Magánküldetés: Rejtett Örökség

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Magánküldetés: Rejtett Örökség

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Kedd Márc. 14, 2017 10:45 pm

Gerardnak és Theonak
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánküldetés: Rejtett Örökség

Témanyitás by Theo Wagner on Kedd Márc. 14, 2017 11:33 pm

Theo miközben az előző este kiválasztott asztalnál, a könyvespolcok rengetegének egy eldugott kis szegletében, a Felix által írt könyvön az igazak álmát aludta, hirtelen az ajtó nyitására lett figyelmes. Az ajtó nyitása és becsapódása után, gyorsan váltakozó lépések hangjára lett figyelmes, melyek az ajtótól egészen fel lépcsőkön át füllel nyomon követhetőek voltak. Ekkor Theo felemelte a fejét az asztalról, majd elkezdte szeméből minél hamarabb kidörzsölni az álmot. Bár ő megpróbálta a leggyorsabban kizavarni a fáradtságot a szemeiből, nem volt rá elég ideje, mert mire észbe kaphatott volna, már nyitódott másodszorra a könyvtár ajtaja.

Ez a nyitás már más volt mint az előbbi, mivel itt az ajtó hangja olyan volt, mintha deszkákat tördeltek volna össze, miközben üvegeket vágnak a falhoz. Az ajtó olyan erővel csapódott a könyvtár belső falának, hogyha ember lett volna, akkor ott menten szörnyet is hal. Az ajtót a falhoz csapó erő kitörte annak ablakát, és még kilincsét is széttörte vagy néhol meghajlította.
Az ajtónak nevezett nyílás, mely a könyvtár egyetlen be és kijárata volt, igen ramaty állapotban, de sikeresen végezte el feladatát, mely az emberek kis és be engedése volt, már hosszú ideje. Ezen feladatának eleget téve, hirtelen katonák elmosódott alakjai kezdtek el berohamozni az épületbe, mely leginkább egy méhraj bevonulására hasonlítottak, ahogy beértek a kis nyíláson, máris szétszóródtak amerre csak lehetett. Egyesek az emeletre, egyesek a hátsóbb termekbe, vagy akár a főteremben kerestek valamit, vagy valakit.

Amíg Theo még mindig a látása kiélesítésén fáradozott, észrevette, hogy belép az ajtón egy nagyobb termetű katona, aki netalántán még a könyvtárat feldúlva kutató katonák parancsnoka is lehet. Ez a vezető szerepet betöltő egyén, az ajtó mellett meg is állt.

A parancsnok, vaskos mély tekintélyt parancsoló hangján, ezeket a mondatokat ordította katonái felé, mint parancsokat.
- Keressétek azt az elátkozott fattyút!
- Kutassatok át minden zugot, amit csak lehet!
- Hajnalhasadtára már a holtestét akarom látni csak!


Miközben a katonák rohamosan kutatták át a könyvtárat, és rongálták meg a könyvtárban lévő értékes írott emlékeket, tanulmányokat, és persze na meg magát a könyvtárat.
Míg Theo, már már kicsit szánalmasan, de küzdött éles látása visszanyeréséért, a szeme dörzsölése miatt egy pillanatra vette le figyelő tekintetét a parancsnoknak tűnő egyénről, aki az ajtó mellett állt. Mire a fiú abbahagyta szemeinek vér vörösre dörzsölését, a parancsnok eltűnt az ajtó mellől, és már mellette állt.

A parancsnok, egy nagytermetű, és hasonlóan nagy sűrű szakállú jól páncélozott és felszerelt egyén volt, aki már kiállásával tekintélyt parancsolt magának, nemhogy cselekedeteivel. Míg Theo értetlenül bambult, a parancsnok így kiáltott.
- Uram, nem látott erre egy démont? Merre szaladt?
Theot meglepte a kérdés, de először megpróbálta magát kivonni ebből a helyzetből, ezért kicsit flegmán, kicsit hitetlenül, de így szólt.
-Démont? Ne nevettessen. Ebbe a városba egy démon se lenne képes bejutni.
-Mi dolga önöknek az éjszaka kellős közepén egy ilyen könyvtárban?
Kérdezte Theo ezt úgy mintha nem lenne erről az egészről sejtése, és még talán valami plusz információt is kicsikarhat a parancsnokból.
Majd mind ezek után, a fiú mosolyogva várta a választ a parancsnoktól, és remélte, hogy minden simán elrendeződik, de nem így lett.

A kapitány nézi Theot, míg a fiú ugyanígy csak mosolyogva visszanéz rá, majd mindezek után a kapitány sóhajtva egyet, a fiatal mágust a grabancánál megfogva felállítja, majd az ajtó irányába kezdi el kilökdösni miközben vaskos mormogó hangján ezt feleli a fiúnak.
- A Könyvtárban egy démon tartózkodik, kérem távozzék, mert ha kell, felforgatjuk az egész helyet érte. Csakis láb alatt lenne.

Mikor ezt meghallotta, Theo azon kezdett el gondolkodni, hogy ki is lehet az az említett démon. Majd mikor már a kapitány majdnem kilökte az ajtónak nevezett szétroncsolt valamin, a fiú még egyszer hátranézett, és a látványtól, ami a szeme elé tárult összeszorult a gyomra. Az a sok tudás melyet a bent lévő könyvek rejtettek, most örökre elvesztek, de ahogy jobban felmérte a terepet, észrevett valamit, ami még fontosabb volt.

A pálcája a kis asztal mellé támasztva, és Félix könyve az asztalon még pont ott volt kinyitva ahol hagyta.
~ Basszus hogy pont a két legfontosabb dolgomat hagyjam magam mögött, nekem is csak ennyi eszem lehet. Gondolta magában mindezt a fiú, míg a lehetséges opciókon ötletelt.
- Elnézést, de a pálcám még ottmaradt az asztalnál. - Idehozná nekem, vagy elmehetnék érte? Kérdezte ezt nyugodt illedelmes hangon, miközben a kapitány reakcióját, testbeszédét és mimikáját figyelte.
~ Ha elutasít, kénytelen leszek befutni értük… Gondolta magában idegesen a fiú.
~ A józan ész által diktált válaszokat nézzük, akkor nagy eséllyel Gerard az a démon akit keresnek.
~ Csak ő volt a könyvtár közelében, és nem is mehetett messze innen.
~ Ha ő akkor húzom kicsit az időt amíg lehet.
Ötletelt ezeken Theo, miközben azon sürgölődött, hogy minél több ideig foglalhassa le a kapitányt.
- J-ja tényleg és még valami a könyvet az asztalról még ide tudná adni, vagy elmehetnék azért is? Látja, ami ottmaradt az asztalon. Mondta Theo elsápadva hogy a figyelmetlensége miatt, számára mily értékkel bíró dolgokat hagyott hátra. De legalább időhúzásnak jól jött.
Miután a kapitány elment az asztalhoz, és a könyvet a pálcával együtt Theo kezébe nyomta, kirántotta kardját, majd az ajtó felé mutatott vele miközben így szólt.
- Távozzon kérem. Szólt a kapitány a maga tekintélyt parancsoló hangján.
Theo itt már nem akarta kijjebb húzni a gyufát, így hát hallgatott a parancsnok szavaira, és megindult kifele.
Ahogy haladt lefele a könyvtár előtti lépcsőfokokon, minden egyes lépésnél érezte a parancsnok szúrós tekintetét a hátán. Pedig a hitben, hogy ő már minden tőle tehetőt megtett, igen gyors léptekkel haladt.
~ Remélem elég időt sikerült nyernem. Gondolta magában, egy cseppnyi aggodalommal.

Ahogy már már futva leért a lépcsőn, és már a könyvtár kapujánál járhatott, egy érdekes zajra lett figyelmes, mely az épület oldalától az egyik első emeleti ablakból hallatszott ki. Theo a kíváncsiság generálta vágyak által hajtva, melyek átvették felette az uralmat, megindult a hang forrásának irányába.
Sietve haladt, gyorsan lépett egyik lábával a másik után, míg nem csak az ablak alatt találta magát. Itt az ablak alatt hallgatózott, és próbált pikánsabbnál pikánsabb, vagy éppen érdekesebb információkat megtudni, a könyvtárban történő eseményekről.

A hallgatózás közben, az ablaknál egy nagyon furcsa lila kötél jelent meg, melyet még nem látott sohasem ezelött. Nemsokkal a kötél megjelenése után, Gerard tűnt fel ugyanitt, majd érkezett egyenesen Theo felé, nem éppen lassúnak mondható sebességgel.

A fiúnak esélye nem volt felfogni a történéseket, mert mire elugorhatott volna, vagy észrevette volna a közeledő veszélyt, már késő volt. Gerard nagy gyorsasággal Theo nyakába érkezett, mely lendületet átvéve, a fiatal mágus ugyanezzel a gyorsasággal csókolta meg a teremtő anyaföldet.

Eme történtek után, Theo a földön feküdve, kisebb sebekkel, és karcolásokkal a testén, azon gondolkodván, hogy vajon mi történhetett vele, szédülve és az ájulás küszöbén látta, hogy a rá esett fiú már hirtelen felpattanva szaladt is tovább, persze ez az információ az, amire a homályos távolodó pacából következtetni tudott.

Bár ez nem tartott túl sokáig, mivel egy nagytermetű páncélos alak ugrott át a fiatal mágus felett, és valami érdekes kék varázslatot lőtt ki a kardjából, mely varázslat el is találta a menekülő felet. Ámbár Theo próbálta felfogni a körülötte folyó dolgokat, ez nem igazán sikerült neki.

A képesség betalálta után nem sokkal, egy érdekes csattanásra, koppanásra lett figyelmes maga mellett. Már már csak ösztönből odanyúlt a hang irányába, mivel konkrét dolgokra nem is lett volna képes. Maga mellöl felemelt egy érdekes tárgyat, amely tárgyról nemtudta hogy mi az, nemtudta mire való, és végképp nem tudta, hogy mire lehet képes.
A földön feküdve próbálta felfogni a tárgy mibenlétét, forgatta a kezében, vizsgálta, de nem sikerült megfejteni, majd már csak reflexből zsebre rakta, és mindezek után a fejsérülés miatt egy rövid időn belül el is ájult.

Nagyjából másfél óra tudatlan fetrengés után, Theo szépen lassan kezdett magához térni, mely magához térésben nagy segítség volt az éppen az ő cipőjét levenni próbáló csöves. Ahogy az érdekes biológiai ébresztőóra ébresztette fiatal mágust, mind hanggal, mind mozgással, és főleg azzal a szaggal, amit a szerencsétlen sorsú ember árasztott magából, még szerencse hogy nem ütötte ki még másfél órára.
Ahogy a fiú próbálta elrugdosni magától a csövest, hogy egy kis térhez, na meg egy kis levegőhöz juthasson a történtek után, az érintett személy kinek a szagával már vallatni lehetne Veronián, így szólt.
- Hö, aszittem te meghóttál!
Ámbár Theo előre tervezet, így már tervei között volt, hogy ha a csöves nem tágít, akkor egy arkán lövedékkel elijeszti a személyes tér növelésének képességével megáldott csövest. Egyetlen aggály csak annyi volt, hogy ezt az émelyítő bűzt képes e egyáltalán akármi is áthatolni.
Mindezek közben kicsit bicegősen, a horzsolások miatt melyeket még az anyatermészettel történő első csók és egyéb egész testes érintkezések okoztak felállt, és azon kezdett el gondolkozni, hogy most ténylegesen mi is történhetett vele, hogy it feküdt az ablak alatt. Feje sajgott, teste fájt a horzsolásoktól, és egy kicsit hányingere is lehetett talán.

Ahogy már a botjára támaszkodva nagy nehezen felállt, ruháját leporolta, kezdve a nyakától és vállától egészen a csizmája száráig.
A porolás közben észrevette, hogy egy nagyobb tárgy van a zsebében. Theo nyomban a pálcájára támaszkodott, majd a zsebében lévő tárgyat elővette, és elkezdte tüzetesebben átvizsgálni, hogy mi célt szolgálhat ez a nyaklánc, és talán ha szerencséje van, még mire is lehet képes. De a legfontosabb kérdés, amire választ akart még kapni, hogy hogyan is kerülhetett a zsebébe.
Ahogy Theo elővette, és vizsgálgatni kezdte a követ, érdekes mintákat fedezett fel benne, és egy szöveget, mely így szólt „Egy őrült mágus álma…”
Majd hirtelen egy hang szólt hozzá.

- Elég csúnyán beverhetted a fejed, Theo.
Theo felkapta fejét, majd kereste a hang forrását, de csak egyetlen egy személyt talált a közelében, mégpedig egy szőke hajú lány formájában, aki úgy nagyjából az utca közepén a fal mellett állt.
Ahogy a fiatal mágus fiú felmérte a helyzetet, érdeklődően nézte a lány zsoldosegyenruháját, melyen egy neki már nagyon ismerős kard, és hüvelye lógott.  De a kislány képe, és a kard az oldalán, igen nagy ellentétet szült az egész képben.
Mindeközben a részeg hajléktalan, a saját kis szagos világával együtt, valamilyen oknál fogva igen boldogan hagyta ott a fiút, miközben énekel.
- Halváááány őszi róóóóóózsaaaaaaa.
Majd Theo a lány felé fordulva kérdezi zavarodottan.

-Te mégis honnan tudod a nevem?
- És mégis ki vagy te? Kérdezte a fiatal fiú, miközben lassan elkezdett a fiatal lány felé sétálni.
A lányon, az idegesség jelei mutatkoztak, de kicsit sértődötten azért még válaszolt Theonak.
- Én egy démon vagyok, akit a nyakláncba börtönöztek be. Annak a tökkelütöttnek a társa. Mindent hallottam, amit neki mondtál.
Miközben a fiú közeledett a lányhoz, az zavarodottan lépett hátrább egy lépést.
- Mennyi idő telt el?
- Sajnos azt én sem tudom. Vakargatta tarkóját a fiatal fiú, mivel ő is ki volt ütve egy bizonyos időre, mely ki is esett neki.
- Én is csak most tértem magamhoz. Válaszolta kicsit elszégyellve magát.
- Amúgy megbocsáss, de ki az a személy, akit a "Tökkelütött" jelzővel nevezel? Kérdezte a fiú kíváncsian.
E közben, folytatta a közeledést a lány irányába. Miközben azon gondolkodott, nem e csak hallucinálja ezt az egészet a fejsérülés miatt.
~ Ha egyszer közelebb érek, kiderül, hogy van e fizikai megtestesülése. Gondolta magában, hogy majd ezzel a röpke kísérlettel kideríti, hogy csak hallucinálja ezt az egészet, vagy az előtte történő dolgok mind hamisak e.
Ahogy Theo haladt előre, úgy a lány előre nyújtotta kezét, hogy kezet fogyjon Theoval, majd mikor már a fiú ott volt, hogy meg is fogja a kezét a lánynak, az egyszerűen nekisétált, és átsiklott rajta.
- Ne aggódj, rajtad kívül nem lát engem senki. Annak a bajkeverőnek a társa, akit most éppen végig kergetnek az összes gyűrűn.  A lány egy pillanatra elnevette magát.
- Remélem, kap az arcába egy pohár szenteltvizet.
Theo meglepetten figyelte a lányt, de nem hitt neki, mivel nem érezte a lány viselkedésében, hogy hazudna.
- Szóval te Gerard barátja lennél? Kérdezte Theo miközben azt próbálta kiötleni, hogy mégis mit kéne ebben a helyzetben tennie.
- Vagy mégis milyen kapcsolatban álltok ti ketten?
- És mi tévők legyünk ebben a helyzetben?
Kérdezte aggódva, mivel nem volt képes még teljességgel kontrolálni a gondolatait.
A lány hátat fordít Theonak, majd elkezdi mondandóját.
- Nos, ma is okosabb lettél valamivel. Bajod nem származik belőle, hogy láttál engem.
Majd ezek után visszafordult, és a fiatal mágus felé nézett, bájosan mosolygó szemekkel.
- Bár...nem tudom pontosan merre tartasz, de ha netán útba esik...megtennél nekem egy apró szívességet?
-Mégis miben kéne a segítségem? Kérdezte Theo buzgóan.
Majd ezután keresett egy ülésre alkalmas dolgot és megpihent.
Ahogy leült figyelmesen várta a lány szavait.
- Tudod... - kezdett bele szégyenlősen - nem igazán tudok magamtól helyet változtatni. Megtennéd, hogy elviszel engem Gerardhoz? Tudom, hogy hol bújt meg.
- Persze elvihetlek. Mondta Theo kedves hangnemen mosolyogva.
De amekkora önbizalommal megindult, hogy ő most pedig elviszi Gerardhoz, Theo megtorpant.
-Én nem vagyok a legjobb az érzékelésben, de ha te Démon vagy akkor nem fognak észrevenni? Kérdezte Theo miközben a jövő problémáin és akadályain kezdett el gondolkozni.
Az lány vidám örömujjongásban tört ki.
- Kiváló! Mondta széles mosollyal az arcán
- Az úti cél az első útbaeső falu a Hellenburgba vezető országúton. Arra a helyre, kergessék bármilyen irányba is, könnyedén el tud jutni.
Miután hallotta a lány válaszát Theo kérdezett.
- Hogyan akarunk eljutni és innen kijutni? Kérdezte Theo kíváncsian a válaszra várva.
- És nem fognak téged érzékelni a katonák? Tudakolta meg a lánytól ezt az értékes információt.
- Tévedésben élsz. Be lettem zárva ide olyan, mintha egy buborékban lennék. Egyedül akkor érezné meg bárki is az erőm, ha használni próbálnád...ami eszedbe se jusson. Fejezte be a mondatot különösen fenyegető hangszínnel.
Theo figyelmesen hallgatott, mosolygott, majd feltette kérdését.
- Akkor Gerardnak te adtad az erejét?
- Vagy hogyan működik ez a dolog köztetek? Tette fel kérdéseit kíváncsian, majd figyelt.
- Mit tudna az egyik démon a másiknak adni....
- Amikor azt mondtam ne próbáld meg azért mondtam, mert veszélyes.
The várt egy kicsit, gondolkodott a kerítés szélén ülve, majd így szólt.
- Hmmm ez igen fura, mert pont ugyan olyan kellemetlen érzést érzek, mint Gerard mellett a könyvtárban. Mondta Theo elmélkedve.
- Egy ideje figyeltem már, és azt mondtad, hogy Gerard már pár gyűrűvel eltávolodott tőlünk.
- De akkor miért érzem még  azt a kellemetlen érzést mint mellette?
- Úgy, hogy nekem nem éppen kimagaslóak az érzékelési képességeim?
~ Ez így nem fog menni ha hazudik nekem.
- Figyelj, én sem tudok segíteni ha elkapnak mindkettőnket, majd engem börtönbe, téged meg egy eldugott helyre zárnak ahol örökké várakozhatsz a kis amulettedben. Mondta Theo már már kicsit flegmán, de jogosan.
- Túl sokat aggódsz. Pimaszkodik a lány.
- Előbb fognak gyanút egy fiúra, aki magában beszél. Plusz, te csak azért érzed az erőmet, mert kapcsolatban vagy vele. Amíg az illúzióm látod, nem is fog változni.
- Jól van hiszek neked, de remélem, nem bukunk le, mert akkor mindketten nagyon rosszul járunk. Mondta Theo kicsit kétkedve, majd így szólt.
- Akkor, merre induljunk?
Majd a lány vezette Theot a Gerard felé vezető úton.
avatar
Theo Wagner
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 85
Join date : 2017. Jan. 13.
Age : 19

Karakter információ
Kaszt: Arkán mágus
Szint: 3
Tapasztalat:
1405/2500  (1405/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánküldetés: Rejtett Örökség

Témanyitás by Gerard D. Lawrenz on Hétf. Márc. 20, 2017 9:07 pm

Nyugodt léptekkel készül elhagyni a könyvtárat. A kívülről beszűrődő napfény egy pillanatra beleékeli magát a szemei zugába, majd ugyanolyan gyorsan ki is tisztul a látótere. De amint megpillantja mi vár rá arra gondol, bárcsak ne tisztult volna ki. Olvasgatás közben nyilván kiszagolták az egyháziak, ugyanis leglaább tíz ember várt odakint csak arra, hogy ráugorhasson.
- Sátán fattya lám csak beszökött a városba, jól éreztem.
~ Úgy látszik bejött a tipped...
~ Mire is gondoltunk.
Nem várta meg, amíg mögéje kerülnek, azonnal sarkon fordult, visszaszaladt a könyvtárba és bevágta maga után az ajtót. Menekült bár tudta, nem fog tudni elég messzire kerülni, hogy ne találjanak rá. A könyvtár felső emelete felé vette az irányt. Szerencsére volt terve erre az esetre.
- Keressétek azt az elátkozott fattyút!
- Kutassatok át minden zugot amit csak lehet!
- Hajnalhasadtára már a holtestét akarom látni csak!
A lépcsőn rohanva egy fél pillanat erejéig hátrafordította a fejét, hogy lássa, hány méternyi előnye maradt még. Könnyen látható vol, hogy bár több mint három méterre álltak tőle, azért nem vesztették szem elől.
~ Remek, úgy látszik csak pár ember rendelkezik démon-érzékeléssel.
Az emeletre érve lihegett párat, miközben egyre csak rohant üldözői elől. Egyre csak érezte, ahogy a tüdeje elnehezedik, s minden egyes levegővétel szúrta a mellkasát. Szerencsére nem kellett túl messzire futnia, neki csupán egy ablak kellett, ami az emeletről nyílt a külvilágba. Azonnal a folyosó melletti galéria felé lohol, nem áll meg egy pillanatra sem, nehogy utolérjék. Szerencsére egyik üldözője sem fut sokkal gyorsabban nála, de ha nem rázza le őket minél előtt félő, hogy utolérik. A terembe érve kiszúrja az ablakot, ami most tárva nyitva áll, némi friss levegőt engedve az áporodott könyvkupacok közé.
Nem veszteget sok időt, nagyon választása sincs, így egy hirtelen ötletből vezérelve megidéz egy árnybéklyót. A kötelet a nyílászáró felé veti, a szabadon álló végét a gondolatait használva hozzáfűzi valami stabilan álló dologhoz, ezzel párhuzamosan pedig fogja magát és kiugrik az ablakon. Gyorsan megpróbál a kötélen leereszkedni mivel tudja, hogy az egyháziak első dolga lesz elvágni a kötelet, amint odaérnek az ablakhoz. Sajnos azonban az egyik keresztes azonnal észreveszi, miben mesterkedik, mormol egyet, mire a kardjából vízsugár tör elő, ami elvágja a kötelet.
A kötél hamarabb elszakadt, mint gondolta, de talán jobb is így, még bőven van ideje a földetérés előtt. Összecsapta a tenyerét, majd ahogy széthúzta őket megjelent a kezében egy mágikus kard. Minden erejét beleadva megpróbálta magát lassítani a falon azzal, hogy végighúzza a pengét a téglákon. Sajnos azonban a kard a lendülettől kicsúszott a kezéből. Halk koppanással ért földet.
Tagjait fájlalva tápászkodott fel. Az egyik karja nem mozgott rendesen. Kificamodott a válla.
~ Remek, pont amelyikkel dobni szoktam.
~ Mit számít az neked?
Gerard vállat vont (haha, get it? Very Happy ), majd pár pillanatnyi szédült forgólódást követően szemügyre vette, min sikerült landolnia.
~ Hé, ez nem az a korábbi fiú a könyvtárból?
~ Ez kellemetlen... - vonta le a démonlány a következtetést.
~ Nincs idő bocsánatért esedezni. El kell fussak előlük.
~ Nem hinném, hogy olyan sokáig bírnád az iramot.
~ Elég ha csak addig bírom, amíg az aurám elhagyja őket.
Rövid koncentráció után megidézett pár újabb pecsétet. Ezek azonban az előzőekkel ellentétben nem a levegőben jelentek meg, hanem Gerard ruhájára tapadva. Az Erő szavát használva koncentrálta a varázserejét a lábába, tíz másodpercre megnövelve az izmai erejét. Theonak oda sem szólva elkezdett újult erővel rohanni az egyik utca (nem a főutca) irányába. Az őt üldöző keresztes újabb vízsugarat küld utána, mely végigszántja a hátát.
A gyenge támadás eltalálja. Mi neki egy kis horzsolás. Ekkor azonban különös érzés lesz úrrá rajta. A fejében lévő zaj hirtelen elhalkul, majd egyik pillanatról a másikra eltűnik. A gondolatai összezavarodnak, mintha a rég nem rézett érzelmei tértek volna vissza. Érezte, hogy csökken a koncentrációs képessége, és egyik pillanatról a másikra felébred benne az emberi ösztön, a vágy a menekülésre. Azonnal rájött, mi történt: Lia leesett róla.
A képességei így messze nincsenek olyan szinten, mint Liával közreműködve. Kis híján eluralkodik rajta a pánik, hogy elveszti a társát. Gondolkodás nélkül visszafordul, egyenesen szembemegy a keresztessel, hogy visszaszerezze a talizmánt. Könnyedén észreveszi, hogy hová esett le. Egy pillanatnyi időt kell nyernie, hogy felkaphassa és akkor újra teljes erőbedobással harcolhat. Megidézett egy sötét dárdát, hogy azzal támadjon. Nem akarja átengedni a kezdeményezést. A keresztes tapasztaltnak tűnhet, valószínűleg ismeri a fekete fegyver képességét és pont ezért nem tart tőle, mert alig ejt valami sebet. Gerard éppen ezért a varázserejét az Érő szavával a kezébe összpontosítja, hogy egy még erősebb dobással meglepje a lovagot, majd kihasználva a meglepetés erejét felkapja az amulettet, esetleg egy árnykötéttel elorozza.
A lovagot telibe találja a fegyver, amitől várfagyasztó kiálltásba kezd. A környéken minden őt üldöző egyházi tudja, hol menekült el, nincs más sok ideje, míg ideérnek. Már éppen rohanna el a lovag mellett, amikor annak kiáltása tönkreteszi a terveit.
~ Remek, mostmár tudják, hogy itt ragadtam...
A szerencse azonban ismét mellé szegődik, ugyanis az ismeretlen srác magához térve felkapja a földről Liát és elteszi. Gerard, amint ezt meglátta, menekülőre fogta a dolgot. Ha Lián múlik, könnyedén elviteti magát akárhova. A lányt ismerve megoldja egyedül is. Így a saját testi épsége miatt aggódva gyorsan elindul az után, egyenesen elfele a valószínűleg már lefelé zakatoló seregtől.
Az utca első része nagyjából egyenes volt, plusz elég keskeny, hogy csak egy ember férjen el egyszerre, így a könnyed ruhákat viselő fiúnak némi előnye volt a páncélos mostrumokkal szemben. Valamiért kifejezetten üdének érezte magát. Mintha egy szörnyű érzés távozott volna belőle. Hamar rá is jött, mi volt az: a sóvárgás, ami a démoni vágyát szimbolizálta. Kisvártatva odaér az elágazáshoz. Normális esetben a sikátor felé rohanna, de mivel az ereje percről percre csökken így félő, hogyha netán összefutna valami késelős útonállóval, vagy valami más nem kívánatos tényezővel, nem tudna vele mit kezdeni. Így aztán a piac felé veszi az irányt, ahol a tömeg miatt ráadásul további előnyre tehet szert, lévén kisebb mérete miatt könnyebben mozog az emberek között, vagy tűnik el mások szeme elől.
Igaz este van bár, de a piac még tele van. Ilyenkor a legolcsóbbak a dolgok, az árusok már szabadulnának, az emberek pedig az árajánlatokat lesik. Ahogy egyre csak nő a távolság közte és a keresztesek között, hirtelen meghallja dühvel telt kiáltásukat, ahogy nőt-gyereket nem kímélve lökdösik félre az utukba kerülő embereket.
- HOL VAN AZ EBUGATTA!
Magabiztosan lohol tovább előre, de az éppen arra tévedő városőrök az útját állják. Az elmerombolás hatásos fegyver volna az egyszerű, hitükbe kevésbé kapaszkodó katinád ellen, de az őrök túl sokat voltak és ki tudja milyen mellékhatása van Lia nélkül a varázslásnak, így inkább megpróbál elfutni előlük. A egy kisebb utca felé veszi az irány, ahol nem tudják olyan könnyen kihasználni a létszámfölényüket. Továbbhalad egészen, míg a kerülőút egy nagyobb utcában végződik. Itt rövid hallgatózás után Dél felé fordul, mert arról sokkal kevesebb háttérzajt vél hallani. Végül nagy nehezen eljut a falig. A falon hangyák módjára nyüzsögtek az őrök. Kér irányba vezetett út: nyugatra és keletre.
Ötlet híján megpróbál valami logikus döntést hozni, de Lia nélkül valahogy nem látja át annyira a helyezetet, mint egyébként. Végül (ki tudja miért) arra a döntésre jut, hogy mivel Hellenburg inkább nyugat felé van, egy eggyel keletebbi kaput tuti nem őriznek annyira szigorúan, plusz a Katedrális a Fővárostól nyugatra fekszik, így keletnek indul meg.
Elindul hát keletre, meg sem áll, míg meg nem látja a városkaput. Sajnos azonban nem csak azt pillantja meg, az egyik keresztes alakja is kirajzolódik a kőbe ágyazott lyuk előtt. Egyértelműen látta már valahol, talán egyike lehetett azonban a lovagoknak, akik sarokba szorították a könyvtárban. Sarkon fordul, mielőtt észrevennék és elindul a másik kapu felé.
A másik kapuhoz érve arcán reményteli mosollyal tapasztalja, hogy ide még nem értek el az őt üldöző keresztesek. Az nagyvilágba vezető kapunál két őr áll, nem sokkal odébb egy istálló, ahonnan lónyerítés hallatszik ki. Ám az istállót egy nyurga férfi őrizte. Körülnéz, majd miután meggyőződött, hogy nem vette észre senki a jelenlétét elindul hátast szerezni magának. Csak egy ember őrködik ott, úgy kell tehát elintéznie, hogy a többiek nem fogjanak gyanút a procedúra alatt. Eszébe is jut egy nagyszerű ötlet. Rövid ideig koncentrál, hogy megidézhessen pár pecsétet a levegőbe, majd rajzol pár vonalat az ujjával a levegőbe, mire megjelenik a tenyerén egy papírdarabot formáló árnyék. A varázslattal létrehozott tárgy a legkisebb címletű papír váltót utánozta, szinte tökéletes pontossággal. A félhomályban még kevésbé lehetett megkülönböztetni az eredetitől. Odasétált az istálló előtt álló őrhöz és félős hangon megszólította.
- Bocsánat...aludni szeretnék valahol, de nincs pénzem szobára...kérem, beengedne a lovak közé, tudok valamennyit fizetni. - mondta neki, mintha csak valami utcagyerek lenne, majd odanyújtotta a pénzt utánzó varázslatot.
- Keress egy fogadót, ez az őrséghez tartozik, s egyébként is, most dolgom van, nem érek rá szórakozni veled... Meg egyébként is, mit csinál ennyi pénz egy gyereknél?
A válaszra csak egy sértődött grimasszal reagál, majd megpróbál a férfi mellett elfutva berohanni az istállóba, mintha csak egy makacs kölyök lenne, aki nem akar elmenni.
- Judica me! – hallatszott a háta mögül.
Majd hirtelen olyan fájdalom járja át a testét, hogy kis híján felordít, ha nem harap az ajkába. Az inkvizítor kimért, kellemes hangon szólal meg.
- Kezdettől éreztem, hogy démon szagod van, gondolom valami nagyon erős csábdémonnal basztál. Tágulj innen vagy nem hunyok szemet a feladataim felett tovább.
Tiszta szerencse, hogy a varázsigétől a záróizmai is összerándultak, különben garantáltan összecsinálta volna magát az ijedtségtől. Lia sajnos nem volt vele, így egy lehetőséget nem vett számításba, hogy a lovászfiú netén egyházi személy lenne. Mikor a Judica me hatása elmúlt, ijedt és könnyes arccal húzta össze magát, miközben apró léptekkel elindult lassan kifelé.
- Én...nem tudtam...azt modnta, hogy jó ember...ott a közeli bordélyban...
Ha van egy kis szerencséje, az inkvizítor magára hagyja és elindul a "démont " megkeresni. Az inkvizítor felnevet, de nem tűnik gonosznak, ha lehet, talán még valamennyire rokonszenves is a kacaj.
- Valóban? Szép kis történet, majd mindenképpen felkeresem azt a közeli bordélyházat, de most nem egy csábdémont keresünk, hanem egy ördöngősebbet. Ezek csak basznak, nem tőlem hallottad, de a legnagyobb baj amit okoznak az a feleségek sírása. A varázslók más tészta... Tódulj innét, lopj máshonnan lovat. Ha itt kapnak rajta ki is végeznek, ha máshol, csak a kezedet vágják le. - Elfordul tőle, majd figyeli azt, ahogy a fények táncolnak a barakk olajos vászonnal takart ablakán.
Mikor elkezdett nevetni, Gerard hirtelen megtorpant. Nem ment tovább előre, jó volt, hogy nem látszódott ki az istállóból. Mikor hátad fordít neki tudta, eljött az öt ideje. Megidéz egy sötét dárdát és Erő szavával kombinálva nekidobja az inkvizítor hátának. A pengeéles sötét anyag késkét döfi át a hátát, s mielőtt még köhögni tudja egyet Gerard ráveti magát és a szájára tapasztja a kezét, így a pórul járt egyházkutya nem tud mást tenni, mint belefullad a saját vérébe.
Az édes győzelem után óvatosan keres egy lovat. Talál is egyet, amin fel is van nyergelve.
~ Tiszta szerencse, nem igaz?
Semmi válasz.
~ Ja tényleg...
Majd felpattan a lóra és elindul a találkozóhelyre.


*** Eközben... ***

Mikor Theo előveszi a zsebéből az amulettet, abban a pillanatban Lia képessé válik rá, hogy kommunikáljon vele. A gondolataiba nem képes belemászni úgy, mint Gerardnak, ahhoz hosszú, kínkeserves edzésre lenne szükség, de neki most erre nincs is szüksége. Ahogy a nyaklánc Theo szeme elé kerül, a közepén lévő zafírkristály megcsillan. A kő körüli aranyozott betűk úgy vonzzák egy pillanatra a tekintetét, mint szúnyogokat az éjszakai gyertyafény. A nap sugarai visszaverődnek a véseten, élesen kivilágítva a szöveget: "Egy őrült mágus álma..."
Lia illúziója láthatóvá válik Theo számára. Az alacsony, hosszú szőke hajó lányka képe az utca közepére vetül alig pár arasszal a fal mellé. A szokásos kékes zsoldosegyenruhát és a színben hozzá passzoló szoknyát viselte. A karján és a lábán két-két aranyozott fémlemez díszítette az amúgy prűd öltözékét. Ez volt Lia hajdani viselete, amit annak idején emberek közt hordott. Oldalán egy kardhüvely foglalt helyet, benne ugyanazzal a fegyverrel, amit Gerardnál lehetett látni. A hangja lágy volt és selymes, mégis ijesztő.
- Elég csúnyán beverhetted a fejed, Theo...
Ahogy Theo meglátja a lány képét az utcán, meglepődik hogy mégis honnan érkezhetett. Felmérte a fiatal lányt, ruházatából nem jött rá honnan jöhetett, de a kard az oldalán valami igazán nagy ellentétet szült a képben.
- Honnan tudod a nevem? - kérdezi Theo zavarodottan.
- És mégis ki vagy te? kérdezte, miközben elkezdett a kislány felé sétálni.
Az illúzió ideges, sértődött fejjel válaszolt neki.
- Én egy démon vagyok, akit a nyakláncba börtönöztek be. Annak a tökkelütöttnek a társa. Mindent hallottam, amit neki mondtál. - felelte nem kis öndicsérettel.
Ahogy Theo egyre közelebb ért hozzá, az illúzió zavarodottan hátrált egy lépést.
- Mennyi idő telt el?
- Sajnos nemtudom. Válaszolta Theo a lánynak. Én is csak most tértem magamhoz.
Majd folytatta a közeledést a lány irányába.
- Amúgy megbocsáss de ki az a személy akit a "Tökkelütött" jelzővel nevezel? Kérdezte a fiú kíváncsian.
Lia egyet gondolt, majd a jobb karját előrenyújtotta Theo irányába, mint kezet akarna neki nyújtani. Aztán amikor elég közel ért hozzá se szó se beszéd, átsiklott rajta és a háta mögött kötött ki.
- Ne aggódj, rajtad kívül nem lát engem senki. Annak a bajkeverőnek a társa, akit most éppen végigkérdetnek az összes gyűrűn. - az illúzió egy pillanatra elnevette magát - remélem kap az arcába egy pohár szenteltvizet.
- Szóval te Gerard barátja lennél? Vagy mégis milyen kapcsolatban álltok ti ketten? És mi tévők legyünk ebben a helyzetben? – sorolta a krédéseket zavarodottan.
Mikor a lány képe háttal állt neki, hallva Theo szavait akarva akaratlanul elmosolyodott.
- Nos, ma is okosabb lettél valamivel. Bajod nem származik belőle, hogy láttál engem.
~ Gerard, te utolsó sörpedék...ezt még keservesen viszsakapod.
Visszafordult a fiatal mágus felé. Bájosan mosolygó arccal és nagy, kerek szemekkel nézett rá.
- Bár...nem tudom pontosan merre tartasz, de ha netán útba esik...megtennél nekem egy apró szívességet?
- Mégis miben kéne a segítségem? - Kérdezte Theo buzgóan.
- Tudod... - kezdett bele szégyenlősen - nem igazán tudok magamtól helyet változtatni. Megtennéd, hogy elviszel engem Gerardhoz? Tudom, hogy hol bújt meg.
- Persze elvihetlek. - mondta Theo kedves hangnemen mosolyogva.
De amekkora önbizalommal megindult hogy ő most pedig elviszi Gerardhoz, Theo megtorpant.
- Én nem vagyok a legjobb az érzékelésben, de ha te Démon vagy akkor nem fognak észrevenni?
Az illúzió vidám örömujjongásban tört ki.
- Kiváló! - mondta széles mosollyal az arcán - Az úti cél az első útbaeső falu a Hellenburgba vezető országúton. Arra a helyre, kergessék bármilyen irányba is, könnyedén el tud jutni.
- Hogyan akarunk eljutni és innen kijutni? – mondta Theo - És nem fognak téged érzékelni a katonák? Tudakolta meg a lánytól ezt az értékes információt.
- Tévedésben élsz. Be lettem zárva ide olyan, mintha egy buborékban lennék. Egyedül akkor érezné meg bárki is az erőm, ha használni próbálnád...ami eszedbe se jusson - fejezte be a mondatot különösen fenyegető hangszínnel.
- Akkor Gerardnak te adtad az erejét? Vagy hogyan működik ez a dolog köztetek?
Tette fel kérdéseit kíváncsian, majd figyelt.
- Mit tudna az egyik démon a másiknak adni....
~ Helyén van az esze a kölyöknek, annyi biztos.
- Amikor azt mondtam ne próbáld meg azért mondtam, mert veszélyes.
- Hmmm ez igen fura, mert pont ugyan olyan jelenlétet érzek mint Gerard mellett a könyvtárban. - mondta Theo elmélkedve.
- Egy ideje figyeltem már, és azt mondtad, hogy Gerard már pár gyűrűvel eltávolodott tőlünk. De akkor miért érzem még tisztán azt a jelenlétet mint mellette? Úgy, hogy nekem nem éppen kimagaslóak az érzékelési képességeim? Figyelj, én sem tudok segíteni ha elkapnak mindkettőnket, majd engem börtönbe, téged meg egy eldugott helyre zárnak ahol örökké várakozhatsz a kis amulettedben.
- Túl sokat aggódsz. - pimaszkodik vele Lia - Előbb fognak gyanút egy fiúra, aki magában beszél. Plusz, te csak azért érzed az erőmet, mert kapcsolatban vagy vele. Amíg az illúzióm látod, nem is fog változni.
- Jól van hiszek neked, de remélem nem bukunk le mert akkor mindketten nagyon rosszul járunk.
Mondta Theo kicsit kétkedve, majd így szólt.
- Merre induljunk?
avatar
Gerard D. Lawrenz
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2016. Feb. 24.
Tartózkodási hely : A helyzet magaslatán

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 6
Tapasztalat:
1050/1250  (1050/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánküldetés: Rejtett Örökség

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.