én vagyok a főnök. - A lány habozik egy kicsit, majd megszólal. - Azt se tudom, hol van Adolf, most már megölhettek.
A hercegnő lehajol a lányhoz és leveszi róla a sálat, akkor is ha nem engedi.
- Mi nem vagyunk olyanok, mint a Véreskezű.
- Megkötözi? Ez pont jó lesz szájpeceknek. - az egyik gyakorló karddal felemel egy darab, ránézésre sem kellemes külsejű rongyot.
- Nem, mert nem támogatjátok az önálló közigazgatású szuverén sötételf állam gondolatát!
- Dehogynem. De nem így. Nem vér, és nem tünde és sötét tünde életek árán. Még mindig a határon laktok a nagy tölgyfa mellett? Ha édesanyád meghív minket egy zabkására hazaviszünk.
Felállt és felnézett Larsra.
- Hazafelé menet nem bán egy kis kitérőt? Ezt a pályát meg megtarthatnánk, jó lesz az itteni őröknek. Blutstern művet vétek lenne parlagon hagyni.
- Ahogy fenséged szeretné. Csak győzze majd meg Alistert is. Addig mi legyen a lánnyal, itt hagyjuk, vagy magunkkal visszük?
- Nem tudom miről beszélsz, milyen tölgyfa meg milyen zabkása! Válaszol dacosan a lány. - Egyébként is, békésen nem lehet elérni semmit, csakis a vérrel locsolt föld fog termést hozni!
- Ezek szerint tévedtem, hogy a druida lánya vagy. - sóhajtott fel. - Ezek pedig Adolf szavai, nem a tiéd. És így nem is engedhetünk el...
- Akkor marad a megkötözés. Biztos ellesz itt magában néhány órát, mire az őrség ideér.
- Tévedtél. - Jelenti ki a lány habozás nélkül. - Ezeket a szavakat a magaménak érzem, s készen állok... meghalni is értük. Meg is ölhettek most rögtön, tényleg.
- Mr. Crescent. Én azt hittem érteni szoktam a tündéket... De ez a lány teljesen összezavar azzal, hogy ennyire meg akar halni ilyen fiatalon, de az arca mást mond. - csóválta meg a fejét. - Igaza van, kötözzük meg, egy két nap múlva majd Hildrun magához veszi, munka közben meg lesz ideje gondolkozni az élet értékén. - majd összekötözte a lány kezeit a sállal.
Enyhe fintorral az arcán összegyűri a rongyot, majd kifelé menet a lány szájába gyömöszöli, aki nedves szemekkel bámul rá, majd még megharapni is megpróbálja, persze sikertelenül.
- Szükségem lesz egy vizeskancsóra... - ezzel a mondattal megindul felfelé a lépcsőn, hogy keressen magának egyet. Amint talál, alaposan kezet mos. Az emelet egy kis keresgélés után talál is egy mosdótálat, ahol alaposan megmossa kezét, majd kilép a házból, a Hercegnő mellé, aki nem sokkal korábban hagyta el a házat.
- Akkor most merre?
- Nézzük meg mi a helyzet a városban...
- Rendben.
A főtérre menet a városra egyre nagyobb csend ült. Úgy tűnik, hogy a lázongást szép lassan sikerül elfojtani. Ahogy beérnek a térre, ez be is igazodik, ahol a városi őrök és a határőrök kis csoportokban végzik munkájukat. Viszont a tér romokban hever. A környező házak ablakai betörve, néhány ajtó csak félig, vagy már semennyire sincs a helyén. A földön szanaszét hevernek a fegyvernek használt mindennapi tárgyak. A közelben Cecil beszélget az egyik őrrel. Ahogy közelednek feléjük, elköszön az őrtől, majd hozzájuk fordul.
- Megkérdeztem az előbb a határőr urat, nem észleltek semmilyen csapatos távozást vagy hasonlót, a leírt embernek sincs sehol sem nyoma.
- Nem jött el személyesen, de elkaptunk egy fiatal sötét tünde lányt. Egy pincében hagytuk megkötözve, de ottmaradhat egy napot gondolkodni.
- Mi lesz most? Ön szerint képesek lesznek ismét bízni egymásban a népek, ha megtudják, hogy harmadik személy által lettek uszítva? - A nő aggódva figyeli az egyik templomot, melynek eddig gyönyörű rózsaablakai szét lettek törve.
- Kénytelenek lesznek. Idővel. De Lightleaf túl szép ahhoz, hogy csak úgy elköltözzenek és mindent itt hagyjanak a tündéknek.
- Hát, ez egy jó próbatétel az itt élőknek. Ha ezt gond nélkül átvészelik, akkor az egész világ láthatja, hogy megférnek egymás mellett a népek békében is.

Felhasználó profiljának megtekintése

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Lars:

Jutalom:
300 TP
2000 Váltó

Plusz a megírt bónusz jelenetért
50 TP
500 Váltó

Tárgyjutalom:

1 Hétköznapi íj

Név: A Tiszt jelvénye
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy különleges jelvény, melyet Lars kapott a felettesétől előléptetése, s jól végzett munkája okán. A tárgynak hála a karakter némi rangot élvez sötételfek között (Sötételf NJK-k több tisztelettel kezelik, s tisztelik), s ha ez nem lenne elég, a viselője 10%-al több tapasztalatipontot kap.

VAGY (ERGO A KÉT SZETTBŐL EGYET LEHET VÁLASZTANI)

Név: Elvesbane
Típus: Íj
Leírás: Egy specális, égetett mintákkal rendelkező tiszafaíj, melyet az elf orvvadásztól szereztél. Felépítése terén inkább emberi jellemzőkkel rendelkezik, nehezebb és lassabb, de emellet erősebb is az átlagos elf íjaknál. Különleges képessége, hogy az ebből lőtt nyílakat nehezebb kihúzni a sebből, ha pedig elfek ellen használják (Sötételfekre nem!) 120%-os sebzést okoz.

Név:
Szent nyíl (5 darab)
Típus: Nyíl
Leírás: A lelkészektől kaptad, felszentelt nyilak, amik az Enchanted Arrow-val együtt használva egy egyes szintű, sebző típusú szent képesség erejével egyező robbanást hoznak létre becsapódásnál. Démonok és vámpírok ellen kifejezetten hatékony!

Feli (Ha kész a reag, csakis akkor)

Jutalom:
300 TP
2000 Váltó

Plusz a megírt bónusz jelenetért
50 TP
500 Váltó

Tárgyjutalom:

Név: Villám és Mennydörgés
Típus: Dobótőr és Tőr
Leírás: Egy különleges tőrpáros, melyet a csomagban találtál, amit a feladatért kaptál jutalomba. A tőrök küllemét eldöntheted te, de mindkettőn található egy furcsa démonszimbólum. A fegyverpáros két részből áll, egyik egy déracél tőr, a másik pedig egy sima acélból készült vékonyabb dobótőr. Ha eldobod a tőrt, képes vagy a fegyvereket átjáró páros bűbájnak hála ott teremni, ahova az csapódik. A fegyver speciális képessége csakis párosban használható, s rendelkezik egy 5 perces lehülési idővel. Semmilyen más hatása sincs.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.