Magánküldetés: Az a bizonyos varázstárgy

Megtépett, öreges alak ült a pultnál. Még dél se volt, de már olyan részeg volt, hogy kiszaglott az utcára. Az erszénye nem bánta, ki volt bélelve. Ott feküdt mellette, félig nyitva, pár tallár belőle kiesve. Mégsem emelt rá kezet senki. Pedig még a modorától is viszketni kezdett az ember tenyere.
- Most mond meg nekem, mond meg! Két hetet vártam erre! Hogy elküldjenek. Én a hazámat jöttem szolgálni, erre itt ülhettek! Labilis, azt mondják labilis, el tudod te ezt hinni?! Több maradit öltem az ernyőmmel, mint más az íjával. És ez érte a hála...
Nagy levegőt vett, ahogy kiitta poharát. A mellette ülő vándor, mint minden nap, egy szavát sem értette.
- Én voltam a hadsereg ásza. Mázsákat cipeltem a vállamon! Egész regimentet húztam el fogammal, úgy ám!
A kocsmáros nagyot sóhajtott.
- Hagyja csak. Minden nap ezeket a történeteket meséli. Az agyára ment a szolgálat.
- Igaz az, minden szava igaz! - nevetett az alak, ahogy új poharat kért - Át kellett volna éljétek, fajankók. Ezt nem elég csak látni!
És ahogy bőszen kortyolt, elgondolkodott azon, amin minden nap. vajon hányan voltak még így, mint ő. Akik látták amit ő. Akiknek megadatott az esély, hogy az ismeretlenben tévedjenek el. S vajon hányan vesztek oda...
- Ti nem tudjátok, milyen ereje van annak a varázstárgynak!

Még messze van, de lassan a nyakamon, hogy Északról haza sikerült jönnünk. Azóta sok dolog történt, de egy pár hónapja sikerül eljuttatnom egy levelet neki, amiben megírtam a történteket.

Tisztelt Holzer növér!

Remélem, hogy jó egészségnek örvend és boldogan telnek a napjai. Remélem, hogy sikerült megnevelnie azt a kis kölköt és jobb dolga van a gyermeknek mint volt. Ugyan akkor nem viselte meg a testvérével való találkozás sem Én jómagam is jól vagyok, immáron feleségemmel és egyetlen gyermekemmel, Annával. Néhány éve Északon jártam és sajnos félbe kellett szakítanom küldetésem, ami egy kutatásommal kapcsolatos. Néhány kellemetlen szóváltás után sikerült egy aprócska segítségnyújtással élve lehagynom a vidéket. Azomban nem hagytam fel a kutatással és szeretném a segítségét kérni, hogy ne ütközhessek további kellemetlenségekbe. A célom Karolusburg, ahol egy különös szerzetel kell találkoznom, sajnos a nevét nem tudtam meg, csak azt, hogy ért bizonyos famunkák használatához. Tudom furcsán hangzik és egy hóbortos öregtől tudom, de utána szeretnék járni és a segítségét kérem. Ha tudna nekem segíteni, kérem Hellenburgba küldjön üzenetet.

J.

Nem mertem barátian megszólítani, vagy a teljes nevem és lakhelyem helyét használni, ha esetleg idegen kézre kerülne. Így is kockázatosnak éreztem a dolgot. Megcímeztem a levelet a Katedrálisnak, felfogattam egy futárt, hiszen idegen földre levelet küldeni hivatalosan úgy vélem igen sok gyanút keltene, bár így kockázatosabb, hogy a levél elveszik. Sokat imádkoztam tehát és több elvelet is megírattam és elküldtem, hátha az egyik célba ér.

Napjaim ezután sem teltek tételnül, de főképpen az útra készültem, élelemmel, fegyverrel és a pénzem megspórolásával. Viktória sajnálta, hogy nem jöhet velem, ezért lehetőleg minden időt együtt töltöttünk aminek az lett a vége, hogy fel akart fogadni egy dadust, hogy velem jöhessen, de lebeszéltem róla. Nem csak azért nem szerettem volna, hogy velem jöjjön, mert a gyermeket nem akartam egyedül hagyni, hanem azért sem, mert a múltkori után féltem, hogy nem tudnám megvédeni. Meg egyeztünk tehát, hogy otthon marad, de azután elviszem valahova, ahol kettesben lehetünk. Édesanyám vagy Max vigyáz a gyermekre, mi pedig pihenéssel töltjük a hetet.

Hellenburgba vissza köszönt a tél egy utolsó búcsúra, ezért igen meggyűlt a bajom azzal, hogy begyújtsam a tüzet. Mivel nem voltam hozzászokva a nyílt térhez és az új emberekhez, inkább úgy döntöttem, hogy kiveszem ezt a napot és egy kicsit körbenézek a városban. Ilyen napokon vágytam igazán medve bundából készült kabátra, azt beszélik, hogy bizony az Északi medvék, sűrű bundájából készült kabát a legjobb a hideg ellen. Bár sajnáltam az állatot, hogy ezért kell meghalnia, de azért még is jobb lett volna egy biztonságosabb ruha a hideg ellen. Amúgy sem öltözhetek már úgy ahogyan szeretnék, hiszen itt az időjárásnak vagyunk kitéve még akkor is, ha ropog a tűz. De mégsem vágyom vissza a toronyba. Amikor sötétebb árnyalatot vett fel a borús ég, összehúztam ruhámat és hazafelé igyekeztem. Viktória vacsorával várt otthon, ami igen jól esett. Elmeséltem, hogy merre jártam és miket láttam, ő élvezettel hallgatta és néha kiegészítette a saját tapasztalataival. A vacsora végeztével Viktória szótlanul, mintha tudomást sem szeretne róla venni, elém tolta a rövid levelet, bontatlanul. Ahogy elolvastam egy ideig csak bután ültem és azon gondolkodtam, hogy vajon mit ért az alatt, hogy a határnál. Még az nap este összecsomagoltam mindent, elköszöntem a kislányomtól, aki olyan tündérien nézett rám, hogy szinte bele sajdult a szívem.

Korána még a hajnal hasadta előtt indultam útnak nem is aludtam sokat azon az éjjelen, nem is igazán tudtam volna, mert annyira izgatott voltam. A műhelyben elrendeztem mindent, magamhoz ettem minden fontos felszerelésemet és útnak indultam. az utcákon még alig alig járkált egy-két ember és kellemes köd lepett be mindent, főleg a városon kívül. A határig főleg különböző kocsikon utaztam, csatlakoztam más vándorokhoz, vagy éppen a földjükhöz igyekvő emberekhez, de természetesen volt, hogy gyalogoltam. Az idő szép volt és kellemes, egyáltalán nem zord, kivéve amikor elértem a hatrt. Ott hidegebb idő fogadott valamivel. Elérkeztem ahhoz a faluhoz, ahol először találkoztam Adéllal. A népek örömmel fogadtak és voltak akik mindenképpen találkozni akartak velem, mint kiderült legendák keringtek rólunk. A falu maga nem sokat változott, de valamivel felszereltebb és felkészültebb lett, mint azelőtt volt, örültem, hogy sikerült valamit itt hagynom. Később megtudtam, hogy ennek a falunak a lakosai közel sem azok, akiket itt hagytunk. A legtöbben vagy elköltöztek, vagy csatában vesztették életüket, néhányukat a járvány vitte el, de aki megmaradt elmesélte az ide települőknek a történetünket. Természetesen nem munka miatt voltam ott és igen nehéz volt megállni, hogy ne kezdjek bele legalább egy valamibe, de szerencsére sikerült elérnem a falu főterére. Leültem a kút szélére, és vártam...