Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek

Latest topics

» { Theo Wagner } Ketyerék, és egyéb hasznosságok.
by Johannes Hagen Today at 12:37 am

» Kereskedősor
by Theo Wagner Today at 12:28 am

» Küldetés: Cinder & Ash
by Wilhelmina von Nachtraben Today at 12:15 am

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 10:28 pm

» Magánküldetések
by Pruinos Yesterday at 9:42 pm

» Egy korty orvosság
by Gloria Yesterday at 8:32 pm

» Cedrick von Nebelturm - helyzetjáték
by Cedrick von Nebelturm Yesterday at 7:47 pm

» Gloria pályázatai
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 7:39 pm

» [Magánküldetés] - Temple of nightmares
by Dieter von Rotmantel Yesterday at 7:26 pm

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of...

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Kedd Okt. 31, 2017 8:28 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
The Strange Case Of...

"It is over, your search is done. Let fate choose now, the righteous one. So eager you are, for my blood to spill. Yet to vanquish me, 'tis my head you must kill!"

Furcsa eset esik meg veletek, kedves játékosok ebben a furcsa és sötét titkokat rejtő Mindenszentek éjszakáján. Ahogy egyedül sétáltok a kivilágítatlan utcákon, erdő közepébe vágott utakon, romos várfalak között meghúzódva, félve a lódobogásra mikor vágtat elétek a dullahan, a fejnélküli szellem a halálhíretek hozva, felrezzenve minden hollóvijjogásra... Egyszer csak belerúgtok valamibe. Ez a valami pedig szemrehányó megjegyzésket tesz ezért a gaz cselekedetér, és elégtételt követel. A ghoul, aki állítása szerint a földön heverő, levágott fej lenne, egy furcsa esetnek hála elszakadt a testétől, és titeket, kedves játékosok, kér meg arra, hogy újra egyesítsétek őt. Busás jutalmat ígér, ám van egy kis bökkenő: a teste épp valahol az isten háta mögött randalírozik, mulat vagy a fene tudja mit csinál, a fej pedig felettébb beszédes és egész végig be nem áll a szája míg vissza nem teszitek a nyakára. Gyújtsuk meg hát a gyertyákat, lobogjon a szalmabábú, ropogjanak a tollak a posztok felett!

Határidő: Nov. 5
Jutalom: Szezonális tárgyjutalom


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

2 Re: Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Szer. Nov. 01, 2017 9:49 pm

Eiryn

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Eiryn fázósan húzza össze magán a köpenyét. Bár még alig múlt el az október, de már rettenetesen hidegek az éjszakák.
~ Lehet, hogy jobb lenne lassan átállni a nappali utazásra ~ töpreng, de persze akkor úgy kell megterveznie az útvonalát, hogy mindig legyen szállása. Addig is jobb, ha a nappali "melegben" alszik, éjszaka pedig mozog.
A hellenburgi út szokatlanul elhagyatott. Általában jó pár karaván állomásozik az erre a célra évszázadok alatt kialakított pihenőknél, de most minden tűzrakóhely feketén ásít a csendes éjszakába. A túl csendes éjszakába. Nem huhognak a baglyok, nem mozdul a szél, és lassan tejszerű köd kúszik fel alattomosan a Südarden felett. Eiryn elhúzza a száját. Igazság szerint a mai éjszaka egy kissé nyomasztó, még úgy is, hogy tökéletesen lát. Nem szeretne vakon kóvályogni a néma fehérségben, akármennyire is Nebelturm a neve. Kicsit megszaporázza a lépteit, hátha le tudja hagyni a lustán hömpölygő ködöt, amikor belerúg valamibe az út szélén.
- Aú! No de kérem, Fraulein, ez azért már mindennek a teteje! Hát nem tanították otthon jó modorra?! - méltatlankodik a valami.
- Elnézést kérek, figyelmetlen voltam!
Eiryn teljesen ösztönösen reagál a panaszra... Aztán felsikolt. Mert a valami, amiben majdnem orra esett, nem egy gömbölyded kő, ahogy azt eredetileg gondolta. Mert a valami most rosszallóan ráncolja a szemöldökét. És mert a valami vértelen torkán éktelenkedő precíz, tiszta vágásnak hála tökéletesen látni az emberi nyak keresztmetszetét. Finoman szólva is kiborító.
- Kisasszony, befejezné, kérem? - grimaszol a test nélküli fej.
- Sajnos elvesztettem a testemet, így nem tudom befogni a fülem. De azt elmondhatom, hogy az ön tüdőkapacitása lenyűgöző.
Eiryn már rég elrohant volna, ha meg tudna mozdulni, de a sokk teljesen ledermesztette. Az arckifejezésében viszont lehet valami, ami a menekülési terveit galádul kiadja, mert az inverz dullahan hirtelen hadarni kezd.
- Ó, ne, ne menjen el, kérem! Tulajdonképpen tartozik nekem, hiszen belémrúgott! Jár némi kompenzáció, nem igaz? Tudja meg kéne találnom a testemet, eléggé hozzá voltam nőve, nem teszik, hogy elválasztottak minket egymástól.
Eirynnk teljesen lezsibbad az agya. Valamelyikük őrült, és ez valószínűleg ő, hiszen éppen beszélő fejeket hallucinál. Pedig mostanában nem is ivott sötételf-vért... Azért lassan összeszedi magát. Megdörzsöli a szemét, de a kobak még mindig ott csücsül előtte a porban, várakozásteljes arckifejezéssel. A lány felsóhajt, és leguggol a sérelmezetthez, majd óvatosan a megfelelő irányba orientálja a fejet. A tapintása meglepően hűvös, sőt, hideg, még a levegőhöz képest is. Ezek után az ölébe ejti a kezét.
- Eiryn Nebelturm vagyok, örülök a találkozásnak - kezdi, mert ha a világ megbolondulni látszik, csak a szokások képesek megtartani a vámpírt a szakadék fölött.
- Szóval... Hol van a teste, uram?
Most, hogy kissé lenyugodott, már egyértelmű, hogy egy férfi a partnere.
- Primus Carolus Rex. Ave! - jelenti ki a fő patetikus hanghordozással, tenyérbemászóan arisztokratikus vigyorral. Ery csak üresen néz. Sosem értett latinul, és bár meglehetősen biztos benne, hogy a "Primus" valami egyest jelent, az elhangzottak többi része teljesen homály. A fej nyilvánvalóan észreveszi a zavarát, mert gyorsan fordít.
- Vagyis őfelsége I. Károly király.
A vámpír agya megint leáll. Ez az egész ügy kezdi kissé nagyon meghaladni a felfogóképességét.
- Szóval - kezdi lassan - Ön a több, mint nyolcszáz éve halott király. Él és virul, bár elveszítette a testét.
Károly király bólint - és orraesik.
- Ez kínos. Kisasszony, volna szíves...? - hallatszik fojtottan. Egyértelmű, hogy a beszélő próbál minél kevesebb port nyelni. Ery minden hitetlenkedése és értetlensége ellenére nem tud elnyomni egy mosolyt, de természetesen segít a fejnek újra talpraállni - vagy inkább nyakra. Sőt, még a király úr arcát is megtörli, hiszen egy uralkodó nem lehet koszos!
- Köszönöm... Hmm... Szóval ott tartottunk - szedi össze magát a fej - hogy Őfelsége I. Károly király vagyok. Igen. A történetem. Egyszer volt, hol nem volt, sok évszázaddal ezelőtt élt egy Carl nevű ifjú harcos. Erős volt, munkált benne az igazságérzet, és természetesen a külsejére sem panaszkodhatott - kacsint egyet. Ery legszívesebben a szemét forgatná, de nem akarja megsérteni lelkileg is a fő-urat, ha már fizikailag megtette.
- Ez a fiatalember megelégelte a Sötét Évek alatt uralkodó fejetlenséget, így hát lóra pattant, és karizmatikus személyiségével ötven évnyi kétségbeesés után végül sikerült összefognia az embereket egy erős birodalommá. Ezért hálából királlyá koronázták, és bár királylányt nem kapott, cserébe egy egész királyság lett az övé. Meglehetősen jó üzlet, ha engem kérdezel. A béke és az új Egyház kiengesztelte Istent, az Átok visszahúzódott, Veronia pedig rohamos fejlődésnek indult. De az ember nem élhet örökké, és Primus Carolus Rex hamarosan elhunyt. Nem pihenhetett azonban sokáig, mert valami idióta nekromanta jó viccnek gondolta feltámasztani, hogy gúnyolódjon vele. A hullabűvölő később nagyon megbánta a tettét, viszont a szerencsétlen király arra lett kárhoztatva, hogy ghoulként járja a világot. Ezzel eleinte nehezen barátkozott meg, de végül új életcélt talált: járta a vidéket, rablóbandákat számolt fel, segítette az elesetteket meg mindenféle egyéb nemes cselekedeteket hajtott végre, úgyhogy azóta is ő Veronia Megmentője. Vége.
Eiryn udvariasan tapsol.
- Értem. Szóval most azt kívánja tőlem, hogy fogjam a fejét, és én is járjam be keresztül-kasul Veroniát, a testét hajkurászva. Egyáltalán miért nem irányítja ide? Nem a fej irányítja a testet?
Károly király zavartan köhint egyet.
- Nos, általában igen, de két évtizede történt ez a kis szerencsétlen baleset, amikor valaki levágta a fejem. Azóta a testem hajlamos önálló életet élni. Persze ha együtt vagyunk, mindig hallgat rám, de a válást nehezen kezeli. Tudja elég gyerekes... Most például fogócskát akart játszani, és nem értette, hogy miért nem kapom el. A végére megsértődött, elviharzott, engem meg itthagyott az útszélen. Természetesen megfizetem a fáradozásait, de kérem Kisasszony, segítsen megtalálni! A végén még valami baja esik nélkülem!
Eirynből kitör a kuncogás, de megpróbálja köhögésnek álcázni.
- Szóval - kérdezi, miután elmúlt a "rohama" - Van ötlete, merre kéne  keresni a testét?
- Hmm.... - gondolkodik el mélyen a halott király, majd hirtelen olyan zavarodott arcot vág, hogy a lánynak el kell fordulnia.
- Nem tudok rendesen gondolkodni, ha nem simogathatom a szakállam - dörmögi a fej, majd sóhajt egyet - Azt hiszem, Eichenschildben lesz.
Ery rámered.
- Eichenschild? Nincs az egy kicsikét messze?
Őfelsége bűntudatosan pillant a lányra, aki mélyet sóhajt, majd a hóna alá csapja a fejet és elindul visszafelé az úton.

~ ° ~

Radfalle, egy apró falu mellett

- Miért kell meglapulnunk, mint valami közönséges útonállóknak? - méltatlankodik Károly. Ery mélyet sóhajt. Három napja utazik együtt az elhunyt királlyal, ami alatt rádöbbent, hogy az uralkodó többet nyavalyog, mint egy hisztis királylány.
- Azért, mert egy levágott fejjel a kezemben nyilvánvalóan vérszomjas útonállónak tűnnék - válaszol, próbálva megőrizni a hidegvérét.
- Az emberek egyébként is hajlamosak irracionális módon félni a vámpíroktól, ha pedig egy beszélő fejjel sétálok be a faluba, azonnal kitörne a pánik. Ami általában lincseléssel végződik.
Károly mártírarccal néz fel a lányra.
- Hová süllyedt a világ! Az emberek nem ismerik fel jótevőjüket olyan nevetséges okok miatt, hogy már rég meghaltam, vagy éppen hiányzik a testem!
- Valóban tragikus - motyogja Eiryn, miközben igyekszik gyorsan és halkan kikerülni a települést.

~ ° ~

Valahol a Südarden partján

- ...és akkor felemeltem a kardom, a trollra mutattam és felkiáltottam: Itt vagyok, te ostoba fenevad! Ezzel elcsaltam ugyan tanítómtól, de így teljes erejével engem támadott. Az életemért küzdöttem, de végül Isten meghallgatta imáimat, és sikerült a sebébe vágnom a kardomat. A penge markolatig merült a szörnyetegbe, aki utolsó erejével még felém sújtott, de végül megadta magát a halál hideg ölelésének.
Eiryn udvariasan hümmög, miközben megmossa az arcát a hideg vízben.
- Azt meséltem már, hogyan találkoztam Sixtussal? Persze akkoriban még más volt a neve, de úgy gondoltuk, hogy az új név szép szimbóluma lenne az új, Isten kegyelmében töltött életnek. Szóval, pár évvel a koronázásom előtt éppen az Északi Pusztaföldön jártam. Szörnyű hóvihar dúlt, a lovam és én is fáradtak voltunk. Az egyik legkegyetlenebb tél volt az akkori. A farkasok annyira kiéheztek, hogy bárkire és bármire rátámadtak, de engem egy vad vámpír nézett ki csemegének. A vérszomjas szörnyeteg vicsorogva vetette rám magát, én pedig túl gyenge voltam a védekezéshez. Azt hittem, hogy végem van, amikor egy érces hang zengett fel mögülem: "Távozz, Istentelen! Tisztátalannak találtattál az Úr színe előtt!" Azzal mennyei fény ragyogott fel, a vámpír pedig fájdalomtól vonyítva elmenekült. Sixtus - persze akkoriban más volt a neve, de lehet, hogy ezt már említettem - a hónom alá nyúlt, visszasegített a lovamra és elvitt a házához. Ott aztán...

~ ° ~

A Südarden és a Nordenfuss találkozásánál

- ...ahogy mondom! Ott állt ő, azzal a pimasz mosollyal az arcán, és még a ruha magas nyaka sem tudta elrejteni igencsak előnyös domborulatait.
- Állj! Állj! Nem szeretném a történet végét hallani! - hunyja le a szemét egy pillanatra Eiryn. Már nincs sok hátra az útból, már majdnem ott vannak!
- Hát, hallani nem is olyan élvezetes. Hiszen azoknak a telt kebleknek az érintését nem lehet jól leírni, sem a látványt, ahogy a ruha lassan lecsúszott a tökéletes, fehér és kerek válláról, vagy...
- Elég! Tényleg nem akarom hallani! - kiált fel a lány - Ha nem hagyja abba azonnal, eldobom!
Károly sértődötten elhallgat.
- Jól van, csak megpróbáltam szórakoztató társaság lenni, de ha ezt nem értékeli a kisasszony, akkor nem tudok mit tenni!

~ ° ~

Eichenschild

Eiryn óvatosan surran árnyékról árnyékra. Hiába bizonygatta Károly, hogy nem lesz baj, ő mégsem akart csak úgy besétálni egy levágott fejjel a városba. A királyi kobak persze hangosan protestált a "tolvaj módi" ellen, így végül Eiryn kénytelen volt betömni a száját, hogy végre csöndben maradjon. A ghoulnak állítólag a település szélén állt a háza, a test pedig valószínűleg ott lesz. A vámpír gond nélkül megtalálja az említett épületet. Amikor odaérnek az ajtóhoz, a lány komolyan Károlyra néz, aki egy sértett kevélységdémon és egy saját gyermeke által hátbadöfött mártír arckifejezésének érdekes elegyével bámul vissza.
- Kiveszem a szájpecket, ha csöndben marad egy kicsit, felség!
A megszólítás enyhít némileg a fej igencsak borús hangulatán, és egy lassú pislantással jelzi a beleegyezését. Eiryn kiszedi a rongyot a szájból, miközben teljes lelki nyugalommal hagyja figyelmen kívül a volt uralkodó lesújtó pillantását. Nagy levegőt vesz, és bekopog. Szinte azonnal nyílik az ajtó, és Eirynnek vissza kell nyelnie egy rémült nyüsszenést. Hiába készült fel rá, a fej nélküli test látványa azért elég sokkoló.
- Öhm... Jó napot, visszahoztam a fejét - nyújtja előre az említett testrészt. A két kar azonnal kikapja a kezéből a fejet, és szorosan a mellkashoz öleli.
- Jól van már, jól van, te is hiányoztál, de ne roppants össze! - dörmögi Károly furcsán fátyolos hangon. A test diadalma mozdulattal emeli a nyakához a fejet, és ráilleszti... fordítva. Eiryn nagyon sajnálja, hogy lemarad a halott király arckifejezéséről, mert a hangszín alapján nagyon szórakoztató lett volna.
- Mit csinálsz?! Nem arra jó! Azonnal fordíts meg!
Eiryn a nevetéssel küszködve közelebb lép.
- Esetleg segítsek? - ajánlja fel, mire Károly hangosan, a test pedig szélesen gesztikulálva helyesel. A ghoul kissé meghajol, hogy a lány kényelmesen elérje a fejet, de amint újra különválnak, a test hirtelen elszökken a vámpír mellett, ki az utcára. Károly felsóhajt.
- Jaj nee.... Mindenáron be akarja fejezni a fogócskát.
Eiryn elképedve mered a test után, de lassan felülkerekedik rajta gyermeki énje. Szélesen elvigyorodik és a ghoul után ered, maga előtt, a kinyújtott kezében tartva Károlyt.
- Állj csak meg! Úgyis elkaplak! - kurjantja vidáman, teljesen megfeledkezve arról, hogy csöndben akart maradni. A test csak pimaszul integet és előrelendül, Ery pedig szalad utána.
- Ne is reménykedj, előbb-utóbb megfoglak! - kacagja, miközben végigkergeti a ghoult a városon. A test egyszer csak megtorpan, olyan hirtelen, mintha fanlak ütközött volna, Ery majdnem neki is csapódik. Mindenesetre kihasználja az alkalmat, és a nyakra csapja a fejet.
- Megvagy! - rikkantja, ahogy Károly egy undorító, cuppanó hang kíséretében végre egyesül a testével. Aztán körülnéz. Előttük vagy egy tucat városi őr áll, meglehetősen vegyes arckifejezéssel: van ott undor, hitetlenkedés, félelem, de humor és "jól szórakozom, folytassátok csak" grimasz is. A ghoul uralkodói mozdulattal kihúzza magát, és (megismerkedésük óta most először) a lány megérzi, hogy milyen is lehetett I. Károly király.
- Elnézést, ha problémát okoztunk, uraim - hajol meg az élőhalott, a hangja évszázadok tapasztalatától súlyos, szinte hipnotikus. Eiryn megbabonázva hallgatja.
- Ígérem, nem fordul elő többet. Nincs szükség a közbelépésükre.
A katonák mormognak maguk közt egy keveset, de végül a vezetőjük bólint, és elmennek. A ghoul visszafordul a lányhoz, aki csodálattal mered rá. Aztán kacsint egyet, és a varázslatos légkör megtörik.
- Jó dolog, ha megfelelő szónoki adottságokkal rendelkezünk, nem igaz?
Ery egy kedves grimasszal felel.
- Pedig már egy pillanatig majdnem elhittem, hogy tényleg képes volt egyedül összefogni az emberi törzseket felség...
Károly csak mosolyog, majd felajánlja a karját.
- Nos, mindenesetre köszönöm szépen a segítséget. Pihenje ki magát, kisasszony, ma éjjelre felajánlom a házam. Én úgysem használom az ágyat, nem is tudom, minek van egyáltalán.
- Köszönöm, elfogadom az ajánlatot - válaszol Eiryn. Igen, miután hetekig folyamatosan beszélt hozzá egy levágott fej, valóban megérdemel egy kis pihenést. Károly gálánsan vezeti visszafele, majd egy kis idő után megszólal.
- Amíg hazaérünk, szórakoztatom. Meséltem már....

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Vas. Nov. 05, 2017 12:53 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
The Strange Case of...Dullahan

"You can call me names, I don't care. I've got a lot of names. Silly superstitious bastards, but they are funny sometimes. You know, the village folks. Oh, I was a lot of things - in my life and after that, whatever. Dullahan...think it's the most common, tho. Have you ever heard of Gan Ceann? That's me! The old hag with his black horse, aaaand....a head under one of her arms. Funny story, you should listen to the old storry-tellers. Oh, and the BEST part. You will love this part: you see, that's my whip - made from human spines! Nice. Oh, why are you running? Why are you always running? I just need your spine. You'll live without it, you spinless bastard! HEY, COME BACK! "
― Dullahan


  Hülye babonás parasztok. Esküszöm, ezek rosszabbak még az átlag embernél is - már pedig az nagy szó. Hisznek mindenféle badarságot, aztán meg képesek ezt az egész hisztériát rám is kiterjeszteni. Miért nem mondta senki sem, hogy nem tanácsos az úgy nevezett Mindszentek Éjszakáján fekete lovon vágtatni egy kis faluba, míg a kezeim alatt épp egy kivégzett bandita vezér fejét viszem, hogy ledobjam a falu elöljárója elé? De legalább a megérkezésemnek nagy foganatja volt, ahogy a csuklyát mélyen a fejemre húzva, éjnek közepén becsörtettem a faluba és hangosan ordibálni kezdtem, hogy jöjjenek már ki a drága lakosok. Nemsokára egész szép társaság csődült össze, voltak ott vagy két tucatan. Nem is volt semmi baj. Dracon a falu határán kívül maradt - ismét valami barom babona miatt - a fej meg a köpenyem alatt lapult, mert a francnak se volt kedve nézegetni azt.Bár így meg a ruhámat koszolta össze. Végül megjelent a polgármester, vagy mi a franc. Az arcomon csodálatos vigyor terült szét - kár hogy nem látta senki sem - és előhúztam köpenyem alól a fejet, szépen a hónom alá biggyesztve. Na itt már elkezdtek sikongatni a népek, ami még totál érthető is volt - hát nem voltak hozzá szokva! De amikor Herbert elöljáró felé fordultam, csórikám totál össze rezzent.
- Herbert, hozzád jöttem...
 A hangom egy kissé rekedtessé vállt, mert valamelyik hülye bandita sikerrel torkon talpalt engem, majd' átszakítva a légcsövemet. Ha hozzá vesszük azt, hogy sűrű köd szállt le menet közben a környékre, és a hülye baglyok valamiért pont ezt a pillanatot választották ki, hogy huhogjanak össze vissza, meg kell vallani, hogy tényleg eléggé hátborzongató hatást nyújthattam. Annyira, hogy Herbert fogta magát és aljas módon össze esett. A parasztok meg keresztet vetettek.
- Hát eljött az ideje! A Dullahan döntött!
- Milyen Dunnahaj? Most, hogy mondjátok, egy jó meleg dunna alá én is befeküdnék, totál hideg van. A hajat hagyjátok a picsába... Na mindegy, itt van a fej, vigyétek!
  Azzal hozzá vágtam az ájult Herbihez a fejet és lovamat megfordítva baktattam ki a városból. Aztán gyorsan vágtára fogtam, ahogy vasvillákkal meg fáklyákkal meg mindennel felszerelkezve rontottak utánam. A legjobb rész az volt, amikor a falu papja végre kihozta a templomból aranyozott cuccait és azt kezdte el hozzám vágni.
- AZ ARANY ELŰZI A DULLAHANT! DOBÁLJÁTOK CSAK BŐSZEN! LÁTJÁTOK? MÁR MENEKÜL IS!
  Én totál nem értettem, hogy még is, mi a franc ez az egész, de vigyorogva kaptam össze a felém hajított érméket. Mondjuk amikor a fejemhez vágtak valami hülye gyertyatartót, vagy mi a rákot, azt eléggé sérelmeztem.
- EZÉRT MEGHALTOK, MINDANNYIAN! SZÓLOTT A DUNNAHAJ! DUHAJHAL! TÖK MINDEGY!
  A falu főtere teljesen hirtelen kiürült. Úgy látszik, ezen izét nem hajtja el az arany, sőt, még vonzza is őt a látvány. Én meg csak álldogáltam, pontosabban csak a lovam álldogált egy helyben és próbáltam megérteni, hogy még is, mi a franc folyik itt, aztán vállvonogatva fordítottam meg hűséges pacimat a kifelé vezető út felé. Tényleg hűséges volt - mindazon két óra alatt, amióta birtokoltam őt. Egyszer se próbált levetni a hátáról, és még csak megharapni sem. Határozottan jó zsákmány volt a banditáktól.

  Amikor azt mondtam, hogy a lovag hűséges állatok, életem leghülyébb és legigaztalanabb állítását tettem. Mert egyszer csak valamitől megrémült és ledobott engem, aztán hangosan nyerítve vágtatott el, és még egy nagy adag lócitromot is sikerült kipréselnie magából, szerencsére ez pont elkerült engem. Miután nagy nehezen talpra álltam és leporoltam magamat, hangosan átkozódva szidtam az undorító dögöt. Idegességemben toporzékolva valamire ráléptem, és azzal a lendülettel dobtam egy seggest is. UTÁLOM EZT A KÖRNYÉKET!

- Ha még egyszer rám taposol, én esküszöm hogy...átharapom a bokád! Vagy valami ilyesmi...
  Riadtan kaptam fel a fejemet és néztem körbe, hogy még is, honnan jön ez a hang. Menet közben Dracon is becsörtetett és azt a követ kezdte el szaglászni, amiben majdnem kificamítottam a bokámat.
- Takarodj innen! NEM MÉSZ! FÚJ! NEHOGY MEG MERJ ENGEM JELÖLNI! NEEE!
  Azt hiszem, hogy durva agyhelyrázkódást szereztem, mert a kő meg pofázni kezdett Dracihoz, aki a farkát csóválva szagolgatta azt, és végül ráharapva a tetején lévő, furcsán hajra emlékeztető mohára, elém cibálta. A kő folyton panaszkodott, aztán végül a kis dög ledobta elém a szerzeményét.
- Uhmm...eléggé fura egy kő ez, Draci...
-  NEM KŐ VAGYOK!
- Nem, csak egy beszélő test nélküli fej. Sokkal hihetőbb.
- Nem vagy épp a legokosabb a fajtádból, nem igaz? És a legbénább lovas, akit valaha is láttam....
- Pofa alapállásba...akármi is akárki is vagy Te. Egyáltalán...mi a rák vagy Te?
  Kérdeztem a fejtől, miközben lehasaltam a fűbe, hogy szemmagasságba kerüljünk legalább. Azok után, amiket ezen a világon láttam, én már őszintén szólva, meg se lepődöm ezeken a dolgokon. Draci, miután rájött, hogy ez még sem egy varázskő, gyorsan a hátam mögé húzódott és onnan acsargott tovább. A nő - mert az volt...gondolom én - unottan bámult vissza rám.
- Angela Greisstein, a Veroniai Királyság néhai legjobb kardforgatója. Te ki a fene vagy? Óh...várj...egy sötét elf. Hát ez csodálatos!
- Óh...egy újabb ostoba ember. Csodálatos. Te figyelj, mire el ez a nagy fejetlenség?
- Nem tudtad kihagyni, mi? Ha itt lenne a testem, apró darabokra szabdalnálak ezért...
- Jajj, ne veszítsd már el a fejedet! Gondolom ezért menekült előled a tested is fejvesztve - mert egy kibírhatatlanul arrogáns alak vagy, aki a fejébe vette, hogy mindenkit idegesítsen és sértegessen.
- Van még valami elmés megjegyzésed? Kíváncsian várom - remélem hogy hallottad a gúnyt és az iróniát.
- Majd töröm rajta a fejemet, hidd el. Szólok, ha lesz valami.
- Előre várom már...ja nem, egyáltalán nem.
- Akár el is mesélhetnéd, hogy miért hagyott itt téged a tested. Én addig iszok egy kis bort. De várj...francnak nincs kedve hason feküdve dumcsizni. Mindjárt segítünk rajtad, csak figyeld!
  Azzal a fej legnagyobb felháborodására felkaptam őt/azt/mittudomén és egy egészen alacsonyan lógó ágra kötöztem őt a hajánál fogva. Na ezt kéne a falusiaknak látniuk, totál összehugyálnák magukat a félelemtől.
-  SZEDJ LE INNEN! MIT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL!
- Így legalább egy magasságban leszünk. Ha nem hagyod abba a sértegetéseket és a fenyegetőzéseket, itt hagylak és még a szádat is betömöm. Mesélj csak, én addig vacsorázok egyet, ha nem baj. Kérsz egy falatot?
- Kifejezetten utállak téged. És még a nevedet sem tudom! MONDD MEG A NEVED! KÖVETELEM!
- Arra ugyan várhatsz...kell a francnak egy idegbeteg nő a nyomomba. Bár mondjuk elég nehéz lenne utolérned test nélkül. Ami visszavezet az eredeti témára...
  A táskámhoz lépve szépen elkezdtem elővenni a romlandó kajákat, amit még a banditáktól zsákmányoltam, és kényelmesen elhelyezkedve vártam, hogy a csaj végre mesélni kezdjen. Jó kis horror sztori lesz belőle, az már biztos. Lesz mivel ijesztegetni az idegesítő kölyköket.
-  Egy feltétellel...ha utána segítesz megkeresni a testemet és vissza ragasztasz rá.
- Hogy utána meg nekem essél? Te totál hülyének nézel engem?
- Jó, megígérem, hogy nem foglak bántani utána...mondjuk tíz percig? Az elég, hogy elhúzd a csíkot?
- Ja, utána meg folyton a hátam mögé figyelhetnék, hogy mikor jössz utánam...
-  JÓ, AKKOR EGÉSZ ÉLETEDRE BÉKÉN HAGYLAK! Csak...kell a testem!
- Egy kérdés: hogy néz ki a tested?
- Szerinted? Fej nélkül, még is, hogy?
- Nem arra gondoltam...mondd csak, jó alakod volt életedben?
- Te...EZ MOST KOMOLY?!
- Figyi, ha már testeket kell hajkúrászom, legalább jól nézzenek ki. Nekem is legyen benne valami élvezet.
- Hova süllyedt ez a világ? Milyen beteg egy állat vagy Te?
- Nekem bőven van időm várakozni...mondjuk neked is.
- Nagy mellek, feszes hátsó, karcsú derék....most örülsz?
- Na, jól van, áll az alku. Mesélgess csak...
- A nevem Angela Greisstein, a Veroniai királyság legjobb kardforgatója voltam...úgy, mit is tudom én, hány éve. Milyen évet írunk?
- Elvileg 818-at...asszem. Nem tudom, nem szoktam követni. De valami ilyesmi...
- hmm...akkor voltak, úgy ötszáz évvel ezelőtt. Egészen addig, míg egy neci meg nem ölt engem. Az aljas mocsok vagy húsz ghoult szabadított rám! Mindent szétcsaptam, szét ám! Na jó....csak kettő volt. Mindegy. De a harc közben az a mocskos nekromanta a hátam mögé osont és egyszerűen leszúrt! Hát ez mi már? Semmi becsület! Na ja, én ott szépen meghaltam, aztán meg volt mersze belőlem is ghoult csinálni! A pofátlan mocskos kis aljas undorító szemét....
- Na ja, a necik már csak ilyenek. Szemét kis dögök.
-  Áááh...szóval Te se kedveled őket, mi? Végre van bennünk valami közös.
- Ja, biztos, ahogy akarod. Na és hogy váltál meg a testedtől? Bár van egy sejtésem...megunt téged?
- Jajj...de kis vicces. Nem. Éppen úton voltam, hogy tovább űzzem a nekromantákat, amikor eltévedtem - és ekkor meg belém botlott valami kétes eredetű alak. Lehet, hogy nem voltam éppen túlságosan kedves vele. De amikor olyan idegesítő hangon rám szólt, hogy "Áldás és Békesség!"...hát, nem tudom miért, de rá támadtam. Mert frusztrált voltam! A fene se gondolta volna, hogy ezen megsértődik és levágja a fejem. Aztán csak tovább állt, a felháborodásomról tudomást sem véve. A testem utána futott, hogy bosszút álljon. Én meg...hát, itt maradtam, csak hogy Te belém botolj.
- Nagyon megható történet. Na és, most mi lesz?
- Megegyeztünk. Megkeresed a testemet!
- Ja igen, a feszes hátsójú, nagy mellű testedet. Esküzöm, ez tök jó sztori volt! Ah, hogy el fogják veszíteni a fejüket, akiknek elmondom!
- Az "elvesztik a fejüket" frázis már volt. Ismétled magad...
- Na jó, majd kisütök újakat. Na de addig is, gyere csak!

  Hülye döntés volt. Nagyon hülye döntés. Az elmúlt két napban csak háromszor próbáltam eldobni a fejet magamtól, mert FOLYAMATOSAN beszélt. Még nálam is többet. És panaszkodott. Meg sürgetett. "Mikor találjuk már meg a testemet?" "Zavard már el ezt a dögöt! Tegnap este is megjelölt engem! Undorító dög!" "Legalább ne az arcom előtt túrd az orrod!" "Nem, még mindig nem áll jól a hajad. És ha még több gyíknyálat fogsz bele kenni, ki fog hullani..." "Nem, HATÁROZOTTAN NEM MEGYÜNK BE A BORDÉLYHÁZBA! Oh...istenem...."
   Végül a bordélyházból nem lett semmi sem. Hülye emberek, én tényleg nem értem őket. Beléptem a kis városka szórakoztató negyedébe, és amint beléptem a prostik házába, a hónom alatt egy fejjel, sikongatni kezdtek és rám uszították a verőlegényeket. Hiába mondtam nekik, hogy Ő a gyámagyam és hogy az ágyban is valószínűleg jó lehet...csak tegyék a megfelelő helyre, nem hallgattak rám. Így aztán menekülőre fogtam. Fenébe. Ezzel a fejjel még csajozni sem lehet. Haszontalan kacat. A továbbiakban a táskám alján csücsült és onnan pofázott tovább megállás nélkül. Engem meg már az idegbaj kerülgetett.


  Négy napja voltunk úton, mire végre sikerült nyomra akadnunk. Az egyik igen csak megrettent falusi szerint egy furcsán fej nélküli test rohangált össze-vissza és folyton neki futott egy fának, házfalnak, vagy ami épp az útjába került, aztán meg a kardjával kezdett el csapkodni. Senki se mert a közelébe menni. Hogy biztosra menjek a dolgomban, előkaptam Angela fejét a zsákból.
- Lehetséges, hogy a test ehhez a fejhez tartozott? Na most mi van? Eh...ez is elájult.
- Csodálkozol? Az átlag paraszt nincs ilyenhez szokva.
- Ti emberek, valami iszonyat szánalmasok vagytok.
- Az én időmben nem ez volt...
  Aztán zsupsz, már vissza is került a zsákba....

  Kedves naplóm. Nem tudom már hány napja üldözök egy testet. De végre a mai napon feszültségvezetőként rám támadott pár bandita, akiket még időben észre vettem, így könnyen kinyírtam a három hülyét. És az elrabolt cuccaik között megtaláltam egy női ruhát, ami illett Angela leírásához. Meg a kardját is. Ezeket magammal vittem, mert úgy látszik, hogy a test megint elmenekült. De legalább csak pár óra előnye van. Még a végén tényleg utolérem!

- Ott vagyok! Már mint a testem! És .... meztelen?! Óóó....ez, igen csak kínos.
  Én egy fatönkön üldögéltem, és békésen lógattam a lábamat a jéghideg patakba, miközben a fel-alá futkározó testet figyeltem...és a szabadjára engedett...hmm..ékességeket. Mindegy. Szerencsére senki se látta ezt a jelenetet rajtam, Draci-n és Angela-n kívül.
- Tényleg jó tested van, meg kell hagyni.
- Kibámultad végre magad?
- Hagyj még egy kis időt nekem, drága.
  A patak jéghideg vize kimosta belőlem a fáradtságot és a több napos út koszát. Draci leheveredett mellém és álmosan pislogva figyelte a komikus jelenetet, ahogy a fej megint neki futott egy fának és elterült a földön.
- Szégyent hoz rám ez a szerencsétlen. Egy kicsit távol vagyok és eluralkodik rajta a fejetlenség.
- Ahogy mondod, ahogy mondod. Na, mit szólnál hozzá, ha a helyedre pakolnánk?
  A fejet hónom alá csapva, a ruhákat és a kardját kezeimben tartogatva indultam meg a test felé, átvágva a hideg patakon. Angela, ahogy közelebb értünk, ordibálni kezdett, hogy felhívja magára a figyelmet. Bár...eléggé érdekes, hisz a füle még a fején volt, tehát lényegében a test nem hallhatta. Na mindegy. Fuck logic. De talán a két szétválasztott testrész között feszülő kölcsönös vonzalom megtette a hatását, hisz végül a bugyuta test felénk fordult, én pedig eléggé alaposan végig mértem és halkan füttyentettem, amire a fej háborodott fel. A test esetlenül topogva érkezett meg elénk, én pedig a fejet a vállára tettem.
- Ohh..de jó, végre a helyemen lenni! A ruhákat, ha kérhetném, mielőtt meggondolom magam és megkínállak pár pofonnal.
- Óh, most hogy már a helyén van a fejed, milyen kis követelőző lettél. Tessék, itt van, vegyed!
  Nyújtotam át neki a ruhákat. Szégyenlősen takargatva szemérmességét kezeivel, vonult el egy bokor mögé, hogy végre felöltözzön. Amint végzett, végre ismét a szemébe tudtam nézni.
- Légyszi, legközelebb jobban vigyázz a fejedre. Francnak sincs kedve megint egész Veronia-n átkelni miattad...
  Amire nem számítottam, hogy a lány annyira megörül annak, hogy végre ismét fel van öltözve és fejben is helyre álltak a dolgok, hogy nekem ront és egy csontropogtató öleléssel mond nekem köszönetet. A lélegzetem is elakadt ettől...meg attól, amikor a kissé felemásan helyreillesztett fej hangos cuppanással esett le a helyéről, megpattant a vállamon, majd gurulni kezdett a sebes sodrású patak felé.
- Most komolyan?! KÉT PERCET NEM BÍRSZ KI? Na baszki...
  Rohanni kezdtünk Draci-val a fej után, mielőtt elsodorja az áramlat és messzi viszi. Mert akkor meg tuti, hogy a teste akaszkodna rám, és határozottan nem volt humorom még ehhez is...

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Vas. Nov. 05, 2017 10:47 pm

Lance Kalver

avatar
Tünde Zsoldos
Tünde Zsoldos
Szótlanul sétáltam egyedül a csöndes kisvárosi utcán, sőt, inkább falu volt ez. Jártam már itt egyszer, vagy talán kétszer is, de a nevét még mindig képtelen voltam megjegyezni, annyira kicsi volt, annyira jellegtelen, olyan csöndes... pont, mint a mai este. Sehol egy lélek, egy pislákoló fény, egy nyitott ajtó. Ma a taverna ajtaja is csukva van, alszik a város.. de miért ilyen mélyen? Horkolást hallok az egyik ablak mögül? Nem, csak a képzeletem játszott velem. Minden néma, túl, néma... de miért? Egyre jobban aggódtam, sőt, féltem, hogy ma fog történni valami, valami rossz. Motoszkálást hallottam magam előtt az útról. Tudtam, hogy nem képzelem, azonnal a kardom után nyúltam. Halkan, nesztelenül kivontam a hüvelyéből, és lelassítottam. A szűk utcán előre nézve láttam, ahogy nem messze már ott a vége, a hold fénye a sikátor vaksötétjéhez mérve napként világította be a falucska főterét. A kijárat előtt viszont semmi nem volt, ott a sötétség uralkodott végig, zsarnokként, semmi másnak teret nem hagyva. A koromsötét komoran telepedett rá az immáron csak nyúlfarknyi szakaszra, egyetlen kapaszkodóm csak a fölöttem trónoló néhány kósza csillag volt, ami megmutatta magát nekem. Lassan araszoltam előre, kivont karddal a kezemben. Még mindig semmi, de a motoszkálást folyamatosan hallottam. Még két lépés.. ennyi, hogy biztosan megtudjam, ki az, aki a sötétben leselkedik, és vár... mert akkor már biztos voltam benne, hogy valaki figyel, és csak az alkalmas pillanatot keresi, hogy lecsaphasson. De mi lehet az? Nem láttam semmit, így nem lehet egy ember, hacsaknem a földön feküdt, vagy a sarok mögött várt, lehet, hogy a szűk folyosó becsapta a térérzékem. Talán egy nagyobb patkány? Az már elmenekült volna előlem. Egy denevér formáját felöltött vámpír? Kirázott a hideg a gondolattól is, nem ez az a hely, ahol vámpírokkal akartam találkozni, eddig összesen eggyel találkoztam, akiről jó emlékeim vannak, de ő ilyentájt valószínűleg pihent valahol. Nem mellesleg őt nem is láttam denevérré változni egyszer se, lehet, hogy ez a gonoszak egyedülálló képessége? Egyre feszültebb lettem minden kis tyúklépéssel, mi adhat ki ilyen természetellenes hangot? Az utolsó előtti lépésnél aztán valamibe belerúgtam, ki is gurult a térre.
- Lábad elé nézni ki fog? Oké, én, de az édeskevés!
Morgott az első nekifutásra általam nem szándékosan labdának kezelt izé, ami közben kigurult a főtérre.
- Csinálj már valamit bazze, kiüti a szememet a hold!
Közelebb léptem a panaszáradatot magából folyamatosan ontó gurulásra képes valamihez, amiről kiderült, hogy egy fej, pontosabban egy férfi feje. Eléggé meghökkentem. Jártam én már itt is, ott is, láttamezt meg azt, de egy beszélő fej test nélkül? Cseles, ha igaz! Gyanúsan néztem rá, de egyelőre úgy ítéltem, hogy nem fog tudni bántani, lévén ez csak egy fej, és megpróbáltam szép lassan, érthetően, tagoltan beszélni, hátha a fejlevágási procedúra során értelmileg megsérült. Végül is elég nagy traumával járhat, ha valakinek leszakad a feje.
- És te pontosan ki és mi lennél?
- Nem látsz magadtól? Én én vagyok! És nem vagyok fogyatékos, kösz szépen, csak testem nincs... HALLASZ?
Megráztam a fejem, tényleg elbambultam egy kicsit.
- De ki az az én?
- Azt én honnan tudjam, azt te tudod, minthogy egy bemutatkozásra se futotta... - Mondta szemrehányóan. Teljesen összezavarodtam.
- Mivan?
- Hagyjuk! Akkor segítesz, vagy nem?
- Miben?
- Töklámpa, érted? TÖÖÖÖKLÁÁÁMPAAAA!!
Mondta úgy, mint aki egy fogyatékoshoz beszél, közben sóhajtozott, mintha teljesen egyértelmű lett volna, amiről beszél, én csak pislogtam, mint hal a vízben, és próbáltam értelmezni, hogy miről is beszél most ez a fej. Minél többet járatta a száját, annál élénkebben jelent meg a lelki szemeim előtt ez a trófeaként deszkára szögelt kobak.
- Fehérke, figyelsz rám? Lópatkó, az a kulcs...
- Mindjárt nem fogok... - Morogtam, és továbbindultam a dolgomra, azaz sehova, de ott akartam hagyni ezt az idegesítő nyaknehezéket.
- VÁÁÁJÁÁÁÁMÁÁÁÁMEG! - Kiabált utánam a fej, ahogy kicsi ugrásokkal felém fordult - Hallgass ide egy kicsit! - Nem reagáltam. - Figyelj már, mert különben hátralevő életedben kísérteni foglak! Követlek mindenhova!
Azzal elkezdett ügyetlenül szökdelni felém, aminek rövid úton pofáraesés lett a vége, amitől pedig elkezdett olyan szánalmasan nyivákolni, hogy megsajnáltam, és visszamentem hozzá. Nyakra állítottam, de aztán rövid gondolkodási időt hagyva magamnak újból útnak indultam.
- Mivel jófej voltál, most én is felajánlok valamit. Azontúl, hogy mesébe illő kincseket meg minden szokásost ígérek, még csöndben is fogok maradni, és soha többé nem zavarlak! TÖKLÁMPA, ÉRTED? TÖKLÁMPAAAAA!!! Szóval?
Alapesetben nagyon furcsán néztem volna rá, mert a helyzet elég lehetetlennek tűnt, meg egyébként is töklámpa, de mivel este volt, fáradt voltam, és fel is adtam, lemondóan sóhajtottam egyet.
- Töklámpa, vagyis? - Kérdeztem beletörődően, mire a fej színpadiasan megrázta magát, ahogy nekikészült a látszólag nagyon magasröptű beszédre... csak azért, hogy megint elessen. Fölállítottam, és ezúttal mindenféle kertelés nélkül belekezdett a mondókájába.
- Szóval, én egy alapvetően rendes ember voltam... - Itt már forgattam a szemem ~ Ez hosszú lesz ~ gondolatokkal megtámogatva, de elhatároztam, hogy végighallgatom. - Míg meg nem haltam. Egész fiatalon egyébként, láttam vagy huszonöt nyarat, aztán egy rosszul sikerült vadászat során felöklelt egy vaddisznó. Mondhatnánk, hogy ez az ideológiai háttér része csupán, de kritikus szerepe lesz a továbbiakban. Szóval, egész jó srác voltam a temetésemig, az után is nyilván, csak ebből a külvilág keveset érzékelt, csak sirattak a csinos lányok, mert igencsak szép szál legény voltam, tartotta legalábbis így a közvélemény. Volt egy leginkább megrögzött nőszemély is, aki nagyon odavolt értem, azonban nekem el kellett utasítanom őt, hiszen mást szerettem, és nem akartam egy őrülttel közösködni. Mint halálom után megtudtam, mert meg kellett, hogy tudjam, annyira mélyen megérintette a dolog, hogy elhatározta, megtanulja, hogy kell feltámasztani és irányítani valakit. Részletekbe nem avatott be, azt mondta, nem lesz rá szükségem, csak arra, hogy mostantól az övé vagyok. Az övé vagyok, hát gondolhatod, hogyan... Nem is részletezném én se, az a lényeg, hogy mivel büntetni akart, mert mégiscsak az én édes anyámat kell köszönteni azon okon, hogy nem ő lett az első számú nő az életemben, levágta a fejem, és mindig olyan helyre tette, ahonnan tisztán látok mindent, a fejem helyére meg egy töklámpát tett, hát nem aranyos? Csak közben az a baj, hogy rányitottak a boszorkányüldözők, a nőcskét megölték, a testem viszont - jó erőben lévén - ösztönösen kitört a fogságból, és elszaladt. A fejemet meg bezsákolták, mert gondolták milyen rohadt vicces otthonra egy beszélő fej, és elindultak vele, gondolom haza. Amit ők nem vettek észre, hogy a zsák útközben kiszakadt, és ott landoltam, ahol belém rúgtál. Namost én nagyon örülnék, ha találkozhatna a nyakam a testemmel, segítenél?
Elgondolkoztam, aztán vállat vontam.
- Végül is miért ne? Hol lehet ez a te tested?
- Na itt a bukkanó... Valahol a Tünde erdő mélyén.. - Mosolyodott el gonoszul.
- Szívatsz?!?!?!?!?!?!? Na jó...
Zártam le magamban a kérdést rövid úton, nem volt kedvem ilyen későn ilyen messzemenő gondolatmenetekbe belezavarodni, elviselek-e egy ilyen fejet két hétig, vagy nem... Így felkaptam a hajánál fogva, amire persze elkezdett sipítozni, de hamar lenyugtattam.
- Lehet választani, a hajadban keresek kapaszkodót, vagy az orrlyukadban.
Gyorsan el is terelte a témát másra. Be nem állt a szája, mesélt mindenről két héten keresztül, aludni se nagyon hagyott. Elmondta, hogy Eriknek hívják, és a teste most valószínűleg bosszúból vaddisznóra vadászik, az állóképességét feljavította az egyébként hajlott hátú, hiányos fogazatú, kövér banya, hogy tovább bírja, emellett majd egy meztelen testet kell keresnünk. Nagyon örvendtem neki, mondhatom. Nagy kedvem lett volna nem egy ízben elhajítani a fejet, na nem oldalra, hanem hogy útba essen, de azért legyen fél perc nyugtom nélküle, de végül nem tettem ilyet a mesés kincs reményében. Két hét alatt nagyon sokat beszélt, mígnem eljutottunk Lightleafbe, ahol első dolog, amit megláttunk, az egy cölöphöz kikötözött, fej nélküli, szépen felöltöztetett test volt.
- A TESTEEEEEEEM!! - Örült meg Erik, vele együtt én nemkülönben. Végre megszabadulok tőle!! Oda is szaladtam, és ráillesztettem a nyakra a fejet. Elégedett szlöttyögős hang kíséretében egyesült a nyak és a fej. Elkezdett egyből hálálkodni:
- Úgy köszönöm, tényleg, te mentettél meg... - Tartott egy kis szünetet, mint aki megvilágosodott valamiről, majd elkezdett ficánkolni - Hé, eressz ki!
- Erről nem szólt a fáma! - Intettem neki könnyed mosollyal, majd sarkon fordultam, és elindultam egy bizonyos ház felé. Vajon az a druidanő még emlékszik rám....?

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Hétf. Nov. 06, 2017 12:27 am

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
- ...szóval, azt mondja a holdpap a druidának, hogy csináljon egy bukfencet. Mire a druida fele, ő azt nem teheti meg? Erre a holdpap...
A csapat tagjai figyelmesen hallgatták, mikor kellene ekezdeniük nevetni.
- ...”de hát én klausztrofóbiás vagyok!” – nézett végig a tünde nyitott szájjal a társain.
Gerard, Lia, Maria és Aleena meredt arccal nézett rá. Próbáltak gondolkodni, hogy pontosan min is kéne annyira nevetniük, de valamiért nem jutott eszükbe semmi.
- Hát ez...iszonyatosan béna volt! – mondta ki a nyilvánvalót Lia, jó fél perc hezitálás után.
- Franc, pedig azt hittem ezúttal sikerülni fog.
- Tegyük hozzá az előzővel nem tetted túl magasra a mércét...
***Vágás***
- Szóval, a tünde meg a vámpír úsznak a Nordenflussban...
***Vágás***
- Legközelebb akkor is menni fog! – szorította ökölbe a kezét Leo – Essen le a fejem, ha ne lenne igazam.
- AÚ! – szakította őt félbe egy ismeretlen hang.
Leo óvaosan megemelte a lábát. Egyértelműen érezte, hogy belerúgott valamibe. A csapat zavarodottan nézett körbe. Már egy jó ideje, hogy beléptek a tünde erdőbe. Ebben az évszakban ugyna inkább emlékeztetett a Köderdőre, a sok köddel, rejtélyes fénnyel a bokrok közt, na meg persze azokkal az idegesítő hangokkal, amiket az éjszakai állatok adtak magukból. Sűrű köd burkolta ma este is az utat olyannyira, hogy még a saját lábukat is alig látták a sötétségben.
- Hé, ne nézzetek már levegőnek!
– ordította ismét az ismeretlen.
Egyértelmű volt, hogy a lábuk alól jön a zaj, így aztán arra is fordultak. Leo csizmájától alig fél méterre egy páncélsisak gördült lassú, öregasszonyos tempóban a hepehupás út emelkedői közt. A rejtélyes hang gazdája egy mély sárga fénnyel világító, ijesztő szempár voltak. A szempár, mely most a sisak belsejéből mustrálta őket.
- Szerinted oda merjünk menni? – súgta Maria.
- Nem tudom, szerintem forduljunk meg.
Aleena csak nyögött egyet.
- Beszari banda... – mondta, majd odasétált.
Gerard és Lia nem szóltak semmit, csak csendben figyelték az eseményeket, majd a többiekkel együtt odasétáltak Aleenához, aki eközben már a kezébe vezze a sisakot. Közelebb hajoltak hozzá. Még Lia is érezte, ahogy a szíve a torkában dobogott...pedig nem is volt torka. Egy denevér szált el pont ebben a pillanatban a fék között, hangos rikoltással toldva meg a már egyébként is feszült hagulatot. A világító szempár hallgatott, ahogy egyre közelebb hajoltak hozzá. Aztán egyszercsak megszólalt.
- Mizu?
A kis csapat akkora lendülettel hőköld hátra, hogy Maria kivételével mindenki hátraesett és lehuppant a földre. A vámpírt is csak a páncélja védte meg attól, hogy ne tudjon elég nagy lendülettel hátralökődni. Aleena elejtette a fejet, amitől az élesen koppant az úttesten.
- Hé-hé...ez fájt!
Gerard tért először magához a döbbenettől. Utólag belegondolva nem is volt semmi, amin meg kellett volna lepődnie. Nem először látott már magától beszélő tárgyat.
- Te...te valami sisakhoz láncolt lélek vagy? – kúszott oda hozzá óvatosan.
Legnagyobb meglepetésére a fej elkezdett mozogni, majd felé fordult és válaszolt. Szokatlan volt ezt látni, hiszen Lia sem tudott mozogni önszántából.
- Úgy nézek én ki, mint egy szellem?
Ekkor Leo felállt a földről, majd odahajolt és közelebbről szemügyre vette a sisakot.
- Te, ennek egy fej van a belsejében.
- Áh, akkor mégse szellem. – csapott bele egyik öklével a tenyerébe Lia víziója.
- Lehet, hogy valami különös alakú démon.
Ahogy a holdfény egy pillanatra megvilágította a sisak belsejét, mindenki számára világossá vált: a fém belseje egy levágott fejnek ad otthont. Ráncos, szürke arcú pofa volt, hegyes, vámpírokéra emlékeztető fogakkal, levágott orral, valamint hosszú, szürke hajjal.
- Én egy hatalmas harcos vagy! A legyőzhetetlen Dullahan!
A csapat tagjai szinte egyszerre vettek mély levegőt. Nem akarták elröhögni magukat.
- Nem hiszitek?! Hogy merészelitek megkérdőjelezni a hatalmamat?
- Megmutassam, milyen hatalmas vagyok? – vigyorgott rá Gerard pimaszul, miközben megidézett egy csomó pecsétet a feje köré.
- Idehallgassatok! A testemnek itt kell lennie valahol. Vigyetek el hozzá, é nem fogjátok megbánni.
Az öt vándor összenézett. Egyiküknek sem volt jobb terve aznap estére, azonkívül érdekelte is őket, hogy néz ki a nagyszájú Dullahan teljes formájában, így aztán közös erővel bólintottak.
- Tudod az utat?
- Persze, csukott szemmel is megérezném a testemet.
És elindutak. Még egy jó darabig az utat követték, aztán kénytelenek voltak letérni onnan, egyenesen a sűrű erdőbe, mert a fej úgy mondta nekik, hogy valahol a fák között fogják megtalálni a testét. Csend volt, csak a szél zúgott, és az állatok rokoltoztak. Mindenki feszülten figyelt, még Leo is, aki alapból nagyon jól ismerte az erdőt. A fej viszont úgy tűnt, nem érezte magát kényelmetlenül.
- Tudjátok, miután elég időt eltöltött az ember test nélkül, kezdi átértékelni az élet örömeit. Mármint...nagyjából három óra óta viszket már az orrom, és nem tudtam megvakarni. Te, te tünde a két karddal. Meg tudnád vakarni nekem? – szólt Leohoz Maria kezéből.
Legalább addig csendben volt, amíg a nem létező, levágott orrát megvakarták. A tünde nagyjából öt másodperc után undorodó fejje húztal el a kezét. Ennyi ideig tartott a csend, amint úgy adta, a fej ismét belekezdett.
- Na, hol is tartottam? Ja igen, szóval alulról szemlélve nagyjából akkora vagyok, mint egy mókus. Érdekes állatok egyébként ezek a mókusok, nemde...?
És ez így ment még tovább legalább fél óráig. A test csak nem akart előkerülni.
- ...de ekkor azt mondta nekem Rosalia, hogy előtte menjek, és kazsaboljam le. El tudjátok ti ezt hinni...
Ezután a hang váratlanul abbamaradt és csak érthetetlen hümmögés hallatszott a fej felől. Mindenki azonnal oda is nézett. Rögtön rájöttek, hogy Gerard egy papírdobozt idézett meg a fej köré, hogy legalább tompítsa a szómenésének zaját. Kicsit későn jutott eszébe, mert nem sokkal ezután megláttak egy fej nélkül bóklászó páncélos alakot a fák között.
- Ez lesz az! – hallatszott az elfojtott ordítás a doboz alól.
Gerard eltüntette a dobozt, majd kezébe vette a fejet. A hozzá tartozó test magas robosztus, izmos tast volt, oldalán egy pallossal és egy pajzzsal. A páncélja fekete színű, fényesre polírozott volt, a köpenye pedig szakadt, időtől és csatától kilyukadt.
- Rajta! Tedd fel a fejemet.
Mondani sem esett neki, mert a test ekkor odalépett hozzá, kivette a kezéből a fejet, majd felhelyezte a nyakára.
- Végre! Oly régóta vártam már erre a pillanatra! – csapott az öklével az ég felé.
Odaszaladt a kis csapathoz és egyenként megrázogatta midnenki kezét. Ekkor látták, hogy több helyne rohad a húsa.
- Oké...mi a fene vagy te?
- Én? Egy ghoul, aki kinyírta azt az idegesítő mesterét. Fiatal volt, nem tudott irányítása alá vonni. Most pedig megyek és kiiszom az erdő összes kocsmáját! – ordította torkaszakadtából, aztán sugárzó moollyal az arcán elrohant, maga mögött hagyva a döbbent kis csapatot.
A többiek értetlenül néztek össze.
- Oké...tudja valaki, merről jöttük...?

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Hétf. Nov. 06, 2017 1:47 pm

Gustav Engelberg

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
//Egyszer Gustav elmondása szerint szellemet látott…mire odaértünk, nem találtunk és egyáltalán nem éreztünk semmit…valószínűleg a cefreszag kergette el a lelket…azóta vállal a sült bolond szelleműzéseket…// - Plagius Plébános



- Azért gyűltünk ma itt össze testvéreim, hogy könnyes búcsút vegyünk Heinrich Lugano barátunktól, ki családapa volt, szerető férj, jó barát… - sorolta a betanult mondandóját Gustav, mikor valaki közbe szólt.
- Szerető férj a fenéket! Annyiszor megcsalt, hogy a világ összes feloldozása nem mosná le róla a lebúj szagot! – vérnyákolt az özvegy öklét a koporsó felé rázva.
- Az a mocsok tartozott nekem kétezer váltóval! Ki fogja azt nekem megadni?! – szólt közbe egy másik, felállva székéből.
- Emberek, kérem, jó kívánságokat és búcsút szertartás után adhatnak. – mondta a temetést vezénylő ifjú, mire nem maradt el a reakció…
- Adok én neki olyan búcsút, hogy megemlegeti, úgyis a Pokolra kerül! – kiáltott ismét egy női hang a fellázadt tömegből, mire az özvegy sem átallott felemelni ismét a hangját.
- TEEE! Te vagy az a perszóna, akivel összejárt a férjem, te csak hallgassál, mert több férfit fogdostál, mint Templomkilincset.
- Gyermekeim? Jó helyen járok? Ez egy temetés vagy akasztás? – hőkölt meg Papunk, kinek fejében már kezdett terjengeni a szertartás előtt elfogyasztott bornak a gőze.
- Bár az imént megvádolt asszony valóban visszajáró vendég a gyóntató fülkében… - mosolygott Gustav, amire nem maradt el a válasz sem.
- Na de Atyám! Titoktartás kötelezi! Egyébként maga, hogy mondhat ilyet egy temetésen!? – ugrott fel egy másik nő is ülőhelyéről ujjal mutogatva a Papra.
- Temetés? Lányom, ha látsz egyet, szólj nekem is, mert ez inkább lincselésnek tűnik. – válaszolta nyugodtan Gustav, majd az özvegy ismét, ma már sokadjára emelte fel a hangját.
- Ne védjed lányom, szerinted miért nem vett el téged Oscar két évvel ezelőtt?! Apád közelről ismerkedett meg a vőlegényed anyjával. – kiáltott neki könnyeivel küzdve.
- Az a gazember! Utolsó váltóimat a koporsóra költöttem, vegyük ki belőle! Nem érdemel normális temetést! – sikított torkaszakadtából a felvilágosodott leányzó.
- Na de Gyermekeim, ez már túlzás, mégis csak halott…Jézusom! Ezek engem is megköveznek! – kiáltott a Pap leugorva a pódiumról, majd a temető mögötti erdő felé vette az irányt…
Egyszer még visszanézett, és amit látott…hát nem embernek való látvány ez…emberek ezek vajon? Mindenszentek éjszakáján mondták, hogy megváltozik mindenki a gyásztól és a rossz energiáktól, mely ilyenkor körbelengi Veronia városát. Az ifjú Pap is érezte a bőrén a sötétség leplét, reá is rávetült a gonosz aurája, na de ő védve van, nincs mitől félnie. Az Úr megvédi őt effajta átkoktól, s míg van szentelt bor a zsebében, a védőburok kemény, mint az acél.
- Nem normális ez Uram, van olyan kemény a Papok élete, mint a kereszteseké. – ismerte fel saját hivatásának nehézségeit a férfi, ahogy futott a sötét rengeteg felé, s mikor már csak messziről hallotta a csőcselék hangját, megállt egy fa tövében és hevesen lihegni kezdett.
~ El vagyok én szokva ettől. ~ állapította meg, majd belső zsebébe nyúlt, elővette flaskáját és bele is kortyolt annak tartalmába. Kicsit megnyugodott a szentelt ital hatására, na persze nem az alkohol miatt, hanem annak szentelése okán, természetesen. Szíve még mindig torkában dobogott, ahogy arra gondolt, mit csinálhatnak szerencsétlen hullájával, még talán le is vetkőztetik, mert a ruha is drága volt. Gustav ekkor már undorodva megrázta fejét, ahogy hallotta a tömegverekedés eredményeit, kezeit fejéhez emelte, majd óvatosan, még mindig hevesen zihálva összeérintette azokat.
- Uram, kérlek, mentsd meg az eltévelyedett nyájad, adj kegyelmet és védelmet annak a szerencsétlennek, akit még halála után sem hagynak békében nyugodni. – sorolta a Pap, majd kezével keresztet festett mellkasára és egy Ámen szó kimondásával nyugtázta a valószínűleg sikeres imát…ugyanis, mire végzett, csend lett úrrá a környéken.
Fokozott óvatossággal hajolt ki a fa mögül, mely mögött bujdosott idáig, sóhajtott egy mélyet és lélegzett visszafojtva figyelte a környéket.
- Uram…én félek…ezeknek semmi sem szent. – suttogott alig hallhatóan, majd bátorításként ismét a laposüvegéhez nyúlt és belekortyolt a mámort hozó miseborába. Azzal az lendülettel, amivel kulacsát eltette meg is indult a bokrok közül. Lassan közeledett, akár egy bérgyilkost is megszégyenített volna macska mozgásával, de neki inkább azon járt az esze, hogy mi maradhatott a félbeszakított szertartásból, vagy magából a megboldogult férfiból. Ahogy közeledett szíve hevesebben kezdett dobogni, szinte torkában érezte azt, a legrosszabb az egészben, hogy a menekülés közepette botját is ott hagyta valahol a koporsó közelében, így fegyvere sincs, hogy megvédje magát a búcsúztató családtól.
Már látta messziről a felborított koporsót, a szanaszét heverő székeket és a kettévert asztalt. Mintha egy rablóbanda verte volna szét az eseményt, hátborzongató látvány volt, nem is beszélve a temetőt beborító sötét lepelről, melyet Gustav a tarkóján érzett.
- Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm… - mormolta alig hallhatóan, ahogy közeledett a koporsó felé, nem tudta mit fog látni ott. Talán egy meztelen hullát, mit meggyaláztak, vagy semmit, magukkal vitték elégtételt venni…
Ahogy ezen elmélkedett, kezeit mellkasa felett összetéve lépdelt folyamatosan kémlelve a környéket, mikor valami puha dologba rúgott.
- Jajj! – kiáltott fel, ahogy elesett, szerencséje volt, hogy kezeit mellkasán szorította össze, így még időben tudta tompítani az esést.
- Még te jajjogsz?! Ááááá, miért nem nézel a lábad elé? – szólalt meg egy hang egészen a Pap közeléből.
- Ki szólt? – ült fel ijedtében Gustav, majd alaposan körbekémlelte a helyet, de nem látott senkit. Biztosan a fák mögött lelt búvóhelyet a hang forrása, nem is volt rest, gyorsan felpattant helyéről és botját kezdte keresni, mikor megpillantotta a földön, az elhunyt fejét…test nélkül.
- Uram irgalmazz…Még a testében is kárt tettek. Nem emberek ezek. – hűlt el az Atya, majd gyorsan keresztet vetett mellkasára.
- De nem ám…barbárok! Állatok! De ne ijedj meg, a fejem a koporsó felborításától esett le…tudja, így haltam meg. – válaszolt nemes egyszerűséggel a fej, mire Hősünk ismét felkapta a fejét és elkezdte keresni a válaszoló lehetséges rejtekhelyét.
- Itt vagyok te Felszenteltek szégyene! Én beszélek, a fej. – jött is a fricska a földön heverő testrész felől.
- Micsoda? Hogy? Ez valami vicc lehet csupán… - hitetlenkedett, miközben folyamatosan a tréfa kitalálóját kereste tekintetével, ügyet sem véve a fejről, s bár felőle jön a hang, biztos benne, hogy csak a félelem hatására hallucinál.
- Az a vicc, ami itt történt. Egy Papnak el kellene utasítani az ilyesmit, védelmezni az elesetteket, pláne azokat, akik már meg is haltak… - morgott a halott, mire Gustav elborzadva vette észre, hogy a testrészhez tartozó száj bizony mozog…
- NEM! TÁVOZZ GONOSZ LÉLEK!! – kiáltott, majd az asztalhoz rohant, ahol emlékei szerint egy nagy adag szentelt víz várakozott egy díszes kulacsban, mely a szertartás részét képezte volna. Ahogy megragadta azt, hatalmas lendülettel kezdte el vele öntözni a megboldogult dinnyéjét, mire az köpködve, krehácsolva kezdett el méltatlankodni.
- Nem, hogy borral öntöznél…pfü…ez nem hat rám Pap, nem vagyok gonosz, naaa, hagyd abba!! – ordibált veszetten, s mire Hősünk kifulladt, a víz is elfogyott, keresztjéért nyúlt és odatartotta a fejhez, egy ördögűző litániát sorolva, amit még annak idején magoltattak be vele, ugyanakkor ez jelentette azt is, hogy már nem annyira emlékezett rá.
- Olvassz fel engem, Uram alakíts vagy…formálj, tölts el magaddal, rendelkezz velem. Űzd távol tőlem a gonosz minden erejét, semmisítsd meg, zúzd össze, hogy jó, boldog vagy…rendben lehessek és jót tehessek. – kántálta, közben kezében remegett a kereszt, mire a fej elnevette magát.
- Még ezt sem tudod rendesen elmondani, hahahaaa? Mennyiért vetted a Papi tisztséget Atyám? – kuncogott a fej, s mire a Gustav ráeszmélt, valóban nincs mit tenni, fáradtan, megadva magát, leült a fűre, azért jóval hátrébb csúszkálva a fej közeléből.
- Hogyan? – kérdezte még mindig verejtékezve.
- Azt ne mond, hogy te nem támadtál volna fel, ha ezt teszik veled? – fakadt ki végül, szemeit forgatva.
- Ülök nagy nyugodtan a székben valahol az első sorban, várom a siránkozást, búcsúbeszédeket, erre elkezdenek mocskolódni. Amikor pedig megrohamozták a testem, nem tehettem mást… - magyarázta az élőhalott, mire a Pap a fejéhez kapott.
- Hát ezért szaladtak el akkor. – ismerte fel a dolgokat, majd ismét körbetekintett a temetőben.
- Na, de hol van a tested? Magukkal vitték? – kérdezte megrökönyödve.
- Viccelsz? Ő űzte el őket. De hát fej nélkül…jó, hogy eltévedt szegény… - sziszegett a férfi, belátva, nem volt túl jó ötlet, hogy így eltávolodtak egymástól.
- Na de a lényeg…nem tudok örök nyugalomra térni, míg nem olvadok össze újra a fejemmel…jó lelkű Pap lennél, vagy mi a fene, tehát, kérlek… - bökött szemeivel a temető kijárata felé,
- Mi? Hogy én a kezembe vegyelek? Kizárt! – hátrált ismét a férfi a fűben.
- Nemááár, balzsamozva vagyok, kikenve, tisztább vagyok, mint az alsógatyád. – morgott a férfi, mire sikítás verte meg a temető csendjét. A városból jöhetett a hang.
- Meg kell állítanom ezt az őrületet. – válaszolt a Pap, majd kezébe vette laposüvegét és mohón elkezdte inni annak tartalmát, addig, míg az teljesen kifogyott.
- Hé, fiacskám, hagyj kicsit nekem is. Utolsó óráimban a földön azért had érezzem jól magam! – korholta le az Atyát, mert megitta az utolsó cseppig saját italát.
- Jut eszembe…be kell ugranom egy lebujba is…tudod, akkor sem nyugodhatok békében, ha nem…na tudod…még utoljára…hiszen…hihi…hullamerev vagyok…érted… - kacsingatott pajzánul a fej, mire Gustav öklendezni kezdett.
- Megbolondultál? Ki állna le egy fejjel? – fakadt ki a fiatal, miközben egy terítőt keresett magának, amivel letakarhatja a csupasz fejet.
- Mindenszentek van. Ilyenkor mindenki beöltözik. Egy Papnak öltözött fiatal egy maszkírozott fejjel…mekkora tréfa már? Mindenkinek mondod, hogy csókolja meg a fejet, én meg kidugom a nyelvem…háhááá. – nevetett pajzánul a fej, majd folytatta.
- Nem is, dugj a dekoltázsukba…hóóóóó. – nyalta meg szája szélét, mikor Gustav botladozva ment oda hozzá és fogta meg őt, összefogva a terítővel. Körbetekerte őt és úgy indult meg a temető kijárata felé…kicsit szédelegve. kezdett hatni a bor…
- Hékás…hé…így megfulladok! Ja…már nem… - nevetett Heinrich bohókásan.
- Nem lógatod te bele senki tőggggyébe a kiszáradt nyelv…hikkk…nyelved. – válaszolt a fiú, majd feje fölött elkezdte rázni a terítőt az elhunyt fejével együtt.
- Hé, mi történik!? Ne bolondozz fiú! – hepciáskodott válaszul az élőhalott, Gustav pedig csak nevetve ennyit felelt…
- Fúj a sze…hikk…a szell…hikk…fúj a szell…hikk…a fenébe is, csak megrángattoltalak..hikk.. – támolygott az ódon vasrácsos kapuk felé bolondozva, s ahogy megkapaszkodott annak rozsdás oszlopán, mindketten rájöttem…rázós útjuk lesz…




- Óh, hogy egy iszákos Papot kellett kifognom magamnak…azonnal adj át valami józan életűnek. – rikácsolt a fej, ahogy Gustav ballagott befelé a rózsaköves úton a város szívébe, ahonnan már hallani lehetett a mulatozók hangját.
- Óh…hát itt tele van minden macskarás Józanélethűvel Heinrich… - nevetett az ifjú, ahogy látott egy-egy városit előbukkanni a sikátorokból, miután jól kirókázták magukat.
- Ilyenkor ünnepet tartanak a polgárok…hikk…beöltöznek…meg minden ilyesmi…itt ma józan emberrel nem tanál…hikk..kozol… - mormogva a Pap saját kobakjához tartva a fejet, melyet már körülbelül fél órája cipelt.
- Tudod mit? Menjünk be Csipkés Rózihoz! Ő még kettőnket is elvállalna, ha jól leitatjuk. – lelkendezett a halott testrész, mire a Pap megrázta a fejét.
- Nem, nem…szent élethűűű vagyok…egyébként is…hikk…mit kezdenél te vele…kiállnál az ablakba dísznek? – kérdezte mosolyogva Gustav.
- Szent életű? Paráználkodni azt nem akarsz, de vedelsz, mint a görény… - méltatlankodott Heinrich…
- Nana…kezemben az életed…vagyis…a halálod…a békés halálod…a fejed…mindegy…hikk.. – magyarázott elgondolkodva, közben megpörgette a fejet a levegőben, aminek köszönhetően a terítő felcsavarodott, majd vissza…így játszottak, mikor elértek egy mulatozó társasághoz…
- Nézd Heinrich…ott egy fej nélküli test…ott van a tested! -lelkendezett Gustav, ahogy meglátta a partizó fiatalok között a fej nélkül italozó, díszes ruhát viselő alakot.
- Hogy nézzem, ha be vagyok takarva Papok szégyene?! – kérdezte a fej, mire az ifjú zavarában kitekerte a terítékből és az alak felé tartotta.
- Nem hinném…én azt hiszem, magasabb vagyok…és délcegebb… - morfondírozott végül a fej, mire Gustav se szó, se beszéd, meglódult a test felé, melyet Heinrich alfelének gondolt.
- A te korodban én…hikk…nem beszélnék délcegségről… - gúnyolódott Gustav, ahogy egyre közelebb ért.
- Ne, várj… - kérlelte a jobb napokat is látott fej, de a Pap hajthatatlan volt, olyan lendülettel érkezett meg, hogy az ott italozók szinte megrémültek, s mire mondhattak volna valamit, Hősünk már egy határozott mozdulattal rátekerte a fejet a szintén megilletődött testre. Csavarta, nyomkodta, még ütögette is, de nem történt semmit, azon kívül, hogy a test rángatózott, alatta pedig kelletlen morgás hallatszott.
- Mit csinál Eduárd-val?! Normális maga? – kérdezte az egyik vámpírnak öltözött hölgy előlépve a hátul álló emberek közül, mikor végre Gustav levette a fejet a testről, az ing nyakából előbújt egy eddig a zakóban pihenő kobak.
- Mi ütött beléd ember! Magadnál vagy? – kérdezte felháborodva…de még ezek után is kellett némi idő, mire a férfi rájött, hogy ez is csak egy jelmez volt.
- Nem…én csak…van itt egy ilyenem…érti…és…gondoltam…már miért ne, tudja…elnézést… - magyarázkodott miközben az élettelen fejet szorongatta kezében.
- Aztaaa, milyen élethű fej. Maga csinálta? – kérdezték, majd kivették a kezéből, hogy közelebbről is megcsodálják. Úgy adogatták egymásnak a fiatalok, mintha csak játék lenne, Heinrichnek ez biztos nem tetszett, de nem akart felfordulást csinálni a tömegben, meg is nyugodott, mikor a lányok vették a kezükbe, próbált a dekoltázsuk felé orientálódni.
- Igen…izé…fából faragtam…hikk… - magyarázta zavartan a férfi, majd a mellette álló élőhalottnak öltözött alak kezéből kivett egy üveg bort.
- Na…még egy hasonmás…ennek a feje helyén meg egy üres üveg van… - morgott végül, ahogy megpillantotta azt, kinek a kezéből kivette az italt. Díszes ruházata szakadt és koszos volt, és ugyancsak hiányzott a feje, jobban mondva, annak helyén egy felirat díszelgett egy szép, míves üvegen.:” Szürke Barát.”
- Az a testem, te ütődött, kapd el hamar! – kiáltott Heinrich az egyik Hölgy kezéből, mire az úgy megijedt, hogy messzire hajította a testrészt.
- EZ BESZÉL!! – sikított, mire az ott ácsorgó emberek, ahányan voltak, annyi felé futottak. A fej, pedig egy a közelben lévő hordóban landolt, melyet éppen nemrég csapoltak meg.
- SÖÖÖRR!!! Ebben temess el te Pap, aaahhh…igen! – lelkendezett, el is feledve, hogy az ittas Gustav éppen a testével hadakozik. Nem adta könnyen magát.
- Velünk jössz szépen…nem illik, így viselkedni…hagyd, hogy békében nyugosszalak! – kiáltott mérgesen, ahogy próbálta a földre vonszolni a testet, de az kicsúszott a kezei közül és kereket oldott. Elkámpicsorodva bandukolt oda a söröshordóhoz Gustav, amiben Heinrich éppen élvezkedett…hiszen már kezdte unni a test utáni rohangálást…ilyenkor ő már a maskarás fiatalokkal szokott mulatni.
- Meglógott a tested. Sajnálom… - mondta kicsit mérgesen a fiú, de Heinrich nem figyelt rá, élvezte a folyamatot, amit éppen játszott, amit benyelt sör, egyből kifolyt alul, ez ment egyfolytában.
- Na gyere…ne fecséreljük tovább az időt… - mondta, majd kivette hajánál fogva a fejet, kicsit megrázta a levegőben, ami persze barátunkban nem igen tetszett, majd elindultak ismét a test után…

Másnap reggel...




- Sajnálom Heinrich, a tested nélkül kell eltemesselek. – mondta Gustav, ki ekkor már teljesen ki volt józanodva.
- Nem gond…majd valahogy békére lelek. Legalább a testem jól szórakozik… - válaszolta egykedvűen, teljesen lemondva már alfeléről.
- Nem hinném. Ilyenkorra már szerintem az Egyház rég tett róla, hogy ne garázdálkodjon…megégették, elűzték…vagy valami ilyesmi… - elmélkedett a Pap, ahogy odaértek a felborított koporsóhoz.
- Nézd…a koporsó a helyén van. – csodálkozott Gustav, bár a hely még mindig úgy nézett ki, mintha vihar szelte volna keresztül.
- Ott a testem! A koporsóban! - lelkendezett Heinrich, mikor meglátta a testét, az pedig felült helyéről és valamit a levegőbe emelve kapálózott.
- Mi lehet az? Egy női alsónemű?! – kérdezte elhűlve a Pap.
- Ez az ééén testem… - engedett el egy perverz vigyort a fej, végül, amint odaértek a fekhelyhez, ráillesztette a fejet a helyére. Az egybe forrt a testtel, egy ragyogó fényvillanás keretein belül, mely szinte megvakította fiatal Hősünket.
- Újra együtt… - sóhajtott egy mélyet Heinrich, ahogy az orrához emelte az alsóneműt…
- Jézusom…nem gondolod komolyan, hogy azzal az arcodon temetlek el… - undorodott el egy pillanatra Pap, mire a halott, akár egy gyermek, úgy ölelte magához a trófeát.
- Nem lehetne ez egy halott utolsó kívánsága? – nézett boci szemekkel Gustavra, mire a felszentelt ifjú már megrázta a fejét és kezével legyintett, hogy rendben van neki a dolog. Így is már hosszú volt neki az éjszaka, a nap pedig már kezd felkelni.
- Köszönöm neked ifjú Pap, hálás vagyok, amiért végigrángattál ezen a tortúrán. Még egy utolsó napot élhettem. – mosolygott, majd lefeküdt a koporsóban, ahogy ígérte fejére borítva az alsóneműt.
- Örülök, hogy segíthettem. Nyugodj békében Heinrich Lugano. – válaszolt az ifjú Atya is visszamosolyogva a halottra, majd ráborította a koporsófedelet. Azon igaz, nem gondolkozott, hogyan fogja egyedül beletuszkolni a sírjába, viszont míg kitalálta, addig rendet rakott a kápolna előtti téren, ahol a szertartásokat végzik. Eszébe jutott végül, hogy csak meg kell várnia a csőszöket, kik valószínűleg jönnek reggel rendbe tenni a sírokat, addig pedig elmond egy imát Heinrich lelki üdvéért. Éppen hogy végzett a rövid szertartással, mikor…
- GUSTAAAAAVVV!!! MIT CSINÁLTÁL MÁR MEGINT!! – kiáltott a temető kapujából a már jól ismert hang. Az ifjú sóhajtott egy mélyet, majd elmosolyodott. Ismét találhat ki egy vállalható mesét Plagius Plébános számára, miért is volt ilyen bonyodalmas egy hétköznapi rutin temetés…

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Szer. Nov. 08, 2017 5:00 pm

Johnny Wood

avatar
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott
Valahol Nebelwald környékén sétáltam. Késő éjszaka volt, a tisztességes emberek már behúzódtak házaikba, ezért néhány rosszarcú fickón kívűl senki nem sétált erre. Minden lépéssel egyre jobban fájt a lában, ezért lassan már úgy voltam vele, ledőlök az út mellé és alszok. Ám ekkor, mint egy áldás, haladt el mellettem egy lovas kocsi, amin a sofőrön kívül senki nem tartózkodott. Erőtt vettem magamon, nekifutottam, és elkaptam a ponyvát tartó rudat, amiről könnyedén átmásztam a kocsi csomagterébe. Mindenfelé dobozok voltak, én pedig próbáltam közöttük minél beljebb jutni, hogy megtaláljam a lehető legkényelmesebb dobozt, melynek nekidőlve kényelmesen folytathattam volna az utat. Ki is szemeltem magamnak egyet: gyönyörű bőr pántokkal volt rá erősítve valami elég puhának tűnő anyag. Elindultam felé, mikor hirtelen megbotlottam valamiben, és a puha doboz helyett a kocsi hideg és kényelmetlen fa aljazatán találtam magam.
- Azért lehetnél figyelmesebb is! - szólt oda nekem egy hang.
Felálltam, leporoltam magam, majd válaszoltam.
- Armaros, tudod, hogy nagyon sötét van, és én csak egy egyszerű halandó vagyok veled ellentétben.
- Nem tudom ki ez az Armaros, barátom. - felelt a hang kissé sértődött hangon.
Rémülten megfordultam, és ijedten konstatáltam, hogy bizony egy levágott fej beszél hozzám. Olvastam valami olyat, hogy ha a szörnyek érzik rajtad, hogy félsz, sokkal agresszívabbak lesznek, ezért próbáltam a rettegésemet minél jobban elnyomni, aminek a vége az lett, hogy gúnyosan válaszoltam neki.
- Hmmm... Mi lenne, ha eladnálak valakinek, aki az emberi agyat szeretné tanulmányozni?
Látszódott rajta, hogy kissé megrémült, viszont ettől függetlenűl nem vette komolyan a fenyegetésemet.
- Annak adsz el akinek akarsz, viszont arra készülj fel, hogy a testem a halálodat fogja okozni!
- A tested? - kérdeztem értetlen arckifejezéssel.
~ Igen, a teste, Johnny. Nem hallottál még a Dullahanokról? - kapcsolódott be Armaros is a beszélgetésbe.
- De, hallottam róluk. így már minden érthetőbb.
- Te meg kivel kivel beszélsz, ember? - kérdezte a Dullahan.
- Valakivel.
- Értem. Hangokat hallasz. Lásd be.
- Nem hallok hangokat. Vagyis hallok hangokat, de nem akarom megmagyarázni.
- Tehát, egy örült fogja megszerzni a busás jutalmat!
- Ne haragudj, de te miről beszélsz, Dullahan? - kérdeztem tőle az előbbinél is értetlenebb arckifejezéssel.
- Hát a busás jutalomról, amit az kap meg, aki vissza jutatja a fejem a testemhez.
- Oh, értem. És hol van a tested?
- Arról fogalmam sincs, hogy hol lehet. - válaszolt meglepetten nyugodtan.
- És nagyon messze van ez a "fogalmam sincs"?
- Valószínűleg messze van. De neked nem lesz nehéz dolgod, mivel ez a szekér végighalad a Pajzs-hegység mellett.
- Értem. És akkor nekem miért van könnyebb dolgom? A Pajzs-hegységnél van a tested?- feleltem neki, majd hátra mentem a kiszemelt dobozomhoz.
- Úgy érzem, igen.
Tudtam aludni körülbelül két órát, ami pont elég volt ahoz, hogy valamivel fittebb legyek mint induláskor. De a két óra után... A kocsi döcögni kezdett majd megállt. A kocsi egy kis patak mellett állt meg, ahonnan már látszódtak a Pajzs-hegység hegyei.
Rémülten feszültem a kocsi oldalának, mivel tudtam, hogy kocsi nem áll meg ilyen hirtelen. Csendben lépkedtem a kocsi mellett, hatalmas levegőket véve. Pár pillanat múlva szörnyű hangokra lettem figyelmes. Hang alapján egy dögevő esett neki szerencsétlen öreg kocsisnak, aki valószínűleg védekezni nem tudott, így most ott heverhet meglepett arckifejezéssel vérbe fagyva, várván az Istene utolsó ítéletét. A hang egyre erősödött. Minden lépéssel úgy éreztem, közeleg a halalálom. Tőrömet remegve tartottam kezemben, és a csápom is reszketett a félelemtől. Egy utolsó levegőt véve kirontottam a kocsi elé. Eléggé meglepődtem, kissé még csalódtam is, de leginkább megkönnyebültem, mikor dögevő helyett csak az öreg várt mély álomba merülve és hangosan horkolva. Fújtam egyett majd visszamásztam a kocsiba.
- És mond csak, hogy is hívnak ember? - kérdezte a fej érdekes arckifejezéssel.
- Johnny-nak. - válaszoltam neki úgy, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy egy levágott fej megkérdezti tőled a neved.
- És milyen Johnny vagy? - érdeklődött tovább.
- Az nem tartozik rád. - közöltem vele, majd lefeküdtem a puha dobozra.
- Ó tehát azt akarod, hogy én nevezzelek el?
- Nehogy megpróbáld! - kiáltottam rá óvatossan, nehogy felkeltsem az öreg kocsist.
- Mit szólsz a "Magában-beszélő Johnny"-hoz. Vagy a "Hangokat halló John"- jobban tetszik? - folytatta úgy a gyúnyolódást, mintha nem is hallottam volna, hogy rászóltam.
- Mondtam, hogy kuss! - szóltam rá mégegyszer, hátha meghallja.
Ő csak elmosolyodott, bár ezt elég nehezen tudtam megállapítani, mert a hold fényének játékán kívül semmi nem világította meg az arcát, bár ez nem is lényeg, hanem az annál inkább, hogy nem hagyta abba az óvódás gúnynevek gyártását.
- Ó! Megvan! - kiáltott fel, mint a gyermek, aki rájön édesanya találós kérdésére.
- Mondjad! - vágtam oda neki hanyagul, beletörődve gyerekes jellemébe.
- "Őrült Johnny". Na, mit szólsz? Tetszik? - kérdezte lelkesedetten.
- Persze. - feleltem gúnyosan.
- Tényleg? - kerekedtek ki szemei.
- Annyira, hogy kedvem támadt tőle aludni. Na, jó éjt.
- Pfff.... Az emberek mind akkora... Parasztok.
- Nyugodtan meglehet rólam a véleményed. De most tényleg aludj, mert holnap nem tudsz felkelni. - elmosolyodtam, majd mégegyszer, utoljára odaszóltam neki. - Aztán takarózzál be nyakig, mert nagyon hideg van.
- Hahaha. Nagyon vicces vagy, Őrült Johnny. - mondta elkeseredetten, majd mindketten álomba merültünk.
Másnap reggel a kocsi döcögésére ébredtem. Valószínüleg az öreg már tényleg nagyon feledékeny lehet, mert feltehetőleg nem ellenőrizte az árut, ami a hang alapján elég értékes lehetett, mivel csörömpölt. Még mikor kereskedő voltam, megtanultam, hogy ami csörömpöl, és ilyen drága kocsin viszik, kisérték nem lehet.
A fej hirtelen rázni kezdte magát, majd elkezdett kiabálni.
- Érzem! Érzem!
- Mit érzel? - kérdeztem rémülten.
- A testem a közelben van.
A kocsi hirtelen lelassított, majd megállt. Hallottam, hogy az öreg leszált az üléséről, majd csendesen megindult felénk. Mikor odaért a kocsi rakományteréhez elmosolyodott.
- Végre lecsérhetem ezt az undorító fejet, a sajátomra. - még normálisan be sem fejezte a mondatot, már elkezdte lecsavarni az öreg fejet, és eldobta.
Én megfogtam a másik fejet, majd átnyújtottam neki, és ráhejeztem a nyakára.
- Köszönöm szépen, Őrült Johnny. - mosolyodott el mégjobban.
Gyorsan lepatantam a kocsiról, majd felültem a sofőr ülésére.
- Mire készülsz? - kérdezte kétségbe esetten.
- Viszlát! - ordítottam oda neki, majd odacsaptam a lovaknak, és szélsebesen robogtam el onnan pár perc alatt.
Ő szomorúan nézett utánam, én pedig Armarossal majd meghaltam a röhögéstől.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Halloweeni Azonnali: The Strange Case Of... on Csüt. Nov. 09, 2017 4:44 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Remek munka volt mindenkitől, néhány íráson sírva röhögtem.

Jutalom:

Név:
Ceann an Dullahan (A Fejnélküli Lovas Feje)
Leírás: Egy két, egymáshoz szorosan rögzített rézkörből álló mágikus nyaklánc. Mágikus tulajdonsága abban rejlik, hogy alapvetően igen laza és könnyen nyújtható, ám a nyakra illesztve és megtekerve szorosan illeszkedik a viselője bőréhez (de nem szorítva azt). Másrészt a felső karimán végigsimítva láthatatlanná teszi a viselő fejét és nyakát a gyűrű síkjától felfelé, ezzel remek figyelemfelkeltést érve el. A hatás közben egyéb rejtőzködő vagy illúzió képesség nem használható.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.