Mily ostoba színjáték volt ez kettejük között. A séta nem volt oly hosszú, mint azt gondolni lehetett, ám pont elég hosszú volt, hogy Syelének már nehezére esett úgy tenni, mintha érdekelné a történet. Az egyetlen érdekesség a tűz volt, melyet csak a végén említett meg. A lány kérlelte is, hogy meséljen még róla, ám hiába. Azzal a szereppel, melyet magára volt kénytelen ölteni, nem tudta megtörni.
- Igazán köszönöm az estét és a lovagi kíséretet. – pukedlizett udvariasan és illően a lány, miután már biztosan meg tudott állni az ajtóban, támasz nélkül. – Én is remélem, hogy hamar összefúj minket még a sors.
Miután egyedül maradt, hogy megtalálja ideiglenesen bérelt szobáját, gondolatai között ezernyi terv bugyogott, érett, miképpen tudná birtokába venni Wilfredet. Egy ötlet, mely nem is a sajátja volt, kifejezetten tetszett neki és megragadta, hogy céljai közé helyezhesse, elméjének egyik szegletébe…
Meg kell fosztani a katonát a hitétől…
- Igazán köszönöm az estét és a lovagi kíséretet. – pukedlizett udvariasan és illően a lány, miután már biztosan meg tudott állni az ajtóban, támasz nélkül. – Én is remélem, hogy hamar összefúj minket még a sors.
Miután egyedül maradt, hogy megtalálja ideiglenesen bérelt szobáját, gondolatai között ezernyi terv bugyogott, érett, miképpen tudná birtokába venni Wilfredet. Egy ötlet, mely nem is a sajátja volt, kifejezetten tetszett neki és megragadta, hogy céljai közé helyezhesse, elméjének egyik szegletébe…
Meg kell fosztani a katonát a hitétől…