Jozef Strangut

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Jozef Strangut

Témanyitás by Jozef Strandgut on Vas. Feb. 26, 2017 12:33 pm

- Tizenkettő…….tizenhárom……..tizennégy – egy utolsó kivárás, ami rosszabb volt, mint eddig az összes, aztán a vessző ismét lecsapott, - és tizenöt!
Zihálva vettem a levegőt, testem verejtékben úszott és torkom kiszáradva kapart a kiáltásoktól, amit hiába próbáltam visszafojtani.
Nem is emlékszem rá, hogy lett volna rosszabb vesszőzésem ennél, bár tény és való, hogy ennyit még sosem szabtak ki rám. Megszoktam már a pálca ütéseit eddigi életem során, de ez most túl sok volt egyszerre.
A penitenciát kiszabó Hugó atya most elrakta büntetőeszközét és segített lemásznom a padról, majd a kezembe nyomott egy tégely kenőcsöt is.
- Ezzel kenegesd, hamarabb begyógyul és egy nap múlva már elviseled a könnyű inget, egy hét múlva pedig már tudsz feküdni is a hátadon.
Amennyire dühös voltam az elején, most a verés teljesen kimosta ezt az agyamból, csak arra vágytam, hogy kimehessek innen és valami hideget érezhessek a lángolás helyett, ami kínozta az atrocitást szenvedett testrészemet.
- Most menj és imádkozz, hogy az Úr megtisztítsa a gondolataidat is. – jegyzete meg egy halvány mosollyal, mintha olvasott volna bennem.
Persze nem nehéz kitalálni, hogy mire gondol az ember egy ilyen büntetés után.
- Igenis…..atyám! – markoltam fel a ruhámat és imbolyogtam kifelé a helyiségből.
Egynek örültem csak, hogy mentorom, Norven inkvizítor püspök nem volt tanúja ennek. Talán egy-két nap múlva megérkezik, de most nem szerettem volna még az ő szemébe is nézni.
Na, nem azért, mert megbántam, amit tettem, hanem azért, hogy lebuktam. Mostanában nem keveredtem nagyobb zűrbe, egyre jobban ment a tanulás, bár azzal eddig sem volt baj, ha odafigyeltem hamar elsajátítottam mindent, az engedelmességgel sem álltam annyira hadilábon, de néha még szükségem volt arra, hogy kieresszem a gőzt. Néha előbújt bennem a kisördög, aki borsot akart törni valamelyik atya orra alá, mert felhorgadt igazságérzetem szerint, nem úgy bánt velem, ahogy kellett volna.
E az eset is ilyen volt!
Előző héten megérkezett egy nagyobb szállítmány élelmiszer, egy nemes úr könyv hagyatékával együtt, aki buzgó hívő lévén a háború alatt összeharácsolt kódex gyűjteményét halála után az egyházra hagyományozta.
Mivel sok órám volt aznap, így Tintapaca megjáratása is későbbre halasztódott, aztán szerencsétlenségemre, mikor épp végeztem lovam csutakolásával, Grünwald atya kapott el, hogy segítsek elpakolni a könyvtárba a lekupacolt könyveket. Jól elhúzódott a dolog és el is fáradtam, így a másnapra való latin felkészülés nem igazán volt ínyemre. Különben is majd kimagyarázom valahogy.
De hát Gabriel atyának sosem voltam a kedvence és mintha csak megérezte volna, hogy lapítok, mint az a bizonyos melléktermék a fűben. Azzal is hiába védekeztem, hogy nem az én hibám volt, hiszen feladatot kellett teljesítenem, meg sem hallgatott. Az nap a konyhán dolgoztam volna, ami mindig teli hasat jelentett, erre meg a kápolna takarítását osztotta rám, amit mindenki utált, mert megszakadhatott az ember, még sem volt sokszor látszata és csupa kosz is lett.
Még örülhettem is, hogy ennyivel megúsztam, mert persze nem álltam meg vitatkozás nélkül. De talán még nem volt vége, hiszen tudtam, hogy másnap Gabriel atya tartja az esti istentiszteletet, ami felvetette bennem, hogy nem véletlenül kaptam én a takarítási feladatot, biztos lesz, amibe majd bele fog kötni.
Természetesen dúltam-fúltam az igazságtalanság miatt, hogy korgó gyomorral – mivel vacsorát sem kaptam – gürcölhettem a hideg falak között és ezért egyáltalán nem szégyelltem magam, hogy mindenféle csúfságot kívántam az atyának, amikor képzelgésem tárgya hirtelen megjelent mögöttem, ahogy a söprűn támaszkodtam és tarkón legyintett.
- Így nem lesz ragyogóan tiszta a hely, ha te csak lopod a napot! – meredt rám szigorúan. – Ha nem végzel időben reggelire is megelégedhetsz kenyérrel és vízzel.
Szemem a régi dacos fénnyel villant meg, de bölcsen csukva tartottam a szám, ahogy néztem elsétálni az atyát, aki láthatóan semmit sem akart másnap a véletlenre bízni, maga ellenőrizte az oltár alatti ki szekrényben, hogy minden meg van-e és nem fogyott-e ki a misebort tartalmazó korsó sem.
Ekkor megállt a kezemben a seprű, ahogy átvillant az agyamon a visszavágás káprázatos lehetősége, amivel visszafizethetek azokért a sérelmekért, amit az utóbbi időkben elszenvedtem tőle.
Nem akartam ezek után már felhívni magamra a figyelmet, csak arra vártam, hogy mikor csendesedik el a kápolna és maradok egyedül, hogy megvalósítsam az ötletemet.
Ahogy tervezgettem a dolgot a mérgemet mintha elfújták volna és azon kellett inkább igyekeznem, hogy ne jelenjen meg valami áruló mosoly az arcomon, ahogy magam elé képzeltem az atya képét a kis csínytevésem végkifejletét követően.

Most már nem siettem, sőt inkább húztam az időt, hogy minden elcsendesedjen. A konyha is kiürült, így a mellette lévő kamrába nem volt nehéz belopóznom és kis keresgélés után egy kancsó ecettel távoznom.
Az izgalom eluralkodott rajtam és a szívem hevesen kalimpál, de ezt a fajta érzést nagyon kedveltem, mindig színt vitt a sokszor unalmasan életembe. Úgy surrantam vissza a kápolnába, mint egy kisegér, de senkivel nem találkoztam és hamarosan ott álltam az oltár alsó szekrényének nyitott ajtaja előtt.
A pillanatok műve volt a két korsót kicserélni, nagyjából egyformák is voltak, de amúgy sem gondoltam, hogy a ceremónia közben Gabriel atyának feltűnne a különbség. A bort – pár korttyal megrövidítve – később kiöntöttem a latrinába. Kár volt a finom miseborért, de már csak az hiányzott volna, hogy másnaposan ébredjek, vagy valaki kiszagolja rajtam, hogy ittam.
A takarítás ezek után már szinte élvezetes volt.

Másnap az volt a legnehezebb, hogy uralkodjak az izgatottságomon, hiszen alig vártam az esti misét, talán még jobban is, mint Gabriel atya.
A többi novíciussal együtt ültem és összekulcsolt kezeim mögül kaján vigyorral néztem, amikor az atya az ajkához emelte a kelyhet benne a korsó számára minden bizonnyal meglepő tartalmával, ami a bor helyett most ecetet tartalmazott.
Be kell vallanom, hogy elég hősiesen küzdött egy darabig. Igazán mulatságos volt, ahogy szinte kidülledtek a szemei a próbálkozástól, de aztán olyan fintorba torzult az arca, hogy azt csak a vak nem láthatta, meg, ahogy szinte kirajzolódtak az arccsontjai az iszonyat savanyú íz összehúzó hatásától.
Erősen bele kellett harapnom a nyelvembe, hogy ne buggyanjon ki belőlem a nevetés, mikor a szája hangtalan szavakra nyílt és eltartott pár percig, míg nagy nyeldeklés és torokköszörülés után, verejtékező homlokkal folytatni tudta a misét.
Természetesen mindenki látta a produkcióját és legtöbben annak tudták be, hogy belesült a szertartásba. Legalábbis egy darabig……
Mondanom sem kell, hogy Gabriel atya nem hagyta ennyiben. Mikor két nappal később lecsapott rám és a novíciusmester elé ráncigált, miközben mindenféle szentségtelen kölyöknek elhordott, éreztem, hogy valami hiba csúszott a számításomba.
Mint kiderült, még sem voltam elég óvatos és miközben a korsóval a kápolna felé tartottam valaki meglátott, aminek nem tulajdonított nagyobb jelentőséget akkor, de a történtek után nem volt nehéz összerakni a dolgot. Ráadásul mindenki tudta, hogy nem kedveljük egymást az atyával.
Nem volt értelme tagadni, de miután kiszabták rám a büntetést, akkor is úgy gondoltam mindent megért a látvány.

Most, hogy a szobám felé sántikáltam, azért már nem voltam ennyire meggyőződve róla, ráadásul még minden valószínűség szerint szembe kellett néznem tiszteletbeli atyám haragjával és talán csalódásával is. A gyomrom a torkomba ugrott és még hátam fájdalma is csökkent, ahogy ebbe belegondoltam, ez rosszabbnak ígérkezett, mint a vesszőzés.


A hozzászólást Jozef Strandgut összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 01, 2017 4:47 pm-kor.
avatar
Jozef Strandgut
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap

Hozzászólások száma : 165
Join date : 2015. Nov. 29.

Karakter információ
Kaszt: Pap
Szint: 4.
Tapasztalat:
3200/3750  (3200/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jozef Strangut

Témanyitás by Sabriyah on Szer. Márc. 01, 2017 3:07 pm

Mókás kis csíny volt, én sem bírtam volna ki a misét nevetés nélkül így. Azért sajnálom, hogy ennyire megbüntettek érte. Szép élmény volt, jár érte a 100 tp és 1000 váltó és mivel ez az első élményed jár a tárgy is:

Név: Tolvajsurranó
Típus: cipő
Leírás:Egy látszólag egyszer, dísztelen, de nagyon kényelmes puha fekete cipő. Különlegessége, hogy viselőjének a léptei semmilyen zajt nem keltenek, és nyomot sem hagynak maguk után. Folyamatos viselésre nem alkalmas, gyorsan kopik a talpa.
avatar
Sabriyah
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 246
Join date : 2016. Jun. 08.

Karakter információ
Kaszt: Apostol
Szint: angyali
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jozef Strangut

Témanyitás by Jozef Strandgut on Vas. Május 21, 2017 2:45 pm

- Jozef!Hol jár az eszed! – csattant fel mögöttem Peter atya hangja és ezzel egyidejűleg billent előre a fejem a nyaklevestől, ami kísérte.
Egy arcizmom sem rándult, de tudtam, hogy igaza van, hiszen már rég nem a latin szavak ragozásán jártak a gondolataim, hanem azon a kancán, ami tegnap láthatóan és érezhetően magára vonta Tintapaca figyelmét és miatt majdnem az út porában találtam magam. Erről az is természetszerűen eszembe jutott, hogy valahogy meg tudom érteni., valahogy mostanában nekem is sokszor eszembe jut és megragadja a figyelmemet egy-egy bájos arc és egy-egy elpiruló tekintet, amitől furcsa pillangók kezdenek röpködni a gyomrom alsó felében, ráadásul ha megszólítanak azonnal zavarba jövök és értelmes beszéd helyett, zagyva dadogásba fullad a szókincsem.
Szóval, jelenleg halvány fogalmam sem volt, hogy mi is történt a tanteremben, ami nem kerülte el az atya figyelmét. Még szerencse, hogy nem Gabriel testvér volt az, mert különben nem úsztam volna meg ennyivel.
- Biztos annak a hegyesfülű hercegnőjének a domborulatain elmélkedve csorgatja a nyálát, aki beházasodott a kormosok közé. – vihogott fel Bruno, aki régi ellenfelem Erik valamikori táborát erősítette és soha nem békélt meg velem, azóta sem, mindig igyekezett csípős nyelvét rajtam köszörülni.
Olyan nyílt ellenségeskedés már rég nem volt a banda maradéka és közöttem, mint Erik idejében, aki úgy másfél éve nyom nélkül egyszerűen eltűnt, de soha nem is szűnt meg igazán.
Ezek a sokadik fiúnak született nemesi sarjak semmilyen más fajt nem szívesen tűrtek meg maguk között. Nyíltan ugyan nem hangoztatták, de mindenki tudta, hogy mi a véleményük és bár az atyák nem tűrték az ilyen megnyilvánulásokat, nem voltak ott mindenhol és talán nem mindenki utasította el a nézeteiket, ami minden bizonnyal apáik is vallottak.
Szava azonban most mégis túl erősen érintettek, mert a felém intézett ugatásukat már megtanultam elengedni a fülem mellett, de most úgy éreztem túl ment azon a határon, amit még elviselek, hiszen olyan személyt bántott meg, akit magamban piadesztára emeltem és szívem minden kamaszos ifjúi lelkesedésével szerettem.
- Te nyo……….- fordultam a tömzsi vigyorgó fiú felé, aki ugyan nálamnál jó egy fejjel alacsonyabb volt, de kétszer olyan széles és bár mindig is hajlamos volt a pocakosodásra, de az itteni élet azért jócskán ragasztott rá izmokat is.
- Jozef! Elég! – na persze, hogy én voltam az, akire rászóltak, de Peter atya még nem fejezte be, talán látta rajtam, hogy most ez nem lesz elég. – Bruno! Ez a beszéd nálam nem megengedett. Az oktatás után lemész a kápolnába és százszor elmondod, természetesen latinul a miatyánkot és a tízparancsolatot.
- De aty……. – kezdtem bele dühösen.
- Elég Jozef, különben te is csatlakozhatsz társadhoz! Szeretnéd? – vetett rám jeges kék pillantását Peter testvér és bár az én sötét tekintetem nem mozdult a bajusza alatt tovább somolygó fiúról, aki a pap háta mögött vállat vont, nehézkesen bólintottam.
- Nem, atyám!
A Bruno mögött ülő barátja, Jurik megveregette a vállát és súgott neki valamit, mintegy biztatásként, miközben többen is dühösen engem méregettek, minden bizonnyal a társukra kiszabott büntetés igazságtalansága miatt, aminek én voltam az oka.
A feszültség az óra után sem csökkent, ez érezhető volt a levegőben, de már nem voltam a „régi” Jozef, nem akartam magam bajba keverni, még, ha továbbra is forrt benne a szavak okozta harag.
~ Hogy bánthatnak meg egy olyan szépséges hölgyet, mint a tünde királynő? Hogy veheti a szájára egyáltalán egy ilyen féreg, mint Bruno? ~ füstölögtem és azt hiszem a mai tanórák nem sokat lendítette a tudásomon, még ha már nem is hagytam, hogy az oktatók is észrevegyék figyelmetlenségemet.
A vacsora utáni rendrakás után magányosan ballagtam a cellám felé, szandálom zajtalan taposta a folyosó megkopott köveit, amikor a fáklyák gyér fényénél, mintha árnyékokat láttam volna elsuhanni a keresztfolyosónál.
Talán a szokatlanság volt, az, ami megtorpanásra késztetett. Ki osonhatna így itt és mi oka lenne rá?
Talán csak a fáklyák árnyéka játszik velem? De a gyanú már befészkelte magát a zsigereim közé és most már én is óvatosan közelítettem a hely felé, majd óvatosan kikukucskáltam a cellámhoz vezető most kihaltnak tűnő folyosóra. Azaz, általában kihalt, de most négy novícius álldogált az ajtóm előtt.
Felszusszanva kaptam vissza a fejem és támaszkodtam a fal hideg köveinek, miközben azon törtem a fejem mit csináljak.
Egy dolog viszont biztosan nem merült fel bennem, hogy segítségért menjek a felügyelő atyához. Nem! Ezt magamnak kell elrendeznem, hiszen még ha, csak ez a mai megjegyzés borította ki a lassan már színültig megtelt kupát, de régen érett már a dolog.
Vettem pár nagy lélegzetet és kiléptem az árnyak közül és megindultam a fiúk felé, akik az izgatott sugdolózás után megmerevedve vártak. Ökölbe szorított kézzel közeledtem.
- Jozef! – állt elém egy nálam egy évvel idősebb társam, Denim, mire megfeszültem, de a többiek a helyükön maradtak a háta mögött. – Gyere velünk! ……………….Tanácsot tartunk! – tette hozzá, valamiféle magyarázatként.
- Miféle Tanácsot? – néztem rá komoran.
- Novícius Tanácsot! – vágta rá.
- És mióta van ilyen Tanács? Még sosem hallottam róla. – fúrtam a tekintetébe a szemem gyanakodva, mire az megrebbent.
- Van és kész! – jött némileg elbizonytalanodva, de aztán kihúzta magát. – Ne akarj kibújni alóla, mindenki ott lesz!
- Aha…..szóval mindenki….. – bólintottam. ~ Bruno-val az élen! ~ tettem hozzá magamban.
- Hát jó, akkor menjünk! – vontam meg a vállam.
Túl akartam esni rajta! Ha Brunó tervez valamit, akkor azt előbb-utóbb úgy is megteszi és most kellő dühöt éreztem hozzá, hogy szembeszálljak vele. Főleg, ha talán tényleg volt olyan ostoba, hogy mindenkit összehívott, hogy előttük is megszégyenítsen. Volt egy tervem, ami akár be is jöhetett, hogy még jól is kijöhessek a helyzetből.
A pincébe mentünk. Denim ment elől, a fiúk úgy jöttek mögöttem, mint valami néma kísértetfalka. Éreztem, hogy ők is feszültek.
Az egyik élelmiszer kamrába érkeztünk, amit most inkább csak lomtárolónak használtak. Hideg volt és én önkéntelenül megborzongtam, ahogy végignéztem a novíciusok komor arcán, ahogy összeesküvőket utánozva burkolóztak a köpenyükbe.
Ahogy sejtettem a sarokból Bruno elégedett arca bukkant fel.
- Na, itt vagy hát……Fogjátok le! Most megkapja a magáét, amiért miatta egész délután senyvedtem! Csak azért mert bántja a hegyes fülét, ha elf szukákról úgy beszélünk, ahogy megérdemlik! – intett a mögöttem állóknak.
Éreztem, ahogy kezek fonódnak a karomra, mire megrántottam magam.
- Állj! Mind így gondoljátok? – kiáltottam fel, mert szavai újból az arcomba kergették a vért dühömben. – Erre oktattak benneteket, hogy másokat oktalanul bántsunk, olyanokat, akik soha nem ártottak nekünk, sőt segítséget nyújtottak? Hogy végignézzétek, ahogy egy ember ellen többen támadnak?
- Te nem vagy ember! – vetette közbe Bruno, aki elvörösödve közeledett.
- Nem, de a társatok vagyok évek óta. Együtt örültünk és szenvedtünk, akkor mikor Zeta leesett a fáról a tónál és én vittem a vállamon a gyógyítóhoz, amikor Ude leejtette a sültes tálat és helyett én viseltem el a pálcát, mert annyira meg volt ijedve, amikor…..
- Elég! Fogjátok már be a lepcses száját! – üvöltötte Bruno és felém csapott, de még sikerült elhajolnom, mert a kezek továbbra is bizonytalanul markoltak.
- Bruno állj le! – lépett előre sápadtan Zeta. – Igaza van és nem is erről volt szó! Azt mondtad, hogy azért gyűljünk össze, hogy véget vessünk ennek a veszekedésnek.
- Hát pontosan ezt akarom csinálni! – vicsorgott a türelmét vesztett Bruno. – Véget vetek neki! Soha többé nem fog bajt okozni nekem ez a kis rohadék kormos. Apám is megmondta, hogy csak ebből ért a fajtája! – rázta meg az öklét.
- Hát legyen! – léptem hirtelen kissé előre, lerázva magamról a most már elgyengült fogásokat. – Vessünk véget neki Bruno. – néztem körbe, hogy megfogjam a többiek tekintetét. – Rendezzük le egymás között végleg. Csak te és én! Ha te győzöl, akkor legalább megszégyenítettél a többiek előtt és elégtételt szereztél és én megkövetlek a sérelmeidért, de, ha én győzök…….. – léptem közelebb, akkor soha, érted, soha többé egy rossz szót nem akarok hallani más fajokról, sőt tisztelettel beszélsz róluk és……….itt mindenki előtt bocsánatot kérsz Loreena királynőtől a mérhetetlenül bántó szavaidért.
Talán, ha nem ennyire dühös, akkor meggondolta volna, bár persze nem biztos, hiszen első látásra erősebbnek tűnt és sosem harcoltunk még egymással, hogy tudta volna én mire vagyok képes.
Én viszont biztos voltam magamban. Egyrészt az igazság és egy nagyrabecsült hölgy becsületének megvédése külön erővel töltött el, másrészt én fogadott atyám nyomdokaiba akartam lépni és ennek megfelelően gyakoroltam. Míg ő erős volt, én fürge és bár valószínűleg ha eltalál az ökle, akkor az a harc végét is jelenthette, ezt nem volt szándékomban engedni neki.
- Vissza! – kiáltotta vörös fejjel Bruno. – Nincs szükségem segítségre, hogy kiverjem a fogait ennek a nyomorultnak. – lökte félre Zeta-t.
Mindenki a fal mellé húzódott és ott maradtunk egymással szemben. Ledobtam a köpenyemet, hogy ne akadályozzon, aztán magam elé emeltem az ökleimet.
- Akkor gyere……nagyfiú! – hergeltem.
- Véged! – rohamozott meg cséphadaróként járó karokkal.
Eszemben sem volt elé állni, így oldalra vetettem egy bukfenccel magam, de már átgurulva a vállamon pattantam is fel és nagyot rúgtam félfordulattal a derekába, hogy a megsokszorozott lendülete a falnak repítse, ahonnan elrebbentek a fiúk.
Nagyot csattant, de megvadult bikaként már fordult is vissza. A homloka vérzett és vérben forogtak a szemei.
- Meg ne üssön a lapos guta! – vigyorogtam rá, de még be sem fejeztem már ismét rajtam volt.
Nem engedhettem közel, mert akkor könnyen megjárhattam volna, így ismét ugrottam, de most számított rá. Éreztem, ahogy az ökle súrolja a fejem búbját és ki is vert a víz.
Most nem álltam fel, hanem még négykézláb kirúgtam a térhajlatába. Nem akartam sokáig húzni a harcot, hiszen bármikor fordulhatott a szerencsém.
Azt, hogy eltaláltam, egy reccsenés és egy artikulátlan üvöltés jelezte. Nem akartam eltörni a lábát, csak kiugrasztani az ízületet és remélhetőleg így is történt.
Azonnal felugrottam és a térdemmel halántékon rúgtam, elég erővel ahhoz, hogy ájultan roskadjon a földre.
Lihegve állta felette, megfeszülve, hátha nem voltam elég hatékony, de nem mozdult.
- Most mindenki láthatta, hogy velem volt az Úr is! – emelkedtem fel és néztem körbe a sápadt arcokon. – Vége van!
- Vége van! – lépett elém Denim és kezet nyújtott.
Legtöbb arcon a megkönnyebbülés látszott, ahogy távoztak a szobából, de nem kerülte el a figyelmem, hogy nem mindenki volt boldog a végkifejlettel. Főleg nem Brunó barátai, akik magatehetetlen testét cipelték fel, hogy visszavigyék a szobájába.
~ Hát nem lehet minden tökéletes! ~ vontam meg a vállam és én is a szobámba mentem, ahol elrebegtem egy hálás fohászt.
A bocsánatkérésről meg el is feledkeztem, na de nem baj, majd arra is sor kerül........
avatar
Jozef Strandgut
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap

Hozzászólások száma : 165
Join date : 2015. Nov. 29.

Karakter információ
Kaszt: Pap
Szint: 4.
Tapasztalat:
3200/3750  (3200/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jozef Strangut

Témanyitás by Sabriyah on Szomb. Május 27, 2017 11:38 am

Mostmár biztos, hogy Jozef lelkében egy igazi lovag lakik, aki képes verekedni egy hölgy becsületéért. (Külön elérzékenyültem, hogy ez a hölgy én voltam, vagyis a másik énem). Nagyon tetszett az egész kis élmény, de leginkább a témája, ahogy Jozef a többi novícius között próbálja kivívni az őt megillető helyet. Szívesen olvasnék még ilyeneket.

100 tp és a második élményért 2000 váltó üti a markodat!
avatar
Sabriyah
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 246
Join date : 2016. Jun. 08.

Karakter információ
Kaszt: Apostol
Szint: angyali
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jozef Strangut

Témanyitás by Jozef Strandgut on Csüt. Jún. 01, 2017 3:25 pm

Bár a tanulás nem ment rosszul és legtöbb feladatomat már anélkül végeztem el, hogy megszidtak volna érte, a legkedveltebb dolog volt, amit csak tehettem, hogy kevéske szabadidőmben gyalog, vagy Tintapacával a mezőt és az erdőt jártam. Ott kinn éreztem igazán szabadnak magam.
Még élénken élt bennem a Norven atyával megejtett vadászat, a siker és az elismerés mámorító érzése. Bár azóta nem volt alkalom megismételni és valószínű, hogy addig míg hivatalosan nem hívnak meg vadászni talán nem is lesz, de azóta is jóérzésekkel emlékszem rá,
Megtanultam kis csapdákat készíteni és, ha nem is vadászhattam nagyvadra, legalább a zsákmányszerzés örömét így is megőrizhettem. Nyulak, néha kisragadozók, fácánok is megszorultak benne, sőt már egy rókalábat is találtam benne, amit minden bizonnyal tulajdonosa rágott le vergődésében.
Aztán egy nap, amikor egyedül ellenőriztem a fogásaim eredményét, az erdőhöz legközelebbi csapdánál valami nagyobb állat körvonalait láttam megvillanni és lépés közben merevedtem meg, ahogy a baljóslatú morgást meghallottam.
Medve nem igazán jár erre, ilyen közel az emberek nyüzsgéséhez, így ezt kizártam egy pillanat alatt, na meg annyira azért nem volt nagy, de ahhoz képest, hogy csak egy nyúzókés volt nálam, még egy elvadul kutyát sem lehetett félvállról venni.
A szél szembefújt velem, ezért azt feltételeztem, hogy talán közelebb osonhatok, hiszen a pillanatokkal később felhangzó tépés, csontropogás azt mutatta, talán nem nekem szól a figyelmeztetés és én amellett, hogy kíváncsi voltam mi lehet, még mérges is lettem, hogy ez a valami megdézsmálja az ÉN zsákmányomat.
A magas fű takarta a kilátást, de tudtam, hogy pár lépés és már rálátok a csapdámra.
Egészen addig szinte biztos voltam benne, hogy kutya, vagy róka, de tévedtem, a csapdába szorult nyúl tetemén egy toportyán lakmározott.
A közben előhúzott késsel és a bal kezemben egy menet közben felvett furkósbottal gyökereztem a földbe. Reméltem, hogy nem látott és nem hallott meg a habzsolása mellett, mert ugyan néha fejjel mentem a falnak, de azért tudtam, hogy ez könnyen az életembe kerülhet. Jobb veszni hagyni egy nyulat és egy csapdát.
Fogamat összeszorítva tettem magam mögé a lábam, aztán a másikat, majd még egyet és már kezdtem azt gondolni, hogy sikerül kikerülnöm a látóköréből, amikor hirtelen……..megfordult a szél!
Éreztem, ahogy végigsimít az arcomon, mintha csak incselkedni akart volna velem, de ami rosszabb volt, hogy néma csönd ereszkedett a tájra. NEM HALLOTTAM A FARKAS MORGÁSÁT, TÉPÉSÉT!
Felnézve egyenesen a rosszindulattól sárgálló tekintetébe mélyedtem. Ott állt magasra emelt fejjel, szimatoló orral talán tizenöt lépésre.
Nem sok választásom volt. Visszafelé nem futhattam, nyílt mező feküdt előttem és a menekülésem biztos, hogy a nyomomba uszította volna. Az erdő fái és közöttem meg ott volt a farkas.
Pillanatok alatt döntöttem és ordítva kezdtem rohanni a botot felemelve vadállat felé, bízva benne, hogy megrémítem, jobban, mint ahogy én megrémültem a helyzettől.
A farkas egy időbe fagyott másodpercig megmerevedett, aztán megugrott pár métert, de nem szaladt el!
A torkomba dobogott a szívem, de nem pocsékolhattam az időm még a gondolkodásra sem, kissé irányt változtatva az orra előtt rohantam a legközelebbi méretesebb fáig, hogy felmásszak rá.
Ám ez a jószág nem ódzkodott, nem félt az emberek közelségétől, talán öreg volt, már, hogy maga vadássza le a zsákmányt, így a falu szélén akart fosztogatni, ki tudja, az azonban tény, hogy szinte azonnal a nyomomba szegődött, hallottam a fogai kaffantását a sarkam után.
Lábaim repülve vittek, hiszen nem kellett messzire, de most az is egy örökkévalóságnak tűnt, hogy a szemem elé kerüljenek az első ágak.
Ugrottam halálra váltan, de a toportyán is ugrott velem egyszerre és sikerült megragadnia a nadrágom szárát, ami nagyot reccsent. Meg is könnyebbülhettem volna, hogy csak a ruhám bánta, de az anyag szerencsétlenségemre kitartott, így a farkas súlya nagy erővel rántott meg. Ujjaim nem tudták megtartani a megnövekedett súlyt és éreztem, ahogy zuhanok.
Nagyot reccsent valami alattam és az oldalamba fájdalom nyilallt, ahogy a földre estem, ráadásul félig a támadómra sikerül, aki azonban azonnal felpattan és felém ugrott. Tapogatózó kezem ráfonódott a késem nyelére, amit ugrás közbe ejtettem el és nagyot kiáltva félelmemben, ösztönösen döftem felé.
Az állat lendülete hanyatt döntött és a csuklóm majd eltört. Vártam az elkerülhetetlen véget, a fájdalmas harapásokat, de csak a mellkasomnál és a combomnál éreztem a lábai rugdosását, aztán valami meleg csurgott végig az arcomon és a farkas teste nyomott bele a fölbe egyre jobban.
Először csak a fél szememet nyitottam ki, majd döbbenten meredtem a rajtam fekvő dögre.
Amit a késemnek hittem az a furkósbot kettétört egyik darabja volt, mely hegyes karóként döfte át a farkas tátott száján keresztül az agyát. Irtózatos szerencsémre azonnal végzett vele.
Kikászálódtam az állat hullája alól és ott helyben térdre borulva mondtam egy imát az Úrhoz.
Hogy nem haltam meg, most igazán nem rajtam múlt, így nem is éreztem egy kis büszkeséget sem, csak nagy-nagy hálát, hogy életben maradtam.
Így aztán eszemben sem volt, hogy eldicsekedjem vele, főleg, hogy attól féltem, ezentúl nem járhatok akkor szabadon erre. Jobb, ha erről a kalandról senki nem tud.
Azonban mégis csak egy farkas volt! Kellett valami, ami emlékeztet arra, hogy soha nem tudhatja az elffia, mit hoz a következő perc, mindig jó felkészülni a váratlanra is.
Nagy veszkődés árán kiszedtem a két szemfogát és eltettem, a dögöt meg az erdő fái közé húztam, ott majd a dögevők eltakarítják.
Visszafelé aztán azon kezdtem gondolkozni, hogy mi lenne, ha egy ilyen egyedi ajándékkal lepném meg Mesteremet, fogadott apámat, Norven atyát. Szerettem volna, ha kimutathatom a megbecsülésemet felé, amiért bízik bennem, hogy még talán……kedvel is.
Nagyot sóhajtottam. Szerettem volna azt hinni, hogy ha ismertem volna a vér szerinti apám, ő is ilyen lett volna. ……
Igen! Jó lesz a fog ajándékba! Úgy tudtam valamikor mostanában lesz a születésnapja is, jó alkalom lenne.
Nem lesz valami drága ajándék, de magam szereztem és magam készítem el.
Nem telt bele sok időbe és szereztem egy vékony bőrszíjat, átfúrtam a fog felső vastagabb részét, majd még egy kis keresztet is faragtam az oldalába, aztán átfűztem rajta a szíjat.
Mivel bejáratos voltam a szobájába, nem okozott gondot az asztalára csempészni, amikor valahol épp úton volt.
Nem volt kétségem felőle, hogy tudni fogja, én tettem oda, csak az volt a kérdés, hogy tetszik-e majd neki. Nem volt benne túl sok gyakorlatom, eddig még csak Lorenna királynőnek adtam ajándékot, igaz ő nagyon örült neki.
avatar
Jozef Strandgut
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap

Hozzászólások száma : 165
Join date : 2015. Nov. 29.

Karakter információ
Kaszt: Pap
Szint: 4.
Tapasztalat:
3200/3750  (3200/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jozef Strangut

Témanyitás by Sabriyah on Csüt. Jún. 01, 2017 5:47 pm

Nagyon aranyos kis élmény volt. Külön tetszett, hogy Jozefet nem állítottad be nagy harcosként, aki egyedül is legyőzne egy öreg farkast, hanem pontosan elismerte a karakter is, hogy az Úr volt Jozeffel és ezért él még. Kifejezetten tetszett, és remélem Kather is úgy fog olvadozni az ajándékától, mint én attól ahogy leírtad, hogy készíted.
100 xp és 1000 váltó

avatar
Sabriyah
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 246
Join date : 2016. Jun. 08.

Karakter információ
Kaszt: Apostol
Szint: angyali
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Jozef Strangut

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.