Aine Silversickle

Név: Aine Silversickle
Faj: sötét tünde (self)
Frakció: Független
Kaszt: Bérgyilkos
Nem: nő
Életkor: 20

Kinézet:
Magassága 170 centijével átlagosnak mondható, alkata karcsú, fürge mozgásra és gyors halálra edzett. Haja hosszú és hófehér, míg bőre inkább a kormosokhoz sorolja. Zavarba ejtően élénk piros szeme szinte világít a sötétben. A könnyű és halk mozgás végett leginkább bőr nadrágot, puha talpú csizmát és inget szokott viselni nagy csuklyás köpennyel, mely mögött jól el tudja rejteni az arcát. Ellenben nem fél női ruhákba öltözni, ha úgy hozza a szükség. Szereti a test ékszereket, bal fülében is van több. Testét több helyütt is múltjából fakadó sebek csúnyítják, melyeket szép mívű tetoválásokkal igyekszik eltakarni.

Jellem:
Kissé visszahúzódó, de semmiképp sem lehetne félénknek mondani. Amolyan titokzatos és veszélyes átutazó aurája lengi körül, akit mindenki nagy ívben elkerül. Elég türelmes, nagyon fontosnak tartja a megfelelő pillanat kivárását, ellenben más lények ostobaságai nagyon könnyen felidegesítik.

Előtörténet:

6 évvel korábban…

Családunk szó szerinti szégyen foltja voltam, már akkor amikor megszülettem. Fekete bárány, ez voltam én a tejfelesek között. Másik nagy különcségem az egykeségem volt. Mindenkinek van ikre a családban, minthogy az a sötét elfeknél szokott lenni, csak nekem nem. A világ elől elzárva, rossz sorban nevelkedtem, megvetéssel viseltetett az irányomban mindenki, még a szolgák is. Még ők is több tiszteletet kaptak nálam. A kezem állandóan vöröslött a lúgos mosó szappantól, a szaga meg csípte a szememet, de nem mertem leállni, csak sikáltam a ruhát, aztán öblítettem és megint sikáltam. Végül még egy nagy tiszta vizes átmosás után kivittem a kertbe a száradni. Az udvarunk nem volt különösebben nagynak mondható, de nekem a világot jelentette. A ház mögött feküdt el és magas, borostyánnal befuttatott falak vették körül. Nem lehetett kilátni rajta, de, ami fontosabb be sem. Nyugodtan mászkálhattam ide kint, ha dolgom, volt, mert, ha csak úgy kedvtelésből tettem volna bajba kerülök. Ennek ellenére, amikor már elég nagy voltam hozzá, hogy magam is kinyissam az ablakot a szobámban, minden Hold Anya idején kiszöktem és az ablakpárkányon vagy a füvön üldögélve beszéltem hozzá, kértem, hogy segítsen, hogy adjon válaszokat, elmeséltem neki mindent, ami velem történt, minden gondolatomat és érzésemet, ő volt a legjobb barátnőm, az egyetlen társam, csak hozzá tudtam beszélni, még, ha nem is válaszolt. Csupán így tudtam túlélni a néma mindennapokat. Én végeztem a legalantasabb munkákat a ház körül. Mostam, kipucoltam a kandallókat és ürítettem a nagymama ágytálját. Volt egy istállónk, néha még ott is én takarítottam. Soha nem voltam elég jó. A bőröm túl sötét volt, én túl buta voltam, mindent elrontottam és ezért kemény árat  kellett fizetnem. Ha bárkinek bármi baja volt én voltam a zsák szalma, amit püfölhetett, akár szóval, akár fizikailag. A testem mindig tele volt kék-zöld foltokkal és rengeteg heggel. Főleg a hátamon. Előszeretettel próbálgatták az ostorokat és egyéb bőr szíjak keménységét rajtam. Mindenféle vágások rondították el a testemet és elérték, hogy gyűlöljem magamat. Utáltam, aki vagyok, ami vagyok. A bőröm színét, és még jobban azt, hogy tudtam, ettől soha nem szabadulhatok. Örökre saját testem rabja leszek és ezé a házé, hacsak nem történik valami csoda. Télen volt a legrosszabb. A szobám, vagyis inkább az, amit annak neveztem nagyon hideg volt. Ilyenkor sokkal több munkát vállaltam a konyhán, hogy ne kapjak tüdőgyulladást. Majdnem minden éjjel kiszöktem a kemencéhez mert féltem, hogy különben nem kelek fel másnap reggel. Volt, amikor bálokat rendeztünk és olyan sokat kellett főzni, hogy még nekem is jutott valami meleg étel a tányéromra. Ilyenkor rengetegen jöttek, hölgyek gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhákban és csodálatos hajkoronákban, melyeket ékszerekkel díszítettek fel oldalukon jóképű, csinos férfiak, ingben és pantallóban pompáztak. Öltözékükön valahol mindig fel volt tüntetve a családi címerük. Mind nagyon szépek voltak, nagyon nemesek és nagyon világosak, mint a tej, de mégsem annyira, bár volt köztük egy-kettő. Ők nagyon szigorúnak látszottak és sosem maradtak sokáig. Féltem tőlük, volt valami rémisztő abban, hogy sosem mosolyogtak, de még haragosnak sem mondhattam volna őket. Olyanok voltak, mintha márványból faragták volna ki az arcukat, csodálatosak, de ridegek. Mindig alig vártam már, hogy elmenjenek. A cseléd folyosóval összekötő falnyílás árnyékából figyeltem ezeket a rendezvényeket. A zene bűvölt el a legjobban. Egész éjjel képes voltam hallgatni. Teljesen elvarázsolt, el tudtam képzelni, hogy én nem én vagyok, hanem valaki más, mondjuk az a csinos kék ruhás lány, azzal a rövid hajú ifjúval ott a terem másik végén és egész éjjel táncolunk. Körbe-körbe a teremben míg ki nem fáradunk, hogy aztán, ha kipihentük magunkat újra kezdhessük. Nem voltam épp egy fantáziadús gyermek de nem tudtam olvasni és soha senki nem olvasott nekem mesét se. Csak a rideg valóság volt számomra, semmi más. A halál megváltás lett volna akkoriban, de sosem történt meg. Csak annyira bántottak mindig, hogy fel tudjak gyógyulni belőle. Végül volt egy nap, amikor véletlenül elaludtam, mert előző este nagyon későn kerültem csak ágyba ezért nem kaptam enni. Így ebédkor olyan kimerült voltam, hogy amikor felszolgáltam az ételt, véletlenül kiejtettem a kezemből a tálat, ami a földre esett és eltörött. Konkrétan kifutott minden szín az arcomból és talán még sosem voltam olyan fehér, mint akkor. Később reszkettem a hátamban lüktető fájdalomtól, egyszerűen nem bírtam lábra állni, hogy elvonszoljam magam a mosdótálig és kimossam sebeimet. Ismét megvertek, úgy mint még talán soha. Anyám föl alá járkált előttem és üvöltött, konkrétan tajtékzott dühében. Erős parfümjének illata még most is élesen él emlékeimben, mint az, ahogy a körme felhasította arcomat, amikor megütött. Előszeretettel csattogtatta rajtam a lovakhoz használt ostorát és most mindent beleadott. Végül, amikor úgy döntött eléggé kitombolta magát, kiviharzott a szobából, a ruhája uszályként szállt mögötte. Erősen koncentráltam, hogy el ne ájuljak és próbáltam fejben sorra venni sérüléseim súlyosságát. Végül éles csattanás szakította félbe merengésem, majd egy meghökkent kiáltás, amit egy éles sikoly követett… Anyám sikolya, gondoltam és félni kezdtem. Mire beküzdöttem magam az ágyam alá már úgy remegtem, hogy nem voltam benne biztos meg fogok e nyugodni valaha. A sikolyok tovább folytatódtak, félelem és vér szaga lengett körül. A könnyeim patakzottak és a tüdőm sípolt a vissza fojtott zokogástól. Egy sötét csizmát láttam elvonulni a nyitott ajtóm előtt és igyekeztem nagyon csöndben lenni, de nyilvánvalóan nem sikerült, mert az alak megtorpant és bejött. Felhúztam a térdem, aztán a fájdalommal nem törődve nyílként kilőttem az irányába. Próbáltam a lába között átbújva elmenekülni, de ő gyors volt, nagyon gyors, elkapott a karomnál fogva, a falhoz lökött és leütött a kés markolatával. Később egy tábortűz mellett ébredtem az erdő szélén, szemben a családom lemészárolójával, a bérgyilkossal, a megmentőmmel, Dentel. Máig nem tudom mi volt a valódi neve. Nekem sose árulta el. - ,,Szólíts csak Dent-nek.” - mindig ezt mondta mindenkinek. Mindent tőle tanultam. Még olvasni  meg írni is megtanított, bár a számokkal némiképp ő is hadilábon állt. Megtanultam tőle harcolni, lopakodni, ölni, alkudni, meghúzni magam, küzdeni, és megtanított elfogadni magam, megmutatta milyen is valójában a világ és segített feloldani bennem az addigi életemet átitató félelmet és gyűlöletet. Barát volt, testvér és tanító. Nagyon sokat köszönhettem neki, amit sose fogok tudni visszafizetni. Az életét áldozta értem. Annak az éjszakának az emléke sokáig fog még bűntudattal kísérteni. Egy félreeső helyen temettem el, ahol senki nem fogja háborgatni.

Végeztem az olvasással, s ahhoz képest, hogy ez az első Et-d azt kell mondanom, hogy pokoli jó munkát végeztél. Abszolút nem látszik, hogy első próbálkozásod lenne, tényleg ügyes vagy, meglátszik a sok olvasás és az előtte való írás is. Egész érdekesnek találom a stílust amit alkalmazol, mert bár használsz képeket, olyan kimérten és szépen teszed, hogy semmi giccs sincs benne, csak a tiszta való. A kedvencem a Borostyánnal benőtt fal, mely erős nosztalgiát ébreszt és nagyon éles, markáns képet jelenít meg az olvasó fejében annak ellenére, hogy lényegében csak két szó. Ezt ha túlzod, elronthattad volna, de szépen egyenesen mutattad a képet és teljesen átjött. A felpofozás is ilyen volt a karakter édesanyjának karmolásával, mely felsértette az arcát a karakternek. Ott is jól eltaláltad az ütemezést. Nagyon erős és kellemes atmoszférát teremtesz, s kellő súlyt is támasztasz a leírt dolgok mellé. Az ütemezés nagyszerű, a szálak nem lógnak a levegőbe, kíváncsiságnak helyet hagytál, tényleg nagyon-nagyon meg vagyok elégedve. El is fogadlak. Egy kis építő kritikát viszont adnék még, ha nem veszed rossz néven.

Igazából két fontos észrevételem lenne,amibe nem kell belenyúlnod, de jó, ha észben tartod. Érdemes ilyen hosszabb szövegeket ha nem is dialógussal de törésekkel kicsit könnyebben emészthetővé tenni. Ez lényegében annyit jelent, hogy időnként nyomsz két entert ahol jónak érzed, s így sokkal emészthetőbb lesz az egész az olvasónak, míg így egyben lehet elfárad a szeme benne. A másik az, hogy egy-egy mondatban (Isten ments, hogy gyakran, ritkán fordul elő) van némi tőmondatosság. Ez alapvetően nem hiba, de szerintem nagyszerűen megmutattad, hogy mennyire is jól írsz, inkább kerekítsd és bontakoztasd ki egy picit jobban azokat.

Amit viszont szeretném, hogy kiegészíts egy nagyon picit:

1) Úgy érzem, hogy a karaktered eléggé jól sikerült, ellenben a jellemhez pici kevés van írva. Mutasd meg nekünk bátran, hogy ki is Aine valójában Mind szeretnénk tudni ezt.

2) "Később
reszkettem a hátamban lüktető fájdalomtól " Itt nyomtál egy véletlen entert.

Személyes passzív: Sanyarú gyermekkor
Leírás: A ostor mohón fal bele az ében bőrbe, nedvesen vérző mély barázdát hagyva. Ezek a sebek talán már begyógyultak, de olyan tapasztalatnak tettek ki téged a fájdalomról, melyet a legtöbben sose tapasztalhatnak meg. A gyerekkori bántalmazásoknak hála Aine közepesen ellenálló a fájdalmat okozó hatásoknak, ami lehetővé teszi, hogy komolyabb sérülést legyen képes elviselni sokk vagy ájulás nélkül. Emellett a kínzást is jobban bírja, de természetesen csakis limitált mértékig (Egy képzett kínvallató tőrje alatt vall, ám egy képzetlen paraszt verése nem töri meg).

Név: Moonligt slash / Holdfény vágás
Szint: 1.
Ár: A bérgyilkosok kezdéskor megkapják ingyen, 1000 váltó
Leírás: Egy nagyon gyors vágás, ami az egyszerű egységeket akár meg is ölheti maximum 1. szintig, de később nem lesz nagy jelentősége.

Felszerelés: Éjgyilok