Nekromanta

"Az ellenség száma a kutyát sem érdekli. Egymaguk egész seregeknek parancsolnak..."


A nekromancia egyike az első tiltólistán szereplő tudományoknak, a holtak és a halál manipulásának mágiája. A velük foglalkozó mágusok, a nekromanták, vagy holtmágusok. Az első feljegyzett nekromanta per V.I.SZ. 202-ben volt esedékes, s azóta nem sikerült a világból a holtakat tébolyító varázslókat elűzni.

Eredete Hogy pontosan ki és mikor, valamint milyen szándékkal hajtotta végre az első, holtakat feltámasztó szertartást, az rég elveszett az idő homályában. Még maguk a holtmágusok sem tudják, pontosan milyen körülmények közt fedezték fel ezt a fajta különös varázslatot. Sokan tűzték már ki életük céljaként, hogy megtalálják a nekromancia eredetét, ősi romok, kripták mélyén kutatva, de mind elbukott. Voltak, akiknek nyoma veszett, s azóta nem látták őket. Nekromancia működése A nekromanták mágiája egyszerű pecséteken alapul, melyek áldozataik, a halottak lelkeit képesek irányítani. Lelkeket a halálból viszsahívni viszont önmagában rendkívül nehéz és bonyolult, sőt halandó számára szinte lehetetlen önmagában véghezvinni, ezért minden nekromanta egy különleges szertartással teszi magát alkalmassá a holtmágia űzésére. Ez a szertartás általában egy többórás, erős fáradtsággal és kimerültséggel járó rituálé, ami során a nekromanta lelke egy részét elszakítja a testétől, majd azt áthelyezi a halálon túli világba. Ezzel a saját lelke szolgál állandó hídként az élet és halál közt. A szertartásnak hála a nekromanták azonban jellemzően gyorsabban öregednek, mint mások, és sokkal érzékenyebbek a mentális támadásokra lelkük elvesztett darabja miatt. A kapun visszarángatott lelkeket aztán a nekromanta különféle célokra használja fel. Képes hozzákötni egy testhez, így hús-vér élőholtat létrehozva (csontváz, zombi), vagy a léleknek önmagában formát adhat, amivel szellemszerű élőholtak születnek (szellem, lidérc). Bizonyos élőholtak megidézéséhez a lélek csak és kizárólag korábbi testében helyezhető el (kísértet, ghoul), máskülönben az idézés sikertelen lesz, a gazdatest pedig cafatokra szakad a felgyülemlett mágikus erőktől. Az így létrehozott élőholtakat aztán azzal a lendülettel meg is idézi egy egyszer tér-idő mágia segítségével az oldalára, hogy harcoljon érte. Szerveződés A nekromanták a temetők hírhedt martalócai. Közülük sokan magányosan járják a világot, temetőket, elhagyatott, kihalt városokat kutatnak fel, majd az ott talált sírokat és hullákat a saját pecsétjükkel látják el (ez a pecsét lehet egy festés, egy karcolat a holttestbe vagy a sírkőbe, esetleg egyszerű tintával felvitt írás). A fertőző betegséget jellemzően kisebb fenyegetést jelentenek számukra, hála a holtak közt eltöltött rengeteg-rengeteg évnek. A pecsétekkel megjelölt sírok lakóit, a hullákat ezek után bármikor képesek az élőholt-idéző varázslataikkal megfelelő formáikban megidézni maguk mellé. A falvak, városok papjainak éppen ezért egyik legfontosabb feladata a temetők és kripták megvédése a holtmágusok ádáz sírrablóitól, vagy a megátkozott sírok feloldozása az átkos pecsétek alól. A holtmágusok csoportosan is tevékenykednek, ilyenkor nem ritka, hogy egész kriptákat, sírboltokat foglalnak el, melyeket főhadiszállásnak is használhatnak. Egy csoport tagjai ugyanazzal a pecséttel jelölik meg a holttesteket, így képesek egymásnak is holttesteket szolgáltatni, amiket aztán szolgákként idézhetnek meg. A nekromanták elleni harc egyik pillére az egyházaknak a megszállt sírboltok felkutatása és megtisztítása, mivel ezzel csökkenthető a seregeik száma a legkönnyebben. Ezek a sírboltok jellemzően elhagyatott, kihalt vidékeken találhatóak, ami jelentősen megnehezíti a nekromanták elleni küzdelmet. A jelenleg legnagyobb ismert nekromancsa csoport a néhai Sötét Apostol keze alatt szerveződött. Jelenleg ismert vezetője nincs, a befolyásosabb tagok pedig rendszerint a saját fejük után mennek, a maguk terveit szövögetve. Emiatt gyakoriak a belharcok és merényletek, melyeket nekromanták egymás ellen követnek el.

Megítélés A nekromancia egyike volt az első tiltott tudományoknak, ezért a legtöbb nép ellenszenvesen és intoleránsan lép fel ellenük. Az Északi királyságban a nekromantákat üldözik, a nekromanciával fenntartott bármiféle kapcsolat büntetése pedig halál. A Hellenburgi Királyi Szövetség némileg toleránsabb a nekromantákkal szemben, Hellenburgban nem ütközik törvénybe, ha valaki nekromantának vallja magát, sőt gyakran még a hadseregbe is belépnek a holtmágusok. Azonban sírok, halottak megszentségtelenítése náluk is ugyanúgy elítélt, és sokkal szigorúbban büntetik azt, mint északi társaik. A tündék és sötét tündék elítélik a nekromancia minden formáját. Az ő szemükben a holtak visszahozása az életbe természetellenes, létezésnek ellentmondó mágia. Nem lépnek fel aktívan ellene, részben kis számuk, részben passzív hozzáállásuk miatt, de igyekeznek távolságot tartani tőlük, ha pedig saját területüket kell tőlük megvédeni, minden eszközt készek bevetni ellenük. A nekromantákkal semmiféle diplomáciai kapcsolatot nem tartanak fenn és hajlandók kiépíteni. A nefilimek minden klánja Isten ellen elkövetett bűnnek tekinti a holtmágiát és nem egy nefilim csoport küldetésének is tekinti a nekromanták eltűntetését a föld színéről. Megítélésük helytálló, a nkeromanták ugyanis lelkük egy részének túlvilágra helyezésével azonnal elbírálást érdemeltek ki a lelkükre (és természetesen bűnösnek ítélték őket), mely nem is változik, amíg a nekromanta nem gyakorol életében bűnbánatot és hagy fel tevékenységével. A vámpírok tornyainak véleménye ezzel szemben inkább hozzáálláson, semmint elveken alapul. A nekromanciát egyszerűen rondának, minden eleganciától mentesnek és undorítónak tartják, éppen ezért próbálnak minél távolabb maradni tőle, de ezen túl nem tesznek semmit sem ellene. Egyes családok nem zárkóznak el a holtmágusokkal való ideiglenes kapcsolatoktól sem (például a minden mágiát uralni akaró Nachtrabenek, vagy a híresen tenyérbemászó Neulanderek). Ha azonban a nekromanták bármi módon megpróbálnak az útjukba állni, vagy a területeiket veszélyeztetni, hezitálás nélkül lépnek fel ellenük. Az egyetlen nép, melyek elismerik a holtmágusokat, azok a démonok. Az ő szemükben a nekromancia csupán nem sokban különbözik a saját átkozott mágiájuktól. Éppen ezért bármiféle elvi akadály nélkül képesek velük szövetséget kötni, amennyiben az számukra is kedvező és gyümölcsöző kapcsolat lehet. Jellemző viselkedés A nekromanták célja sokféle lehet. Egyesek a hatalom, mások a szükség, megint mások a vagyon vagy a bosszú miatt választják ezt az utat. A nekromanták nagy részére jellemző a céltudatosság, a határozottság, és csak nagyon ritkán szoktak bármiféle helyzetben hezitálni. Általában óvatosan és megfontoltak, igyekeznek a háttérben maradni, hogy társaik, vagy szolgáik végezzék el a munka oroszlánrészét. Ez alól kivételt képeznek az akolitusok között járó ghoullovagok, akik általában a csata hevében, az első sorban érzik igazán jól magukat. A szentségtől, valamint az egyházi személyektől viszont tartanak, mert élőholtjaik nagy része fél pillanat alatt térdre borul a templom szolgái előtt.

Név: A nekromanták több játszható faj sorai közül kikerülhetnek, így az esetek többségében adott fajra jellemző névvel bírnak. Emellett gyakran használnak álnevet, vagy fedőnevet és az sem ritka, hogy nekromantatársaiknak is ezen a néven mutatkoznak be.
Faj: A nefilimeket és démonokat leszámítgatva bármi. A démonok később, mint másodlagos kaszt tanulhatnak csak bele a nekromaciába.
Frakció: Az a csoport, állam, vagy egyéb szervezet, aminek a karakter részese. A holtmágusok lehetnek magányos vándorok, királyságok mágusai (azonban sok helyen a holtmágusok csak titokban űzhetik mesterségüket), vagy egy nekromanta csoport tagjai. A nekromanták legnagyobb csoportjára, melyet a mindenkori Sötét Apostol vezet gyakran csak simán „Nekromanták”-ként szoktak hivatkozni.
Kaszt: ide mindig „nekromanta” kerül
Nem: A karakter neme (Férfi vagy Nő, fiatal karaktereknél a Fiú vagy Lány is elfogadható)
Kor: A karakter tényleges kora. A nekromanták lelkük egy részének kiszakítása miatt gyorsabban öregednek az átlagnál, így gyakran néznek ki korosabbnak, mint ahány évesek. Ide a tényleges kort kell leírni, nem pedig a kinézet alapján valószínűsíthetőt.

Kinézet: A karakter külső leírása, szemszín, hajszín, testmagasság, öltözködés. A nekromantákra általánosan jellemzőek a feltűnést nem keltő, a test nagy részét eltakaró öltözékek. Varázskönyvüket rendszerint a ruhájuk alatt tartják, hogy a kíváncsi szemek el ne kezdjenek rájuk gyanakodni. Érdekesség, hogy a nekromanták haja néha már fiatalkorukban elkezd őszülni, s pár éven belül elveszti eredeti színét, hála a mágiájuknak.

Jellem: A karakter jellemének leírása. Miket szeret, miket nem szeret, hogyan viselkedik a mindennapokban, hogyan veszélyben vagy ingerülten. Mi motiválja, mi tántorítja el. A nekromanták jellemének nincs túl sok konkrét pontja, ezer és ezer ok miatt léphetett valaki erre az útra.

Előtörténet: Legalább 1000 szavas történet, amely bemutatja a karakter életét azelőtt, hogy a játék elkezdődne számára. A nekromanta előtörténetnek mindenképp tartalmaznia kell az alábbi elemeket:

• Mi vette rá a karaktert, hogy ezt a sok helyen megvetett és üldözött mágiát megtanulja. Fontos, hogy a nekromancia elsajátítása önkéntes alapon történik, más ember lelkét más módon nem tudják feldarabolni.
  
• Hogyan és miként végezte el a mágia használatához szükséges rituálét
  

Emellett az alábbi eseményekről a mostani nekromanták döntő többsége is tud, így nem kizárt, hogy a karakternek is tudtára adták valamilyen formában, amennyiben az előtörténetben erre volt lehetőség:

• V.I.SZ. (Veroniai Időszámítás Szerint) 817-ben lezajlott Holtmezei csatában (ahol a két emberi királyság seregei csaptak össze) a nekromanták rajtaütöttek IX. Károly valamint Rudenz von Hellenburg csapatain, azonban veszítettek ellenük, hála a két királyság átmeneti összefogásának és a nefilimek színre lépésének.
  
• Hasonló híres esemény a V.I.SZ-ben történt Kísértet-hadjárat, ahol a két egyház tagjai közös erővel foglalták el a Kísértet-szigeteket a nekromantáktól. A Sötét Apostolnak is ott veszett nyoma, azóta nem látta senki, és a nekromanták csoportjai háttérbe szorultak.
  
• A Harag Napját követően (V.I.SZ. 819) hála a rengeteg halottnak, majd az azt követő háborúnak a nekromanták újult erőre kaptak és korábbi dicsfényükben úszva kezdték meg újbóli tevékenykedésüket. A nekromanta frakció azonban laza szerkezetű és több, kisebb csoportból álló szervezet maradt.