Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 7

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


Azonnali: The weak shall reign …

Comments: 2

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 112


You are not connected. Please login or register

Azonnali: The weak shall reign

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali: The weak shall reign Empty Azonnali: The weak shall reign on Szer. Feb. 22, 2017 8:15 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Múltkor megláthattuk, miként is folyna le egy komoly csata két erős karakter között, s elégedett voltam a végeredménnyel. Most arra lennék kíváncsi, hogy mi lesz, ha két egyes szintű kasztot feszítünk egymásnak? A szabályok ugyanazok mint régen: 

- Mindkettő kari 1-es szinten van, alap felszerelés (Ha kérdésetek van erről, kérdezzetek), semmi pályázott skill, minden képesség 1-es.
- Semmi tárgya vagy gyógyital
- Kérlek használjatok képességeket
- Nincs állat, nincs útból származó bónusz. 
- Nincs személyes passzív, csakis képességből származó passzív.
- Győztest döntsétek el egymás között, nincs jelentősége. Ha vitás a kérdés, rám is hagyhatjátok vagy lehet döntetlen a végeredmény.
- Egyelőre ne használjatok olyan kasztokat, amik szociális kasztok, ugyanis erős hátrányban vannak a többiekhez képest (Ez nem tiltott, csak nem ajánlott)
- Nem várom el, hogy legyen történet a harc mögött, de emellett kifejezetten értékelem, ha akad.
- A megjelenített karik lehetnek történelmi személyek, más franchiseökból szereplők, saját kitalált OC-k, akármi, de a lényeg az, hogy a játék nem kanon.
- Ha kérdésetek van, keressetek meg engem kérlek. 

Jutalom: 1500 Váltó és egy gyenge gyógyital.
Határidő: 9. éjfél

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali: The weak shall reign Empty Re: Azonnali: The weak shall reign on Kedd Márc. 07, 2017 9:07 pm

HITETLENEK HITVITÁJA
Ngaras McBridge vs. Jörg Schrödinger

  Egy újabb sötét kis város, egy újabb undorító kaland. Veronia sok táját megjártam már, és láttam sok mindent, de a legfőképpen mocskos selfek által lakott területek Nebelwald szélén egyáltalán nem nyújtottak számomra semmiféle örömöt. Nem voltam én rasszista, csupán tudtam, hogy ezek a férgek Isten büntetésének teremtményei, akik már évszázadok óta nyögik elődeik bűneinek terhét. De nem tettek semmit sem azért, hogy mindezt megváltoztassák, nem igaz? Akkor jogosan bűnhődnek. Elfordulhatnának istenkáromló pogány vallásuktól, s kereshetnék a Fényt, Isten Kegyét, de nem teszik. Ehelyett szó szerint holdkórosak, mint ha nem is vennék észre, hogy minden, amit látnak, Urunk kegyéből született. Eltévelyedettek voltak és mocskosak. Jó pár sikátoron vágtam keresztül, hogy elkerüljem a forgatagot, amit ezek a kutyák képviseltek, de még így is jó párral találkoztam menet közben, akiknek szemében kétségbeesés vagy színtiszta gyűlölet lakozott, s már csak ezzel megfertőztek engem, bemocskoltak. A ruhám szegélye sáros lett s undorodva próbáltam letisztítani magamról ezt a mocskok, de nem sikerült...a lelkemet még kevésbé. Itt nem éreztem Isten jelenlétét, mert még Ő is elfordult tőlük. Láttam egy-két tündét - "nemes tündét" - de Ők se jobban náluk. Legszívesebben sikítva menekültem volna ebből a közegből, hogy Hellenburg-ba menjek vezekelni bűneimért és megbocsáttatást nyerjek, amiért ilyen lényekkel kerültem egy légtérbe. De a kaland, a pénz és az ínség ide sodort. Reméltem, hogy itt találok olyat, aki szívesen fogad egy kardot és egy pajzsot a szolgálatába, még ha rövid időre is, hogy valamiből finanszírozzam az utamat haza.
  Egy sarkon fordultam be, amikor megláttam, hogy két alak vár már rám. Remek. Még itt se kerülhetem el az embereket. Legalábbis nagyon reméltem, hogy most legalább emberekkel futok össze. Az egyik a földön feküdt, a másik felette ácsorgott. Részeges barmok. Megvetően mértem végig a jelenetet, miközben kardom már a kezemben is termett. A hűvös acél jól ismert fogása megnyugvást hozott. Nem akartam használni, de jobbnak láttam, ha jól látható helyen van, mielőtt még megpróbálnának rám támadni, vagy kifosztani...ezen a környéken már semmiben sem voltam biztos. Aztán felmerült bennem rögtön a gondolat, hogy talán nem is részegekről van szó, hanem talán éppen egy erőszaktevőre bukkantam. A pulzusom rögtön felszaladt a gondolatra, hogy valaki ilyen becstelenséget követhetne el. Reméltem, hogy nem ez a helyzet, de .... ki tudja? S nagyon reméltem, hogy leginkább nem férfi az, akik becstelenséget tettek, az még borzasztóbb lett volna. Felrémlett a fejemben egy jelenet, s most úgy láttam magamat, mint a két angyal egyike, aki leszállt Mamre síkságára, s ott Ábrahámmal és Sárával találkoztak, mielőtt útjukat Szodomába és Gomorába vették volna. Erkölcstelenek, homoszexuálisok, földi élvezetek vég nélküli élvezete, Isten útjának elvetése. S ezek csak a legfőbb bűneik voltak, de ki tudja, még milyen aljasságok lakoztak a két ősi város szívében, amely végül kénköves és tüzes erő által pusztult el. A kardom az Igazság Fegyvere volt, s készen álltam arra, hogy ha kell, én legyen a bosszúállás angyala.

- Hé, mi folyik ott?!
  Ordítottam el magam, miközben elkezdtem a pajzsomat lecsatolni. Igazából nem számítottam válaszra, leginkább azt néztem volna ki az aljas erőszakolóból és/vagy részegből, hogy elmenekül, amikor rájön, hogy kivel is hozta őt össze Isten. A szellő végigsimított a sikátoron, s megborzolta félhosszúra hagyott barna hajamat, s kicsit meglebegtette a köpönyegemet. Sötét este volt, alig láttam valamit, hisz csak a Hold gyarló fénye nyújtott némi fényt, így csak a férfi sziluettjét láttam. A hangját felém sodorta a szél.
- Igazán semmi..a barátom túl sokat ivott és most nem érzi jól magát. Hagyjuk csak pihenni...meghívhatlak téged is egy italra?
  Legalább nem erőszakoló, de attól függetlenül ugyanolyan aljas alak. Iszákos. Egy igazi, hithű férfi csak akkor vehet magához bort, amikor szentáldozást hajt végre, hogy megemlékezzen rá, mennyi mindent áldozott fel értünk Jézus Krisztus. "Vegyétek és egyétek, ez az én testem!" Hangzottak el a szent szavak az Utolsó Vacsorán, az árulás előtti estén. S Ők elárulják a Megváltót újra és újra, vég nélkül. Harag gyúlt lelkemben, olyan tűzzel égett, mint az a bizonyos csipkebokor Mózes előtt, amidőn a Hórebhez vezette nyáját. Csak hogy ez nem szent tűz volt, ez a szentségtelenség felett érzett haragból származó, pusztító tűzeső.
- Italra? Nem iszok alkoholt, az az alsóbbrendű lényeknek való!
  Szűröm fogaim között a szavakat. Hangom gőgös és lenéző, pont, amilyet ezek az aljasok érdemelnek. Lehet, hogy ezek nem éppen a legtisztább keresztényi erények, de tudtam, hogy még így is sokkalta jobb vagyok, mint az a két alak előttem, alig pár méterre. Pár méter...de a köztünk tátongó szakadék sokkalta mélyebb és szélesebb. Én a Fényben járok, Ők a Sötétségben. Ennél világosabb nem is lehetne számomra.
- Szánalmas...Te is, meg az úgynevezett barátod is...mint az állatok. Vedeltek, aztán nem bírjátok. Az alkohol az Úr ellensége!
- Nem tetszik a hangnemed, de a felesleges összetűzéseket sem kedvelem. Menj tovább és hagyj minket békén, szentfazék.
  A férfi arrébb állt, hogy utat engedjen nekem a sikátoron át.Jellemző. Lelke megijedt, ahogy rájött, hogy milyen bűnt is követett el, s nem bírta az igaz hit szolgájának még csak a jelenlétét sem. Azonban ahogy engem hívott, "szentfazék" újra gyújtotta a lángokat bennem. Csak egy hitetlen beszél így. Mi lehetett a bűne, ami elindította őt ezen az ösvényen? Érdekel ez engem egyáltalán?
- Szentfazék? Hitetlenséged sérti a fülemet. Milyen ember vagy Te? Eltévelyedtél talán az Igaz Hit Útjáról?
  Tettem fel a kérést, a hangom egyre mélyebb és sötétebb lesz. Abban reménykedtem, hogy mára már nem jut ki nekem a többi őrültből, s tessék, a sötét elfek után egy hitehagyott emberrel is összesodor a sors. Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek. Ez talán egy próba lenne? A személyes próbám, mint ahogy Ábrahám végső próbája az volt, hogy feláldozza-é Izsákot, vagy sem? Istenem, vezérelj ezen az úton. Istenem, kegyelmezz meg ezeknek az alakoknak, mert én nem tudok!
- Isten kegyelmezzen eltévelyedett lelkednek! -erősítettem meg hangos szavakkal is imámat, hogy Ő is hallja szent beszélgetésemet az Urunkkal.
- Kegyelmezzen-kegyelmezzen, csak haladj már tovább. Mit akarsz tőlem, boruljak térdre és imádkozzak Őfényességéhez?
  A velem szemben álló férfi hangjából is idegesség érződött. De miért? Nem tettem én semmi rosszat, s főleg rosszat nem szóltam egy szót sem. Csak azok háborodnának fel és beszélnének ilyen balgaságokat, akik elfordultak Isten Szeretetétől, s most Belzebubot imádják. A Pokol mély bugyraiban égjenek örökké! S most már fegyvereket vesz elő. Hát idáig jutottunk? Rám is támadna csak azért, mert próbáltam a lelkét megmenteni az Örök Kárhozattól? Úgy látszik, hogy ma fegyverekkel bizonyítom Istennek a hitemet benne.
- Isten fénye ragyogja be az utad ezen a gyarló földön. Az Ő fényében találunk békességet és megváltást. Feláldozta egy szem fiát, mert szeret bennünket. Megáltattunk, s lám, Ti még is folyton bűnre csábultok. Megváltattunk, s Ti csak a földi bujaságot tartjátok szem előtt.
  Végre a pajzsom is a kezemben volt, így ismét teljes egésznek éreztem magam. A kezemet becsúsztattam a hátulján kialakított szíjba, s megmarkoltam a fogódzót. Kardomon fogást váltottam, s laza védekező állást vettem fel. Nem én leszek az első, aki támad. Esélyt akarok adni neki, hogy meggondolja magát.
- Hitetlen vagy, s mint ilyen, vissza kell térítenelek a Helyes Útra...vagy elküldeni téged a Pokolra, ahova tartozol Sátán fattya!
- Na de kérem, nincs szükség semmiféle erőszakra...
- Erő...?
  Kezdenék bele, de az alaktámadásba lendült. Halkan, lemondóan sóhajtok. Hát, ennyit arról, hogy békés úton rendezzük le ezt a kis hitvitát.  Pedig én megadtam neki annyi tiszteletet, amennyit megérdemelt - tehát nagyjából a semmit - igazán semmi, de semmi oka nem volt felháborodni, arra meg főleg nem volt semmi jogalapja, hogy nekem támadjon! Átkozott beste dögje... Gyors magam elé kaptam a pajzsomat és széles terpeszbe álltam, hogy biztosabban megtudjam tartani az egyensúlyomat, ha nekicsapódna a féreg. A vaskeretekkel megerősített fapajzsnak elvileg bírnia kellett volna a kis tőrök támadásait, amit láttam nála. Még is, milyen féreg használ tőröket? Csak a gyávák, akik nem merik nyíltan hordani a kardjukat s tőröket rejtegetnek maguknál, hogy azokkal alattomosan szúrhassák le az áldozataikat. Gyávák...Test csapódott a pajzsnak, s kicsit hátra is tántorodtam, de megőriztem az egyensúlyomat. Leeresztettem a pajzsomat, hogy lássam ellenfelemet és vissza tudjak támadni és ekkor láttam meg az arcát...
- Egy mocskos sötét elf?! AZ ÚR ELLENSÉGE! Átkozott féreg! A Pokolra juttatlak, ahova való vagy!
  Pajzsommal csapok az alakra, aki pár lépést hátratántorodik, s visszamászik a sikátor sötétségébe, ahonnan előbújt, mint a Kísértő egyik szolgája. Isten bűntetésének eredménye, s ezáltal a Hit ellensége. Csak a halált érdemli és tőlem ezt meg is kaphatja.
- Gyere, mutasd meg az Istened erejét, eltévelyedett. Cserébe megmutatom azoknak az erejét, akik méltán tisztelik Hold Anya útjait.
  Szegény, szerencsétlen. Még mindig azt hiszi, hogy a Hold az istene, pedig az egyértelműen Isten teremtése, midőn a negyedik napon megteremtette a világító testeket az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától. Hogy lehetnek egyesek ennyire balgák, hogy nem látják be ezt az egyetemes igazságot? Ők is Istent tisztelik, legalábbis az egyik alkotását, de ezzel épp hogy kifacsarják az Igaz Hitet és a jelentését! Miért ilyen vakok ezek az alávaló férgek?!
- Hold Anya? Az egyetlen Anya Szűz Mária, ki életet adott Megváltónknak, eltévelyedett...
  Válaszoltam neki vissza, csöpögő gúnnyal ismételve meg a self utolsó szavait. Csak állt ott előttem, arra várva, hogy megtámadjam őt, hisz gyáva volt s nem mert rám támadni ismét, amint látta, hogy engem nem tud megingatni. Itt az ideje, hogy megmutassam, milyen harcos Isten Katonája. Rohanni kezdtem, aztán isten kegyéből meggyorsítottam a lépéseimet, s elmosódó árnyként rohantam felé, hogy lesújtsak az Átkozottra, hogy elvigyem neki a Büntetést. Azonban a gyors mozgásom hátránya az volt, hogy nem volt időm reagálni a hirtelen bekövetkező eseményekre. A sötét el hirtelen eltűnt és nem nem láttam, hogy hova is tűnt. Minő aljas boszorkányság ez?! Aztán valami a vállamon landolt. A lendületem vitt volna tovább, azonban a hirtelen súlyfeleslegtől a térdeim összebicsaklottak s erősen csapódtam a koszos sikátor még mocskosabb földjének. Még esés közben láttam, hogy most ott vagyok, ahol az egész kiindult. A test ott volt mellettem, de nem részeg volt...hanem halott. Egy mocskos gyilkos ez! Igaz lenne hát a sötét elf bérgyilkosok létezése? Oh, Istenem, vezess engem az Utamon! Aztán azonnal balra fordultam, hogy ezt a férget a falnak paszírozzam, s legyen időm felkelni s a kardommal lesújtani a hitetlenre. Azt hittem, hogy több időm lesz, azonban az ellenfelem gyorsan összeszedte magát, s csak hallani hallottam, ahogy ismét támadásba lendül. Szép és ó dolog a kard és a pajzs, azonban amikor az ellenfél ilyen közel kerül hozzám, akkor semmi hasznát nem veszem egyiknek sem, s most csak egy egyszerű bőrvértezet volt rajtam, amely nem túl sok védelmet nyújtott az éles tőrök ellen. Inkább jobbra kezdtem el pördülni, kétszer is, így hasra kerültem s megpróbáltam magam fellökni a földről, hogy legalább védekezni tudjak, de volt egy olyan érzésem, hogy mindezzel elkéstem. A pajzsom valahol a hátam mögött lehet, a kard még egyelőre a kezemben, azt legalább jól megmarkoltam, mielőtt elestem volna. Túl sokat úgy se érek vele mondjuk ebben a helyzetben...
  Éreztem, hogy valami ránehezedik a kardomra. Felemeltem a fejem, s a mocskos féreg lábát láttam, ahogy érintésével beszennyezi a kardomat, azt a nemes acélt, ami arra született, hogy ilyen alávaló galád teremtések vérét és beleit ontsam, s nem azért, hogy azok táncparkettnek használják! Elviselhetetlen düh tombolt a fejemben, s nemes egyszerűséggel elengedtem a kardomat, hogy jobb kezemmel az ellenfél térdére csaphassak, s egy kis időt nyerjek magamnak. Amire nem számítottam, hogy ez a gyenge kis féreg össze fog esni az ütésem erejétől. Ezt konkrétan csúnyán megszívtam. Megpróbáltam csapkodni és hemperegni, hogy levessem magamról a kis kullancsot. Azonban a karjaim a rám eső self teste alá szorultak, a kardomat meg elengedtem és a tőrök igen csak közel kerültek hozzám ahhoz, hogy pár izzadság csepp gördüljön le a homlokomon.

- Szállj le rólam, mocskos dög! Harcolj becsületesen!
  Nem harcolt becsületesen..egyáltalán nem. Éreztem, ahogy a térdei a hátamba fúródnak, s a kezemet elkapva öldalra löki. Nem tudom, hogy mit akar ezzel, de nem is mertem belegondolni. Aztán égető fájdalom hasít a kezembe s az elmémbe. Éreztem, ahogy a tőr áthatol a kézfejemen, s csak a macskakő akasztja meg az útját. Ösztönösen összerezdülök a fájdalomtól és görcsösen kapálózok, hogy levessem magamról ezt a rohadékot. Fáj...annyira fáj! Most már átérzem azt, hogy mit érezhetett Jézus Krisztus, midőn a Golgotán keresztre feszítették a mi bűneinkért.
- Tessék, itt a becsületed!
  Töri meg zihálásomat a sötét elf hangja. Gyűlöltem őt, s legfőképpen gyűlöltem magam, hogy egy ilyen becstelen alak ilyen szégyent tehetett rajtam, hogy nem voltam elég erős, hogy mindezt megakadályozzam. Harag uralkodott el rajtam, olyat, amilyet eddig még nem éreztem. Felordítottam, mint egy medve és ellöktem magam a földről, közben végig ordítva a fájdalomtól és a dühtől. Az egész testem reszketett, a szemem lángolt és nem gondoltam már bele semmibe. Ha leszúr, hát leszúr, de nem fogom ilyen könnyen adni magam, nem fogom várni a halálomat, mint valami értelmetlen állat a mészárszéken. A mai nap se leszek Isten Báránykája, úgy látszik...
- Becstelen féreg!
  Kiáltom, ahogy végre feltápászkodok. Meglátom magam előtt a sötét elfet, aki a földön hempereg, egyik tőre messzire repült tőle, és azzal próbálkozik, hogy felkeljen. Az arcom rángatózott a megvetéstől és a fájdalomtól. A bal kezemet pihentettem, s a jobb kezemmel a sikátor falába kapaszkodva sikerült felállnom.
- I am the Hand of the God, the Dark Messiah...csak hogy értsd, a Te mocskos nyelveden, féreg.
  Lehajolok a kardomért, ami a földön hever előttem, s jobbom ismét az ismerős acélmarkolatra kulcsolódik. Félembernek érzem magam a pajzsom nélkül, de a bal kezem használhatatlan s jó ideig nem is fogok vele semmit se tenni. Hagyok időt ennek a mocsadéknak, hogy felkeljen.
- Nem támadok rád a földön, pedig megérdemelnéd, hogy eltapossalak, mint egy férget.
- Bless the Moon and hope for a better future, because the true fate'll find them, who're live in sin. Érted, tébolyult, vagy hörögjem el neked?
  Kérdezi a férfi, miközben lassan feltápászkodik. Szemöldököm felszalad. Ez ennyire hülyének néz engem? Megtanultam a mocskos nyelvüket, hogy az utolsó leheletükkel így küldhessem el őket a pokolra. Persze, hogy megértettem! Felemelte a tőrét, készen a harcra. Aranyos...de ez már nem fog megmenteni.
- Tartsd meg magadnak a hamis könyörületed, ember.
- Those, who walk in the night, away from the Light of the True God, are sinners. The True Fate will find you, of that I'm sure. The Faith of Christianity, the Faith of God. We are blessed, living in His Kingdom, and we will find eternal peace by His side. Our sins will be forgotten. My God smiles at me. Can you say the same, elf?
  Válaszolok neki döcögős elf-nyelven, de a lényeg benne volt.
- Ez nem hamis könyörület...én csupán jobb vagyok nálad, nem egy aljas hátbaszúrkálós féreg. Becsület. Ismered a szó jelentését? Érted, tébolyult, vagy hörögjem el neked? Ugassam el neked, mert a kutyák nyelvén jobban értesz, Te kutya?
- Ne csak ugasd a tévedéseidet, ember, hanem harcolj is. Vagy csupán bizonygatni tudod azt, amiben nem vagy biztos? The Moon shines upon me, shows the path of the right and protects me.
  S azzal egy széles körívű csapást hajt végre ellenem.
- Itt a bizonyítékom, eltévelyedett, mutasd a sajátod!
  Nem kellett engem bizonygatni, hogy védekezzek és támadjak. Félreugrok a támadás elől, azonban nem elég gyorsan, így a penge végigkarcol a mellkasomon. Felhasítja a bőrvértet s megkarcolja a bőrömet. A vér piros patakban indul le a mellkasomon.
- Harcolhatnék ellened...ha tartanálak arra, hogy ellenfélnek tekintselek.
- A büszkeséged fog a halálba vinni, szent fazék.
  A férfi a védekezés után hátra ugrott, de a lába összecsuklott és a földre esik. Megvetően, szánalomtól csillogó tekintettel mérem végig a látványt. Tényleg szánalmas egy faj ez a sötét elf...az igazat megvallva, kicsit többet vártam tőle. De úgy látszik, hogy a mesék, amiket a bérgyilkosokról beszéltek, mind túlzás. Az ilyen férgeket simán halomra lehet ölni, s meg is érdemlik ezt.
- Állj fel!
  A self megpróbál felállni és látszik rajta, hogy még mindig remeg a lába. A tőrét maga elé emeli, azt várja, hogy rátámadjak. Nem fogom megtenni. Nem én leszek az, aki először támad. Én csak védekezek, s ha ebbe belehal, az már igazán nem az én bajom és a bűnöm. Helyette egy Bibliai idézetet említek fel, hogy erőt nyerjek, és akaratot, hogy leszúrjam ezt a disznót.
- He restores my soul; He guides me in the paths of righteousness For His name's sake. Even though I walk through the valley of the shadow of death, I fear no evil, for You are with me. Your rod and Your staff, they comfort me. You prepare table before me in the presence of my enemies; You have annointed my head with oil; My cup overflows...
  Kántálom a szavakat a self nyelvén, hogy megértse a szavakat. Istenem, adj erőt nekem és útmutatást...s talán mutasd meg, hogy tudnék megbocsájtani az ellenem vétkezőknek! Le kéne vágnom ezt a selfet, de gyenge és erőtlen.
- Támadj! Védekezz! Harcolj! Mutasd meg, mit érsz, Átkozott!
  A féri úgy látszik, hogy engedelmeskedik akaratomnak. Tesz pár bizonytalan lépést felém, aztán újra összeesik. A tőrével a lábam felé suhint, de teszek pár lépést hátra, így az ellenfelem ismét a lábam előtt hever. Nemes egyszerűséggel kirúgom a kezéből a tőrt és jó messzire rúgom. Lassan leguggolok mellé. A harcnak itt vége.
- Most még is, mit tegyek veled? Az Úr az én Pásztorom...de nem mondja meg, hogy mit tegyek. Az én lelkiismeretemre vagy bízva. Mondd csak, mennyit ér az életed?
- Más élete annyit ér nekem, amennyit fizetnek érte. A magamét nem tudom felbecsülni.
- Akkor ajánlom, hogy gyorsan becsüld fel.
- Többet, mintsem hogy feleslegesen elveszítsem. Nekem még...terveim vannak, bevégezetlenül.
- Meséld el a terveidet.
- Akarok egy kis házat a Silvertounge patak mellett, ahonnan származom. Feleségül akarom tudni magamnak azt a kislányt, akivel együtt nőttem fel. Szeretném boldoggá tenni és szeretnék még sokáig a  Hold fénye alatt sütkérezni. Csöndet akarok a fejemben. Vért akarok a paloták terein és lángokban akarok látni kőből emelt városokat. Sokat kérek?
- Miért akarsz vért a palotákban és lángokat a városokban? A szeretet jó dolog, Istennek tetsző. Nem kérsz sokat, de bűnt követtél el Isten ellen. Mi a mentséged? Miért ölsz pénzért? Miért okozol másoknak fájdalmat?
- Az ember, vagy az elf, abból él meg, amiből tud. Nem értek én többhöz, mint másokat hátba szúrogatni, és nincs ötven évem vízhordásból elérni semmit sem.

- És mondd, szerinted Te megérdemled az életed?
- Senki sem érdemli meg. Ez nem érdemlés kérdése. Élünk valamiért és ez visz előre. Szóval....
  Itt valamiért abba hagyta a mondatát. Kicsit közelebb hajoltam hozzá, és ebben a szent pillanatban az ökle erősen az arcomnak csapódik. Hátraesek és a földön landolok. Az aljas csalás miatt érzett dühömből erőt nyerve azonnal felpattanok, és csak a self távolodó alakját látom, aki még valamit ordított hátra, de csak annyit értettem, hogy "gyűrűt kell vennem". Valószínűleg annak a lánynak, akit említett, már ha ez nem volt hazugság...Nem tudtam eldönteni.
- Hát, a pofája meg van ahhoz, hogy jó self legyen, azt meg kell hagyni. De Isten büntetése úgy is utoléri. Bah, Isten...Hogy benyelte a dumát. Annyira vallásos azért én se vagyok, ugye, Leon?
  Kérdezem a sötétből kibontakozó macskától, aki eddig valószínűleg egy fadobozból nézte végig a jelenetet, s most a lábamhoz dörgölőzött. Tehát életben van, egész addig nem lehettem biztos benne. Lehajolok a csöppséghez és megsimogatom a fejét.
- Most mondd csak, mit kezdjek ezzel a helyzettel?
- Miaaaa...ú?
- Szerinted is hagyjam a fenébe a szerencsétlen ördögöt? Ja, inkább menjünk az ispotályba...
  Válaszolom Leon-nak, miközben a vérző kezemet tartva somfordálok el a sikátorból. Még mindig égett a kezem, s erősen vérzett is, s most, hogy a harc heve elmúlóban volt, rájöttem, hogy rohadtul de nagyon fáj! Rohadjon meg az a mocskos féreg! Már majdnem Istenhez imádkoztam...hehe, jó vicc. Bár mondjuk fél percre már majdnem én is elhittem, hogy vakbuzgó Isten-hívő vagyok. De elég jól adtam a szerepet, nem igaz?
- Végül is, akár halott is lehet. Egészen addig, míg nem látom, halott és élő is egyszerre....
  Suttogom az éjszakába, a selfre gondolva, aki ilyen aljas módon elszelelt....


_________________
Azonnali: The weak shall reign Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali: The weak shall reign Empty Re: Azonnali: The weak shall reign on Csüt. Márc. 09, 2017 10:10 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona
Hitetlenek hitvitája
Jörg Schröder vs Ngaras (Daras) McBridge

Egy újabb sötét kis város, egy újabb undorító munka. Rengeteg év eltelt azóta, hogy ott hagytam a bérgyilkos mesteremet a Névtelen Árnyakkal. Nem szeretik az árulást, legyen az elkövető öreg vagy fiatal, de szerencsére nem tudták hogy idő közben tanítványt fogadott. Nehéz volt hátrahagynom abban a túlerőnyi késviharban, de legalább én túl éltem, és folytathatom az örökségét, nem igaz? Legalábbis jobb kifogást nem találtam azóta sem hogy elhallgattassam a lelkiismeretemet.
Sose voltam gazdag, sőt. “Kormosként” nehéz érvényesülni ebben a társadalomban, így el kellett adnom az erkölcsömet éneklő aranyérmékért. Hát, talán mocskosak és vérben ázottak, de legalább sok van belőlük, és egy napon az árukon megvehetem magamnak az új életet. És természetesen a páromnak. Legalább neki kijár majd egy egyszerű és nyugalmas élet, és ha ehhez az kell, hogy sikolyoktól fog zengeni minden éjjelem és álmom, hát legyen.
Papíron és gyakorlatban is egyszerű volt a dolgom. Egy fenyegetőző szerető, akárhol és akárhogy, jó pénzért. Nem kellett túl idő se megtalálni, se egy sötét sikátorban a lapockái közé állítani a törőmet. Az idióták mindig könnyedén halnak.
- Hé, mi folyik ott?!
... és mindig sok bajt kevernek, néha még a haláluk után is. A sikátor ezen részére sűrű árnyék vetül - nem véletlenül választottam ezt támadási helynek - viszont a másik részén, ahol ismeretlen rajtakapóm áll, elér a mágikus közvilágítás. Már fegyvert rántott. Nagy a baj.
Nem szeretek úgy ölni, ha nem fizetnek meg érte.
- Igazán semmi... - erőltetek magamra egy széles mosolyt és rejtem magam mögé tőrömet. Nem láthatja az arcomat, de a színészkedés már reflexszerű. - ... a barátom túl sokat ivott és most nem érzi jól magát. Hagyjuk csak pihenni... meghívhatlak téged is egy italra? - kérdezem a legártatlanabb hangon, amit csak találok magamban.
- Italra? Nem iszok alkoholt, az az alsóbb rendű lényeknek való! - mondja gőgös és lenéző hangon. Három másodperc. Elég idő rengeteg dologhoz, most például ahhoz, hogy a megvetés kölcsönös legyen.
- Szánalmas... Te is, meg az úgy nevezett barátod is ... mint az állatok. Vedeltek, aztán nem bírjátok. Az alkohol az Úr ellensége! - prédikálja nagy átéléssel. Mi ez, egy papba futottam, pont itt? Bár az nem lehet. Szentemberek nem hordanak maguknál kardot.
- Nem tetszik a hangnemed, de a felesleges összetűzéseket sem kedvelem. Menj tovább, és hagyj minket békén, szentfazék. - engedek neki utat, hogy elmehessen - mert valószínűleg csak átjárásban van, mi mást keresne itt - miközben eltakarom a “jóbarátomat” azzal, hogy elé állok. Ha nem kíváncsiskodik, ennek elégnek kell lennie.
- Szentfazék? Hitetlenséged sérti a fülemet. Milyen ember vagy Te? Eltévelyedtél talán az Igaz Hit Útjáról? - kérdezi hitetlenkedő hangon. Biztos nem valami pap ez?
- Isten kegyelmezzen eltévelyedett lelkednek!
- Kegyelmezzen-kegyelmezzen, csak haladj már tovább. Mit akarsz tőlem, boruljak térdre és imádkozzak Őfényességéhez? - kérdezem egyértelmű ellenséges hangon, közben a szabad kezemmel is fegyver nyúlok. Ha ez a gyökér nem hagy más választást mint hogy kifessem vele ezeket a falakat, akkor teljesíteni fogom a kívánságát. Kezd fárasztani a papolása, és nem úgy néz ki, mint aki elmenni készül.
- Isten fénye ragyogja be az utat ezen gyarló földön. Az Ő fényében találunk békességet és megváltást. Feláldozta egy szem fiát, mert szeret bennünket. Megváltattunk és lám, Ti még is folyton bűnre csábultok. Megváltattunk, s Ti csak a földi bujaságot tartjátok szem előtt. - csatolja fel a pajzsát rendesen. Egyértelműen harcra készül.
- Hitetlen vagy, s mint ilyen, vissza kell terítenélek a Helyes Útra... vagy elküldeni téged a Pokolra, ahova tartozol, Sátán fattya! - az ilyen gyökereket valahol kiképzik egy egyetemen, vagy ehhez születni kell? Hol nőtt ez fel, egy kolostorban?
- Na de kérem, nincs szükség semmiféle erőszakra... - mondom enyhén begörbült pozícióból, amiből ki is lövellve rohanok rá ellenfelemre. Jobb kezemben lévő tőrével intézek rávágást a nyaka irányába. Nem hagyom, hogy övé legyen az első lépés, és ebből a helyzetből jobbat nem tehetek.
- Erő...? - akad beléd a szó támadásomra. Elkaptam volna?
A fegyverem hangosan csattan a pajzson, amivel vissza is üt. Sokkal gyorsabb, mint ahogy elképzeltem volna.
- Egy mocskos sötét elf?! Az ÚR ELLENSÉGE! Átkozott féreg! A Pokolra juttatlak, ahova való vagy! - ordít rám, ahogy realizálja a helyzetét. Ostoba.
Ütése nyomán hátratántorodom, de vissza is táncolok a sötétbe, ahonnan elő törtem. Szemtől szembe így akkor nem fog menni.
- Gyere, mutasd meg Istened erejét, eltévelyedett. Cserébe megmutatom azoknak az erejét, akik méltán tisztelik Holdanya útjait! - idegesítem fel némi vallásos szöveggel. Sose voltam túl közel Holdanyához, de nem mondanám azt sem, hogy nem tisztelem azt a világító vén nyanyát. Tud valamit, az biztos.
Felkészülök a következő lépésére.
- Hold Anya? Az egyetlen Anya Szűz Mária, ki életet adott Megváltónknak, eltévelyedett. - gúnyolódik a szóhasználatommal. Egy nagyra nőtt gyerek. Egy pajzzsal, amivel épp rohamozni készül felém, méghozzá váratlan gyorsasággal.
~ Azt a mocskos... - fut át az agyamon a gondolat, és elkezdek rohanni a másik irányba. Nincs semmi okom megölni őt, és nem hiszem hogy akárkinek is tanúvallomást tenne ellenem errefelé. Itt majdnem mindenki a Holdat vagy a természetet imádja, és a gőgjéből kiindulva nem állna szóba senkivel. Futás közben szembejön velem egy láda, amit tökéletes rámpának tudok használni. A levegőben sajnos fennakadok egy széltében kifeszített kötélen, ami miatt elvesztem minden lendületem. Ahogy hallom hogy alattam elhaladnak a léptei, engedem magam lezuhanni. Ha már így alakult...
... akkor a nyakában landolok, felnyalatva vele a földet, ahova is való. Időm sincs kihasználni a helyzetet, mert ledob magáról, hozzávágva a sikátor falához. Erősebb is, mint ahogy kinéz. Nem hagyhatom ezt a kedvező esélyt elúszni, így rögtön pattanok is vissza rá, mint a sáska, magasra emelt tőrökkel.
Sietek utána, mert felfogva a helyzetet, oldalra gurulásokkal menekül a gyáva férge! Legalább attól az idegesítő pajzstól sikerült megszabadulnia, de jelenleg a felkelésen fáradozik, amit nem hagyhatok neki. Rálépek a kardjára, hogy ideszegezzem, és rögtön lesújtok a hátára.
A kardját elengedi és rácsap a frissen felszabadult kezével a térdemre, méghozzá olyan erősen, hogy összeesek és rázuhanok. Nagyon okos, és nagyon fáj is. De végérvényesen én kerültem előnybe vele szemben.
- Szállj le rólam, mocskos dög! Harcolj becsületesen!
Jelenleg akár könnyedén meg is ölhetném, miután áthelyezkedek rajta, továbbra is hátráltatva a mozgásban, de miért tenném? Inkább kicsit ideszögezem és itt hagyom, hadd rimánkodjon az “Istenéhez”. A karját oldalra is lököm ehhez, és bár a tőr áthatol a kifeszített kézfején, a macskaköveken nem. Ezzel biztos sikerült feldühítenem kicsit.
- Tessék, itt a becsületed! - ordítom oda neki.
Ő mint egy megvadult szörnyeteg rángatózik, ordibál és le is vet magáról, elhagyva egyik késemet és megreptetve kissé.
- Becstelen féreg! - bömböli nekem. Igen, sikerült felbosszantanom kicsit.
- I am the Hand of the God, the Dark Messiah... csak hogy értsd, a te mocskos nyelveden, féreg... - töri nekem az angolt a pofátlan, közben szenvedve összeszedve magát a földről.
- Nem támadok rád a földön, pedig megérdemelnéd, hogy eltapossalak, mint egy férget. - mondja elborult arccal és hörgő hangon.
Fel is kelek, felemelve a törőmet, felkészülve a következő összecsapásra. A térdembe belenyilall a fájdalom, bele is harapok a számra.
- Tartsd meg magadnak a hamis könyörületedet, ember.
- Bless the Moon and hope for a better future, because the true fate'll find them, who're live in sin. Érted, tébolyult, vagy hörögjem el neked? - válaszolok hit teli maszlagra maszlaggal.
- Those who walk in the night, away from the Light of the True God, are sinners. The True Fate will find you, of that I'm sure. The Faith of Christianity, the Faith of God. We are blessed, living in His Kingdom, and we will find eternal peace by His side. Our sins will be forgotten. My God smiles at me. Can you say the same, elf? - erőszakolja meg csodás nyelvemet a tévedéseivel, a becstelen. Ha másért nem, akkor ezért mindenképp el kell intéznem.
- Ez nem hamis könyörület....én csupán jobb vagyok nálad, nem egy aljas hátbaszkúrkálós féreg. Becsület. Ismered a szó jelentését? Érted, tébolyult, vagy hörögjem el neked? Ugassam el neked, mert a kutyák nyelvén jobban értesz, te kutya? - kivágom azt a mocskos nyelvét. Ha csak ilyen szövegelésre tudja használni, nem fog hiányozni neki.
- Ne csak ugasd a tévedéseidet, ember, hanem harcolj is. Vagy csupán bizonygatni tudod azt, amiben nem vagy biztos? The Moon shines upon me, shows the path of the right and protects me.
Elindulok felé, és egy széles körívű csapást hajtok végre. A fegyver vonalát szépen követi a hold áldott fénye. Ennél több bizonyíték nem is szükséges nekem.
- Itt a bizonyítékom, tévelyedett, mutasd a sajátod!
Közben visszakerült a kard az épp kezébe, és a támadásom elől ki is tér könnyedén, de hagy egy csúnya nyomot a mellkasán.
- Harcolhatnék ellened... ha tartanálak arra, hogy ellenfélnek tekintselek.
- A büszkeséged fog a halálba vinni, szentfazék. - irritál az arroganciája, de nagyon. Hátra ugrok, hogy kikerüljek a kardja hatótávjából, de összecsuklik alattam a lábam. A fenébe már! Nem törhetetlennek képeztek ki...
- Állj fel. - mondja röviden, mint valami szobor. Nem tetszik ez a változás sem. Őszintén semmi sem ami hozzá köthető.
Felküzdöm magam álló helyzetbe, de a lábam továbbra is megállás nélkül remeg. Nem fog sokáig megtartani. Egy gyors(nak szánt) lépéssel rátámadok, mint egy utolsó esélybe kapaszkodva. Egy egyszerű mozdulattal kikerüli, és elheverek a lábai előtt, kitöltve a saját látóteremet a csizmájával. Akkor, valószínűleg itt a vég. Lába nyomán a tőröm (és az ujjaim egy része) messzire szállnak. Leguggol mellém, és...
- Most még is, mit tegyek veled? Az Úr az én Pásztorom...de nem mondja meg, hogy mit tegyek. Az én lelkiismeretemre vagy bízva. Mondd csak, mennyit ér az életed? - ... kérdést tesz fel. Mily meglepő.
Szuszogva nézem az arcát, azon gondolkodva, mit is válaszolhatnék neki.
- Más élete annyit ér nekem, amennyit fizetnek érte. A magamét nem tudom felbecsülni.
- Akkor ajánlom, hogy gyorsan becsüld fel.
- Többet, mintsem hogy feleslegesen veszítsem el. Nekem még... terveim vannak, bevégzetlenül.
- Meséld el a terveidet.
- Akarok egy kis házat a Silvertongue patak mellett, ahonnan származom. Feleségül akarom tudni magamnak azt a kislányt, akivel együtt nőttem fel. Szeretném boldoggá tenni, és szeretnék még sokáig a Hold fénye alatt sütkérezni. Csöndet akarok a fejemben. Vért akarok a paloták terein és lángokban akarok látni kőből emelt városokat. Sokat kérek? - kérdem kissé elmerengve.
- Miért akarsz vért a palotákban és lángokat a városokban? A szeretet jó dolog, Istennek tetsző.  Nem kérsz sokat, de bűnt követtél el Isten ellen. Mi a mentséged? Miért ölsz pénzért? Miért okozol másoknak fájdalmat? - hirtelen sokkal vállalhatóbb hozzáállást vett fel. Nem értem.
- Az ember, vagy az elf, abból él meg, amiből tud. Nem értek én többhöz mint másokat hátba szúrogatni, és nincs ötven évem vízhordásból elérni semmit se.
- És mondd, szerinted Te megérdemled az életed?
- Senki sem érdemli meg. Ez nem érdemlés kérdése. Élünk valamiért, és ez visz előre. Szóval... - miután jól kipihentem magam, erőből pofán vágom az ellenfelem, majd felpattanok és minden erőmből elrohanok valamelyik irányba.
- ... megyek és felmarkolok némi pénzt. Valakinek gyűrűt kell vennem.


_________________
If you treat me like a dog, then I'll bark and bite as well.
Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali: The weak shall reign Empty Re: Azonnali: The weak shall reign on Pént. Márc. 10, 2017 10:23 pm

Sebastian Jaakobsen

Sebastian Jaakobsen
Keresztes Lovag
Keresztes Lovag
Testvérháború
(Nebelturm vámpír az ember akolitus ellen)

Már három hónapja tart a vesszőfutás. De eddig tartott. Itt az ideje, hogy szembe nézzünk egymással. Hátha meg tudjuk beszélni, vagy valahogy sikerül lenyugtatnom Karlt. Meg kellett volna már rég érteni, hogy miért döntöttem úgy, ahogy. Nem volt más lehetőségem. Vagy ez, vagy egész életemben ugyan az a nyomorult senki maradok, akinek születtem. Kaptam egy lehetőséget. Ő megérthetne.
A fűben guggolok. Pihenni akarok egy kicsit, mielőtt találkoznom kell vele. Szerencsémre sikerült eljutnom eddig a pusztáig. Enyhe szellő borzolja a füvet, szép időnk van, ahhoz képest, hogy közeledik a tél.
Karl is feltűnik. Most is fenségesen néz ki a páncéljában. Mennyire csodáltam, amikor edzett, ahogy dagadtak az izmok a testén. Gyönyörű. Bárcsak ne égne a gyűlölet a szemében, felperzseli a belsőm, és fáj, ahogy látom, mint néz rám.
- Azt hittem jelentettem neked valamit! Miért kellett eladnod a lelked az ördögnek? Nem elég az átok, ami a földünket sújtja, még te is egy akarsz lenni a csapások közül? - ordít felém, tajtékzik a dühtől.
- Jelentettél Testvérem. Most is jelentesz. De te sose fogod megérteni miért teszem ezt. Reméltem elfogadod majd a döntésem, de csalódnom kellett. Nem akarom a halálod, de ha nincs más út, kénytelen leszek elvenni az életed. - vagy te az enyém, teszem hozzá gondolatban.
Meg se rezzen az arca. Majd a földre köp.
- Mintha érdekelne...
Előrántja a csatabárdját. Fenséges fegyver, mindig is irigyeltem tőle, de tudtam, hogy én sose lennék méltó ilyen csodának a forgatására. Egyből rohamoz, minél hamarabb túl akar ezen lenni. Talán egy kicsit csak érdekli.
Hátralépek a bal lábammal, hogy kitámasszam magam. Megvárom amíg beér a pörölyöm hatótávjába, majd a fogadásnak látszó mozdulatból egyből átmegyek támadóba. Teljes törzsemmel fordulok bele a lendítésbe, megcélzom vele a másik törzsét, oldalról akarom elkapni, az talán földre kényszerítené azonnal.
Karl számít erre, nem csoda, rengeteget gyakoroltunk együtt régen. Azonnal hárít és a két fegyver hangos csattanással találkozik, majd együtt csapódnak a földbe.
- Ennél azért több kell. Ismerem a kis trükkjeidet.
Csipkelődik velem, miután azonnal próbál elhátrálni egy lépésnyit a következő támadásom elől.
Elmosolyodom azon, amit mond. Azonnal lekövetem a lépést és a pörölyöm nyelével próbálom megütni, ahogy utána lépek. Így lendíteni se marad helye, és a védekezésben talán összeakadnak a fegyverek. Akkor megpróbálhatom kibillenteni az egyensúlyából. Közvetlen hárításra esélye sincs, de látszik, hogy eszesebb nálam, kihasználja a lendületemet és épp annyit lendületet visz bele a fegyverlendítésébe, hogy oldalra söpörhesse a támadásom. Ki is billent az egyensúlyomból. Muszáj oldalra lépnem, hogy ne terüljek el a földön.
- Nem vártam kevesebbet... - mosolyodik el ő is.
Két lépést hátrálok, hogy tovább növeljem a távolságot. Ezzel neki is kedvezek, de nincs más választásom, az én harci kalapácsom is igényel annyi helyet, mint az ő csatabárdja.
- Én se tőled. Még mindig jó formában vagy. - válaszolok mosolyogva.
Ekkor megtámasztja a fegyverét a földön és azonnal megidéz egy árnytőrt. Felém dobja, nyilván a figyelmemet akarja elterelni vele, mert hallom, ahogy megindul rögtön utána nehéz páncéljában felém. Nem tudok teljesen elmozogni a tőr elől, nem vagyok olyan mozgékony, mint régen, amikor még páncél nélkül gyakoroltam. A  páncélom váll lapjáról pattan le a kés. Nincs időm már rendesen kivédeni a rohamot. Amilyen gyorsan csak tudom, felemelem a kalapácsom, hogy derékszöget zárjon be a törzsemmel. Így ha nekirohan, egyenesen belefut a fegyverem felső lapos felébe. Nem kell nekem erőt vinnem ebbe. Ha elég stabilan tartom a fegyverem, elég lesz az ő lendülete ahhoz, hogy komoly fájdalmat okozzon neki a találkozás a fegyveremmel.
Egy pillanatig se hátrál meg, egyenesen nekirohan a kalapácsomnak. Valószínűleg fájt neki az ütés, de közben be is szorul a fegyverem a testünk közé, így mozdítani se tudom onnan. Karlnak viszont van annyi helye, hogy meglendítse a fegyverét, és meg is teszi. Semmi esélyem nincs a pörölyömmel hárítani. Azonnal aktiválom a Korrupciót, egyik kezemmel elengedem a fegyverem és megpróbálom elkapni a csatabárd nyelét. Remélhetőleg az erőtöbblet, amit kapok a halottmágiám használatával elég lesz, hogy megállítsam a támadását. Látja, hogy mire készülök, s azonnal elhátrál.  
- Ej, újabban elég csiklandós vagyok... - nyúl a mellkasához, ahol eltalálta a kalapácsom, amikor nekirohant.
- Csak nem elgyengültél? - vigyorgok rá.
Örülök, hogy ismét egymás ellen harcolhatunk. Mindig csodás ellenfél volt. Sose gondoltam, hogy valaha is felérhetek hozzá, valószínűleg most sem vagyok jobb nála, csak épp, hogy tarthatom magam. Érzem, ahogy közben az egész testemben szétterjed az erő, amit elszabadítottam a varázslatom használatával. Nem hagyhatom azonban, hogy a mámorító érzés elterelje a figyelmemet, csak pár percig élvezhetem az előnyöm, utána kevesebb erőm marad, mintha két álló napig csak futnék.
Egyből rohamra indulok. Oldalra tartom a pörölyöm, hátha eltudom vele hitetni, hogy az oldalát akarom megtámadni, az utolsó pillanatban azonban a fejem fölé lendítem a fegyvert és fentről próbálok lecsapni rá, függőlegesen lefele. Karl azonban az utolsó pillanatban ellép, én pedig a földbe csapok. Ő rögtön támad is. Lehetőségem sincs felrántani a fegyverem, így kénytelen vagyok otthagyni, miközben ellépek a támadás elől.
- Igencsak lendületes vagy! - röhög a képemben
- Nagyon vicces kedved van ma. - válaszolom félig vigyorogva, félig vicsorogva.
Egyből megrohamozom. Nem hagyok neki időt. Lejjebb görnyedek, hogy alacsonyabban legyen a súlypontom, neki pedig körülbelül a gyomorszáját kapjam el, ahogy beleütközök vállal. A fegyverem nélkül nem hagyatkozhatok másra, csak a megemelkedett testi erőmre. Szerencsémre azonnali ellentámadásom meglepi, és egy kicsit sikerül is megbillentenem. De gyorsan reagál, leszúrja háta mögött a fegyvere nyelét a földbe, és így nem esik el teljesen, csak térdre kényszerítem
- Nincs az az Isten, hogy a földön fekve haljak meg! - lihegi kimerültem a vámpír.
- Pedig ott fogsz. - nevetem el magam.
Nem érzek örömöt, de a téboly, amit a nekromágia okoz érzem, ahogy szép lassan átveszi az uralmat az idegeim felett. Bal lábamat hátrébb teszem, ahogy a jobbat meglendítem és a rúgásommal egyenesen a Nebelturm fejét célzom. Ha ez eltalálja, akkor ha nem is ölöm meg, de jó időre alélt állapotba juttatom. Az lenne a legjobb, akkor nem kellene megölnöm.
Ellenben meglepetésemre hirtelen felugrik. A rúgásom eltalálja, de nem a fejét, hanem az oldalát, ő pedig csatabárdját lendíti meg felém. Mivel jobb lábam még a levegőben van, esélyem sincs kitérni. A fegyver eltalál, kicsivel a csípőm felett. Szerencsémre a páncélom valamennyit felfog, de nem sokat. Érzem, ahogy a páncél után a húsomat is roncsolja a találat. Nem állok ellen a fegyver lendületének, az csak rontana a sérülésemen, engedek neki és eldőlök, majd megpróbálok odébb gurulni. Amikor fel akarok állni, akkor viszont érzem, hogy valami nincs rendben. Mintha hirtelen minden erőm elszállt volna. Vége a korrupció hatásának! Már semmi esélyem. Ha Karl most megtámad, megölhet, anélkül, hogy egy kicsit is megerőltetné magát.
Lassan feltápászkodok. Két öklöm magam elé emelem, hátha még egy kis ideig méltó ellenfele lehetek, de erre csekélyek az esélyeim. Karl azonban nem kell fel. Most látom csak, hogy a rúgásomban volt annyi erő, hogy ő is a földre kerüljön. Kicsit feljebb tolja magát:
-Csak nem...adod fel...? - mosolyog rám.
Ő se tud már harcolni! Most végezhetnék vele. Nem... nem akarom. Nem tudnám megölni őt. Túl sokat jelent nekem a mai napig. És ahogy most rám mosolyog... Nem bírom. Legszívesebben visszacsinálnék mindent. Visszamennék vele és megint úgy lenne, mint régen. De nem lehetne. A klánja már nem engedi olyan közel hozzám, mint régen, nem vagyunk gondtalan gyerekek, neki kötelességei vannak a családja iránt. Én pedig másik utat választottam. Azt reméltem így majd egyszer ismét az enyém lehet Karl.
- Nem akarom a halálodat Testvérem. Hagyj elmenni - mondom neki szomorúan.
- Nincs az az Isten! - ordít rám.
Próbál felkelni a földről, de nem tud.
- Én most elmegyek. Nem fogom kihasználni a gyengeségedet. Csak remélhetem, hogy legközelebb ha találkozunk, már nem akarod a halálom. Hidd el, okkal teszem, amit teszek. Ennek így kell lennie. - kezdek el lassan a kalapácsom felé baktatni, nehezen megy, de meg kell erőltetnem magam.
- Remélem ha újra találkozunk, egyikünk a tulajdon lábán állva leli majd halálát. - köp egy véreset a fűbe.
Hátat fordítok neki, nem bírom így nézni őt. Elindulok. Nehezen vonszolom magam, de mennem kell. Ha maradok, akkor biztos megtörnék most, túl sokáig kellett elviselnem Karl hiányát. Legszívesebben megfordulnék, odarohannék hozzá, a karomba venném, megnyugtatnám, hogy minden rendben lesz és vigyáznék rá amíg felépül. Bárcsak tudná mennyi mindent el akartam neki mondani, mennyi mindent be akartam neki vallani, de sose tettem meg.
Bánom már.

Felhasználó profiljának megtekintése

5Azonnali: The weak shall reign Empty Re: Azonnali: The weak shall reign on Szomb. Márc. 11, 2017 1:07 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Halkan bizsergeti a hajhagymáit a tavaszi szél, ahogy a csizmája orra végigszántja a fűszálakat a zöldellő réten. Olyan szép vidék ez a békés tevékenységekhez, mint a vetás-aratás, mulatozás, vagy ébben egy hamvas lányka kergetése a mezőn át. Most mégis a vér szaga kénytelen elfeketíteni a virágok illatát...
Karl már harmadik hónapja bandukol távol az otthonától. Egy pillanatra felnéz az gére, hogy megállapítsa, merre jár a nap. A fényes gömb jóideje szívja ki belőle az életerőt, pedig viseli az amalgám nyakláncát. Nem bírja ő a meleget, soha nem is bírta. De nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kivetkőzzön a páncéljából. Karl von Nebelturm nem olyan férfi, aki megadná magát holmi napsütésnek.
Három hónapja kezdődött az egész. Az ő földjén, a torony lábánál mindig azt mondták, a holtmágia bűn, és megszégyenítése azoknak a nemes harcosoknak, akik csatában vagy akár békében hunytak el. Mégis, a saját szemével kellett látnia, ahogy legkedvesebb barátja ilyesféle eszközökhöz folyamodik. Amint megtudta, hogy csatlakozott a nekromantákhoz, nem volt rest rögvest segítséget kérni és megadni neki a méltó büntetését...űm ő számított erre, és még előtte kereket oldott. Azóta üldözi, fáradhatatlanul, mint valami vadászkutya, egyetlen cél által vezérelve: hogy megölje, s ezáltal helyreállítsa legkedvesebb barátjának a becsületét.
- Azt hittem jelentettem neked valamit! – kiáltott felé ellentmondást nem tűrő hangon - Miért kellett eladnod a lelked az ördögnek? Nem elég az átok, ami a földünket sújtja, még te is egy akarsz lenni a csapások közül?
Nem is kellet látnia, könnyedén megérezte a mocskos akolitus jelenlétét. A virágok és a tavasz illatába a rothadt hús szaga keveredett, ahogy a férfi, aki eddig a fűben ült feláll, majd odafordul Karl felé.
- Jelentettél Testvérem. Most is jelentesz. De te sose fogod megérteni miért teszem ezt. Reméltem elfogadod majd a döntésem, de csalódnom kellett. Nem akarom a halálod, de ha nincs más út, kénytelen leszek elvenni az életed.
Karl nem csinált semmit. Csak állt egyhelyben, majd egy elegáns mozdulattal a földre köpött.
- Mintha érdekelne...
Előrántotta a fegyverét, egy hatalmas csatabárdot és rohamozni kezd szemtől szembe. A másiknak Szomorú mosolyra húzódik szája, jól látszódott rajta, hogy ő sem akarja ezt a küzdelmet. De ez a harc már rég nem akaratról, vagy véleményről szól. Egy igazi férfinak ki kell tartania az elvei mellet akkor is, ha ezért cserében a legkedvesebb barátjával kell megküzdenie. Karl támadását egy elegáns lépéssel ekrüli el, majd ahogy a lendület a vámírt továbbviszi, ő maga is fegyvert ránt és pörölyével a testét célozza meg. A Nebelturm ugyanakkor számít az ellenfele lépésére. A támadás pillanatában a föld felé lendíti a fegyverét, nekiszegezve talajnak. A két fegyver hangos csattanással összeütközik, mielőtt a földbe vezetnék a lendületet. Pár pillanatig csak a cseng gongott a fegyverek zaját követően...
- Ennél azért több kell. Ismerem a kis trükkjeidet.
Előnytelen helyzet volt ez Karl számára, így nem is csoda, ha kihátrál. Egy csata, amit becsülettel vív meg, és egy csata, ahol balga módon az életed áldozod fel, közel sem ugyanaz. Ezt még annak idején a kardmesterüktől tanulták, aki őket oktatta fegyvert forgatni.
Hajdani barátja levegőt venni sem hagyja, azonnal követi a mozdulatait. Mielőtt újabb csapást tudna rá mérni, a pörölyének nyelével megpróbálja őt félresöpörni az útból. Nem habozik, ahogy el is várta tőle. Természetesen esélye sincs közvetlenül hárítania a csapást, de nem is olyan fából faragták, hogy ez gondot okozzon neki. Szépen kivárja a megfelelő pillanatot, majd a saját fegyverét meglendítve oldalra próbálja söpörni a súlyos zúzófegyvert.
- Nem vártam kevesebbet... - mondta, miközben a csata során először egy halvány mosoly ült ki az arcára.
Az akolitusnak muszáj volt oldalra kilépnie, hogy ne veszítse el teljesen az egyensúlyát. Amint stabilan meg tud állni, hátrébb lépett kettőt, hogy távolságot nyerjen.
- Én se tőled. Még mindig jó formában vagy. - válaszol félmosollyal.
Különös szavak keringtek a levegőben egy vérre menő csata kellős közepén. Karl fejében valamiért megjelentek azok az emlékek, amikor még ők ketten barátok voltak, együtt gyakorolták a fegyverforgatást. Gyorsan elhessegette a zavaró dondolatokat, amik kizökkentették volna a koncentrációból. Ki kell használniaa, hogy ellenfele időt vesztegetett a védekezéssel és a hátrálással. Megtámasztja a földön a fegyverét, majd megidézett egy Árnytőrt és nekidobta az akolitusnak, hogy elterelje a figyelmét. Ezután ismét rohamozni kezdett.
A feketésen fénylő fegyver végül a másik vállpáncéljának csapódik neki. Éles csikorgás száll végig a levegőben, ahogy egyszerűen lepattan róla, majd a födre hull és széttörik, akár az üveg. A halálkufár mintha észre se vette volna, könnyedén átlát a cselen. Egy határozott mozdulattal maga elé emeli a pörölyét, hogy ezzel szabjon gátat a vámpír megállíthatatlan rohamának. Ám Karl nem fordul el semerre, töretlen rohamoz tovább. Tudja jól, hogy a másik készül valamire, de nem érdekli. Ha az életébe kerül is, de áttaszítja a másvilágra. Csak arra tud koncentrálni, hogy végre vége legyen ennek az őrületnek. Nem is történt egyébb, mint amire számított, egyenesen beleszaladt a kalapácsba. A páncél zúgó patak módjára próbálja odébbsorodri, persze nem bír vele, de nem is feltétlenül szükséges ez a gyilkos ütés kivitelezéséhez.
Ekkor az akolitus váratlanul elengedi a fegyverét. Azonnal lehetett látni, hogy mire készül: ki akarja rájtani a bárdot Karl kezéből, mielőtt az sújtani tudna vele. Nem hagyja, hogy megszerezze, ezért inkább felhagy a rohamozással és kihátrál. Óvatosan a mellkasához nyúl.
- Ej, újabban elég csiklandós vagyok...
A kalapács okozta seb elég durva lehetett, bár ez a páncél alatt alig látszódott. Érezte, ahogy szél lassan elkezdi elhagyni az ereje. Maga a harc is kínosan sokáig tartott már, jól látható volt, hogy fárad. Hamar be kell fejeznie, ha nem akar ittmaradni, mint oszlófélben lévő hulla.
- Csak nem elgyengültél? - kérdi vigyorogva.
Hajdani testvérén különös, szentségtelen erő lett úrrá. Karl ismeretei szerint ez egy egyedi rituálé, amivel a fizikumukat képesek megerősíteni. Ám úgy látszik, nem képes ezt az állapotot a végsőkig fenntartani, mert kivételesen ő sürgeti a harc befejeztét, és indít rohamot. Karl úgy dönt, most nem rohan fejjel a falnak, mint legutóbb. Vár egészen addig, amíg a pörölyt hátralendi ellenfele, majd abban a pillanatban ő is hátrál egy lépést, hogy kikerüljön a fegyver hatótávolságából, majd a lendítés után ellentámadásba lendül.
- Igencsak lendületes vagy! – mondja ravaszul mosolyogva, mert már annyira belelendült a szójátékba.
A pöröly a földbe csapódik és ezt kihasználva a másik támad is. A saját fegyverét nem tudja felrántani hirtelen, legalábbis biztosan időt veszítene vele, így inkább elengedi és hátra ugrik, hogy ne találja el a csatabárd, amit neki címeztek.
- Nagyon vicces kedved van ma. - félig mosolyog, félig vicsorog a másikra.
Majd ismét elővéve a korábbi cselt elengedi a fegyverét és nekiront a másiknak.
Váratlanul éri a támadás, teljes erőből képes lesz az akolitus nekinehezkedni, és hátraesik. A vassan megtoldott csizma talpa éles koppanással ütközik neki a mellkasának, ahogy egy tisztességes rúgással hátrányos helyzetbe kényszeríti. A fegyverét azonban nem engedi és gyorsan megpróbál talpon maradni oly modón, hogy a földbe szúrja és ránehézkedik.
- Nincs az az Isten, hogy a földön fekve haljak meg! - mondja lihegve, miközben féltérdre állva nézi a másikat.
A lendülettől csúsznak pár métert, még a támaszték ellenére is.
- Pedig ott fogsz! - röhög bele a másik képébe.
Bal lábával kitámasztja magát, a jobbat pedig rúgásra lendíti. Egyenesen a másik fejét célozza nehéz vascsizmába bújtatott lábával. Karl úgy döntött, nem szalasztja el a pillanatot. Itt van előtte a gyűlölt akolitus, ráadásul fegyvertelenül. Érzi ugyan, hogy egyre kevesebb ereje van a korábbi sérüléstől, de ezt csak még egy ok arra, hogy ne habozzon. Felugrik a levegőbe, majd hagyja hogy a rúgás eltalálja. Abban a pillanatban, ahogy az akolitus lába nekifeszül a testének megragadja a bárdot és megpróbál lesújtani vele, hogy ezzel meghátrálásra kényszerítse a másikat.
A rúgás hátrarepíti, majd elterül a földön. Iszonyatos hányinger keríti hatalmába lágy szerveit mért csapástól, amit ugyan a páncél hárított, de a Korrupció miatt eléggé megérezte. A fegyver a csapástól kiesett a kezéből. Idegesen fordul meg, majd tolja fel magát pár arasszal a két keze segítségével.
- Csak nem...adod fel...? - feleli vigyorogva.
Végignéz a másikon. Ő is az utolsókat rúgja úgy ltászik, lejárt a Korrupció hatása. Így jár az, aki szentségtelen erőket hív segítségül. Csak egyetlen ütés kéne. Egyetlen istenverte ütés és az ember, akit hajdanán még a testvérének nevezett, halott.
- Nem akarom a halálod Testvér. Hagyj elmennem. - sziszegi a másiknak, már a beszéd is nehezére esik.
- Nincs az az Isten! - ordítja minden megmaradt erejéből.
Minden erejét összeszedi, megpróbál felegyenesedni. Ám nem sikerül felállnia, hiába próbálkozik, újra elterül a földön.
- Én most elmegyek. Nem fogom kihasználni a gyengeségedet. Csak remélhetem, hogy legközelebb ha találkozunk, már nem akarod a halálom. Hidd el, okkal teszem, amit teszek. Ennek így kell lennie.
A nyálát már egy ideje pirosra festi a tulajdon vére. Ingerülten próbál meg a száját kitöltő undorító nedvtől szabadulni.
- Remélem ha újra találkozunk, egyikünk a tulajdon lábán állva leli majd halálát.
A családja úgy tanította neki történjen bármi, amíg nem magatehetetlenül fekve, hanem becsülettel a Kaszás képébe röhögve vitézként állva éri a halál, baj nem történhet.
~ Igen, egész biztosan így fog történni.
Aztán ahogy leterült a fűben és várta, hogy visszatérjen az ereje egyre csak arra tudott, gondolni, menyire élvezte ezt a harcot...

Felhasználó profiljának megtekintése

6Azonnali: The weak shall reign Empty Re: Azonnali: The weak shall reign on Kedd Márc. 14, 2017 9:07 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nagyon meg voltam elégedve ezekkel az alkotásokkal, pont azt kaptam, amit látni szerettem volna. Nyers küzdelmet, harcot, szépen megírt csatát. Ezt sosem lehet eleget gyakorolni, s úgy gondolom, hogy ez most nagyszerű gyakorlás volt mindkét csapatnál Very Happy 

Írjátok fel a jutalmat, ami ugye 1500 Váltó és a Gyenge gyógyital.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.