Magánjáték:A kirándulás - Yena és Tyr

Kora reggel ébred, de látja, hogy Yena még édesen alszik. Óvatosan kikel az ágyból, megmosakodik, aztán csendben távozik. Mindent előkészít az útra, így mikor visszaér, akkor már csak indulni kell. Ám a nő még az álomvilágban van. Felmerül benne a kérdés, hogy lehet tegnap teljesen lefárasztotta. Tíz perc után nem csinál mást, mint odaül mellé az ágyra, aztán egy kellemes csókkal ébreszti a másikat. Remélhetőleg erre nem támadólag fog fellépni a másik. Kezével lágyan megsimogatja az oldalát.
- Ébresztő, mert hasadra süt a nap! – szól határozottan szeretőjének. Ha erre sikerül kiverni az álmok birodalmából, akkor nincs más hátra, mint a közeli székre leülni, hogy végignézhesse a másik ébredezését. Utána következik az öltözködés és egyéb apróságok. Kitünteti a figyelmével, míg teljesen el nem készül. Odasétál hozzá, hogy a következőket mondja neki.
- Indulás kirándulni. – minden cuccot magához ragad, hogy ne maradjon itt semmi, aztán a nővel egyetemben lesietnek a lépcsőn, egészen a fogadó elé, ahol két szép paripa vár arra, hogy elinduljanak. Nincsenek túlpakolva, ezért tudnak haladni. A várost elhagyva először északra mennek, aztán észak keletre, végül a végén kelet irányba. Nem szól egy árva szót sem Yenához, csak mikor megérkeznek arra a helyre. Nyolc órás utazás után jó megmozgatni a lábakat és egyéb testrészeket.
- Itt vagyunk, erről a helyről beszéltem neked. – hallatja a hangját vidáman, miközben kezével mutatja a gyönyörű tájat. Minden egyes szó igaz a környezetre, amit korábban állított.
- Megyek és felállítom az alvó helyünket. – vállalja el ezt a feladatot, aztán nagy moha gyűjtésbe kezd a környéken. Néha ránéz Yenára, hogy megvan-e még? Ügyes férfi, s tizenöt perc alatt elkészül a mohaágyas fekhelyük. Ezután egy picit lepihen pihenni.
- Két nap veled, minek nagyon örülök.

Hajnalban felébredtem arra, hogy csukódik az ajtó. Nem nagyon tudtam mire vélni, bár igazából be sem ugrott hirtelen gondolataim közé, hogy megbeszéltük a kirándulást. Félálomban még, abban a hitben éltem, hogy szolgálatba megy a korai órán, így azzal a lendülettel vissza is aludtam. Persze, csak miután átfordultam a másik oldalra és elkezdtem kiélvezni végre, hogy enyém az egész ágy.
Aztán mégis a hangjára ébredek.
~Ja, hogy tényleg! Kirándulás...~
Arcom a párnába fúrom, mert szívesen húznám még a lóbőrt kicsit -bár sosem voltam hétalvó-, de hajthatatlan. Nincs menekvésem. Így gyorsan össze is szedem magam -már amennyire képes vagyok sietni-, egyetlen szövetnadrágom húzom magamra, s hozzá a zöld tunikát kapom fel. Nem tudom, mennyire lesz hideg az éjjel, de jelenleg nincs nálam köpenyem, így kénytelen leszek kibírni, még ha fagyna is esetleg. Hajam copfba fonom, felhúzom még a csizmámat is, magamhoz veszem a délután ledobott ostort, és a tegnap este megmaradt egyik üveg bort... aztán ennyivel készen is vagyok.
Hosszú a lovas út, s ahogy közben felébredek, még hálás is vagyok érte, hogy korán indultunk. A verőfényes napsütésben biztosan nem lenne kényelmes még ennyire sem a túra, hiába csak ücsörögnöm kell. De persze, a cél külleme még azért is kárpótolna, ha a saját levemben kellett volna főnöm egész végig.
Széles vigyorral ugrok le a lóról és csörtetek a tóig, magam mögött hagyva Tyrt. Körülrohangálom a kis vizet, megszagolgatom a virágokat, némelyik különlegesebbet tenyerembe véve csodálgatom is egy darabig. A közben felzavart madarakat, apróbb állatokat is szintén annyira megnézem, amennyire csak tudom a sietős távozásuk közben.
Mire észreveszem magam, Tyr már fekszik is a kis mohaágyon. Megállok mellette, szemöldököm felvonva pislogok rá.
-Igen-igen... Szintén... De hol a sátor? -megrökönyödésem pár pillanat csenddel fejezem ki aztán, mielőtt magyarázatba kezdenék.
-Úgy értem, szívesen bámulom a csillagokat, de... Azért a kényelem, meg... ilyesmi... -a fejemben sokkal kevésbé hangzott esetlennek ez a pár mondat. Így, ahogy visszahallom saját hangomon, egyszerűen elborzaszt, milyen butaságnak tűnik.

Mikor a pihenését a nő ellenőrzi, akkor ránéz a földről. A kérdés hallatán csak nagyot mosolyog, aztán megmutatja a turpisságot, hogy ennek a sátornak a teteje könnyen felállítható, így nem fognak bőrig ázni. Ha megvan ez, akkor megmutatja és elmagyarázza neki, hogy milyen jó ágyat készített maguknak gallyakból és mohákból, így nem aludnak a hideg csupasz földön. Az oktatás végeztével megáll előtte, hogy ő tegyen fel pár kérdést.
- Milyen a tó vize? Mit láttál eddig? – hangzik el tőle első körben. Tekintete elkalandozik egy picit, mikor a következő állításhoz jut el.
- Nagyon beleillesz a zöld tunikáddal a környezetbe. – jelenti ki mosolyogva, s egyben felszabadultan. Sóhajt egyet, majd a kellemes napsugaraknak hála ő úgy dönt, hogy megszabadul a felsőtestét takaró ruhadaraboktól. Félmeztelenül jobban érzi magát, amit egy halvány szelíd somolygás jelez.
- Jó időnk van, s remélem holnap szintén napos lesz. Ide ritkán fúj be a szél, inkább szellő fúj. Minden olyan nyugodt. – magyarázza, hogy mennyire hatása alatt van most ennek a páratlan környezetnek. A beszéde közben odalibben könnyedén szeretőjéhez, majd lop egy csókot az ajkáról. Ha Yena úgy véli, hogy valami nyálas szöveg következik, akkor tévednie kell.
- Én megéheztem a nyolc óra lovaglás után, így javaslom, hogy együtt valamit. Aztán csinálhatnánk valamit közösen. Például abban a tóban vannak halak – meséli a partnerének, hogy egyik részről milyen lehetőség kínálkozik.
- Süthetünk valamit, vagy esetleg gombát gyűjthetünk, miközben elmagyarázom neked, hogy mi ehető és mit nem szabad leszedned. – magyarázza a nőnek, miközben kezével belesimít az oldalába.
- De nyitott vagyok más közös tevékenységre is, ha van valami kívánságod.

Kedves, ahogy megmutatja, hogy mégis sátorról van szó. Talán egy normális nő már csak emiatt a mosoly és mozdulat kettős miatt is beleesne. De én nem tudok. Megfordult a fejemben az este, hogy vajon miért nem. Elvégre ha valaki, hát ő még nekem is közel tökéletes lehetne. Mégsem érzek iránta többet, mint eddig bárki iránt. Aztán persze, szokásomhoz híven hagytam is a fenébe ezt a gondolatsort.
Most csak megnyugszik arcom a felismerés miatt. Aztán válaszolok.
-Láttam sok szépet. Például azt ott. -mutatok a magas, szikár növésű növényre odébb, melynek sok lila virága van.
-Olyanok, mint valami fordított liliomok, harang alakúak. Az lesz a harangvirág, ugye? -kérdem némi kétellyel azért.
-Annak a színe nagyon tetszik. És olyan kis csinos is. -tessék hát, szép apránként csak megtudjuk mindketten, hogy mi az, ami nekem tetszik. Ő az elmondás alapján, én meg aszerint, hogy végre elkezdem ezt figyelni is.
-A vizet viszont nem néztem. Éhes sem vagyok még. Inkább menjünk, mutass meg mindent, amit csak tudsz. -kérem gyermeki lelkesedéssel. Előző kelletlen fáradtság-érzetem semmivé foszlott a sok szépséget látva, amit ez a hely eddig mutatott, s az arra való kíváncsiság, hogy mi mindent rejtegethet még.
Aztán félreteszem a gyermeteg oldalam -ami eddigi rövidke életem következménye-, s végül érvelni is kezdek.
-Majd sütünk valami gumót, termést, gombát, vagy halat... Azt úgyis össze kell szedni előbb. -kézen fogom, s egyelőre nem törődve azzal, hogy újra gyakorolná "szerelmünk" egy másik kellemes oldalát, meghúzom a susnyás felé. Igaz, nem feltétlenül lenne jó, ha én vezetek, hiszen erre még nem jártam, és amennyire a növényeket bámulnám és simogatnám, annyira nem figyelném az utat valószínűleg. Csúnya eltévedés lehetne annak a vége, de ezt gondolom, úgyis megelőzi majd ő.
~Elvégre azért van, hogy megvédjen.~

Egy nagyobb csend áll be kettejük között, aminek okát nem tudja, azonban nem szándékozik megtudni. Íriszeivel figyeli szeretője minden lépését, mikor az végre válaszol neki.
- Igen, itt sok szép dolog van, amit érdemes megnézni. – ejti ki a szavakat, miközben arra a növényre tekint, amit Yena mutat neki.
- Szóval hallottál már valahol ezekről a virágokról. – mosolyogja meg a partnerét, miközben tovább hallgatja. Kifejezetten tetszik neki, hogy végre a téma neki kedvez. Rögtön megjegyzi magában, hogy a csábdémonnak mi a kedvence. Később még jól jöhet. A társaságában éled egyfajta gyermeki lelkesedés, aminek nem mond ellen. Bólint, majd Tyr kigondolja magában, hogy milyen körtúrára vigye szeretőjét. Öt perces gondolkozás után jön rá a megfelelő útvonalra. A tünde tudja, hogy lemond az étkezéséről, azonban ki nem hagyná a sétát a másikkal.
- Mehetünk – szól, azonban már húzzák egy írányba. Először pánikol, aztán férfiasan átveszi a másiktól az írányítást. Elkezd mesélni, hogy mi minden található a környéken, s mikor a talajon találnak valami érdekeset, akkor átvált arra. Most látszik csak, hogy tanult tünde társaságában van, aki sokat tanult a környezetéről. Igazi túlélő férfi, a többit, meg úgyis tudja. Tíz perc múlva megáll, mert meglát egy ehető gombát. Elmondja a nevét, meg a többi érdekességet róla, aztán indulhatnak tovább.
- Szólj, ha túl sokat mesélek, mert akkor rövidebbre fogom. – szól, majd ezt követően nyom egy puszit a bájos orcára egyet.
- Mit szólnál ahhoz, ha lefekvés előtt mártóznánk egyet a tóban? – s most kifejezetten nem abból a célzatból, hogy ott huncutkodjanak. Kifejezetten azért, mert a hideg, vagy kellemes vízhőmérséklet jót tesz a szervezetnek.

-Igen, sokat olvastam. Igaz, olvasni nem ugyanaz, mint látni vagy megszagolni őket. Még a képek festése sem mindig adja vissza, hogy milyen is a növény valójában.
Tovább haladásunk közben sok új információra teszek szert megint, de olyannyira, hogy közben néha-néha azt hiszem, hogy a fejem lassan megtelik, akár egy csésze, ami már eleve is szinte csurig volt.
-Nem mesélsz túl sokat. Vagyis, de. De nem baj. Viszont... Megtennéd, hogy holnap is végigjössz velem ugyanezen a vonalon? Kíváncsi lennék, mennyit sikerül észben tartani addigra abból, amit most elmondtál. -szedek három darabot markomba ebből a gombából, aminél kilyukadtunk. Oda nyújtom neki is ezeket, de egyet én is megkóstolok, először csak nagyon picit harapva belőle.
~Már emlékszem. Nem szeretem a gombát.~
A kis darabot azért lenyelem, de a többit undorodva nyújtogatom felé. Ha már úgyis éhes volt, egyen csak ebből a borzalomból.
-Tudod, mire gondoltam még? Mi lenne, ha te kezdenél el tanítani az alkímiáról? Vagy legalábbis ezekről a növényekről itt, meg a többiről is, ami itt nincs esetleg. Úgyis az az alapja és... Veled talán könnyebben megtanulnám, mint a könyvekből, rajzokról. -mivel eddig is igen lelkesen és részletesen mesélt szinte mindenről, ami mellett csak elhaladtunk, vagy amit átléptünk, úgy gondolom, tetszene neki az ötlet. De ez mindjárt kiderül úgyis.
Közelebb húzódom hozzá, s ha már úgyis kaptam az előbb egy puszit, hozzá bújok kicsit, de nem ölelem át - kezeim mellkasán pihentetem meg, így lesek fel rá.
-Ha segítesz, és úgy érzem, eleget tanultam mára, este megfürdök veled. Még a hajad is megmosom vagy befonom, ha szeretnéd. -hízelgek még egy kicsit, ha már úgyis a praktikákra volt kíváncsi.

- Bevallom, én könyvekből tanultam meg ezeket a növényeket. Utána pedig, mikor elkezdtem vándorolni, akkor hasznát tudtam venni annak a tudásnak, hiszen itt vagyok. – meséli el a szeretőjének, hogy ő sem magától találta ki ezeket, sem pedig másoktól hallotta. Szereti a könyveket olvasni, mikor van ideje, mert sok tudásra tesz szert, amit végül egy-egy helyzetben kihasználhat. Amennyire lelkes olyannyira ragad rá a lelkes beszélés, hogy megoszthatja Yenával a tanult dolgait és a tapasztalatait. Hihetetlen érzés keríti hatalmába, ami teljesen elragadja magával egy teljesen új helyzetbe.
- Hm, akkor kevesebbet fogok mondani. Megteszem természetesen, ha ez a kívánságod. – mondja felé, miközben felkelti a férfi kíváncsiságát, hogy a nő mennyit fog tudni mindabból, amit jelenleg átad neki. Tekintete követi a történéseket, főleg mikor a csábdémon nyersen akarja megenni a gombát. Egy mosoly jelenik meg az arcán, ami addig tart, míg át nem nyújtja a gombát. Ha annyira kegyetlen férfi lenne, akkor azt mondaná, hogy ha belekezdett, akkor egye meg. Ezzel ellentétben nem szól semmit, inkább elkönyveli magában, hogy Yena utálja a kalapos növényeket. Egyenesen felnevet, mikor a másik olyan dologba ringatja bele magát, mint az alkímia tanítása.
- Nekem fogalmam sincs, hogy mi az a alkímia. A növényekről tudok mesélni, hogy leginkább hol fordulnak elő, s mire ügyelj a szedésük folyamatánál. Teljesen ki kell ábrándítsalak édes, hogy én a keveréshez és a többihez nem értek. Harcos vagyok, aki próbálja kiegészíteni magát valami hasznossal. Ez csupán növény ismeret, semmi több. De ha ezt szeretnéd, akkor természetesen megkapod. Azokat mindenképpen, amiket én ismerek és gyakran használok. A többit neked kell megtanulni. Esetleg még segíthetek felkeresni őket. – áll meg a beszéddel, mert feltűnik szeretője nem mindennapi mozdulatai. Ez teljesen új, s ettől elcsábul.
- Ezt a mozdulatot én is megtehetem nőknél? – érdeklődik tőle, miközben lágyan átkarolja őt, ügyelve arra, hogy a gombáig szét ne menjenek.
- Segítek, s megengedem, hogy kimosd a hajam – suttogja ajkaira, mint ha csak azt akarná, hogy ez a közös titkuk maradjon.
- Menjünk tovább, s hamarosan visszafordulunk. – ezzel elengedi, majd tovább halad, miközben beszél hozzá.

-Nem-nem. -megingatom a fejem vigyorogva.
-Ha nem akarsz pár kiadós pofont, meg hogy a füledbe visítsanak, akkor senkivel nem teszel ilyet, csak velem. Még a cédákkal sem. Ők tudnak a legvérmesebbek lenni, hiszen a pénzük múlik rajta. Szóval vagy a pofikád épsége bánná a karmaik nyomát, vagy alaposan elkérnék az árát egy ilyennek. -ha nem lenne igaz is ebből minden szó, akkor is ezt mondanám. Elvégre ezzel, és az ehhez hasonló intelmekkel biztosíthatom be magam, hogy ne tévedjen más ölé... Akarom mondani, karjaiba.
-A kevergetés és főzőcskézés miatt meg ne aggódj. Arra keresek majd mást. De tudnom kellene a növények nevét, mire jók, meg hol találom őket, mielőtt elkezdeném magam taníttatni. Elvégre azt sem lehet megtanítani íjjal lőni, akinek fogalma sincsen róla, hogy mi az az íj. És nyugodtan mesélj, amennyit csak jónak látsz. Annál valószínűbb, hogy azért maradnak meg dolgok erről-arról. Ha más nem is, legalább a neveik és hogy itt láttam őket. Az már indulásnak nem rossz. -bólintok, hogy nyomatékosítsam a szavakat és biztassam a továbbiakra, aztán tovább is haladok vele, s hallgatom tovább az előadást erről-arról. Igyekszem gondolataim kordában tartani, de azért egyszer-kétszer elkalandoznak annak irányába, hogy milyen jól mutatna a hajában egy-két fonott tincs mégis.
~Lehet, hogy meglepem vele.~

Értetlen arcot vág, mikor a szeretőjétől csupán egy szó érkezik. Fogalma sincs róla, hogy helyes tett lenne vagy sem. Szerencsére megkapja rá a választ Yenától, amire feszülten figyel. Mikor a pofon szó elhangzik, akkor felhúzza szemöldökét, majd még tovább a visításnál. Mikor hallja, hogy a csábdémon azt szeretné, hogy vele tegye meg a mozdulatot, akkor rögtön hozzáfog. Két tenyerét a másik mellkasára teszi, de csak finoman. A két kéz odaér a szép domború formákhoz, ami egy picit más gondolatok felé tereli a férfit.
- Formás a mellkasod édes – jegyzi meg egy sóhaj keretében, aztán lassanként visszatér a tanító szerephez.
- Rendben, mint mondtam, hogy megkapod a növények neveit, amit ismerek. – erősíti meg újra a néhány perccel ezelőtti szövegét, hogy nincsen itt semmi gond. Idő közben ott felejti a két mancsát a puha vonulatokon mindaddig, míg el nem indulnak újra. Beszél a csábdémonhoz, s minden egyes részletet közöl vele, amit sikerült megtapasztalnia és bevált neki. Leginkább sebekkel kapcsolatos, pár alvással kapcsolatos, s egy pedig a kifejezetten a sebekre lehet pakolni. Hamarosan a segítségével visszaérnek a táborukhoz, ahol egyszerűen tovább tevékenykedik. Arra törekszik, hogy minél inkább pompásan érezzék magukat.
- Yena, gyere feküdj ide rám és beszélgessünk még a növényekről. Egy párat még nem mondtam el neked. – hangzik tőle, miközben a kisebb sátrukban fekszik. Kíváncsi arra, hogy a nő mennyire merész ez ügyben? Tényleg megteszi, vagy csupán mellé fekszik?

Teljesen megfelelnek a sebekre való, illetve altatószerként használható növények nevei. A semminél már ezek is többek. Eddig úgyis csak azokat ismertem, amikkel magam is kapcsolatba kerültem. A gyöngyvirágra különösen, meg persze azokra, amikkel a hajam színét változtathattam vagy az ajkaimra, szemem köré hordhattam fel, hogy rózsás vagy épp kékes árnyalatokat érjek el velük.
Ezeket a növényeket természetesen jobban megnézem, mint bármelyik másikat. Igaz, némelyikük egészen közönséges gyomnak tűnik, de elhiszem Tyrnek, hogy csodálatos képességekkel bírnak ezek is, elvégre miért is akarna átvágni? Ő nem az a fajta. Az én vagyok.
Dolgunk végeztével visszatérünk kis táborunkhoz, ahol le akar pihenni. Én még nem érzem magam fáradtnak, csak a fejem az kissé a sok új hallottól. De ledőlök mellé így is, persze. Főleg ha kéri.
-Mesélj hát. Vagy esetleg kérdezhetek is? -felkönyökölve támasztom meg fejem, s ismét az ujjaim közé veszem egyik hajtincsét, ezúttal összefogva az egyik sajátommal. Még csak most esik le, mennyire egymás ellentétei vagyunk még ebben is.

Telik-múlik az idő, miközben mesél a csábdémonnak azokról a növényekről, amit ő ismer. Mikor sikeresen elfogynak a szavak, akkor beáll köztük a csend, míg haza nem érkeznek a táborba. Ott ledől a tünde, ám Yena követi a példáját. Mikor újra megszólal a szeretője, akkor ránéz. Fogalma sincs arról, hogy miről kérdezne még? Minden tudását átadta neki a mai nap folyamán. Érzi, közben a nő elkezdi babrálni a haját, de nem szól rá. Meghagyja ezt a játékot a bájos partnerének. Közelebb húzódik hozzá, majd féloldalasan feküdve, a szabad kezével nyúl oda az arcához.
- Kérdezz inkább. – végighúzza az ujját a nő arcélén, aztán vissza huncut módon lesiklik az a kéz annak karján, hogy végül a derekánál találjon nyugalomra. Egészen közel merészkedik a csábdémonhoz, de nem tesz többet ennél. Élvezi a partnere közelségét, illatát és a csodálatos lényét. Nem szerelem mozgatja őt, mint oly sokszor, inkább az v kezdőbetűs szó.
- Én mindent elmondtam a mai nap során, aminek birtokában voltam. Holnap megismétlem természetesen, ahogy ígértem. – hallatszik a férfitől meghitt hangszínben. Gondol egyet, aztán magára vonja a nő testét, ha nincs ellene kifogása. Egy csókkal hallgattatja el. Átkarolja, majd pusztán kijelenti.
- Te most a foglyom vagy, s innen nem lehet szabadulni olyan könnyen. – mosolyodik el, de nem gondol túlságosan pikáns helyzetre. Megelégszik ő egy hosszú varázslatos ajakcsatával.
- Holnapi nap, mit szeretnél még csinálni?

Kérdezhetek, így meg is teszem.
-Mérgező növényeket is tudnál nekem mondani, mutatni? -kistányér méretű, reménykedő szemeket meregetek rá, a pislogásnál gyakrabban verdesve seprűszempilláimmal. Hátha esetleg valóban tud legalább egyet-kettőt, és lesz olyan kedves, hogy meg is osztja velem. Nem érdekel, ha kérdéseket tesz fel azzal kapcsolatban, hogy minek nekem azok. Kellenek, mert kellenek és pont. Titkolni nem fogom, hogy ez talán még jobban is érdekelne, mint a gyógyító hatásúak.
Magára húz és nem ellenkezem, bár azt kétlem, hogy fogoly lennék. Épp ő az, ráadásul önszántából. Pech.
Kapok csókot is, az ellen sem tiltakozom, mert hiába szeretném már nagyon tudni, hogy a mérgekkel kapcsolatban is segítségemre lehet-e, azért ez is kellemes dolog még mindig.
-Tanulni akarok még a mérgekről is. És nem tudom. Taníthatnál tényleg egy kicsit a kardoddal mondjuk. Vagy várj, mikor akarunk majd hazafelé indulni egyáltalán?

- Mérgező növényeket minek mutassak, vagy mondjak? Elég csupán elmondanom azt, ami gyógyít és hasznos, úgy a többi mérgező növénynek számít. – válaszol vissza, sőt az arcán látni, hogy egészen ellenére van az e fajta tudás. Nem jár a fejében gyilkos gondolat a nappali órákban, ráadásul nincs senki a környezetében, akit megmérgezne. Harcosok íratlan törvényei munkálkodnak benne, amihez hozzátartozik, hogy aljas módszerekhez ne nyúljon. Ismeretéből hiányzik az emberek ellen felállított csapdák, vagy titokban keverjük bele az ételébe vagy italába egy pici mérget. A benne pihenő katona becsületét sértené meg vele, de eddig szerencsére sosem kellett erre az útra lépnie bizonyos hatások miatt. Mivel jól érzi magát ott a helyén, ezért nehéz átformálni benne.
- Yena, ne is próbálj rávenni engem arra, hogy a mérgekről meséljek. – szól rá picit, mint ha rajtakapna egy kezdő tolvaj kisfiút lopáson. Tekintete a beszéd szövege alatt szigorú, ellenmondást nem tűrő. Egy idő után a kemény férfias vonások megenyhülnek. Keze lassan halad a nő gerincén, hogy végül megállapodjon odalenn a hátsóján. Gyengén megnyomja, aztán egy sóhaj kíséretében búcsút mond neki.
- Ha le szeretnél fáradni nap végére, akkor tanítalak a kétkezes kard használatára. De én mit kapok cserébe? Alig kaptam ötletet tőled, hogy miként csavarhatom még el lényedet. Éhezek, mint egy koldus egy csipetnyi kenyérért. Többet szeretnék tudni, mint ahogy te belőlem.
Gondol egyet, s a másik fölé kerekedik, hogy a szeretőjére fentről nézze. Jobb kezével megtámaszkodik, míg a baljával végigcirógatja a társasága jobb oldalát.
- Másnap indulnánk haza, mikor felkel a nap. – ejti ki a szavakat, miközben eltávolodik a csábdémontól. A sátrukon kívül áll, hogy íriszeinek világát meglegeltesse a környezetén. Hosszúra nyúlik a csend, mint valami ragacsos anyag lenne, ami nehezen szakad el. Mikor Yenához fordul, akkor a következő bejelentéssel él.
- Én megyek fürdeni. – azzal pár könnyed mozdulattal megválik a felsőbb rétegektől, aztán az alsóval. Egyáltalán nincs zavarban szeretője előtt. A fonott haját kibogozza, s hagyja, hogy olykor belekapjon a szél. Távozik a tóhoz, ahová nyugodt módon besétál. A hideg víztől felfrissül, egyben gondolatainak forró mivoltja lehűl. Olyan mint mikor egy forró csók után kap valaki egy irdatlan erejű pofont.

Felidegesít. Arcomra fagy az eddigi kedves kifejezés. Pusztán mert valami megint nem úgy van, ahogy én akarom. Ráadásul éppen ő mond nekem ellent.
~Azért makacsságból és akaratosságból kiváló, azt el kell ismerd.~
Valahogy nem nyugtat meg túlzottan ez a gondolat sem. De hát legyen. Veszek egy mély levegőt, majd ugyanolyan hidegen kezdek el beszélni, mint tegnap a szobánkban, mikor a kard kereséséről beszéltem le - amit mellesleg nem is akartam. Illetve, nem ilyen formában, ahogy most állnak a dolgok.
-Azért egy alkimista munkájához hozzátartoznak ezek is. Ha ebből akarok majd megélni... Márpedig miért ne akarnék ebből, ha még segítségem is van az elkezdéséhez... Akkor nem mondhatok majd nemet annak sem, aki esetleg mérget akar. Legyen szó akár egy hashajtóról, vagy valami olyanról, ami miatt nehezen áll el a vérzés. És ne mondd nekem, hogy ami nem gyógyít, az mérgez. Mindketten tudjuk, hogy nem így van. A rózsa vagy épp a pitypang sem teszi egyiket sem. -miközben megválik ruháitól, én is aképp teszek, s szép lassan merészkedem be mellé a vízbe. Először csak lábujjaim, majd egész lábfejem húzgálom el a vízben, s fokozatosan merülök el benne. Közben természetesen be sem áll a szám.
-De jó, legyen, ahogy gondolod. Akkor tanulok mástól, vagy könyvből. Vagy egyszerűen kísérletezek, másokon. Kutyán, macskán, az őzeken... Utcagyerekeken, vagy más nincsteleneken, akik úgysem hiányoznának senkinek. Pár váltóért, egy cipóvégért vagy egy korsó serért úgyis megtesznek szinte bármit. Miért épp valami bogyót vagy pépet ne kóstolnának meg? Ahhoz még dolgozni sem kell... -megrántom a vállam, s odébb úszok tőle, majd szembe fordulok vele, továbbra is evickélve.
-Tőlem a legtöbbet akkor tanulsz Tyr, ha figyelsz. Remekül forgatom a szavakat. Ezt nem lehet körülírni, elmagyarázni. Ehhez csak gondolkodni kell, figyelni a másikat és magadat. De ha kell egy kis segítség, most zsaroltalak meg egy egészen kicsit. -hangom erre a mondatra valamivel játékosabbá válik, s még mutatom is jobbommal azt az egész kicsit: mutató-, és hüvelykujjam épp annyira csippentem össze, hogy egy borsószem férhetne közé, ha lenne a közelben. Még hunyorgok is mellé, hogy érezze azt az enyhe cinizmust is, ami körülöttem leng: valóban csak kicsit zsaroltam meg még ahhoz képest, hogy mennyire tudnám vagy tenném szívem szerint.
Aztán elmosolyodom, picivel közelebb úszok hozzá megint.
-De legyen ez is kedved szerint. Mondok még valamit a nőkről. Szeretik, ha a tenyerükön hordozzák őket. Szeretik, ha a másik fél figyelmes. Ha megteszi, amire kérik, amire szükségük van... És nem szeretik azt a szót, hogy "nem". Ezért igen könnyen meg tudnak haragudni, és akkor aztán próbálhatod kiengesztelni őket, még többet kell adnod, mint amennyit eredetileg kértek... -megvonom a vállam. Hangom ismét tényközlő, akárcsak arcom. Mintha valóban csak oktatója lennék most, nem a társa.
-Vagy a másik lehetőség. Amelyikünk a másik féltől túl gyakran kapja meg ezt az utálatos szót, a tagadást, meg a korlátokat... Nos... Előfordulhat, hogy keres magának mást. Olyan valakit, aki többet enged vagy többet tesz meg. -pedzem meg ennek is a lehetőségét, hadd érezze csak, hogy ott lóg a levegőben, milyen könnyen elveszíthetne akár engem is.
-Egy nővel szemben tehát engedékenynek is kell lenni, nem csak lovagnak. Minden kapcsolat ezzel jár egyébként. Néha olyasmit is megtenni, ami az elveink, elképzeléseink, vagy akaratunk ellen van.
És újabb mosolyt követően jön végül a kegyelemdöfés:
-Például... Eddig én is szinte kizárólag a pénz miatt feküdtem le valakivel.

- Lehet, hogy hozzátartozik, de én sem ismerem túlságosan mélyre menően a növényeket, mert az alkimisták dolga. – emeli meg a hangerején, miközben a szeme parázslik amiatt, amit a csábdémon közöl vele. Egyszerűen olyannak tűnik ebben a pillanatban a másik, mint egy tudást szomjazó nő, aki nem tudja hol a határ. A mai folyamán sokat mesélt neki, viszont ő alig kap valami morzsát a nőkkel kapcsolatban. A gyanú felmerül benne, hogy a partnere nem tisztességes. A következő szavak hallatán, amit Yenától hall, egyszerűen bántják a lényét.
- Azt nem engedhetem, hogy másokon kísérletezz! Akár a szeretőm vagy sem. Ha bárkinek egy haja szála meggörbül Hellenburgban, akkor téged foglak elővenni érte. Te beszélsz arról, hogy nem büntethetlek meg? – keményen cseng a hangja, amiben ott tombol a benne rejlő indulat. Kifejezetten mérges Yenára, főleg mikor nemtörődöm módra  megrándítja a vállát. Tyr arcán nem kedves érzelmek tükröződnek, amit esze ágában sincs a másik előtt titkolni. A társasága felfedi végül az ereje egyik felét, ami nem mást, mint a szavak ereje. Egy darabig gondolkozik, ám cseppet sem tud lenyugodni a férfi szív, főleg mikor azt fejtegeti neki, hogy a nők nem szeretik az elutasítást.
- Valóban? Közben a nő nem tesz egyebet a másikért. Hol van itt a rendes kapcsolat a két fél között? Magyarán a férfi csupán egy engedelmes háziállat. – vágja neki a szavakat, mint ha szék lenne, vagy más nehezebb tárgy. Eljut arra a pontra, mikor az a bizonyos pohár színültig megtelik itallal, és nem kell sok ahhoz, hogy kifusson. Társaságát egyre inkább más szemmel figyeli, miközben ott lapul benne a harag.
- Korlátokat? Tagadást? Mindennek van határa – dobja vissza ezt a kört, azonban rövid időn belül rájön, hogy választás elé állították.
- Szóval csupán azért, mert a mérgekről nem akarok semmit sem mondani, akkor itt hagysz? Ha igen, akkor mehetsz oda, ahol el tudod hitetni a másikkal ezekkel a dolgokat, hogy jó dolog.
Hüvös szavai vannak, mint ha maga lenne a fagyos tél. A kegyelemdöfésnél, minden kedve elpárolog, hogy a nő társaságát élvezze.
- Magyarán neked is csak a pénzem kell! Hát jó, ha visszaértünk Hellenburgba, akkor kifizetem neked az együtt töltött időket – ejti ki ezeket a szavakat, miközben feldúlt lelkiállapotban kimegy a vízből egészen pontosan a sátorig. Ott előszed egy pokrócot, aztán a tűz mellé ül megszáradni. Tekintete néha odanéz a csábdémonra, akit szívesen feltűzne a kardjának hegyére ebben a pillanatban.

-Cc-cc-cc. -csettegek nyelvemmel, rosszallóan megingatva a fejem, s úgy, ahogy vagyok, körbefordulok egyszer a vízben, kezeimmel és lábammal evezgetve.
-Kicsit félreértettél. Kísérletezgetni kell. A mai könyvekben leírtakat szerinted honnét tudják? Kipróbáltak ezt-azt. Kecskéken csak nem próbálgathatom ki. Azok amúgy is lezabálnak minden gazt, nekik eleve kevesebb minden árt meg. A patkányoknak szintén... A kutya meg még egy darab kenyértől is képes kimúlni... -szavaim olyan közömbösek, amilyenek csak lehetnek. Nem érdekelne, hány életbe kerül, hogy jobb legyek, ahogy eddig sem izgatott.
-De meggyőztél, bár azt hadd mondjam meg, hogy tegnap tettél egy ígéretet nekem, hogy megvédsz. Aki megvéd, az nem támad meg. Ez ilyen egyszerű. De ahogy mondtam, legyen. Nem Hellenburg népéből fogok válogatni, ha ilyesmire kerülne a sor. Sőt, tudni sem fogsz róla, hogy mit próbálok ki. Vagy hogy egyáltalán kipróbálok bármit is. -részemről ezzel lezártam a témát. Ez az én oldalam, az én dolgom. Ugyanúgy, ahogy az övé, hogy kiket és hogyan választ szét egy kocsmai verekedésnél például.
Ismét fordulok egyet a tengelyem körül a vízben, s Tyr helyett inkább azt figyelem, hogyan úsznak a fekete tincsek a felszínen.
-Visszatérve a nőkre és a kapcsolatokra. Itt sem a lényeget szűrted le. A nő odaadja magát. A nő szép, hogy a társa büszke lehessen rá. A nő szép, hogy más nőket és más férfiakat iriggyé tegyen. A nő gondoskodik a férfiról, ha beteg. És a nő még gyermeket is szül és nevel, ha a férfi úgy akarja. Némelyik nő pedig... -pillanatnyi hatásszünet, ekkor végre ismét rá pillantok. Súlyos, jelentős pillantás ez.
-...még öl is a párjáért. -igazából érte megtenném. Ezt jól sejti, ha erre gondol.
-Nincsenek határok, csak azok, amiket magad elé állítasz. Ott van például az a kard. Azzal szemben engem állítottál korlátnak. Előtte meg a pénzt, meg hogy nem is tudod, merre keresd. De Tyr, ha valamit akarsz, igazán, akkor nincsen határ, ami ne lenne megdönthető vagy átléphető. Nyolc évesen, árvaként, mocskosan, kilátszó bordákkal és piszkafa vékony karokkal én is azt hittem, hogy az éhség egy súlyos határ. De itt vagyok, méghozzá igen jó formában. Ezt kár lenne tagadni. -mosolyt villantok felé. Tudom, hogy tudja, hogy ilyen nőt nem fog találni minden tó mellett, őrjáratozáskor.
-Abban is tévedsz, hogy elhagylak. Mondtam, hogy nem fogsz könnyen szabadulni tőlem. Az, hogy nem tartasz kiselőadást a mérgekről, csak parányi morzsa ahhoz képest, amit ellenem tehetnél úgy, hogy megorroljak érte annyira, hogy rögtön más ajtaján kopogtassak. - kimászok a vízből, közelebb jövök, ezúttal ténylegesen közel hozzá, úgy karnyújtásnyira, ahol le is telepszem mellé.
-És az utolsó dolog, amiben tévedtél az előző mindössze öt perc leforgása alatt, az az, hogy a pénzed kell csak. Egyrészt, esküdni mernék, hogy nekem több van, mint neked. Másrészt, ha a pénzed kellene, már rég nem Hellenburgban lennék, te pedig valami árokban hevernél több sebből vérezve. -végigsimítok orcáján egész az álláig kedvesen, közben szelíden mosolygok. Bár kemény szavak ezek, de igazak.
Ujjaim megállapodnak állán, szinte összecsippentve azt, hogy magam felé fordítsam az arcát.
-Nekem nem kell engedelmes kiskutya. Viszont kell ez a vad oroszlán, aki most vagy. EZ a Tyrwel. Kérlek, bocsásd meg az oktatási módszereim. És fogadd gratulációmat ahhoz, hogy sikeresen megtanultad az első néhány leckét, amikből kiválóan is vizsgáztál. Kezdesz önző lenni, makacs vagy, és hagyod, hogy irányítsanak az indulataid, a haragod. -ismét elmosolyodom, s egy gyors csókot is nyomok az ajkára. Épp csak annyira rövidkét, hogy ideje és alkalma se legyen tiltakozni, ellökdösni magától.
Picit megint visszább húzódom tőle.
-Egyre jobban tetszik, amit belőled látok. Gyorsan tanulsz... EZ a Tyrwel fogja sokra vinni. És én akarom magam mellé. Együtt jobban megy majd. Mi a véleményed? -utolsó kérdésem, mert ha úgy döntene, hogy csak azért is haragszik és nem kér belőlem többet, akkor szedem is a holmim és nem kérem számon már azt sem, amit holnapra ígért. Abban az esetben tényleg keresek mást, aki jóval inkább birka, mint ő. Igaz, abból nehezebb is lesz embernek valót faragni, de... Egy próbát talán megér.

Fogalma sincs róla, hogy valójában most mit csinál egyáltalán? Figyel, sőt nagyon vizsgálni kezdi a körülményeket. Azonban nincs ideje elbújni a saját gondolatvilágában, hogy kitisztuljon a feje, mert a szeretője szavai áradatával ostromolja le. Megveti lábát, s igaz férfihoz méltóan próbálja tűrni, amíg ki nem fogynak a másikból.
- Nem értettem félre semmit, csupán nem érdekelnek az alkimisták élete. Engem az érdekel, hogy... – elakad a beszéde, mert fogalma sincs arról, hogy jelenleg mi a célja. Kutatni kezd magában, hogy mikor vesztette el a küldetését? Füle kizárja a nő többi szavát, ami állatokkal és azok sorsával kapcsolatos. Tovább lépnek a témán, mikor a partnere a tarsolyából előhúzza az ígéretet.
- Igen, megvédelek, mikor tudlak. Ne kérj tőlem lehetetlent. – szól vissza, hogy elvegye a bájos társasága jó dolgát. Joggal érezheti magát nyeregben, hiszen a férfi tudja jól, hogy mit ígért. Tisztában van vele, hogy nem tehet másképp, és ez most belül bosszantja lényét. Lezárják a témát, mire a férfiből egy sóhaj tőr fel, mint aki egy hosszú fárasztó út után hazatért. Jön a gyengéd nemről szóló szavak, amit nem tud úgy némán végighallgatni.
- Odaadtad magad? Igen, párszor a rövid ismeretségünk alatt. Eddig még komolyabb helyzetben nem mutattad meg magad. – vágja hozzá, mert a tündének fontos egy olyan összekötő esemény, amitől több bizalmat szavazhat meg társának, avagy most Yenának. Azután következő beszéd nem igazán érdekli, kivétel a párjáért öl kifejezés.
- Te minek tartasz engem? Képes lennél mást bántani azért, hogy engem megtarthass? – teszi fel a kérdését, de jól látszik az arcán a megrökönyödés. Nem tudja lazán elfogadni ezt a tényt, mert nem olyan férfi. Korlátokról kezdenek el beszélni, ami rögtön rossz pontot érint az ex-őrzőnél, ezért nem hagyja magát.
- Ha magam mellett vagy, akkor képtelen vagyok a kardra gondolni, hanem terád. Másik részről semmi kedvem elveszteni valakit megint. Ha belépsz az életembe, akkor tudhatnád, hogy gyengévé teszel. – szaladnak ki ajkain, szinte túl természetesen, egy szökőár erejével felérve. A másik páratlan alakját nem firtatja, sőt pihenésképpen végigtekint a másikon. Nyel egyet, mert partnere egyáltalán nem áll le a szövegeléssel. Neki kezd túl sok és megerőltető lenni.
- Csak óvni akarlak, hogy nehogy bajba keveredjél, de... – fájdalmas sóhaj tör fel elemi erővel. Ott hagyja, mert a feje hasogat. Nyugalomra és lelki békére vágyik, azonban Yena tapad rá, mint egy démoni pióca. Üldögél melegedve a helyén, mikor mellette leül.
- Miért gondolod azt, hogy gazdagabb lennék nálam? – adja fel a rejtvényt a társának, aki inkább elkezdi cirógatni őt. Mint egy kényes oroszlán próbál ellenállni, de az első perc után megbukik. Egy csókot kap, meg olyan szavakat, aminek se füle se farka. Mélyen befészkelik magukat a fejébe, s egy idő után ezek a dolgok működésbe lépnek. Az utolsó szavak lecsengése után végre csend áll be, így a saját elméjébe utazhat rendet csinálni. Teljes káosz a fejében, s fogalma sincs, hogy mit szólhatna szeretőjének. Vagy biztosan csak a szeretője? Mint ha nem csupán a test kapcsolná őket össze, hanem más megfoghatatlan dolgok. Szavak és érzések.
- Ne várd el, hogy szavaimért bocsánatot kérjek, vagy hibáimért, mert nem fogok. – kezdi durván, ám tekintetét csak leköti Yena pompás alakja.
- Örülten vonzódom hozzád, csak tudnám, hogy miért? Veled akarok maradni, mert te vagy az első, s nem bocsátanám meg magamnak, ha elengednélek. – hallatja hangját, aminek keserű a hangszíne, ami az ő lelkét mérgezi és húzza a mélybe.
- Nem tudom. Győzz meg arról, hogy együtt könnyebb és nem kell csalódnom. – zárja le a részéről. Dob néhány fát a tűzre, ám jól láthatóan meztelen társát nézi. Átadja neki a pokrócot, miközben ott megáll előtte.

Dühe hamar elül és helyét átveszi a kétkedés, kérdések egész halmaza. Szinte ötpercenként változik, ingadozik a hangulata, mióta vele vagyok - s főként az elmúlt két napban. Épp ezt akartam. Bizonytalanná tenni önmagában, bennem, az egész életében. Felmérgesíteni, kétkedést ébreszteni egyszerűen mindennel kapcsolatban - azon kívül, hogy engem akar. És ezt, pontosan így el is értem.
Normális emberként talán most sajnálnám, amilyen összetörtnek tűnik a kérdései alapján és úgy ránézésre is. Talán bűntudatom is lenne. De nem vagyok normális ember. Szándékosan törtem össze kicsit. Elvégre, ha egy ház rossz, azt is előbb lerombolni érdemes és újra felhúzni, hogy sokkal szebb, jobb és nagyobb legyen. A kipótolgatással nem érünk el semmit, az nem lesz olyan stabil, mintha már eleve jónak készülne.
Tyr pedig az én "házam", az én birodalmam.
Gondolkodom kicsit, hogyan foglaljam össze minden kérdésére a válaszokat, hogy ne járassam megint olyan sokat a számat, mint az előbbiekben. Kezdenek kiszáradni már az ajkaim a sok fecsegéstől. Addig ő persze, továbbra sem áll meg, tesz-vesz, például életben tartja a szép kis meleget adó tüzünket. Nem bír egyhelyben megmaradni, ez is csak azt bizonyítja, hogy egy picit összeomlott benne a világ.
Felnézek rá, ahogy előttem áll, fölém magasodva. Elveszem a pokrócot, de csak leteszem magam mellé. Nem fázom, de ha fáznék is, akkor sem akarnám előle elvenni a tökéletes kilátást azzal, hogy körbetekerem magam a durva takaróval. Kezeim megemelkednek, s végigsimítanak combjai külső felein párszor, hogy aztán megállapodjanak rajtuk. Tébolyítóan zöld szemébe bámulok.
-Nem kell a széltől is óvj, Tyr. Megtanultam óvatosnak lenni. Nem hozok bajt a fejedre, ha nem muszáj, ezt én ígérem meg. Nem kell bocsánatot kérned sem. Én is vonzódom hozzád, ezért vagyok itt. De mondtam is, ha a pénzed kellene, már bottal üthetnéd a nyomom. A piacon is nehezen fogadtam el az ajándékot, emlékezz. Egyébként is... Amit akarok, az előbb-utóbb úgyis az enyém, ezt is mondtam. Például a karperec a Gavallérban... -megrántom a vállam, megrázom a hajam kicsit, hátha úgy jobban száradna. A belőle kifolydogáló hideg víz azért elég kényelmetlenül hűti le a hátam, ahogy végigcsordul rajta.
-Bizonyítom, hogy te kellesz, amint lehet. Már ha nem elegendőek a szavaim. Vagy az, hogy az ágyam csak és kizárólag veled osztom meg, hiába válogathatnék még melléd vagy öt férfit. Egyelőre nem volt alkalmam ennél többet tenni az asztalra, de hogyan is lehetett volna? Amíg őrködtél? A piacon? ...itt? -színpadiasan körülnézek magunk körül.
-Hacsak nem akar megtámadni egy veszett mókus... Érted. De ha mondasz valamit, bármit, hogy mivel győzhetnélek meg, megteszem gondolkodás nélkül. Egyébiránt viszont az időre kell bíznod és a helyzetre ezt. Míg csak ketten vagyunk, elzárva mindentől, te is lehetetlent kérsz tőlem ezzel kapcsolatban.
~Meggyőzni arról, hogy nem akarod bántani... Hiszen épp most is azt tetted. Nagyjából három perce. Nem szégyelled magad?~
~Hát nem.~
Meghúzom a kezét, hogy ismét magam mellett tudjam. S ha végre leül, kedveskedek neki kicsit. Előkerítem az üveg bort, amit a Gavallérból elhoztunk, elé adom, majd magamra kapva a tunikát, a tarisznyámból előkerült kicsi szaru-fésűvel mögé térdelek, s nekiállok kifésülni a haját. A végénél kezdve, aprólékosan és óvatosan, mindössze egy-két centivel egyre fentebb haladva mindig tincsein, nehogy megcibáljam, ha esetleg beleakadok valami gubancba.
-Tudom, hogy sebezhetőnek érzed magad...
~Én ne tudnám?~
-De ezzel számolnia kell mindenkinek, aki társat talál. Majd elmúlik, ha összecsiszolódunk. Rengeteget kell még tanulnod ehhez, ez tény. De jó úton vagy. És az én kis oroszlánom leszel... Én meg a tiéd.

Nem tudná bántani Yenát, kivéve, ha valami gyilkos fegyvert tartana a kezében, és meg akarná ölni. Nem veszi észre, hogy mennyire jól húzza meg a nő a pórázát. Egyre inkább szelídíti meg a csábdémon a tündét, aki idővel felhagy minden makacskodással, bár ki tudja, hogy merre fog változni? Hosszú csend után megszólal a szeretője, így nem marad más, mint rá figyelni.
- Jó, csak légy óvatos. Én mindig az vagyok, s nem akarok meggondolatlanul cselekedni. Ezt tudnod kell rólam. – fejti ki a saját véleményét, miközben hallja a társától, hogy vonzódik hozzá. Ezen elmélkedik egy darabig, aztán rájön, hogy igazat állít. A többivel szintén az történik, mint az előzővel. Alaposan körüljárja a témákat, mert kezd nyugodttá válni, ami a dühének elpárolgását jelzi. Történik egy kisebb szünet Yena beszédében, aztán folytatja.
- Rendben, szeretném egyszer látni a bizonyítást. Várok türelmesen, hogy eljöjjön az a nap. – ejti ki a férfi a tőle telhető higgadtsággal, azonban az öt férfi említésére villan egyet szép írisze. Mordul egyet ez a bizonyos oroszlán, sőt ajkait nyitja adja tudtára a saját gondolatát.
- Szeretném, ha csak az enyém lennél. – birtokló él bujkál a kimondott hangzásban, ami fűszerezve van a tünde határozottságával.
- Ne számíts arra, hogy ezután hagylak kisétálni az életemből. – hangzik el, amiben nincs fenyegető él. Hallgat egy jó darabig, közben záporozik felé a kedvese minden egyes szava. Kezdenek talán megérni, s belerázódni ebbe a szerepbe mindketten. A nőnek enged, mikor húzni kezdi és leülteti őt. Nemsokára hajfésüléssel kedveskedik, amitől teljesen lenyugszik. Abba a hitbe ringatja magát Tyr, hogy tényleg érez iránta a nő valamit.
- Én az oroszlánod? Szerinted vagyok oly erős és bátor? – dönti hátra a fejét, aztán vissza.
- Ha én nem bánthatlak különben, akkor rád ugyanúgy érvényes. – ha végez a hajának simogatásával, akkor ennyit szól hátra.
- Befonnád? S ne kettő részből legyen, hanem háromból. Az a tünde férfiaknál azt jelzi, hogy foglalt. – avatja bele egy titokba, aztán várakozik. Ha elkészül a másik, akkor megfordul, hogy az ő tekintete találkozzon a kedvesével. Könnyedén odanyúl az arcához, majd onnan elvonul a kezéhez. Finoman odahúzza magához, majd a következő kérés fut ki az ajkain.
- Ülj az ölembe – sóhajt egyet, aztán visszafordul a tűz felé. Sötétedik már, de a tűz kellemes meleget áraszt. Rak pár fát, hogy ki ne aludjon, s kíváncsi, hogy a partnere megteszi-e azt, amire kérte?

~Most mondd azt neki fapofával, hogy csak az övé leszel. Mondd azt, hiszen ezt akarja hallani. Amiről nem tud, az úgysem fáj.~
-Csak a tied? -nehezen állom meg a gondolatok miatt, hogy ne vigyorogva bökjem ki a kérdést. Így viszont, hogy magamra erőltetem a komolyságot, még talán megdöbbentnek is hallatszhat a hangom. Mintha csak erre a nagy kérésre vártam volna egész eddig. Részben ez így is van, hiszen céljaim közt első helyen állt, hogy magamba bolondítsam. De, hogy lekössem magam... Az azért annyira nem.
~Majd ha elszánt, mindenre képes és mindenen átgázoló vadállat lesz, akkor talán. Esetleg. Megfontolom.~
-Rendben. De akkor te sem lehetsz másé. És leszel oroszlán még egyszer. Benned van, csak egész eddig elnyomtad. Talán a neveltetésed miatt, túl békés vagy, hiába erős és bátor. Sok ott a korlát. Kicsit át kell őket lépkedni. Először nehéz, aztán viszont megszokható. És akkor oroszlán leszel. -megkér, hogy fonjam is be a haját, így amint végzek a kifésülésével, neki is állok. Méghozzá három tincsből, ahogy kérte. Bár, a négy vagy öt tincsből valót sokkal szebbnek tartom.
-Lassan kezdek megéhezni. Hoztál valamit, vagy tudunk még fogni legalább egy nyulat vagy pár halat? -kérdem közben, de azért az ölébe ülök, háttal a tűznek, hogy hadd száradjon a hajam még kicsit.

Mikor visszakérdez párja, akkor a homlokán látszik, hogy erősen gondolkozik annak cselekedetén. Furának találja, hogy visszakérdez, sőt majdnem vigyorog.
- Csak az enyém – jegyzi meg férfias határozottságával, aminek komoly hangzása van. A tünde tekintete sem viccel ebben a helyzetben, így tán kissé akár félelmetesnek tűnhet az ex-őrző. Egy darabig méregeti a kedvest, aki szintén elmélkedik valamin. Jó lenne ilyenkor a másik fejébe látni, azonban nem rendelkezik ilyen hatalommal és sosem fog. Mikor végre megszólal, akkor az már nyugtatóan hangzik. Bólint egyet mindentudóan, hogy megértette.
- Ahogy kívánod, csakis te utánad fogok menni. Nem érdekelnek majd más nők. – hallatja a hangját, azonban fogalma sincs arról, hogy Veroniában hasonló nők léteznek, mint Yena. A beszéd többi részét csupán hallgatja, hogy bólogatva adja tudtára, hogy megértette. Hamarosan elkészül a haja, azonban a következő lépése, hogy megkérje a csábdémont, hogy üljön az ölébe. Ezzel egyetemben végre tudtára adja a nő, hogy megéhezett, s valószínűleg megszomjazott.
- Hoztam halat, kolbászt és egyéb apróságokat az útra. De ha elindulunk ketten Hellenburgból, akkor készülj fel édes, hogy nem mindig lesz bőséges ételünk, vagy italunk. – kezével elkéri a másiktól a fésűt, aztán lágy mozdulatokkal viszonozza a haj igazítást, egyben könnyíti meg a tűz dolgát. Mikor a bájos teremtés hajával elkészült, akkor egy hosszú csókot lop a női ajkakról.
- Tetszik a gyönyörű hajad, s annak kellemes esése. – bókol egyet, s ha nem ellenzi a társasága a mozdulatot, akkor fejét a két domborulat közé fúrja. Egy darabig így marad, öt perc múlva néz rá.
- Milyen ételt készítsek neked?

~Nem érdekelnek majd más nők... Azért ezzel vitatkoznék talán. Úgyis lesz. A világ legjobb nőjét is képesek egyes férfiak otthagyni valaki, vagy valami másért. De hát az sem feltétlenül az én gondom lesz. Abból jönnék ki a legjobban, hajtottam már ilyesmit is a saját malmomra. Az ő esete sem lenne más...~
A hal említése hallatán ismét alaposan összecsordul a nyál a számban. Azért elgondolkodom a kolbászon is, mindkettő jól hangzik. Nyelek is vagy három jó nagyot, mire döntök.
-Tudod, mit? -ki is mászom az öléből, a hajamra tett dicséretet el is engedve a fülem mellett.
-Legyen a hal. Az úgyis hamar megromlik, még talán épp időben vagyunk, ha jóóóó roppanósra átsütjük. Ha láttál valami fűszernek is jó növényt a környéken, irdaljuk be kicsit a halacskát és tűzdeljük meg azzal. És húzzunk a nyársra meg az irdalásba pár karika kolbászt is, hogy átvegye kicsit a jó szaftos ízét a halacskánk. A zsírjától lenne úgyis jó piros és roppanós... -a gondolatra szinte már érzem is a számban az ízkavalkádot. Úgy megéhezem, mire ezt elsorolom, hogy az sem zavarna, ha azt említené, hogy a ló combjából is vághatunk le egy darabot. Én bizony hozzácsapnám még azt is!
Máris elkezdek a környéken nyársnak való egyenesebb, erősebb gallyakat keresni. Először a földön csak, olyanokat, amik nem túl szárazak. Ha ilyet nem találok, akkor néhány fát vagy bokrot leszek kénytelen megszabadítani egy-egy vékonyabb ágától. Természetesen az ágat meg is merítem a vízben, hogy letakarítsam róla a földet, port; másrészt pedig azért, hogy lehető legtovább kibírja majd a tűz közelében anélkül, hogy lángra kapna - elvégre akkor annyi a finom vacsoránknak.
-Na, mi lesz? A pucolgatás meg ilyesmi rád vár. -sürgetem már a kutakodás közben is. S hogy valóban érezze a helyzet súlyát, még azt is hozzáteszem:
-Még egy rókát is lecsapnék, csak hogy megehessem végre. -felé mosolygok azért, hogy a kettőnk közti eddigi többnyire jó hangulat megmaradjon. De az igazság akkor is az, hogy már érzem, hogy marja a gyomrom az éhség. Pont mintha kis rakoncátlan tündérkéket nyeltem volna le egészben, akik most együttes erővel igyekeznének kijutni...

Felfigyel a másik kérdésére, egyben elszomorodik, hogy kedvese kimászik az öléből. Mindvégig a szemével figyeli a csábdémont és úgy hallgatja végig.
- Ha ilyet szeretnél enni, akkor nem bánom. Igazán rendhagyó ötlet. – ismeri el, ahogy a nő a beszámolója végére ér. Feláll a helyéről, hogy felvegyen magára némi ruhát. Mikor Yena elmegy gallyat keresni, akkor ő hozzálát a hal előkészítéséhez. Ügyesen dolgozik a tőrrel, aminek segítségével szépen kizsigereli az állatot, s megtisztítja a külsejét. Menne segíteni a másiknak, azonban az odaszól hozzá.
- Már elkészültem, s én innen látok jó gallyat a halaknak – szól hozzá, aztán ha tetszik a másiknak, ha nem, akkor odalépdel hozzá és elkapja a csuklóját. Odahúzza a megfelelő bokorhoz, amin elég szép husángok sorakoznak. Rápaskol a hátsójára, majd a füléhez hajolva belezümmögi ezeket a szavakat.
- A lovam nyergében találsz szekercét. Nyársnak való fa egyedül ez jó. A többi kesernyéssé teszi az ennivalót. – ezzel még egy paskolás következik, aztán visszasétál, hogy folytassa tevékenységét. Szép ízlésesen bevagdalja a halat, ahova majd jön a kolbász. Mindkét felét elkészíti, aztán pedig míg szeretője nem néz oda, addig ő fűszernövényt keres. Talál párat, ami egészen jó ízhatást kölcsönöz a végén az ételnek. Ha ettől a nő nem szerelmesedik belé a másik, akkor elmegy világgá. Visszatérése után saját maga pakolja bele a kolbászt és a fűszernövényeket. Ha elkészül a csábdémon, akkor pedig megmutatja miként kell átszúrni a halat, hogy az ételkölteményük nehogy sérüljön. Ellenőrzi tüzet, majd maga szerez némi faanyagot. Hamarosan a kellemes tűz felett sül át egyenletesen a halacskáik. Megmossa a kezét, hogy nehogy összezsírozza kedvese tunikáját. Csak azután bújik hozzá.
- Édes, szóval te meg akarod találni Azrael kardját? – ő hozza fel a témát, szinte a semmiből.
- Mint mondtam, hogy nekem már nincs szándékom keresni, azonban ha te szeretnéd, akkor segíthetek. Egy kicsit. – adja be saját magától a derekát ebben az ügyben. Ha azzal segítheti a nőt, akkor ám legyen. Talán tényleg megtalálják.

Segít gallyakat választani, s még meg is könnyíti a dolgom a szekercével. Igaz, utóbbi után kell kutatnom kicsit, mire megtalálom a jókora nyeregtáskában, de legalább nem kell az ágat hajlítgatni és taposni, hogy elváljon a helyéről. Leszedem gyorsan a leveleket mindkét ágról, s közben megjegyzem pontosan, hogy milyen fajta bokor is ez. Hátha később szükség lehet még erre a tudásra. Őszintén szólva, amennyire az ilyesmihez értek, elképzelésem sem volt róla, hogy nem lesz jó akármelyik bot hozzá. Áldom azért kicsit Tyr figyelmességét, hogy nem hagyta élből tönkretenni a fenségesnek ígérkező estebédet.
Mire készen vagyok, nagyjából ő is. Átölel, s kérdez, mikor már sül a finom hús, s ínycsiklandó illatokat kezd terjeszteni körülöttünk.
-Igen. Miért ne? Ahogy mondtam is, ha meg nem találjuk épp azt, találunk majd mást is biztosan. Az is megeshet, hogy a feltételezéseddel ellentétben gazdagok leszünk egy pár hónapos út végére és vehetünk akár egy egész villát is. -vennék én, hogyne vennék. Valahol olyan helyen, ami közel lehet minden nagyobb városhoz. Egy amolyan központot, ahonnét, ha gondolok egyet, átmehetek máshova egy kicsit élősködni, bajt keverni, még több pénzt és hódolót összeszedni.
-Legyen szándékod keresni. Volt is, még két nappal ezelőtt is. Ha nem akarod igazán, úgysem fog menni. -próbálkozom ismét a szavak erejével, hátha rá tudom venni valóban arra, hogy hajtsa azért ő is a dolgot, s ne csak kísérjen és megvédjen az azt-sem-tudom-merre vezető úton, hanem ő maga is érdeklődjön, nyomokat és információkat keressen. Elvégre annyival könnyebb az én dolgom is. Még akkor is, ha csak jó pénzért eladnám azt a vackot.
Elnézek a halak irányába, s ha kell, ha nem - én megforgatom őket. Tudom, hogy ettől nem fognak hamarabb sülni, de azért képtelen vagyok ellenállni a késztetésnek. Legalább teszek valamit és azzal is kicsit jobban múlik az idő, mire végre megtömhetem a gyomrom.
-Mit is mondtál? Azrael? Mesélnél róla még nekem? -most, hogy már nem is számít húrfeszegetésnek a kérdés, mert hajlik az én igazamra, bolond lennék nem kihasználni az alkalmat, hogy többet tudjak meg a csecsebecséről, mint amit eddig elmondott róla.

Bizony átöleli a nőt, hogy érezze közelségét és védelmét. Meg ha már így egymásra találtak, akkor mutatkozzanak párként.
- Rendben, ha nem találjuk a kardot, akkor tán mást igen. De a saját tapasztalatomból indulva, mint mondtam, eddig nincs semmi nyom. – sóhajt egyet, miközben a két kezét összekulcsolja a nő hasán. Figyeli, ahogy sül a hal, és miként kezdi árasztani magából a fenséges illatokat. Egy picit kikapcsolja az agyát, mert nem akar ő gondolni a fránya kardra, mikor itt van mellette egy igen szemrevaló szépség.
- Már megbocsáss, de én nem tudtam ezt másképp értelmezni, hogy felcsaphatnánk kincskeresőnek. –vázolja fel a helyzetet a csábdémonnak, aztán kivárja, hogy erre aztán mit fog szólni? Nézi a partnere bájos orcáját, főleg mikor azok a bizonyos szavak futnak ki az ajkain.
- Legyen szándékom keresni? Tudod kicsit csalódott vagyok, hogy nem találni róla semmit. Nehéz ilyenkor újra belevetnem magam a sűrűjébe. Mint mondtam, felébresztettél engem egy hosszú álomból, amiért igazán hálás vagyok. – meséli el a jelenlegi helyzetet. Ha már a nő forgatja az ételüket, akkor beleszól ebbe is, hogy ne forgasson túlságosan sokat rajta. A mag részéről a tüzet rendezi alatta, hogy cseppet sem adjon melegebbet, vagy hidegebbet. Nehéz eltalálni a megfelelő hőmérsékletet ahhoz, hogy finom ropogósra süljön.
- De ha kapok tőled támogatást és biztatást, akkor megfontolom a dolgot. – hangzik tőle el, aztán Yena kérdez vissza.
- Azrael, hát ebben sem vagyok biztos. Többször hallottam egy-egy helyen, de koldusoktól. Nem bízok meg bennük, csupán az emberek pénzét szeretnék vele kicsalni. Felejtsd el. Valójában semmit sem tudok róla. – válik rögtön kedvetlenné és szótlanná, mert csak a nagy kardkeresési csalódására tud összpontosítani. Forgat egyet a halakon, miközben az illat ingerli az orrát, hogy harapjon belé.