Küldetés - Árnyékkő

Leonard: Éppen teszed veszed a dolgod a fővárosban, mikor hogy, hogy nem, kilyukadsz egy kisebb téren, ahol egy kisebb embertömeg csődült össze. Ahogy átverekeded magad, meg is láthatod az okát. Egy kútkáván egy sötét bőrbe öltözött, arcát csuklyával eltakaró alak ül. Habár ruhája nagyrészt lefedi alakját, annyit biztosan meg tudsz állapítani, hogy egy goblin lenne az. És, bármilyen hihetetlen, beszél. Méghozzá összefüggően és érthetően, egy munkáról.
- Bámuljanak, ameddig akarnak, de amíg valaki nem vállalkozik rá, el nem megyek! - mondja érdes hangján, csillogó szemekkel körülnézve. -Na, ki lesz? Megfizetek minden jelentkezőt, aki eljön velem a Nebelwaldon keresztül a Schattenschield-ig és megmenti a városunkat. - Körülbelül ennyit kapsz instrukciónak, írd le, hogyan reagálsz és mit cselekszel.

Norven: Hírek jutnak el hozzád, hogy lopáson kaptak és tömlöcbe zártak egy különösen értelmesnek tűnő goblint. Az, hogy egy primitív lény ennyire okosan beszéljen, sőt, veszekedjen és ócsároljon, csakis valami eretnek mágia műve lehet, de valahogy a tolvaj nem hajlandó elárulni semmit. Így hát lóhalálában küldenek érted, hogy valahogy juss dűlőre vele. Meglepetésedre a goblin azonnal dalolni kezdd az első fenyegetésre, sőt, könyörögni. Elmondja, hogy van egy városuk a Schattenschield-hegység Nebelwaldhoz közeli részén, amit éppen valami irtózatosan nagy veszély fenyeget. Ennek a veszélynek sikerült elzárnia őket a belváros nagy részétől, és a kincstárukban rekedt az egyetlen ereklye, amely megmenthetné őket a biztos pusztulástól. Ezért két társával együtt kiküldték őket, hogy keressenek segítséget. A vallatás befejeztével írd le, mit kezdesz a megszerzett információval és az izzadó és rettegő teremtménnyel.

Kelsier, Alaric: éppen dolgotok után járnátok, mikor sürgős visszarendelés ér utol mindkettőtöket. A hellenburgi palotába hívnak mindkettőtöket, ahol olyan fontos személyeken kívül, mint Rudenz von Hellenburg és Esroniel von Himmelreich mellett egy alacsony, görnyedt, felettébb szőrös és kezében botot szorongató alak található.
- Üdvözlet, uraim! - biccent felétek a király, majd a nyilvánvalóan goblinok fajába tartozó teremtményre bök. - Hadd mutassam be Wischtech fősámánt, a Schattenstein goblinok küldöttségének vezetőjét és jelenleg egyetlen tagját. - mielőtt elájulnátok, hogy őfelsége egyenesen hozzátok beszél, a sámán odacsoszog hozzátok, és végigmér titeket.
- Rendkívüli módon örülök, hogy tudnak időt szakítani, hogy segítsenek nekünk. A Nebelwaldon fogunk keresztülmenni, a Schattenschieldhez. Javaslom, készüljenek fel. - közli, majd elcsoszog. Zavarotokat eltüntetendő, Rudenz király elmagyarázza, hogy az öreg goblin egy új keletű, értelmes és a maguk módján felettébb erős goblin törzs egyik vezetője és éppen segítséget keresnek a városukra tört veszedelem ellen. Hellenburg vezetője potenciális szövetségeseket lát bennük, Esroniel pedig szeretné őket is a protestánsok között látni, ezért titeket kettőtöket küldenek, hogy segítsetek nekik. Hogy miért tieket? Erre nem kaptok választ. Ha szeretnétek, beszéljétek meg a dolgokat és készüljetek fel a nagy kalandra!

Zramon: Egy alacsony, csuklyás alaknak sikerül meglógnia a botoddal. Hogy miért csinálta ezt, arra nincs értelmes magyarázat. Az első köröd egy kis üldözési jelenet, amelynek végén sikerül sarokba szorítanod a rejtélyes alakot, ám mielőtt csúnya véget érhetne, visszadobja a jogos tulajdonod és felkiált.
- Megállj! Csak egy teszt volt! Egy teszt! És átmentél, gratulálok! Akarsz sok pénzt keresni, meg valami varázsketyerét is megkaparintani? - Nos, reagálj valamit a töpörödött kis alaknak!

Különös érzés keveredik az elégedettségembe: valami nyugtalanító, amely egyszerre kavarja fel a lelkem és az elmém. Piszkál, harapdál és úgy meghullámoztat tetőtől talpig, akár huzat a gyertyalángot; tűnődve figyelem a szemem sarkából a kínpadot, amelyre fél nappal ezelőtt felhúzattam a lecsupaszított tolvajt. Most elindulok bal felé - magamon érzem a nagy, kifényesedett szemepárját, ahogy elsétálok a falig, aztán sarkon fordulok, és visszafelé veszem az irányt.
Füstös forróság ül a helyiségen, a felhevített olaj és fém szaga; a nyomasztó csendben zavarón hasogatja a fülem a goblin fel-felzokogó, éktelen sivalkodása. Szavai összefolynak, készséges - kissé túl készséges - vallomása az elmúlt órákban zaklatottan egymásra toluló torokhangok zűrzavaros kavalkádjává silányult - a lényege azonban ugyanaz, mint annakelőtte, és ez jobban felkavar, mint vártam volna.
És még mindig gyanakszom rá.

Hízelgett, hogy az első adandó alkalommal megadta magát, ugyanakkor nem akartam hinni a könnyű győzelemnek: ez az oka annak, hogy az elmúlt öt órát a vallatásával töltöttem. Azt akartam elérni, hogy sokadjára hibát kövessen el, de hiába: alig három perce, hogy hajszálra ugyanazt a választ zokogta el a feltett kérdésre, mint első alkalommal. Én tomboltam, mint a hegyi vihar - nincs, aki ennek ellenálljon.
Mégis úgy tűnik, tévedtem. Az ösztöneim azonban nem hallgatnak a tényekre.
Kapkodva, mérgesen zihálok, csatakos halántékomon veríték csorog le és csak távolról érzékelem, hogy a torkom régen kiszáradt; a szemem szúró viszketése elárulja, hogy korábban elpattanhatott benne egy ér. Haragosan méregetem a goblint, de már érzem, hogy hiába minden, és mert gyűlölöm az elvesztegetett időt, dühösen horkantok. Aztán elhajítom az első eszközt, amely a kezem ügyébe akad; az acélkapocs izzó vége szikrát vet a kőpadlón, majd megállapodik a sarokban, hogy ott világítson, amíg eléggé ki nem hűl, és bele nem olvad az árnyékba.

Két teljes percig állok mozdulatlanul - a nyakamban futó ér szaporán dobol még akkor is, amikor végül hátat fordítok a kínpadnak.
- Egy ilyen nagy hatalmú varázstárgy alighanem démoni praktikák eredménye - jegyzem meg komoran; a hangom egyenletesen szól, noha még mindig forr bennem az epe. - El kell pusztítani, ahogy a várost is.
Oda sem nézve fogadom el a felém nyújtott kendőt, hogy megtöröljem a nyakam és a homlokom; most döbbenek csak rá, mennyire kimerültem.
- Verjétek hideg vasra és vágjátok le az egyik lábáról az ujjait, hogy legyen, ami leköti a holnapi indulásig. Aztán mozgassátok le a lovamat! Új patkót a lábára. Prima előtt itt akarom látni a két másik ugyanilyet is. Én majd segítek, hogy megtalálja, amit keres.

(Mivel Kelsier jelezte, hogy hiányzik, egyedül folytatnám.)

A kovácsnál fegyvert javítani jó üzlet. Olcsón megcsinálja, és látja is azokat a hibákat, amiket a saját kezű ügyködések közben ejtesz. A legrosszabb az, amikor egy halom fölösleges megjegyzést is fűz hozzá. Persze, én is tudom, hogy nem kéne emelőnek használni a kardom, de nem hagyhattam a sárban ragadva azt a szekeret a kapu kellős közepén! Már-már azon voltam, hogy én is durván odaszóljak, amikor egy fiatal srác egy határozottan túlméretezett protestánsköpenyben lihegve sprintelt mellém. Pár másodpercig pihent, kihúzta magát, majd üdvözölt.
- Alaric testvér, hívatnak! Ott az egész fejes brigád, valami komoly dolog van készülőben. És képzelje, magát hívják! Siessen!
A behívónak nem nagyon lehet ellent mondani, így ledobtam száz váltót a kézműves elé (ami határozottan több, mint a javítás), felmarkoltam frissen élezett pengén, és máris lobogó köpönyegben siettem egyenesen a palotába.

Tényleg valami nagy felhajtás lehet, hiszen csak az őrök száma kétszer annyi, mint máskor. Egyik sorban lovagok, másikban templomosok, ami azt jelenti, hogy bizony a mi vezetőink is jelen vannak. Kinyitottam a tárgyaló fölöslegesen nagy tölgyfaajtaját (ahol bizony már sokszor álltam én is őrt), és beléptem a zsúfolt terembe. Te jó ég, a teljes vezéri kar ott ülésezett. A legnagyobb tábornokok, von Himmelreich zsinatelnök és nem kevesebb, mint Rudenz von Hellenburg királyi őfelsége. Olyan gyorsan hajoltam meg, hogy majdnem leesett a maszkom. A legtöbben még leplezni se próbálták döbbenetüket a teremben különös megjelenésem láttán, egyedül a király maradt nyugodt, na meg Esroniel mester, akinek sokat sejtető félmosoly játszott arcán - nyilván már hallott furcsa követőjéről.
- Üdvözlet, von Heimsroth lovag! - és talán fel sem fogtam itt, hogy életem egyik legnagyobb megitiszteltetése ért azzal, hogy a király egyenesen engem a nevemen szólított. Értetlenségemnek az oka az apró goblin volt, aki majdnem egyenrangú félként ágaskodott a mester mellett. - Hadd mutassam be Wischtech fősámánt, a Schattenstein goblinok küldöttségének vezetőjét és jelenleg egyetlen tagját. - mutatott rá a király. Ez valóban életem legfurcsább behívása. De miért én?
- Rendkívüli módon örülök, hogy tud időt szakítani, hogy segítsen nekünk. A Nebelwaldon fogunk keresztülmenni, a Schattenschieldhez. Javaslom, készüljön fel. - szólt teljesen értelmesen a kis teremtmény, majd kisétált a teremből. Abból, hogy fejem se mozdítva magam elé meredtem, a király nyilván leszűrte, hogy semmit se értek, így rögtön magyarázni kezdett.
- Igen, jól látta, goblin. Valami történt velük, és most kifejezetten okosak. Mi nem teszünk különbséget a fajok között, mint azt tudja. A goblinok is erős szövetségesek lehetnek, ha az oldalunkra állítjuk őket. És itt az alkalom: baj van a városukban. Segítsen nekik, bizonyosan elboldogul.
- Ráadásul, szerintem kiválóan gyarapíthatnák sorainkat. - tette hozzá Esroniel mester. Ha akratam se tudtam volna nemet mondani, de igazán érdekesnek ígérkezett. Na meg mi a fene lehetne olyan veszélyes Ezek csak goblinok, egy nagyobb kutyát kataklizmikus szörnyetegnek vélhetnek. Meghajoltam.
- Parancsukra. - s miután intettek, hogy eltávozhatok, kiléptem a teremből, s mivel már minden nálam volt, a váróban ülve meditáltam, míg megkaptam az indulási parancsot.

Leonard:
- Remek! - csapja össze mancsait a goblin, mosolyogva. - Menj, szedd össze, ami kell, itt megvárlak! - Itt az ideje felkészülni, esetleg szólni a feletteseidnek.
a.) Ha ez utóbbi mellett döntesz, egészen érdekes események játszódnak le. Amint a tisztjeid fülébe jut az információ, hatalmas zsibongás és ordítozás mellett két egyházszolga jön eléd, és közlik, hogy vezesd őket a goblinhoz.
b.) Ha ez a lépés kimarad, te magad indulsz a goblin keresésére.
Mindkettő vége ugyanaz: a különös teremtményt mintha a föld nyelte volna el, és nem is mutatkozik, míg egyedül nem leszel. Amint egy percnyi magányra teszel szert, hirtelen meghallod a hangját a hátad mögött.
- Nagy zűr van, kölyök! Ezek engem keresnek, mint a kiéhezett farkasok. Holnap napkeltekor eltűnök, ha ott leszel egyedül a városon kívüli öreg malomnál, akkor veled, ha nem, akkor nélküled. Dönts, lovagocska!
Mit kezdesz az információval, hogyan döntesz a goblin felől.

Norven:
Parancsod nem marad teljesítetlen, mindenki kajtatni kezdi a két goblint, és egyről állítólag szóbeszéd járja, hogy többen is látták. Azonban ezt az egyet sem sikerül megtalálnia senkinek, így marad az egy szem megkeseredett és lábujjak nélküli goblin a markodban. Ha tovább vallatod, csak annyit tud két társáról, hogy egyiküknek itt kell lennie valahol a városban, másikuk pedig Hellenburgba ment. Ennél többet nem tud, vagy nem hajlandó mondani. Posztod addig tartson, hogy beletörődsz ebbe a szituációba, és a szitkozódó rabbal együtt kilovagolsz a Fővárosból.

Zramon:
- Az ajánlatom végtelenül egyszerű! - kezdi el magyarázni a goblin. - A nevem Schr'rik, és mestertolvaj vagyok. És mert túl jó voltam a mesterségemben, a fajtársaim, a testvérem hátba támadtak és kitagadtak a városból. Csak azért, mert elcsentem Wischtech egyik szelencéjét, na puff! Ezért úgy döntöttem, hogy bosszút állok, és kicsit kirámolom a kincseskamrát. Hogy miért kellesz te? - vakargatja meg az állát. - Mert kell valaki erős alak, ha komplikáció adódna. És, ha vállalod, felezhetünk a dolgon. Na? Mit szólsz? Nagyon sok dolog van odabenn, biztos van valami varázsketyere is, ami jó a magad fajta mágusfajzatnak is... - mielőtt válaszolnál, két alak ront be kis találkahelyetekre eléggé keménynek tűnő botokkal.
- Megvagy, te kis patkány! Most aztán megjárod! - Itt a választás ideje. Ha belemész az ajánlatba, meg kell védened a goblint, ha nem, csak egyszerűen el kell sétálnod.

Alaric: Parancsod az öreg goblin képében érkezik, aki odaslattyog hozzád, és kérdően néz rád.
- Indulhatunk? - Mivel csak erre vártál, elindultok kifelé Hellenburgból, közben esetleg kérdezgetve a fősámánt (keress meg skypeon a részletekért, ha szeretnél). Utatok a Nebelwald határáig zavartalan, itt viszont egy sötét tünde lép elétek jellegzetes csatapengéjével, és nem épp békés arckifejezéssel.
- Nem hagyhatom, hogy belépjetek az erdőbe.
- Nem akarunk ártani neked, elf! - próbál vele egyezkedni a sámán, de a tünde hajthatatlan. Amennyiben át akartok kellni a nebelwaldon, meg kell őt ölnötök, vagy egyéb módon hatástalanítani. - Hát legyen! - a sámán a földhöz érinti botját, aminek tetejéről egy aprócska jelenés ugrik ki, furcsán amorf testű és ragyogó zöld, majd a válladra telepedik. - Kérlek, lovag. Ez a természetszellem majd segít megvédeni magad a támadásaitól. Tégy, ahogy jónak látod.
(Technkai részletek: a szellem begyógyítja az apróbb sérüléseidet, illetve tompítja a fájdalomérzetedet) Nos, hallottad a fősámánt!

- Hogy érted azt, hogy nem találtátok meg?! - követelem, a kérdő hangsúlyt az utolsó pillanatban csempészve a mondanivalómba. A férfi összerezzen: alighanem alig várja, hogy a haragomat másra zúdítsam, és ő eliszkolhasson. A hozzáállása felbosszant, és - bár egy szóval sem említett ilyesmit - ösztönösen tudom, hogy igazam van: ő pedig, mintha megérezné, hogy egyszerű dühből valami sokkal sötétebb, személyesebb árnyalatra váltott a hangulatom, elkezd amúgy istenigazából félni.
Helyes. Elnyúló csendben várom, amíg összeszedi magát.
- Itt kell lennie, ittvalahol - hadarja, olyan készségesen, hogy a szavai összebotlanak a nyelvén - Többevallották! Nem egy ember látta. De mintha a föld nyelte volna el... még keressük. Nem hagytuk abba...!
Elégedetlen mordulással hagyom annyiban a dolgot, de a szemem sarkából a katonát figyelem: érzi ugyan, hogy megmenekült a haragomtól, mégsem látom, hogy a tartása veszítene görcsös feszességéből. Egy intéssel elengedem, és ő fegyelmezett ritmusú léptekkel távozik; alighanem érzi, hogy hogy a túlzott sietség csak bajba keverné.

A tétlenség ellenére, amely általában nyugtalanít, ma éjjel zavartalanul, mélyen alszom: kora reggek ébredek csak, olyan kipihenten, ahogy ritkán szoktam. Hosszan nyújtózom, a víz a mosdótálban pedig kellemesen langyos - a reggel megmagyarázhatatlan kényelmességét csak a folyosón tudom lerázni magamról, ahogy az indulásra kész lovamat megpillantom az ablakból.
Megvan a kis átokfajzat is, elővezetik durva, nagy szemű vasláncán; a nyakára lakatolt széles acélpánt felett gyilkos pillantást vet rám, de nem sok foganatja van. Félretaszítom a lábammal az útból; oda sem kell néznem, hogy tudjam, elhasal tőle a porban. Lábujjak nélkül az ember egyensúlya semmivé lesz; ez alól a kis korcs sem lehet kivétel. Hagyom, hadd szitkozódjon kedvére - ruganyosan ugrom fel a nyeregbe, meglazítva a fegyverövem csatját és a megszorítva a köpenyemét. Aztán hátraszólok a vállam felett.
- Kíméld a hangodat! Megkeressük ezt a te városodat. Ha akarod látni az ereklyét, szedd össze magad! Ne akard, hogy újragondoljam a sorsodat az úton.
Irányba fordítom a lovam fejét. Az öreg malom mellett vezető úton megyünk, de mire odaérünk, gondolatban messze előreszaladtam már; körül se nézve dübörgünk végig a földúton, a Főváros ásító kapuján át.

// Nos akkor gyorsan újra becsatlakoznék a történetbe //

Igazán fontos a megfelelő áru kiválasztása. Legyen az munkavégzéshez, élelmiszer elkészítéséhez majd eladásához vagy egyszerűen csak éhségünk megszüntetéséhez. Jól meg kell nézni bizony a portékát, mert eléggé próul lehet járni a rossz alapanyaggal. Rosszúllét, hasfájás vagy csak szimplán az undorító íz.
-Most akkor megveszi, vagy sem?- zsörtölődött a gyümölcsárus.
-Hmmm...- gondolkoztam tovább és rá sem hederítettem a mondandójára.
Folytattam az kezembe lévő teremtés édes ízű gyümölcse vizslatását, amit mások úgy is ismernek, hogy alma. Szememet bosszúsan összehúztam, majd egy határozott mozdulattal beleharaptam.Az édes és savanyú ízek harmónikusan keveredtek a számban és ízlelőbimbóim bizony örömtáncot jártak ezek után.
-Megveszem!- vigyorodtam el, majd lecsaptam a boltos kezébe a gyümölcsért szánt összegét.- De ha mégegyszer kukacos almát mersz eladni nekem, békává változtatlak!- s elsétáltam a helyszínről.
-Ehehehhe...Ugye...- nyelt egy nagyot a bácsi.- Ugye csak viccelsz, fiú?...- s csak most fogta fel, mit is mondtam neki.
Egy vigyor kíséretében intettem neki, majd egyik kezemet zsebre téve folytattam az alma majszolását.
~Túl sok időt töltöttem el a városban és az idő kicsúszik a kezeim közül. Már rég a többi Sötét Rúnakő utána kellene mennem és levadászni a Szervezetet, ehelyett mit csinálok? Békésen almát eszek...Rendben van ez így?~ morfondíroztam magamban, mire két katona a királyi testőrségből megjelent az utca szélén és amint megpillantottak, sietősen felém toporogtak. A páncéljuk csak úgy csattogott ahogy elkezdtek rohanni macskaköveken, majd mikor elém érkeztek, kihúzták magukat.
-Kelsier Straff! Őfelsége azonnal hatállyal visszarendeli Önt szolgálatba és sürgősen jelentkezzen a palotában!- majd átadták a hivatalos parancsot a kezembe.
-Chh...Pont a szabadnapomon...- morogtam, majd követtem a két páncélos férfit.
~Sajnálom apa, nagyapó...még várnotok kell egy kicsit...~

×××

Rögtön feltűnt számomra, hogy nem a Mágusok várótermébe visznek, ahol majd tovább visznek a Főmágushoz esetleg valamelyik Rektorhoz, hanem egyenes a király szárny felé vittek. Itt kezdett el kiverni a víz, ugyanis elkezdtem attól tartani, hogy valami nagy hülyeséget követhettem el. Lehet alvajáró volnék és el akartam pusztítani a birodalmat? Csöppet hajmeresztő lenne ha egy holdkóros rombolna le mindent.
Nem sokra rá egy másik kisebb társaság csatlakozott hozzán, ugyanúgy két őr követett egy férfit, akinek ruházata könnyen felismerhető volt: az egyház egy harcosa, egy templomos sétált mellettem. Nem sokszor lehet őket csak úgy civilben látni, vagy ha látsz is egyet, az sosem jelent jót. Ott előbb vagy útóbb mindig vér fog folyni...
A hatalmas király ajtó kinyílik és a királyszíne elé vezetnek minket. Úgy tűnik a király, Rudenz von Hellenburg és lovagja, Esroniel von Himmelreich már rég vártak minket, ám de egy harmadik személy is bent van velük. Első pillantásra fel sem tudtam ismerni, főleg hogy háttal állt nekem és így úgy nézett ki mint egy barna fűvel borított nagy sárgolyó. A lény megfordult és akkor láttam meg az arcát: egy goblin volt. Szememet összehúztam és mire feltettem magamba a kérdést, mit keres itt ez a lény, a király rögtön választ is adott.
-Üdvözlet, uraim!- köszöntött minket a király, mire azonnal térdre ereszkedtem és jobb öklömet a szívemhez emeltem.
-Kelsier Straff mágus, szolgálatra jelentkezik.- mondtam, majd kiegyenesedve és vártam a király mondandóját.
-Hadd mutassam be Wischtech fősámánt, a Schattenstein goblinok küldöttségének vezetőjét és jelenleg egyetlen tagját.- mutatott rá a lényre őfelsége.
-Rendkívüli módon örülök, hogy tudnak időt szakítani, hogy segítsenek nekünk. A Nebelwaldon fogunk keresztülmenni, a Schattenschieldhez. Javaslom, készüljenek fel.- örvendezett a goblin.
Ez után a király elmagyarázzta nekünk, hogy fontos és erős szövetségesek lenne belőlük és hogy mennyire fontos is ez a küldetés.
~Ez mind szép és jó, szövetségest keres a király, hurrá...De miért pont minket küld? Egy ilyen küldetésre nem egy egész hadászati csapatot kellene küldeni?~ mélyültem el a gondolataimban, ám de már késő ezen gondolkodni.
A parancsot átvette a goblin sámán és indulásra sietettet minket. Egy apró morgás hagyta el a számat az ugráltatás miatt, majd egy küldönccel elhozattam a tarisznyámat és a varázsló botomat.

×××

Utunk eléggé unalmasan telt míg megérkeztünk a Köderdőbe, addig is a legjobb elfoglaltságom az volt, hogy a madarakat számolgattam. Mikor az erdő szélére értünk, rögtön elfogott egy kellemetlen érzés. Lehet, hogy ez az erdő sajátos bája, hogy mindenkinek összeszorul a gyomra az ijesztő fáktól vagy a folyton mozgó ködtől, de tényleg nyugtalansággal töltött el az egész hely.
- Szóval, kedves...Goblin fősámán...- kezdtem bele.- Nem tudja véletlenül, miért választottak minket a király erre a feladatra?- kérdezősködtem óvatosan.
Alig hogy feltettem a kérdést, neszre lettem figyelmes és rögtön odakaptam a tekintetemet. Egy sötét tünde bukkant elő a köd fátylából és dühös tekintettel bombázott minket. Az se tette barátságosabbá, hogy a fajukra jelegzetes íves kardot szorítja a kezében.
-Nem hagyhatom, hogy belépjetek az erdőbe.- mondta határozott hangon.
-Nem akarunk ártani neked, elf!- emelte fel kezét ártalmatlanul a goblin.
A sötét tünde válasza pedig egy harci póz lett, ami jelezte nekünk, hogy komolyan gondolta az előbbit. Amíg a fősámán megidézett egy segítő szellemet, addig jó magam levettem a nagyapámtól szerzett utazó kabátot és a füves talajra leraktam, rögtön a tarisznyám mellé.
-Úgy tűnik, nincsen jó kedvében.- kezdtem körkörös mozgással bemelegíteni a karomat.- Hé, templomos...Próbáld elterelni a figyelmét. Ha viszont támadok, saját érdekedben hátrálj egyet.- suttogtam oda neki, remélve hogy a bajtársam együttműködő kedvében van.
(Mivel az elfek eleve fürgék tudnak lenni, így frontálisan támadni rá értelmetlen lenne, könnyedén ki tudja kerülni a csapásokat. Viszont ha a templomos pajtimnak sikerülne védekezésre kényszeríteni az ellenséget, esetleg elugorjon egy csapás elől, megpróbálnék gyorsan a közelébe kerülni és a Crepitus // Robbantás varázslattal a bal tenyeremből egy mágikus robbanást előidézni. Emiatt is kértem a társamat a hátrálásra, nehogy őt is elkapja esetleg a robbanás sugara...
Természetesen nem akarom letépni az elf fél testét, csak robbanás lőkéshullámjának elég erősnek kéne lennie, hogy egy fához vagy szilárd tárgyhoz üsse. Aztán reménykednék, hogy egy ideig nem kel fel...)

Egy szekeret legalább adhattak volna, de tényleg. Nem azt mondom, hogy nem szoktam hozzá a hosszú utakhoz, ráadásul ez nem is olyan vészes, de valahogy egy kisujjnyi kedvem sem volt sétálni. Szemügyre vettem a társam, akit a küldetésemmel együtt kaptam meg: magas mint én, és ránézésre mágus. Komikus látványt kelthettünk két óriásként az apró sámán mellett ballagva. Kíváncsi voltam, hogy mire képesek ezek a goblinok, de nem fárasztottam magam, vagy őt kérdésekkel. Tüskebokor az volt viszont, egy belém is karmolt rendesen.
Így igazából nem is volt sok idő, mire elértük Nebelwald sötétlő határait. Fenyőillat áradt bentről, meg valami nyirkos, mocsaras, de egyáltalán nem büdös illat. A kavargó ködben, ami a fák között polipcsápok módjára tekergett, mozgást vettem észre. Ráfogtam kardom markolatára, de egyelőre nem szóltam, lehet csak a képzeletem.
- Szóval, kedves...Goblin fősámán... Nem tudja véletlenül, miért választottak minket a király erre a feladatra? - kezdte társam a kérdezősködést, bár a "képzeletbeli" mozgás egyelőre jobban lekötött. Megint láttam, mintha valami óvatosan suhana a fák között. Alig észrevehetően a vállamra vettem a kardom, és bemelegítettem az Égi Fény Pallos-t. Az öreg (tényleg, mennyi ideig él egy goblin?) még ki se nyitotta a száját, mire egy gyanús alak, minden jelből ítélve sötét tünde, lépett elő a fák közül. Holdőr, ráadásul.
-Nem hagyhatom, hogy belépjetek az erdőbe. - a xenofóbiájuk a mai napig lenyűgözött.
-Nem akarunk ártani neked, elf! - A goblin fősámán legalább feltétlenül békés szándékról árulkodott. Jó volt látni, hogy bárki is tette őket okossá, kiváló munkát végzett.
A hegyestülű persze nem igazán zavartatta magát, ahogy láttam még egy fokkal szorosabban is markolta a csatapengéjét. Eközben a sámán se tétlenkedett. Egy apró, zöld jelenést idézett meg, ami a vállamra telepedett. Összehúzott szemmel vizsgáltam - ez még egészen új nekem.
- Kérlek, lovag. Ez a természetszellem majd segít megvédeni magad a támadásaitól. Tégy, ahogy jónak látod. - hogy pontosan mit tud? Erre hamar rájöttem, ugyanis a tüskebokor által okozott seb egy pillanat alatt begyógyult a karomon.  Nem tapasztaltam még ilyen mágiát, nem is tűnt isteninek, de határozottan nem volt gonosz.
-Úgy tűnik, nincsen jó kedvében... Hé, templomos... Próbáld elterelni a figyelmét. Ha viszont támadok, saját érdekedben hátrálj egyet! - társam szólt, és tudtam, mire gondol. Lassabbak voltunk, mindketten. Olyan teremtmény nincs viszont, aki a levegőben is gyors lenne, szárnyak nélkül.
Bólintottam, majd mindkét kezemmel megragadtam fegyverem, és a tündének rontottam. Általában kerülném a csapásokat, de ezzel a kis teremtménnyel az oldalamon nyugodtan beengedtem azt a vágást, ami a felkarom érte, hogy közel kerüljek a tündéhez. Maszko csőre már majdnem az arcát érte, amikor markolatgombommal vágtam gyomron a tündét. Az másfél lépésnyit hátra esett, én pedig kilendítettem kardom, és felerősítettem kardom Isten fényével. Direkt úgy csináltam ezt, hogy a tünde lássa: csak úgy tud menekülni, ha ugrik, egyenesen felfelé. Vízszintesen vágtam a hatalmas, ragyogó pengével, majd mikor az ellenfél a levegőben volt, lendületesen hátraléptem, épp olyannyira, hogy ne essek el. Lehet már látta társam a lehetőséget, úgyhogy itt volt az ideje tenni, amit tenni akart, bármi is legyen az.
- Most! - Kiáltottam, és védekezőre emeltem fegyverem. Robbanás villant a tünde előtt, rúnamágusoktól már láttam hasonlót. A szerencsétlen egy fának vágódott, majd arccal előre az avarba esett, társam pedig füstölgő bal karját szorongatta.
Néha nem is haszontalan mágusokkal egy csapatban lenni!

Leonard: Ahogy odaérsz a malomhoz, a goblin az egyik kövön ülve majszol valami számodra ismeretlen eredetű dolgot, amit egyszerűen elhajít, ahogy meglát.
- Remek! - vigyorodik el a közelettedre. - Kicsit bonyolódik a helyzet. Az egyik fenemód akadékos templomi majomnak sikerült elfogni Nrlheek-et és bizonyára ezért keresnek ennyire. Mi több, az előbb lovagolt el mellettem a féreg. Szóval, ha ugyanoda tart, mint mi, nagyon sunnyogósnak kell lennünk. No de, indulás! - egy percre eltűnik az öreg malom gyomrában, majd két kantáron vezetett lovat hoz elő. - Mi van, gyalogolni akarsz? - néz rád kérdően, majd meglepő agilitásról tanúságot téve felugrik a nyeregbe és előre indul. - Egyébként a nevem Gresh! Neked, lovagocska? - kérdezi menet közben. Itt lehetőséged van beszélni vele, ha bármilyen kérdésed akadna, PÜ-ben engem lehet zargatni. Késő délutánra eléritek a Nebelwald határát, és vezetőd szerint ennek mentén lenne legbiztonságosabb haladni. Ahogy megtesztek egy pár kilométert a rejtélyes erdő fái mellett, egy nyílvessző röppen ki a fák közül és csapódik be a goblin lovának lábai elé. Ahogy keresni kezditek az íjászt, egy sötét tünde nő lép elő az árnyékokból, eldobva az íjat és két éjgyilkot húzva elő.
- Hová, hová, fiúkák? Ha nem hazafelé, attól tartok morcos leszek. De, ha jobban belegondolok, maradhattok is játszani. - mosolyodik el hidegen, megsuhogtatva fegyvereit a levegőben. Kezdj vele valamit!
/Technikai infó: ellenfeled egy sötét tünde bérgyilkos, és kettes szinten mozog. Goblin társad két tőrt használ és meglepően gyors, valamint hatalmasokat tud ugrani. Jó harcot!)

Norven: Haladsz a választott útvonaladon jó tempóban, út közben csak a goblin néha-néha odavetett útirány javaslatai zavarnak meg. késő délután azonban valami felettébb gyors és kivehetetlen dolog repül át a lovad fara felett, röptében magával rántva foglyodat is. Ahogy leérkeznek, a rejtélyes támadóban egy másik, fekete rongyokba öltözött, csuklyás goblint ismersz fel.
- Nocsak, Nrlheek! A nagyérdemű Wischtech tanonca. Hogy lekaptak a tíz körmödről!
- Schr'rik! Te utolsó, talpalávaló féreg! Hogy merészelsz te engem... - mielőtt befejezhette volna a mondatot, a másik goblin nagy lendülettel a hátára kanyarítja fajtársát és meglepő sebességgel kezdd el loholni vele az erdő belseje felé. Ha igénybe akarod még venni a goblin szolgáltatásait, érdemes utánuk menni és elkapni a grabancát, mielőtt eltűnik a Nebelwaldban.
/Technikai információ: A Schr'rik nevű goblin egy hosszú, keskeny pengéjű tőrt használ fegyverként, és némi felkészülés után képes nagy sebességgel előre rugaszkodni, akár egy élő lövedék. Azonban nem túl bátor, így néhány sikeres találat után megadja magát és kereket old./

Alaric, Kelsier: A tünde testét nem találjátok meg, de újabb támadás nem is ér titeket, míg ki nem értek a Nebelwald területéről. Út közben a sámán elmagyarázza, hogy törzsük egy alkimista mesterkedése miatt olyan, amilyen, aki egy embereken használható, intelligencia növelő szérumot akart tesztelni. A kísérlet szemmel láthatóan sikeres volt, de a goblinoknak nem tetszett, hogy kénye-kedve szerint próbálgat rajtuk egy mágus. Így egy alkalommal, mikor újabb adag varázsszert csempészett az élelmükbe, kifigyelték, majd utána mentek és agyonverték. Noha egy pár goblin áldozatul esett a varázsló igéinek, de ez volt az a tett, mely megalapozta a törzs önállóságát. - Ami a veszedelmet illeti... - térne rá a következő témára a fősámán, ám hirtelen kibukkantok a fák közül és észreveszitek a szedett-vetett sátortáborhoz hasonló falut. - Azt mindjárt meglátják maguk is. - Ahogy közelebb értek, egy hevenyészett páncélban parolázó goblin rohan elétek, majd megdörzsöli az orrát.
- Wischtech fősámán! Kénytelenek voltunk kivonni az egész város idáig, a tűzszellemek már egész Kernheimet elfoglalták. - az öreg goblin gondolkodik egy kicsit, majd felsóhajt.
- Akkor megkezdjük az ellentámadást. Nem várhatunk Nrlheek-re és Gresh-re örökké. Holnap hajnalban megindulunk, addig készüljön fel mindenki, aki jönni akar.
Ti szabadidőt kaptok a nap hátralévő részére, szétnézhettek a faluban, beszélgethettek a goblinokkal, bármi, ami eszetekbe jut. Ha esetleg van kérdésetek, PÜ vagy skype útján várom őket. Jó játékot!

A küldetést lezárom, minden fentebb posztoló játékos 100 TP és 200 váltó részjutalmat kap az elvégzett munkáért.

Köszöntem!