Magánjáték: A meglepetés - Yena és Tyr

Reggel van, azonban már nem Hellenburg városában tartózkodik. A mai feladata, hogy a város környékét nézze meg, s jelentse a furcsa tevékenységeket. Nem kell semmibe sem közbeavatkoznia, inkább felderítőnek szánják. A fríz lován, Tábornokon ül, és együtt haladnak. Nincs túlságosan sok látnivaló, de bármi előfordulhat. Egy ligetesebb helyen leszáll a pompás jószágról, mert furcsa lábnyomokat lát. Jól kivehetőek, s inkább hasonlít valamelyik előhalotthoz. A kétkezes kardját magához veszi, miközben a hátasát hagyja legelészni. Elindul a lábnyomok után, miközben kihúzza a helyéről pompás fegyverét. Fákat, bokrokat lát és lába előtt egy kisebb ösvényt. Nyugodtan halad előre, miközben a fegyvere a vállán pihen, de bármelyik pillanatban kéznél van. Ugyan nem kapott parancsot arra, hogy élőholtakat vadásszon, de nem szeretne időnek előtte berozsdásodni. Egyszer csak mozgást észlel az egyik bokornál, így rögtön harci állásba áll és odakiált.
- Bárki van ott, jöjjön elő! – szól határozottan, amiben jól érezhető a hűvösség.
- Mutasd magad! – csördít rá szavaival, mikor nagy nehezen előkecmereg egy zombi, s rögtön nekitámad. Egy vágással intézi el, majd ott hagyja elrohadni. Visszasétál a lovához, elrakja a fegyverét és indulni készülne, de mégsem teszi. Élvezi a csendet és a nyugalmat, amit itt tapasztal meg. Úgy dönt, hogy eltölt itt egy órát, s azután indul tovább. Feltűnik neki egy kisebb tó, ezért annak partjához megy. Ott leül a fűben, s feltöltekezik a természet erejével. A városban nagyon ritkán van lehetősége eljutni olyan zöld területhez, ahol kikapcsolódhat.
~ Vajon Lory merre járhat? ~ tűnődik magában, hiszen még az emlékében ég a találkozás. Unokahúgával újra együtt lehetett.

Azt hiszem, kicsit talán sikerült elszundítanom a tóban. Végzetes is lehetett volna a dolog kimenetele, de szerencsére csak pár pillanatról eshetett szó. Nem kellett arra ébrednem, hogy vízbe fulladtam, szerencsére. Igaz, nem sokon múlott. Ha nem hallok meg valami zörgést a közelben, talán valóban úgy maradok.
De zörgés van. Nem épp a közvetlen közelemben, de azért kicsit aggasztó. Főleg így, hogy jelenleg teljesen pőrén áztatom magam a tavacskában. Ha valamikor védtelen az ember lánya, hát ilyenkor tényleg végképp. Más nem jut, mint hogy fülelek és kicsit jobban elmerülök, épp csak fejem látszik ki, de az is csak annyira, amennyire muszáj. Állam, ajkaim is valamivel a víz szintje alá kerülnek.
A zaj hamarosan elhal. Nem is akárhogy. Az a valaki, akit az okozónak hihetek, pár lábnyira ül le tőlem a parti zsombékban. Egy darabig csak nézek rá, nagyra nyílt szemekkel. Ennyire nagyon csendben lettem volna? Ezek szerint mégsem vagyok olyan halálra ítélt, mint amilyennek néha érzem magam az esetlenségek miatt.
Akár észrevesz, akár nem, megemelkedem kicsit, s elkezdek evickélni a vízben. Szépen lassan, épp úgy, ami ahhoz kell, hogy vállaimnál lentebb ne merüljek mostmár. Az nem zavar, ha ő meglát.
-Üdvözletem. Csak nem fürdőzni támadt kedve? Nagyon kellemes a víz. - el is mosolyodom felé, s úszok is irányába kicsit, ám egyelőre csak azért, hogy az eddig a karomra tekeredett vizes tincsek leúszkálhassanak róla, helyet kapjanak mögöttem és ne korlátozzanak.

Néha néz a tó felé, azonban elsőre nem tűnik fel neki a benne található valami. Jobban lefoglalja őt a tó környezete és a fák hajlongásai, ahogy beléjük kap a szél. Egy idő múlva feltűnik neki, hogy a víz felszíne túlságosan hullámzik, mint kellene. A helyéről felkel, mikor megpillantja a tóban lubickoló személyt. Furcsának találja, hogy ilyen időben pancsolni kezdett. Mikor az közelebb jön, akkor szemöldökét felhúzza. A kérdés hallatán ennyit felel hűvös hangnemben.
- Csak pihenek, egyáltalán nem érzem az időt kellemesnek. Nincs felszerelésem. – vallja be a másik előtt, azonban annak mosolyát nem viszonozza. Elfordul, de nem azért, mert olyat látott, amit nem kellett volna. Inkább védekezésképpen, hogy jelezze annak cseppet sincs olyan kedvében, hogy bárkivel csevegjen. Karba fonja a két karját, majd ránéz Tábornokra. Az állat eszi a finom gyógynövényeket, meg azokat, amit hiányol az étrendjéből. Odasétál hozzá, majd megsimogatja az állat orrnyergét. Az erre ad némi hangot, ami barátságosan hangzik tőle. Az utóbbi időben jól összenőttek egymással, s pár közös kalandon vannak túl. A nyeregtáskájába nyúl, aztán odasétál a közeli fa árnyékába, ahol elkezd falatozni magában. Jó döntésnek véli eme döntését, hiszen este ér csak haza. Vár rá majd egy jelentés, s aztán mehet aludni. Néha a tó felé néz, hogy vajon az a valaki kijött és elment innen vagy esetleg még mindig benn úszkál? Ha van itt egy zombi a környéken, akkor előfordulhat több is. Ez némi nyugtalansággal tölti el, azonban még nem tesz ellene semmit.

Hideg és kimért választ kapok. Igazából nem ilyenre számítottam. Vagyis, nem is tudom. Előfordulhat, hogy csak azon kevesek közé tartozik, akit nem hat meg egy szép nő látványa és kedves szavai. Egy ilyenhez volt eddig szerencsém az elmúlt két év alatt. Ami, mint tudjuk, azért nagyon nem sok idő. Tény, még tévedhetek is, és talán mégsem vagyok annyira szép, mint amilyennek tartom magam. Vagy csak ennek magasabb az ingerküszöbe. Vagy fogalmam sincs.
Ahogy odébb megy, kimászom a vízből én is. Kicsavarom a hajam, hogy megszabadítsam a fölösleges víz nagy részétől. Ez eltart vagy két percig, tekintve a mennyiségét és hosszát, de megadom a módját. Nem sietem el, még mindig nem unom, hogy ilyen szép hosszú, hiába telik reggelente fél órámba kifésülni.
Ahogy ezzel készen vagyok, valamennyit már száradok is. Tény, nincs épp a legjobb idő, ahogy ezt a valaki is mondta. De nekem ez már megfelel. Amennyire libabőrös leszek, azt a mértéket pont szeretem is.
Magamra öltöm ruhámat, ezúttal is egy fűzőről van szó, egy oldalt magasan hasított szoknyáról, természetesen széles övvel, meg a magas szárú csizmámmal. Utóbbi fűzőjével is elbajlódom kicsit. Miért is sietnék? Nem feltétlenül célom utolérni ezt a jégcsapot. Sőt, már szerintem itt sincs. Legalábbis, így hiszem az alapján, amilyen kelletlenül hozzám beszélt. Aztán csalódom kicsit a feltevésemben, ahogy mellé érek, mikor falatozik.
Én is éhes vagyok. Jó ideje nem ettem már, igazából azt sem tudom, mióta vagyok idekint. Már órák óta, annyi biztos. A közelben meg esetleg valami bokrot szüretelhetnék le csak. Vagy... lenyesem azt a lovat. A lóhús finom.
-És csak így, egyedül? -szólok hozzá ismét. Nem nagyon zavar, hogy nincs beszélgetős kedvében. De ha megunja a nyüstölést, legfeljebb majd itt hagy.
-Meg tudná nekem mondani, milyen messze vagyunk a várostól? -ártatlan kérdések csupán, ám legalább már olyasmi, amire ha választ ad, bármilyet is, tudni fogok rá reagálni. Jó okkal faggatom.

Cipót eszik, némi sajttal és zöldséggel, amit a földeken termelnek a parasztok. Ez egészen friss, mert a piacon vette indulás előtt. A kenyér szintén mai, de a hosszú utazás során kihűlt. A kicsi elf kése segítségével lakik jól, azonban nem eszi túl magát. Tekintete olykor eltéved egy-egy irányba, míg egyszer csak meg nem jelenik a vízben pancsoló személy. A hangjából jön rá, hogy ő lehet az. Mikor a nő felteszi a kérdést, akkor éppen egy falatot rág. Nem válaszol egyből, sőt jobbnak találja erre nem válaszolni.
- Két órányi séta a város, de lóval gyorsabb. – adja meg a választ, miközben feláll a helyéről. 190 centiméter magas, amivel a legtöbb személy felé magasodik. Daliásabb alkat a társainál, hála a kemény edzéseknek. Eszébe jut Tyrnek, hogy a másik éhes lehet a lubickolás után, így készít neki egy nagyobb adagot. Felé nyújtja a sajtot, ami alatt a puha szalonnás cipó látható. A városőrség tagjainak kell az energia, főleg az izmos személyeknek. Ha a másik elveszi, akkor rajta a sor, hogy kérdezősködjön.
- Nem zavarja önt, hogy veszélyes helyen úszkál? – hangja egy árnyalatnyit enyhül. Óvatos férfi, aki nem dől be első látásra semminek se. Mikor az megeszi a saját adagját, akkor nyújtja a következőt.
- Nem olyan régen csaptam le egy szörnyet, ami a tó partján zabált egy állatot. Ha észreveszi magát, akkor szorult helyzetbe jutott volna. – magyarázza, miközben így a másik közelében szimpatikusnak találja. Elsőre nem látszott annak.
- Nem sokáig maradok itt, s jobb lenne, ha ön sem kóvályogna itt egyedül. – ejti ki eme szavakat, most már teljesen semleges módon. Fel sem tűnik neki, hogy a másik közelsége alapjából véve hatással van rá. Nem találkozott még Tyr csábdémonnal azelőtt. Ha lenyelte a nő a második adagját, akkor készíti a következőt és egyben utolsónak szánja. Átnyújtja, aztán elpakolja a dolgait. Mikor visszatér, akkor leül a fa tövébe. Nem szól semmit, mert fogalma sincs, hogyan folytathatná a beszélgetésüket egy vadidegennel. A vízről nem szeretne beszélni, s valójában őt a kard érdekli. Nem nézi ki a másikból, hogy ez a nő keresné.

Nem tudom mire vélni elsőre a felém nyújtott ételt. Igen, valóban éhes vagyok, de a gyomrom még csak nem morranhatott akkorát, hogy meghallja. Vagy mégis? Mindegy is. Tőle kivételesen nem akartam kérni -de még lopni sem-, kibírtam volna még azt a két óra hosszát is, amit említett. Annyira nem sok az, főleg ha az ember szedi a lábacskáit. Vagy ha lóval közlekedik, ahogy jelen helyzetünkben még ez is előfordulhat.
-Nagyon köszönöm. -a cipószeletért nyúlok, s ha elvettem, letelepszem a közelébe. Vele szemben, mert így legalább a hátam mögé lát, még ha én nem is tudhatom, mi közelít felém abból az irányból esetleg.
-Tehát két óra. Remek. Ez esetben megköszönném az odautat. Igazán kedves. Viszont azt nem tudtam, hogy ennyire veszélyes környék ez. Még a reggeli órákban jöttem ki, semmi különössel nem találkoztam. De ezek szerint csak szerencsém volt. Így köszönöm a figyelmeztetést is, és hogy megóvott. Még ha akaratlanul is. -ahogy ezt elmondtam, harapok egy kisebb falatot, egyelőre még csak kóstolónak. Olyat, amin hamar túl lehet esni, ha esetleg nem tetszetős az íze.
-Engedje meg, hogy megkérdezzem... Kihez van szerencsém Önben? Ha már délebéd és útitársakká is lettünk... -mivel a felajánlott kenyérféle, a hús és a sajt is mind sokkal finomabb volt, mint amire számítottam, folytatom is az evést, míg beszél. Közben hol őt nézem, hol a lovat. Mindkettő igen különös. Furák a szememnek, de valahogy mégis jól esik rájuk néznem.

A nőn halványan látszik, hogy nem tud zöld ágra vergődni a helyzettel. Egy darabig méregetik egymást, miközben a tünde keze rendületlenül nyújtja a táplálékot, az előtte látható szépséges jelenségnek. Mikor az elveszi tőle hálás szóval, akkor csupán biccent felé, hogy egyen nyugodtan. Nem siet sehová, mert muszáj neki pihenni és a lovának. Az ismeretlen személy hamar helyet foglal előtte, de ahelyett; hogy az étellel foglalkozna, akkor inkább elsősorban választja a beszédet. Szavait végighallgatja, ám rögtön megosztja a másikkal a saját gondolatait.
- Minek nézi a Városőrséget? Feladatot kaptam, amit kötelességem elvégezni. – cseppet sincs leteremtő él, inkább kíváncsiság apró csiráját érezhető benne, mert meghatározhatatlan módon rokonszenvesnek találja a beszélgető társát. Nem kell sokat várni, hogy folytassa közlendőjét, ami a férfi saját kútfőjéből ered.
- Akkor még...nem ismeri ezt a vidéket – szól hozzá egy enyhe sóhaj kíséretében.
- Kötelességem megvédeni azokat, akik képtelenek rá. Esetleg olyanokat, kiknek fogalmuk sincs, hogy a városon kívüli világ, valójában mennyire veszélyes.
Szünet áll be a társalgásunkban, míg a nő a szájában levő kicsi falattal megbirkózik. Fenséges étellel nem tud szolgálni, mert csupán ennyit hozott magával. Füttyent egyet a lovának, aki a hívó szóra odasétál a közelükbe. Feláll a helyéről, hogy egy nagy kulcs vizet vegyen elő. Lerakja eléjük, de ekkor már a neve iránt érdeklődik. Mivel a megfoghatatlan erő dolgozik benne, így egy rövidebb gondolkodás után nyitja ki a száját.
- Tyrwel Ghlan – fogja kurtára, de egy tünde nemeshez illően meghajol a bájos teremtés előtt.
~ Úgy tűnik elkönyvelte magában, hogy magammal viszem ~ mondja magában. Végül arra gondol, hogy az ő lelkén száradna a halála.
- Rendben, velem jöhet. Jobb, ha nem akadályoz munka közben! – figyelmezteti világosan útitársát, akivel a városba későn fog érkezni. Tyr futólag végigméri a nő testfelépítését, ami nem vall harcos alkatra. Az ex-őrző tekintetével alulról jön visszafelé, ám négy másodperccel tovább időzik el az útba eső bársonyos íveken. A vágy gyenge erőszakkal kezdi megtölteni a tudatát, egyben nyomja el kardkereső szenvedélyét. Ekkor jön az első belső figyelmeztetés, amit könnyedén elhesseget.
- Én megtudhatom a nevét? – érdeklődik, miközben ezúttal a szép arcvonásokkal foglalkozik.

Lassan eszem a falatokat, hogy tovább tartson az íze. Igazán jól esik most ez, s nem csak azért, mert éhes voltam. Valóban finom holmi. Nem tudom, honnan szerezte, de akármennyit is szoktam az elemózsiára költeni, régen ettem ilyen jó ízűt. Talán városa válogatja a minőséget. Eddig ezek szerint nem feltétlenül jó helyen kerestem.
- Tehát városőr. -állapítom meg igen elmésen az esedékes falat lenyelése után. Ez talán egyértelmű utalás is lesz egyben arra, hogy nem tudhattam, ki és mi is ő azon felül, hogy akaratlanul is megóvott. Végig is nézek rajta, hátha legalább az öltözékéből rá kellett volna jöjjek erre. Talán így van. De nem esett le első pár pillantásra.
- Nem fogom akadályozni, ígérem. Teszem, amit mond. Ha a lovon kell maradjak, ott fogok maradni, ha meg el kell bújnom, úgy lesz... -biztosítom afelől, hogy én sem vagyok azért akkora bolond, hogy az ő veszélybe sodrásával magamnak is keresztbe tegyek egyúttal.
- ...Kedves Tyrwel Ghlan. -a kijelentéseim a neve visszamondásával fejezem be, majd bemutatkozom én is, ha már egyszer kérdezte. És persze, mert amúgy is így illik. Ezt azért tudom, még ha sok minden mást nem is.
- Yenaldooshi. -már nem ejt zavarba kiböknöm azt a nevet, amit magamra aggattam. Nem is tudom, honnan jött, talán valahol olvastam vagy hallottam korábban. Vagy ha nem is ezt, legalább hasonlót. Első pár alkalommal még, mikor be kellett mutatkoznom, kissé szorongtam, hiszen keveseknek van egytagú neve - például az övé sem az. De így van ez. Örülök, hogy ezt megjegyeztem, egyelőre nem akarok más nevek közt válogatni, hogy mellé csapjam. Ennek amúgy is olyan szép a hangzása, hogy talán csak rontana rajta bármi egyéb.
Megigazgatom a hátamra terült nedves hajzuhatagot, abban reménykedve, hogy kicsit jobban fog tudni száradni, majd mielőtt belekezdenék a következő falatba, még visszakérdezek.
- Nehéz városőrnek lenni? -talán buta kérdés, de valóban nem tudom. Nem volt még szerencsém városőrhöz ilyen formában, ahogy most. Elhaladtomban, látásból ismerek már párat Északról. De beszélgetni velük egészen más. Én meg persze csak azt tudom, hogy eddig megúsztam a vándorlást nagyobb összetűzések nélkül - persze azokon túl, amelyeket én magam okoztam.

Néz a jóízű falatozót, mikor fülébe jut annak megjegyzése, amit először fejének bólintásával, majd szavaival erősíti meg.
- Igen – határozottan hangzik tőle, sőt egy árnyalatnyi bizonytalanság sincs benne. Tyr a nő tekintetét hamar megpillantja, ami őt vizsgálja, de legalábbis az öltözékét. A furcsaság ott történik, mikor a beszélgető társa kijelenti, hogy szófogadó lesz és nem lesz terhére az út alatt. Megtörténik a bemutatkozás mindkét fél részéről. A tünde különös hangzásúnak véli, sőt valahol a lelke mélyén szépnek. Yena a haját igazítja meg, amit szemével végigkísér. Az volt kapitány haja szintén szép, annyi különbséggel, hogy hátul egy szép kettős fonatba van összefogva.
~ Meg akarom érinteni ~ suhan át agyán ez a gondolat. A helyzet akkor válik súlyossá, mikor a helyéről feláll, aztán durva kéz ellenére könnyedén ér a pompás hajzuhataghoz. Megérinti és megsimogatja egy darabon, miközben fel sem tűnik, hogy vészes közelségbe került a társával. A másikból áradó erő, így újult erővel csap le rá, s olyan gondolatokat sugall neki, ami más helyzetben eszébe sem jutna.
- Az attól függ, hogy milyen a helyzet. Legtöbb eset nem vészes – adja meg a választ partnerének. Elveszi a kezét nagy nehezen Yena fejének ékesítőjéről. Megszólal benne a második hang, ami kisebb elmélkedésre ítéli.
~ Miért vagyok ilyen közel hozzá? Mit csinálok ebben a helyzetben? ~
Egy láthatatlan vonzóerő nem hagyja békén, ami fokozatosan ostromolja. Szeme, ettől az állapottól megrészegülve, másképp látja a női nemet, mint előtte. Megrémíti ugyan, de inkább a kíváncsiság hatalmasodik el felette. Egy lépés távolságra van csak a másiktól, de van alkalma megnézni vonásait. Puha ajkak, kellemes vonású arc és a szép szemek magával ragadják. Ha pedig lejjebb pihen meg tekintetével, akkor kecses nyakat és szép idomokat lát. Nyel egyet, mikor megint azokon a hívogató íveken néz végig. A vágy dolgozik benne, fűti őt, mint a tűz. Nincs zavarban, az arckifejezésén kezd látszani, hogy kíváncsi és kalandozó kedvében kezd lenni. Még nincs gond, hiszen még csak a második figyelmeztetést lépte át.
- Veled mi a helyzet? – hangja immáron barátságosnak tekinthető.
- Vagy ne érdeklődjek? – teszi hozzá rögtön. A körülötte levő világból nem érzékel sokat, mert a vággyal átitatott Tyr a partnerével foglalkozik.

Lassan azért csak beadja a derekát. Látom, szinte érzem, hogy nem sok híja, hogy a hajam után máshol is megtapogasson.
Míg hozzám ér, még evés közben is megállok, s pillantásommal követem a keze útját. Egészen addig le sem veszem a tekintetem róla, míg vissza nem húzza maga mellé. Ekkor rá emelem borostyánbarna tekintetem, s elidőzöm arcának markáns vonásain.
~Fura. Pedig őt nem is kifejezetten állt szándékomban megbabonázni. De ugyan, tehetnék-e ez ellen? Vagy egyáltalán akarok-e? Persze, hogy nem.~
- Hogy velem? Igazából magam sem tudom. Huszonhárom nyarat megéltem már, az idei lesz a huszonnegyedik, de még mindig nem igazán találom a helyem. Foglalkoztam már mindenfélével, amihez nem kell nagyobb szaktudás. De szívesen kitanulnék valami mesterséget is. Viszont egyelőre nem találtam olyat, ami igazán tetszene és amit szívesen csinálnék. -válaszolom csak, ám akármilyen hosszan is öntöm mondatokba a gondolataim, igazából nem mondok semmit. Azt hiszem, ez a tipikus "nesze-semmi, fogd-meg-jól" esete.
~De végülis, nem hazudok túl nagyot. Az örökkévalóságig nem élhetek meg csak és kizárólag az adottságaimból. Vagy mégis? Ki tudja. Jobb lenne azért valóban bebiztosítani magam.~
- De, érdeklődhetsz, nyugodtan. Bármilyen kérdést feltehetsz, ami csak érdekel... -ajkam szélei kissé felfelé görbülnek, amolyan félig kacéran.
- Veszíteni valód nincs, legfeljebb nem kapsz választ. - a csalafinta megjegyzésre mosolyom kiszélesedik, majd míg valóban nem tesz fel egy kérdést -vagy akár többet-, újabb falatot tömök a számba.
Az elemózsia kezdi az utolsókat rúgni, ha fogalmazhatok így az étel esetében.

Egyre jobban hatása alá kerül a nőnek, amire így előre nem tud ellenállni. Fogalma sincs, hogy mivel van dolga. Ha a társa elmesélné, hogy csábdémon és milyen erő birtokában van, akkor azon nyomban kiábrándulna, s inkább nézne rá ellenségesen, mint ahogy jelenleg teszi. A szimpátia kezdi kinőni magát, hogy valami nagyobbá váljon. Ez pedig pusztán a vágy, ahonnan nincs visszaút.
- Fiatal vagy, de nem zavar. – nyugtatja meg, s hallgatja tovább Yena dallamos hangját. Zene füleinek, s szívesen hallgatná az örökkévalóságig. Ez az érzés eluralkodik rajta, mikor az utolsó figyelmeztetés üti fel a fejét. Tényleg ezt akarom? Mit akarok ettől a nőtől? Sokáig csendben marad, azonban az idő a szépségnek dolgozik. Az ellenállás utolsó bástyája egyre romosabb állapotba kerül, míg végül kő kövön nem marad semmi.
- Miért nem foglalkozol mondjuk, bájolással? – teszi fel a kérdést, miközben az arcára kerül az első édes mosoly. Ettől nem tűnik annyira veszedelmes harcosnak.
- Bármilyen kérdést feltehetek veled kapcsolatban? – olyan kis ravaszkás somolygás jelenik meg arcán, ami pár perccel ezelőtt idegennek hatott volna. Finoman a kézfejét a másikéra teszi. Felemelkedik a test, aztán közelebb kerülve egészen mellette landol végül. Elég csak kinyúlnia, s bárhol hozzáérhet az előtte levő teremtésen.
- S mi van ha ragaszkodok a válaszadáshoz? Akkor bárdolatlannak fogsz találni?
A lerombolt védelem után nincs ellenállás. A kardkereső énjét teljesen sikerült elnyomni, amit fokozatosan a másikkal való huncutkodás kezdte kitölteni.
- Ha hozzádérek, akkor nem fogsz sikoltozni?

Mikor a fiatalságot említi, felhúzom szemöldököm és egy jó darabig úgy is maradok, egészen elfeledkezem róla. Igazából nem is tudom még, mi számít fiatalnak, de találkoztam már olyannal, aki az én koromban már régóta feleség és több gyermekes anya.
Arcom lassanként enyhül meg, mikor azt firtatja, mit is jelenthet az a bármilyen kérdés. Ekkor ismét elmosolyodom, hátra dőlök kicsit, s egyik karommal megtámaszkodom magam mögött a fűben. Ám a felvett kérdésére nem válaszolok. Húzom még az időt és egyben kicsit a mézes madzagot is, ahogy ezt szokták mondani, s gyorsan megeszem az utolsó falatot is, ami még megmaradt a tőle kapott húsos-sajtos cipóból.
Mert ha már egyszer megtetszem neki és nem csak gondolkodik az ilyesmin, hanem már valóban hajszálnyi -azaz egy engedély vagy ígéretféle- választja el attól, hogy a tettek mezejére lépjen... Miért is ne gerjeszteném tovább ezt a feszültséget? Azt hiszem, az nem is én lennék.
- Furcsa, hogy épp a bájolást említed. Gondoltam már rá. Vacillálok kicsit az alkímia és eközt. És persze a varázslatok kitanulása is érdekelne. De egyelőre nem akadtam még olyan tanítóra, akitől szívesen tanulnék. Meg kissé nehezemre is esik még egy helyben maradni, lekötni magam. A tanuláshoz leginkább ez kellene viszont, azt hiszem. De ha találnék egy olyan tanítót, akiben maradéktalanul megbízom és akitől el is hiszem, hogy meg tud tanítani a mesterségére, talán le is tudnék telepedni. -hosszasan bámulom a válasz után, s közben az jár a fejemben, vajon figyelt-e egyáltalán erre a válaszra. De az a gond, hogy ez nem túl nagy fejtörő. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tudom a választ erre a kérdésre.
Mély levegőt veszek, majd végre megszólalok, mikor úgy döntök, hogy eleget kínoztam.
- Az attól függ, hol és hogyan érintenél meg, kedves Tyrwel Ghlan. -mondhattam volna persze egyértelmű nemet is a kérdésre, mert nem fogok sikítozni, hacsak nem kardélre kívánna hányni. Amit viszont nagyon kétlek. De úgy túl egyszerű lenne és nem is ilyen szórakoztató, mint ez, hogy a visszakérdezéssel valószínűleg zavarba fogom hozni. A gondolat, hogy így lesz, mosolyt csal ismét az arcomra, igen enyhét, de azért észrevehetőt.

Játszik vele, mint a gyermek a faragott tárggyal. Beszél hozzá, miközben különböző történeteket hoz létre. Már semmi sem számít, csakis az a kezdő érintés. Az idő múlik, s a vágya eközben hangosan kopogtat az ajtón a következőket kiáltva:” Innen már nincs menekvés”. Nem menekül, inkább kíváncsi, s az újszerű dolog könnyen befolyásolja elméjét. A beszélgetésük töretlen, sőt egyszerűen már-már súrolja a feleség kategóriát.
- A bájolás jót tenne neked, mert... – szól, azonban nem tudja befejezni a mondandóját. Ezért vált, inkább a következő témakörre.
- Sok embertől tudsz tanulni, de valóban meg kell találnod a megfelelő személyt. – ért vele egyet, egy darabon. Ezután egy jó darabig, meg sem szólal. Kifogyott a kellemes szavakból. Tekintete a női test páratlan szépségére többször lecsap, hogy egészen a lába fejétől a feje búbjáig csodálja.
~ Kivánom! ~ szól benne egy határozott hang, amiben a legfurcsább, hogy nem riad meg tőle. Egyáltalán nem ébred rá, hogy egy különös vonzerő teszi vele mindezt. A tapintható hosszú szavak nélküli percek után Yena szólal meg.
- Mondjuk itt szabad lenne? – teszi fel a kérdését, miközben határozottan a derekán pihennek meg az erős kezek. Lágyan érinti a másik vonalát, mikor a belső hang benne felordít.
~ Húzd csak magadhoz világszép herceg, nyűgözd le a nőt! ~ nem kell sok hozzá, hogy határozott fogással és némi erővel találkoznak egymással testeik. Felsóhajt a találkozásba, de síri csendben szemez az ajkakkal.
~ Gyerünk legény! Most vagy még fiatal! ~ Szenvedélyesen kap oda a bársonyos ajkakhoz, s nemsokára elégedett hangot hallat. Mikor sikerült elválni ajkaitól, akkor pimasz kérdés fogalmazódik meg benne.
- Volna kedved fürödni velem? – érdeklődik, s pimasz mosolya arról tesz tanúbizonyságot, hogy leginkább meztelenül gondolná.

Kíváncsi lennék azért, mi lett volna annak az elharapott mondatnak a vége -ugyan sejtem, de ez nem számít-, viszont nem kérdezek vissza. Nem töröm meg a dolgok folyását, nincs az a pénz!
~Illetve lenne, de most nincs.~
Pusztán csak azért szabok gátat a kíváncsiságomnak, mert tetszik az irány, amerre haladunk. Főleg így, hogy jóformán a kisujjam sem kell a sikerért megmozdítanom. Furcsa, egy fél órácskával ezelőtt, mikor még szinte rám förmedt, hogy nem vágyik társaságra, azért ezt a pillanatot nem láttam előre.
- Szabad. -még a szemem sem rebben, a válasz kurta, ezúttal nem húzom tovább az idegeit. Érdekelne, meddig hajlandó elmenni ebben a folyamatban, vagy esetleg mikor fúj visszavonulót. Következő kérdése viszont igencsak meglep, hiába látom, hogy szinte le sem képes emelni tekintetét az ajkaimról.
~Hát persze. Nem véletlenül ez az egyik kedvenc testrészem... a sok kedvenc közül.~
-Fürödni? Most? -nem kendőzöm az enyhe megdöbbenésemet, de ennek nem is igazán az az oka, hogy fél órája még nem akart bejönni mellém ilyen vagy olyan oknál fogva. Ennél jóval rafináltabb vagyok, de az ám! S épp itt az ideje, hogy visszavágjak, s vagy teljesen zavarba hozzam, míg olyan vörös nem lesz az arca, akár egy szem eper... Vagy teljesen és végleg megkaparintsam. Ennek az érmének is két oldala van, de a végeredmény olyan lehet, amiért megéri kockáztatni.
Közelebb húzom magamhoz a hátam mögött támaszkodó kezem, hogy ezzel együtt közelebb húzódhassak hozzá is. Nem tolakszom túlságosan a személyes környezetébe. Épp csak annyira, hogy már érezhesse a lélegzetemet a bőrén. Saját pillantásom is áttéved az ő szemeibe révedést megszakítva az ajkaira, hogy végül egész halkan szólalhassak meg, igazán olyan hangon, ami csak a két, egymásra vágyó ember közé illik.
-Nem gondolod... hogy az veszélyes lenne? -s hogy az előzőleg lekaszabolt élőholt gondolatának helyére valami egészen mást, számomra jóval kedvezőbbet ültessek, játékosan ajkai felé harapok. Ügyelek persze arra, hogy ne érjek hozzá semmiképp, így jóformán csak megbillen felé az állam, s összecsattintom a fogaim.
Mindezt persze ismét egy huncut mosoly követi, ezúttal még fogaim is megvillannak az ajkaim közt.

A találkozásuk valóban páratlan. Tyr sosem találkozott csábdémonnal, így fogalma sincs, hogy milyen veszély leselkedik rá. A belső hangját többször figyelmeztette, azonban most teljesen védtelen. Yena azt tesz vele, amihez éppenséggel kedve szottyan. Sok lehetőség közül választhat. Meghagyja szeretőnek, vagy akár barátnak, esetleg egy ismerősnek. Mindenesetre, ha a tündére nem fog hatni a másik csábossága, akkor lehetséges rájön mindenre, ám az sem kizárható, hogy egy sötét folt marad a helye.
- Ha szabad, akkor jövök. – ad gyors választ annak szavaira. Mosoly terül szét ajkain, s máris férfiként cselekszik. A vágy űzi őt. Hallja ezután a másik megdöbbenését, mikor a fürdőzést ajánlja.
- Igen, fürödni. Csak mi ketten, mint két hal. – válaszolja meg a partnerének, miközben zajlik az egymáshoz való közeledés. Yena karnyújtásnyira van tőle, amit elégedett arckifejezéssel fejez ki. Tetszik, hogy nem egy sikítós nőbe botlott bele.
- Veszély? Itt én vagyok az – hangzik el tőle, majd ugyanolyan összecsattintást végez, mint a nő az elébb.
~ Tedd meg! ~ szólal meg a benne lakozó kisördög. Keze lágyan hozzáér az előtte levő arcához, majd áthidalva a kettejük közti távolságot megcsókolja férfias vággyal. A következő tette, hogy lágyan a hátára fekteti partnerét és felé kerül.
- Nagyon veszélyes vagyok, el sem tudod képzelni ugye? – teszi fel a kérdést játékosan. Keze azonban nem tétlen, hanem teszi a dolgát. A nő ruhájához ér, hogy kiszabadítsa belőle….
...Szárad a parton, miközben a mellette heverő teremtésre pillant. Kicsit furának találja a helyzetet, hogy az elébb átélt boldogságokat beszennyezze a kétkedésével. Végül rájön, hogy feleslegesen teszi, mert megtörtént.
- Jó volt fürdeni.

~Hogy te, veszélyes? Talán az erőd, vagy az elhatározásaid. De amit én teszek, amit én tehetek, az sokkal veszélyesebb és fájdalmasabb tud lenni, mint néhány ütés vagy vágás. Amit én tudok tenni, az sunyi és alattomos. Mire észreveszed, hogy baj van, már bottal ütheted a felelős nyomát.~
Gonoszkás és valóban aljas gondolataim ellenére hagyom magam. Nem ellenkezem, miért is tenném? Nem vagyok az a fajta, aki megtagadja magától az örömöket, de legfőképp persze a hasznot nem. Ugyan Tyrwel túl vagyonosnak nem tűnik, de cserébe erős és talán még sokra is viheti városőrként. Talán előléptethetik, vezető lehet, így mindenképpen jól jöhet a vele való ismeretség, a későbbiek folyamán. Mondjuk ha meg kell védjen - akár az élőholtaktól, akár azoktól, akiket átverek.
Ehhez viszont az kell, hogy valamennyire megtartsam, még ha csak annyira is, hogy néhanapján felkínálom magam neki. Ennek az első lépése pedig az, hogy most olyasmit nyújtsak, amiért igényelni is fogja a közelségemet.
Leghalványabb segédfogadalmam sincs afelől, hány nővel volt előttem dolga, de nem is tartozik rám. Én teszem azt, amihez talán a leges-legjobban értek. Kicsit hagyom magam, kicsit irányítgatom... Hiszen a teljesen alárendelt szerepet nem szeretem.
Nem tudom, mennyi idő telik el, de ez is lényegtelen, legalábbis nekem. Ép bőrrel megúsztuk, és őt is elégedettnek látom. Ennyi számít, mert ezek miatt én is elégedettnek érzem magam.
- Jó? CSAK jó? -kérdezek vissza huncut-színpadias meglepődöttséggel, mutatóujjammal végigcirógatva arcának markáns élét, majd megérkezve egyik hajtincséhez, melyet sodorgatni, forgatni, tekergetni kezdek ujjaim közt.
~Mintha nem tudnád a választ. Mintha nem tudnád, hogy aki megkap, az általában el sem akar ereszteni. Persze, feltéve, ha nem volt berúgva, mint az itatós szamár.~

Fogalma sincs, hogy mennyire sunyi ez a nő, de pontosan ezért esik bele botor módon a csapdájába. Nem gondolja, hogy ez későbbiek folyamán jelenteni fog valamit. Ő csupán a vágyát csillapította, ami ellen a társa nem tiltakozott. Nem történik semmi gond, így most a parton száradnak mindketten. Mikor a nő az arcélét cirógatja, akkor ránéz és megszólal.
- Ne foglak agyon dicsérni, elégedj meg ennyivel. – hangzik a válasz tőle, azonban közelebb hajol Yena füléhez, hogy belesuttogja ezeket a szavakat.
- Nagyon mesés volt, s szívesen megismételném, ha nem lenne kötelességem. – tér rá, hogy neki van elvégzendő feladata. Azonban a társának nem kell attól tartania, hogy nem tarthat vele. Mikor nagyjából megszáradt, akkor felöltözködik.
- Induljunk, mert így még éjfélre sem érünk a városba. – magyarázza meleg szavakkal. Természetesen nem hagyja ki, hogy végignézze a másik öltözködését. Ha elkészült, akkor magához hívja lovát. Segít felülni Tábornokra, aztán a nő mögé felszáll. Két karja közrefogja a másikat, ezzel megakadályozva utazás közben, hogy lepotyogjon az állatról. Jelez a hátasnak, ami lassan elindul.
- Volna kedved megaludni velem egy fogadóban? Vagy szeretnél egyedül lenni? – érdeklődik előre, hogy mire számítson. Kicsit jelez a lábával, így a ló gyorsabb fokozatra kapcsol. Végül a kezét úgy rendezi el, hogy a nő hasán pihenjen meg.

Somolygásom, ami az elmúlt időszakban jellemző arckifejezésemmé kezdett válni, a dicséret hatására inkább vigyornak nevezhetővé válik. Ugyan tudtam én, hogy valami hasonló választ fogok kapni, de azért kinek ne esne jól a dicséret... bármiért is? Még akkor is, ha történetesen épp úgy hiszi, hogy adott dologban ő a legjobb.
Az örömmel telt mosoly akkor lankad le arcomról, mikor megemlíti, hogy mennie kell. Igaz, ezt gondolhattam volna. Talán még így is túl soká maradt távol - bár valóban dunsztom sincs, hogy náluk ez hogy működik, vissza kell-e érnie időben vagy sem... De a lényeg egy, mégpedig az, hogy mennünk kell. Ő elkezd összekészülődni, én pedig karom nyújtom felé, akár valami kisasszony, hogy felsegítsen. Már csak azért is, mert most már valóban kezdek kissé fázni én is, a víztől áthűlt hajam ölelésében; és persze mert valamivel kecsesebb, ha ő segít fel, mint ha én magam tápászkodnék megfelelő helyzetbe.
Nem kapkodom el az öltözködést, bár nem is igazán tehetném. A fűzők ebből a szempontból nem szerencsések. Minden egyes alkalommal ki kell lazítani a szalagokat, aztán meghúzkodni őket, elsimítani, hogy mutasson is valahogy. A csizma pedig szintén ilyen játék, hosszú szárával és még hosszabb zsinegével.
Ahogy készen vagyok, nem húzom tovább az időt, felszállok a lóra, s elhelyezkedem rajta. Egy szó nélkül hagyom, hogy átöleljen, nem csak a biztonság miatt, hanem mert egyébként sincs ellenemre. Ő kifejezetten nem az a fajta, akivel csak és kizárólag a haszonért kezdtem ki. Nem hájas, nem bűzlik a szesztől, ahogy a szakállában sem ragad meg a reggeli maradéka. Sőt, Tyrwel kifejezetten vonzó jelenség a maga különös módján, ezt el is ismerem.
- Nem, szívesen maradnék veled, ha nem jelent gondot. Jól esne egy kiadósabb vacsora is, és akár egy pohárka bor. Természetesen, én állom a cehhet. -utóbbit kicsit élesebb hangon teszem hozzá, hátha így nem fog ellenkezni a meghívás miatt.

Végül elindulnak, hogy Tyr végezhesse a rá szabott feladatot. Az út folyamán önkénytelenül összemelegszik Yenával, azonban csodával határos módon nem tárja fel előtte élete történetét. Inkább beszél Hellenburgi életéről, annak viszontagságairól. Egyes helyeken megállnak, hogy a tünde körülnézhessen, aztán menjenek tovább. Az egész délután hamar eltelik, főleg ezekkel a kisebb szünetekkel. Beesteledik, s a tájékozódás nehezebbé válik. Szerencsére tapasztalt lovas az ex-őrző, így nem kell aggódnia a nőnek, hogy eltévednek. Késő estére sikerül beérniük a városba.
- Üdvözöllek Hellenburgban! – szól bele a társasága fülébe, mikor éppen fordulnak be az istállóhoz. A lovászfiú álmosan üdvözli őket, sőt kifejezetten irigykedve néz a városőrre. Kifizeti a fiút, s megbeszéli vele, hogy mit adjon Tábornoknak. A kölyöknek így sikerül még plusz pénzt begyűjtenie, aminek kifejezetten örül. Ezután következik a séta az őrházhoz, ahol jelentést tesz a mai napról, ám van esze ahhoz, hogy kihagyja az a plusz időt. Valamint elárulja, hogy a mai naptól fogva nem fog az őrházban tartózkodni, így bárki másnak kiadhatják a helyét. Szerencsére ebben az ügyben nem faggatja tovább a tisztje, így fél órás beszéd után újra Yenával lehet. Cuccait magával hozza, így aztán a legközelebbi fogadón túl, egy viszonylag csendesebb környezetet választ mindkettejüknek. Ekkor vendégelheti meg a férfit egy vacsorára. A szoba kérdésénél azonban a tünde ragaszkodik a fele-fele arányhoz, hogy végeredményben egy szűk, ám annál sokkal otthonosabb közös szobájuk legyen. Egy ágy van csak, így lefekvés előtt kívánja a másikkal megvitatni az egészet.
- Mihez ragaszkodsz? Együtt alváshoz, vagy külön alváshoz? – s legyen bármelyik verzió, akkor ő annak lát neki. Mivel fáradt, s holnap új feladatok várnak rá, így látszik rajta, hogy hamar dűlőre szeretne jutni. Ezután nem kell sok, hogy álomba szenderüljön.

Hosszú mesét hallgathatok meg a városról, mely felé közeledünk, bár nem kértem. Érdekes is a történet, szívesen hallgatom, iszom a férfi szavait - bár az ismertető vége felé kicsit úgy érzem már, hogy agyam nem nagyon tudna befogadni több új információt. Ezzel együtt persze úgy érzem, máris sokkal jobban ismerem a városkát, amely egy időre "otthonom" lesz. Legalábbis addig, míg elég gonoszságot nem művelek itt is ahhoz, hogy odébb kelljen állnom.
Csendben kivárom aztán, míg Tyrwel végez a kötelességeivel, mint a lova elhelyezése, illetve a munkájával kapcsolatos teendőivel. Aztán elkölthetjük végül vacsoránkat is: egy jófajta sültre a vendégem, zöldségekkel és friss cipóval, meg persze a borral is, amit korábban meg is említettem neki. Ekkor már nem sokat beszélünk, érzem magamban és rajta is a fáradtságot, így nem is akarom faggatni sem. Persze nem azért, mert hirtelen belém szorult volna ennyi érzés vele kapcsolatban, pusztán csak szeretnék minél jobb képet kiállítani magamról ahhoz, hogy elkönyvelhessem magamban én is, számíthatok majd rá.
A szobát nem hagyja, hogy én fizessem, akárhogy győzködöm. Kénytelen vagyok végül belemenni, hogy felezzük az árát. Végülis lényegtelen, a célja ennek a gesztusnak is az lett volna csak, hogy jó színben tűnjek fel. Magamban örömködöm azért, hogy olyan sokkal nem lett könnyebb a pénzes szütyőm.
-Ez komolyan kérdés? -vigyorgok rá, s levetem az alváshoz fölösleges és kényelmetlen holmijaimat, majd a takaró alá is bújok. Míg összekötöm a hajam, hogy éjjel ne feküdjünk rá, húzgálja meg véletlenül, vagy gabalyodjon bele, magamhoz is intem.
- Bújj már be. Lassan már hajnalodik. -ahogy bebújik az ágyba, hagyom, hogy átöleljen ha akar, vagy átforduljon a másik oldalára. Nekem most mindegy, egy a biztos, hogy én nem bújok. Már csak azért sem, mert hason szeretek aludni és úgy nehézkes is lenne.
Nyugodt éjszakát tudhatunk magunkénak. Ám hiába ébredek korán, ahogy szoktam, őt már nem találom a szobában. Így nincs is más dolgom, mint hogy magam fedezzem fel a várost, és az elrejtett értékeit.

Lusta vagyok átlépni, így kivételesen Hildétől kapjátok meg a 100 Tp-t. Nagyszerű játék volt, igaz, le kellett söpörnöm a perverz vigyort, mikor nem volt látható a lubickolás  Akárhogyan is, csak így tovább.