Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Ada&Johannes] Kyrie eleison!
by Tertullius Today at 1:27 am

» Viccesnek szánt dolgok
by Bianca Brunner Yesterday at 8:58 pm

» Wilhelmina von Nachtraben
by Wilhelmina von Nachtraben Yesterday at 8:42 pm

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Gloria Yesterday at 7:29 pm

» Kereskedősor
by Gloria Yesterday at 6:16 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 4:40 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Gwendolyn Yesterday at 4:18 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 1:12 pm

» Magánjáték - Szürkületi szeánsz
by Gerard D. Lawrenz Pént. Dec. 14, 2018 11:12 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

Astonien Michelberger - Helyzetjáték

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Astonien Michelberger - Helyzetjáték on Kedd Jan. 26, 2016 2:37 pm

Astonien Michelberger

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Lássuk, mire megyek egy tolvaj pappal...

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Astonien Michelberger - Helyzetjáték on Csüt. Jan. 28, 2016 6:59 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Rajtakaptak munka közben, ám szerencsére az alibid nem lepleződött le. Azonban az igazságszolgáltatás gyors volt és tiszta - két ujjal kevesebb az egyik kezeden. Nem halálos az eset, de a trauma ott motoszkál benned. Mit teszel? Próbálkozol-e újra egyáltalán?

//Szintén, fiktív helyzet, nem kell féltened az ujjaidat//

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

3 Re: Astonien Michelberger - Helyzetjáték on Vas. Ápr. 03, 2016 9:53 pm

Astonien Michelberger

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
//Laza több, mint két hónap kihagyás, wat//

-Meg ne lássunk itt még egyszer, te rohadt tolvaj!

Azóta is visszhangoznak bennem a szavak. Emlékeket idéznek fel.
Emlékeket, még azelőttről, hogy találkoztam a Mesterrel.

Gyere csak ide, te kis fattyú, majd én megtanítom neked a tisztességet!

Ha még egyszer meglátlak, szíjat hasítok a hátadból!

Még a saját apád se fog rád ismerni, ha ismeri egyáltalán az a szajha, aki megellett!


Szavak emlékét.
Ütések emlékét.
Fájdalom emlékét.
Újra belehasít a kín levágott ujjaim helyébe - felnyögök, véresre harapom a szám, és tehetetlenül görnyedek össze az ágyamon.

Hosszú, nagyon hosszú idő múlva valamennyire össze tudom szedni a gondolataim.
Megmenekültem, de milyen áron? Az az egyetlen szerencsém, hogy sötét éjszaka volt, amin nem sokat segített a kialudni készülő fáklyafény, így nem tudták különösebben megjegyezni az arcom. Talán pont ezért vágták le jobb kezem középső- és gyűrűsujját, hogy ennek ellenére is felismerjenek? Meglehet.
Merengésem lüktető fájdalom teszi zavarossá, s ehhez csatlakozik a fejem is. Nagyszerű, nincs még elég bajom... de mindezek ellenére nem a szenvedés zavar. Még csak nem is az, hogy elvesztettem két ujjam, s emiatt nehéz dolgom lesz, ha bármit is csinálni akarok anélkül, hogy gyanúba ne keverném magam.
Lebuktam. Kudarcot vallottam, és ráadásul nem is azért, mert olyan képzett embereket loptam volna meg... én hibáztam, én terveztem meg rosszul a menekülést, és én haboztam egy pillanattal többet, mint amennyit megengedhettem volna magamnak. Egyedül magamnak köszönhetem, hogy ebbe a helyzetbe jutottam.
Képes vagyok még egyáltalán lopni? A késztetést ugyanúgy érzem rá, most is vágyom a kockázatra, a veszélyre, de ehhez most egy új érzés társul. Nem az izgalom, amit a tolvajképzésem elején éreztem - persze, ott is aggódtam, lebukom-e, de ott feltétel nélkül bíztam a Mesterben. Nem volt bennem kétely, habozás nélkül belevetettem magam bármibe, ha ő mondta. Most viszont...
...félek.
Magamra vagyok utalva, és most megingott a hitem a képességeimben. Mit tegyek? Az, hogy mit szeretnék, egyértelmű: folytatni ott, ahol abbahagytam, mintha semmi nem történt volna. De... mi lesz, ha ez megismétlődik? Ha a következő csapat, amely elkap, korántsem lesz ilyen könyörületes?
A tolvajok bélyegét viselem - megcsonkítottak. Nemcsak az ujjam; a lelkemből, a céljaimból vágtak ki egy darabot. És ez a seb mindig fájni fog.
Mihez kezdjek most? Keressem meg a Mestert? Képes lennék rá. Ismerem már annyira, s beszéltünk már meg annyi jelet, hogy rátaláljak... valószínűleg egyedül vagyok ezzel. De valóban lenne értelme? Fussak hozzá, mint a megfenyített kutya a gazdájához? Mutassam meg neki a sebem, viseljem el a számonkérő szavakat, és folytassam, ahol abbahagytam.
Nem. Ezt ő sem akarná... és nincs is rá szükség. Még csak azt sem tudom, hogy hol van, mégis szinte hallom a szavait.
Küzdj tovább, Astonien.
Astonien. Astonien Michelberger. Még ő adta ezt a nevet, teljesen elszakítva tőlem az addigi múltam - vagy inkább megvédve tőle.
Ne habozz feladni, ha az a nagyobb célod szolgálatában történik - de folytatni sem a harcot, ha arra van szükség.
Üres bölcsességeknek tűntek eddig, most azonban végre megértettem, mit kell tennem.
Itt az ideje saját magamra hagyatkozni a döntések terén. Nem várhatom állandóan az útmutatását, nem hihetem, hogy képes dönteni helyettem... mert nem ismer hozzá eléggé.
Más vagyok, mint eddig. Már van saját célom. Olyan, amire jogosan illik a 'nagyobb' jelző. Olyan, amiért érdemes bármeddig elmenni.
Hogy mit tegyek? De hisz ez egyértelmű.

Szinte megfeledkezem a fájdalmaimról, úgy pattanok fel. Félredobom a takarót, amit eddig magamra húztam, s görcsösen szorítottam, hátha könnyít a szenvedésen - valahol a földön landol, de nem foglalkozom vele. Energikus léptekkel megyek a szekrényhez, feltépem, és kidobálom belőle a ruháim.
Itt kell lennie valahol.
Mire megtalálom a fekete bőrkesztyűket, a fél ruhakészletem a padlón hever. Rájuk se hederítek, az ágyra dobom a szerzeményem, és felmarkolom az asztalról a tiszta, fehér gyolcsot, amit az ujjam bekötésére használtam - nem sokkal a lebukás után vettem egy tünde gyógyítótól, miután szép pénzt fizettem neki, hogy ellásson, és tartsa a száját. Nem volt erőm lopni, kedvem (és bátorságom) pedig végképp nem.
Még.
Leülök az ágyra, és megvetően nézek a vastag kötésre, amit még az elftől kaptam. Leveszem, felszisszenve a hirtelen fájdalomtól, és kevésbé szakszerű, de vékony pólyát tekerek rá... majd csíkokat tépek a puha anyagból, és a kesztyű jobb felének két ujjába tömöm őket. Lassan haladok, hisz alig tudom használni a sérült kezem, de nem érdekel. Izzadok a fájdalomtól, a hirtelen megerőltetéstől, de folytatom.
Tolvaj vagyok, és ezt nem adom fel, kerüljön bármibe is.
Tovább fogok küzdeni.
Felhúzom a bőrkesztyűt jobbomra, és nyomkodom kicsit a kitömött ujjakat, míg megfelelőnek találom őket. Pár pillanat erejéig a bal párjára nézek, aztán megfogom, és bevágom a sarokba. Nincs szükségem rá. Forgatom egy ideig magam előtt a csonkolt kezem; vizsgálom, ellenőrzöm, hogy tényleg ugyanolyan-e, mint az eredeti.
Egész szép utánzatot alkottam... bár úgyis fogom még tökéletesíteni.
Felpattanok, s nem törődöm a fájdalommal. Úgyis késő este van, tökéletes az idő. Magamra öltöm a szokott felszerelést: reverenda, buzogány, Biblia, s minderre a jótékonyan leplező fekete köpeny. Miután gyorsan ellenőrzöm, van-e a közelben valaki, az utcára lépek, és az arcom elé húzom a csuklyát.
Kivételesen fogalmam sincs, hová megyek, de nem is érdekel. Úgyis eljutok valahová, ahol bemelegíthetek, gyakorolhatom a lopást az új kezemmel is, és sikert arathatok.
Mert sikert fogok alkotni.
Astonien Michelberger, a pap álcája töretlen marad, és ugyanúgy folytatom ténykedésem. De azok, akik ezt elkövették velem... még meglakolnak érte.
Senki nem állhat az utamba.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Astonien Michelberger - Helyzetjáték on Csüt. Ápr. 14, 2016 7:06 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Egy különleges ereklye érkezik a városba, és milyen tolvaj lennél, ha nem próbálnád ellopni. Az egyedüli gond a következő: Annyira védett, hogy egészen biztosan elkapnak és ki is végeznek a megkísérléséért is. Ha esetleg mégis megpróbálnád, ez sajnos így is lesz. Elkapnak és kivégeznek, ahogy a tolvajokat szokás, dísztelenül egy koszos utcában.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

5 Re: Astonien Michelberger - Helyzetjáték on Pént. Ápr. 15, 2016 2:26 pm

Astonien Michelberger

avatar
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap
Rohanok.
Lélekszakadva rohanok, és hogy merre, azt talán magam sem tudom. Nem is érdekel. Hallom, hogy követnek, egyre közelebb érnek hozzám... le kell hagynom őket.
Kell.
Különben halott vagyok.

De hiába.
Nem az őröktől félek, azokat még talán ki tudnám cselezni; három vadászkutya van a nyomomban, és messze gyorsabbak, mint én. Nem törődöm a tüdőmbe hasító fájdalommal, és még gyorsabb tempót veszek fel, de nincs sok esélyem.
Márpedig meg fogok menekülni. Nem tudom, hogy, de túlélem.
-Állj csak meg, te mocskos tolvaj! - harsan fel az üvöltés mögöttem.
Mocskos tolvaj.
Valóban az vagyok.
Kiérek a sikátorból, és bekanyarodom egy másikba. El attól az épülettől, minél messzebb... ez az egy gondolat jár a fejemben, de ezt is elnyomja a légszomj. Meg akarok állni. Nem akarok tovább futni... de nem tehetek mást.
A kutyák már majdnem utolértek. Nem nézek hátra, nem vesztegetem az időm ilyesmivel - a fejem mellett centikre elsuhanó nyílvesszővel sem törődöm (úgy látszik, az emberek se maradtak le túlzottan), csak rohanok az életemért.
Most először átkozom a lopás gondolatát. Soha nem volt ilyen. Akkor sem, mikor gyerekként félholtra vertek, akkor sem, mikor Norven rajtakapott, és kis híján semmivé lett az álcám... most mégis arra vágyom, bár soha ne hallottam volna arról az ékszerről, bár soha ne fordult volna meg a fejemben, hogy megszerzem. Ha tudtam volna uralkodni a szenvedélyemen, most nem lennék itt.
Ha nem engedtem volna a Mesternek, és nem lettem volna tolvaj, most talán nyugodt életem lenne.
És ez a gondolat megrémít.
Közelről hallom őket... nagyon közelről... túl közelről. Meg kellene fordulnom? Esélytelen... ha le is teríteném őket, valószínűleg rögtön élő tűpárna válna belőlem.
Hirtelen fájdalom hasít a jobb lábszáramba: az egyik kutya belém mélyesztette a fogait, és a reccsenésből ítélve még csontot is tört a harapásával. Meglepően hideg fejjel gondolom át a helyzetet, és gondolkodom a lehetőségeimen.
Egy pillanatig. Utána elsöprő kín önti el a tudatom, és semmire nem tudok gondolni, csak arra, hogy nem.
Hogy elég.
Elég volt. Nem akarom ezt érezni. Nem.
Szinte ösztönből kapom magam elé a kezem, és így nem arccal érek földet; lehorzsolom mindkét karom, és folyni kezd belőlük a vér, de ez már semmiség.
Fáj.
-Végre megvagy, te féreg! - hallom elmosódva az előbbi hangot, és valamennyire látom, hogy üldözőim utolérnek. A kutyák nem ejtenek rajtam több sebet, a leterítés elég volt nekik... most szinte vidáman csaholva fogadják gazdáikat.
Jutalmat érdemelnek, hisz elkaptak engem. Szép munka, bár nem volt nehéz dolguk - amilyen jól őrizték az ékszert, most már látom, hogy sehogy nem tudtam volna ellopni... de mégsem ez zavar.
Sejtettem, hogy túl nagy falat lesz, mégis megpróbáltam. Vállaltam a kockázatot. Kudarcot vallottam, és nem a tolvajlásban; nem tudtam rendesen felmérni a helyzetet. Magamnak köszönhetem, hogy a földön fekszem, a jobb lábszáram szétroncsolva, mellettem három kutyával és két nevető őrrel.
Rajtam nevetnek. Engem nevetnek ki. Engem, a mocskos tolvajt, aki már csak egy újabb sikertelen próbálkozásként fog megmaradni emlékezetükben... ha meg fog egyáltalán.
Nem tudom, mi fog történni.
Félek.

-Azt hitted, könnyelműek vagyunk, mi? - zendül kissé távolabbról egy mély, idősebb basszus. - Mielőtt büszke lennél magadra, elárulom, hogy esélyed se volt. Nálad sokkal ügyesebb csúszómászókat is a Pokolra küldtünk már.
Nem mozdulok, még a lábamhoz se kapok, pedig az talán elviselhetőbbé tenné a kínt. Szétharapott ajkamból újabb vércsík csordul ki, kezeim ökölbe szorulnak a szenvedéstől, a tehetetlenségtől.
Elkaptak.
A magasabb hangú elindul felém. Erre már összegörnyedek, de túl későn: lendületből a gyomromba tipor.
Fáj.
Nem kapok levegőt.
-Na, hogy ízlik, te szerencsétlen? - a nevetéstől megfájdul a fejem... minden egyes lüktetés még elviselhetetlenebbé teszi a sebeim. - Most mondanám, hogy legközelebb kétszer is meggondolod, kit lopj meg, de hazudnék...
Belemarkol a hajamba, és hátrafeszíti a fejem. Közelről látom az undorító vigyort a képén.
-...soha többé nem fogsz meggondolni semmit.
Élettelen jégdarabbá változik a szívem a szavak hallatán.
Hát mégis?
Ennyire tehetetlen lennék?
Különös tisztasággal látom, ahogy mellém lépnek, és kétoldalról felráncigálnak. Most először üvöltök fel, mikor megszokásból ránehezedem a jobb lábamra... az őrök pedig gúnyosan nevetnek rajtam.
Valahogy megállok a segítségükkel egy lábon, mire a mély hangú kigáncsol, és mintha csak egy jelre csinálnák (bár valószínűleg tényleg így van), egyszerre engednek el.
Ismét ösztönből állok a törött jobbomra.
Ordítva, tehetetlenül zuhanok a földre, tekintetem a szenvedés könnyei homályosítják el. A röhögésük hangosabbá válik, és az egyikük (már azt sem tudom, melyik) újra hasbarúg.
-Azt hitted, könnyű halálod lesz, tolvaj? A nyaklánc ellopása túl súlyos bűn ahhoz, hogy ennyivel megúszd, erre nem gondoltál? - nem felelek, nem vagyok képes rá. Reszketni kezdek a fájdalomtól... úgy ráz a hideg, mintha lázas lennék. Szánalmas látványt nyújthat a földön fekvő, fekete köpenyes alak, szétzúzott lábbal, szétharapott szájjal és kétségbeesett arccal, de kínzóim persze nem hatom meg, helyette újra felrángatnak. Pont, mint az előbb: az idősebb a jobb oldalon, a fiatalabb a balon.
Vigyázok arra, hogy ne használjam a sérült lábam.
Az egyikük belerúg a sebembe. Erővel. Kegyetlenül.
Ismét összecsuklanék, ha nem tartanának meg; tehetetlenül lógok a fogásukban, talán az egyik vállam is meghúzódott a súlytól. Ezúttal nem jön ki hang a torkomon, berekedtem, csupán egy néma üvöltéssel próbálom feledtetni a fájdalmam, sikertelenül.
Nem akarom ezt.
Szabadulni akarok.
Élni akarok.
Élni, bármi is történjék.

-Nem kellene most már megölnünk? - hangzik a basszus, mire ujjaim megfeszülnek a félelemtől, akaratlanul belemélyesztve körmeim a vállukba. Rögtön meg is lesz a következménye: a magas hangú ökle az arcomba csapódik, és újabb vércsík csordul le államon.
-Nem... - préselem ki magamból ezt az egy szót, mire meglepve figyelnek. - NEM! - kiáltom, összeszedve minden erőm, és megpróbálok kiszabadulni. Vergődöm, még bele is rúgok az egyikbe... de... de hiába.
Ez a büntetésem, amiért gúnyt űztem Isten erejéből? Hogy most nem tudom segítségül hívni a képességeit?
-Nocsak, te beszélni is tudsz? - néz rám érdeklődve a fiatalabb. - Nem igazán szeretem, ha ellenkeznek. Fogd le a fejét!
Még erősebben hasít belém a félelem.
-Harald...
-Most mi van? Úgyis megöljük, nem?
Egy sóhajtást hallok jobb oldalról, majd beletépnek a hajamba. Annyira hátrafeszül a fejem, hogy ha tudnék, köhögnék, de most képtelen vagyok rá... csak rángatózom, próbálok küzdeni...
...és rettegek.
Mi lesz most? Miért? Miért nem tudok semmit csinálni?
Fém súrlódását hallom, majd a bal oldali szabad kezében egy tőrt pillantok meg.
Nem.
Ahogy csak tudom, összeszorítom a szám. Nem. Bármi is történjék, nem...
És ekkor a hasamba döfi a pengét.
Egy pillanat alatt foszlik szét minden elhatározásom. Öklendezek, és próbálok kiáltani, de csak egy nyikkanásra futja az erőmből. Azonnal elenged a másik kezével is - az idősebb van olyan erős, hogy egy karjával megtartson -, és a nyelvemhez kap.
Aztán csak egy villanást látok.
Egyszerre érzem a hideg fém ízét és a fájdalmat. Most már nem törődöm az erőmmel, ahogy azzal sem, hogy alig van a tüdőmben levegő... artikulálatlan sikoly tör elő belőlem, s vér fröccsen a földre.
Sok vér.
A magasabb hangú nevetve a földre dobja a húsdarabot, és elém tartja a tőrt.
-Na, miért nem szólsz vissza, tolvaj? - élvezi ezt. Örömet okoz neki, hogy egy magatehetetlen embert kínoz. - Most miért nem próbálsz szabadulni?
Valóban nem küzdök. Képtelen vagyok rá. Furcsa, kellemes zsibbadást érzek, és mintha távolabbról hallanám a gúnyos szavakat, tekintetem pedig egyre homályosabb.
-Most már öljük meg, aztán menjünk jelentést tenni...
Öljenek...
...hát így halok meg?
A magas hangú mond valamit, de nem értem.
Vége? Nem tudok szabadulni? Nem tehetek semmit?
Tompán érzem, hogy újra hátrarántják a hajam. Hát tényleg...
...tehetetlen vagyok. A szenvedés könnyei csordulnak ki szemeimből, és már nem is foglalkozom azzal, mit beszélnek egymás közt.
Nem akarom érteni.
Saját magamnak köszönhetem mindezt.
Minden eddiginél élesebb fájdalom hasít a torkomba, egy pillanatig kristálytisztává téve a világot. Hallom a gúnyos nevetést, látom a saját véremmel befestett tőrt, és minden kínt érzek a testemben.
Egy pillanatig...
...utána újra tompává válik minden...
...minden...

Nem fáj, ahogy a földre zuhanok.
Valamennyire még hallom a távolodó hangokat, de már nem teszek semmit.
Nem kapok levegőt... tényleg ezzel zárul minden. Szinte akaratlanul gondolom át az életem: minden találkozásra, minden tolvajlásra emlékszem.
Mindegyikre.
És egyiket se bánom.
Dicstelen tolvaj voltam, dicstelenül is halok meg. Ez illik hozzám. Megérdemlem, hogy még egy imát se mondjanak felettem. Vajon kapok egy névtelen helyet, ahol elhantolnak? Nem hiszem.
Itt nyugszik Astonien Michelberger, a mocskos tolvaj, aki túl gyenge volt. Valamiért elmosolyodom erre a gondolatra.
Nem, semmit nem sajnálok...
...csak egyvalamit.

...az égiek vigyázzanak rád... én képtelen vagyok rá...

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Astonien Michelberger - Helyzetjáték on Szer. Ápr. 20, 2016 10:10 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Mi volt az a végén? Mi? MII? (jk, gyönyörű lezárás volt, meg úgy az egész írás kifejezetten tetszett; lásd, mennyire generous god vagyok, kapsz is érte egy jutalmat)

Név: Doppelgänger
Leírás: Egy sálszerű anyag rúnákkal telehímezve, amely egy percnyi időre képes egy egyszerű illúziót létrehozni. Viselője az időtartama alatt árnyéknak tetszik, szinte hozzásimul a falhoz vagy egyébb felülethez (ha elég közel áll hozzá) és csupán körvonalai látszódnak (feltéve ha nem fedi el valami egyéb árnyék). Az illúzió megtörik, ha az idő lejár vagy a viselője megmozdul, valamint óránként csak egyszer használható.

A következő: Habár ez elkerülhetetlen, de hozzuk kicsit előrébb. Astieból püspök lesz. Hogyan oldja meg ezután a "hobbiját?"


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.