[Magánjáték]: Egy pletyka, két démon - avagy amikor a szükség szorít

Békés város volt Zufälligburg, nem zavarta meg nyugalmát se háború, se betegség, se aszály. Ennek a városnak a békéjét forgatta fel fenekestül két alak. Minden egy átlagos napon kezdődött.
Gerard morcosan sétált a város egyik utcáján. Fejét folyamatosan oldalra fordította, mintha farkasszemet akarna nézni a mellette lévő levegővel. Ezt látták az átlagos emberek.
~ Haver, ha egyszer kijutok innen, akkora barackot kapsz a fejedre...mégis ki talál ki ekkora ökörséget!?
~ Nem hallottam, hogy ellenezted volna. Ha jól emlékszem a te ötleted volt, hogy próbáljunk meg papként besurranni.
~ Honnan a fenéből tdtam volna, hogy még ezen az Isten hátamögötti helyen is kiszagolnak?
Akivel Gerard vitatkozott nem más volt, mint a társa, Lia. A lány hajdanán egy hatalmas démon volt, de mohósága miatt bebörtönözték egy amulettbe, ami most a fiú nyakában lóg. Ennek ellenére képes az Illúziót használni a vele érintkezőkön, hogy képet alkothasson magáról. Ezt a képe látja most maga előtt Gerard és ezzel vitatkozik olyan hevesen...persze csak telepátia útján.
~ Semmi kedvem nincs az egyháziak markába kerülni, hogy aztán elevenen kicsontozzanak.
~ Nincs is csontod...nem érdekes, inkább keressünk egy könyvtárat. Kezdenek előjönni az elvonási tüneteim.
Ekkor a páros váratlanul nekiütközött egy idegen alaknak. Egyikük sem figyelte az utat, miközben egymással voltak elfoglalva, nem is érdekelte őket...hát, meg is lett az eredménye. Gerard ilyedten huppant az ütközés erejétől a földre.
- Áh, elnézést - szólalt meg nyájas hangon, miközben felállt - nem sérültél meg?
Így találkozott a két démon, Fa'alherion és Gerard D. Lawrenz.

Idegesen dörzsölgette a fejét, ahogy feltápászkodott.
- Persze, nem történt semmi komo...velünk?! - csúszott ki a száján véletlenül.
Meredt tekintettel nyúlt a nyakában lógó amuletthez. Ott volt a helyén, egy karcolás sem esett rajta.
~ Hogy lehet, hogy lát téged?
~ Ne engem kérdezz, elvileg csak te láthatsz engem!
~ Fenében, biztos hozzáért a talizmánhoz, amikor összeütköztünk. Látod, ezért nem kéne állandóan illúziót használnod!
Szerencsére Lia alakja testi érintkezés nélkül nem marad meg túl sokáig, így Rion szeme láttára a fiatal lány képe lassan elhalványult, majd szertefoszlott a levegőben.
~ Szerinted gyanút fogott?
~ Hát, reméljük, hogy nem.
Szerencsére azonban a nő nem a különös illúzió után érdeklődött, szimplán csak megpróbált szóba elegyedni Gerarddal.
~ Csodás, legalább leterelhetem a témát felőled.
~ Te szégyellsz engem?
~ Ugyan ki nem...
- Hogy én? Igazából csak lézengek. Egy varázskönyvet keresek, amit sehol a városi könyvtárban nem találok...egek, mit meg nem adnék érte!
Pár másodperc szünetet tartott, hogy a másik feldolgozhassa, amit mondott, majd újra szóra emelkedett.
- És magácska mit keres errefelé?

Szerencsére az idegen nem firtatta túl sokáig Lia alakjának fel, majd eltűnését. Ellenben amiről mesélt neki, az több mint hajmeresztő volt. Ugyan ő csak találomra mondta, hogy egy ritka varázskönyvet keres, de úgy látszik a lány komolyan vette. Sőt ezen felbuzdulva avatta be, hogy tud egy helyet, ahol rengeteg könyvet talál az, akinek tudásszomját nem elégíti ki holmi félreeső város könyvtára.
~ Hm... eszerint ő is tudásdémon. - mondja ki a nyilvánvalót Lia. Mindne jel erre utalt. A beszédstílus, a kevésbé torz kinézet, ami a démonok között talán csak az ő fajtájuknak a kiváltsága, a ködös utalás egy halom könyv nyújtotta mámorra.
~ Ebben nem lehetünk biztosak.
~ Csak egy megérzés.
Érdeklődő tekintettel nézett vissza rá. Maga az ajánlat több mint kielégítőnek hangzott, de nem zárja ki a lehetőségét annak sem, hogy ez csak egy olcsó trükk arra, hogy valaki tőrbe csalja. De mivel szent mágia nyomait nem érezte, az egyháziakon kívül pedig senki sem tudja róla, hogy démon, bele ment.
- Nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Örömmel tartok veled, ha mutatod az utat, kedves...? - néz mélyen a lány szemébe üres, kérdő tekintettel.

A játékot inaktivitás miatt LEZÁROM.