Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
Név: Iria
Faj: sötét tünde
Frakció: Kultista
Kaszt: Megszállott
Nem: nő
Kor: 44
Kinézet: Fekete haja és szürke bőre van, akárcsak fajtája nagy részének. Azonban a gonoszság és lelketlenség nyomot hagy, így arca eléggé beesett,szemei megfakultak és bőre is megfakult, haja szürke lett. Hogy elrejtse ezeket fején egy vörös palástot hord, amit egy aranykorona fog össze. Az arcát egy maszk takarja el. Mikor képességeit használja a éjtünde szemei megváltoznak és egy vörösen izzó, pupilla és írisz nélküli szempár mered áldozatára.
Egy hosszú vörös, kivágott ruhát visel, melynek tetején két szíj halad át a vállán, amik a vörös köpenyét erősítik. Fém melltartóját egy lánc tartja nyakához, s a melle közepén egy szimbólum pihen, mely a Mélységi jelképe, akit szolgál. A vállait egy szintén ezüst és tüskés vállvédő fedi be. Könnyű ráismerni vörös öltözékéből, sötétebb és világosabb vörös részekből tevődik össze ruhája.
Jellem: Egy megfontolt és hidegvérű személy, akit ritkán lehet kihozni a sodrából. Hidegvére kegyetlenséggel párosul, nem kedvez semminek és senkinek, aki az útjába áll. Élvezettel végzi ki az áldozatait. Tapasztalt és nagyon jó a mágiában. Gyengesége, hogy szinte mindenkit lenéz és senkiben sem képes bízni, még a legközelebb állókban sem. Utálja az embereket, talán jobban, mint az összes fajt, s elhiszi, hogy ő feljebbvaló náluk. Feltett célja, hogy átvegye az uralmat egész Veroniában és kiszabadítsa urát Khal’durt.
Előtörténet:
Született: V.I.SZ. 774
Iria, mert vezetéknevét nem használja, letagadva szüleit, egy nemesi sötételf családba született. 3 testvére közül ő volt a középső. Kemény lelkű szülei nem szántak sok időt a gyermeknevelésre, de középső gyermekként szinte semmit sem kapott. Közönyös dadák és szolgálók között nőtt fel. A legnagyobb testvére viszont jó ésszel és képességekkel volt megáldva, ezért hamar szülei kedvence lett. A kicsi, pedig apuka szeme fénye volt. Iria egy nagy senki volt, szinte észre sem vették. A szülei fontosnak tekintették, hogy gyermekeik sokat tanuljanak és a harcművészetek terén is jeleskedjenek, így mindhármukat külön tanító mesterek oktatták. A két gyermek könnyen tanult és remekelt a tanulmányaiban, Iria azonban pocsék eredményt nyújtott a tantárgyak terén, viszont a kardvívásban jónak bizonyult, mi több tehetségesnek. A mestere szerint a lány kiemelkedő mágikus képességekkel volt megáldva, de ez a szülőket nem érdekelte, csak a tanulás terén nyújtott borzalmas teljesítmény aggasztotta. Iria nővére és húga is sokszor piszkálta és szekálta a lányt. Egy nap azonban nem tűrte tovább a megalázást és visszaszólt testvéreinek, s a szóváltásból verekedés lett, majd a lány arra eszmélt, hogy egy hangocska a fejében azt súgta, ideje lenne eltennie a két nővérét láb alól. Nem tudta, ki szólt hozzá, de a szíve leghőbb vágyát végre elmondták és így nagy késztetést érzett arra, hogy megtegye. Aztán elsepregette a gondolatot a fejéből. Az évek teltek és a lány harckészségei javultak, ám jegyei állapota még mindig siralomra méltó volt szülei szemében. A két testvére sem lett kedvesebb hozzá, sőt sokkal mélyebben utálták egymást, mint régen. Iria bánatában és örömében sem fordulhatott szüleihez. Barátai nem voltak, mert testvére mindenki közt elhitették vele, hogy betegséget terjeszt. Egyedül a kardforgató mestere volt kegyes hozzá, s titokban esténként mágiát tanult tőle. Fantasztikus dolgok részesei volt és a mester ezen felül mesélt a nagy háborúkról és csupa érdekességről, ami a világban zajlott. Sajnos a titkos találkozásoknak hamar vége lett és szülők elküldték az oktatót, valamint azt fontolgatták, hogy a lányt nevelőintézetbe zárják. A zavart és megtört lány egyik este, mikor az ablak párkányára lépett, hogy véget vessen életének, egy hang szólt újra a fejében. ~Miért is ő haljon meg, a többiek esztelenségéért? Még ma éjjel pontot tehet az ügy végére.
Mint akit feloldoztak a lány lelkének sötétsége bejárta a testét és engedelmeskedett a kecsegtető szavaknak. Aznap éjjel az egész szülőháza, benne a családjával a lángok martalékává vált. Anyja kifolyó szeme, és a nővérei halálkiáltásai nevetésre bírták és hatalmasat nevetett, végre szabad lett... A lángnyelvek egy pillanatra feketén izzottak fel, s egy különös lény világító vörös szemei néztek a lányra, aki azon nyomban elájult. Visszaemlékezve, mintha halotta volna beszélni a lényt hozzá.
Másnap rátaláltak a romok között heverő lányra, aki természetesen hazudott arról, mi történt. Egyedül végül az a sors várt rá, ami minden árvára, az Árvaház. Egy nagyon különleges árvaházba került. Ugyanis az ottani igazgató feltett célja volt, hogy minden fajú árva lakhasson az intézményében, így integrálva őket. Senki nem értette mit szeretett volna ezzel elérni, de ezt csak ő tudta. A kis Iria itt ismerte meg világa lényeit, hasonló sorsú társai között.
Hamar megtalálta itt is a végzete. Hiába, amíg nem küzdünk le egy problémát, addig üldöz, míg nem kezdünk vele valamit. Az egyik embergyerekekből álló csapat hamar kinézte magának a lányt és ahogy az lenni szokott, gúnyolták, kínozták, megszégyenítették. Könnyű volt, kívülállóként kezelni, ugyanis környezetében számtalan megmagyarázhatatlan és negatív dolog történt, ő maga pedig egy eléggé sötét légkört teremtett. Senki nem értette miért. Egyszer csak, Iria megpróbáltatásai közepette, egy új hitoktató érkezett az intézménybe. A férfi minden órája érdekes volt, és nagyon sok történetet és legendát mesélt. A férfi néhány hét múlva megkérte a lányt, hogy beszélgessen vele egyet. Iria nem értette, mit akarhat tőle a férfi, de belement a külön órába. A találkozó nagyon furcsára sikeredett, hiszen a férfi valamilyen Mélységiekről hadovált a lánynak, aki akkor még nem értett semmit belőle, kapott egy fekete könyvet, egy érdekes szimbólummal a borítón. A férfi arra kérte a lányt, lapozzon bele és nézegesse. A lány csupa halottról és csontokról, meg minden egyébről olvasott. Aztán pedig különös és bizarr lényekről. Egészen megtetszett neki a könyv, tele volt rajzokkal és ábrákkal. Aztán egy külön rész foglalkozott azokról a Mélységekről, vagy kikről, akikről a férfi beszélt. Egész éjszakán át olvasott majd egy bizonyos Khal’dur nevénél, hirtelen mintha felizzottak volna a betűk, elvakítva a lányt. A testét különös érzés járta át, a kezei elkezdtek maguktól mozogni, akármit is tett, nem tudta leállítani őket. Az egyik keze véresre tépte a másikon a bőrét, majd a szivárgó vérrel egy szimbólumot kezdett rajzolni a falra. A lány meg volt rémülve, nem értette mi történik, elájult. Másnap a hitoktató keltegette a lányt, aki felébredve mindent elmondott neki az esti történésekről. A férfi sandán mosolygott, majd kézen ragadta a lányt és kisietett vele a kertbe, hogy senki ne hallja őket. Elmondta, hogy ő egy Halálpap, aki az olyan különlegességek után kutat, mint a lány. S ahogy gondolta, a lány lelkére szemet vetett egy Mélységi. A mágus elmondta, csak kevesen képesek kapcsolatot létesíteni ilyen lényekkel úgy, hogy ne örüljenek bele, éppen ezért a Mélységiek azon elméket választják, akik erősek. Iria azt sem tudta, mit szóljon, de nem akarta elfogadni, hogy valaki az elméjében legyen, ezért félrelökte a férfit, aki azonban nem volt olyan kedves, mint amilyennek elsőnek tűnt. A mágus leütötte és elvitte az árvaházból, egy mocsaras területre.
Itt sokáig kínozta a lányt és rávette arra, hogy tanuljon olyan mágiát, amellyel még erősebb lehet. Így történt, hogy sok kín és szenvedés árán, de Iria elkezdte tanulni a halottak feltámasztását és a fekete mágiát. A tanulás általában mindig fájdalmas és veszélyes volt. Az ekkor 21 éves lányt még teljesen mások foglalkoztatták, nem neki való volt, az efféle tudás. S nem is ment neki, feltámasztani sohasem sikerült neki semmit sem. Ezért nagyon gyakran elverte a mágus. Egyszer úgy megverte, hogy felszakadt több helyen a bőre, a szeme véraláfutásos lett, és a gyomrába mért ütéstől felállni sem volt ereje. Ekkor szólalt meg újra az a hang, amit akkor régen halott. Először megijedt, de aztán megnyugodott, amikor a hang arra ösztökélte, hogy vessen véget a férfi életének. A hangok a fejében egyszerre voltak a legfélelmetesebb és mégis a legédesebb dallamok, amiket valaha is hallott. Maga sem tudja, honnan volt újra ereje, de felállt és egy kötéllel a mágus mögé lopakodott. Az bármennyire is erősebb volt nála, annyira meglepődött, hogy nem tudott védekezni. Hamar adta ki a lelkét, könnyen eltört a nyelőcsöve. Az ifjú lány tettéről elborzadva, hanyatt homlok menekülni kezdett, csupán a fekete könyvet vitte magával, amit kapott. Pedig, ha akkor jobban körülnézett volna, sokkal több szenvedéstől kímélte volna meg magát. De hát a sors már csak ilyen. Iria hazament és átvette örökségét, melyet felnőtté vallásától ő maga kezelhetett. A pénzből egy újabb kúriát, ruhákat, hintót és ékszereket vett magának. A maradék pénzt félretette.
Bár szülei révén folytatnia kellett a nemesi életet, sohasem felejtette el, hogyan telt ifjúkora és miket kellett kiállnia. Immáron új emberként merült bele, az első bálozások, a nagyestélyek, színházi rendezvények nyújtotta társasági életbe. Sok hozzá hasonló,fiatal, sötét elf fiatalembert ismert meg, de mindegyik unalmas és sekélyes volt számára. 36 évesen egy téli estén találkozott Sir Sidard Mattle, három évvel idősebb, sötét elffel, akiről hamar kiderült, hogy igencsak heves érzelmeket táplál a hölgy iránt, aki szintén rokonszenvesnek tartotta őt. Sok romantikus pillanat után végre összeköltöztek és eljegyezték egymást. Sir Mattle háza hatalmas és nagyon szerény volt. Egy kívülálló biztosan nem mondta volna meg, hogy abban a házban élnek valakik. Olyan volt, mint egy múzeum.
Az itt töltött idő alatt a férfi által egy egészen érdekes nézőpontot is kapott az újdonsült jegyes. Sidard ugyanis bizton állította, hogy bizonyos népek, sokkal feljebbvalóak másoknál, nem érti hogyan lehet egy papíron említeni a közönséges embereket, az olyan félistenekkel mint ők. Ez a gondolat terjedt el egyre jobban Iria fejében is, aki az emberek iránti dühét, így tudta a legjobban kifejezni. Mi több Sidard és ő létrehozott egy sötét elf egyletet az ELSŐK néven, amiben olyan elfek ültek, akik osztották nézeteiket. Sok estén át beszélgettek ezekről az ideákról, míg egy nap elhatározták, hogy tettekre váltják gondolataikat. Egy határon lévő kocsmában 9 embert mészároltak le. Sajnos ezért a csoport tagjait el is fogták és bebörtönözték őket. Sidardot, a csoport vezetőjét kivégezték. A lány szíve örökre megszakadt és sohasem tudott aztán szeretni. A börtön négy fala közt a düh és az idea még jobban kit tudott teljesedni. Néhai jegyese szavai tisztán visszhangoztak a fejében, a nem egyenlők a fajokról. Kivégzésének napja hamar elérkezett. Ám a sötét cellában valaki meglátogatta őt.
Részlet, arról a napról:
Iria, akit ekkor már elhagyott az összes ereje, s szíve és lelke tele volt fájdalommal, nagyot nyögött és nekiesett a börtön falának. A lelke mélye forrt a dühtől és megaláztatástól. A sötétben azonban egy hang szólt hozzá, az a hang, amelyiket egész életében elnyomott és minden nap azért imádkozott, sohase szólítsa meg újra. De megtörtént, hozzá szólt a világ legdermesztőbb és egyben legmézesebb hangja:
~Csak nem feladod?
- Hagyj békén, eddig folyton csak rossz történt, ha megjelentél, miért kísértesz most is, életem utolsó perceiben?
~Biztos vagy benne, hogy mindig rossz dolgok történtek? Én inkább máshogy fogalmaznék.
A hang sokkal sejtelmesebbé vált, mint valaha:
~Amikor szóltam hozzád, csupán lelked belső hangjait erősítettem fel, melyek mindig is benned szunnyadtak.
- Nem igaz, hazudsz.
~Meddig tagadsz még engem és azt aki vagy? Meddig rejtőzködsz saját magad elől?
- Nem, hallgass….
~Ugyan, te sokkal erősebb vagy ennél. Nem téged választottalak volna, ha nem hinnék benned.
- Ki vagy te?
~Mond meg te, hiszen egyszer már láttad a nevem és megmutattam jelemet is.
- Az nem lehet….
A lány reménykedett benne, hogy nem örült meg és beszél egymagában, valahol azt akarta hallani, amit mondott és a szíve vágyott rá, hogy igaza legyen.
- Khal’dur
~Úgy van!
Iria arca mosolyra váltott, s elméjében lejátszódott mindaz, ami történt vele. Minden megpróbáltatás, minden szenvedés. Milyen sokáig próbálta elnyomni magában azt, aki lehetett volna. Végre, megértette, végre elfogadta azt, aki mindig is volt legbelül.
~Vicces, nem? Egészen idáig azért harcoltál, hogy leküzd, aki vagy, s lám mennyi mindent értél el. Gondolj csak bele, mennyi mindent érhetsz el úgy, ha nem küzdesz az ellen, ami benned van.
- Mit kell tennem?
~Mindjárt meghalsz, már nincs sok időd. Választást kínálok neked. Vagy meghalsz, és a sírba száll mindaz, amiben hittél vagy egy aprócska ajándékért cserébe még nagyobbá és erősebbé teszlek téged.
- Mit kellene adnom
~ Természetesen csak egy dolog van nálad, ami számomra értékes, a lelked…
- A lelkem?
Gondolkodó másodpercek következtek, majd Iria reményteljesen az ajkába harapott és azt mondta:
- Oh, Khal’dur hatalmasságod, felajánlom lelkem számodra.
~Nagyszerű…Jó..
Majd a sötét elf asszony érezte, hogy valamilyen hideg érzés tölti el, ami szinte csiklandozta a mellkasát, majd szemei elkezdtek sugározni.
~Most már az enyém vagy! S egy részem benned él!
Érezte, ahogy újra élet szökken a végtagjaiba. Megnézte magát a falra erősített tükörben és látta, hogy szemei helyén két vörös, világító, pupilla és írisz nélküli szempár mered rá, majd később észrevette, a szemei csak akkor kerülnek ilyen állapotba, amikor használja képességeit. Az Mélységi tovább beszélt hozzá
~Angyali lelked meggátolt abban, hogy kiteljesedj. Megtanítom, hogyan használd az új erőd. Új életed most kezdődik el, ne okozz csalódást nekem. Állj bosszút mindazokon, akik ezt tették veled…
A lány egy pillanatra teljesen átlényegült, a teste megváltozott. A kezei csápokká változtak és kitörték a börtön rácsait. A börtön összes őre megőrült és mindegyike megölte saját magát. Ezután a többi társát is kiszabadította, majd ájultan esett össze.
Mikor felébredt, egy különös helyen találta magát. Egy romos vár romjainál feküdt. A csapat többi tagja elmondta, hogy több napig ki volt ütve, viszont mindannyian hallottak erről a helyről és úgy gondolják ez a legalkalmasabb hely az ELSŐK főhadiszállásának. Iria felkelt és elmagyarázta társainak, hogy ezentúl ő a vezető, s egy nagy támogatót szerzett a csapatnak. Felrajzolta Khal’dur jelét és mindenkinek le kellett borulnia a jel előtt. Senkinek nem volt kifogása, a börtönben történtek után, sőt többen örültek, hogy végre egy erős entitás is támogatja ügyüket. Iria persze azóta sem tudja, honnan volt olyan nagy ereje aznap éjjel, de nem érdekelte. Időközben a Mélységi megismertette képességeivel, s elkezdődött a tanulás. Hamar és könnyen tanulta ezt a különös mágiát, élvezte, hogy végre az önmaga ura és nem kell visszafognia magát. Iria különleges kapcsolatának hála, szinte átmosta agyát a követőinek, akik vakon követték volna a halálba is. Däm várát is újra felépítették, s egy nagy hadiszállást rendeztek be a rendnek. Az Elsők hisznek abban, hogy bizonyos lények feljebbvalóak a többinél. A sötét tündék, a démonok, a vámpírok az elsők a fajok közt, a leghatalmasabbak, utánuk minden faj csak másodrendű és azt a célt szolgálja, hogy ők élhessenek. Hamar szárnyra kelt a szekta híre. Az évek alatt az Elsők, rengeteget öltek, raboltak és gyilkoltak. Egyik cél volt, hogy minél több csoporttagot szerezzenek, s elterjesszék tanaikat, a követők között, legyen az magas rangú személy, de akár egy földmíves niemand.
Az Elsők elsődleges célja, hogy a jelenlegi hatalmakat megdöntsék és ők lehessenek Veronia új Birodalma, ahol a fajok nem egyenlők, s csak a kiválasztottak üdvözülhetnek, viszont mindenki amennyit beletesz, ugyanolyan nagy szeletet kap majd az új Birodalomban. Iria persze, egészen másra fogja felhasználni azt a hatalmat, ami majd neki jut, de ezt csak ő és Khal’dur tudja…
Däm városa-Főhadiszállás
A Nyugati tenger szigetén, a Kősivatag és Falbwich városa között van egy sziget, aminek a neve: Lidérc sziget. Valaha egy kellemes hely volt, nagyvárosa Däm volt. Ám egyik napról a másikra minden megváltozott. A Sötét Apostol elpusztította a várost és a szigeten élőket, méghozzá egy lidérc sereggel, így ragadt rá a lidérc sziget név. Átkozott helynek tartják és csak kevesen merészkednek a szigetre.
Däm romos városában, a Koponyák Várának romjaiba rendezték Elsők kultuszának főhadiszállását. Itt távol lehetnek mindentől és mindenkitől, ugyanakkor megerősödhetnek és készülhetnek sötét terveikre.
Khal’dur- Mélységi
Khal’dur is azon angyalok közé tartozott, akik hűen szolgálták a Teremtőt. Ám sohasem értette, miért kell az emberek népét ily komolyan védeni, hiszen sokat hibáznak és nagyon esendőek. ~Isten kis házi kedvencei. Gúnyolódott rajtuk sokszor. Egyszer aztán Isten az emberekhez küldte, hogy védelmezze azokat, ám ő jobbnak látta, ha a szörnyek mellé áll, akik támadták őket. Szinte fürdött az emberek vérében azon a napon és úgy érezte ezzel semmi baj sincs. Isten elborzadva tettén örökre száműzte őt az angyalok közül és büntetésül egy barlangba zárta, ahol aztán megőrült. De a több ezer éves őrület után sikerült elméjében újra szikrát lobbantani és megfogadta, elpusztítja az embereket. Előbb ehhez ki kell szabadulnia, s tudja börtönéből csak Azrael kardjának segítségével tud majd.
