Lance Kalver

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Lance Kalver

Témanyitás by Lance Kalver on Vas. Ápr. 02, 2017 10:38 pm

Egy zsarnok láncán: első rész

Eichenschild volt a kedvenc városom, minden megadatott az egyszerű és a kiváltságos embernek is egyaránt, onnantól, hogy kellett neki valami a piacról, addig, hogy valami törvénytelenhez szeretne jutni. Én a kettő között álltam, már amikor itt voltam, hiszen egyszerű tündeként legtöbbször a piacon nézelődtem, hátha valami megtetszik, viszont zsoldosként a hidat képeztem az utca embere és az illegális cselekedetek közt: az én dolgom volt az, hogy pénzért elvégezzem azt, amit jóérzésű ember nem vállal, de kénytelen biztosítani, hogy el legyen végezve. Ilyen lehetett például egy kevéssé ártalmatlan, vagy kizárólag az alvilág számára értékes csomag kézbesítése, vagy éppen egy gyilkosság kivitelezése. Mind-mind olyan dolog, amire csak az vetemedik, akiből minden pozitív érzés kiveszett, aki pedig pénzért csinálja… nos, az lelketlennek is hívható. Ilyen személy voltam én is, aki eladta a kardját, hogy ne haljon éhen, viszont egy harcosnak a kardja a lelke, így én eladtam a lelkem. Igen, talán ez a lelketlenség forrása minden egyes zsoldosnál, ami előbb-utóbb be fog következni, akármennyire is igyekszik az ember. Persze vannak azok a zsoldosok, akiknek megvan a horgony, hogy ne vesszenek el a testet és lelket egyaránt megpróbáló küzdelmekben. Család, barátok, szerető, egy hely, ahova mindig szívesen visszatérnek, mert nincs olyan perc, hogy ne várnák őket szívesen… nekem ebből minden hiányzott, egyedül talán csak az nyújtott némi támaszt a nehézségek között, hogy fiatal vagyok, előttem az élet, még bármi megtörténhet. Talán kiemelkedek a mocsokból, ami most bokáig ér, csak az a kár, hogy fejjel lefelé vagyok benne. Ezt tükrözi az is, hogy nem igazán válogathatok azzal kapcsolatban, kinek állok szolgálatába, így történt ez most is.
Üres hassal róttam a város utcáit. Lemenőben volt a nap, egyre kevesebben maradtak kint, mindenki igyekezett a sötétség leple alatt előbújó szörnyek elől elbújni. Van, aki szörnyetegnek hívja őket, van aki banditának, a lényeg ugyanaz: a gonosz és sötét Alvilág teremtményei, akik kizárólag azért léteznek, hogy a rendes emberek életét megkeserítsék, vagy elvegyék. Bármennyire is utáltam a gondolatot, de nekem az életet ezek jelentették igazán: mások életét rövidre zárni, vagy végérvényesen megrontani azért, hogy én két-három nappal tovább fogyasszam fölöslegesen a levegőt. Nagy igazságtalanságnak tartottam, de nekem se osztott az élet más lapokat, abból kellett dolgoznom, ami adatott, és én csak ezt kaptam. Minden egyes megtört életet látva egyre jobban rühelltem az életet, amit élnem kellett, kétségbeesetten kerestem a kiutat, kitörést, kár, hogy nem találtam addig. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal övezve sétálgattam ráérősen az egyik mellékutcában, amikor hangok ütötték meg a fülemet.
– D..de..de kérem, csak egyetlen, csak egy lehetőséget még..
Csattanás hallatszott egy közeli, szélesebb sikátorból, ami keresztezte a mellékutcát.
– Nincs többedik esély! A talpnyalásodnak köszönheted, hogy kaptál egy harmadikat is, de ez már elég volt! Takarodj!
Hangos reccsenés, artikulátlan ordítás. Fél másodperccel később egy test repült ki a bejáratból, nekivágódott a szemben lévő falnak. Két másodperc mozdulatlanság után felkelt, és orrát fogva eliszkolt, amennyire tudott abban az állapotban, én pedig kíváncsi lettem, kardomat kivonva közeledtem a kis hézag felé, ami a falak egyhangú menetét megtörte. Átkozódás hallatszott onnan, ahonnan kivágták a szerencsétlent, én pedig lassan közeledtem. Hangos káromkodást hallottam kiszűrődni a bejárat felől, a sarokra érve nekitapadtam a falnak, és hallgatóztam. A fal nedves volt, doh és alkoholszag terjengett, némi penészgombával társulva. Tökéletes elrettentő keverék azoknak, akik eleve gyengék, hogy találkozzanak azokkal, akik ilyen helyeken tanyáznak.
- Mi az összerohasztott kurva életért jönnek kizárólag ilyen nyamvadt pelyhesfaszú nyomoroncok? Nekem egy kibaszott férfi kell a munkáim elvégzésére, nem ilyen nyikhaj buzeránsok, akiknek akkora az agyi kapacitásuk, mint fél maréknyi lepörkölt ökörseggszőrnek! - Hallottam a dühöngést - Ha egyszer lenne valaki, aki nekem megfelel, esküszöm, hogy - Előléptem a sarok mögül, és befordultam. Megláttam a középkorú, kiabáló embert, és a mellette sündörgő tagbaszakadt férfit. - Te meg ki a fasz vagy? - Üvöltötte el magát, ahogy meglátott, szemeiben szikrát vetett a harag. Nyugodtan válaszoltam.
- Lance Kalver vagyok, zsoldos. Munkát keresek, és úgy hallottam, hogy Ön épp adni szeretne.
Az ember hirtelen lenyugodott, hideg hangon utasította emberét.
- Öld meg.
Nem haboztam, felemeltem a kardomat, hogy hárítsam a felém üvöltve rohanó hústorony fegyverét. Megpróbáltam félreütni, de ő sokkal erősebbnek bizonyult, kénytelen voltam oldalirányba ugrani, hogy ne szeljen ketté a penge. Rossz reflex volt, a mellettünk lévő falhoz csapódtam erősen, de legalább ép maradtam. Nem tétováztam, a kardom markolatával fejbecsaptam újdonsült ellenfelemet, remélve, hogy ezzel időt nyerek magamnak. Jól találtam el, egy pillanatra elkábult, én pedig ezalatt mögé kerültem, és térdhajlatát megtaposva térdre kényszerítettem. A torkához tartottam a kardomat, felállítottam, és mintegy túszként magam előtt tartva odafordultam a férfihez. Ő tapsolt, és nevetett, majd megszólalt:
- Csak tesztelni akartam, mennyire vagy alkalmas arra, hogy a szolgálatomba állj. Lenyűgöző, meg kell mondanom, egyszerűen csodás volt a jelenet! Alkalmazlak. Most elengedheted.
Kelletlen arckifejezéssel elengedtem, és meglöktem. Rálépett a lábamra, és amint megint szembekerült velem, rájöttem, hogy nem véletlenül, bizonyára nem tetszett neki, hogy legyőztem. A férfi folytatta:
- Szóval zsoldos, eh? Kéne nekem egy férfi, aki elvégez nekem ezt-azt… vállalnád?
Nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek a férfi, de az időről időre megkorduló gyomrom emlékeztetett, hogy nincs nagyon más választásom, ezzel most élnem kell. Előtte ellenben úgy éreztem, fel kell tennem néhány kérdést.
- Milyen munkákról lenne szó? - Kezdtem a kérdezgetést a legalapvetőbb dolgokkal.
- Mindenféle. Most éppen egy csomagot kellene elhoznod nekem egy városhoz közeli kereszteződésből, 200 váltót kapsz érte. Jó üzlet?
- Igen. Merre van a kereszteződés?
Kérdeztem. Útba igazított, én pedig elindultam, abban a pillanatban csak mérsékelten engedett gondolkozni a gyomrom, így csak fél óra múltán jöttem rá, amikor odaértem, és nem láttam senkit, hogy elég valószínűtlen minden, amit állított, a csomaggal kapcsolatban legalább is. Csak szívatni akar? Mindegy, ha visszamegyek, le fogom verni rajta a pénzemet, átvitt értelemben, vagy szó szerint. Visszaérvén hatalmas röhögésben találtam a férfit, aki a szolgájával együtt mulatott azon, hogy rászedett. Nagyon felingerelt a helyzet, de emlékeztetnem kellett magam, hogy ezen most a túlélésem múlik gyakorlatilag, így muszáj helyén kezelnem a helyzetet. Egy nagy levegő után csak annyit mondtam:
- Kérem a pénzem. - Még mindig fulladozva a nevetéstől hozzám vágott egy erszényt. Kinyitottam, és kiborítottam az érméket a tenyerembe, majd megszámoltam. Száz. - Ne szórakozzunk egymással, még ennyivel lógsz.
Képen röhögött.
- Nem hoztál nekem semmit, örülj a fejednek, hogy egyáltalán kapsz valamit! Most pedig kotródj a szemem elől!
Azzal eltaszított magától. Elejtettem néhány érmét is, de annál büszkébb voltam, mintsemhogy utánamenjek, nyolcvan váltóból takarékosan kihúztam élelemmel, feltéve, hogy az utcán alszom. Nem volt egy életbiztosítás, de más lehetőségem nemigen akadt, tekintve, hogy le voltam gatyásodva, és ez még mindig nem az a helyzet volt, hogy a spórolásomat ilyen módon kivágjam az ablakon. Így hát kerestem egy olyan utcát, ami nem volt teljesen nyitott, de annyira félreeső se, hogy a legkisebb esélyt adjam mind az esti őröknek, mind a tolvajoknak, esetleg a gyilkosoknak, hogy megzavarják az álmomat. Vagy éppen segítsenek benne, hogy senki ne legyen képes megzavarni benne, és így az örökkévalóságig tartson. Másnap reggel elmentem a piacra kenyeret venni. Feljebb vitték az árát, 25 váltó volt a legolcsóbb helyen. Ez nem lesz jó, nagyon nem. Délutánra nem maradt, csak harminc váltóm, így kénytelen voltam visszamenni ahhoz a görényhez, hogy munkát adjon, a kevés váltó is jobb, mint az éhhalál. Szinte lesújtva éreztem magam, hogy rászorulok ennek a szemétládának a pénzére, és nem felejtettem el neki azt se, hogy hogy viselkedett előző nap. Nagyon nehéz volt visszamenni, de muszáj voltam. Így tépett jó ideig az ideg, de győzött az élni akarás, és elkezdtem keresni a rohadékot. Még be se mutatkozott, ennyi támpontom se volt, aminek pontosan annyira örültem, mint egy hajléktalan annak, a szembevizelik. Róttam az utcákat, megint rám sötétedett, én pedig kezdtem kétségbeesni, hogy nem fogom megtalálni. Járkálás közben már felvázoltam magamban, hogy hogyan és miként fogom túlélni a következő megbízásig, mikor meghallottam egy ismerős hangot. Röhögött, én pedig azonnal tudtam, hogy megtaláltam, akit kerestem, és immáron magabiztosan indultam a hang forrása felé. Befordultam a sarkon, és szembementem azzal a gennyládával, aki megszívatott előző nap.
- Na mi van kiscsávó, kell a pénz? - Röhögött. Ökölbe szorult a kezem, de tudtam, hogy megint nem tehetek semmit, az ő kezében van gyakorlatilag az életem. - Na nem bánom, csak mert tegnap is olyan lelkes voltál! - Kezdtem látni, hogy ma eléggé felöntött a garatra. - Akkor most… most mit is csináljál? Ja igen, hozzál már nekem a kocsmából egy üveg bort… ha..ha sikerül, megtarthatod a visszajárót, ha nem, el leszel verve, és egy petákot se kapsz! Világos?
- Csak a pénzt add már.. - Türelmetlenkedtem. Egy kisebb zsákot adott tele érmével. ~ Hah, gyerekjáték lesz! ~ Gondoltam, ahogy elindultam a kocsma felé. Messziről megütötte a fülemet a hangos ricsaj, ami a féktelenül dorbézoló részegek felől jött. Na nem baj, legalább tudtam, hogy jó helyen járok. Nem mondta, hogy úri szalonból kell bort hoznom, kocsmát említett, én kocsmába jöttem. Arról se szólt egy szót se, hogy milyen bort kell vinnem, hát szépen elterveztem, hogy a legolcsóbból viszek egy üveggel, több marad nekem. Utána már elég pénzem lesz, hogy kitartson, amíg egy tisztességes megbízót szerzek, hogy ne ilyen csicskázásokkal kelljen eltöltenem a drága időm. Arra is gondoltam, hogy jó megoldás lehetne egyszerűen belehugyozni egy borosüvegbe, odavinni, én pedig már ott se vagyok. Azok ott részegen biztos, hogy nem tudtak volna utánam jönni, az viszont tény volt, hogy utána jó ideig nem fordulhattam volna meg talán a városban se, és ha arra gondoltam, hogy mennyire szórta a pénzt a figura, még le is vadásztatna. Hatványozottan nem volt jó ötlet, így maradt a vásárlás. A kocsmába belépve kértem a legolcsóbb borból egy bontatlan üveggel. Amíg előhozta a pultos, körülnéztem: verekedő részegek, egy asztal alá fordult bárd, néhány nemtörődöm őr, akiket, tétlenségükből kiindulva csak arra tartottak, hogy a gyilkosságokat akadályozzák meg. Savanyú alkoholgőz és áporodott testszag jellemezte a légkört. Vizsgálódás közben a zsebembe tettem két marék érmét: a pénzre szükségem volt, és kinéztem ezekből az állatokból, hogy az nem az utolsó alkalom volt, hogy kiszúrtak velem. Közben kihozták a bort, én fizettem, és kiléptem az ajtón. Abban a pillanatban beigazolódott a gyanúm: a tróger kigyúrt kedvence nekem rontott, kikapta a kezemből a bort, a földhöz vágta, utána pedig a másik markomból a zsákot kitépve elszaladt, miután jól gyomron vágott. Teljesen váratlanul ért, a benti levegőtől még ködös voltam, nem működtek jól a reflexeim, nem tudtam védekezni. A földre rogytam, a fogaim közt kipréselve:
- Ezt még megbánjátok…
avatar
Lance Kalver
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos

Hozzászólások száma : 73
Join date : 2016. Dec. 15.

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 3.
Tapasztalat:
1990/2500  (1990/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Lance Kalver

Témanyitás by Markus von Feldas on Hétf. Ápr. 03, 2017 6:06 pm

Na, akkor én leszek jelenleg a bakód, akasztófavirágom. Very Happy
Nekem tetszett a történet, ha valahogy el kéne képzelnem a kisember alvilágát valahogy így tenném, szép munka! Külön tetszettek a szóképek, melyeket használtál, bár a szóismétlések engem, személy szerint néha kizökkentettek a történetből.

Jutalmad:
1000 váltó és 100 TP

De várj, van még több is! Az ajándéktárgyad:

Név: The Sunshard / Napszilánk
Leírás: Egy apró kis nyakék, ami a napot ábrázolja, sugárkerítéssel. Naponta egyszer, ha úgy akarod, megzavarhatod az ellenfeled támadását azzal, hogy egy aprót, hirtelen villan. Csak is közvetlen közelben (egy méter távolság) működik, egy-két pillanatig hat csak a hatás, de mindenképp hatása van (nem lehet elkerülni semmiképp).

_________________
"I carry two swords: silver for beasts, steel for men. Both for mosters."
"People like to invent monsters and monstrosities. Then they can seem lass monstrous themselves."

Geralt of Rivia
avatar
Markus von Feldas
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2017. Feb. 01.
Tartózkodási hely : A halál árnyékának völgyében

Karakter információ
Kaszt: Halállovag
Szint: Egy ideje nem számolom
Tapasztalat:
444/444  (444/444)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.