[Aréna] Skri'sha

A száraz fű ropogása törte meg az egyetlen csendet az erdő sötétjében. Már jó ideje nem esett ezen a környéken, mely nyomán a fű kezdett kissé kihalni és a fák levelei is le-ledobálták a leveleik egy részét. Bár nyakunkon az ősz, ez kissé korai még, de hát ilyen ez a természet. Nem számolhat rá az ember, hisz ott fog keresztbe tenni az embernek, ahol csak tud. A környék szántói és velük együtt a veteményesek nagy eséllyel kissé megszenvedik majd ezt az időjárást. Az éjszaka hűs szele átborzongatta testemet, és jólesően felfrissítette a nappali szundiból elgémberedett belsőmet. Bár nappal is mozoghatnék, mint egy szokványos ember, mostanság egyre inkább az éjszakák ölelését keresem, hisz ez az az időszak, mikor végre ismét bűntelenül az lehetek ami és újult erővel járhatom át az éjszakákat. A tiszta, fekete égre emelve a szememet a csillogó csillagokra töméntelen armadája fogad, melyek, mint szétszórt drágakövek ölelték körbe a holdat. Az ilyen tiszta eges időkben tudom csak megérteni mit is csodálnak a sötételfek a Holdon. A maga pompájában egy szemet gyönyörködtető jelenség, a Nappal ellentétben, mi gyilkos sugaraival bombázza a hozzám hasonlókat, melyre ráadásul egy halandó ember sem emelheti a tekintetét, míg a Hold gyönyörét bárki fia élvezheti fajtól, nemtől vagy kortól függetlenül. Ez a féle gyönyör szinte felizzítja belsőmet, mely során érzem, hogy a torkom kiszárad és gyomrom vérre szomjazik. Az ajkaimat megnyalva gonosz vigyorra húzom számat. Az ilyen látványhoz hű vacsorát kéne találnom, ki kielégíti az efféle élvezeteket, hisz nincs is szebb látvány ilyen felhőtlen gyönyörű éjszakán, mint a spriccelő artériából kiszökő tűzvörös vér.

// ellenfelet a mesélőmre bízok //

Az éjszakák mindig is kegyetlenek voltak, de amióta három egész napra eltűnt az égről a Hold, a világ teljesen megváltozott. Falakon kívül már-már őrültség lenni, s minden gyermek tudja, hogy most már nem csak a szülői ijesztgetése az, hogy rohanjanak haza, ha megy lefele a nap.

A vidéket minden éjjel borzalmas lények lepik el, amik se nem válogatnak, se nem ismernek kegyelmet. A környék elhagyott falui jól mutathatják, hogy mennyire is veszélyes döntés volt az erdőben elszunnyadni, de immáron késő ezen szomorkodni. Ahogy nyújtózkodsz, s éledezik a benned rejlő bestia, a távolból csörtetés fültanúja lehetsz. Ezt menten mély, hörgő-recsegő ordítás követ, amihez hasonlót még sosem hallottál. A recsegése egészen olyan, mintha csak egy kereplő lenne, de közben helyenként úgy hat, mintha egy másik, magasabb sípolás is követné. Nem kell igazán sokat gondolkozz, hogy rájöjj: bajban vagy... Viszont van még egy kis időd felkészülni.

// Nem túlzottan bölcs döntés éjszaka az erdőben lenne mostanság, a világ átment egy kis átalakuláson //