Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
Név: Leyna von Gotteskraft
Faj: Sötét Tünde
Frakció: Északi Királyság
Kaszt: zsoldos
Neme: Lány
Életkor: 29 év
Kinézet:
172 cm magas, kisportolt alkatú lány, 54 kilót nyom. Inkább fürge és ruganyos, mintsem erős, viszont drótkötél izmai vannak. Hosszú, ébenfekete hajzuhatagát szereti szabadon engedni. Szereti, ahogy a szél összeborzolja. Haja combtőig ér. Származására csupán hosszú fülei utalnak, bőre elképesztően hófehér. Egy árva színfolt sincs rajta, makulátlan. Íriszei lángvörös színben izzanak, mintha állandó tűz lobogna bennük. Szembogara apró, így messziről úgy hat, mintha nem is lenne. Ajkai ébenfeketék, céltudatosan, határozottan résnyire szorítva. Orra fitos, nemes vonalú. Fekete bőrvértje alatt hosszú, bőujjú vérvörös ruhát hord, melynek szoknyarésze bokája alá ér. A ruha elrejti lábszár- és combvértjeit és a ruhához nem illő vasalt bakancsot. Ujjatlan szarvasbőr kesztyűt és ezüst láncokkal díszített alkarvédőket hord, melyek méregzölden foszforeszkáló intarziákkal díszítettek és sötétben világítanak. Az intarziáknak nincs jelentésük, csiga- és levélmotívumok. Hátán egy keresztszíjas kardhüvelyt hord, melyben díszes markolatú hosszú kardját tartja. Markolata negyven centis, indákkal körülfont fatörzset formál, keresztvasa két ág, markolata pedig gyökérzet. A penge pontosan egy méter hosszú, hegye felé keskenyedő, vékony, rugalmas anyagú, levélmintákkal erezett, közepén vérelvezető csatornával. A kard egyetlen öntvény ezüst-acél ötvözet.
Jellem: Túláradó önbizalommal rendelkezik és enyhén egoista, néha hajlamos a narcizmusra is. Ugyanakkor törődik azon kevesekkel, akik áttörik a kérget a szívén, sőt azokkal hajlamos magánál is jobban. Nevelőszülei és nagyon kevés számú barátja jutott át eddig rajta egyedül. Néha napokig nem szól senkihez, máskor csak úgy áradnak belőle a gondolatok. Elő-előfordul vele, hogy hosszú asszociációs gondolatmenetekre indul, majd elcsodálkozik rajta, hogy hová lyukadt ki. Agresszív, hisz a sérthetetlenségében és a gondviselés és a sors teljes hiányának tudja be, ha pórul jár. Bosszúszomjas, de bosszúterveit hosszú évekig dédelgeti magában. A tervezgetést jobban élvezi magánál a büntetésnél, de az sosem marad el. Fura humora van.
Előtörténet:
Nevelőszülei egy szál kendőbe csavartan találták a házuk előtt egy olyan kard társaságában, ami meghaladta éves jövedelmük. Megesett a szívük a gyermeken, hisz akinek ilyen fegyverre telik, az miért nem gondozza gyermekét? Ők egyszerű kézművesek voltak, mégis mindig jutott elég élelem a lánykának és elég pénz az iskolázására. Nevelőt fogadtak mellé, aki megtanította írni-olvasni, számolni, zenélni, a földrajzra és a történelemre. És egy vívómestert, aki megtanította használnia a kardját. A törékeny női test és a hosszú penge kettősére egyéni stílust dolgozott ki az öreg őrmester, aki a királyi gárda kiképzője volt, mielőtt nyugalomba vonult volna a szomszéd utcába. A nevelőszülei a vámpírok nyelvén az Úr erejének nevezték mostohalányukat, hiszen isteni csoda folytán került hozzájuk, és hamar kiderült, hogy tehetsége van a kardforgatáshoz.
***
Mivel nem kézművesnek neveltek és nem is valamely más szakmára, kénytelen voltam elsajátítani a vívás művészetét, olyan szinten, hogy egy nap ez lehessen megélhetésem alapja. Fájdalmat okozni másoknak nem az én világom. Gyors, tiszta vágás torokra, vagy pontos szúrás szívre és nem szenved sokáig. Ezért is vetem meg az íjászokat és a buzogányosokat. Csupán néhány centiméter percekkel, órákkal, sőt néha napokkal hosszabb haláltusát okozhat. Láttam már nem egy esetet, amikor a nyílpuska lövés elfertőződött és az illető egy teljes hétig vonaglott habzó szájjal. Nem. A pontosság és a gyorsaság humánus. Hiszen nem ellenfeleim gyűlölöm, akik az utamba kerülnek, ó nem! Azokat gyűlölöm akik jól fűtött palotákból vagy íróasztalok mögül a harctérre vezérelnek minket, hogy mások vitáit észérvek helyett a fegyvereinkkel vitassuk meg. Nem panaszkodom. Aki egynél több csatát túlél az jónak számít. Vértem mellrészén márpedig három vonás jelzi ütközeteim számát, kardom pengéjén pedig egy tucat apró bevágás az általam levágottakat. Semmi dicsőség nem volt benne, hacsak az nem, hogy sosem szaladtam el. Nagy tömegben, ahol íjászok is vannak, az erősek is elpatkolnak. Én pedig sosem voltam erős, csupán fürge.
A hivatásosok jobban szeretnek minket a szárnyakon tudni. Ahol nem okozunk zavart a pajzsfalban. Vagy az elő- és utóvédben, a felderítők közt, esetleg a tábor védelmében. Nem bíznak bennünk. Megvetnek minket, ahogy mi is őket. A művészek és az iparosok örök ellentéte. Ahol csak pár tucat harcos van, ott vitathatatlanul miénk a győzelem, nekik egyetlen eszközük a tömeg. Tízezres seregek csapnak össze és az veszít, akinél előbb elfogynak. Ez nem harc, ez matematika. Azt pedig sosem szerettem. Az erdőket, hegyeket, réteket és patakpartokat járni, nyomok után kutatni, karavánokat kísérni, az ellenséges futárokat elfogni vagy célba juttatni a miénket, ez a nekem való. Magányosan vagy kis csapatban, a főerők nyüzsgésétől, szennyétől és a pestistől távol. Ahol egy sereg állomásozik ott felüti a fejét a vérbaj, a tífusz, a lepra és minden hasonló dolog. A higiénia teljes hiánya halált okoz. Sokkal többet, mint egy ellenséges rajtaütés. Márpedig kinek lenne kedve mosdatlan részegek közt élni?
A háború mocskos dolog, akinek egy csöpp esze van, az messzire elkerüli. Így kezdtem különleges küldetéseket vállalni. Amit nem bíznának rá a sereg egy szakaszára vagy egy századára sem, az fél tucat magamfajtának egy évnyi megélhetést jelent. Mi ebben vagyunk jók. Kiadni magunk kereskedőknek, kurtizánoknak, kézműveseknek. Járni a vidéket, információt gyűjteni. És lecsapni, gyorsan, pontosan, irgalom nélkül.
- Ó biztosan hallottál a kardról. - Vágok egy konyhakést a férfi kezébe. Két "kollégám" szorosabban nyomják az asztalhoz. Üvöltése furán visszhangzik.
- Milyen kardról? - Sikítja elgyötörten. Nem ezt a választ akartam hallani. Párszor megforgatom a pengét a kézfejében. Az íjászunk a hajánál fogva felemeli a fickó fejét az asztalról és párszor belevágja. Kezdjük elveszteni a türelmünk. Hosszú ideje vagyunk már a nyomában és sokan még mindig nem is hallottak az egészről. Az utolsó mozdulatnál csont reccsenését hallom és a leszorított test elernyed. Hát ez remek... Szemem forgatva bámulok a plafonra. Csupa idiótával vagyok körülvéve! Hát így persze, hogy még csak a közelébe sem jutottam annak a kardnak. Csak tudnám, hogy mi a fene lehet benne ennyire értékes... Nem csak én vagyok a nyomában, a zsoldosok úgy rajzottak szét, mint a hangyák egy széttaposott hangyavárból, vagy mint dühös vadméhek, ha egy gyerek belenyúl a kasba.
- Szerintetek létezik egyáltalán? - Kérdezem társaimat. Valami Azmahet vagy kinek a kardja. Biztos valami démonúr. Azokkal folyton csak a baj van.
- A parancsa az, hogy létezik. - Hát ettől nem lettem okosabb. Akkor mehetünk egy új faluba új embert kivallatni. Biztos, hogy a mi királyságunk területén van? Nem mondtak semmit, csak annyit, hogy találjuk meg. És mellém adták ezt a két mamlaszt, akik a saját fenekük is képtelenek megtalálni páros kézzel.
- Felmegyek a fővárosba, megnézem mi a helyzet. Addig takarítsatok el magatok után! - Két ilyen idiótát se láttam még. Miért nekem jutottak a hülyék? Most legalább nyugtom lesz, amíg felmegyek további parancsokért. Meg a költőpénz is fogytán van. Ha annyira kell nekik az a kard, akkor órabérben dolgozom.
Kiállok a fogadó elé és a holdra emelem tekintetem. Az állása alapján valahogy mindig meg tudom mondani, hogy merre van észak. Két nap kemény lovaglás és újra otthon alhatok.
Faj: Sötét Tünde
Frakció: Északi Királyság
Kaszt: zsoldos
Neme: Lány
Életkor: 29 év
Kinézet:
172 cm magas, kisportolt alkatú lány, 54 kilót nyom. Inkább fürge és ruganyos, mintsem erős, viszont drótkötél izmai vannak. Hosszú, ébenfekete hajzuhatagát szereti szabadon engedni. Szereti, ahogy a szél összeborzolja. Haja combtőig ér. Származására csupán hosszú fülei utalnak, bőre elképesztően hófehér. Egy árva színfolt sincs rajta, makulátlan. Íriszei lángvörös színben izzanak, mintha állandó tűz lobogna bennük. Szembogara apró, így messziről úgy hat, mintha nem is lenne. Ajkai ébenfeketék, céltudatosan, határozottan résnyire szorítva. Orra fitos, nemes vonalú. Fekete bőrvértje alatt hosszú, bőujjú vérvörös ruhát hord, melynek szoknyarésze bokája alá ér. A ruha elrejti lábszár- és combvértjeit és a ruhához nem illő vasalt bakancsot. Ujjatlan szarvasbőr kesztyűt és ezüst láncokkal díszített alkarvédőket hord, melyek méregzölden foszforeszkáló intarziákkal díszítettek és sötétben világítanak. Az intarziáknak nincs jelentésük, csiga- és levélmotívumok. Hátán egy keresztszíjas kardhüvelyt hord, melyben díszes markolatú hosszú kardját tartja. Markolata negyven centis, indákkal körülfont fatörzset formál, keresztvasa két ág, markolata pedig gyökérzet. A penge pontosan egy méter hosszú, hegye felé keskenyedő, vékony, rugalmas anyagú, levélmintákkal erezett, közepén vérelvezető csatornával. A kard egyetlen öntvény ezüst-acél ötvözet.
Jellem: Túláradó önbizalommal rendelkezik és enyhén egoista, néha hajlamos a narcizmusra is. Ugyanakkor törődik azon kevesekkel, akik áttörik a kérget a szívén, sőt azokkal hajlamos magánál is jobban. Nevelőszülei és nagyon kevés számú barátja jutott át eddig rajta egyedül. Néha napokig nem szól senkihez, máskor csak úgy áradnak belőle a gondolatok. Elő-előfordul vele, hogy hosszú asszociációs gondolatmenetekre indul, majd elcsodálkozik rajta, hogy hová lyukadt ki. Agresszív, hisz a sérthetetlenségében és a gondviselés és a sors teljes hiányának tudja be, ha pórul jár. Bosszúszomjas, de bosszúterveit hosszú évekig dédelgeti magában. A tervezgetést jobban élvezi magánál a büntetésnél, de az sosem marad el. Fura humora van.
Előtörténet:
Nevelőszülei egy szál kendőbe csavartan találták a házuk előtt egy olyan kard társaságában, ami meghaladta éves jövedelmük. Megesett a szívük a gyermeken, hisz akinek ilyen fegyverre telik, az miért nem gondozza gyermekét? Ők egyszerű kézművesek voltak, mégis mindig jutott elég élelem a lánykának és elég pénz az iskolázására. Nevelőt fogadtak mellé, aki megtanította írni-olvasni, számolni, zenélni, a földrajzra és a történelemre. És egy vívómestert, aki megtanította használnia a kardját. A törékeny női test és a hosszú penge kettősére egyéni stílust dolgozott ki az öreg őrmester, aki a királyi gárda kiképzője volt, mielőtt nyugalomba vonult volna a szomszéd utcába. A nevelőszülei a vámpírok nyelvén az Úr erejének nevezték mostohalányukat, hiszen isteni csoda folytán került hozzájuk, és hamar kiderült, hogy tehetsége van a kardforgatáshoz.
***
Mivel nem kézművesnek neveltek és nem is valamely más szakmára, kénytelen voltam elsajátítani a vívás művészetét, olyan szinten, hogy egy nap ez lehessen megélhetésem alapja. Fájdalmat okozni másoknak nem az én világom. Gyors, tiszta vágás torokra, vagy pontos szúrás szívre és nem szenved sokáig. Ezért is vetem meg az íjászokat és a buzogányosokat. Csupán néhány centiméter percekkel, órákkal, sőt néha napokkal hosszabb haláltusát okozhat. Láttam már nem egy esetet, amikor a nyílpuska lövés elfertőződött és az illető egy teljes hétig vonaglott habzó szájjal. Nem. A pontosság és a gyorsaság humánus. Hiszen nem ellenfeleim gyűlölöm, akik az utamba kerülnek, ó nem! Azokat gyűlölöm akik jól fűtött palotákból vagy íróasztalok mögül a harctérre vezérelnek minket, hogy mások vitáit észérvek helyett a fegyvereinkkel vitassuk meg. Nem panaszkodom. Aki egynél több csatát túlél az jónak számít. Vértem mellrészén márpedig három vonás jelzi ütközeteim számát, kardom pengéjén pedig egy tucat apró bevágás az általam levágottakat. Semmi dicsőség nem volt benne, hacsak az nem, hogy sosem szaladtam el. Nagy tömegben, ahol íjászok is vannak, az erősek is elpatkolnak. Én pedig sosem voltam erős, csupán fürge.
A hivatásosok jobban szeretnek minket a szárnyakon tudni. Ahol nem okozunk zavart a pajzsfalban. Vagy az elő- és utóvédben, a felderítők közt, esetleg a tábor védelmében. Nem bíznak bennünk. Megvetnek minket, ahogy mi is őket. A művészek és az iparosok örök ellentéte. Ahol csak pár tucat harcos van, ott vitathatatlanul miénk a győzelem, nekik egyetlen eszközük a tömeg. Tízezres seregek csapnak össze és az veszít, akinél előbb elfogynak. Ez nem harc, ez matematika. Azt pedig sosem szerettem. Az erdőket, hegyeket, réteket és patakpartokat járni, nyomok után kutatni, karavánokat kísérni, az ellenséges futárokat elfogni vagy célba juttatni a miénket, ez a nekem való. Magányosan vagy kis csapatban, a főerők nyüzsgésétől, szennyétől és a pestistől távol. Ahol egy sereg állomásozik ott felüti a fejét a vérbaj, a tífusz, a lepra és minden hasonló dolog. A higiénia teljes hiánya halált okoz. Sokkal többet, mint egy ellenséges rajtaütés. Márpedig kinek lenne kedve mosdatlan részegek közt élni?
A háború mocskos dolog, akinek egy csöpp esze van, az messzire elkerüli. Így kezdtem különleges küldetéseket vállalni. Amit nem bíznának rá a sereg egy szakaszára vagy egy századára sem, az fél tucat magamfajtának egy évnyi megélhetést jelent. Mi ebben vagyunk jók. Kiadni magunk kereskedőknek, kurtizánoknak, kézműveseknek. Járni a vidéket, információt gyűjteni. És lecsapni, gyorsan, pontosan, irgalom nélkül.
- Ó biztosan hallottál a kardról. - Vágok egy konyhakést a férfi kezébe. Két "kollégám" szorosabban nyomják az asztalhoz. Üvöltése furán visszhangzik.
- Milyen kardról? - Sikítja elgyötörten. Nem ezt a választ akartam hallani. Párszor megforgatom a pengét a kézfejében. Az íjászunk a hajánál fogva felemeli a fickó fejét az asztalról és párszor belevágja. Kezdjük elveszteni a türelmünk. Hosszú ideje vagyunk már a nyomában és sokan még mindig nem is hallottak az egészről. Az utolsó mozdulatnál csont reccsenését hallom és a leszorított test elernyed. Hát ez remek... Szemem forgatva bámulok a plafonra. Csupa idiótával vagyok körülvéve! Hát így persze, hogy még csak a közelébe sem jutottam annak a kardnak. Csak tudnám, hogy mi a fene lehet benne ennyire értékes... Nem csak én vagyok a nyomában, a zsoldosok úgy rajzottak szét, mint a hangyák egy széttaposott hangyavárból, vagy mint dühös vadméhek, ha egy gyerek belenyúl a kasba.
- Szerintetek létezik egyáltalán? - Kérdezem társaimat. Valami Azmahet vagy kinek a kardja. Biztos valami démonúr. Azokkal folyton csak a baj van.
- A parancsa az, hogy létezik. - Hát ettől nem lettem okosabb. Akkor mehetünk egy új faluba új embert kivallatni. Biztos, hogy a mi királyságunk területén van? Nem mondtak semmit, csak annyit, hogy találjuk meg. És mellém adták ezt a két mamlaszt, akik a saját fenekük is képtelenek megtalálni páros kézzel.
- Felmegyek a fővárosba, megnézem mi a helyzet. Addig takarítsatok el magatok után! - Két ilyen idiótát se láttam még. Miért nekem jutottak a hülyék? Most legalább nyugtom lesz, amíg felmegyek további parancsokért. Meg a költőpénz is fogytán van. Ha annyira kell nekik az a kard, akkor órabérben dolgozom.
Kiállok a fogadó elé és a holdra emelem tekintetem. Az állása alapján valahogy mindig meg tudom mondani, hogy merre van észak. Két nap kemény lovaglás és újra otthon alhatok.
