Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Élmény] Bianca Brunner

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Élmény] Bianca Brunner Empty [Élmény] Bianca Brunner on Hétf. Nov. 12, 2018 6:20 pm

Bianca Brunner

Bianca Brunner
Nekromanta
Nekromanta
Sweet child o' Mine

Egy kislány mezítlen talpai suhogtak a márványozott padlón. Vidám volt, nevetgélt. Néha félkézzel beletúrt fekete tincseibe, hogy valamennyire megigazgassa őket, ám nem azért, hogy jól nézzen ki, csupán zavarta, hogyha belelógott a szemébe. Nem is értette, hogy miért dícsérték a birtokon élő felnőttek annyit. Már elege volt a sok semmit mondó dícséretből. Nem akart szép lenni, mégis ez volt az első, amit minden vendég megjegyzett. Tudta ő is jól, hogy a külsőségek szembetűnőbbek annál, ami fiatal elméjében pihent, de ettől függetlenül zavarta, hogyha arra tettek megjegyzést - általában csupa, csupa jó dolgot.
Mással szeretett volna kitűnni és hogyha jobban megismerték egyből ámultak is. A lány tizenkét telet élt csak meg, de már tisztában volt a betűvetés tudományával, viszont nem tudott megelégedni magával így sem. Csak úgy falta a tudást. Örült, hogy tehetős családba született, hiszen tudták finanszírozni oktatását, amit a környék legjobb oktatói és tudósai biztosítottak.
Most sem játszott. Ugyan boldogan futkosott fel-alá, de nem a kortársait elképesztően szórakoztató időtöltések egyikét gyakorolta, hanem könyveket hurcolt át a családi könyvtárból kicsiny szobájába, ahol már így is hatalmas felfordulás volt.
Nem volt elég, hogy már az éjjeli szekrényt és környékét is teljesen maguk alá terítették az irományok, még a padlót és az ágyát is elárasztotta velük.
Ahogyan könyökével kinyitotta ajtaját és az utolsó adagot is ledobta az ágyra hangosan felsóhajtott. Elégedetten nézett végig az összegyűjtött könyveken és már nyitotta is ki az egyiket. Minőségi fából készült borítójára egyetlen szó volt gyönyörű betűkkel hímezve: "Anatómia".
A lányt mostanában nem is érdekelte más, csak a kétlábúak testei. Érdekesnek találta őket, hiszen minden összefüggésben volt mindennel és hogyha figyelt még magán és a közvetlen környezetén is tapasztalhatta amit a papírok kézzel írt betűi tanítottak neki.
Éppen egy kart firkált egy lapra és halkan motyogva vonalakat húzott ki az egyes csontjaiból.
- Kettő humerus, azaz felkarcsont. - bólintott saját magának helyeslően. - Következik az alkar. - karikázta be az alulsó részét. - Kettő radius, azaz orsócsont és kettő... Kettő... - megvakarta tarkóját és már pislantott volna a könyvbe, de azt, hogy valaki kinyitotta az ajtót sokkal érdekesebbnek találta... Vagyis inkább zavarta. Utálta, hogyha miközben tudása bővítésével foglalataskodik valaki kopogás nélkül ront be kicsiny birodalmába, de ezúttal nem tudott haragudni. Hogyan is haragudott volna, hogyha a birtok talán legkedvesebb teremtése, a helyi apáca, Veronika lépett be az ajtón?
A lány letette a lapra ceruzáját és az apácára nézett.
- Szia Veronika. - emelkedett térdeire, miközben combjain pihentette kicsi kezeit. - Mi szél hozott?
Furcsálta, hogy a nőnél volt egy kosár. Az a kosár, amibe a szennyes ruhát gyűjtötték, hogy utána a kertben lévő patakocskában tisztára mossák. Erre volt külön emberük, Angela és ő is szokott körbejárni a szennyes kosárral, hogy munkához tudjon kezdeni. Angela afféle mindenes volt, mindenhol jelen volt a birtokon. Ő metszette a bokrokat, a virágokat gondozta, mosott, mosogatott... A lány szemében egy angyal volt, habár nem igazán hitt ezekben a dolgokban, ezért természetesen folyamatosan volt némi nézeteltérése az apácával, de szerették egymást és ennek mindketten örültek. Tisztában voltak azzal, hogyha akármelyikük is csak kicsit nehezebb természetű, ki nem állhatták volna egymást. Nemhogy tizenkét évig!
- Van szennyesed? Mosni indultam. - kérdezte miközben végigfutott a szeme a könyveken és a lány rajzán.
Bianca megrázta a fejét és belepislantott a könyvébe. Felhúzta szemöldökét. Egyeláltalán nem emlékezett a singcsontra, ami kissé lelombozta, de végül felemelte a fejét és ismét Veronikára nézett.
- Miért nem Angela jött? - kérdezte.
Elgondolkodott és emlékei közt matatva feltűnt neki, hogy Angelát egész héten nem látta, amit be kellett látnia, hogy elég késő volt szombaton realizálnia.
Az apáca lesütötte szemeit és szomorúan rázta már néhol őszülő fejét.
- Az a fránya pestis. Minden hiába. Már hétfő óta imádkozunk érte... Mindannyian. - vetett keresztet.
A lány felnevetett, ami igencsak megzavarta az apácát. Tudta, hogy a tudományok éltették és messziről került minden vallást, amit csak tudott, de ez mindenképpen összezavarta. Egy olyan emberről volt szó, akit szeretett mindenki a birtokon és a halál szélén csüngött. Nem értehette senki tehát Biancán kívűl, hogy milyen olyan vicces.
- Az imádság nem is fog segíteni! - nevetett. - A gyakorlat annál inkább... Melyik szobában van? - kérdezősködött.
Az apáca ledobta a kosarat. Elakadt a lélegzete, a lánynak úgy kellett megcsípnie, hogy magához térjen.
- Szóval te azt mondod, hogy... - kapkodott levegőért. - ... meg tudnád menteni?
A lány bólintott. Olvasott már elég könyvet a pestisről és annak kezeléséről, így biztos volt benne, hogy menni fog neki. Nem is értette a világot. Az orvosok rengeteket kerestek és nem tudta elképzelni, hogy miért. A tanuláson nem volt mit megfizetni számára, hiszen az szórakoztatta, a munkájuk pedig ebből kifolyólag egyszerű volt, mint egy faék. Leginkább csak vagdalóztak a késükkel vagy a szikéjükkel, sokszor még a páciens sem élte túl a kezelést, mégis megkapták vaskos jutalmukat. A lány mást akart. Ő boldogságot akart okozni az embereknek. Érezte, hogy erre volt hivatott, így elhatározta, hogy ő ingyen fog meggyógyítani mindenkit, akit csak tud.
- A szobájában van. - felelte az apáca, a lány pedig fel is emelkedett az ágyról és komótos tempóban megindult Angela szobájába.
Még mindig mezítláb batyogott a hideg márványon, de nem érdekelte. Kényelmesebb volt így neki, hát nem küzdöttek ellene. Édesapja ugyanis meg volt róla győződve, hogy lánya egy zseniális élőlény, aki a jövőt is jelenthette az egész világnak. Hitt benne, hogy egy napon hatalmas felfedezéseket fog tenni, amik előre lökik az orvoslás tudományát és ezzel rengeteg szerencsétlen kétlábút ment meg a haláltól és mégtöbbet a gyásztól.
Felemelte kezét, hogy bekopogjon, ugyanakkor tisztában volt abban, hogy bátyja nem osztozott édesapjuk véleményén. Ő ugyanis büszke volt arra, hogy ő lesz a birtok örököse, így a testvérét idiótának és őrültnek tartotta, mondván, hogy az Úr úgy rendeltette, hogy ő szülessen meg, Bianca pedig csak egy mellékhatása a tervének. Ezt szerette azzal bizonygatni, hogy édesanyjuk akkor halálozott el, mikor a lány megszületett.
Elvette remegő kezét az ajtóról és csak hallgatta a kiszűrődő hangokat. Édesapja és testvére azon vitatkoztak, hogy béreljenek-e orvost, vagy sem. Apjuk erősen győzködte a fiút, hogy a lány képes lesz ellátni a beteget, de a rangidős fiú nem értett vele egyett, aminek olyan módon adott hangot, hogy a bent fekvő Angela sírva fakadt.
Bianca kihúzta magát, fújt egyet és lenyomta kilincset.
- Pont erre jártam. - jelentette ki, mire a többiek elcsendesedtek.
Nagyon kínos volt a csend. Az apa szeme felcsillant, a fiútestvér azonban dühös pillantásokat vetett hugára. Már nyitotta volna ajkait, mikor a lány nyelt egyet.
- Menjetek ki. - nézett a testvére szemébe. - Legyetek szívesek.
Édesapjuk kisétált a szobából és a fiú (hangosan káromkodva ugyan) követte. Miután kimentek Bianca jól hallhatóan becsukta az ajtót és elfordította a belülre helyezett kulcsot. Odaült az Angela mellé tett kisszékre és megérintette a nő homlokát.
Határozottan hidegnek érezte. Nem is a természetes hőmérsékletén, annál jóval hidegebbnek. Mintha teljesen lehült volna a szervezete, ami mellé még a sápadt arc is feltűnő volt.
- Mit érzel, Angela? - kérdezte tőle, mire a nő óvatosan felé fordította a fejét.
Remegtek az ajkai, bőrét kiverte a libabőr és megérintette a lány kezét.
- Nagyon erősen fáj mindenem. Mintha széthasítanának belülről. Folyamatosan.
A lány már tisztában volt azzal, hogy ez nem pestis, hanem valami egészen más, márcsak tekintettel arra is, hogy legjobb tudománya szerint a pestis tíz nap után mutatja ki láthatóan tüneteit, Angela pedig csak hétfő, maximum vasárnap óta gyengélkedett.
Bianca keze a nő ruhájára tévedt és a mellé helyezett tányérról leemelt egy kést, amivel elvágta a ruhát a nyakától egészen a hasáig, aztán letépte róla és a mellkasára tette a kezét.
A szíve lassan vert, mintha minden pillanatban leállni készült volna. A lány elbizonytalanodott. Ez valami olyan betegség volt, amiről mégcsak nem is olvasott, de tudta, hogyha ott hagyta volna csak tovább romlott volna viszonya testvérével, így kénytelen volt cselekedni.
Hatalmasat nyelt és elengedte a nő kezét. Odaemelte a kést Angela csuklójához. Pont oda, ahol az ütőér futott. Fájdalmasan sóhajtott fel.
- Ez segíteni fog! - mélyesztette a kést jó mélyre, hogy biztosan eret érjen.
Ez azonban hangosan volt, hiszen egy törékeny nőről volt szó, aki fájdalmasan ordított minden pillanatban, ahogyan elvágták az ereit. Végül csak sikerült megnyugodni - végleg.
A lány elengedte a kezét, ami vérezve zuhant az ágy mellé. Pár pillanatig még nézte halott szemeit, aztán letakarta őket.
Az ordításra természetesen felfigyeltek a birtokon élők, viszont csak Bianca édesapjának, a ház urának volt annyira bátorsága (és gyomra), hogy megnézze, hogy mi folyik. A lány kinyitotta neki az ajtót. Amikor benyitott kikerekedtek szemei és leejtett a poharat, amiből éppen teát szürcsölt.
- Nem lehetett megmenteni. - szólalt meg a lány, mikor egy lágy szellő csapta meg tarkóját.
Az apja tarkóját vakarászva, idegesen ült le az ágyra, amit nem értett Bianca. Mégis miért zaklatta fel édesapját ennyire az alkalmazottja halála? Olyan közeli kapcsolatot nem ápolhattak... Legalábbis Bianca tudomása szerint nem, de hamarosan még az életét is átgondolta.
- Terhes volt. - makogta édesapja.
- Tessék? - kérdezte döbbenten a lány.
- Terhes volt! - csattant fel az apja egy hatalmas pofont intézve a lányának.
Terhes volt... Nem tudta hova tenni a szavakat. Hatalmasat csalódott nemcsak apjában, de ez által az egész emberiségben is.
Ez akkora nyomott hagyott benne, hogy már most érezte, hogy viszonyukat évekre meg fogja rontani. Édesapja, az egyetlen ember, aki minden bizalmát birtokolta, mindent el mert mondani neki, mindenben egyetértett vele és így cserben hagyta. A lány elhitte, hogy megboldogult édesanyja volt egyetlen szeretője apjának. Nem hagyták nyugodni a gondolatok. Vajon csak Angelát sikerült az ujja köré csavarnia vagy mást is? És mikor tervezte neki elmondani, hogy egy gyermek fog születni, aki félig-meddig testvére?
Nem bírta elviselni, sírásban tört ki. Az apja csapkolódva és cifraságokat ordítva hagyta el a szobát, Bianca pedig könnyezve baktatott szobájába folytatni az anatómia tanulását.
Mikor később aznap elsétált a szoba előtt furcsálta, hogy a holttestet elvitték. Egyből arra gondolt, hogy édesapja vagy Veronika akart neki rendes temetést szervezni, viszont érthetetlennek találta, hogy akkor miért nyitották ki az ablakot. Ismét egy fuvalatt csapta meg tarkóját.
Szörnyen érezte magát, de közben jól is hiszen Angelát hatalmas kínoktól szabadította meg.

2[Élmény] Bianca Brunner Empty Re: [Élmény] Bianca Brunner on Hétf. Nov. 12, 2018 8:57 pm

Johannes von Nachtraben

Johannes von Nachtraben
Mesélő
Mesélő
Halihó!

Ízlésesen kegyetlen kis iromány volt, jól ábrázoltad, hogy a lányka teljesen normálisan tartja azt, amit csinál és egyfajta igazságszolgáltatásként éli meg ezt. A terhes lány esete pedig kellően realista volt. Ügyes élmény lett, és mivel e karinál a legelső, ezért kapsz érte egy tárgyacskát is, azonfelül, hogy 1000 váltót és 100 tp-t.
A tárgyad pediglen a következő:

Név: Das Messer der Sünde / A bűn kése
Leírás: Ezzel a késsel, ha Bianca megsebez valakit, akiről úgy gondolja, megérdemli és ezzel igazságot szolgáltat vagy jobbá teszi a világot, visszatöltődik a varázsereje 10%-a. Személyenként egy sebzésig működik.

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.