Magánküldetés: Order of the Nightphlox

Tündeintrikás magánküldetés Loreena Wildwind (röv.) részére!

Csendes nap volt, és elképesztően fülledt, mint a nebelwaldi nyár általában. Bár a Shcattenschild árnyéka megvédte a déli sivatagok igazi forróságától, a pára miatt így is jóval melegebbnek érződött a hely, mint amilyen valójában volt. Loreena lassan kezdett átszokni a sötét tündék éjszakai életmódjára, ezelőtt tapintatból, de mostmár kényelmi szempontokat is szolgált, ha a legnagyobb melegeket átaludta.
Nem olyan régóta volt ébren, mikor határozott kéz kopogtatott a bejáraton. Angus trappolt oda először, és öblös hangon ugatta meg az ajtót, Shauna, a szolgálólány pedig már ugrott volna, hogy kinyissa, de Loreena kivételesen közelebb volt, ezért inkább intett a nyakigláb kamaszlánynak, hogy ezt elintézi ő.
- Ül... Jó kutya.
A farkaskutya már ülve is a hercegné derekáig ért, és szerencsére elölről nem látszott, hogy még így is csóválta a farkát, annyira örült minden látogatónak. Szerették volna házat őrizni tanítani, de egyelőre túl barátságos volt hozzá, játékon kívül még sose harapott meg senkit.
A tünde ajtót nyitott. Egy magas, szigorú arcú, számtalan sebhellyel tarkított tünde férfi állt az ajtóban, köpenyén a lovagok összetéveszthetetlen kitűzőjével. Végigmérte a hercegnét, alig kis rosszallással jégkék tekintetében.
- Miben segíthetek?
- Maga Lady Loreena?
- Én volnék.
- A nevem Lord Arthur Tempesthollow, a lovagoktól jövök. Rövidre fogom: Szükségünk van magára, mihamarabb.
Lory meg sem próbálta palástolni a meglepettségét. Mióta ideköltözött a parancsokat levélben kapta, így tényleg nagy lehetett a gond.
- Nagy lehet a baj, ha személyesen jött értem. Kerüljön beljebb.
Szélesre tárta az ajtót és bevezette a lovagot a hallba, ám ahelyett, hogy az helyet foglalt volna a kényelmes kanapén, csak rosszalló tekintettel nézett végig a szobán. Angus végig körülötte sertepertélt, de meglepő módon tudott viselkedni. A lovag nemtetszése nem kerülte el a nő figyelmét, de úgy döntött, nem foglalkozik vele.
- Negyed óra alatt megleszek, legkésőbb. Mennyi időre csomagoljak?
- Akár hetekre. Tényleg nagy a gond. - válaszolt a férfi rezignáltan. Lory bólintott, és felment összepakolni. Az ostromíjász vértet eltette a biztonság kedvéért, de magára a tünde lovagvértet vette fel, ahogyan az illett, a kitűzőjével együtt. Mellé egy nagyobb táskába igyekezett elpakolni mindent, ami szükséges lehetett, első sorban a mágikus felszereléseit, különleges nyilait, és a fejére való villámdiadémot, ami a praktikussága mellett még előkelő külsőt is kölcsönzött neki. Nőből volt de katona is, úgyhogy tényleg készen állt negyed óra alatt. Lement a lovaghoz, majd gyorsan egy levélpapírra kanyarintott néhány sort, hogy a férje tudja hova ment (és hogy ne aggódjon, kivételesen úgy tudta nincsenek mélységiek az ügyben), majd megsimogatta a kutya fejét.
- Jól van nagyfiú, légy jó és ne borítsd ki Shaunát és Mathildát ameddig apád haza nem ér.
A válasz csak egy ugatás, némi lihegés és farokcsóválás volt, de a nőnek ez is elég volt.
- Mehetünk, Lord Arthur, ha nem kíván pihenni a hosszú út után.
- Egy lovagnak nincs szüksége a pihenésre. - felelte felemelt fejjel, majd kivonult a hercegi rezidenciáról. Egyenesen az istállóhoz ment, és határozottan kivette az istállósfió kezéből a lova kantárját. Lory sóhajtott egyet és bátorítóan megveregette a kis kormos arcú fiú vállát, majd nyeregbe szállt. Könnyed ügetésben lovagoltak Elatha északi kapuja felé.
- Fel tudna világosítani a helyzetről, ameddig odaérünk?
- A műveleti vezetőnk fog részletesebb tájékoztatást adni, de mindenki, aki épp a belső udvarban tartózkodik, tud a dologról.
Tartott egy pillanat szünetet.
- A királynőt megpróbálták meggyilkolni, és most jártak eddig a legközelebb.
Néhány másodpercig hallgatott Loreena is. Sajnos az ilyen esetekkel már volt tapasztalata, bár Amelie esetében valószínűleg nem a gyanúsítottak hiánya lesz az elsődleges baj, hanem a túl sok lehetőség.
- Értem. Gondolom minden lovagot behívtak.
- Csak akiket a királynő kért. Formáltunk egy külön csoportot, és korlátlan hozzáférést kaptunk minden erőforráshoz. Meg kell keresnünk és semlegesítenünk kell a merénylőt.
A hercegné döbbenete egyre csak nőtt-
- És engem beválasztott ebbe a csoportba? - kérdezte hitetlenkedve. Az utóbbi időben enyhén szólva nem volt a királynő kedvence, kezdve onnan, hogy nem tetszett neki a párválasztása, folytatva a Blighted Falls-ügyön át, egészen odáig, hogy kiadta őt délnek, akik vérdíjat tűztek ki a fejére. És mindennek ellenére tagja lenne egy válogatott lovag-csapatnak, akiknek őfelsége életét kellett védeni? Ritkán volt olyan diplomáciai ügy mostmár, amit nem értett meg, vagy nem volt legalább három ötlete a miértekre, de itt most őszintén és tökéletesen értetlen volt. Korábban azt mondta volna, hogy az anyja járta ki neki a lehetőséget, de vele majdnem a házassága óta nem beszélt, csupán az apjával váltott levelekből tudta, hogy mi is volt vele.
- Nem tudjuk, mi alapján választott. - vonta meg a vállát Lord Arthur. - Reméljük, nem okoz csalódást neki.
- Eddig minden feladatot elvégeztem, amit rám bízott. - emelte fel az állát kicsit sértetten a feltételezésre, és megsarkantyúzta a lovát. A lovag nem válaszolt, csak ő is gyorsabb tempóra fogta a saját hátasát.

Amikor megérkeztek Zephyrantesbe, szinte azonnal bevezették őket a királyi palota étkezőjébe. Az asztalfőn már ott ült Őfelsége Amelie Fairbranch királynő teljes pompájában, mögötte pedig fessen kihúzva magát állt Sir Connor Oakleigh, a lovagok vezetője. Rajtuk kívül még nyolctan ülték körbe a hosszú tölgyfaasztalt, mind lovagok, noha Lory egyiküket sem ismerte, legfeljebb látásból.
- Örülök, hogy eljött, Lady Wildwind.
Erősen kétlem.
De uralkodott a vonásain. Fogalma sem volt, mit kellett volna válaszolnia. Hogy ez volt a parancsa? Vagy hogy szívesen jött? Inkább csak lovaghoz illő módon meghajolt, öklét a mellkasára téve, és leült a neki fenntartott helyre.
- Mindannyiuknak, köszönöm, hogy megjelentek. Gondolom hallották, hogy megpróbáltak meggyilkolni. Ez így is volt. - kezdett bele a beszédébe a királynő.
Ahogy ezt mondta, kigombolta ruhájának felső három gombját, ami egy nagy kék foltot és egy kicsi, de mély vágást fedett fel a mellkasa bal oldalán, a melle fölött. A teremben ülő lovagok általánosan felhördültek, így amikor a nő elérte a kívánt hatást vissza is gombolta.
- Éjszaka támadtak meg, egy felbérelt sötét tünde volt.
Lory már készült közbevágni, hogy nem vádolhatják meg ezzel a férjét, mert semmi közül a dologhoz, és hajlandó lett volna ezért még Amelie-vel is szembe helyezkedni, de szerencsére a királynő elejét vette a felháborodásának. Sötét tünde bérgyilkosokat lefizetni szokás volt előkelőbb körökben, és ez nem rasszizmus volt, szimplán ők értettek a legjobban az ilyesmihez.
- Tudom, hogy nem Armin herceg parancsára tette, nem is ez a lényeg. Valaki úgy akarta intézni, hogy ne jöjjenek rá, hogy ki lehet mögötte. De mi rá fogunk.
Tartott egy kis szünetet, és végignézett a hűséges lovagjain.
- Sir Connor ezentúl folyamatosan mellettem lesz. Maguk pedig felkutatják, és megsemmisítik azt, aki felbérelte a sötét tündét. Maguk tízen és még Brigitte Shadowthorn az Order of the Nightphlox tagjai. Kapnak egy külön rendházat és egy titkos jelet ott, hogy megkülönböztethessék egymást. Járjanak sikerrel! Kérdés esetleg?
- A bérgyilkost kihallgatták, vagy nem volt rá lehetőség?
- A hangszála volt az első, ami semmivé lett.
Mit is várt… Profi bérgyilkos inkább választja a halált, minthogy elfogják és vallassák, de persze az is lehet, hogy a királynő testőrei vágták el a torkát. Akárhogy is, ez már nem számított.
- Van már valami anyag az eddigi nyomokról? Van egyáltalán bármilyen nyom?
- Ha lenne, nem lenne szükség arra, hogy itt legyenek. De az eddigi nyomozást Lady Brigitte vezette, ő tud minden egyebet.
Loreena bólintott, a többieknek pedig nem volt több kérdésük. A királynő intett, hogy elmehetnek, így mind átvonultak egy palotához közeli, meglepően egyszerű, félig földbe ásott házba. Az új elit alakulatuk főhadiszállása szegényesnek tűnhetett, de legalább biztosan nem keltett feltűnést. Lady Brigitte feszülten várta a csapat tagjait egy kisebb teremben, ami úgy tűnt a tárgyló és az előszoba funkcióját egyszerre töltötte be.
- Üdvözlöm a rendünk tagjait! Mint nyilván sejthetitek, én lennék a rendfőnök, Brigitte Shadowthorn a nevem. Mindenki ismer is, szóval nem fáradnék a bemutatkozással. Menjünk sorban. Lady Wildwind!
Loreena tisztelgett.
- Jelen, Lady Brigitte.
- Pár szót magáról. Mi a neve, honnét jött, miben jó. A többiektől is meghallgatjuk ugyanezt.- Nézett körbe. Loreena bólintott. Bár nem szívesen beszélt magáról, nem is volt titok senki előtt a jelenlegi helyzete, és úgy döntött, hogy nincs is mit szégyellnie.
- A nevem Lady Loreena Wildwind-Fairlight, eredetileg itt születtem Zephyrantesben, de lassan már egy éve Elathában élek leginkább. Eddig többnyire külpolitikával foglalkoztam, az Északi Királysággal, Déllel, Mistwoods-al és nefilimekkel is, illetve esetleges külső veszélyek elhárításával. Ami a harcot illeti első sorban íjász vagyok, de értek valamennyire a szél elem irányításához is. - foglalta össze úgy, hogy jól is hangozzon. Utána Lord Arthur következett.
- Lord Arthur Tempesthollow, őrző. A belső ellenőrzéstől jövök, és a feladatom a belviszályok elhárítása. A nemesi címem öt éve kaptam, azóta lord vagyok. Sir Connor Oakleigh tanított.
A lovagok bólintottak. Lord Arthur mellett két, szinte teljesen egyforma lány állt. Az egyiknek vöröses árnyalatú a haja volt, a másiknak viszont több ősz hajszál is keveredett a fekete tincsi közé. Korra alig lehettek többek húsznál. A vörös kezdi.
- Lady Margaret...
abbahagyja az egyik, és folytatja a másik
- És Lady Chamilla Equinox.
- Mi a druidák templomának az elit őrségébe tartoztunk...
- És gyerekkorunk óta ismerjük a királynőt.
- Margaret a tűznek parancsol...
- Míg a hugom itt a jégnek.
Majd egyszerre szólaltak meg:
- Örömünkre szolgál segíteni.
Egy jó kiállású, kellemes arcú férfi folytatta a sort.
- Az én nevem Sir Lohengrin von Braunsberg. Igen, jól hallották, félig vagyok csak tünde, de a királynő régi és jó bizalmát élvezem.
- És én vizsgáztattam! - vágott közbe Shadowthorn.
- Ember-Tünde diplomácia a szakterületem, és emberi viszonylattal nézve is lovag vagyok.
A következő egy gyönyörű, gesztenyebarna hajú és égszínkék szemű nő volt. Fegyvert nem viselt, látszólag, ám egy hárfa volt az oldalára erősítve. Kedves mosolya a tavasz frissességét idézte.
- Én Lady Irena Dawncreek vagyok, a hadsereg specialista részlegéből. Nem mondhatok túl sokat egyelőre a képesítéseimről, de távtámogatáshoz értek főként. Ne aggódjanak, más rejtegetnivalóm nincs.- kacsintott, majd egy hegyomlás méretű tünde férfi szólalt meg mellette. Öreg volt, és neki is hiányzott a fél szeme, mint Shadowthornnak. A haja szürke volt, és az arca mellett egyetlen lelógó tincset kivéve az ég felé mered. A hangja meglepően kellemes volt a zord külső ellenére, és tünde létére erős borostát növesztett, akár az emberek.
- Sir Eogan Firelight, idegenlégió. Az emberek vallásháborúját szinte végigszolgáltam őrzőként, és rengeteg információt továbbítottam haza róla. Persze a vészhelyzetet meghallva azonnal hazasiettem. Örvendek.
A következő egy nyúrga fiú volt, épp csak húsz múlhatott. Nem tűnt katonának de nagyon rendezett volt a külleme, még a haja is szépen ki és hátra volt fésülve.
- Sir Thane Higlake, a határőrségtől jöttem. Nem olyan régóta vagyok lovag, a nagytávolságú íjászati képességeimért választottak. Köszönöm.
Kicsit meghajolt, és folytatja egy újabb férfi. Simaképű, kellemetlen alaknak látszott, akinek úgy állt a haja, mint akit leöntöttek vízzel. Kicsit meg is volt görnyedve, de ami a legrosszabb volt, hogy a hangja Freyr von Himmelreichra emlékeztette Loreenát.
- Sir Will Sunderwillow vagyok. Főállásban a hadseregi tanácsadó. A sötét tündéknél tanultam bérgyilkos technikákat. Ennyi.
Az utolsó egy nő, akinek két, hosszú, egykeszes kardja kilóg a köpenye alól. Fiatalos, energiával teli személynek tűnik, és a rövid haja arról árulkodik, hogy sokat kell mozognia.
- Lady Edith Mossworth, szintén diplomata. Főként tünde és sötét tünde kapcsolatokban.
Itt Loreenára kacsintott, aki egy mosollyal viszonozta a kedvességét, bár túl jól ismerte ő ezeket a kapcsolatokat...
- Egyszerre vagyok őrző és holdőr. Várom a közös munkát.
Mindenki bemutatkozott, így Lady Brigitte megköszörülte a torkát.
- Kiváló. Nos, két fő célpontunk van. Mindketten Fairbranch-ek, természetesen. Az egyik Robert Fairbranch herceg, Amelie úrnő nagybátyja. Egy Zephyrantes közeli városban él, és régi rossz viszonyban van a királynővel. Volt már, hogy a településén lakó erdőkerülőket fellázította a korona ellen. A másik egy grófnő, a királynőnk másodunokatestvére, Glory Fairbranch. Ő nem mutatott eddig rossz magatartst, az eset után viszont teljesen bezárkózott. - egy pillanat szünetet tartott. - Három csapatra oszlunk. Lady Wildwind és Sir von Braunsberg az én tanítványaim, szóval meggyőződésem, hogy képesek arra, amire én magam is. Mindketten válasszanak három-három személyt, vele lesznek egy csapatban. Hölgyeké az elsőbbség, Lady Loreena.
A parancsra egy kicsit elgondolkozott. Legalább már értette, hogy valószínűleg Shadowthorn miatt volt itt, ő kérte a csapatába, és ettől kifejezetten megkönnyebbült. Valahol megnyugtató volt, hogy nem kellett a háta mögé néznie mindig.
A csapatösszeállításnál több dolgot kellett figyelembe vennie: olyat kellett választania, aki értett ahhoz, amihez ő nem, és olyat, akivel képes volt együtt dolgozni. Lord Arthur valószínűleg jól átláthatta a belső helyzetet, ami kapóra jöhetett volna, de nem zárta a szívébe az ideút alatt. Sir Willnek már a jelenléte is taszította, így kizárt volt, hogy őt válassza. A kérdés az volt, hogy az ikreket magával vigye-e vagy csak az egyiket... Szerencsére nem tartott sokáig a gondolatmenet, hiszen volt, akit viszont kifejezetten szeretett volna maga mellé.
- Lady Irene, érdekelnének a képességei, önön kívül pedig még Sir Eogant és Lady Edith-et szeretném a csapatomba.
Shadowthorn bólintott, majd Sir von Braunsbergre nézett. A férfi végighordozta a tekintetét a megjelenteken.
- Én örülnék az Equinox nővéreknek és Sir Willnek.
Lady Brigitte bólintott.
- Sir Highlake és Lord Tempesthollow velem marad, mi a kommunikációért leszünk felelősek. Sir von Braunsberg, kit szeretne vizsgálni?
A férfi elmosolyodott.
- Hölgyeké az elsőbbség, ismét. Lady Wildwind?
- Hmm... Legyen Miss Fairbranch, hátha szóra bírjuk.
- Kiváló. Itt megtalálják a kúriáját, valamint mindannyiuknak viselniük kellene ezt.
Loreenának és Sir von Braunsbergnek adott egy-egy térképet, majd mindenkinek a tenyerébe pottyantott egy ezüstgyűrűt, apró smaragdkővel.
- Amíg nem távolodnak el egymástól ötven méternél többre, ezzel a gyűrűvel érzik, hogy van valaki más olyan a közelükben, akin szintén van ilyen.
Megvárta, hogy mindenki felvegye a gyűrűjét.
- Hölgyeim, uraim. Tudják, hogy milyen jelentőségű ez a küldetés. Tudják, hogy egy kis hiba is káoszba döntheti a királyságunk. Hibátlan munkát várok! Van esetleg kérdés?
Loreena bólintott, neki megint volt kérdése.
- Szeretnék tudni minden lehetséges információt, minden részletet Miss Glory-ról, sosem lehet tudni mi segíthet.
- Dolgoztam náluk egy ideig őrként. Tudok egyet s mást. Később beszámolok ezekről. - válaszolta Sir Eogan, és innen Lory máris tudta, hogy személyében jól választott, megfelelőt a feladatra.
- Rendben. Más nincs. - biccentett a férfinak.
- Ennyi lenne, indulhatnak. Üzenjenek, ha bármi gond adódik! Járjanak sikerrel!

A térképen világosan meg volt jelölve, hogy hol lakik GLory Fairbranch, így Loreena egyenesen odavezette a kis csapatát. Minél gyorsabban pontot kellett tenniük az ügy végére. Bármennyire nem kedvelte mostanában a királynőt, lovag volt, és lvoagként a kötelessége volt, hogy személyes véleménye ellenére is teljesítse a feladatát. Bár nem ismerte személyesen azokat, akik a trónra pályáztak, elég hazafias és koronahű volt ahhoz, hogy semmiképp se támogasson egy bérgyilkosságot.
Nagyjából fél óra alatt értek oda a villához, ami kisebb birtoknak is beillett. A tünde építészet remeke volt a ház, a díszítések, a faragványok, az apró erkélyek sokasága mind árulkodott lakója gazdagságáról és nemességéről. A hely magas kőkerítéssel volt körbevéve, de ez nem volt probléma, az ajtón tervezett bemenni. Nekik nem volt titkolnivalójuk.
- Megálljanak a lovagok! - szólította meg őket azonnal az egyik fegyveres őr a bejáratnál. - Mi dolguk van miss Glory birtokán?
- Csak beszélni szeretnénk Miss Gloryval, Standard eljárás. - válaszolta Loreena teljesen nyugodtan.
- Nem volt mára bejelentett standard eljárás.
Persze, hogy nem…
- Sajnálatos módon kénytelen vagyunk gyorsított eljárásban dolgozni, sokat jelentene ha Miss Glory együttműködne, és gyorsan végezhetnénk.
- Szólok az úrnőnek, és hozok egy választ. - nagyon remélte, hogy ennyire készséges lesz az őr, és nem kell sokat vitatkozniuk. Bólintott, és nagyjából két perc várakozás után a tünde vissza is tért.
- Kövessenek.
Követték, természetesen, bár nem a főbejárathoz vezette a kis csapatot, hanem egy oldalsó ajtóhoz. Loreena mélyen reménykedett benne, hogy nem voltak olyan ostobák, hogy itt támadják meg őket. Négy jól képzett lovag valószínűleg szinte akármivel elbánt volna. Az ajtó egy apró tárgyalóba nyílt, a falon kárpitokkal, és egyetlen fából kifaragott bútorokkal.
- Itt várakozzanak kérem! - majd az őr el is tűnt. Loreena a társaihoz fordult.
- Ez elég különös.
- Annyira nem. - fordult hozzá Sir Eogan hallkan. - Régen még bizalmatlanabb volt. Amikor én itt voltam, mindig az udvaron fogadta a vendégeket, és folyamatosan figyeltette őket rejtett vadászokkal. Szerintem itt is vannak körülöttünk most is.
A lovagnő körbenézett, de nem tudta elképzelni, hogy honnan tudnának lőni rájuk a vadászok. Az egyértelmű volt számára, hogy Glory minden bizonnyal meglehetősen paranoiás volt.
- Van valami oka ennek? Volt ellene merénylet korábban?
- Volt, több is. Elég magasan van a trónörökösi listán.
- Akkor tulajdonképpen a bezárkózása sem csoda. - vonta le a következtetést. De merénylőkkel próbálkozna valaki, akit már sokszor próbáltak megölni?
- Nem, egyáltalán. Sőt, csodálkozom, hogy beengedett minket ide.
- De akkor miért gyanusított? - kérdezte lehallkítva a hangját. Nem lett volna jó ebből a pozícióból indítani, ha a beszélgetés vallatásnak tűnt, félő volt, hogy a kisasszony csak még jobban magába fordult volna, és nem működik együtt.
- Mert ha meghal a királynő, és ő lenne az örökös, a teljes lovagi gárda őt védené. Ez elég jó indok arra, hogy megkíséreljen valami ilyet. Ráadásul nyilvánosan hangoztatta, hogy Lady Amelie alkalmatlan uralkodó.
Loreena bólintott.
- Értem. Ez elég jó indíték.
Sir Eogan is bólintott, az ajtó pedig kinyílt. Miss Glorynak fekete volt a haja, Ameliera csupán fénylő kék szemei emlékeztettek, ám az már elsőre is nagyon feltűnő volt, hogy nagyon fiatal, alig tizenöt éves lehetett. Ez viszont nem téveszthette meg, hiszen a királynő is fiatal volt, mégis már jóideje uralkodott.
- Jó lovagok, üdvözöllek benneteket! Bocsássátok meg a kapuőreim gyanakvását, csak a dolgukat végezték. Mi járatban vagytok? - kezdte a lány kellemes hangon.
- Miss Glory, elnézést kérünk a késői zavarásért. Gondolom értesült az esetről, hogy a királynőt megpróbálták meggyilkolni, és mivel ön elég közeli rokon, a saját biztonsága érdekében is reméltem, hogy talán tud segíteni, hogy mielőbb az ügy végére járhassunk. - kezdte kertelés nélkül Loreena.
Glory összehúzta a szemeit.
- Természetesen tudom. És tisztánban vagyok azzal is, hogy gyanúsított vagyok. Mit akarnak tudni?
Ezek szerint nem volt értelme kertelni, de valóban mit is akartak tudni? Jól meg kellett válogatnia a szavait, de ehhez a diplomácia rögös ösvényein már hozzászokhatott.
- Először is arra lennék kíváncsi, hogy miért zárkózott el eddig az együttműködéstől, hiszen valójában ez az, ami gyanúba keverte önt.
- Aki ilyen magasan volt az öröklési rangsorban mint én, és nem zárkózott el, az már halott. Nem jártam volna magam sem jobban.
Hátrapillantott a társaira, mire Lady Edith és Lady Irene egyszerre bólintottak megerősítésképp. Sosem ártotta magát bele az uralkodócsalád problémáiba, ráadásul a legfrissebb pletykákról sem értesült, mióta Elathába költözött, így bőven volt mit pótolnia.
- Ezek szerint, ha jól értem, ha őfelsége a királynő elleni merénylet sikerrel járt volna, ön következne a trónon. Van esetleg valami tippje, hogy ki állhat a gyilkossági kísérlet hátterében?
- Még nem én. Előttem van még Robert herceg, sőt, ő van legelől. De feljebb van Rita és Sylphine hercegnő is, csak ők nyíltan támogatják Amelie-t, így nem kerültek gyanúba. Vagy netán őket is kivizsgálta a tisztelt lovagi kör?
Nem bírta nem érezni a szavak élességét, de nem hagyta magát kizökkenteni.
- Mint mondtam, önt az tette előre a listán, hogy ennyire nyíltan megtagadta korábban az együttműködést. - mosolygott rá. - Természetesen mindenki sorra fog kerülni egészen addig ameddig nem kerül elő a valódi elkövető. Viszont úgy vettem ki a szavaiból, hogy olyat kéne keresnünk, aki az öröklési rangsorban lejjebb van, mint ön.
Tippelgetett, szinte vakon lövöldözött, keresve egy irányt amerre elindulhatott, ám ez nem is volt olyan egyszerű.
- Vagy esetleg feljebb, ki tudja. Nem kedvelem a királynőt, de ilyen messze nem mennék. Alkalmatlanságát az is igazolja, hogy egy ilyen eseten ekkora fölösleges kitérőt kellett tenniük.
- Ön hogyan csinálná? - kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve.
Ha nem vagy az ellenségünk, akkor segíteni fogsz. Mindenki jól jár.
- Várnék egy újabb bérgyilkost, és kihallgatnám. Ahonnét egy jött, jön több is. Ha Amelie nem lenne egy agresszív alak, bizonyosan ezt is ki lehetett volna hallgatni akár.
- Ezt már nem tudjuk meg, és mivel ez a kísérlet meghiúsult, a merénylet kitervelője is lapulni fog egy ideig.
Ráadásul Lory tudta, hogy nem ez volt az első eset, csak most jutottak túl közel... Egyébként szimpatizált Gloryval, de még mindig gyanusított volt a lány.
- De a csapdaállítás nem is rossz ötlet.
- Akár próbálkozhatnak valami szociális csapdával is. Mondjuk rendezni egy nagy bankettet, és kikényszeríteni valami reakciót. - sóhajtott nagyot Glory. - Miért is védem én ezt a nőt...
- Valóban, miért is?
Pontosan tudta, hogy ez egy provokatív kérdés, de érdekelte a lány véleménye. Minél jobban körbejárták a témát, annál jobb volt.
- Nem tudom. Talán mert együtt nőttünk fel, és valami gyengeség még maradt bennem.
A lovagnő bólintott.
- Számíthatunk a további együttműködésére azért?
- Azt hiszem. - von vállat Glory. - Legalább addig sem unatkozom.
- Tudna tippeket adni esetleg, hogy kihez menjünk legközelebb? Valaki aki gyanúsan viselkedett az utóbbi időben?
- Nyilván észrevették, hogy be vagyok zárkózva. Nem találkozom senkivel.
- Csak ezért?
Sajnálta a lányt. Aranykalitkába zárt madár volt, barátok és család nélkül… Hiába a rang és a gazdagság, szörnyű élete lehetett.
- Mi másért? Eleinte próbálkoztam találkozni másokkal, próbálkoztam tanácsokat adni Amelie-nek, de ez majdnem az életembe került. Többször is.
- Megfogadta a királynő a tanácsait?
- Persze, hogy nem. Senkivel sem törődött, csak a könyveivel.
Könyvek…?
- Az uralkodással sem?
- Most talán törődik? Amennyit hallok belőle, épp káoszban van a királyság. Sőt, ha nem lenne, talán nem kellene bezárkóznom se...
Ezzel kénytelen volt egyet érteni. A királyság valóban nem volt a legjobb helyzetben, a nép pedig talán nem is igazán ismerte a királynőt. Egy uralkodót viszont sosem a nemesek és sosem a lovagok tartották a helyén, hanem csakis a népe… Ha valamit, ezt nagyon jól megtanulta Armintól, aki csak azért volt még trónon, mert a sötét tünde közemberek egyöntetűen szerették legyen szó fekete vagy fehér bőrűről. Ezt persze nem mondhatta ki Zephyrantes fái mögött, ha nem akarta, hogy őt is felségárulás gyanújával vessék tömlöcbe.
- Ki tudja. Ha más uralkodó lenne, az se felelne meg mindenkinek, és mindig lenne, aki a helyére pályázik. Az ön helyzete valószínűleg nem változna.
- Nyílván. Ha meg én lennék, se lenne jobb, esélyem se lenne elzárkózni, és mindenki az életem akarná.
Loreena akaratlanul is felnevetett.
- Ezt sajnos tökéletesen látja. Azért számíthatok rá, ha megtud valamit, akkor kapcsolatba lép velünk?
- Küldök egy futárt... hova is?
- Csak küldje a palotához. Onnan már megtalálnak majd minket.
Esze ágában sem volt elárulni a rendházuk helyét, nem véletlenül voltak titkos lovagrend.
- Rendben. Sok sikert a tisztelt lovagoknak ehhez a véget nem érő munkához!
- Köszönjük. - felállt és röviden meghajolt, ahogyan a csapat többi tagja is, majd távoztak a birtokról. Már messze jártak a magas kőkerítéstől, mikor a lovagjaihoz fordult.
- Mit gondoltok?
- Vagy ügyesen hazudik, vagy igaza van. És bevallom, egyet kell hogy értsek vele: káosz van.- mondta Lady Irene, a többiek pedig egyetértően bólintottak.
- Én is erre jutottam. Nem zárhatjuk ki még így sem, de sajnos bőven van igazság abban, amit mondott... - sóhajtott fel Lory. - A csapdaállítás nem rossz ötlet, de kockázatos és nem garantálja semmi, hogy sikerül kiprovokálni egy támadást. A többiek vajon jutottak már valamire?
- Vissza kellene térnünk a főhadiszállásra. - javasolta Sir Eogan.
- Egyetértek.
A főhadiszálláson csak Lady Brigitte tartózkodott, amikor megérkeztek.
- Eredmény?
- Miss Glory vagy a legtehetségesebb hazudozó, akivel találkoztam eddig, vagy ártatlan. Bármelyik lehetséges. Az biztos, hogy fél, hogy célponttá válik, ellenben adott egy jó ötletet. Előbb szeretnénk viszont meghallgatni a másik csapat mire jutott. - jelentett gyorsan Loreena. Shadowthorn felsóhajtott.
- Ez kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit a többiek mondtak. Mi a tervük? Ők már el is mentek csinálni a sajátjukat.
- A miénkhez szükség lenne a királynő kooperációjára... Valahogy elő kénye csalni a merénylőket. Nagy nyilvános eseményen, mint egy bál vagy ilyesmi... Utána elfogni és kihallgatni. Ez volt miss Glory tippje, de éppen ezért érdekelt volna a másik csoport eredménye, hátha az övék kevésbé kockázatos.
- Ők elmentek épp az alvilágba kutakodni. Nekik azt tanácsolta a herceg, hogy kezdjenek el körbejárni, és próbáljanak meg a királynő ellen bérgyilkost fogadni, hátha így előjön valami információ.
Egy pillanatnyi szünetet tartott.
- A maguk terve se rossz, egyébként. Menjenek, keressék fel őfelségét, magukat soron kívül fogadja.
- Egy bál előkészületei úgyis eltartanak egy ideig, addig lehet, hogy a másik csapat is talál valamit. Menjünk. - nézett a többiekre. Időt akart nyerni nem többet, ameddig kitaláltak valami jobbat. Bár ki tudja? Lehet pont ez a terv volt a nyerő. Akárhogy is, a tétlenség volt a legrosszabb, valamit muszáj volt csinálniuk, és ha egyetlen ötlet előre vitte a nyomozást már elégedettek lehettek.
Amelie a trónteremben fogadta őket a könyvei közé temetkezve. Glory ebben nem nagyzolt, valóban rengeteg volt belőlük, de Loreena nem tartotta valószínűnek, hogy az uralkodás fortélyait tanulná belőlük. Nem szeretett a királynővel beszélgetni, főleg, hogy azóta nem is látta, hogy kiderült, eladta őt és Andromédát délnek. Ennek ellenére védenie kellett, és még csak neki sem szegezhette a kérdést. A gyomra ökölnyire zsugorodott az idegességtől.
- Megvan a bérlő? - kérdezte a királynő érdeklődve.
Hát hogyne felség, amint megjelentünk azonnal feladta magát és sírva könyörgött az életéért.
Lenyelte a szarkazmusát, és inkább meghajolt, ahogyan azt illett.
- Még nem. Több információra van szükségünk, és ezért két szálon kezdünk el nyomozni, az egyikhez viszont szükségünk lenne felséged együttműködésére is.
Amelie felvonta a szemöldökét.
- Nocsak, mi lenne az?
- A terv igencsak kockázatos, ezt el kell ismernünk. - kezdte Lory az ajkába harapva. -Nagy nyilvános eseményt kéne rendeznie felségednek, kifelé esetleg kommunikálhatjuk azt, hogy a történtek ellenére sem hajlandó félni. Egy nagyobb bálra vagy bankettre gondoltunk... Hogy ez provokálja a merénylőt, hátha újra próbálkozik. Szándékosan hagynánk réseket a védelmen, hogy tudjuk, hol próbálkozik, és a megfelelő pillanatban lecsapunk a bérgyilkosra és kiszedjük belőle a megbízóját.
A királynő nagyjából fél percig maga elé nézve gondolkodott, mielőtt megszólalt volna.
- Jó, ez megoldható. De mi garantálja, hogy nem fog rájönni az illető, hogy provokáljuk?
- Ha nagyon okos, mindenképp rájön. De mindent megteszünk, hogy hihető legyen a dolog. Nem esedékes valamilyen jeles esemény? Születésnap, rokon születésnap, ünnep, évforduló? Jó alkalom lenne és még jobb álca.
- Hat nap múlva lesz egykori atyám halálának az évfordulója. Az megteszi?
- Több mint tökéletes. - bólintott Loreena.
- Akkor hat napon belül előkészítem a lakomát, és meghívok mindenkit a rokonságomban. Készüljenek fel jól maguk is.
- Azon leszünk, és köszönjük az együttműködést. Illetve, felség ha szabad megjegyeznem... Az érdem részben Miss Gloryé, aki az ötletet adta. Ez persze nem jelent semmit, se bűnösséget se ártatlanságot, de gondoltam nem árt ha tudja.
Maga sem tudta, miért mondta el ezt az információt. Talán segíteni akart… Glorynak is és Amelie-nek is. Ha már ő volt a királynőjük, és volt némi szava előtte, akkor a legjobb, amit megtehetett a saját országáért az volt, hogy igyekszik segíteni, hogy a királynő valóban jó uralkodóvá váljon.
- Glory? - húzta össze a szemét Amelie.- Megjegyzem. Köszönöm.
A lovagok meghajoltak és távoztak. Még fel kellett készülniük a lakomára.

Az idő csigalassúsággal telt, tervezgetéssel, várakozással, és egyre növekvő feszültséggel. Loreena megpróbálta kihasználni az időt, amit szülővárosában tölthetett, régi barátokat látogatott meg, és persze a családot. Az apja és az öccse boldogok voltak, hogy láthatták, néha éjszakába nyúlóan beszélgettek és nevetgéltek, de az anyja csak ritkán és akkor is hűvösen szólt hozzá… De legalább szólt hozzá és tudomást vett a létezéséről, amit Lory részben annak tudott be, hogy az anyja bizonyára tudta, miért hívták haza, és mivel a feladata neki tetsző volt - olyan mint amilyet mindig is elképzelt, ezért átmenetileg hajlandó volt elfelejteni a lánya csúfos árulását. A lovagnő pedig már ezt is haladásnak ítélte meg, és valahol a lelke mélyén remélte, hogyha bizonyítja az udvarban, hogy számítani lehet rá, akkor talán Elinor Wildwind szívét körbefogó vastag jégréteg is olvas valamennyit.
Ahogy a lakoma időpontja közeledett a rendben is tapinthatóvá vált a feszültség, a folyamatos nyomás a vihar előtt súlyos csönd volt, amikor már látták maguk felett a fekete felhőket, de a szél már nem fújt. Egy nappal az akció előtt ismét összeültek a főhadiszálláson egyeztetni, hogy kinek mit sikerült elintéznie.
- Szóval, amit kiderítettünk, az az, hogy aki felbérelte az illetőt, az nőnemű volt. De a fajáról, hovatartozásáról és még koráról sem derült ki semmi. - kezdte Sir Lohengrin a maga és csapata eredményeivel. Egy másodperc szünetet tartott, majd kissé zavartan elmosolyodott. - Valamint azok miatt, akik megkövetelték az előre fizetést, sajnálatos módon felbéreltünk tizennégy bérgyilkost a királynő ellen.
- Hogyan akadályozzák meg, hogy véletlenül se hajtsák végre a megbízást? - kérdezte Loreena félrebillentett fejjel.
- Szerencsére csak középszintűek. Amelie maga is elbánna velük. - legyintett még mindig nevetve Sir Lohengrin. - Azt hiszem, minden esetre, ez nem fog jól kinézni a szolgálati bizonyítványomon...
Loreena bólintott, Shadowthorn pedig hátradőlt, úgy tűnt őt a legkevésbé sem zavarta, hogy ilyen kétes eszközökhöz kellett folyamodniuk.
- Nos, ez is valami. Lady Loreena, pontosan mit szeretne elérni ezzel a lakomával? Hogyan tervezzük ott elkapni az illetőt?
A nő karbafonta a kezét. Elégedett volt a tervével.
- A lényege az, hogy kiugrasszuk a nyulat a bokorból. Úgy kell tűnnie, mintha hibát vétenénk, és hagynánk egy kiskaput a támadásra. Ha beveszi egyszerű dolgunk van. Ha nem akkor is résen leszünk mert legalább tudjuk, hogy mikor fog támadni. Egyébként... - gondolkozott el hirtelen. - Felbérelhetnénk néhány bérgyilkost a védelmére is. Arra a támadó biztosan nem számítana, mi elég látványosak vagyunk.
Ez korábban is eszébe juthatott volna, hiszen a sötét tündéknél ez bevett szokás volt, és az esetek nagy többségében bevált. Ami Amelie-nek a lovagok voltak, azok voltak a Névtelen Árnyak is Arminnak, és nem végeztek kevésbé jó munkát. Így pedig, hogy mindkettőt közelről láthatta, a legjobb stratégiának azt tartotta, hogyha mindkét fajta védelemből van. A merénylőknek valahogy nem volt szokása szemből támadni.
- Remek ötlet. Az őrség bevonásáról én gondoskodom. - bólintott Lady Brigitte. - Sir Lohengrin, Sir Will, Sir Thane! Maguk menjenek, és intézzenek bérgyilkosokat a munkára. Mondják azt, hogy az előlegen kívül a maradékot a királyi kincstár állja! -a három férfi biccentett. - Közülünk sokan valóban feltűnőek. Vannak azonban kivételek. Ezek az Equinox ikrek, Lady Irena, Lady Edith és maga, Lady Loreena. Maguk vagy régóta vannak távol, vagy nem mozognak az intrikák szítóinak tekintete előtt. Baráti társaságot fognak alakítani, és mindig a királynőtől egy lépésre lesznek. Ha bármi történik, maguk tudnak közbeavatkozni megfelelően. Ellenvetés?
- Ha maga szerint alkalmasak vagyunk a feladatra, akkor támogatom az elvegyülést.
Shadowthorn ismét elégedetten bólintott.
- Akkor eldőlt. A többiek nem léphetnek be a kastély területére, és ez parancs. Kivételt képez ezalól Lord Tempesthollow, aki fegyverei nélkül részt kell, hogy vegyen a lakomán rangjára tekintettel. Nagy fokú hatékonyságot várok! Oszolhatnak, ha nincs kérdés.
A többieknek nem volt, Loreenának azonban igen. Egy királyi lakoma nagy esemény volt, de a tünde királynő udvarában más szabályok vonatkoztak rá mint Elathában, és megint mások, mint az emberek eseményein.
- Nekem lenne, de... Négyszemközt.
- Akkor menjünk! - intett neki a felettese, és a rendház melletti kis tisztásra invitálta, csendesebb helyre, de kifejezetten figyelt rá, hogy nem tűnjön úgy, mintha rejtőznének a kíváncsi tekintetek elől. Nem akarhatta, hogy azt gondolják, valami titkos dolgot beszélnek meg kettesben. Lory egyik lábáról a másikra állt zavarában, de mégis ki mástól kérhetett volna tanácsot, mint Lady Brigitte-től? A kiképzés soha nem ér véget, másszon bármilyen magasra.
- Lady Brigitte, én még sosem voltam a királynő egyetlen bálján sem. Lovagként mindig az egyenruhámat viseltem, az utóbbi időben pedig... Nos nem hiszem, hogy annak őfelsége örülne. Kaphatnék iránymutatást, hogy egyáltalán mit kéne felvennem, és hol szerezzem be, hogy semmiképp se lógjak ki? - ennél kínosabbat még sosem kérdezett, de inkább, minthogy hibát vétsen egy ilyen kritikus helyzetben. Shadowthorn egy ideig rezzenéstelen arccal nézte, de a halántékán megjelent egy kövét izzadtságcsepp. Elnézett a távolba, Zephyrantes sűrű, smaragdzöld lombkoronái felé.
- Ma igazán szép időnk van, nem igaz, Lady Loreena?
- Igen az. De nem hiszem hogy a szép idő segít rajtunk most. - válaszolt udvariasan, de nem hagyta, hogy a nő elterelhesse a témát. Lady Brigitte feléfordult, és a szemébe nézett. Arca komoly volt, de egyértelműen látszott, hogy zavarban volt.
- Ha azt mondom, hogy páncélon kívül mást még nem viseltem életemben, elhiszi nekem?
Lory határozottan bólintott. Ismerve a nőt nem is várt volna tőle mást, nem az a fajta volt, aki bálokon illegette volna magát a nemesi társaságnak.
- El, asszonyom. De úgy éreztem kínos ezt megkérdezni mástól. Ha tud ajánlani valakit, aki előtt nem teszem magamat nevetségessé, akkor nem szeretném ilyesmivel terhelni.
- Lady Irene lesz a jó választás. Lady Edith lelkében olyan, mint én, az Equinox ikrek meg úgy is druidának öltözve fognak megjelenni.
- Nem lesznek túl feltűnőek úgy?
- Nem hiszem. Sok druida érkezik oda, abszolút nem tűnnek ki majd.
Rendben. Ez esetben, köszönöm a tanácsot, Lady Brigitte.
Mindketten tisztelegtek, majd Loreena elindult, hogy előkerítse Lady Irene-t. Szerencsére még pont utól tudta érni, éppen csak rátért a főútra a rendháztól elfelé menet. A nő utána futott, hogy beérje a társát.
- Lady Irene, egy pillanatra ha lehet!
Az megfordult, olyan ragyogó mosolyt villantva rá, mintha valami propaganda arca lett volna, és népszerűsíteni akarná az ideáját minden egyes pillanatban.
- Lady Loreena? Mi lenne az?
- Lady Brigitte önhöz irányított, segítene kérem valami alkalomhoz illő ruhát kerítenem a bálra? Tudja olyat amiben könnyű elvegyülni, de azért ha harcra kerül a sor ne hátráltasson túlzottan. - tért is rögtön a tárgyra, nem akarta húzni egyikük idejét sem, ráadásul munkatársak voltak, nem pedig barátnők. Lady Irene mosolya a helyén maradt, de a szemeit összehúzta, ami ragadozószerű vonásokat kölcsönzött neki. A lovagnő talán most érezte először, hogy bár nem ismeri a másik képességeit, sőt valamiért kifejezetten titkolják, de nagyon is veszélyes lehetett. A jókedve szerencsére hamar visszatért, az egész nem tartott tovább egyetlen pillanatnál.
- Menjünk a szabóhoz!
- Rendben. Önre bízom magam, sajnos én nem sokkal vagyok jobb, mint Lady Brigitte.
Sosem vallotta volna be, de az összes elegáns, hercegnőhöz méltó ruhát Armin választotta neki, és még hálás is volt, amiért neki nem kellett. Ha lehetett volna gyorsan üzenni egyszerűen idehívta volna a férjét… És valószínűleg jobban is járt volna vele. Három órába telt, mire sikerült ruhát választaniuk, bár a végeredménnyel összességében elégedett volt. Halványzöld árnyalatú volt kis szürkés beütéssel, alatta csupán egyetlen, fehér alsószoknyával. A ruhát két oldalt combközépig felsliccelték, hogy ne akadályozza a mozgásban, hogyha esetleg arra kerülne a sor, hogy verekednie kell, és kerülték a kiszélesedő ruhaujjakat is, ami szintén csak akadály lett volna. Minden szemszögből ez volt a legjobb választás, már csak azt nem értette, hogy miért kellett ezen kívül húsz másikat felpróbálnia, mikor már az elején megtalálták az igazit. Lady Irene úgy tűnt kifejezetten élvezte a dolgot, így inkább Loreena sem panaszkodott. Néhány visszafogott ékszerrel egészítette ki a tökéletes báli megjelenését, bár még itt is nagyon hiányzott Eiryn Nebelturm szakértelme, azért sikerült elfogadható, diszkrét darabokat összeválogatnia. A nap végén hálásan köszönte meg lovag-társának a segítséget, így már csak a másnapi lakoma volt hátra…
A lakoma ugyan csak délben kezdődött, de a vendégsereg lelkesedése felülmúlta a várakozásokat. Az elsők már kora reggel a palota kapujában toporogtak, a délelőtt folyamán pedig annyi díszbe öltözött úr és kisasszony jelent meg, ami talán nem is létezett Veronián. Szinte egymást érték a csillogóbbnál is csillogóbb fejdíszek, színes tollak és sziporkázó drágakövek.
A kapuban Lady Irene és Lady Edith már vártak rá, utóbbi egy majdnem pontosan olyan ruhában, mint amit ő maga is viselt - csak a színe kék volt. Úgy tűnt mindketten a harmadik nőtől kértek segítséget, aki viszont inkább egy együgyű, de gazdag nemeskisasszonynak látszott éppen. Loreena még mindig nem tudta elképzelni, hogy vajon milyen képességei lehettek, amik a lovagok sorai közé emelték Lady Irene-t. Integettek neki, így Lory is visszaintett.
- Lady Edith, látom összeöltöztünk. - jegyezte meg vidáman, mikor odaért hozzájuk.
- Ugye? Ez volt a legkényelmesebb. - nevetett Lady Edith zavartan. Tényleg pont olyan volt mint Shadowthorn.
- Így van. Még szerencse hogy volt segítségünk. - nézett itt Lady Irene-re. - Menjünk be, nehogy lemaradjunk valamiről.
Lady Irene bólintott.
- Equinoxék már bent vannak. Előre mentek valami druidás dolog miatt.
Bár úgy tűnt rengetegen érkeztek, a lakomaterem olyan hatalmas volt, hogy még ekkora tünde-mennyiség mellett is szinte üresnek hatott. A királynő a hosszú asztal főjén ült és éppen Chamilla Equinox-al beszélgetett.
- Hát, nem lesz könnyű. - túrt bele a hajába ösztönösen Edith, majd hirtelen rájött, hogy itt most fontos hogy néz ki, gyorsan vissza is rendezte aranybarna tincseit a helyükre.
- Hát nem... - értett egyet Lady Edith-tel Loreena. - Szinte imádkozom azért, hogy hamar történjen valami...
Szemével már azt kereste, hogy vajon hol lesz a helyük. Remélte, hogy valahol Amelie közelében.
- Menjünk közelebb!- javasolta Irene. Mikor elindultak az ikrek egyszerre pattantak fel, és siettek oda a trióhoz. Amelie csak egy biccentéssel vette tudomásul a jelenlétüket, majd odafordult az oldalán ülő nőhöz - aki nem volt más mint Glory. Loreena elégedetten nézte, hogy úgy tűnt, szavai célt értek, és talán a két tünde megint beszélőviszonyban lesznek egymással. Apró lépés volt, mégis fontos. Az ikrek bonyolult mintával díszített, már-már szemet bántóan élénk druidaköntöst viseltek, és szinte biztos volt, hogyha harcra kerül a sor, akkor inkább egy helyben állva fognak varázsolni. Kisasszonyokhoz illő levegőbe puszilkodással üdvözölték egymást, és a nővérek kihasználták az alkalmat, hogy némi információt is elsuttogjanak nekik.
- A sarokban lévő növények között vannak elrejtve fegyverek neked és Edithnek. Irenenek nem lesz szüksége rá, mi pedig hordozhatjuk a botjainkat idebent.
- Remélem ülhetünk a királynő közelében. Olyan régen nem jártam bálon alig várom! - mondta ezt már normális hangon Lory, sem nem túl hangosan, de nem is suttogva.
- Bizonyosan. - mondta Irene, majd leült az asztalhoz, néhány székre a királynőtől. Edith a balján foglalt helyet, Loreena pedig az asztal túloldalán vele szemben. A királynő felé mellette az Equinox ikrek ültek, az ő túloldalukon pedig Glory.
6- Elég sok a sötét tünde ma itt.[/color] - jegyezte meg az egyik nővér, félreérthetetlenül nézve rá. Loreena körbenézett. Valóban voltak néhányan, de inkább csak feltűnőek voltak a túlnyomórészt nemestünde társaságban. A legtöbbjük árnyékosabb, félreesőbb helyen volt, így arra tippelt, hogy talán a királynő védelmére felbérelt bérgyilkosok azok.
- Nekem nem tűnik soknak. - jegyezte meg enyhe szarkazmussal a hangjában.
- Annyi baj legyen. Csak nem akarnak bajt keverni, itt, egy lakomán... Ki tenne mégis olyat? - nevetett fel Lady Edith.
- Lehetséges, hogy Sir Lohengrin műve. De ha bajt kevernek majd a körmükre nézünk, nem igaz? - vigyorgott Lady Edithre. Nekik ebben már volt tapasztalatuk.
- Az erős hölgyek nem szeretnének esetleg a mi körmünkre is ránézni? - szólalt meg Loreena háta mögött egy vidám hang. Ahogy odafordult egy sötét tünde férfival és két nemestünde társával találta szembe magát. Mindegyikről szinte sütött a nemesi származás, de egyiküket sem ismerte fel. Ritkán jártak a sötét tünde nemesek társaságába, mondhatni csak akkor, amikor kötelező volt. A nagyrészük Loreenát utálta, mert kitúrta a lányaikat egy esetleges hercegi frigyből, Armin meg őket nem szívlelte túlzottan.
- Talán piszok szorult alá, amivel nem boldogul? - kérdezte csípősen, de még így is mosoly játszott a szája szegletében. A férfi zavartan nevetett fel.
- Ezzel eddig még nem volt bajom. De ha nem arra, egy italra is ránézhetünk közösen.
Loreena a lányokra pillantott.
- Nos, én sajnos férjnél vagyok, de a barátnőim itt bizonyára szívesen csatlakoznak. - engedett meg magának egy kedvesebb mosolyt is. Itt már a másik kettőre bízta, hogy hárítsanak, de ehhez képest Irene-nek ismét összehúzódtak a szemei, egészen félelmetessé vált, majd bólintott és felállt a helyéről. A férfiak elégedetten vigyorogtak, majd elsétáltak a lovag társaságában. Irene néhány perc múlva tért csak vissza, kezében egy tányér süteménnyel, amit szüntelen mosollyal tett le Lory elé.
- Egyen nyugodtan, kisasszony.
Valami… Valami határozottan nem volt rendben.
- Honnan tudta, hogy ez a gyengém?
A másik szeme ismét összeszűkült, és Lory egyértelműen érezte, hogy az neheztel rá, amiért neki kellett elmennie azzal a hárommal, pedig nem adott rá parancsot egy pillanatig sem… Ekkor vette észre a sütemény mellett a három letépett körmöt.
- A barátaira mindig számíthat.
A körmök ijesztőek voltak, de korántsem annyira, mint Lady Irene. Egészen ökölnyire zsugorodott össze a gyomra.
- Nagyon kedves tényleg, de azt hiszem illetlenség lenne a hivatalos lakoma előtt máris rávetnem magam a desszertre, mit gondolna őfelsége? - majd felállt a helyéről. - Kimegyek egy pillanatra, megigazítanám a sminkem. Lady Edith, elkísérne?
Edith némán követte, Lory pedig keresett egy félreeső folyosót, ahonnan még ráláthatott Irene-re és figyelhette, hogy nem követi-e őket, és persze hogy véletlenül se lásson rájuk.
- Valami nem stimmel. Az egy dolog, hogy letépte szerencsétlenek körmeit de... Maga mit tud Lady Irene-ről? - kérdezte fojtott hangon.
- Nos, specialista. Aki ott van, az nem teljesen... Ép. De velünk van, és nem fog ártani nekünk. Ez is inkább egy gyerekes bosszú vagy ilyesmi azért, mert rábízta a férfiakat.
Loreena legszívesebben a kezébe temette volna az arcát. A többieknek ezek szerint nem kellett diplomatát játszaniuk, hogy ismerős legyen nekik a sok lekoptató-szöveg.
- Nem bíztam rá, önként ment a legkisebb zokszó nélkül... - válaszolta enyhe sértettséggel a hangjában. - Jól van, magának elhiszem, de azért rajta tartanám a szemem.
Edith láthatóan megkönnyebbült, hogy nem fog a két nő között kirobbanni egy verekedés, az asztalnál pedig úgy tűnt Lady Irene épp az ikreket tanította virágot hajtogatni.
- Menjünk vissza mielőtt gyanús lesz.
Amikor visszaültek az asztalhoz Irene már a szokásos kedves tekintetével nézett rá, úgy tűnt nem volt haragtartó. A királynő mellől eltűnt Glory, így őfelségének volt alkalma odalépni hozzájuk, és köszönteni a lovagjait.
- Örülök, hogy eljöttek. Minden rendben volt az előkészületekben?
- Látszólag igen, felség. Reméljük a gyakorlatban is simán fog menni minden.
- Bízom magukban. A korábban említett probléma már kezd mutatkozni több helyen is a teremben, remélem megtaláljuk hamar a keresett illetőt.
- Az előbbi alakokból kettő is ilyen "nyomulós illető" volt, egyébként. - tette hozzá Lady Irene.
- Vagyis?
- Olyan, aki miatt mi is élvezhetjük ezt a kiemelt helyet és ezt a csodás vendéglátást.
Loreena még mindig nem értette mire gondolt, de inkább elengedte és nem kérdezett tovább.
- Mindenesetre nyitva tartjuk a szemünket.
Chamille úgy tett, mintha elhajolt volna mögötte valamiért, de ismét a fülébe súgott.
- Ki kel provokálnunk egy támadást a királynő ellen.
- Hogyan? - suttogott vissza, hogy csak a druida hallja.
Közben Chamille elvett a közeledő pincér tálcájáról egy almát, és Lory ölébe ejtette, hogy ameddig lehajol érte tudjanak még pár szót váltani.
- Felhajtást kell itt csinálni. Arra várnak a merénylők.
Együttműködően lehajolt az almáért.
- Felhajtást mint...? Játszuk el hogy felöntöttünk a garatra?
- Legyen valami praktikusabb. Én tudok fagyasztani, a nővérem meg égetni. Nagy felfordulás kell.
- Akkor vesszünk össze. Szélmágia megy a fegyvereim nélkül is.
Chamille bólintott, és abban a pillanatban Loreena fölé hajolt, hogy amikor a nő felegyenesedett egyenesen belefejeljen a druida orrába. Az éktelen hangon visított fel.
- Áúúú! Figyelj már oda, barbár! A katonáknál nem tanítják az óvatosságot?
- Barbár?! Ha nem lennél olyan ügyetlen, hogy csak druidának vettek fel, akkor talán az almát se ejtette volna le! - kiabált rá vissza.
- He? Azt hiszem félreértesz valamit, közlegény. A katonák a druidáknál lejjebb vannak. Vagy szeretnéd, hogy megmutassam? - kiabált ő is, és úgy tűnt, hogy a terv működésbe lépett. Egyre több kíváncsi tekintet fordult a civakodók felé, és a zaj is nőtt.
- Na mutasd, fogadjunk, hogy egy apró szikránál több nem telik tőled! Aztán majd meglátjuk, hogy ki itt a közlegény!
Ekkor vette észre, hogy a haja vizes volt, Chamille arca pedig teljesen sértetlen. Minden bizonnyal egy víz-pajzsba ütközött bele „lefejelés” címén. A druida mellé a testvére is felpattant, bár ő egyelőre nem tett semmit. Chamille felemelte a kezét, a levegő pedig megfagyott Loreena körül - szó szerint. Az asztalra és a padlóra is körülötte vékony jégkéreg ült ki, de a lába alatt nem, nehogy megcsússzon, ha mozdulnia kell. Úgy tűnt a nővérek figyeltek arra, hogy a látszat ellenére ne essen bántódása senkinek sem. Loreena ennek megfelelően szintén felemelte a kezét és maga köré szólította a lepkéit, majd ráküldte őket a jégdruidára. Margaret is akcióba lépett, a padlót tűz borította be, sűrű párává változtatva a korábbi jeget. A gőzrobbanás fellökte a tárgyakat az asztalon, és még Lory haját is teljesen tönkretette, de ami fontosabb volt, hogy tényleg elszabadította a káoszt a teremben, még az őrök is befutottak. Loreena megtapoatta a haját és már gyűjtötte is a szelet, hogy visszavágjon, de ekkor látta meg a fél villanását a királynő felől. A terv bevált.
- MOST! - kiabálja a nővérek felé, csak reménykedve, hogy értik, a széllökést pedig a királynő mögé irányítja, hogy akár őfelségét fellökve, akár a támadót, de megakadályozza a merényletet. Az ikreknek már nem volt idejük reagálni, de a királynőnek igen. Lendületesen pattant fel, és látszólagos erejét meghazudtolva ragadta meg a merénylő grabancát és dobta fel az asztalra, nem törődve a drága terítékkel.
- Ki küldött?! - üvöltött rá, de az orvgyilkos nem válaszolt. Ahogy Loreena közelebb ért tisztán látta, hogy ezúttal egy emberről volt szó. A tömegből három nő is elkezdett kifelé rohanni.
- Kapjátok el őket! - kiabálja a többieknek, ő pedig a királynő mellé szaladt, hogy a támadó az asztalon is maradjon... A bérgyilkos vigyorgott, szája mellett apró vérpatak futott le a terítőre. Megmérgezte magát, mielőtt kifaggathatták volna, de szerencsére a lovagok hamar a menekülők után eredtek. A királynő ingerülten felkiáltott, és a tömeg megdöbbenésére egy ezüstözött, az étkészlethez tartozó kést döfött a férfi homlokába.
- Hogy engedtek volna le egy vízesésen csecsemőként! - de már hasztalanul kiáltott rá, már azelőtt meghalt, hogy a kést beleállította volna.
Loreena a tekintetével Sir Connort kereste, és szerencsére ki is szúrta a maga lovagot közeledni.
- Hacsak nincs egy profi nekromantája felségednek, akkor ennek már mindegy.
Azzal felgyorsította magát a szél erejével, és a többiek után eredt, talán a három nővel több szerencséjük lesz…

A vendégek fejvesztve menekültek a teremből, de Loreena csak a vicsorogva futó tünde nőt látta maga előtt, akit célul tűzött ki. A szél erejével felgyorsítva érte utól és ragadta meg a karját, majd rántotta hátra, olyan erővel, hogy az felszisszent fájdalmában. Gyorsan kifordította a nő karját, ahogyan még Shadowthorn tanította neki a kiképzéskor, hogyha szabadulni próbálna, akkor csont is törjön, bár közelről egészen úgy tűnt, hogy a fogoly válla már az előbb kiugrott. Határozottan jó kezdet volt.
- Hová olyan sietősen? - kérdezte tőle halkan, majd elkezdte kivezetni a teremből, oda, ahol a többi lovag várakozott. A nő egy pillanatig habozott, majd siránkozva válaszolt.
- Megpróbálták megölni a királynőt! Bérgyilkosok vannak a teremben! Nem akarok meghalni!
És bármelyik bérgyilkos is ugyan ezt válaszolta volna a nő helyében.
- Nyugodjon meg, ha meghal akkor maximum árulásért fogják kivégezni, na jöjjön.
A nő benyúlt a szoknyája alá a szabad kezével.
- Á...Árulás? Miért?
Loreena szinte azonnal ráfogott a nő másik kezére is, és kihúzta a szoknya alól. Végtelenül felháborítónak találta, hogy a másik azt hitte ennyi elég lesz.
- Azért ennyire ne nézzen hülyének.
Ám ekkor az ellenfele elengedte a kezében tartott üvegcsét, amit az imént húzott elő a szoknyája alól. A lovagnő szinte lassítva látta, ahogyan a tégely a padló felé zuhant és csilingelve tört össze rajta. Szinte azonnal sűrű, fehér füst csapott fel belőle, beborítva először a környéket, majd lassan az egész lakoma termet. A fogoly ezt a pillanatot választotta, hogy egy macska ügyességével, és egy kígyó sikamlósságával csússzon ki Loreena szorításából, de a lovagnő ennél nehezebb ellenfél volt.
Egy széllökéssel oszlatta el a füstöt maga elől, és a nő után vetődött, még épp időben, hogy lerántsa a földre. Szerencsére az a fájós vállára esett, így nem nagyon vergődött tovább.
- Ha van elérhető lovag kéne egy kis segítség a szállításban! - kiabálta Lory. A füstből Lady Irene kecses alakja bontakozott ki.
- Mit és hová, Lady Loreena?
- Őt, a többihez akiket elkaptak. - bökött állával a földön fekvő felé. - Megalapozott a gyanúm, hogy köze van az ügyhöz.
Irene felrántotta a nőt a földről, és egy vékonyszálú pókhálóhoz hasonlatos de sokkal erősebb cérnával aminek a végére kis súlyt erősítettek, gúzsba kötötte a foglyot.
- Viszem.
- Megyek én is. Elkapták a másik kettőt?
- Mindkettő meghalt. Csak ez él még.
Loreena meglepetten vonta fel a szemöldökét.
- Meghaltak? Hogyan?
- Az első megmérgezte magát, a másodikat meg véletlenül túl erélyesen kaptam el. - válaszolta Irene kedélyesen, miközben haladtak a királynő felé.
Nem akarta tudni mit jelentett Lady Irene-nél a „túl erélyes”. Talán életében nem találkozott ennyire ijesztő tündékkel, úgy sem ha beleszámította a sötét tündéket is - ez pedig elég nagy szó volt.
- Ez itt füstüvegcsével próbált menekülni, tuti sáros.
- Gyanús ez az egész, de majd meglátjuk.
És valóban. Elég volt csak odaérniük Amelie elé, a fogvatartottuk rákiabált őfelségére.
- Te! Megegyeztünk!
Már csak ezért is ki kellett volna vágniuk a nyelvét, felséfsértés vádjával, de Loreenát jobban megdöbbentette a dolog, semmint cselekedni tudott volna. Még csak tarkón sem ütötte.
- Felség. Ő volt az egyik aki menekülni próbált, a másik kettő meghalt.
- Kiváló. - bólintott a királynő és felvett még egy kést az asztalról, a nő viszont tovább kiabált.
- Azt mondtad, hogy ha megszervezzük a halálod...
Hogy mi?
Amelie a torka felé dobta a kést, hogy már ne tudja befejezni, de Loreena egy kézmozdulattal eltérítette a fegyvert. A vére a fülében dobolt, a szíve pedig majd szétrobbant a mellkasában.
- Lady Wildwind? - nézett rá kérdőn a királynő.
- Szeretném hallani a vallomását felség, mielőtt megölné. Csakhogy biztosra menjünk. Utána megölheti. - válaszolta, de mintha a saját hangja valahonnan nagyon távolról szólt volna. Mi ez az egész? Hogy értette, hogy a királynő bérelte fel saját maga ellen? Jóideje nem bízott már meg Amelie-ben, de ez túlment minden határon, valami félreértés kellett hogy legyen… Hallani akarta, amit a nő mondott. A királynő megrántotta a vállát.
- Csak locsog.
És akkor is ezt mondanád, ha igazat mond és akkor is, ha hazudik…
A nő közben rájött, hogy nem fog meghalni, így folytatta.
- Egy királynőnek tartania kellene a szavát! Nem mondtad, hogy meghalhatunk!
- Mit ígért a királynő magának? - nézett le a bérgyilkosra szigorúan. - És miért mondja, hogy megrendezik a halálát mikor láthatóan életveszélyben volt?
Az elhúzott szájjal nézett vissza Loreenára.
- He? Látom a lovagjainak semmit se mondott el. A korábbi merénylet volt megrendezve, most csak behajtani jöttünk a pénzünket.
- Ez esetben ez ugyanúgy merénylet őfelsége élete ellen. Még ha állítása szerint az előző nem is volt az. - közben lady Irene-re pillantott, kíváncsi mit gondolt, de az csak a szokásos derűjével nézett vissza rá.
- Nem tudom, hogy hihetünk-e neki egyáltalán. Ez egy bérgyilkos, mindent megtenne, hogy mentse a bőrét.
- Egyetértek. De azért mégis meredek mentséggel állt elő.
- Zavaros ez az egész helyzet. Őfelsége mit mondd?
A királynő zavartan rázta meg a fejét.
- Hazudik.
Komoly dilemma előtt állt. Nem kérdőjelezhette meg a királynő szavát de mégis... Hitt a nőnek. Ilyet egyszerűen nem találhatott ki csak úgy. Ha viszont a királynő valóban meg akarta rendezni a saját halálát miért vonta be őket? Túl sok volt a kérdés, és bonyolódtak a szálak is.
- Felség, engedélyt kérek a rendházba szállítani további kihallgatásért. Ha vannak társai, nem hagyhatjuk őket futni. - hozta meg a döntést végül. Sokmindent akart kérdezni de semmiképp sem Amelie előtt.
- Tegyenek ahogy jónak látják, ha halott lesz a végén.
Szabad kezével tisztelgett a királynőnek, majd Irene segítségével kivezették a bérgyilkost a teremből.
- Van itt bárkinek olyan képessége, ami teljes bizonyossággal meg tudja mondani, hogy kedves foglyunk hazudik-e? Igazságszérum, lelkész, bármi, csak biztos legyen. - fordult a specialistához, mikor már kint jártak a palota előtt. Tudnia kellett az igazságot, hogy Amelie megint az orruknál fogva vezeti őket, átverve a teljes királyságot, vagy csupán egy halálán lévő, kétségbeesett szélhámos utolsó próbálkozása volt bemocskolni az uralkodót.
- Nehezen találunk ilyet. A lelkész jó lenne, de importálni kell, az meg idő.
A rendház felé menet meglátták az épp a tömeget nyugtató Shadowthornt is.
- Nem hiszem, hogy annyi időnk lenne. - eszébe jutott, hogy felhozzák Lightleafből Anna von Hellenburgot, de még az is napokba telt volna. Nem voltak napjaik, mintha versenyt futottak volna az idővel, de méginkább őfelsége ravaszságával. - Lady Brigitte. - szólította meg a lovagnőt, amikor odaértek. - Sikerült élve elfognunk az egyiküket.
Shadowthorn odafordult és megvakarta a fejét.
- Áh, már láttam őt. Egész jó bérgyilkos, talán be is volt börtönözve egyszer. Tehát ő az egyik gyanúsított?
- Igen, és az egyetlen, amelyik még él.
- Nos, tűzerőre a legjobb lovagjaink vannak itt, nem csodálkozom... És beismerte?
- Mit? Hogy a királynő egy kutya? Aki megrendezteti a saját megölését? - kiáltott fel ismét a nő.
- Lady Brigitte, szeretném kihallgatni, de úgy, hogy ön is jelen van, lehetséges? - kérdezte tudomást sem véve a nő kiabálásáról. Remélte, hogy felettese az előbbi kifakadás után már értette, miért hozta magával. Ugyanakkor nem mert csak a saját ítéletére támaszkodni, szüksége volt Shadowthorn szilárdságára, és pártatlan bölcsességére. Legalábbis remélte, hogy pártatlan. A lovag bólintott.
- Lady Irene, átveszi a helyem?
A specialista bólintott, így a kapitánnyal ketten kísérték tovább a foglyot a rendházba. Egy felső szobába vitték, és a falhoz kötözték. Az meglepő módon nem mutatott túl nagy ellenállást. Loreena felsóhajtott és a nőhöz fordult. Még sosem vett részt kihallgatáson, és akaratlanul is Kather jutott az eszébe. Még úgy is, hogy ő nem tervezett megkínozni senkit.
- Tegyük fel, hogy hiszek magának. Kezdje a legelején, szépen, nyugodtan és érthetően.
A bérgyilkos körbepillantott, majd nekikezdett.
- Nem olyan rég megkerestek minket, személyesen a királynő, hogy meg kellene támadnunk. Egy halom pénzt ígért, szóval úgy gondoltuk, hogy megéri. Persze a társunkat kicsinálták, így most jöttünk begyűjteni a pénzt, amit ígért. A többit látták.
- Csak a támadásért fizetett, vagy úgy is kellett tűnnie mintha meghalt volna?
- Csak a támadásért.
Tehát Amelie a felhajtás miatt csinálta, nem akart meghalni. De mégis mire volt jó ez neki? Több tippje is volt, de egyik sem állta meg a helyét, minden esetben feleslegesnek érzett egy ekkore szabású akciót.
- Vannak még társai akik elmenekültek?
- Nem tudom.
- Hogy érti hogy nem tudja?
- Mégis mekkora káoszt csinálak már?! Azt se tudom, hogy mi történt pontosan...
Loreena felsóhajtott.
- Két nő halt meg, és egy ember bérgyilkos.
- Ember bérgyilkos? Micsoda?
- A lakomán, aki megtámadta a királynőt egy ember bérgyilkos. Nem a maguké?
- Nem hát. Sőt, volt egy halom másik is a teremben, amikhez semmi közünk.
Shadowthornra nézett, és megmasszírozta a homlokát. Az ügy egyre csak bonyolódott, pedig már azt hitte, innentől sima ügy lesz, elkapják a megbízót, felkötik, ő pedig mehet haza Köderdőbe. Úgy tűnt azonban, hogy még csak nem is egyvalakit keresnek. Határozottan bűzlött valami, a nagy halom furcsa információ és esemény alatt.
- Ezek szerint több egymástól független csoport lenne egyszerre? Ennek elég kicsi a valószínűsége. Mit gondol Lady Brigitte?
- Meglehet. Ez a királyi udvar. Itt bármi meglehet.
Persze. Erre neki is számítania kellett volna, hogy az udvar intrikái az ő egyszerű és végtelenül praktikus elméjének cseppet sem logikusak, még úgy sem, hogy éveket töltött el a diplomáciában, és egy igazi politikus felesége már egy ideje, mégsem sikerült magáévá tenni ezt a gondolatvilágot. Az első időkben viszont annyiszor mondogatta Lady Brigitte-nek hogy alkalmatlan a rá kiszabott feladatokra, és annyiszor volt kénytelen beismerni, hogy megint a kapitánynak volt igaza, hogy már meg sem próbálkozott ilyesmivel.
- Az is hogy Amelie megbízna valakit, hogy támadják meg? De miért? Őfelsége természetesen tagadta a dolgot de....- elharapta az ajkát mielőtt még hazugnak nevezte volna a királynőt. Shadowthorn megdörzsölte a szemét.
- Megeshet. Nem tudom, mi oka van rá, de ez egy lehetőség.
- Helyes nekünk ilyet feltételezni?
Össze volt zavarodva. Már azt sem tudta kinek tartoztak hűséggel, a koronának, Amelie személyének, vagy a Tünde Királyság egészének? Sose gondoltam, hogy ez a három dolog valaha konfliktusba kerülhet egymással.
- Nem, de nem is foghatnak ki rajtunk emiatt.
Loreena bólintott.
- Első a hatékonyság. Viszont a nyomozás akkor még nem ért véget vele... Sir Lohengrin nem talált senkit akit a királynő már megbízott előttünk?
- Nem. Viszont az is lehet, hogy maga a nő megbízó, akiről beszéltek, az maga a királynő volt.
A felismerés szinte mellbevágta. Tényleg egy tünde nőt kerestek, és talán sokan azt sem tudták hogyan néz ki Amelie. Legalább egy percig hallgatott mielőtt újra megszólalt volna.
- Ez esetben... Nem tudom, mi a teendőnk. Már nagyon régóta nem értem meg őfelségét, és már a Blighted Falls-i küldetésnél kiderült, hogy velünk messze nem oszt meg mindent, de itt ha elbukunk akkor is rosszul járunk, ha fényt derítünk az igazságra akkor is! - hangjából lassan ki lehetett érezni a kétségbeesést. Fogalma sem volt, hogy mi volt itt a helyes lépés, egyszerűen nem látott olyat. Többet kellett tudniuk persze, de kit kellett megvédeniük kitől? Még ebben, a legalapabb elvekben sem lehettek biztosak többé. Shadowthorn nagyon komolyan rázta meg a fejét.
- Én is aggódom, de bizonyítékokra van szükségünk. Ezt pedig úgy lehetséges, ha mi magunk férkőzünk a közelébe, és valahogy kiszedjük, hogy mi is a királynő végső terve. Ha ez a nő igazat mond, persze.
- Jó ötlet, bár valahogy nem látok rá sok esélyt, hogy bárkinek elmondja az igazat, azok közül, akit ráállított az ügyre. Kit javasol?
- Magát. Meg fog lepődni, egyikőnket sem kedveli jobban a királynő.
Tényleg meglepődött, bár talán a döbbenet már közelebbi kifejezés volt arra, amit érzett. Azt hitte a lovagok nagy általánosságban a királynő kegyeltjei, és ő is csak a saját döntései miatt esett ki a pixisből, de a többiek? Elméletileg ők hűségesek voltak, megbízhatók, tökéletesek Loreenával ellentétben, erre Shadowthorn azt mondja, hogy még az ő szénája állt a legjobban? Elég hihetetlennek tűnt.
- Nos, engem utál, és rendszeresen az az érzésem, hogy meg akar öletni. Ha a rend célja nem az, hogy mindannyiunkát kicsináljon, akkor kell lennie valakinek, akit jobban kedvel mint engem, vagy magát, bár meg kell valljam azt hittem önök jóban vannak.
- Nos, az, hogy kedvel, és hogy megbízik bennem, az itt erősen elkülönül, azt hiszem.-
nevetett zavartan.
- Láthatóan nem bízik meg egyikünkben sem. - mutatott rá egy fontos tényre.
- De, pont ez az. Ha ő is volt, nem kezdett volna bele egy ilyen manőverbe, ha nem bízna meg bennünk.
Loreena legőszintébb reakciója az lett volna, ha itt elkezdi szálanként kitépni a lassan combközépig érő vörös sörényét, de visszafogta magát.
- Ezt nem értem.
- Valamit akar tőlünk, csak nem tudok rájönni, hogy mit. Lehet, hogy akarta is, hogy rájöjjünk a megszervezettség tényére.
- Egyszerűbb lett volna, ha odajön és megmondja. Ráadásul mint mondtam, amikor ez a nő szembesítette, akkor közölte, hogy hazudik. Ha ellentmondunk neki, akkor őt hazudtoljuk meg, és akkor akár felségárulás címén megölethet minket, erre gondolt, asszonyom?
Nem tervezte itthagyni a fogát csak azért, mert Amelie éppen szeszélyes kedvében volt, és játszani akart. A tünde királyság gigantikus sakktáblává változott, de alig érezte magát többnek egy gyalognál.
- Nem, sokkal inkább arra szeretnék rámutatni, hogy valami nagyobb sémában dolgozik, amibe szeretne minket beavatni, de tudja ön is, hogy a királynő... különleges.
Az… Különleges…
Loreena ledobta egy fotelbe magát a sarokba és a kezébe temette az arcát. Úgy érezte, hogy ez bőven meghaladja a szellemi képességeit. Meg kellett fogniuk a történetet egy olyan pontján, amit még értettek, és utána szépen felgöngyölíteni ezt a kusza gombolyagot.
- Ha a különlegeset úgy érti, hogy kifacsart a gondolkodásmódja, akkor egyetértek. Abban is, hogy nagyban gondolkozik. Mindenesetre ne hagyjuk abba a nyomozást, személyleírás kéne a bérgyilkosok megbízójáról. És persze valaki, aki kiszedi a királynőből mit akar, mert még mindig állítom, hogy erre én vagyok a legkevésbé alkalmas.
- Egyetértek, de azt hiszem, mégis magának kell lennie. Az, hogy Gloryt is elhívta, nem jelent mást, mint hogy ad az ön szavára.
Meg is feledkezett Glory-ról. Semmilyen hátsó szándéka nem volt azzal, hogy megemlítette a különös lányt a királynőnek, és őszintén örült, amikor meglátta, hogy beszélgettek a lakomán. De valóban az ő hatása lett volna? Talán tényleg, és így nem is nagyon tudott vitatkozni Shadowthornnal.
- Jól van. De ha megkínoztat és kivégeztet, esetleg eléri hogy egy küldetésben megölessem magam, akkor maga viszi a halálhírem Elathába. - közölte a nővel annyi szarkazmussal a hangjában, hogy az egész seregnek elég lett volna, de azért próbált figyelni nehogy megbántsa Lady Brigitte-et. Nem akarta elképzelni, mit kapott volna a követ Armintól, hogyha a felesége halálhírét hozza. - Hogy álljak neki?
- Szerintem menjen vissza most hozzá, és próbáljon a kedvében járni.
- Az csak úgy lehet, ha őt megölöm. - int a még mindig kikötözött nő felé. Az egykedvűen lógott lefelé a láncokon. Shadowthorn komoran bólintott.
- Komolyan úgy gondolja ez a helyes lépés? Én megértem amit tett.
- Én is, de több van itt kockán, mint egy bérgyilkos élete. Ha nem maga teszi meg, én fogom.
Tehát a kapitány döntött. Valóban több forgott most kockán, és végső soron a bérgyilkos tényleg a királynő életére tört.
- Mindegy melyikünk teszi. - lendületesen lépett előre, előhúzva a tőrét, és egyenesen szíven döfte a nőt. Nem akarta, hogy szenvedjen. A szemébe nézett, hogy megadja neki a tiszteletet, de elég gyors volt ahhoz, hogy a másiknak esélye se legyen sírni, könyörögni, sem pedig rettegni. A halál akkor volt jó, ha gyorsan jött és gyorsan tovább is állt. - Remélem így "őfelsége" is elégedett lesz.
Lady Brigitte bólintott. Nem vigasztalta, nem bíztatta, elvégre katonák voltak, nem kislányok.
- Köszönöm az együttműködését, az egész királyság érdekeit szolgálja ezzel. Siessen mihamarabb a királynőhöz!
Lady Loreena Wildwind tisztelgett, és véres ruhában, véres kézzel sietett vissza a palotába.

Többen megbámulták a tönkretett ruhája és a még mindig nedves, de az alvadástól már barnává sötétült vérfoltok miatt. A kezét odalent megmosta, hogy azért mégse úgy jelenjen meg a királynő előtt, de az átöltözésre már nem vesztegette az idejét. Szerencsére senkinek sem jutott eszébe megállítani, a többi lovag ismerte, a köznép számára pedig elég visszataszító lehetett ahhoz, hogy inkább ne kötekedjenek vele.
A lakomateremben csak őrök voltak, Sir Connor Oakleigh nagymester és persze őfelsége Amelie Fairbranch királynő, aki az asztalfőn ülve ezüstvillával falatozott egy szelet süteményt, csakhogy ne vesszen kárba, ha már a vendégek úgy tűnt inkább máshol akarnak ebédelni. Loreena nem hibáztatta őket, és szerencsére ez a lakoma nem is azért lett kitalálva, hogy jóllakassák Zephyrantes nemességét. A királynő a lovagra emelte búzakék szemeit, amikor belépett.
- Halott?
- Halott. - nézett vissza rezzenéstelenül a nőre, nem mutatva több érzelmet, mint egy sárból gyúrt gólem. Fogalma sem volt, hogy mégis hogyan kéne kiszednie a nőből a vágyott információkat, vagy egyáltalán hogyan kezdjen társalgást. Nem lehetett kedves, baráti, közvetlen pedig még kevésbé, egyszerűen az udvari etikett nem engedte, és Amelie-nem sem volt olyan személyisége, aki könnyedén lerázta volna magáról a hivatalos protokollt.
- Remek. Nem elég, hogy meg próbál megölni, még hazudik is. Arcátlan paraszt.
Nehéz volt uralkodnia a vonásain, de tudta, hogy ezt a játékot óvatosan kellett játszani. Mintha élete legnehezebb diplomáciai feladatát kapta volna, pedig azt hitte a démonküldöttségnél rosszabb már nem nagyon várhat rá. Nagy levegőt vett, és nagyjából egy véletlenszerű ponton kezdett tapogatózni.
- Felséged szerint mi oka lehetett erre? A gyilkosság indítéka világos, de a hazugsággal nem nyert semmit. Félek nem maradt több nyomunk.. - pillanatnyi szünetet tartott, mikor hirtelen mintha lámpást gyújtottak volna a fejében. Ahogy ránézett a királynőre, hirtelen rájött, hogyan hidalhatja át a problémát, hogy tulajdonképpen hazugsággal kéne vádolnia vagy őfelségét, vagy elismernie, hogy a bérgyilkos hazudott… Az arany haj, a kék szem, az átlagos, talán kicsit vékonyabb termet önmagában nem volt különleges, Amelie-t a méltóságteljes kiállása, és porcelánbaba szerű arca, nameg az elérhetetlen, már-már földöntúli kisugárzása miatt tartották Veronia legszebb asszonyának. Ám a félhomályban, sötétben egy csuklya alatt cseppet sem kellett különlegesnek tűnnie… Még ő maga sem hitte el, de kezdetnek megfelelt, hogy oldja a feszültséget kettejük között.
- Hirtelen felmerült bennem felség... Hogy talán nem is hazudott. Mi van, ha aki felbérelte, esetleg önnek adta ki magát?
Győzelem. A királynő szeme felcsillant, és letette a süteményt.
- Kiváló meglátás, Lady Wildwind! Tudtam én, hogy jó ötlet volt magát választani.
Majd vissza is vette az édességet, a lovagnő pedig megpróbált nem fennakadni az újabb rejtélyen, hogy akkor végülis kinek köszönhette az ittlétét. Szeretett volna abban a tudatban maradni, hogy Lady Brigitte választotta.
- Már csak arra kell rájönnünk, hogy ki lehetett.
- Van itt már probléma is. A nő azt állította, mikor kihallgattuk, hogy a támadónak, aki végül felséged asztalán végezte nem volt köze hozzájuk. Nem dolgoznak emberekkel, vagy legalábbis ő nem tudott róla. Noha valószínűtlen, nem zárhatjuk ki, hogy az első merénylet után mások is felbátorodtak, és több egymástól független csoport is felséged életére tör.
- Ez így van. Ezért fogok a rendházban lakni magukkal, amíg példát nem statuálunk a felbújtón.
Annyi ellenérzés tört rá hirtelen, hogy azt se tudta melyikkel kellett volna kezdenie. Szimplán rávágni, hogy ez rossz ötlet, még rosszabb lett volna, és egyszerűen nem akarta, hogy a királynő ott legyen a nyakukon, személyesen felügyelve minden lépésüket. Így is nagy volt rajtuk a nyomás.
- Nem gondolja, hogy Sir Connor egyedül is képes önt védelmezni? Jó fedősztori nélkül már csak a cselédek is el fogják terjeszteni, hogy gond van a palotában.
- Megpróbáltak megölni egy lakomán, és itt flangálnak véresen. MINDENKI tudja már, hogy probléma van a palotában.
Sajnos ez igaz volt… És már most tudta, hogy felesleges ellenkeznie, ha Amelie valamit a fejébe vett, akkor véghez fogja vinni, és aki akadályozza azt eltakarítja az útjából. Vagy eltakaríttatja velük.
- Valóban. - válaszolta egyszerűen.
- Szóval, menjünk is át a rendhez. Sir Connor viszont marad, ő nem tag.
A nagymester arca elszomorodott, de bólintott, Loreena pedig szinte már megsajnálta a férfit. A királynő könnyed léptekkel sétált mellé, és várakozóan pillantott fel rá, így a lovagnő is elindult kifelé a palotából, hogy a rendházhoz kísérje őfelségét.
- Miért Lady Brigitte vezeti az akciót Sir Connor helyett? Nem mintha akármilyen apró ellenvetésem lenne ellene, csak furcsának tartom, hogy pont a lovagok vezetője maradt ki a rendből. - kérdezte menet közben.
- Sir Connorban bízom, de nem kedvelem. Ezzel szemben Lady Brigitte-et kedvelem is.
Loreena meglepetten húzta fel a szemöldökét, erre ugyanis egyáltalán nem számított.
- Alig tíz perce váltig állította, hogy ön nem kedveli őt. Ezért jöttem én jelenteni helyette.
A királynő erre felnevetett.
- Sokan félreértenek, tudja.
- Sejtem. - bólintott. - De nem úgy tűnik, mintha felségedet ez zavarná.
Helyben voltak, legalább elkezdtek személyesebb témákról beszélgetni, és éppen ez volt a célja végső soron… De volt itt más is. Egyszerűen jól esett látni, hogy a királynő beszélgetett Gloryval, de valóban az ő feladata lenne felrázni Amelie szociális életét?
- Mit tudok tenni ellene? Vagy olyan leszek, amit mindenki kedvel és megölnek könnyedén, vagy nem változom meg, de megvédem magam.
- Az erő nem jelent egyet az elzárkózással.
- Látta, hogy beszéltem Gloryval, igaz? Egy ideje tartjuk a távolságot, de ez így is fog maradni. Tartozom neki egyel, és pont ezért. Királynőként az egyetlen biztos faktor a hétköznapjaimban az az életveszély. Nem akarok olyanoknak is adni ebből, akiknek semmi közük hozzá.
Akaratlanul is eszébe jutott a beszélgetés a másik lánnyal, és hogy mit mondott Amelie-ről. A királynő nem uralkodik, jobban érdeklik a könyvei, mint a népe. Elérhetetlenül ül egy holdagyarcsont toronyban, távol mindenkitől, még a népétől is, pedig nem ez lenne a feladata… Csak azt nem tudta, hogy hogyan vezesse rá erre a tényre őfelségét is.
- Mivel felséged királynő, ahhoz, hogy ön életveszélyben van, szerintem mindenkinek köze van. Noha ez csak a személyes véleményem, és tudom, hogy nem kérdezte, de talán nincs annál jobb védelem, mintha valaki az életét adná önért, és ha ezt szeretetből teszik, nem kötelességből, akkor még állhatatosabban küzdenének. Nem csak mi lovagok, nekünk ez a munkánk, hanem a népe is. - tartott egy kis szünetet. - De természetesen lehetséges, hogy önnek van igaza.
Nem akarta felhozni, hogy a férje is csak azért élt még, mert az egyszerű közemberek szinte rajongtak érte. Akármennyire is próbálják kikezdeni a saját nemesei, mondják gyenge kezűnek, próbálják meggyilkoltatni, attól sosem kellett félnie, hogy a népe nem állt volna mellé bármilyen konfliktusban, Loreena pedig ezt egy elég jó védelemnek tartotta. De abban is biztos volt, hogyha elkezd példálózni, akkor Amelie a legjobb esetben is elküldi melegebb éghajlatra, a rosszabb esetbe pedig bele sem akart gondolni.
- Kevesebb ujjam van, mint ahány felmenőm halt a bizalmába bele. Nem fogok én is hibázni. - válaszolta a királynő.
- Sir Connorban és Lady Brigitte-ben mégis bízik. Ezen a gondolatmeneten haladva honnan tudja, hogy nem pont ők fogják elárulni?
- Azok az emberek, akik a saját életüket teszik kockára az enyém helyett megbízhatóak.
Kemény dió volt, de másképp, mint sejtette. Megvolt a maga kifacsart logikája, amire át kellett állnia, és ez cseppet sem volt egyszerű. Egymillió módon lett volna képes megcáfolni ez utóbbi kijelentést is, de nem akart kötekedőnek tűnni. Egy biztos volt: Amelienek rettenetes és mindenekfelett nagyon magányos élete lehetett.
- Lehet, hogy igen. Az is lehet, hogy nem.
Ő például nem bízott meg Lady Irene-ben de ezt inkább megtartotta magának.
- De elég magányos életnek hangzik ez így.
- Eleinte az volt, de túltettem magam rajta. Ha olvashatok, száz meg száz emberrel találkozhatom, és ők nem akarnak hátba szúrni.
Loreena elmosolyodott.
- Ez tényleg egészen biztos. Kihez fordul közülük ha rossz napja van? Fogynak az olvasmányaim.
- Régi tünde legendák vagy ember bárdok történetei. A mi bárdjaink... nos... nekem ízléstelenek. A démonokat meg kerülje.
Felkacagott Amelie utolsó kijelentésén.
- Csak nem a kezébe került véletlenül egy kötet Yrsiltől? -majd megköszörülte a torkát, visszanyerve a komolyságát, és a távolságtartóbb hangnemet. - Miért jobbak az ember bárdok a tündéknél?
A csábdémon említésére a királynő elhúzta a száját.
- Nem a stílusával van bajom, de... Nem az én világom.
Ezt a lovagnő meg tudta érteni, a királynő nem olyannak tűnt, mint akit pajzán írások szórakoztatnának, főleg nem a végletekig menő részletességükkel. Amelie közben a távolba nézett, mintha fejben már valahol teljesen máshol járt volna.
- A legtöbb tünde pont ugyan azt csinálja, amit én, csak nekik semmi okuk rá: Ülnek az erdejükben, mintha ez a darab föld bármiben is jobb lenne a többinél. Az emberek ezzel szemben bátran bejárják a világot, és olyan helyeket térképeznek fel, ahová tünde be se tenné a lábát. Van bennük egy egyenesség és határozottság, amit a mostani faölelgető testvéreinkben nem látok. Remélem sikerül ezt egyszer megváltoztatnom.
Loreena a nőn felejtette a tekintetét, és most először teljesen értette, amit mondott, és azt is, hogy emögött milyen érzések bújhattak meg. Őszintén sajnálta a királynőt, hogy el kellett zárkóznia az elől, amire a legjobban vágyott.
- Az emberek annyi félék, mint a falevél, hogy hasonlatnál maradjunk. Van köztük egyenes és határozott, de van köztük beképzelt, hazug és csaló is. Pont, mint a tündék között. És közöttünk is vannak kalandvágyók, akik bejárták a világot, gondoljon csak Lloyd Hawthorne-ra... De azt hiszem, megértem, mire vágyik felséged.
Kicsit elgondolkodott. Segíteni akart, őszintén, nem csak a királynő, hanem mindenki érdekében. Mindig volt megoldás, kompromisszum és egyensúly csak eléggé akarni kellett, ez volt az, amit diplomataként megtanult. Nem volt egyszerű, de mindig lehetett járható utat találni.
- Az őseink hajóra szálltak, hogy elhagyják Eyrie-t, a királyunkkal az élükön, és ünnepelték érte. Felséged miért ne vezethetne expedíciót a dzsungel mélyére, a tengereken túlra vagy délre a félangyalok sivatagába? Egy megbízható helytartó és megfelelő propaganda kérdése az egész. Nem mondom, hogy egyszerű, de nem is lehetetlen, és mindenképp jobb, mint egy kalandor léleknek aranykalitkában ülni. Az embertelen kínzás.
- Nem is tudja, mennyire szeretnék, Lady Wildwind. De hogy, ha emberek saját személyiségemet ellopják, és arra használják, hogy megöljenek? Hogy léphetnék ki hosszabb időre, ha apámnak egy rutin út is elég volt, hogy megöljék?
- Megfelelő és megbízható kísérettel, és hogy előbb rendet és stabilitást teremt a királyságban. Egy pillanatig sem mondtam, hogy forduljunk vissza úti felszerelést csomagolni, csak azt, hogy felséged álma megvalósítható és hogy nem kell így élnie, ha nem akar. Elég sok helyre küldött már ahhoz, hogy tudjam mit beszélek. - mosolygott rá a királynőre, hosszú ideje először őszintén. - Noha belegondolva a szökéshez pont jó megoldás az is, ha felségedet halottnak hiszik, a királyság szemszögéből már kevésbé.
Amelie összehúzta a szemeit.
- Csak nem gondolja, hogy ezért megrendezném a halálom?
- Nem. Ha így tenne felséged, akkor ránk meg erre az egész nyomozásra nem lenne szükség.
- Egy pillanatra megijedtem, hogy a bérgyilkos éles nyelve erősebb volt a hűségénél.
Tartott egy pillanat szünetet.
- Látja, ez van, ha az ember senkiben sem bízhat. Hamar gyanakvóvá válik.
Loreena inkább nem kommentálta a hűségével kapcsolatos kérdéseket, főleg, hogy lassan kezdett magasról tenni az egész hűség kérdésre, az igazság és a királyság jóléte jobban érdekelte, mint az uralkodó személye. Csakhogy ahhoz, hogy a Tünde királyságban végre béke legyen és stabilitás, a királynőn és az ő kusza gondolkodásán keresztül vezetett az út.
- A történet végén a kirakós minden darabjának a helyére kell kerülnie. Nekünk, önnek, a bérgyilkosoknak, a megbízónak, mindennek. Csak azon igyekszem, hogy a teljes képet lássam, és a helyére tudjam illeszteni a darabokat, mert ez a dolgom. Mindenkinek van egy motivációja és egy logikája. Ha eleget figyeli maga körül a tündéket és igyekszik, hogy átlássa ezt a kettőt, akkor tudni fogja, hogy kiben bízhat.
- Ne aggódjon, nem éltem még annyit, mint ön, de ilyen téren több tapasztalatom van. Megoldom, csak nehéz.
- Ebben nem kételkedek.
Beléptek a rendházba, majd egyenesen a főterembe, ahol Lady Brigitte kedélyesen beszélgetett valamiről Lady Irene-nal, Sir Will pedig egy díszes tányérról ebédelt valamit, amit minden bizonnyal a lakomáról csempészhetett ki. A többi lovag nem volt ott, sok tennivalójuk akadhatott még. Amikor megláttál őfelségét felálltak és tisztelegtek, majd Shadowthorn kérdőn nézett Loreenára.
- Lady Loreena?
- Lady Brigitte, őfelsége úgy döntött, hogy a nyomozás lezárásáig a legnagyobb védelmet a rend, és ez a ház nyújthatja neki, így a palotából ideinglenesen átköltözik ide. - sietett a magyarázattal. A várt hatás pedig nem is maradt el: Shadowthorn szeme elkerekedett, Lady Irene-é pedig annyira összeszűkölt, mint résnyire nyíló ajkai. A kapitány tért magához először.
- Sir Will, kifelé! Férfi nem tartózkodhat a királynő lakókörletében! - kiabált rá szerencsétlen lovagra, aki a lehető legunottabb arccal tömte a szájába a maradék ételt, és távozott a rendházból. Loreena nem is tudta, hogy ilyen szigorú szabályok vonatkoztak a férfiakra, és gyanította, hogy a királynő tisztaságát akarták ezzel védelmezni. Az viszont cseppet sem volt jó ötlet, hogy a rendet kettévágják, csak azért mert Amelie úgy döntött a női lovagokkal akart élni.
- Talán elkülöníthetnénk egy kisebb lakrészt, hogy a rend férfitagjai se kényszerüljenek kiköltözni... Ha ez felségednek is megfelel. - nézett itt a királynőre.
- Kisebbet? - nézett rá a nő, miközben a háttérből Lady Brigitte és Lady Irene is bőszen integettek, hogy nagyon-nagyon rossz az ötlete.
- Csak amennyire felséged engedi... De ha úgy kívánja, természetesen átköltöztethetjük a férfi lovagokat... Máshova. - próbálta menteni a menthetőt, és szerencséjére a királynő elgondolkozott a dolgon.
- Akkor a tetőtérben fogok tartózkodni többnyire, és gyűlésekre a férfiak bejöhetnek a földszintre.
Loreenának nagy kő esett le a szívéről.
- Nagyra értékelem felséged belátását.
Amelie vállat vont.
- Én alapítottam a rendet, nem lenne jó dolog kizavarni innét a felét. - várt egy pillanatot, majd kitárta a karjait. - Vennék egy fürdőt.
Loreena a többi lovagra nézett. Ötlete sem volt, hogy ez kinek a dolga lesz ezentúl, és csak remélni merte hogy nem az övé. Kevés dolgot tartott derogálónak, de ez mindenképpen oda tartozott már. A másik két lovag azonban zavartan kerülte a tekintetét, Lady Irene egy tükörben nézegette magát, Lady Brigitte-nek pedig a fegyvere megtisztítása lett hirtelen a legfontosabb feladata.
- Vennék egy fürdőt. - ismételte meg a királynő. Loreena felsóhajtott, és egészen biztos volt benne, hogy senki sem fog megmozdulni.
- Intézkedem. Megengedi felséged, hogy a palotából elhozassam legmegbízhatóbb szolgálóit? Elég csak megneveznie őket, higgye el, ha a lovagjaira bíz egy ilyen kényes feladatot, abban nem lenne sok köszönet. Természetesen, ha nem szeretné őket megvárni, akkor vizet én is tudok melegíteni, de az a fürdő cseppet sem lesz királynőhöz méltóan kifinomult. És a tisztálkodószerei sincsenek még itt.
Közölte tárgyilagosan a tényeket, mire Amelie-n volt a sor, hogy felsóhajtson.
- Mindegy, mindegy... Fenn leszek a szobámban, és olvasok, ha kellek... - azzal lassan, és méltóságteljesen felsétált a tetőtérbe. Loreena válláról mintha hirtelen levettek volna egy nagy súlyt. Könnyűnek érezte magát, de végtelenül gyengének, így szinte lerogyott az egyik székbe, és a kezébe temette az arcát. Nagyjából egy perc után szedte össze magát annyira, hogy a többiekre nézzen.
- Kinek van engedélye elhozni a legszükségesebb cuccait?
Lady Brigitte hasonló állapotban volt, mint Lory, de Lady Irene felnevetett.
- Semmi szükség erre, Lady Wildwind. A királynőnek semmi ilyenre nincs szüksége.
- Nagyon jó, egy gonddal kevesebb. - dőlt hátra. - Nem jutottam sokkal előrébb. - pillantott Shadowthorne-ra.
- Hát, az, hogy itt van már haladás a többi meg... Majd eldől. Maradjon vele amennyit csak tud, Lady Loreena, a királyságunk múlik ezen. - válaszolta a kapitány gondterhelten.
- Pedig azt mondta, alig egy perce hogy azért költözik ide mert magát kedveli. - vigyorgott rá a kapitányra, aki hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét.
- Komolyan mondom, ha azért van ez az egész felhajtás, mert a királynő barátokat akart és hiányolta a pizsamapartykat az életéből, én bizony emigrálok Délre...
Lory őszintén felnevetett.
- Bárcsak ez lenne a helyzet, de sajnos őfelsége nem vágyik barátnőkre… Szabadságra viszont igen, noha még nem tudom, hogy ennek lehet-e köze az ügyhöz. Valószínűleg nincs…

Beesteledett. A rendház minden tagja haptákban állt, de szerencsére, amikor megjelentek az Equinox ikrek át is vették az irányítást. Korban is közelebb álltak a királynőhöz, így társaságot tudtak neki nyújtani, sőt a segítségükkel Amelie még a fürdőjét is megkapta.
Lady Irene láthatóan jól szórakozott ezen az egészen, Lady Brigitte azonban még mindig félig sokkos állapotban várta a fejleményeket. Loreena igyekezett megőrizni a nyugalmát, de ehhez tündefeletti erőfeszítésre volt szükség. Az idegei pattanásik feszültek, így szinte boldog volt, amikor az ikrek befutottak a hírrel, hogy a rend férfitagjai helyzetjelentést vártak. Lady Brigitte felírt néhány betűt egy papírfecnire, és Lory kezébe nyomta.
- Lady Loreena, vidd ezt kérlek Sir Lohengrinhez a főtérre!
- Igenis!
Szinte boldog volt, hogy őt küldték és kiszabadulhatott a rendház fojtogató légköréből. Szinte futott a térre, ahol a férfi-lovagok igyekeztek fenntartani a rendet. A tömeg elcsendesedett a meghiúsult lakoma óta, csupán néhány pletykás tünde és bámészkodó maradt a környéken, hátha elcsíphetnek még néhány információ morzsát. Amikor Loreena befutott a fiúk értetlenül néztek rá.
- Végre valaki! - Sóhajtott fel Sir Lohengrin, arcán fáradt mosollyal. - Mi történt? Miért nem mehetünk vissza?
Lory átnyújtotta neki a papírt, miközben válaszolt.
- Mert őfelsége a királynő úgy döntött a rendházba helyezi át a rezidenciáját, ameddig megoldódik az ügy.
A lovag hátrahajtotta a fejét és még fáradtabban sóhajtott fel. Visszaadta a nőnek a papírt, így már ő is láthatta Shadowthorn egyenes, fekete tintával írt betűit, amik a „FUBAR” minden bizonnyal mozaikszót adták ki, de ezt a rövidítést Lory nem értette.
- Miért....
- Mert a merénylet után úgy érezte így van biztonságban. - közölte tökéletesen nyugodtan.
Lohengrin megdörzsölte a homlokát.
- Egy hét. Egy hét, és megoldjuk. Addig kérem, tartsák féken a királynőt. Valamint mondja el, hogy mit tud a helyzetről, ez nem segített sokat. - bökött a papírra.
- Én sem értem mit jelent. De azt gondolom tudják, hogy megpróbálták meggyilkolni a lakomán... Elfogtunk egy nőt, aki azt állította, hogy maga a királynő bérelte fel egy támadásra, de aki végül megpróbálta azzal nem dolgoztak együtt. Őfelsége természetesen tagadja, hogy ő lett volna. És itt tartunk most. - tárta szét a karjait Loreena tanácstalanul.
- Áh, akkor ezért írta. Így már értem. - Tartott egy pillanat szünetet.- A végére járunk a dolgoknak.
- Megtudtak valamit, vagy csak optimista?
- Az utóbbi. - mosolyodott el a világ legerőtlenebb mosolyával. Mind túl akartak esni már ezen a egészen. Lory felsóhajtott.
- Pedig már elkezdtem reménykedni... Két lehetőségünk van, vagy imposztorral állunk szemben, noha nem tudom az miért lenne jó bárkinek is, vagy valóban őfelsége is benne van az ügyben, de azt még kevésbé érteném.
- Köszönöm, mindkét lehetőséget megvizsgáljuk. Maguknak nehezebb dolga lesz, azt hiszem.
- Ez lehetséges. - mosolyodott el. - A tanácskozásokra beléphetnek a rendház nagytermébe.
- Minden nap délután kettőre küldünk kapcsolattartókat, és megosztjuk az információkat.
Bólintott.
- Mi is szólunk ha kiderítettünk valamit.
- Köszönöm! - mondta Sir Lohengrin, majd odafordult a többi lovaghoz.- Barátaim, munkára!
Loreena nézte az elsétáló lovagokat, majd ő is visszaindult a rendházba. Ez egyelőre elég simán ment, tartott attól, hogy a többiek akadékoskodni fognak, de ki merné megkérdőjelezni a királynő parancsait? A rendház nagytermében Lady Brigitte fáradtan köszöntötte.
- Minden rendben ment?
- Igen. Jól fogadták. Mit jelent az hogy FUBAR? - kérdezte kíváncsian, mikor letette a cetlit az asztalra. Lady Brigitte felnevetett.
- Valóban, elfelejtettem a fontos rövidítésekbe beavatni. - Megköszörülte a torkát, arca pedig véresen komoly kifejezést öltött magára.- Fucked Up Beyond All Recognition.
Loreena elnevette magát.
- Igazán találó. Van valami ötlete, hogyan tudnánk tovább haladni?
- Feltételeznünk kell, hogy a királynő igazat mondott, de azt is, hogy hazudik. A férfiak meggyőződnek az előbbiről, az utóbbi lesz a bajos. Erre vagy magának, vagy az Equinoxoknak kell rájönni. - gondolkozott el Shadowthorn.
- Nagyon defenzíven viselkedett, amikor csak a téma közelébe kerültünk, bár amikor felvettem az imposztor lehetőségét is, úgy ragyogott fel az arca, mint amikor kisgyerek kapja a tökéletes alibit a cukorkaevésre. Fogalmam sincs, hogy tudnánk ezt kideríteni anélkül, hogy ne fejezzenek le minket.
- Megbarátkoznak vele. A bizalmába férkőznek.
Ezt könnyű volt mondani, de Amelie esetében az egyik legnehezebb feladatnak látszott.
- Nem akar barátokat. Szerinte az rá is veszélyes és a potencionális barátra is.
- Meg kellene győzni az ellenkezőjéről.
- Ezen igyekeztem egész idefelé. Meg kéne kérdezni Equinoxék hova jutottak... De ha semmire akkor talán van egyetlen mentőötletem.
Az jutott eszébe, hogy álruhába bújtatja őfelségét, kiviszi a népe közé, hogy megismerje őket kicsit jobban, hátha megtörik, de halovány remény volt ez csupán.
- Rendben, kérdezze meg őket.
Loreena bólintott és felszaladt az emeletre, remélve, hogy a királynő hálókörletében megtalálja az ikreket. Már csak a vihorászás is elegendő támpont volt, hogy megtalálja a három lányt, akik valami könyv fölött nevetgéltek. A lovagnő döbbenten nézte, hogy ez valóban egy pizsamaparty volt fiatal lányoknak. Már csak a forró tea hiányzott és a sütemény. Óvatosan kopogott kettőt az ajtófélfán.
- Elnézésüket kérem... Szeretnék néhány szót váltani a nővérekkel négy- vagy hatszemközt, utána visszaadom őket. - mosolygott rá a három nőre.
A nővérek és a királynő bólintottak, majd az ikrek kisiettek a folyosóra.
- Mi lenne az?
Loreena arrébb vonta őket, hogy Amelie ne tudjon hallgatózni.
- Mit gondolnak, van arra esély, hogy annyira őfelsége bizalmába férkőzzenek, hogy kiderítsék, ha esetleg tervez valamit?
- Nem vagyok biztos benne. De talán mehet. - válaszolta az idősebb, a húga pedig bólintott.
- Tegyenek meg mindent. Van valami előzetes információ amit megosztásra érdemesnek ítélnek?
- Szereti a könyveket.
- És nagyon nehéz személyiség.
- Tehát semmi újdonság... Köszönöm mindenesetre. Mostmár menjenek vissza hozzá.
A nővérek visszasiettek, Loreena pedig lesétált Lady Brigitte-hez a földszintre. Őfelsége kemény dió volt még mindig, és sajnos azon kívül nem derült ki semmi új, mint amit idefelé a kis sétájuk alatt megtudott.
- Az Equinox nővérek azt mondják sikerülhet. - jelentette.
- Legalább ők bizakodóak.- Mosolyodik el fáradtan. Ő is fáradtan. Mindenki fáradt volt már.- És maga mihez fog kezdeni?
- Úgy gondoltam magának segítek, ha tudok. Ha nem, akkor csatlakoznék a férfi különítményhez, azt hiszem az jobban menne, mint fent pizsamapartyzni. Látszólag nagyszerűen szórakoznak.
- Lady Loreena, mondja... Mi van, ha a királynő tényleg csak barátokat akart? És az egészet ezért csinálta?
Meglepetten pislogott a felettesére.
- A királynő nagyon okos, ezt nem vitathatja senki. Nem gondolja, hogy ha valóban ezt akarná, könnyebb megoldást választott volna?
- Ő? Még talán bonyolultabbat is.
- Pedig, ha nyitna mások felé biztosan nem lenne nehéz barátokra lelnie... Sokkal inkább úgy gondolom, hogy önmagának se vallja be, hogy erre vágyna. Ami viszont biztos, hogy az élete... Dögunalmas. Ha nem is a barátokért, de az izgalomért megérheti. - válaszolta elgondolkodva, ha már úgy tűnt, tényleg nyíltan beszélhetnek.
- Még többet is akar ennél. Nem mesélt magának valamit?
Próbálta összeszedni miket tudott meg a királynőtől, amin el lehetett indulni.
- Hogy irigyli azokat, akik láthatják a világot, a felfedezőket. De amikor felvetettem neki, hogy a saját halálának megrendezése tökéletes ürügy, kijelentette, hogy sose tenne ilyet. Szóval felvetettem neki egy lehetséges megoldást, de csak miután stabilitás van a királyságban.
Shadowthorn a gondolataiba mélyedt, és feltette a lábát az asztalra.
- Mi van akkor, ha a királynő egy lépéssel előttünk jár, és a rendnek is ez a célja?
Lory ismét csak pislogott. A kapitány vagy nagyon értette őfelsége gondolkodását, vagy annyira kétségbe volt esve, hogy nem riadt meg a legvadabb összeesküvés-elméletektől sem.
- Ezt hogy érti?
- Azért hozta a rendet létre, hogy megszöktesse magát, és bejárja a világot. Szerintem.
Loreena elgondolkozott. Aztán a kezébe temette az arcát. Majd fel-alá kezdett járkálni a szobában. Próbálta átgondolni ezt a lehetőséget, és egyébként hajlott volna a dologra, de nem így. Nem hagyhatták káoszban a királyságot. Végül sóhajtott.
- És itthagyná a királyságot egy ilyen instabil helyzetben, anélkül hogy rendet csinálna maga után? - költői kérdésnek szánta, kinézte volna Amelieből hogy megtenné. - Számtalan más lehetősége is lenne erre, például ha lemond, Glory szerint így se csinál semmit. De persze ahhoz túlságosan büszke lenne. Azt kell mondjam Lady Brigitte, hogy ez lehetséges opció... Ez esetben viszont szeretném öntől megkérdezni, mi kit szolgálunk? Őt, vagy a királyságot?
Ha a királynőt, akkor egyértelmű volt a helyzet, meg kellett szöktetniük, de ha az országot, akkor azt kellett tenniük, ami a tündéknek volt a legjobb, akár Amelie ellenében is. És akkor nem léphet le az uralkodó csak úgy, hiszen amiatt akár egy polgárháború is kirobbanhatott. Ezt mindenképpen el akarta kerülni. Shadowthorn felállt és ő is tett pár lépést.
- Azt kell mondjam, hogy az utóbbit. De az előbbire esküdtünk fel. Szóval nem tudom, hogy mi legyen.
- Az a baj, ha.... És csakis akkor ha ez igaz, akkor az érdekek ütköznek. Ha megszöktetjük a királynőt a királyságban káosz lesz, ha a királyságnak akarunk jót őt áruljuk el. Bár ami most van szintén nem jó. És gondolom úgy akar megszökni, hogy akármikor visszajöhessen.
- A végében nem vagyok biztos. Van egy olyan rémképem, hogy a gyilkossági kísérlet meg fog ismétlődni, ő megszökteti magát, senki nem akarja majd a trónt, mivel ha a legjobb lovagok orra előtt megölték a királynőt, akkor mindenki félni fog, ő meg felszívódik.
- Tehát ha jól értem, tönkreteszi a karrierünket, és vele együtt a királyságot is, ugyanis egy interregnum akár polgárháborúba is torkolhat. Nem gondolt bele, vagy nem érdekli? - kezdett mérges lenni Amelie-re és az egész helyzetre, pedig tudta, hogy csak teóriákat vitattak meg épp, és semmi sem volt biztos.
- Lehet, hogy egy más fajta országot akar itthagyni. Egy olyan országot, ahol nem király, hanem valami tanács uralkodik. Így közösen. Társaságban. Köz...társaságban?
Eszébe jutott egy régi könyv, valami görögökről még az óvilágból, akik így éltek, és látszólag működött ez a berendezkedés. Ő maga is szimpatizált vele, és Armin is, noha a férje egója nagyobb volt annál, hogy lemondjon a trónról, és szerencsére ő legalább végezte a dolgát hercegként. Viszont éppen ezért azt is megvitatták már, hogy mennyire nehéz az ilyesmit kialakítani, és egy kezdeti tanácsot, vagy azt, hogy mi alapján lehet valaki tag és hogyan működjön az egész, azt az uralkodónak kellett kijelölni a lemondás előtt.
- Nagyszerű. Teremtse meg utána elmehet. Olvastam arról az államformáról mert... Nem Amelie az egyetlen uralkodó a környezetemben, aki nem szereti a munkáját, és egész szimpatikus berendezkedés. Gondolja, hogy azzal, ha senki sem akar király lenni, akkor ez majd kialakulhatna magától?
- Szerintem ki. Sőt, furább lenne, ha más történne.
- Ön optimista asszonyom. Szerintem mindig lesz valaki, aki jobban fogja szeretni a hatalmat, mint amennyire fél a veszélytől. Ha Amelie ezt akarja, annak az egyetlen útja, hogyha átalakítja a dolgokat ő maga, kijelöli az első uralkodó tanácsot, és lemond a trónról önként. Így működhet. De enélkül csak egy üres trónt hagy ott amiért addig marakodnak ameddig csak egy valaki marad életben, és az ráül. Aztán vagy jól járunk vele vagy nem.
Legalábbis ez volt az ő véleménye. Lehet hogy tévedett, hisz nem volt királynő. Lehet, hogy úgy történt volna, ahogyan Lady Brigitte mondta, de a tapasztalata, ahogyan a tündéket és az embereket ismerte mást súgott neki. Úgy tűnt, Shadowthorn sem akart tovább érvelni az igaza mellett, csak a kezébe temette az arcát.
- Mit tegyünk, Lady Loreena?
- Mit mondjak? Amit szívemből tennék, vagy ami talán a helyes?
- Mindkettőt, és eldöntjük.
Ökölbe szorította a kezét.
- A szívem azt mondja, csomagoljak, és menjek haza. Az eszem pedig azt, hogy ne hagyjuk nyerni ezt az elkényeztetett libát, hanem kényszerítsük rá, hogy rendesen csinálja amit kell neki, anélkül hogy még jobban tönkretenné ezt az erdőt.
- Mi lesz, ha kényszerhelyzetbe kerülünk?
- Mire gondol ez alatt?
- Ha rövid időn belül oda jutunk, hogy vagy engedelmeskedünk, vagy nyíltan szembeszállunk vele.
Nehéz kérdés volt, így Loreena egy ideig nem is válaszolt. Felségárulásról, sőt talán hazaárulásról beszéltek, amiért legalább halálbüntetés járt. Már a gondolata is bűnt volt. És mégis idáig jutottak, ők, a lovagok, akiknek a legelszántabban kellett volna védeniük kellett ezt az országot.
- Ha a szembeszegülés nem egy tünde javát fogja szolgálni, hanem mindenkiét, akkor én amellett szavazok. Nem az első alkalom lenne, és eddig bevált. Ha gondolja, jópár vendégszobám van és a barátaim többnyire kedvesek, ellakhat nálam, ha a királynő a fejünkre pályázna utána. - próbálta elbagatelizálni a dolgot, hogy maximum elmenekülnek, de sajnos nagy volt rá az esély, hogy valóban így történjen. Remélte, hogy nem jutnak el idáig.
Shadowthorn az ablakhoz sétált és a sötét éjszakát kémlelte.
- Félek ettől az egésztől, Lady Loreena. Félek. Egész életemben a koronához voltam hűséges, és a királyság védelmére szenteltem magam. Most viszont... Annyira zavaros minden. Olyan tehetetlen vagyok...
- Lady Brigitte, ön a legjobb lovag a királyságban, és ennek a rendnek a vezetője. Ha ön elveszti a reményt, mi miért dolgozunk? - mellésétált. - A többiek is és én is követni fogjuk önt, akármilyen döntést is hozzon. Ha pedig az a döntés rossz, akkor pedig meg fogjuk védeni egymás hátát. Ennyi az, ami biztos, és amibe kapaszkodni lehet. Ami pedig szintén biztos, hogy a királynőt valaki valóban megpróbálta meggyilkoltatni a lakomán. Azonosítsuk ki volt az az ember, és esetleg még azt a két nőt, aki az üldözés közben meghalt, és nem tudtuk kihallgatni. Lehet a férfi szakasz is talált már valamit. Egyelőre ez az a rész, amikor nem kell morális döntést hozni, csak tenni a dolgunk. A másik szálon meg meglátjuk, mire jutnak az ikrek. És ha minden rosszra fordulna, arra is lesz tervünk.
Próbált bíztató lenni, de valójában maga sem tudta, mihez kéne kezdeniük. Csak Lady Brigitte tudta, mihez kezdjenek, benne kellett bízniuk, és úgy tűnt a kapitánynak most támaszra volt szüksége. Úgy tűnt, hogy Loreena szavai célt értek, mert a kapitány kihúzta magát.
- Így van. Menjen aludni, Lady Wildwind, és reggel keresse fel a kinti osztagot. Ez a legjobb, amit tehetünk.
Noha nem borultak egymás nyakába, ez is elég volt.
- Igenis, asszonyom.
A nő komolyan fordult Loreena felé.
- Lady Loreena! Vigyázzon a hátára! A királynőtől bármi kitelik.
Keserű érzés öntötte el. A hátára… Mintha lehetne rontani azon. Ismét elszorult a mellkasa, ahogy akaratlanul is felidézte a hideg acél éjgyilok pengéjét, a pánikot, amikor a szerelmét féltette, a halálfélelmet. Talán sosem heveri ki. Megszédült, de tartotta magát.
- Látta már, a hátamat, Lady Brigitte? - kérdezte színtelen hangon a másiktól.
- Nos, még nem.
Mivel még mindig a lakomára választott ruhája volt rajta, megfordult és elhúzta a haját, hogy a nő lássa a fentebbi mély, majd fél ujjnyi vastag vörös heget.
- Őfelsége nehezen fog tudni újat mutatni ezen a téren. És szerencsére azóta minden apró neszre felébredek éjszaka. - mosolygott még rá a nőre. - De ha gondolja... Megoldás lenne, ha kettesével lennénk egy szobában. Csak ne Lady Irene-nel kérem, tőle kiráz a hideg.
Lady Brigitte felnevetett.
- Mi a gond Lady Irene-el?
- Hogy ijesztő. Még nekem is.
- Különös alak, ez tény. - Nevetett tovább a kapitány. - Bár ijesztőnek soha sem találtam.
- Biztos látta már, amikor úgy összehúzza a szemét. Na olyankor szinte látni, hogy forognak az agytekervényei, és azt hiszem szórakoztatja, ha bánthat másokat. Nekem ez épp elég ijesztő... De ameddig megbízható és hatékony, addig nincs ellenvetésem, csak ha lehet inkább mást választanék szobatársnak. - nevetett vele mostmár Lory is.
- És még nem is olvasta a jelentéseit! - kontrázott rá Brigitte, majd amikor kinevette magát, megköszörülte a torkát és komolyra fordította a szót. - Ki legyen az?
- Azt mondja még ijesztőbb lenne? De egyébként mivel az urak innen ki vannak tiltva, Lady Irene-en kívül még az ikrek vannak, de ők értelemszerűen együtt alszanak, és lehet hogy a királynővel, így maradt ön és Lady Edith, önök közül pedig bármelyikükkel szívesen összebútorozok.
- Döntsön ön nyugodtan. Személyesen semmi gondom Lady Irene-el.
- Lady Edith véleményét nem tudom, de akkor én leszek vele.
Bár úgy látta, hogy neki sincs baja Irene-nel, inkább akart biztosra menni, és nem beosztani őt a tudta nélkül.
- Rendben, akkor kimegyek és megkeresem Lady Irene-t. Öné a jobb oldali szoba, miénk a bal. Ideküldöm majd Edithet is.
Lory bólintott, és mindketten mentek a dolgukra, Brigitte a hálótársáért, ő pedig, hogy elfoglalja a jobboldali szobát. Már lefekvéshez készülődött, mikor Lady Edith is megérkezett.
- Üdvözletem, Lady Loreena! Hogy alakulnak a dolgok? Bár az asztalon hagyott "FUBAR" cetliről ítélve...
- Üdv Lady Edith! Sajnos pontosan úgy, ahogyan a cetli sejteti.
Közben a tőrét a párnája alá dugta, az íját és a nyilait pedig az ágy alá, hálóruhának pedig pizsamát vett, nadrágosat, hogy könnyen mozogjon.
- A rövid lényeg, hogy nem bízhatunk senkiben, még a királynőnkben sem...
Edith megvakarta a fejét, majd ledobta magáról a ruháit, és alsóneműben végignyúlt az ágyán. Két kardja közvetlenül a fekhelye mellett, a földön hevert.
- A következő lépés meg az lesz, hogy elvisszük a királynőt túrázni, mi? - nevetett, pedig Lory el tudta volna képzelni, hogy kivezetik a tünde erdő dzsungeles részeire és véletlenül ottfelejtik…
- Nem, az az Equinox nővérek feladata épp. Itt munkamegosztás van kérem.
- Óh, csodás... - ököllel beleütött az ágyába. - Annak idején fadarabokkal kellett szétvernem egy gólemet, hogy lovag lehessek. Erre kölykökre kell vigyáznom. Komolyan, hiányoznak a nyavajgó sötét tünde nemesek...
Lory felnevetett.
- Én trollt kaptam, a magáéhoz képest azt hiszem jól jártam... De igen, nekem is hiányoznak. Meg a részeges bérgyilkosaik is. Inkább ők.
Edith elfintorodott.
- Azokat nem bírom. Mindig megpróbálnak rám mászni.
Eszébe jutott Cynewulf, és hogy ő hogyan viselkedne… Hát igen. Hiányzott neki a kótyagos bérgyilkos, aki már olyan volt mintha Armin bolond öccse lett volna, és még örökbe is fogadta. Hirtelen még az öreg Alister tanácsos is hiányzott neki, és Sharlotte is… Egész Elatha.
- A nemesek nem? Szégyelljék magukat. De egyébként könnyű őket leszerelni, az egyik vezetőjük egy nő, és ha belengeti előttük, hogy majd ezekről említést tesz Miss Sagebloodnak, higgye el, meg fogják tartani a távolságot.
- Áh, ne aggódjon. Nem tudnak hozzám érni, annál gyorsabb vagyok.
- Nem önért aggódom, csak nem akarom megfosztani, hogy lássa az arcukat. - vigyorodott el gonoszan.
- Óh, hogy úgy érti... - Ismét megvakarta a fejét - Remélem békésebb időben is tudunk találkozni.
- Én is. Valójában csodálkozom hogy még nem találkoztunk.
- Folyamatosan diplomáciai ügyekben járok főleg vidéki nemeseknél. Könnyen elkerülhettük egymást. - Sóhajtott Edith. - Bár ha most összeomlik a birodalom, több szabadidőm lesz.
- Teszünk róla, hogy ez ne történjen meg. Még a végén az emberek minket is megpróbálnának meghódítani.
- Nem is tudom, hamarabb ölik ők meg egymást annál, minthogy mi kerüljünk célkeresztbe. De mi sem vagyunk különbek. Pont olyanok vagyunk, mint ők. - Mosolyodott el gondterhelten a nő.
- Bár meg tudnám cáfolni!
- Végül is még úgy is nézünk ki, mint ők, nem? Vajon jól szórakozott az istenük, amikor mindenkit elég különbözővé teremtett, hogy legyen alapjuk utálni egymást, közben meg ironikusan ugyanolyanra?
- Biztosan. Bár lehet inkább azt akarta, hogy könnyebben megértsük egymást, csak nem jött össze.
Nem tudta, mit is gondoljon az emberek istenéről. A létezését vitatni ostobaság lett volna, de hogy mennyire is volt tudatos az a teremtés, az kérdéses volt. Abban mindenesetre próbált hinni, hogy nem akart rosszat. Lady Edith kis szünet után komolyan nézett alkalmi szobatársára.
- Lady Loreena, van egy ötletem. Holnap egy kis hadműveletet kellene kiviteleznünk: Maga, én és Lady Irene. Ha ez sikerül, pontot tehetünk a dolog végére.
Loreena felhúzta a szemöldökét.
- Hallgatom.
Edith bizalmasan közelebb húzódott és nagyon halkan szólalt meg, mintha még a falnak is füle lett volna.
- Van a közelben egy bizonyos ember, akit egy napi járással is ide tudunk hozni. Ismerem, és ha ő beszél a királynővel, meggondolhatja, sőt, összeszedheti magát. És az igazságot is megtudjuk.
- És mégis ki lenne ez az ember?
- Nagy bölcs, a neve Hontheimus. Hátborzongató fickó, de sokat tud.
Nem mondott a név semmit Lorynak, de az nem jelentett semmit.
- Egy próbát megér. Elég sok féle megoldásra nyitott lettem a nap folyamán.
- Rendben, beavatom hajnalban Lady Irene-t is, és utána indulunk. A lehető legjobban rejtő öltözetében legyen, ugyanis a kísérete az illetőnek elég harcias, és semlegesítenünk kell majd.
Lory bólintott.
- Rendben.
Lady Edith is elégedetten biccentett.
- Remek. Magam nem akartam indulni, de így jó esélyeink lesznek. Pihenje ki magát!
- Ön is, Lady Edith. Remélem nyugodt éjszakánk lesz.
De az éjszaka sajnos nem telhetett el nyugodalmasan ilyen vészterhes időkben. Már magasan járt a hold, mikor csörömpölésre riadtak fel. A hang az emeletről jött, de mire Lory és Edith felértek a lépcsőn a merénylőből már csak egy kupac csont és hamu maradt, akit az idősebb Equinox nővér hamvasztott el.
- Na, most már tényleg csak egy esélyünk van. - súgta Edith Loreenának miközben lefelé baktattak a lépcsőn.
- Igen. Remélem akiről beszélt tényleg jobb belátásra fogja bírni.
Szinte biztos volt abban, hogy ez a merénylő már a királynőé kellett hogy legyen. Más ugyanis nem tudott a rendről, a rendház helyéről, azt pedig elvileg tényleg teljesen titokban tartották, hogy a királynő ideköltözött... És mégis itt támadott valaki. Ez akár bizonyítéknak is beillett a szemében, és ez csak még szomorúbbá tette a dolgokat.

Halk kopogásra ébredt, kicsit még mindig kótyagosan az esti akció után. A nap még alig bukkanhatott fel a láthatár mögött, noha Zephyrantesbe a magas fák miatt mindig kicsit később köszöntött b a hajnal, mint a síkságokra. Lady Edith már fel volt öltözve, az ajtóban pedig Lady Irene állt, arcán széles mosollyal, magához képest meglehetősen visszafogott öltözékben. Amennyit Loreena látott belőle, nadrág volt rajta és egy rejtőszínű köpeny. Meg kellett állapítania, hogy azok után, amit látott belőle, csak még ijesztőbb volt, hogy mosolygott.
- Jó reggelt a hölgyeknek!
- Jó reggelt... - közölte kicsit morcosan Lory, még félig az álmok mezsgyéjéről, de utána azonnal fel is ült. A határőrségnél két percük volt felöltözni maximum, akinek nem sikerült az repült a seregből, és szerencsére, ha nem ruhakölteményekbe akarta belepaszírozni magát még mindig tartotta a szintidőt. Lady Edith intett Irene-nak a szoba túlsó feléből, majd lehalkította a hangját.
- Megszerezted?
Irene bólintott, és ugyanolyan halkan válaszolt, mintha még a falnak is füle lett volna.
- Húsz kilométer a városhatártól északkeletre. Konzorciumi zsoldosok őrzik épp, valószínűleg tíz darab.
Lory emlékezett még, kiről beszéltek tegnap este, így most sem kell rákérdeznie, hogy mégis miről volt szó. Az ember aki segíthetett rajtuk… szomorú volt, de nem volt jobb ötletük már. Bólintott az információkra, immár teljes menetfelszerelésben.
- Előtte megkérdezzük a nővérek mire jutottak? - gondolt itt Amelie bizarr pizsipartyjára az Equinox nővérekkel. Irene erre csak jókedvűen rázta meg a fejét. Gyanúsan jókedvűen.
- Nem tudhatják meg, hogy elmentünk, különben a királynő is megtudja.
Ezzel viszont valóban nem tudott vitatkozni, így csak felsóhajtott.
- Igaza van. Csak furdalt a kíváncsiság.
Edith egyetértően bólintott.
- Én is kíváncsi vagyok, de erről le kell mondanunk. Minnél jobban sietünk viszont, annál hamarabb megtudjuk.
Ezzel Loreena is csak egyetérteni tudott.
- Menjünk.
Az ablakon keresztül távoztak, és nem a kapu, hanem a város szélét szegélyező falak felé vették az irányt. Az őrök értetlenül néztek, de Edith suttogott neki valamit és átnyújtott egy kis csomagot, majd az sokat mondóan el is fordult. A jó öreg korrupció mindig, mindenhol jelen volt, bár mert volna valaki a három lovag útjába állni!
A lombkoronában haladtok nagyjából egy órát, majd Edith megállt, és leültette a másik két nőt.
- Talán még nincs késő elmondanom, de még visszafordulhat bárki. Nem lesz könnyű dolgunk, és jó eséllyel meg is halhat valaki közülünk.
Loreena úgy nézett Edithre, mint aki éppen egy nagyon jó viccet mondott el. Visszafordulni? Halálos küldetésre menni? Ez utóbbi bőven benne volt a munkaköri leírásukban. Eddig is bármikor belehalhattak a királynő egy-egy feladatába, és ez után a küldetés után sem lesz másképp.
- Aki félti a bőrét nem megy lovagnak.
Irene csak megvonta a vállát.
- Nekem mindegy, de nem aggódik a férje miatt?
Irene fájó pontra tapintott. Ha ő itt meghalna Amelie-ért, sajnos kinézte Arminból, hogy hadsereggel vonul be Zephyrantesbe, mert elfelejtene gondolkodni... De nem akart ilyesmin agyalni, ha megtette volna, akkor el se jön, sőt visszaadta volna a kitűzőjét és a lovagi címét is. Az pedig, hogy ő visszatáncoljon a küldetés elől csak ezért szintén lehetetlen volt. Lovag volt, katona, és csak ezek után feleség és még hátrébb a listán hercegné. Szerelmes volt, de egy pillanatig sem akarta önmagát feladni ezért a szerelemért, hiszen akkor mi értelme volt? Mi maradt volna a nőből, akiért a férje rajongott? Hogy érdemelte volna meg úgy a szerelmét? Rengeteget gondolkozott ezen a házasságuk első fél évében, és szerencsére pont a herceg adta meg rá a választ. A régi sémák már nem működtek, Loreenára pedig főleg nem, így új utakat kellett keresnie. Olyan utat, amit járhatott úgy, hogy nem kellett bezárkóznia az elathai kis villájukba, hogy csöndben imádkozzon azokért, akik még jobbá tehették Veroniát. Az nem ő lett volna. Ő pont azok közé tartozott, akik a kezükbe vették a saját és a világ sorsát. Most éppen a Tünde Királyságét, amennyire lehetett. Ezt értette ő is, és megértette a férje is. Elsötétült a tekintete.
- Ő is tudta kit vesz el. - ezzel lezártnak tekintette a témát, és szerencsére úgy tűnt, a többiek is.
- Ha ez így van, nincs miért várnunk. Lady Irene, ön vezet. Ha meglátja az előörsöt, szokásos protokol. Lady Loreena, készítse az íját. Indulás! - adta ki Lady Edith a parancsot.
Újra nekiindultak. Nagyjából még egy órát ugráltak a vasfák vastag ágai között, amikor Irene végül felemelte a kezét, hogy álljanak meg, és egyetlen szó nélkül lefelé mutatott. A fák között egy fehérbe és aranyba öltözött páncélos kardforgató alakja ácsorgott, látszólag egymagában. Megérkeztek.
Loreena csendben elővette az íját, felajzotta egyetlen mozdulattal, elvégre összeszokott párost alkottak már, és nyilat illesztett az idegre. Egyetlen mágikus nyíl, ami átütötte a páncélt, működhetett... De mielőtt lőtt volna kérdőn nézett a másik két nőre. Edith intett, hogy várjon. Három ággal odébb ugrott, majd levetődött valahová, ahol Loreena nem láthatta, de a kérésnek eleget téve várt. Majd amikor Irene intett, hogy lőjön, egy pillanatra habozott... De csak egyetlen pillanatra. Bíznia kellett a nőben, így kilőtt egyetlen mágiával megerősített nyilat, ami a legjobb páncélokat is könnyedén átütötte, mintha csak szövetből lett volna. Szerencsére lesből egyetlen embert szégyen lett volna elvéteni. Miután összecsuklott Edith is előjött, kivont kardjairól sötétpiros vér csöpögött az avarra. Magához intette a társait. Érdekes volt, hogy sosem beszélték meg, mégis Loreena és látszólag Irene is elfogadták őt vezetőjüknek. Talán mert Edith volt az ötletgazda, talán csak a személyisége volt olyan, hogy mindenki azonnal kedvelte.
- Egy pillanatra megijedtem, Lady Loreena, de jól tette, hogy várt. Ezek soha nem járnak egyedül.
- Jól tette, hogy gondolt erre. Menjünk tovább a lombokon át. - javasolta a hercegné.
- Igen, de a következő őrök más mintában lesznek. Jó eséllyel egy tünde is lesz közöttük, fenn a fán, ahogy mi. Maga maradjon a földön, Lady Loreena, és várjon a jelemre. - azzal Edith a kezébe nyomott egy fülbevalót. Lory még mindig a holdagyarból készült mágikus párt viselte, az egyetlent, aminek hasznát vehette harcban, de az egyiket most lecserélte arra, amit a nő adott.
- Íjászként biztos hogy jó ha én megyek lent?
Edith megérintette a fülbevalóját.
~ A legjobb, amit tehet. Ne aggódjon.
A hangja Loreena fejében szólt. Nagyon hasznos kis kütyünek találta a fülbevalót, nem is értette, hogyhogy korábban nem kapott ilyesmit.
~Nem aggódok, csak szeretnék tisztában lenni a tervvel. - válaszolta.
~ Magának kell lelőni a földi egységet, én meg intézem a tündét. Irene elvonja a figyelmüket.
~Vettem.
A két nő eltűnik a lombkoronában, és körülbelül két perc múlva megint meghallotta a fejében Edith hangját.
~ Nem tudom, hogy tudja-e a nyilait görbíteni, de jól jönne.
Volt irányítható nyila, amit még a déliektől kapott a Kísértet-szigetekért vívott csata után, de azt ostromra tervezték, nem lopakodásra.
~ Baj ha robban? - kérdezte kicsit bizonytalanul.
~ Csak ha nagyot és hangosan.
~ Van egy nyilam a déliektől, ostromra használták, közepeset szól becsapódáskor, viszont teljesen irányítható.
~ Megoldjuk, csak szóljon, miután előtte. Készüljön! A célpont magának egy negyed fordulattal jobbra lesz.
~Rendben.
Elővette az egyik ostromnyilát. Mókás, hogy mióta megkapta, azóta nem kellett használnia egyet sem. Pedig milyen régen volt az? Két éve? És még csodálkozva nézett, hogy csak ötöt adtak neki. Kilőtte.
~ Most lőttem el. - jelezte a többieknek, de közben igyekezett irányítani azzal a bizonyos negyed fordulattal jobbra. Egy nagy reccsenést hallott, és valahol egy hatalmas, öreg fa elkezdett kidőlni. Pont akkorra ért földet majd, amikor a nyila becsapódott, így nyomva el a robbanás hangját.
~ Találat. Én is Találtam. Jöjjön közelebb, majd tűnjön el a bokrokban, idejön valaki megnézni, hogy mi történt biztosan. - mondta Edith. Lory nem is válaszolt, csak azonnal elindult a többiek irányába, majd a tünde köpenyét maga köré burkolva eltűnt a bokrok között, abban az emberek nem láthatták, ha nem nagyon mocorgott. Közben megtalálta a testet is, akit eltalált az ostromnyíllal. Szerencsétlennek levitte a fél lábát is, valószínűleg nem volt fájdalommentes halála… De nem votl ideje ezen filózni. Bevetette magát a bokrok közé, éppen időben, ugyanis egy háborúdémon érkezett ugyanolyan arany-fehér páncélban a testhez. Ez után felemelte a nagy fejét, és pont a Loreenát takaró bokrok felé nézett, majd el is indult abba az irányba. Észrevette volna?
Már majdnem odaért, amikor Lady Irene villámgyorsan mögé ért és a palástja alól előrántott egy kisméretű hárfát. Ahogy megpendítette a húrját a démon a fejéhez kapott fájdalmában, Irene pedig kihasználta ezt, hogy le is tépje egy gyors mozdulattal. Egy háborúdémon fejét. Egy gyors mozdulattal. A mosolya töretlen maradt, és intett Loreenának, hogy előjöhet, de így még kevésbé akarózott Irene közelébe mennie. Legalább láthatta mire volt jó a hárfa.
~Háborúdémon a tünde erdőben? Ezt engedélyezte valaki?
Költői kérdés volt persze, de minden gondolatfoszlányán érezni lehetett a felháborodást. Persze látott már kedvesnek tűnő háborúdémont, de ez nem az a fajta volt. És még abban a másikban, Ericben sem bízott egy percre sem, úgy sem, hogy szinte rajongott a holdvallásért, és kísérletképp megengedték, hogy letelepedjen Köderdő egyik holdszentélyében. Előjött.
~ A Konzorcium azt csinál, amit akar sajnos.
Edith is leesett Lory mellé.
- Viszont jó esélyünk van, hogy ezután tárgyal velünk, és nem kell másokat megölni. Indulhatunk?
- Mehetünk.
Fél órán át semmi sem háborgatta őket, mikor egyszercsak Edith ismét jelzett.
~Jönnek.
Nem volt idejük felkészülni, vagy elbújni. Három sötét tünde, arany-fehér öltözetben vette körül a lovagokat.
- Megállni! Kit kerestek?
Loreena nem emlékezett a fickó különösen nyakatekert nevére, így egyelőre csöndes testőrként állt Edith jobbján.
- Hontheimust. Ha odavisztek, nem lesz senkinek bántódása.
Az őrök bólintottak, majd fél óráig mentek, előttük egy, mögöttük két kísérővel, majd egy kis viskóhoz értek. Ennyire széles körben őrizni egy ilyen kis viskót és egyetlen embert elég nagy ostobaságnak látszott… Nade Loreena emberektől nem is várt sokkal többet. Bent egy szintén konzorcium-színű, vagyis arany-fehérbe öltözött, maszkos-csuklyás alak ült. Amint meglátta intett a lovagoknak.
- Megtiszteltetés, hogy felkerestek a nagyhírű tünde lovagok. Főleg Nebelturm királynéja. Mi dolguk van egy egyszerű tudóssal? - kérdezte eltorzított hangon.
- Nebelwald. És csak hercegné. De majdnem. - javította ki csöndesen. Főleg az utóbbira volt érzékeny, és főleg tündeföldön volt az, nehogy azt higgye bárki, hogy egy rangba helyezte magát Amelie-vel, mert akkor még ennél is jobban meggyűlt volna a baja a királynővel.
- A segítségére lenne szükségünk.
…és az egész királyságnak... - tette hozzá gondolatban.
- És miben segíthet önöknek egy ilyen egyszerű vándor?
Egyszerű vándor volna, akit ennyien őriztek?
- Azt rebesgetik, hogy talán képes hatni a királynőre. - válaszolta. Úgy tűnt magához ragadta a kezdeményezést, szinte már rutinból. Túl sokat volt diplomáciában, ahol tárgyalnia kellett első sorban külhoniakkal, és hirtelen eszébe sem jutott, hogy ezt a többieknek kellett volna intéznie. Edithen és Irene-en viszont nem látszott, hogy ellenvetésük lett volna a dologgal kapcsolatban.
- Mi a gondja a kiránynőnek?
Igyekezett elővenni a lehető legdiplomatikusabb modorát, és remélte, hogy Irene nem vigyorog Edith túloldalán. De ezt nem lehetett szépen mondani.
- Azt gyanítjuk, hogy bérgyilkosokat fogadott fel saját maga ellen, hogy eltűnhessen, szándékos hatalmi űrt és káoszt hagyva maga után. Mi szeretnénk, ha erről valaki le tudná beszélni... Valaki olyan, akinek be is vallja, hogy erre készül.
- És mit tud a Tünde királyság felajánlani, hogy ez sikerüljön nekem?
A többiekre nézett. Fogalma sem volt, mivel tudtak alkudozni.
Edith megvonta a vállát.
- Mit akar?
Nem tudhatta biztosan, Loreena a zsigereiben érezte, hogy Hontheimus őt nézte.
- A sötét tündék vigyenek el a vámpírokhoz a területük közelében, és biztosítsák az, hogy jó indulattal fognak bánni velem.
- Melyik vámpírcsaládra gondol?
- Csak a Schwarzjägerekre.
Lory elégedetten bólintott. A Fekete vadászok tornya bent állt a Köderdőben, a sötét tündék a saját területükkel együtt az ő háborítatlanságukat is biztosították, még vészterhes időkben is, így különösen jó kapcsolatot ápoltak velük.
- Ez viszonylag könnyen és gyorsan megoldható.
- Indulhatunk.  - állt fel Hontheimus. Magasabb volt, mint amilyennek elsőre tűnt, jóval.
Lory a többiekre nézett, és mind egyetértően bólintottak. Így négyesben tértek vissza Zephyrantesbe, és mostmár a kaput vették igénybe a falmászás és az ágak helyett, valószínűleg az emberre való tekintettel. Megállás nélkül haladtak egészen a rendházig.
Shadowthorn összehúzta a szemét, majd leintette Lady Edithet, Irene pedig felvezette Hontheimust a királynőhöz, majd kijöttek az Equinoxok, és vártak. És Vártak. Nagyjából három óra múlva jött ki Hontheimus, és intett Loreenának, hogy kövesse a rendház elé. Karba font kézzel követte a férfit, bár nem értette, miért pont ő. Shadowthorn volt a vezetője a rendnek, vele kellett volna privát beszélgetést folytatnia... Jobban érdekelte volna, mit alkotott a királynővel.
- Sikerrel járt?
- Igen. Az ígéretére számíthatok?
- Ha valóban sikerrel járt, akkor ez így tisztességes nem igaz?
Szerencsére a Schwarzjagerek sokkal lógtak Köderdő hercegségének, így nem gondolta, hogy túl nehéz lenne elérni egyetlen vendég szíves fogadását, átkísérni pedig sétagalopp volt. Persze biztos volt valami turpisság, mondjuk, hogy magára haragította a vámpírokat ez az ember vagy ilyesmi, de ez áthidalhatónak látszott. Ekkor Hontheimus felhúzta az arcát. A markáns vonások, a zöld szem az előbukkanó fehér tincsek eltéveszthetetlenné tették Esroniel von Himmelreich ex-zsinatelnök arcát.
- Még mindig, Kisasszony?
Loreena eltakarta az arcát a kezével. Ezernyi érzés rohamozta meg, de egy volt igazán prominens közülük:
Ezt nem hiszem el.
- Magától a világ sosem fog már megszabadulni? - kérdezte nagyot sóhajtva. - De ha megmentette a tünde királyságot, még Freyr bátyja is lehetne, állnám a szavam, pedig őt még magánál is jobban utálom. Megkapja a kíséretet és a szíves fogadtatást amennyire el tudjuk intézni. Gyanítom erre az egyébként roppant hülyén hangzó álnevére kéri.
Nem, meg sem próbált udvarias lenni, bár a hangja meglepő módon nem volt haragos, sokkal inkább olyan, mintha röhögni készülne. Vagy sírni. Nem tudta eldönteni. Az értetlenség, a számtalan kérdés, a harag, a megvetés, amit ez iránt az ember iránt de talán még inkább a tettei iránt érzett összekeveredtek azzal, hogy lehet kihúzta őket a csávából.
Mit mondhatott a királynőnek?
- Úgy tűnik maradok. - Nevetett Esroniel. - Köszönöm, majd jelentkezem magánál, Hontheimusként.
- Akkor nem kell a szívesség? - kérdezte felvont szemöldökkel. Csak nem a kezére játszották az egész királyságot? Ezek után már azon sem tudott volna meglepődni. De volt még egy fontos kérdése. - Miért fedte fel magát? Sose jöttem volna rá.
- De hát Loreena! Mi jóban voltunk, ennyit megérdemelt. A szívességet pedig elfogadom, köszönöm. A további viszontlátásra! És vigyázzon magára!
Hát ő így emlékezett? Valóban, egy ideig talán mondhatta, hogy jóban voltak, de ez megszűnt akkor, amikor a zsinatelnök eltűnt a tengerben, csak a pajzsát maga után hagyva. Azelőtt sem értett egyet a férfi háborújával, és mélységesen elítélte, hogy megosztotta Veroniát, de akkor még tolerálta őt, próbált hinni abban, hogy a legjobbat akarta az övéinek. Ez a hit pedig eltűnt a zsinatelnökkel együtt.
- Voltunk. - közölte vele fagyosan. Soha nem fogja felfogni ennek az embernek a gondolkodásmódját. Még a többivel is gondban volt de vele végképp.
- A viszontlátás úgy tűnik elkerülhetetlen, így... Minden jót!
Arra már nem is mond semmit, hogy vigyázzon magára. De már volt egy tippje, miért érthetik meg egymást ilyen jól a királynővel. Mindkettőnek kifacsart gondolkodása lehetett. Búcsút intett, ha nem volt más, de nem ment be, ameddig az ex-zsinatelnök el nem tűnt a láthatáron. Shadowthorn lépett mellé, elűzve a kavargó gondolatait és érzéseit kősziklára emlékeztető kisugárzásával.
- Maguk komolyan idehozták ezt az alakot?
- Nem az én ötletem volt. De segített vagy nem?
- Segített, segített... Igazából jó dolog volt ez, de... sóhajt Te jó ég, ez az ember... Mindenütt ott van?
Loreena meglepetten nézett Lady Brigitte-re.
- Maga tudja...?
- Tudtuk, tudtuk... Vagyis csak én meg két felderítőm.
- Ha azelőtt tudom ki ő, el se indultam volna.  - vajon tényleg nem? Megért ennyit a tünde királyság? Örült, hogy ezt nem kellett eldöntenie, mert ami történt megtörtént. Már nem változtathatott rajta. - De úgy tűnik tényleg mindenhol ott van... Mit keres itt?
- Ki tudja... Remélem semmi rosszat. Vagyis ajánlom neki. - Lady Brigitte megrázta a fejét. - Keressük meg őfelségét!
Mindenki aggódva bámult Loreenára, akit ez különösen frusztrált, így már szinte megkönnyebbült, amikor Amelie királynő végre hívatta. Edith és Irene is csak néztek rá, így igyekezett bíztatóan mosolyogni a két lovagnőre, és felemelt hüvelykujjával mutatni, hogy minden rendben… Legalábbis reménykedett benne. Ki tudhatta biztosan, ha Esroniel von Himmelreich is benne volt a buliban?
Amikor belépett a királynőhöz, Amelie érdeklődően nézett rá és felemelt egy ütött-kopott könyvet, majd Loreena felé nyújtotta.
- Lady Loreena, Hontheimus azt mondta, mutassam meg ezt önnek. Mi lenne ez?
Félrebillentett fejjel ráncolta össze kicsit a szemöldökét.
- Nem tudom felség. Ha belenézhetnék, talán tudnék közelebbit.
Átadta. A borítóján a következő volt írva, kicsit megkopott betűkkel, de jól kivehetően:




Szerzője nem volt, és ahogy Loreena átpörgette a lapokat, különböző alternatív világokról írtak benne. Volt már része ilyenben, bár akkor tündérmágiával került át Tír Na nÓgba, és utána többi kisebb tündehercegségbe. Sioda akkor úgy magyarázta neki, hogy a nagy világfán vannak mind és az egymásra hajló levelei az egyes világok... Veronia fölé hajlik Mag Mell, ahonnan átjuthattak Tír Na nÓg-ba, Titániához. Persze a könyv nem így magyarázott, de láthatóan ugyanarról volt szó. És így cseppet sem tűnt mesének. Kinyitotta ott, ahol a félig szakadt könyvjelző volt elhelyezve.


Ahogy átfutotta a lapot, nem csak hogy a tünde ősvilágról szól, de még arról is, hogy hogy lehetne átjutni oda nekik is, tündérmágia nélkül. És mi köze volt mindehhez Esronielnek?
- Nem mondott semmit, miért akarta, hogy ezt lássam? Most adta felségednek?
- Most épp. Azt mondta, hogy ön majd tudja, hogy lehet ezzel megmenteni a királyságot. Tudja?
Pislogva pörgette át újra. Halvány fogalma sem volt.
- Nem tudom, hogy a világok közötti utazás, vagy egy állítólagos tünde őshaza világ hogyan segíthetne itt és most a királyságon. Tudom, hogy a megvalósítás lehetséges, a tündérek könnyedén járkálnak egyik világból a másikba, de hogy Hontheimus mit akart ezzel, arra ötletem sincs. Ha gondolja tanulmányozhatom még. - válaszolta tökéletesen őszintén, pedig ritkán szokott az lenni a királynővel. - De felség, ha megengedi... Ezt a királyságot, ha megmentésre szorul, egyedül ön mentheti meg, ha arra törekszik, hogy a valaha volt legjobb uralkodója legyen. Ha ez megvan, nincs szükségünk ilyesmire. - emelte fel a könyvet, megengedve egy halvány mosolyt Amelie felé.
A királynő gondolkodóba esett, de azután felcsillant a szeme, és kinyújtotta a kezét.
- Lady Loreena, adja azt ide egy pillanatra!
A hercegné kérdés nélkül átadta, mire Amelie fellapozta a könyvet, és nevetni kezdett.
- Hát persze! Nem tudom, hogy ki ez a Hontheimus, de tényleg bölcs. És sokat segített. Lady Loreena, köszönöm. Most már tudom, hogy hogyan lehet megmenteni a királyságunkat.
Lory ismét csak pislogni tudott, aznap már sokadszorra. Azon mondjuk csodálkozott, hogy Amelie nem tudta, hogy Hontheimus Esroniel, de már megint ő mozgatta a szálakat és ez nem tetszett neki. Akkor sem ha mindenki elhitte, hogy jót akart...
- Beavatna engem is?
Amelie megrázta a fejét.
- Biztos tudni akarja? Elrontja a meglepetést.
- Biztosan. Nem igazán vagyok oda a meglepetésekért.
- De csak akkor, ha nem beszél erről senkinek. A nemesek nem mennének bele.
Rosszul indult…
- Tartom a szám.
Bár nem volt benne biztos, hogy eleve jó ötlet-e az a terv, amibe a nemesség nem ment volna bele... de akár lehetett is. Az egész helyzet elég extrém volt már most.
- Szóval, ez a könyv leírja, hogy hogy mehetünk át Alfheimbe. Ez jó, de nem elég, hiszen meg a karjuk menteni a királyságot, nem? Talán lehet egy-két dolgot tanulni az ősi tündéktől, de mit sem ér, ha ilyen kicsi a befolyásunk Veronián. És tudja Loreena, miért ilyen kicsi a befolyásunk? Mert nincs elég katonánk. - Megint felcsillant a szeme, izgatott volt, mint egy gyerek. - De itt jön a képbe egy másik megoldás. A könyv azt írja, hogy a kapuhoz szükség van az Ygdrassil egy hajtására. Ezt tudom, hogy honnét szerezzük meg. De tovább kell menni: Van egy ötletem, hogy hogyan tudjuk az egész keleti erdősávot egy hatalmas kapuvá tenni és Alfheimet rávetíteni Veroniára.
Legszívesebben rákiáltott volna Amelire-re, hogy lassítson, hogy követni tudja, de sajnos képes volt felfogni a tervet… Döbbenten bámult a királynőre.
- De... Felség... Fogalmunk sincs, mi van a túloldalon. Tündék, az rendben de milyenek? Talán ezer éve nem volt velük semmilyen kapcsolatunk. Nincs rá garancia, hogy együtt akarnak velünk működni és segítenek, de tovább megyek, arra sincs garanciánk, hogy nem-e ők akarnának meghódítani minket. Oké ez a második fele kicsit meredek feltételezés, de szerintem nagyon óvatosnak kell lennünk a kapcsolatfelvételkor. - azt persze egy szóval sem mondta, hogy magát a kapcsolatfelvételt ellenezné. Ő is kíváncsi volt... Csak épp nem lett volna ennyire nagyon merész. - Ráadásul... Nem egész Veroniát akarja felséged megmenteni, csak minket. Nem? Nem mindegy az emberek mit torzsalkodnak, ha a mi portánkon minden rendben?
- Loreena, soha nem lesz vége annak a gigantikus fenyegetésnek, amit az emberek jelentenek. Nekünk kell győzni, ezt pedig nem lehet másképp, csak ha erős szövetségeseket szerzünk.
Tartott egy pillanat szünetet.
- Persze, értem, veszélyes a dolog. De bíznunk kell ebben a lehetőségben. Egyszer tudunk kaput nyitni, az életfa ritka dolog errefelé. Vagy most, vagy soha és összeomlunk.
Lehunyta a szemét. Ez ellen nem tudott érvelni, mert sajnos Amelie-nek igaza volt, szükségük lett volna egy tényleg erős szövetségesre. És bár az emberek most még egymással voltak elfoglalva, de meddig? Bólintott.
- Ameddig viszont ez megtörténik, addig is stabilizálni kell a királyságot. Leendő szövetségeseink nem láthatnak minket gyengének, vagy töredezettnek... és ha azt mondja a nemesek elleneznék, akkor mindenképp kell a nép támogatása, nehogy kitörjön a pánik a kaputól és az új tündéktől.
Már a gyakorlati megoldáson agyalt és el is kezdett fel-alá járkálni Amelie előtt. Biztos volt benne, hogy képtelen lett volna a nőt lebeszélni a tervről, ami épp úgy elsülhetett jól is, mint rosszul, a kettőt pedig úgy vélte csak az óvatosság különböztette meg egymástól. És még mindig nem tett le arról, hogy ráveszi a királynőt, hogy uralkodjon. Ha ehhez Alfheim álma kellett, akkor Alfheim volt.
Amelie bólintott.
- Örülök, hogy ön is így gondolja. Egyelőre elfoglalom a trónom, a többivel pedig megkeresem magát később. Köszönöm, Loreena.
Meghajolt a királynő előtt.
- Csak végzem a munkám, felség.
Tegye azt ön is.
-Hiszünk abban, hogy önből még nagy királynő lehet, higgye el ön is. Csak kérem, legyen nagyon óvatos ezzel az új vállalkozással.
- Mindenképp Loreena, mindenképp. Most pedig visszakísérne a palotámba? El kell kezdenem az előkészületeket.
Túl gyors… Ez volt az érzése, hogy mindez túl gyorsan történt, túl hirtelen, és már az előkészületeknél tartottak. A torkában gombóc gyűlt, de nem tudta volna megindokolni pontosan miért.
- Természetesen felség. A poggyászát hozzák majd vagy segítsek összepakolni?
- Hozzák majd.
Bólintott, majd kinyitotta az ajtót őfelsége Amelie Fairbranch királynő előtt.

Huh, ennek is vége? Pedig már épp megkedveltem, hogy a tündekirálynőt játsszam...
Minden esetre köszönöm a részvételt, szép munka volt! Küldetés lezárva, jutalmad pedig:

200 tp


6000 váltó
VAGY
5000 váltó és:

Név: Ring of the Night Phlox / Éjlángvirág Gyűrű
Ár: 1000 váltó
Leírás: Tünde druidamágiával felvértezett gyűrű, segítségével óránként egyszer egy öt méter sugarú körben megváltoztathatod a lágy szárú aljnövényzet méretét és összetételét a tartózkodási helyeden szabadon. (Figyelem: Átalakíthatod az alkímiához szükséges növényekké is, de nem szedheted össze őket!)

Köszönöm a játékot!