Lidércfények tánca (Nyitva mindenki számára szabadon ki és be lehet lépni.)

A mocsárvidéken kissé elkeverdve, de veszve nem vertem tábort, mikor az utolsó segítségnek kinéző fénycsóva is lidércfénynek bizonyult. Egy a mocsárban kicsit magasabban fekvő kitülemkedésen telepedtem meg, míg rám nem hajnalodik és haladhatok majd tovább, a napfény biztos iránymutatásában.
Körbenézve, a táj maga eléggé festői a maga módján. A sötét erdő vizes lápja a békák, tücskök, és egyéb mocsári állatok hangjában fürdött, így én egy fa törzsének nekidölve, egy fénygömböt idézve, neki is látok a könyvem olvasásának.

//Hát akkor ha már a lehetőség adott, betoppanok én is//

A fagyott mocsár sokkal barátságosabb, mint az, mely fel van engedve. Régi történet ez már, melynek hála Gerard megtanulta, ne merészkedjen esős idő után a láp közelébe. Undok egy házigazda volt a Mocsárvidék. De hát mit is tudhatott erről a démon, évekkel ezelőtt járt itt utoljára. Azon gondolkodott, vajon azóta feltöltötte-e a mocsarat az itt elesettek húsa és vére. Olybá tűnt hogy nem. Volt benne még bőven spiritusz, s a fények a sűrű gőzök és köd között ádáz villanásokkal pásztázták zsákmányaikat.
Egy dolgot megtanult a démon, mikor utoljára itt járt: a mocsárgázok közelében óvatos gyújtson csak fáklyát az ember, mert könnyen megperzselheti magát vele az ember. Így aztán maradt a hunyorgás. De talán jobb is volt így. A vámpírok a mai napig előszeretettel fosztogatják az utakat ezen a vidéken, mondván a területükön halad át, hát megvámolják azt. Nem akart Gerard ezek közé tartozni.
Hirtelen egy nagyobb fényre lett figyelmes. Nem rovar volt, vagy holmi délibáb. A távolból látta, tábortűz az, más nem lehetett, gondolta magában Gerard. Akkor talán találkozik valakivel, akitől tud útbaigazítást kérni.
Ám mégis lidércfény volt. Ahogy közelebb ért, már látta, ahogy nem élesedik ki, ugyaolyan halvány maradt. Gerard idegesen vette elő az iránytűjét. Maradt a hagyományos módszer, át a lápon. Ekkor vette észre, hogy nincs egyedül. Két másik illető, egy vámpír, s egy...egy meglepően ismerős alak ugrottak vele együtt ugyanarra a halvány fényre. Theo Wagner, a mágus, akit évek óta nem látott váltott éppen szót egy titokzatos vámpírral, ki kezében vaskos pörölyt tartott. Gerard halvány, gúnyos vigyort ejtett meg. Theo Wagnerből kiindulta talán éppen most készül vele összeverekedni. Harsánya üdvözölte hát őket.
- Szép napot uraim! Minő meglepetés, látom nem én voltam az egyetlen, akit tündérként csalogattak el a lidércfények. - élt egy hasonlattal. Annak idején egy tündérrel járt hasonló módon. Valaki emiatt le is írta egy feljegyzésébe, hogy a lidércfények bizony tündérek mágiái.