Krónika: Ascensio

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Csüt. Okt. 12, 2017 8:58 pm

Magában sóhajtva nézett a távozó Gerard után. Már azt sem tudta, hogy valójában mihez kezdjen a jelenlétével. Tanakodva nézett végig a folyosón, egy kissé elégedetten szemlélve a szolgálóknak kinéző vámpírokat. Alig észrevehetően megnyalta a szája sarkát, ahogyan egy üde tekintetű, falfehér leányzó fordult be a sarkon. Érezte magán a leányzó tekintetét, és a keblében forrongó vágyat, és már már megremegtek a tagjai. Lekapta volna a lábáról, itt helyben. Kezdett kiéhezni egy kis mókára.
Még nem lehet. Előbb a munka, aztán a szórakozás.
- Elnézést, hölgyem. - szólította meg a lányt, ahogyan szinte odalibbent elé. - Kérem, hozna nekem és a többi nagykövetnek némi bort ? Hálás lennék... - kacsintott rá kacéran a kissé zavarban lévő nőre. Egy ilyen szépséget látva úgy érezte hogy kár lenne a toronyért. Már ha lezuhanna. Bár, ha a nőt kimenekítené, mielőtt lezuhan az egész rutymaság, azt egy cseppet sem bánta volna. Könnyedén ellépett mellette, majd a tanácsterem ajtajához érvén becsukta azt maga mögött.
- Követ úr, meg tudja magyarázni, hogy mi volt ez a bohóckodás, ami itt történt? - hallotta Hilde hangját, aki láthatóan mérgesen tehenkedett az asztalon.
- Elnézését kérem az előbbi színjáték miatt, a Gerard herceg úr már csak ilyen. - kezdett bele a mondókájába. Nem mentegetőzésnek szánta, hiszen őt egy kicsit sem érintette a démonkölyök túlzott felvágós modora. Azonban ennél kevesebbre nem is számított tőle. Az eddigi tapasztalatai alapján a fiú nem volt több, mint egy két lábon járó színház...amely néhanapján még mókás is lehetett. - De ezen felül új információ birtokába jutottam. Az állítása szerint orgyilkosok jutottak be a kastélyba, bár nem tudta megmondani hogy milyen úton, illetve milyen céllal. Ezenfelül még azt is megtudtam, hogy az a zsák, amelyet a szolgája cipelt, egy követ tartalmaz amely összeköti a mélységi erejét a palotával. Ha jól sejtem amiatt vagyunk még mindig a levegőben. Azonban sem az ellenfél új fegyveréről, sem a merénylők jelenlegi helyzetéről nem tudott többet mondani. Ennyit tudtam meg.
- Merénylők? - kérdezte meglepetten a Félszemű. - Azt nem tudtad meg ki a célpontjuk? Nem szívesen futnék beléjük véletlenül.
- Hát, áll odalenn egy teljes sereg. Elképzelhető, hogy találtak valami módot arra, hogy pár embert feljuttassanak, vagy esetleg Herr Nachtraben nem bízta a dolgot a véletlenre, és ő maga hozott fel hivatásosokat. Mindenesetre szerintem érdemesebb lenne beléjük futni, mint elkerülni őket, hátha közös nevezőre jutnánk... - folytatta az elmélkedését Eiryn.
- Nem lenne egyszerűbb visszahívni Gerard urat, és elpusztítani a gömböt? - vetette fel az ötletet Larsdall. - Akkor a kastély lezuhanna, és nem hiszem, hogy egyhamar ujra repülne. Ezzel talán még jobban is járnánk.
- A merénylők a hasznunkra lehetnének még, ha kellő feltűnést és elterelést jelentenek... Már, ha úgy döntünk, hogy Karl nagyúr megölése a megfelelő lépés. A gömb is egy lehetőség, de bevallom, ezelőtt nem gondoltam bele a ténybe, hogy jó eséllyel az egész kastély lezuhanna akkor, akár egy családot kiírtva, nem beszélve az alattunk lévő seregekről... - rázta meg tanácstalanul a fejét Dél küldötte. Láthatóan még mindig a ''kecske is jóllakjon, káposzta is megmaradjon'' megoldáson töprengett. Szinte ugyanebben a pillanatban kopogtattak, majd egy szolgálólány lépett be, két üveggel és egy halom kristálypohárral a tálcáján. A démon rejtetten mustrálgatta végig a nőt, és szinte már sajnálkozott magában, amikor illedelmesen meghajolva elsietett.
- Hmmm. - foglalt helyet az egyik széken, miközben bort töltött ki a kristálypoharába, ám még nem ivott bele. Vajon a Dornburgok használnak mérgeket ? Gyanakodnak-e már rájuk ? Talán jobban tenné, ha megvárná, amíg más iszik először. - Egyetértek a Hilde kiasszonnyal. Ha cselekedni akarunk, ennél jobb alkalmunk nem lesz. - váltott szokatlanul is őszintére. Bár diplomaták voltak, és sejtette hogy az orgyilkosság minden bizonnyal nagy port kavarna, azonban esélyük volt megváltoztatni egy igencsak sötét jövőképet. Jobban belegondolva a vámpíruralommal nem is igazán akadt volna gondja, hiszen nagyon jól tudta, hogy egyszer minden rendszer megbukik. A rezsimek jönnek és mennek, akik pedig túlélik, azok azok a fajta démonok, akik hozzá hasonlítanak. Az örök túlélők, a korok vándorai...mint Shyriala, Shina, vagy Noa. Azonban egy cseppet sem volt ínyére egy Mélységi agymosott bábjaként tevékenykedni. - Ha még ennél is tovább húzzuk a döntést, kicsúszik a lehetőség a kezünkből. Én úgy vélem hogy végeznünk kellene vele. A kérdés már csak az, hogy velem tartanak, vagy inkább elmenekülnek ?
- Én a diplomatahölggyel tartok, így a véleményem nem releváns. - húzódzkodott a Félszemű. A démon meg is sajnálta egy csöppet a kincskeresőt, hiszen ahhoz képes hogy valószínűleg egy testőrként indult meg ide, már egészen komoly dologba keveredhetett.
- A tornyot semmiképpen se bántsuk. Mind látták a várost odalent, ugye? Senki sem volt ott, és ha lezuhanna a torony, az egyszerű mesterek a gyerekekkel együtt meghalnának. Mellesleg én sem terveztem még elhunyni, és valószínűleg mi sem tudnánk elmenekülni időben. - szólalt fel Eiryn, majd kis szünet után tétovázva folytatta a mondandóját. Nem tűnt valami magabiztosnak, bár a saját faja ellen harcolva nem sokan lehetnek azok. - Sajnos tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha Karl nagyurat kivonnánk a mélységi befolyás alól, amihez úgy tűnik, gyilkosságon át vezet az út. Kénytelen vagyok egyetérteni, és ha kell, segítek is, bár nem tudom, mihez kezdenének egy ilyen akció során egy ékszerésszel...
- Az én álláspontomat már ismerik. - nyúlt Larsdall az egyik üveg bor után, majd kitöltött egy adagot az egyik pohárba, majd meghúzta az üveget. - Már csak az a kérdés, hogy akkor mégis hogyan végezzünk vele.
Azonban mire bárki is reagálhatott volna, egy vámpírinas lépett be a terembe.
- Fräulein Hilde von Nebelturm, Herr Leon Wittman és Fräulien Eiryn von Nebelturm, az egyik nagyrabecsült vendégünk látni kívánja önöket. Úgy mondta az ügy halaszthatatlan és Johannes nagyúr is megerősített ebben.
- Köszönöm a tárgyalásra való lehetőséget, Urak. - hajolt meg Hilde. - Remélhetőleg megtaláljuk a megfelelő megoldást, de ha úgy tűnik, hogy nem, akkor a vendégszobákban megtalálnak. További jó tárgyalást önöknek. - indult az útjára.
Felpattan a székéből, és sebtében meghajol.
- Enyém volt a megtiszteltetés. - hadarta el gyorsan a Félszemű, majd sebtében meghajolva a vámpírnő után sietett.
- Remélem még találkozunk szerencsésebb körülmények között. - hajolt meg mosolyogva Eiryn is, aki szemlátomást járatosabb volt az illemben. - Addig is viszont látásra, uraim!
A hirtelen távozásra reagálva a démon csak bólintani tudott. Bár Hilde nem tűnt túl barátságosnak, és a Félszemű esetében szinte biztosra vette hogy találkoznak még, Eiryn tiszteletteljes elköszönésével csak egyet tudott érteni. Remélte hogy tényleg szebb körülmények között találkoznak újra. Larsdall sem adott többet a búcsúzásra, mint ő. Egy bólintás után jó sötét tünde módjára szinte azonnal meghúzta az üveget.
- Úgy tűnik ketten maradtunk, Larsdall nagykövet úr. - szólalt meg. Bár erősen megfogyatkozott a létszám, a tervéről nem tett le. Karlnak vesznie kell. - Őszinte leszek. Még így is szeretném véghezvinni azt, amiről az előbb beszéltem. Velem tart, vagy úgy gondolja hogy így már lehetetlen ?
- Ketten? - hallott meg egy teljesen ismeretlen hangot. - Én ebben nem lennék olyan biztos, Yrsil herceg.
- Arcot is társíthatnánk a hagja mellé? - kérdezte enyhe fenyegető éllel Armin herceg követe, ahogyan a keze egyenesen a kardjára vándorolt.
- Yrsil herceg. - kortyolt újra a borából a démon. Még sosem hallotta, hogy valaki így nevezte volna, és arról sem, hogy efféle címmel tüntették volna ki a közelmúltban. Egyszer, régen...sok sok évvel ezelőtt még ismert egy Ilior herceget egy rövid ideig. Aki töretlenül erősödött, növekedett, végeláthatatlanul kihasználva a benne rejlő potenciált. Azonban Ő már rég nem létezett. - Még mindig jobb, mintha... - kezdett bele elhaló hangon a nosztalgiába, de gyorsan elharapta a szavai végét. Még mindig jobb volt, mintha a régi, ráaggatott nevei egyikén nevezte volna. - Nos, igen. -sóhajtott egy aprót. - Egy arcot látván legalább tudnám hogy ki nevez így.
A válaszát követve az asztal távolabbi végén, a vámpír nagyurak ülőhelyén megremegett a levegő. Olyannak tűnt, mintha egy teljesen sima víztükröt bolygattak volna meg, és a fodrokon túl egy férfi alakja rajzolódott ki. A bőre vámpírszerűen krétafehér volt, a fejéből azonban két csontfehér, egyenes szarv meredt hátrafelé. A fekete bársonytalárja hátracsúszott, így megvillantva a csuklójától az alkarját borító, piheszerű szőrzetet. A szeme lilán fénylett, és vastag fekete vonalak keretezték, amelyek könnyekhez hasonlóan indultak meg lefelé. Egyértelműen démon volt, ennyit még egy vak is megállapíthatott volna.
- Megfelel, Crescent követ úr?
- Igen... meg... - préselte ki magából Lars, majd ismét az üveg után nyúlt. - utálom a mágiát.... - dünnyögi még magában, amelyet a Yrsil még épp hogy el tudott hallani. Szinte azonnal Shina ugrott be neki, aki még fizetne is érte, hogy egy felvágós mágiabuziból kitaposhassa még a lelket is.
Tiszteletteljesen meghajolt a vendég előtt, noha még mindig nem tudta hogy ki az. Egyre bajlósabb megérzése volt az egésszel kapcsolatban. Egy efféle találkozástól tartott leginkább. Határozottan nem akart személyesen kapcsolatba lépni senkivel, a faja nagyobb hatalmasságai közül. Eddig könnyedén el tudta kerülni ezt, azonban most már sokkal éberebbnek kellett maradnia. Lilithyra még rendjén volt, hiszen önmagának még rejtetten bevallhatta, hogy a lány egyszerűen...cuki. Még ha Ő az általa látott legképzettebb gólemelementalista, de akkor is. Valahogy mindig is úgy képzelte, hogy amikor éppen nem a királyt szolgálja, kispárnákon ülve a kiscicái társaságában olvas egy finom teát kortyolgatva. Azonban ez messze túlhaladt azon, amit még eltűrt. Nem akart a király szolgálatában állni, noha már egyszer dolgozott neki, és most is ezt tette. A démon jelenléte pedig azt sugallmazta számára, hogy valakik felfigyelhettek rá odafent, a magasabb körökben.
- Üdvözlöm, Nagyúr. - kezdte a mondandóját. - Lilithyra úrnő egy szóval sem említette hogy mások is jelen lesznek, erre előbb Gerard herceg, most pedig Ön bukkan fel. Jól gondolom, hogy Őfelsége csupán figyelemelterelésként küldött ide ? - kérdezte részben a démontól, részben önmagától. A jelenlévő erejéhez mérve a sajátja teljesen elenyésző volt.
- Nem. A feladatod az, amit meg is kaptál. Gerard... - mosolyodott el az alak - Gedeon nagyúr... nem várt tényező. Természetesen még hasznos lehet, de neki nincs feladata a kastélyban, a saját útjait járja. Neked azonban van, és szeretném tudni hogyan alakul. - felelte az Agancsos.
- Sajnos nem túl jól. Karl nagyúr nem hajlik a józan szóra, így a tárgyalások gyorsan kudarcba fulladtak. - kortyolt újra a borából, és meglötyögtette a pohár alján lévő maradékot. Ekkor hirtelen odacsúszott mellé egy borosüveg, méghozzá a Larsdalltól. Yrsil ezúttal hálás volt neki. A démon korántsem tűnt elnéző típusnak, így legalább egy jó bort akart inni, mielőtt az Agancsos bármit is tett volna - Erős a gyanúm, hogy a mélységi megfertőzte az elméjét, és ha ez igaz, képtelenség meggyőzni őt bármi másról amit nem a 'mestere' mond. Johannes nagyúr felajánlotta a lehetőséget, hogy Karl halála esetén a vámpírok visszavonulót fújnának, de erre nem láttam garanciát. Mégis, jobb lehetőség híján... - nézett a másik démon szemébe. - ...úgy terveztem hogy végzek vele, hacsak nem érkezik más parancs Őfelségétől. Lilithyra úrnő eltűnt, de előtte támogatta a merénylet tervét, hogy így elkerülje a háborút.
- Akkor mire vársz még? - változott a démon mosolya sötétebbé. - Ha ez kell ahhoz, hogy elkerüljük a katasztrófát amit a háborújuk okozna hát ez lesz. Vagy félsz hogy nincsenek elégséges képességeid hozzá?
Yrsil számára túlságosan is nosztalgikusnak tűnt a pillanat. A férfi félelmetesnek próbált tűnni, legalábbis ahogy ő látta. A megfélemlítés mindig is kiváló eszköz volt a démonok kezében, azonban nem mindenkinek állt jól. Agancsosnak pedig különösképpen nem. Azonban annyit már megállapított, hogy hol volt a terve egyik problémája. A képességek hiánya.
- Igen. Félek. - válaszolta a démon zordan, hálásan biccentve a Larsnak a borért, majd töltött magának. - Nem hiszem hogy tisztában van vele, de megöregedtem, és elgyengültem. Egy magamfajta 'jelentéktelen' - nyomta meg a szót erősen, hogy a másik is érezze. Kezdett egyre kevéssbé tetszeni neki az férfi jelenléte. Úgy érezte, hogy csak feltartják a felesleges szócsépléssel. Legszívesebben megemlítette volna neki, hogy mennyi időbe telt rávenni a többi diplomatát arra, hogy segédkezzenek Karl megölésében. Ahogyan azt is, hogy már régen úton lenne, hogy felfedezze a kastélyt, és tervezzen, ahelyett hogy egy kötekedő feljebbvalóval fecsérelje az időt. Eddig sem használható információt nem kapott, sem pedig másfajta segítséget...tehát az Agancsos csak azt a drága idejét vesztegette, amely miatt panaszkodott. - erejű démonnak, nem megy minden olyan könnyen, mint régen. Sajnálom ha csalódást kell okoznom Önnek, azonban nem tudok csak úgy felvágtázni a lépcsőkön és nyársra tűzni az ellenségem fejét, ahogyan gondolja. Ennek ellenére megteszem ami tőlem telik, ezt megígérhetem.
- Nem a koroddal van baj, Yrsil. A gondolkodásoddal. Nem kell előre törni, véres és diadalittas csatában kardélre hányni az ellenséget. - oktatta az Agancsos. Yrsil erős önuralmat gyakorolt önmagán, nehogy az érzései kiüljenek az arcára. - Okosnak kell lenni, megválasztani az időt és a helyet, és elég egy egyszerű tűszúrás is. - vetette a tekintetét a végig csendben hallgató Larsdallra. - Elnézést, követ uram, önbe fojtottam a szót? Vagy csak megilletődött?
Yrsil inkább csendben maradt. Nemigazán vette jónéven, hogy Agancsos úgy kioktatja, akár egy gyermeket, és emellé még a drága időt is pazarolja, amelyet a terület feltérképezésére fordíthatott volna. Ráadásul még az egyetlen épkézláb társát is provokálni kezdte. Egyetlen gondolat fogalmazódott meg benne. Vajon volt egyetlen feljebbvalója is, aki alaposan eltángálta ezt a ripacsot ?
- Őszintén szolva...- nézett az újonnan érkezett démonra - ... nem vagyok hozzászokva... a hatalmasak társaságához.... És ha ő herceg - nézett Yrsil felé - aki hajlontg önnek... én inkább meghúzom magam. - felelte kicsit darabosan.
- Áh, a démonhercegek nem olyanok, mint az ön Armin Fairlight-ja. Jut eszembe, hogy van a jó herceg? Még mindig az égbe akarja emelni a Köderdőt?
- Sajnálom uram. Erről a tervéről még nem hallottam, valamint tudtommal a Herceg jó egésségnek örvend.
- Nyugalom Larsdall. - kortyolt egyet a borából. - A Hercegi lét csak még több bajt és kötelezettséget jelent egy démonnak...nem jár semmi előnnyel, ugyanott vagyok, ahol ön. - szólalt meg egykedvűen, majd a másik démon felé fordult. - Az előbb említett tervezgetés és pontos tűszúrások kapcsán, esetleg tudna nyújtani számunkra némi segítséget ? Elég gyászos terv lenne, ha csak rám bíznának egy ilyen fontos dolog kivitelezését.
Agancsos csak várt néhány másodpercet, majd felemelte a kezét. A széttárt ujjai közül egy aranykarikába foglalt obszidiánköves gyűrű tűnt fel. Egy pillanat alatt összezárta a kezét, majd eltüntetve azt felé intett. A gyűrű átszállt az asztalon, és landolt előtte.
- Ne reménykedj, nem a Secretum, de hasznos lehet. - szólalt meg a démon, és az említett gyűrű hatására Yrsil szinte azonnal megsejtette hogy ki lehetett Agancsos. Ugyanis csak egyetlen személy volt, aki megbízta azzal, hogy lopja el azt : A Démonkirály. - Ezt a gyűrűt Evanescence-nek hívják a tündék és képes mágikus érintésre egy adott helyre visszajuttatni a viselőjét. Kellemetlen folyamat mivel átránt a kőzetlemezek között a mágia, és a fák gyökerein át juthatsz fel, de életmentő. Ami a követ urat illeti... - fordult Lars felé. - Felettébb felkeltette az érdeklődésemet. Ha ennyire tartózkodó és avatatlan, miért van itt?
- Azért, hogy megpróbáljak tárgyalni a nagyúrral, Armin herceg felé tett követeléseiről. Ami hát... úgy néz ki kudarcba fulladt. És ahogy a dolgok jelenleg állnak... Azt Yrsil követ úr már elmondta...
- Nem egészen, követ úr. Ha nincs Karl nagyúr, nincsenek követelések. A többit majd eltakarítják a házigazdáik. Alapból ez a sötét tündék preferált módszere, nemde? - mosolyodott el az Agancsos.
Yrsil csendben felhúzta a gyűrűt az ujjára, majd kiitta a bora maradékát.
- Nem hiszem hogy Lilithyra úrnő valaha is lehúzná az ujjáról a Secretum-ot. - emeli a magasba a kezét, hogy jobban szemügyre vegye. - De hálás vagyok ezért a kis apróságért. Elárulná, hogy kinek is köszönhetem a segítségét ?
- Szóval még nem egyértelmű? Én vagyok a démonok jelenlegi királya, a Titkok Ura, a Helheimi Hideg Láng, Darrakard. Fellengzős nevek, de nem én találtam ki őket. Előbbit az emberek akik láttak Elyra Slyph Hel holtteste fölött, utóbbit néhány túl sok szabadidejű tábornokom.
Elégedett mosollyal nyugtázta a királya szavait, majd elismerően bólintott. Valóban kacifántos nevek voltak, noha ő személy szerint még odacsúsztatta volna a Fellengzős Agancsos-t is.
- Nézze el nekem a bizonytalanságom, Őfelsége. - nyúlt a borospalack után, és modortalanul meghúzta. - Az egyetlen király, akihez hűséges voltam Ag-Agadd volt...de őt sem láttam soha. - húzódott keserű mosolyra a szája sarka. - Nem igazán vagyok uralkodókhoz szokva. - állt fel az asztaltól. - De nem fogom untatni egy olyan király emlékével, akinek már az emléke, városa, s kincsei is egyaránt eltűntek. Azt hiszem ideje indulnunk, Larsdall úr.
- Nem ezzel a céllal küldtek, és érkeztem ide. De igen, nagyjából hasonlóan látom a helyzetet én is. Dornburg nagyúrnak halnia kell. Amit nem lessz könnyű kivitelezni. - felelte Larsdall a démonkirálynak, majd a tekintete Yrsilre vándorolt. - Mégis hová menjünk? Nem ártana azt sem kitalálni, hogy álljunk neki a dolognak.
- Nos amit tudtam megtettem. Azt hiszem... hmmm... Illetve, még valami, Yrsil. Van a kastélyban egy mágikus ereklye. Egy kő, amely kötve tartja a mélységit. Vannak mások, akiknek feladatuk nekem elhozni. Ha esetleg szembe találkoznál vele és magad szeretnéd kézbesíteni, ne habozz. A jutalom felbecsülhetetlen lesz. - mondta a démonkirály, majd hátradőlt a székben és alakja füstté omlott.
- Még több borért, Larsdall. - felelte, miközben összeszűkült szemekkel nézett Őfelsége üresen álló széke felé. Bár nem sok minden kötötte Gerardhoz, nem tervezte lepasszolni az ereklyét az Agancsosnak. Még akkor is, ha bizalmába férkőzve gond nélkül rátehette volna a mancsát. Egyszerűen úgy vélte, ha akad démon akinek elpasszolná, az kizárólag Shyriala lehet. - Ez itt nem fog kitartani nekünk, vagy tévedek ? - lötyögtette meg a bort, majd odanyújtotta a selfnek. - Ezen felül nem ártana szemügyre vennünk a terepet. Talán némi információt is felszedhetünk útközben. Ezek hiányában nem sokra megyünk, vagy tévedek ?
- Az a bor jól hangzik. - elveszi az üveget, és megissza maradék bort, majd feláll. - Akkor, induljunk. De semmi tapi, mint Gerard úrral. - lapogatatta meg látványosan az oldalán lógó kardot. - Ez nem csak dísznek van.
- Ezt nem ígérhetem. - kacagott fel hangosan, majd ellépett a self mellett. - De igyekszem tűrtőzteni magam.


A hozzászólást Hóhajú Yrsil összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 17, 2017 8:00 pm-kor.
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Larsdall Crescent on Vas. Okt. 15, 2017 9:42 pm

Ahogy a kis csapat távozott a teremből, Hilde durcásan borul az asztalra, majd a visszatérő Yrsilre mordul.
- Követ úr, meg tudja magyarázni, hogy mi volt ez a bohóckodás, ami itt történt?
- Elnézését kérem, - válaszolja Hildének, majd szünet nélkül fojtatja. - az előbbi színjáték miatt, a Gerard herceg úr már csak ilyen. De ezen felül új információ birtokába jutottam. Az állítása szerint orgyilkosok jutottak be a kastélyba, bár nem tudta megmondani hogy milyen úton, illetve milyen céllal. Ezenfelül még azt is megtudtam, hogy az a zsák, amelyet a szolgája cipelt, egy követ tartalmaz amely összeköti a mélységi erejét a palotával. Ha jól sejtem amiatt vagyunk még mindig a levegőben. Azonban sem az ellenfél új fegyveréről, sem a merénylők jelenlegi helyzetéről nem tudott többet mondani. Ennyit tudtam meg.
- Merénylők? - kérdi meglepetten. - Azt nem tudtad meg ki a célpontjuk? Nem szívesen futnék beléjük véletlenül.
- Hát, áll odalenn egy teljes sereg. - válaszolja némi elgondolkodás után, a hallott információkra. -Elképzelhető, hogy találtak valami módot arra, hogy pár embert feljuttassanak, vagy esetleg Herr Nachtraben nem bízta a dolgot a véletlenre, és ő maga hozott fel hivatásosokat. Mindenesetre szerintem érdemesebb lenne beléjük futni, mint elkerülni őket, hátha közös nevezőre jutnánk...
Miután a terem kiürül, és ismét csak a követek maradtak, valamelyest enyhült a hangulat. Ráadásul az Yrsil által átadott információk sok más eshetőséget is felvetettek.
- Nem lenne egyszerűbb visszahívni Gerard urat, és elpusztítani a gömböt? Akkor a kastély lezuhanna, és nem hiszem, hogy egyhamar újra repülne. Ezzel talán még jobban is járnánk.
- A merénylők a hasznunkra lehetnének még, ha kellő feltűnést és elterelést jelentenek... Már, ha úgy döntünk, hogy Karl nagyúr megölése a megfelelő lépés. - egy kósza pillantást vet Larsra, majd tekintete visszatér az asztalra. - A gömb is egy lehetőség, de bevallom, ezelőtt nem gondoltam bele a ténybe, hogy jó eséllyel az egész kastély lezuhanna akkor, akár egy családot kiírtva, nem beszélve az alattunk lévő seregekről...
Alig fejezte be mondandóját, kopogtatnak a terem ajtaján, ezt követően az ajtó feltárult, és egy szolgáló lépett be rajta, egyik kezén egy tálcán két üveg bort, és egy adag poharat egyensúlyozott. Lerakta az asztalra, megy egy meghajlás után, gyors távozott.
- Hmmm. - foglal helyet az egyik széken, miközben tölt egy kis bort magának, megvárja, míg a szolgáló után becsukódik az ajtó, majd Hildére néz. - Egyetértek a Hilde kisasszonnyal. Ha cselekedni akarunk, ennél jobb alkalmunk nem lesz. Ha még ennél is tovább húzzuk a döntést, kicsúszik a lehetőség a kezünkből. Én úgy vélem hogy végeznünk kellene vele. A kérdés már csak az, hogy velem tartanak, vagy inkább elmenekülnek?
- Én a diplomatahölggyel tartok, így a véleményem nem releváns. - vonja ki magát a zsoldos a felelősség alól, majd helyet foglal mellette.
- A tornyot semmiképpen se bántsuk. - jelenti ki Alagrid kisasszony. - Mind látták a várost odalent, ugye? Senki sem volt ott, és ha lezuhanna a torony, az egyszerű mesterek a gyerekekkel együtt meghalnának. Mellesleg én sem terveztem még elhunyni, és valószínűleg mi sem tudnánk elmenekülni időben. - egy kis szünet után fojtatja- Sajnos tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha Karl nagyurat kivonnánk a mélységi befolyás alól, amihez úgy tűnik, gyilkosságon át vezet az út. Kénytelen vagyok egyetérteni, és ha kell, segítek is, bár nem tudom, mihez kezdenének egy ilyen akció során egy ékszerésszel...
- Az én álláspontomat már ismerik. - Nyúl az egyik üveg bor után, kitölt egy adagot az egyik pohárba, majd meghúzza az üveget. - Már csak az a kérdés, hogy akkor mégis hogyan végezzünk vele.
A vitatkozás közepette ismét kopogtatnak, egy újabb szolga lép a terembe, meghajol, és belekezd mondandójába.
- Fräulein Hilde von Nebelturm, Herr Leon Wittman és Fräulien Eiryn von Nebelturm, az egyik nagyrabecsült vendégünk látni kívánja önöket. Úgy mondta az ügy halaszthatatlan és Johannes nagyúr is megerősített ebben.
- Köszönöm a tárgyalásra való lehetőséget, Urak. - áll fel Hilde az asztaltól. - Remélhetőleg megtaláljuk a megfelelő megoldást, de ha úgy tűnik, hogy nem, akkor a vendégszobákban megtalálnak. További jó tárgyalást önöknek. - ezzel távozik a teremből. Nyomában Leon is gyors felpattan, és elbúcsúzik a társaságtól.
- Enyém volt a megtiszteltetés.
Eiryn sokkal lassabban követi Leon példáját. Mosolyogva meghajol.
- Remélem még találkozunk szerencsésebb körülmények között. Addig is viszont látásra, uraim!
Yrsil és Larsdall is egy bólintással köszön el a távozóktól, még ha ők ezt már nem is látják.
-Úgy tűnik ketten maradtunk, Larsdall nagykövet úr. - szólal meg, amint elhagyták a termet. - Őszinte leszek. Még így is szeretném véghezvinni azt, amiről az előbb beszéltem. Velem tart, vagy úgy gondolja hogy így már lehetetlen?
- Ketten? - csendül fel egy ismeretlen hang a semmiből - Én ebben nem lennék olyan biztos, Yrsil herceg.
Egy nagy sóhaj kíséretében meghúzza a kezében szorongatott borosüveget. Az ismeretlen hangra kezét a borosüvegről, kardja markolatára helyezi.
- Arcot is társíthatnánk a hangja mellé? - kérdi enyhe fenyegető éllel.
- Yrsil herceg. - kortyolt a borából. - Még mindig jobb, mintha... - hallgatott el hirtelen - Nos, igen. -sóhajt egy aprót. - Egy arcot látván legalább tudnám hogy ki nevez így.
Az asztalfőnél a levegő hullámozni kezd, mint egy tiszta nyugodt tó, melybe egy követ dobtak. Szép lassan egy kép jelenik meg, ahogy egy ismeretlen alak, ül székében. Krétafehér vámpírszerű bőre van de a fejéből hátranyúló két csontszínű, gazellaszerű egyenes szarvból egyértelmű, hogy démon; fekete bársonytalárja hátracsúszott az asztalon megtámasztott könyökén így láthatjátok hogy az alkarján a csuklójától lefelé apró, vakondokhoz hasonló piheszőr borítja, szemei irreális lilák és vastag fekete vonalak keretezik, amelyek két csíkban lefelé indulnak mintha mindig könnyezne
- Megfelel, Crescent követ úr?
Szinte érzi a nyomást az egész testén, hogy nem akárki bukkant fel előtte. Enged a szorításból, mellyel kardja markolatát feszítette, majd szép lassan elengedi, és nyel egy nagyot.
- Igen... meg... - préseli ki magából, majd ismét az üveg után nyúl.... - utálom a mágiát.... - dünnyögi még magában, a többiek tán meg sem hallották, majd meghúzza az üveget.
Egy kissé meghajol a tisztelete jeléül, ugyanis a tény hogy csak úgy megjelent a semmiből, nem átlagos démonra utalt.
- Üdvözlöm, Nagyúr. - szólítja meg az idegent, mintha ő tudná, ki az - Lilithyra úrnő egy szóval sem említette hogy mások is jelen lesznek, erre előbb Gerard herceg, most pedig Ön bukkan fel. Jól gondolom, hogy Őfelsége csupán figyelemelterelésként küldött ide?
- Nem. A feladatod az, amit meg is kaptál. Gerard... - az alak elmosolyodik. - Gedeon nagyúr... nem várt tényező. Természetesen még hasznos lehet, de neki nincs feladata a kastélyban, a saját útjait járja. Neked azonban van, és szeretném tudni hogyan alakul. - feleli a démon.
- Sajnos nem túl jól. Karl nagyúr nem hajlik a józan szóra, így a tárgyalások gyorsan kudarcba fulladtak. - kortyolt újra a borából, és meglötyögteti a pohár alján lévő maradékot. - Erős a gyanúm, hogy a mélységi megfertőzte az elméjét, és ha ez igaz, képtelenség meggyőzni őt bármi másról amit nem a 'mestere' mond. Johannes nagyúr felajánlotta a lehetőséget, hogy Karl halála esetén a vámpírok visszavonulót fújnának, de erre nem láttam garanciát. Mégis, jobb lehetőség híján... - nézett a másik démon szemébe. - ...úgy terveztem hogy végzek vele, hacsak nem érkezik más parancs Őfelségétől. Lilithyra úrnő eltűnt, de előtte támogatta a merénylet tervét, hogy így elkerülje a háborút.
Lars csendben figyeli a két társalgó démont. Úgy érzi, hogy jobb, ha kimarad a dolgokból, és nem szólal meg, hacsak nem kérdezik. Mikor Yrsil meglötyögteti a poharát, a sima felületű asztalon odalöki neki a kezében tartott borosüveget.
- Akkor mire vársz még? - változik a démon mosolya sötétebbé. - Ha ez kell ahhoz, hogy elkerüljük a katasztrófát amit a háborújuk okozna hát ez lesz. Vagy félsz hogy nincsenek elégséges képességeid hozzá?
- Igen. Félek. - válaszolta, hálásan biccentett a borért, majd töltött magának. - Nem hiszem hogy tisztában van vele, de megöregedtem, és elgyengültem. Egy magamfajta 'jelentéktelen' - nyomta meg a szót erősen - erejű démonnak, nem megy minden olyan könnyen, mint régen. Sajnálom ha csalódást kell okoznom Önnek, azonban nem tudok csak úgy felvágtázni a lépcsőkön és nyársra tűzni az ellenségem fejét, ahogyan gondolja. Ennek ellenére megteszem ami tőlem telik, ezt megígérhetem.
- Nem a koroddal van baj, Yrsil. A gondolkodásoddal. Nem kell előre törni, véres és diadalittas csatában kardélre hányni az ellenséget. Okosnak kell lenni, megválasztani az időt és a helyet, és elég egy egyszerű tűszúrás is. - ekkor a csendben várakozó Larsra néz. - Elnézést, követ uram, önbe fojtottam a szót? Vagy csak megilletődött?
- Őszintén szólva...- néz az újonnan érkezett démonra - ... nem vagyok hozzászokva... a hatalmasak társaságához.... És ha ő herceg - néz Yrsil felé - aki hajlontg önnek... én inkább meghúzom magam. - Feleli kicsit darabosan.
- Áh, a démonhercegek nem olyanok, mint az ön Armin Fairlight-ja. Jut eszembe, hogy van a jó herceg? Még mindig az égbe akarja emelni a Köderdőt?
- Sajnálom uram. Erről a tervéről még nem hallottam, valamint tudtommal a Herceg jó egésségnek örvend.
- Nyugalom Larsdall. A Hercegi lét csak még több bajt és kötelezettséget jelent egy démonnak...nem jár semmi előnnyel, ugyanott vagyok, ahol ön. - szólal meg egykedvűen, majd a másik démon felé fordul. - Az előbb említett tervezgetés és pontos tűszúrások kapcsán, esetleg tudna nyújtani számunkra némi segítséget ? Elég gyászos terv lenne, ha csak rám bíznának egy ilyen fontos dolog kivitelezését.
A démon egy pár másodpercig vár, aztán felemeli a kezét és széttárja az ujjai; a mutató és középső ujja között egy aranykarikába foglalt obszidiánköves gyűrű tűnik fel, majd összezárva az ujjait eltűnteti és Yrsil felé int, amitől a gyűrű keresztül száll az asztalon, és a másik démon elött landol.
- Ne reménykedj, nem a Secretum, de hasznos lehet. Ezt a gyűrűt Evanescence-nek hívják a tündék és képes mágikus érintésre egy adott helyre visszajuttatni a viselőjét. Kellemetlen folyamat mivel átránt a kőzetlemezek között a mágia és a fák gyökerein át juthatsz fel, de életmentő. Ami a követ urat illeti... - fordul Lars felé. - Felettébb felkeltette az érdeklődésemet. Ha ennyire tartózkodó és avatatlan, miért van itt?
- Azért, hogy megpróbáljak tárgyalni a nagyúrral, Armin herceg felé tett követeléseiről. Ami hát... úgy néz ki kudarcba fulladt. - kezd bele visszatérni a bátorság, így már nem habog össze vissza. - És ahogy a dolgok jelenleg állnak... Azt Yrsil követ úr már elmondta...
- Nem hiszem hogy Lilithyra úrnő valaha is lehúzná az ujjáról a Secretum-ot. - emeli a magasba a kezét, hogy jobban szemügyre vegye az újjára húzott gyűrűt. - De hálás vagyok ezért a kis apróságért. Elárulná, hogy kinek is köszönhetem a segítségét?
- Nem egészen, követ úr. Ha nincs Karl nagyúr, nincsenek követelések. A többit majd eltakarítják a házigazdáik. Alapból ez a sötét tündék preferált módszere, nemde? - mosolyodik el, majd Silre néz. - Szóval még nem egyértelmű? Én vagyok a démonok jelenlegi királya, a Titkok Ura, a Helheimi Hideg Láng, Darrakard. Fellengzős nevek, de nem én találtam ki őket. Előbbit az emberek akik láttak Elyra Slyph Hel holtteste fölött, utóbbit néhány túl sok szabadidejű tábornokom.
Elégedett mosollyal nyugtázza a démon szavait, majd elismerően bólint.
- Nézze el nekem a bizonytalanságom, Őfelsége. - nyúl a borospalack után, és modortalanul meghúzza. - Az egyetlen király, akihez hűséges voltam Ag-Agadd volt...de őt sem láttam soha. - húzódik keserű mosolyra a szája sarka. - Nem igazán vagyok uralkodókhoz szokva. - állt fel az asztaltól. - De nem fogom untatni egy olyan király emlékével, akinek már az emléke, városa, s kincsei is egyaránt eltűntek. Azt hiszem ideje indulnunk, Larsdall úr.
- Nem ezzel a céllal küldtek, és érkeztem ide. De igen, nagyjából hasonlóan látom a helyzetet én is. Dornburg nagyúrnak halnia kell. Amit nem lesz könnyű kivitelezni. - feleli a Démonkirájnak, majd tekintete a másik démonra vándorol. - Mégis hová menjünk? Nem ártana azt sem kitalálni, hogy álljunk neki a dolognak.
- Nos amit tudtam megtettem. Azt hiszem... hmmm... Illetve, még valami, Yrsil. Van a kastélyban egy mágikus ereklye. Egy kő, amely kötve tartja a mélységit. Vannak mások, akiknek feladatuk nekem elhozni. Ha esetleg szembe találkoznál vele és magad szeretnéd kézbesíteni, ne habozz. A jutalom felbecsülhetetlen lesz. - mondja, majd hátradől a székben és alakja füstté omlik.
- Még több borért, Larsdall. - feleli, miközben összeszűkült szemekkel néz a démonkirály üresen álló székére. - Ez itt nem fog kitartani nekünk, vagy tévedek? - lötyögtette meg a bort, majd odanyújtotta a selfnek. - Ezen felül nem ártana szemügyre vennünk a terepet. Talán némi információt is felszedhetünk útközben. Ezek hiányában nem sokra megyünk, vagy tévedek?
- Az a bór jól hangzik. - elveszi az üveget, és megissza maradék bort, majd feláll. - Akkor, induljunk. De semmi tapi, mint Gerard úrral. - látványosan meglapogatja az oldalán lógó kardot - Ez nem csak dísznek van.
- Ezt nem ígérhetem. - kacagott fel hangosan, majd ellépett a self mellett. - De igyekszem tűrtőzteni magam.
avatar
Larsdall Crescent
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jan. 25.

Karakter információ
Kaszt: Holdőr
Szint: 1
Tapasztalat:
350/500  (350/500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Darrakard on Kedd Okt. 17, 2017 7:27 pm

Mehet az új kör, lehet időpontokat megbeszélni.

_________________
""I do not want lowlifes. The only ones worth ruling over are those that can survive even the flames of hell.""
avatar
Darrakard
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok

Hozzászólások száma : 642
Join date : 2013. Jun. 07.

Karakter információ
Kaszt: Írnok
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
666/666  (666/666)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Theo Wagner on Szer. Nov. 01, 2017 6:43 pm

A Zsoldos szúrását remélem, hogy kivédem, és próbálok tovább távolodni felőle, ger irányába haladva. ~ valahogy ki kéne ebből a helyzetből vágnom magam. ~ gondolom, majd kúszok hátrébb. De miközben érkezik a zsoldos támadása, a fények hírtelen kialszanak egy pillanatra. A zsoldos, mint valami agya lágyúlt döfköd maga elé össze vissza. Eléggé zavaró.
A zsoldos döfködéseit megelégelve, felhúzom a lábamat, és megpróbálom állon rúgni, hogy hagyjon már békén. Ha jobban sikerül, talán megszédül, vagy egy rövid időre eszméletét veszti. Nem akarom a halálát, de nagyon zavaró ez a folytonos bökdösődése. Hát nem érti, micsoda felfedezést akarnak elpusztítani... Próbálok hátrálni tőle. Eközben Riel kimászik a zsebemből, majd feltekint a félszemű zsoldosra. Nagyot sóhajtva csak ennyit mond. - Már megint?
Még mindig hátrafele kúszok. - Mégis mi jó neked ebben a folyamatos szurkálásban? - Ordítom a zsoldos felé. - Ilyen felfedezés nem lesz még egyszer, ti meg minden belelátás nélkül elpusztítanátok? - Ordítom szintúgy, majd az utolsó csepp manámmal, a botomból még egy lövést lövök a másik ép szemére. ~ Minden gyógyítható, csak azt nem árulják el, hogy hogyan. ~ gondolom magamban, hogy nehogy már én legyek a gonosz, hogy megvakítottam.
Ahogy a zsoldos herén szúrna épp, rövidre vágva az életem fonalát megfagy a levegő, a kardforgató is megáll, ahogy mindenki más is rajtam kívül. Mikor kicsit kitisztul a fejem, látom, ahogy egy apró, lila-fekete ruhás albínó kislány sétál be a terembe.
A pengére tekintek, ahogy az a férfiasságom felett lebeg, egy pillanatra azthiszem, hogy ez az a sokszor említett, a halál elött lelassult, vagy megfagyott idő. De nemlátom az emlékeket pörögni a szemem elött. Ahogy lassan realizálom a helyzetet, úgy mintha megfagyott volna körülöttem az idő. Egy érdekes ruhákba öltözött kislány sétál be a terembe, én meg kicsit akadozó hanggal, az oldalamat fogva szólok hozzá. -Te mégis ki lennél?- Ekkor érkezik is rá a válasz rögvest.
- Aki megakadályozta, hogy most megöljenek. - sétál oda hozzám, majd int, amitől a kő alattam odébb csúszik és kimozdít a kard alól. - Talpra! – szólal fel, bár ez a hangnem már nem illik egy ilyen kislányhoz.
Nagy nehezen felállok, de kérdések cikáznak a fejemben. Ahogy felállok, megérzem a vérveszteséget. A földön fekve nem éreztem annyira vészesnek, de ahogy máris függőlegesbe álltam, mintha egy kalapáccsal vágnának fejbe. Rá is támaszkodom a botomra, egy pillanatra megállok, egy kicsit elsötétül a látásom, de tíz másodperc múlva nagyjából kitisztul. - És miért mented meg ezt a szerencsétlen mágust? - Kérdezem tőle, miközben a bot segítségével, kicsit húzva a bal oldalamat a seb miatt, haladok felé.
- Meglátod. Kapd el! - dob felém egy közepes méretű, simára csiszolt követ.
Ahogy a kő repül felém, hírtelen meglep. Valahogy elkapom, de nem tudom mi ez. Ekkor eszembe jut Riel is. Ránézek a zsebemre, de a kis gólem mintha egy apró szobor lenne, mered kifele a zsebemből.
Ahogy elkapom azt a rejtélyes követ, mintha odébb tekernék a csatornát, már egy fogadó szobájában vagyok, előttem egy furcsán vékony, csontos, kristályszemüveges alak ül mosolyogva.
- Mélységes üdvözletem. – Szólít meg, ámbár én még mindig a hírtelen változott helyzetet próbálom összerakni, és felfogni valahogy.
avatar
Theo Wagner
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 99
Join date : 2017. Jan. 13.
Age : 19

Karakter információ
Kaszt: Arkán mágus
Szint: 3
Tapasztalat:
1805/2500  (1805/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Jozef Strandgut on Pént. Nov. 10, 2017 6:49 pm

Úgy voltam vele, hogy akár eltalálja a vámpírt a Szent Fény, akár nem, minden esetre nem szeretném a karmai között végezni, így ütök, rúgok, harapok utána azonnal, csak, hogy megszabaduljak tőle és ezt még akkor is folytatom, amikor elsötétül a világ körülöttem, bár tagadhatatlan, hogy egy pillanatra ledermedek. Ám mivel nem tűnik el a kezeim közül ellenségem, sejtem, hogy ez valami varázslat és mikor ismét kivilágosodik, reménykedek benne, hogy talán Armax, elég közel van már, hogy segítsen, míg lefoglalom a vérszívót azzal, hogy megöljön.
A Szent Fény viszont szerencsémre megint betalál, de ez a vámpír szívósabb, mint a csizmatalpam. A bőre sistereg a mágikus fény alatt, amitől erősen fel is kiállt, ennek következtében azonban körmei erősebben vájnak a ruhámba majd a ruhája furcsa hullámokat vet, amitől rajtam meg éles kín vág át és érzem, ahogy vérem megindul a karomon és az oldalamon. Kétségbeesetten próbálok szabadulni továbbra is a karmai közül. de hiába gyengül a fogása, makacsul nem ereszt továbbra sem.
Egy láb robban be a látómezőmbe és erősen rugdosni kezdi a vámpírt, aki hirtelen elenged, én meg igyekszem jó messzire hemperedni tőle, hogy aztán a buzogányommal a kezemben emelkedjek fel. Vérezve, de dühösen készen állok rá, hogy besegítsek a segítségemre siető Armax-nak a vérszívó feje szétverésében, ha már felgyújtani nem sikerült.
- Józsi, csapd már le a fenébe azt az izét! – jut el a vér zúgását túlkiabálva társam biztatása.
Hát ha már olyan lelkesen rugdosta Armax a vámpírom fejét, akkor nem tehetem meg, hogy megtagadjam tőle azt a kis szívességet, hogy nem szállok be, ráadásul épp elég okom is van, hogy végezzek vele. A buzogányom magasból zúdul a vérszívóra, amikor meghallom a nem túl biztató, ellenséges kiáltást, hogy dobjuk el a fegyvert, de az ütést már nem tudom megállítani, és a vámpír betört koponyával terül el mozdulatlanul, aztán azonnal a hang forrása felé fordulok minden rosszra felkészülve. Ada-t látom a földön és a szívem aggodalmasan dobban, ahogy látom a fölötte álló démont. Úgy tűnik egy pillanatra az egész terem megdermed.
A harc eddig teljesen lekötött, így csak most érzékelem, hogy bizony Lance is elég ramaty állapotban van, ám ellenfelét sehol sem látom.
A démon tovább beszél.
- Blue, pont a legjobbkor...tedd a dolgod! – villant fel egy valószínűleg elégedettnek szánt vicsort valakire, aztán még szorosabban szegezi a fegyverét Ada-ra.
- Azzal mondtam eldobni! A fal mellé, de azonnal! – ordít fel, mivel még mindenki a történtek hatása alatt mozdulatlanul áll.
Armax ocsúdik elsőnek.
- Blue?! Te mit keresel itt? – fordul az számomra eddig ismeretlen lány felé, aztán messze eltartja magától kardot tartó kezét. - És Ger...ha csak egy hajszála is meggörbül a szere...Ada-nak, neked véged! Én eldobom a fegyverem, ha ellépsz a testétől. De figyelmeztetlek még egyszer: ha még jobban ártani mersz neki, és élve kerülök ki innen, onnantól kezdve mindig figyelj a hátad mögé, mert nem tudod, hogy mikor fogok lecsapni rád, te féreg.
Kissé összerezzenek, ahogy Armax felkiált mellettem, de teljes egészében egyetértek vele: egy félangyallal nem lehet így bánni! Főleg nem a barátommal, hiszen annak tekintem őt. A buzogány kiesik ernyedt ujjaim közül és a szemem nem levéve róluk elindulok a fal felé, ahogy mondta, hisz nem akarom, hogy Ada-nak baja essen.
- Ne bántsd őt! - szólalok meg én is, bár tized annyira sem vagyok fenyegető, mint a láthatóan aggódó fajtársam.
Az újonnan feltűnt nő közben közelebb ér és ő is csatlakozik a „csevegésünkhöz”.
- Heeee, és mi lenne egészen pontosan a dolgom?
Ezt a démonnak címezte és,a hangsúly, ahogy mondta máris jobb színben tűnt fel előttem.
- Hello bátyus. Hát, amolyan munkaféle. – biccentett Armax felé és ez érdekes szituációt sejtetett, mert láthatóan ismerte társunkat.
Ettől függetlenül komoran pásztázom szememmel a termet, mert már úgy éreztem, hogy az erős vámpír legyőzésével kezdett felénk billenni a győzelem mérlegének nyelve és ez a lányért való aggodalom mellett, a düh örvénylő görcsét ültette a gyomromba. Lance szavaira odanéztem rá és valahogy a mondandójával és tettével ellentétben, inkább dacot éreztem benne, mint megadást.
Most már a Gerard nevű démon, akit úgy látszik rajtam kívül mindenki ismert, láthatóan kezdett ideges lenni én meg annál jobban aggódtam, nehogy elveszítse a fejét és bántsa Ada-t.
- Örülök, hogy itt vagy hugicám. – jegyzi meg Armax.
- Mire vársz még?! Öld meg! Öld meg mindet! – kiabált szinte már őrjöngve a lányra a démon, mire társam kitárt kezekkel elindul felé, a szemét le nem véve róla.
- Logikátlanul viselkedsz. – közli a Blue nevű lány hűvösen a démonnal. - A válaszom NEM.
Szívesen a szemébe kacagnék most a fickónak.
- Még megbeszélhetjük ezt az egészet, Ger. Milingen-ben is viszonylag jól kijöttünk. A közös iszogatás emlékére...tedd le azt a kurva kardot és add meg magad. Nincsenek itt a csicskásaid, hogy segítsenek neked. Még ha meg is ölöd Ada-t, akkor is legalább hárman vetjük rád magunkat. Ha őt megölöd, Te is meghalsz...
~ Közös iszogatás……..Nagyszerű! ~ szóval tényleg egész jól ismerik egymást, vonom le a következtetést.
Azért Igyekszem a másik irányba elhúzódni a többiektől, hogy a démon figyelmét sikerüljön megosztani. Látszólag mindannyian "engedelmeskedünk" neki, így remélhetőleg nem bántja Ada-t, bár azért összeszorul a gyomrom, ahogy egyre idegesebbé, mondhatni zizzentebbé válik. Nyilvánvaló, hogy Armax is próbálja magára vonni a figyelmét, így én lassan, erőt gyűjtök, hogy ha legalább egy kicsit eltávolodik a kard a lánytól, azonnal egy Szent Fényt küldjek rá.
Ám a tünde zsoldos sem tétlenkedik – épp. ahogy sejtettem , hogy készül valamire, - kezében villan valami és az Gerard felé száll, valami kicsi és fényes, aztán Lance is megindul, mint a villám.
Az a kis fémdarab eltalálja a démont, aki egy pillanatra hátrahőköl és én ezt használom ki, hogy megidézzem a Sacra Lux-ot és a mellkasa felé irányítsam.
Az eddig oly magabiztos ellenség, most már láthatja, hogy emberére akadt és inkább a menekülést választotta a gyáva féreg.
Egy igazán nem novíciushoz illő szitokszó csúszik ki a számon, ahogy a démont ugyan eltalálja a mágiám, de nem különösebben okoz gondot neki, de egyelőre habozok, hogy mit csináljak, hiszen a színen megjelent egy ismeretlen lány, aki ugyan nem ugrott nekünk, ahogy a démon szerette volna, de azért nem tudni, hogy mi a tervei. Reményt keltő, hogy Armax a hugicájának nevezte azonban.
Az eddig a démon felé tartó társam sem változtat irányt, nem fordul a szökevény után, inkább a földön heverő félangyalhoz rohan, levéve mellényét, azt a lányra teríti és féltőn pillant rá.
- Ada, drága...ébredj! Kinél van víz, hogy fellocsoljuk?
Ahogy a sötét elf Ada mellé veti magát én is idegesen nézek oda.
- Mi van vele? Ugye nem hal meg? És a démon........ - ugrik vissza Gerard felé a pillantásom habozva.
Persze mindannyian aggódunk, de az még nekem tapasztalatlan tacskónak is feltűnik, hogy ez Armax részéről kissé más.
- Menekülj kutya! – kiabál még megvetően Lance a menekülő után és aztán leereszti készenlétben tartott kardját., majd, ahogy a harci izgalom távozik, úgy szinte összerogy, magában motyogva.
- Hmmm, tudok segíteni? – kérdezi a közben Armax mögé érkező idegen lány, aki végül úgy néz ki mellénk áll.
Én is közelebb sétálok, egyre jobban érezve, hogy szívesen társulnék Lance mellé a sebeimet nyalogatva. De mi lesz a kővel? Jobb lenne összeszedni magunkat és utána nézni, valahogy nem szívesen állnék egy kudarccal a különös figura elé, aki feljuttatott minket ide.

avatar
Jozef Strandgut
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap

Hozzászólások száma : 165
Join date : 2015. Nov. 29.

Karakter információ
Kaszt: Pap
Szint: 4.
Tapasztalat:
3200/3750  (3200/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Gerard D. Lawrenz on Vas. Nov. 12, 2017 1:32 am

Gerard nem várja meg, amíg a szárnyas boszorkány közelebb ér hozzá. Mikor a fények kialszanak, aktiválja a pehelykönnyedséget, és egy elegáns mozdulattal hátrál egészen a folyosó végéig.
~ Elég ok időt vesztegettem...
- Felhőszakadás. - suttogja ugrás közben.
Ennek hatására a három társánál lévő papíron felvillan egy betűsor, amivel azt üzeni nekik, vonuljanak vissza. Aleena sem tétlenkedik, miután a támadása dugába dőlt sarkon fordul és menekülőre fogja a dolgot. Neki csak annyi a dolga, hogy megossza az ellenség figyelmét. Amint a fények visszatérnek, megpillantja a szövetségesüket, az akkor felbukkanó bérgyilkost, de még túl messze van, hogy hozzá tudjon szólni. A papírt nem volt ideje megnézni, helyette felderült arccal int a bérgyilkosnak. Ott állt szemtől szemben azzal az átkozott szárnyas teremtménnyel, aki miatt egész idáig hasogatott a feje.
~ El sem hiszem! Azt hittem, magamra hagyott...még itt, a világon is követnek a mennybéliek.
~ Ezúttal rossz démonra támadt...
Lia illúziója szép lassan megjelent Gerard mellett. A lány hosszú idők óta először kifejezetten komoly arcot vágott. Ő és a másik démon egymásnak dőlve néztek farkasszemet az ellenféllel. A nefilim nem habozott, s fegyverét dárdaként használva elhajította, egyenesen felé. Gerard megvető szemekkel néz vissza rá, ahogy a dárda szép lassan elsuhan az oldala mellett, meglobogtatva a haját. Ennél talán még ő is jobban dobott volna. Az a fegyver nem egy dárda volt, csak egy szúró eszköz. Szabadjára engedi az erejét, szinte érzi, ahogy a levegő is beleremeg a varázserejébe... bár ez már inkább csak az ő fantáziája. A támadás elkerülésekor árnypáncélt idéz a testére, hogy legalább részlegesen védje magát és a szemeit a közelgő támadás ellen. Jól látta, ahogy az angyalfajzat kezében már gyűlni kezdtek az égető fények.
Aleena közben odaér Blue mellé. Szerencse hogy a lány feltűnt, így neki már nem kellett ott maradnia. A terv egyetlen egy hibás pontja az volt, hogyha netán menekülőre kellene fogniuk a dolgot, a lány nem lenne képes Gerarddal lépést tartani. Így viszont előre tudott menni.
- Válts fel. Nekem segítenem kell máshol is.
- Öhm.. váltsalak fel? Hát. Öhm. Oké... - ám mire ezeket a szavakat kimondta, az ifjú inkvizítor elsuhant mellette, egyenesen a többiek felé.
Gerard idegesen hőköl hátra a fény borzasztó ártalmától. Meglátja a lehetőséget, ahogy a nefilim minden támadása célt tévesztett, vagy nem ért el különösebb hatást. Karjai elöl, a védelme le van engedve, idő is míg a következő támadását elindítja. Felruházza a kezét az Erő szavával, odasuhan elé, hogy minden eddig eltervezett mozdulata egy megsemmisítő ökölcsapásban csúcsosodjon ki, és a fejére ütést mérve egy csapással ájultra verje a szentelt boszorkányt.
- Mégis mi jó neked ebbe a folyamatos szurkálásban? Ilyen felfedezés nem lesz még egyszer, ti meg minden belelátás nélkül elpusztítanátok?
- Hogy megdöglesz, te szerencsétlen! El hát, ezért kapunk pénzt, kit érdekel a belelátás!
Ő mindebből semmit sem hallott. Töretlenül rohamozott előre. Keze, mint a súlyos acélpöröly lendült meg, egyenesen a lecsupaszított, megszégyenített angyalfajzat állának ütközbe. Érezte, ahogy az ütés vész lassan megremegtette az egész testét, s ekkor már tudta, sikerrel járt. Öklétől ellenfele felrepült a levegőbe, majd egy tompa puffanással földet ért. A csata úgy végződött, ahogy elkezdődött: egy jelentéktelen erőlködéssel.
Elégedett arccal landol a földön. Az ütése olyan erőteljes volt, hogy ő is hátrarugaszkodott tőle. Megrázta a fejét, majd démoni vigyorral az arcán méricskélte a legyőzött ellenfelet. Az eddig halott elméje új erőre kapott. Megrohamozták a gondolatok, úgy érezte, kedvében dalra fakadva.
~ Képes vagyok rá! Igen, képes vagyok rá! Felülmúlom az angyalokat is!
Egy laza mozdulattal kardot rántott és a harcképtelen ellenfélnek szegezte.
- Fegyvert eldobni! - kiáltotta elégedett arccal.
Megvető tekintettel nézi, ahogy az állítólagos társát agyonverik. No nem mintha érdekelte volna, mi fog történni. Így még talán jobb is. Így nem fognak túszcserét, meg hasonló ostobaságokat javasolni. Csak várnak, mintha azt hinnék, a fegyver szorongatásától csoda történik. Megpillantja Blue-t a folyosó másik végében. Tovább tartott, mint gondolta, de végre visszaért.
- Blue, pont a legjobbkor... tedd a dolgod! - mosolygott egyre szélesebben vicsorogva.
~ Hm...Aleena elment. Nagyon jó.
~ Ezzel a kör bezárul.
~ A csata vége eldőlt abban a pillanatban, amikor elkezdődött.
~ Ostobaság volt azt hinnie, hogy egymaga képes lesz legyőzni. - a kardot picivel szorosabban nekifektette a nefilim nyakának. Élvezettel olvasta ki társai szeméből a rettegést, aggodalmat...
...ekkor oldalra nézett. A szemei majd kiugrottak a helyükről, ahogy meglátta: Theo Wagner teste eltűnt. Nem volt ott több vér, se nyom, se semmi. Nem idézett meg pecsétet, rúnát, mágiának nyomát sem érzékelte.
~ Lehetetlen! Hova lett? Az előbb még...Lia! Mi volt az?!
~ Én...én...nem tudom... – hebegte a lány. Az illúziója zavarossá vált, s elkezdett remegni.
~ El nem varázslat volt...nem volt se pecsét, se rúna, se varázserő...ez valami más. Valami más is van itt.
~ De mégis melyik? Melyik ostoba lett volna képes ilyesféle mágiára? - nem értette, hogy tudott eltűnni. Hirtelen azon kapta magát, hogy remeg az állkapcsa. Ott volt valami, valami, amit nem értett. A toronyba érés óta először úgy érezte, fél.
~ Nem ők voltak...hanem az, aki ideküldte őket. – így utólag átkozta magát, hogy ez nem jutott előbb eszébe. Valaki, aki képes segítség nélkül feljuttatni ide bárkit, miért ne használná ő maga is a varázslatot. Vagy miért ne küldene fel valami még erősebbet.
~ Ez a pár idióta csak elterelés.
~ Akkor jól gondoltam. Ez esetben...
- Azt mondtam, eldobni! A fal mellé, de azonnal! - ordította elég hangosan, hogy mindenki hallja.
Úgy látszik végre valahára a többi hívatlan vendég is észrevette, mi folyik körülötte.
- Blue?! Te mit keresel itt?
~ Ó, ismerik egymást? – húzódott még szélesebbre a mosolya – Irigylem a lányt. Bárcsak én lennék a helyében...
- ...és Ger...ha csak egy hajszála is meggörbül a szere...Ada-nak, neked véged! – dobálózott a nagy szavakkal az egyik sötét tünde.
De azért oldalra tartja a fegyverét, hogy kiejtse a kezéből. A nagy szavakkal eddig jutott csupán.
- Én eldobom a fegyverem, ha ellépsz a testétől. De figyelmeztetlek még egyszer: ha még jobban ártani mersz neki, és élve kerülök ki innen, onnantól kezdve mindig figyelj a hátad mögé, mert nem tudod, hogy mikor fogok lecsapni rád, te féreg.
~ Ugatnak a kutyák?! Én győztem, te ostoba! Egy szemhunyás, és a hátadat vörösre fogja festeni a tulajdon véred! – nézett vissza rá eszelős tekintettel, egyre csak arra várva, mikor fog Blue lecsapni.
- Ne bántsd őt! – szólalt meg a másik. Egy pap, s egy éjtünde egyben. Különös illető lehetett. Talán jó barátok lehettek volna, ha nem keresztezték volna egymást útjaik.
- Legyen hát. – tette hozzá az utolsó hullajelölt.
~ Tökéletes!
~ Tökéletes!
Minden tökéletes volt. A három jómadár fegyvertelen volt, s mindannyian a nefilimet bámulták tágra nyílt szemekkel. Egy apró szúrás a torkukba, és már nem fognak több hegyi beszédet tartani neki. Nincs más dolga, mint elégedetten kihúznia magát és várni. Várni. Így aztán várt. Egyre csak várt. Mígnem arcáról egy szempillantás alatt fagyott le a mosoly, ahogy az önmagát „eszköznek” nevező könyörtelen, hideg bérgyilkos csípőre tett kézzel megállt előtte.
- Heeee, és mi lenne egészen pontosan a dolgom? Hello bátyus. Hát, amolyan munkaféle.
Úgy pattogott Gerard szeme egyik sarokból a másikba, mintha valami fel alá cikázó kísértetet akarna egyfolytában bámulni. Egyre szorosabban és szorosabban markolta a kard végét, mintha az élete múlna rajta. másik kezével a fal felé mutatott, hogy azon nyomban húzódjanak oda.
~ Na ne szórakozz velem! Mit képzelsz te magadról?! Süket vagy talán?!
- Mire vársz még?! Öld meg! Öld meg mindet! - ordította torkaszakadtából. Kezdte elveszteni az uralmát az indulatai felett.
Meg se hallották. Mindenki úgy viselkedett, mintha csak egy apró affér lenne az egész háború. Mintha csak egy disznóvágáson találkoztak volna.
- Örülök, hogy itt vagy hugicám.
~ Rohadt! Rohadt! Rohadt! Végezz velük! Öld meg őket, ontsd vérüket! Tedd a dolgod, mit képzelsz magadról?! – az elméjén eluralkodott a düh és a harag, ahogy szeme láttára a tökéletes terve egy ilyen ostoba hiba miatt összeomlott.
- Még megbeszélhetjük ezt az egészet, Ger. Milingen-ben is viszonylag jól kijöttünk. A közös iszogatás emlékére...tedd le azt a kurva kardot és add meg magad.
~ Az én színem előtt... – nézett rá fogát csikorgatva.
- Nincsenek itt a csicskásaid, hogy segítsenek neked. Még ha meg is ölöd Ada-t, akkor is legalább hárman vetjük rád magunkat.
~ Az én színem előtt...
- Ha őt megölöd, Te is meghalsz...
~ Ne merészelj alábecsülni, te utolsó nyomorult féreg! A pokol kapuja már kitárta értetek karmait! – nézett ismét a bérgyilkos felé, azon kapta magát, már inkább reménykedik benne, hogy történni fog valami.
Nem kapott mást válaszul, csak hűvös, passzivitástól bűzlő szemeket.
- Logikátlanul viselkedsz. - közlöm a démonnal hűvösen. - A válaszom NEM.
~ HOGY MICSODA?!
A démon idegesen lépett egyet hátra. Még pár perc és a nefilim magához tér, akkor pedig megnézheti magát. Most magának kell megölnie ezt a pár jelentéktelen pondrót...de nem, azt nem teheti. Tartalékolnia kell a varázserejét. Van itt még egy másik ellenfél. Egy olyan, aki ellen minden erejére szüksége lesz.
A semmiből váratlanul apró villanás tűnik fel. Egy pillanattal később valami éles dolog csapódik neki. Könnyed testét egy pillanat alatt hátralöki. A levegőben szállva rögvest realizálódik benne mi volt az. A zsoldos, akire eddig nem is figyelt egy érmét vágott hozzá, hogy kizökkentse. Keze kissé ellazul a kard markolatár, feje hátrabiccen. Az idő mintha megállt volna egy pillanatra, egyre csak azon jár az esze, mit rontott el, hogy hol van a hiba a tökéletes tervében.
~ Lehetetlen!
Ahogy újra kinyitja a szemét, már látja is a pofátlan zsoldost, ahogy a fegyveréért nyúl, majd megindul felé. Már nem tudja sakkban tartani őket. Akár támad, akár védekezik, elveszti az előnyt, amit megszerzett...s akkor, a kétségbeesettebb percében, a démon ismét elmosolyodott.
~ Én vagyok...Gerard D. Lawrenz! Nem ismert számomra a lehetetlen szó!
Szerencsére kész a menekülési terve. Ahelyett, hogy összecsapna velük, egyszerűen hátrál. Felugrik a levegőbe, majd lábát a háta mögött lévő falhoz szorítja. Egy gyors pillantással megbecsüli a leendő röppályájának szögét, nehogy nekivágódjon valaminek, majd a habkönnyű testét az Erő szavával megerősített rúgásával küldi előre, hogy aztán a folyosó másik végén érjen földet. Gond nélkül suhant előre a levegőben. Ellenfelei észre sem vették, fel sem tudták ennyi idő alatt dolgozni, mi történt. Már azt hitte, gond nélkül eljuthat, s akkor a semmiből találta egy egy fényes varázslat, melyet a pap indított útjára...
~ Hasztalan! Hasztalan! Ezzel nem állíthatsz meg! – nyögött nagyot, mialatt tovarepült.
- Menekülj kutya!
Szeme sarkából mrá latta a földet, ahol landolni fog. A fénytől kissé oldalra fordult, ne nem votl ott semmilyen éles tárgy. Behunyta a szemét, és felkészült az ütközésre. Köpenye sarkával, oldalra fekve ütközött össze a padlóval. Fájdalmas nyögéssel végighúzta a testét, mire sikerült lefékeznie magát annyira, hogy fel tudjon állni. Szép óvatosan felállt. Tiszta koszt volt, több helyen horzsolások fedték, a bőre megégett a sok szent fénytől. Idegesen tette el az Archeust, ami ennyi idő alatt rútvörösre égette a tenyerét.
- Hogy merték...hogy merték....?! Ezért a saját kezemmel fogom megölni mindet!
~ Csak sorjában, te bosszúálló. - mondta komoly arccal.
Szusszan egy nagyot, majd a dalnak támaszkodva elindul a többiek felé. Közben sikerül valamennyire kitisztítania a fejét. Ezek miatt a pondrók miatt nem éri meg neki idegeskedni. Ami jobban aggasztotta, az a különös varázslat, ami eltűntette Wagnert. Egyértelműen nem az ő műve volt, még csak nem is valamelyik behatolóé. Akárki is csinálta, rossz helyen csinálta. Gerard elégedetten, győzelemtől mámorosan nevetett fel.
- Ényém a győzelem! Eldőlt...mielőtt elkezdődött volna. - valamilyen szinten megkönnyebbült. Ha nem vette volna el a követ, az a különös mágia azt is eltüntethette volna. El is indult hát a többiek felé.
A hideg, sötét folyosókon sétálva Leo, Maria és persze az újonnan megjelent Aleena éppen ekkor találkoztak az őket kalauzoló komornyikkal.
- Történt valami? - kérdezte őket kezében egy gyertyatartóval.
Maria felel neki. Leo és Aleena közben egyre csak a követ bámulta. Ők ketten inkább örültek neki, hogy végre elmehetnek innen. Ez a hely percről percre egyre nyomasztóbb volt.
- Az ellenség ránk talált. Vezessen Lord Nachtrabenhez.
Aleena érezte, hogy Gerard közeledik. Ha netán letérnének az útról, ő tudni fogja, merre keressék.
- Ahogy kívánják. Kövessenek, kérem.
- Pszt...Gerard közeledik. – súgta Aleena, miközben egyre csak a falakat bámulta, hallgatózó szolgát után kutatva – Csak gondoltam elmondom...
- Ahogy az várható volt. – mosolygott Leo. Ő és Gerard régóta harcoltak vállvetve, pár ostoba merénylőnek veszedelmesebb bestiákkal is elbántak már.
- Egyvalamit le akarok szögezni: ha akár csak egy horzsolást is látok rajta, ki fogom röhögni...
avatar
Gerard D. Lawrenz
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 378
Join date : 2016. Feb. 24.
Tartózkodási hely : A helyzet magaslatán

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 7
Tapasztalat:
550/1250  (550/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Leon Wittman on Hétf. Nov. 13, 2017 12:50 am

Hirtelen, szinte minden átmenet nélkül Hilde a térdeire zuhan, fejét a markaiba temetve. Ezt egy halk sikítás követi, ami sajnos a legkisebb mértékben sem egy affajta lányos felsikkantás - bár hangos nem volt, tele volt fájdalommal.
- Ez a mélységi hatása. Ha nem sietnek úgy néz ki most már egyikük élete is elveszhet.
A szeme sarkából még látja, ahogy Eiryn is megmozdul, de nem foglalkozik ezzel; rögtön a társa mellett terem és térdepel.
- Hilde kisasszony...
Párszor megpróbálja kétségbeesetten szólongatni, de ahogy a kábultság ködén áthatol a tény, hogy a mélységi tette ezt vele, mereven, de feláll. Még tisztán emlékszik arra, hogy ő mit élt át nem is olyan régen. Nem segíthet neki.
A keze remeg a dühtől, de pár, nagy levegő vétel után beszélni kezd.
Eiryn közben elhagyja a termet.
- A Déli Királyság nevében mindent megfogok tenni, ami szükséges. Nem tudja esetleg, hol találhatom Dornburg nagyurat?
Ha a mélységi ártani akar Hildének, akkor az fél mi fog történni. Ha kell, a saját kezemmel aprítom fel...
- Engem nem engednek olyan szabadon mászkálni a kastélyban, mint önöket. Sajnos nem tudok segíteni, annyit tudok tenni hogy életben tartom a kisasszonyt. Siessenek és érjék el hogy Erborosh ne ide figyeljen.
- Köszönöm a segítségét. A viszontlátásra. - hajol meg, annyira amennyire azt hiszi azt illik, majd elhagyja a termet és megkeresi a vámpírhölgyet. Még ha néha meg is fojtaná, legalább egy oldalon vannak.
Most nem szívesen maradna egyedül...
Amikor megtalálja, köszönésképp csak bólint egyet, majd rögtön nyitja is a száját.
- Ön szerint milyen fegyverrel van a legnagyobb esélyünk?
"Ön." Ez az "ön" már nem az első alkalommal dühítette fel Leont, de egy dolog biztos. Most már tényleg ő az "ön". És úgy is kell viselkednie.
Kényelmetlen egy dolog.
- Nem vagyok biztos benne; ez előtt még nem kellett merényletet végrehajtanom. Én a kardom erejében bízok, de nem lenne bölcs ötlet szemtől-szembe megtámadni. Könnyebb dolgunk lenne ha jobban ismernénk. A mérgezés gondolom még mindig divatos megoldás. - próbál szárazan viccelődni.
Csak próbál.
A gyenge tréfája csak elégedetlen tekintetekkel találkozik. Számíthatott volna rá.
- Mennyire bánik jól a tőrökkel? Nekem vannak dobótőreim, ami ez esetben talán megfelelőbb fegyver, de a képességeim erősen korlátozottak. Ha ön képzettebb e tekintetben, szívesen átadom a felszerelésem.
- Nem, nem igazán. - hárítja el gyorsan a felajánlást. Még emlékszik az utolsó próbálkozására dobótörőkkel. Aznap sok dolga volt a városi felcsereknek. - De talán nem is jó ötlet. Láttam mire képes a köpenyével - akarattal irányítja és acél kemény. Támadni is gyorsan tud vele, és szerintem pajzsként is tudná használni.
Egy pár pillanatig gondolkodik mielőtt újra kinyitná a száját:
- Mikor jöttünk el, a többi nagykövettel nem arról volt szó, hogy merényelnünk kéne? Talán kaphatnánk tőlük segítséget. A démon meg a sötételf is mintha erre hajlott volna.
Megrázza a fejét nemtetszését kinyílványítva.
- Rengeteg idő ment el az egyezkedéssel. Lehet, hogy Hildének már nincs annyi ideje, hogy kivárja a vita végét. - mondja, egy enyhe leheletnyi aggodalommal a hangjában. Ettől Leon egyértelműen nem érzi jobban magát.
- Igazad van. Sietnünk kell.
Séta közben belebotlanak egy szolgálóba, akire Eiryn rögtön lecsap. Leon megpróbálja elképzelni, hogyan nézhet ki, amikor vérre szomjazva vadászik. Ettől kicsit megörül annak, hogy egy oldalon vannak.
- Elnézést, meg tudná mondani, hol találjuk Karl von Dornburg nagyurat?
A hangja nyugodtan és összeszedettnek tűnt. Leon biztos volt benne, hogy erre ő képtelen lenne.
- Az uraság legjobb tudomásom szerint a lakosztályában van, a kastély északkeleti részében.
Udvarias köszönések után indulnak el a megjelölt irányba. Az út kanyargós és túl sok folyosót tartalmaz; ha nem futnának bele mindig egy másik szolgálóba, valószínűleg el is tévedtek volna. Legvégül pedig - végre - belefutnak egy zsákutcába végződő folyosóba, aminek a falából ugrik ki három ajtó, amelyből az egyik rejti a nagyurat. De vajon melyik?
- Mi lehet a dobozokban? - ragadja meg sikeresen a lényeget a vámpír.
- Ha meg kéne tippelnem, valami veszélyes. Háborúra készülnek, végül is. - mered rá az ajtókra, majd megérinti a nyakláncát.
- Szerinted a nagyúrnak van mágikus kisugárzása? - kérdezi meg Eirynt.
Nyakláncát berakja a ruhája alá. A mágikus, hideg vastól kirázza a hideg és feláll az összes szőr a hátán, de egy nagy sóhajjal később jobb is lesz.
- És nem lenne hasznos valami veszélyes a mostani helyzetben? - kérdezi a lány, előhalászva valamilyen fura szemüveget. Valószínűleg az is mágikus.
- Igaz.
Bár Leon egyesével megáll minden ajtó előtt, mindenhonnan ugyan olyan erős kisugárzást érzékel, így elő is húzza a nyakláncot és visszarakja a ruháján kívülre. Az összes ajtó ugyanoda vezetne?
- Megtudott valamit? Vagy egyszerűen kopogjunk be az első ajtón?
- Itt minden tele van mágiával. Akármelyik mögött lehet. - jelenti ki röviden. - Próbáljuk meg. Nem tudom mennyi időnk van. De beszéljük meg, ha a Dornburg nagyúr van az ajtó másik oldalán, akkor mi legyen? Nekitámadunk rögtön? Tegyünk úgy mintha az ő oldalán lennénk és beszélni szeretnénk vele ezzel kapcsolatban? - teszi fel a kérdéseket, valamivel halkabban mint a normális beszédhang.
Válaszol egy sóhajtást kap.
- Talán előbb csak tegyünk úgy, mintha beszélni akarnánk vele. Ha bent vagyunk, és becsukta az ajtót, akkor két oldalról nagyobb esélyünk van, nem? - kérdezi Eiryn, kissé tanácstalanul.
- Elméletileg. Az egyetlen előnyünk vele szemben - ha nem számoljuk az ép észt - az, hogy mi többen vagyunk. Persze ha nincs testőrsége.
Egyáltalán mi még épeszűék vagyunk? Kész öngyilkosság maga az elképzelés; meggyilkolni az egyik vámpírnagyurat?
- A szavakhoz te jobban értesz, beszélj te vele. Itt leszek szorosan mögötted.
- Rendben. Ha meg van testőrség, akkor visszamenjünk a többi követhez? - kérdez vissza, de láthatóan felkészül a harcra, így ő is ugyanúgy tesz.
- Muszáj lesz. Meg kell zavarnunk hogy Hilde kisasszony kikerüljön a szorításából. És ha ez megtörténik, az egész torony a nyakunkban lesz. Remélem gyorsan tud futni. - jegyzi meg, majd kezével benyúl a kabátja belső zsebébe, bekészítve a kardot lángoltató olajat.
Aprót bólint hogy készen áll.
Bekopogtatnak.
- Szabad. - válaszol egy női hang. Ez nem volt a terv része.
- Elnézést a zavarásért. Valójában Karl von Dornburg nagyurat keresem, meg tudná mondani, melyik szoba az övé? - kérdezi nyugodtan.
- Óh, a férjemet keresik? - válaszol feltehetőleg a célpont felesége. Az estélyiből következtetve, amit viselt - és jól állt neki - valamerre éppen tarthatott. - Szólok neki azonnal.
- Elnézést, asszonyom, nem tudja véletlenül, miért döntött a férje ilyen drasztikus politikai lépések mellett? Hiszen az önök családja eddig inkább a béke híve volt... - szól a hölgy után azonnal. Leon halkan felhorkant erre; semmi kedve tovább húzni a dolgokat a keletüknél.
- Óh, ez hosszú történet drágáim. Mennyire sietnek?
- Eléggé sietünk, de egy-két percünk még talán van... - válaszol Eiryn, esdekelően nézve Leonra. Egy pillanatig elgondolkozik azon, hogy megfojtja, de... sose bírt a vizenyős könyörgő szemekkel. Hildét persze nem cserélné el az életért egy idegenért, de nem haragíthatja magára az egyetlen embert aki az ő oldalán áll. Tudják jól, hogy a vámpírnagyúr a mélységi befolyása alatt van, értelmetlen racionális okokat keresni mögötte.
Nagyon biztos benne, hogy ezt később megfogja bánni.
- Tessék csak.
- Foglaljatok akkor helyet. - mosolyodik el és az asztalkára mutat ami a szoba közepén áll. Amíg a páros helyet foglal, Leon füléig még eljut egy halkanra vett “köszönöm”, amire mást nem tud reagálni, mint hogy felsóhajt.
- Hallottatok a tündék apró béke-falucskájáról drágáim? Hellenblattnak nevezik azt hiszem.
- Rémlik valami. - válaszol Leon szűkszavúan.
- És arról a pusztításról tudtok, amit a tövislény vitt véghez odaát?
- Csak annyit, hogy próbálták megakadályozni azt.
- A családom különleges ruhájának legfontosabb alapanyaga a tövislény rostjai, ez mozgatja a szövetet és ez adja az erejét. - lendíti meg a karját, miközben az estélyije követi a mozdulatot, szárnyszerűen terülve szét. - De azóta a tündék, akikkel szerződésünk volt az árura félni kezdtek, féltek hogy a lény lesújt rájuk egyszer ezért, így megvonták tőlünk ennek az anyagnak a beszerzését.
Leonnak nagyon nem tetszett, hogy merre megy a beszélgetés.
- Szegény férjem magába roskadt a hír hallatán. Régóta számítottunk valami hasonlóra, több vámpírcsaládnál is kijártuk az ügyet hogy keressünk egy megfelelő utánpótlást, de amikor a tündék kimondták a kapcsolat végét még nem volt elég időnk. Egészen addig, míg meg nem érkezett hozzánk egy férfi, az Éjszaka Lángjainak fiatal vezetője, és a tizenharmadik vámpírcsalád feje...
Meglepődik látványosan.
- Tizenharmadik? Biztos ez?
~ Éjszaka Lángjai... nem mond semmit, de nem árthat megjegyezni, ha jelentést kell tenni.
- Találkoztál vele. Ő hozott fel minket. - kapja meg a választ. Nem tudja eldönteni, hogy szavaiban bújkál-e némi gúny, vagy ő képzelte oda, de mindenképp butábbnak érzi magát tőle.
- Oh.
- Herr Johann a nála vendégeskedő családtagunk halálhírét hozta, aki pont ezen ügyben volt nála, a mágia útján való helyettesítését kereste a tövislény rostjának. Ám halálában is sikert aratott, ugyanis herr Johann megismertetett minket egy lénnyel, amely erősebb, mint a tövislény, erősebb talán mint az angyalok és önként adja az erejét! De figyelmeztetett, hogy mások irigyek lesznek az erőre, így a férjem felkészítette a családunkat a háborúra. Mert az irigyek el is jöttek, el akarják tőlünk venni az erőt és a nyomorba taszítani minket. Milyen önzőség, nem igaz, drágáim?
Pár pillanatig gondolkodik, hogy milyen választ is adhatna, ami talán megmozgathat valamit egy behatás alatt lévő lény elméjében.
- Hogyan lehetnénk irigyek valamire, amiről ezidáig nem is tudtuk, hogy létezik? Sőt, arról sem tudtam, hogy a családja gazdagabb lenne mint a probléma előtt volt. - válaszol, igyekezve elnyomni az agresszióját. Még mindig rosszul viselte, ha hülyének érezte magát.
- És Herr Nachtraben azóta is hűen támogatja önöket, remélem. - mondja Eiryn. Miért ezt emelte ki?
- Ezt én is kérdezhetném tőletek, drágáim. Mégis itt vagytok alattunk, fegyverrel és kéritek, hogy mondjunk le az erőről azért, mert nektek nem tetszik. Nem fenyegettünk senkit. Nem támadtunk rá senkire. És mégis úgy jöttök ellenünk, mint a banditákra vagy ördögökre.
Majd Eiryn felé fordul - Természetesen, kedvesem, hiszen most is itt van, hogy segítsen nekünk.
- Mi nem jöttünk fegyverrel. Diplomaták vagyunk. Biztosíthatom, hogy az ország, akit képviselek nem küldött a tornya ellen fegyveres erőket. - beszél Leon annyira meggyőzően, amennyire csak tud.
- Milyen kedves tőle. Netán az újfajta fegyvereket is tőle kapták? - kérdezi csevegő hangnemben.
- Nem, azok a furcsa szerkezetek a Schwarzjägerek ajándékai drágám. Érdekelnek talán?
- Ó, igen, nagyon is. Lenyűgöz a hatékonyságuk, és be kell valljam, kissé aggódom a véreim megélhetése miatt. - nevet fel egy aprót.
Sose fogja megérteni ezeket a diplomatákat; olyan könnyedén beszélnek és viszik a társalgás vonalát a nekik megfelelő irányba, hogy az irigylésre méltó.
avatar
Leon Wittman
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2016. Aug. 14.
Tartózkodási hely : Valahol az 'itt' és az 'ott' között

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 4.
Tapasztalat:
2500/3750  (2500/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Crispin Shadowbane on Hétf. Nov. 13, 2017 8:13 pm

  Háááh, na most fogja megkapni az a csettingetős kis anomália. Már mint abnormalitás...öhm...akolitikus? Ateista? Valami "a" betűs, az biztos. Mindegy, szóval meg fogja kapni. Hogy mit, azt még én se tudom, de hogy bunyó meg vérzés lesz, az biztos. Áh, szinte már érzem, ahogy az éjgyilokom bele mélyed az oldalába, vérpatakot fakaszt, sikonyálni fog és halálhörgések közepette halálian össze esik. Egy szó, mint száz - bár nem tudom, hogy gondoltam-e egyáltalán száz szót eddig egész életemben, vagy...eh, mindegy. Szóval a lényeg, hogy meg fog döglendeni vala, én örülni fogok vala és megmentek majd mindenkit szépek oktojátosan. Áh, az egész termet elönti az édes, szeretni való sötétség. Ajkamon ördögi kacaj villan, ami azonnal le is fagy, ahogy a csajszi menekülőre fogja és meg sem érzi azt, hogy megvakult egy időre. Már mint...ennek a trükknek pont az lenne a lényege, hogy meglepjük az adott egyéneket - nagyjából mindenkit magunk körül. Átkozódok magamban, miközben behúzom a fékeket és irányt változtatok a vámpírka felé. Ha más nem, legalább azt a mocskos vérszívót nyírjuk már ki.
  Mire oda érek, már Józsika pár sebből vérzik, amit gondolom, hogy az acél keménységű ruhák okoztak neki. Esküszöm, hogy nekem is kell egy-két ilyen ruha, akkor legalább mindig lenne nálam valami fegyver, kivéve, ha valaki levetkőztet engem, és határozottan lennének ötleteim, hogy kinek is kéne ezt a mutatványt végrehajtania rajtam. De most nem volt időm arra, hogy ilyenekről álmodozzak. Amikor megérkezek a vámpírhoz...hát, egy dolgot csinálok, amit ebben az esetben jónak láttam: fejbe rúgtam az átkozottat. Hát majd persze, hogy pengével fogok közeledni felé, hogy megvágjam a hitáruló sötét elfet, mi? Élő pajzsnak még bőven használható a kis fiúcska, meg hát nem árt, ha túléli ezt az egészet...a szívemre venném, ha megmurdálná magát a jelenlétemben.
  Hogy én miért nem ezzel kezdtem? Kajak több eredményt értem el egy jó kis fejessel, mint az egész vadgalózós-szabályosan harcolós maszlaggal és baromsággal. Legközelebb, ha vámpírral vagy akármilyen más ellenféllel találkozok, egy körbe-forgó-rúgásos támadással lerúgom a fejét a helyéről, és mehetünk is tovább a következőre. A sikeres fejápolásnak köszönhetően a túlságosan is ragaszkodó vámpírka elengedte újsütetű self barátocskámat, én pedig, ha már úgy is benne vagyok a gyakorlatban, igazi gettós utcakölyök módjára kínzom tovább a földön heverésző ellenfelemet. Irány Halánték-tájék, következő megálló Ájulás Falu. Na...hát, az említett célállomáshoz nem érkezett el, mert karjaival védte a fejét - minek vannak ennek karjai?! KI ENGEDTE MEG NEKI?! ..így csak csupán felnyőgött - remélem nem perverzen és élvezkedően, bár nem ezt hallottam ki a hangjából - és hátrálni kezdett, mint valami rák...vagy csiga - rákos csiga. Csigás rák. Whatever. Ezt nem hiszem el, hát nem akar már megdögleni? Közben meg valaki kiabálgat valami fegyverekről meg letevésekről, de erre nem figyelek oda. Legalábbis egyelőre még nem. Lehet, hogy ismét csak haluzok. Rohadt halugomba, a francnak kellett nekem is pont azt megzabálni? Bár...elvileg már ki kellett volna mennie a hatásának szervezetemből úgy nagyjából négy napja.

- Józsi, csapd már le a fenébe azt az izét!
  Rikkantom el magam. Hát ha már eddig olyan szépen ölelkeztek meg közösködtek, én elhiszem, hogy nehéz elengedni, de ahogy az ősi mondás tartja: "ha igazán szeretsz valakit, azt el is tudod engedni"...vagy ilyesmi. Bár lehet, hogy pont most kértem meg a tanoncot, apácát...nem, az a női megfelelő .Szóval noviciklust hogy ölje meg az új öribariját. Mekkora egy köcsög vagyok én?! Valószínűleg semekkora, mert Jozefusz atyusz olyan kaján örömmel küldte fejbe őt a buzogányával, hogy csórikámnak a koponyája egy hangos reccsenés kíséretében tört be - és vagy meghalt, vagy csak elájult. Bár valószínűleg inkább meghalt, kivéve, ha lábon ki tudja hordani az agyhalált - és nem voltam benne biztos, hogy nem lenne képes ilyen bűvész mutatványokra. Azonban amikor valaki felordított, most már kénytelen voltam arra felé fordulni, csak hogy egy újabb ellenséget keressek. Mondjuk a varázsszamár...kutya...lófiút. Ő még könnyűnek tűnt, remélhetőleg Láncoska és Aduska elintézték már menet közben.


  Azonban amikor Ger-ék felé fordulok, nem éppen az a jelenet fogad, amire számítottam volna. Fontossági sorrendben hátulról haladva: első pontocska: A kisfiú szépen elszivárgott, vagy elmenekült, vagy én nem tudom, a lényeg, hogy nem volt itt. Kettes pont: Blue. A jelenléte annyira meglepett, hogy majdnem eldobtam az állkapcsomat, hogy találkozzon a földdel, és áttörje a padlózatot, aztán találkozzon 300 méterrel lejjebb a jó kis puha földecskével. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra látom őt a Zephyrantes-i kéjkirándulásunk után. Jó cimbora...s a kocsmáros bora is elég szépen siklott le a torkán. Igazi ivópartner.

- Blue?! Te mit keresel itt?
  Hármas és négyes pont ömlesztve: Ger győzedelmesen áll a földön fekvő félangyal felett, kardját neki szegezve. És Ada...meztelen? Már mint félmeztelen? Mi a jó bánatos fene történt itt?! Ha megmerte gyalázni vagy bármi mást tenni vele...ha meg merte őt ölni, vagy ártani neki - azon kívül, hogy valamiért ott fekszik a földön - én esküszöm, hogy kiherélem ezt a rohadékot! MIT TETT VELE? Éreztem, ahogy az agyamban vörös köd terjeszkedik szét, arcizmaim rángatózni kezdenek a nem éppenséggel elfojtott dühtől, karjaim is remegnek. A lelkemben folyamatosan tomboló, mindent elemészteni akaró tűz mint ha az egész testemet kitöltötte volna, és elakasztotta a lélegzetemet. Utoljára akkor éreztem ekkora dühöt, amikor Hoshek belepiszkált a fejembe Milingen-ben. Megfogadtam, hogy megölöm azt a mocskot. Úgy látszik, hogy ígéreteim listáját bővítenem kell? Nemsokára vehetek egy új naplót, amibe írkálhatom a neveket.
- És Ger....ha csak egy hajszála is meggörbül a szere...
~...lmemnek. Nem, ekkora fegyvert nem adok a kezébe. Nem tudhatja meg a kapcsolatunkat. Majd az utolsó lélegzetekor elsuttogom neki Mocskos rohadt undorító démonfajzat.~
-...Ada-nak, neked véged!
  Kezeimet oldalra tartottam ki, hogy lássa, egyelőre nem nyújtok fenyegetést. De eszem ágában sem volt eldobni azt. Kockáztatnom kellett, még ha ez akár Ada életébe is kerülhetne. De ha eldobjuk a fegyvereket, kiszolgáltatjuk magunkat neki és azoknak a mocskoknak, akiknek dolgozik S nem hinném, hogy a Mélységi által irányított vámpírok túl sok kegyelmet gyakorolnának irántunk. Ha letesszük a fegyvert - kivégeznek. Ha nem tesszük le, Ada meghal. De még az utolsó lehetőségben volt esély arra, hogy talán még megmenthetjük. A lényegen azonban semmi sem változtat: Gerard meg fog halni - még hozzá a kezeim által. Ha kijutok innen élve. Remélem, hogy igen...és hogy Ő is. Nem veszi el tőlem senki sem ezt az élvezetet! A hangos csörömpölésre mellettem viszont már oda kellett figyelnem, elnapolva a véres bosszú tervezgetését. Józsika buzogánya hangosan koppant a földön. Oké, egyel kevesebb. Még van Láncoska, meg Draci...elégnek kell lennie.
- Ne bántsd őt!
~ Hatásosabb lett volna buzogánnyal a kezedben, cimbora.~
  Reményteli pillantást vetettem a tünde zsoldos felé, aki szintúgy eldobta a fegyverét, és igen csak megviseltnek tűnt. Bár nekem háttal állt, így is láttam görnyedt testtartásából, hogy talán súlyos sebeket szerzett a varázsló elleni harcban. Oké, akkor marad Draci és én.
- Hello bátyus. Hát, amolyan munkaféle.
~ ...és talán Blue. Remélem, hogy mellettünk áll. Bár Ger eléggé úgy méregeti őt és dumál hozzá, mint ha együtt jöttek volna. Picsába. Hát már mindenki elárul?!~
- Én eldobom a fegyverem, ha ellépsz a testétől. De figyelmeztetlek még egyszer: ha még jobban ártani mersz neki és élve kerülök ki innen, onnantól kezdve mindig figyelj a hátad mögé, mert nem tudod, mikor fogok lecsapni rád, Te féreg.
  A fejemben lejátszódott a terv. Eldobom az éjgyilokot. Mindenki fegyver nélkül marad. Ger belemegy abba, hogy oda menjek Ada-hoz. Letérdelek mellé, s miközben leakasztom a köpenyegemet, annak takarásában előhúzom a rugós pengét, amivel leszúrom a démont, mielőtt még feleszmélne. Irónikus halálnem lenne a számára....nagy mérnök démon. A saját fegyveredet fordítanám ellened...
- Mire vársz még?! Öld meg! Öld meg mindet!
  Válasz helyett hisztizni kezd és ordibál össze-vissza, szavait Blue-nak címezve. A szemében olyan lángok égnek, amelyek számomra is nagyon ismerősek. Óh, de hogy még mennyire! Az őrület lángjai! DE AZ AZ EGÉSZ TESTEMBEN ÉG! NEKED CSAK A SZEMEDBEN! Há....majd érezd át a tüzemet akkor, amikor az lecsap rád. Egy ujjacska itt, egy farkinca ott...kis testrészről kis testrészre fogsz elfogyni. Úúúúúgy ám, bizony! És ott lesz Dracon, a kékek izzó fehér szellemes fekete förmedvény. Akinek szájában ezernyi kor elfeledett szelleme sikolt, akinek a mellkasában kínjukban láncaikat csörgető elvadult lidércek és kísértetek járják még náluknál is kísértetiesebb táncukat a bordák cellájában. Kezem a szemgödrödbe mélyed és kitépem a tűztől égi szemeidet! Háh...
~ Crispin....nyugodsz. Kezdesz Te is megőrülni!~
~ MÁR RÉG MEGŐRÜLTEM! MOST IDEJE, HOGY MEG IS ÖRÜLJEK ENNEK A TÉNYNEK!~
~ Nem segít...soha sem segített. Józan fejjel kell gondolkodj, vagy vége mindennek...~
~...és a Sötétség Tengeréből egy hadsereg kelt fel. Arcukról a láp undorítósága csöpögött le, tócsát alkotva alattuk, amelyben förmedvények úszkáltak. Szemük gödrében holtsápadt fény pislákolt gyengén. Olyan gyengén, mint a hitük, mit magukba vetettek éltükben. Csontvázkarjaikkal szorongatják rozsdás acélkardjukat, torkuk és tüdejük nincs, így csak a szél fúj át bordáik között, sziszegő, recsegő hangot hallatva. Eljött a Vég! MINDENNEK A VÉGE!~
  Egy ütés. Ami a semmiből jött. Egy ütés, a koponyámban. Gondolatban megráztam magamat, hogy rájöjjek, mi is ez. Csak Kiril hűvös érintését éreztem a masszában, ahonnan a gondolataim jöttek. A láng...apadni kezdett. A kép kitisztult.
~ Hold Anya legyen kegyes...tényleg kezdek megőrülni...~
- Logikátlanul viselkedsz. A válaszom: NEM!
  Blue nyugodtan is fenyegető hangja törte meg az izgatott csendet, amitől hirtelen elérzékenyültem. Még van esélyünk. Itt, mindennek a végén talán még megússzuk ezt az egészet. Nem harcoltam volna ellene. Legalábbis nagyon nem akartam. Alig pár hetet töltöttünk együtt, de ezen idő alatt nagyon megkedveltem a cserfes és néha szenvtelen, mindenféle társadalmi megkötéstől mentes leányzót, aki olyan természetesen tudott viselkedni minden szituációban, hogy irigyeltem érte. Mint amikor egymás előtt álltunk neki fürdeni. Öhm...nem, erre most nem kéne gondolnom.
- Örülök, hogy itt vagy hugicám.
  Hangom szelíden csengett, s csak a szemem sarkából figyeltem, hogy a zsoldos mire készül. Mert volt egy olyan érzésem, hogy valamire készül. De nem tudtam, hogy mire. Ugyanúgy Józsika is helyezkedni kezdett, szépen lassan. Óh, a csipet-csapat lassan össze szedi magát. Ha ennek vége, alaposan el kell beszélnünk egymással. Taktika kell ide. De előtte még van egy démon, akit jó modorra kell nevelnünk.
- Még megbeszélhetjük ezt az egészet, Ger. Millingen-ben is viszonylag jól kijöttünk. A közös iszogatás emlékére...tedd le azt a kurva kardot és add meg magad. Nincsenek itt a csicskásaid, hogy segítsenek neked. Még ha meg is ölöd Ada-t, akkor is legalább hárman vetjük rád magunkat. Ha őt megölöd, Te is meghalsz...
~ Gyerünk, tegyetek már valamit. Tudom, hogy készültek valamire. TEGYÉTEK!~
  S ahogy az utolsó szó elhagyta az ajkamat, valami mint ha halványan villant volna, de lehet, hogy csak képzelődöm, de még is, valami hangosan koppant a démonon, amitől egy pillanatra megzavarodott, és Láncika ezt a pillanatot kihasználva kardját - Kardomat, pontosabban... - felkapva a földről a démon felé kezdett el rohamozni! EZ AZ! GOOOOD BOOOOY! Ügyes kis Láncika, kapsz majd egy jutalomfalatot! De most, hogy az események beindultak, én is teljes erőmből rohanni kezdtem, ahogy Dracon is trappolni kezdett mellettem. Aztán csúszva álltam meg, ahogy a démon átrepült a fejünk felett - menet közben bekapott egy kis fényességes csodát Józsitól is - de épségben érkezett meg a terem túlsó felébe, és menekülőre fogta. Nem tudott érdekelni. Elmenekült a gyávája...majd legközelebb. És akkor nem fog érdekelni, ha ezernyi vámpír is áll közöttünk. Legközelebb megkeserüli, amit tett. Aztán már meg is érkeztem Ada mellé, és éjgyilokomat eldobva térdeltem le mellé. A tekintetem a másodperc egy tört részére megakadt meztelenségén és azon, hogy még így is mennyivel fennköltebbnek nézett ki, mint bárki, akit eddig ismertem  - talán Lory kivételével - aztán már dobtam is le magamról a mellényemet, amit a lány testére terítettem. A kezem még mindig remegett, a torkom teljesen ki volt száradva. Jajj, édesem, annyira sajnálom. Melletted kellett volna maradnom. Gondoskodón simítok végig az arcán, félresöpörve a rakoncátlan tincseket. A gyönyörű látványtól ellágyul a szívem ismét, és egy pillanatra elfelejtem azt, hogy van egy démon, aki halálos ellenségemmé vállt...egy pillanatra, amíg meg nem látom az állán ejtett kis vágást, amit a kard hagyott maga után.
- Ada, drága...ébredj!
  Kérlelem őt gyengéd hangon. Valaki halkan állt meg mögöttem, csak az aggódó hangjából tudtam meg azt, hogy Jozef. Nem érdekel, hogy hallotta-e az utolsó szavakat. Nem érdekel. Nem szégyellem azt, amit iránta érzek. Soha nem is fogom.
- Mi van vele? Ugye nem hal meg? És a démon...
~ Ada nem fog...a démon igen. Ennyi az egész.~
- Kinél van víz, hogy fellocsoljuk?
  Mielőtt a többiek válaszolhattak volna, egy nyugodt, és hűvös, de egyben némileg aggódó, barátságos hang szólalt meg mögöttem. Blue. Örülök, hogy itt van.
- Hmmm, tudok segíteni?
avatar
Crispin Shadowbane
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos

Hozzászólások száma : 209
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 26
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Bérgyilkos
Szint: 5.
Tapasztalat:
5241/6250  (5241/6250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Feline Aiedail on Szer. Nov. 15, 2017 12:52 pm

Nincs túl sok időm nézelődni, máris kialszik a fény, amihez éppen csak hozzászokott a szemem, s megint vaksi vagyok. Ez így nem vicces. De nem tart sokáig, és minden folytatódik tovább. Van aki támad, van, aki menekül, és még olyan is, aki integet. Nekem. Meglepettségemben reflexesen visszaintek a lánynak, aki ha jól tévedek Gerard kíséretéből való. Átállok jobb lábamról, a balra. Erősen töröm a fejem, hogy mihez is kezdjek ebben a csodás zűrzavarban. Talán hagynom kéne az egészet a fenébe, és csak hátra dőlve élveznem kéne a műsort. Talán még le is ülnék, ha az iménti lány nem közeledne kitartóan felém, meglepően vidám hangulatban. Nem úgy néz ki, mint aki le akar kaszabolni, aminek örülök, de akkor mit akar tőlem?!
- Válts fel. Nekem segítenem kell máshol is. - Majd elindul a többiek felé.
Hamar megtudom. Nézek rá, kiesem a nyugalmamból, és oda nézek, ahol az imént ő harcolt. A célkereszt szinte világít kedvenc ivópajtim hátán.
- Öhm.. váltsalak fel? - nem túl magabiztosan.  - Hát. Öhm. Oké. - Hogy ebből még mi lesz? Tekintetem az iméntieknél maradt, ahol nagy hevesen rugdos kebelbarátom egy vérszopót. Egész pontosan igyekszik lerugdosni azt a fiatal self fiúról, akinek szemmel láthatóan nem esik jól az intim közelség. Miután eléggé megrugdosta a fejét, a fiú is elkezdhet feltápászkodni. Ezek nem többek tizedmásodperceknél, de eléggé lefoglaltak ahhoz, ne vegyem észre, a lány hűlt helyének válaszolok. Mire feltűnik, porfelhő sem marad utána. Nem baj, így kevésbé kínos. Nem igyekszem túlzottan, amolyan kényelmes tempóban indulok meg Cyne felé, és azon gondolkozom, hogy mégis miként köszöntsem anélkül, hogy közben ki akarna nyírni, merő paranoiából. Érzékleteim szerint, még így is túl hamar odaérek, hiszen nem sikerült megfejtenem a saját magam által előidézett talányt. Cyne persze nem zavartatja magát, tovább rugdossa a földönfekvőt, míg kis társa buzogánnyal célozza meg a fejét. Az eredményt már inkább csak a hanghatások ismertetik meg velem, mert Geri hangja üti meg fülemet, és arra késztet, hogy rá és csakis rá figyeljek.
- Fegyvert eldobni! – ha az önelégültséget meg akarták volna festeni, most ő lenne a tökéletes modell. A szemem elé táruló látvány a következő: az angyal a földön, a démon pedig kardot szegez rá. Nem csak az én odaadó figyelmemet tudhatja magáénak, szinte megfagyott a levegő a feszültségtől, ahogy mindenki egy emberként meredt szoborrá. Békés nézelődésemet, és töprengésemet bizony Gerard szakítja félbe. Ismét. Ez kezd rossz szokásává válni.
- Blue, pont a legjobbkor... tedd a dolgod! – nem tetszik ahogy viselkedik. A máskor higgadt, hideg elméjű démon, most úgy viselkedik, mint egy őrület határán egyensúlyozó ember. - Azt mondtam, eldobni! A fal mellé, de azonnal! – ordítja, és csak még mélyebben elülteti bennem az iménti érzést. Kérdőn nézek Gerardra. Nincs ínyemre a stílusa, de nem problémázok rajta túl sokáig. Csípőre teszem a még ép kezem, és oldalra billentem a fejem.
- Heeee, és mi lenne egészen pontosan a dolgom? - hangzik neheztelően a hangom, főleg az utolsó szónál, amit megnyomtam. Úgy tűnik, ennyi kellett, hogy kedves ivó cimborámnak is feltűnjön a jelenlétem. Ami vigasztal, hogy nem akar leszúrni.
- Blue?! Te mit keresel itt? És Ger...ha csak egy hajszála is meggörbül a szere...Ada-nak, neked véged! Én eldobom a fegyverem, ha ellépsz a testétől. De figyelmeztetlek még egyszer: ha még jobban ártani mersz neki, és élve kerülök ki innen, onnantól kezdve mindig figyelj a hátad mögé, mert nem tudod, hogy mikor fogok lecsapni rád, te féreg. – Be kell valljam, meglep a viselkedése. Első pillanatra. De aztán hamar összerakom a képet, és olyan nagy csattanással esik le a tantusz, hogy azon csodálkozom, rajtam kívül senki más nem hallotta. Nem csodálom, hogy nem híreszteli égen földön, hogy pont egy madárkát engedett be a szívébe. Persze attól eltekintve, hogy egy bérgyilkos amúgy sem híresztel magáról semmit az eredményein kívül.
- Hello bátyus. Hát, amolyan munkaféle. - felelem könnyed hangsúllyal. Nem akartam a nevén hívni ebben a helyzetben, szóval inkább a megszokáshoz fordultam. És figyelem a történéseket, amik nem hagynak bennem túl sok nyomot, valahogy nem izgat fel a csata gondolata.
- Örülök, hogy itt vagy hugicám. – biccent felém, engem pedig elégedettséggel tölt el, hogy szempillantás alatt alkalmazkodott hozzám. Nem csalódtam benne. Pedig a helyzet az ő szemszögéből nézve igencsak szaglik. Ami csak rosszabb lesz.
- Mire vársz még?! Öld meg! Öld meg mindet! – ordítja torkaszakadtából a démon. Úgy tűnik nem ismerte fel a lehetetlen helyzetet, ráadásul teljesen az indulatai hatása alá került.
- Logikátlanul viselkedsz. - közlöm a démonnal hűvösen. - A válaszom NEM.
- Még megbeszélhetjük ezt az egészet, Ger. Milingen-ben is viszonylag jól kijöttünk. A közös iszogatás emlékére...tedd le azt a kurva kardot és add meg magad. Nincsenek itt a csicskásaid, hogy segítsenek neked. Még ha meg is ölöd Ada-t, akkor is legalább hárman vetjük rád magunkat. Ha őt megölöd, Te is meghalsz... – próbál Cyne tárgyalni. Vagy csak magára akarja vonni a figyelmét? Ki tudja? Mindenesetre a társai szép csöndben és óvatosan mozgolódnak. Nekem nem áll szándékomban beleavatkozni, mert még a végén ellenségnek néznek. Hiszen most azt is megtudhattam, hogy Cyne és Ger még régebbről ismerik egymást, és még pia is volt a dologban, most mégis ellenfelek. Szomorú történet. Azt hiszem. Az én mozgásom kimerül annyiban, hogy igyekszem nem útban lenni a többiek támadásának. A vető kártya szerint is rossz jel, ha útban maradok. Csak a szemem sarkából érzékelem a mozgást, aztán gyönyörködhetek az eredményben. Egy villanás, és már láthatom is, amint Ger hátratántorodik, a tünde pedig, akiről eddig nem vettem tudomást, a fegyveréért ugrik, amit korábban eldobhatott, és nekimegy a démonnak. De legalábbis elindul. Úgy tűnik viszont, mégis maradt Gerben némi hidegvér, mert logikusan megalapozott lépést tesz: visszavonul. Amit persze igyekszik megakadályozni a self fiú, és valami fényes csiribít küld utána, ami nekem már magas ló. Cyne azonnal az eszméletlen lányhoz rohan, betakargatja, és igyekszik megállapítani, hogy megmarad e.
- Ada, drága...ébredj! -  Simít végig a haján. - Kinél van víz, hogy fellocsoljuk?
- Mi van vele? Ugye nem hal meg? És a démon........ – csatlakozik a self fiú is, miközben még a menekülő után pillant. A tünde térdrerogyva kínlódik. Lehet nem ártana kimosni a szemének helyét, bár valószínűleg nem éré meg eszmélettel az eseményt. Cyne mögé sétálok, és megnézem magamnak az eszméletlen lányt.
- Hmmm, tudok segíteni? - érdeklődöm kissé föléjük hajolva.
avatar
Feline Aiedail
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jan. 21.
Age : 29
Tartózkodási hely : Amerre a szél fúj...

Karakter információ
Kaszt: Bérgyilkos, A Fejvadász Útján
Szint: 2
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Lance Kalver on Szomb. Nov. 18, 2017 7:29 pm

Ahogy egyre csak ostromoltam a földön fekvő embert, az agyamat elborította a harci láz. Egy pillanatra mintha a kevés fény is kialudt volna, ami volt, de aztán vissza is jött. Nem nagyon zavart, lévén most félig úgyis töksötét volt számomra. Még mindig nagyon furcsa volt, de a csata hevétől fűtve nem okozott egyelőre túl nagy problémát. Követtem a földön araszoló ellenfelemet, és megpróbáltam leszúrni, közben egy villanást érzékeltem a szinte szánalmasan kúszó mágus mögül. Egy pillanat múlva elkezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, de fontosabb dolgom is volt most, minthogy az okán gondolkodjak. Észrevettem valamit, ami a mágus zsebéből került elő, de nem figyeltem rá túlságosan, bár mintha valami ember formájú dolog lett volna. Az ellenfelem nagyon megunta a bénázásomat, és felém akart rúgni, de nem igazán sikerült úgy, ahogy gondolta, meg a hátát is jól meghúzhatta, amin ott van a sebe. Mindegy, ő tudja, én megörültem az alkalomnak, és szabad kezemmel igyekeztem megragadni a lábát, a kardommal pedig az ágyéka felé döftem.
- Mégis mi jó neked ebben a folyamatos szurkálásban? Ilyen felfedezés nem lesz még egyszer, ti meg minden belelátás nélkül elpusztítanátok? - Üvöltött, ahogy felém emelte a botját, amivel aztán becélozta a másik szememet, és lőtt.
- Hogy megdöglesz, te szerencsétlen! - Válaszoltam dühösen az áldozatomnak. - El hát, ezért kapunk pénzt, kit érdekel a belelátás és a felfedezések!
Üvöltöttem, ahogy lecsaptam megint... a kőre, mert ekkor már nem volt ott az ellenfelem. Eltűnt, csak úgy, én meg észre se vettem. ~ Mi a fasz? Gondoltam, azonban nem volt sok időm töprengeni, körülnéztem, kiknek kell segítség.
- Józsi, csapd már le a fenébe azt az izét! - Hallottam Armax hangját, odanézve láttam, hogy nagyjából lincsjelenet zajlik, a csapat vezetője rugdossa az ellenfelüket, a másik sötét elf pedig a buzogányával a felhívásra lesújtott a páncélos harcosra, aki ernyedten terült el a földön. Ekkor hirtelen hang ütötte meg a fülemet. Az angyal földre került, a vele küzdő démon pedig diadalittasan állt fölötte, és az ájultra kardot fogva lazán felszólított, hogy dobjuk el a fegyvert. Egyelőre nem szólaltam meg, nem mozdultam, de dacom jeléül erősebben megmarkoltam a kardomat. Közben már fogalmazódott bennem egy terv, de egyelőre vártam vele.
- Blue, pont a legjobbkor... tedd a dolgod! - Mosolygott az az eszelős egyre szélesebben vicsorogva, ahogy a nő torkának szorította a kardját még jobban, majd ahogy odapillantott, ahol én voltam, egy másodpercre hitetlenkedés jelent meg a szemében. Bizonyára nem tetszett neki, hogy a társa nyom nélkül eltűnt, mintha az arcán a félelem is megjelent volna egy kicsit. Magamban kajánul elvigyorodtam. ~ Ez fog veled is történni, ha nem húzol el magadtól, te görény... ~ Gondoltam egy önbizalommal teltebb pillanatomban. Végtére is az én párbajomat megnyertem, ha bele is került egy szemembe.
- Azt mondtam, eldobni! A fal mellé, de azonnal! - Ordította elég hangosan, hogy mindenki hallja.
- Ger...ha csak egy hajszála is meggörbül a szere...Ada-nak, neked véged! -
Mondta Armax az ellenfélnek címezve. Hmm.. tudja a nevét, tehát ismeri, érdekes.
- Én eldobom a fegyverem, ha ellépsz a testétől. De figyelmeztetlek még egyszer: ha még jobban ártani mersz neki, és élve kerülök ki innen, onnantól kezdve mindig figyelj a hátad mögé, mert nem tudod, hogy mikor fogok lecsapni rád, te féreg. - Folytatta Armax hidegen, de mégis aggódó hangon.
- Ne bántsd őt! – Szólalt meg a buzogányos fiú. Erre már bizonytalanul hátranéztem, és nem csaltak a szemeim, Armax tényleg kész volt beadni a derekát. Sóhajtottam, ideje beizzítani a tervemet. Csípőre vágtam a kezemet, mintha nagyon fontolgatnám, hogy mit fogok csinálni, de már pontosan tudtam, ennek megfelelően a szabad kezemmel az övemben lévő néhány vésztartalék érméből előhúztam egyet. Ez volt az első alkalom, hogy ezt a megoldást így használtam, de mikor teszteljem, ha nem olyan helyzetben, amikor tényleg létfontosságú lehet? Ezek után magam elé engedtem a kardomat, ellenfelem szemébe néztem, és megszólaltam.
- Legyen hát.
És magam elé dobtam nagyjából három lépésre a kardot. Elég nagy távolság, hogy ne problémázzon rajta, de nem áthidalható, ha ügyes vagyok. Fél szemmel viccesnek tűnt maga az elgondolás, de más nem jutott eszembe.
- Heeee, és mi lenne egészen pontosan a dolgom? – Kérdezte Gertől minden bizonnyal az, akihez szólt az előbb a nem túl bizalomgerjesztő alak, ő lehetett Blue. Majd mondott még valamit, de a fülemben még mindig zubogó vértől nem hallottam rendesen.
- Mire vársz még?! Öld meg! Öld meg mindet! – Üvöltött az őrült torkaszakadtából. Láthatóan egyre inkább kezdte elveszteni az önuralmát.
- Logikátlanul viselkedsz. A válaszom NEM. – Közölte Blue hűvösen
- Még megbeszélhetjük ezt az egészet, Ger. Milingen-ben is viszonylag jól kijöttünk. A közös iszogatás emlékére...tedd le azt a kurva kardot és add meg magad. Nincsenek itt a csicskásaid, hogy segítsenek neked. Még ha meg is ölöd Ada-t, akkor is legalább hárman vetjük rád magunkat. Ha őt megölöd, Te is meghalsz... - Próbálta Gert meggyőzni a hallhatóan igen aggódó Armax. Egyre feszültebben figyeltem, vártam a pillanatot, hogy nekilendüljek. Ez néhány tizedmásodpercen belül elkövetkezett, én pedig nem vártam tovább. Ellőttem a feje irányába az érmét, amit előkészítettem, és előre lendültem, hogy a kardot újból a kezembe kapjam. Amint biztonsággal meg tudtam fogni, megrohamoztam a démont teljes erőből. Viszont mielőtt elérhettem volna, könnyedén felugrott, majd a mögötte lévő falról elrugaszkodva szép ívvel a csapatunk mögé ugrott, hogy kereket oldjon. A kissrác ugyan meglőtte egy varázslattal, de nem okozott neki elég nagy fájdalmat ahhoz, hogy megállítsa. - Menekülj kutya! - Ordítom a célpontom felé, ahogy elrugaszkodik a faltól, és elmenekül. Felé fordultam tudván, hogy már nem tehetek semmit, azt azért megnéztem, és elismerő pillantással díjaztam, hogy a kis sötét elf eltalálta még az iszkoló őrültet. Leeresztettem a kardom, és elkezdett a fejemből tisztulni az adrenalin. Pillanatokon belül újból elkezdtem az eddig csak tompa, szemem helyéről eredő fájdalmat teljes valójában érzékelni. Nyögtem egyet, térdre estem, és elkezdtem szitkozódni. ~Nos, legalább a csatát megnyertük...~ Eltompultak hirtelen az érzékeim, a sebeim elkezdtek lüktetve fájni, alig fogtam fel valamit a külvilágból, csak talán annyit, hogy mindenki az angyallányhoz sietett, hogy őt istápolják. ~ Jah, én meg le vagyok ejtve...~ Morogtam magamban kicsit cinikusan. Persze, én magamnál vagyok, a csaj meg nincs, meg ő a lány, angyal is, én meg csak egy feláldozható zsoldos, de azért mégis...
avatar
Lance Kalver
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos

Hozzászólások száma : 75
Join date : 2016. Dec. 15.

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 3.
Tapasztalat:
2290/2500  (2290/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Darrakard on Hétf. Nov. 20, 2017 4:58 pm

Eiryn, Lars, Sil, tőletek nem kaptam semmi információt és nevetségesen hosszú volt a kör már így is, így aki két napon belül nem posztol attól megválok a küldetés további részére.

Adától kaptam kérést a türelemre így neki ez nem szól, ő ha nem sikerül az egyeztetésig posztolni duplázhat következő körben.

_________________
""I do not want lowlifes. The only ones worth ruling over are those that can survive even the flames of hell.""
avatar
Darrakard
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok

Hozzászólások száma : 642
Join date : 2013. Jun. 07.

Karakter információ
Kaszt: Írnok
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
666/666  (666/666)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Eiryn on Szer. Nov. 22, 2017 11:20 pm

Mielőtt még bármit tehetnének, Hilde egyszer csak fájdalmasan felnyög, és a fejéhez kapva térdre esik. Eiryn ijedten ugrik oda, és óvatosan lenyomja a nőt a földre. Mindeközben a konzorciumi illető csak nyugodtan áll.
- Ez a mélységi hatása. Ha nem sietnek úgy néz ki most már egyikük élete is elveszhet.
Az ékszerész szeme dühösen villan a férfira.
- Azt hittem, ide nem ér el a mélységi hatása - vágja oda megvetően, majd Hilde füléhez hajol.
- Imádkozz, az segít - súgja oda, majd kiviharzik a szobából. Nem sokkal utána Leon is kijön és csatlakozik hozzá.
- Ön szerint milyen fegyverrel van a legnagyobb esélyünk? - tér rögtön a lényegre.
- Nem vagyok biztos benne; ez előtt még nem kellett merényletet végrehajtanom. Én a kardom erejében bízok, de nem lenne bölcs ötlet szemtől-szembe megtámadni. Könnyebb dolgunk lenne ha jobban ismernénk. A mérgezés gondolom még mindig divatos megoldás.
Eiryn fél szemöldökét felvonva mered a zsoldosra. Tényleg most kell megpróbálni viccelni? Bár lehet, hogy így dolgozza fel a feszültséget. Mindenesetre gyorsan túllép a dolgon és a feladatra koncentrál.
- Mennyire bánik jól a tőrökkel? Nekem vannak dobótőreim, ami ez esetben talán megfelelőbb fegyver, de a képességeim erősen korlátozottak. Ha ön képzettebb e tekintetben, szívesen átadom a felszerelésem.
- Nem, nem igazán. - hárít gyorsan Leon - De talán nem is jó ötlet. Láttam mire képes a köpenyével - akarattal irányítja és acél kemény. Támadni is gyorsan tud vele, és szerintem pajzsként is tudná használni.
Szóval fegyverként és pajzsként használható ruha. Remek. Nem elég, hogy két teljesen tapasztalatlan egyén próbál merényletet elkövetni egy nagyúr ellen, á, dehogy. Még tovább kellett csökkenteni az esélyeiket.
- Mikor jöttünk el, a többi nagykövettel nem arról volt szó, hogy merényelnünk kéne? Talán kaphatnánk tőlük segítséget. A démon meg a sötételf is mintha erre hajlott volna. - szólal meg Leon, kizökkentve a lányt erősen borús gondolataiból. Megrázza a fejét, egyrészt mert ki akarja tisztítani a fejét, másrészt mert nem ért egyet.
- Rengeteg idő ment el az egyezkedéssel. Lehet, hogy Hildének már nincs annyi ideje, hogy kivárja a vita végét. - jegyzi meg aggodalmasan.
- Igazad van. Sietnünk kell.
Elindulnak az orruk után, és Eiryn megállítja az első szolgálót, akibe belebotlanak.
- Elnézést, meg tudná mondani, hol találjuk Karl von Dornburg nagyurat? - kérdezi udvarias mosollyal. Majdnem biztos benne, hogy sikerül teljesen nyugodtnak látszania. A szolgáló azonnal válaszol.
- Az uraság legjobb tudomásom szerint a lakosztályában van, a kastély északkeleti részében.
Eiryn megköszöni a segítséget, és elindul. A Torony egy kész útvesztó, Leonnal pillanatokon belül eltévednének, ha nem lennének mindenfelé szolgálók, akiktől útbaigazítást lehet kérni. És akik mind nagy dobozokat cipelnek, majd a válaszadás után sietve eltűnnek szem elől. Ez egyre jobban zavarja.
- Mi lehet a dobozokban? - kérdezi összevont szemöldökkel, ahogy lassan, de biztosan elérik az úticéljukat. Egy zsákutcában végződő folyosón állnak, amiről három ajtó nyílik. Leon szemmel láthatóan nem nagyon tud azonosulni a dobozok problematikájával.
- Ha meg kéne tippelnem, valami veszélyes. Háborúra készülnek, végül is. - mered rá az ajtókra, majd megérinti a nyakláncát.
- Szerinted a nagyúrnak van mágikus kisugárzása?
- És nem lenne hasznos valami veszélyes a mostani helyzetben? - kérdez vissza Eiryn, de azért ő is előhalássza a Mindentlátás Szemüvegét, és a feladatra koncentrál.
- Igaz - hagyja még helyben Leon. A szemüveg nem mutat semmi konkrétat, így a lány feladja, és a férfihoz fordul.
- Megtudott valamit? Vagy egyszerűen kopogjunk be az első ajtón?
- Itt minden tele van mágiával. Akármelyik mögött lehet. - jelenti ki röviden. - Próbáljuk meg. Nem tudom mennyi időnk van. De beszéljük meg, ha a Dornburg nagyúr van az ajtó másik oldalán, akkor mi legyen? Nekitámadunk rögtön? Tegyünk úgy mintha az ő oldalán lennénk és beszélni szeretnénk vele ezzel kapcsolatban? - teszi fel a kérdéseket, valamivel halkabban mint a normális beszédhang. Eiryn idegesen felsóhajt. Bármit megadna, hogy most máshol lehessen.
- Talán előbb csak tegyünk úgy, mintha beszélni akarnánk vele. Ha bent vagyunk, és becsukta az ajtót, akkor két oldalról nagyobb esélyünk van, nem? - kérdezi kissé tanácstalanul.
- Elméletileg. Az egyetlen előnyünk vele szemben - ha nem számoljuk az ép észt - az, hogy mi többen vagyunk. Persze ha nincs testőrsége.
A lány mondjuk erősen vitatja az "ép ész" kitételt, tekintve hogy épp mit készülnek tenni, de már nincs visszaút.
- A szavakhoz te jobban értesz, beszélj te vele. Itt leszek szorosan mögötted.
Eiryn idegesen biccent, és elkezd felkészülni.
- Rendben. Ha meg van testőrség, akkor visszamenjünk a többi követhez? - kérdezi, miközben Árnyborítja a déracél tőrét, illetve aktiválja a Koncentráció Nyakékét. Elmondhatatlanul ideges.
- Muszáj lesz. Meg kell zavarnunk hogy Hilde kisasszony kikerüljön a szorításából. És ha ez megtörténik, az egész torony a nyakunkban lesz. Remélem gyorsan tud futni. - jegyzi meg Leon derű- (és éles)látóan, majd aprót biccent, hogy készen áll. Eiryn mély levegőt vesz, hogy legalább kívülről megőrizze a nyugalom  látszatát. Mosolyt erőltet az arcára, majd bekopog.
- Szabad. - válaszol egy női hang. Eiryn magában káromkodik egy nagyot. Rossz ajtó. Mindazonáltal megőrzi a hidegvérét, ahogy benyit.
- Elnézést a zavarásért. Valójában Karl von Dornburg nagyurat keresem, meg tudná mondani, melyik szoba az övé?
A szobában egy asszony áll, gyönyörű estélyi ruhában, ami - bár a szobában mozdulatlan a levegő - lágyan hullámzik.
- Óh, a férjemet keresik? Szólok neki azonnal - válaszol kedvesen, és Eirynnek minden önuralmára szüksége van, hogy ne kezdjen el sikoltani a tehetetlenségtől, vagy összegörnyedve zokogni a kéretlen feladat miatt, esetleg mindkettő. Az nem volt benne a pakliban, hogy a majdani gyászoló családdal is találkoznak! Alig bír ennek az asszonynak a szemébe nézni, hiszen éppen arra készül, hogy megölje a férjét! Talán pont a bűntudat miatt, talán nem, de még mielőtt visszaszívhatná, a nő után szól.
- Elnézést, asszonyom, nem tudja véletlenül, miért döntött a férje ilyen drasztikus politikai lépések mellett? Hiszen az önök családja eddig inkább a béke híve volt...
- Óh, ez hosszú történet drágáim. Mennyire sietnek?
- Eléggé sietünk, de egy-két percünk még talán van... - válaszol Eiryn, esdekelően nézve Leonra. Ha csak egy cseppnyi remény is van, hogy merénylet nélkül is elrendeződjön az ügy, nem akarja elszalasztani. Hátha egy feleség tudja, hogy lehet a férjére hatni. Legalább is ezt hajtogatja magának, miközben potosan tudja, hogy csak késleltetni akarja az elkerülhetetlent.
- Tessék csak. - válaszol némi habozás után a zsoldos, bár a lány teljesen megértette volna, ha egyszerűen nemet mond. Hálásan  pillant a férfira.
- Köszönöm - mondja halkan, majd beljebb lép a szobába, és leveszi az Árnyborítást a tőréről.
- Foglaljatok akkor helyet. - mosolyodik el Frau Dornburg és az asztalkára mutat ami a szoba közepén áll.
- Hallottatok a tündék apró béke-falucskájáról drágáim? Hellenblattnak nevezik azt hiszem.
- Rémlik valami. - válaszol Leon szűkszavúan. Eiryn is biccent, bár valójában nem ismerős neki a hely, de nem akarja tovább késleltetni magukat. Hiszen bármennyire is gyűlöli a feladatukat, a serpenyő másik oldalán Hilde élete van.
- És arról a pusztításról tudtok, amit a tövislény vitt véghez odaát?
Így már rémlik valami déli pletyka, amit nemrégiben hallott.
- Csak annyit, hogy próbálták megakadályozni azt.
- A családom különleges ruhájának legfontosabb alapanyaga a tövislény rostjai, ez mozgatja a szövetet és ez adja az erejét. - lendíti meg a karját, miközben az estélyije követi a mozdulatot, szárnyszerűen terülve szét. - De azóta a tündék, akikkel szerződésünk volt az árura félni kezdtek, féltek hogy a lény lesújt rájuk egyszer ezért, így megvonták tőlünk ennek az anyagnak a beszerzését.
Eiryn kissé összehúzott szemekkel, érdeklődve hallgatja a történetet.
- Szegény férjem magába roskadt a hír hallatán. Régóta számítottunk valami hasonlóra, több vámpírcsaládnál is kijártuk az ügyet hogy keressünk egy megfelelő utánpótlást, de amikor a tündék kimondták a kapcsolat végét még nem volt elég időnk. Egészen addig, míg meg nem érkezett hozzánk egy férfi, az Éjszaka Lángjainak fiatal vezetője, és a tizenharmadik vámpírcsalád feje...
- Tizenharmadik? Biztos ez? - ütközik meg Leon, ami nem túl meglepő. Elvégre a Nachtrabenek még a vámpírok közt is rejtélyesnek számítanak, nem hogy egy zsoldosnak, aki nem nagyon ártja bele magát a világpolitikába.
- Találkoztál vele. Ő hozott fel minket. - magyarázza halkan a helyzetet.
- Oh.
- Herr Johann a nála vendégeskedő családtagunk halálhírét hozta, aki pont ezen ügyben volt nála, a mágia útján való helyettesítését kereste a tövislény rostjának. Ám halálában is sikert aratott, ugyanis herr Johann megismertetett minket egy lénnyel, amely erősebb, mint a tövislény, erősebb talán mint az angyalok és önként adja az erejét! De figyelmeztetett, hogy mások irigyek lesznek az erőre, így a férjem felkészítette a családunkat a háborúra. Mert az irigyek el is jöttek, el akarják tőlünk venni az erőt és a nyomorba taszítani minket. Milyen önzőség, nem igaz, drágáim?
Szóval a mélységit Herr Nachtraben hozta a Dornburgokhoz, és a mágusok Tornyában vendégeskedő családtag meghalt. Most pedig azt szeretné, ha a az irigyek követei meggyilkolnák a jelenlegi Dornburg nagyurat. A helyzet egyre kevésbé tetszik neki.
- Hogyan lehetnénk irigyek valamire, amiről ezidáig nem is tudtuk, hogy létezik? Sőt, arról sem tudtam, hogy a családja gazdagabb lenne mint a probléma előtt volt. - jegyzi meg Leon. Eiryn nem akar elkezdeni vitázni, valószínűleg parttalan lenne, az úrnő szemmel láthatólag teljes szívvel támogatja a mélységi jelenlétét.
- És Herr Nachtraben azóta is hűen támogatja önöket, remélem. - mondja inkább mosolyogva. A családfőnek rengeteg alkalma lett volna már cselekedni. Miért nem tette hát eddig?
- Ezt én is kérdezhetném tőletek, drágáim. Mégis itt vagytok alattunk, fegyverrel és kéritek, hogy mondjunk le az erőről azért, mert nektek nem tetszik. Nem fenyegettünk senkit. Nem támadtunk rá senkire. És mégis úgy jöttök ellenünk, mint a banditákra vagy ördögökre. - válaszol Leonnak a nő, majd a lány felé fordul. - Természetesen, kedvesem, hiszen most is itt van, hogy segítsen nekünk.
Eiryn elnyomja magában a vágyat, hogy rámutasson: Veronia erőegyensúlyának ilyen megbolygatása és az ég vámpírterritóriummá nyilvánítása nem éppen békepárti lépések voltak. Persze, hogy a többi fajnak nem tetszett a dolog.
- Mi nem jöttünk fegyverrel. Diplomaták vagyunk. Biztosíthatom, hogy az ország, akit képviselek nem küldött a tornya ellen fegyveres erőket. - érvel Leon.
- Milyen kedves tőle. Netán az újfajta fegyvereket is tőle kapták? - kérdezi csevegő hangnemben Eiryn, mert egyre kevésbé biztos benne, hogy a megfelelő nagyurat készülnek épp meggyilkolni.
- Nem, azok a furcsa szerkezetek a Schwarzjägerek ajándékai drágám. Érdekelnek talán?
- Ó, igen, nagyon is. Lenyűgöz a hatékonyságuk, és be kell valljam, kissé aggódom a véreim megélhetése miatt. - nevet fel gondtalanul, mintha csak viccelődne. Egy ilyen fegyvert egy merénylet során jól fel lehetne használni, és ha esetleg sikerülne lejuttatni a lentiekhez, az valószínűleg hatalmas segítség lenne egy értelmes taktika kidolgozásában.
avatar
Eiryn
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jul. 13.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ott, ahol a madár se jár....

Karakter információ
Kaszt: Nebelturm vámpír
Szint: 4
Tapasztalat:
3100/3750  (3100/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Larsdall Crescent on Szer. Nov. 22, 2017 11:52 pm

Tudom, Darrnak holnapot mondtam, de hogy ne érje szó a ház elejét, itt van ami elkészült ma.

Ahogy kilép a teremből, tekintetével végigpásztázza a folyosót, majd megindul előre.
- Jó nagy ez a kastély. Bármiféle ötlet, hogy merre menjünk, Larsdall ?
- Az. Nem tudom... - menet közben benéz minden kis keresztfolyosóra, hogy lát-e valami érdekeset. Ha igen, akkor töprengve megáll előtte, és megvárja, hogy mit mond a démon, ha nem, akkor lefordul az egyik irányba. - Kezdetnek mondjuk erre. - felszólalással.
- Várjunk egy pillanatot. - állította meg Larst menet közben. - Gerard állításából a nagyúr valahol a kastély felsőbb emeletein lehet. Viszont sehol sem látok lépcsőt. Lehet hogy a felsőbb szintekre lebegni szoktak ?
- Akkor most a nagyurat keressük meg, vagy a borospincét? - kérdi a démontól. - A kastély pedig elég nagy, lehet csak beljebb vannak lépcsők. De akkor már jobb lenne, a szolga folyosókat megkeresni.
- Hogy őszinte legyek, inkább a borospince vonz jobban, mint a to... - állt meg egy pillanatra. - ...torony. A torony. A papucs. Most szórakozik velem ?! - Kezei közé fogta fejét, miközben gondolatai teljesen elkalandoztak, tudmást sem véve környezetéről. Majd a falnak dőlt, remegő kezekkel előhalászta pipáját, és előhúzott egyik zsebéből egy laposüvegét. - 'Ez' szórakozik az egész világgal... -Jó nagyot húzott belőle, majd a self felé nyújtotta. Az elveszi tőle, és ő is meghúzza a flaskát.
- Akkor irány a pince. - nyújtja vissza a démonnak az erős párlatot tartalmazó üveget. - Kezdetnek nézzük meg erre. - majd megindul jobbra, az előtte lévő folyósón. - Amúgy.. ki szórakozik a világgal?
- Az anyám. - Jött a válasz a háta mögül. - De főleg belőlem.
- A démonoknak vannak szüleik? - megáll az ajtó előtt egy pillanatra, majd benyit.
- Nincsenek. De engem örökbe fogadtak, vagy kétszáz évvel ezelőtt. Kétszáz, kétszáztíz... ? Már régen volt...
Az ajtó egy kisebb szobába nyílik, egészen takarosan de egyszerű berendezésű. Egyetlen vámpírnőt tartózkodik a helyiségben, aki az asztalnál ülve épp kiürít egy boros kupát, majd kérdőn tekint az érkezőkre
- Segíthetek?
- Elnézést hogy megzavartuk hölgyem. Meg tudná mondani, hogy jutunk le a pincébe?
Yrsil majdhogynem bájos kecsességgel suhant be a szobába Lars mellett.
- Szép napot, hölgyem. - kezdi negédes hangon, majd pipája füstjéből egy szív alakú felhűt küld a nő felé. - Esetleg lenne olyan kedves, hogy útba igazítana két eltéved bajbajutottak, akiknek kiszáradt a torka?
Erre a vámpíron végigfut a hideg, majd egy kis grimasz után válaszol.
- A pincébe? Nem engednek le akárkit, még engem sem. Ezek a Dornburgok nem szeretik ha idegenek mászkálnak a finomkodóan kifinomult... feleslegesen gyümölcsízű boruk közelében.
- Köszönjük a tanácsot, de majd megoldjuk valahogy. - mosolyodik el. - Lenne szíves útba igazítani bennünket? Ha szeretné, velünk tarthat.
- Hálásak lennénk érte. - szív egyet ismét pipájából.
- Ha továbbmennek a folyosón és utána átmennek az ajtón és lefelé indulnak a lépcsőn megtalálják. Csak vigyázzanak hogy ne felfelé induljanak. Már ha nem akarnak repülni a kastélyból és a fölbe csapódni. - mosolyodik el. - Igazán kár lenne...
- Köszönjük az útbaigazítást. - majd megfordul, és elindul kifelé, majd a válla mögött még hátraszól a démonnak. - Ha maradni kívánsz, megleszek egyedül is.
- Kétségkívül jó döntés lenne a maradás... De sajnos tartok tőle, hogy ha most különválunk, én végleg elveszek ebben a hatalmas kastélyban. A korom manapság leginkább ott mutatkozik meg, hogy egy egyenes folyosón is kétszer el tudok tévedni...
A nő iránymutatásának hála, nemsokára el is érkeznek egy lépcsősorhoz, ami egyből lefelé, és felfelé is vezet. Egy röpke elmefuttatás után, Lars úgy dönt, hogy a pince valószínűleg a vámpíroknál is az épület alatt található, így hát megindul lefelé.
- Mond Lars, mit gondolsz a jelenlegi helyzetünkről ? - töri meg a csendet a démon. - Nem gyanús neked a vámpírkövetek hirtelen távozása?
- Nem is tudom... Lehet, hogy a nagyúr ismét beszélni akar velük. Nekem most nagyobb fejtörést okoz az, hogy kitaláljam, pontosan mihez is kezdjek ezek után.
- Nekem úgy tűnik hogy valami más dolog is folyik a kastélyban. Lilithyra úrnő is hiányzik, ami egyre jobban aggaszt. Szerintem meg kéne keresnünk Johannes nagyurat.
Eközben leértek a lépcső aljára, ahol néhány lépéssel arrébb, egy masszív ajtó zárja le a további utat, előtte pedig egy őr vigyáz, hogy illetéktelenek ne mehessenek tovább.
- Lehet. De ki tudja, hogy ő nincs-e benne az egészben. - majd a strázsa felé fordul. - Jó napot katona.
- Hát ti meg merre? - vonja fel a szemöldökét az őr.
- Borért. Főként. - vágja rá szinte azonnal a démon.
- Nemrég ért véget egy tárgyalásunk, és már nem volt a közelben egy szolgáló sem, aki hozott volna nekünk. Így hát magunk jöttünk. Remélem nem bánja, ha magunkhoz vennénk egy-két üveggel. - próbál egy kicsit az őr lelkére beszélni, hogy beengedje őket. Mindhiába.
- Nem vagyok felhatalmazva, hogy a cselédeken kívül beengedjek bárkit. A nagyúr borát csak a nagyúr parancsára adjuk ki, nem önkiszolgáló.
- Hmmm. - Tekint Yrsil Larsra. - Bármi ötlet ?
- Akkor kihozna nekünk maga egy üveggel? A nagyúr biztos nem tagadna meg egy üveggel a vendégeitől. - próbálja tovább puhítani az őrt. Úgy látszik, hogy ez már hatott rá, ugyanis az őr sarkon fordul és kinyitja az ajtót.
- Eh egye fene. Úgy se fogja keresni senki. - majd eltűnik a túloldalon.
~ Hmmm, szabad a bejárás. 'Félretegyük' az útból ? - szólal meg Yrsil, de mintha valami nem stimmelne. Hangja nem visszhangzik a folyósón. Majdnem úgy szólt, mintha saját gondolatai közt hallaná. Mivel nem volt biztos benne, hogy tényleg a démontól jött-e a kérdés, ezért csak nemlegesen megrázza a fejét.
~ Viszont a tömény alkohol jól ég. Ami betonbiztos elterelés lehet az őreinek. Még ha a szívünk hatfelé is hasad érte. - jön az újabb furcsa üzenet. Így már biztos benne, hogy a démon turkál a fejében valamiféle mágia segítségével.
- Szerinted a testőrei egy tűz miatt otthagynák? - válaszolja halkan a démonnak. - És valahogy a közelébe kellene jutnunk. Egy tűz miatt, valószínűleg csak éberebb lenne a figyelme.
Ekkor visszatér az őr, egy üveg bórral a kezében.
- Ez a legkevésbé ritka, talán nem fog feltűnni senkinek.
- Rendkívül nagylelkű. Köszönjük.
- Köszönjük. - elveszi a bort, majd hátat fordít az őrnek. tesz néhány lépést visszafelé, majd megtorpan és visszafordul. - Még valami. Tartanak itt valami erősebb italt is, vagy csak bort? - kérdi az őrtől.
- Ha konyakra szomjaznak azt a nemesektől kérjék, itt sok minden más nincs.
- Értem. Még egyszer köszönjük az üveg bort. - majd megindul felfelé a lépcső. Ha nincs semmi tömény itt, akkor tényleg felesleges megölni az őrt.
- Kibontsam ? - Érdeklődik a démon, miközben egyik ujjából egy bő 20 centis karmot növeszt. - Akkor irány Johannes ?
- Igen, menjünk. - majd átnyújtja az üveget a démonnak.
Elindul vissza a főfolyosóra, miközben kibontja az üveget. Jó alaposan meghúzza, majd megtörli a szája sarkát és átnyújtja Larsnak. A folyosón megszólítja az első szembejövőt, aki egy jó méretes ládát cipel végig a folyósón. Lars pedig csak csendben figyeli a démont, miközben alaposan meghúzza az üveg bort.
- Elnézést, útba tudna igazítani minket Johannes von Nachtraben úrhoz ?
- Herr Johann... Hmm... - gondolkodik el. - Ha nincs a számára kijelölt szobában akkor sajnos nem tudom. De ha ott van akkor a Rózsateremmel szemben kell lennie.
- Nehéznek tűnik a láda. - jegyzi meg a démon. - Nem túl nehéz maga cipelnie ? Biztosan fontos dolgok lehetnek benne...
- Nehéz is, mint a fene. De hát inkább nem akarok ellent mondani a parancsoknak, így zokszó nélkül cipelem. Ez már a negyedik, hogy a nap égetné halálra.
- Negyedik ? Hát mi a fészkes fene lehet benne, hogy ennyi kell belőle ? - kacag barátságosan a démon.
- Gondolom puskapor, de még nem néztem bele egyikbe sem. De azt hiszem ideje továbbmennem mielőtt valaki észrevesz.
- Puskapor ? Sosem hallottam róla.
- Őszintén? Én sem. - feleli visszaszólva, aztán elindul tovább aládával.
- Menjünk mi is. - Szól oda Larsnak, aki eddig némán töprengve figyelte az eseményeket.
Amíg haladnak visszafelé a Rózsateremhez, mind a ketten némán, gondolataikba burkolóznak, majd pár percnyi séta után elérik a keresett ajtót. Yrsil megtorpanás nélkül bekopog, majd benyit a szobába.
- Herr Nachtraben ?
A vámpírúr az írosztalánál ül, néhány papír fölött. Amikor a két hívatlan vendég benyit a szobába, gyors eltüntet valamit, majd feléjük fordul.
- Igen.
- Remek, örülök hogy itt találom. Szeretnék beszélni önnel a korábbi ajánlatáról. Ráér? - Int Larsnak, hogy jöjjön be ő is a szobába, majd ő maga közelebb sétál az asztalhoz.
- Az új parancsom érkezett Őfelségétől. Amennyiben úgy gondolja, hogy a Nagyúr halála megoldást jelentene a problémájára, készen állok együttműködni önnel. Ahogyan a Armin herceg követe is, bár ő voltaképp saját jóvoltából cselekszik.
- Úgy tűnik, nincs más megoldás. Kénytelen vagyok belemenni a játékába.
- Ez esetben mire várnak?
- Információra. Meg némi segítségre. - oldja le az oldalára csatolt rókamaszkját, és végigsimít rajta. - Elsősorban nem tudom hol van Karl. Ahogyan pedig a rutinját, vagy rossz szokásait sem ismerem. Harmadszor pedig...felettébb érdekes volt, a belépője a tanácsterembe. Gyanítom hogy nem illúziót használt, hanem valamiféle helyváltoztató varázslatot. Szeretném felhasználni.
- Háborúban nincs rutin, de ha jól értesítettek Karl a szobájában van a kastély északkeleti szárnyában. A teleportálás pedig egyelőre kísérleti technika és csak velem együtt működ
- Mit tud mondani a Nagyúr képességeiről ? Van valami, amit szükségesnek tart elmondani ?
- Vagy akár be is teleportálhatna minket a lakosztályába.
- Ne keveredjenek vele harcba. Ha így járnak meghalnak. A Sempervivum a szövet és a terméskő között változtatja a denzitását egyik pillanatról a másikra így nincs se kard se mágia amelyik áthatolhatna rajta. És az előbb mondtam, hogy a mágia csak velem együtt működik.
- Larsdall bizonyára arra gondolt, hogy magával együtt. Azonban...mi az a Sempervivum ?
- Arra a köpenyre gondol, amit visel? Csak nem hordja állandóan.
A vámpír maszkja alól halk kuncogás hallatszik
- Le tudja talán vetni a bőrét? És nem, nem mehetek magukkal Karl közelébe.
- Hmmm. - tűnődött el. - Mit tud mondani a puskaporról ?
- Ez jó ötlet. Mi az a pukapor? Még soha nem hallottam róla. Lehetséges, hogy köze van az új fgyvereikhez?
- Egy újkeletű alkimista keverék, valahonnan a tengeren túlról. A Schwarzjägerek használják, azzal működik a puskájuk - ahogy a neve is mutatja.
- Érdekesnek hangzik. Mesélne egy kicsivel többet róla ?
- Mesélnék, ha tudnék. Nem mágikus, ennyit elárulhatok.
- Akkor mégis, hogy tervezte, hogy megöljük Karl nagyurat? Nemhiszem, hogy csak így feldobta volna a labdát, bármiféle tervezés nélkül.
- Nem, herr Crescent. Az önök képességeire bíztam. De ha képtelenek rá hát ne legyenek láb alatt a társaiknak akik talán képesek.
~ Rendben Lars, szerintem menjünk. Segítségre nem számíthatunk tőle, de lehet még a végén feltör a 'top tíz legnagyobb seggfej a 200 évem alatt - lista aljára. - Nézett Lars irányába, majd felcsatolta a rókamaszkját.
- Köszönjük a nagy semmit Johannes nagyúr. - búcsúzik el a vámpírtól, miközben gúnyosoan hajbókól. - Bízza csak ránk a piszkos munkát. - majd hátat fordít, és elindul kifelé. Ahogy kilép az ajtón, még elmormog egy cifra sötételf káromkodást az orra alatt a nagyúrról.
- Akkor irány az északkeleti szárny, igaz ?
- Igen.
avatar
Larsdall Crescent
Sötét Tünde Holdőr
Sötét Tünde Holdőr

Hozzászólások száma : 46
Join date : 2017. Jan. 25.

Karakter információ
Kaszt: Holdőr
Szint: 1
Tapasztalat:
350/500  (350/500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Krónika: Ascensio

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.