Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Top posting users this month
Alberich Fischer
Fakult csontok nyűtt zsinóron 1szava10Fakult csontok nyűtt zsinóron Voting_bar2Fakult csontok nyűtt zsinóron 1szava11 


You are not connected. Please login or register

Fakult csontok nyűtt zsinóron

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Fakult csontok nyűtt zsinóron Empty Fakult csontok nyűtt zsinóron Szer. Okt. 14, 2020 2:54 am

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
A Vidám Vadkan históriái I.


Az eső egyre vadabbul verte végig a kocsik közé kifeszített lukacsos ponyvát, ahogy a sötételf, s démon páros előtt álltam. Hideg volt. Ők nem fáztak, de sápkóros testem azért igen járta az a fajta kora őszi rázkódás, ami a maga módján kellemes a nagy melegek után, de hamisítatlanul szajkózza, hogy közeledik már az időszak, amikor a vastagabb öltözék nem csak lehetőségként környékez majd meg, hanem tényként. Engem biztosan.

Vérszegény, kékesbe hajló kezeim két fából faragott keresztet tartottak (nem, nem olyan keresztet, előbb lát az ember bilinccsel a csuklómon), s igyekeztem azokat a két előttem táncoló csontvázak lépéseire mozgatni. Csak a Vadkan népei voltak itt, nem volt szükség arra, hogy álcázzam a tényt, miszerint ezek valójában rövid életű goblin gyermekek voltak. 

A tánc végén intettem a két kis korcsnak, akik meghajoltak, majd kezén fogva távoztak, hátam mögé bújva, mintha csak gyermekek lettek volna. Ijesztő, hogy mennyi személyiséget tud kölcsönözni egy nekromanta a teremtményeinek, ha érdekli az ilyesmi. Engem más nem is érdekel, s ez akkor sem volt másképp.
– Nos, Peller? – mértem fel az előttem álló alacsony, sötét arcú démont. Kutya se mondta volna meg, hogy nem egy sötételf volt, az igazságról csak halvány szőke haja, s koros képe árulkodott, ami nem volt jellemző az elfekre. Valójában démonokra sem: Peller csak balszerencsés volt. – Tudtad követni a kezeim?
A démon elmosolyodott, majd felnézett a maga mellett álló társára. Lord Tenn egy magas, pocakos sötételf volt. Mindig az a pletyka terjedt róla, hogy régen nemes lehetett a Köderdőben, de sosem válaszolt őszintén a kérdésekre, s állandó mosolya legalább annyira hamis volt, mint a düh, ami néha elkapta, miközben barátjával szerepeltek. Mestere volt a színészetnek, ami azért volt ironikus, mert nem színész volt, hanem illuzionista. 
– Egy parasztot átverne, már, ha nem figyel. – szólalt meg egy mély, vonzó bariton. A démon volt, hangjára mindig megfordultak az emberek… Főleg amiatt, mert nem gyakran hallották. Amikor játszottak, mindig némaként mutatkozott be, ami persze távol volt a valóságtól. Igazából csak utált megszólalni, Tenn pedig szívesen megtette ezt helyette, mert ő, csak mint én, szintén nagyon szerette hallani a saját hangját.
– De bárki, aki látott már bábot, tudja, hogy semmit se csináltál, te pojáca. Nem kell lenyűgözni a nézőket, elég, ha átvered őket. – Tenn kedélyesen fordult a mellette álló démonhoz, aki szintén bólintott. – Nem szabad a kezed figyelniük. Idővel megtanulod majd utánozni azt, amit csinálnod kéne, de addig is valami olyasmi kell, ami eltereli a figyelmet a kacsókról. Valami látványos, zavaró, bolondság... Nem bábmester vagy, Alberich, hanem egy szélhámos. Gondolkodj úgy.
Azt hiszem igaza volt, tényleg nem voltam, s nem is vagyok bábmester. Nem értek az ügyességet igényelő dolgokhoz, a precíz mozgásokhoz pedig különösen nem, de igazából nem is kell. Elég, ha azt hiszik, hogy értek hozzá.
– Alberich, figyelj. – Szólalt meg ismét, majd egy pénzérmét vett elő. Azt egyik kezéből a másikba rakta, s mosolygott, felhúzva jobb kezén az ingének ujját – El fogom tüntetni az érmét.
A pénz jobbjából ismét balra repült, majd megigazította a bal ingujját is. A tallért dobta is a másik tenyérbe gyorsan, majd hirtelen kinyitotta mindkettő öklét, s csak hűlt helye volt a váltónak. A hegyomlásnyi sötétel zsiványul elmosolyodott, mintha még magát is meglepte volna, majd megfordította a bal kezét. Az érme a mutató és a középső ujjainak zugába volt rejtve, közvetlenül a bütykei mellett.
– Az ingujjam nézted, ahogy felhúzom, igaz? – a sötételf az előbbieknél is önelégültebb volt. Nem sokan tudhatták róla, de igazából elég középszerű bűvész volt, a munka oroszlánrészét Peller végezte, aki ellenben igen ritkán dicsekedett a babérjaival. Ő volt a kéz, Tenn pedig a harsány száj. – Remélem megértetted, hogy mire gondoltam ezzel. Tanulj meg hazudni, gyakorold a csalást. Hagyd, hogy a néző ne lássa a fát az erdőben. 
Azt hiszem ekkor még nem igazán érthettem, hogy Tenn mire is gondolhatott, de a kis trükkje mindenképpen megihletett. Azt mondják, hogy a zsonglőrök és bűvészek között az a különbség, hogy a zsonglőr megmondja, hogy mit fog tenni, s meg is teszi, a bűvész pedig elmondja, hogy mit tesz majd, ám mindent tesz, csak azt nem... Én a kettő között akartam lenni. 

Hosszú időt vett igénybe az, hogy ténylegesen értelmezzem, hogy mire is gondolt Tenn. Egyértelmű volt számomra, hogy ilyen hirtelen nem tudtam olyan ügyes lenni, hogy kellően átverhessem a szakavatott szemeket, s pont emiatt kellett valami, ami elterelte a figyelmet rólam. Eleinte úgy döntöttem, hogy majd azt teszem, hogy nagyon látványosan, nagy ívben mozgatom a karjaimat, hogy esetleg az tűnjön fel a nézőközönségnek, s ne a tenyerem lágy mozgása. Ez elsőre egy nagyszerű tervnek tűnt, napokig gyakoroltam, hogy látványos legyen, ám az egyik este mindennél tisztábban és harsányabban vert fejbe a felismerés, hogy egy idióta vagyok. Hogy gondolhattam azt, hogy majd pont azzal fogom elrejteni a mozgásom hamisságát, hogy még nagyobb, élesebb mozdulatokat teszek? Így még annyira se lehetett elhinni, hogy a kezem mozgatta a bábot... Ez nem egy szaros ostor volt, hogy rángatni kellett volna, a kicsi, gyengéd mozgásokban rejlett a bábok rejtélye, ezeket pedig csak akkor lehetett utánozni, ha valaki tudta, hogy mit is akar utánozni. Nekem, hadd ne mondjam, nem sok tapasztalatom volt ezzel.

A megoldás végül onnan érkezett, ahonnan általában a problémák zöme. Egyik este éppen pár társammal étkeztem. Ott volt Helga, a szakállas asszonyunk, Pocak, a zsonglőr, s Lloyd, egy bárd. A bárd felállt, majd meghajolt, s még gyorsan belesimított Helga arcszőrzetébe, aki csak felnevetett... Pontosabban felnevetett belőle a bor, de ez már oly keveset számított ezen a ponton.
– A minap a kocsmában talált a jókedv, lefolyt hát torkom pár deci jó nedv. Egy asztalon részeges zsákmányra leltem, jutalmam hamar magamhoz vettem. – a férfi intett, majd elsietett a szekér mögé. Onnan pár pillanat múlva kilépett, s fején egy méretes, széles karimájú bíborszín kalappal tért vissza. Abból egy zöldre festett darutoll lógott ki, s mellette még valami szárított virág is volt.
Pocakkal azonnal összenéztünk, a zsonglőr úgy meglepődött, hogy az egyik kenyérdarabot bele is ejtette Helga vaskos szakállába, akit jelenleg a lehető legkevésbé sem zavart ez, ugyanis azzal volt elfoglalva, hogy valahogy ne folyjék ki az orrából a fűszeres veresbor. Én magam csak felálltam, s megszemléltem a büszke elf borzalmas fejfedőjét.
– Na? Azt gondoltam, hogy mostantól ebben fogok előadni. Amikor végiggyalogoltam a falun, minden szem felém fordult, csodálták a szép fejfedőm. – az elf levette azt, majd színpadiasan meghajolt.
Ekkora Helga már a bort törölgette a taknyos szakállából, Pocak pedig harsányan kacagott, közben mindenfelé széjjelköpve lőreszagú nyálát. Nekem is erősen kocentrálnom kellett, hogy egyáltalán szavakhoz jussak. 
– Hawthorn uram, meg ne haragudj, de láttam már parasztot, akinek csinosabb madárszar volt a hajában, mint ez a csicsás kalap – ekkor már én magam is vihogtam, csak az elf volt, aki nem értette, hogy a vicc közepébe keveredett. Melléje léptem, s megveregettem a vállát. – Ha nekem adod a szép kalapod, cserébe tied két icce bor. Azzal többre mész, mint egy ilyen förmedvény fejfedővel. Ha akarod, cserébe még egy énekesmadarat is keresek, aki csinosabbat ürít majd a fejedre, mint ez az eleven okádás.
Hawthorn egy bolond volt, de jó barát, s vélhetőleg már ott kenyérre kentem, ahol megemlítettem neki az iccét, s a bort egy mondatban. Különösebb probléma nélkül nekem adta a kalapot, s ennek hála még Pocakot és Helgát is megmentette a fulladás okozta haláltól, ami azért ekkor már igen fenyegette őket. Valami furcsa indokból az elf arca egyébként az este végéig vereslett, de úgy sejtem, hogy ez csak eleinte lehetett a szégyentől, a későbbiekben már a sok bortól pirosodhatott úgy ki. Hogy is mondják a népek? Az légy, amit eszel? Lloyd nem sokat evett, de annál többet ivott, alkalomadtán pedig hányt is... Az alkalom általában adtán volt. 

A két illuzionista már várt rám a karaván túlsó oldalán, mire kiléptem eléjük. Nem hagytam a véletlenre a küllemem, a mutatványosok egyik vezetőjétől elkértem egy köpenyt, s egy rikító sárga inget (valamelyik ocsmány tünde darabhoz vehették). Fejemen már ott tetszelgett a kalap is. A megjelenés előtt meg is kellett innom egy pohár bort, hogy véletlenül se legyek rosszul, hogy ilyen rusnya fejfedő van rajtam. Ekkor már telejsen kész voltam lenyűgözni a démont, s barátját. 
– Urak, a haláltánc. Csak a kezem figyeljék, mert csalok. – ekkor füttyentettem egyet, a szekér mögül pedig halk lant sírt fel. Gyorsan, édesen, élénken.
A két pőre kis csontvázgyermek vadul táncolt a muzsikára, klasszikus gyermektánchoz hasonlóan. A faluban minden ünnepnap nagy mulatságokat tartottunk, még akkor megtanultam, hogy ezek a lépések hogyan is néztek ki, így könnyeden tudtam a saját ismereteim szerint mozgatni a figurákat, amik sirítették is ám, mint a vad szellő a pusztaföldeken. Még azt is eljátszottam a két rosszcsonttal (szellemes, tudom), hogy belefáradtak kissé, s sántikálni kezdtek. A végére csak elengedtem a két fakeresztet (még mindig nem olyan keresztet, bár, azt is vetik néha), a csontvázak pedig összeroskadtak a földre.
– No, két kutya?  – vetettem önelégülten elébük a kérdést.
Tenn és Peller csak összepillantott, majd bólintottak egymásra. A nagyobbik elém lépett, majd kedélyesen megpaskolta a vállam, kevésnek híján a szekér alá döntve engem.
– No, te alávaló patkány, bevallom, amit be kell. Nem vagy a legtehetségesebb szélhámos, de a legrusnyább mindenképpen. – a hegynyi ember hangosan felkiáltott, anyám dicsérve, majd ismét megveregette a vállam, kis híján összeroppantva minden második csontom. – Ahogy megláttam azt a rusnya kalapot, onnan akár egy szellemet is táncoltathattál volna aranykereszttel, akkor se tudtam volna levenni a szemem a fejedről... De elég lesz az ing, s a köpeny, hét emberre elég rusnyaságot megbújtatsz már így is. Ha a kalapot is felöltöd, magad leszel a mutatvány, bohócunk pedig van már.
– Add valami nemes tündének, azoknak még tán tetszene is az ilyesféle okádás. – válaszolt Peller a szekér felé lesve.
A kocsi mögül halk káromkodás hangzott, én magam pedig csak vigyorogtam. Manapság már el tudom játszani azt, hogy valóban bábozok, de a ruhákat megtartottam. Ha más nem, hát a saját biztonságomért. Ki látott már nekromantát egy sárga ingben?

2Fakult csontok nyűtt zsinóron Empty Re: Fakult csontok nyűtt zsinóron Csüt. Okt. 29, 2020 2:07 am

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Részeges értekezések a földi örömökről I. 



A butykost úgy szorítottam ajkaimhoz, ahogy az egyszeri részeges próbálta a kocsmárosné melleit, mielőtt az fel nem törli a fejével az asztal harmatát. Az igazat megvallva már nem igen kívántam a bort, s megcsemerlett hasamban annak savanyú zamata, de ugyanúgy vízként ittam, s visszaadtam a mellettem ülő szintén ittas elf kezébe. Melegen reméltem, hogy most kicsit tovább tartja magánál, de ilyen volt hát az én szerencsém, ugyanis nagyokat kortyolt belőle (poklok, akkorákat csattant a gigája, mint egy kovács fújtató), s vissza is nyújtotta. Sóhajtottam, majd a számhoz emeltem azt, s beleittam, elfordulva a borvirágos elftől. Végigpillantottam a halvány, holdfénytől, s gyertyáktól kivilágított kis tisztáson, s szemem hamar megakadt egy fiatal sötételf lányon, aki egy zsákra heveredve játszott egy ezüstkarikát forgatva kezeiben. A karaván zöme általában csak Frecklesnek becézte (mint megtudtam Lloydtól, szeplőket jelent az elfek nyelvén), de egyszer megkérdeztem az igazi nevét, s azóta sem tudtam kiverni a fejemből. Kayleigh. Gyönyörűnek találtam, utána pedig őt magát is. Most pedig nagyon ittas voltam, s nagyon szerelmes.

Kayleigh ében arca szeplős volt, bár, a foltos talán helyesebb lett volna rá. A pletykák szerint egy kurva lánya volt, s mikor megzavarta az anyját munka közben, az egy lapát parazsat vágott a képébe. Az elképzelést az támasztotta alá, hogy a szeplők főleg csak az arca egyik oldalán ékeskedtek, s helyenként egész nagy foltokba fordultak, mintha csak boszorkány lett volna. Az igazat megvallva nem volt annyira szemrevaló (feje jóindulattal is olyan kerek volt, mint egy szép cipó, amit ráadásul jól meg is kentek zsírral a tetejében), de vonásai valahogy mindig elbűvöltek, s az is, hogy mennyire szűkszavú volt. Nem igazán beszélte az emberek nyelvét, így a vele folytatott beszélgetéseim mindig rövidesen véget értek, ám ösztönösen is vonzódást éreztem iránta. Ő falnak nézett. Nem csoda, tényleg csak egy fal voltam és vagyok is. Ez viszont nem akadályozott meg abban, hogy kisfiúként lessek rá, lopva, izgulva. Most éppen a hajába font ékszereket néztem, amik főleg kagylóhéjak voltak, s fagyöngyök.
– Hányni fogsz, Fischer? Bele ne okádj a butykosba, a poklok verjenek meg. – az elf felemelkedett, majd végignézett rajtam, s révületem tárgyán is. Elégedetten fonta össze a karjait, s böfögött egyet, aminek sajnos az én orromig is eljutott a szaga. Savanyú volt, mint a bor, s némiképp fehér kolbász is kisejlett belőle. – Nocsak! Csak nem, akadt meg a szemed Frecklesön, te kujon kutya? – az elf hangja egyre csak emelkedett, csak úgy, ahogy az én félelmem, hogy Kayleigh esetleg meghallaná szavait.
– Itt a butykos, te fajankó, csak fogd be a szádat. – azonnal nyújtottam neki az italt, szinte belenyomva a szájába. Nem akartam, hogy még egy szót szóljon, az egész karaván tudni fog róla, ha Lloyd tud róla. – Egyébként sem a te dolgod, ha tetszik, hát megkörnyékezem. Csak érdekesnek találom. 
Hazudtam, magam sem vertem át. Fájó kissé bevallani, de igazából olyan pipogya voltam, mint három papnövendék. Sosem igazán hajtott a vérem, s habár háltam már nővel, leginkább csak csalódás volt ez nekem... Nem dúskáltam egyáltalán az önbizalmamban, s igen messze lett volna tőlem az, hogy megkörnyékezzem a legszebb angyalt, akit valaha láttam. Részegen, legalábbis. 
– Érdekes, mi? Azt meghiszem. – a bárd neveletlenül belemarkolt ágyékába, majd nevetett. – Én magam is érdekesnek találom, de meghagyom neked, ha már így színt vallottál.
– Húzz bőrt a fogaidra, Hawthorn uram. Múló szeszély ez, más semmi. Asszonyt nem kívánok, s nem is hajt már a vér. Ha hajtana is, akkor sincs hova, mert igen szeret eltévelyedni bennem. – fájdalmamban elmosolyodtam, Lloyd nem érthette, hogy miről beszélek, de talán jobb is volt.
– Az velem is előfordul, ha túlzottan sokat iszok... Olyankor még egy Blutstern se tudna tornyom állítani, rá se ránts, koma. – úgy tűnt, tévedtem. Az elf nagyon is értette. Néha meglepően éles volt az esze, bár a vérmérsékletén tompította volna néha egy kevéskét. Minden bizonnyal kevesebb panasza lehetett volna az embereknek rá... Most viszont hálás voltam, hogy nem lettem vicceinek áldozata, sejthette ő is, hogy valahol mélyen szálkaként sérthette lelkem a terhem. – Meg egyébként is, nem álló cölöppel megy az ember házat építeni. 
– Talán igazad van, de nem beszélem a nyelvét, s emellett azt se tudom, hogy mit kéne mondani neki. Nem értek az asszonynép lenyűgözéséhez, Hawthorn uram... Félem is őket kissé, hisz gyakran oly éles a nyelvük. – a borért nyúltam, majd nagyokat kortyoltam. Nem akartam tovább beszélni, helyette inkább valami bölcsességet vártam. 
Igazából tényleg nem volt sok tapasztalatom a leányzókkal, már fiatalon se nagyon érdeklődtem irántuk, s bármennyire is furcsa, de mikor hullaidézésre adtam a fejem, még kevésbé találkoztam velük. Úgy sejtem, hogy ennek nem kis részt köze lehetett ahhoz, hogy a bűz a nekromágus útitársa: a romlottság beleeszi magát a bőrbe, s makacsabbul ragad, mint a sár a csizma talpához. Egy-egy részeges középkorú asszonnyal azért összeháltam persze, de általában italtól és ragutól bűzlöttek, csókjuk pedig oly langyos volt, mint egy rossz tál leves. A langyos csóknál illúziórombolóbb dolog aligha létezhet, inkább fagyos lett volna... De nem langyos. Ernyedt. Élettelen. Csoda hát, ha tartottam kissé tőlük?
– A nő is csak egy ember, Fischer. Nagyobb a mellük, s általában kívánatosabb a faruk, de ne úgy tekints reájuk, mintha találós kérdések lennének. Velem el tudsz beszélgetni, Pocakkal, s mindenki mással is. Ne félj hát Frecklestől, nem fog megharapni. Ha igen, akkor örülj!  – az elf kitépte a kezemből a butykost, majd belekortyolt. – Meg egyébként is, nem csak hálni akarsz vele. Hagyd a trükközést azokra, akiket csak a hús öröme érdekel. Jobb vagy te annál, barátom.
– Na, ez már biztos. Máshogy is tudok csalódást okozni egy nőnek, nem kell ahhoz ágyba vinnem. – nevettem kicsit keserűen, majd most én téptem ki a bort az elf kezéből, majdnem elfogyasztva az összeset. Borzalmasan esett. – A vége már csak nyál, a tied lehet. Mondj valami elf halandzsát, megkönyékezem vele, hátha értékeli.
Hawthorn nem volt egy úriember, de egy jó barát igen. A szavakkal is jól bánt, s bár volt benne egyfajta kiforratlanság, úgy éreztem, hogy egyébként tehetséges volt, így nem is nagyon kételkedtem benne, ám persze bízni se nagyon bízhattam szórakozott fejében. A szeme se állt jól, most pedig főleg nem, mert részben már a bor beszélt belőle.
– Közöld vele, hogy Freckles, let me touch your sweet breasts.. Utána tartsd ki mindkét kezed így. – fordította a férfi felfelé a tenyereit, mintha csak várta volna, hogy valaki almákat pakoljon bele. – Ez egy sötételf gesztus, azt jelenti, hogy szeretnél megismerkedni vele. Mosolyogj mellé.
Kitartottam kicsit a kezem, de már most eldöntöttem, hogy nem fogom azt mondani, amit az elf tanácsolt. Ha nem ivott volna, talán elhiszem a felvetését, de biztos voltam benne, hogy át akar verni engem. Lloyd már csak ilyen volt.
– Ne szórakozz velem, Hawthorn uram. Nem vagyok ostoba, ismerem játékaid. Ha segíteni szeretnél, tedd. Bolondot bármikor csinálok magamból a segítséged nélkül is, most egy bárd tanácsa kell, nem az ökörség. – próbáltam szigorú maradni, de sajnos túlzottan elterpeszkedett arcomon a bormosoly.
– Jól van, barátom. Nézz mélyen a szemébe, s közöld vele ezt: Your smile is sweeter than a glass of mushroom wine, and coincidentally, I do have a sweet tooth. – az elf csettintett egyet a nyelvével, mint aki megfejtette a világ rejtélyét.
– Ez mit jelent? – kérdeztem vissza kissé gyanakodva.
– Valami olyasmit, hogy olyan édes a mosolya, mint egy üveg kormos gombabor, s hogy éppenséggel te magad igen szereted az édes dolgokat. – az elf nevetett egy kissé, majd kiitta a maradék bort. – Jó is, hogy mondom. Kell még egy kis bor.  Ne feledd: Your smile is sweeter than a glass of mushroom wine, and coincidentally, I do have a sweet tooth.
– Your smile is sweeter than a glass of mushroom wine, and coincidentally, I do have a sweet tooth. – szajkóztam vissza, amennyire tudtam. A végén a "tooth" kifejezéssel voltak problémák, de azt hiszem elégedett lehettem. Mindig is jól tudtam emlékezni idegen szövegekre. 
– Jó lesz, jó lesz, csak vesd rá magad, mielőtt felkel a nap. Olyankor mindig rosszabb a kedvük a sötételfeknek, most több esélyed van nála. – az elf megveregette egy kissé a vállam, amitől kevésnek híján összerogytam, majd távozott, fütyülve egy régi dalt, amit oly gyakran hallottam tőle. 

Vettem pár nagy levegőt, majd ízlelgettem a számban a szavakat. Úgy éreztem magam, mintha csak egy bolond lettem volna, aki tudja, hogy hibát követ el, de ennyi segítséget után már nem hátrálhattam ki. A bor legalábbis ezt zúgta bennem, s tudtam, hogy nem adhatom fel. Kihúztam magam, felemelkedve a hordóról, s rájöttem, hogy ittas vagyok. Nem szoktam ennyit inni, azt se tudom, hogy mi üthetett belém, de már nem is érdekelt... Megiramodtam némiképp szédelegve, majd megálltam Freckles előtt, lenézve rá, mint ahogy a részeges néz egy korsó sörre. A nő egy pillanatra abbahagyta a játékot, majd elmosolyodott, amitől is majdnem sarkon fordultam. 
– Alberich? – kérdezett kicsit elharapva a nevem végét.
– Kayleigh. Your smile is sweeter than a glass of ... –  Intettem neki egyet gyors, s átsiettem a szekér túlsó oldalára, ahol hirtelenjében akkorát hánytam, hogy egy nagyobb kutya is meg tudott volna benne fürödni benne, feltéve, ha akar. Köptem még egy utolsót, majd visszaléptem hozzá, még boros arccal. – mushroom wine. A végére már nem emlékszem, de azt jelenti, hogy szeretem az édes dolgokat.


Aznap este nem sikerült meghódítanom Kayleigh szívét, de ha más nem, hát értékes leckét kaptam: bizony néha a bátorságból is megárt a sok. A borból pedig főleg.

3Fakult csontok nyűtt zsinóron Empty Re: Fakult csontok nyűtt zsinóron Hétf. Nov. 09, 2020 11:51 am

Sibylla

Sibylla
Mesélő
Mesélő
Herr Fischer, a fentebb található két élménye kimondottan szórakoztató olvasmánynak bizonyult a hétfő reggeli kávém mellé.
Nagyon szeretem, ahogy teljesen hétköznapi pillanatokat ragadsz meg a karaktered életéből, és ezeket mutatod be nekünk, elégre... a nekromanták is csak emberek (vagy valami olyasmi). Ráadásul nagyon jól áll a szövegnek ez a könnyed humor és az önirónia. Szeretem ahogy E/1-ben írsz, valamiért picit távolságtartóbb E/1-nek érzem ezt, de nincs ezzel probléma, meg lehet rosszul is látom, és csak befolyással van rám, amiket beszélgettünk az E/1-ről. Erről nyilván beszélgethetünk még privátban, de ebben a formában nem tartalak fel tovább. Jogos jussod eme remek mutatványért pedig 200tp és 2000 váltó

Illetve megszültem az első élményért járó extrajutit is:

Név: A bábmester keresztje
Típus: Tárgy
Leírás: Egy teljesen hagyományos módon kinéző kis fakereszt zsinórokkal, amelyet bábok mozgatására használnak, a tulajdonodban lévőn azonban különleges varázslat ül. Az előadásaid ennek köszönhetően sokkal inkább lenyűgözik a nézőket, így azon kalandok után, melyek során használod a tárgyat (beleszámít a vihető tárgyak limitjébe), 15%-kal több pénzjutalomban részesülsz.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.