Krónika: Ascensio

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Feline Aiedail on Hétf. Júl. 17, 2017 10:28 am

- Négy út vezet Erborosh-hoz. Egy a csatornákra nyílik és a kastély déli felére vezet. Egy a szolgák járata a folyosóra, ez a valaha volt istállóknál köt ki, a kastély nyugati oldalánál. A harmadik egy légjárat a kastély déli homlokzatán nyílik, ez a legvalószínűtlenebb az ostoba támadóinknak, de sosem lehet tudni, egy pedig egy lejárat a pincékbe, amely a kastély több termével összeköttetésben áll. Mind ennek a teremnek az összekötő folyosója előtti csarnokba nyílik, így bármelyiken érkezhet a nem várt támadás. Rátok bízom, mit tesztek ez ellen, de senki nem érheti el ezt a folyosót rajtam kívül. Senki! - azzal köpenyt lobogtatva elvonul.
- Én vállalom a déli oldalt. – lényegében azt hiszem, teljesen mindegy, hogy ki hova megy. Nem nagyon izgat fel a kérdés. A többiektől sem várok reakciót a választásomra, így rögtön el is indulok a csarnokba, ahonnan a lejáratok nyílnak. Ha akarnám sem tudnám eltéveszteni. A csatornaszag, már itt is érződik. Nem a legjobb a szaglásomnak, de volt már rosszabb is. Lemegyek a kis lépcsőn, majd átteszem magam az ajtó túloldalára. A hely nem sok, de én sem vagyok nagy. tökéletes sötétség vesz körül, várnom kell pár másodpercet, amíg megszokja a szemem. Valahol a mindenség végén fényt látok. Túl sok vesztenivalóm nincs egyelőre, úgyhogy elindulok a fény felé. Amelynek gazdája egy fáklya, és még csak nem is magányos. Tövében két vámpír fogad, a ruhájukból ítélve az egyik Dornburg, a másik meg mágus lehet.
- Te meg? - kérdezi a Dornburg.
- Én vagyok ennek a folyosónak az őre. Dornburg nagyúr parancsára, forduljatok vissza! – szólítom fel őket a távozásra.
- A nagyúr parancsolta, hogy válts fel minket? - vonta fel a szemöldökét.
- A nagyúr azt parancsolta, hogy senkit ne engedjek ennek a folyosónak a végére.
- Nekem mindegy. - vonja meg a vállát a Dornburg, a másik meg nem mond semmit, csak felém nyújtja a fáklyáját. - Azért majd vigyázz a patkányokkal.
Egyik kezem óvatosságból a tőröm markolatára teszem, a másikkal nyúlok a fáklya felé, de len nem veszem a szememet róluk.
- Rendben. – úgy tűnik az óvatosságom felesleges volt, de jobb félni, mint megijedni szól a mondás. Körülnézek, fáklyatartó után. Bár minek is lenne egy egyszerű csatornában fáklyatartó? Mondjuk azért, hogy ne kelljen fogdosnom. Nem mondom, hasznos, de kiver tőle a víz, hogy nekem kell tartani, mint tökéletes célpont. Arról nem beszélve, hogy csak rosszabbul látok tőle. Kínomban tovább sétálgatok előre. Egészen az első mellékjáratig. Ugyan nem hallok mást, csak a patkányok kaparászását, de nem szeretném elszalasztani, ha valaki itt akar besurranni, szépen csendben, az én pici hátam mögött, amíg én békésen bóklászom a büdösben. Itt sem tudom leparkolni a pilácsomat, és mivel elegem van belőle, útban van, és hátráltat, eloltom a fenébe. Pillanatnyilag ez tűnik a legjobb megoldásnak, de azért bánom is, mert akár még fegyverként jól is jöhetett volna. Elengedem a gondolatot, és letelepszem az oldaljárat tövébe. Végülis ez sem rosszabb hely a strázsára, mint akármelyik másik. A patkányok egyre közelednek. Meg valami más is, és kétlem, hogy macskák társaságában szoktak volna bulizni. Sokáig nem tarthatott az ücsörgésem, készenlétbe állok, kézbe kapom a tőrömet, és várok. Egy elmosódott alak válik elő a sötétségből, nem látom jól, de mintha egy közepes termetű kutya lenne... majd még egy... és még egy, ahogy közelebb jönnek, egyértelművé válik, hogy ezek a patkányok… hát nem vágytam rájuk; nagyok, egy méter hosszúak és ehhez illően kövérek, mocskos fekete szőrük között valami nyálkás dolog csillog, és füleik mögött apró, hernyószerű kinövések tekergőznek, és fogukat vicsorítva közelítenek. Úgy általánosságban nincs bajom az állatokkal, még a patkányokkal sem, de őket nem kedvelem. Határozottan.
Megtámadom a legközelebb eső kutyaszerűt - moonlight slash. Sajnos hiába ilyen szép nagyok, és hiába vagyok én ilyen kis csinos apró, de még így is túl kicsik, és nem sikerül úgy a történet, ahogy elképzeltem. De legalább eltaláltam. Tipikusan nem tetszésre utaló hangot hallat a kis dög, akinek formára nyírtam a fülét, de nem gyönyörködhetem ebben az aprócska élményben, mert nekem támad a másik kettő. Újabb félköríves vágással próbálkozom, - miután ugrottam egyet hátra - még alacsonyabban, mivel egyszerre kettő ellen még mindig ez tűnik a leghatásosabb védekezésnek. Sokat nem érek el vele, csupán szétrebbennek, közben a harmadik tépett füléből újabb hernyószerű kinövések nőnek, amelyek tekergőzve újraformálják a sebzett részt. Hát ez rémesen undorító. A gyorsan gyógyuló kis gusztustalan maga jön, hogy bosszút álljon. Okos jószág a patkány, de most kifejezetten utálom érte. Hátrálok, nem engedem, hogy körbevegyenek. Megcélzom a legközelebbi torkát, és rúgok, lendületből, körívesen. Az egyik patkányt pofán találom, aki ettől kisodródik oldalra és gurul kettőt, a másik kettő még mindig felém tart, a közelebbi ismét a bokám felé kap. Sűrűn megfogadom, hogyha legközelebb csatornába készülök, beszerzek egy frankó is bokavédőt, amin elvásik a foguk ezeknek a szemeteknek. Jobb ötletem nem lévén, feljebb emelem a lábam, ami után kap, és megpróbálok lendületből a fejére lépni. Nem csak a talpam alatt érzem, hallom is a csontok recsegését. Egyet kipipálhatok. Elrettentésnek sem rossz, mert a harmadik egy kissé megtántorodik, és visszalép egy aprót, tovább vicsorogva. Felülről felé csapok a tőrrel, de oldalra ugrik, aztán a falhoz lapulva kapja hol rám, hol a szétnyomott fejű társára, hol a másikra, aki épp most tápászkodik, felkapva a tekintetét. Felállok, egy ugrással közelebb kerülök, és megpróbálom a tápászkodót belerúgni a "vízbe". A csizmám meglepően puha, szivacsszerű testet ér, ahogy belerúgok, az pedig visítva eltűnik a bűzlő szennyvízben; a harmadik ekkor dönt úgy, hogy menekülőre fogja és eltűnik a sötétségben. Kezdek kételkedni benne, hogy tényleg patkányok voltak.
- Dieter mondta, hogy vigyázzon velük. – szólal meg egy váratlan hang a hátam mögül. Nem szeretem az ilyet. Annyira a kis rohadékokra figyeltem, hogy még egy ilyen is könnyedén mögém tudott lopózni. Reflexből fordulok meg teljes testből, és tartom védekezően magam elé a tőrömet.
- Aha. És nem vigyáztam? – kérdem az imént „leváltott” vámpírmágust, aki ugyancsak nem zavarja a saját szemét fáklyafénnyel.
- Ezek csak hárman voltak. Vannak többen is. Nagyobbak, több vérrel a szervezetükben. Ki tudja, melyik lesz elég erős, hogy megölje.
- Konkrét célja is volt annak, hogy idejött, vagy csak ijesztgetni akar?
- Kíváncsi vagyok mi a terve. - feleli faarccal.
- A patkányokkal? - vonom fel fél szemöldököm, s hasonlóan érdektelen stílusban folytatom - talán meg kéne sütnöm őket... Van tüze? – veszem elő a kedvesebbik humoromat, megpróbálván, hátha mégis visszaszerezhetem a fáklyát. Nem is lenne olyan rossz fegyver.
- Nem a patkányokkal. A támadókkal. Hogy fogja megvédeni a mélységit tőlük? Mihez kezd, ha erre jönnek?
- Az sok mindentől függ. De leginkább improvizálok. ... bár őszintén szólva kétlem, hogy a mélységinek a védelmemre lenne szüksége. Tőle jobban tartok, mint 100 támadótól....
- Helyesen teszi. Erborosh egy torz és undok teremtmény. Éppen ezért az a legjobb, ha elpusztul. - teszi a háta mögé a kezeit.
- Ó a francba, szerencsejátékoznom kellene... - sóhajtok fel, és felé lendülök, hogy minél közelebb legyek, és saját mellmagasságomban szúrok előre a tőrrel. A férfi előtt kicsi, tinta fekete pajzs jelenik meg a tőröm előtt, megállítva azt.
- Pedig reméltem, hogy könnyebb lesz. - mondja, ahogy hátra lép és előveszi a kezét, majd felém dob egy, a pajzshoz hasonló tűt. Amint megállítja a tőröm leguggolok, és megkísérlem kirúgni a lábát alóla. Nem volt túl fényes ötlet, tokától bokáig fémrucit visel. De akkor hogy a viharba lehetséges, hogy nem hallom a mozgását?! Azt hiszem nem kedvelem a mágusokat.
- @#&! - távolabb húzódom tőle arra a távolságra, ahol feltételezésem szerint nem lát már, amíg kiheverem a "lábtörést" - Könnyebb? Ezt én is mondhatnám. - és rögtön helyet változtatok, mielőtt még a hangom alapján becélozna. Újabb tűket kapok ajándékba. Csak nekem, csak most. Szuper. El szerencsémre nem találnak, de arra engednek következtetni, hogy jobban lát nálam a sötétben. Mondtam már, hogy utálom a mágusokat? Balszerencsémre egyre közelebb kerülök a csatorna széléhez. Nem vagyok egy finnyás gyerek, de azért nem vágyom bele.
- Nem gondoltad komolyan, hogy a sötétséget kihasználva győzöl le egy vámpírt, remélem. Eléggé balga dolog lenne.
- Nem gondoltam. De azt reméltem, hogy nem látsz jobban nálam. És miféle könnyebbségre vágytál? - lendülök felé, és megajándékozom egy moonlight slash-el, számítva az előzőleg tapasztalt pajzsra. Nem kell csalódnom, a pajzs ugyanúgy meg is jelenik, a vámpír azonban azonnal oldalra lép ki és egy tűt dob felém, ami bele is áll a bal vállamba, majd szertefoszlik.
- Nem fontos. Felesleges beszéd volna magyarázkodnom.
- Francba - szisszenek fel a találatra, és hagyom, hogy a lendület vigyen tovább előre, egyszerűen dőlök, majd kirúgok oldalra úgy, hogy a talpam a páncél térdrészét érje, végül pedig gurulok egyet a mocsokban. Sok mindent el lehet mondani a szúrásról, csak azt nem, hogy kellemes érzés lenne. Hiú a remény, de azért én élek vele, és remélem, hogy nem kaptam semmilyen erősebb mérget piciny szervezetembe. Ezzel a gondolatfonállal el is határozom, hogy edzeni fogom a méregellenálló képességemet, pont az ilyen esetekre. Úgy tűik, egy kis időre mégis csak mellém pártol a szeszélyes Fortuna, ellenfelem meglepetten csuklik oldalra, és kifordul alóla a lába, kezével próbálva tompítani az esést. A zajt hallván, amint eltaknyoltam, már ugrok is fel, a hang irányába vetődöm, lábam előrenyújtva, talpammal célozva a sisakot. Lehet nem ez a legjobb ötletem, de nem merek még abban is bízni, hogy másképpen időben odaérnék. Húzom az időt. A vámpír sisakján keményen csapódik neki a talpam, a hátam viszont még keményebben a kőnek és ki is szorul a levegő a tüdőmből. Azt hiszem, tényleg nem ez volt a legjobb ötlet. Nem igazán fogom fel a környezetem, a léghiány következtében. Nem tudom mennyi idő telik el fuldoklásom közepette. Lehetnek pillanatok, de tőlem akár lehetnének órák is, bár akkor már halott lennék, azt hiszem. Van még remény. Pár évszázadnak megélt másodperc után hörögve veszek egy levegőt, és a még használható jobb karommal megpróbálok feltápászkodni. Nem írnám le, milyen élmény egy csatornában mély levegőt venni. Legyen elég annyi, hogy undorító. Mire sikerül felkecmeregnem, ellenfelem ekkor már talpon van, noha kissé bizonytalanul áll, de ujjai között már kavarognak az árnyak valami mágiához. Jobb ötletem nem lévén, egy eléggé kétségbeesett lépésre szánom el magam. Felé hajítom a tőrömet, én pedig rögtön lendülök a penge után. A szerencse istennője egy szempillantás idejéig ismételten felém tekint, enyém a mámor. Tervem csodálatos módon működőképesnek bizonyul, s nem csak megzavarom az eldobott fegyverrel, de még meg is sebesítem vele. Ez nem szerepelt a tervben, de nincs kifogásom ellene. A férfi köhögve megtántorodik, a mágia szerteoszlik. Következőnek én is becsapódom a mellkasán, vállal. Ez nekem sem esik túl jól. De sikerül felborítanom, letépem róla a sisakot, és a touch of paint a nyakához szorítom, amíg fájó-zsibbadó karommal valamiféle fegyvert keresek nála. Hátha. Meglepő, ahogy vergődik alattam, némileg több fizikai erőre számítottam. Lehet, hogy elég lett volna valahogy elkobozni tőle a könyvet és nyert ügyem van? Merthogy találtam nála egy könyvet. Olyasféle lehet, mint Gerard. Akkor viszont, erre már aligha lesz szükséged, barátom. Ezzel a gondolatmenettel, a könyvet belehajítom a csatornába, és eltapogatok a tőrömig, amire a csörrenés hangja alapján következtetek, hogy merre is érdemes keresni, és amint megvan, elvágom a delikvens torkát. Milyen szép is lenne, ha ez ilyen könnyedén menne. De ellenkezik a pimasz. Minden erejével ellen tart nekem, de nekem itt a súlyom is, ami ugyan nem sok, de elég az erőm kiegészítéséhez, így lassanként belemélyed a torkába. Mondtam már, hogy szeretek vérben fürdeni? Természetesen csak akkor, ha az nem a sajátom. Azt hiszem, rám férne egy forró fürdő.
avatar
Feline Aiedail
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jan. 21.
Age : 29
Tartózkodási hely : Amerre a szél fúj...

Karakter információ
Kaszt: Bérgyilkos, A Fejvadász Útján
Szint: 2
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Gerard D. Lawrenz on Szer. Júl. 19, 2017 6:42 pm

- Négy út vezet Erborosh-hoz. Egy a csatornákra nyílik és a kastély déli felére vezet. Egy a szolgák járata a folyosóra, ez a valaha volt istállóknál köt ki, a kastély nyugati oldalánál. A harmadik egy légjárat a kastély déli homlokzatán nyílik,e z a legvalószínűtlenebb az ostoba támadóinknak de sosem lehet tudni, egy pedig egy lejárat a pincékbe amely a kastély több termével összeköttetésben áll. Mind ennek a teremnek az összekötő folyosója előtti csarnokba nyílik így bármelyiken érkezhet a nem várt támadás. Rátok bízom, mit tesztek ez ellen, de senki nem érheti el ezt a folyosót rajtam kívül. Senki!
~ Hallottad! Senki! – legyezi meg Lia illúziója az ujját közvetlenül a vámpír háta mögött.
Megvárják, ahogy Dornburg nagyúr elhagyja a termet, majd amit eltűnik előlük az árnyéka, nekiállnak tanácskozni.
- Szóval, merre akarunk menni? - szegezte neki a kérdést azonnal a többieknek Leo.
- Egyetértek. - helyeselt Aleena, miközben a látvány kedvéért odalépett a gödör pereméhez és bizarr fejet vágva lefelé mutatott az ujjával - el tudjátok hinni, hogy valaki EZT képes lenne kigyomlálni.
- Az biztos, hogy valami más miatt lettünk ideállítva. Valami olyan dolog miatt, amit Herr Dornburg sem mondott el nekünk. - tette hozzá Gerard.
- Pontosan. - mondta Maria - a reakciójából ítélve közel jártál az igazsághoz, amikor az idegein táncoltál.
- Örülök, hogy nem a semmiért játszottam az idiótát.
Úgy döntenek, mindenek előtt szemügyre veszik, pontosan mit is kell megvédeniük. A csapat téve egy kört a teremben tüzetesen megvizsgálja az építmény, különféle mágikus rúnák, pecsétek, vésetek, vagy bármi más sebezhető dolognak látszó holmi után kutatva. Gerard még a Kilcskereső Talizmánját is előveszi, hogy biztosan észrevegye, ha megpillan valamit.
- Mágikus tárgy... - suttogja halkan az amulettbe.
Körbeforgatta a fejét. Erborosh fölött a mennyezetbe ékelve látott is egy emberfejnyi nagyságú, kerekded ékkövet, sötét smaragdzöld árnyalatú és tömör üvegesen átlátszót. A plafonba ékelt furcsa kő árnyalatait ugyan eltompítja a talizmán okozta bizsergés, de még így is tisztán ki tudja venni az eredeti színét.
- Azt hiszem meg is találtam, amit keresünk.
Széttárta a kezeit, ahogy sorra jelentek meg a pecsétek a tenyerén. Két árnybéklyót hívott elő, melyekkel egy-egy, egymástól ellentétes irányba lévő ablakot, vagy csillárt, gyertyatartót, esetleg oszlopot vagy szobrot célzott meg, és hurkolta köréjük, hogy egy kötélpályát készítsen belőlük. Ezután újabb pecséteket idezétt meg a teste köré, és aktiválta a Pehelykönnyedséget. Egy kecses mozdulattal felugrott a plafon felé, majd miután az egyik kötél másik végét a derekához kötötte, megpróbálta a szabaddá vált kezével megragadni a követ. Talán így végre képes lesz meghallani a mélységi hangját. A másik három ezalatt arra figyelt, hogy ha netán elkezdene zuhanni, megragadják valamelyik kötelet, esetleg elkaphassák ők magát.
Váratlanul Erobosh csápjai hirtelen emelkedni kezdtek. Egy fonott vesszőkorásrhoz hasonló börtön készítve körülötted még mielőtt társaid bármit tehetnének, aztán a szorosan összefonódó csápokon szemek nyílnak
- Lám, itt vagyok, fiú. Ezt akartad.
Nem lepődik meg, pont az történt, amire számított. Át is vált telepátiára, ahogy eddig midnenkor, hogy a teremben a többiek ne tudják meg, mi történik vele. A társai egyhelyben állnak, aggódó arccal, ezért aztán mindenek előtt egy odafordul feléjük és bólint egyet. Ennek hatására megnyugodtak és hátrálnak egy lépést.
~ Te legalább spórolsz a szavakkal... szerencsére. Ezer kérdésem van, de ha jól sejtem a legtöbb olyan dolog, amire magamtól is rá tudnék jönni.
Lia úgy dönt, Gerard helyett is beszél egy kicsit, nehogy túlságosan elfáradjon benne.
~ Ha jól sejtem nem azért nem maradtál néma, mert el akarsz minket ijeszteni. Egy dolog nem tiszta: fogoly vagy, vagy te mozgatod a háttérből a szálakat?
- Nem vagyok fogoly. Tisztelve vagyok.
Gerard habozik, Liának viszont szerencsére több tapasztalata van a tömör szóbeszédű emberekkel. Társa sajnos hajlamos azt hinni, hogy aki nem beszél választékosan, az hülye.
~ Tehát te is azt szeretnéd, hogy megvédjünk? Vagy ha nem, hát mi volna az?
Bár nem mondta ki konkrétan, egyértelműen látszott a tudatalattijából, hogy egy pillanatra még Lia is belegondolt, hogy talán ezt az emberfeletti erőt, amivel a torony repülni képes, meg lehet szerezni. Ekkor különös érzés járja át a testét, mintha a mélységi szemei rámosolyognának.
- Amit én akarok ahhoz az kell, hogy az Átkozottak győzzenek. Ezt akarom.
~ Helyes! - tért magához a semmiből Gerard.
Egy hirtelen ötletből vezérelve a két kezével megragadta a követ, majd az Erő szavát használva megpróbálta azt kitépni a mennyezetből. Ha nála lesz a kő, márpedig ennek a kőnek valami fontos szerepe van, akkor nehezebben fogják majd megtalálni. A mélységi szemei forogni kezdenek.
- Gondolkodj a lépéseden, fiú. Ha az a kő elpusztul elpusztítok mindent és mindenkit, akit csak akarok. Ne kerülj közéjük.
A józan ember bármiféle habozás nélkül visszatette volna a követ a helyére. De Gerard elméjét már elemésztette a kapzsiság. Sóvárgott a méylségi ereje után, s egy kő, amit semmiképp nem szabad elpusztítani, élő pajzs gyanánt is jól jöhet. Korábban talán nem kockáztatott volna, de azóta más démon lett. Talán így sokkal pontosabb: azóta józan emberből démon lett.
~ Akkor nincs más dolgom, csak megvédeni. Biztonságban lesz nálam, ne félj.
A hóna alá csapta a követ, majd az egyik csápot használva megpróbált elrugaszkodni és lejutni a társaihoz, majd egy elegáns landolással földet ért. A pehelykönnyedségnek hála nem erőltette meg az esés a csontjait, mégsem esett le őszi falevél módjára az őt lehúzó kő miatt. Leo és Aleena azonnal odarohantak hozzá és felsegítették.
- Mi történt?
- Ja, elég bizar látvány volt...
- Nem sok, csak szereztem egy új barátot. - mosolygott előre Lia...legalábbis az illúziója.
Gerard előrenyújtotta a követ és intett, hogy helyezzék rá a többiek is a kezüket, hogy megértsék a mélységi erejét, és hogy milyen formában érhető csak el. Aleenának kedve lett volna leszidnia a mélységit, amiért ilyen romlott, de kivételesen visszafogta magát.
- Elég sokmindenre fény derült. Erborosh, a hatalmas mélységi - hízelgett neki, tudván, hogy még mindig hallja - Ezzel a kővel képes csak a telepátiára. E a kő tehát valamiféle kapocs a mélységi ereje és köztünk. Hogy pontosan mire jó, arra ráérünk később is rájönni. Ha elpusztul a kő, azzal a mélységi elszabadul... és valószínűleg nekilát tombolni. A vámpírokat támogatja, ők pedig nem a bábjai, ellenben tisztelik őt és megbecsülik - gondolatban nehéz hazudni, még egy mélységinek is, ebben a helyzetben pedig nem volt oka Erboroshnak, hogy ne az igazat mondja nekik - Amíg tehát ez a kő épp, addig szabadon szaglászhatunk fel, s alá.
Volt még nem egy dolog, amire kíváncsi volt, de inkább nem tette fel őket. Erborosh a tervét nem valószínű, hogy elárulta volna neki. Ebben a teremben nem maradt semmi más, amit kideríthetett volna. Leo óvatosan megkocogtatta a követ, hogy megállapítsa az anyagát. Kíváncsi volt rá, hogy egyszerű mészkő tárgy, vagy netán valami tartósabb anyag, netán gránit, vagy márvány, amiből Hellenburg falai is épültek.
- Akkor indulás.
- Merre?
- Természetesen lefelé, a pincék irányába. Onnan pedig irány a tanácsterem és a vendégszobák. Egyenes a torony közepe! - kiálltotta el magát Aleena energikusan, miközben az ujjával alőrefele mutatott.
- Miért pont oda? - kérdezte Maria.
- Egyszerű. Hallottad Herr Dornburgot, nem? Ide sehogy sem lehet feljutni... elméletileg! Viszont ha egyszer már bejutottál, akkor talán van némi esély arra, hogy megszerezd a teleportációs varázslatot és felhozz ide valakit.
- Logikus - tette hozzá Leo - a legkönnyebben követként tudna egy merénylőket segítő kettős ügynök idejutni.
- Ezt... ezt én is tudtam - vágta rá zavarodottan Maria - pontosan ezért kérdeztem meg, hogy vannak e itt rajtunk kívül más is. - ez természetesen egy jól időzített blöff volt, puszta kíváncsiságból kérdezett rá.
Gerard ezután a köteleit ráhurkolta a köre, majd odaadta Mariának. A vámpír örömteli arccal konstatálta, hogy a páncél cipelése miatt könnyedén elbír ennyi plusz teherrel. A pincék irányába egyébként egy kacskaringós folyosó vezet több mellékjárattal, majd egy kis süllyedés után nyirkos hideg emlékeztet titeket hogy retek magasan vagytok és a pincét direkt nem fűtik sehogy, hogy a jófajta alkohol amit ott tárolnak hűtött maradjon. A csapat kényelmes tempóban indul el a pincék felé. Leo azonnal le is akar rohanni borozni, majd pár percnyi érvelés után megbeszélik, hogy majd a feladat elvégzése után lenéznek. Gerard csak hümmög egyet. Ő a fizetségével inkább Lord Nachtrabert akarta volna terhelni... bár ennek esélye egyre inkább kezd elhomályosulni az elméjében. A köztes folyosók mellett haladnak, miközben egyre csak az esetlegesen kiszűrődő zajokat próbálják meg kifülelni. Ahogy egyre haladnak előre a folyosóban, nagyon finoman erősödik Aleena érzékelése, de még mindig nem tudja határozottan állítani, hogy démont érezne. Erre reagálva a lány váratlanul megtorpan.
- Hogy a fenébe lehetséges ez!? - amióta csak a toronyba lépett, nem hagyta nyugodni egy kellemetlen érzés. De most, hogy kellő távolságon belül van tőle, könnyedén meg tudja mondani, mi is az.
A többiek egyet még lépnek előre, majd ahogy meghallják a szavait megállnak és hátrafodulnak.
- Mi történt?
- Éreztem valamit...épp csak egy pillanatra.
- Talán csak egy démon, aki a vámpírokat szolgálja. - mondta Leo.
- Igen, erre nagy esélyt látok.
- Ha ez így van, akkor tőle talán többet is megtudhatunk.
Azzal a csapat követte Aleenát aki elindult a démon irányába. Leo ezalatt Maria háta mögé húzódott vissza. Nála volt a kő, így az ő hátát fedezni kellett. Ha pedig meglátják ezt a pokolkavicsot náluk, abból semmi jó nem sülhet ki. Talán okos ötlet is volt, ahogy haladnak tovább előre egy apró, ismerős alak állja útjukat.
- Egész sokáig tartott, Lord Gedeon Adramellech la Domien nagyúr - mosolyodik el a kislány, akit az említett démon Lilithyra Daemnas Q'rgal déomntábornokként ismer.
Ahogy rájön, ki is az, Gerard érzi, ahogy kiveri a víz és elkezd szédülni.
~ Lehetetlen! Mi keres ő itt?!
Ha még fogná a mélységi-követ most biztos valami ilyet hallana tőle: "hát, komoly szarban vagytok".
~ Azt még megértem, hogy én miért tudtuk őt észrevenni, de ő hogy tudott érzékelni minket. Blöff lett volna csupán? Vagy előre számolt velem?
Gerard agyán ekkor egy abszurd, ám mostmár annál elképzelhetőbb ötlet futott keresztül.
~ Hát persze! Repülő torony... teleportációs varázslat... Leviathan.
Mariát szintén meglepte a démontábornok megjelenése. A számításba se vette a démonokat, akiknek semmi okuk nem volt szövetkezni, vagy éppen ellenségeskedni a vámpírokkal, hiszen ha a vámpírokra öszpontosul a világ figyelme, a démonok csendben megerősödhetnek ezalatt. Idegesítette, hogy így keresztülhúzták a számításait.
Aleena ezalatt megdöbbenten, kissé remegő tagokkal mutatott előre. Érthető volt tőle ez a reakció, életében először találkozott hozzá hasonló, erős démonnal.
- Ő meg kicsoda? - hebegte ki nagynehezen.
Maria előrelépett, szorosan mellette Leoval.
- Egy nagyhatalmú démon, aki korábban megbízta Gerardot egy feladattal. Másképpen szólva: Gerard feljebbvalója. - ennek bizonyításaképp üdvözlés gyanánt annak rendje módja szerint meghajolt előtte. Bár alapvetően idegesítették a illemhez köthető dolgok, Gerard elmondása szerint Lilithyra nagyon nagy hangsúlyt fektet a színészkedésre és önmagad megjátszására. Abban pedig ugyancsak nagy mester az ifjú Neulander.
- A nevem Maria von Neulander, én vagyok Lord Gedeo... - itt tartott némi szünetet, mert majdnem magával ragadta a röhögőgörcs - akarom mondani Gerard segítője. Meglep, hogy a sajátjai közül is itt találok valakit. Magácskát is ideküldte valaki?
- Így van, Fräulein Neulander. - pukedlizik Lilith. - A király küldött, testőrségként a követségének. És számított arra, hogy maguk megjelennek ott, ahol a legnagyobb erők forognak kézről kézre.
Leo hirtelen összezavarodott. Volt valami, amit képtelen volt megérteni.
- Bocsásson meg a kérdésért, asszonyom, de miért küldött ide a démonkirály pont követeket? A démonokat nem érinti, ami itt folyik, semmi okuk nincs amiért ellenségeskedjenek, vagy barátkozzanak a Felkelő Nappal. Mégis milyen ajánlatot tehetne a démonkirály Mr. Dornburgnak?
- Ha nem értesítették önöket annak meg van az oka, Herr... - néz felvont szemöldökkel Leora. - A király olyan játékokat játszik amelyet igen kevesen értenek.
Aleena a flegma visszaszólás hallatán a kardja felé lendíti a kezét, de félúton megtorpan, én inkább nyugodtan leereszti a karját. Hiába, néha még mindig a szokások rabja.
- Leo Brightleaf, szolgálatára kisasszony.
Mariának is kedve lett volna visszaszólni, de mégsem tette. Gerardtól tudta, hogy Lilithyra már az első inzultusnál agresszívvé válik és akkor képtelenség vele megtalálni a közös hangot, vagy bármi mást kiszedni belőle. Gerard ekkor visszanyeri az önérzetét és ő is előrelép a többiekkel egy vonalba.
- Tehát nem kéne láb alatt lennünk. Nem kell aggódnia, a követeinek egy haja szála sem görbül majd meg.
~ Így már biztos nem...basszus, szinte biztos, hogy a démonok követei fodrozzák itt az állóvizet. Ilyen védelem mellett a szőrt sem fogjuk tudni megpenderíteni a karjukon.
- Nem parancsom beleavatkozni mit tesznek, ameddig én tehetem az én dolgom, békésen megleszünk...
avatar
Gerard D. Lawrenz
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 378
Join date : 2016. Feb. 24.
Tartózkodási hely : A helyzet magaslatán

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 7
Tapasztalat:
550/1250  (550/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Theo Wagner on Vas. Júl. 23, 2017 4:25 pm

Elindulok a csarnokba, ahol körbenézek, közben felmérem milyen tárgyak, esetleges akadályok találhatók, és potenciális szövetségeseket is keresek. A csarnokból tovább nem haladok.
A csarnokban egy unatkozó Dornburgot találok, néhány szék társaságában.
- Te itt mi járatban? Netalántán egy őr lennél?
A vámpír unatkozva felnéz.
- Ki a fene vagy te?
- Őrnek vagyok állítva védeni a vasajtó mögötti lényt. És te?
- A teremőr. Eddig azt hittem az egyetlen.
-Hát látod nem csak te vagy ezzel így.
- Mit akarsz? Csevegni?
Elsétálok, majd a tisztes távolságot megtartva, egy széket húzok oda, és leülök mellé. - Hát látom hogy eléggé unatkozol. Én meg a legrosszabtól tartok, és gondoltam kicsit elbeszélgethetnénk, mielött bekövetkezne.
- Miről?
- Hát kezdhetnénk bemutatkozással. Az én nevem Theo Wagner arkán mágus vagyok, és ha valamilyen ok folytán betörnének ebbe a csarnokba, én leszek az, aki fedezni fog - Mosolyodok el.
- Ember vagy. Nekem ennyi elég.
- Oh te se szívleled a fajtánkat... hát kár. Pedig engem annál inkább izgalomba hoznak a vámpírok és kultúrájuk. Egy eléggé nemesi fajjá nőtte ki magát, mely remek mesteremberekkel, katonákkal, és kereskedőkkel rendelkezik.
Közben felmérem a teremőrt, hogy mégis milyen szerzettel hozott össze a sors.
Az ötletem kudarcba fulladt, mert nem tűnik semmilyen kasztnak, nem tudom megmondani, francia nemeshez illő ruhában van, de ez sokat nem árul el róla.
- Felesleges dicsérned a nyilvánvalót. Nem foglak kevésbé szívlelni tőle.
- És mit gondolsz? Szerinted feljuthat ide akárki is?
- Nem tudom. Ha csak nem fognak repülni nem hiszem
- Én attól félek hogy valaki felszökteti őket valamilyen módon. Dornburg nagyúr nagy hatalmu úr, és lehetnek akár közöttünk is olyanok, kik megakarják tőle kaparintani akármilyen áron.
- A hatalmát? Szerinted, ha valaki elárulja, az megszerzi Karl nagyúr hatalmát?
- Megszerezheti, ha a megfelelő nagyságú erővel vonul be ellene. Büszke erős faj vagytok, azt belátom, de a legbüszkébb és erősebb oroszlán is elesik, ha elég nagy farkas falka rohanja le.
- Oroszlán? A tündék erdejében élő nagyra nőtt macska? Nem vagyunk oroszlánok, ember. Vámpírok vagyunk és a legerősebb ellenfél is csak az életünket veheti el, a hatalmunkat nem.
- Egy probléma van, ha az életedet el is vették, akkor azt a hatalmat amit beszélsz fizikai test nélkül már nem gyakorolhatod. Bár helyesbíts ki kérlek ha rosszul gondolom.
- Ami pedig nincs azt nem lehet elvenni.
Fogom az állam és gondolkodom. - Élettelen bábok? - gondolkodok magamban.
- Emelem kalapom előttetek, ti vámpírok összetett lények lehettek.
- És ez miért elismerésre méltó dolog?
- Az én szememben minden érdekes dolog elismerésre méltó.
- Emberek... - legyint
- Beszéljünk valami érdekesről - Majd nézek a négy járat irányába. - Mégis hogy kezelnéd a helyzetet, ha valamelyik irányból megjelenne egy ellenség?
- Ahogy az ellenséget kezelni kell. Megölném őket az utolsó szálig. - lebbenti meg a ruhája ujját, mire az kissé elmosódva, szinte a levegőben úszva követi a mozdulatot.
- ÉS ha mágus lenne, netalántán egy zsoldos, vagy íjász?
- A mágusok nem halnak meg?
- Meghalni meghalnak, de vannak cselesebb képességeik, amik okozhatnak enyhébb problémákat.
- Neked.
- Igaz... - majd nézek el más irányba.
avatar
Theo Wagner
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 99
Join date : 2017. Jan. 13.
Age : 19

Karakter információ
Kaszt: Arkán mágus
Szint: 3
Tapasztalat:
1805/2500  (1805/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Darrakard on Hétf. Júl. 24, 2017 11:05 am

Nos Joel megint skippel, lehet keresni az új körért. Egyelőre mindenki olyan csapatokban jöjjön ahogy az előző kör végén volt, utána lehet szétzilálódnak a szálak de kezdéskor maradjon minden úgy ahogy volt. Határidő két hét, azaz Augusztus 7.

_________________
""I do not want lowlifes. The only ones worth ruling over are those that can survive even the flames of hell.""
avatar
Darrakard
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok

Hozzászólások száma : 642
Join date : 2013. Jun. 07.

Karakter információ
Kaszt: Írnok
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
666/666  (666/666)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Jozef Strandgut on Hétf. Aug. 07, 2017 7:49 pm

Egyre csak felfelé tekergetem a nyakam, de csak a nyílások nélküli falakat látom. Lehet, hogy van rajta valami kapaszkodó, de ebben a magasságban nem merném megkockáztatni, hebrencs természetem ellenére sem.
- Hogy jutunk be? – kérdezi Andromeda egyenesen Cyne-re nézve.
Ekkor előbb az egyik, majd a másik oldalra pillantok, merre lehet valami rés, vagy könnyebb feljárat.
- Feltételezem jó lenne, ha minél több időnk lenne míg észre vesznek, de minél tovább ácsorgunk itt, annál valószínűbb, hogy meglátnak. Remélhetőleg azonban nem számítanak teleportált látogatókra, ha igen, az baj. – fintorogtam egyet.
- Nem számítanak. – jegyzi meg a félangyal, mintha a jövőbe látna és remélem igaza lesz.
Négyesünk, vagyis a sárkánykával együtt az ötösünk minden tagja a falakat vizslatta, de aztán a megszólított self szólalt meg először.
- Van valakinél egy tőr? Az éjgyilokot nem veszem a számba, a kardom túl nehéz. Felmászok a falra, és ha valaki ott álldogál...hát, pofán szúrom.
A kissé nyers megfogalmazásra nem tehetek róla, de majdnem felkuncogok, de aztán inkább a helyzethez méltó komolyságot erőltetek magamra.
- Felmászok, és amint találok valamit, leengedem nektek. Ha nincs semmi...akkor is elindulok felderíteni. Amint felérek, maximum öt percet várjatok a fal tövében közvetlenül.
- Nincs. – jelentette kis Lance tömören ás Ada is megrázta a fejét a tőr kérdésre és aztán rábólintott Armax tervére, aki már mászott is felfelé.
- Nekem van egy vadászkésem. - emeltem le féltett kincsemet a derekamról, de a siker érdekében, ha kéri Armax-ra bízom.
- Köszi, ezt akkor el is teszem magamnak. – vette el tőlem társam a fegyvert és gyorsan el is tette.
Csak néztem, ahogy könnyed mozdulattal surrant fel a falon, ami így lentről nem is tűnt olyan nehéznek, de sejtettem, hogy azért nem olyan egyszerű az.
- Azért csak óvatosan. – jegyzi meg a zsoldos is.
Bár én is a falhoz lapultam,, azért hol jobbra, hol balra néztem, nehogy valaki meglepjen minket.
Ahogy eltelt az öt perc, megszólaltam:
- Én is megpróbálom. Ha eddig nem jött vissza biztos talált valami, vagy segítség kell neki.
Azonban vigyorra húzódik a szám, ahogy lepottyan közénk a késem az üzenettel, mert így nem kell találgatni. Ahogy Lance int és Ada felkapaszkodik, megindulok én is és persze menet közben rájövök, hogy tényleg nem könnyű. Mire felérek pár körmöm bánja és az ujjbegyeimről is lejön a bőr.
A nem túl nagy nyílás sötétje egy pillanatra megtorpant, de ha a többiek ott vannak, akkor nincs mitől tartanom.
- Cyne? Ada? - lehelem az előttem lévő fekete falnak, de mászom előre, fülem minden neszt igyekszik felmérni.
- Itt vagyunk, Jozef. Gyere. – ér el hozzám a nefilim lány suttogása.
- Itt vagytok? - hallatszik a hátam mögül is jelezve, hogy a zsoldosnak sincs macskaszeme.
Nem látom ugyan, de sejtem, hogy a sort Darcon zárja, aminek örülök, mert képesnek tartanám, hogy a hátsómba csípjen, csak a játék kedvéért.
Bár nem hiszem, hogy sok más helyre tűnhettek volna, mint a sötét lyuk, de azért megnyugtat a tudat, hogy ott vannak a társaim körülöttem, így fürgén megindulok a járatban, míg neki nem megyek egy testnek.
- Bocs! - hátrálok egy kicsit, ahogy rájövök, hogy Ada araszol előttem, láthatóan teljesen kitöltve a járatot. - Kell segítség? - ajánlom fel, igaz a következő pillanatban zavarba jövök, ha bele gondolok, hogy elég illetlen helyen tudnék.
- Ömm...- Kösz, nem. – jön egy vékonyka hangú válasz, amitől még rosszabbul érzem magam..
Még jó, hogy tök sötétben vagyunk, mert most éghetne a képem és még örülhetek, hogy ha Ada a járat végén szó nélkül hagyja.
Mindenesetre kissé lemaradok és lassabban mászok a félangyal után.
Éles fülem hall egy halk puffanásfélét előlről, így aztán azonnal megtorpanok, ahogy meghallom az állj szót és, hogy van előttünk valami.
- Állj meg Lance, Armax talált valamit előttünk. - suttogtam én is hátra, időben észbe kapva.
Bár az oldalam majd kifúrta a kíváncsiság, most féket tettem a nyelvemre és csöndben vártam.
Így aztán tompán ugyan de hallottam, ahogy az elől haladó sötét elf felszisszen.
- Valaki van előttünk. Lebuktunk.
Aztán mozgolódást és halk puffanást érzékeltem, majd újabb tompa hangokat, mintha Armax valakivel beszélgetni kezdett volna.
- Mi van? – kérdeztem izgatottan az előttem lapuló Ada-tól.


avatar
Jozef Strandgut
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap

Hozzászólások száma : 165
Join date : 2015. Nov. 29.

Karakter információ
Kaszt: Pap
Szint: 4.
Tapasztalat:
3200/3750  (3200/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Andromeda on Hétf. Aug. 07, 2017 11:23 pm

//Köszönöm mindenkinek a végtelen türelmet, külön köszönet és áldás a mesélő zenjének. Shalom aleikhem! Thank you!!//

Ada annak a szekérnek a környékén jár, ami elhozta idáig. Pillantása a táborról a közeli erdő fáira siklik, az egyik alatt Jozef novícius ül és az eget pásztázza. Az eget és ami a mennyek és a fold közé került. Mind fel-felpillantanak időnként, mind a papok és a vörös köpenyes keresztesek. De könnyen meg lehet szokni a lebegő várak árnyékában lenni! Az első döbbenet óta a harag nyugtalansággá szelídült, legalábbis látszatra. Akármit csinálnak, esznek, gyakorlatoznak, mint egy sötét memento hullik rájuk a tornyok árnyéka. És ők csak várnak és várnak.
Ebben a várakozásban, ebben a tapintható elektromosságban ahol nem csak a köpenyen a feszület, de a lelkek is pattanásig feszülnek, nem lehet csak úgy besurranni a táborba. A tömegen átmorajlik az érkezők híre. Átkosok… holdcsókolta sötét tündék és zsoldosok. Ada felkel, köpenyét szárnyára teríti és mindennemű sietség nélkül elindul az érkezők felé.
- Armax Fairlight. – mutatkozik be egyikük, és a félangyal szíve kihagy egy ütemet.
- Úgy látom sok mindenkinek felkeltette a kíváncsiságát ez az esemény. – int  Jozef novícius a férfiak felé.
Az ő hangja zökkenti ki Adát. Bár  amögött a szoborszerű homloka mögött most megannyi gondoalt kergetőzik és furcsán érzi magát a saját testében , egyszerre idegennek és izgatottnak, mégis látszatra sikerül emgőriznie a nyugalmát. Így a fiú megjegyzésére csak bólint. Nem akarja elárulni, hogy ismeri őket, bár ez úgy sem marad titok soká.
- Kiderült valami a fenevadról? - int fejével a lebegő építmények felé. Nagyon sok pletyka terjeng ugyanis a táborban.
A fiú nagy szemeket mereszt a jövevényekre, nem is néz rá, úgy felel.
- Nem hallottam semmi konkrétumot, csak a pletykákat, hogy valami nagy erejű lény az akivel a vámpírok szövetséget kötöttek.
Ada csöndben nyugtázza a választ és követi a pillantását. Nem csak Cynewulfot ismeri… de ismeri a holdpapot is…
- Holdpap? - vonja fel a szemöldökét a lovag, aki fogadja őket. - Nagy szavakat használ. Tud harcolni? Eh... - a férfi megvakarja kesztyűs kezével a tarkóját, aztán vállat von. - Végül is őszentsége azt mondta bárki, aki lelkében késztetést érez... Ne legyenek láb alatt és ne kapják el magukat semmivel. - fordít nektek hátat, aztán továbbindul, de hirtelen megtorpan és visszafordul. - és ne terjesszék a hazug hitüket, ha egy mód van rá. Bár ha van köztünk még aki harap rá az meg is érdemelné... - teszi hozzá hidegen, aztán magukra hagyja az érkezőket.
- Üdvözlet, itt szervezik a katonákat? – zeng fel egy hang mögüle, egy újabb ismerős férfihang. Tüsék és indák képe fűződik hozzá az emlékei közt.
Közben a holdpap int és elindul felé. Ada rezzenéstelen tekintettel figyeli, ahogy pár fürge lépéssel eléri őket, nem tudja, mit akarhat, s hogy hogyan viszonyuljon hozzá, azok után, amit a lvoag mondott. Ő itt Észak és Őszentsége felhívására jár el, de a célja nem kötődik az emberek egyházaihoz.- Szebb napszakot! Öröm látni egy ismerőst. – köszön Egan Tyr Foley és int a zsoldosnak. - Úgy tűnik, hogy nem csak engem zavar ez a hatalmas erő létezése.
- Egan Tyr Foley holdpap. - mondja üdvözlésképp és tiszteletteljesen biccent hozzá. Valóban hatalmas az erő, hatalmasabb mint amit elképzelni tudnának, pedig találkozak is vele, de az semmi a fenevadak teljes erejéhez képest. és most valakik igájukba hajtották ezt a teremtményt.
- Igen. - felel Lancenak. Mivel nem mutatkoztak be, nem ismeri a nevét, csaka zt tudja mivel foglalkozik.
- Ki bérelt fel? - kérdi egyenesen.
- Én egy zsoldoskapitányhoz szegődtem, éppen az orvosi sátorban ápolják, mert sérüléseket szenvedett.
- Ezek szerint ti is hallottatok már arról, hogy milyen istentelen és veszélys dolgot művelnek a vámpírok. – vág közbe a fiú. - Jozef novicius vagyok.
A holdpap csak végig méri Jozefet, aztán Adát is, meddig hajlandóak elmenni.
- Van valami tervetek, hogy mit csináljunk? Nekem az itteniek nem tünnek barátságosnak.
- Mert a szemükben eretnek vagy, Egan Tyr Foley holdpap. - néz Eganra, s nem tudni hogy az ő szemében, mi a férfi.
- Valami utasítás csak lesz idővel a vezetőktől, én pedig azért vagyok itt.- veti közbe Lance félszegen. A nefilim is katona, mégsme örül neki, hogy egyet ekll értenie vele.  
- A sereg nélkül nincs esélyünk. – magyarázza tényszerűen, felpillantva a lebegő tornyokra. S a szárnyai jutnak az eszébe, hogy milyen más volna ha használni is tudná őket, s felemelnék a vámpírokhoz. De nem tudja, még annyira sem, amennyire gyermekkorában.
Jozef elvigyorodik, de Ada nem érti a magyarázatát a mélységiekről és sötételfekről, homlokráncolva néz rá, a fit azonbna nem lehet megakasztani és most különösen magabiztosan fest.
- Biztos vagyok benne, hogy a vezetőknek van valami tervük, hogy jussunk fel, vagy miként hozzuk azt ott le. - int a toronyra. - Remélem valami izgalmas feladatot kapunk. – mondja sóvárgova.
A holdpap eközben tovább beszél, arról, hogy emnnyivel könnyebb volna a földön megküzdeniük. Ada viszont gondolatban máshol jár. Az nyugtalanítja, hogy a vámpírokkal, mint néppel nem is kéne kezdeniük, ha megtalálnák a fenevadat, és a csoportot, ami az erőt kinyeri belőle. Vajon hová küldik a seregüket? Mert az égbe nehezen. Esetleg feltérképezték már, hol tartják a mélységit? Csak nem emelték azt is a mennybe. Nem tudja elképzelni, hogy az Úr ne taszítaná le róla. Kristin Angelika jut eszébe, aki ezt felszólításnak venné, hogy saját kezűleg rángassa le őket.
Gondterheltség ül ki az arcára, összeráncolja a szemöldökét.
De aztán arra gondol, hogy talán nem is kell felmenniük. Ha ellehetetlenítik az utánpótlást, előbb utóbb le kell jönniük a vámpíroknak.
- Látta már valaki a seregeiket?  - kérdi váratlanul saját gondolatmenetét követve.
- Én csak azt láttam eddig, - int Jozef őszinte egyszerűséggel a torony felé. - Bár még nem mentünk elég közel, de szívesen tennék arra egy kis sétát, amíg nem kapunk más utasítást. Valaki velem tart? – s kíváncsian néz a nefilimre.
Ada üres tekintettel néz rá egy darabig, aztán rábólint. A fiú igazán meglepettnek tűnik.
- Akkor menjünk minél közelebb, - veti fel. - talán arra, ahol az a.....sötét elf áll és .....nézd, de aranyos! – vigyorodik el, ahogy meglátja a kissárkányt, akit Cynewulf Draconnak nevez. Olyan hév futja el a fiút a lény láttán, hogy belekarol Adába és gyakorlatilag odavonszolja. Ada nem ellenkezik, talán még örül is, hogy nem a saját akarata kell, hogy a lábait Cynewulf elé vigye, mert Élóhim a tanúja, most ez nem olyan könnyű feladat.
- Láttál valamit? – kérdi Jozef Cyn…Armaxot.. - Meg lehet simogatni? - leheli nagy szemekkel.
A holdcsókolta a tornyokat pásztázza, de jöttükre megfordul és végig méri őket. Ada nem láthatja a szemét, mégis magán érzi a pillantást, ami egyszerre kimért, mégis, mint kés a vajba, úgy hatja át. A belsejében fagy és forróság váltja egymást.
- Csak két vámpírkát. Az egyik tök rendes volt és még integetett is nekem, a nő viszont egy frigid kis ribi, nem is reagált rám, amikor távcsővel nézegettem őket. Sajnos nem találtam még egyelőre módját a feljutásnak.
- Miért integettek volna neked? - hökken meg a fiú. - Biztos tudják, hogy a sereggel vagy.
Cynewulf lenéz egy ugrásra kész kissárkányra és visszafogja, aztán mintegy mellékesen köszönti a félangyalt.
- Szia Ada - biccent a lány felé. - Igen, meg lehet simogatni, nem harap. De ha pia van nálad, akkor most fogd menekülőre, mert azért viszont harap. De amúgy úton vagyok a város felé felderítő útra.

- Üdv, Cynewulf. – veti oda, szinte azonnal. - azóta nem látta, hogy Milingen után szétváltak útjaik. S azóta él benne a gyanú arra nézve hogy mit is keresett ott a férfi. Egy mélységi közelében, csak úgy hirtelen, megjelent. Egy bérgyilkos. Valakit, ami megfizethető. Maga sem tudja miért gyanakszik rá ennyire. Talán mert akar, gyanakodni akar.
Az apró pihék a karján, a hátán a szárnyai között mind felállnak valami különös elelktromosságtól, amit soha más veróniai közelében nem érzett még. De nem adja ki magát, az arca visszatükrözi mekkora erőfeszítés árán marad szótlan, mozdulatlan - megfeszülnek a félangyal vonásai.
- Mit keresel itt?
A kis sárkányra nem is figyel, a férfi szemét keresi, elszántan. És amit lát… nem akarja látni. Mert bár Ada nem fél Cynewulftól, de megijed, amikor a szemén és az arcán átsuhanni látja az indulatot. És a némasága. Cynewulf némasága mindennél gyötrőbb és vészjóslóbb. Igen, még a szóáradatánál is. Már annak, aki igazán ismeri.

*******************************************************************************

A nefilim kezei ökölbe szorulnak.
- Velem jösz? - néz rá és int finoman a fejével az erdő felé, majd ha Jozef követni akarná, bizalmasan megrázza a fejét. Nem akarja kimondottan tiltani a fiút, hogy ne keltsen gyanút, így inkább úgy tesz, mintha a titok nem őt és a bérgyilkost övezné, hanem éppenséggel a bérgyilkos titkát készül kicserkészni. Bár sejti, hogy talán hiába.
- Menjünk... – hallja, s egyszerre reszket meg az örömtől és a hidegtől abban az ismerős hangban.
Elindul, csak az elején néz hátra egyszer, hogy követi-e a másik. Egy tisztásig meg sem áll. A közepére megy, ott várja be.
Cynewulf megáll előtte keresztbe font karokkal.
- Miről akarsz beszélni?
Ada arca továbbra is gyanakvást tükröz. Ahogy a férfi, úgy ő sem érti a ridegséget a másiktól. De ez a póz felháborodást is kelt benne. Tesz egy gyors lépést felé, megáll előtte, nagyon közel, talán csak pár ujjnyi táv választja el őket.
- Arról, hogy mit keresel itt. - suttogja most már nyugodt hangon, de némileg sürgetőn. A szeme néha megrebben, mint egy lepke, a fényt keresi, de megégeti a szárnyát, akárhányszor közelebb kerül. Ha a férfi nem hátrál, nem lép el, vagy ha visszatér hozzá, megvárja, csak akkor kérdez. Aztán felnéz rá és a szeme újra olvashatatlan. Tudnia kell, amit tudnia kell, ha megkéri arra, amire kérni akarja.
- Hogy mit keresek itt? Megakarom szüntetni a fenyegetést, amit a vámpírok jelentenek. Azok a hülye barmok, akik egy Mélységi erejét használják erre  intek vissza a torony felé - Nem tudom, hogyan érték el. Lepaktáltak-e vele, vagy fogságba ejtették? Ha az utóbbi, megakarom tudni, hogyan sikerült ezt megvalósítaniuk, mert akkor legalább lenne egy fegyver a kezemben, amit Hoshek és a többi mocskos undorító dög ellen fordítok. Miért, mit gondoltál, miért vagyok itt? A pénz reményében? Ennyire tartasz engem, hogy az életemet kockáztatom némi csilingelő érméért?! – a hangja ítél, vádol.
Most Adán a sor, hogy dühöt érezzen. A férfi igazságtalan vele. Egyetlen éjszaka találkoztak, de az élet nem egyetlen éjszaka. Hogyan várhatja el hogy vakon bízzék még benne, amikor olyan nagy a tét? Úgy viselkedik, mint amikor fegyvert rántott rá, pedig most nincs nála fegyver és kér... de vajon a másik tudja-e hogy kér? A félangyali büszkeség gőgje alatt ez talán meg se látszik.
- Igen, azt gondoltam. - ismeri el. De nem azért, hogy bántsa a másikat.
Közben még a szavait emészti.
- Mi dolgod a mélységiekkel, miért üldözöd őket? – kérdi ismét halkan.
Még kérdezne, sokat is. Milingenről, hiszen nem tartja véletlennek a felbukkanását. és akkor vajon nem pénz volt-e a dologban? Hiszen a várúr bérelte fel. Miért ilyen igazságtalan vele? Ada talán egy szárnyas különc, valakinek szent ereklye, másnak eladnivaló torzszülött - mint azoknak akik Blighted Falls előtt elrabolták, hogy tovább adjták - de nem hazudik.
Felborzolja a tollait és összeszorítja a fogait, de a szája sarka legörbül. Adának sírhatnéja van. De nem szégyellné a könnyeit, a könnyek a küzdés jele, hogy nem fut el maga elől, se senki és semmi más elől. És Ada harcos.
Ehhez képest nyugalmat erőltet magára, nagyot nyel és várja a választ.
- Akkor most még egyszer megnyugtatlak, hogy nem a pénzért tettem. Hogy mi a dolgom a Mélységiekkel, és miért üldözöm őket? Valami ehhez hasonló kérdést tett fel egy jó barátom, hadd idézzem magamat:
" Nem nézhetem tétlenül, hogy ezt tegyék. És nehogy félreérts, itt nem én vagyok a jófiú..."
- Nem hagyhatom, hogy azok a mocskok a világot elpusztítsák, mert végső soron erre fognak törekedni. Van, amikor nekünk, a társadalom kitaszítottjainak, a mások által "gonosznak" titulált személyeknek kell közbelépnie. Tényleg nem sorolnám magamat a jó fiúk közé, de ezt meg kell tennem...nem hagyhatom, hogy bántsák azokat, akik fontosak nekem. Lory, Armin...Te – suttohja maga elé.
Ada hallgatja őt. Eleinte a tekintete lesiklik, csak az ajkait figyeli, annak mozgását. Azt mondják nem...nem a váltóért... Aztán másról kezd beszélni az a száj, valamiféle nagy és nemes harcról, amiben ő, az átkozott bérgyilkos nem jó és mégis az... jó... nem jó... Túl közel állnak, eddig nem merte érezni, most hirtelen tudatosítja a férfi illatát. És Cynewulf beszél tovább. Úgy szereti hallgatni, amikor beszél. Mindig van valami veleje, és most olyan szép és megnyugtató az, amiről szól. Az a sok félelem, gyötrődés, a bűnbánó hadjárat, amire elindult... hogy megtisztítsa magát a bűnétől egy bűnössel. Lehullik mint egy lepel. Elmúlik, mint egy rossz álom az ébredés után. Most újra érzi azt, ugyanúgy, ugyanolyan erősen, mint akkor ott a sátorban, hogy ez az érzés, ez nem lehet rossz. De már nem számít. Csoda történt - gondolná, haegész életét a pusztában töltötte volna, de nem így történt. Ada még alig 18 de már többet látott mint népe legidősebb papjai. És tudja, hogy ez nem számít, érzi, hogy a magvak csak úgy nem változnak. Lehet, a férfi gyönge volt a sorsa ellen, de hatalmas sors volt. Megbocsáthatatlan, amit tett, de még küzd...talán örökre tengődni fog a küzdésben és sosem változtat a helyzetén, de a félangyalnak le kéne köpnie magát, ha nem hinne benne. Ha nem hinne ebben az érzésben, ami hozzá fűzi. Hiszen még nem volt oka csalódni benne. Adát egyszerre önti el a végtelen megkönnyebbülés és boldogság, a férfiért és saját önző okaiért is. Most már nem kell gyanakvásba burkolóznia, vagy megkérdőjeleznie önmaga előtt a saját érzéseit, vágyait.
De a férfi még nem látja a vihart, forrót és felszabadítót, a lány lelkében.
- Gondolom Te is azért vagy itt, hogy megállítsd őket. – folytatja a férfi. - Még mindig ugyanazon az oldalon állunk. Szeretlek és nem hagyhatom, hogy bármi bajod essen. Ha ezért fel kell mennem a toronyba és kinyírnom mindenkit, hát legyen. Meghalok, mert valószínűleg bele halok a próbálkozásba, de inkább áldozom fel a saját életemet, mint hogy lássalak téged meghalni.
Képzelné talán, hogy Cynewulf karjai megmozdulnak, aztán mégsem indulnak meg felé? Nem érdekes, őbenne túl sok a melegség, hogy teret adjon a kételyeknek. Nem engedi, megrázza a fejét. Ami persze úgy hat mintha az azt követő mondandókat negálná. S Cynewulfon van az összezavarodás joga, hogy mire vetíti ki. Vajon Ada nem a mélységiekért jött? Úgy véli nem kell felmennie a toronyba, kinyírni mindenkit ahogy mondja és meghalnia? Nem sok ideje van vacillálni, mert Adát megint elragadja a jókedv és a hév és a végenincs megkönnyebbülés. Nem láthatja az arcán a mosolyt, de a nefilim feje egyértelműen megint a vállára bukik. És aztán megint felnéz rá, a szeme telve vággyal. De aztán lehunyja őket és sóhajt egy nagyot.
- Akkor velem jösz.
- Veled a világ végére is elmennék és még azon is túlra, ez nem kérdéses. – suttogja Cynewulf, s Ada beleorzongana, ha nem úszná már bőven abban az árban, ami a kettejüket összekötő vágy és öröm.
Felsóhajt.
Elengedi.
Visszahúzódik tőle, de nem annyira hogy túl távol kerüljenek. Hirtelen megint komoly az arca és a hangja is az és halk. Épp csak hogy a férfi hallja a mező közepén, s szél se rebben, hogy ki ne hallgathassák őket.
Most megint nem olyan mint egy különös emberlány, hanem mint egy szárnyas hírnök. Félig nem evilági lény. Gyorsan beszél és nyomatékkal.
- Amit mondtál igaz és bekövetkezik. Tudjuk kinél van a kard - hozzá hajol a fülébe suttogja  - Azrael kardja, egy mélységinél van és maga Esroniel von Himmelreich vadászik rá.
- Várj, Ti honnan tudjátok, hogy hol van a kard? Találkoztatok Esroniel-lel? Hol és mikor? És ki az a "mi"? Ki tudja még rajtad kívül ezt? Segítek, persze, hogy segítek Ada, tudod, hogy neked még csak kérni sem kell tőlem semmit. Ha azt kéred, ezernyi tüzet okádó sárkány közé bevetem magam...de mit tudok én, egy egyszerű self tenni?
Különös érzése támad, mint aki egy titkot ad tovább, ha ő maga meghalna, legyen aki vigye a lándzsát tovább. És közben aggódik a szíve, mert nem akarja a férfit őrültségekbe hajszolni. Már így is úgy félti őt.
- Van egy jóslat is dél elpusztulásáról. És a jóslat fele már be is teljesedett. A segítségedet kérem. - fejezi be. Kérdőn néz fel rá, fürkésző pillantással.
- Együtt járunk ennek az ügy végére. De mit akartok kezdeni majd a karddal? – húzza közelebb amgához a félangyalt.
- Ti beszéltetek Azrael-lel? Már mint azzal az Azrael-lel? Az angyallal? És Lóri is ott volt?
Azrael angyalságát egyelőre ráhagyja, csak a feje billen meg egy félbe hagyott vállvonás és egy mély elgondolás között, vajon van-e értelme elmondani hogy Azrael elbukott... és a kard miatt. Aztán Lóri...
- Te ismered Lóri..Loreenát?!  -ő is merőben meglepődik. Szeme kikerekedik és arca színt vált párszor a másodperc törtrésze alatt. Nem tudja hogy érezzen ezzel kapcsolatban. Mellkasa meghullámzik a váratlan érzéshullámban hogy már pusztán az el tudná lökni őket egymástól. Talán szégyelli a sötételfet a barátnő előtt, akit nővéreként szeret és bajtársnál is jobban tisztel útmutatásáért? Erre a gondolatra még mélyebbre süllyed a szégyenben. De ha valóban ilyen jóban vannak, akkor Loreena tudja, hogy Cynewulf bérgyilkos... Nem bánja? De hisz most ő sem bánja...
- Ez egy hosszú történet, ahogy megismerkedtem Armin-nal és Lory-val. Majd egyszer négyen összeülünk és azt hiszem, hogy lesz mit mesélnünk egymásnak.
Ada szokásához híven teljesen összezavarodik, ha népekről és érzelmekről van szó.
A férfi eszmefuttatásai zökkentik ki.
- Megakarjátok semmisíteni a kardot? Hát, meg kell vallani, hogy ez nagyjából egyezik az én terveimmel. Sőt, hogy pontos legyek: teljes mértékben egyezik a terveimmel. De Azy engedné? Már mint...csak az ő kardja, nem? Tuti hogy nem örülne ennek.
Igen a kard... megsemmisíteni. Most nem gondol bele, igen, meg kell semmisíteni. Csak amikor a kezében voltak a darabkái a széttört kardnak... épp csak akkor rákérdezett vajon össze lehet-e tákolni újra. S még most sem gondol bele, miért is akarta így. Nem volt idő átgondolni szinte semmit, amióta elindultak. Vagy talán nem akarta.
- Figyelj, előb-utóbb csak elkerülhetetlen lesz, hogy találkozzunk a Bukottal, - szövi tovább a szót a holdcsókolta. - lett légyen akárki is az. Bár remélem, hogy nem túl sok mászkál belőlük ebben a világban. Vajon hány Mélységi lehet egyáltalán? Tudja ezt valaki?
Ada csak rábólint, bár Armin herceg is nemrég értesült, de most már elkerülhetetlen volt, ketten már nem bírnak a feladattal, s nem védhetik hallgatásukkal tovább azokat, akik fontosak nekik, meg kell kockáztatniuk, hogy a Világ megtudja és azt kezdjen a tudással, amit akar.
- Minden angyalrom alatt van fenevad.... - világosítja föl Ada. Olyanok, mint akkor Sabriyah sátrában, a nefilim épp csak pontosít, kiegészít, nem akasztaná meg szavajárásában.
- Minden angyalrom alatt? Honnan tudtátok meg egyáltalán mindezt? Nem, most inkább erre ne válaszolj, még elég sok mindent kell feldolgoznom...de akkor is...mi a fene? – vág közbe a felháborodástól Cynewulf.
- ... de Esroniel ember, az is ember lesz, aki legyőzi Délt és mindenki aki a fenevadakat szolgálja, ember vagy hasonló. Te pedig jó harcos vagy és jó diplomata.
- A jó harcosban kételkednék, a jó diplomatában meg még inkább. De amennyiben lehetőségem adódik rá, hogy én válasszam ki a terepet, akkor nem hinném, hogy Esroniel-nek sok esélye lenne ellened, Lóri, Armin és én ellenem. Mert van egy olyan érzésem, hogy a drága öribarim már beavatta a férjét a dolgokról.
- Azt se tudjuk, hogy kezdjünk neki! – fakad ki Ada tőle szokatlan hirtelenséggel és hévvel.
- Niel-nek is szüksége van kapcsolatokra – gondolkodik el a férfi, -, ellátmányra, információkra. Biztos, hogy van családja, bár ahogy hallom, eltűnt mindenki szeme elől valami csata után. De felkutathatjuk őt, megtaláljuk és onnantól kezdve már nem veszítjük őt szem elől.
Ada rábólint, aztán ráébred, hogy talán túl soká voltak el, aggodalom fogja el, komoly arccal körbe les.
- Vissza kell mennünk – suttogja.
Cynewulf kezébe veszi az ő kezét és Ada akaratlanul is újabb színváltozáson megy végig. Az arcát pír önti el, összeszűkülnek a szemei, mint aki haragszik, de az apró  finom ráncok az aranyszín szemek körül elárulják a játékosságot.
- Ezt együtt fogjuk végig csinálni. – mondja szinte szigorúan. -Tudod, hogy érted bármit és igen – szakad fel belőle egy hatalams sóhaj, hogy Ada szemei elkerekednek - sajnos tényleg vissza kell mennünk. Van még itt pár vámpír és egy Mélységi, csak hogy legyen kiken bemelegítenünk.
Cynewulf egy hamiskás féloldalas mosolyt villant rá és Ada nem csak a saját erejét érzi, hanem biztonságot, amit csak az az érzés adhat, amikor a szívét egy másik szívben őrzik. Törékeny és bátor.
- Jó téged végre újra látni, szívem. – mondja a férfi.
Ada pedig kitárja a szányait, egy pillanatra eltakarja őket..., aztán váratlan sebességgel csap vele egy nagyot és nagyon hirtelen oldalt fordul.
De nem, csak a képzelete játszott vele.
Hagyja, hogy a férfi vezesse az erdőn, aztán valahol a felében, ahol ritkulnak a fák, gyorsabban lép, s a keze kicsúszik a férfi ujjai közül. Egy félig angyal szoborszerű arccal, olvashatatlan szemekkel lép elő a fák közül, nyomában egy sötételf bérgyilkossal, s a sok északi nem gondolhat mást, csak hogy az égi hírnök megfenyegette vagy kifaggatta az átkost.
- Jobban hiányoztál, mint ahogy azt elképzelni tudnád, szerelmem...

********************************************************************************

Andromeda elszántan lép elő a fák közül. Elszántan, hogy nem buknak le és hogy a mélységi nem menekül. Aranyszín szemeiben visszatükröződik a lebegő tornyok képe – nem vár tovább parancsra, utasításra.
- Szerinted a sárkánygyíkod fel tudna repülni egy kötéllel?
- Ez jó! – pattan fel Jozef Dracon mellőle. - csak valami hátsó kaput kéne találni, mert valószínűleg a seregre koncentrálnak odagófenn is. – int a mögöttük nyüzsgő tábor felé.
- Persze, egy kötelet fel tud vinni magával és van annyi esze, hogy valahova kampóval kirögzítse... válaszol neki Armax.. - Azonban ahogy a torony közelébe ér, rögtön le lőnék vagy varázslattal kapnák el és kinyírnák. Amúgy is, egyesével felmászni a toronyba merőben felelőtlen vállalkozás lenne. Sokan vannak bent, az egész sereg meg így nem tud feljutni oda. Akármivel is vitték fel oda a később csatlakozókat, mágia van a dologban, amit nem hinném, hogy tudnánk utánozni vagy lemásolni – csóválja meg a fejét, és Dracon visszaszáll a vállára.
Ada nem ért egyet vele, de megérti, hogy félti a kis állatot. Annyi szeretet van a szívében, nem lepi meg, hogy a lényt befogadta, de kíváncsivá teszi.
- Körbe akarok nézni a városban valami megoldás után kutatva, hisz a táborban biztos, hogy nem találunk rá. - állapítja meg Armax. -  Ahogy elnézem az ittenieket, eddig nem sokat tettek az ügy érdekében, és arra számítanak, hogy majd a vámpír seregek szállnak le a földre. De egy Mélységivel a birtokukban ki tudja, hogy mire képesek? De ha találnánk bármi nyomot a hátra hagyott épületekben, bármi nyomát a feljutásnak, már könnyebb dolgunk lenne. Tehát: én megyek. Jön még valaki? – fordul feléjük és Ada nehezen tudja elhinni, hogy az előbb még azt fogadta  neki, együtt csinálják végig. Nem a bizalma rendül meg, csak az elképzelései szenvednek csorbát. Ezek szerint újra elválnak útjaik – és a harcos benne ezt tényként fogadja el.
- Én is. – zendül a tövisek és indák képét emlékezetébe idéző hang és megint mögüle. A zsoldos nem rest, mindig tettre kész.
- Nézzünk akkor szét a faluban, de azért azt mondom, nem kell ahhoz sereg, hogy fenn kicsit körbenézzen pár szem, legalább lenne valami kiindulási alapunk és nem csak találgatnánk, ki van fenn, hányan vannak és talán még az egészért felelős Mélységi helyét is megtudhatnánk. – egyezik bele Jozef is.
- Nem, tényleg nem kell egy egész sereg a körbenézelődéshez, - nyugtázza Armax - és ebben igazad van, hogy minél kevesebben vagyunk, annál nehezebben vesznek észre. Maradjon hát a köteles megoldás vésztartaléknak biccent Jozef felé.
Ada ekkor viszont már gondolatban messzre jár... és mégis közel. Egészen pontosan a köldöke környékén, valahol mögötte.
- Vajon mit esznek odafönn? - szinte vágyakozón néz fel. Armax követi a pillantását.
- Remélhetőleg egymást lefetyelik ki....milyen király kis orgia lehet odafent! És Te meg ki is lennél? – fordul a zsoldos felé. - Hé, Ada, van egy újabb elfünk, mint anno a könyvtárban. Mondd csak fiam, a könyvekkel hogy állsz? Armax Wildlight, állok szolgálatodra remélem, hogy Ada nem akar kijavítani engem, jobb, ha maradok az eredeti névnél.
megigazítom a fejemen a napszemcsit, hogy ismét menőn álljon rajtam, majd megindulok az említett irányba, menet közben előhalászva ismét a látócsövet és azt dobálom és kapom el idegességemben.
- Lance Kalver. Nem kenyerem az olvasás, de képes vagyok rá.- feleli tömören a kérdezett.
- Én Jozef Strangut nivícius vagyok! – mutatkozik be a fiú is lelkesen.
- Akkor irány a falu! Milyen szép egy kis banda vagyunk!
Andromeda követi őket, közben nem szól semmit, csak mikor beérnek a faluba, és elérik az első fogadót, akkor lép pár gyorsat és néz körül, mintha keresne valamit. Talán a többiek azt hiszik bélpoklos, de hogy mások mit tartanak róla, ez kevéssé érinti a félangyalt, amikor szembe fordul velük.
- Honnan van ételük? - siklik végig a tekintete Jozefen, a tündén és állapodik meg Armaxon. Aztán visszafordul és úgy nézi az étkezési komplexumot, mintha a válasz előugrana belőle. Azt már tudja, hogy diplomácia tekintetében néha elhamarkodott, de kész rá, hogy bevonuljon és lándzsával vonja kérdőre a tulajdonost, hogyna küldi fel a marharagut a lebegő tornyokba.
- Biztos készültek már erre előbb és bespejzoltak. Úgy látom nem magyon hagytak itt semmit és senkit. – magyaráz Jozef miközben találomra odamegy az ajtóhoz, mintegy mellékesen kinyitja és kíváncsian bekukucskál.
Ahogy Jozef bekukucskál, az ajtó hirtelen kivágódik, látszólag a semmitől; Az asztálnál egy magas, csontfehér arcú férfi ül, szemei természetelelnesen lilák és azokat vastag fekete sávok keretezik, amelyek utána lefolynak rajta mintha könnyek lennének tintából; egyszerű talár van rajta, hosszú ujjai között egy ezüstkanalat forgat, ahogy visszacsúszik a talárjának ujja karja csuklótól lefelé fekete, mintha macskáéhoz hasonló finom szőrzet borítaná. Szarvai szinte kecsesnek mondható ívben mutatnak fel.
- Démon! – összegzi Jözef.
Alig pár másodpercük van felmérni a különös teremmtményt, mire Lance Kalver zsoldos ugrik az ajtónyílásba kivont akrddal. Addigra már a félangyal kezében is ott kélik a felvont Égi Vért. A szeme elkerekedik, jóformán nekiment a tündének. Hiszen amint megértette a szarvakból, hogy miféle szörnyetegről van szó, meg akarta támadni, tapasztalatból tudja, hogy nem szabad megadni nekik az előnyt. Olyan düh lángol fel benne, amit csak egy szó jellemez igazán: briós. Így csak meredten figyel befelé és felkészül a harcra.
- Én nem ajánlom. Egyiküknek sem. - szólal meg a démon mosolyogva. - Komolyan rám rontanának csak így? Csak azért mert van nálam egy ezüstkanál? Mit hisznek mit fogok ezzel tenni? Kanállal hódítom meg a világot? Eltenné kérem azt a csúnya fogpiszkálót? Bántja a szemem a szentség. - takarja el az arcát kissé az ujjaival, közben megdörzsölve a homlokát mint akit fejfájás gyötör.
- Amíg nem adott rá okot, nem, de fő a biztonság. – így a zsoldos..
Adának nem kell kétszer mondani. Azt a szentséget ő bármikor fel tudja vonni, tudja, hogy a puszta jelenlététől rosszul van, ellép Lance Kalver és Jozef mellett és öles léptekkel bemegy hozzá, két lépésre áll meg. A nefilimből süt a gyűlölet, ami természete szerint a forrást teszi vakká, nem a célpontot. Ennek ellenére nem sikerül egészen teljesítenie a kérését, mert bár eltüntette a lándzsát, most a glória van a feje fölött, készen a vakításra.
- Isten gyermeke vagy? - kérdi halál komolyan, de lenézéssel a hangjában.
- Miért van itt? – faggatja Lance.
- Felelj a kérdéseinkre. - teszi hozzá, jóval visszafogottabb stílusban, a tipikus se nem kér, se nem parancsol modorban.
- Jobb lenne, ha nem hadonásznál a kezeddel, mert még valaki félreérti. – javasolja Jozef teljes komoylsággal. Adát meglepi a nyugalma, de figyelmét most a démon köti le teljesen - És mivel a helyzet kinn eléggé feszült és mi vagyunk többet, jobb ha válaszolsz neki. – int a fiú a félangyal felé felé.
- Miért vagyok itt? - gondolkodik el a démon. - Hóbortból, azt hiszem. És ráfoghatjuk, hogy az Isten teremtett. Határozottan ő dobott vissza szenvedni, de azóta nem sok közöm van hozzá. Te talán az Úr teremtménye vagy? És ti miért vagytok itt?
- És mit csinál hóbortból? – üti a vasat Lance.
- Ezt a játékot nem így játszuk. -csóválja meg a fejét Lance kérdésére. - Előbb válaszolsz arra amit én kérdeztem, utána kérdezhetsz.
Ada amekkora szent hével indult neki, egy pillanatra megzavarodik, amikor a démon visszakérdez rá. Hát persze hogy az... vagy mégsem? Csak félig ember... csak félig teremtmény....csak félig... Aztán visszanyeri a dühét. A szoborszerű arcot, melyet a bizonytalanság suhant át, most újra a harag gyűri indulatos vonásokba. De ez a düh, amely a fiatal nefilimet a harcokba sarkallja újabbat veszít a momentumából.
Ég tudja miért, úgy dönt, hogy válaszol a démon kérdésére.
- Fel akarunk jutni.
A démon tintakönnyes arca felderül, ajkai mosolyra húzódnak.
- Na látod, így kell ezt. Én hóbortból feljegyzem a történelmet, melyik oldal mit tesz és hogyan lehetne arra mozdítani az eseményeket, hogy nekem jó legyen. És igen, láttam hogyan jutottak oda fel vámpírok és sötét tündék és emberek, még démonok is. TI mit akartok kezdeni odafent?
- Mit tippel? – morogja a zsoldos.
- Nem szokásom tippelni. Megbízhatatlan dolog. - feleli a démon.
Ada figyel és ítél. Különös a démon mosolya és önzőek az érdekei – így szól az ítélet. De az okokon nincs mit veszíteniük, és azok legalább annyira hevítik, mint a fajtája iránti érzései.
- A vámpírok nem uralhatják az eget. - felel neki Ada meggyőződéssel. - Nem hozzájuk tartozik.
Tesz egy lépést felé.
- Neked mi a jó?
- Egyetértek. - feleli mosolyogva.
- És hogy jutottak fel? – kap rajta mohón a fiú és leteszi a fegyverét, s Ada fejéről is lekerül a glória. - Van valami titkos kapu? Azt is tudod, hogy hányan vannak odafenn?
- Nem, egy varázslat van ami felrepteti azokat, akik nem tudnak repülni maguktól, illetve egy hintó azoknak, akik az úr kiemelt vendégei. De sem egyiket, sem másikat nem fogják a rendelkezésetekre bocsátani a vámpírok azt hiszem. - forgatja meg a kanalat a kezében.
- Maga ismeri azt a varázslatot? – kérdi a tünde olyan hangon, mint akit hirtelen elér a felismerés. Óvatos, de reménykedő.
- Igen. - mosolyodik el rejtélyesen beszélgetőtársuk, ellenfelük.
Már nyílnak az ajkai a kérdésre, amikor Lance Kalver mindig unott, metsző hangja a maga nyers egyenességében kimondja helyette a szavakat.
- És mit kell ahhoz tennünk, hogy segítsen?
- Amit tenni készültök. Van egy mélységi a kastély gyomrában, aki... Mondjuk úgy, nem igazán a legjobb barátom. Van a közelében egy kő, fel fogjátok ismerni ha látjátok. Nem átlagos kő, mágikus tulajdonságai vannak. Ha elhozzátok nekem feljuttatlak titeket oda.
A félangyal feje finoman félre billen miközben a választ várja. De a gerince  azonnal újra kiegyenesedik, és Ada szinte riadtan tiltakozik.
- Akkor kiszabadul! - rázza meg a fejét, a szőke szálak csak úgy szálldosnak ide-oda. - Vagy a hatalmad alá kerül. - ad formát a szörnyű sejtésnek, ami feltámad benne. A kijelentés kérdés.
- Akkor ne tegyétek. - áll fel az asztaltól. - A ti döntésetek.
- Mondd meg mi történik! – követeli a félangyal.
- De..... – emeli fel a kezét Jozef, aki két marokkal kap a remény után. Nem tudja, amit ő, nem látta amit ő, nem úszott a mélységi fekete folyékony testében egy kő miatt, amit ha elmozdít, hatalmat nyer. S mi lesz az a hatalom egy démon kezében, ha a mennyek felé emelte a vámpírokat. Mégse szól többet.
- De ha a Mélységi ott van fenn és a kő is, és a varázslathoz az kell, akkor hogy jutunk fel oda? – puhatolózik a fiú.. - Ada, gondolod, hogy a kővel lehet irányítani? Nem szövetséget kötöttek volna, hanem hatalmuk van felette?
- A kő fent van a méységinél. – felel neki üres arccal, mert minden érzése és gondolata valahova a homloka mögé összpontosul. - Benne van a mélységi hatalma.
- Valószínűleg úgy gondolta, hogy ha megígérjük neki, hogy megszerezzük neki a követ, akkor feljuttat minket. – lép elő Armax a démon háta mögül. Szinte észre sem vették, hogy eltűnt, úgy lekötötte őket a harci helyzet, a beszélgetés. - Nem tudom, hogy mi ez a kövekkel, vagy mi nem, de sok választásunk nincs. Fel kell jutnunk a toronyba, hogy kedveskedő látogatást tegyünk vérszopó barátainknál. Az, hogy mi történik a kő eltávolításakor, vagy hogy kinek kell, majd ráérünk később aggódni. Egyelőre egy problémára fókuszáljunk. Tudják, az egyezség komoly dolog. Én mindig betartom az enyéimet és vannak módjai, hogy elérjem hogy a partnereim is betartsák. De ha ez segít elárulom, hogy ha elhozzák nekem a követ sem az emberek, sem a tündék népei, sem az egyházak nem károsodnak meg. -fonja össze az ujjait a háta mögött
A félangyatl elborzasztja a gondolat, hogy újra bedőlt egy démonnak, de most más a helyzet. Cynewulfnak igaza van és nincs értelme további kérdéseknek, hiszen nélküle nem valószínű, hogy feljutnak. Ada a démon szemébe néz.
- Elfogadom.
Jozef lelkesedik, Armax pedig mindannyiuk nevében rábólint – nincs ellenvetés.
A démon elégedettnek tűnik.
- Nem állítottam, hogy a kezetekbe adom a megoldást. - mondja, közben szeme fehérje elfeketedik, hangja pedig oktávokat mélyül. - Leviathan. – zeng fel pokolbéli hangon, ahogy hátrébb lépdel, két karját kinyújtva átfogva mindannyiójukat; ujjain apró lila lángok gyulladnak, amik hamar leugranak a padlóra és végigtáncolva rúnákból álló kört rajzol köréjük. A fogadó és a démon alakja hirtelen elkezd homályosodni. - Ha találkoznának egy Yrsil avagy egy Lilithyra Daemnas tábornok néven hívott démonnal odafent, mondják meg nekik, hogy őfelsége üdvözletét küldi és számít a helytállásukra. - hallják még elmosódva, aztán az egész környék a rúnakörön kívül egy forgó masszává válik, majd ahogy a forgás abbamarad hirtelen egyik odalt a tiszta kék eget, másik oldalt pedig a vámpírkastély előttük meredő falait látjátok és megüt titeket a hirtelen megerősödött szél.
- Uram Atyám! – nyögi a kissé sápadt Jozef novícius, nagyot nyelve, ahogy lepillant.
S nincs ellenvetés.

********************************************************************************

Mellettük ott terpeszkedik a kastély egy teljesen ablaktalan árkádsora. Nincs idő meglepődni, Ada a falhoz lép, hogy ne lássák őt fentről. Nem biztos benne, hogy meg tudja mászni, még úgy sem a szárnyával segíti magát. Talán érdemes volna megpróbálni a főkaput, hiszen nincs okuk a vámpíroknak különösebben őrizni ilyen magasan. Már épp elindulna balra nagy vehemenciával, hogy akkor kiütik az őröket, amikor ráébred, hogy van velük egy lopakodó. Megtorpan, a köpenye utána leng mintegy begubózva őt, de legalább olyan elszánt, mint az előző pillanatban.
- Hogy jutunk be? - néz egyenest Armaxra, mivel róla sejti, hogy volt már oka és módja falakat mászni és belopakodni.
A sötételf nyakát tekerve méregeti a falat, a szeme kapaszkodókat keres.
- Feltételezem jó lenne, ha minél több időnk lenne míg észre vesznek, - elmélkedik Jozef - de minél tovább ácsorgunk itt, annál valószínűbb, hogy meglátnak. Remélhetőleg azonban nem számítanak teleportált látogatókra, ha igen, az baj.
Ada úgy véli, valószínűleg ő is a beszéden keresztül küzd meg a szokatlan helyzetekkel. Ez valami sötételf dolog lehet.
- Van valakinél egy tőr?  - szólal emg végül Armax, hogy végzett a felméréssel. - Az éjgyilokot nem veszem a számba, a kardom túl nehéz. Felmászok a falra, és ha valaki ott álldogál...hát, pofán szúrom. – vonja meg a vállát rezignáltan.
- Nincs. – felel legalább olyan rezignáltan Lance.
Ada csak nagy komolyan megrázza a fejét, semmiféle fegyver nincs nála, még pajzs vagy vért se. Nincs fenntartása a pofánszúrás ellen.
- Nekem van egy vadászkésem. – akasztja le a derekáról a fegyvert a novícius, mint egy kicnset.
- Köszi, ezt akkor el is teszem magamnak.
Armax a földet ütögetve port ver fel és a tenyerén szétsimítja.
- Azért csak óvatosan. – figyelmezteti a tünde váratlan bajtársiassággal. Végtére is együtt állnak egy lebegő vármpírtorony tövében 300 méter magasságban egy mélységivel a kastély gyomrában.
- Felmászok, és amint találok valamit, leengedem nektek. – adja elő magát Armax. - Ha nincs semmi...akkor is elindulok felderíteni. Amint felérek, maximum öt percet várjatok a fal tövében közvetlenül.
Ada rábólint a férfi tervére, aztán némán nézi végig ahogy Cynewulf, azaz Armax, nekiveselkedik a falnak és végül elűtnik felül, aztán visszahúzódik az árkád alá, s csak néha-néha les fel.
Leesik a kés, Ada azonnal tesz egy lépést felé, Lance veszi fel. Ada átveszi tőle – O.K. áll rajta vérrel, a nefilim meghökken - és végül Jozefnek nyújtja a fegyvert. Csak reméli, hogy a fiú ugyanolyan ügyesen bánik vele, mint a buzogánnyal.
A tünde felajánlja, hogy hátramarad. A nefilim egy biccenntéssel nyugtázza, sokkal jobb ez a néma egyetértés köztük, mint a bizalmatlanság, ami társakként is szétzilálja őket.
Aztán minden további nélkül, nekiveslekedik a falnak. Nem megy olyan kecsesen és gyorsan, mint a sötételfnek, de elég meredek ereszkedő és emelkedő volt az átjutásban, hogy ne legyen neki teljesen idegen a feladat. A köpeny meg-megugrik ott, ahol embernek a lapockája van. A nefilimnél a szárnyai pihennek alatta, ahogy mászik, relfexszerűen ki-kinyílnának, de ő mindig visszahúzza őket, a hátára simítja a köpeny alatt.
Miután felhúzza magát, nem sok mindent lát, reméli hamar megszokja a szeme a sötétet.
- Cyne..? - suttogja bizonytalanul, hátha már tovább ment. Aztán tovább kúszik, hogy a többiek is beférjenek. A járat túl szűk neki és a tollainak, küszködik vele.
- Engedd meg, hogy segítsek neked. – hallatszik a sötétből. Motozás, majd egy rövid halk szitokár.
- Ez így kissé necces lesz. Kibírod még így egy kicsit, Ada? Meg kell néznem, mennyit kell így előre haladnunk. – suttogja hátra a lánynak. - Ha bármit találok, átadom neked, Te add át a többieknek, halkan suttogva.
Cynewulf motozása egyre messzebbről hallatszi, annál inkább Adáé és a tollak surrogása az anyagon.
- Cyne? Ada? – hallja és szinte látja a fiú leheletét, ahogy nem meri megemelni a hangját, de vaksötét elbizonytalanítja. Hát Jozef is feljutott. - Itt vagytok?
- Itt vagyunk, Jozef. Gyere.
Nem sokkal később a fiú hangja újra felhangzik. Ezúttal riadtan tétován. Nem csoda, tekintve, hogy nagy igyekezetében átnyomorogni a folyosón teljes erővel lefejelte Adát hátulról.
- Bocs! – szisszen fel a fiú. - Kell segítség?
- Ömm...
Ada szemei elkerekednek és teljesen ledermed egy másodpercre. Megszokta már, hogy megkörnyékezik, de általában könyörögve és tisztességes irányból.
- Kösz, nem. - cincogja, aztán vergődik tovább, valamivel gyorsabb tempóban.
Ada azért eléggé le van maradva Cynewulf mögött, de a férfi „Állj!” felszólítása így is eléri a fülét, és azt is ki tudja venni, hogy van valami előttük. Nem áll meg azonnal, hogy megint össze ütközzenek.
- Jozef, állj. - szól hátra, aztán ő is abbahagyja a kúszást. - Valami van előttünk.
Hallgatózik.
- Állj meg Lance, Armax talált valamit előttünk. – adja tovább Jozef készségesen.
Míg várnak, lélegzetvisszafojtva térdelve a sötétben, csak a sötétség vibrál a szemük előtt, a fülükre tapad, s apró neszekkel reiogatja őket. De nem kell soká várniuk, Cynewulf szavai egyértelművé teszik, hogy nincs több szükség suttogásra, surrogásra:
- Valaki van előttünk. Lebuktunk.
A férfi meglódulhat előttük, mert egyszerre zajok tömkelege önti el a járatot...csönd és puffanás.
- Kedves vámpír uraim, leellenőríztük ezt a járatot is! Tökéletesen szellőzik! – hallatszik messzebbről.
Nehéz kivenni mi folyik a járat úloldalán, de egy hang „Ellenség”-et kiált és lábak dobogása erősödik dübörgéssé a szűk folyosón.
Itt az ideje, hogy ők is a végére küszködjék maguk.
avatar
Andromeda
Nefilim Próféta
Nefilim Próféta

Hozzászólások száma : 81
Join date : 2016. Apr. 09.
Tartózkodási hely : Északi Királyság

Karakter információ
Kaszt:
Szint: 3
Tapasztalat:
2090/2500  (2090/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Crispin Shadowbane on Szomb. Aug. 12, 2017 2:27 pm

  Ahogy a lebegtető varázslat, amit még a kedves kis démon ismerősünk bocsájtott ránk, elmúlt, egy árkádsor tövében találtuk magunkat. Akármerre néztem, végtelen hosszúságban nyúlt tovább, bármi jele nélkül annak, hogy bárhol lenne bejárata, és ha van is valahol egy ajtó vagy kapu, azt nagy valószíűséggel őrzik, annak ellenére, hogy nem nagyon számíthatnak vendégekre. Összevont szemöldökkel, morcosan méregettem a falat, amely megakadályozott bennünket abban, hogy bemásszunk a toronyba. Dracon mellettem totyogott, és nagyra tárt szemekkel vizslatta a látványt. Enyhe szellő borzolt végig a tájon, felszárítva az izzadtságot, amely ott gyöngyözött a homlokomon. Megigazítottam szememen a szemüveget, ahogy éreztem, félremozdult és ezzel egy időben a Nap is kezdett rám hatni. Undorító, hogy ilyen gyengeséggel kell küszködnünk, de legalább van, amivel harcolhatok ellene. A többiek is szép sorban megérkeztek a fal alá, és mindenki ugyanolyan bizonytalan volt, mint saját magam. Akárhogy is spekuláltam, az egyetlen ép kéz megoldásnak az tűnt, ha megmásszuk és találunk valamit - bármit. Egy ablakot, egy szellőzőt, vagy akár csak egy beomlott szakaszt. A torkom kiszáradt ,ahogy kiszámoltam, milyen magasra is kéne másznom. De én legalább felkészültem az ilyen eshetőségekre, és a kiképzésem alatt ennél durvább szituációba is keveredtem. A kérdés az, hogy a többiek hogyan tudnák ezt megoldani. Nézelődésemből és merengésemből Ada hangja szakított ki. Ég kék szemeim találkoztak az ő gyönyörű, sárga lélektükreivel, egy időre a szívem is megdobbant, aztán félredobtam az érzelmeket: prioritások...
- Hogyan jutunk be?
  Kérdezi Ő, a tovább jutás kulcsát teljes mértékben az én izzadó, durva kezeimbe helyezve. Mondjuk teljesen logikus volt, hogy engem kérdezett: mindenkinek meg van a maga specialitása, és ha megtanulunk csapatban dolgozni, kihasználni egymás erősségeit, és tompítani a gyengeségeket, több esélyünk van a túlélésre. A zsoldos nem tűnt annak a fajtának, aki nagy vidáman falakat mászna meg, a novícius is inkább a szemtől-szembeni harcot preferálhatta, és hiába vannak a kedvesemnek szárnyai, ezek vajmi keveset érnek itt, főleg, hogy mivel - sejtésem szerint - nem tud repülni.
- Feltételezem, jó lenne, ha minél több időnk lenne, míg észre vesznek, de minél tovább ácsorgunk itt, annál valószínűbb, hogy meglátnak. Remélhetőleg azonban nem számítanak teleportált látogatókra, ha igen, az baj.
  Fecsegte közbe újdonsült self ismerősöm, akivel kapcsolatban még mindig vegyes érzelmeket tápláltam, hiába nem mutattam ki azt. Még nem jött el a gyűlölködés és a vádaskodás ideje. Majd ha túl éljük ezt az egészet. Addig is csak hallgattam a szavait, amiknek kénytelen voltam igazat adni. Minél többet időzünk itt, annál nagyobb az esélye, hogy valaki észre vesz minket, aminek katasztrofális következményei lennének. A kérdésekre és reakciókra egyelőre ügyet sem vetve léptem közelebb a falhoz, és elkezdtem azt tapogatni, megpróbálva rájönni, hogy vajon csak most, frissen falazták-e be, vagy alapból így építették. Azonban nem voltam építész, és semmit sem vettem észre, ami segítségemre lett volna. Draci továbbra is a lábamnál ácsorgott, metszően fehér tollai világítottak a napsütésben. Őt lenne a legkönnyebb észrevenni. Végül döntésre jutottam.
- Van valakinél tőr? Az éjgyilokot nem veszem a számba, a kardom túl nehéz-simítottam végig Vengeance-on
- Nincs.-érkezett a rövid válasz Láncitól. Picsába.
- Nekem van egy vadászkésem.
  Ez viszont már reménykedésre adott okot. Azt elfejetettem nekik mondani, hogy a csizmám szárába bele van dugva egy rugós kés. De azt még nem akartam használni, és mindig jó, ha a selfnek van egy olyan fegyvere, akiről senki sem tud - még a szövetségesei sem.  Átveszem a suhanctól fegyverét és egy hálás pillantást vetek felé.
- Köszi, ezt akkor el is teszem magamnak.
- Felmászok a falra, és ha valaki ott álldogál...hát -elgondolkoztam egy pillanatra, hogy mit is tehetnék, majd a gyilkosok vér egyszerű logikájával folytattam:-pofán szúrom.
  Mielőtt még bárki megjegyzést tehetett volna, lehajoltam a földhöz és onnan port vettem fel, amivel jó vastagon be kentem a fekete, ujjatlan bőrkesztyűket, hogy felszívjanak minden kis nedvességet, ami talán még rajta volt. Párszor összeütöttem a tenyereimet, hogy a felesleges por leszálljon róla, aztán a falhoz léptem. Egy ideig még méregettem, feltérképezve a kapaszkodókat és kiugró részeket, megtervezve fejemben a követendő útvonalat, aztán az elsőért nyúltam, ami majdnem hogy kartávolságon túl volt. Mielőtt még megkezdtem volna a tényleges mászást, még instrukciókat adtam a többieknek.
- Felmászok, és amint találok valamit, leengedem nektek. Ha nincs semmi...akkor is elindulok felderíteni. Amint felérek, maximum öt percet várjatok a fal tövében közvetlenül.
- Azért csak óvatosan.
  Hallom még búcsúzóul a tünde aggódó hangját. Mi a fene? Ennyire jóban lennénk ennyi idő után. Milyen kedves. A gondolatokat elhessegetem és innentől már teljesen a mászásra koncentrálok.A kapott vadászkést a fogaim közé veszem, hogy szabadon maradjanak a kezeim. Érzem a vas ízét a számban, és meg kell vallanom, hogy nem egy túl kellemes érzés, de hamar túl lendülök ezen.  A testemet szinte hozzá paszírozom a falhoz, hogy minél jobban meg tudjam őrizni az egyensúlyomat. Tapasztalataim alapján ha jobban kilógok, a tömeg középpontom is távolodik, és könnyebben ránt magával a mélység, illetve jobban fárad a karom, ami egy hosszú mászásnál nem olyan jó dolog, plusz így nehezebben kap belém a szél. Egyik kezemet a másik után téve haladok lassan, de biztosan előre, bár volt pár hely, ahol fél percre is meg kellett állnom, hogy újra átvegyem a fejemben a haladási útirányt, és találjak újabb kapaszkodókat. Végig csak imádkozni tudtam Hold Apához, hogy adjon nekem elég erőt a folytatáshoz. Az út felénél már éreztem azt, hogy a karjaim remegni kezdenek a folyamatos erőfeszítéstől - hisz azért volt bőven súly, ami lehúzott engem - és akármennyire is poroztam be a kesztyűmet, a szabadon hagyott ujjvégeim izzadtak, és könnyen csúszóssá válhatott a helyzet. Nem mertem lenézni, félve attól, hogy leszédülök, így nem láttam a többieket. A kezem végül csak a levegőt markolássza, ahogy a fal tetejére érek. Hagytam magamnak egy percnyi időt, amíg fülelek, azonban semmilyen mozgást nem hallottam a közelben, így a karjaimmal tornáztam fel magam, majd amint eléggé magasra húztam fel magam, kilendítettem a lábamat, hogy végül azt is megtámasszam a fal tetejében. Amint teljesen felértem, egy igen csak szűk nyílással találtam szembe magamat. Elkomorodtam erre a látványra.
  Maximum 1 méteres lehetett, ami azt jelentette, hogy ha bemegyünk oda, szépen egymás után, onnantól kezdve nincs visszafordulás, maximum ha a hátul jövő egyén hátrálni kezd, ami igen csak lassú. Tehát, lényegében, ha találkozunk valami veszéllyel az alagútban, akkor még menekülésre se lesz esélyünk - na meg harcra sem. Csak arra elég, hogy négykézláb végig másszak rajta, de az éjgyilokot el is lehet felejteni, hogy használjam, a kardomat meg főleg.  Az árkádsor tetejének szélére mászok vissza és lenézek, aztán mivel elkap a szédülés, inkább neki hátrálok a falnak és egy pillanatig hevesen dobogó szívemet nyugtatom meg. Most, hogy már nem kell másznom, számból kiveszem a tőrt, aminek segítségével egy csíkot tépek a szerencsehozó ingemből. Szinte fáj hallani, ahogy szakad az anyag, de más módját hirtelen nem találtam az üzenésnek. Még mindig a kést használva egy kis sebet ejtek az ujjbegyeimen. A fájdalom elviselhető, alig érezni, de a lényeg, hogy vér jön belőle. Várok, amíg elegendő össze nem gyűlik egy rövidke üzenet "megírására", majd két betűt vések a szövetdarabra: "O.K.". Miután végeztem a brutálisan egyszerű üzenetet lejegyzésével, a tőr nyelére kötöm a szövetdarabot, és eltartom egy kicsit a faltól, mielőtt leejteném. Remélhetőleg a többiek meg fogják érteni az üzenetet. Ezután előhúzom az éjgyilokomat és óvatosan lesek be a nyíláson, azonban az még az én számomra is túl hosszan vezet tovább ahhoz, hogy megláthassam a végét: csak a végtelen sötétségben leledző falakat látok. Rohadt picsába...
  Éjgyilokommal a jobb kezemben ereszkedek le kutyába, hogy bevonszoljam magam a nyíláson. Enyhén klausztrofóbikus érzések kerítenek hatalmába, és szinte már várom, hogy mikor fognak összezáródni körülöttem a falak, lapítva szét engem. Nem lenne egy túl menő halál, és sajnálnám, ha ez lenne a végem. Valami sokkal epicebb halálnemet tudnék elképzelni magamnak. Megremegek és érzem, ahogy csípős izzadság cseppek száguldoznak végig a homlokomon, a kezem enyhén remeg. De én legalább látok a sötétben, még ha nincs is túl sok látni való, a többiek közül egyedül Józsinak adatik ez meg...Ada és Láncika viszont tényleg teljes sötétségben lesz, ami még rémisztőbb a számukra. Nem haladok előre sokat, csak annyit, hogy az utánam jövő be tudjon mászni utánam. Érzem, ahogy az árnyak maguk közé fogadnak, és mindenki számára láthatatlanná válok. Ösztönösen jött ez. Nem tudom, hogy hány percig várakoztam, mire meghallottam, hogy valaki kapaszkodik fel a falon. Nem csapódott sem kardöv, sem buzogány a falnak, a bőrpáncél súrlódását sem hallottam, csak egy lenge fátyol halk suhogását, s nem sokkal rá megéreztem azt a jellegzetes illatot, ami ambrózia volt a számomra. Ada. Amint felért, már hallottam is bizonytalan hangját, mielőtt a sötétségbe ereszkedett volna.

-Cyne?
- Engedd meg, hogy segítsek.
  Mondani könnyebb volt, mint megtenni. Megpróbáltam hátrafordulni, azonban rohadtul de semmi esélye se volt annak, hogy ilyen manővert kivitelezzek. Akárhogy is próbálkoztam, teljesen felesleges volt. Halkan szitkozódtam egy sort, amit még Ada se hallhatott meg, majd:
- Ez így kissé necces lesz. Kibírod még így egy kicsit, Ada? Meg kell néznem, mennyit kell így előre haladnunk.
- Igen.
  A lány válaszát szinte meg sem várva indultam meg előre, annyira belemerülve a felderítésbe, hogy meg sem hallottam, ahogy a többiek feljöttek, bár a járat szűk volt ,és a hang könnyen terjedt bele, de kizártam azokat a részleteket, amelyek irrelevánsak voltak a számomra.
- Ha bármit találok, átadom neked, Te add át a többieknek, halkan suttogva.
- Rendben...
  Adok még pár instrukciót. A járat egyenesen vezetett egyelőre, teljes sötétségben.  Óvatosan megyek előre, neszelve minden egyes kis neszre, éppen ezért lassan is haladunk. Volt, hogy fél percekre megálltam, míg teljesen biztos nem lettem abban, hogy a többiek is meg vannak és ellenség sincs előttünk, csak utána folytattam tovább a mászást. A levegő csak enyhén volt áporodott, közel a szabadba vezető végéhez, ahol azért járt a levegő, és az egyedüli bűz, amit most éreztem, az a sajátomé volt. Remélhetőleg kutyákat nem tartanak a közelben, mert Ők aztán biztos, hogy hamar kiszagolnák a közeledésemet. Nem tudom, hogy még is, mióta haladtam előre, teljes csöndbe és némaságba burkolózva, amikor magam előtt valamiféle világosságot látok. Egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy honnan jött, így még tovább furakodok előre. Ez az egész egy szellőző nyílásnak tűnt, úgy hogy sejtésem szerint a járat vége egy csarnokba, vagy folyosóra fog nyílni és az ottani világítás fényeit látjuk épp. Hangokat nem hallottam, úgy hogy remélhetőleg elhagyatott az egész...vagy csak az őrök állnak ott csendben és mozdulatlanul. Kicsit még megyek tovább, aztán pár méterre a fénytől megállok.
- Állj! És add át a többieknek...fény van előttünk, körbenézek kicsit.
  Súgom csak magam elé, mivel még annyi helyem sincs, hogy a fejemet hátra fordítsam, de valószínűleg eléggé hangos volt ahhoz, hogy Ada meghallja a szavaimat. Az éjgyilokkal kezemben kúsztam tovább, terveim szerint a járat vége előtt megállok és valahogy előhalászom zsebemből a tükrömet, amit úgy forgatok majd, hogy lássam, mi van előttünk. A tervemet azonban egy kis valaminek a látványa teszi lehetetlenné. Először azt hittem, hogy csak képzelődök, az árnyékok játéka, amely valami nagyobbról verődik vissza. Azonban a látvány igen is valóságos volt, ahogy előttem egy aprócska...vámpírszerű valami mozdult meg. Nem tudtam eldönteni, hogy még is, ez mi a büdös franc akar lenni?! Azonban volt egy sejtésem, hogy mi szerepet is szolgálhatott ez az animált test: őr volt. Itt? KI A FRANC SZÁMÍT BETOLAKODÓKRA EGY 300 MÉTER MAGASAN LEBEGŐ TORONY SZELLŐZŐJÉBEN?!! A kis alak csak a fejét csóválta és egyszerűen kiugrott a járatból. Na baszki...
- Valami van előttünk. Lebuktunk.
  Adom tovább az értesítést Ada-nak. Itt már semmi értelme volt annak, hogy megforduljunk és hátráljunk. Észre vették, hogy megérkeztünk - legalábbis nagyon valószínű volt - és Lance úgy se tudna olyan gyorsan hátrálni, hogy hamar kijussunk a közel 100-150 méteres járatból, meg mire kiérnénk, úgy hogy katonák meg vámpírok lepnék el a környéket - már ha tényleg őr volt az a kis lény. Ha nem, hanem mondjuk csak egy patkány, akibe mindenféle dolgokat képzeltem bele, akkor meg nincs vész. Tehát, választási lehetőség híján - hogy én ezt mennyire utáltam! - tovább mentem. A járat végére érve magam alatt a padlót láttam. Hát, itt már lábbal előre úgy se fogok leesni, mert ahhoz ismét csak forgolódni kéne, úgy hogy ahogy voltam, egy az egyben kizuhantam a nyíláson. Hangosan puffantam, a csontjaim is bele remegtek, de ahogy érzem, egy bordám se tört el, bár Vengeance olyan erősen csapódott az oldalamnak, hogy talán meg is vághatott engem. Az éjgyilokot görcsösen markolászva tápászkodtam fel.
- Kedves vámpír uraim, leellenőriztük ezt a járatot is! Tökéletesen szellőzik!
  Jelentettem be az érkezésemet elég hangosan, hogy a "többiek" meghallhassák a vámpír szót, és tekintetemmel gyorsan felmértem a terepet, főleg azt a kis mini izét keresve, ami lebuktatott minket. Egy vámpírt láttam - a kripta fehér bőre rögtön lebuktatta - meg egy idegen srác, aki valamit hadovált a vámpírnak, csak a fülem zúgásától nem nagyon hallottam, csak azt láttam, hogy egyre jobban hátrál, miközben füst távozik a kezéből. Eléggé kiéghetett szegényke. A következő ordítását már viszont tisztán hallom:
- Ellenség! Itt az ellenség!
~ Óh, hogy rohadjál meg az anyádba!~
avatar
Crispin Shadowbane
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos

Hozzászólások száma : 209
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 26
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Bérgyilkos
Szint: 5.
Tapasztalat:
5241/6250  (5241/6250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Theo Wagner on Kedd Aug. 22, 2017 5:19 pm

- Fú ez a fiú… Mindig valami szerepet kell vállalnom a kis játékaiban. Talán nélkülem még élni se lenne képes. Gyenge, nyeszlett, könyvmoly, és mindenféle ősi írással firkantott karcolt kacatot kerget Veronia egész területén. – Morgolódott Sariel, miközben a szellőzőben őrködött. Hátát a falnak döntötte, és a szellőző fala mellé helyezkedett el kényelmesen.

~De mégis mit fog tenni a fiú, ha valódi veszély helyzetébe kerül? Ilyen kis trükkökkel nem lehet legyőzni semmit, és senkit. Pötyörészni és mormolgatni, majd megidézni egy teljesen hasztalan kék pacát, most ez mégis mire jó? Bezzeg, ha valami normális dolgot csinálna, mint minden ember, vívás, netán íjászat, akkor azzal képes lenne megvédeni magát.~ Elmélkedett a falnak dőlve, miközben őrködött a kissé dohos és poros szellőzőben.

~Csak egyszer végezzünk ezzel az egésszel, az sem érdekel, ha ez az eretnek kőtömb a földre zuhan is. Elég nekem Unka otthon, minek nekem még a fiúra is vigyázni? Ez a fiú majdnem olyan, mint valami kisállat. Ahogy valami érdekeset talál, és köze van a mágiához, vagy elveszett érthetetlen dolgokhoz, már úgy nyáladzik és csőlátásban fut utána, mint valami kisállat a finom eledele után.~

~Már hányszor halt volna szörnyet, ha én nem segítek neki. De nem is kellett volna segítenem neki, ha már az elején elkerüljük azt a sok hűhót, és veszélyes kutatgatást. Mégis miből van ez a gyermek? Olyan alakokkal áll le beszélgetni a mindennapokról, akikhez hozzá se nyúlnék, mert már azért hogy a közelükbe megyek, a bitófára kerülnék azon indokból hogy bűnrészes voltam.~ Mindeközben amíg ezen gondolatok cikáztak a fejében, kardhüvelyén tartva kezét, kis hüvelykujjával, a kis kardját lökösgette ki, majd csúsztatta vissza annak a hüvelyébe, mely kicsit segített neki leküzdeni a dühét.

Már macskásodtak el a lábai mikor, mocorgást kezdett el hallani a szellőző további része felöl. Kúszást, motyogást, majd meglátott pár embert, ahogy közelednek felé. – Tehát megérkeztek. – Sóhajtott egyet, majd felállt, és a mélybe vetette magát. ~ Majd most meglátom, hogy a fiú hogy reagálja le a helyzetet a kis bűvész trükkjeivel. ~ És így a földre huppant. Feltápászkodott, felállt, leporolta magát, majd jött a kérdés. - Na mivan Riel? Eluntad magad?-

A széken ülve lógatom a lábamat, míg mellettem ülő partnerem, csak komoran bámul az előtte lévő világba. Ahogy elmélkedek, gondolkodom, és az unalmam elűzésén fáradozok, egyszer csak Riel koppan előttünk a földön.

- Na mivan Riel? Eluntad magad?- Szólok hozzá nevetve, miközben nézem, ahogy feltápászkodik. - Nevethetsz fiú, de a fogadóbizottság már érkezőben van, és nem éppen a szövetséges fajtából. Pár perc, és találkozol azzal a "Nagy kalanddal" - Utal arra, amit az elinduláskor mondtam, hogy milyen jó is lesz ez az egész. Meglepődött arccal tekintek rá, majd leesik. - ellenség? Ó hogy az ellenfeleink! –

Ebben a pillanatban zuhan le ellenfelünk, nem éppen szerencsés landolással. ~ Pont a szellőzőn keresztül kell jöjjenek, ez az én szerencsém.~ Homlokomat megdörzsölve felállok, majd így szólok a vámpírnak.  - Ne lélegezd be, ne nézz bele. -  Ahogy a behatoló barátunk tápászkodik fel, kissé meglepődve a zuhanástól, én a mögöttünk lévő ajtó felé hátrálok füstöt fújva a kezeimből, az ellenfelünk irányába, közben ordítom. – ELLENSÉG! ITT AZ ELLENSÉG! -
avatar
Theo Wagner
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 99
Join date : 2017. Jan. 13.
Age : 19

Karakter információ
Kaszt: Arkán mágus
Szint: 3
Tapasztalat:
1805/2500  (1805/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Gerard D. Lawrenz on Hétf. Aug. 28, 2017 8:13 pm

A folyosók ugyanolyan unalmasak voltak, mint eddig. Nem is történt semmi említésre méltó egészen addig, míg a kis csapat azon nem kapta magát: eltévedt. Egy ilyen toronyban könnyen megeshet az ilyesmi, pláne ha még közbe az emeletek közt ingáznak fel-alá. A lépcsőt mindenesetre sikerült megtalálniuk, onnan pedig fel tudtak jutni a földszintre...vagy legalábis arra a szintre, ami a pincél felett van.
A toronynak ez a része csak nem teljesen kihalt. Ilyen épületekhez térképeket kellett volna a falra festeni, hogy az ember rendesen tudjon tájékozódni. Szerencsére találnak pár arrajáró vámpírt, akik vélhetőleg itt laknak. Maria azonnal kezébe veszi az irányítást. A két „préda” már éppen fordulna be az egyik folyosó sarkában, amikor odamegy hozzájuk.
- Elnézést Herr, meg tudná mondani merre találjuk a követeket...kicsit eltévedtünk.
A megkérezett vámpír magasra emeli az orrát, mint a legtöbb Dornburg, majd egy patyolatzsebkendővel megtörli a homlokát.
- Nagy idefent a hőség... A délkeleti szárnyban keressétek, ott vannak a tárgyalók, a Rózsaterem vagy a Csillagkert lesz szerintem amit ti kerestek.
Maria idegesen horkant egyet, majd odasétál a többiekhez.
- Kicsit rossz irányba mentünk. Nem középen lesznek.
A csapat ezután dél felé veszi az irányt. Egy képzeletbeli érmefeldobást követően úgy határoznak, a követeket nagy valószínűséggel a Rózsateremben fogadták. Korábban is látták a helyet, amikor feljöttek ide, szépen van berendezve, bőségesen van hely asztalnak-széknek, ráadásul a levegő is jól átjárja. A délkeleti szárny semmiben nem különbözik a kastély többi szárnyától, azt kivéve hogy kevesebb az ajtó és több a fáklya és gyertyatartó, meg a falon a szőttes. Hogy pontosan miért, azt Maria sen tudja megmondani. Nem igazán van a vámpíroknál semmiféle szabály, előírás, vagy etikett arra, hogy a torony egyes részeit miként dekorálják. A legbiztosabb tippje talán az, hogy a vendégeknek így mutatják meg mesterműveiket, hogy lenyűgözzék őket.
Pórbálnak keresni valami szolgálóhoz vagy helyi erőforráshoz hasonló alakot, akitől útbaigazítást kérhetnek. A szó szoros értelmében egy lélek sem volt a folyosókon. Már éppen kezdték volna feladni, amikor szembe velük egy árnyék körvonalazódik a féklyák fényében. Az alak lassan közelít hozzájuk, egy pillanatig még örülnek is neki...aztán gyorsan elillan a fene nagy öröm, ahogy kiderül, ki is az: aki szembe jön velük nem más, mint Johannes von Nachtraben.
Mikor megpillantják egy pillanatra mindenkinek összeszorul a torka. Egész biztos fog neki örülni ha megtudja, hogy szétszedték a mélységi-kommunikátor-szikláját. Jobbra balra köröz a tekintetük. Elbújni már nincs idő, egy ekkora kavicsot pedig képtelenség Illúzió nélkül elrejteni.
- Áh, Lord Nachtraben - tér magához Gerard - Mi történt, máris visszaverték a támadókat? - feltételezése szerint a seregük egy részét neki kellene vezetnie.
- Még nem támadtak meg minket. Csak egy óvatos felderítő roham volt hogy lássák meddig mehetnek, de a Nachtraben csapatok gyors véget vetettek nekik. - ekkor a szeme összeszűkül, ahogy észreveszi a követ - Mit tett?
~ Na haver, msot aztán nyakig benne vagy.
~ Nyugi, nyugi, már kitaláltam a kifogást.
- Csupán a parancsot teljesítem... - kezdett bele titokzatosan - Bárki is jöjjön fel ide, biztos tudni fogja hova kell eljutnia. És ez volt az egyetlen mágikus tárgy a teremben. Mostmár hiába jut el oda bárki is, nem fognak tudni kárt tenni a rendszerben.
Nem úgy tűnt, mintha esne a magasságuk, úgyhogy bármi is legyen ez a kő annyi biztos, hogy amíg itt van, nem esik baja a repülő erődítménynek.
- Arról ne is beszéljünk mi történne, ha valami idióta netán eltörné...
Ezt talán nem kellett kimondania.
- Fogalmad sincs mit tartasz a kezedben. - jelenti ki.
- Hát, annyi biztos, hogy rahadt nehéz...nem akar valaki cserélni, kezd zsibbadni a kezem.
Leo meghallva Maria nyöszörgést önként jelentkezik, majd egy sóhajtással átveszi a követ.
- Ötletem sincs, mi lehet ez. - tulajdonképpen volt neki nem is egy de így, hogy nem árulta el talán ki tud húzni valamit Johannesből.
- Nem is kell. De az a vámpírokhoz tartozik. Tedd vissza, ahol találtad.
~ „Titkokat nem adunk ki”, te is hallottad. – kacagott a lány a fejében.
- Miért, ilyen nehéz másik "telepatizáló-követ" készíteni? - csúszott ki véletlenül Aleena száján.
A többiek döbbent arccal néztek rá. Egyikük sem mert megszólalni, vagy akár csak egy lépést is megtenni. Egy ideig csend a válasz, aztán a maszk mögül halk, lassú ütemű nevetést hallatszik át.
- Nem érted, mégis elvetted. Tedd vissza.
Gerard érezte, ahogy Lia dühöng az elméjében. A tudásdémonoknak lelki fájdalom, ha valakiből nem képesek a titkaikat kihúzni.
~ És te még azt kérded, miért rühellem a vámpírokat...
- Ahogy óhajtja...csak előtte még... - vált át udvariasabb tónusra, majd hirtelen megtorpan.
~ Bakker, azt fogja hinni, hogy én vagyok a tégla, ha azt mondom meg kell néznem, nincs e a követek közt tégla.
~ Sarokba lettél szorítva, nincs igazán jó indok arra, hogy miért akarnál ezzel a valamivel odamenni a vendégekhez.
- Csak el akartam látogatni a Rózsaterembe. - nyögte ki kínjában - Pár szép emlékért, tudja.
- Jelenleg Karlhoz érkezett követek használják. Térjen vissza később. És tegye helyére a követ. - vált vissza magázásba, mintha észrevette volna magát. - Figyelni fogom. - mondja, aztán ellebeg.
~ Milyen felvágós.
~ Haver, komoly szarban vagy...
- Értettem.
Leo elgondolkodott. Most, hogy kezében tartja a követ, támadt egy ötlete. Megpróbálta gondolatban megszólítani Erobosh-t.
~ Mondcsak. Ez a kő mire is szolgál pontosan?
Sajnos semmi választ nem kap. Leo szomorú, de azért nem marad le a többiektől. Elindulnak abba az irányba, amerről Johannes von Nachtraben jött. Ha tudja, hogy éppen kik használják a termet, egész biztosan onnan jött. Kisvártatva beszélgetést hallatszik egy ajtón túlról, de egész halkan képtelenség kivenni mit mondanak. Különös megjelenésű ajtó volt, a külső felületére rózsás dombormotívumokat faragtak, valószínűleg Dunkelwald munka. Maria azonnal meg is erősíti, hogy biztosan az.
Aleena sorozatosan hátrapillant. Annak idején azzal ijesztgették őket az inkvizíciónál, hogy a vámpírtornyok falaiban besúgók és kémek bujkálnak, akik hosszú csöveken át kapják az élelmet és azokon át jelentenek uraiknak a vendégekről. Amióta itt vannak, konstans táncol a jeges iszonyat a gerincén. A többiek szemügyre veszik az ajtót. Ha ezt kinyitják, annak akkora visszhangja lesz, hogy még lenti sereg is felriad álmából.
- Hát...azt hiszem legjobb lesz, ha egyedül nézek be.
- Megőrültél! Egy percre sem vagyok hajlandó levenni bárkiről is a szemem! Egy percre sem! - Aleena mintha kezdte volna elveszteni a józan eszét...már ami megmaradt belőle.
- Azt hiszem van egy használható ötletem.
Gerard megidézett a Fabrikációval egy kocka alakúra hajtott szövetdarabot. Széthajtogatta, majd belecsavarta a követ és összefogta a végén.
- Kész: elemózsiás batyu. Csak...tíz percenként újat kell idézni, ezt ne felejtsük.
Ezután Maria óvatosan megpróbálta kinyitni az ajtót. Meglehetősen lassan nyílik, de ennek hála legalább nem zörgött annyira. Nem lenne szerencsés, ha mások is meghallanák, hogy itt jártak. Az ajtó szép lassan kitárul, s halk léptekkel bevonul a kis csapat: elöl Gerard, jobbján Leoval, balján Mariával, a háta mögött pedig Aleenával. Nem szól egyikük se, inkább a bentlévőkre várnak, hogy reagáljanak valamit. Maria válla felett egy fekete szövetből készült batyu van átvetve, benne a gömb alakú tárggyal.
Mostmár teljesen biztos, hogy megtalálták a követeket. Ilyen színes társoságot akkor láttak utoljára...nos amikor tükörbe néztek. Többen egy kis csoportban állva beszélgettek a terem egy szélénél. Egyértelmű, hogy számítottak az érkezésükre, mert páran közülük az ajtónál álltak lesben állba.
- Üdvözlöm Önöket. Bár néhányukat már ismerem, a rend kedvéért volnának szívesek bemutatkozni, illetve elmondani, hogy mit óhajtanak tőlünk? – mondta az egyikük. Valóban ismerős volt, talán nem is olyan rég, de valahol már biztos látták őt. Hasonlóképp az egyik ajtó mellett álló emberrel, aki rögtön rá is kérdez erre.
- Nem ismerjük mi egymást? - szólítja meg a démont közvetlenül.
- Gerard! És Lia drágám! Ki ne felejtselek téged, apróság.
Annyi év után is, valahányszor Yrsillel egy helyre kerülnek, a démon képtelen megfeledkezni róla, hogy micsoda is egy titok. Amikor elsőnek összefutottak még meglepődött ezen...igaz, akkor nem is érdekelte annyira. Mostmár inkább idegesíti. De sajnos kénytelen volt lenyelni. Ha van valaki, akik ismeri Lilithyra titkait, az ő.
- Viszont ha te itt vagy, én elpucolok. Ha a vénséges emlékezetem nem csal, abból sosem sül ki semmi jó, ha mi egy helyre kerülünk.
- Üdvözlet. – köszönt nekik egy sötét tünde. Neki is ismerős arca volt, ráadásul ismerősként köszöntötte őket. Ha tippelniük kéne, ő volt Armin Farilight követe - Egy újabb tárgyalás követ uram?
A legtöbb megszólításra nem reagál egyikük sem azonnal. Várható volt, hogy tudni akarják kik ők, hogy óvatosak velük, hogy közelíteni prübálnak hozzájuk. Egyedül a hosszú, fehér hajú bajkeverőre nem számítottak. Lia nevének hallatán Leo és Aleena ösztönösen a fegyveréért nyúlt, Maria befeszítette az egyik lábát. Gerard felemelte a kezét, hogy tudassa, nincs mitől tartaniuk.
- Nem kell félni. Nem veszélyes.
Végignéztek a csicsás követtségen...mert ők voltak azok, ehhez kétség sem fér. Abból, ahogy körülöttük álltak az is valószínű, hogy számítottak rájuk. Pláne azután, hogy az ajtóban várták őket, némelyikük előrántott fegyverrel.
- Olyasmi - hangzik a válasz Lars és Eiryn hasonló tartalmú kérdésére - Az én tárgyalófelem ugyan már nincs itt...
~ Szerencsére. - Johannes von Nachtrabenre utalt, aki először a kastélyba vezette és feladattal bízta meg.
- ...ne is zavartassák magukat, kicsit késtem ugyan, de nem baj.
Fejével ezalatt egyre csak a másik démont bámulta. Ez ma már a második olyan fordulat, amire egyáltalán nem számított. Biccentett, majd oldalravonult, Silre várva. Aleena ment vele, nem akart feltűnést kelteni. Leo és Maria a többiek felé veszik az irányt. A tünde ki fáziskéséssel meg is pillantja Leont.
- Hé, már hogyne. Te voltál az a sápadt arcú aranyásó, nem?
- Nos, az az igazság, hogy a mi tárgyalópartnereink sincsenek már itt. Mi is csak azért vagyunk így együtt, hogy az einburgi halleves optimális készítési módjáról vitatkozzunk....
~ Miért érzem azt, hogy rossz helyre jöttük...
~ Csigavár, várjuk ki a végét.
Az asztalnál ülő másik vámpír ekkor feléjük fordul. Őt nem ismerték. Talán ezért tűnt a többieknél sokkalta gyanakvóbbnak.
- A tárgyalás véget ért uram, s mivel nem is vártunk önre, kételkedem, hogy része lett volna benne. Megkérdezhetem, hogy miben segíthetünk önnek?
- ... egen. Ti egyébként féltek hogy eltévedtek hogy mindig együtt csatangoltok, vagy ennek van valami oka is?
- Együtt? Ja igen, az egyik társunk paranoiás, nem mer senkit se egyedül hagyni...
- A frászt, csak eltévednél. - mondta Leo.
- Itt?
- Úgy bizony, eltévednél a saját házadban is.
- Te beszélsz, a fejed is elhagynád, ha nem szögelték volna oda!
S a szócséplés még ment egy darbig, mígnem valaki szóba nem hozta a bort.
- Tényleg jól esne egy korsó pia. - jegyzi meg ismét fenhangon, hátha akad valami szolga aki meghallja, és megszánja.
- Ha piát keresel idefele jövet láttunk egy csomót. Menj le a cselédajtókon át a pince felé, ott van egy csomó. - mondta segítőkészen Maria, mert bizony már ő is szomjazott.
Gerard és Aleena két másik társuk komédiájának köszönhetően magukra maradtak. Természetesen Sillel.
- Óh. - néz a kinyújtott tenyerére, majd néhány lépéssel követi Gerardot. Mikor odaér hozzá, kezét a falnak támasztva föléhajol, és édes hangon megszólal. - Tudod hogy nem vagyok szégyenlős, csinálhattunk volna az asztalon is. - enged meg egy csábító kacsintást.
~ Mond csak mire vagy kíváncsi, Lia. Nem hiszem hogy azért hívtál a sarokba, hogy egy csókot rabolj tőlem, bár...az is menni fog, ha te kéred. - szólal meg Gerard fejében. Különös varázslat volt hasonló, mint amit a kis páros használt. De annál sokkal kifinomultabb. Kifinomult és elegáns, akár a csábdémon.
Ahogy Sil közelebb ér, Liát nagy műgonddal a jobb tenyerébe helyezi, majd viszonozza a korábban feljánlott kézfogást...sőtt, továbbmegy, és átkarolja a vállát, ahogy a régi ivócimborák szokták. Aztán egy óvatlan pillanatban (amikor feltehetőleg mindenki elhajtja a fejét, mert nem akarják a jelenetet nézni) odasimítja Sil füléhez. A lány a feketeacél nyakláncból, bár suttogott, olyan élesen mardolászta a csábdémon dobhártyáját, mintha izzó késsel szurkálnák. Szerencsére azonnal rájött, hogy a kis színjáték csak arra kellett, hogy nyugodtan beszélhessenek.
- Mi a jó fenét keresel te itt?! Itt a démonok követének kéne lennie. Tudod te egyáltalán, mibe keverted magad?! Felelj! Melyikük a tégla?
Ahogy Sil végignéz Gerard fején, azt látja, hogy egy kényszerből megejtett vigyorral az arcán halványan tikkel a szeme. Látszott rajta, hogy meg van lepődve, és nem a kis cselük miatt. A döbbent csend tart egészen addig, míg a haragos kedvű vámpírlány oda nem megy hozzájuk.
- Úgy vélem nem kaptam választ, ez egy fontos diplomáciai esemény, boldog-boldogtalannak nincs bejárása. Halljam, mit keres itt!
- Én a helyében válaszolnék. – mondta a kísérője, egy kardot viselő férfi nem kevés iróniával a hangjában - Egy hivatalos követ semmibevétele diplomáciai sértés... és ez csak akkor nem érdekelheti Önt, ha semmi keresnivalója nincs itt. Ez esetben... Szívesen kikésérem a teremből.
- Nyugalom. - emeli fel a fejét démon, és a tekintetét Hilde felé fordítja - Parancsokat hozott. Ha pedig most megbocsátanak... - nyúl Gerard térde alá, és kapja fel két kézbe - Meg kell tárgyalnunk néhány dolgot, talán utána tudok némi hasznos információval is szolgálni. Mindemellett pedig kerítek némi italt, hiszen Larsdall nagykövet úrnak már kiszáradt a torka - válaszolja, majd kifelé indul.
Nem sokat ellenkezik, inkább örül neki, hogy megszabadult a csőcseléktől azzal, hogy Sil odébb cipelte. Elég hülye érzés volt, bár a szükség ugyan nagy úr biztos benne, hogy később még el fog gondolkodni, vajon tényleg megérte ezt végigcsinálni. De addig is...
- Haver, most rögtön el kell innen tűnnöd - beszél Gerard Lia helyében is - Valami iszonyatos gaztett van készülőben. Nem...nem is látom át, minden olyan zavaros - folytatja, mit sem törődve azzal, hogy netán valaki utánuk jön hallgatózni - Azért jöttem ide, mert az egyik követ valószínűleg kettős ügynök, aki feljuttatott ide egy nagy halom merénylőt, hogy szedjék le a tornyot. Eddig a saját fajtámra gyanúztam, de most...ugye nem te kavarod itt nekem a kását? – nem bírta elképzelni, hogy Sil bármi ilyesmiben benne legyen.
Ketten maradtak a többiekkel a társoságból (mivel Aleena nem volt hajlandó eltávolodni Gerardtól. Maria húzta is a szemöldökét rendesen. Még hogy diplomaták, legfeljebb valami sehonnai földesúr jobbágyainak személyében. Kihúzta magát, s megpróbálta a közös hangot megtalálni a többiekkel.
- Nos, ha már így egyfelé sodort minket a szél, a nevem Maria von Neulander. Kicsit ködös lehet most, de ne aggódjanak, nem áll szándékunkban a nem létező tárgyalásukat félbeszakítani - bár igyekezett, nem tudta elfojtani a szarkazmust - A kedves társam a démonok urának üzenetét hozta. Aggódtunk érte.
~ Remek. - gondolta magában - Tuti nem fogják elhinni, de legalább lekötöm őket, ha kínjukban megpróbálnak kérdéseket feltenni.
- Úgy látom nincs sok hasznunk itt, ugye? És addig is... mit kezdjünk a zajos dolgokkal kint vagy egyáltalán hogy jutunk le innen?
~ Zajos dolgok? Történt volna valami, amíg mi idefent dekkoltunk...?
Odakint az ajtó előtt pedig még feszültebb volt a hangulat. Szinte rá lehetett könyökölni a levegőre, úgy elnehezedett.
- Figyelj, Gerard. Ha én csináltam volna, még csak nem is sejtenéd, hogy valaki kavarja a szart.
~ Hiszi a piszi...
- Légy jó kislány, - fordul oda Aleenához  - és kérlek szólj a többieknek hogy jöjjenek kifelé, mert még a vak is látja, hogy csak felingerlitek a többieket. Nekem pedig most négyszemközt kell beszélnem Gerarddal.
A lánynak kishíján kiesik a két szeme a döbbenettől. Hogy őneki holmi senkiházi démon ilyet merjen utasítani. Megszólalni sem marad ideje, mert Yrsil mint aki jól végezte dolgát folytatja.
- A téglát pedig elég rossz helyen keresed, hiszen mindenki jelen van mióta csak elkezdődött a tárgyalás. Viszont ha tippelnem kéne, Johannes nagyúr a te embered. Ki akarja iktatni Karlt, és nyíltan beszélt a megöléséről. Mi több, elég homályosan felajánlotta a segítségét is. Gondolom nem újdonság, hogy egy mélységi működteti az egészet, viszont Johannes szerint nincs megkötve. Tehát szabadon járkál. Jelenleg mindenki töketlenül vacillál, hogy mégis mit kéne tennünk, az Úrnő szavaival szólva : ''Ha a többi inkompetens patkány elmenekül, akkor nincs mit tenni, felkészülünk a háborúra.'' - von vállat a démon - Viszont most te jössz. Miért vagy itt?
~ Te jó ég...
Mit tudsz a mélységiről?
~ Haver, lassíts már le!
Mi van annak a lánynak a szatyrában, mert biztosan nem egy dinnye?
~ Sil...Sil!
- Mennyi orgyilkosról tudsz? Ki a célpontjuk? Mi az az új fegyver, amit a Dornburgok előrántottak az ingujjukból?
Rövid csend.
~ Azt hiszem megfájdult a fejem...
S nem volt rózsásabb a helyzet odabent sem.
- Ha ez egy úgyis nem létező tárgyalás - néz Mariára gyilkos szemekkel - akkor gondolom semmi ellenvetése nincs azzal kapcsolatban, hogy most azonnal távozzanak. Szeretnénk még néhány dolgot megvitatni, a küldöttségek tagjaival. Szóval ha megbocsát...
Maria nem reagál. Mosolyog legbelül, nem gondolta volna, hogy ennyire jól sikerül. Nagyon sürgős dolguk lehet, ha ennyire nem akarják őket látni.
- Nem kell megköszönni, ráér legközelebb is. - azzal sarkon fordult és kiment.
Eiryn még mielőtt elindult volna, odaszólt neki.
- Nem tudják véletlenül, hogy miféle fegyver produkcióját láthattuk az imént?
Leo ottmaradt.
- Nem igazán akarok bárki levesébe köpni, puszta kíváncsiság de...tudtátok hogy jövünk. Egyikőtök sem néz ki egyházinak. Hogy csináltátok?
Valószínűnek tartja a nemleges vagy éppen a kibúvó választ, de nincs veszítenivalója.
- Úgy érted ti nem találtátok meg a vámpírpofát? Benne a kopogtatóval? Lehetetlen eltéveszteni.
Leo biccent.
- Nem...nem igazán. További szép napot. - s utolsóként a csapatból, egyetlen egy emberként, aki legalább köszönni volt hajlandó, távozik.


***

Aleena nem volt éppen segítőkész.
- Sokat rejtőzködhettél az árnyékba, ha elfelejtetted, ki vagyok. Megvan a magam indoka. Az igazság gyakran sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. - valamiért látszott rajta, hogy csak kifogásokat keres, nem akart Gerard mellől elmozdulni.
Sil azt sem tudta, hova köpjön. A parányi inkvizítornak sikerült alaposan a büszkeségébe taposni.
- Tényleg elég sokáig időztem az árnyak között kölyök. - mordul rá Aleenára mogorván. - De az ilyen kölyköket, mint te... - húzódnak elő a karmai fenyegetően - ...egy falatra kaptam be. Maradj csöndben, ha már engedelmességet nem tanítottak neked.
- Ez már csak így megy nálunk... - mosolygott a démonfiú.
~ Bonyolódnak az események. Johannes és Karl, mi?
~ Ez várható volt. Ez megmagyarázza, miért minket állítottak őrségbe. Irreguláris, szedett-vedett banda, nem megbízható, de arra jól voltunk Nachtrabennek, hogy elhitettessük Dornburggal, az ő oldalán áll.
- Űrnő, mi? Rosszat sejtek...de ha a helyetekben lennék, egyszerűen leomlasztanám azt a részét a toronynak, ahol éppen van. A föld felé esve már egy kancsal mutatványos is le tudja nyilazni. - ez a terv borzalmas volt, csupán csak eljátszadozott a gondolattal.
Gerard mély levegőt vett. Aleena nem szólalt meg többet, de nem is mozdult. Tudta jól, hogy a másik démon csak az erejét fitogtatta neki. Őt az ilyesmi nem érdekelte. Amit akart, azt megkapta.
- Hogy én, miért vagyok itt? Nos hát...nekem is van egy tornyom...ugorj el egyszer, tök jó hely...szóval gondoltam a levegőbe repítem. De ahogy a helyzet áll, már nem vagyok olyan biztos a dolgomban. De különben ha a mélységivel akarsz beszélni itt van nálam. - mosolygott rá ravaszul - Az a kő nem holmi dísztárgy, valamiféle kapocs a mélységi ereje és a torony közt. Johannes bérelt fel, hogy azt őrizzem, ki tudja miért. Sajnos jól védik a titkaikat, semmilyen fegyverről vagy gyilkosról nem tudok...illetve a merénylőket keresem, bár már lassan abban is kételkedek, hogy egyáltalán vannak.
Fújtatott egy kicsit, mert a sok beszéltől elfáradt. Lia vette át a helyét.
- Ahogy titeket elnézlek, csúnyán sarokba lettetek szorítva.
Tartott a lány is egy kis szünetet. Volt még valami, amire kíváncsi volt.
- De egyvalamit árulj el: kinek a követe vagy te egész pontosan... - mondta értetlenül – Mégis milyen ajánlatott tettél Lord Dornburgnak?
Sil egyre idegesebb és idegesebb lett. Nagyot fújva kirebbenti a haját az arcából, majd visszafordul Gerard felé.
- Lia drágám. Tünde erdő, trollbarlang, 762...
Ekkor Lia gondolatai váratlanul elkezdtek összekuszálódni oylannnyira, hogy még Gerard sem volt képes kivenni, mit forgat a fejében éppen. Haragot érzett egyedül, gyűlöletet és egy jó agad megbánást, ami a lányból áradt. Furcsa volt, hogy ennyi idő után még mindig talál Lia emlékei közt olyat, amivel meg tudja magát lepni.
- Őfelsége bízott meg, hogy tárgyaljak Dornburg nagyúrral, a visszavonulásról. Ha visszavonulnak, a király védelmet és mentességet biztosít a megtorlástól. Azonban úgy tűnik hogy mindez dugába dőlt, azzal hogy a vámpírok megkezdték a harcot. Lilith eltűnt, valószínűleg valami új tervet forral, a csapatunk pedig szét akar széledni, mert nincs haditervünk. Karl nagyúr feje nem tiszta, valószínűleg a többi vámpírt is megkörnyékezhette a mélységi. Te szabadon jársz kelsz a várban, van ötleted hogy hogyan tudunk közel férkőzni a nagyúrhoz? Esetleg hogy merre jár most? Mennyi őrt láttál az úton? Vannak folyosók, amelyek őrizetlenek?
~ Béke, mi?
~ Nem jellemző a mi népünkre.
~ Na igen. Kegyes, hogy még az Észa...egy pillanat!
Gerard eközben döbbenten hallgatja a másikat. A kép kezd apránként összeállni benne, ahogy a démonkirály ígéreteiről beszél. A szemei egyik pillanatról a másikra elkerekedtek még azt is érezte, hogy a térde remegni kezd az izgalomról. Cikáztak a fejében a gondolatok, ahogy szép lassan össze állt a kép.
~ „Nem véletlenül van egy tudásdémon a nyakában....ez inkább maradjon a mi titkunk” – jutnak eszébe a pápa szavai – „Szeretném, ha ideköltöznél...kevésbé, mint a többi...” – aztán Rose nővéré – „...főleg azután, hogy milyen nehéz volt megtalálni...főled téged, Li’adrynn.” – majd Lilithyra utalása a tornyukra – „A király olyan játékot játszik, melyet csak kevesen értenek”.
~ A pápa tud rólam...a pápa bérence tudja hol lakom...Lilithyra tudja, hol lakom...békét ajánlani a kapitulálásért...csak nem?!
~ Várj, ez nevetséges, ugye nem arra gondolsz, hogy...?
~ De! Van valaki...van valaki a Fővárosban. Valaki, aki a démonkirály bizalmas embere. Valaki fontos ember, aki onnan mozgatja a szálakat.
- Tudod... - bizonytalanodik el, részben Lia emlékei, részben az egy megválaszolt kérdés miatt felmerülő több másik okán - mintha sötétben tapogatóznék. Ez csak egy dolgot jelent...Északon gyökeret vertek a démonok. Ott is van valaki, aki a szálakat mozgatja.
Szusszan egyet, majd elkezd gyorsabban beszélni.
- De ez most nem fontos...jobb, ha gyorsan végzel a dolgoddal, mert nem sokáig lesz ilyen békés a hely, ha egyszer feljut ide valaki más is. A folyosókon alig van pár ember, de ha nem vagytok hülyék, nem fognak kinézni titeket. Ha mi nem keltettünk feltűnést, ti sem fogtok. Akit kerestek - nem merte a nevét kimondani - talán valahol a felsőbb emeleteken lesz, ott szoktak lenni a nagyurak szobái. Ja, és ha észrevétlenül akartok mozogni, jobb ha egyszerűen nem lihegitek túl. A legtöbb vámpír abban a hitben él, hogy aki itt van, az a szövetségesük.
Miután a csapat többi tagja is megérkezett, elegánsan meghajolnak és elindulnak elfelé.
- Aztán el ne patkolj nekem. - vakkantja oda Lia még utoljára harsányan nevetve. Inkább kínjában nevet. Azt se tudja már, hol áll a feje.
- Sikerült megtudni valamit? – kérdezte, már amikor jócskán maguk ögött hagyták a Rózsatermet.
- Talán. Ha minden igaz, a merénylő, akit keresünk, maga Johannes von Nachtraben. Ő is a torony zuhanást akarja.
~ De akkor miért? Miért állított őrséget a torony magjához. Miért olyan fontos neki ez a kő...hacsak nem maga a kő hozza ide a mélységi erejét.
- Egy kő, amiről mindenki hallgat. Ha eltörik, lezuhan a torony, és kiszabadul a mélységi. A mélységi, aki vagy a szövetségesük, vagy az irányítójuk, vagy a szolgájuk. Mindenki mást állít, és mégis...az egyetlen közös pont, hogy ez a kő fontos.
Elindultak, miután Leo még utoljára nyögött egy nagyot.
- Ez kezd egyre kacifántosabb lenni...
A csapat eztán megindult visszafelé a terembe. Lord Nachtraben a végén még elfelejtet velük mindent, amit eddig megtudtak.
avatar
Gerard D. Lawrenz
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 378
Join date : 2016. Feb. 24.
Tartózkodási hely : A helyzet magaslatán

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 7
Tapasztalat:
550/1250  (550/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Hilde von Nebelturm on Hétf. Aug. 28, 2017 8:40 pm

- Látták, amit kellett. Elmondtam, amit akartam. Innen az önök döntése. * Hajolt meg a férfi, pár pillanat múlva el is hagyva a termet. * - Ha keresnek kérdezzék bármely családtagomat, ők tudják hol leszek. - mondja, majd kisétála  teremből
Csönd települt lelkére, ahogy továbbra is tétován figyelte a lassan kihűlő csatateret. Gyorsan és kegyetlenül lett vége az egésznek, bármi is történt, fal annak útját nem állhatta volna, csak idő kérdése volt, hogy még több ilyet zúdítsanak az emberek nyakába a magas torony lakói.  
- Szerintem itt az ideje hogy menjünk. Ennek rossz vége lesz.
- Sokkal rosszabb is lehet, ha nem cselekszünk még idejében. Ha egyszer elhagyjuk a kastélyt, visszajutni már nehezebb lesz.
- Igaza van... * Szólalt meg a férfi, majd folytatta is, helyet elfoglalva az asztalnál. * - Most már nem dughatjuk homokba a fejünket. Bármi áron, de késleltetnünk kell őket. Azt hiszem, még sok megbeszélni valónk akad.
- De mit tehetünk mi, ennyien, amikor egy csapat Dornburg nyüzsög mindenfelé, és ha bármi probléma adódik, mi leszünk az első számú gyanúsítottak?
Hitetlenül figyelte tovább az ablakon túli sírvilágot, továbbra sem tudta felfogni azt, hogy miként születhetett egy ilyen fegyver a semmiből, bármiféle előjelek nélkül. Nyilván, nem tudott minden áldott dologról ami Délen létezett, de egészen biztos volt benne, hogy ilyesmi nem fordulhatott még meg arra, s azt sem tudta, hogy miként került ez pont a Dornburgokhoz, s nem a Nebelturmok kezébe. Szép lassan észre sem vette, hogy fogai gyengén csattantak ujjának oldalán, lerágta a kicsiny darab bőrt róla, majd ismét megszólalt.
- Ezeket a fegyvereket nem említették sehol... Egyáltalán mi ez? Honnan szerezték? Van bárkinek bármi fogalma róla, hogy mi lehet?
- Még csak hasonlót sem láttam... Bár lenne egy tippem rá hogyan működik. Mindenesetre, nem állnék egynek sem az útjába. És nem is szeretném megvárni amíg muszáj lesz.* A férfi ellépett az ablaktól, s idegesen folytatta. * - Valahogy engem jobban aggaszt hogy kik támadnak, és hogy honnan szereztek ilyen fegyvereket...
- Nem igazán láttam újfajta fegyvereket azoknál, akik mellett eddig áthaladtam. Valószínűleg nem lehet annyi belőlük, hogy az egész helyőrséget felszereljék vele.  * A férfi felemelkedett, majd a mellette lévő gyermekre pillantott. * - Kisasszony, esetleg megosztana valamit abból amit ön tud ?
A démonnak igaza volt, neki sem rémlett, hogy látott volna esetleg ilyesmit, mi több, jó eséllyel rejtegették ezeket a tárgyakat... De lényegében így még rosszabbak voltak az esélyeik, most már tudták, hogy kevés is elég ahhoz, hogy egy egész seregnyi katonaságot megfutamítsanak. Mit tehetett volna ezzel a fegyverrel egy jól képzett ezrednyi katonaság?
- Szívesen megosztanám, Hóhajú, de nem tudok semmit. Minden új, amit láttatok, még nekem is. Jut eszembe... * A lány megindult, majd elhagyta a termet. Valahogy azonnal jobban érezte magát egy picit, hogy nem kellett tovább tűrnie az abból áradó démoni energiákat. * - Jobb, ha utánanézek pár dolognak. Majd kereslek, addig lehetőleg kerüld a nagy veszélyt.
- Engem nem igazán érdekel jelenleg, hogy milyen fegyver, és hogy honnan szerezték. Bőven elég az, hogy láttam mire képes, és nem szeretném, ha ezt mondjuk holnap a népem ellen használnák. Inkább elfogadom Nachtraben úr ajánlatát, ha ezzel néhány napot tudok is csak nyerni, de legalább tudom őket figyelmeztetni.
- Az biztos, hogy még a vámpírcsaládok között sem elterjedt ez a valami. Soha nem is hallottam hasonlóról. Abban egyetértek, hogy valahogy lassítanunk kell a dolgokon, de kérem, értsék meg, hogy miért húzódozom Karl von Dornburg nagyúr meggyilkolásától: egyrészt a vámpírcsaládok közti politikai egyensúly fontos, és nem tehetem meg, hogy a családom ellen fordítsam a Dornburgokat. Másrészt... Nos, Lothar von Nebelturm nagyúr Karl nagyúr féltestvére. Nehezemre esne végignézni, ahogy a beleegyezésemmel meghal a családfőm vére. * A vámpír elhallgatott, be se kellett volna fejeznie a mondatát, a csönd túlzottan egyértelművé tette, hogy mik is voltak a szavak, melyeket kimondani készült. * - Persze ha nincs más megoldás...
-  Engem nagyon is...  * Válaszolt Lars megjegyzésére, majd vett egy nagy levegőt. * - Bármi is ez, amelyik birodalom rendelkezik vele, jó eséllyel uralkodni fog. Mi az, ami ilyen magasságból képes ekkora pusztítást okozni, ráadásul ilyen ponto...  * Pillanatra megtorpant, eddig is érezte a teremben lévő démont-démonokat, ám jelenleg megnőtt a fejében dúló zavar, enyhe lüktetéssel adta tanúbizonyságát a fájdalom, hogy még egy démon közeledett errefelé. Silre pillantott * - Egy másik démon közeledik, tud valamit erről?
Hibázott, korábban is figyelnie kellett volna, hogy mennyi mozgás van a kastélyban, egy kis körbetekintés alapján észlelhette volna korábban is ezt, ám helyette inkább a háborgó gyomra miatt szenvedett szobájában... Démonok. Mit keresett itt ennyi? 
- Tudtommal von Dornburg nem várt több vendéget, ugye? Akárki is jött, magától oldotta meg hogy feljusson, és ez nem tetszik. Megvárjam az ajtóban? Talán veszélyes.
- Az úrnő egy szóval sem említette, hogy mások is lesznek itt. Viszont akad egy tippem hogy ki lehet az.
- A fegyverrel ráérünk később is foglalkozni. Viszont mielőbb döntetnünk kellene, hogy mitévők legyünk a nagyúr ügyében... Nincs valahol egy szolga aki tudna valami italt hozni? Van egy érzésem, hogy itt leszünk még egy ideig.
Társa és a démon megindult az ajtó felé, majd ott lesben várva figyeltek. Mindeközben kimondatlanul, de egyet kellett értenie Larssal, ha igaz, félretenni nem tudta volna a misztikus fegyver iránti érdeklődést... Túlzottan fontos volt számára Dél léte, ezen felül pedig az, hogy ez a fegyver inkább az ő oldalukon legyen, s nem a Vámpírokén... Az ajtó lassan kitárult, halkan, olajozottan, ám minden szem arra fordult, nem volt lehetőség, hogy ne vegyék észre a rajta belépőket. Kisebbfajta csapat vonult be a terembe, volt ott aztán minden elftől kezdve vámpírig, majdnem elmosolyodott a színes kavalkád láttán, elsőre nem is igazán tudta, hogy miféle félkegyelmű komédiás csoport lehetett ez, s az is megfordult a fejében, hogy esetleg Karl küldte őket, hogy meggyilkolja az ellene szövetkező követeket, de végül inkább csak cinikusan figyelt.
- Attól még, hogy több követet nem várt, még lehetnek más vendégei. De nem hinném, hogy jó szemmel nézné, ha a tornyában gyilkolásznánk egymást. Nem hinném, hogy szükség lesz fegyverre.
* Végül a nő volt az első, aki megtörte a csöndet. * - Üdvözlöm Önöket. Bár néhányukat már ismerem, a rend kedvéért volnának szívesek bemutatkozni, illetve elmondani, hogy mit óhajtanak tőlünk?
Kicsit megszemlélte a férfit, aki az élükön járt, nem tudta pontosan leszűkíteni, hogy melyik is lehetett a démon, de a csoportból rá tudta a legjobban húzni a definíciót, így valahogy elkönyvelte magában, hogy Gerard tudásdémon lehetett, esetleg kevélység. Jobb híján biccentett egyet, hátát az ablaknak vetve, s figyelt.
- Nem ismerjük mi egymást?
- Gerard! * Üdvözli harsányan az érkezőt a démon * - És Lia drágám! Ki ne felejtselek téged, apróság. Viszont ha te itt vagy, én elpucolok. Ha a vénséges emlékezetem nem csal, abból sosem sül ki semmi jó, ha mi egy helyre kerülünk.
- Üdvözlet. Egy újabb tárgyalás követ uram?
Larsra pillantott, majd ismét a csoport élén lévő férfira. Akkor csak követ lett volna? Szó sem volt arról, hogy vártak még valakire, s mivel egyik általa ismert népet sem képviselte jelenleg, kizárta a lehetőséget, hogy most az lett volna... De ki tudja, talán valamikor máskor tetszelgett ebben a szerepben?
- Nem kell félni. Nem veszélyes. * Szólt társainak, majd végül a csoportjuk irányába fordult. * - Olyasmi. Az én tárgyalófelem ugyan már nincs itt... * A férfi várt egy picit, majd folytatta. * - ...ne is zavartassák magukat, kicsit késtem ugyan, de nem baj.
- Hé, már hogyne. Te voltál az a sápadt arcú aranyásó, nem?
- Nos, az az igazság, hogy a mi tárgyalópartnereink sincsenek már itt. Mi is csak azért vagyunk így együtt, hogy az einburgi halleves optimális készítési módjáról vitatkozzunk....
Válaszolt Eiryn is, vérmérsékletét pedig kifejezetten szimpatikusnak találta. Karjait erőszakosan keresztbe tette, majd szúrós pillantásokkal méregette a démont. Sehogy se tudta elképzelni, hogy lényegében mi is történt most itt, újabb indokot adva arra, hogy irritált legyen (Már természetesen az egyébként is feje felett lebegő aggodalmak mellé). 
- A tárgyalás véget ért uram, s mivel nem is vártunk önre, kételkedem, hogy része lett volna benne. Megkérdezhetem, hogy miben segíthetünk önnek?
- ... egen. Ti egyébként féltek hogy eltévedtek hogy mindig együtt csatangoltok, vagy ennek van valami oka is?
Leon lassan odasétált mellé, úgy tűnt, ő is unta egy kissé a kialakult helyzetet. Bárhogy is próbálta elviselni ezt az egészet, valahogy nagy gombócnak tűnt. Most halálozott el a szemük előtt egy fél sereg, most derült ki, hogy kénytelenek lesznek követként merényletre vetemedni, s most derült ki, hogy nincs is más lehetőség... Erre bejön egy egész sereg mindenféle nép, s még csak a kérdéseikre sem felelnek?
- Óh. Tudod hogy nem vagyok szégyenlős, csinálhattunk volna az asztalon is.
- Tényleg jól esne egy korsó pia.
- Együtt? Ja igen, az egyik társunk paranoiás, nem mer senkit se egyedül hagyni...
- A frászt, csak eltévednél.
- Itt?
- Úgy bizony, eltévednél a saját házadban is.
- Te beszélsz, a fejed is elhagynád, ha nem szögelték volna oda!
- Ha piát keresel idefele jövet láttunk egy csomót. Menj le a cselédajtókon át a pince felé, ott van egy csomó. - mondta segítőkészen Maria, mert bizony már ő is szomjazott.
Kezei ökölbe szorultak a közjáték láttán, nem elég, hogy ízléstelen viselkedés szemtanúja lehetett, emellett még sugdolózásba is fordult az egész, fajtalan szeretetkuckóvá változtatva a termet, amit csak tovább spékeltek az átlátszóan mellébeszélni próbáló szolgák, akik aztán parázs vitába kezdtek egymással. Érezte, ahogy a düh egyre erősebben kezdett fortyogni benne, s immáron formát is öltött, kiáltásként elhagyva száját.
- Úgy vélem nem kaptam választ, ez egy fontos diplomáciai esemény, boldog-boldogtalannak nincs bejárása. Halljam, mit keres itt!
- Én a helyében válaszolnék. Egy hivatalos követ semmibevétele diplomáciai sértés... és ez csak akkor nem érdekelheti Önt, ha semmi keresnivalója nincs itt. Ez esetben... Szívesen kikísérem a teremből.
- Nyugalom. * Szólt a démon nyugodtan, mondandóját neki célozva. Átlátsz hazugság volt, s ha lehet, ez még jobban idegesítette mint bármi az előbb. Miért hozott volna pont ez a kompánia üzenetet, mikor egy marék kavicsot nem bízott volna rájuk, a Démonok királya pedig nem olyan ember hírében állt, aki hangos félnótásokat alkalmazott volna.  * - Parancsokat hozott. Ha pedig most megbocsátanak... Meg kell tárgyalnunk néhány dolgot, talán utána tudok némi hasznos információval is szolgálni. Mindemellett pedig kerítek némi italt, hiszen Larsdall nagykövet úrnak már kiszáradt a torka.
- Köszönöm.
- Nos, ha már így egyfelé sodort minket a szél, a nevem Maria von Neulander. Kicsit ködös lehet most, de ne aggódjanak, nem áll szándékunkban a nem létező tárgyalásukat félbeszakítani. A kedves társam a démonok urának üzenetét hozta. Aggódtunk érte.
Dühösen szorította az előzőeknél is jobban össze a karját, s savanyú képpel ellépdelt az ablakhoz mozduló Eiryn mellett helyéhez, leülve az egyik kényelmes székbe, majd a lehető leginkább felnőttes módon dobolni kezdett lábával a szőnyegen, fél úton valahogy magát is irritálva az egésszel. Leon se szórakozott jól, sóhajtott, mint a gondterhelt emberek leggondterheltebbikje.
- Úgy látom nincs sok hasznunk itt, ugye?  És addig is... mit kezdjünk a zajos dolgokkal kint vagy egyáltalán hogy jutunk le innen?
- Ha ez egy úgyis nem létező tárgyalás * Válaszolt Lars a Neulander megjegyzésére. * - Akkor gondolom semmi ellenvetése nincs azzal kapcsolatban, hogy most azonnal távozzanak. Szeretnénk még néhány dolgot megvitatni, a küldöttségek tagjaival. Szóval ha megbocsát...
- Nem kell megköszönni, ráér legközelebb is.
Válaszolt végül a nő a sötételfnek, majd szépen távozott ő is. Már kezdett egy csöppet megörülni, hogy ismét egyedül maradhatnak hallgatózó fülek nélkül, de úgy tűnt, hogy erre egyelőre sajnos nem kerülhetett sor, ugyanis a tünde még mindig ott maradt, kellemetlenkedő kérdéseket feltéve. Nem lett volna gond, ha megtudja, de valahogy nem volt szándékában megszólalni, már csak roppant gyerekes dacból sem... Végül kis mérlegelés után felmordult egy kicsit, pont úgy, ahogy a sihederek szoktak, amikor nem akarnak visszaszólni a szüleiknek, de azért mégis jelzik mérgüket.  Nem haragudott egyébként ezekre az emberekre, de nagyon nem jókor voltak a lehető legrosszabb helyen.
- Nem igazán akarok bárki levesébe köpni, puszta kíváncsiság de...tudtátok hogy jövünk. Egyikőtök sem néz ki egyházinak. Hogy csináltátok?
- Nem tudják véletlenül, hogy miféle fegyver produkcióját láthattuk az imént?
- Úgy érted ti nem találtátok meg a vámpírpofát? Benne a kopogtatóval? Lehetetlen eltéveszteni.
- Akkor mi legyen? rátérhetünk a lényegre, vagy megvárjuk, hogy mi lesz az új jövevényekkel.
Lars és Eiryn is mindketten a logika nyelvét beszélték, talán neki is higgadtnak kellett volna maradnia, s fele ennyi kicsinyességgel hisztizni csak, de sajnos nem volt a jellemében az ilyen forma kimértség, volt még mit gyakorolnia, hogy miként is kéne kezelnie az embereket, s hogy mikor is kéne inkább előzékenyen mosolyognia, felesleges mérgelődés helyett.
- Nem...nem igazán. További szép napot.
Akárhogyan is, a betolakodók végül bármiféle értelmes válasz nélkül távoztak, ismét egyedül hagyva őket a terembe. Megengedett magának egy elégedett fintort, majd ismételten beleharapott az ujjának húsába, immáron vérzésig tépve rajta a bőrt (De valahogy kibírva, hogy ne kezdje el nyalogatni a sebet). Az idegesítő jelenség eltűnt, de a nehéz döntés démoklészi kardja az eddigieknél is élesebben lebegett feje felett.
avatar
Hilde von Nebelturm
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja

Hozzászólások száma : 515
Join date : 2015. Nov. 28.

Karakter információ
Kaszt: Nebelturm
Szint: 8
Tapasztalat:
150/1250  (150/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Darrakard on Szomb. Szept. 02, 2017 12:13 pm

Nos ez egy elég foghíjas kör lett. Eirynről tudom, hogy a megbeszélés után nyaralni ment így neki ez az fejmosás nem szól, de a többiek hétfőig kapnak időt sűrűn bocsánatot kérni és írni.

_________________
""I do not want lowlifes. The only ones worth ruling over are those that can survive even the flames of hell.""
avatar
Darrakard
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok

Hozzászólások száma : 642
Join date : 2013. Jun. 07.

Karakter információ
Kaszt: Írnok
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
666/666  (666/666)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Darrakard on Kedd Szept. 05, 2017 3:52 pm

Ha ennyien hát ennyien, akit még érdekel a küldetés indulunk tovább, keressetek a körökért.

_________________
""I do not want lowlifes. The only ones worth ruling over are those that can survive even the flames of hell.""
avatar
Darrakard
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok

Hozzászólások száma : 642
Join date : 2013. Jun. 07.

Karakter információ
Kaszt: Írnok
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
666/666  (666/666)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Larsdall Crescent on Kedd Szept. 05, 2017 7:31 pm

Egy kicsit furcsa, hogy az egyik vámpír szeretné a családfő halálát, akit szolgál. De hát nézeteltérések mindig is voltak, és lesznek is, bármennyire is tartanak össze. A gondolatmenetet a Nebeltrum nő töri meg.
- Elnézést, hogy témán kívül közbeszólok, de bemutatkoznának? Amennyiben már megtették és a késésem miatt kell ismételniük magukat, szíves elnézésüket kérem. Én Eiryn Nebelturm vagyok, Lothar von Nebelturm füldöttje.
Előre dől székében, majd a nőre néz, aki Eiryn Nebeltrumként mutatkozott be.
- Larsdall Crescent. Armin Herceg küldötte. - majd az asztalra könyököl, és az imént leült vámpírhoz fordul. - Elnézést kérek, de mennyire tudná befojásolni Dornburg nagyurat a döntéseiben? Mert ahogy eddig viselkedett, szerintem senkire nem hallgat, és így nem látom sok értelmét a további tárgyalásoknak.
- A kisasszony kiváló vámpír, az illem az első. - biccent Johannes nagyúr komoly arccal, aztán kissé meghajtja a fejét. - Johannes von Nachtraben vagyok, a Nachtraben család jelenlegi feje, a vámpír máguskör rangidőse. És nem tudom befolyásolni Karlt. - foglalja össze gyorsan.
- Hilde von Nebelturm Hellenburgból. Társammal - mutat a mellette ülő férfira - Dél érdekeit érkeztünk képviselni. Von Nachtraben Uram, ha megbocsájtja az indiszkréciómat, ezek szerint a nemzetsége nem támogatja a tornyok felemelkedését?
- Csakugyan. Leon Wittman, bár szerintem mi már találkoztunk, Eiryn kisasszony. - válaszol a vámpírlánynak .
- Engedjék meg hogy bemutassam Lilithyra Daemnas Q'rgal tábornokot - mutatja be a mellette ülő fiatal lényt - és önmagam, Hóhajú Yrsilt. Őfelsége I. Darrakard küldöttségét képviseljük. - mindeközben a férfi nyakából egy kígyó kezd el lefelé kúszni a karján.
Felvonja a szemöldökét, amikor a fehérhajú démon bemutatja a kislányt, majd nyugalmat eröltet magára, és ismét a Nachtraben úrhoz fordul.
- Akkor mégis mit tudnánk tenni, a dolgok jelenlegi állása ellen?
- A családom támogatja a Fakó Napkeletet, kisasszony. De nem körmünk szakadtáig, ahogyan a Dornburgok. - felel Hildének, Lars szavaira pedig elmosolyodik. - Karl von Dornburg a felemelkedés egyik kulcsfigurája. Ameddig ő él a családja nem fogja elhinni, hogy veszíthetnek. ÉS addig a vámpírok nemzete sem fogja elfogadni, hogy messzire ment.
- Ön mit gondol, miként vannak ezzel a felemelkedést támogató további családok? Ők meggyőzhetőek lennének a lépés kérdésességéről, vagy hasonló elfogultsággal állnak hozzá, mint von Dornburg? - Egy pillanatra elhallgat, majd folytatja - A vámpírokkal folytatott kapcsolat nagyon fontos dél számára több indokból is. Attól tartok ha ez így folytatódik, a Vámpírság közös ellenséggé válhat majd a két birodalom számára, s olyan sötét időszakok következhetnének, melyek a nagy mészárlás óta elképzelhetetlenek voltak.
- El akarja ezt kerülni? - fordul Hilde felé. - Tegyen ellene. Most kínálom fel a lehetőséget.
- Úgy véli hogy amennyiben Herr Dornburg eltávozna az élők sorából, a Fakó Napkelet erejét veszítené? - érdeklődik a démon.
- Úgy vélem.
- Miért? Miért védi ennyire Karl nagyúr a Fakó Napkelet ideáját?
- Azért, mert Erborosh így akarja. - sötétedik el a pillantása Eiryn kérdésére.
- Értem mire gondol. És a démon uraság is. És mint délnek, Nebelwaldnak is csak profitált az eddigi kapcsolataiból a vámpírokkal. Viszont nem tudom, Armin Herceg hogy vélekedik ez ügyben. És mivel nem igazán lenne időm visszamenni, és jelentést tenni, még akár hajlandó is lennék vállalni a kockázatot, ha biztosra mehetnék, hogy ezzel megállítjuk Dornburg úr világhódító terveit.
- Higgye el, ha Karl nem tényező, nem lesz aki meggyőzze a Blutsterneket, hogy vessék el Armin herceg kecsegtető ezüstjét.
- Uram, bocsássa meg, de nem vagyok hajlandó részt venni egy családfő megölésében, akkor sem, ha a felemelkedés a feladat tétje. Von Dornburg régi idők óta nagyszerű üzleti partnere volt Helleburgnak, diplomáciai okokból egyszerűen nem engedhetjük ezt meg magunknak, tárgyalni jöttünk, nem gyilkolni. - kezeit összekulcsolja maga előtt - Erborosh?
- Én sem szívesen ontanák vért. - csatlakozott az előtte szólóhoz, miközben elemelte az asztal szélére felkapaszkodot kígyóját, és átvetette a vállán. - Erborosh...csak nem arra akar utalni hogy egy mélységi befolyásolja Karl nagyurat ?
- Ez egy érdekes felvetés. - fordul a démon felé. - Ha a mélységi uralja a tetteit, mi garantálja, hogy ha meghal, nem veszi át más fölött az irányítást, így addig folytatódnának a dolgok, ami megint csak háborúhoz vezetne. Nehéz döntés... - dől hátra ismét a székben.
- Döntsenek ahogy akarnak. Én csak a tényeket tudom elmondani. Karl von Dornbug az, aki fenntartja a felemelkedés tervét. Ameddig ő él nem lesz béke, akármennyit tárgyal, kisasszony. És nem tudok semmi pontosat, de erős gyanúm van arra nézve, hogy az agya már nem tiszta.
- Sajnos nem ismerem a dolgok menetét a mélységiek terén, nem volt eddig szerencsém ahhoz, hogy találkozzak hasonló lényekkel. Feltételezzük, hogy képesek lehetünk valahogy elpusztítani. Von Dornburg magához térne elvakultságából?
- Ha megenged egy szerény kérést, megmagyarázná számunkra Erborosh kilétét és kapcsolatát Karl nagyúrral ? - A kígyó eközben Lilith felé mászik - Úgy vélem mindannyian tisztábban látnák, ha erre fény derülne.
- Ha találkozol egyel, az inkább a szerencsétlenség számlájára írható - morogja félhangosan Hilde szavaira. - Gondolom nem sok esély van rá, hogy Karl von Dornburg nagyúr egy őszinte imában Isten segítségét kérje.
- Kalr nagyúr nem tud róla, hogy befolyás alatt áll. Miért tudna? Azt hiszi uraljuk a mélységit. Én vagyok az, aki rátettem az elmeirányító varázslatot Erboroshra, a mélységire aki a Fakó Napkelet erejét adja és elárulom önöknek: ez a varázslat nem létezik. Nincs olyan hatalom, amely igába hajthatna egy mélységit, vagy ha van is, nem a földön. És ha képes rá, hogy elpusztítsa őt, kisasszony, örömmel fogadom a segítségét. - fordul a végén Hilde felé. - Az egész kastélynyi vámpír és az önkéntesek is azért vannak itt, hogy védjék. Nem számolva a lény nevetségesen nagy erejével. Ha a vámpírtornyokat képes volt a levegőbe emelni, mit gondol, mi ölheti meg?
- Nem azt kérdeztem, hogy mennyire reális, azt kérdeztem, hogy ha elpusztítjuk, mi lenne a hatása. Válaszol egy kissé szúrós pillantással - Sajnos én magam biztos nem lennék képes rá, de esetleg az ön segítségével jobb esélyeink lehetnének... Akárhogyan is, von Dornburg megölése sem lenne egyszerű feladat, az a kastélynyi vámpír őt is védelmezi.
- Valahogy úgy érzem, hogy nem haladunk az egyről a kettőre. A mélységit nem tudjuk legyőzni. Von Dornburgot nem lenne, hm... etikus? vagy talán egyszerűen bölcs? megölni. Akkor mit tehetünk?
- Talán a kisasszony képes lenne. - néz Lilithre, majd megvakarja a fejét. Közben a kígyó visszamászik a nyakába. - Egy feltételes kérdést tennék fel. Amennyiben Erborosh meghalna, a tornyok lebegése is megszűnne?
- A szentség hatásos ellenük. A pap azt mondta, hogy a holdezüst fegyverek magukban tudják tartani a szentséget, ha egyszer megáldották. És nem mászkál a fejedben, ha imádkozol, és Isten úgy dönt, hogy ma nem téged büntet. De egyetlen kultista is hatalmas kihívást jelentett. Nem tudom, mennyi esélyünk lenne egy mélységivel szemben. - Felpillant, és Johann nagyúrra néz - Nem tudja, hogy mi Erborosh célja?
Eiryn szavi felkeltik a figyelmét, de megpróbálja azt leplezni.
- Egyet kell értenem Leonnal. Dornburg urat nem lenne értelme megölni, ha a méylségi bárkit a helyére állítat. Valamint a halála csak még több ürügyet adna a háborúra. Egy mélységit pedig elpusztítani... még ha a rendelkezésünkre is állna, az, amit a hölgy mondott, kétlem, hogy akár csak a közelébe jutnánk.
- Erboroshnak ugyanaz, mint a fajtája összes tagjának. Teljes uralom az egész világ felett. És amíg Karl a legerősebb bábja jó úton halad hozzá. Döntsenek mit hajlandóak megtenni a békéért, amiért eddig annyira prédikáltak. - áll fel Johannes nagyúr, és kifelé indul.
- Úrnőm, kívánja kifejteni a gondolatait a dolgok alakulásával kapcsolatban? - néz a mellette ülő lányra.
- Nem küzdök mélységiekkel. Nem vagyok bolond. - mondja szokásos hidegségével.
- A családfő halála kizárt, egyszerűen nincs meg a hatásköröm ilyen döntés meghozásához. Emellett ha van itt olyan, aki nem félti éltét, akkor bátran harcolok vele a sötétség ellen. Ha nincs, akkor távozunk.
- Hozzá vagyok kötve. Amerre ő, én utána.
- A családfő halála csak a konfliktus kirobbanását segítené. Az igazi ellenség pedig elérhetetlen. Úrnőm, az ön kezébe helyezem a döntést.
- Még ha sikerülne is elérni a mélységit, a tornyok lezuhanása teljes családokat irtana ki. Van valahol egy Randlaufer futár? - fordul a vámpír nagyúrhoz. - Én sem dönthetek ilyesmiről egymagam, szeretném tájékoztatni Lothar nagyurat.
- Dorbrung úr megölése, szerintem sem vezetne jóra. Az életemet pedig nem szívesen dobom el feleslegesen, hacsak nem tud valaki előállni egy jó ötlettel, a mélységi ellen. Így inkább visszatérnék, és jelentenék Armin hercegnek. Ha már a háborút úgysem tudjuk elkerülni.
Lilith felsóhajt
- Nem értem az alsóbbrendű fajokat. Idejöttetek, hogy meggyőzzétek a vámpírokat, hogy mondjanak le az egész tervükről. Itt a feltétel ehhez, de ehelyett kihátráltok anélkül, hogy bármit tettetek volna. A leginkompetensebb küldöttség akit életemben láttam. - a beszélgetést furcsa, dörrenő hangok sora szakítja félbe - Úgy néz ki Karl elkezdte a bemutatót. - szólal meg csendesen Johann.
- Mi volt ez a hang? - kérdi Leon, nem is egy konkrét személytől, inkább mindenkitől.
- Nos, úgy tűnik, hogy van néhány megmagyarázni valója, Herr Nachtraben. Nem tudunk megfelelő döntést hozni, ha információt tart vissza. Volna szíves elmondani, hogy mi történik odalent?!
- A vámpírok háborúja, kisasszony. - feleli a nő kérdésére.
A furcsa zajra, többekhez hasonlóan feláll a székből, és az ablakhoz siet. A látványtól egyszerűen elszörnyed. A földön, alig láthatóan, egy kisebb sereg vonult éppen vissza, miközben egy jó részük, legalább 100-an, amennyire innen meg lehet becsülni, köztük nehéz páncélos katonák is holtan fekszenek a földön.
- Lehet, hogy Karl nagyúr megölése nem állítja meg a háborút... - kezdi enyhe, remegő hanggal - Sőt! Csak olaj lesz a tűzre. Viszont talán késlelteti annyira, hogy valamelyest felkészülhessenek a lentiek erre... - int az ablakon túli látvány felé.

- Látták, amit kellett. Elmondtam, amit akartam. Innen az önök döntése. - hajol meg Johannes von Nachtraben. - Ha keresnek kérdezzék bármely családtagomat, ők tudják hol leszek. - mondja, majd kisétál a teremből.
A legtöbben csak állnak, és nézik a szemük elé táruló szörnyű látványt. A döbbent csendet Leon nevű férfi töri meg.
- Szerintem itt az ideje hogy menjünk. Ennek rossz vége lesz.
- Sokkal rosszabb is lehet, ha nem cselekszünk még idejében. - szólalt meg, a fehér hajú démon. - Ha egyszer elhagyjuk a kastélyt, visszajutni már nehezebb lesz.
Lars továbbra is döbbent csendben nézi az elé táruló látványt, és hallgatja a többieket, végül megszólal.
- Igaza van... - szólal meg, hátra sem nézve az ablakból. - Most már nem dughatjuk homokba a fejünket. Bármi áron, de késleltetnünk kell őket. - visszasétál az asztalhoz, majd helyet foglal a korábbi székében. - Azt hiszem, még sok megbeszélni valónk akad. - fordul a többiek felé, arcán még mindig döbbent arckifejezéssel.
- De mit tehetünk mi, ennyien, amikor egy csapat Dornburg nyüzsög mindenfelé, és ha bármi probléma adódik, mi leszünk az elsőszámú gyanúsítottak? - veti fel a kérdést a Eyrin.
- Ezeket a fegyvereket nem említették sehol... Egyáltalán mi ez? Honnan szerezték? Van bárkinek bármi fogalma róla, hogy mi lehet?
- Még csak hasonlót sem láttam... bár lenne egy tippem rá hogyan működik. Mindenesetre, nem állnék egynek sem az útjába. És nem is szeretném megvárni amíg muszáj lesz. -A férfi ellép az ablaktól, közben kezét idegesen a kardövébe dugja. - Valahogy engem jobban aggaszt hogy kik támadnak, és hogy honnan szereztek ilyen fegyvereket...
- Nem igazán láttam újfajta fegyvereket azoknál, akik mellett eddig áthaladtam. Valószínűleg nem lehet annyi belőlük, hogy az egész helyőrséget felszereljék vele. - kígyóját leteszi nyakából az asztalra, majd feláll és a szőke kislány felé fordul. Lars számára még mindig furcs aa gondolat, hogy e a pöttöm teremtés egy nagyhatalmú démon. - Kisasszony, esetleg megosztana valamit abból amit ön tud?
- Szívesen megosztanám, Hóhajú, de nem tudok semmit. Minden új, amit láttatok, még nekem is. Jut eszembe... - huppan le a székről és elindul kifelé. - Jobb, ha utánanézek pár dolognak. Majd kereslek, addig lehetőleg kerüld a nagy veszélyt.
- Engem nem igazán érdekel jelenleg, hogy milyen fegyver, és hogy honnan szerezték. Bőven elég az, hogy láttam mire képes, és nem szeretném, ha ezt mondjuk holnap a népem ellen használnák. Inkább elfogadom Nachtraben úr ajánlatát, ha ezzel néhány napot tudok is csak nyerni, de legalább tudom őket figyelmeztetni.
Eyrin csak a fejét csóválja, végül ő is megszőlal.
- Az biztos, hogy még a vámpírcsaládok között sem elterjedt ez a valami. Soha nem is hallottam hasonlóról. Abban egyetértek, hogy valahogy lassítanunk kell a dolgokon, de kérem, értsék meg, hogy miért húzódozom Karl von Dornburg nagyúr meggyilkolásától: egyrészt a vámpírcsaládok közti politikai egyensúly fontos, és nem tehetem meg, hogy a családom ellen fordítsam a Dornburgokat. Másrészt... Nos, Lothar von Nebelturm nagyúr Karl nagyúr féltestvére. Nehezemre esne végignézni, ahogy a beleegyezésemmel meghal a családfőm vére. - Egy pillanatra elhallgat, aztán csendesen hozzáteszi. - Persze ha nincs más megoldás...
- Engem nagyon is... - Válaszol Hilde, Lars megjegyzésére. - Bármi is ez, amelyik birodalom rendelkezik vele, jó eséllyel uralkodni fog. Mi az, ami ilyen magasságból képes ekkora pusztítást okozni, ráadásul ilyen ponto... - hirtelen félbeszakítja mondandóját, mintha valami még fúrcsább dologra figyelt volna fel. - Egy másik démon közeledik, tud valamit erről?
Erre a megjegyzésre Leon felkapja a fejét.
- Tudtommal von Dornburg nem várt több vendéget, ugye? Akárki is jött, magától oldotta meg hogy feljusson, és ez nem tetszik. - A kezével elkezd kopogni a fegyvere markolatán. - Megvárjam az ajtóban? Talán veszélyes. - kérdezi inkább Hildétől mintsem a társaságtól, és előhúzza a kardját hüvelyéből pár centire, hogy mondandóját nyomatékosítsa.
- Az úrnő egy szóval sem említette, hogy mások is lesznek itt. - szólalt meg a démon, miközben felállt a székéről. Kígyóját lefejti a nyakáról, majd könnyedén az asztalra teszi. - Viszont akad egy tippem hogy ki lehet az. - indult meg az ajtó felé, majd az asztal sarkának dőlve egyenesen az ajtó felé meredt.
- A fegyverrel ráérünk később is foglalkozni. - néz Hildére. - Viszont mielőbb döntetnünk kellene, hogy mitévők legyün ka nagyúr ügyében. - Körbenéz a teremben. - Nincs valahol egy szolga aki tudna valami italt hozni? Van egy érzésem, hogy itt leszünk még egy ideig.
- Attól még, hogy több követet nem várt, még lehetnek más vendégei - néz Leonra - De nem hinném, hogy jó szemmel nézné, ha a tornyában gyilkolásznánk egymást. Nem hinném, hogy szükség lesz fegyverre.
Leon visszalöki kardját a hüvelyébe, majd csendben várja a többiekkel, a jövevényeket. Alig fejezte be a mondatot, az ajtó halkan feltárult, és egy négy fős kis csapat bukkant fel.
- Üdvözlöm Önöket - áll fel mosolyogva Eyrin, és köszönti az újonnan érkezőket. - Bár néhányukat már ismerem, a rend kedvéért volnának szívesek bemutatkozni, illetve elmondani, hogy mit óhajtanak tőlünk?
- Nem ismerjük mi egymást? - szólítja meg a démont Leon a démont.
- Gerard ! - szólal meg hangosan Yrsil a kezeit széttárva - És Lia drágám ! Ki ne felejtselek téged, apróság. Viszont ha te itt vagy, én elpucolok. Ha a vénséges emlékezetem nem csal, abból sosem sül ki semmi jó, ha mi egy helyre kerülünk. - int hátra a szabad kezével, mire a kígyó egy szempillantás alatt Leon nézegetéséből gazdája felé indul, meglepő gyorsasággal.
Lars kissé lassan ocsúdott fel abból, hogy itt találkozik újra a Leadhtleafi tárgyalás, démon küldöttével.
- Üdvözlet. - köszön neki, fel sem állva székéből. - Egy újabb tárgyalás követ uram?
Valami furcsa oknál fogva, az egyik újonnan érkezett nő a fegyveréért kap, de Gerard, egy mozdulattal nyugalomra inti.
- Nem kell félni. Nem veszélyes. - majd a teremben lévő többi jelenlévő felé tekint.
- Olyasmi - jön a kérdésére - Az én tárgyalófelem ugyan már nincs itt... - torpan meg egy pillanatra a mondat közepén - ne is zavartassák magukat, kicsit késtem ugyan, de nem baj. - Biccentett fejével, majd oldalra vonult. Az egyik nő ment vele, nem akart feltűnést kelteni. A másik kettő, a terem belseje felé vették az irány. Egyikük, a tünde, kis fáziskéséssel megpillantja Leont.
- Hé, már hogyne. Te voltál az a sápadt arcú aranyásó, nem?
- Nos, az-az igazság, hogy a mi tárgyalópartnereink sincsenek már itt. Mi is csak azért vagyunk így együtt, hogy az einburgi halleves optimális készítési módjáról vitatkozzunk....
- A tárgyalás véget ért uram, s mivel nem is vártunk önre, kételkedem, hogy része lett volna benne. Megkérdezhetem, hogy miben segíthetünk önnek?
- ... egen. Ti egyébként féltek hogy eltévedtek hogy mindig együtt csatangoltok, vagy ennek van valami oka is? - kérdezi enyhe éllel a hangjában.
- Óh. - szólal meg a fehérhajú démon, majd néhány lépéssel követi Gerardot. Mikor odaér hozzá, kezét a falnak támasztva föléhajol, és édes hangon megszólal. - Tudod hogy nem vagyok szégyenlős, csinálhattunk volna az asztalon is.
Lars mindeközben csendben, és érdeklődve figyeli az eseményeket. De amint két démon beszélgetése érdekes fordulatot vesz, úgy határoz, hogy nem foglalkozik velük többet, figyelmét inkább a másik két idegennek szenteli.
- Együtt? Ja igen, az egyik társunk paranoiás, nem mer senkit se egyedül hagyni...
- A frászt, csak eltévednél. - mondta Leo.
- Itt?
- Úgy bizony, eltévednél a saját házadban is.
- Te beszélsz, a fejed is elhagynád, ha nem szögelték volna oda!
- Tényleg jól esne egy korsó pia. - jegyzi meg ismét fennhangon Lars, hátha akad valami szolga aki meghallja, és megszánja.
- Ha piát keresel idefele jövet láttunk egy csomót. Menj le a cselédajtókon át a pince felé, ott van egy csomó. - mondta segítőkészen Maria, mert bizony már ő is szomjazott.
- Úgy vélem nem kaptam választ, - emeli fel hangját Hilde türelmetlenségében - ez egy fontos diplomáciai esemény, boldog-boldogtalannak nincs bejárása. Halljam, mit keres itt!
- Én a helyében válaszolnék. Egy hivatalos követ semmibevétele diplomáciai sértés... és ez csak akkor nem érdekelheti Önt, ha semmi keresnivalója nincs itt. Ez esetben... Szívesen kikésérem a teremből. - kontrázik rá társa mondandójára mosolygósan.
- Nyugalom. - emeli fel a fejét démon, és a tekintetét Hilde fordítja. - Parancsokat hozott. Ha pedig most megbocsátanak... Meg kell tárgyalnunk néhány dolgot, talán utána tudok némi hasznos információval is szolgálni. Mindemellett pedig kerítek némi italt, hiszen Larsdall nagykövet úrnak már kiszáradt a torka. - válaszolja, majd kifelé indul.
- Köszönöm. - válaszolja kurtán, miközben szemét továbbra is a két idegenen tartja.
- Nos, ha már így egyfelé sodort minket a szél, a nevem Maria von Neulander. Kicsit ködös lehet most, de ne aggódjanak, nem áll szándékunkban a nem létező tárgyalásukat félbeszakítani - bár igyekezett, nem tudta elfojtani a szarkazmust - A kedves társam a démonok urának üzenetét hozta. Aggódtunk érte.
Eyrin az ablakhoz sétál, és csendben kitekint, miközben Hilde pont ellenkezőleg, visszasétál az asztalhoz, majd helyet foglal, és idegesen kezd dobolni lábával. Leon fáradtan sóhajt egyet.
- Úgy látom nincs sok hasznunk itt, ugye? - kérdi úgy általánosságban, mindenkitől. - És addig is... mit kezdjünk a zajos dolgokkal kint vagy egyáltalán hogy jutunk le innen?
- Ha ez egy úgyis nem létező tárgyalás, - néz a nőre - akkor gondolom semmi ellenvetése nincs azzal kapcsolatban, hogy most azonnal távozzanak. Szeretnénk még néhány dolgot megvitatni, a küldöttségek tagjaival. Szóval ha megbocsát... - majd apró hesegető kézmozdulatot tesz a nőnek.
- Nem kell megköszönni, ráér legközelebb is. - azzal sarkon fordult és kiment, míg társa ott maradt.
- Nem igazán akarok bárki levesébe köpni, puszta kíváncsiság de...tudtátok hogy jövünk. Egyikőtök sem néz ki egyházinak. Hogy csináltátok?
Hilde csak magában puffog a helyén. Eiryn, aki eddig az ablakon bámult kifelé, hirtelen megfordult, majd megszólalt.
- Nem tudják véletlenül, hogy miféle fegyver produkcióját láthattuk az imént?
- Úgy érted ti nem találtátok meg a vámpírpofát? Benne a kopogtatóval? Lehetetlen eltéveszteni.
- Nem...nem igazán. További szép napot. - s utolsóként a csapatból, távozik.
- Akkor mi legyen? Rátérhetünk a lényegre, vagy megvárjuk, hogy mi lesz az új jövevényekkel. - fordul a többiek felé kérdően.
avatar
Larsdall Crescent
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jan. 25.

Karakter információ
Kaszt: Holdőr
Szint: 1
Tapasztalat:
350/500  (350/500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Szer. Szept. 06, 2017 8:42 pm

- Látták, amit kellett. Elmondtam, amit akartam. Innen az önök döntése. - hajolt meg Johannes von Nachtraben. - Ha keresnek kérdezzék bármely családtagomat, ők tudják hol leszek. - mondta, majd kisétált a teremből.
- Szerintem itt az ideje hogy menjünk. Ennek rossz vége lesz.
- Sokkal rosszabb is lehet, ha nem cselekszünk még idejében. - szólalt meg, miközben végigsimított a kígyóján. A tény nyilvánvalónak tűnt, hogy ez az egyetlen esélyük. Ha most nem cselekednek, nem kezdenk el tervet barkácsolni, sokan fognak meghalni. Esélyesnek látta a lehetőséget, hogy Lilith az egész kastélyt összeomlassza, de annak is csupán ők itták volna meg a levét...hiszen azzal kiszabadították volna a mélységit. - Ha egyszer elhagyjuk a kastélyt, visszajutni már nehezebb lesz.
- Igaza van... - szólalt meg Lars, hátra sem nézve az ablakból. - Most már nem dughatjuk homokba a fejünket. Bármi áron, de késleltetnünk kell őket. - sétált vissza az asztalhoz, majd helyet foglalt a korábbi székében. - Azt hiszem, még sok megbeszélni valónk akad. - fordult feléjük döbbent arckifejezéssel. Meg tudta érteni mit érez a self, még ha átérezni nem is. Valószínűleg elképzelte a fejében, ha azt a döbbenetes fegyvert az ő népén használják újra.
- De mit tehetünk mi, ennyien, amikor egy csapat Dornburg nyüzsög mindenfelé, és ha bármi probléma adódik, mi leszünk az elsőszámú gyanúsítottak? - kérdezte Eiryn.
- Ezeket a fegyvereket nem említették sehol... Egyáltalán mi ez? Honnan szerezték? Van bárkinek bármi fogalma róla, hogy mi lehet? - vetett fel újabb kérdéseket Hilde kisasszony, miközben neveletlenül a körmét kezdte rágni.
- Még csak hasonlót sem láttam... - vallotta be a Félszemű, ahogy újfent kitekint az ablakon - bár lenne egy tippem rá hogyan működik. Mindenesetre, nem állnék egynek sem az útjába. És nem is szeretném megvárni amíg muszáj lesz.- lépett el az ablaktól, a kezét idegesen a kardövébe dugva - Valahogy engem jobban aggaszt hogy kik támadnak, és hogy honnan szereztek ilyen fegyvereket...
- Nem igazán láttam újfajta fegyvereket azoknál, akik mellett eddig áthaladtam. - merengett el. Valószínűleg még nem rendelkeztek annyival, hogy az összes vámpírt felfegyverezzék és kiképezzék a használatára. Ami pedig előnyössé válhat, hiszen ha a fegyverek a harcoló alakulatoknál vannak, valószínű hogy Karl nagyúr testőreinél viszont nincsenek. - Valószínűleg nem lehet annyi belőlük, hogy az egész helyőrséget felszereljék vele.
Letette a kígyóját az asztalra, majd felállt onnan és Lilithre nézett.
- Kisasszony, esetleg megosztana valamit abból amit ön tud ?
- Szívesen megosztanám, Hóhajú, de nem tudok semmit. Minden új, amit láttatok, még nekem is. Jut eszembe... - huppant le a székről és elindult kifelé. - Jobb, ha utánanézek pár dolognak. Majd kereslek, addig lehetőleg kerüld a nagy veszélyt.
Kis híján hangosan felmordult. Kerülje a veszélyt egy ellenséges vámpíroktól hemzsegő, mélységi erejével működtetett legalább száz méter magasan lebegő kastélyban ? Cöh. Persze, eltűnni azt jelesre tudott.
- Engem nem igazán érdekel jelenleg, hogy milyen fegyver, és hogy honnan szerezték. Bőven elég az, hogy láttam mire képes, és nem szeretném, ha ezt mondjuk holnap a népem ellen használnák. Inkább elfogadom Nachtraben úr ajánlatát, ha ezzel néhány napot tudok is csak nyerni, de legalább tudom őket figyelmeztetni.
- Az biztos, hogy még a vámpírcsaládok között sem elterjedt ez a valami. Soha nem is hallottam hasonlóról. Abban egyetértek, hogy valahogy lassítanunk kell a dolgokon, de kérem, értsék meg, hogy miért húzódozom Karl von Dornburg nagyúr meggyilkolásától: egyrészt a vámpírcsaládok közti politikai egyensúly fontos, és nem tehetem meg, hogy a családom ellen fordítsam a Dornburgokat. Másrészt... Nos, Lothar von Nebelturm nagyúr Karl nagyúr féltestvére. Nehezemre esne végignézni, ahogy a beleegyezésemmel meghal a családfőm vére.
Egy pillanatra elhallgat, aztán csendesen hozzáteszi
- Persze ha nincs más megoldás...
- Engem nagyon is... - válaszolt a Hilde a self megjegyzésére. - Bármi is ez, amelyik birodalom rendelkezik vele, jó eséllyel uralkodni fog. Mi az, ami ilyen magasságból képes ekkora pusztítást okozni, ráadásul ilyen ponto... - szakította félbe a mondanivalóját, majd a tekintetét felé vetette. - Egy másik démon közeledik, tud valamit erről?
- Tudtommal von Dornburg nem várt több vendéget, ugye? Akárki is jött, magától oldotta meg hogy feljusson, és ez nem tetszik. - kapta fel a fejét a Félszemű, és idegesítően kezdett kopogni a fegyverének markolatán. - Megvárjam az ajtóban? Talán veszélyes. - kérdezte inkább Hildétől mintsem a társaságtól, és előhúzza a kardját hüvelyéből pár centire, hogy mondandóját nyomatékosítsa.
- Az úrnő egy szóval sem említette, hogy mások is lesznek itt. - szólalt meg a démon, miközben felállt a székéről. Jörmungandot óvatosan lefejtette a nyakáról, majd könnyedén az asztalra tette. - Viszont akad egy tippem hogy ki lehet az. - indult meg az ajtó felé, majd az asztal sarkának dőlve egyenesen az ajtó felé meredt. Ujjai óvatosan nyúltak karmokká. Lilithyra semmit sem mondott más démonokról, és erős gyanú ébredt benne hogy ez az egy nem Őfelsége megbízatásából érkezett. Ha pedig nem, ellenséges is lehet, ha pedig ellenséges, jobbnak látta egy meglepetésszerű támadással kiiktatni, majd elhúzni a csíkot, mielőtt következménye lenne az egésznek. Számára alig egy elrugaszkodott lépésnyire volt az ajtó, gyorsabban képes volt lecsapni, minthogy a beérkező fegyvert ránthatna, vagy varázsolni kezdjen.
- A fegyverrel ráérünk később is foglalkozni. - néz Hildére. - Viszont mielöbb döntetnünk kellene, hogy mitévők legyün ka nagyúr ügyében. - Körbenéz a teremben. - Nincs valahol egy szolga aki tudna valami italt hozni? Van egy érzésem, hogy itt leszünk még egy ideig.
- Attól még, hogy több követet nem várt, még lehetnek más vendégei - hallotta a háta mögött Eiryn nagykövet hangját - De nem hinném, hogy jó szemmel nézné, ha a tornyában gyilkolásznánk egymást. Nem hinném, hogy szükség lesz fegyverre.
Az ajtó kinyílt. Akit pedig a Hóhajú pillantott meg mögötte, az egyszerre vetett fel kérdést, és örömöt a fejében. Azt a vékonydongájú fiút pillantotta meg, akivel Lia barátja társult az utóbbi évek során, s mögötte egy kissebb seregletnyi emberkével. Egy tünde, egy vámpír és egy ember...egyre furcsább társaság. A vámpírlány egy furcsa batyut cipelt, és ez szinte azonnal szemet szúrt a démonnak. Biztosan nem a pipere cuccait hordozta benne...
- Üdvözlöm Önöket - szólalt meg először Eiryn. - Bár néhányukat már ismerem, a rend kedvéért volnának szívesek bemutatkozni, illetve elmondani, hogy mit óhajtanak tőlünk?
- Nem ismerjük mi egymást? - folytatta a Félszemű. A démon számára úgy tűnt, hogy ebben a teremben elég sokan ismerik egymást.
- Gerard ! - szólalt meg hangosan a kezeit széttárva, miközben visszahúzzta a karmait - És Lia drágám ! Ki ne felejtselek téged, apróság. - húzódik vigyorgásra a szája, mire az elf és az emberlány azonnal a fegyveréért nyúlt. - Viszont ha te itt vagy, én elpucolok. Ha a vénséges emlékezetem nem csal, abból sosem sül ki semmi jó, ha mi egy helyre kerülünk. - intett hátra a szabad kezével Jörmungandnak, aki egy szempillantás alatt Leon nézegetéséből gazdája felé indult, meglepő gyorsasággal. Ismerték már egymás minden rezdülését.
- Üdvözlet. - köszöntött Lars. - Egy újabb tárgyalás követ uram?
- Nem kell félni. Nem veszélyes. - válaszolta Gerard, a társainak. A démon legszívesebben helyeselt volna, ám inkább kihagyta a pimaszkodást.
- Olyasmi - válaszolt a Eiryn és Lars kérdésére - Az én tárgyalófelem ugyan már nincs itt...ne is zavartassák magukat, kicsit késtem ugyan, de nem baj. - nézett egyenesen rá. Aprót biccentve oldalravonult, de furcsamód az emberlány is követte, mintha csak egy kölyökkutya lenne.
- Hé, már hogyne. Te voltál az a sápadt arcú aranyásó, nem? - válaszolt az elf a démon háta mögött.
- Nos, az az igazság, hogy a mi tárgyalópartnereink sincsenek már itt. Mi is csak azért vagyunk így együtt, hogy az einburgi halleves optimális készítési módjáról vitatkozzunk....
- A tárgyalás véget ért uram, s mivel nem is vártunk önre, kételkedem, hogy része lett volna benne. Megkérdezhetem, hogy miben segíthetünk önnek?
- ... egen. Ti egyébként féltek hogy eltévedtek hogy mindig együtt csatangoltok, vagy ennek van valami oka is? - kérdezi némi éllel a hangjában a Félszemű.
- Óh. - nézett a kinyújtott tenyerére, majd néhány lépéssel követte Gerardot. Mikor odaért hozzá, kezét a falnak támasztva föléhajolt, és édes hangon megszólalt. - Tudod hogy nem vagyok szégyenlős, csinálhattunk volna az asztalon is. - engedett meg egy csábító kacsintást, amire azonban Gerard csak az arcába nyomta Liát.
~ Mond csak mire vagy kíváncsi, Lia. Nem hiszem hogy azért hívtál a sarokba, hogy egy csókot rabolj tőlem, bár...az is menni fog, ha te kéred. - szólalt meg Gerard fejében, akinek arcára kényszeredett vigyor ült ki. ''Áh kölyök, nem ismersz még. Szerencsére.'' Egy gondolatra átfutott az agyán, hogy felteríti a kölyköt az asztalra, de sajnos mások is voltak a teremben. Nem mintha a szégyenlősség zavarta volna, csupán nem akart éppen egy vámpírtoronyban meghalni...
- Tényleg jól esne egy korsó pia. - jegyezte meg ismét fenhangon a self.
~ Mi a jó fenét keresel te itt?! Itt a démonok követének kéne lennie. Tudod te egyáltalán, mibe keverted magad?! Felelj! Melyikük a tégla? - hallotta Lia hangját.
- Úgy vélem nem kaptam választ, ez egy fontos diplomáciai esemény, boldog-boldogtalannak nincs bejárása. Halljam, mit keres itt! - toporzékolt a Déli Erkölcs nagykövete. Igencsak kedvére lett volna hogy egy lesajnáló grimaszt engedjen meg a lány felé, azonban nem volt olyan pozícióban hogy kötekedjen a ''lehetséges'' szövetségeseivel.
- Én a helyében válaszolnék. Egy hivatalos követ semmibevétele diplomáciai sértés... és ez csak akkor nem érdekelheti Önt, ha semmi keresnivalója nincs itt. Ez esetben... Szívesen kikésérem a teremből. - szólalt meg Leon is.
- Nyugalom. - emelte fel a fejét démon, és a tekintetét Hilde fordítja. - Parancsokat hozott. Ha pedig most megbocsátanak... - nyúlt Gerard térde alá, és kapta fel két kezébe - Meg kell tárgyalnunk néhány dolgot, talán utána tudok némi hasznos információval is szolgálni. Mindemellett pedig kerítek némi italt, hiszen Larsdall nagykövet úrnak már kiszáradt a torka. - válaszolta, majd kifelé indult.
- Köszönöm. - válaszolta kurtán Lars.
- Haver, most rögtön el kell innen tűnnöd - beszélt Gerard Lia helyében is. Haver ? A fiatal kölyök megszólítása elég udvariatlan volt, még annak ellenére is, hogy Lia lógott a nyakában. - Valami iszonyatos gaztett van készülőben. Nem...nem is látom át, minden olyan zavaros - folytatj, mit sem törődve azzal, hogy netán valaki utánuk jön hallgatózni - Azért jöttem ide, mert az egyik követ valószínűleg kettős ügynök, aki feljuttatott ide egy nagy halom merénylőt, hogy szedjék le a tornyot. Eddig a saját fajtámra gyanúztam, de most...ugye nem te kavarod itt nekem a kását?
- Figyelj, Gerard. - válaszolta nyugodt hangon, ahogyan az ajtón kívül leengedte a földre. - Ha én csináltam volna, még csak nem is sejtenéd, hogy valaki kavarja a szart. - itt megállt, majd Aleenára nézett. Szinte kés volt az oldalában a lányból sugárzó szentségesség. - Légy jó kislány, és kérlek szólj a többieknek hogy jöjjenek kifelé, mert még a vak is látja, hogy csak felingerlitek a többieket. Nekem pedig most négyszemközt kell beszélnem Gerarddal. - mondja, majd addig nem is folytatja, amíg nem távozik. Ha nem távozik, Gerard fejébe beszél tovább.
~ A téglát pedig elég rossz helyen keresed, hiszen mindenki jelen van mióta csak elkezdődött a tárgyalás. Viszont ha tippelnem kéne, Johannes nagyúr a te embered. Ki akarja iktatni Karlt, és nyíltan beszélt a megöléséről. Mi több, elég homályosan felajánlotta a segítségét is. Gondolom nem újdonság, hogy egy mélységi működteti az egészet, viszont Johannes szerint nincs megkötve. Tehát szabadon járkál. Jelenleg mindenki töketlenül vacilál, hogy mégis mit kéne tennünk, az Úrnő szavaival szólva : ''Ha a többi inkompetens patkány elmenekül, akkor nincs mit tenni, felkészülünk a háborúra.'' - vont vállat a démon.
~ Viszont most te jössz. Miért vagy itt ? Mit tudsz a mélységiről ? Mi van annak a lánynak a szatyrában, mert biztosan nem egy dinnye. Mennyi orgyilkosról tudsz ? Ki a célpontjuk ? Mi az az új fegyver, amit a Dornburgok előrántottak az ingujjukból ?
- Sokat rejtőzködhettél az árnyékba, ha elfelejtetted, ki vagyok. Megvan a magam indoka. Az igazság gyakran sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. - szólalt meg az emberlány. Yrsil megdöbbent a pofátlanságán. Nem nézett ki egy Kather osztályú nehézfiúnak, így a szövegelése inkább csak légbőlkapott ostobaságnak tűnt.
- Ez már csak így megy nálunk... - mosolygott a démonfiú.
- Tényleg elég sokáig időztem az árnyak között kölyök. - mordult rá Aleenára mogorván. Elég nagy volt a szája, mintha nem tudná hogy mikor kell befogni. - De az ilyen kölyköket, mint te... - húzódnak elő a karmai fenyegetően - ...egy falatra kaptam be. Maradj csöndben, ha már engedelmességet nem tanítottak neked.
- Űrnő, mi? Rosszat sejtek...de ha a helyetekben lennék, egyszerűen leomlasztanám azt a részét a oronynak, ahol éppen van. A föld felé esve már egy kancsal mutatványos is le tudja nyilazni. - nyilvánított véleményt Gerard. A történtek szerint nem igazán kedvelte Lilithyrát. Meg tudta érteni őt, hiszen az igazság nála is hasonló...lett volna. Sajnos sokat módosított a tényeken a sajnálata.
- Hogy én, miért vagyok itt? Nos hát...nekem is van egy tornyom...ugorj el egyszer, tök jó hely...szóval gondoltam a levegőbe repítem. De ahogy a helyzet áll, már nem vagyok olyan biztos a dolgomban. De különben ha a mélységivel akarsz beszélni itt van nálam. - mosolygott rá ravaszul - Az a kő nem holmi dísztárgy, valamiféle kapocs a mélységi ereje és a torony közt. Johannes bérelt fel, hogy azt őrizzem, ki tudja miért. Sajnos jól védik a titkaikat, semmilyen fegyverről vagy gyilkosról nem tudok...illetve a merénylőket keresem, bár már lassan abban is kételkedek, hogy egyáltalán vannak.
- Ahogy titeket elnézlek, csúnyán sarokba lettetek szorítva. - szólalt meg Lia. - De egyvalamit árulj el: kinek a követe vagy te egész pontosan... - mondta kicsit elhalkulva - ...milyen ajánlatott tettél Lord Dornburgnak?
- Lia drágám. Tünde erdő, trollbarlang, 762. - válaszolt vissza csípősen, csak hogy emlékeztesse Liát arra, hogy milyen is az, ha sarokba szorítanak valakit. Fogadni mert volna, hogy ha csak ketten lennének, a lány minden bizonnyal kínosan nevetne a régi történeten. - Őfelsége bízott meg, hogy tárgyaljak Dornburg nagyúrral, a visszavonulásról. Ha visszavonulnak, a király védelmet és mentességet biztosít a megtorlástól. Azonban úgy tűnik hogy mindez dugába dőlt, azzal hogy a vámpírok megkezdték a harcot. Lilith eltűnt, valószínűleg valami új tervet forral, a csapatunk pedig szét akar széledni, mert nincs haditervünk. Karl nagyúr feje nem tiszta, valószínűleg a többi vámpírt is megkörnyékezhette a mélységi. Te szabadon jársz kelsz a várban, van ötleted hogy hogyan tudunk közel férkőzni a nagyúrhoz ? Esetleg hogy merre jár most ? Mennyi őrt láttál az úton ? Vannak folyosók, amelyek őrizetlenek ?
A szavai mély döbbenetet váltottak ki Gerardból.
- Tudod... - bizonytalanodott el - mintha sötétben tapogatóznék. Ez csak egy dolgot jelent...Északon gyökeret vertek a démonok. Ott is van valaki, aki a szálakat mozgatja.
- De ez most nem fontos...jobb, ha gyorsan végzel a dolgoddal, mert nem sokáig lesz ilyen békés a hely, ha egyszer feljut ide valaki más is. A folyosókon alig van pár ember, de ha nem vagytok hülyék, nem fokgnak kinézni titeket. Ha mi nem keltettünk feltűnést, ti sem fogtok. Akit kerestek talán valahol a felsőbb emeleteken lesz, ott szoktak lenni a nagyurak szobái. Ja, és ha észrevétlenül akartok mozogni, jobb ha egyszerűen nem lihegitek túl. A legtöbb vámpír abban a hitben él, hogy aki itt van, az a szövetségesük. - osztotta az eszet Gerard, mire a csipet-csapatának két tagja kilépett a tárgyalóterem ajtaján.
- Aztán el ne patkolj nekem. - szólt még oda neki Lia, még utoljára harsányan nevetve. A démon számára inkább csak afféle kínos búcsúzásnak tűnt az egész, ahogyan a társaság eltűnt a folyosón.
- Ez nem is annyira vicces... - sóhajtott fel a démon, majd a hátával nekidőlve a falnak, csendesen lerogyott annak tövébe. - ...egyátalán nem az. Ezúttal lehet hogy tényleg ráfázok a dologra. Hol van egy szolgáló ?
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Lance Kalver on Pént. Szept. 08, 2017 10:41 pm

Miután kicsit magamhoz tértem, körülnéztem. Mellettünk a kastély egyik ablaktalan falrésze volt, kicsit díszesebben. Körülnéztem. Ada a falhoz lépett, és körülnézett.
- Hogy jutunk be? - Nézett Armaxra, mint főnökre. Közben a kis sötét tünde is nyújtogatta a nyakát, nézte, mit lát, majd megszólalt.
- Feltételezem, jó lenne, ha minél több időnk lenne, míg észrevesznek, de minél tovább ácsorgunk itt, annál valószínűbb, hogy meglátnak. Remélhetőleg azonban nem számítanak teleportált látogatókra, ha igen, az baj.
- Van valakinél egy tőr? Az éjgyilokot nem veszem a számba, a kardom túl nehéz. Felmászok a falra, és ha valaki ott álldogál...hát, pofán szúrom.
Mondta rögtön Armax. Úgy vonta meg a vállát, mintha azt közölte volna, hogy alszik egyet, aztán eszik valamit.
- Felmászok, és amint találok valamit, leengedem nektek. Ha nincs semmi...akkor is elindulok felderíteni. Amint felérek, maximum öt percet várjatok a fal tövében közvetlenül.
- Nincs.
Feleltem Armax kérdésére. Gyanakvóan körülnéztem, valamit nem éreztem rendjén, de a tervével kapcsolatban nem volt ellenvetésem, néztem, ahogy mászik felfelé.
- Nem számítanak. - Mondta a félangyal rezzenéstelenül.
-  Nekem van egy vadászkésem. - Vette elő egy fegyverét a sötét tünde.
- Köszi, ezt akkor el is teszem magamnak.
Válaszolt Armax, majd elvette a fegyvert, és meglódult felfelé.
- Azért csak óvatosan.
Hagytam meg a sötét tündének, rendesnek tűnt addig, nem akartam, hogy a rendes és rendetlen sötét tündék aránya romoljon. Egy ideig csak néztük, ahogy mászik, majd a gyerek is megszólalt.
- Én is megpróbálom. Ha eddig nem jött vissza biztos talált valami, vagy segítség kell neki.
Nem sokkal később leért egy üzenet azt mondván, hogy mehetünk. Intettem Adának, hogy menjen következőnek, én leszek a hátvéd. Nem habozott, hanem ment felfele, a szárnyai miatt ugyan kicsit ügyetlenkedett, de felért végül, a fiatalabb sötét tünde utána. Azt követően, hogy a nefilim után a fiú is beért a járatba, én szintén nekilendültem. Nem voltam gyakorlatban, néhányszor beütöttem magamat, de végül felértem.
- Itt vagytok?
Leheltem a sötétbe halkan. Nem válaszoltak, de előttem hallottam a sutyorgást, úgyhogy feltételeztem, hogy a válasz igen lenne. Amikor úgy észleltem, hogy elindultak, követtem őket.
Kezdett kicsit kényelmetlenné válni a járat, a sok mászás után, előttem is bénáztak, de szótlanul tűrtem. Ennek ellenére hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy a járat vége, úgy tűnik, megvan. Tovább vártam csöndben, bár egy pillanatra megijedtem, amikor hangot hallottam magam mögül,
Kicsit lemaradtunk valamiért, feltételeztem, hogy az előttem lefolyt rövid párbeszéd eredményeként. Valami susogást hallottam magam elől, aztán hamarosan szólt az előttem haladó, hogy megállás van, mert valamit találtunk. Előrepillantottam, láttam, hogy Armax a fegyverét elővéve megy ki a járatból, én is elővettem az enyém. Azaz elővettem volna, ha nem felejtettem volna lent a kocsmában. ~ A rohadt… ~ Gondoltam magamban. Most mit fogok csinálni? Ötlet híján egyelőre próbáltam fülelni, mi folyik a járaton kívül, de keveset láttam és hallottam.
avatar
Lance Kalver
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos

Hozzászólások száma : 75
Join date : 2016. Dec. 15.

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 3.
Tapasztalat:
2290/2500  (2290/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Leon Wittman on Vas. Szept. 10, 2017 11:06 pm

- Látták, amit kellett. Elmondtam, amit akartam. Innen az önök döntése. - hajol meg a vámpírúr - Ha keresnek, kérdezzék bármely családtagomat, ők tudják hol leszek. - mondja még zárszóként, és elhagyja a termet, hátrahagyva minket.
Minket, és a furcsa fegyverek visszhangjait. A legtöbben nem is igazán tudunk reagálni a dologra; engem és Hildét is beleértve. A lány csak bámul ki az ablakon, mint egy nagyon élethű márványszobor. Még a bőrszíne is passzol hozzá.
Egyáltalán nem lennék a helyében; el sem tudom képzelni mekkora nyomás lehet a vállán a rábízott felelősség. Elég kényelmes a helyzetem, hogy kihúzhatom magam alóla, de pont emiatt egy kicsit rosszul is érzem magam. Elméletben a társa lennék szerencsétlennek.
- Szerintem itt az ideje hogy menjünk. Ennek rossz vége lesz. - mondom neki, ahogy odalépek mellé. Ahogy kimeredek az ablakon, a látvány nem nyugtat meg kimondottan, ezért meg is próbálom elterelni a figyelmemet:
~ Vajon hogyan működnek azok a fegyverek?
- Sokkal rosszabb is lehet, ha nem cselekszünk még idejében. Ha egyszer elhagyjuk a kastélyt, visszajutni már nehezebb lesz. - mondja a rókadémon mögülünk.
- Igaza van... - szólal meg a sötéttünde is mellettünk. - Most már nem dughatjuk homokba a fejünket. Bármi áron, de késleltetnünk kell őket. Azt hiszem, még sok megbeszélni valónk akad.
~ Valahol már hallottam ezt a hangot, amit ezek adnak ki...
Beszéd közben valamikor visszament az asztalhoz, itt hagyva magára a látképet. Megtudom érteni.
- De mit tehetünk mi, ennyien, amikor egy csapat Dornburg nyüzsög mindenfelé, és ha bármi probléma adódik, mi leszünk az első számú gyanúsítottak? - teszi fel végül a legjobb kérdést Eiryn.
~ De vajon hol? ...
Hilde mellette kissi megrázza a fejét, feltehetőleg hogy kitisztítsa a gondolatait.
- Ezeket a fegyvereket nem említették sehol... Egyáltalán mi ez? Honnan szerezték? Van bárkinek bármi fogalma róla, hogy mi lehet? - mondja kétségbeesettnek tűnő hangon, miközben nekiáll egyik körmét méretre rágni.
Szerencsétlen.
~ Valahogy emberibbnek néz ki - már ha gondolhatok ilyenre egy vámpírnál - amikor nem mutatja magát olyan meginghatatlannak. Várjunk csak... megvan!
- Még csak hasonlót sem láttam... - vallom be ahogy újfent kitekintek az ablakon - bár lenne egy tippem rá hogyan működik. Mindenesetre, nem állnék egynek sem az útjába. És nem is szeretném megvárni amíg muszáj lesz. - lépek el az ablaktól végleg, és dugom az egyik hüvelykujjamat a kardövembe.
~ Ilyen hangja volt annak amit Kessa használt, amikor megismerkedtünk. Mindenképp beszélnem kell majd vele ha lejutunk innen honnan szerezte, miből áll és mi köze lehet a fegyverekhez. Ő robbantásra használta...
- Valahogy engem jobban aggaszt hogy kik támadnak, és hogy honnan szereztek ilyen fegyvereket...
- Nem igazán láttam újfajta fegyvereket azoknál, akik mellett eddig áthaladtam. - tart egy kis szünetet Sil - Valószínűleg nem lehet annyi belőlük, hogy az egész helyőrséget felszereljék vele.
~ Nem biztos, hogy a vámpíroknál vannak a fegyverek. De ezt is számításba kéne venni...
- Kisasszony, esetleg megosztana valamit abból amit ön tud ? - szólítja meg a hölgyet, akit eddig kísért és jóformán eddig meg sem szólalt.
- Szívesen megosztanám, Hóhajú, de nem tudok semmit. Minden új, amit láttatok, még nekem is. Jut eszembe... Jobb, ha utánanézek pár dolognak. Majd kereslek, addig lehetőleg kerüld a nagy veszélyt. - mondja, majd hagyja el a szobát.
~ Te is hasznos voltál, viszlát.
- Engem nem igazán érdekel jelenleg, hogy milyen fegyver, és hogy honnan szerezték. Bőven elég az, hogy láttam mire képes, és nem szeretném, ha ezt mondjuk holnap a népem ellen használnák. Inkább elfogadom Nachtraben úr ajánlatát, ha ezzel néhány napot tudok is csak nyerni, de legalább tudom őket figyelmeztetni.
- Az biztos, hogy még a vámpírcsaládok között sem elterjedt ez a valami. Soha nem is hallottam hasonlóról. Abban egyetértek, hogy valahogy lassítanunk kell a dolgokon, de kérem, értsék meg, hogy miért húzódozom Karl von Dornburg nagyúr meggyilkolásától: egyrészt a vámpírcsaládok közti politikai egyensúly fontos, és nem tehetem meg, hogy a családom ellen fordítsam a Dornburgokat. Másrészt... Nos, Lothar von Nebelturm nagyúr Karl nagyúr féltestvére. Nehezemre esne végignézni, ahogy a beleegyezésemmel meghal a családfőm vére.
A hirtelen beálló apró csöndben Hildére tekintek, várva hogy ő mit szól hozzá a dologhoz. Mindkét felszólalónak teljességgel igaza van, és valószínűleg nem tudom, melyik út a járhatóbb.
- Engem nagyon is... Bármi is ez, amelyik birodalom rendelkezik vele, jó eséllyel uralkodni fog. Mi az, ami ilyen magasságból képes ekkora pusztítást okozni, ráadásul ilyen ponto... - hirtelen megtorpan, és a démonra tekint - Egy másik démon közeledik, tud valamit erről?
Felkapom a fejet erre:
- Tudtommal von Dornburg nem várt több vendéget, ugye? Akárki is jött, magától oldotta meg hogy feljusson, és ez nem tetszik. - kihúzom az ujjamat és elkezdek helyette a fegyverem markolatán kopogni idegesen.
- Megvárjam az ajtóban? Talán veszélyes. - kérdezem inkább Hildétől mintsem a társaságtól, és előhúzom a kardomat a hüvelyéből pár centire, hogy mondandómat nyomatékosítsam. A pengén megcsillan a fény.
- A fegyverrel ráérünk később is foglalkozni. - válaszol Hildének a sötételf, figyelembe se véve az előbbi meglepődést. - Viszont mielőbb döntetnünk kellene, hogy mitévők legyünk a nagyúr ügyében. - körbetekint a teremben. - Nincs valahol egy szolga aki tudna valami italt hozni? Van egy érzésem, hogy itt leszünk még egy ideig.
- Az úrnő egy szóval sem említette, hogy mások is lesznek itt. Viszont akad egy tippem hogy ki lehet az. - kel fel Sil a helyéről és indul meg az ajtó felé. Eközben a kígyója - Jörmungand? - elhagyja gazdája közelségét és felem veszi az irányt.
- Attól még, hogy több követet nem várt, még lehetnek más vendégei - szólít meg Eiryn - De nem hinném, hogy jó szemmel nézné, ha a tornyában gyilkolásznánk egymást. Nem hinném, hogy szükség lesz fegyverre.
Közben besétálnak az idegenek - az egyetlen probléma az, hogy ismerem őket, még ha csak felszínesen és messziről. Ahogy az ajtó kinyílik, rögtön vissza is lököm a fegyverem a hüvelyébe.
- Üdvözlöm Önöket! Bár néhányukat már ismerem, a rend kedvéért volnának szívesek bemutatkozni, illetve elmondani, hogy mit óhajtanak tőlünk? - szólal meg először Eiryn, a maga eltúlzott udvariasságával.
Hilde csak egy bólintásra méltatja az érkezőket; de én nem tudom megállni hogy ne szólítsam meg őket.
- Nem ismerjük mi egymást?
- Gerard! - kiált fel boldogan Sil, ahogy meglátja az érkezőket - És Lia drágám ! Ki ne felejtselek téged, apróság. Viszont ha te itt vagy, én elpucolok. Ha a vénséges emlékezetem nem csal, abból sosem sül ki semmi jó, ha mi egy helyre kerülünk. - egy intéssel visszahívja a kígyóját, amitől én gyorsan meg is nyugszom. Tartottam attól hogy mi lesz, ha túl közel jön.
- Üdvözlet. Egy újabb tárgyalás, követ uram? - köszön a söttétünde is. Feltehetőleg ők is ismerik egymást.
- Nem kell félni. Nem veszélyes. - jelenti ki felemelt kézzel a vezetőjük. - Olyasmi.  - fordul mindenkifelé - Az én tárgyalófelem ugyan már nincs itt... ne is zavartassák magukat, kicsit késtem ugyan, de nem baj.
- Hé, már hogyne. Te voltál az a sápadt arcú aranyásó, nem? - válaszol végül Gerart, vagy Gerald. Ugyanannyira nagyképű maradt, mint volt.
- Nos, az az igazság, hogy a mi tárgyalópartnereink sincsenek már itt. Mi is csak azért vagyunk így együtt, hogy az einburgi halleves optimális készítési módjáról vitatkozzunk... - gúnyolódik Eiryn. Nem hittem volna hogy egyszer pozitívan fogok érezni még iránta.
Hilde keresztezi karjait; kezdem úgy érezni, hogy akkor csinálja ezt amikor igen ideges.
- A tárgyalás véget ért uram, s mivel nem is vártunk önre, kételkedem, hogy része lett volna benne. Megkérdezhetem, hogy miben segíthetünk önnek?
- ... egen. Ti egyébként féltek hogy eltévedtek hogy mindig együtt csatangoltok, vagy ennek van valami oka is? - kérdezem talán több éllel a hangomban mint az értelmes lenne. Elég gyenge odaszólás volt, de egyrészt jobb nem jutott eszembe, és ha jutott volna is nem mertem volna bebüfögni ide. Kardövemet megigazítom magamon és átvándorolok a falhoz, Hilde mellé. Biztos ami biztos. Nem érzem úgy hogy a helyzethez lényegien hozzátudnék szólni, közben a szememet végig a démonon nyugtatva. Elég egyértelmű hogy ő a vezető köztük - és nem tudom mit nézzek ki belőle.
Sil még gyorsat kezet ráz az idegennel majd elvonul vele együtt, kicsit csevegni privátban.
- Tényleg jól esne egy korsó pia. - szólal meg Lars, ha jól emlékszem, és együtt tudok vele érezni. Lassan én is megszomjazom.
- Ha piát keresel idefele jövet láttunk egy csomót. Menj le a cselédajtókon át a pince felé, ott van egy csomó. - válaszol készségesen az egyik statisztája a démonnak.
- Köszönöm.
- Együtt? Ja igen, az egyik társunk paranoiás, nem mer senkit se egyedül hagyni... - kezd gúnyolódni visszafele az egyik, amiből egy céltalan - és komolyan vehetetlen - belső kis szócséplés kerekedik ki.
- A frászt, csak eltévednél.
- Itt?
- Úgy bizony, eltévednél a saját házadban is.
- Te beszélsz, a fejed is elhagynád, ha nem szögelték volna oda!
- Úgy vélem nem kaptam választ, ez egy fontos diplomáciai esemény, boldog-boldogtalannak nincs bejárása. Halljam, mit keres itt! - csattan fel hirtelen Hilde, teljesen jogosan.
~ Elég magasan vagyunk-e ahhoz, hogyha az egyiket kivágnám az ablakon akkor abba beledögölne-e vagy sem... - fut át a gondolat az agyamon akaratlanul is. Vagy talán teljesen megfontoltan.
- Én a helyében válaszolnék. Egy hivatalos követ semmibevétele diplomáciai sértés... és ez csak akkor nem érdekelheti Önt, ha semmi keresnivalója nincs itt. Ez esetben... Szívesen kikísérem a teremből. - mondom, már-már mosolyogva.
Általában megszoktam őrizni a hidegvéremet, de ez az egész bagázs csak hemzseg a fontoskodó és magukat okosabbnak hívő... egyénekkel.
Kis híján ki is köpök magam mellé.
- Nyugalom. - szól oda nekünk Sil. - Parancsokat hozott. Ha pedig most megbocsátanak... Meg kell tárgyalnunk néhány dolgot, talán utána tudok némi hasznos információval is szolgálni. Mindemellett pedig kerítek némi italt, hiszen Larsdall nagykövet úrnak már kiszáradt a torka. - próbál kielégíteni mindenkit, majd felkapja az idegent és kicipeli a teremből...
~ Nem, ezt a két dolgot nem adom össze...
- Nos, ha már így egyfelé sodort minket a szél, a nevem Maria von Neulander. Kicsit ködös lehet most, de ne aggódjanak, nem áll szándékunkban a nem létező tárgyalásukat félbeszakítani. A kedves társam a démonok urának üzenetét hozta. Aggódtunk érte. - csöpög az általában a leghangosabb közölük, alig észrevehető, finom szarkazmussal meghintve mondanivalóját.
Meg egy troll gombás talpát, persze. Kevésbé sértő a maga modorában csak nehezen lehetett volna.
A többiek mind néma tüntetésbe kezdenek ez erre. Én csak fáradtan sóhajtok egyet, de a vámpírnak egy dologban igaza van; nekünk a tárgyaláshoz jelenleg semmi közünk nincs. Legalább valami kikerülhetetlenül esszenciális dolgot megbeszélhetnének, ha már ennyi váratlan szabadidejük akadt.
- Úgy látom nincs sok hasznunk itt, ugye? És addig is... mit kezdjünk a zajos dolgokkal kint vagy egyáltalán hogy jutunk le innen?
- Ha ez egy úgyis nem létező tárgyalás, - szólal meg Lars - akkor gondolom semmi ellenvetése nincs azzal kapcsolatban, hogy most azonnal távozzanak. Szeretnénk még néhány dolgot megvitatni, a küldöttségek tagjaival. Szóval ha megbocsát... - majd apró hessegető kézmozdulatot tesz a nőnek.
- Nem kell megköszönni, ráér legközelebb is. - mondja Maria, és otthagyja a termet. Végre; irritáló egy nőszemély.
- Nem igazán akarok bárki levesébe köpni, puszta kíváncsiság de... tudtátok hogy jövünk. Egyikőtök sem néz ki egyházinak. Hogy csináltátok? - kérdezi egy másik, aki a kompániához tartozik. Nem igazán rémlik a neve, hogy egyáltalán valaha bemutatkozott volna, de nem is igazán jelentős annyira.
- Nem tudják véletlenül, hogy miféle fegyver produkcióját láthattuk az imént? - dobja a közösbe újfent a kérdést Eiryn, és újfent csak a falak próbálnak válaszolni rá, a maguk alig észrevehető és gyorsan elhaló visszhangjaikkal.
Hilde csak felmordul, mint egy durcás kisgyerek. Mint egy aranyos, nagyon durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát.
~ Ez a hasonlat vajon honnan jött?
- Úgy érted ti nem találtátok meg a vámpírpofát? Benne a kopogtatóval? Lehetetlen eltéveszteni. - gúnyolódok, talán megkésve és sótlanul.
- Nem... nem igazán. További szép napot. - mondja búcsúzóul, és ő is elmegy. A teremben újra csak azok vannak, akiknek ott kellett lenniük.
Nem mintha a világ most ezzel közelebb került volna a megmeneküléshez.
- Akkor mi legyen? Rátérhetünk a lényegre, vagy megvárjuk, hogy mi lesz az új jövevényekkel. - teszi fel a kérdést a sötéttünde.
És ez egy nagyon jó kérdés volt; mi lesz a következő lépésünk? És vajon mi van a fegyverekkel?
avatar
Leon Wittman
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2016. Aug. 14.
Tartózkodási hely : Valahol az 'itt' és az 'ott' között

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 4.
Tapasztalat:
2500/3750  (2500/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Jozef Strandgut on Kedd Szept. 12, 2017 4:35 pm

Mikor felharsan az „Elenség” „Ellenség” szó, már tudom, hogy lebuktunk. Egyelőre csak az élesebb hangok jutnak el hozzám, a többi inkább mormogásba fullad, de mielőbb jó lenne innen kijutni, mert itt csapdába eshetünk.
Mivel Armax már kinn van, csak remélni merem, hogy tartja addig a frontot, amíg mindannyian kijutunk és legalább látjuk is, hogy mi a helyzet.
Ada izgatottan fészkelődni kezd és az orromat megcsapja valami fura szag, ami, ahogy a hely felszabadultával előrébb küzdöm magam, érezhetően megnedvesíti a szemem, de most nagyobb a feszültségem, mint, hogy ezzel törődjek.
Kilógatom a lábam és előre lököm magam, hogy lábra érkezzem, de ha kell gurulok egyet, hogy megmaradjon az egyensúlyom.
Ada mellé érkezem és a kezem a Bibliára kulcsolódik, hisz démonokat emleget valaki, na meg a Szent Fény a vámpírok ellen is hatásos. Ám egyelőre csak felkészülök.
Nem látom tisztán, mert füst gomolyog, de mintha hárman lennének.
Az egyikük megrántja talárjának nyakrészét és láthatóan igyekszik ellépni a füst útjából.
- Ti lennétek az ígért betolakodók? – kérdezi.
A füst aztán már nem sűrűsödik tovább, de folyamatosan köhögési ingerrel küszködöm és könnyezek, de erőltetve nézek arra, ahol a három ellenfelünk látható.
Kissé értetlenül nézek a hang felé, aki valamiféle kéményseprőt emleget, de aztán leesik, hogy valószínűleg Armax dobott be valamit, hogy időt nyerjen.
Vagy megszoktam a vékony füstfelhőt vagy ritkulni kezd, minden esetre már látom az ellenfeleinket, aki közül az egyikük, aki könyvet szorongat és aki hozzánk beszél most.
- Ha valóban kéményseprő vagy...fordíts nekem hátat és kezdj el tőlem távolodni. – mondja Armax-nak, aki legelől áll. - Fontosabb kérdés, hogy mi a pontos célotok. Áruljátok el, miért jöttetek fel.
Látszólagos nyugalmával ellentétben hátrálni kezd egy fiatal fiú felé, miközben sutyorog.
- Olyan Istenségek nincsenek, hogy én egy férfinak hátat fordítsak, hát még ennyinek! Amúgy meg, kedves vámpír uram, tudja, az ígéret szép szó...ha már be voltunk ígérve, a fenéért sem akarnám elrontani a bulit! – megy késlekedés nélkül a gunyoros válasz a megszólított részéről. - Miért árulnánk el, hogy miért jöttünk? Na jó, neked, de csak neked elmondom! A lenti tábori latrinák ritka hülyén voltak megoldva, gondoltuk, itt fent szebb árnyékszékek lesznek!
Ha nem akarnék nagyon harciasan kinézni, most elvigyorognám magma, de a komolyság fenntartásában az is segít, hogy majd frászt kapok, amikor a kis sárkány elsüvít mellettem, valamiféle harci kiáltást hallatva.
- Végzünk a fenevaddal. – lép előre Ada is, most már egyértelműsítve a helyzetet.
- Ada, Józsi...tiétek a démon. Lánci, te jössz velem...- szól oda nekünk Armax.
Mivel társaim nyilvánvalóvá teszik, hogy nem hagyhatjuk ezeket az alakokat elmenni és ez érthető, hiszen felverhetik az egész tornyot és akkor végünk van.
Mivel Ada egy farkasféle lény idézésével a démont veszi célba, Armax meg a fiút, úgy éreztem a vámpírt sem hanyagolhatjuk el.
- Sacra Lux! – intek a vérszívó felé, kissé előrébb lépve, bár a szellemfarkas látványa majdnem kizökkent, nagyon félelmetesen néz ki.
A Szent Fény eltalálja a vámpírt, aki védekezően maga elé kapja a kezét, majd ahogy a szent csapás eléri felszisszen.
- Mevi lekann sefer! Hozd el a könyvet! – kiált mellettem Ada.
- Hasztalan! Hasztalan! Hasztalan! – hangzik egy kiáltás, de most már, hogy kiválasztottam az ellenfelem, nincs nagyon időm a többiek mozgását követni.
Remélhetőleg egyébként sikerül lerohannunk őket, hiszen láthatóan többen vagyunk.
Nem gondoltam egyébként, hogy a Szent Fény megöli a vámpírt, de azért egy szisszenésnél többet vártam volna, így kissé csalódtam, de az események nem engedik, hogy ezen filozofáljak.
- Operientes! - kiáltom gyorsan a vámpír felé, aztán előkapom a tőrt, hogy besegítsek az előttem rohanó Ada-nak.
A démon menekülőre fogja, ami azt gondolom annak jele, hogy ők is esélytelennek gondolják a dolgot. Azonban mindenképpen le kell kapcsolnunk a teremben maradókat, hogy a menekülő után induljunk, mert félő, hogy az segítséget fog hozni.
Ezért mielőbb végeznünk kell itt, így most tőrömmel rontok neki a vámpírnak.
A vámpír észreveszi, hogy társai szökni akarnak, így úgy dönt a legjobb neki ha feltartja a többieket; újfent megrántja a gallérját, amitől a talárja meglebben és szélesre lapul a karjainál, pengéket alkotva és a társa felé iramodik.
Fegyveremet a ruhájával hárítja le, a hozzám csatlakozó Armax elől pedig igyekszik hátraugrani, ami sikerül is neki, de Dracon támadását már nem tudja kivédeni.
A többiek felől is kiáltások hallatszanak, így biztos, hogy mindenki harcban áll még.
Mérges leszek, hogy egyik támadásom sem sikerül túlságosan jól. Úgy látom a rossz látást is hamar lerázza magáról a vámpír, ha egyáltalán hatott rá, a tőr döfésemről nem is beszélve.
Azonban legalább a sárkányka támadása sikerül, még ha nem is okozott súlyos sebeket, de legalább megzavarta a vérszopót.
- A másik közben segítséget hívhat. - nyögöm Armax felé, bár nem hiszem, hogy hosszas macska-egér játékon törné a fejét.
- Sacra Lux! - sújtom az igével ismét a vámpírt, miközben kissé hátrébb lépek, ezzel talán esélyt adva társamnak, hogy kardjával nagyobb sikerrel járjon.
A vámpír felmordul és a nyaka megfeszül, ahogy a Sacra Lux eltalálja - egy másodpercre meg is bénul, egyik kezével az égett arcához kapva, miközben pengeéles ingujja végigszántja a levegőt maga előtt így örülök, hogy az előbb hátra léptem.
- Hátra! Vissza a teremig. – hallatszódik valahonnan a démon kiáltása, aki úgy látszik mégis visszajött.
~ Vajon mit akarhat, vagy már úton az erősítés? ~
A vámpír megsebesítése feletti elégedettség nyomban letörlődik az arcomról, ahogy látom, Armax nem tudja kihasználni a zavart, mert a semmiből egy kéken világító lándzsa áll belé.
Ada is elrobog az ajtó felé, előttem én meg a vámpír csapkodó kardja miatt egy pillanatra megtorpantam.
Azonban nem várhattam tovább, tőröm az övembe döfve kezem a sokat forgatott buzogányomra fonódik és lendületesen előrántva, nagyot csapok a vámpír oldalára, mielőtt visszahúzhatná a pengéjét.
Fegyverem nekicsapódik a vámpír oldalának aki köhögve oldalra görnyed, közben csavarva magán egyet hogy ne törje össze a bordáit.
~ Ez az! ~ önt el a jól sikerült csapás elégedettsége. Nem hiába gyakoroltam annyit és izzadtam vért az edzéseken.
Más is nagy bajban lehet, mert ordítás és nyögés hangzik fel.
- Tünjél már el innen!
Azonban nem élvezhetem ki a helyzetet fenékig, mert a hátam mögött mintha valami nyöszörgést hallanék, de már bennem van a lendület, hogy előre vetődve magammal sodorjam a szenvedő vámpírt, de közben feszülten hátra kiáltok, ha képes vagyok rá, biztos, ami biztos.
- Operientes!
Igaz, hogy csak rövid időt nyerhetek vele, de ez talán elég, hogy átlássam a helyzetet.
A vámpír is felismeri azonban az érkező segítséget, így ahelyett, hogy kitérni próbálna, megragad a vállaimnál fogva és zuhanás közben is erősen tart.
Ilyen közelről a vérszívó arcába bámulva őszintén kissé megijedek, de az ereimben száguld az adrenalin, így szinte önkéntelenül idézem meg ismét a Szent Fényt, remélve, hogy ilyen távolságból igazán mellbevágó lesz a hatása. A kérdés, hogy addigra lecsap-e rám az érkező ismeretlen lány?
Aztán hirtelen elsötétül körülöttem a világ.
Ám a kezem még a vámpírt szorongatja, így nem halhattam meg………
avatar
Jozef Strandgut
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap

Hozzászólások száma : 165
Join date : 2015. Nov. 29.

Karakter információ
Kaszt: Pap
Szint: 4.
Tapasztalat:
3200/3750  (3200/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Gerard D. Lawrenz on Vas. Szept. 17, 2017 12:04 am

Nem telik el pár perc, s szembe jön velük a vámpírkomornyik.
- Eltévedtek?- kérdezi faarccal.
Gerard hasonló fapofával válaszol neki.
- Behatolókat keresünk Lord Nachtraben megbízásából. Kéne is egy kis segítség. A teleportációt leszámítva fel lehet még jutni valahogyan a toronyba?
- Az úr fogatával.- feleli hezitálás nélkül.
- Merre találjuk?
- Az istállóknál, természetesen. Távoznának?
- Ha elvégeztük a dolgunkat igen. Meg tudja mondani, pontosan merre kell menni?
- Nem tehetem meg, hogy felügyelet nélkül az Úr fogatához engedem önöket, de mutathatom az utat. Kövessenek.
~ Ebből még baj lehet. Nem tűnik gyengének a fazon. Ha netán menekülni akarunk, előbb le kell terítenünk.
Csendben követik. Mindenki meredt szemekkel bámul előre, szinte tapintani lehet a feszültséget a levegőben. Nem jutnak túl messzire. Visszamennek a pincék irányába, onnan fel a lépcsőn, ahol lejöttek. Ám mielőtt odaérhetnének, egy ismerős kiáltás szakítja félbe a kis díszmenetet.
- ELLENSÉG! ITT AZ ELLENSÉG!
Ekkor mindenki megtorpan. Gerard int a gondnoknak, hogy hagyja őket magukra, majd elindulnak a hang irányába. Aztán amikor már nem figyeli őket senki, megállnak tanácskozni.
- Hát itt vagyunk!
- Vágül is...egész idáig igazam volt.
- Akkor hát rajta!
A csapat megindul...majd nem telik el fél perc és Gerard megtorpan.
- Ez az érzés...nem, az nem lehet! – a levegő körülöttük csak úgy hemzsegett tőle. A baljós érzés, amitől korábban kis híján elhányta magát. Annak a különös lénynek az aurája.
- Mi történt...? – Aleena valamiért saját magát látta a fél szemét takargató Gerardban.
- Egy félangyal. Itt van egy félangyal. Érzem a levegőben.
Mindenki nekiállt gondolkodni.
~ Akkor a mese a sivatag népéről mégsem volt teljesen alaptalan...
~ Ha mi érezzük őket, akkor nagy valószínűséggel már engem is megérzett egy társa.
~ Milyen vicces. Sose gondoltam volna, hogy egyszer újra a saját fajtám ellen kel küzdenem...
Ezeket senki se mondta ki hangosan. Jól tudták, hogy ez mindenki számára egyértelmű.
- Elérkezett hát az utolsó felvonás.
- Mit akarsz tenni?
- Ellenük fordítom a saját erejüket.
Elővett egy papírt, majd felévázolta az épületnek azon részét, ami eddig ismertek. Nem volt nehéz dolga. Könnyedén memorizálta, milyen irányba mennyit haladtak az út során.
- Mi most nagyjából itt lehetünk. – bök a lap egy pontjára – Innen egy széles terembe vezet az út, onnan pedig a mélységi felé. Más szavakkal: ha a céljuk valóban az, amire gondolok, akkor egyenesen egy szűk, keskeny, oldaljárat nélküli folyosó felé fognak haladni.
Újabb papírlapot vett előtt. Három hosszú sort írt fel rá egymás alá, majd egy oszlopot a lap bal szélére. Ezután sorban eltüntette őket egy-egy kulcsszóval, majd félbetépte hosszában a papírt. Ezután az egyik felet még keresztben elharmadolta. Mindenki kapott tőle egy darabot.
- A láthatatlan tinta akkor jelenik meg, ha a szöveghez tartozó kulcsszót kimondják. Ha a papír egyik fele nálam van, és aktiválom, akkor a szöveg a ti lapjaitokon is megjelenik. Így tudok jelezni, hogy mikor jöhettek...
- Hátbatámadni őket.
- Pontosan. Semmi más dolgom nincs, csak elcsalni őket a folyosóra.
- De nem megy mindenki.
- Ahogy mondod. A követ őrizni kell, így nem harcolhatunk mindannyian együtt. Nem tudhatják meg, hogy nálunk van a kő.
- Ha jól sejtem, a terved miatt.
- Hát szoktam én egyetlen egy trükkre alapozni? – kacsintott rá a démon – A negyedik felirat mindannyiótok lapján szerepel. Ez azt jelenti, hogy kezdjetek el menekülni a szekér felé. Én könnyedén lejutok innen a pehelykönnyedséggel.
- Akkor indulás!
Maria jól eszébe vési a pillanatot, amikor Gerard eltűnik a szemük elől.
~ Ezzel végre kiderül, miben mesterkednek a rokonaim. A stratégia és a cselszövés mestere. Méltó rá, hogy legyőzzön akárkit. Kizárt, hogy valaha is veszítsen!


***

Gerard nyugodt léptekkel éri el a terem ajtaját, a déli irányból, amerre elindult. A csapat többi tagja a megbeszéltek alapján pár folyosóval hátrébb maradt. Nem volt nála semmi, csak a szokásos holmijai és egy centi a zsebében. A papír üres volt, rá láthatatlan tintával egy szöveg volt festve, amivel vész esetén a többieknek tud jelezni. Az első dolog, amit észrevesz, hogy nincs egyedül. A társai közül már csak egyet látott. A többiek talán halottak. Gyengék lehettek. Az idegen alakot ismerte, a tásai se lehettek messze, köztük a szentségtől bűzlő boszorkány, akinek köszönhetően előre tudott tervezni. Előveszi a könyvét, majd távolról megszólítja őt, a terem kapujában megállva.
- Üdvözlet. Ebben a teremben nem tartózkodhat senki. Ha eltévedtél, szívesen mutatom az utat.
És mintha csak egy varázsszó lett volna, Theo odafordult felé.
-Ger? Te mi t keresel itt?
- MÁR MONDTAM, HOGY A KÉMÉNYSEPRŐK VAGYUNK! Jé, üdözlehelletem Gerike. Nem beszélhetnénk ezt le kultúrált embe...selfek és démonok módjára? – szól az egyik behatoló.
A sötételfnek ismerős arca volt. Nem is olyan rég futottak össze egy elég zajos kis városkában. Gerard indulatos és meggondolatlan embernek ismerte meg.
~ Nem is tudtam, hogy északnak dolgozik. Vagy talán...valaki más is le akarja hozni a vámpírokat az égből. Nem számít. Úgysem ellenfél nekem.
- Démon. Miért jöttetek ide? – ő volt a különös, maró szent aura forrása. Az a nefilim, akit korábban élő pajzsként használt az aranybánya kultistája ellen.
~ Jól küzd, de egysíkúak a támadásai. Ha tippelnem kéne, engem akar majd az ifjú Wagner helyett megtámadni.
A következő jövevény még különösebb volt, mint társai. Paphoz illó ruhát viselt, mégis sötételf volt. Gerardnak akkor fordult meg először a fejében, hogy nem ő az egyetlen, aki más sorsot választott, mint amit születésekor neki szántak.
~ Tehát tényleg megérezték, hogy jövök. Sebaj, had higgyék csak azt, hogy egyedül vagyok.
A negyedikük méginkább megrémítette. Bár ismerős volt az arca, még sosem látta őt harcolni, vagy akár csak kardot fogni a kezében.
~ Három közelharcos és egy mágus. Egy szűk folyosóban én leszek majd előnyben...hamarosan kezdődik...lássuk hát!
A Dornburg, aki egész idáig a termet őriztem megrántja talárjának nyakrészét, és szúrós szemekkel néz titeket, ellépve a füst útjából
- Ti lennétek az ígért betolakodók?
- Ha valóban kéményseprő vagy...fordíts nekem hátat és kezdj el tőlem távolodni. - felelte ijesztő, gonosz hangon. Tudta, úgy sem fogja ezt megtenni.
Egy ideje feltűnt neki, hogy gyakrabban pislog, mint korábban. A fiú csinált valamit, hogy elterelje a "kéményseprőket", ami szép lassan elkezdett felé szivárogni.
- Tényleg, Theo még nem is tudtunk köszönni. Kutatni jöttem, akárcsak te.
Végignézett a díszes társaságon. Kis ideig gondolkodott, majd elmosolyodott.
- Fontosabb kérdés, hogy mi a pontos célotok. Áruljátok el, miért jöttetek fel.
Közben lassan elkezd Theo felé hátrálni. Odaszól hozzá és a Dornburghoz.
- Kezdjünk el visszavonulni...lassan - hogy a többiek válaszát azért hallja.
- Ó örülök Ger hogy van egy közös pontunk. Egyetlen problémám van, hogy amit elpusztítanak, azt már nem tudjuk kutatni. Én benne vagyok.
~ Temperamentumos fiú, nemes cél, amiért küzd. – mosolygott Lia illúziója, miközben a fejét billegette előre-hátra.
~ Engem más érdekes. Had halljam a válaszodat. Mutasd meg a gondolataid, bérgyilkos!
Sokat nem is kellett várnia.
- Olyan Istenségek nincsenek, hogy én egy férfinak hátat fordítsak, hát még ennyinek! Amúgy meg, kedves vámpír uram, tudja, az ígéret szép szó...ha már be voltunk ígérve, a fenéért sem akarnám elrontani a bulit!
Nem kapott mást válaszul, csak a hideg, mélylila szempárt, mely fakó fénnyel pásztázta végig a fegyverzetét.
~ Nagy szavak...
- Miért árulnánk el, hogy miért jöttünk? Na jó, neked, de csak neked elmondom! A lenti tábori latrinák ritka hülyén voltak megoldva, gondoltuk, itt fent szebb árnyékszékek lesznek! Ada, Józsi...tiétek a démon. Lánci, te jössz velem...
- Végzünk a fenevaddal.
Gerard légzése mintha egyre mélyebb és erőltetettebb lett volna. Nem tetszett neki, hogy prédaként tekintenek rá.
~ Azóta vártam ezt a napot, hogy először bele kellett szagoljak a szentségtől bűzlő aurádba!
~ Szinkron!
A pap nem szól egy szót sem. Helyette a szövetségesükre, arra az egy szem vámpírra támad.
- Sacra Lux!
Ekkor a fénylő boszorkány kántálásba kezd. Hangja úgy sártette Gerrd fülét, mintha izzó vasat szúrtak volna át rajta. Az imából viszont még így is tisztán érződött: varázsol.
~ Itt jön! Az angyalok ereje! – Gerard pontosan emlékezett rá, mit képes egy hozzá hasonló szörnyeteg megidézni a semmiből.
Öntelt mosollyal húzza ki magát hátrálás közben a nefilim előtt. Ahogy elkezd amádkozni, ő is nekilát a pecsétek idézésének. Ahogy arra számított, rögtön megjelent a háta mögött a hold farkasa, a legendás bestia, amivel annak idején egy kultista vezért is képes volt megtántorítani. Ám ellene hasztalan volt.
- Hasztalan! Hasztalan! Hasztalan! - kiálltja felé önelégült, őrült hangon, ahogy a farkas hozzáér a ruhájához és lepattan róla. Kezében meg is jelenik a kéken lángoló dárda, amit a másik karjával azonnal a farkasba szúr, mielőtt még összeszedné magát az ütközésből. Ahogy a fakas hozzáért a tűzhöz, a félangyal mintha egy erősebb ütést kapott volna. Talán fárad. Talán ez lesz a kulcsa a legyőzéséhez.
- Hová akartok visszavonulni? Ahogy látom a távolság az előnyükre játszik.
- A távolság nekünk kedvez. Három közelharcos és csak egy támogató. A Nebelturm is tud tőrt dobni, nem igaz? – érvelt egy hasonlattal. Csak azért, mert képesek megtámadni őket messziről, még kedvezhet nekik a távolság.
~ Bolond, hát nem érted? Hátba fogom őket támadni!
- Mevi lekann sefer! Hozd el a könyvet! – ordítja a nefilim, mire a farkas új erőre kap, és megindul felé.
Az ellenség közeledik, ők pedig ugyancsak szorult helyzetben vannak. Úgy érezte, eljött az ideje a legvégső haditervnek.
~ Fuss az életedért! – több se kellett, elkezdett a szellem elől menekülni.
Sikerült elérnie a második folyosót. Innen már egyenes út vezetett egészen a mélységi terméig. Hátrapillantott. A többieknek nem volt elég nagy szerencséjük, ők nem jutottak el idáig.
~ Mindenek előtt...
- Csipkebokor... - suttogja.
Ennek hatására a zsebében lévő papírra írt láthatatlan szöveg egy része fényleni kezd. Aleena, aki a papír másik végét nézi meglátja a szót, ami az ő segítségéért kiállt. El is indul a terem felé, ahol Gerard volt, hogy óvatosan bekerítse az ellenséget...akikről még nem tudja, kicsodát.
Az átkos boszorkány farkasa vészesen közeledett. Gerard újabb pecséteket hívott elő, majd elejtette a könyvet.
~ Ezt akarod?! Gyere, vedd el!
Amint a farkas rávetette magát, ő a korábban megidézett dárdájával és az új dárdával megsorozta a farkast.
- Dögölj már meg végre!
- Sacra Lux! – hangzik a lépcsőn túlról.
~ Nincs sok időm...el ne patkoljon az a két ökör.
Leteszi az egyik dárdát, majd a szájába veszi a könyvet. Ezután a két dárdával előretör. Megpillantja a többieket az ellenség hálójában. A két dárdát eldobja, az egyiket Cyne, a másikat Lance felé, miközben nyög egy hatalmasat a papírral a szájában, hogy figyelmeztesse szövetségeseit.
- Hátra! Vissza a teremig. – kiáltja, miután az egyik keze szabaddá vált és volt mibe tartani a könyvet. Kicsit homályos volt rajta itt ott az írás, de még tudta használni.
Aleena eléri a szellőzőt. Végigsimítja az ujjait a falon.
~ Tehát sikerült őket csapdába csalni. - Gerard aurájából érzi, merre mentek.
Csatazaj. A lány tudja jól, miért őt hívta és nem Leot.
~ Valószínűleg van köztük egy szent harcos. Keresztes, talán pap, talán egy inkvizítor. De az is lehet, hogy félangyal...remélem nem kell majd vele megütköznöm.
Elindul a járat felé, halk léptekkel, nehogy észrevegyék. Emlékezete szerint van ott még egy lépcső, ahol majd ismét helyezkedhet, ha az ellenség tovább jutott. Nem siet, még kell egy kis idő, mire a többiek eljutnak Erobosh terméhez.
Közben a folyosón egyre szorult a nyakuk körül a hurok. Theo kapott egy jól irányzott döfést az oldalába, az őket segítő vámpír is az utolsókat rúgta. Egyedül Gerard maradt teljesen érintetlen...amit az ellenfelei azonnal észre is vettek. A másik kettő alig állt a lábán, noha ők is elég rendesen kifáradtak, de egyértelműen náluk volt az előny. A nefilim tudta ezt jól, s elindult felé, lándzsáját előre tartva, hogy ledöfje. A két dárda szépen száll a levegőben, az egyik eltalálva a nagyszájú bérgyilkost, a másik kis időre megzavarva a zsoldost. Ennyi talán elég is volt. Theo valami különös pajzsot idéz meg, ami hárítja a támadást, majd szertefoszlik. Gyenge védelem volt, ám most mégis megtette a hatását. A kát sorstárs egymás egyre közeledett egymáshoz. Az őket fedező Dronburg jól állja az ütéseket. A sötét tündének sem kellett sok idő, idegesen kirántja magából az azúrkéken lángoló dárdát.
~ Elérkezett az idő a végső csapáshoz.
A nefilim megtámadja, de nem siet, nem hibázik. Okos ellenfél. Gerard válaszul a két dárdát a tenyerére gyűjti, majd az így kapot Azúr Pokolfényt nekidobja. A csóvájának szélesebb a hatósugara, a szűk folyosó is őt támogatja.
~ Elölről a fagyos lángok...
Aleena eközben elérte a csapatot. Meglátta az ellenséget, akik szép lassan visszaszorították őket. Mindenkit lekötött, hogy valakivel csatározzon. Azonnal rohamozni kezdett, a legkevésbé fürgének tűnő célpontot vette célba: Jozefet. Kardot rántott, az adrenalin túlcsordult az ereiben, másik kezét előrenyújtotta, s fut, ahogy a lába bírja.
~ A másik irányból pedig Aleena csapása...
A tünde zsoldos közeledett, szerencsére nem őt, hanem Theot vette célba, aki minden erejét lantba veve próbált meg védekezni.
- Tünjál már el innen! – olyan volt, mintha két kisgyerek viaskodna. A tünde egyre csak kapta a mágikus lövedékeket, miközben Theo úgy rúgkapált, mintha az élete múlna rajta...mert...így is volt.
Mintha az idő elkezdett volna lassulni. A csatazaj alábbhagyott, a szívdobogása egyre erősödő tónussal ütögette a fülét. A bárgyilkos egy szerencsés pillantással észrevette Aleenát, de már késő volt. A lány gyorsabb volt nála, megbénította a tüdejét. Semmi sem állt immáron közte és a pap között. Gerard karja elérte a megfelelő pozíciót. A kardja a háta felé meredve tört előre.
~ Én...
A csóva pedig szép lassan megindult a nefilim felé.
~ ...győztem!
Ekkor hirtelen a nefilim se szó se beszéd, áttört a lángokon. Gerardnak a szája is tátva maradt a döbbenettől, el sem tudta képzelni, hogy ezek az angyalfajzatok immunisak a tűzre. Aleena ugyanebben a pillanatban találta szembe magát a pap tekintetével. Már éppen döfte volna le...
- Operientes!
...a szavak után a lány elvesztette az irányérzékét, elhomályosodott a látása. Erőtlenül sújtott a karddal, valahová a levegőbe közte és a pap között. A meglepetés ereje elveszett.
~ Nocsak, ők voltak az elsők, akik képesek voltak kivédeni a két oldalról érkező támadásunkat... – mosolyodott el egy pillanatra – Nos Gerard, hajlandó leszel végre komolyan venni?
A démon szemei egyik pillanatról a másikra elsötétedtek. Terpeszbe állt, majd szemeivel a nefilimet pásztázta.
~ Te...még csak nem is sejted, kivel kezdtél ki! – úgy érezte, eljött az ideje stratégiát váltani.
Az eddig a földön fekvő bérgyilkos megindult Aleena felé. Mindketten feszülten figyelték a folytatást. A pecsétek sorra jelentek meg Gerard előtt. S ekkor egy pillanatra minden sötétségbe borult. Az igazi csapa még csak most kezdődik.
avatar
Gerard D. Lawrenz
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 378
Join date : 2016. Feb. 24.
Tartózkodási hely : A helyzet magaslatán

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 7
Tapasztalat:
550/1250  (550/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Lance Kalver on Kedd Szept. 19, 2017 8:50 pm

Kiabálást hallottam a járat végéről, de nem tudtam kivenni, miről van szó, egyelőre csak azt tudtam, hogy valószínűleg vészhelyzet áll fent, így készenlétbe állítottam az érzékszerveimet, és vártam, mi történik. Még inkább elkezdtem szitkozódni, hogy nincs meg a fegyverem, de ha ez nem lett volna elég, még hátulról is kaptam egy kis motivációt, hogy siessek. Jozef volt a következő, aki kiugrott. Meglódultam hát a többiek után, és elindultam kifelé. A járat szélénél egy gyors mérlegelés után végül lábbal előre érkeztem, gurultam egyet, és felálltam. Megnéztem magamnak az ellenfeleinket, azaz néztem volna, ha nem takarja őket füst, ami terjengett felénk is, én pedig sűrűn könnyezni kezdtem tőle.
- Ti lennétek az ígért betolakodók?
- Ha valóban kéményseprő vagy...fordíts nekem hátat és kezdj el tőlem távolodni. –
Csöppentem bele egy párbeszéd közepébe, amit így nem igazán értettem. Milyen kutatás, meg ilyen dolgok? Aztán láttam, hogy összesúgnak valamit. Vajon miről lehetett szó? Armax úgy tűnt, hogy tudja, miről van szó, az volt végtére is a lényeg, ő beszélt. Folytatta a szövegelést, ami nagyon kívánatossá tette az alkalmat, hogy mögéjük kerüljek valahogy, de nem volt mivel harcolnom, így maradtam egyelőre a helyemen.
- Végzünk a fenevaddal. - Tette hozzá a nefilim. ~ Biztos véletlen nem mondta meg Armax, miért jövünk, le kell lőni, hülye liba…~ Morogtam magamban. Csak amikor Armax közölte a célpontot, indultam el utána, közben köhécseléssel együtt sűrűn dörzsölve a szememet. ~ Remélem, van valami terved...- Gondoltam. Aztán megcsillant a szemem valamin: Egy kard lógott Armax oldaláról. Csöndben kicsúsztattam a hüvelyből, és átvettem a bal kezembe. Reméltem, hogy nem veszi észre, vagy ha igen, akkor se szól érte. Hogy Ada hasznossá is tegye magát, megidézte az egyszer már látott farkast az ellenfelek mögé, hogy megtámadja őket. Az állat a könyvre ment, pontosabban az ellenfél kezére, kiáltással utasította, hogy a könyvet hozza el. Ekkor a kis sötét tünde is támadásba lendült, két rövidke szó után, amit nem értettem, a vámpírt vette célbe az utasítás nyomán, ami be is talált. A farkas célpontja mintha megőrült volna, meggyőződéssel állította, hogy fölösleges őt támadni, el is futott rögtön, a bottal hadonászó társa is így tett. A sárkány is kirepült az alagútból, és a vezetőnkhöz társult, aki nem vette rossz néven, hogy kizsebeltem, ellenben viszont megindult a többiek után, és végül a vámpírra vetette magát. Mivel ők nem hezitáltak sokat, így én is megindultam, miután meggyőződtem róla, hogy most megint gyorsabb leszek, mint előtte. Ellenfeleink a menekülést választották, így utánuk futottam, és a leghátul menekülő varázslót, akinek az arca ismerős is volt, de nem tudtam, honnan, megpróbáltam oldalba döfni, amikor beértem. Ez sikerült, le is sújtottam, azonban a csapásomat egy megidézett pajzzsal hárította a célpontom, ha sikerül neki, úgy igyekszem gyors csapásokkal ostromolni, hátha megtörik a varázs. Közben Ada beért minket, és ő is megtámadta a srácot, merthogy kiderült, nem tűnik olyan idősnek, sőt. A pajzs össze is tört, a nefilim pedig megszúrta az ellenségünket az oldalán, első ránézésre elég sikeresen, a mi szempontunkból. Ugyanakkor vegyes érzelmeket láttam rajta, egyszerre volt egy kicsit megkönnyebbült, és fagyott le egy rövid időre.A koncentrációm megtört egy pillanatra, amikor hozzánk közel két dárda is elszállt egymás után. Az egyik a hangokból ítélve eltalált valakit mögöttem, de nem fordítottam hátat, hogy megnézzem, kit, egy másik pedig hozzánk nagyon közel repült el. Gyorsan visszazökkentem a harcba, és a már amúgy is sebesült mágust elkezdtem vadul támadni.
Ahogy az áldozatomat próbáltam végre eltenni láb alól, egy kékes villanást észleltem, ahogy pedig odanéztem, épp azt láttam, hogy leég Adáról a ruházat szinte teljesen, nem sokon múlt, hogy minden ruhája leessen róla. Magamban füttyentettem egyet, de aztán észbekaptam, és tovább támadtam az áldozatom. Nem adta magát könnyen, hátravetődött, és ordibált, hogy tűnjek el,  Ilyen sebesüléssel nem tarthatott már ki sokáig. Igazam is lett féligmeddig, végre el tudtam többször is találni ellenfelemet itt-ott, azonban ő hirtelen megsorozott egy adag kék, fénylő valamivel. Az arcomat egy kissé összekarcolta vele, azonban ami nagyobb baj volt, hogy a fél szememet kilőtte vele. Felüvöltöttem, és összegörnyedtem fájdalmamban. Majd feldühödve arra döftem teljes erőből, amerre az ellenfelem lehetett, látni nem láttam, mert káprázott az egyetlen ép szemem is. Sok gondolat futott végig ekkor az agyamon. Mi lesz, ha így marad? Hogy tudok majd dolgozni, mi lesz velem? Nagyon féltem, hogy ezután az életem már nagyon rövid lesz, noha láttam már félszemű zsoldost, nem is egyet, de akkor se hittem, hogy nekem sikerülhet majd így túlélni.
avatar
Lance Kalver
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos

Hozzászólások száma : 75
Join date : 2016. Dec. 15.

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 3.
Tapasztalat:
2290/2500  (2290/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Theo Wagner on Szer. Szept. 20, 2017 5:33 pm

Ahogy hátráltam, a jobb oldalamon egy ismerős hang szólalt meg. - Üdvözlet. Ebben a teremben nem tartózkodhat senki. Ha eltévedtél, szívesen mutatom az utat. - Ahogy odanéztem, gerard volt az. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem csak ez a begyöpösödött vámpír fog nekem segíteni, és az esélyeink is javultak, netalántán csak pár végtagot vesztek el a komplett elhalálozás helyett. De az első szavak ahogy megláttam Gerardot zavarodottságomban csak ennyik voltak.
-Ger? Te mit keresel itt?
A Dornburg megrántja talárjának nyakrészét, és szúrós szemekkel néz titeket, ellépve a füst útjából
- Ti lennétek az ígért betolakodók?
- MÁR MONDTAM, HOGY A KÉMÉNYSEPRŐK VAGYUNK! Jé, üdözlehelletem Gerike. - Halljuk a füstben álló személyek egyikétől, de mire felfoghatnánk a zagyvaságot amit öszehord, mintha nem tudnánk az igazi szándékáról újra felszólal. - Nem beszélhetnénk ezt le kultúrált embe...selfek és démonok módjára?
Ger tovább folytatta az éles nyelvek csatáját, melyet a nagyobb harchűvös szele kezdett felkavarni. - Ha valóban kéményseprő vagy...fordíts nekem hátat és kezdj el tőlem távolodni. - felelte ijesztő, gonosz hangon.
- Tényleg, Theo még nem is tudtunk köszönni. Kutatni jöttem, akárcsak te.
Végignézett a dízses társaságon. Kis ideig gondolkodott, majd elmosolyodott.
- Fontosabb kérdés, hogy mi a pontos célotok. Áruljátok el, miért jöttetek fel.
Közben lassan elkezd felém hátrálni. Odaszól hozzám és a Dornburghoz.
- Kezdjünk el visszavonulni...lassan - hogy a többiek válaszát azért hallja.
Gerard a maga módján nekikezdett a cserfes beszédbe. Én abbahagytam a füst fújását, mivel innen már bőven elég lesz, és majd úgyis szépen körbe lengi a termet.
- Ó örülök ger hogy van egy közös pontunk. Egyetlen problémám van, hogy amit elpusztítanak, azt már nem tudjuk kutatni.- Szólok hozzá miközben a botomat erőwen markolva, bal kezemben a könyvemet készenlétben tartva figyelem a füstön keresztül a szürkés foltokat.
Ahogy Ger közelebb ér hozzám, a szituáció egyetlen lehetséges megoldását súgja hozzánk.
- Én benne vagyok - Válaszolom neki, majd fél füllel a vámpír válaszára is figyelek, míg a tekintetemmel a füstöt kémlelem.

Gerhez már érkezik is a farkas, melyel valahogy elbánt ideiglenesen, de nem örökre, de ezzel a tempóval el is slisszolt.
Ahogy ger intézkedett a farkasról és hátrálni kezdett, énis megindultam gerard után, figyelve nehogy akármi is hátba találjon.

Ahogy futok előre, hátra pillantok, és két dolog is meglep. Az eggyik, hogy a farkas fura bizsergető érzéssel halad át a lábaimnál gerard után, a másik pedig hogy az ismerős arcú zsoldos, valamilyen oknál fogva, már majdnem utolért, és tekintetéből nem éppen egy elfelejtett kézfogás bepótolása a célja. Ahogy közeledik a kardja, megszólalok. - Glas schild - Ekkor egy kék pajzs manifesztálódik a kezemen, melyel a támadását akarom kivédeni, és persze ha az időm adja, akkor pár arkán lövedékkel is megsorozom, mivel ilyen közelről, csak sikerül vele megvakítanom, vagy esetleg kicsit elkábítani.
Ahogy megérkezik, és szúr, a pajzsom valamilyen szerencse folytán levédi a támadást, de az érkező félangyalra nem számítottam, ezért sikerül egy sikeres szúrást bevinnie az oldalamba.

Ahogy a lándzsa az oldalamba fúródik írdalmatlan fájdalmat érzek. Megpróbálok hátrafele haladni, minnél gyorsabban, amennyire a seb és a fájdalom engedi. Közben a zsoldos oldaláról mégegy üvegpajzsot emelek, ami talán kitart addig, ameddig gerard fedezőtüze ide nem ér, és hátrébb nem tudok vonulni. A lándzsa kivédésére, legrosszabb esetben, a varázskönyvemet próbálom meg használni, ha az még egy szúrásra készülne.
Szerencsémre a félangyal félbehadja a támadást, pedig nagyon gyorsan végezhettek volna velem. Ehelyett Gerard felé veszi az irányt, a hitének lángoló tisztító tüzével a szemében, mely tekintetet szegény átka miatt tisztátalannak vélt barátomra szegezi.

A zsoldos támadásainak hevében hátra vetődök amennyire csak lehetséges, és amennyi erőm van, azt mind belefektetem az arkán lövedékek hadába, hogy az arcát teletömjem minnél többel, hátha tesz vele valamit. - Tünjél már el innen ordítom - . Közben amennyire lehet a lábaimmal próbálom elrugni magamtól a zsoldost.

Ahogy a zsoldos felém támadt, észrevettem, hogy a szemei tágra nyilnak a kéken izzó arkán lövedékek láttán, melyből egy a szemét is kilőtte, és másik pár szétvágta az arcát.
A találatnál igen örültem, de éreztem már nem húzhatom sokáig. Ha valaki nem lát el, akkor idővel elfogok ájulni. De mire ez átfuthatott volna a fejemen, addigra a földön szenvedő félig vak zsoldos, felém döfött egyet a tőrével, mely majd kiderül, hogy sikeresen kivédhetem e.
avatar
Theo Wagner
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 99
Join date : 2017. Jan. 13.
Age : 19

Karakter információ
Kaszt: Arkán mágus
Szint: 3
Tapasztalat:
1805/2500  (1805/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Crispin Shadowbane on Pént. Szept. 22, 2017 3:22 pm

  Hát, a bemutatkozás nem úgy sült el, ahogy én arra számítottam. Igazából a legjobb kimenetel az lett volna, hogy néhányan - pontosabban mind azon kettő személy, aki rajtam kívül jelenleg a teremben tartózkodott - nevetett volna egy jót, szépen összebarátkozunk, aztán megmutatják nekem az utat a legközelebbi kocsma felé, vagy a borospince irányába küldenek...netán megmondják, hogy hol is van az az átkozott kő, amit a démon barátunk kért, és nem mellesleg fogják és kinyírják helyettünk az itt lakozó nem túl barátságos, torony-lebegtető Mélységit Na, EZ lett volna a legjobb kimenetel - egy söröskorsóval a kezemben, székben hátradőlve élvezni a helyzetet, miközben minden szépen elintéződik magától. Ezzel ellentétben a helyzet már nem volt annyira biztató. Egy átkozottul butuska kis személy mindenféle hülyeséget kezdett el kiabálni, mint például "Itt az ellenség" meg ilyenek. Utána meg füstölögni kezdett magában.De még hogy ha magában tette volna...de neeem, neki aztán az egész átkozott termet szép lassan fekete, maró matériába kellett terítenie. Eléggé kiégett egy személyiségről van szó, és akkor még az igazán sötét sötét elfeket hívják Füstösnek? Akkor ez az alak még is, micsoda?! Füstös ember? Menjen a füstölőbe, ha ilyen vágyai vannak, desznyó vágáskor a falusiak kifejezetten örülnének a szolgáltatásainak.
  Éppen ezen okokból kifolyólag abba is hagytam a ruhám teljesen felesleges porolgatását. A szellőző felé pislantottam, hogy mikor fog kibukni onnan teljes valójában és dögösségében Ada. Bár mondjuk a teljes "dögösséget" most inkább visszaszívnám, tekintve, hogy az én szárnyaskám eléggé nyomorultul érezheti magát oda bent, a kis zugban, amiben még nekem is egészen nehéz volt átpréselnem magam, pedig aztán nem is szárnyaltam. Két teljesen felesleges mozdulat között a hátráló varázslóra néztem, aki nem is volt ló, de varázslatosan hülye volt. A ló részét meg majd megkapja egy hímnemű egyedtől hátulról - legalábbis nagyon remélem. Szóval, a kis varázslónk - nevezzük csak egyszerűen Nyomorult Egyesnek, hátrált és a vele tartózkodó vámpírt is valami hasonló jellegű mozdulatsor elvégzésére buzdíthatta, legalábbis gondolom én, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy ezek hátrálnak tőlem, mint ha valami ragályos betegséget hordoznék. Én meg hát, nemes egyszerűséggel az orrom elé biggyesztettem a sálamat, hogy legalább ezt a gaz anyagot ne lélegezzem be, de az apró kis tüskékből álló mélyfekete felhő már így is elérte a szemeimet, heves pislogásra és sűrű könnyezésre kényszerítve. Olyan megható volt ez az egész jelenet! Hogy tovább fokozzuk a dramatikus jellegét a dolgoknak, egy régi ismerős hangja köszönt vissza. Egy időre úgy éreztem, mint ha még mindig Millingen-ben lennénk, és a hülye báró még hülyébb szolgájának kísérleteinek eredményét takarítanánk fel némi kultista söpredék kíséretében. A melodramatikus érzéseket egy bizonyos démonfiú jelenléte, pontosabban hangja váltotta ki.

- Üdvözlet. Ebben a teremben nem tartózkodhat senki. Ha eltévedtél, szívesen mutatom az utat.
- MÁR MONDTAM, HOGY KÉMÉNYSEPRŐK VAGYUNK! Jé, üdvözlehelletem Gerike.
  Replikáztam csak úgy mellékesen, mint ha nem ismertem volna meg egyből a hangját. Ami igazán meglepő volt, hogy Nyomorult #1 is felismerte őt és régi ismerősként üdvözölte. Óh, milyen szálak fonódnak még itt össze?
- Ger? Te mit keresel itt?
~ Valószínűleg nem sokat. Eléggé olcsón adhatta magát, ha most meg a vámpeszok és a Mélyseggi szolgálatában áll. Már mint határozottan abban kell állnia, ha itt mutatkozik, és úgy viselkedik, mint ha Ő lenne a ház ura.~
~ Közben pedig egy kis senki. Önbizalom túltengésben szenvedő, badass wannabe démonka.~
~ Jé, üdv Kiril! De rég hallottam már a hangodat. Hogy vagy tesó?~
~ Óh, nem térhetünk vissza a régi átkozódós rendszerhez? Te úgy köszöntesz, hogy "Már megint mi a retkes faszentet akarsz itt Shea?" én pedig valami hasonlóan epés megjegyzéssel vágok vissza, és lerendezzük az egészet.~
~ Óh, nem menekülsz előlem. Ha most alakot öltenél, kapnál tőlem egy igazi tesói ölelést...~
~ Ölelgesd inkább Roro-t, vagy a csibe szeretődet.~
~ CSIBESZERETŐ? NA TAKARODSZ TE A TUDOD HOVA!!!~
~ Na, így már sokkal jobb.~
  Hallattszódott Shea/Kiril elégedett hanga, mint aki valami hatalmas eredményt ért el. Mocskos kis szemét, hát ennyire azt akarja, hogy egy utolsó kis cafkaként, kapcafaként kezeljem őt, mint ahogy eddig tettem? Óh, meg kaphatod ezt tőlem drága "barátom", ha ennyire nagyon erre vágysz.
- Ha valóban kéményseprő vagy...fordíts nekem hátat és kezdj el tőlem távolodni.
  Ger határozottan meghúzott egy vonalat a nem túl hosszas ismeretségünk és a Mélységi csicskás vérszopók között. Hogy dolgozhat valaki ezeknek a hülyéknek? Miért állt az Ő oldalukra? Jajjj...miért akar mindenki annyira a halál listámra kerülni? Mert hogy ezek után, ha bármelyikünk is túléli ezt az egészet, és találkozunk, már biztos, hogy nem fogok neki köszönni, maximum pengével előre.
- Olyan Istenségek nincsenek, hogy én egy férfinak hátat fordítsak, hát még ennyinek!
   Öhm, helyzetelemzés: most már három fősre duzzadt nem túl barátságos fogadó bizottsággal nézünk szembe, akik kocsma helyett a legközelebbi bitófa pontos koordinátáit adnák meg, némi kíséret kíséretében. Kísértetiesen sz.r a helyzet, azt meg kell vallani. Ez lesz az új vallásom: "Szar helyzet". Szerintem lenne pár követőm. Na de ideje elővenni a legudvariasabb formámat és a kulturáltság posványos mezeire visszavezetni szegény elkallódott társaságunkat.
- Nem beszélhetnénk ezt le kultúrált embe...- egy sanda pillantást vetettem Nyomi Bérenc Egyre, és rájöttem, hogy ezt még csak ember számba se tudom venni, szóval gyorsan javítottam is- ...selfek és démonok módjára?
~ Csak most meg a vérszopó kompánia képviselője ne sértődjön meg, hogy Őt kihagytam a felsorolásból.~
  Csak hogy a kompánia tényleg ne legyen annyira egyszínű és unalmas, csatlakozik hozzánk Ada is némi pihe kíséretében. Szárnyai halkan csapdosnak, és felfogják az esés nagy részét, így puhán ért talajt mögöttem. Ha nem lennének annyira kiélezve az érzékeim minden féle mozgásra és hangra, meglepődtem volna, amikor közönyös, de egyben bíráló hangján vonja kérdőre a jelenlévőket. Óh, hogy én de imádom ezt az aranyos céltudatosságot!
- Démon.
~ Tudod, drága, van neve is. Bár most leginkább nevezzük őt Áruló Mocsoknak...~
- Miért jöttetek ide?
~ Valószínűleg azért, hogy jól megnézzenek minket maguknak, és eldöntsék, hogy milyen módon elkészítve tálaljanak fel minket a győzedelmi vacsorán.~
~ Kussnye van Te átkozott.~
~ Tudod, még mindig nem rendelkezek azzal a szervvel, ami alkalmassá tenne engem arra, hogy hangot adjak ki, ezáltal még mindig nem tudok kussolni. Hányszor mondjam ezt el neked?~
~ HÁNYSZOR MONDJAM EL, HOGY KOMOLY HELYZETEKBEN NE SZÓLALJ MÁR MEG!! A gúnyos megjegyzéseidet tartsad meg magadnak...~
~ De ha hozzád beszélek, akkor is magamhoz beszélek...pontosabban magunkhoz. Szóval jól vigyázz, hogy miképp fogalmazod meg a felszólításaidat és parancsaidat Ropika...~
~ Ropogósra fogom rugdosni a petyhüdt seggedet ezért...~
  Szerencsére Józsika a megfelelő pillanatban zuhant le mellénk ahhoz, hogy elvonja a figyelmemet, és ne halljam meg Shea valószínűleg igen csak elmésnek szánt - de valójában igen csak szánalmas - visszabeszélését. Manapság csak úgy potyognak a selfek és angyalok az égből. Ősszel levelek hullanak, ilyenkor meg bátor felfedezők. A fiú nem szólal meg, csak kezét a kis Hazugságok Könyvére kulcsolja, úgy készül arra, hogy bemutatkozzon az ellenségnek. Még jó, hogy Ő oda csapódott Ada mellé. Egy szentfazék jól jön a démonok és piócák ellen. Aztán nemsokkal rá már Láncoska is megérkezett egy remekül bemutatott gurulás kíséretében, és mögüle mint egy fogságból szabadult vérszomjas lidérc, Dracon is kiszállt, szárnyait szélesre tárva, kaffogó fogakkal, kieresztett karmokkal, vérre szomjazva. Óh, mondtam már, hogy ne basszátok fel Dracit? Nem túl ajánlatos és határozottan káros az egészségre! Az egész bemutatkozós buli végszavaként még a torony csicskája is elkezdett menőzni és rebegtetni a ruháját, mert biztos olyan meleg van idebent, hogy megizzadt és szellőztetnie kellett. Szerencsére a füst eléggé maró, így nem érezzük meg az izzadtság szagát.
- Ti lennétek az ígért betolakodók?
- Amúgy meg, kedves vámpír uram, tudja, az ígéret szép szó...ha már be voltunk ígérve, a fenéért sem akarnám elrontani a bulit!
  Bár azt a fene se tudta, hogy ezek ennyire számítottak ránk. Már mint...most komolyan?! Ez az átkozott torony vagy háromszáz méter magasan repked a föld felett, még is, hogy a rákba számítottak arra, hogy majd itt valaki meg fog jelenni? De úgy látszik, hogy akármennyire is kevés esélye volt rá, azért felkészültek minden eshetőségre. Utálom a vámpírokat. Utálom a Mélységieket és a Démonokat is! Átkozott átkozottak. Ja, várj, én is az vagyok. De én a Menő Átkos Fajból származom, nem a Mocskos Áruló Fajból. Eh...határozottan kezdett olyan érzésem lenni, hogy itt bizony nem fogjuk megbeszélni a helyzetet jó fiúk módjára. Miért kell mindennek a harcról szólnia? Bár Ők legalább beszélgetnek egymás között, legalábbis látom, ahogy Ger és ÁrgusMágus beszélget valamiről, mint ha éppen egy kocsmában lennének és amúgy nem túl mellékesen egy kérdést is hozzánk vág nem túl kedves démonfajzatkánk.
- Fontosabb kérdés, hogy mi a pontos célotok. Áruljátok el, miért jöttetek fel.
~ Egy kis hegyi levegőt szívni? Az orvosom azt mondta, hogy az jót tesz a tüdőnek, az agynak és az idegrendszernek is. A tüdőnek határozottan nem tesz jót, ezt már most megállapíthatjuk, amikor ennyi fekete füst szálldos idefent. Az agynak se éppenséggel, mert kezdem elveszíteni az a szervemet, aminek létezésében eddig is erősen kételkedtem. Az idegrendszerem meg már évtizedek óta romokban hever. Miért ilyen inkompetens orvosokhoz járok én?!~
- Miért árulnánk el, hogy miért jöttünk? Na jó, neked, de csak neked elmondom!
  Fordultam Gerus felé, miközben alaposan végig mértem a leendő csatánk helyszínét. Azonban nem találtam semmit sem, ami jelentős előnyhöz juttatna minket, bár egyelőre még a számbeli fölény nálunk van, de a démont láttam már a kísérőivel együtt még Millingen-ben, és ha Ők is itt vannak a közelben, könnyen ellenünk fordíthatják a helyzetet. Azt is biztosra veszem, hogy a vámpír se egyedüli ebben a toronyban, az Ő cimborái is betoppanhatnak. A kis suhanckáról semmit sem tudok, a rejtélyes mini-bábú meg azóta se mutatkozott, hogy leugrott a szellőzőből. Konklúzió: hamarosan csúnya véget érhetünk és még visszavonulni se tudunk. Megoldás: beszéljünk össze-vissza minden féle hülyeséget, mert az határozottan jó ötlet!
- A lenti tábori latrinák ritka hülyén voltak megoldva, gondoltuk, itt fent szebb árnyékszékek lesznek!
- Végzünk a fenevaddal.
  Csendült fel Ada hangja, aki egy sokkal hihetőbb magyarázatot adott arra, hogy mi még is, mit keresünk ide fent. Na jó, lehet, hogy ez is a tervek között szerepelt amúgy, de még is, ki tartja fejben ezt a sok feladatot? Én TÉNYLEG az árnyékszéket keresem. Remélhetőleg menet közben a "fenevadra" is rátalálok. Óh, milyen lehetőségek! Óhh...árnyékszék. A mélységiek a sötétben, az árnyékban élnek. Tehát...ha őt széknek használom, az már teljesíti a feltételeket ahhoz, hogy literally "árnyékszéknek" nevezhessem. És innentől már csak egy lépés választ el attól, hogy a Fenevadat...nemes egyszerűséggel lecsurgassam. A hólyagom már amúgy is kezdett kicsit telni.
~ Most jobban belegondolva...akárhányszor összefutottunk a többiekkel, egyszer se láttam őket, hogy elvonultak volna a bokrok mögé. Ahogy a könyvekben sem írják, hogy a hősök elmentek könnyíteni magukon Sőt, én se voltam már egy jó ideje. Lehet...lehet, hogy mi csak egy könyv szereplői lennénk? Áh, nem...kifejezetten hülye ötlet. Ki lenne az az elmebeteg, aki ilyen karaktereket talál ki? Ez sajnos a valóság...mindenki annyira be van rosálva folyamatosan, hogy állandósult nálunk a székrekedés...~
- Ada, Józsi...
~ Tényleg használnom kéne a rendes neveket...?~
-...tiétek a démon. Lánci, te jössz velem.
~ Uh...édes kettes a Láncos fiúval? Csak magához ne láncoljon. ~
~ Hogy mi...? Kiril, légyszi, most komoly dolgokról van szó!~
~ Mint a székrekedéses regényhősökről?~
~ Háááát....oké, nálad a pont. De most már ideje komolyodni!~
  És ezt a gondolatmenetet át is ültetem a valóságba azzal, hogy határozott léptekkel indulok meg a füstgépet játszó kisfiú felé, akinek valaki hatalmat adott a kezébe, és erre ez a szerencsétlen meg vissza akar élni vele. Viszont mielőtt még ténylegesen neki is veselkedtem volna a feladatnak, egy határozottan farkasra emlékeztető valami jelent meg Gerard mögött, aki volt olyan kedves, hogy megölelgesse és nyalogassa őt - vagy is hát, ha nem akarunk kedveskedő szavakat használni, akkor : volt olyan jó fej, hogy megtámadja őt. De nagyjából csak ennyi időt tudtam szánni az amúgy fenséges teremtménynek, pedig szívesen elnézegettem volna még. De most harci szituáció volt, az első lépéseket megtettük, és innentől kezdve leginkább a varázslóra kell összpontosítanom. Egy határozottan csengő "Sacra Lux" felkiáltásra azért még félre kaptam a fejemet, csak hogy lássam, ahogy a vámpírt is kezelésbe vették. Király, mindenkinek kijutott a maga párja.  
  Na, MOST már azért induljunk meg! De neeem, baszki, már megint valami megakasztja a figyelmemet. Ejj, ezek a gyerekek nem képesek nyugodtan a sejhajukon ücsörögni. Ada farkasozik - legalábbis gondolom hogy Ő - ami mondjuk eléggé melengette a szívemet, mert kicsit olyan volt, mint ha engem hívott volna segítségül; Józsika a vámpírt készült éppen megpirongatni...Lánci meg baszdmeg fogja és csak úgy kilopja a tetves kardomat a hüvelyéből! Mi a rák...? Hol van az övé? Ne idegesítsen fel, hogy fegyver nélkül jött fel ide. De hát....mindegy, tök mindegy, rohadjon el...úgy se használtam azt az átkozott fémdarabot. Vigyed csak Isten hírével, de a végén azért kérem még vissza!

- Hasztalan! Hasztalan! Hasztalan!
  Hallom Ger önelégült orditozását. Igen csak vissza kellett fognom magamat ahhoz, hogy ne vizsgáljam ki, még is, mi váltotta ki nála ezt az örömteli hangvételt, de nem volt rá időm és kapacitásom. Az elsődleges célpontom viszont meggondolta magát, átértékelte a helyzetét és arra a meglátásra jutott, hogy neki a démon mellett jobb helye lesz. Így én is irányt változtattam és most már láthattam azt is, ahogy a farkast kínozza az Áruló. Harag gyúlt a mellkasomban, és csak egy hajszál választott el attól, hogy neki rontsak a démonnak...de aztán útirányt választottam és a vámpír felé vetődtem. Alkalmazkodni kell a folyamatosan változó harctéri szituációhoz. Ada és a farkasa remélhetőleg egy ideig lekötik Ger-t. Remélhetőleg Lance továbbra is foglalkozni fog a varázsló tanonccal, mi ketten pedig leszedjük a vámpírt. Pontosabban hárman. Mert hogy csatlakozott hozzánk Dracon is. Nem tudom, hogy a "Sacra Lux" mit akart jelenteni, de nem nagyon hatotta meg a vámpeszt. Sőt, még ideje is volt arra, hogy taktikázzon. Egy ideig úgy látszott, mint ha Geriék után rohanna, aztán észre vett engem és egy "Operientes!" felkiáltással közeledő Jozef-et is, így inkább maradt a helyén, ahogy jó kisfiúhoz illik. Végre elég közel kerültem hozzá, hogy lecsaphassak! A kis novícius is velem volt, tőrrel a kezében...MIÉNK LESZ A DIADAL! YEAAAH!

"Hello Darkness my Old Frieeenddd...."
  MIÉNK LESZ A DIADAL! YEAAAH!
WHAT THE ACTUAL F?!?!?CK!
OH GOD, WHY?!
  Na igen, valami ilyen reakciók suhantak át a fejemen, amikor a lepedő akrobata - vagy is, hát, pontosabban ruha akrobata - kis förmedvény szó szerint értelmezte az "élére vasalt" ruha fogalmát, mert úgy pattintotta ki a talárját, hogy azok pengét formáztak, és mindkettőnk támadását laza eleganciával védte ki. Én meg csak pilláztam, hogy ez most még is, mi a büdös franc? KI AZ AZ ELMEBETEG, AKI A RUHÁJÁT IS FEGYVERNEK HASZNÁLJA??!! Hova kerültem én?! Mi a bánatos büdös kétszer a mocsokban megfetrengetett faluszéli kocsmából kiszabadult hízó koca méhéből származó alpárian taplóan ostoba fajankó gennyes orrából származó váladék ez?! Épp csak annyi időm volt, hogy hátra ugorjak ettől az új fenyegetéstől, Józsika kíséretében, mert NEKÜNK van eszünk. Dracon...Ő marad hű magához és értelmi szintjéhez és rárontott az adópírre, és csak a szerencséje mentette meg attól, hogy itt helyben kibelezzem - na meg az, hogy legalább Ő megkarmolta a kis szemetet. Jól van, Draci, még is csak okos vagy TE. Én soha sem kételkedtem benned! Jajj, hogy egyem meg azt a cukorfalat kis pofikádat én üngyüli-büngyülim.

~ Cris...mi a franc? Te, haver, minden rendben?!~
~ Draci szééép, a Draci jóó...a vámpír már kevésbé.~
~ Határozottan kezdek kételkedni az épelméjűségedben!~
~ Rohadjál meg! MÉG JÓ, HOGY KÉTELKEDNI KEZDESZ BENNE! SZERINTED MEKKORA KIBEBASZOTT SOKK VOLT A RELEVÁCIÓ A BÁNYÁKBAN?! AZÓTA EZZEL KÜSZKÖDÖK TE SZERENCSÉTLEN FAROK! CSODÁLOD, HOGY KEZD MEGBOMLANI AZ AGYAM? CYNE, CRISPIN, SHEA, KIRIL, RORO! BASZDMEG MAGADAT, NINCS SEMMI SE KURVÁRA RENDBEN!!!~
  Szinte izzottam a haragtól, ahogy éppen harc kellős közepén kezd el az agyam szórakozni velem. Egészen eddig csak elvétve jöttek elő a "tünetek", Millingen óta nagyjából mennyi...három tucat alkalommal? De kezdenek egyre sűrűsödni. ÉS határozottan érzem, hogy kezdek TÉNYLEG megőrülni. Hangosan mordulva vetem közelebb magam a vámpírhoz, hogy ne érjenek el a kardjai - vagy ruhái - miközben próbálom lerázni magamról a mellkasomat egyre jobban feszítő jeges érzést, vagy éppen próbálok megküzdeni az agyamban tomboló egyre erősebb sötét viharral. Erre meg még Kiril is köcsögösködik! DÖGÖLJETEK MEG MIND! Dühömet, elkeseredettségemet és minden érzésemet egy szúrásba összpontosítom, hogy eltaláljam a vámpírt, hogy végre kinyírjam azt a köcsögöt! Ő tehet mindenről! Óh, igen, vámpírkám....most téged szépen megbüntetlek az összes bűnömért. Jó, nem? Na, kacagj már! Ez a jó ötlet! KACAGJ, TE MOCSOK! VAGY DÖGÖLJ MEG!
- A másik közben segítséget hívhat.
  Jozef, ne most....légyszives, ne most. Ne zavarj meg engem. Inkább ez az, "Sacra Lux"-old a halálba ezt a förmedvényt. Hozz fényt ebbe a rohadt sötétségbe! A közelebbről intézett támadás - ami azért nekem se tett túl jót, bár a napszemüveg, ami varázslatos módon még a fejemen volt - némileg tompította a hatását, de a pofám előtt felrobbanó fénytől egy pillanatra vaksin pislogtam. A mellkas felé irányított támadásom sikertelen volt és ismét hátrálnom kellett, mert a vámpír vadul csapkodott a karjával. De ismét egy támadási felületet nyitott meg, amit nem átalkodtam kihasználni. Véget kell vetni ennek. Itt és most. Legyen vége. Mindennek. Legyen.
~ Vajon a drágalátos Élohim, vagy Isten, vagy ki is így gondolta a szavait? "Legyen", mondta Ő, amikor teremtette a világot, vagy legalábbis valami ilyesmit magyaráztak nekem a világról. Mi van, ha ezzel vetett véget egy előzőnek...és annak a maradványaiban élünk? Már mint élnek a hülyék, akik elhiszik a történetet. De az Ő istenségük hamis, ezt be kéne látniuk. ~
  Amire utólag jöttem rá, az az a tény, hogy egy nefilim és egy novícius jelenlétében még csak gondolatban se szidjam a drága Istenkéjüket, mert hatalmas szívás kerekedhet belőle. Ez akkor realizálódott bennem, amikor épp támadásra készültem. Pontosabban aljaskodásra, ez most mindegy. Szóval, épp neki rugaszkodtam volna, hogy letaroljam a vámpírt és a földhöz szegezzem, amikor valami kék úszott - pontosabban repült - a látóterembe, és mielőtt még reagálhattam volna, az az izé a mellkasomba fúródott. Ezen a ponton egészen biztosra vettem, hogy Élohim/Isten/Kreálmány büntet engem hamiskás gondolataimért. Teljesen megzavarodva a hirtelen, semmiből jött támadástól egy pillanatra lefagytam és csak néztem, ahogy az a kék izé csak szépen égeti szét a cuki kis bőrcuccomat, amely teljesen ráfeszült a testemre. Az első gondolatom az volt, hogy ha más nem, hát akkor ezen gyakorolhatom a célzásomat, és üríthetem a hólyagomat  - kettő az egyben akció!! - de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem lenne egy jó ötlet. Így inkább csak a sálamat kaptam le a fejemről, és azt fontam a dárda-szerű izé markolatára. Undorodva vettem azt is tudomásul, hogy a sál szélei kezdtek elszíneződni, és nemsokára lángra is kaphatnak, így gyorsan ki rántottam azt az izét a testemből és a földre dobtam, a sállal együtt, amit még jól meg is tapostam, nehogy itt nekem tényleg lángra kapjon. Na jól van gyerekek, azért az én türelmemnek is van egy határa, és MOST rohadtul de túl léptétek! Ez a kis sál az egyik kedvenc divatkiegészítőm és TI elakarjátok ezt puszitani?! Égő fájdalommal a mellkasomban - azért a lándzsa megpörkölte a bőrt - készültem fel rá, hogy most már tényleg lecsapjam a vámpírt és utána büntiben részesítsem Ger-t. Varázslatos módon ekkorra már Józsika kezében lévő tőr átalakult egy buzogánnyá - dafuq? - és azzal csapkodta az ellent - fuck yeah!

  NA MOST LESZ VÉGED, TE MOCSKOS KIS ÁTKOZOTT HULLA SÁPADT BŐRŰ VÉRSZOPÓ KREÁLMÁNY! HÁHÁHÁÁÁÁ, KÉSZÜLJ A HARCRA, S VELE A KUDARCRA!


"I've come to talk with you again...."

  TÉNYLEG VÉGED VAN, MOST MÁR SEMMI AZ ÉG ADTA VILÁGON NEM AKADÁLYOZ MEG! MUHAHAHAA, WATCH ME BITCH...
  Na, most ,hogy ennyire összeduráltam magam, és készen álltam egy mindent megsemmisítő csapásra...Nézzük csak, mi is történik? Hát PERSZE, hogy már megint valami megzavar engem. Ez rohadtul nem az én napom, de tényleg! Először a célpontom rohangál el, aztán találok egy másikat, aki a ruháit fegyverré változtatja, nemsokkal ezután kéken csillogó izzó lándzsa csapódik belém...és most meg egy bitch jön, hogy szórakozzon velünk. I hate my life!

- Vigyázz Józsi!
  Akarom ordítani. De csak terveztem. Mert ekkor valami fájdalom hasít belém, ahogy a cukorfalat kis csajszit figyelem, kezében karddal. Na most meg mi van?! Ada büntet, amiért ránéztem egy másik nőre, vagy mi? A fejem majd' szétrobban a fájdalomtól, és levegő után kapkodok. Csupán egy pillanatnyi ideig estem ki a lendületből a fájdalomnak hála, de így is értékes másodperceket vesztek, mire kiheverem a fájdalmat. Na jó, akkor értékeljük át: a vámpírral majd Józsi szórakozik...apropó, Józsikám. Elhiszem, hogy magányos a kolostori élet, de nem kéne minden alkalmat megragadni, hogy fetrengjél! A többiek vajon mit szólnának ehhez? Amúgy is...mi lehet velük? Na mindegy. Szóval Józsi éppen szórakoztatja a vámpírt, én meg akkor a leányzót veszem alaposan kezelésbe. Alaposan felszívom magamat, a kezem remeg az idegességtől és közben a semmiből beleúszik egy Mélységi képe is az elmémbe...vagy éppen a jelenet, amikor az apánk kínzott minket. Hangok kavalkádja vív háborút a koponyámban. Kezdek megőrülni. Rohadjak meg, tényleg kezdek megőrülni! Kiscsaj, kurvára rossz időt választottál ahhoz, hogy felbukkanj! MERT KAPSZ EGY ÁTKOZOTT ŐRÜLTET MAGADNAK! Áh, ahogy látom, Dracon is jön. A rémálom következő alakja. Miért világít kéken? És miért véresek a fogai? Miért lángolnak a karmai? Kinek a karja lóg a szájából??!
~ Cyne, koncentrálj! NE MOST ŐRÜLJ MEG BASZKI!~
  Lerázom magamról a rémképeket. Dracon visszatér a normális képéhez. Én meg rohanok a frissen érkezett felé. Ha elég közel érek hozzá, kap egy Dark Moon-t. Nem csak neki vannak köcsög kis trükkjei. És utánam két másodperccel Fehér Szellem is meg fog jelenni. Neked, kicsi ribanc, véged van!
avatar
Crispin Shadowbane
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos

Hozzászólások száma : 209
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 26
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Bérgyilkos
Szint: 5.
Tapasztalat:
5241/6250  (5241/6250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Feline Aiedail on Szomb. Szept. 23, 2017 6:57 pm

Szinte megkönnyebbülten rogyok meg kicsit, ahogy a dög mellkasán ülök. Mindenféle lé folydogál rólam, és ezek közül a vér a legtisztább és illatosabb. Azt hiszem nem akarom tudni, hogy mi van még összevert korpuszom romjain. Mivel rajtam nincs, így a hullán keresek egy tisztább ruhafoltot, hogy beletörölhessem tőröm, mielőtt visszacsúsztatom a tokjába. Erőnek erejével veszem rá magam a mozgásra, és elbotorkálok az ajtóig, ami a felfelé vezető lépcsőre vezet.  Át már nem lépek rajta, csak leülök a tövébe, fejemet fáradtan neki támasztom. Remélem lerohad a karom. Nem merem megnézni, hogy tényleges seb van e rajta, ami elfertőződhet. De az biztos, hogy fáj annyira. Rövid pihenőmet, csizmatalpak halk hangja töri meg. Fejem enyhén oldalra billentem, fülelek. Igyekszem lehetőleg minél hangtalanabbul felkelni. Fel sem tűnik, hogy mikor veszem elő, csak arra eszmélek, hogy a tőr markolata a jobb tenyerembe simul. Balom továbbra is élettelenül lóg az oldalam mellett. Izmaim feszülnek, készen az újabb harc lehetőségére. Ahogy a közelembe ér, lassan kirajzolódik az alakja. Már ennyiből biztos lehetek abban, hogy démon. Két hegyes, és egyenes szarv nyújtózik felfelé a homlokából. Túl sok minden tehát nem lehet. Pár újabb lépés után, már egész élesen ki tudom venni. A ruhája nem enged túl sokat látni belőle, de az alkarja rendesen szőrös, mégis azon kezdek el gondolkodni, hogyha hozzáérnék, vajon puha tapintása lenne-e, vagy inkább durva. Ahogy feljebb emelem a tekintetem, következőnek a lilában játszó szemeit kapom el. Egészen szép árnyalat, bár ezt nem tudnám teljes biztonsággal megállapítani ezen fényviszonyok… vagy inkább sötétségviszonyok között. De a szeme alatt húzódó fekete csíkokat azért még így is tisztán ki tudom venni. Szinte olyan, mintha sírna, pedig azt erősen kétlem. Eddig csupán erotomán démont láttam könnyezni. Megfigyelésem végeztével szeretnék megkönnyebbülni, de az iménti tapasztalataim nem azt mutatják, hogy ilyen könnyedén szét lehetne bontani a harc résztvevőit.
- Állj. Ki vagy és mi dolgod itt?
- Szép napunk van, nem igaz? - mosolyodik el, mint aki nem lepődött meg ottlétemen. Ez több mindent is jelenthet, de mindenesetre gyanús. Ahogy az is, hogy a mocsok ellenére, a mókus tökéletesen patyolat, ráadásul  halványan derengő burokban mászkál. Erre a napra azt hiszem elegem van a csiribácsikból.
- Gondoltam körülnézek, lent unalmassá vékonyodtak az események.
- Ha egy kicsit is jobban látsz a sötétben, megállapíthatod, hogy számomra nem olyan csodálatos. Veled ellentétben nekem nincsen olyan csiribím, ami tisztán tartana. - válaszolok teljesen nyugodt hangon - Lent? Mennyire...lent? - érdeklődöm gyanakodva.
- Nagyon lent. Olyan harminc lábnyira lent, az emberek seregeinél. És nem, sajnos a sötétben nem látok jobban, nekem csak a csiribím van.
- Hát, az sem utolsó, én is örülnék egy ilyennek. - mondom lemondóan. - Talán jobb is, hogy nem látsz. Nem festhetek túl elragadóan. És mi hajtja a kíváncsiságod? Barátságos, vagy ellenséges szándék a repkedő tornyok lakóival szemben?
- Sem egyik sem másik. Én csak egy írnok vagyok, feljegyzem a dolgokat, de nem befolyásolom. Legalább is nem közvetlenül.
- Hmm, egy megfigyelő. És, találtál már valamit, ami érdekes a számodra, halhatatlan? - irónia, vagy sértő felhang nélkül. Valamiért Yrsil jut eszembe, de azért még nem lankad a figyelmem. Mégis csak egy démonról beszélünk. Ritka az olyan békepárti, mint az én rókám.
- Épp találtam. Kit vártál itt ebben a csatornában, meine Eintagsfliege? - mosolyodik el a démon.
- Egy hullát. Csak még nem tudta, hogy az. Segítettem neki a felismerésben. - tiszavirág mi? Hát egy halhatatlanhoz képest biztos kevéske időm van. - Meg néhány undok kedvű patkányt. Meg úgy tűnik téged is. Sajnálom, nem hiszem, hogy túl sok érdekességgel szolgálhatnék végtelen unalmad elűzésében.
- Azt még meglátjuk. Azt hiszem meg kell látogatnom még valakit. További szép napot, Eintagsfliege. - indulna el mellettem, de kinyújtom oldalra a karomat előtte. Természetesen a felfegyverzett jobbat, mivel a másikat nem tudom. Lehet rossz ötlet, de a lehetőségeim korlátozottak.
- Nagyon sajnálom. De még ha nem is ártó szándékkal jöttél, azt a parancsot kaptam, hogy senkit nem engedhetek át azon az ajtón.
- Sajnálom, de már átengedtél. - mosolyodik el, ahogy egyszerűen átsétál a karomon anélkül, hogy bármit éreznék, majd az alakja hullámozni kezd és eltűnik.
- Francba! Sose bízz olyanban, aki varázsolni tud - morgom magam elé, és gyors léptekkel megindulok fölfelé, hátha még időben utolérhetem. A probléma az, hogy nem hallom, és nem is látom, hogy bárkit is üldöznék. Már éppen azon gondolkozom, hogy ebből bizony nagy baj lesz, amikor elérve a csatorna határán, csata zajai ütik meg a fülem. Talán már is nagy baj van? Ez nem hangzik jól, de mit lehet mit tenni? Megyek tovább. Az ajtón belépve mégsem az a látvány fogad, mint amire számítottam. Az udvarias, ámde csalfa démon nincs sehol, vannak helyette éppen elegen. Egy szárnyas angyalszerű lény, Gerardot foglalja le, újdonat mágus ismerősőm, aki barátom a fürdésben, elég rossz állapotban, a saját vérében tapicskol, az oldalán vert sebbel, amit vélhetőleg a rá fegyvert fogó tünde okozott, átrohan a képen egy fajtámbeli siheder, és a legjobb még hátravan: Surprise! Cyne segítségére, aki egy vámpírt öl éppen. A perifériáról még észlelek egy embernőt is, de ő nem igazán érdekel. Enyhén szólva is zavarba jövök. Arról sincs fogalmam, hogy miképpen voltam képes ezt az egészet ilyen gyorsan felfogni, és észlelni. Döbbenetemben csupán egyik lábamról a másikra állok, nem igazán tudva, hogy most akkor kinek is kéne segítenem. Cyne ellen nem megyek harcolni. Tényleg, ha már Cyne, akkor a kedvenc sárkánygyíkomnak is itt kell lennie valahol. És igen, meg is pillantom a drágát. A harc kezd egyre kevéssé érdekelni. Főleg, mert nem tudom, hogy kit kéne megtámadni. Éppen csak a fejemet nem kezdem el vakarni tanácstalanságomban.
avatar
Feline Aiedail
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jan. 21.
Age : 29
Tartózkodási hely : Amerre a szél fúj...

Karakter információ
Kaszt: Bérgyilkos, A Fejvadász Útján
Szint: 2
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Hilde von Nebelturm on Vas. Okt. 08, 2017 2:20 pm

A komédiást társaság végül nagy nehezen távozott a teremből, megkönnyebbült sóhajtással tehénkedett rá az asztalra, majd amikor a fehér hajba burkolózott démon visszatért, némiképp számon kérően fordult ahhoz, egy gyors kérdést irányítva felé.
- Követ úr, meg tudja magyarázni, hogy mi volt ez a bohóckodás, ami itt történt?
- Elnézését kérem, az előbbi színjáték miatt, a Gerard herceg úr már csak ilyen. De ezen felül új információ birtokába jutottam. Az állítása szerint orgyilkosok jutottak be a kastélyba, bár nem tudta megmondani hogy milyen úton, illetve milyen céllal. Ezenfelül még azt is megtudtam, hogy az a zsák, amelyet a szolgája cipelt, egy követ tartalmaz amely összeköti a mélységi erejét a palotával. Ha jól sejtem amiatt vagyunk még mindig a levegőben. Azonban sem az ellenfél új fegyveréről, sem a merénylők jelenlegi helyzetéről nem tudott többet mondani. Ennyit tudtam meg.
- Merénylők? Azt nem tudtad meg ki a célpontjuk? Nem szívesen futnék beléjük véletlenül.
Leonra pillantott, majd vissza maga elé. Ha más nem, tényleg érdekes információkat hozott a csodabogarak gárdája, társa burkolt felvetése pedig nagyon sok érdekes lehetőséget hordozott magába... Ha megtalálnák ezeket a merénylőket, könnyebbé tenné a dolgukat. Vajon Johannes miért nem kereste fel őket egyáltalán? Tudnia kell, hogy itt vannak, kétségtelen, hogy tudott volna nekik is segíteni, s talán a legegyszerűbbé tenni a helyzetet... Valami bűzlött itt.
- Hát, áll odalenn egy teljes sereg. Elképzelhető, hogy találtak valami módot arra, hogy pár embert feljuttassanak, vagy esetleg Herr Nachtraben nem bízta a dolgot a véletlenre, és ő maga hozott fel hivatásosokat. Mindenesetre szerintem érdemesebb lenne beléjük futni, mint elkerülni őket, hátha közös nevezőre jutnánk...
- Nem lenne egyszerűbb visszahívni Gerard urat, és elpusztítani a gömböt? Akkor a kastély lezuhanna, és nem hiszem, hogy egyhamar újra repülne. Ezzel talán még jobban is járnánk.
Keserűen elmosolyodott, leginkább magának, nem másnak. Korábban pont ő volt az, aki olyan nagyon emlegette a mélységinek a megölését, de sajnos kétségtelen bolondság volt, s most, hogy más szájából jött, az előbbieknél is jobban elszégyellte magát.
- A merénylők a hasznunkra lehetnének még, ha kellő feltűnést és elterelést jelentenek... Már, ha úgy döntünk, hogy Karl nagyúr megölése a megfelelő lépés. * Larsra pillantott, majd vissza az asztalra, s megrázta fejét. * - A gömb is egy lehetőség, de bevallom, ezelőtt nem gondoltam bele a ténybe, hogy jó eséllyel az egész kastély lezuhanna akkor, akár egy családot kiirtva, nem beszélve az alattunk lévő seregekről...
- Hmmm. * A démon leült, majd nem is olyan sokára egy fiatal vámpírnő jelenet meg (Vajon tényleg fiatal volt?), s egy kancsó bort hozott. A sötételf kívánsága legalább teljesülhetett, ha más nem is. - Egyetértek a Hilde kiasszonnyal. Ha cselekedni akarunk, ennél jobb alkalmunk nem lesz. Ha még ennél is tovább húzzuk a döntést, kicsúszik a lehetőség a kezünkből. Én úgy vélem hogy végeznünk kellene vele. A kérdés már csak az, hogy velem tartanak, vagy inkább elmenekülnek ?
- Én a diplomatahölggyel tartok, így a véleményem nem releváns.
Szemei a teremben lévő másik vámpírra fordultak. Eiryn rövid találkozásuk alatt roppant logikus nőnek tűnt, akit mégis valamilyen megmagyarázhatatlan művésziesség mozgatott. Kiegyensúlyozott volt, mégis a maga módján nagyon furcsa. Talán kedvelte, bár ebben nem volt biztos, mégiscsak alig ismerte.
- A tornyot semmiképpen se bántsuk. Mind látták a várost odalent, ugye? Senki sem volt ott, és ha lezuhanna a torony, az egyszerű mesterek a gyerekekkel együtt meghalnának. Mellesleg én sem terveztem még elhunyni, és valószínűleg mi sem tudnánk elmenekülni időben.  Sajnos tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha Karl nagyurat kivonnánk a mélységi befolyás alól, amihez úgy tűnik, gyilkosságon át vezet az út. Kénytelen vagyok egyetérteni, és ha kell, segítek is, bár nem tudom, mihez kezdenének egy ilyen akció során egy ékszerésszel...
- Az én álláspontomat már ismerik. Már csak az a kérdés, hogy akkor mégis hogyan végezzünk vele.
Figyelte a sötételfet, majd figyelte azt is, ahogy kitöltött egy adag bort, s végül inkább az üvegbe ivott. Egyszerre találta roppant komikusnak, s mélyen tiszteletlennek a dolgot, de valamiért nem tudta magára venni, úgy sem ivott volna bort, vért viszont annál jobban... Azzal miért nem kínálták meg őket egyáltalán? Mi ez a mocskos disznóság? Röhejes, hogy egy vámpír nem kínál meg egy vámpír vérrel... Lehetőleg friss vérrel, zamatossal. Egész régen fogyasztott, titkon reménykedett, hogy legalább itt megkínálják majd ezzel, de ez nem történt meg, s bármennyire is kár, valószínűleg így is marad a dolog. Ahogy így ezt átvezette magában, nyílt az ajtó, s egy inas fáradt be. Szavai egyértelműek és tiszták voltak, nem teljesen sejtette, hogy miért volt erre szükség, de felemelkedett, s követte a férfit, még így utoljára elbúcsúzva a teremben lévőktől.
- Fräulein Hilde von Nebelturm, Herr Leon Wittman és Fräulien Eiryn von Nebelturm, az egyik nagyra becsült vendégünk látni kívánja önöket. Úgy mondta az ügy halaszthatatlan és Johannes nagyúr is megerősített ebben.
- Köszönöm a tárgyalásra való lehetőséget, Urak. Remélhetőleg megtaláljuk a megfelelő megoldást, de ha úgy tűnik, hogy nem, akkor a vendégszobákban megtalálnak. További jó tárgyalást önöknek.
- Enyém volt a megtiszteltetés. 
- Remélem még találkozunk szerencsésebb körülmények között. Addig is viszont látásra, uraim!


A kisebbik csipetcsapat megindult hát az inast követve, aki a hatalmas kastélyon vezette őket, kacskaringós folyosókon, tekintélyes boltívek alatt át. Tényleg csodálatos látvány volt, s jól sejthető volt a vámpír kőművesség az épület vonásain, ilyet ember valószínűleg nem is tudott volna... Vagy ha igen, jól titkolták. Végül pár forduló után egy ajtóhoz értek, ahol az inas meghajolt, majd megszólalt.
- Erre fáradjanak kérem! A nagytiszteletű vendég már várja önöket odabent.
Belül egy palástba bújtatott aranytallér várta őket, ék alakú maszkot viselt poros csuklya alatt, leginkább furcsa volt, s görnyedt, nem is tudta kihez hasonlítani ezt a megmagyarázhatatlan teremtést, gyanús és baljós volt, de így ránézésesre nem gonosz, a merő semlegesség színeit viselte, ha igaz, az arany nem a déliek szívének csücske volt. Gyanakvása csak egyre jobban éledt, ahogy az megszólalt, éteri és démoni volt hangja, de semmiképpen se olyan, amit embertől várt volna a vámpírleánya. Kurtán meghajolt a férfi (?) előtt.
- Örülök, hogy ideértek.
- Üdvözlöm, tisztelt...?
- Örvendek.
- Eiryn Nebelturm, örvendek a szerencsének.
Eiryn inkább egy csöppet vámpíri példát követett, de Leon szerencsére azt az irányt képviselte amit ő, nem mutatott túlzottan sok barátiságot a furcsa idegen felé, s inkább várta annak bemutatkozását, mint sem, hogy maga fedte volna fel személyét.
- Hontheimus vagyok, hogy honnét, arról nem számolnék be egyelőre. Foglalkozásom tekintve mágus vagyok és pap. Valamint a béke híve. És azt is tudom, hogy le akarják beszélni a vámpírokat az ötletükről.
- Örvendek a találkozásnak, Hilde. Dél érdekeit képviselem a tárgyalásokon. Ő pedig... * Leonra mutatott, majd bólintott a férfi kérdésére. Furcsán sokat tudott itt mindenki * - Így van.
- Leon Wittman. Szolgálatára.
- A lényegre térek: Szeretném, ha megölnék Karl von Dornburgot.
Semmitmondóan konstatálta a furcsa idegen szavait, lassan meg sem lepődött azon, hogy a földön minden szerencsétlen Karl halálát kívánta, úgy tűnt, tényleg nagyon sok gyufát húzott ki, s el se tudta képzelni, hogy aki most beszélt, éppen melyik skatulyából való volt.
- Ma meglepően sok ember akarja, hogy Karl von Dornburg elhalálozzék. * Jegyezte meg már-már komikusnak találva a kialakult helyzetet. * - Nyilván meg kell értenie, hogy nem sok információt adott eddig nekünk arról, hogy miért is kívánná von Dornburg halálát, s hogy ki is ön. Ezt előtte szeretnénk tudni
- ... szerintem nem fogjuk tudni elhagyni a tornyot amíg nem hal meg... * Hajolt közelebb a férfi, súgva neki, a szöveg másik felét végül az idegennek célozva. * -  És Önnek, ha szabad kérdeznem mi
- Szabad megkérdeznem, hogy miért mindenki a KÖVETEKKEL akarja megöletni a nagyúrt, ahelyett, hogy felbérelnének egy csapat hivatásost?
- Mert neki már nincs esélye a javulásra. Erebosh teljesen megsemmisítette az elméjét. Tudom jól, mert Johannes nagyúr is közel állt ehhez.
Ez egyértelmű és tiszta dolog volt, bár Eiryn kérdésre továbbra sem született válasz... S úgy Istenigazából a sajátjára sem. Kezdte roppant mód megelégelni ezeket a szűkszavú bölcseket, akik inkább szerették kikerülni a kérdést, no de most már nem is zavartatta magát, ha kellett, ezerszer kérdezett volna rá ismételten ezekre. Pillanatra Leonra is figyelt azért, s szemei felé fordultak, kurtán bólintott neki. Értette ő a dolgok menetét, de nem szeretett volna hibákat elkövetni, pláne nem ilyen buta hibákat.
- Ezt mi magunk is tapasztaltuk, de valahogy mindenki, aki a halálát kívánja más kezébe adná a tőrt, követ kézbe. * Megrázta fejét, nem is annyira ellenkezett, mint amennyire tanácstalan volt. * - Johannes úr félelmei jogosak, s természetesen meg is értettük, pláne annak ismeretében, hogy miféle fegyvereket rejtegett a család... De ön ki, hogy ennyire rálát erre, s miért bízzunk meg magában?
- Kezdem úgy érezni hogy a semlegesség itt nem egy választható opció... és minden zsigerem ez ellen van, mert érzem, hogy valami nagyon sokkal rosszabbat szakasztunk a nyakunkba, mint amit von Dornburg képvisel. De... biztos vagyok benne, hogy a toronyban vér fog folyni, és nem szeretném hogy az enyém legyen az első, ha lehet az ellenségeinké is. Engem személy szerint az érdekelne, hogyan fogunk innen lejutni? Ha fejét is vesszük a vámpírúrnak... utána nem maradhatunk tovább az otthonában.
- Én sem költői kérdésnek szántam a kérdésem. Kérem tehát, árulja el: Miért követekkel akarja elvégeztetni a bérgyilkos-munkát?
- Többet tudok a mélységiekről, mint bárki más. Esroniel von Himmelreichnál is többet. Ebben a szobában nincs is befolyása Ereboshnak. De ez addig tart, amíg itt vagyok. Ráadásul maguk már a bizalmában vannak, és ezért nem lenne felkészülve. Egyetlen tőrszúrás is elég. A lejutásuk úgy fog történni, mint a feljutásuk. Johannes nagyúr gondoskodik erről.
Csöndben hallgatta Leon szavait, a férfinak kétségtelenül igaza volt, s valamiért úgy sejtette, hogy többet is tudott mint egy átlagos testőr. Jó választás volt őt hozni, s mint kiderült, az igen szemtelen és felvágott nyelve sem lett végül hátrány, szavai igazat szóltak, s mellőzték a felesleges kacifántosságot, katonás erény volt. Figyelme pár pillanatig annak fiatal vonásaira szaladt, ám rögtön utána felkapta a fejét, s az idegent kémlelte. Hogy került szoba von Himmelreich?
- Mint von Himmelreich? von Himmelreich elhalálozott a Kísértet szigetek visszahódítása során.  * Erősen megrázta a fejét ismét, már azt se tudva, hogy mit gondoljon. Talán mégis élt volna a férfi? *  - Ön a békét akarja, igaz? Nem szolgálja egyik országot sem?
- Sajnálom, de a neve nem mond nekem sokat, ha nem veszi ezt tiszteletlenségnek. Pontosan kicsoda is Ön?
- Na persze, egy tízperces veszekedés után én is bíznék magunkban...
A kérdés tényleg fontos volt, s úgy tűnik, hogy immáron eleget szajkózták ahhoz, hogy az idegen valóban választ adjon rá. Erre persze csak azért volt sejtése, mert az elhallgatott, s visszhangos fémes ricsaj nem szólt azonnal szájából, csakis egy pillanatnyi gondolkodás után.
- A konzorciumnak dolgozom jelenleg. Ha ezek a vámpírok itt sikerrel járnak, szétomlik a kereskedelmünk. Ezt nem hagyhatom.
Megtorpant azonnal, gondolatai pedig majdnem Páli módon váltották szögüket. Konzorcium? Mi a fenét keresett egyáltalán most itt a konzorcium? De legfőképpen... Volt bármi más lehetőségük, mint segíteni neki... Kellemetlen, de úgy tűnt, hogy erről szó sincs.
- Konzorcium...  * Hümmögött lassan, majd végül keserű beletörődéssel bólintott. *  - Rendben, ha a konzorcium személyes kérése, nem ellenkezhetünk... Viszont az előbb említette von Himmelreich nevét. Mit tud róla?
- Konz... öhm, ó. Így minden tiszta.
- Johannes nagyúr fölött megtörni a mélységi befolyását csak azért lehetett, mert kellően erős volt és képzett az akarata. Ha maguk nem sietnek, már lehet, hogy késő lesz számukra... Esroniel pedig, ha minden igaz, bolond volt és most halott.
Mi mást várhatott mégis? Nem esett túlzottan jól neki a válasz, de lényegében teljesen igaza volt az alaknak, tagadhatatlan tényeket osztott meg, bár, azt nem teljesen értette, hogy von Himmelreich miért is lett volna bolond. Tudott valamit, amit ő nem? Jó kérdés, de nem ennek a kérdésnek a megválaszolása volt a jelenlegi feladata. Nem, nem ennek.
- Köszönöm. * Bólintott végül kurtán, majd Eirynre pillantott. * - A konzorciummal folytatott kapcsolat nagyon fontos Délnek, nem engedhetem meg, hogy esetleg támogatásukat veszítsük. Kénytelen leszek a Nagyúr halála mellett dönteni, de ön szabadon moshatja tisztára kezeit, ha úgy dönt.
- Nos, már egyszer beleegyeztem ebbe a dologba. Nem tehetek úgy, mintha nem lenne tudomásom erről az egészről. Ha úgy gondolják, segítek, bár nem tudom, mihez kezdhetnének egy magamfajta ékszerésszel...
A Konzircium követe kurtán intett nekik. Lett volna hozzá még egy-egy kérdése, de úgy érezte, hogy pillanatra gondolkodnia kellett, pláne, hogy lenyugtassa a kedélyeit von Himmelreich nevének hallatán. Miért került ismét elő és elő? Nem lehetett volna róla szépen megfeledkezni, ahogy annak rendje és módja van?
avatar
Hilde von Nebelturm
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja

Hozzászólások száma : 515
Join date : 2015. Nov. 28.

Karakter információ
Kaszt: Nebelturm
Szint: 8
Tapasztalat:
150/1250  (150/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Eiryn on Hétf. Okt. 09, 2017 11:46 am

Eiryn nem kicsit könnyebbül meg, amikor Gerard és kis kompániája lelép. Elég feszélyezett volt a légkör nélkülük is. Hilde ezzel szemben inkább bosszúsnak tűnik: amikor Sil visszajön, rosszallóan pillant rá.
- Követ úr, meg tudja magyarázni, hogy mi volt ez a bohóckodás, ami itt történt?
- Elnézését kérem, az előbbi színjáték miatt, a Gerard herceg úr már csak ilyen. De ezen felül új információ birtokába jutottam. Az állítása szerint orgyilkosok jutottak be a kastélyba, bár nem tudta megmondani hogy milyen úton, illetve milyen céllal. Ezenfelül még azt is megtudtam, hogy az a zsák, amelyet a szolgája cipelt, egy követ tartalmaz amely összeköti a mélységi erejét a palotával. Ha jól sejtem amiatt vagyunk még mindig a levegőben. Azonban sem az ellenfél új fegyveréről, sem a merénylők jelenlegi helyzetéről nem tudott többet mondani. Ennyit tudtam meg.
- Merénylők? – kérdezi Leon meglepetten.
- Azt nem tudtad meg ki a célpontjuk? Nem szívesen futnék beléjük véletlenül.
Eirynt ugyan meglepték a friss információk, de azonnal elkezd gondolkodni.
- Hát, áll odalenn egy teljes sereg. Elképzelhető, hogy találtak valami módot arra, hogy pár embert feljuttassanak, vagy esetleg Herr Nachtraben nem bízta a dolgot a véletlenre, és ő maga hozott fel hivatásosokat. Mindenesetre szerintem érdemesebb lenne beléjük futni, mint elkerülni őket, hátha közös nevezőre jutnánk...
- Nem lenne egyszerűbb visszahívni Gerard urat, és elpusztítani a gömböt? Akkor a kastély lezuhanna, és nem hiszem, hogy egyhamar ujra repülne. Ezzel talán még jobban is járnánk – jegyzi meg a sötételf követ.
- A merénylők a hasznunkra lehetnének még, ha kellő feltűnést és elterelést jelentenek... Már, ha úgy döntünk, hogy Karl nagyúr megölése a megfelelő lépés.  A gömb is egy lehetőség, de bevallom, ezelőtt nem gondoltam bele a ténybe, hogy jó eséllyel az egész kastély lezuhanna akkor, akár egy családot kiirtva, nem beszélve az alattunk lévő seregekről...
Hilde tanácstalanul rázza meg a fejét. Ekkor kopogtatnak, majd egy szolgálóruhába öltözött vámpírnő lép be két üveggel megy egy halom kristálypohárral, lerakja az asztalra, meghajol és elsiet
Yrsil helyet foglal, majd tölt magának egy kis bort, majd miután a szolgáló távozott, folytatja a megbeszélést.
 - Hmmm. Egyetértek a Hilde kiasszonnyal. Ha cselekedni akarunk, ennél jobb alkalmunk nem lesz. Ha még ennél is tovább húzzuk a döntést, kicsúszik a lehetőség a kezünkből. Én úgy vélem hogy végeznünk kellene vele. A kérdés már csak az, hogy velem tartanak, vagy inkább elmenekülnek?
- Én a diplomatahölggyel tartok, így a véleményem nem releváns. – oldja meg Leon a felelősségvállalás kérdését elegánsan, és visszaül Hilde melé. Eiryn kissé összeráncolja a szemöldökét.
- A tornyot semmiképpen se bántsuk. Mind látták a várost odalent, ugye? Senki sem volt ott, és ha lezuhanna a torony, az egyszerű mesterek a gyerekekkel együtt meghalnának. Mellesleg én sem terveztem még elhunyni, és valószínűleg mi sem tudnánk elmenekülni időben.
Egy pillanatra elhallgat, majd tétovázva folytatja.
- Sajnos tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha Karl nagyurat kivonnánk a mélységi befolyás alól, amihez úgy tűnik, gyilkosságon át vezet az út. Kénytelen vagyok egyetérteni, és ha kell, segítek is, bár nem tudom, mihez kezdenének egy ilyen akció során egy ékszerésszel...
- Az én álláspontomat már ismerik. - Nyúl a sötét tünde az egyik üveg bor után, kitölt egy adagot az egyik pohárba, majd meghúzza az üveget. - Már csak az a kérdés, hogy akkor mégis hogyan végezzünk vele.
Mielőtt még többet mondhatnának, egy vámpírinas érkezik be a terembe.
- Fräulein Hilde von Nebelturm, Herr Leon Wittman és Fräulien Eiryn von Nebelturm, az egyik nagyrabecsült vendégünk látni kívánja önöket. Úgy mondta az ügy halaszthatatlan és Johannes nagyúr is megerősített ebben.
Hilde  feláll, majd meghajol.
- Köszönöm a tárgyalásra való lehetőséget, Urak. Remélhetőleg megtaláljuk a megfelelő megoldást, de ha úgy tűnik, hogy nem, akkor a vendégszobákban megtalálnak. További jó tárgyalást önöknek.
Leon felpattan a székéből, és sebtében meghajol.
- Enyém volt a megtiszteltetés. - hadarja el gyorsan, majd Hilde sarkában kisiet. Eiryn sokkal lassabban követi a példáját. Mosolyogva meghajol.
- Remélem még találkozunk szerencsésebb körülmények között. Addig is viszont látásra, uraim!
És a többiek nyomában kisétál.
A vámpír a kastély északnyugati felébe vezeti őket, majd befordul egy folyosón és megáll egy ajtó előtt
- Erre fáradjanak kérem! A nagytiszteletű vendég már várja önöket odabent. - hajol meg. Egy hamuszürke palástba burkolózott alak áll a szobában, akinek a poros köpenye alól aranyszínű vért csillog. A fejét egy csuklya takarja, arca előtt pedig egy ék alakú maszk van, amin egyetlen vonáson keresztül lát ki. Eléggé görnyedt.
- Örülök, hogy ideértek.
Hangja borzalmasan visszhangos. Eiryn elgondolkodik rajta, hogy vajon ember-e.
- Üdvözlöm, tisztelt...? - hajol meg Hilde. Leon követi a példáját, noha jóval  kimértebben.
- Örvendek. - jelenti ki hidegen. Eiryn is bókol az idegen felé.
- Eiryn Nebelturm, örvendek a szerencsének.
- Hontheimus vagyok, hogy honnét, arról nem számolnék be egyelőre. Foglalkozásom tekintve mágus vagyok és pap. Valamint a béke híve.
Mondja rejtélyesen majd, végigméri a társaságot… Nos, legalábbis feléjük fordítja a fejét.
- És azt is tudom, hogy le akarják beszélni a vámpírokat az ötletükről.
- Örvendek a találkozásnak, Hilde. Dél érdekeit képviselem a tárgyalásokon. Ő pedig...
Leonra mutat, hogy bemutatkozhasson magától
- Leon Wittman. Szolgálatára.
- Így van.
Ery csak biccent.
- A lényegre térek: Szeretném, ha megölnék Karl von Dornburgot. - Mondja Hontheimus teljesen érzelemmentes hangon
- Ma meglepően sok ember akarja, hogy Karl von Dornburg elhalálozzék.  - Jegyzi meg Hilde - Nyilván meg kell értenie, hogy nem sok információt adott eddig nekünk arról, hogy miért is kívánná von Dornburg halálát, s hogy ki is ön. Ezt előtte szeretnénk tudni
Leon lassan odahajol Hilde füle mellé, de az igyekezete, hogy megtartsa maguknak a mondanivalójukat, a szoba mérete és a csend miatt kudarcba fullad.
- ... szerintem nem fogjuk tudni elhagyni a tornyot amíg nem hal meg... - fogja rövidre a gondolatot, majd fáradtan - mint akinek elege van az egészből - megjegyzi:
-  És Önnek, ha szabad kérdeznem mi a problémája Dornburg nagyúrral?
Eiryn kissé ingerülten néz a "fontos vendég" úrra.
- Szabad megkérdeznem, hogy miért mindenki a KÖVETEKKEL akarja megöletni a nagyurat, ahelyett, hogy felbérelnének egy csapat hivatásost? – kérdezi kissé talán élesebben, mint az megszokott tőle, de nem tetszik neki, hogy bérgyilkosnak nézik… Rövid időn belül már másodszor.
- Mert neki már nincs esélye a javulásra. Erebosh teljesen megsemmisítette az elméjét. - Tart egy pillanatnyi szünetet az idegen - Tudom jól, mert Johannes nagyúr is közel állt ehhez.
- Ezt mi magunk is tapasztaltuk, de valahogy mindenki, aki a halálát kívánja más kezébe adná a tőrt, követ kézbe. – Hilde megrázza a fejét kissé, inkább csak tanácstalanságában, nem ellenkezésként.  
- Johannes úr félelmei jogosak, s természetesen meg is értettük, pláne annak ismeretében, hogy miféle fegyvereket rejtegetett a család... De ön ki, hogy ennyire rálát erre, s miért bízzunk meg magában?
Leon jó pár pillanatig csöndbe burkolódzik, mielőtt megszólalna:
- Kezdem úgy érezni hogy a semlegesség itt nem egy választható opció... és minden zsigerem ez ellen van, mert érzem, hogy valami nagyon sokkal rosszabbat szakasztunk a nyakunkba, mint amit von Dornburg képvisel. De... biztos vagyok benne, hogy a toronyban vér fog folyni, és nem szeretném hogy az enyém legyen az első, ha lehet az ellenségeinké is. Engem személy szerint az érdekelne, hogyan fogunk innen lejutni? Ha fejét is vesszük a vámpírúrnak... utána nem maradhatunk tovább az otthonában.
Eiryn most már kifejezetten morcos. Az egy dolog, ha vele akarják elvégeztetni a piszkos munkát, de hogy a kérdéseit is ignorálják, az már nagyfokú udvariatlanság.
- Én sem költői kérdésnek szántam a kérdésem. Kérem tehát, árulja el: Miért követekkel akarja elvégeztetni a bérgyilkos-munkát?
- Többet tudok a mélységiekről, mint bárki más. Esroniel von Himmelreichnál is többet. Ebben a szobában nincs is befolyása Ereboshnak. De ez addig tart, amíg itt vagyok. Ráadásul maguk már a bizalmában vannak, és ezért nem lenne felkészülve. Egyetlen tőrszúrás is elég. – néz Eirynre.
- A lejutásuk úgy fog történni, mint a feljutásuk. Johannes nagyúr gondoskodik erről.
Esroniel nevére Hilde felkapja a fejét, majd gondolkozva néz a férfira.
- Mint von Himmelreich? von Himmelreich elhalálozott a Kísértet szigetek visszahódítása során.  
Erősen megrázza a fejét ismét - Ön a békét akarja, igaz? Nem szolgálja egyik országot sem?
- Sajnálom, de a neve nem mond nekem sokat, ha nem veszi ezt tiszteletlenségnek. Pontosan kicsoda is Ön? – teszi fel a kérdést Leon, ami az elhangzottak tükrében nagyon is érdekes. Eiryn egy ideig csak felhúzott szemöldökkel hallgat, majd a bizalom kérdésére felhorkan.
- Na persze, egy tízperces veszekedés után én is bíznék magunkban...
- A konzorciumnak dolgozom jelenleg. Ha ezek a vámpírok itt sikerrel járnak, szétomlik a kereskedelmünk. Ezt nem hagyhatom.
- Konzorcium... - Hümmög lassan, majd végül bólint keserű mosollyal  - Rendben, ha a konzorcium személyes kérése, nem ellenkezhetünk... Viszont az előbb említette von Himmelreich nevét. Mit tud róla?
Eiryn nem szól, egyelőre kivár. Bár nagyon úgy tűnik, hogy bele lesznek kényszerítve a gyilkosságba. A Konzorcium nem mond neki túl sokat, de Hilde reakciójából egyértelmű, hogy egy nagyon fontos és befolyásos szervezet, szövetség, vagy mifene. Egek! És ő még azt hitte, hogy csak egy csapat, a saját hatalmuktól megrészegült nagyurat kell meggyőznie…
- Konz... öhm, ó. – Leon láthatólag ugyanúgy nincs tisztában a névvel, mint Eiryn, de Hilde reakciójára megnyugszik. - Így minden tiszta.
- Johannes nagyúr fölött megtörni a mélységi befolyását csak azért lehetett, mert kellően erős volt és képzett az akarata. Ha maguk nem sietnek, már lehet, hogy késő lesz számukra. Esroniel pedig, ha minden igaz, bolond volt és most halott. – jelenti ki a pap-mágus-übermensch alak nem túl tapintatosan. Hilde kurtán bólint.
- Köszönöm.
Ezután Eirynre pillant.
- A konzorciummal folytatott kapcsolat nagyon fontos Délnek, nem engedhetem meg, hogy esetleg támogatásukat veszítsük. Kénytelen leszek a Nagyúr halála mellett dönteni, de ön szabadon moshatja tisztára kezeit, ha úgy dönt.
Eiryn szárazon elmosolyodik.
- Nos, már egyszer beleegyeztem ebbe a dologba. Nem tehetek úgy, mintha nem lenne tudomásom erről az egészről. Ha úgy gondolják, segítek, bár nem tudom, mihez kezdhetnének egy magamfajta ékszerésszel... – ismétli meg azt, amit már a tanácsteremben is mondott a többi követnek. Hontheimus int: Meg van elégedve.
avatar
Eiryn
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jul. 13.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ott, ahol a madár se jár....

Karakter információ
Kaszt: Nebelturm vámpír
Szint: 4
Tapasztalat:
3100/3750  (3100/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Leon Wittman on Kedd Okt. 10, 2017 4:00 pm

A rókaszellem visszatértével Hilde panaszosan teszi fel neki a mindenkit égető kérdést:
- Követ úr, meg tudja magyarázni, hogy mi volt ez a bohóckodás, ami itt történt?
- Elnézését kérem, az előbbi színjáték miatt, a Gerard herceg úr már csak ilyen. De ezen felül új információ birtokába jutottam. Az állítása szerint orgyilkosok jutottak be a kastélyba, bár nem tudta megmondani hogy milyen úton, illetve milyen céllal. Ezenfelül még azt is megtudtam, hogy az a zsák, amelyet a szolgája cipelt, egy követ tartalmaz amely összeköti a mélységi erejét a palotával. Ha jól sejtem amiatt vagyunk még mindig a levegőben. Azonban sem az ellenfél új fegyveréről, sem a merénylők jelenlegi helyzetéről nem tudott többet mondani. Ennyit tudtam meg.
- Merénylők? - kérdezem meglepetten. - Azt nem tudtad meg ki a célpontjuk? Nem szívesen futnék beléjük véletlenül.
- Hát, áll odalenn egy teljes sereg. Elképzelhető, hogy találtak valami módot arra, hogy pár embert feljuttassanak, vagy esetleg Herr Nachtraben nem bízta a dolgot a véletlenre, és ő maga hozott fel hivatásosokat. Mindenesetre szerintem érdemesebb lenne beléjük futni, mint elkerülni őket, hátha közös nevezőre jutnánk... - mondja a vámpírékszerész. Leon nincs erről meggyőzve. A követek itt léte és a merénylők megjelenése nem eshet véletlenül ugyanarra a napra; miattuk kell itt lenniük. Ha nem is célpontként... akkor hogy rájuk kenjék a dolgot.
- Nem lenne egyszerűbb visszahívni Gerard urat, és elpusztítani a gömböt? Akkor a kastély lezuhanna, és nem hiszem, hogy egyhamar újra repülne. Ezzel talán még jobban is járnánk.
- A merénylők a hasznunkra lehetnének még, ha kellő feltűnést és elterelést jelentenek... Már, ha úgy döntünk, hogy Karl nagyúr megölése a megfelelő lépés. A gömb is egy lehetőség, de bevallom, ezelőtt nem gondoltam bele a ténybe, hogy jó eséllyel az egész kastély lezuhanna akkor, akár egy családot kiirtva, nem beszélve az alattunk lévő seregekről... - kezdi Hilde taktikusan nézni a helyzetet. Ha kitudnák használni a merénylőket, az egy kellemes fordulat lenne. A gömb számára szóba se jön opcióként.
- Hmmm. - foglal helyet a rókaszellem, majd önt magának némi bort, de nem iszik bele - Egyetértek a Hilde kisasszonnyal. Ha cselekedni akarunk, ennél jobb alkalmunk nem lesz. Ha még ennél is tovább húzzuk a döntést, kicsúszik a lehetőség a kezünkből. Én úgy vélem hogy végeznünk kellene vele. A kérdés már csak az, hogy velem tartanak, vagy inkább elmenekülnek ?
- Én a diplomatahölggyel tartok, így a véleményem nem releváns. - vonja ki magát Leon röviden a döntés felelőssége alól. Az ilyen nehéz morális kérdések nem az ő asztala. Hilde mellett helyet foglal.
- A tornyot semmiképpen se bántsuk. Mind látták a várost odalent, ugye? Senki sem volt ott, és ha lezuhanna a torony, az egyszerű mesterek a gyerekekkel együtt meghalnának. Mellesleg én sem terveztem még elhunyni, és valószínűleg mi sem tudnánk elmenekülni időben. Sajnos tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha Karl nagyurat kivonnánk a mélységi befolyás alól, amihez úgy tűnik, gyilkosságon át vezet az út. Kénytelen vagyok egyetérteni, és ha kell, segítek is, bár nem tudom, mihez kezdenének egy ilyen akció során egy ékszerésszel...
Leont ez a nő egyre inkább idegesítette és már sokadszorra futott át a fején a gondolat, hogy egyszerűen felpofozza.
- Az én álláspontomat már ismerik. - nyúl a sötételf az egyik üveg bor után, kitölt egy adagot az egyik pohárba, majd meghúzza az üveget. Őt legalább tudja kedvelni - Már csak az a kérdés, hogy akkor mégis hogyan végezzünk vele.
- Fräulein Hilde von Nebelturm, Herr Leon Wittman és Fräulien Eiryn von Nebelturm, az egyik nagyrabecsült vendégünk látni kívánja önöket. Úgy mondta az ügy halaszthatatlan és Johannes nagyúr is megerősített ebben. - szól be az ajtón az egyik vámpírszolga.
- Köszönöm a tárgyalásra való lehetőséget, Urak. Remélhetőleg megtaláljuk a megfelelő megoldást, de ha úgy tűnik, hogy nem, akkor a vendégszobákban megtalálnak. További jó tárgyalást önöknek.
Felpattan a székéből, és sebtében meghajol.
- Enyém volt a megtiszteltetés. - hadarja el gyorsan, majd Hilde sarkában terem, nehogy szem elől tévessze partnerét. Hamarosan Eiryn is csatlakozik hozzájuk.

Az útjuk a kastélyon vezet végig, ami bár továbbra is csodálatosan fest, mostmár kevésbé nyűgözi le a zsoldost. Ebben közrejátszhat az is, hogy a gondolatait leköti a helyzet. Nagyon el akar innen menni; a veszély jelzője az összes harangon kongatott, amit a fejében felszereltek a rövid évek.
- Erre fáradjanak kérem! A nagytiszteletű vendég már várja önöket odabent. - hajol meg vezetőnk, majd elsiet valamerre másmerre. Forgalmas az élet egy vámpírtoronyban, úgy látszik.
Egy hamuszürke palástba burkolózott alakot találunk az ajtó másik oldalán, akinek köpenye alól aranyvért csillog ki. És míg a fejét egy csuklya takarja, addig arcát pedig egy ék alakú maszk mögé rejti, amin egyetlen vonáson keresztül lát csak ki. Az egész személye, a testét beleértve, maga a megtestesült kérdőjel.
~ Miért mindenki ennyire... hatásvadász? - emeli meg a zsoldos kissé a szemöldökét. Muszáj mindenkinek a kinézetével meg a nagy hangjával ellensúlyozni a jelentőségének a hiányát? Kezd nevetséges lenni.
- Örülök, hogy ideértek. - hangja visszhangosan, már-már túlvilágian zeng. Egy kicsit kirázza Leont a hideg tőle.
- Üdvözlöm, tisztelt...? - kezdi Hilde, majd mélyen meghajol.
- Örvendek. - jelenti ki távolságtartó hideg hangon, miközben szintén meghajol, kissé kimértebben. Ha már a társa is így tesz, nem lenne fair nem követni a példát.
- Eiryn Nebelturm, örvendek a szerencsének. - meghajol ő is.
- Hontheimus vagyok, hogy honnét, arról nem számolnék be egyelőre. Foglalkozásom tekintve mágus vagyok és pap. Valamint a béke híve. És azt is tudom, hogy le akarják beszélni a vámpírokat az ötletükről.
- Örvendek a találkozásnak, Hilde. Dél érdekeit képviselem a tárgyalásokon. Ő pedig...
- Leon Wittman. Szolgálatára. - mondja komoly hangvétellel az egysorosát, remélve hogy az általa sugárzott keménység eltereli a tényt hogy mennyire kényelmetlen is a helyzet. Talán neki is sikerült többnek mutatnia magát annál, mint amennyi a szerepe. Ez a hatásvadászat még jól jöhet később is.
- Így van.
- A lényegre térek: Szeretném, ha megölnék Karl von Dornburgot.
- Ma meglepően sok ember akarja, hogy Karl von Dornburg elhalálozzék. Nyilván meg kell értenie, hogy nem sok információt adott eddig nekünk arról, hogy miért is kívánná von Dornburg halálát, s hogy ki is ön. Ezt előtte szeretnénk tudni.
Leon lassan odahajol Hilde füle mellé, meglehetően diszkréten, ami valószínűleg nem igazán sikerül ha azt vesszük figyelembe, hogy hányan is vannak a teremben.
- ... szerintem nem fogjuk tudni elhagyni a tornyot amíg nem hal meg... - fogja rövidre a gondolatot, majd fáradtan - mint akinek elege van az egészből - megjegyzi:
- És Önnek, ha szabad kérdeznem mi a problémája Dornburg nagyúrral?
Válasznak bólintást kap a hölgytől a zsoldos.
~ Csak hogy hozzávehessük a listához...
- Szabad megkérdeznem, hogy miért mindenki a KÖVETEKKEL akarja megöletni a nagyúrt, ahelyett, hogy felbérelnének egy csapat hivatásost? - kérdezi, alig szemrehányóan vagy nyafogóan az ékszerész. Nagyon okos.
- Mert neki már nincs esélye a javulásra. Erebosh teljesen megsemmisítette az elméjét. - tart egy pillanatnyi szünetet - Tudom jól, mert Johannes nagyúr is közel állt ehhez.
- Ezt mi magunk is tapasztaltuk, de valahogy mindenki, aki a halálát kívánja más kezébe adná a tőrt, követ kézbe. - Hilde enyhén megrázza a fejét - Johannes úr félelmei jogosak, s természetesen meg is értettük, pláne annak ismeretében, hogy miféle fegyvereket rejtegetett a család... De ön ki, hogy ennyire rálát erre, s miért bízzunk meg magában? - óvatoskodik a társa tovább. Valamiért elszomorítja a dolog; talán azért, mert úgy érzi itt nem nyerhetnek és hasztalan próbálkozik.
Leon jópár pillanatig csöndbe burkolódzik, mielőtt megszólalna:
- Kezdem úgy érezni hogy a semlegesség itt nem egy választható opció... és minden zsigerem ez ellen van, mert érzem, hogy valami nagyon sokkal rosszabbat szakasztunk a nyakunkba, mint amit von Dornburg képvisel. De...
~ El kell tűnnünk innen. Kérdések várnak a válaszaikra.
- ... biztos vagyok benne, hogy a toronyban vér fog folyni, és nem szeretném hogy az enyém legyen az első, ha lehet az ellenségeinké is. Engem személy szerint az érdekelne, hogyan fogunk innen lejutni? Ha fejét is vesszük a vámpírúrnak... utána nem maradhatunk tovább az otthonában.
- Én sem költői kérdésnek szántam a kérdésem. Kérem tehát, árulja el: Miért követekkel akarja elvégeztetni a bérgyilkos-munkát? - próbálkozik tovább Eiryn.
- Többet tudok a mélységiekről, mint bárki más. Esroniel von Himmelreichnál is többet. Ebben a szobában nincs is befolyása Ereboshnak. De ez addig tart, amíg itt vagyok. Ráadásul maguk már a bizalmában vannak, és ezért nem lenne felkészülve. Egyetlen tőrszúrás is elég. - próbál győzködni, majd Leon felé fordul - A lejutásuk úgy fog történni, mint a feljutásuk. Johannes nagyúr gondoskodik erről.
- Mint von Himmelreich? Von Himmelreich elhalálozott a Kísértet szigetek visszahódítása során. - kapja fel a fejét a számára (feltehetőleg) ismerős névre, majd megint megrázza a fejét - Ön a békét akarja, igaz? Nem szolgálja egyik országot sem?
A mélységieknek nincs itt befolyása... Tudása és hatalma meghaladja a déli egyház fejét is... pap és mágus egyben...
- Sajnálom, de a neve nem mond nekem sokat, ha nem veszi ezt tiszteletlenségnek. Pontosan kicsoda is Ön? - jegyzi meg Leon, kilépve a gondolatai közül ~ Nincs hatalma mélységinek rajta, és eddig nem avatkozott bele a világ alakulásába. Ki ő? Miért most? Ha ennyire erős, miért velünk akarja elvégeztetni a piszkos munkát?
Micsoda ő, hogy egy mélységivel - legalább - egy szinten van? Angyal? Valami... felsőbb?
- Na persze, egy tízperces veszekedés után én is bíznék magunkban... - nyitja ki a száját újra Eiryn, Leon nagy bánatára.
- A konzorciumnak dolgozom jelenleg. Ha ezek a vámpírok itt sikerrel járnak, szétomlik a kereskedelmünk. Ezt nem hagyhatom. - teríti ki a lapjait az idegen. Leonnak ez nem jelent semmit, de láthatólag a társának annál többet.
- Konzorcium...  - hümmög, majd végül bólint keserű mosollyal - Rendben, ha a konzorcium személyes kérése, nem ellenkezhetünk... Viszont az előbb említette von Himmelreich nevét. Mit tud róla?
Eiryn él a fel nem szólalás lehetőségével.
~ Köszönöm.
- Konz... öhm, ó. Így minden tiszta. - Leon egyetlen esélye hogy ne látszon félkegyelműnek szépen lassan elúszott, de talán később még megkérdezheti a társát róla, miről is van szó.
- Johannes nagyúr fölött megtörni a mélységi befolyását csak azért lehetett, mert kellően erős volt és képzett az akarata. Ha maguk nem sietnek, már lehet, hogy késő lesz számukra. Esroniel pedig, ha minden igaz, bolond volt és most halott.
- Köszönöm. - bólint kurtán - A konzorciummal folytatott kapcsolat nagyon fontos Délnek, nem engedhetem meg, hogy esetleg támogatásukat veszítsük. Kénytelen leszek a Nagyúr halála mellett dönteni, de ön szabadon moshatja tisztára kezeit, ha úgy dönt.
Leon meglepődik - partnerének ekkora pálfordulása, már-már a téma hidegen való kezelése nagy hatalmat sejtet a konzorcium szó mögött. Nem mintha ellenére lenne a dolog; ez a halál majd az életet szolgálja. Remélhetőleg.
Nem szólal meg, mert nincs mit hozzátennie.
Eiryn csak szárazon elmosolyodik.
- Nos, már egyszer beleegyeztem ebbe a dologba. Nem tehetek úgy, mintha nem lenne tudomásom erről az egészről. Ha úgy gondolják, segítek, bár nem tudom, mihez kezdhetnének egy magamfajta ékszerésszel...
Az idegen int egyet, hogy távozhatunk. Szerencsésebben végződött az egész, mint ahogy Leon remélte volna. Még élnek.
avatar
Leon Wittman
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2016. Aug. 14.
Tartózkodási hely : Valahol az 'itt' és az 'ott' között

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 4.
Tapasztalat:
2500/3750  (2500/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.