Alexander Schwarz Pályázatai

A Fény Pörölyének képességei:

A Schwarz család hosszú története alatt rengeteg mende-monda lett feljegyezve, szerelmi történetek, hősies csaták, annál hősiesebb családtagok. Viszont egy legenda mégis igaznak bizonyult a sok történet közül: a Fény Pörölyének története. Többen is tették fel arra az életüket, hogy tanulmányozzák, és megkeressék a tárgyat. Ez kisebb-nagyobb sikerrel, de inkább kisebbel ment. Minden kutató csak annyit tudott meg, amennyi a családi könyvtárban, a régi bőrkötéses könyvekben talált. A legendák szerint a szükség idején jelent meg, és ezzel győzelmeskedett Alexander őse, a Pöröly első használója azelőtt, hogy azt az ifjú lovag "megtalálta". A feljegyzések szerint, nem csak egyszerű fegyver volt, aki érdemes volt rá, csak az bírta forgatni. Olyan volt, mint egy jó hangszer: hozzáértő kezekben úgy szólt, ahogy a gazdája szerette volna.

Név: Fényesség / Helligkeit
Típus: Képesség
Szint: 2. szint
Ár: 1200 váltó
Leírás: A Fény Pörölye hatalmas fényt áraszt magából, amivel megvakítja ellenfeleit egy kis időre(néhány másodperc), időt nyerve a következő támadásra, vagy egy esetleges menekülésre. Bár erős fényű, hatótávolsága inkább közeli ellenfelekre terjed ki, így messzebbről csak egy, a használót körülölelő fénygömböt látnak.

Név: Szívrepesztő / Herzsprenzer
Típus: Képesség
Szint: ??
Ár: ??
Leírás: Használója képes lesz a pöröllyel akkora csapást mérni, hogy ellenfele (találat esetén) jobb esetben is hátrarepül/esik, rosszabb esetben komolyabb sérülést szenved el. A képesség koncentrációhoz kötött, így néhány másodperc (pontosan 2 mp) szükséges a képesség "elsütéséhez". Ezután a pöröly lendülete adja meg a támadás erejét. A képesség ereje múlik a találaton, az ellenfél szintjén, az ellenfél felszerelésén. (könnyű páncél-súlyos sérülés; közepes-enyhébb sérülés; nehéz-enyhe sérülés, hátraeséssel; silány-súlyos esetlegesen halálos; átlagos-közepes sérülés; remek-enyhe sérülés; mitikus-kicsi, elenyésző sérülés)

Név: Utolsó Kegyelem / Letzte Gnade
Típus: Képesség
Szint: ??
Ár: ??
Leírás: A Fény Pörölyével rendelkezőt, megóvja egy súlyos, esetlegesen halálos csapástól. Fényesen izzó fegyver elnyeli a sebzés és kihuny: a csatában már csak fegyverként használható, ezzel kapcsolatos képességek már csak a következő harcban használhatóak.

Elsőre ennyi, azért hagytam a szintet és az árat rá, mert (gondolom) ezek nem 1.szintű képességek. Remélem nincsenek nagyon hasonló képességek, már csak a pöröly miatt is!

Fényesség: Korrekt képesség, legyen a vakítás hatótávolsága mondjuk öt méter, azon kívül már nem okoz zavart. A néhány másodperc pedig legyen egy másodperc. 
Szint: 2 Ár: 1200 Váltó

Szívrepesztő: Igaz, a szintre még mindig nem tértél ki, de nem akarok ennyire szőrös szívű lenni. A halálos sebesülés emlegetésével kicsit megemelkedett a tervben lévő szintezésem, így végül meg kell elégedned ezzel: 
Szint: 5 
Ár: 3000 váltó 

Utolsó kegyelem: Variálva, így már igazán olcsó és praktikus kis niche cucc. 
Szint: 1
Ár: 1500 váltó 

/ Admini check-re várok majd /

Név: Fehér Szarvas /Dane/
Faj: Tünde
Kaszt: Druida
Nem: Férfi
Kor: 20

Kinézet: Fiatalosan néz ki, izmos és ápoltnak mondható, ahhoz képest, hogy a természetet járja. Átlagos magasságú kb. 185 centiméter, amihez 80 kg súly jár. Haja fekete, félhosszú, fején agancsszerű koronát visel. Szeme kicsi, sötétkék, arca fiatalos, és érzelemmentes.

Jellem: Gondolkodó jellegű, sokszor elrévedve, magába szállva üldögél, másra nem figyelve. Képes elkalandozni, sokat gondolkodik az élet nagy dolgain. Képességeit a természetnek köszöni, nem vallásos. Nem ítélkező, de meg van a saját véleménye a dolgokról, egyes szituációkról. A harcokat igyekszik kerülni, de barátaiért, bajtársaiért kiáll, ilyenkor kíméletlen harcos . A vadon szépségeiért él, hidegen hagyják az olyan emberi kapcsolatok, amik érdekre épülnek, nem érdeklik. Amíg nem találkozott Alex-szel nem járta a kocsmákat, így a mulatozáskor általában ő, és néha Alex, az ész a csapatban.

Megismerkedés története:

Alexander mélyebbre ment a Tünde erdőben, mint kellett volna. Eltévedt. Elhagyta az utat, amin járt, de mit tehetett volna, üldözték. Valamiért ellenségnek nézték, ő viszont csak egy régi ismerőséhez sietett, az erdő őrszemei fenyegetésként észlelték őt. Szerencsére sikerült valamennyire leráznia őket, legalább is nem látta őket. Megpaskolta hátasa nyakát, így nyugtatva őt, ami lassú, komótos ügetéssel haladt a fák között. Egyszer csak a ló felágaskodott, majdnem levetve a lovasát a hátáról, majd csak fölfelé bámult.
- Na! Mi van veled, mi lelt már?
Azt gondolta, hogy talán valami mérgezést kapott vagy valami varázslat kapta el, szinte megbűvölve állt ott és csak bámulta a lombokat. Ez pech, próbálta mozgásra bírni, de az egyszerűen mintha kővé vált volna. Leszállt hát és körülnézett, hogy mi történhetett vele, megvizsgálta a szőrét, patáját, amit csak lehetett. Amikor az utolsó patáját megnézve, felegyenesedett egy alakot látott, aki a lovat simogatta:
- Pihentetned kéne, elfáradt. Itt már biztonságban vagy egyébként is.
Alexander első meglepettségében, nem tudott mit reagálni, majd hátraugrott és támadó pozíciót vett fel:
- Hátrébb a lovamtól, ha jót akarsz magadnak idegen. – szólt majd pajzsát fölemelte.
- Nem akarsz te bántani, és én sem. A természet szép nemde, teli van csodával? – mondta, majd a tenyeréből egy virágot növesztett.
Alexander teljesen meglepődött, nem volt képes arra, hogy támadjon. Nem értette a helyzetet:
- Ugye tudod, hogy nem sokra vagy attól, hogy bezúzzam a képed?
Az alak nem volt továbbra sem ellenséges, ezért a lovag inkább ráhagyta, leeresztette a fegyvereit, de azért még felkészült egy esetleges védekezésre. A druida nyugalma valamennyire rá is átterjedt.
- Ki vagy te, és miért jöttél ide? Honnan tudod, hogy egyáltalán nem vagyok veszélyben?
- Fehér Szarvas vagyok, de az emberek, akik ismernek Dane-nek hívnak. Az üldözőid pedig már nem keresnek. Mondják a fák, suttogják a levelek, csicsergik a madarak. Te Alexander vagy, ugye?
Villámként sújtott a felismerés a lovagba: mire képes még ez a fickó? Fiatal, kicsit szemtelen, de nem bántó stílusa megfogta, kíváncsi volt, hogy hova vezet a beszélgetésük.
- Az vagyok, Alexander Schwarz. A Fővárosból jöttem egy barátomhoz, de űzni kezdtek, és menekülésre kényszerültem. Nem tudom kik voltak, lehet bérgyilkosok, igazából nem is néztem hátra, csak hajtottam.
- Hamis nyomra csaltam őket, érdekesnek tűnsz. Hosszú utat tettél meg eddig, amiből sok lépésed súlyos volt. Sokat veszítesz, de keveset nyersz. Én a természet gyermeke vagyok, szüleimet nem ismerem, tudatom óta magányosan az erdőben élek. Kevés emberrel találkoztam eddig, de te más vagy, mint a többi. Lelked tiszta, és jó szándékú. Ritka az ilyen. Túl sokáig éltem itt egyedül, a világot akarom járni, és úgy gondolom, benned megtalálhatom az ideális társat. Szívesem venném, ha elfogadnád szolgálataimat.
- Jól jönne, ha egy ilyen tudású tünde mellém szegődne, de tudnom kell, hogy biztosan akarod ezt? Mert ez a kapocs halálig tart, nem akarom, hogy rangom alatti légy benne, de mostantól engem követsz. Szeretném, ha mindig őszinte lennél velem, és megbízhatnék benned. Cserébe mit kívánsz?
- Nem kívánok egyebet, hogy minél többet menjünk és menjünk. Nekem ez az otthonom, itt nőttem fel. Szeretem, de én még világ életemben nem mentem ki a Tünde Erdőből. Szeretném, ha jó vezetőm lennél. Menjünk a kard után!
Bár Alexander meg sem említette a kardot, de tetszett az ambíciója. Kezet fogtak hát és lassan indulni készültek. Meg akarta említeni, hogy ő hogyan fog vele tartani, de mire átgondolta a fák közül egy gyönyörű fehér ló jött ki, amire fel is pattant az ifjú druida. Ezután útra keltek, de a lovagot valami hajtotta, nem értette, hogy megmentője miért segített neki. Olyan szintű nyugodtság áradt belőle, hogy Alexander egyszerűen nem tudta kiismerni. Ahogy lovagoltak egymás mellett, végig rajta volt a szeme, és próbált valamilyen érzelmet is leolvasni az arcáról. Se mosoly, se búra álló száj, semmi. Nyugodtsága tetszett az ifjú lovagnak, de ez a misztikus rejtélyessége kicsit aggasztotta.
- Hogyhogy ilyen nyugodt vagy? Hiszen ez azért elég meredek helyzet volt. Persze inkább nekem, de azért te is aggódhattál volna egy kicsit. Hogy megtalálnak, vagy ilyesmi…
- Az, hogy egyensúlyban van a lelkem, a természetnek köszönhető. Egyébként, nagyon nincs miért aggódni, legfeljebb csak az azon a fán lévő íjásztól.- mondta haláli nyugalommal, majd lerántotta a lovagot a hátasáról, akinek a feje mellett süvített el a nyílvessző.
- Tudom, hogy itt vagytok, gyertek elő nyugodtan.
Három tünde ugrott le a fákról, ismeretlen céllal.
- Miért követtek engem? – ugrott fel Alex és védekező pozíciót vett fel.
- Csak azért! – mutatott a pörölyre, amin a lovag meglepődött.
~ Mi a fene hasznát vennétek, hiszen még én sem tudom használni rendesen.
- Dane! Ugye nem te vezettél engem csapdába?- futott át rajta hirtelen a vád gondolata, hiszen még csak egy kis ideje ismerte a tündét, és nagyon is furán viselkedett megítélése szerint. A kérdésre az nem szólt semmit, csak nézett maga elé, majd egy föl az égre. Eközben a három harcos megtámadták Alexander-t, aki inkább passzívan, védekezve próbálta állni a csapásokat.
~ Ha ez a hülye nem segít nekem itt végem! – gondolta, és ráordított ideiglenes, vagy végleges társára. – Jól jönne egy kis segítség!
Mikor meghallotta kicsit megrezzent: valószínűleg a kis álomvilágából zökkentették ki, amit kissé zokon is vett.
- Persze már hogyne segítenék király úr! – próbált gunyoros lenni, több-kevés sikerrel, majd földből gyökereket eresztve lefogott kettőt a támadókból. Teljesen behálózta azokat, és fojtogatni kezdte őket. Eközben a lovag tovább folytatta harcát, és így egy az egy elleni harcban már sokkal könnyebb dolga volt, mint az imént. Egy jól időzített védéssel, kizökkentette támadóját, és sikerült a földre vinnie, ahol a támadójának a térdére hatalmasat csapva, azt eltörve ráförmedt:
- Minek kell a pörölyöm nektek? Ki küldött benneteket? Ha elmondod talán megkímélem az életeteket.
- A nagybátyja Thomas Schwarz bérelt fel, hogy megöljük és elvigyük a fegyverét neki. Esküszöm, ha életben hagy nem törünk a maga életére többé. – mondta, miközben két társa már holtan feküdt a földön egy kicsit hátrébb.
- Ha úgy nézzük a dolgot, ha megölnélek sem törnél többet az életemre, igazam van? – gondolkodott el hangosan, majd befejezte a mondandóját – Azt szeretném, ha elvinnél egy üzenetet a nagybátyámnak: Jöjjön el ő személyesen ezért, ha kell neki.
Megrázta a levegőben fegyverét majd súlyos léptekkel a társához indult.
- Veled mi a franc történt? Miért nem szóltál hamarabb, hogy itt vannak, hiszen te kilométerekről megérzed, ha valaki a gatyájába szarik! Most honnan tudjam, hogy nem a te hülye játékod az egész? Az meg a pláne, hogy hallgattál amikor arról volt szó, hogy a kezed is benne lehet a dologban?
- Megmentettelek, nem?
Alexander ritkán veszíti el a fejét, de most közel járt nagyon hozzá. Amíg a nyugodtsága eddig tetszett, az hirtelen átváltott nagyon is idegesítővé. Ráadásul ebből a semmilyen válaszból nem derült ki semmi érdemleges. Megfogta a pörölyét és a feje mellé vágta. Nem hajolt el, nem csinált semmit, mintha tudta volna, hogy a lovag nem ütné meg, a fegyver a mögötte lévő fa kérgét lehasítva vágódott le a földre. Eddig sem, de ezek után sem tudta, hová tenni ezt a fura alakot. Minden esetre jobb ha leszegezi a szabályokat:
- Ha te ilyen nyugodt vagy, csak jobban fel fogod dühíteni az ellenfeleidet, ráadásul kihasználják ezt és ellened fordítják. Ezen kívül szeretném, ha válaszolnál az általam feltett kérdésekre, bármilyen nehéz az az álomvilágodra nézve. Szóval: miért nem feleltél a harc közben a kérdésemre?
- Csak gondolkodtam… Láttam egy szép madarat, és arra gondoltam, hogy biztosan a párját keresi. Annak van most éppen az időszaka.
Az ifjú lovag elszámolt tízig, majd próbálta az amúgy is teljesen ideges önmagát lenyugtatni.
- Igazad van, pont ezen gondolkodtam, én is harc közben. – mondta szarkasztikusan, majd a lova irányába indult.
Mindkettejüknek van mit tanulni a másiktól. Az egyiküknek a nyugodtságot, és a tisztánlátást, a másikuknak pedig azt, hogyan ne nyírassák ki magukat a túlságos nyugodtságukkal.

Név: Theon Dirras
Faj: Ember
Frakció: Főváros
Kaszt: Bárd
Nem: Férfi
Kor: 26

Kinézet: Vékony hosszúkás testalkatú férfi. Markáns arcvonala van, amin bajusz húzódik meg. Hosszú fekete hajjal rendelkezik, szemei is hasonlóan sötét színűek. Nagy szőrmekabátban jár, lantját pedig mindig az oldalán lógva hordja. Testén néhány sebhely található.

Jellem: Mottója az „Élj az életnek”. Ez mindent elárul életstílusáról. Szereti a jó bort, a szép hölgyeket, a jó társaságot. Sokszor ezt dalba is önti, több-kevesebb sikerrel. Könnyen szerez barátokat, de talán annál könnyebben szerez ellenségeket. Hencegő, nagyszájú és néha flegma modora miatt kerül bajba. Többször verték már meg emiatt, de sosem tanult belőle. Általában ő az, akit kivágnak a kocsmákból, vagy menekül néhány ideges lovag elől. Ebben talán a legprofibb. Harcokban inkább hátrébb vonul, de támogatja társait, esetlegesen egy kisebb karddal védi az életét.

Megismerkedés története:

Alexander a Fővárosban járt egy kisebb diplomáciai küldetés miatt, ahol a testvérével, Johann-nal találkozott. Csak a családdal kapcsolatos kis ügy, amiben segített számára bátyja. Mikor végzett és elváltak útjai, úgy gondolta, hogy nyakába veszi a várost. Régen mulatott egy jót, itt volt az ideje, hogy jól érezze magát végre. Volt a Fővárosban egy kocsma, ahol többször járt már, és mindig olyan jól sikerült az este, hogy alig emlékezett rá. Történnek fura dolgok ott, az szent. Ez volt hát a Szürke Csűr. Olcsó, de jó bor, annál olcsóbb nők, és annál jobb bunyók. Persze Alexander inkább a társaság miatt járt oda, néha a hírekért is.
Leült hát a szokásos asztalához és rendelt is a legjobb borból egy kancsóval. Szépen lassan iszogatott, amikor fura dolog ütötte meg fülét: egy bárd dallama, és lantjának hangzása volt az a sarokban. Mellette is ott lapult már néhány pohár, amik üresek voltak, ahogy észrevette, néhány hangzatos szólamért kaphatta azokat a jóféle lőréket. Jól játszott, és jól faragta a rímeket, emiatt már kellően részeg volt és megtalált egy olyan csoportot, akik nem igényelték a társaságát: néhány tagbaszakadt lovag, aki pár fiatal leányzót próbáltak imponálni éppen. Odament hozzájuk, és megpendítette hangszerét:

Bátor lovagok, hős cimborák!
Együtt dalol, és issza borát!
Rusnyák és bambák még annál is,
Hogy elnyelné őket a kanális is!

Hejj hó, igyatok még cimborák!
Itassátok a sok szép leányt!
Ti nem lesztek szebbek, ne várjátok
Itassátok, mert jól jártok!

Alexander régen hallott ilyen rettenetes rímeket, de betudta annak, hogy részeg volt. Annál inkább tetszett számára a fickó kurázsija, az a szemtelen arcátlansága, amivel kifigurázta azokat, akik ha már ránéztek kettétörték volna a fickót. Figyelemmel kísérte a további történéseket.
- Hé, te azonnal hagyd abba, mert nagyon rosszul jársz ám! – állt fel az egyik az asztaltól és fenyegette a részeges bárdot, aki nem akart tágítani.
- Ugyan már cimbora… hükk… Én csak azt éneklem meg, amit látok. Látom ezt a három szép szál legényt, agyagból se formáznának szebbet! Hahaha! – nevetett fel és amire a másik kettő is fenyegetően felállt.
- Na, jól van ebből elég! – mondta, majd húzott volna már be egyet, amikor is Alexander közbelépett.
- Hagyjátok csak, nem látjátok, hogy részeg, alig bírja még a húrokat is pengetni. Majd én fizetem a következő borát, hogy elhúzzon.
Az alak csak bámult majd követte Alexet, és leült az asztalához:
- Jól szórakoztam, nem láttad! Azoknak a békáknak közük sem volt az udvarláshoz. Bwhah! – horkant fel méltatlankodva.
- Hát ha szereted, hogy jól elvernek, akkor menj csak vissza, viszont nekem pont egy ilyen társra lenne szükségem. Tetszik a bátorságod. Tudsz-e írni és olvasni is?
- Miért ne tudnék, hisz ebből élek. Viszont én miért állnék be a kis bandádba. Én itt minden este jól érzem magam, ingyen iszom a bort, és élvezem a nők társaságát.
- Mi lenne, ha bejárhatnád az összes kocsmát velem? Persze nem az lenne az elsődleges cél, de megígérhetem, hogy nem fogsz kétszer ugyan olyan bort inni.
- Hmm… Megfontolandó, de miben lennék én a segítségedre? Hiszen én csak iszok, énekelek, és közben is iszok.
- Megírhatnád történeteimet, segíthetnél küldetéseimben és emellett még jól is érezheted magad. Lehet, hogy életed ajánlata. Alexander vagyok.
- Legyen igazad barátom! Theon, Theon Darris a nevem.– ráztak kezet, majd együtt teljesen berúgtak és virradóra kerültek valahogyan haza.

Név: Sandor Bricken
Faj: Ember
Kaszt: Kém/Hírszerző
Nem: Férfi
Kor: 30

Kinézet: Magas szikár ember, átlagos testalkattal. Arca mindig gyanúsan mosolyra áll, tekintetében van valami rejtélyes kiismerhetetlenség. Arcán bajuszt visel, haja rövid, és kissé őszülő. Öltözete egyszerű, páncél nélküli, csak a vállán hord egy vállvértet.

Jellem: Szinte kiismerhetetlen, könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel, de azt is leginkább érdekből teszi. Rengeteg embert ismer, és emellett rengeteg titkot is. Ezt sokszor zsarolásra, előny szerzésére használja. Nincs olyan hely ahol ne fordult volna meg, ennek ellenére őt kevesen ismerik, általában nem kürtöli szét, hogy merre jár. Bár van két tőrje, az igazi fegyvere az információ, pillanatok alatt kiderít az emberről bármit, természetesen jó pénzért.

Megismerkedés története:


Északon sok várost bejárt már Alexander, szinte fűszálról fűszálra ismerte az egész terepet. Most is éppen egy város utcáin járhatott, amikor égtelen ricsajra figyelt fel nem is túl messze tőle. Üldöztek valakit, az utcákon keresztül, és éppen az irányába tartottak. Egy szikár, őszülő alak, utána pedig valamiféle bérgyilkos, vagy csak haragos csoport. Lehettek hárman, négyen talán. Majdnem fel is lökték a lovagot, a nagy rohanásban. Alex kíváncsi volt, kit üldözhetnek, így segítve a „vadat” elgáncsolta az egyik támadót, aki hatalmasat bukva a földön maradt. Ezután elindult a többiek után, akik egy sikátor felé vették az irányt. Ügyesen manőverezett a sok ember között az űzött ember, mintha a vérében lenne a menekülés, majd egyszer csak eltűnt. A hajszolói tanácstalanul kettéváltak és úgy folytatták küldetésüket. Az ifjú lovag is így tett, na persze nem vált ketté, de folytatta útját kicsit sem letörten. Ahogy haladt az utcákon, az egyik ház ablakából ennyi halk suttogást hallott:
- Psszt, hé te! Elmentek már? Kösz, a segítséget egyébként. – mondta, majd írni kezdett egy kis fecnire – Itt találkozzunk majd este, egyedül gyere.
Befejezte a firkálást majd átnyújtotta a kis levelet, amin ez állt:

,, Szomjad oltsa Kocsma, sötétedés előtt nem sokkal. Ha látod az üldözőimet, emeld meg poharad a pultnál és igyál az uralkodó egészségére, én az egy sarokban leszek, meg fogsz ismerni.”

Mire valamit is nyögött volna vissza Alex, már eltűnt az alak. Többször is elolvasta, amit kapott, és sötétedéskor el is ment a megbeszélt helyre, ahol már várta a furcsa fazon. Valami gyenge sört iszogatott, és kisebb fecniket bújt maga előtt. Vajon ki lehet, és miért kommunikál ilyen kis cetlikkel? Mit akarhat ezek után tőle? Minden esetre érdekes eseményeknek nézhet az ifjú Schwarz elébe. Odasétált hát, és egy kancsó bor társaságában leült a titokzatos úrral szemben. Mielőtt megszólalt volna, eltette a fecniket, majd egy harmadik alak elment az asztal mellett, hátrahagyva egy újabbat.
- Hmm… Maga tehát Alexander Schwarz, Fővárosi lovag, üdvözletem én Sandor Bricken vagyok.
Alexander egy pillanatra köpni nyelni nem tudott, majd mikor magához tért végre, azért sikerült pár szót kinyögnie:
- Te…? Ezt most hogy? Nem értem, ki vagy és a fontosabb, hogy honnan tudod, hogy én ki vagyok? – tette fel döbbenten a kérdéseket.
- A madarak csiripelik, a szél suttogja. Na jó, megvannak rá az embereim, és amióta találkoztunk, sikerült kideríteni ki is vagy valójában. Igazából én ebből élek, információt adok el pénzért cserébe. Tudod, ilyen vagyok: iszom, és tudok dolgokat. – mosolyodott el bajsza alatt.
Érdekes fickó… Mire idejött, már mindent tudott a lovagról, de ő semmit. Tud, annyi szent.
- Mit szólnál, ha nem egyedül űznéd a szakmádat? Szereznél nekem információkat, és én cserébe pénzt adnék ezért.
- Nincs az a pénz, amivel megveheted szolgálatomat. Nekem ennél több kell. Én mindenkiről megtudok bármit, ha kell, de ha szükséges téged is eltűntetlek úgy, mintha meg sem születtél volna. Ismeretlen vizekre szeretnék evezni, de ehhez kell, aki meg tudna védeni bármitől.
- Ezt tudom neked garantálni, ha segítesz nekem! – rázott vele kezet, majd hátrafordulva megpillantotta a kém üldözőit. – Ezt az uralkodóra! – majd felállt.
- Na itt a lehetőség, hogy megmutasd a tudásod! – mondta majd a háttérbe húzódva figyelte, ahogy a lovag elagyabugyálja a támadókat.

Sajnos egyelőre ezt a három pályázatot vissza kell dobnom, ugyanis nem vélem eléggé kidolgozottnak az Njk-kat ahhoz, hogy meg is jelenhessenek játéktéren. Emellett a csatlakozáshoz való okuk is nagyon csekély, mindhárom ugyanarra a buildra épít, úgy gondolj ezekre a karakterekre, mintha a részeid lennének. Minden Njk fontos annak, akihez tartozik, szereti vagy utálja, de olyan részei a karakternek, akik megérdemlik, hogy többet kapjanak leírás ügyében. Nézz rá a többi NJk pályázatra (Reingard, Yrsil, Tyr) és látni fogod, hogy azok az NJK-k olyanok, amik akár karakterek is lehetnének. Nem szabad félvállról venni a dolgokat, ők a részeid, ők fontosak neked  Ha kérdésed van, vagy tanácsot szeretnél, keress fel nyugodtan, ez egy olyan téma, amivel kapcsolatban nagyon lelkes vagyok. 

Na, máris jobb  Ilyesmire gondoltam, ezt már szeretem! Emellett viszont a következőknél majd nyomósabb okot szeretnék a csatlakozásra, ez egyszeri indok volt.


Képesség: Zöldszó 
Leírás: Dane képes megérezni az összes nem humanoid (Ergo nincs nyelvük, bestiák, emellett pedig nem rovarok--->Legyenek legalább madár értelmi szinten) élőlény szándékát, érzéseit, dühét. Emellett képes a háziasított jószágokat (Lovak, marhák, kutyák stb) megnyugtatni és passzívvá tenni. Ez már nagyobb vadállatokra mint a farkas vagy medve nem működik. Egyszerre egy állattal tud foglalkozni, de az érzéseit az összes közelben lévőnek érzi.