[Aréna] Hullafosztók, vagy Fosztogató hullák? Nem mindegy!

Rendben, csak az erre járó nézelődők kedvéért az ellenfele az illetőnek 7 bandita lesz, amit nem kifejezetten könnyű túlélni, de meglátjuk, bátor hősünk hogyan boldogul ezzel a nekromantafeletti kihívással!

Semmit nem látsz meg onnét lentről, úgyhogy be kell menned... Ott viszont az ajtó becsukódik mögötted, és egy fáklya gyúlik ki a terem túlsó felén, megvilágítva két rosszarcú alakot. Az egyik nagy, magas, és valami termetes bikacsök van nála, a másik meg vékony, de éjgyilokkal felszerelt.
- No nézd Hans, már először azt hittem, valami asszony, de kiderült, hogy csak egy asszonyos ficsúr! - mondja a nagyobb darab.
- Pénze... hihi.... az lehet így is.... - sipítja idétlen hangján a nyüzüge, majd rád rontanak. A csata lezavarásához keress skype-on!

(még 5 van hátra)

Ahogy a földszinten kutakodsz, egy jókora csapást érzel a hátadon. Egy Lovag az, rengeát lehet, aki a banditákhoz csatlakozott. Ő egy kicsit szívósabb, szóval majd lejátsszuk skypeon. Jó írást! Ja, az ütéstől repülsz egy kicsit, de nem lesz bajod, csak a pajzsával lökött meg.

Miután kifújtam magam kissé megköröztem a vállam, hogy lássam nem sérült-e meg esetlegesen a véznával vívott harc során. nem szándékoztam kimenni, mert felbőszítettek, és vérre szomjaztam. Ezek ketten meg fogják bánni, amit tettek, de őket ez már nem érinti, de a társaik, már ha vannak, na, ők nem ússzák meg ennyivel. Mindenféle megbánás, vagy lelkiismeret fordulás nélkül rúgok bele még egy utolsót a halott pengetáncos fejébe, majd izzó szemekkel indulok tovább. Sérüléseim nem voltak túlzottan komolyak, de örültem volna, ha nem szerzek többet, mert a végén, méh lehet pórul is járhatok. Mindazonáltal ez egyelőre még tűrhető, de jobb lesz minél előbb ellátni őket normálisan is. Erős a szervezetem, és nem pusztulnék bele, de nincs semmi kedvem kockáztatni, fölöslegesen kínlódni meg még így sem. Így hát elindultam kutakodni, hátha találok valakit, aki megfizethet ezért. Utam keresztül kasul vezetett az alsó szinten, és több kisebb szobába is belenéztem menet közben, de semmi értelmeset nem láttam. Mindaddig, míg egy kis öltözőszobába nem értem Mindenhol szekrények, és kis padok voltak, és a tőlem balra lévő ajtó az előbb átnézett hálóba vezetett. Eredetileg azon akartam jönni, de sajnálatos módon a zár beragadt, és semmi kedvem nem volt, itt rugdalózni. Nem akartam több zajt kelteni a szükségesnél. Nem féltem, de nem tudhattam mennyien várnak rám a sötétben rejtőzve. Már készültem volna, hogy indulok is tova, ám ekkor érzem, ahogy valami nagy erővel hátba csap. Egy kissé elemelkedtem földről, ami után a földre esve egy kis gurulás után egy szekrény állít meg. Szerencsére nem mentem nagy lendülettel, de egy kicsit kóvályogni kezdek a csapás után, de nem maradok fekve. Fél térdre támaszkodok és vicsorogva az ellenfelemre nézek, aki egy tetőtől talpig páncélt viselő lovag volt. De szerencsére egyedül állt az ajtóban. Harsány nevetése, szinte teljesen felhúzott. Feltápászkodok, és szikrázó szemekkel emelem végül felé a botom, de ő erre csak ismét felnevet, és felemelve kezét felém szegezi baltáját.
- Azt hiszed, nyerhetsz ellenem kurafi? Nem tudom mi a rákot-francot műveltek Hansék, de ha megtalálom, őket esküszöm, megemlegetik! – bár nem látom, de érzem, ahogy elmosolyodik, miközben hozzáteszi – Bár egy hullát, már ez gondolom, úgyse érdekel.
Elfogyott a türelmem. Dühöngve rontok előre, és döfök kíméletlenül, de mielőtt még nekro mágiámhoz fordulhatnék, mint ahogy elején terveztem, a férfi megragadja fegyverem, és egyetlen rántással kitépi szorításomból. Kissé meghökkenek, és már-már túlkésőn reagáltam, de szerencsére a szerencsém nem hagyott el. Még épp időben mozdultam, így a botom vége nem a fejem találta el, hanem csak a vállam környékét, de olyan erővel, hogy szinte még így is ledöntött a lábamról. Káromkodva szerzem vissza egyensúlyom, miközben egy fájdalomhullám jelezte, hogy a jobb karom egy kis ideig nem lesz nagy hasznomra. Felmordulok, és hátrébb lépek pár lépést, mire ő csak egy víg „Hah”-al arrébb dobta a fegyverem. De ekkor tűnik fel, hogy fegyvertelen. Már ő is azon volt, hogy ezen módosítson, amikor én támadásba lendültem. Egy csontdárdát idéztem meg, amely terveim szerint felnyársalta volna fejét, ám az utolsó pillanatban megvetette a lábát, és teljes testsúlyából megfogta a dárda erejét a pajzsával. Hallom, ahogy morogva fejezi ki döbbenetét a dárda mi voltja láttán, de nem sok ideje maradt ezzel foglalatoskodni. Alig vette fel a baltát, és állt készen a csatára, amikor is a zombim befejezte a megidéződést, és lesújtott rá. A penge tompa felével sújtott le, hisz nem okozhatott volna nagyobb kárt a lovagban, ha az éles felével csapna, de így legalább a csapás ereje nagyobb volt, és ha mást nem a lovag egy kis ideig még kába marad. Így rögtön akcióba léptem. Koncentráltam, és egy újabb élőholt megidézését kezdtem el, és még az sem terelte el a figyelmem, hogy a lovag kijózanodva ölre ment a zombival, majd miután felülkerekedett rajta, felém dobta. Én eközben megidéztem a csontvázam, és ellenfelem felé küldtem, akinek csak most tűnt fel, hogy előbbi birkózó partnere valójában egy holt volt. Sajnos azonban meghökkenése rövid életű volt, és hamarosan újult erővel harcolt, bár a birkózás nyomán ismét a földre került a fegyvere, így puszta kézzel szállt szembe a csontvázzal. Morogva ragadom meg a zombi karját, és felhúzom a talpára, hogy ő is meginduljon az ellenfél felé ismét, ám alig indult meg, a csontváz darabjaira hullt egy erős fémököl sújtásától. Káromkodok egyet, majd harcba indítom zombim, majd a szétgurult csontok felé sietek és felkapok egy vastagabb combcsontot, ám mielőtt még eltalálhatna, hátrébb szökkenek, és ép kezemben a csontot tartva, megpróbálom elkerülni az esetleges rohamait. Sors fintora, hogy talán túl sokáig figyelt rám a lovag, attól tartva, hogy meglepem, éppen ezért nem tudta elég gyorsan lereagálni a zombim csapását. Bár pajzsával védte, ám a penge lecsúszva róla a vállába talált. Szentségelve taszítja el magától a zombit, akinek hamarost ki is hullott a kezéből a fegyver, hisz a csapás erejétől az aszott végtagjai megadta magát. De nem aggódtam, hisz fegyverem ismét nálam volt, hála annak, hogy a lovagunk ismét a zombival foglalkozott… míg pengém az oldalának nem vágódott.
- A francba már veled nekromanta! – rivall rám idegesen, és szabad kezével ismét megragadja a fegyvert. Ezúttal azonban én már nem voltam a közelébe, hogy megüthessen, hanem már indultam is a kard felé, amit zombim elejtett, miközben az fegyver nélkül ő csak ütlegelni kezdte a lovagot. Abban a pillanatban fordult meg a meccs állása, amikor ismét felegyenesedtem fegyverrel a kézbe. A zombim csonk keze a lovag sisakrostélyán találta el a férfit, és a gusztusos hangeffektusból, és a hirtelen köpködésből, csapkodásból ítélve a zombi alvad vére és masszaszerű hús utat talált a réseken és a férfi arcába csapódott. Innen hallottam, ahogy hány inger kerülgeti a fickót többször is majdnem elrókázva magát. Épp ez kell nekem. A zombit hátrébb küldtem, és én előreszökkenve vágni kezdtem a karját, és a sérült vállrészt, amikor épp felém volt közelebb. De minden egyes találatot én is megszenvedtem, ahogy a sérült vállam égni kezdett a belé nyilalló fájdalomtól. Nagy eséllyel innentől nem lett volna olyan hosszú a harc, ha nem sérültem volna meg, de a vállamnak hála hamarosan távolabbra kellett húzódnom, hogy kicsit megpihentessem magam. Már készültem volna a holtamat ismét ráküldeni, amikor a lovag levette a sisakját, és talán puszta véletlenből, de eldobva szétzúzta a zombi fejét. Kesztyűjének bőrrészével törölte az arcát. Túl messze voltam, hogy odaérjek hozzá, mielőtt még befejezné a mozdulatát, de ekkor tűnt fel, hogy bal kezemben még mindig fogom a combcsontot. Nem emlékeztem rá, mióta fogom, de a helyzet kihagyhatatlan volt… Bal kezem magasra emelem, majd nagy lendülettel pályára állítom a csontdarabot. A csont, szinte lassított felvételként szelte át a termet, ahogy egyre közelebb ért a lovaghoz, aki épp befejezte a törlést. Így mikor a csont keményen a fejéhez vágódott meglepetésében, és az ütődés erejétől hátratántorodott kissé. Ám mikor kitisztult a látása, csak egyetlen rövid pillanatig láthatta, ahogy a penge a védtelen feje felé tör. Lihegve rogyok fél térdre, miközben a másik holtan rogyott össze. Fejéből, még mindig kiállt a botom, furcsa póznaként állva ki belőle. Végül nagy nehezen felállok, és az ajtóhoz lépve becsukom azt lehetőleg minél halkabban, majd az egyik szekrénynek dőlök úgy, hogy a belépő személyek ne vehessenek észre, majd továbbra is lihegve lehunyom a szemeim. Egy morgás kíséretében végül bekötözöm a kezem, és készülök a legrosszabbra. Még biztosan várnak még rám, de egyelőre pihennem kell, mert kimerültem…

Oké, mivel nem lett befejezve, de kérted a zárást, 50 xp-t jóváírhatsz. Köszönöm a részvételt!