Kylin Farfiel

Már jó négy éve annak, hogy beálltam katonának. Vagyok annyira szerencsés, hogy nem igazán keveredtem olyan helyzetekbe, amiknél ott hagyhattam volna a fogamat. Többnyire őrjáratokra osztanak be és nagy ritkán vadállat vagy bandita vadászatra. Akkor is leginkább a fürgeségem és az íjász sebbeségem használták ki. Emlékszem az első alkalomra, amikor egy erőszakos farkas falkát kellett kiiktatnunk. A csapatunk nem volt valami nagy. Mindössze tíz emberből állt, ebből még egy íjász volt támogatásnak és egy mágus. A maradék mind lovag, így lesz ki védjen minket. Ám attól még bennem volt nemi izgalom, hisz ez az első komolyabb megbízásom. Igaz, hogy csak másfél éve vagyok katona, így nem annyira meglepő, hogy nem nagyon adtak ilyen feladatokat. Így ennek az esélynek nagyon örültem. Szerencsémre a vadászat amúgy sem áll messze tőlem. Hiába élek ebben a nagy városban, azért néha kijárok még vadászni. Másért nem is, azért, hogy ne rozsdásodjak be.
Egy napi séta kellett ahhoz, hogy a segítséget kért faluhoz érjünk. Egy nagyobb erdő közelében volt maga a település. Egy igazán szép hely, ha azt nézzük. Nagy rétek, néhány domb, kanyargó folyó. Domboldalakon birkák és az őket terelő juhász a kutyájával. Az erdő maga is szép. Nagy fák, kellemes madár fütty szűrődik ki belőle. S így első ránézésre biztos vagyok benne, hogy sok őz is van beljebb. Habár annyira mégsem, hiszen akkor a farkasok nem járnának ki a haszonálatokat elejteni. Így kapásból a falu vezetőjéhez vettük az irányt, hogy tudakozzunk az esetről.
- Örülök, hogy végre megérkeztek! Fáradjanak beljebb kérem. - köszöntött és hívott beljebb. Egy idősebb férfi, olyan 50 felé járhatott. A háza egy igen takaros kis viskó, így mindössze a legidősebb és a legrangosabb lovag lépett be hozzá. Ám a beszélgetést így is lehetett hallani.
- Mégegyszer köszönöm, hogy eljöttek. Remélem tudnak is segíteni rajtunk és elintézik a farkasokat. - szólalt meg ismét és hangajabn érezhető volt nemi félelem és aggódás. Mind a kettő teljesen érthető volt, azután, amin keresztül mentek már párszor.
- Megnyugodhat, gondunk lesz rajuk. Mikor támadtak először? - tette fel a kérdést az idősebb lovag. Ő valószínűleg már nem elsőnek csinálja ezt. Ezért a hangja is megnyugtató és azt sugallja, hogy minden rendben lesz.
- Három napja tűntek fel először és tegnao előtt támadták meg a juhokat. 5 allattal végeztek is. - hangjában most szomorúság hallatszik. S miközben beszél észreveszek pár gyereket, akik a ház sarka mögül figyelnek minket. Kellően távol, mert közelebb jönni nem mernek. Biztos vagyok benne, hogy azt gondolják, hogy Mennyire menők vagyunk. Jöttünk végezni a gonosz farkasokkal. Reménykedjünk benne, hogy úgy is lesz.
- Ezen kívül volt más támadás vagy áldozat? -
- Nem szerencsére, nem volt más áldozat. Éjszaka jöttek és csak arra lettünk figyelmesek, hogy a kutyák ugatnak és a bárányok is nagyon hangosan. Ám mire kiértünk már késő volt. Ezért tegnap este fáklyákkal őrt álltunk és valahogy sikerült távol tartunk őket. Ám félek, hogy nem sokáig tudnánk ezt megcsinálni. -
- Értem. S mit gondol, merről jöhettek. Van rá tippje? -
- Azok akik tegnap kint voltak, úgy mondták, hogy az erdő felől jöttek. Szerencse, hogy a karán mellett álltak fel, hogy nem kaptak el még több juhot. -
- Köszönöm az információt, fel is... -
- Kapitány, dolgunk van! - lépek be az ajtón és már jött is a hang.
A hang, ami megtörte az éjszaka csendjét es a beszélgetést. A hang, amit akkor még nem igazán akartunk hallani. Farkasok. Így első hallásra olyan 15-t mondanék, de sajnos annyira nem vagyok jó. S könnyen lehet egy ilyen erdőnél tévedni, nagyon is könnyen. Így képtelenek leszünk fáradtan harcba szállni velük.
- A karánokhoz védelmező alakzatban! - harsogta az ajtón kilépő kapitany. Így gyorsan felálltunk hát az erdő és a kenel közé. Én és íjász társam gyorsan a földbe szúrtunk jó pár nyilat, hogy könnyebb legyen újra lőni, mivel sokat számíthat pár másodperc is. Bár ezen a téren kicsit előnyben voltam, hisz a félvér létem miatt kissé gyorsabban tudom eregetni az áldást, mint más emberek. Emellett mondjuk most nehezebben kiszámítható vadállatokra kell lőni, ami kicsit nehezíti a dolgokat, ha a fáradság nem lenne elég.
Rövidesen meg is pillantom a farkasokat a félkörben álló lovagok közt. A varázsló kapásból hozzálátott védelmező igék mormolásához, hogy azzal segítsen minket. S a következő pillanatban már 20 farkas állt velünk szemben. Egy nyíllal a húron vártam, hogy mikor fognak megindulni. Egyenes hát, feszes bal kéz és behajtott jobb, ami erősen tárja  a húrt a nyíllal. Egyenletes légzés mellett, tiszta fejjel igyekeztem figyelni. Ám hosszú másodpercekig csak néztek minket, ahogy mi őket. Feszült pillanatok voltak ezek és folyamatosan azt néztem, hogy mikor fognak neki indulni, hogy nekünk essenek. Aztán végül megláttam és pendült a húr, ahogy a nyíl elindult a levegőben. Hosszú másodpercekig szállt a levegőben és forgott. Még be sem talált, máris lőttem a következőt. Gondolkodás nélkül céloztam. Mire az első farkas a földre hullt és a társai megindultak, már a második előtt volt a hegy, ami a koponyájába fúródott a következő lépésénél.
- Szép lövés Kylin! - szólalt meg a mellettem álló íjász. Közel hozzám közel egy korú fiú, cingár, ám jól bánik az íjjal.
- Készüljetek! - zengett a kapitány miközben a farkasok morogva rohantak felénk. Folyamatosan köztük a nyilakat és nem keveset kerültek ki a dögök, ám párat így is sikerült leszednünk. Így mire elérték a lovagokat, már csak tizenöten voltak. Innentől kezdődött a vérontás. A lovagok jól kitartanak és ügyesen bánnak az állatokkal. Jól védekeznek és támadnak. Segítik egymást. Látszik, hogy összeszokott csapat. De mi sem csak nézelődni jöttünk. Amikor látunk rá lehetőséget, akkor lővünk. Ekkor szúrók ki egyet, aki oldalra kezd el szaladni. Elsőre nem is tudom, hogy miért is teszi, ám ekkor éazreveszem a rémült gyereket. Ő is ott leskelődött a ház sárkánál. Kapásból oda fordulók. Gyorsan felkapok egy nyílat és a húrra rakom. Felhúzom az íjat, majd veszek egy nagy levegőt és célzók. Aztán mielőtt lövök, kifújom a számon át és elengedem a jobb kezem. A nyíl száll át a kenel felett és amikor a farkas pont ugrana neki a gyereknek, oldalba találja, így az a kölyök mellett érkezik a földre, már holtan. Mire vissza fordulok, az utolsó állatot is levágják.
- Szép volt emberek! Most pihenjünk és lássuk el a aebeinket. - szólal meg a kapitány. Ezután még egy hétig maradtunk, hogy biztosítva legyen a falu arról, hogy elmúlt a veszély.
Ez volt életem első megbízatása. Akkor még nem mos sejtettem, hogy esetleg megfigyelnek. Hogy valakik szemet vetettek rám. Szerencsére nem rossz értelemben, sokkal inkább a tehetségem az, ami érdekli őket. A potenciál ami bennem van. Ezért is alakult úgy, hogy egyik nap arra lettem figyelmes, hogy valaki követ.
Nem sokkal azután, hogy kiléptem a laktanya ajtaján, olyan érzésem támadt, mintha egy szempár szegeződne rám. Ami önmagában annyira még nem is furcsa, hisz mindig megnéznek, kár lenne tagadni. Ám ez most más, teljesen más. Ez olyan érzés, mintha valaki minden lépésem pontosan figyelné, mintha minden rezdülésem figyelné. Igen csak kellemetlen és frusztráló érzés ami azt illeti. Egy ideig, óráig mehpeóbáltam nem foglalkozni ezzel, ám az érzés nem akart múlni. Ezért elhatároztam, hogy igyekszem lerázni. Egyik tömött térről mentem át a másikba. Megálltam egy-egy árus előtt, hogy lopva körbe tudják nézni. Olyan hatodik alkalom után kiszúrtam egy alakot, aki mindig ott volt. Kellő távolságra és mindig úgy téve, mintha valami dolga lenne. Ám ott volt és követett, ebben már biztos voltam. Így hát valamit ki kell találnom. Gondolkozz Ky, gondolkozz! Biztattam magam, hátha eszembe jut valami.
Aztán beugrott egy ötlet. Hála annak, hogy este szokásommá vált az utcákat járni és úgy fedezni fel a várost, egész jól kiismertem az utcákat. Így tudom azt is, hogy a közelben van egy kis, szűk sikátor, ahol talán el tudom kapni azt, aki utánam settenkedik. Ezért hát arra vettem az irányt, közben meg-meg állva egy-egy standnál, hogy kicsit nézelődést színleljek, majd amikor kellően közel értem a kia utcához, beléptem, mint aki csak arra akar levágni és időt spórolni. Ám ahogy kellően beértem, kapaszkodó után keresek. Ami igy elsőre nem is olyan könnyű. Hála annak, hogy a sikátor hosszú és két meglehetősen sima, magas ház között van. Mindössze némi szemét van itt, más nem igazán. Azért végül csak sikerül találni valami kapaszkodó félét, így már fel is tudok mászni a házak falára. Olyan három méter magasban végül megálltam és vártam. Nem sokára egy sietős alak lépett be a sikátorba és nagyon nézelődni kezdett. Még nem értettem volna ki, ám mégsem talál. Egy kis mosoly jelent meg az arcomon, majd rávetem magam.
Kicsit sikerült meglepnem, ám így eldobott magáról. De gyorsan lábra ugrok és felálló vele szemben, felkészülve egy kézi tusára, ő is így tesz. Egy darabig nézzük egymást. Sokat nem látok belőle. Mindössze a karcsú alakot, fekete bőrruhát, maszkot és köpenyt. S jobban megnézve, egy nővel van dolgom. Ám ezzel nem vagyok sokkal előrébb, még mindig nem tudom, hogy mit is akarhat tőlem. De sok időm nem marad gondolkozni, mivel támadásba lendül. Jobb ökle felém száguld és én úgy ahogy ki terek előle, ám ekkor kapok egyet a baltól, egyenes a gyomromba. Megtántorodva lépek hátra. Piszok nagyot képes ütni. Ám nem tehetem mag azt, hogy hagyjam nyerni, így most én rontok neki. Szintén jobbal indítok, amit nem meglepő módon kivéd, ám én lábbal adom a következőt, ami talál. Így most ő tántorodik hátra.
- Ki vagy és mit akarsz?! - kérdem tőle ám nem kapok semmi választ, ami csak még jobban idegesít. Nincs is ennél rosszabb, ha azt sem tudod, hogy ki és miért akar téged bántani.

Érdekes kis első élmény volt, kifejezetten várom a folytatást. Nagyon szépen látszik, hogy utána néztél az íjászat fortélyainak, és ezeket meg is jeleníted a reagban, például a légzés, vagy a földbe szúrt nyilak, ezért mindenképpen dícséretet érdemelsz.
A tableteden az autokorrekt okoz néha érdekes szituációkat, pl. a némi izgalomból nemi izgalomból lesz, a karámból meg karán, de mivel tudom hogy ez az eszköz miatt van ezért nem hiba csak ezek miatt majd azért olvasd át az írásaid mielőtt beküldöd őket. (Bár az a nemi izgalom szerzett pár mókás pillanatot nekem.) Amin szintén segítene az átolvasás és tényleg zavaró az viszont az, hogy néha kevered az igeidőket, egyik mondat múlt, következő már jelen, de volt hogy mondaton belül is váltottál. Bármelyik igeidőben lehet írni, de tedd le a voksod az egyik mellé.

Várom a folytatást, és mindenképp jár a 100 tp és 1000 váltó bíztatás nameg az első élményért járó tárgy!

Név: A vadon szelleme
Leírás: Az elejtett farkasok közül az alfa agyarából készült kiegészítő - vagyis maga a vésetekkel díszített fog egy bőrszíjon. Az íjadra tekerve 15 percenként az első kilőtt nyil körül egy ezüstös farkas alak jelenik meg, ami képes minimálisan korrigálni a nyílvessző útvonalát (vagyis célba fog találni, hacsak nem lőttél 3 méterrel mellé). Becsapódáskor a farkasalak felrobban. A nehézpáncélosok ettől egy pillanatra megtorpannak, a közepes páncéllal rendelkezők hátra is tántorodnak, a könnyűpáncélosok pedig hanyat esnek. A tárgy automatikusan működik, nem kell aktiválni.

Se név, se indok és mindez egy sikátorban. Egyre kevésbé érzem jó ötletnek a hely választást, ám mégis ez a legjobb, ami a közelben volt. S megvan a szűk tér előnye, ám a hátránya is. S ráadásul ahogy nekem, úgy neki is. S van egy olyan érzésem, hogy ő többet tud rólam, mint az én szeretném. S mindemellett kifejezetten jónak tűnik közelharcban. Nagyon nincs egyszerű dolgom és igen csak elszomorít. Nem azért mert még sosem kaptam ki, hanem mert nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. De nincs más, mint előre, így ismét megindulok. Nem látok más utat, mint a kiverekesést.
Így hát nekirontok és kapásból kapok is egyet a gyomromra ismét. Ám ha előző találat miatt kevésbé érzem, így nem igazán foglalkozom a tompa érzéssel, helyette én is ütök és sikerül egy szépet bevinnem. Egyenesen arcra, aminek hatására hátra tántorodik, így megindulok ismét. Ám amikor elérnem, belém rúg, így repülők hátra pár métert. Lábai is erősek. Fenébe. Csak egy íjász vagyok, így a kezeim erősek, de nagyon nagy kitartásrom azért nincsen. S még kevésbé kerülök ilyen helyzetekbe, hisz messziről harcolok inkább. Ám nem fogom könnyen adni magam, így feltápászkodok és úgy állok fel vele szembe ismét. Most viszont megérzem a fájdalmat a gyomrom tájékán. Fenébe! A rohadt fenébe! Szitkozódok magamban miközben védekező állás veszek fel és már érkeznek is a pofonok.
Heves adok kapok alakul ki. A kezem piszkosul fáj már, a tüdőm ég és rohadtul fáradt vagyok. Egyedül az nyugtat, hogy az ellenfelem is kezd fáradni. Ezért igyekszem a maradék erőmmel felül kerekedni. Próbálok olyan pontokat ütni, ahol már sikerül eltalálni, hogy nagyobb fájdalmat okozzak. Ez elsőre egész jó taktikának tűnik, ami mintha be is válna, így egy hirtelen ötlettel belerúgok egyet. Ennek eredményeként most ő terül el és így nem is gondolkozom sokat, kapásból ráugrok. Felkészülök, hogy elkezdjen sorozni az arcát, ám amikor emelem a jobb a kezem, hirtelen valaki megfogja a csuklóm. Erősen és határozottan tartja. Na ne már! Ordítók fel magamban. Éppen úgy állok, hogy végre a szart is kiverem belőle, erre jön még valaki és megállít. A kérdés csak az, hogy ő mit akar.
- Kylin Farfiel, azt hiszem ennyi elég lesz. - szólal meg egy ismeretlen hang mögülem, egy mély és határozott férfi hangja. Remek. Egy lány után egy férfi is meg akar verni?
- Ki az ördög maga? - szólalok meg indulattól fűtve és hevesen lihegve. Iszonyat fáradság tör rám és az érzés, hogy most már az sem érdekel, hogy mit tesznek velem. Túlságosan ki vág,ők merülve ahhoz, hogy meg tudják küzdeni ismét, ráadásul egy férfivel. Győzelmi esélyeim a nullával egyenlők. Ám csak  nézem meg jobban magamnak a férfit. Átlagos testalkatú, ám a kilatszó karján látni, hogy kellően erős. Felsegíti a lányt, majd felém fordul és átnyújt egy papír darabot.
- Holnap gyere el erre a címre és megtudod, hogy mi is történt. - szólal meg, majd eltűnik a tömegben. Nem tudom, hogy mi is történik, ám úgy látszik, hogy csak a következő nap fogom megtudni. Így miután kifújom magam elindulok vissza a lakhelyemhez. Ott aztán jött a zúzódások kezelése és igen sok nyögdécselés. Mondanom sem kell, hogy igen hamar elaludtam. Egészen az első napsugarak megjelenéséig fel sem ébredtem, aztán még csak sötétedés volt, amikor kidőltem. S jött a reggel kellemetlenenségei. A fájó izmok és a lila foltok sokasága. Szinte minden porcikám fájt és mellé már igazán érdekelt, hogy mit is akartak. Így előszedtem a kis papírt és elindultam a rajta lévő hely felé.
Olyan fél óra séta után életem a célt. A felső középréteg házai közt jártam, amit meglehetősen furcsának találtam. Végül megálltam egy ház előtt, ahol a tegnapi férfi várt, ám most nincs a fején csukja, amivel eltakarja az arcát. Így egy idősebb és  markáns arcú férfi állt velem szemben. Jól ítéltem meg tegnap. Inkább szálkás, mint izmos és látni rajta, hogy nem kevés harcban volt már része.
- Jó reggelt Kylin Farfiel, remélem jól aludtál. - köszöntött, mintha a tegnapi semmiség lett volna. Egyre kevésbé tetszik a helyzet, de valami melyen azt súgja, hogy nem feltétlenül járok rosszul, ha maradok. Így közelebb lépek.
- Maguknak hála mint a bunda. - válaszolok szárazon - S tele lila foltokkal. - teszem még hozzá, kicsit megszórítva az oldalamat. Jó pár napig érezni fogom még.
- Nem csak te vagy tele foltokkal. - lép mellém egy barna hajú és vidám lány, néhány évvel fiatalabb lehet nálam. - Clara vagyok, akivel tegnap verekedtél és azt kell mondjam, hogy egy íjászhoz képest jól ütsz. - mondja egy mosollyal, majd ellép a férfi mellett és belép az épületbe.
- S maga ki, ha már a nevem tudja. - teszem fel neki a jó kérdést.
- A nevem Edvus. - mutatkozik be és valószínűleg okkal nem mond családnevet, vagy egyszerűen nincs neki olyan. Azt így most nehéz lenne megmondani. - Kérlek kövess és elmondom, hogy mi is volt a tegnapi dolog. - szólal meg és egy ékes mozdulattal invitál befelé. Követem, mást nagyon úgysem tehetek, ha már eddig eljöttem. Belépve az ajtón egy rövid folyosón haladunk át, két oldalt egy-egy ajtó, robosztus faajtok vasalással. Nem éppen szokványos látvány egy ilyen háznál. Visszanézve a fő ajtó is hasonlóan erős. Mégis miféle hely ez? Teszem fel a kérdést magamban miközben kiérünk egy nagyobb nyitott belső udvarra, ahol olyan 12 embert látok, akik éppen gyakorlatoznak. Közelharci mozdulatok, íjászat, kardvívás és tőr használat. Nem éppen olyan gyakorlatok, amiket egy sima osztag végez, sokkal speciálisabb. S mindegyikük fekete ruhát visel. Az udvart megkerülve haladunk tovább és közben a környezetet figyelem. Senki nem foglalkozik velem, de valahol érzem, hogy mégis mindenki figyel. Nagyon kellemetlen érzés és égnek áll tőle a hajam is.
Végül aztán bemegyünk egy újabb vaskos ajtón és belső folyosón haladunk. Semmi kép és hasonló díszítés. Csak sima falak és fáklyák. Egyszerű, nagyon egyszerű. Aztán végül belépünk egy szobába, ami irodának néz ki a berendezésből kiindulva. Egy nagy asztal az ablak előtt, egyik oldalt nagy szekrény tele iratokkal, másik oldalt a város és a kerületeinek pontos térképe. Olyan részletekkel, amikről nem igazán tudtam, pedig szeretek kóborolni.
- Ülj le kérlek. - mutat Edvus az asztallal szembeni székre és én úgy is teszek. Kényelmesen elhelyezkedek.
- Tehát mi is ez az egész? - szólalok még végül, amint leült ő is.
- Egy vizsga, neked. - közli mire felkúszik a szemöldököm.
- Mégis mire teszteltek engem? Miért kellett verekednem azzal a lánnyal... Clara-val? - szólalok meg és némi indulat is érezhető a hangomba. Habár úgy vélem, hogy ez teljesen megérthető.
- Arra volt vizsga, hogy bekerülhet-e ebbe az egységbe. S ehhez szükséges volt egy ilyen próba, hogy lássuk észreveszi, ha valaki követi és miképp bánik el vele. Bár bevallom, nem hittem, hogy ennyire jól tud verekedni. Szegény Clara-t nem gyakran kapják így el. - mondja egy kis mosoly kíséretében. S most őt is nagyon meg tudnám verni, bár van egy olyan érzésem, hogy nem sok esélyem lenne. Valószínűleg akkor sem, ha nem lennék ilyen állapotban. De egy pofont mindenképp le tudnék keverni neki. Egy szép nagyot, hogy jó ideig lehessen látni a kezem nyomát.
- Tudtommal nem adtam be semmilyen kérelmet, hogy be akarok ide kerülni. - jegyzem meg ismét szárazon.
- Nem is kell. Az alapján választunk, hogy miképp teljesít. S a te eddigi előrehaladásod igencsak jó tehetségről árulkodik. S ezt nálunk jobban tudnád kamatoztatni, mint a sereg egyéb egységeiben. Természetesen megfelelően honorálva. - szólal meg még mindig mosolyogva és a kezem egyre jobban viszket.
- S mégis miféle egység ez? -
- Egy olyan, ami kényes feladatokat végez De többet nem mondhatok, ha nem vagy tag. Ezt meg kell értened. - tehát a sötétben vagyok hagyva és így kell döntenem. Ám abban biztos vagyok, hogy nem éppen szokványos alakulat. Kényes feladatok, mi? Biztos vagyok benne, hogy nem éppen a kellemes fajtából. Mások követése és hasonló fincsi dolgokat takarhat. Emellett éppen ezért esélyesen jobban is fizetnek és valljuk be, a jobb fizetés sosem árt... Igen hamar el tud fogyni és sosem tudhatjuk, hogy nem-e jön valami, ami végett még inkább eltűnik. Kinézek mögötte az ablakon. Egy fát látok melynek lombját a szél mozgatja. Amennyiben maradok a seregben én is egy leszek a levelek közül. Hiába lehetek jó, valahol úgy érzem, hogy a félvér létem végett nem szívesen látnak fentebb. Persze lehet, hogy csak a múltam beszél belőlem. Sóhajtok egyet, majd a férfi felé fordítom a tekintetem.
- Legyen. Elfogadom az ajánlatot. - szólalok meg végül.
- Reméltem, hogy ezt fogod mondani. - válaszol, majd elővesz egy lapot és elem rakja. Szerződés, így első ránézésre, de elolvasása nélkül nem fogok semmit csinálni vele. S miután meg vagyok, kiderül, hogy egy titoktartási szerződés. Tehát igen komoly dolgokban lehet benne ez az osztag. Aláírom és visszanyújtóm neki.
- Nos akkor.... Ez az osztag egy titkos különítmény. A legfelsőbb katonai vezetők és a király irányítása alatt állunk. Feladatunk a gyanús egyének és ügyletek figyelése és amennyiben szükséges, közbelépés. Ezen kívül déli kémek felkutatása és elfogása, ám ez néha nem sikerül. Vannak olyan esetek is. Néha még lehetnek olyan esetek is, amikor mi hatolunk be ellenséges területre, hogy információt szerezzünk, vagy szabotáljuk az ellenséget. Így hát az osztag minden tagja egy szigorú és kemény kiképzésen megy keresztül, hogy megtanulják mindazt, amire szükség lesz ezen feladatok precíz elvégzéséhez. Ez fog várni rád is. - fejezi be a monologját és az első gondolatom az, hogy mégis mibe kevertem magam. Egy újabb démoni edzés és ki tudja, hogy milyen veszélyek. Habár a kémkedés igen csak érdekes hivatásának tűnik, de a legkevésbé biztonságos. Főleg ilyen időkben.

Végre eljutottam odáig, hogy ezt is elolvassam. Már a magánküldid alatt is nagyon izgalomba hozott egy a speciális egység, akik titkos ügynökökként és kémként működnek, és még mindig odavagyok a koncepcióért, alig várom a folytatást! Mert lesz folytatás ugye? Ugye?!

Az előző élményhez képest nagyon örülök, hogy odafigyeltél az ideidőkre, talán egy etlen helyen találtam csak kavarodást, amikor otthon elláttad a sebeid, ezen kívül sehol. Viszont szeretném felhívni a figyelmedet egy különösen zavaró dologra, amit azért nem értek mert az eddigi írásaidban nem jelent meg, ez pedig az "S"-el kezdődő mondatok. Teljesen felesleges a mondat elejére "S"-t tenni, semmit sem ad hozzá. Ugyan ez van az "Ám"-mal is, amit akkor használunk, ha valamit tagadni akarunk kb. az "ennek ellenére" rövidebb verziója. Amikor cselekményt akarsz összefűzni akkor legalább annyire felesleges mint az "S"-ek (szerencsére nem is volt belőlük annyi). Ennyi lenne, hajrá a folytatáshoz!

Jutalmad 100 tp és a második élményért jár 2000 váltó