Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 44

[Küldetés újaknak] Világok között

Hétf. Okt. 22, 2018 10:29 am by Esroniel von Himmelreich

Tegnap a régiek már észrevehették, hogy Asael nevű briósevő démonom egy alig használt …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

Duna Amaris

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Duna Amaris on Szomb. Nov. 10, 2018 5:16 pm

Duna Amaris

avatar
Sötét Tünde Holdpap
Sötét Tünde Holdpap
Név: Duna Amaris
Név jelentése: Duna - kelta nyelven "ébensötét csöppség" ; Amaris - óír nyelven "a hold gyermeke"

Faj: Sötételf

Frakció: -

Kaszt: Holdpap

Nem:

Kor: 21

Kinézet:
Ha megpillantanád Dunát, az első gondolat ami fejedben megszületne az, hogy a bőre olyan, akár a márvány. Szinte már világít; hold által csókoltakhoz méltó színnel. Az egyetlen ami megtöri a márványos konzisztenciát a  bal és jobb alkarján sorakozó vágások tömege; bár ezeket te csupán rövid pillanatokra láthatnád az elegáns, drága selyemszövetek sokasága alatt. A következő amit észre vennél hosszú, hófehér haja, mely oly selymes és lágy, szinte folyékony, hogy formás derekáig végigköveti teste vonalát. Tekinteted nem győznéd levenni róla; karcsú, nőies vonalain le, majd fel gyermekien kerek orcájára, és ismét le, elbűvölve cikázna íriszed. Aztán találkoznál az ő szempárjával. Azokból a holdkalap  kápráztató halványkék színe ömlene rád, szinte megbabonázva elmédet, mely azonban a lány hosszú pillái alatt rejtő baljós csillogástól óva intene téged. Ez a rejtélyes ragyogás aztán olyannyira bevonzana, hogy a kellemetlenség érzése uralkodna el rajtad. Éreznéd, nem is, szinte tudnád, hogy valahol mélyen ez a csábos külső egy kicsavart, sötét és alattomos lelket rejt.

Jellem:


Hit és vallásosság

  Valahol egy Hellenburgi kocsmában

A férfi erőset csapott a faasztalra, amikor nőtársa végigsimított a combján. Olyan erővel csapott oda, hogy az asztal közepén melegen pislákoló lámpás az oldalára dőlt. Még a lámpásolaj is kiborult, szerencséjére azonban nem volt még annyira alkoholos mámor alatt mint a mellette ülő hölgy, így időben felállította a lámpást, még mielőtt az egész asztal lángba borult volna. Egy kicsit csend lett a pár környékén, az iszákosok meglepődve pillantottak irányukba.
- Nem láttak még mérges férfiembert? Ejj, bámulnak mint borjú az újkapura! - teremtette le a társaságot a feldúlt férfi öblös, medveszerű hangon. Riadtságukban a kocsma vendégei ismét saját dolgukkal kezdtek foglalkozni - ami természetesen az ivászat volt - . Tudni illett ugyanis, hogy ez a nagydarab férfi bizony rettenthetetlen kardforgató hírében állt. Ezt a mellette ülő hölgyemény - aki történetesen a felesége volt - ugyan nem vitatta, de azt állította házassági kötelességeit nem teljesíti katona ura.
- Hans, mondd, mégis mi az ami taszít tőlem? - kérdezte félénk, de eltökélt hangon. Szemöldöke összeráncolásából lehetett tudni, hogy most ő bizony kiszedi férjéből az igazságot.
- Ugyan semmi, asszony, csupán fáradt vagyok.
- Fáradt? És a múlt héten, meg az előtt is, igaz? Előtte pedig azt állítottad büntetésből, amiért nem tetszik neked, hogy barátkozom Duna Amarissal, merthogy istenkáromló. Nem istenkáromló ő, csak népe ősi vallását kutatja, tiszteli! Ma már Hellenburgban mindenkinek el kéne az ilyent fogadnia. Még mindig ez bánt? Ha igen, ígérem többet nem beszélek vele.
- Csendbe legyél nőszemély, mert szavamra felképellek! Az a nő egy sötételf, ráadásul elmeháborodott!
- Na ugyan próbáld csak meg - fakadt ki a nő - szerintem meg csak nem bírtad őt látni annyira elképedtél gyönyörűségén! Ez a baj, igaz? Hogy én már megöregedtem!
Hans ekkor valóban felképelte feleségét. Na nem olyan nagy pofon volt az, csak amolyan nevelő célzatú. A szenvedő alany természetesen pityeregni kezdett, mire a nagydarab fickó szíve megenyhült, és átkarolta.
- Berta, nyugodj meg, na. Egyébként is, hogy jön ide az az ostoba nő? Hívőket toboroz, mint valami fanatikus, nem félve Isten haragjától! A múltkor még azt is hallottam, hogy megátkozza azokat, akik ellent mernek mondani ocsmány sötételf vallásának. Remélem, te nem szeretnél a szektájához tartozni!
Nyugodj meg, nem hagyom hogy tévútra vezessen. A múltkor én magam fenyegettem meg, megmondtam neki, hogy ostobaság amiben hisz, és jobban tenné, ha felhagyna vele! Azt is mondtam neki, hogy téged pedig örökre hagyjon békén, vagy eltöröm a nyakát!- próbálta jobb belátásra bírni jobbik felét Hans.
- Méghogy a Holdra fog jutni...- a férfi ennél a mondatánál erőteljesen felköhögött - Ezt állítja, igaz? Megrögzött fanatikus csak ez is, mint a többi. Soha ne beszélj erről a barátságotokról senkinek, mert bajba sodorsz minket. - korholódott bajsza alatt a Hellenburgi katona. A köhögése tovább folytatódott, és hiába ivott egy kortyot italából a ronda krákogás nem maradt abba. Sőt, pillanatok múltán már légvételei is sípoló hanggal jártak.
- Hans? - veregette hátba gondoskodóan Berta fuldokló férjét.
- Félrenyeltél, ember? - kérdezte aggódva egy közeli asztalt éppen kiszolgáló pincér. Ezekben a pillanatokban a nagydarab ajkain már nyál csurgott végig, ő pedig kékülni kezdett.
- Hans, te vérzel! - sikoltott fel a nő.
Valahol a kocsma egy másik zugában egy csuklyás alak arcán gúnyos vigyor terült el, majd a nagy zűrzavarban komótosan felkelt asztalától és keze ügyéből lazán, szinte felháborítóan feltűnően egy üres üvegcsét ejtett a földre. Az üvegcse koppanása a fapadlón ugyanolyan észrevétlen maradt a nagy zűrzavarban és kapkodásban, mint az alak távozása a helységből. Mielőtt kinyitotta volna az utcára nyíló ajtót, az ismeretlen visszatekintett a kavalkádra, majd elégedetten kilépett a részegek köréből. Úgy tűnt el ezután a poros utcák rejtekében mint a kámfor, s az egyetlen dolog amit hátrahagyott egy hófehér hajszál volt, mit a hűvös szellő fújt ki nehéz, fekete szövetcsuklyája alól.
...
...

Emberekkel való viszony

  Részlet Duna Amaris naplójából

"... ott feküdt az asztalon. Számomra csak egy próbababa, valakinek a gyermeke. Vajon megéri ezt tennem? Ha megszegném az ígéretet... nem. Ezzel most nem foglalkozhatok. Szóval... vissza az asztalhoz. Ő ott feküdt. Már ébredezni kezdett, de még valószínűleg nem fogta fel hol is van. Gyönyörű, gesztenyebarna loknijai ... miért írom ezeket ide? Vissza az asztalhoz. És vissza a kísérlethez. Szóval valószínűleg még nem fogta fel abban a pillanatban hol is van és mi történik vele. Kitűnően hatott rá attól a korrupt emberorvostól vásárolt szer. Vajon milyen összetevők lehetnek benne? Ha legközelebb veszek, kérdezzem meg. Ezt jobb ha piros színnel kiemelem. Megkérdezni az összetevőket.
Összeszedettség, összeszedettség. Vajon ha magamban vagyok, miért érzem mindig úgy, hogy az a gyilkos ösztönű valaki visszautazik az időben, és újra a rettegő, szeretetéhes kislány lesz? Undorodom magamtól. Nem lehetek gyenge. Többé nem. Hé, Duna.. Vissza a témához, feleslegesen fogyasztod a tintát. Ezt is miért írtam le, hiszen ezzel is.. Na jó. Vissza a fő ponthoz. Igen, ott volt az a nő az asztalon, lekötözve, leszedálva. Én felette álltam a szikével. Ki akartam deríteni hogy tudnám mágikus erejét magamévá tenni. Néhai anyám szerint őseink a hold energiáján kívül az emberlények életesszenciáját is el tudták nyerni. Én azt hiszem akkor amikor mélyen a húsába vágtam a szikét , először a combjába, majd karjába, majd az arcán egészen apró vágásokat ejtettem - ekkor már sikított -, ezután pedig a hasán húztam végig az éles... szóval azt hiszem akkor az energiáját magamévá tettem. Vajon tudta, amikor először eljött a templomba? Vajon átlátott az álcámon? Mosolyogtam rá, kedveskedtem először. Aztán ő is. Ezután előjöttek AZOK az érzések. Nem tudtam többet mosolyogni rá, mert tudtam mi fog vele történni. Tudtam, hogy szíve, mely oly átütően kíváncsian vert akkor azzal az alkalommal később az én karmaim között fog megnyugvásra találni, és még talán eszek is belőle. Mikor megállt a szíve, olyan szomorú lettem. Zokogva borultam le mellé az asztalra és átöleltem. Csak az volt a baj, hogy csupa-csupa vér lettem. De legalább ezután tudtam festeni. Csak bámultam ki a fejemből és festettem egy virágot az asztal sarkára. Gondoltam kedves gesztus, hogy virágot adok neki. Csak az volt a baj, hogy a gyertyák fénye alig világította be a padlást, mert szűkösen álltam viaszból. Mint azon az estén, amikor annak a  fiúnak az esete volt. Mindig eszembe jut az a fiú... Max Weber. Miért engedtem el? És miért nem mondott semmit soha senkinek? Nem mondhatott, mert én még mindig itt vagyok, és se kötél nincs a nyakamban, se a fejem nincs egy zsákban. És még börtönben sem vagyok. Csupán a saját magam által felhúzottban.Mindegy. A kísérlet sikeres volt, érzem magamban az erőt. Az igaz, hogy ez realitásban még nem testesült meg, de én érzem, hogy fog. Remélem egyszer eljuthatok a Holdra. ... "


Előtörténet:

Egy apró, ragyogó bőrű  csecsemő pihent édesanyja karjaiban, ahogy a nő térdelt egy kékes fényű szentély előtt. A poros padló csúnya szennyeződéseket hagyott az édesanya hószín ruháján ahogy mozgott. Az izgalomtól akármennyire is kellett volna, nem bírt egy helyben maradni. Remegett, kicserélgette melyik lábára támaszkodik, jobbra, balra helyezkedett, hogy minél inkább átjárja őt és gyermekét a monumentum szentsége. Körülöttük huszonkettő sötételf állt, vidám, szomorú, nő, férfi, fiatal és öreg vegyesen. Mindenki az újszülöttet ünnepelte. Boldogság uralkodott a kis elf közösségben, hiszen új taggal gyarapodott társaságuk. Ráadásul nem akármilyennel. A kislány hófehér bőre és gyönyörűsége azt bizonyította, hogy a hold megcsókolta a csecsemőt. Ez azt jelentette, hogy esélye van holdpappá válnia. Azonban ehhez valakinek ki kell tanítania őt, és bizony ebben a zárt elf famíliában csupán egy valaki tehette ezt meg. Ez a személy nem más volt, mint Arthur Moongrove. Természetesen a férfi nagyon boldog volt, hogy végre tovább adhatja örökségét, a Hold imádatát. Nemsokára ő is megjelent a helyszínen, és széles mosollyal állt az oltár mögé. Lila szemei könnybe lábadtak a meghatottságtól, és nem csak azért, mert a gyermeknek ő lesz életében a legfontosabb személy az édesanyja után, hanem mert a gyermek történetesen az ő unokája volt. Ezt még ha akarta sem tagadhatta volna, márványos bőre ugyanolyan pompában díszlett mint a kicsié, hófehér hajkoronájából pedig  mintha lenyisszantottak volna egy aprónyit és a csöppség fejére ültették volna; egyedül szemük színének csillogása nem volt hasonszőrű. Szokássá vált ebben az elf közösségben, hogy amikor egy gyermek megszületik a holdpap jóslattal megpróbálja kifürkészni jövőjét, általában sikeresen. Annyira pontosak szoktak lenni ezen jövendölések, hogy a tagok babonásan hinni kezdtek Arthur látomásainak, ezért a következő pillanatok a feszültségé voltak.
Az anya felemelkedett térdelő pozíciójából és átnyújtotta a kékesen derengő oltár fölött lányát, miközben a szokáshoz híven hangosan kiejtette nevét.
A névválasztás az anyák feladata volt, méghozzá úgy, hogy azt a nevet kellett adniuk a gyermeknek, amit várandósság alatt kiötlöttek mindenféle úton-módon, melyek ismeretlenek a legtöbbek számára.
- Duna Amaris.
- Duna Amaris - ismételte el a holdpap férfi, majd mélyen a gyermek szemeibe nézett. Kezét lágyan a bébielf szemeire helyezte, hogy lecsukja azokat, majd sajátját is lecsukta. Amikor azokat kinyitotta hirtelen kétségbeesettség ült ki arcára, s mintha kíváncsi lett volna ki vette észre riadtan végigtekintett közössége tagjain. Dunát sietve visszaadta édesanyjának.
- A gyermek jövője tiszta! Csodálatos holdpap lesz, közösségünk meghatározó alakja! Kívánom, hogy együtt láthassuk vele  a Kék Holdat! - közölte teljesen eltorzítva a kétséget arcáról, azt vigyorrá és hangos beszéddé alakítva.
~6 év múlva

A kis cseperedő Duna Amaris a kertben játszott, édesanyja, Letitia Moongrave pedig egy hintából ülve olvasott neki történeteket. Egy hatalmas fára volt felfüggesztve a hinta, ennek árnyékában játszott Duna is.
- A  kék hold ragyogyása ekkor kitöltötte népünk szívét, és csupán a boldogság lakozott abban. A hősies Cynthia Moonprism ismét megmentette a sötételfeket a világ újabb sújtásától...
- Anya. Anya, kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan drágám, hallgatlak.
- Miért kért nagyapótól az a páncélos férfi pénzt?
- Duna, mondtam már neked, hogy adónak hívják, amit kérnek tőlünk, életem. Mindenkinek fizetnie kell.
- De én hallottam amint Susanne és Hilda arról beszéltek, hogy az emberek igazságtalanul kérnek tőlünk  több érmét, és hogy bár pusztulnának ki. Szerinted is ki kéne pusztulniuk?
- Halkabban, Duna! Hogy beszélsz? Meg ne halljam még egyszer, hogy ilyent mondasz! Akárki meghallhatja - fakadt ki Letitia, majd végigkémlelte a környezetét, nem -e hallhatta valaki olyan a kerítésen kívülről, akinek nem kellett volna.
- Anya, nagyapó azt mondja bármikor kérdezhetek bármit, és hogy a kérdés jó!
- Igen-igen, de a nagyapó nem tart az emberektől. Nagyapó meg tudja magát védeni a mágiája segítségével. Nem mindenki ilyen szerencsés.
- És te félsz az emberektől anya?
Letitia szemét ráncolva , fejét forgatva szállt ki a hintából és guggolt le lányához.
- Anya nem fél az emberektől. Anya nem olyan erős, mint nagyapó, vagy mint te. Ti hordozzátok a mi erőnket is, és felelősséggel tartoztok a családotok iránt. Ezért nem félek. Mert tudom, hogy nagyapó megvéd. De most nincs itt nagyapó, úgyhogy inkább óvatos vagyok, mert téged féltelek. Neked tanulnod kell, megerősödnöd, hogy tudd az akaratod érvényesíteni ebben a világban és megvédeni magad a gonosztól. És minket is. Rendben, kicsim? - mosolygott anyai szeretettel gyermekére a nő.
- Igen, anya. - helyeselt Duna.
~ Újabb 4 év elteltével

Duna szíve hevesen vert. Egy kis, zárt helyen volt. Kívülről csapkolódás, kiabálás szűrődött be. Úgy remegett, akár a kocsonya, térdeit pedig olyan erősen húzta mellkasához, hogy az már szinte fájt. Minél kisebb helyet akart elfoglalni, minél kisebb zajt akart csapni.
- Mocskos elf kurva, hol van a pénz?
A szavak szinte visszhangoztak a lány elméjében. Ugyanazokat a mondatokat többször is hallani vélte. Nem ez volt az első alkalom, hogy így el kellett bújnia. " A konyhába, siess, bújj a szekrénybe és egy hangot se! " Anyja óvó mondatai helyett most csak sikolyaitól nem tudott szabadulni a füle. Apró szuszogásait próbálta visszafogni, de minden alkalommal nehezére esett, egy kis hang mindig elhagyta a konyhai kis komódot. Pánikhelyzetekben így is hatalmas érdem egy kislánynál, hogy nem sikolt. Legalábbis édesanyja mindig ezzel nyugtatta. Ekkor azonban nem volt szerencséje. Egy férfi hang a közvetlen közelében kiáltott fel.
- Te, Janus, ezek a mocskos dögök tényleg rejtegetnek itt valamit!
Hirtelen megállt a vér csörgedezése is Duna ereiben. Egy apró könnycsepp szaladt végig orcáján, ahogy rájött: itt a vég. Nem tudta mi lesz vele, mert azt sosem mondta senki miért kell elbújnia, de tudta, hogy most valami nagyon rossz fog következni. Léptek. Súlyos léptek. Valószínűleg páncélos férfi léptei. Aztán a szekrény nyílásából megpillantotta őket. A két gazember, vállig felszerelkezve, karddal, buzogánnyal. Ha egy mesében lett volna Duna, valahogy megmenekült volna. Jött volna a hős lovag, vagy a hatalmas erejű Cynthia Moonprism és egy mágikus nyalábbal a holdig repítette volna a gazokat. De az ajtót feltépték, ő pedig szemtől szembe került a zsarnokokkal : két ember férfi, akik az adóért érkeztek.
- Könyö-ör-gööööm, neee, kéérem - vonaglott az egyik lábánál Duna édesanyja. Duna sosem látta ilyenkor mi történik, csak a hangoktól félt, most azonban közvetlen közelbe került a horrorhoz, amit anyja átélt pár hónapja folyamatosan. Amióta  a nagyapó elment, ez történt rendszeresen. A véresre vert Letitia rebegő ajkakkal bámult a katona szemébe, könyörögve lányáért, azonban az csak belerúgott egyet,és a nő körülbelül 2 méterrel odébb csúszott.
- ANYAA!! - ugrott ki a szekrényből Duna, és egyből szeretett , drága jó szülője védelmére akart sietni; de ez nem tarthatott sokáig, mert az egyik ember tarkójánál összefogva a haját felemelte. Anya és lánya most már párhuzamosan sikoltottak, hátha valaki meghallja, hátha jön a segítség. Teljes volt a sokk, a döbbenet. Hogy történhet ez meg?
Nem sokkal később Duna már az egyik szobában volt, és csak annyit érzékelt a sokkhatás alatt, hogy anyja dübörög az ajtón, ő pedig hatalmas fájdalmat érez a lábai között. Mi történik vele?...
~ Egy hét múlva
Letitia levele édesapjának, Arthur Moongrave-nek:
" Drága apám!
Távollétedben szörnyű atrocitások érték közösségünket. Tudom, Nebelwaldi kutatásaid fontosak, tudom, hogy ott új életet kezdhetnénk, ezért nem zavartalak ezidáig, de olyan sértés érte közvetlen családodat, hogy nem hagyhatom szó nélkül.  Nem tudom szépen kifejezni magam, és ezt a levelet is remegő kézzel, dühtől vicsorgó fogakkal írom, ezért bocsájtsd meg a levél nyersségét. Dunát megerőszakolták. Az emberek. Egészen eddig adóikkal zaklattak, amelyeket különös módon csak nekünk, sötét elfeknek emeltek meg, és most behajtókat küldtek ránk. Tudod, a legfájóbb az egészben Amelia Nightthorn árulása... Az a büdös... mocskos szuka! Miatta történt mindez. Csak hogy saját, vén életét védje informálta a behajtókat a "friss húsról" a szomszédban. Én ostoba, megbíztam benne, és neki panaszkodtam el, mennyire féltem drága lányomat, és hogy mindig arra utasítom bújjon el a konyhában. Hogy honnan tudom? A katonák miután így megaláztak és bántalmaztak minket még a szememhez vágták! Apám, nem látok a dühtől! Nem tudok többet írni erről, beleőrülök a gondolatba, hogy ismét megtorlatlan marad egy népünkkel szemben elkövetett bűntény. A lányom, Duna, amita megtörtént az eset csak bámul maga elé és nem szól senkihez! Félek valami rosszat fogok tenni, könyörgöm mielőbbi hazatérésedért. A Hold ragyogása vezessen minél előbb haza, édesapám.
Szerető lányod,
Letitia. "
~ Egy hónap elteltével
Ezen a napon tért vissza Arthur Moongrave az általa terelgetett közösséghez. Ezen a napon esett meg, hogy Letitia, Duna, és a kis sötételf közösség mégnagyobb csalódások sorozatát élte át. Idő közben Letitia megbetegedett, halálos betegség ütötte fel a fejét szervezetében. Hirtelen, furcsamód. Talán köze volt valakinek hozzá? Az öreg Arthur egy tanácsot javasolt a közösségnek, ahol egy éjszakai tűz mellett megbeszélhetik az addig történteket kitisztult, a hold által előre és csakis előre néző tekintettel. A tanácson megjelent Duna, a betegségét nyögő Letitia, a bölcs Arthur és a közösség összes tagja, egytől egyik, hiszen nagyon megrázott mindenkit az egy hónapja történt eset. Még az aljas Amelia is odadugta képét.
- Amelia Nighttorn. Először a te szemszögedet szeretném meghallgatni. - szólt Arthur, és a nő mintha már várná az ítéletet felpattant a fűről és az Arthurral szembeni székre ült, ami a tűz másik oldalán foglalt helyet. A többi sötételf egy nagy, szabályos körben foglalt helyet körülöttük. Letitia köpött egyet maga elé és undorodva figyelte az idős sötételf nő következő lépését.
- Arthur! Hold követői, elftársaim. Bevallom, hibát követtem el. De a Hold fénye is minden elfet bevilágít. Megbocsátásra tanít minket. Bevallom, a hatalmas nyomás alatt nem tudtam mit tenni, én...- kezdte, de Letitia félbeszakította fanatikus kiáltásával.
- SZÉGYENTELEN! Egy holdpapnő növendéket, a lányomat szeplőtelenítették meg egy hónapja, ez ÉGBEKIÁLTÓ bűn! Ráadásul a te kezed is benne volt, vén boszorka!  - visított Letitia csakúgy fröcskölve a nyálát maga elé - Itt helyben meg kéne fujtsalak, és mindenki, BELEÉRTVE A VILÁG ÖSSZES ISTENÉT, tudná,hogy bár gyilkosság, nem BŰN volt! NÉZZ A LÁNYOMRA - ugrott fel a kimerült Letitia. Szemei alatt sötét karikák, szája cserepesre száradva,de harcolt. Az igazságtalanság ellen. Belekapott az idős nő hajába - NÉZZ A LÁNYOMRA TE SZAJHA!
- LETITIA! - hallatta mély, öblös hangját Arthur - Az erőszak erőszakot szül, nem a te tiszted megítélni Ameliát. A közösségnek kell ítélnie sorsáról. Ne zavard meg amit elkezdett.
Letitia összezavarodva, megtörten ült le. Tudta, hogy édesapja miféle ember, és hogy a Hold tanításait követte világ életében, de hogy a saját családjánál is fontosabb. Amelia remegve ült vissza a helyére, ahonnan az imént rángatták fel.
Két évvel később Duna már nagyapjával lakott, mert édesanyja elhalálozott. Arthur hatalmas felfedezéseket tett Nebelwald területén,de azt mondta, várnia kell népének, hogy újra ott egyesülhessenek, Amelia büntetése pedig az lett, hogy a későbbi egyesülésből és a közösségből kizárták, mondván ha már szövetséget kötött az emberekkel, élvezze az ő társaságukat. Pár hónapon belül ő is meghalt, éhezés vitte el. Nem volt meglepő, hiszen öreg korára már az elf társaság tartotta őt el. Duna ez idő alatt semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy él egyáltalán. Arthur könyveket vitt neki amikből tanulhatott, de senkihez nem szólt, enni is alig evett, és nem mozdult ki sehova, csak éjjelente osont ki néha, persze minden előzmény nélkül. Ilyenkor vágásokkal a kezén tért vissza. Az emberekkel időközben Arthur diplomatikusan elintézte az adó kérdését, úgy látta jónak jobb a békesség, ezért az incidens nem kapott további figyelmet, akármennyire is zavarta őt titkon.
Duna életében a következő fordulópont 19 évesen érkezett el, amikor nagyapja ágyhoz kötött beteg lett. Anyjára emlékeztette a helyzete. Egy éjjel benyitott a fájdalmában virrasztó öreghez.
- Nagyapó- suttogta. Az öreg elf boldogságra gyúlt.
- Drágám, te beszélsz! - ám öröme tiszavirágéletű volt. Abban a pillanatban unokája egy tőrt rántott ki háta mögül és a nyakához szegezte, majd kezével befogta a száját.
- Azt hitted tán elfelejtettem, öreg? Már nem a beszédet, hanem amit tettél. A vén Amelianak megbocsájtottál a családodon felül.. meg kellett volna halnia. Cserébe az én drága jó gyönyörű édesanyám halt meg. És most te halsz meg. Ha nem akarsz szenvedni, azonnal mond el mire jöttél rá Nebelwald-dal kapcsolatban. Ha ordítani mersz elvágom a torkod!
- Soha nem mondom el, mert még nem állsz rá készen. És a népünk sem.
- Blabla, vén idióta! Fogalmad sincs mennyi tudást halmoztam fel az évek során. Fogalmad sincs hány tekercset loptam el és tanultam tiltott elf verseket, krónikákat! Tudod... úgy hiszem, ha a Holdra jutok anyám ott fog várni, és apám is, akit már születésem előtt elragadott a háború.. Mindig is érdekelt hogy néz ki.
Arthur szeme könnybelábadt kétségbeesettségében.
- Drágám.. Te össze vagy zavarodva.. Beleőrültél a fájdalomba. A Holdra sosem fogsz eljutni; De van kiú....
Ezt a mondatot az öreg már nem tudta befejezni. Duna elvágta a torkát. Még aznap kirángatta a holttestet az éj leple alatt az ágyból, be a kandallóba, és elégette. Ezután bezárta a szoba ajtót, és az ezt követő napokban azt mondta a többi elfnek,- akik persze örültek, hogy újra "van nyelve"- hogy a nagyapó senkit sem akar látni, csak őt, hiszen végre beszél drága unokája, van mit bepótolni. Napok múltával aztán sikerült elégetnie az egész testet, és egy hamis levélben arról értesítette a közösséget nagyapja pecsétje ellopása után, hogy elutazik Nebelwaldba egy régi ember barátja segítségével hogy ott tölthesse utolsó napjait, hiszen érzi , hogy közeleg a vég. Utódjául persze Dunát jelölte ki, hogy békésen terelgesse a kis közösséget. Természetesen Dunának más tervei vannak...

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Duna Amaris on Vas. Nov. 11, 2018 10:55 am

Üdvözlet!

Nagyon jó kis ET lett, látszik, hogy utánanéztél dolgoknak. Kifejezetten jól adtad a sötét hangulatot, a története alapján persze megvan az oka Dunának, hogy miért cselekszik úgy, ahogy. Az elején a perspektíva is tetszetős volt, ahogy mások párbeszédéből derül ki a lány jelleme.  A formázást is nagyon jól használtad (végre valaki használja a sorkizárást, hogy ne legyen tiszta cakkos az írás jobb széle \o/).
Az előtörténetedet így

ELFOGADOM

Egy apró dolog van még viszont, ugye a Tünde erdő és Nebelwald már nem létezik itt, az elfek nagy része is átvonult ebből a világból. Jó lenne, ha valahogy kifejtenéd majd bővebben, hogy Duna miért maradt itt. Ezt megteheted pl élményekben, amik saját, külön írások a kari múltjából/jelenéből: http://questforazrael.hungarianforum.net/f64-elmenyek

Nézzük hát, mivel is kezded pályafutásod:

Felszerelés:
Használható fegyverek: Tőr, Kard, Bot, Lándzsa

Személyes passzív:
Név:
Clairvoyant / Látnok
Leírás: Duna örökölte nagyapja jóstehetségét, így maga is képes küldetésenként egyszer a jövőbe látni és egy feltett kérdésére választ kapni. Ehhez egypár perces rituálé szükséges, amely ideje alatt nyugalomra és zavartalanságra van szüksége.

Név: Moondust / Holdpor

Szint: 1.
Ár: A Holdpapok kezdéskor megkapják ingyen, 1000 váltó
Leírás: A holdpap ellenfelét egy finom, fehér porfelhőbe burkolja, ami rontja a látást, irritálja az érzékszerveket és égető érzést kelt. Sötét tündékre hatástalan. Öt percig tart.

Sok sikert, mehetsz adatlapot csinálni és játszani!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.