Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Jerobeam

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 61

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 96

[Frakcióküldetés] What future brings...

Csüt. Júl. 04, 2019 2:02 pm by Serene Nightbough

Kedves tündék!
A visszajelzések alapján készen álltok, hogy eldöntsétek, milyen jövő vár …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

Azonnali Játék: Váratlan Társaság

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Vas. Szept. 17, 2017 9:10 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
(Megcsúszva bár, de itt a mostani QFA weekly quest!)

Nyilván mindenkinek van egy kedvenc tárgya, amit a karaktere mindig magánál hord. Legyen az egy régi tőr, egy medál vagy a legkedvesebb laposüvege. De néha pont ilyen egy hátas vagy egy hű kisállat is, ami fáradhatalanul kíséri az illetőt hajmeresztő kalandjain keresztül.

Szóval tegyük fel, hogy az egyik ilyen egyszer csak életre kel. Hogy ez teljes antropomorf átváltozás vagy épp csak beszédkészség, azt az illetőre hagyom, ahogy a tárgy személyiségét is. Lehet mókás vagy akár igazán mély darab is, szintén rátok van hagyva.

Határidő legyen jövő vasárnap, azaz 09. 24., jutalom pedig 150 xp! Jó munkát!

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Szer. Szept. 20, 2017 5:31 pm

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus
Sokan mondják az állatokra, leginkább a kutyákra, hogy „Olyan okosan néz, hogy mindjárt megszólal!”. Loreenának ez valahogy sosem jutott eszébe, mikor Angusra nézett, Jóskával kapcsolatban pedig végképp nem. Bár megvolt a hátasnak a magához való esze, a tünde leginkább a hűsége és megbízhatósága miatt kedvelte meg, amire pedig kellett arra bőven be tudta tanítani. Arra pedig legvadabb álmaiban sem számított, hogy Jóska valaha is meg fog szólalni. Vagy mégis?
A tünde erdő magasra nőtt fái alatt haladtak kényelmes tempóban Lightleaf felé. Az idő tökéletes volt, a lombkoronálon áttűnő napfény arany csillogásba vonta az erdőt, pont, mint a tündérek földjén Tir na n’Ógban. Lorynak szinte nem is kellett figyelnie az irányt, annyiszor járt már a kis városban, hogy ő és hátasa szinte minden környező bokrot és patakot kívülről ismertek. Abba sose gondolt bele, hogy ha máshova akarna menni, vajon akkor is Lightleafban lyukadna-e ki végül, már csak megszokásból is.
- Nem megyünk mostanában Hellenburgba. - jegyezte meg Jóska feje felől egy még, búskomornak tűnő férfihang, tökéletes angolsággal. Kis híja volt, hogy Loreena ne essen ki a nyeregből ijedtében, így hirtelen szorított rá a combjával a nyeregre, amitől a ló rögtön meg is állt.
- Tényleg nem. - nyögte ki a tünde legalább fél perc hallgatás után, majd megszokásból, nyomta bele a sarkát a hátasa oldalába, így Jóska lépésben indult meg ismét az ösvényen.
- Kár. Azért nem megyünk mert pénzt ígértek a te fejedért, meg Andromédáért?
Lory fejében ezernyi gondolat kergette egymást. A „te beszélsz?!” kérdés nyilvánvalóan ostobaság volt, hiszen hallotta, hogy a lova beszélt, így inkább azt próbálta számba venni, hogy milyen szereket ivott össze, és hogy a tegnap esti gombapörköltbe nem került-e véletlenül csak a színe kedvéért egy kis piros kalapú gomba fehér pöttyökkel. Nem emlékezett rá, és Cynewulf kotyvalékaiból sem ivott egy kortyot sem a legutóbbi közös révülésük óta. Jóska viszont minden kétséget kizáróan társalgást kezdeményezett közös kalandjaik során először, pedig már jóideje rótták együtt Veronia végtelen útjait. Ki kellett használnia az alkalmat.
- Részben azért, igen. Másrészt mert mióta Esroniel von Himmelreich eltűnt, és már Sigrún is elköltözött nem volt ott dolgunk. Kedvelted Hellenburgot?
Furcsa volt a lovához beszélni, de hiába nem hallotta sosem a hangját, attól még régi társak voltak, és sok csatát láttak együtt már. Mindketten veteránnak számítottak a szakmában.
- Jó volt a társaság. - válaszolta Jóska egykedvűen.
Loreena felvonta a szemöldökét, bár a ló ezt nem láthatta úgy előre nézve. pedig logikusnak tűnt, hogy az istálló igazából egy nagy traccsparti, hiszen a kocsisok is beszélgetnek egymással, ameddig az úrak és úrnők a bálokon mulatják az idejüket. Sosem gondolt bele, hogy ilyenkor barátságok köttetnek.
- Hiányoznak a barátaid? Az Északi istállók nem olyan jók?
Jóska prüszkölt egyet, és kis szünet után válaszolt csak, mintha addig gondolkodott volna a válaszon.
- Jók az északi istállók is. Jobb a széna, szárazabb. Csak… - a szürke csődör felsóhajtott. - Régen láttam Lydiát.
- Lydia? Ő valami kanca volt?
Jóska felnyerített, mint amikor már felnevet egy kupa sör mellett. A tündének hirtelen kedve támadt fizetni a lónak egy korsó barna hellenburgi gyöngyözőt. Ha már délre vágyott, ehhez a beszélgetéshez déli sör dukált volna.
- De még milyen kanca! Fényes, aranybarna szőr, homlokán fehér csillagjellel, mint az útmutató sarkcsillag a téli égen. És képzeld el azokat a tökéletes, gömbformájú farokat…
Lory köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől. Jóska és egy hellenburgi kanca… Biztos akkor barátkoztak össze, amikor Lightleaf miatt kellett intézkednie, és gyakran járt dél fővárosában. És úgy tűnt itt már nem csupán barátságról volt szó, Jóskának kifejezetten tetszett az a kanca.
- Nem tudod ki volt a gazdája?
- Egy templomosnő. Azt hiszem. Ők a kék köpenyesek nem?
- Ők. - bólintott Lory.- Ha már nem akarnak elfogni, akkor elmegyünk megkeresni rendben?
- Rendben. Mondd csak… - kezdte Jóska bizonytalanul. - Szerinted ha megkérdezem mit gondol rólam, lenne esélyem?
A tünde szórakozottan vonta meg a vállát.
- Miért ne lenne esélyed?
- Morrigan fogadott velem három havi almajutalomban, hogy Lydia észre sem vett.
Morrigan Armin herceg éjfekete Schwarzritter lova öntörvényű teremtés volt, mint a legtöbb vámpírló, de a zsinatelnök hátasának a közelében sem volt. Sose találkozott még olyan megátalkodott állattal, mint amilyen Rémálom volt, pedig ő még jórészt ki tudta találni tünde érzékeinek hála, hogy mit akart. Nem is akarta elképzelni milyen volt azokkal, akik még csak meg sem értették. Ráadásul egész életükben csupán egyetlen gazdát tűrtek meg, azért viszont tűzön-vízen keresztülmentek.
- Morrigan csak gonoszkodik, ne is törődj vele. Nem jöttök ki jól?
- Vámpír ló, egy elegáns vérvonalból, és mindenkinél jobbnak gondolja magát, engem meg lenéz, mert még csak csataló sem vagyok, csak egy egyszerű hátas. Csodálkozom is, hogy sosem cseréltél le egy erősebb, gyorsabb lóra, vagy nemesebbre, mikor megtehetnéd.
Loreena előre hajolt a nyeregben és megsimogatta Jóska nyakának oldalát, arcát pedig belefúrta a fehér sörénybe. Egyetlen egyszer sem jutott eszébe, hogy neki másik ló kéne.
- Mert megbecsülöm azt, ami hűséges hozzám. Lehet van nálad erősebb ló, gyorsabb vagy nemesebb vérű… De hűségesebbet nem találnék. Láttad a démonháborút, messziről holtmezőt, és láttad a mélységit, ami kijött Blightd Fallsból. Bármelyik másik ló a kötelét eltépve, megbokrosodva rohant volna el, de te nem tetted. Sőt, ha jól emlékszem, egyszer se sántultál le, mióta nálam vagy.
Jóska büszkén emelte fel a fejét, érződött, hogy jól esett neki a dicséret. A távolban lassan feltűntek az első házak körvonalai, és Loreena már hallotta a kis patak vidám, mégis megnyugtató csobogását.
- Melyik volt a legjobb kalandunk? - kérdezte a tünde hirtelen.
- A legjobb? Úgy érted a legkevésbé ijesztő? - kérdezte a ló, enyhe cinizmussal a hangjában.
- Egy sem volt amit egy kicsit is élveztél volna?
- Hmm…. Talán a legutóbbi. Kivéve a végét. De mikor üldözött minket az a sötét tünde akit Snownak neveztél el, utána meg faluról falura vágtattunk, hogy megtaláljuk a démont a furcsa karddal, azt szerettem. Olyan volt, mintha én is versenyló lennék, és mint vad őseim együtt rohanhattam a széllel.
Lory elmosolyodott.
- Szeretnél többet vágtázni? Néha kimenni nagy nyílt mezőre vagy úgy?
- Furcsa, nem igaz? A Tünde erdőben születtem, mégis vonz a hatalmas kék ég és a végeláthatatlan fűtenger.
- Ha több időm lesz, kiviszlek az erődből, ha erre vágysz, rendben?
- Megígéred? - kérdezte a ló reménykedve.
- Megígérem.

Loreena a saját ágyában ébredt. Álmodta volna, hogy nemrég még a saját lovával beszélgetett? Álmatagon kevergette a teáját, és Jóska szavain gondolkozott, majd hirtelen ötlettől vezérelve felöltözött és elment az istállóba.
- Szia öregfiú. - simogatta meg Jóska nyakát, de a csődör nem túl meglepő módon néma maradt. - Mit szólnál, ha kilovagolnánk ma a nagyrétre? Lássuk, hogy vagy-e még mindig olyan gyors, mint csikó korodban.
Mikor kimondta ezeket a szavakat a hátas mintha felragyogott volna. A tünde még sosem érzett a ló felől kitörőbb boldogságot.



A hozzászólást Loreena Wildwind összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 22, 2017 8:56 am-kor.


_________________
"Find the lady of the light gone mad with the night
That's how you reshape destiny"
Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Csüt. Szept. 21, 2017 11:29 pm

Cavett Revengefire

Cavett Revengefire
Tünde Druida
Tünde Druida
Nem is voltam annyira részeg mostanság, mégis megcsapott a kábulat. Néha még most is azon gondolkodom, hogy lehet, hogy illuminált állapotban voltam. Pedig kocsmárosi mivoltomból fakadóan láttam már egy smást ezért mindig odafigyeltem mennyit iszom, így valószínűbb, hogy tényleg megtörtént.
@>-^--
Ballagtam éppen egy patak felé a tünde erdő egyik elhagyatottabb területén. Kezemben ott volt botom, melyet a lombkoronák felől egy egy kiszűrődő fénycsóva megcsillogtatott. A folyóhoz érve azt tapasztaltam, hogy az egy mélyebb völgyben csordogál. Fülemben csobogó víz hangja keveredett némi süvítő széllel. A süvítés egyre csak erősödött, mígnem felkapott annyira, hogy már nem éreztem a lábamat a talajon. A következő percben bokrok fergetege mardosta mindenem, majd lágy, hűvös víz fogadott. A patakban voltam, mely sokkalta erősebb volt, mint hittem. Három négy métert is sodródhattam, de lehet, hogy többet. Kikászálódtam a partra, köpenyemből csorgott a víz így azt levettem. Nem volt más rajtam csak az alsóneműm.
@>-^--
- Ne pucérkodj már itt – egy érdes hang hallatszott a hátam mögül. Megfordultam. A nő őszes hosszú haját lila göndör fürtök tarkították. Karcsú volt, de valahol mégis telt alakja karizmatikus és szemet gyönyörködtető volt. Ruháját különféle motívumok díszítették, mely ismerős volt számomra valahonnan, de nem esett le elsőnek, mik is voltak azok.
- Elnézést – vontam meg a vállamat – szeretném megszárítani a ruháimat. Mellesleg nem vagyok pucér.
- Fene egye meg a maguk korosztályát. Maga még anélkül se érezné pucérkodásnak a dolgot fogadjunk. Még a saját maga szent tárgyait sem tiszteli meg azzal, hogy nem előttük öltözik át. Mégha tündék is vagyunk meg tudjuk ám unni mi is az évek során. Node térjünk másra, miért ugrott le a patakba?
- Nem ugrottam én asszonyom. Igazából csak úgy leestem.
- Há még sétálni sem tud? Mégis miért olyan gyengék a lábai? Nem edzi tán?
- Dehogynem. A járás kelés az erdőben eleget edz engem.
- Akkor meg csak így lopod a napot. Értem én. Nem kéne hasznosabban töltened az időt? Mondjuk tanulhatnál is, biztosan rád férne.
- Miből gondolja, hogy nem tudok én eleget a világról?
- Hidd el fiacskám, ha majd annyi háborút és csatát megvívtál mint én, majd akkor elmondhatod, hogy tudsz eleget. Még azt sem tudod, mit jelent druidának lenni.
- Honnan? Honnan tudja, hogy mi vagyok?
- Ez a sok kérdés untat engem. Szárítsa meg a ruháját és menjünk!
- Menjünk és mégis hova?
- Majd meglátja, de jobb lenne ha igyekezne, nem szeretem haszontalan tölteni az időmet. Sajnos az elmúlt tíz évben nem igazán volt lehetőségem újra igazi nagy csatákra. Csak random rákokkal és növénykékkel találkoztam csupán.
A nő leült egy sziklára és összeráncolta szemöldökét, majd keresztbe tett kézzel a lábával rajzolgatott a földbe.
@>-^--
Mikor már készen álltam felöltözve az indulásra észrevettem, hogy eltűnt a botom.
- Elsodorta a víz, majd útközben megtaláljuk. Nem ment az olyan messzire. Indulás.
- De mégis hova?
- Háborúba! - örvendezve indult egy, alig bírtam tartani az iramot vele. A levegőt is nehezen vettem.
- Miféle háborúba és az ön korában?
- Hát valami nagy háborúba, szeretnék végre újra elememben lenni. Érted? Sok csatát megvívtam mondtam már, hú de mennyit mesélnék neked, de a felét fel sem fognád fiacskám. Ott voltam én, mikor a tündéreknek szüksége volt rám. Ott voltam én mikor a tündéknek szüksége volt rám. Mikor északnak, mikor délnek, mikor minden más népnek. Képzeld volt idő, mikor még a mestered is bajtársam volt, hűen harcolt az oldalamon és védte a népedet.
- Ismerted a mesterem?
-Igen ám jó rég volt az hejj. De nézd csak milyen szép lett az idő. Arra van egy ösvény, jó illatok jönnek felőle, azt kövessük. Rég nem ettem már.
Az ösvény felől valóban jó illatok szűrödtek ki, valamiféle tábor közelében lehettünk. Dehát valóban az én gyomrom is el kezdett korogni, mikor a nő megemlítette a kaját. Valójában élveztem a furcsa társaságot. Noha egészen új volt nekem. Azt hittem én vagyok a legbohókásabb e vidéken. Azt hiszem, tévedtem. Ilyesmiken agyalva próbáltam elfeledtetni magammal az éhség illatát.
- A mesterem küldött? - Mesterem már jórégen, hogy meghalt, mégis úgy éreztem ezt a furcsa nőt ő küldhette csak, hogy segítsen, de miben, vagy hogy hova vihetett, ötletem sem volt. Mégis bíztam benne.
@>-^--
- Gyorsan, gyorsan – a nő leguggolt a bokrok mögé és intett, hogy tegyek így én is – Még meglátnak.
Odaosontam mellé és megnéztem, kikre gondolt. A finom illatok forrását megtaláltuk, de sajnos nem volt számomra örvendetes, bár a nőt úgy látszott kifejezetten lázba hozta a dolog.
- Katonák – suttogta
- Dehogyis azok csak útonállók, nézd meg ott vannak a ketrecszekerek. Fogadni mernék benne, hogy ártatlan tündéket is elkaptak és most el akarják őket adni valahol valakinek.
- Akkor ezek nem jó emberek. Ők mostantól az ellenségünk. Ideje leszámolni a galád tündetolvajokkal.
Időm se energiám nem volt visszatartani őt. Mire észbe kaptam furcsa harcikiáltások közepette szöcskeként ugrotta át a bokrot és termett a tábortűz mellett. A banditák az elején csak röhögcséltek rajta, bár páran már élezték a kardjaikat.
- Mit akarsz itt nyanya? - előlépett egy állig fegyverben levő izmos férfi. A vezérük lehetett – Ebben a táborban nincs keresni valód.
- Én úgy látom, nektek nincs keresnivalótok a tündék erdejeiben ember. Emlékeim szerint ez már nem a ti területetek. Vagy újabb falvakat jöttetek lerombolni?
- Hehe, ne szórakozz már velünk, látod, hogy kik vagyunk? Egy tőrrel elintézhetlek, ha akarod, így nem beszélhetsz az én csekély birodalmam urával az embereim előtt.
- Inkább én mutatnám meg, mit tudok te fajankó!
Már ugrottam volna elő, hogy meg ne ölesse magát, de mintha csak a gondolataimban olvasott volna, felém nézett és intett, hogy maradjak ott vagy kapaszkodjak vagy valami. Ezután elkezdett körbe körbe táncolni és forogni. A banda csak élvezte a folklór műsort és koccintgatásokkal és részeg énekléssel jutalmazták az öreglányt, amikor csak egyszer begyorsult és követni sem lehetett már. A szél felerősödött, de nem olyan volt mint a völgynél. Ez kemény volt és zord. Az ég megnyílni látszott. Ez a szél látható volt és szabályosan forgott, majd elérte a talajt és szépen egyenként megközelítette az embereket és magával ragadta. A főnök maradt utoljára aki nyúlként eliszkolt a rengetegben. A szél elállt és a nő boldogan lépdelt felém.
- Gyere, szabadítsuk ki a rabokat – nyújtotta a kezét.
- Ki vagy te?
- Még mindig nem jöttél rá te tökkel ütött ifjú harcos! Én vagyok a botod.

Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Szomb. Szept. 23, 2017 10:42 pm

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó
A folyó partján táboroztam épp le, hisz nyugodt nap volt jó idő, és szerencsére sietnem sem kellett sehová. A kemény munka után jól esett a pihenés, egy nagy fa árnyékában feküdtem, kellemes lágy szellő fújdogált. Nem is lehetett volna kellemesebb, az idő.
-          Avis! Hé, Avis ideje lenne indulni. – Hallottam a hangot. Mikor kinyitottam a szememet, csak a lovam állt felettem, és arcomat piszkálta orrával.
-          Mi az pajti unatkozol? – Nyújtózkodtam egyet felülve, majd körbe pillantottam, hogy vajon ki is szólított engem. – De ki szólt, ha csak te vagy itt? – morgolódtam a fejemet vakarva. Nem igazán értettem a helyzetet. 
-          Még is mit gondolsz? Ha csak én vagyok, itt veled vajon akkor ki beszélhet hozzád? – Jött újra a mély hang. Mikor lovamra néztem, még az állam is leesett úgy meglepődtem.
-          Te beszélsz… - Pattantam fel, de ezzel a lendülettel be is zuhantam a vízbe, ami igen csak hideg volt.
-          Hogy éles látás. A patámra mondom nem is gondoltam, hogy ennyi eszed van – mondta gúnyosan, ahogy becaplatott utánam a vízbe Dunkelheit és köpenyemet fogai közé csípve kihúzott a vízből. – Hű, a patámra ez nagyon hideg. – Rázta meg magát a lovam, én meg a földön ülve ámultam.  Dun csak rám nézett és nagyot horkantott.
-          Mióta tudsz beszélni? Ésésésés…. – kapkodtam levegő után. Annyi mindent akartam volna kérdezni tőle, de alig bírtam bármit is kinyögni.
-          Nyugalom, Avis. Mélylevegő. – mondta Dun. – De fújd is ki! – Szólt rám mikor elfelejtettem, hogy kell lélegezni.  
-          De… Még is mióta beszélsz? – kérdeztem tőle, ahogy a földön ültem és bámultam rá.
-          Hajaj, úgy érzem ez hosszú lesz. – horkantott Dun, ahogy leült velem szemben. Már többször láttam őt így ülni, olyan volt, mint egy nagyra nőtt kutya. De most minden kiakasztott. – Mindig is tudtam beszélni csak te nem értettél. Azt meg nem tudom, hogy most miért hallod, amit mondok, de hallod és ez a lényeg. – magyarázta én meg megráztam a fejemet.
-          Mi? Akkor bármit, amit elmondtam, te értetted? – kérdeztem tőle.
-          Igen, minden egyes szóra tökéletesen emlékszem. – mondta dicsekedve nekem meg paprikavörös lett az arcom, mikor egy kínos dolog is az eszembe jutott, még akkoriból mikor megléptünk otthonról.  Két dolog futott át az agyamon, az egyik hogy sikítani akarok, a másik hogy kirohanjak a világból is. És ezt egyszerre akartam megtenni.
-          Jó, én tuti megőrültem, vagy valamit belecsempésztek a reggelimbe vagy nem tudom, de ez nem lehet igazi. – mondtam a földön ülve és az ég felé kiabálva.
-          Még, hogy nem igazi? – kérdezte hátasom majd oda hajolva hozzám egy jókorát csípett combomba, amitől azonnal jajgatva felugrottam combomat dörzsölve. – Na, szerinted még mindig nem igazi? – nézett rám morcosan lovam, én meg teljesen elképedtem. Ha ez ennyire fájt, akkor tényleg igaz és nem egy álom. De akkor még is mi történik? Gondolkodtam, a fűben ülve csurom vizesen.  – Hiába töröd, a fejed annyira én sem tudom a választ, de tudod mit? Én örülök, hogy így történt, mert így végre eltudom, mondani amit, akarok. – Nézett rám komolyan én meg nagyokat pislogtam, hátasomra.
-          Még is mitől lettél ilyen komoly? – kérdeztem kíváncsian. Sokáig hallgatott, és tényleg nem értettem mi a baja. Majd nagyot sóhajtott mielőtt megszólalt volna.
-          Csak, mindig is szerettem volna megköszönni, hogy anakidején megmentettél a testvéreddel.  Még akkor, amikor csikó voltam, csak ti hittétek, hogy képes vagyok életben maradni. Elláttatok, és felneveltetek, és nem hagytátok, hogy apád eladjon engem. – mondta én meg csak elmosolyodtam.
-          Őszintén mikor apám el akart, adni az miattad volt, elvégre te dobtál le. Ő meg dühös lett, mert megsérültem. – Világosítottam fel mire felkapta a fejét majd horkantva fordította el. Kínos csend telepedett ránk és egyikünk sem tudta mit mondjon. Felhúztam a lábaimat és átkaroltam, majd államat a térdemre támasztottam. Csizmám orrával egy követ piszkáltam.  – De hozzá kell, tegyem az én hibám volt, akkoriban annyira meg akartam felelni apának, hogy arra már nem figyeltem te mit érzel. Biztos fájdalmas lehetett egy ilyen kezdő, akaratos csitri társa lenni. Úgy hogy nem is csodálom, hogy nem működtél velem együtt. – mondtam szomorúan, mire rám nézett.
-          Én se voltam olyan, mint a többi engedelmes négylábú. – ismerte be miközben két füle kicsit lefelé billent.
-          Én pont ezt szeretem benned. Nem egy csettintésre indulni programozott ló vagy. Meg van a saját akaratod, és döntéseid. – vigyorogtam rá. – Amúgy nem haragszol rám, amiért eljöttünk otthonról? Biztos voltak barátaid. – kérdeztem kíváncsian, mire kicsit elgondolkodott az ég felé emelve a fejét. majd megrázta az, és prüszkölt egyet.
-          Őszintén, csak Csillagvihar volt az egyetlen barátom. A többi ló pökhendi volt és lenéztek amiért, nincs akkora termetem, mint nekik. De a Hellenburgi istállót nagyon szeretem. Sok jó barátot szereztem.  Sokkal kedvesebbek, mint otthon és Nicolas nagyon jól bánik velem. Sok dicséretet és jutalom almát kapok tőle.  – mesélte vidáman. Nagyon boldognak látszott és ennek örültem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz volt neki odahaza. – Őszintén örülök, azért mert eljöttünk onnan. Legalább világot láthatunk, és te is sokkal másabb vagy. Igazán megváltoztál és ezt a jó értelemben mondom. Sokkal nyugodtabb és vidámabb vagy. Észrevettem, hogy csak úgy ragyogsz, reggelente mikor bejössz az istállóba, vagy mikor a városban vagyunk. Mégy, a rosszvérű megjegyzésekre sem reagálsz. Ha meg ügyetlenkedsz, nem morogsz, csak jót nevetsz és kész. Nagyon örülök, hogy ennyit változtál, és hogy barátokat szereztél.  – magyarázta és még a füle is égnek állt. Boldog volt, hogy mesélhetett nekem, és én is. A kezdeti idegbaj, és félelmem eltűnt helyette a kíváncsiság és a vidámság vette át a helyét. Ez annyira szürreális, hogy itt ülök a folyóparton és a lovammal beszélgetek, méghozzá úgy hogy válaszolni is tud nekem. Tudtam az megérti, amit mondok, de csak sejteni tudtam, hogy mennyit ért belőle. De ahogy elnézem pontosan ért mindent.
-          Örülök, hogy ennyire boldog, vagy de ideje visszamenni a városba. Ha a délután további részét ellógom Nicolas meg fog ölni. Megnyúz és vámpírbőrt húz a zászlórúdra. – mondtam, ahogy felkeltem, és leporoltam magamat.
-          Aaa! Muszáj? – kezdett el hisztizni, mire felvontam a szemöldökömet. Nem gondoltam volna, hogy elkezd hisztizni. – Én még nem akarok. – mondta és elterült a földön.
-          Na, gyere, ha visszamegyünk, kapsz almát, és egész nap a többi lóval lehetsz a karámban. – kezdtem a megvesztegetést. Felemelte a fejét s rám nézett.
-          Öt alma és megegyeztünk. – nézett rám.
-          Kettő – vágtam rá én is.
-          Három és mehetünk. – folytatta az alkudozást én meg nagyot sóhajtottam.
-          Legyen, de induljunk. – adtam be a derekam mire felkelt és megrázta magát. Oda lépett hozzám, és nyugodtan állt még fellendültem a hátára. Mostanában szokásommá vált, hogy nem használtam lószerszámot. Sokkal kényelmesebb volt neki is nekem is. Lassan elindultunk és nyugodtan baktattunk végig az erdei úton a város felé. Hallgattam a madarak énekét, és élveztem ezt a nyugalmat. Nem siettünk, mert paripám is ugyan úgy élvezte, ahogy én.
***
 
Hirtelen azt éreztem, hogy nagyon kába vagyok és iszonyatosan fáj a fejem. A hangok tompán jutottak el hozzám mintha víz alatt lettem volna. Közben azt éreztem, hogy a vállamnál fogva rázogatnak. Mikor kinyitottam a szememet, Nicolas az öreg istállómester és néhány lovász meg katona arcát pillantottam, meg.
-          Hű, de rossz a ti képetekre ébredni. – mondtam, ahogy felültem a fejemet fogva,és körbe pillantottam.
-          Jól van, ha képes vagy a szájalásra nincs komoly bajod. Emlékszel mi történt? – kérdezte az öreg.
-          Fogalmam sincs, az előbb még a folyóparton voltam, és a lovam beszélt hozzám. – dörzsöltem fájó kobakomat. Először nagy csönd honolt körülöttem, mert mindenki furán nézett rám. Majd elnevették magukat.
-          Visszavonom, amit mondtam, komolyan beverted a fejedet. A karámban vagy, Dühöngő vihar ledobott, mikor néhány kölyök megdobálta kővel. – mondta miközben felsegítettek a földről. Eléggé szédültem, de megtudtam, állni a lábaimon.
-          Szóval álom volt csupán? – néztem értetlenül mire a többiek nevettek egy jót.
-          Nagyon úgy fest kislány, talán jobb lenne, ha elmennél a doktorhoz.
-          Nem, semmi bajom, hamar rendben leszek. – mondtam tiltakozólag, majd az egyik katona bekísért az istállóba és leültetett egy bálára.
-          Maradj itt, hozok sósvizet a fejedre, csúnyán vérzik. – mondta majd otthagyott. Én csak ültem egy darabig, majd megpillantottam paripámat, ahogy a bokszban állt és engem figyelt. Lassan felkeltem és oda sétáltam hozzá.
-          Szia, pajtás, most már biztos vagyok benne, hogy megértesz. És ígértem neked három almát. Amint lehet, megkapod. – mondtam mire hangosan felnyerített majd mellkasomnak nyomta a fejét én meg átöleltem hű barátomat.

Felhasználó profiljának megtekintése

5Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Vas. Szept. 24, 2017 10:09 am

The sounds of Madness
[Zenei aláfestés: Shinedown - Sound of Madness ]

"Aszitted, hogy az az igazi örűlet, amikór különbféle hangok jáccadoznak a fejedben? Amíkor kicsi, aprócska kis elme karmaikkal hasogattyák az agyadnak nevezett iciripiciri kis szövetet és járnak vad tánccot rajta? Hogy a sikongatások és nyőgések és sikolyok és nyőgdécselések és  hörgések és görgések és puffanások meg csattanások és ezek amik a fejedben tobzódnak és tombolnak és tobzosodnak és tobozkodnak, az az őrület? Nem! Az őrület az, amikor a SAJÁT ROHADT naplód kezzdd el beszélni hozzád és krímizálja a hejjesírásodat."
― Egy igen csak túlművelt egyed naplója



"Kedves naplóm,
Tudom, hogy már jó ideje nem foglalkoztam veled, ahogy azt meglepő és sokkoló módon tegnap a tudtomra adtad! Igen, nagyon is meglepő volt, amikor megszólaltál! Mi az, hogy ebben kételkednél? Szerinted mennyire minden napos, hogy a self kis kézikönyve kezd el dumálni hozzá és kritizálja őt és arról panaszkodik, hogy milyen magányos manapság?! Mi az,hogy eddig is beszéltél? Én nem hallottam semmit! Hát arról igazán nem én tehetek, hogy nem beszéltünk közös nyelvet egymással. Folytathatnám az írást, légyszives? Mi a franc bajod van a "Kedves naplóm" bevezetéssel? Sokan így szokták kezdeni! Ja, hogy túl snassz? Hát, felőlem pofázhatsz akármennyit, én megtartom. Főleg azért, mert nincs kedvem satírozgatni. Vagy netán azt akarod, hogy lapokat tépjek ki belőled? NA, AZT ÉLVEZNÉD?! Nem, én se hittem volna, akkor meg kussoljál már be. Képzeld el, úgy beszélek veled, ahogy akarok, akármennyit is csipogsz. Miért, mit fogsz tenni? Ha? Tovább beszélsz? Háhá...hogy MI?!"


42


"Az én legjobb és legszeretőbb barátom, Napló Úr, a Fenséges Betűk Tartója és Őrzője, a Háromszor Fennmagasztalt...szóval a naplóm tegnap megmutatta, hogy ha akar, tud agresszív is lenni. Megjegyzem, hogy szerintem teljesen jogos volt azon lépése, amikor felpattant az asztalról, lapokból hajtogatott kezével felkapta a tintatartót és a pennát, és nekem támadott. Valakinek már igazán meg kellett nevelnie engem, és erre Ő volt a legalkalmasabb személy. Nem, esküszöm, Napló Úr, hogy nem hízelgek neked és főleg nem hazudozok! Ez az őszinte, teljes igazság! És most, kérlek, megörökíteném lapjaidra azt a pár megfigyelést, amit eddig tettem, jó? A többi tárgyról. Azokról az álnok kis mocskokról, akik eddig elvonták a figyelmemet rólad. Oké, ez így megfelel? Óh, köszönöm szépen az engedélyt.

Az egész történet ezen sorok megírása előtt három nappal kezdődtek, amikor épp haza felé tartottam. Utam során egyszer csak valaki mély, dörmögő hangon kezdett el beszélni hozzám, és hiába forgolódtam, nem láttam senkit sem. Kezdtem megijedni attól, hogy talán kezdek ténylegesen megőrülni, vagy pedig hogy valami láthatatlan perverz szórakozik velem. Legnagyobb megdöbbenésemre az újonnan kapott holdezüst éjgyilokom megunta az értetlenkedésemet, és kiugrott a hüvelyéből és előttem landolva a földön feltápászkodott. Már mint, a saját hegyét beleszúrta a földbe, hogy egyenesen tudjon állni. Én meg csak bámultam és össze szedtem azon dolgok listáját, amit az elmúlt napokban fogyasztottam, de semmi olyanra nem emlékeztem, ami halucinogén lett volna...Clandestine pedig tényleg ott állt előttem és arról kezdett el háborogni, hogy mostanában nem mártottam meg őt senkiben. Pedig azt hitte, hogy miután már nem fog tovább porosodni a Névtelenek Házában, majd akcióban lesz része. Én a földre huppantam le és a fejemet fogtam, próbálva rendre térni ezen esemény felett. Milyen kis naiv voltam, amikor azt hittem, hogy ezzel vége is lesz az egésznek. De nem, a "csoda" folytatódott, és fél órán belül az összes személyes tárgyam kiugrált a helyéről és egy körbe fogtak engem, hogy panaszkodjanak...Innentől kezdve szerintem teljesen megállapítható, hogy totálisan megőrültem. Három napja folytatódik ez az állandó sikonyászás és panaszkodás, úgy hogy nagy nehezen sikerült őket csapdába csalni és most mindegyiket bezártam egy ládába, amit aztán alaposan körbe barikádoztam és meghagytam Dracon-nak, hogy vigyázzon rájuk. Igazán nem kellett volna meglepődnöm azon, amikor Draci kedves őrültnek titulált engem, és a "szavaival fogalmazva": >>Arról aztán letehetsz Két Lábon Járó Furcsa Színű És Szagú Draconys, hogy én ezekre fogok vigyázni. Inkább megyek vadászni...<< és ezzel elrepült a fenébe. De legalább megtudtam, hogy miként is "hív" engem...meg azt, hogy rohadt mocskos egy dög, amit eddig is tudtam. S amikor már azt hittem, hogy az őrületnek vége, leültem, hogy megírjam a naplómat, erre az is életre kelt, hogy rohadna meg...."


43


"Most, hogy kihevertem Napló Úr, a Sötét Elfek Fenyegetőjének, a Fényességesnek újabb nevelő kurzusát, lejegyzem nektek a listát arról, hogy még is, milyen szörnyetegeket őrzök a ládámban.



  • Fury: Az első éjgyilokom, akit megkaptam még a Mesteremtől. A hangja öreg és megfáradt, a stílusa mint egy goromba vén emberé, igazából egy-az-egyben Aelfsige, csak acélból készítve. Folyton perlekedik Clandestine-nal és "piperkőc ficsúrnak" hívja őt, meg "zöldfülűnek". Rólam is meg van a véleménye, mert állandóan csak "Az az őrült fasz" címszó alatt emleget engem. Határozottan megérdemelte a büntit.

  • Clandestine: Egy beképzelt állat. Már mint tényleg az. Mindenkit lenéz, és úgy gondolja, hogy Ő a legmenőbb és legjobb mind közül. Királynak és Császárnak titulálja magát, csak azért, mert holdezüstből készült és azt hiszi, hogy ettől már rögtön nemes lesz. A többieket lenézi, Fury-t pedig csak "vén köcsögként" nevezi. Folyton veszekedik vele...

  • Vengeance: aki elmagyarázta nekem, hogy igazi neve Artburthon, ami kard-nyelven (mert ilyen is van, miért is ne...) Fenköltet jelent. Ő az igazi Nagy Testvér, aki méreteiben túlszárnyalja a többieket. Nyugodt és higgadt "egyén" aki folyton csitítgatja a többieket és igazából nem is nagyon sajnálja, hogy nem foglalkozok vele, neki bőven jó az is, ha a hüvelyében csücsül. Az egyik legnormálisabb mind közül...

  • Rugós penge: igazi badass-nek képzeli magát, mert kicsi, sunyi és kompakt. Igazából kisebbségi komplexusban szenvedő alak, aki folyton szájaskodik, hogy valamiféle tiszteletet vívjon ki magának. Vengeance-on kívül mindenki lenézi. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy milyen a beszéd stílusa...még én se káromkodok annyit, mint az az állat. De legalább tanultam tőle pár új sértést, úgy hogy némileg hálás vagyok neki.

  • Scarf of NoOne: aka Mysa. Egy nő...már mint a hangja alapján. Állandóan illegeti magát és arról áradozik, hogy én őt szeretem a legjobban és hogy mi igazi barátok vagyunk; néha olyan megjegyzéseket is tesz, hogy szerelmes belém, és szeret ölelgetni engem és simogatni. Rémisztő. Saját bevallása szerint néha direkt a számra csúszik, hogy "megcsókoljam" őt. Ő az igazi "Overly Attached Girlfriend". Fuck my life...

  • Napszemüveg: Hurthel. Meg sem lepődök azon, hogy saját nevet adott magának. Sötét jellem. Nem csak a színe miatt, hanem tényleg az. Állandóan depressziós, és utálja a Napot, aki szerinte direkt bántja őt. Imádja az esős napokat, mert akkor "nem látszódnak a könnyei". Amikor megjegyeztem neki, hogy amúgy sem szokott könnyezni, sírógörcsöt kapott és azzal vádolt, hogy senki sem érti meg őt, én meg főleg nem, és elugrándozott Pengéig, hogy vágja már fel az ereit...már ha lenne neki. Penge hajlamosnak is mutatkozott erre, de végül Vengeance szétválasztotta őket és elzavarta Hurthel-t a sarokba.

  • Mirror of Truth: állandóan bölcselkedik. A tököm ki van vele, és fél percen belül az őrületbe kergetett. Azt mondta, hogy az összes régi nagy filozófus és bölcselkedő társaságában megfordult már, és az élettapasztalataival kínoz engem. Öblös hangjával és csili-vili kinézetével tiszteletet parancsoló jellemet alkotott magának. Vengeance-szal kijön, Mysa-t pedig "hülye picsaként" jellemzi. Megjegyezte nekem, hogy szerinte undorító, amikor az orromat piszkálva folyton őt bámulom, hogy maradt-e valami maradvány a tisztító művelet után.

    44

  • Wolpertinger Tojása: RÉPA! RÉPA! RÉPA! SZEMÉT DÖG! NYÚLPÖRKÖLT ROSSZ, ÉRTEM?! Egészen eddig csak ezeket hallottam tőle. Idegbeteg állat, rikácsoló hanggal.

  • A Vonzalom Amulettje: Alyzijah. Folyton féltékenykedik Mysa-ra, mert szerinte ŐT szeretem a legjobban és ez teljesen magától értetődő. Folyton csajozási tanácsokkal zaklat engem, és arra buzdít, hogy keressem fel Ada-t, és mutassam be neki a páromat, mert már nagyon kíváncsi rá. Vagy ha a nephilimet nem, akkor legalább valami más csajt. Leginkább egy hormon túltengéses kamaszra hasonlít. Amikor haza felé baktattam, össze futottam három nővel. Addigra már teljesen ki voltam idegileg és a tetőpont az volt, amikor ez a szerencsétlen állat folyton azt sikonyálta, hogy "Mutass már be nekik! Úúúúh...annak a nőnek a mellei között akarok függni! Gyerünk már! Gyerünk! Elintézem, hogy occsóért lefeküdjenek veled!" Nemileg legközelebb talán a férfiakhoz állna, de ez nem akadályozza meg, hogy folyton rólam áradozzon. Valószínűleg biszex. Csodálatos...

  • Elismerés Jelvénye: A többiek szerint nem szól hozzám, mert nem ismerem el őt eléggé és ez sértő rá nézve. Egészen eddig semmi bajom nem volt vele, azt hiszem, kezdem őt megkedvelni, csak ne kezdjen el pofázni...

  • Ring of the Pumpkin King: "Ijesztegessünk!" "Halál mindenkire!" "Huuuh....Draci fél tőlem, mint Te a fürdéstől!" És kacag. Folyton kacag. Megbomlott szegényke elméje. Kifejezetten utálja az állatokat azóta, hogy egy galamb telibepottyantotta és rögtön utána egy farkas levizelte. Azóta kedvenc mókája az, ha állatokat ijesztegetek. Dracon-t utálja, ami viszont kölcsönös.

  • Miracle of the Sacred Eve: a kis csengettyű. Folyton békéről és harmóniáról papol. Vengeance mellett az egyetlen, aki racionális és békéltető. Bár néha tesz olyan megjegyzéseket, hogy "You don't have to worry about war...if there's no one alive". Ettől eltekintve tök normális.

  • The Vengeful One: BOOOOSZÚÚÚ! LÁTOD AZT A KIS KÖLYKÖT?! AZ ELŐBB RÁD NÉZETT ÉS NEM BORULT TÉRDRE ELŐTTED! HALÁL A BESTÉRE! Kell többet mondanom?!

  • A Bizalom Vízuma: aki soha sem bízik senkiben sem. Főleg azért, mert már jó pár alvilági személy kezében megfordult és állítólag képes velük egyezségre jutni. Folyton attól tart, hogy valaki széttépi őt, vagy pedig elrabolják és váltságdíjat követelnek tőle. Paranoiás jellem. Hurthel-lel nagyon jól kijönnek és néha együtt zokognak. Szerinte én egy "inkompetens barom" vagyok. Mindig jó tudni hogy mások mit gondolnak rólam.

  • Cuki farkas kölyök plüss figura: Wulveran. Folyton a lábamhoz dörgölőzne. Ő is belém van zúgva és szerinte rokon lelkek vagyunk és tudja, hogy imádom a farkaskákat, ezért tartom őt mindig magamnál és ezért szoktam vele aludni. Az apukájának tekint, és áhítozva lesi minden egyes szavamat. Alyzijah és Mysa is féltékeny rá, mert tényleg velem szokott aludni. Amúgy tök édes, amikor megpróbál hozzám bújni és a Holdról meg a vadászatról és a falkáról beszél. Dracon-t nagyon szereti, mert Ő is egy majestic beast, mint Ő. Egyszerűen imádni való kis dög. Adtam neki két puszit, mire Mysa és Alyzijah prüszkölni kezdtek féltékenységükben. Már csak ez hiányzott nekem: egy szerelmi négyszög.

  • Szerencsére se a távcső, se a fémdoboz, de még a fecskendőtűk sem pofáztak hozzám, állítólag Ők tényleg mozdulattalanok és élettelenek, vagy csak túl lusták ahhoz, hogy bármit is tegyenek.

  • Mérgek: mindegyik egy kaptafára mennek. Nevükhöz illően állandóan mérgesek és folyton baromságokat pofáznak. Gyengítő méreg még a bezárásakor is folyton ordibált és tippeket adott arra, hogyan lehetne szivatni a jó népeket. Szerinte hatalmas adag hashajtót kéne csinálnom, megmérgezni vele Hellenburg teljes ivóvíz készletét és kacagva figyelni, ahogy a lakosok szó szerint "átfossák magukat a Túlvilágra". Határozottan kedves jellemek...

    45

  • Gyógyitalok: "Megsérültél? Nem? AKKOR MEG MIÉRT ZAKLATSZ?!" Ahhoz képest, hogy jó fiúknak kéne lenniük, folyton fel vannak háborodva ha csak hozzájuk érek és ezzel megzavarom értekezésüket. "Majd szólj akkor, ha szükséged van ránk, addig takarodj innen te pondró!".... köcsögök.

    és elérkeztünk az utolsó "tételhez"...

  • Dracon: na Őt egyáltalán nem ismertem félre. Játékos és bosszúálló és ideges és aggódó és kedves és dühöngő. De legalább megtudtam, hogy miért nem szereti, ha piálok. Fél attól, hogy túlságosan megmérgezem magam és meghalok és akkor Ő egyedül lesz a világban, mert már a társaihoz nem térne vissza. Hűséges az alfájához. A nőket meg azért nem kedveli körülöttem, mert fajtájának egyik nősténye elárulta őt egy hatalmi harc kellős közepette. Ada-ért viszont oda van, és már aig várja, hogy ismét találkozzon vele. Szerinte többet kéne eljárnunk a "párzási táncot", hogy legyenek kis fiókáink, akikről gondoskodhat.



Wow, na ezzel is végeztem. Várj csak, mi ez a hangos zörej oda kint?! Várj, Napló Úr, mindjárt visszajövök!"


"Kedves Én!
Át kellett vennem az írás feladatát, bár eléggé morbid, hogy saját magamba firkangatok és néha bonyolult is megoldani, de hát ez van, jó Krónikásként ez is a dolgaim közé tartozik. Szóval Crispin "Fking Idiot" Shadow "Edgy" Bane két órája tűnt el, miután zörejeket hallott. A drága "tárgyai" kiszabadultak, és egy-kettőtől eltekintve igen csak dühösek voltak és rá támadtak. Az, hogy túl fogja-e élni...hát, én őszintén szólva, nem tudom. De addig várunk. Ha netán meghalta volna magát, megjegyzés a következő gazdinak:
NE MERJ VELEM PACKÁZNI, MERT RÁD USZÍTOM A TÖBBIEKET! HÁHÁHÁÁÁÁ!! Ja, és remélem, hogy jobb helyesírásod lesz, mint ennek a szerencsétlennek... THE END


46


_________________
Azonnali Játék: Váratlan Társaság Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

6Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Vas. Szept. 24, 2017 5:51 pm

Az erdő csendjét egy rémült sikoly hasította szét. Az egyik tisztáson egy dühös, rémült és enyhén sokkos állapotban lévő vámpírlány egy tőrt szegez két kézzel a vele szemben álló, megadóan felemelt kezű férfira.
- Héhé, nyugi van Ery - mondja a férfi, amivel csak azt éri el, hogy a tőr jó pár centivel közelebb kerül a torkához.
- Honnan tudja a nevemet?! Egyáltalán ki maga? Miért van itt? És a vér szerelmére, MIÉRT MEZTELEN?!
A férfi kissé elveszetten megvakarja a fejét, szemmel láthatólag nem tudja, mihez kezdjen ennyi kérdéssel. Eiryn a maga részéről az egész helyzettel nem tud mit kezdeni. Amikor reggel felébredt, ennek az illetőnek a karjai közt hevert. Csoda, hogy kifordult magából??
- Hát, talán akkor sorjában - szólal meg az idegen - 1) Onnan tudom a nevedet, hogy körülbelül négy éves korod óta ismerlek. 2) Ezt inkább hagyjuk a végére, nehéz megmagyarázni, nem csoda, hogy nem ismertél fel. 3) Azért vagyok itt, mert veled együtt érkeztem, és nem volt kedvem elmenni csak úgy szó nélkül. Meg lehet, hogy nem is tudok. 4) Mert nem adsz rám ruhát.
- Felismerni?! Gyerekkorom óta?! És még én vagyok a hibás, mert NEM ADTAM RUHÁT?!
Eiryn szemmel láthatólag a teljes hisztéria határán van. A férfi is érzékeli a veszélyt, és újra megadóan fölemeli a kezeit.
- Én sem tudom, mi van, oké? Csak egy egyszerű véső vagyok, egyszerű érzésekkel, és akkor egyszer csak BUMM! öntudat meg minden. Ne magadat hibáztasd, amiért nem varrtál kiskabátot egy szerszámnak, de ne is engem, rendben?
A lány keze lehanyatlik. Ez egy őrült. A gondolat valószínűleg meg is látszik az arcán, mert a férfi kétségbeesetten a hajába túr.
- Nézd, tényleg nem tudom jól kifejezni magam. Eddig csak annyi volt az élet, hogy egy kéz fogott, és örültem, ha szépen és egyenletesen dolgozhattam. Az elején például elég nehezen csiszolódtunk össze, emlékszel? Egyszer még a falhoz is vágtál, mert rosszul tartottad a kezed, én meg kisiklottam. Az a rézdarab meg olyan hangot adott, mintha kettéfűrészelnék. De azért szerettem a pici, meleg kis kezeidet, sokkal jobban, mint azokat a nagy, izzadt tenyereket valamikor nagyon-nagyon régen. Persze a mostani puha, finom kezeidet is nagyon szeretem - teszi hozzá gyorsan - de régen olyan volt, mintha én tanítanálak téged. Most meg már egyenlőek vagyunk. Talán most még inkább, mert helyreállt a világ rendje. Magasabb vagyok nálad. - villant fel egy féloldalas vigyort.  Ami Eirynt illeti, ez a hablaty mind semmit sem jelentett neki, de a falhoz vágott szerszám említésére megrezzen. Még amikor pici volt, tényleg a falhoz vágott egy vésőt mérgében, amikor az semmiféleképpen sem akart arra menni, amerre ő szerette volna. Az apja aztán elmagyarázta, hogy nem a szerszám a hibás: ő tartotta rosszul a kezét, ezért nem tudott egyenes vonalat húzni. Aztán együtt odamentek a vésőhöz és bocsánatot kértek tőle. Eiryn bizalmatlanul méregeti a férfit, majd kissé elpirulva odadobja neki az utazóköpenyét.
- Vegye fel - mondja, de csak azért sem veszi le a pillantását a másikról. A végén még a szemérmeskedését kihasználva megtámadnák! A férfi ügyesen elkapja a köpenyt, és egy kihívó vigyorral Eiryn szemébe néz.
- Miért zavar a helyzet? Egész eddig meztelenül fogdostál, most meg majd' három méterre állsz tőlem.
Eiryn - legjobb belátása és igyekezete ellenére - olyan mélyen pirul el, ahogyan csak egy vámpír el képes pirulni. Vagyis nem nagyon.
- Kérem képzelje magát az én helyzetembe!
A férfi arcán felvillanó pimasz mosoly láttán legszívesebben felképelné az idiótát.
- Milyen érzés lenne reggel - folytatja tehát - egy meztelen férfi karjában ébredni?
Elégedetten látja, hogy az idióta vigyor undorodó grimaszba fullad, mint ahogy azt is, hogy a férfi felöltözött.  Elég röhejesen néz ki ugyan egy szál, nevetségesen rövid utazóköpenyben, de legalább egyes nemesebb szervei takarva vannak.
- És... Mi a neve? - kérdezi végül egy kis szünet után. A férfi vállat von.
- Nincs nevem. Egy tárgynak nincs szüksége névre. Mi pontosan azok vagyunk, aminek mutatjuk magunkat. A név olyan, mint a ruha. Emberi dolog.
Eiryn hirtelen valamiért kissé rosszul érzi magát. Tény, hogy soha nem adott nevet a szerszámainak, de ez most valahogy helytelennek tűnik. Bár természetesen még mindig egy szót sem hisz el ennek az őrültnek a fantazmagóriáiból. Azért a biztonság kedvéért az övéhez nyúl, ahol a szerszámait tartja. Megvan a fogó, a csiszoló, a reszelő... És a véső sehol. Egyre nagyobb pánikban keresi a hiányzó szerszámot, még a földön is körülnéz, miközben a férfi egy halvány, gunyoros mosollyal figyeli a ténykedését. Eiryn végül lehuppan a földre, és a kezébe temeti az arcát. A férfi közelebb sétál, letelepedik mellé, és csöndben szemléli a körülöttük lévő fákat.
- Szóval, most éppen az emberré változott vésőmmel beszélgetek... - szólal meg végül a lány. A férfi bólint.
- És... Hogy szólítsalak?
- Ahogy tetszik. A "Hé te ott, köpenyben" például megteszi.
Eiryn hitetlenkedve mered rá. Nem fog "Hé, te!"-nek szólítani valaki!
- Reinernek foglak hívni - jelenti ki egyszerűen. Reiner csak vidáman biccent, aztán feláll, és a kezét nyújtja a lány felé.
- Szóval, hová megyünk?
Eiryn megragadja a segítő jobbot, leporolja magát, közben vállvonogatva válaszol.
- Hellenburgba, gondolom. Persze előbb keríteni kell neked valami ruhát. Tudod a ruha nem csak egy rafinált emberi álca, hanem védelem is a hideg ellen.
Reiner felnevet, és hosszú, ruganyos léptekkel céltudatosan elindul.... éppen az ellenkező irányba, mint amerre menniük kéne. Eiryn felsóhajt.
- Arrafele megyünk! - kiált a férfi után, mire az megfordul és visszaindul - méghozzá a zavartság legkisebb jele nélkül.
- Éééés... hol akarsz ruhát szerezni?
Reiner úgy néz körül, mintha azt várná, hogy egy bokor mögül eléjük ugorjon egy ing és egy nadrág, két csizmával kiegészítve. Eiryn majdnem felnevet.
- Nem sokkal arrébb van egy kisváros, majd veszünk neked valamit. Bár lehet, hogy nem kéne így bejönnöd velem...
Reiner végignéz magán.
- A vallásom nem enged más öltözéket az évnek ebben a szakában - közli komoly képpel. Az összhatáson csak egy egészen picit ront az elfojtott nevetéstől meg-megrázkódó váll. Eirynből viszont ezúttal tényleg feltör a kacagás, mire Reiner sem tudja visszafogni magát. Öt perc múlva lihegve hevernek egymás mellett, a hasukra szorított kézzel. Már rég nem is tudják, hogy min röhögnek annyira, hogy majd' beleszakadnak. Leginkább talán azon, hogy a másiknak már fáj a rekeszizma a nevetéstől. Vagy ilyesmi. Röpke negyed óra után már újra mindketten állnak, sőt, a város felé battyognak - Reiner csupasz talpa miatt felezett tempóval.
- Reiner... Ha te most ember vagy, akkor én hogy a fenébe fogok tudni dolgozni? - teszi fel Eiryn egy kis idő után a nagy kérdést. A férfit nem nagyon aggasztja a dolog, sokkal inkább lekötik az út alattomos, éles kis kavicsai.
- Hát, gondolom veszel egy másik vésőt - válaszol azért, miközben óvatosan átlép egy kóbor darazsat, akinek épp az út közepén szottyant kedve pihenni egyet. Eiryn elhúzza a száját.
- De én szerettem veled dolgozni. Egyrészt kifejezetten minőségi, Nebelturm szerszám voltál, amilyet majd csak otthon kapok, és már meg is szoktalak. Szinte már a kezem és a gondolataim meghosszabbítása lettél az elmúlt évek alatt.
- Ne mondj ilyeneket, mert teljesen elérzékenyülök - töröl le egy képzeletbeli könnycseppet Reiner a szeme sarkából.
- Nyilván nem fogsz még egy olyan remek fickót találni, mint amilyen én vagyok, de egy erős pótlással szerintem azért még képes leszel együtt dolgozni.
Eiryn megrovó pillantást vet Reiner felé, akit szemmel láthatóan nem nagyon ráz meg a dolog. Persze az is lehet, hogy csak nem vette észre a dolgot, mivel túlságosan lekötötte a káromkodás a nagylábujjába fúródott kavics miatt. Eiryn úgy dönt, nem erőlteti a témát, így az út hátralévő részét nagyrészt csendben töltik, már ha eltekintünk az időnként fel-felcsattanó dühös átkozódástól. Hogy honnan tudja egy véső ilyen választékosan kifejezni magát, ha az Élet, Isten vagy a Sors szidásáról van szó, arról a vámpírnak fogalma sincs. A városban persze hatalmas feltűnést és közfelháborodást keltenek, amíg Reiner el nem magyarázza a köréjük gyűlt tömegnek, hogy nem, a mellette álló lány nem egy szemérmetlen, tisztes férfiakat megrontó vérszopó, hanem egy bátor, önfeláldozó hajadon, aki saját utazóköpenyét odaadta egy bajbajutott, szerencsétlen vándornak, akinek ellopták a felszerelését, miközben aludt. Eiryn igyekszik nem kuncogni a történet egyes érzékletesen kifejtett pontjain, és úgy bólogatni, mintha mindez neki már nem lenne újdonság. Miután a lakosság megnyugodott, hogy nem az erkölcs lerombolása miatt érkeztek, már hamar megy minden. Az emberek ösztönösen is együtt éreznek szegény, pórul járt fiatalemberrel aki olyan nyomorultul fest, hogy ingyen is odaadják neki a megfelelő ruhaneműket. Hiszen az ing szegény elhunyt Adler kovácsé volt, nem fog az hiányozni senkinek, a hentesék pedig igazán megengedhetik maguknak, hogy a férj egyik nadrágját odaajándékozzák, Fischerék legnagyobbik fia pedig éppen kinőtte a csizmáját, ami pont jó a kedves idegenre. Eiryn csak ámul és bámul, ahogy a fogadós gyorsan csapra ver egy hordó sört, és mindenkit meghív, hogy együtt ünnepeljék meg a bajba jutott fiatalember megmentését. Hát, ha a munka nehezebb lesz is a vésője nélkül, az élet mindenképpen szórakoztatóbbnak ígérkezik az emberi Reinerrel...

Felhasználó profiljának megtekintése

7Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Vas. Szept. 24, 2017 7:26 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
"Szent mágia áramlik benne, és emiatt veszélyes a démonokra, vámpírokra, viszont a használóját kevésbé sebzi, még ha ő alapvetően érzékenyebb a szent mágiára. A legenda szerint saját akarata van és nem fogad el bárkit tulajdonosaként." - részlet Archeus, az ében kard leírásából


Átlagos reggelnek indult az is. Gerard szokás szerint egy szemhunyásnyit sem aludt, egész éjszaka új pecsétek felrajzolásával foglalatoskodott. Néhány mintázat rendkívül egyszerű volt, másoknél viszont a formula zárt volt, kötött, emiatt szinte képtelenség volt kiegészíteni. Pedig a pacsét kiegészítése elengedhetetlen része mind a Jégláng, mint a Holdárnyék használatának. A fiú körül egész hegynyi papírok tornyosultak, mind teleírva különféle rajzokkal, ábrákkal.
Kisvártatva egy vérszegény, erőtlen kopogás törte meg a csendet a szoba ajtaján. Gerard nagyot sóhajtott. Megint elment egy éjszaka a semmivel. A többiek nyilván most ébredhettek fel.
- Gyere.
Legnagyobb meglepetésre az ajtón egy nagyjából vele egyidős lány ugrott be kipirult arccal lihegve. A két kezében egy tálcát tartott, azért is volt neki olyan nehéz kopognia. Fehér inget, kék szoknyát és szürkésre festett cipőt viselt, a hajában egy rúnákkal teletűzdelt aranysárga masnival. Ismerős ábrák voltak. Leginkább azokhoz hasonlítottak, amik Gerard kardját ékesítették.
- Csináltam reggelit... – kezdett bele lelkesen. Látszott rajta, hogy igencsak megviselte ennek az egyszerű feladatnak az elvégzése.
Gerard azt se tudta, hova köpjön. Életében nem látta még a lányt, most meg úgy jön oda hozzá, mintha csak egy régi barátja lenne.
~ Lia...te tudsz valamit róla?
~ Rám ne nézz, életemben nem láttam még.
A démon nyelt egy nagyot. Akárki is volt ez, nem tűnt ellenségnek, ami jó. Talán valamelyik szövetségesének a rokona.
- Nem szoktam reggelizni. – válaszolt kissé zavarodottan.
- Tudom, tudom, de most az egyszer tegyél kivételt. Árt az egészségnek.
A lány belépett a szobába, majd odasétált az asztal mellé. Mielőtt azonban letehette volna a tálcát, véletlenül rálépett a saját lábára és előrehuppant. A tálca kiesett a kezéből, csak a szerencsén múlott, hogy Gerard időben el tudta kapni.
~ Milyen ügyetlen... – nézett rá zavarodottan grimaszolva.
A lány azzal a lendülettel felpattant, majd miután meggyőződött róla, hogy a tálcának semmi baja, leporolta a ruháját és csillogó szemekkel odaugrott Gerard mellé.
- Nézd, főztem teát is! – emel fel egy bögre gőzölgő valamit. Olyan édes volt, hogy egy méterről megcsapta Gerard orrát a cukor illata.
Azzal se szó, se beszéd odatolta a fiú szájához és elkezdte itatni vele. Gerard egy jó ideig fanyar ábrázattal, de tűrte, amit csinál. Leginkább azért, mert annyira meghökkent, hogy azt se tudja, mit válaszoljon. Aztán egyszer csak a különös lány úgy megdöntötte a bögrét, hogy a forró ital egy az egyben ráömlött Gerard arcára.
- Ne! – visított a lány – Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! – tette össze a két kezét imádkozva, miközben a tea szép lassan lefolyt a démon nyakán, végigégetve a mellkasát, majd átáztatva az ingjét.
Gerard megidézett a kezébe egy tenyérnyi nagyságú zsebkendőt, majd letörölte magáról a tea maradékát, ami még nem itta be magát a ruhájába. Aztán gyorsan el is tüntette a szövetet, mielőtt a rejtélyes lánynak eszébe jut kitépni a kezéből, hogy felitassa vele a cukros löttyöt a földről.
- Azt hiszem, sikerült felébrednem... – vonta meg a vállát, mert a reggeli ugyancsak ínycsiklandónak tűnt...bár az az ökölnyi őröltbors a tojás tetején mintha árulkodott volna valamiről.
- Várj, kimosom az inged! – ragadta meg a ruhája ujját, majd akkorát rántott rajta, hogy az anyag elszakadt.
Gerard idegesen nézett rá, a lány pedig elkezdett hátrálni.
- Jól van... – ütközött neki hátrafelé menet az egyik fiókos szekrénynek - ...akkor én most... – sipított egy nagyot, ahogy a kilincs hozzáért a hátához - ...megyek is – dadogta egyre elhalkulva, mert idegességében már a kilincs lenyomása is nehezére esett.
A rejtélyes lány eltűnt. Gerard vállat vont, megigazította az ingét, majd belekóstolt a tojásba. Ekkor ragadta magával a köhögőroham. Mintha valaki egy egész üveg borsot ejtett volna rá...


***

Gerard még aznap elhatározta, hogy elindul az erdő belső, sűrűbb részei felé. Kihalt hely, egy árva vándor sem jár rajta, az ösvényeket is épphogycsak nem nőtte még be a dudva, szóval tökéletes hely a gyakorlásra. Össze is pakolta a könyvét, meg persze az jegyzeteit. A kardját érdekes módon nem találta sehol. Már éppen indult volna, amikor a különös barna hajú lány ismét odarohant hozzá.
- Várj! Nem mehetsz egyedül! Vigyél magassal engem is!
- Tessék?! Az erdő veszélyes ilyenkor...
- Tudok harcolni! Nagyon jó harcos vagyok! – bizonyításképp a lány felemelte az ökleit és ide-oda ugrálgatva akaratos fejjel belebokszolt a levegőbe.
Gerardot már nem is érdekelte. A társai közül senkit sem látott, akitől tanácsot tudott volna kérni. Egyszerűen ignorálta és elindult...azaz indult volna, de a lányka a földre vetette magát és belekapaszkodott a lábába.
- Kérlek, vigyél magaddal! Ígérem hasznos leszek! Nem akarok itthon maradni! – visította torkaszakadtából, miközben Gerard fogcsikorgatva próbált meg egy-egy lépést megtenni a nehezékkel a lábán.


***

Kisvártatva már ketten együtt rótták a kilométereket a gazos ösvényen, az ágak közt hajolgatva.
- Figyeld meg, hogy hasznodra leszek. Tudok gombászni – számolgatta az ujjain oldalra bámulva – tábortüzet készíteni, vadászni, halászni, és... – többet már nem tudott felsorolni, mert elfelejtette az utat nézni, beverte a fejét egy kihajló ágba és elterült a földön.
Gerard idegesen, bár inkább aggódva fordult vissza felé.
- Hé, jól vagy?
- Aú, Aú... – dörzsölgette a fejét – azt hiszem, csak egy apró kis pukli.
Pár perccel később eljutottak egy tisztásra. Nem volt különösebben nagy, de egy darab fa nem nőtt rajta, kövek is alig voltak. Olyan volt, mint a mesebeli herceg és hercegnő titkos találkahelye. Herard itt tervezett gyakorolni...ha nem lett volna egy két méteres előholt a tisztás közepén.
- Mi...mi...mi...mi az? – mutatott rá remegő ujjakkal a lány. Látszott rajta, hogy mindjárt összeesik, annyira határozatlan volt.
- Kóbor élőholt lehet. elég sok jár fel-alá, amióta szétkergették a hullabárókat.
- Bízd csak rám! – kiáltott fel, majd nekirontott.
- Várj, ne csi... – kezdett bele Gerard. De amit aztán látott, visszapasszírozta a levegőt a tüdejébe.
A rejtélyes lányt sárgás, aranyszínnel izzó fény vette körbe és olyan sebességgel kezdett el a levegőben süvíteni, mint egy nyílvessző. Az élőholtat meg is lepte a támadás, a lány nekirontott, és az öklével akkorát odavágott neki, hogy hátrarepült.
- Szép munka! – ordította valahonnan Gerard.
A démon már megidézte a megfelelő pecséteket, odasuhant az előholt mögé és felkészült az Erő szavával sújtani. A lányt ismét körbeölelték a sárgás fények, ezúttal neki is az öklére összpontosulva. Ketten együtt két irányból készültek kivégezni a zombit...aztán a lány ökle véletlenül elsuhant a lény válla fölött és Gerardot találta el.
- Á, cseszd meg, ez fájt! – terült el a földön, miközben köhögött egy jó véreset. Az ő ütése szerencsére eltalálta a zombit, amitől az összeesett.
- Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! – rohant oda hozzá, de útközben megbotlott egy kőben és hanyadt esett.
Gerard idegesen támasztotta meg magát a háta mögött, majd felült. Ekkor vette észre, hogy szerencsétlen lány szoknyája az eséstől fellibbent, tökéletes képet adva neki a bugyijáról. Nagyjából három másodperces fáziskéséssel jött rá, hogy nem kéne így magát mutogatnia.
- Fordulj már el! – visította rákvörös fejjel, miközben próbálta magát takargatni.
Miután összeszedték magukat úgy döntöttek, ennyi izgalom elég volt mára és hazamentek. Otthon még mindig senki sem volt, akitől megkérdezhette volna, kicsoda is ez a titokzatos lány, ezért inkább elindult lefeküdni. Valamiért agyon fáradtnak érezte magát. Talán azért, mert a napnak ebben a részében szokott két-három órát aludni. Lefekvés előtt még egyszer megvizsgálta azt a nehezen gyógyuló sebet, amit a lány ökle hagyott rajta. Valamiért olyan volt, mintha egy szent varázslat érintette volna meg.
Gerard már éppen álomba szenderült volna, amikor halk lábdobogást hallaott a lácsőn. Nem sokkal ezután követte az ajtó nyikorgása.
- Pszt...Gerard. Nem baj, ha itt alszom. Rémálmom volt... – mondta iszonyatosan félénk hangon.
~ Hol a kötél...? - nyögött nagyot magában.
- Ha akarod...
Bár ne mondta volna ezt. Ez a lány úgy horkolt, hogy a falusi kocsma részeg törzsvendége is megirigyelte volna. Aztán amikor Gerard megpróbált eltávolodni tőle, a nyakára vetette a kezét és elkezdte szorítani, mint valami játékállatot. Szegény démon kis híján megfulladt aznap. Mégis, amikor odahajolt hozzá, egy ismerős rúnát vélt felfedezni a masnija közepén. Egy rúnát, ami annyit jelentett: Archeus.

Felhasználó profiljának megtekintése

8Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Hétf. Szept. 25, 2017 1:15 am

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona
- Mozdulj már meg! - lökök egyet a szamaramon, aki konokul áll úgy a sekély patakszélén, mintha csak a megtestesült őrzőjének a szobra lenne. Reagálásként csak a farkát csapja arrébb, mintha csak egy szúnyogot próbálna arrébb hesegetni. Szép, mondhatom.
Megkerülöm a meghibásodott közlekedési eszközt és a fejét két kézre fogom; olyan közel hajolok hozzá, hogy orraink összeérnek, ahogy arra kényszerítem, hogy belenézzen a szemembe. Lehetőleg abba, amelyik még működik.
- Sokkal mélyebb vizeken is átmentél eddig, miért pont most kezded el ezt? - kérdezem tőle, amire távolba meredő szemei kiéleskednek.
Majd egyszerűen rámprüszköl.
Természetesen egy jó méterest hátraugrom ettől, egyrészt ijedtemben, másrészt a művelettől felszabaduló takonydaraboktól undoromban.
A következő pár perc azzal telik, hogy az arcomat a patakban mosva változatosnál változatosabb módon kívánom Csacsit és az árust a pokolba, akitől anno megvásároltam.
- Mindenki, mindenki próbált lebeszélni arról hogy megvegyelek téged... még az az átkozott lókupec is, nem igaz. Én kiáltam amellett, hogy a szamárnál okosabb állat pedig nem létezik, és tessék! Ostoba jószág...
- Mégis, miért lenne ostoba? - kérdezi egy ismeretlen hang, valahol mögüllem. Én továbbra is az arcomat mosva fel se nézek rá; úgy hányavetien válaszolok csak.
- Mert nem hallgat a parancsomra, azért.
- Vagy egyszerűen okosabb mint a gazdája.
- Tessék? - kérdezném felháborodottan, de ekkor egy erős - és meglepően kemény láb - lenyom, közel annyira, hogy az arcom hozzáérjen a vízhez.
- Ebben a patakban - mondja kioktató hangon - hemzsegnek a piócák. Amik méghozzá nem is akármilyen beteséget terjesztenek; amíg az ember talán kicsit belázasodik tőle, egy állat könnyedén bele is halhat a dologba. Tudná ezt, ha félvaksága mellett nem lenne még félsüket is.
Ahogy ezeket kimondja, egy egész friss emlék tolódik bele a koponyámba; igen, mintha erről lett volna szó, nem is olyan régen. Közben a nyomás a hátamon szépen lassan meg is szűnik.
- A közeli faluban minden utazót alaposan óva intenek róla; fizikai képtelenség, hogy nem jutott el önhöz.
- Igen... már emlékszem. - vallom be a dolgot, szégyenkezve.
- Attól, hogy valaki nem hallgat önre, még nem lesz feltétlenül ostoba. Jobban is tisztelhetné a hátasát; ha már mérföldeken keresztül, egy zokszó nélkül, kitartó némasággal és álhatatossággal szállítja önt egész Veronia szerte.
- Igen, talán igaza van. - küzdöm fel magam térdelőpozicóba.
- És mindenképp több répát is érdemelne.
- És mégis miből gondolja hogy...
Amikor megfordulok és a tény, hogy az egyetlen élőlény aki mögöttem van, az tulajdon hátasállatom, egy pöppet megrémiszt.
Mi lehet ilyenkor az értelmes, emberi reakció?
Természetesen megőrültem és magammal beszélek már jóideje. És ezt sikerült olyan művészi szintre fejlesztenem, hogy ezt ezidáig észre sem vettem, és még el is hittem, hogy tényleg valaki máshoz beszélek.
- Ehh... több időt kéne töltenem a többiek társaságában. Lassan kezdek begolyózni.
- Ha csak lassan tennéd az nagy megkönnyebbülés lenne mindkettőnknek, hidd el. - szólal meg Csacsi azon a mély és öblös hangon, amelyik az előbb kioktatott. Ráadásul zökkenésmentesen vált át magázásból tegezésbe.
Szívesen kifejteném erre milyen vicces módon reagáltam, de... az agyam feladta a szituáció feldolgozására való törekvését, és pár pillanatig csak bámulok magam elé, kellemes, réveteg bambulásba menekülve.
- Jól vagy?
Az általam ismert valóság falai végleg ledőlnek, és már túl gyengének érzem magam ahhoz, hogy megpróbáljam őket visszaemelni a helyükre. Ez van. Ez az új valóság; vagy a régi és most kattantam álltam vissza rá valamiért.
Ha ő teljesen természetesnek tudja azt kezelni, hogy megszólalt, akkor én miért is nem tehetném ugyanezt.
- I-igen, persze. Egy kicsit megszédültem, azt hiszem. - mondom egy megszeppent fiatal módjára, akit rajtakaptak egy hazugságon.
- Nem kellett volna hirtelen felállnod.
- Persze... igazad van, mint mindig. Akkor, ha a gázló veszélyes, hogy kelünk át a túloldalra?
- Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy egyszerűen rájátszol? - kérdi unott hangon, azzal a sajnálkozó mélabús pofával, amit mindig szokott vágni amikor hozzá beszélek. Ez sok mindent megmagyaráz. - Van egy híd, innen északra, fél napi járásra, meg egy komp, délen, pár órányira. Nem mintha ezt nem kétszer mondatták volna vissza veled; a fülem hallatára, és csak az ég tudja hányszor nélküle.
- Akkor megyünk délre, azt hiszem. - próbálkozok a témaváltás varázsával.
- Semmiképp.
- Semmiképp?
- Nem bírom a hajóutakat. Tengeribeteg leszek a hullámoktól.
- Értem... akkor irány észak. - mondom neki, majd odalépek hozzá, megfogva a kantárszárát.
- Hé! Nem kell engem vezetni, tudok én magamtól is menni.
- Fel akartam rád ülni.
- Tetszik ez a múltidőben való fogalmazásmód, maradjunk is meg nála.
- Eddig is az volt a dolgod, hogy engem cipeltél - mi a problémád most hirtelen vele?
- Szerintem a Teremtő ugyanabból a célból hozta létre a te két lábadat mint az én négyemet. Semmi szükség arra, hogy megfosszalak téged a használatukkal járó felemelő érzésétől.
~ Ez a szamár nagyon furcsán viselkedik. - állapítom meg, és megpróbálom összerakni az elmúlt pár perc történéseit, és felfejteni a mögöttük álló logikai rendszert. Csacsi magázva beszélt hozzám, kihasználva a tényt, hogy most hallom először a hangját. Amikor ezzel szembesülök, egyszerűen átvált tegezésbe, és megtagad mindent - sőt, jelenleg ő a felérendelt egyén a kapcsolatunkban.
- Mondcsak, Csacsi. Mióta is tudsz te beszélni?
- Mégse vagy olyan hülye, mint amilyennek tetted magad. De válasz helyett, elégedj meg ezzel; Elég okos vagyok ahhoz, hogy beszéljek, de elég bölcs is, hogy ne tegyem.
- Gyere ide. - kapom el hirtelen a kantárt, és húzom közelebb magamhoz az állatot - A kedvedért nem komppal megyünk, de cipelni fogsz, ahogy az egy rendes hátasállathoz illik. Értve vagyok?
- És elmondanád nekem, kedves gazdám - használva olyan mélyen csengő szarkazmust amit a Schattenschild bányái megirigyelnének - ezeket a követeléseket mire is alapozod?
- Ez a munkád.
- Nem kötelez engem semmi sem erre.
Feladom. Már csak egy fáradt sóhajtásra telik tőlem.
- Akarsz répát, vagy sem?

Hallgatagon poroszkálunk egy világvége mögötti kis ösvényen, ami a patak mentén van kitaposva, valószínűleg a többi idióta által, aki erre akart először átkelni és a rossz irányba indult el.
- Tudd meg - szólít meg Csacsi gőgős hangon - az egyetlen ok, amiért elszállítalak, mert nem érem el a répát a málhából. Egyébként itt hagynálak, és engedném, hogy felzabáljanak a piócák. Meg a tetvek. És a böglyök is...
- Drága, duzzogó barátom - simogatom meg a nyakát finoman - mond csak, mennyi is az átlag répaadagod?
- Öt darab.
- Négy.
- Jó, akkor legyen négy.
- Ha elviszel a hídig, kapsz hatot, rendben?
- Nyolc.
- Hat és fél.
- Nem fogsz rávenni, hogy azt mondjam “egyezünk ki középtájon és hét”, nem vagyok annyira hülye mint szeretnéd. Hét és fél.
- Legyen cimbora. Legyen.
Szöcskék hegedültek a parti nádasban.


_________________
If you treat me like a dog, then I'll bark and bite as well.
Felhasználó profiljának megtekintése

9Azonnali Játék: Váratlan Társaság Empty Re: Azonnali Játék: Váratlan Társaság on Hétf. Szept. 25, 2017 10:51 am

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
Köszönöm a munkákat, kifejezetten tetszett mindegyik Very Happy A jutalmak ezzennel is jól kiérdemeltek, mindenkinek jár a 150 xp!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.