[Oswald és Hilde] Árnyékos lombok alatt

Magam is meglepődöm Hilde csatakiáltásán, persze, korántsem rossz értelemben. Azt hiszem, számomra ő inkább a katona, mint az úrinő.
Végignézek a társaságon és nem mondom, hogy el volnék ragadtatva, de első látásra úgy nézem, a holmijaink megvannak. Aztán meg is szólal az egyikük.A meglepettség biztosan meglátszana rajtam egyébként és könnyen elveszíteném minden tekintélyem, de igyekszem határozott maradni. Elvették mindenünket. Nem állok le ilyen lényekkel egyezkedni.
- Ha civilizáltak lennétek, nem loptátok volna el a holmijainkat - szólalok meg és közelebb lépek - Azért jöttünk, hogy visszavegyük őket. Ha ideadjátok őket magatoktól, nem kell félnetek, de jaj nektek, ha ellenálltok.
Nem, nem vagyok vidám. Még ha utálatot nem is érzek feléjük, nyilván senki nem örül neki, ha mindenét ellopják csak úgy, ráadásul pótolhatatlan értékekről van szó. És még el akarják játszani, hogy nem történt semmi?
Nyugalom, Oswald.
- Miért vetemedtetek ilyen gyalázatos tettre, Korn és barátai? - teszem fel a kérdést, kíváncsian várva a választ. Ha csakugyan halált érdemlő gonosz haramiák lennének, elvágták volna a torkunkat, de ahhoz is ostobák voltak. Nem lehetnek túlságosan veszélyesek, de azért meglepődni sem szeretnék.

- Ellopni? Nem, nem. Udvariatlan vendégek, nem loptunk semmit. Mi helyünkön voltak tárgyak, miénk. Sivatag törvénye. Nem bántottuk a kalandorokat, fizetségül vettük el a tárgyakat, elvégre mégis így... igazságos lenne, nem? Fogadóban is elkérnek a civilizált népek fizetséget érte, mi is tettük mert mi goblinok furfangosak vagyunk és nagyon is igazságosak... * Korn valamit matatott hosszú körmeivel, egy húscafatot előhalászva éles, okkersárga fogai közül, csámcsogva rágva azt ismét meg * - De a sütőrudat elvihetik a kalandorok amikor kész a nyúl. Nagyon sokat beszél, nagyon udvariatlan és meleg. Kornnak és barátainak nem kell ilyen vasrúd, nem tudunk mit csinálni vele. 
* Ahogy közelebb léptél, a megtermett varkocsos goblin kissé ugyanúgy feléd mozdult, ha picit rettegve is. Látszott rajta, hogy hihetetlen erős kötésű, s hogy valószínűleg saját népe között nagyon erősnek számíthatott, de emellett mégis eltörpült méreteidhez képes, s valami olyasmi hatást keltett, mint a kisebbik testvér a báttyal folytatott harc során: Szánalmasat. 
- Kalandor is udvariatlan, Korn és barátai nem tettek semmi rosszat, Oázis miénk, halak miénk. Kereslet és kínálat, Korn üzletember, csak biztosítja, hogy a kuncsaftok kifizetik. Korn asszonya otthon várja, a gyerekek éhesek. Nehéz világ de Korn nem haragszik, megkínálja vándorokat kellemes, saját keverésű titkos fűszerezéssel készül nyúllal. Goblin delikácia, Korn családjában generációk óta tovább és tovább adott receptúra alapján készült el.
- Csak só volt, a faszomat már... Jó ég, mentsetek már meg.
- Saslik már megint hangos és udvariatlan. Korn nem szereti saslikot, mert nagyon csúnyán beszél, a nyúl is nehezen sül meg rajta. A nagy kardot viszont szeretem, tetszik, jó lesz majd Korn sivatagi szánkójára merevítésnek, kevés a jó fém errefelé, minden acél fontos anyag nekünk civilizált népeknek.

A nagy kard az, amit nem teszel el magadnak, te félkegyelmű...
Látom, hogy azért intelligens goblinok ezen a maguk módján és Korn nem véletlenül lehet a vezérük. Újra megjelenik bennem a bizonytalanság. Mit is kezdjünk most velük? Nem mészárolhatjuk le őket egytől egyig, ugyanakkor a holminkra szükségünk van. Nem tudunk mit adni nekik cserébe. Sajnálom Hildét, sajnálom a nagyapját és a pallosomat is. A fene essen beléjük, muszáj volt minket megtalálniuk? A vámpírra pillantok, nem túl vidám arcot vágva. Ez nem is annyira egyszerű, mint azt gondoltam.
- Biztosan meg tudunk egyezni valahogy... - mondom csendesen neki, inkább reménykedve, mint magabiztosan.
A nap melege egyre elviselhetetlenebb, most az amúgy is nehéz, fülledt levegőbe egy füst is keveredik, hogy még jobb legyen nekünk. Kétségbeesetten keresem a megoldást, de nem igazán van ötletem arra vonatkozóan, mit is tehetnénk, hogyan szerezzük vissza a dolgainkat anélkül, hogy erőszakhoz kelljen folyamodnunk. Amíg lehet, törekedni fogok a békességre, de ha arról van szó, nem riadok vissza attól sem, hogy egy kicsit megfenyítsük őket. Támad egy ötletem, inkább elkeseredett, mint bölcs, de legalább valami.
- Mivel civilizált nép vagytok, bizonyára hajlotok arra, hogy közös megegyezéssel intézzük el ezt a dolgot. Azt javaslom, hogy álljatok ki ellenünk, akár mind, akár egy páran, és ha győztök, tiétek a holmi és mi elmegyünk, ha viszont veszítetek, akkor mindent vissza kell adnotok. Fegyvert tilos használni.
Nem tudom, miben reménykedem. Tényleg szükségünk van az értékeinkre. Csak remélni tudom, hogy nem követtem-e el hatalmas ostobaságot ezzel az ajánlattal. Egy kissé szégyellem néha, hogy én nem értek annyira a cselszövéshez, ha eszesebb volnék, most biztosan kitalálhatnék valami ravasz tervet, amivel túljárhatnánk az eszükön, a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna.

- Aye, Korn és barátai nem barbárok, csak élelmesek. Biztos találunk megoldást, ha mást nem, olyat, ami Kornnak és barátainak kedvez...
* Hilde viszonozta a pillantást, látszólag eléggé megütődve a kialakult helyzeten, ugyanis egyszerre tűntek értelmesnek, s rettenetesen ostobának a goblinok... Vajon tisztában voltak azzal, hogy mégis milyen mértékű és jellegű ellenfelekkel kerültek szembe? Egyáltalán nekik volt erről fogalmuk? Nem lehettek természetesen biztosak semmiben, a goblinok között is voltak igazán erős egyének, s ez a Korn ha erősnek lehet nem is, de másnak tűnt mint a többi, már pusztán fekete bőre miatt, ami más volt, mint a többiek sötétebb árnyalatú olíva bőre.
- Civilizált népek vagyunk, de a civilizált népek nem harcolnak és erősködnek. Ezt tanította nekünk a civilizált népek mestere. Az úriemberek, s ha valaki úriemberes, akkor azok Korn és barátai, a szavakkal rendezik le ellentéteiket és nem ökleikkel. * Korn végül megerőltette magát, felemelkedve üléséből, Alacsonyabb volt mindháromnál, s látszólag jóval gyengébb is, éppen csak nem dőlt el, ahogy a kardot magának támasztotta * - Korn jó üzletember, hajlandó megegyezésre jutni, megkaphatjátok a nagy kardot, de a papírosok kellenek nekünk, fontosnak tűnnek számunkra, s nem ismerős a rajta lévő formák listája, gyanítom, a goblinok vezetője érdeklődne érte, mint civilizált népek egyike. Hogyan hangzik ez a ajánlat a civilizált kalandoroknak?
- Kérlek, tegyetek már valamit ezzel, nagyon idegesítő, nagyon!
* Korn megrázta a fejét, mintha csak a lándzsa megjegyzése valamilyen rettenetesen banális sértés lett volna, amit magára se kívánt venni, s a puszta meghallgatása több erőfeszítés lett volna, mint egyszerűen elengedni fül mellett.
- Nagyapa, mégis hogy kerültél egyáltalán ide? Felébreszthettél volna minket, amikor elloptak ezek a... civilizált népek.
- Az... Nem fontos.
- Átjártunk a beszédes nyárs eszén, Korn azt mondta neki, hogy tud sakkozni, de nem akarná zavarni az alvó vándorokat, amikor pedig elég messze voltunk, felkaptuk és rohantunk.
- Korn, ne...
- Korn nem tudott sakkozni, s fondorlatosan heccre vette a saslikot, de már megbánta a tettét, inkább ott hagyta volna, ha tudja, hogy ennyire neveletlen és hangos.
* A dolog hallatára szemét lesütve nézett a nyársra húzott nyúlra, majd nagyapjára, s csípőjére helyezte a kezét, fáradtan felsóhajtva. Ez valami olyasmi volt, amire aztán az öreg nem lehetett igazán büszke, s ő maga sokáig fogja majd emlegetni, mert aligha akadna ennél kellemetlenebb, sőt, égőbb dolog egész Veronián.
- Szépen vagyunk ám, most hallok először olyanról, hogy goblin túljárt valaki eszén.
- Nade...
* A közjáték látszólag tetszett Kornnak, aki egy kissé meghajolt előttük, süvegét levéve, s meghajtva azt. A fejfedő alatt vékony, leginkább fonott sajtra emlékeztető varkocs szaladt hátra, meglepő rendezettséggel.

Még a végén pont mi jönnénk ki civilizálatlanul. Sajnos nem a karjuk erejét, hanem az eszüket becsültem alá. Bosszús vagyok, próbálom leplezni és kitalálni valamit. Hildére pillantok. Ő biztosan ki tudna találni valami okosat, én sajnos csak próbálkozhatok. Tényleg nincs semmim most, mint a puszta testi erőm. Valamit muszáj lesz kitalálnunk.
A közjáték pillanatnyilag eltereli a gondolataimat és majdnem fel is nevetek, félig a helyzet komikusságán, félig a saját nyomorúságunkon. Tényleg bántana a lelkiismeret, ha csak úgy elvernénk őket, de ha nem adnak más választást, én nem fogom vissza magamat, végül is felajánlottam, hogy megoldhatjuk így is, de ha ők erre nem nyitottak, azzal én nem tudok mit kezdeni.
- Esetleg pár ruhadarabot megtarthattok, a többit pedig adjátok vissza.
Tessék, azért legalább próbálok egyezségre jutni, de akármennyire kétségbeesetten gondolkodom, nem igazán jut eszembe jó ötlet. Komolyan az az egyetlen megoldás, hogy jól elagyabugyáljuk őket és erőszakkal vesszük vissza a dolgainkat. Vajon helyes dolog lenne? Visszagondolok az Ószövetségre.
Igen.

* De Hilde nem tudott gondolkodni, mert milyen lenne már, ha a saját NJKimmal beszélne? Biztos valami fontos járt az eszébe, s ahogy Oswald rápillantott, csak fáradtan, s némiképp irritálva rázta meg fejét, lassan egyik oldalról a másikra. A világ minden gondja a vállát nyomta most, s kénytelen volt arra koncentrálni.
~ Asszem bekapcsolva hagytam a sütőt a parókián...
* Az ajánlatra Korn megvakarta kissé korpás fejét, s gondolkodva nézett végig a ruhákon, könyveken, majd ismét a kalandorokon. Látszólag mély elmélkedésben volt, s nem igazán értette, hogy mi fontos lett volna azokban a kötetekben, ami többet érhet, mint valami viselet.
- Korn megszámolta a könyveket, háromszor egy volt, kettőt visszaad, de egy kell neki, mert szeretné megmutatni civilizált embernek. A ruhás ajánlatot viszont elfogadják Korn és barátai, az asszony biztos örülne hacuhának, mindig panaszkodik, hogy üres a szekrénye, s ha igazán szeretném, akkor vennék neki viseletet. Vigyék a sütőt, a kardot, a két könyvet és a ruhákból azokat amik hímeknek készültek, de a nőik maradnak. Az étel fele is. Van megegyezés?
* Pár pillanatra a csöndet az egyik goblin hangja törte meg, ahogy vágott egy szeletet a nyúlból, s hangosan csámcsogva, valami hihetetlen jó ízzel elfogyasztotta azt. Egyáltalán honnan szereztek nyulat ezen a környéken? Ennyire jól ismerhették a tájat? Ki tudja... Csak abban volt biztos, hogy összefutott a szájában a nyál, s bár hozzá nem ért volna ahhoz az ételhez, titkon mégis kívánta, nem is picit.
- Ez jó, főnök. Kicsit rágós, de jó.

Kétségbeesem. Sehogy sem jövünk ki jól ebből a helyzetből és átkozom a sorsomat, hogy ilyesmivel kell foglalkoznom. Ha ezt tudom, talán átadom másnak a megbízást. Hamar elűzöm ezt a kósza gondolatot a fejemből. Nem tettem volna ilyet, feladattal bíztak meg minket. Véghez is visszük, bármi áron. Gondolkodom az ajánlaton, minden egyes szaván újra és újra eltöprengve.
- De szükségünk van a köny... - várjunk csak - Kinek akarjátok ti megmutatni? Milyen civilizált emberről beszéltek?
Senki nem képes megélni a sivatagban hosszú ideig, biztos vagyok benne, egyedül főleg nem. Számtalanszor meghalhattunk volna eddigi utunk során, annyi kalamajkába keveredtünk, kész isteni kegyelem, hogy egyáltalán oázisra bukkanhattunk, mielőtt az éhség vagy a szomjúság megölt volna minket.
Aztán eszembe jut a ház, ahol megszálltunk, még el is gondolkodtunk, ki élhetett ott. Van egy sejtésem, de ne vagyok benne biztos, mennyire helytálló.

- A civilizált embernek, Korn nem hazudok. Ott lakik a goblinok között, vizet és ételt ad, s tanítja a goblinokat a civilizációra. Bármilyen meglepő, Korn sem volt mindig ilyen nagyon művelt, loptam csaltam és hazudtam, de befogadtam a szívembe a civilizált emberek égi vezetőjét és cserében civilizált ember megtanított engem a csínra és a bínra. Cserében jót szeretnék neki és a civilizált ember nagyon szereti a könyveket, ezeket a betűket pedig nem ismerem, hátha ő igen, s megtanítja Kornt, hogyan legyen még civilizáltabb.  

* Nem igazán esett le a tantusz lánynak először, hogy mégis mire gondolhatott a férfi, amikor rákérdezett az emlegetett lény létére, végül szépen lassan összeálltak neki is a darabok, s immáron sejtette jól, hogy mégis miféle játék lehetett ez, s hogy kik is játszották... Bár, ez persze nem segített sokkal többet nekik véletlenül sem, mert Korn mindössze egy pillanatra állt meg, s azonnal folytatta is. 
- Node ez nem is fontos, most civilizált embert nem kell szóba hozni, elfogadják a vándorok az ajánlatot? Ennél jobban sehol se járnának, s Korn és barátai jó népek, kevésbé kifosztósak mint mondjuk akik ott élnek Fényesben. 
* Szeme ismét rászaladt a templomosra, majd kérdőn megvonta a vállát. Nem tudta, hogy mégis hogyan tudtak volna megbizonyosodni arról, hogy ki is volt az alak, s hogy esetleg az-e akire szükségük volt, de talán a férfinek volt valami az eszében, ami a sajátjában nem fordult meg...

Eltűnődöm. Lehet, hogy ostobaság, de más úgysem jut eszünkbe, nekem legalábbis jobb ötletem nincs. Kíváncsi vagyok és időt is nyerhetünk végül is. Nem mindig döntök helyesen, de ha belegondolok, igazából már nincsen mit veszítenünk.
- Rendben van - biccentek határozottan - Áll az alku, ilyen civilizált lényekkel öröm üzletelni. De van egy feltételem: felkeltettétek az érdeklődésünket. Szeretnénk találkozni a civilizált emberetekkel. Csodálat éled a szívünkben felé, ahogy mesélsz róla, hátha tudna nekünk is tanítani valamit, hogy máskor ne akarjunk azonnal verekedni, mint a primitív népek.
Ennyi beszédtől csak még jobban kimelegszem. Bele sem merek gondolni, Hilde hogy érzi magát, de csak nem lesz rosszul...
Elmosolyodom és kézfogásra nyújtom a kezem. Tudni akarom, ki ez az alak. Különös dolog, ha egy ember egymagában él a sivatagban, de akit mi keresünk, ugyanezt teszi. Az is lehet, hogy valaki mással találkozunk, de csak nem volna hiába.
- Megegyeztünk?

* Korn látszólag kissé meglepődött a felvetéseden, s zavartan nyalogatta cserepes ajkait, ám pár pillanat múlva fondorlatosan elmosolyodott, s ellépkedett feléd, átadva a pallost a kezedbe, majd válaszra nyitva a száját. Okkersárga fogai csattogva táncoltak előtted, ahogy végül elfogadta kezed. 
- Hát legyen, Korn és... * A goblin ismét elmosolyodott, majd hamiskásan megrázta a fejét* - Azt hiszem felesleges tovább játszanom a szerepet, a Remete küldött minket, hogy biztosítsuk az utazásukat, ugyanis nem is olyan régen galamb érkezett hozzá arról, hogy pár érdekes irat van pont most útban szerény lakjába... Emellett persze nem tudhattuk azonnal biztosra, hogy önök volnának azok, akik szállítják, s hát egy könnyű zsákmányról azért mi sem mondunk le...  * Vonta meg a vállát * - Akárhogyan is, Isten hozta önöket itt, nem vagyunk messze a goblin területektől. 
- De hiszen... 
- Semmi meglepő kisasszony, a remete megtanított minket sok dologra, csak úgy, mint a többi goblint. Azt is tőle tudjuk, hogy könnyebb a nagyokkal tárgyalni, ha ostobának tettetjük magunkat... Tudjuk ám jól, hogy aligha tekinthettek ránk egyenrangú félként, de remélhetőleg ez megváltozott most kissé, a kártyák kiterítése után. 
* A vámpír szeme egy pillanatra a megtermett, izmos lényre fordult, s kérdőn tekintett azon végig, amint az ismét megnyalta a zsírtól csöpögő, tűzforró lándzsát, nyöszörögve agonizálva, ahogy megégette a nyelvét. A jelenetre a másik négy goblin felnevetett, majd Korn megrázta a fejét egy kissé.
- Nem, ő nem. Van aki erősebb, van aki okosabb. A remete ehhez hűen osztott minket be, s nem is véletlenül van nálunk izom és ész is, már ha persze mondhatok ilyet magunkról, anélkül, hogy nagyon nagyképűnek tűnnénk. Engem már ismernek, Korn vagyok, az izmos Oz, aki az előbb szólt Alfie, a csöndes pedig Gorn. Kemény út lesz az esti, most pihenjenek le, mi is így teszünk... Ozt kerüljék el, a légynek sem árt, de néha kicsit erőszakos, ha megtetszik neki valami fényes, s az ember nem adja oda neki... Majd elfelejtettem, a felszerelésüket természetesen visszakapják, bár azért egy női ruhadarabot tényleg szívesen elfogadnám, a feleségem minden bizonnyal nagyon megörülne neki.  
- A nyúl is kész van, vendégeink lehetnek a vacsorára, ha kívánják.
* A nyúl illata továbbra is nagyon kellemes volt, már persze csak az ronthatott rajta, hogy Oz összenyalta párszor, igaz, talán ennél nem nagyon történhetett már sokkal rosszabb, s hát mégis vonzóan hangzott az ajánlat, amire a lány végül bólintott is, az étkezés után leheveredve egy árnyékosabb szegletbe, elszenderedve, ahogy hallgatta Korn és nagyapját, ahogy földbe rajzolva sakkoztak. Mint kiderült, Korn nem volt rossz partner, párszor meg is vert az öreg lándzsát, aki végre nagy nehezen megkapta a maga sakk adagját.