(Hilde és Gregor) Halihónap

Greg a soros akinek el kell mennie a piacra kenyérért. A feladat önmagában nem nehéz csak hát mégis nem olyan dolog amit önként magára vállalna az ember mert nyűg. Korán kell kelni, cipekedni és reménykedni, hogy nincsenek sokan a piacon mert akkor így alaposan felpakolva mindenkinek az útjában van az ember és az olyan kellemetlen érzés. Viszont egy közösségben mindenkinek vannak kötelességei amiket teljesítenie kell és ez a kötelesség most Gregor feladata, hogy teljesítse. Kora reggeli imája végeztével felöltözik, vállalható állapotba rendezi a haját és el is indul a piac felé. Mivel még nem ébredt fel teljesen csak teszi egymás után a lábait, ásítozik és a szemét dörzsöli. Kell még egy kicsi, hogy teljesen felébredjen, de ez a piac felé vezető úton minden bizonnyal meg fog történni. Főleg, hogy az idő kimondottan szépnek mondható. Tipikusan olyan napkezdés ez ami után az ember azt várja, hogy nagyon jó dolgok történjenek vele. Reggeli kicsit kómás fejében Gregor-nak is megjelenik ez a gondolat.
~Szép nap a mai. Szeretem a nyár illatait. Arcot kellett volna mosnom.~
Az utolsó gondolat azért futott át az agyán mert attól minden bizonnyal kicsit észhez tért volna. A szemei nagyon össze akarnak csukódni. Talán azért van mert nagyon rosszul aludt. Azt álmodta, hogy bevásárolt és már elvégezte a mai feladatait. Mikor felébredt akkor először abban sem volt biztos milyen nap van egyáltalán. Felkelni is nagyon nehéz volt. Méghozzá látszólag nehezen is ébred még most is. Ilyen állapotban keveredett a piacra keresve a péket. Meg kell erőltetnie magát mert nehéz odafigyelni.

* Korán reggel lehetett, afféle korán, de rohadt forró reggel. Alig kelt fel a nap, már most érezte a rettenetesen égető napsugarakat, a forróság nem is kívánta titkolni tényét, egyértelműen vágódott arcába. Már napkelte óta a piacon volt másik négy városőrrel. Mindegyik egyszerű katona volt, olyan ágról szakajtott félék, ostobák, de erősek. A Hellenburgi filozófia alapján a legjobb egységek azok voltak, ahol keverték az egyháziakat és a világiakat, ennek a négynek a vezérlésére került ide. A mostani időkben egy kissé megszaporodtak a lopások, különösen a zsebtolvajlások, s kénytelenek voltak különös figyelmet szentelni az ilyesféle eseményeknek, hogy még csírájában szüntethessék meg a kellemetlen problémát, lehetőleg anélkül, hogy túlzottan elmérgesedne az. Sose tett jót a város hírének az ilyesmi, ezért is volt hatványozottan fontos a gyors és standardizált eljárás. Egyébként roppant kellemetlenül érezte magát, ez a "vezető" pozíció amibe most került pont olyasmi volt, amit sosem szeretett volna, s most a négy őr mindenhova követte őt, mintha ez lett volna a dolguk... Ez is volt... Egész reggel csak egy szép szál sült kolbászt akart volna enni, de nem akarta azt, hogy a csapodár tiszt szerepét töltse be, így leginkább egyetlen szó nélkül járkált állandóan figyelve mindenfelé. Egészen sokáig semmi érdekes sem történt, ám ahogy egy nagyobb, szerszámokat tartalmazó pult mellett sétált el, egy fiatal lelkészférfit vélt felfedezni, magához hasonló jellegzetes kék palástban. Valamit nagyban nézelődött, észre sem véve, hogy mögötte egy gyermek mozdult, sebes és jól tanult kezekkel emelve el erszényét. A mostani tolvajlások az utcakölkök műve lehetett ezek szerint? Dühösen rontott előre, felrúgva a maga előtt lévő zöldségekkel teli pultot, annak tulajának kifejezett nemtetszésére.
- Uram, az erszénye! * Kiáltott hangosan előre, majd szeme egy pillanatra az őrökre szaladt, aki rohantak vele, át a bódék és pultok sorain. Egy már azonnal hasra is esett egy megtermett tökön, a másik három viszont sikeresen tartotta az iramot * - A gyereket!

Gregor éppen ébredezik és igyekszik keresni a péket az árusok között. Lát minden mást viszont péket egyelőre még nem. Miközben nézelődik magára nem is nagyon figyel. Teljesen lefoglalják még az őt ért ingerek értelmezése.
~Egész sokan vannak ma reggel. Nagy a tömeg. Nocsak milyen szép saláták.~
Valóban gyönyörű saláták voltak az előtte lévő pulton. Igencsak sajnálta, hogy nem azokért küldték őket. Viszont a sajnálata meg úgy az álmosság minden jele kiszált belőle mikor egy nő ráordított. Hirtelenjében azt sem tudta, hogy ő fiú-e vagy lány. Annak az értelmezése pedig, hogy mit ordítottak rá így hirtelen teljesen esélytelen volt.
~Egy nő. Egy másik rendtárs. Masnija is van.~
Valahogy ezek az észrevételek sokkal ijesztőbbek voltak számára minthogy nem érti mi történik körülötte és miért kezd el rohanni pár templomos. A hallott mondat csak ekkor jut el az agyáig. Hirtelen az erszényéért nyúl, de az már nincs meg. Rémülten elkezd forogni és meg is látja a menekülőt. El is indul futva utána. Közben az embereket kerülgeti folyamatos elnézéseket kérve. Ha kirabolják és nem sikerül kenyeret vinnie a többieknek az nagyon nagy szégyen lesz számára. Azt mindenképp szeretné elkerülni. Az álom már ki is szált belőle. Ennél jobb ébresztőt nem is kaphatott volna a fiatal lelkész.

* A tolvaj csak rohan és rohan, át a tömegen, pont úgy, mintha csak természetes lélegző része lett volna annak, egy kar, egy testrész... Nem sok akadályozta sajnos, úgy siklott át a csoportosulásokon, mint az olajos hering az ember kezéből, mikor megpróbálja pusztakézzel kivenni azt a konzervből... A csudába... Futhatott mind Gregor, mint az őrség, mind ő maga, aligha tudták volna elcsípni a tolvajt, aki végül eliszkolt egy kis átkötő utcán keresztül, se nyoma, se szaga... Lándzsájára rátehénkedve próbálta összeszedni elvesztett erejét, nagyokat és mélyeket lélegezve. Sosem volt jó futó, pláne nem teljes menetfelszerelésben. A Tábornoktól kapott páncélban mondjuk ez sokkal könnyebb volt, de azt azért nem viselte csak úgy mindennapi járőrözésekre, így most természetesen nem az volt rajta. A két őr mellette kevésbé tűnt fáradtnak, mondjuk az ő felszerelésük azért javallta könnyebb is. Jobbjával intett nekik.
- Folytassák a járőrözést. Beszélek a férfivel. 
* Greget kereste, zihálva, hogy merre is lehetett. Ha sikeresen megpillantotta, közelebb lépett hozzá, továbbra is szaporán véve a levegőt, majd kicsit felmérte azt. Lelkész volt, ezer közül megismerte a gúnyáját,  talán látta is már a férfit a parókián, de aligha tudta volna biztosra, annyiban volt csak egész biztos, hogy komoly probléma volt, hogy loptak tőle.
- Uram, mennyi pénz volt magánál?
* Tette fel a kérdést, kicsit jobban kiegyenesedve, miközben fürkészte a fiatal férfi arcát. Jó kiállású, de szerfölött gyengének tűnő teremtés volt, afféle kisfiúsféle. Az ilyeneket kedvelték az igazán a románcokban lévő öregedő kisasszonyok, bár, erről persze Hilde nem tudhatott... Vagy igen? Ki tudja.

Gregor próbálja menteni a menthetőt és a tolvajt követni, de nem túl nagy sikerrel megy. Sok az ember, nem szokott hozzá az ilyen üldözésekhez vagyis gyerekkorában volt benne része, de akkor ő volt az áldozat, így fordítva még nem nagyon. Méghozzá a tolvajnak nem is ez lehetett az első lopása mert nagyon ügyesen mozgott. Egyik pillanatról a másikra Gregor el is vesztette a szeme elől és nem is lelte a nyomát. Teljesen pánikba esett. Azt sem tudta most ilyenkor mit kéne tennie. Csak állt bambán és várta a csodát. Tett néhány ideges lépést hátra, majd megfordult és bizonytalanul elindult arra amerre a tolvajt utoljára látta, de aztán mégis megállt mert rájött, hogy már nem tudná úgysem elkapni. Még az erszényét is megnézte hátha csak rosszul gondolta és valójában megvan. Aztán elkeseredetten jött rá, hogy nem tényleg nincs. Utolsó reményként másik oldalt is megnézte hátha... De nem. Meglopták, nincs meg a pénz amiből kenyeret kéne venni és ez az ő hibája mert nem figyelt. Olyan ideges magára most. A hajába túr és gondolkozik, hogy most mit kéne tennie. Vissza kéne mennie és elmondania Adalger atyának, hogy mi történt? El fog süllyedni a szégyentől. Ilyesmi történjen és pont vele? A nő is visszatért hozzá ami szintén zavarba hozta Gregor-t. A másik nemmel szóba elegyedni amúgy is a gyengéi közé tartozik és az, hogy a nő még páncélt is hord és lándzsa is van nála tovább ront a helyzete. A tekintetét valahogy ösztönösen elkapta a másikétól ha találkozott és a tarkóját vakargatva annak lábát nézi.
-Hát jó pár réz. Nekem kellett volna kenyeret vennem a többieknek.
Ez meg a másik. Nemcsak, hogy lejáratta saját magát, de még a rendtársaknak is gondot okozott. Pedig ez egy olyan szép napnak indult.

* Óvatosan próbálta fürkészni a másik tekintetét, kereste annak szemeit (Amik kifejezetten szépek voltak egyébként!), ám valahogy ezen próbálkozása igen felesleges volt, s ahogy az lábait nézte, csodálkozva ő is csizmáira tekintett. Kétségtelen, hogy tényleg öreg, kopott darabok voltak, de azért megbámulást nem érdemeltek, arról nem beszélve, hogy ha érdemeltek is volna, nem lett volna túlságosan udvarias viselkedés. Miket tanítottak mostanság a lelkészeknek?
- Egész pontosan mennyi? Megszámolta esetleg? Kompenzálhatjuk a veszteségéért, de el kell kísérnie az őrségi itteni központjába, hogy jelentsük az esetet. * Pillanatra habozott, majd megszólalt * - Bocsánat, van valami probléma a csizmámmal?
* Tényleg nem tudta érteni, hogy a másik miért figyelt lefele, aligha adott neki okot arra, hogy ne nézzen szemeibe... Bár, végül is elképzelhetőnek tartotta, hogy csak egyszerűen szégyellte magát, így halványan elmosolyodva bólintott egy kurtát, majd megszólalt ismét.
- Nem kell aggódnia, ez bárkivel előfordulhat, semmi probléma sem történt.
* Nagy eséllyel ilyen alacsony összeget nem adnának vissza az őrségen, de eléggé megsajnálta a mulya férfit, s ha más nem, hát zsebből mindenképpen megadná neki a hiányt. Mit számított a zsoldjának az a pár tallér, ha éppenséggel egyébként sem kellett fizetnie szinte semmiért sem?

A játékot inaktivitás miatt LEZÁROM.