Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Küldetés: A hátratolt helyőrség (V.I.SZ. 821 Ősz)

Kedd Aug. 06, 2019 4:06 pm by Lothar von Nebelturm

Két alak beszélgetett a rogyadozó pult mellett a kocsmában. A kocsmában éppen a szokásos …

Comments: 10

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 104

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 53


You are not connected. Please login or register

[Útvesztő] Draugr Kastélya (I.)

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Útvesztő] Draugr Kastélya (I.) Empty [Útvesztő] Draugr Kastélya (I.) on Vas. Okt. 09, 2016 11:36 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
Ashor, Gerard, Cyne és Leon köre, itt, most élőben csak a Quest for Azraelen!

Felhasználó profiljának megtekintése

2[Útvesztő] Draugr Kastélya (I.) Empty Re: [Útvesztő] Draugr Kastélya (I.) on Szer. Okt. 26, 2016 2:12 am

0. kör - Bonyodalmak

Hellenburg sötét utcáin vágtam keresztül, miközben folyamatosan a hátam mögé pillantgattam, várva azt, hogy mikor fedik fel magukat üldözőim. Nagy kortyokban kapkodtam a külső negyedekre oly' jellemző enyhén rothadásszagú levegőt, miközben éreztem, hogy arcomon pár izzadtságcsepp gördül végig. Élesen jobbra fordulva egy sarkon beleütköztem a szekérnek, amelyet közvetlenül a fal mellé támasztottak. Hangosat csattantam a masszív szerkezetnek, amelyről pár kosár borult le. A rothadás szélén álló gyümölcsök placcsantak a földön, a szekér alatt egy csöves hőbörgött félálomban, szidva a figyelmetlen utazókat, s fészkelődni kezdett, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy kimászik ideiglenes lakhelye alól, hogy ellássa az úrificsúrok dolgát, akik megzavarták az álmát. Nem várva meg, míg az létezés egy aljasabb formáját választó figura végrehajtja a tervét, hanem ismét rohanni kezdtem. Lábammal pár paradicsomot nyomtam még szét, s azoknak a maradványaitól a cipőm is eléggé csúszóssá vállt. Ismét egy kereszteződéshez értem, s választanom kellett, hogy merre tovább? Ha balra fordulok, azzal lényegében csak azt érem el, hogy az előző utcához képest merőlegesen haladva megyek tovább, vissza abba az irányba, ahonnét jöttem, és amellyel párhuzamos utcában az üldözőim rohangálnak. Ha egy csepp eszük van, akkor nem maradnak együtt, hanem szétválnak, hogy minél nagyobb területet fedjenek le, tehát nagy valószínűséggel abba az utcába is jut egy-két ember, amelyiknek a sarkán most ott álltam. Így aztán a jobb oldalt választottam, s lihegve futottam tovább. Már láttam az utca végét, mely kétszáz méter múlva már egy viszonylag forgalmas piactérre nyílt. Összeszedve maradék erőmet, gyorsítottam, majd káromkodtam, ahogy a bakancsom megcsúszott egy aljas módon a földön heverésző rohadt gyümölcskupacon. A falnak támaszkodva akadályoztam meg a zuhanást, közben felhorzsolva a tenyeremet. Éreztem, hogy pár vércsepp gördül lefelé a kezemen, ezzel most nem törődtem.
 Alig voltam pár méterre a kijárattól, amikor az utca végén megjelent egy testes alak. Az üldözőim egyike. Kifejezetten utcai zsivány alkata volt. Testes, baromi nagy kezekkel, és egy akkora bunkósbotot tartott a kezében hetykén, amit én két kézzel se bírtam volna el. Fogai sárgák voltak és hiányosak, arcán bárgyú mosoly terült szét. Ekkor hallottam meg, hogy a maradék három zsivány is mindjárt utol ér. Nyomomra akadtak. Felmértem a helyzetet, majd úgy döntöttem, hogy nem lassítok le. Az útonálló két kézre fogta a fegyverét, azzal a céllal, hogy egy erőteljes csapással fog engem leteríteni. Az utca viszont keskeny volt, így nem tudott teljes mértékben a kezében tartott botra támaszkodni, ha harcról lett volna szó. De ez nem harc lesz....hanem kivégzés. Három lépésre voltam ellenfelemtől, amikor az egy vízszintes suhintással próbálkozott. Nem vártam meg, míg befejezi a mozdulatsort, hanem kihasználva az utca koszát, és azt, hogy a kétséges eredetű nedvek és itt-ott akadó elszórva heverő halmok miatt az egész terület csúszós volt, így kecses egyszerűséggel átcsúsztam a mogorva őr csapása alatt, s menet közben bal kezembe dobva az éjgyilokot a térde felé suhintottam. A vékony penge a térdhajlatot találta el, becsusszant a csontok között, elnyesve az ott található inakat. A fegyver azonban nem szabadult ki a lábából, én meg nem akartam elengedni, így csúszásomat megakasztotta a makacs fegyver. A kezem elzsibbadt, s majdnem elengedtem az éjgyilok nyelét. A bandita hangosan szitkozódva kapott a térdéhez. Felpattanva, a mozdulatom energiáját felhasználva a falnak passzíroztam a nálam kétszer nagyobb alakot, majd kirántottam a fegyveremet a térdéből. A három másik üldöző ekkor ért be minket. A még mindig kába társukat feléjük löktem, akinek a térde nem bírta el a terhet és összerogyott.
 Három közül az egyik alak nem volt elég gyors, ő úgy ahogy volt, belerohant a sérültbe, hangos csattanással érve földet a lábam előtt. Nem szórakoztam a fegyveremmel, csizmám sarkával a tarkóját céloztam be. Hangos reccsenéssel engedett az erőbehatásnak az említett tájék. Hörgés, és a hang, ahogy a hányadék a kövezetnek placcsan. A másik kettő megpróbált kitörni a sikátorból, azonban nem hagytam őket. A mögöttem lévő piacon ekkor már nem volt senki. Este volt, mindenki hazatért, csak pár ház ablakában pislákolt némi fény. Azonban a fegyveres összetűzés hangjára biztos, hogy fel fog figyelni pár, a közelben járőröző őr, így gyorsnak kellett lennem. A jobb oldali fickó vette át a kezdeményezést. Kezét hosszan előrenyújtva támadt a kardjával. A keze teljes hosszában kinyúlt, a penge a hasamat kereste. Jobb lábamat hátra lendítve, bal lábamat forgáspontnak használva fél oldalasan kitértem a csapás elől, s a kinyújtott kezet használva támasztéknak folytattam a forgást, míg háttal nem kerültem a támadónak. Könyökömmel hátra csapva az orrát találtam el, majd a faltól elrugaszkodtam, másik társa felé lökve a testet. A bal oldali támadó nem tudott hozzám férni, hisz a jobb oldali társa teste teljesen kitakart engem, így a felé zuhanó test meglepetésként érte. A két test összekoccant, de nem estek el. A pillanatnyi zavart kihasználva megfordultam, s egy villámgyors szúrás után az éjgyilok pengéje már az első támadó szemgödrébe süppedt. Kissé lefelé nyomtam a fegyver markolatát, mire a penge srégen felfelé folytatta útját, behatolva a támadó agyába. Nem vártam meg, míg kezem teljesen a már halott áldozat fejéhez ér, kirántottam a fegyvert. Az utolsó, megmaradt támadó riadt tekintettel nézett rám. A vértől maszatos penge megvillant, s a megmaradt őr arcán ejtett egy hosszanti vágást. A szemétől megfosztott útonálló ekkor rogyott még csak össze, tiszta rálátást biztosítva megmaradt támadómra. Túl sok helyem nem volt, de arra igen, hogy lábammal kigáncsoljam a túlélő lábát. Az hangos csattanással terült el a földön. Erőtlen kezéből kirúgva rozsdás kardját, fölé tornyosultam.
- Ki küldött téged? - förmedtem rá.
Az alak csak a fejét csóválta, megmakacsolva magát. Csizmám orrával az oldalába rúgtam, valahol a vese környékén. Hangos ordítás. A távolban kiáltozás hangját hallottam. Az őrök. Gyors leszúrtam a szerencsétlen áldozatot, majd átkutattam a mellénye zsebeit. Egy levelet találtam benne. Azt magamhoz vettem, majd rohantam vissza arra, amerről jöttem. Kétszáz méter után jobbra fordulva visszaértem abba az utcába, ahol a szekérrel találkoztam. Mindenféle habozás nélkül a szekér alá vetettem magamat. Ott volt a csöves, aki erre ismét csak felébredt és láttam rajta, hogy mindjárt ordibálni kezd. Akart. A torkát elvágtam. Jelentéktelen áldozat, majd beljebb fészkeltem magam, az undorító bűz ellenére is, amit az utcai ember árasztott magából. Hallottam, ahogy a környező utcákon vasalt csizmás alakok rohannak el, a gyilkost keresve. Sötéthez alkalmazkodott szememmel észrevettem, hogy az utolsó áldozatom torkából ömleni kezd a vér. Leküzdve az undoromat, a kezemet a vágott sebbe mélyesztettem, próbálva elállítani a vérzést, míg szabad kezemmel a már kifolyt vért próbáltam feltakarítani. Még két órát kellett itt eltöltene, mire úgy éreztem, hogy biztonságosan előmerészkedhetek. Addigra a ruhám és a bőröm, nem is beszélve a hajamról, teljesen magába itta az utca, a csöves és a halál bűzét. Miután kicsusszantam a szekér alól, óvatosan körbenéztem a sarkon. Nem láttam senkit. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel. Ezután utamat a kibérelt szobám felé vettem, ami jelenlegi tartózkodási helyemtől három háztömbnyire helyezkedett el. A szegény negyed egy lepukkant kis viskója volt, ahol egy szegény házaspár éldegélt, s nem kellett sokat győzködnöm őket ahhoz, hogy tíz váltóért elfoglalhassam az üresen hagyott szobát, ami a régóta halott fiúké volt. Az ablakot még távozásom előtt nyitva hagytam, így azon másztam be. A szobában már várt rám egy lavór, amiben jéghideg víz volt, de nem törődtem vele. Húsz perc csutakolás után úgy-ahogy letöröltem magamról a vért, vizeletet, rothadt gyümölcsöket és fekáliát, amit az utcán szedtem össze.
 Egyszerű öltözékemtől megszabadultam, undorodva csomagolva egy kupacba, s áthajítottam a szomszéd gondozatlan kertjébe. Az ágy alól előhúztam a táskámat, s felvettem a már megszokott fekete bérgyilkosi ruházatomat, ami fölé egy szintúgy fekete köpenyt rejtettem. Tenyeremet az egyszerű ágyikóba törölve szabadultam meg a kosz utolsó maradványaitól is, majd kezemre húztam az ujjatlan bőrkesztyűt, tokjába csúsztattam az éjgyilokomat, és ahol jöttem, ott is távoztam, mellényem egyik zsebében a levéllel. Komótosan haladtam az utcákon, míg végre-valahára beértem a belső negyedekbe. Itt az utcákon már kevesebb kosz volt, és a szag se volt olyan undorító. Egy szökőkút szélére leülve hagytam, hogy a víz hideg permetet szórjon rám. Napkeltéig még két óra, addig jó vagyok. Előhúztam a tekercset, amin csak pár szó volt:
Mocsár-vidék, Draugr kastélya. A testeket hozzátok ide. Fizetés szállításnál
Nem tudtam eldönteni, hogy ez még is, mi akart lenni, de nem nagyon törődtem vele. Valaki ott volt, azon a hülye nevű helyen, aki a környező falvak és városok verőlegényeit használta arra, hogy testeket cipeltessen oda. És még is, kinek kellenek a holttestek? Nem volt nehéz kitalálni. Egy nekromanta ügyködött ott. Vagy több. Minél több, annál jobb. Arcom ördögi vigyorra húzódott. Azt hiszem, ideje látogatás tenni azon a helyen...

...Két napot a könyvtárban töltöttem, mire sikerült megtalálnom valamelyik könyvben azt, hogy hol is van ez a bizonyos kastély. Szerencsétlenségemre nem csak a helyszínt találtam meg, hanem azt a sok legendát és mesét, ami ahhoz az átkozott helyhez kötődött. Így, az úton haladva elbizonytalanodtam abban, hogy jól döntöttem-e, amikor elhatároztam, hogy kinyírom azt a necit, aki ott tanyázik, de aztán megnyugtattam magam, hogy mindezzel nem lesz semmi baj. Csak egy nekromanta, végül is, milyen erős lehet? Valószínűleg rohadt erős. De arra nem számít, hogy valaki belopózik hozzá és megpróbálja kinyírni. Legalábbis remélem. Meg azt is remélem, hogy túl sok lényt még nem tudott feltámasztani. Mondjuk ha ilyen balfaszokra bízza a melót, mint a Hellenburg-i négyes, akkor sok jót nem nézek ki belőle. Amatőr egy hülye. Tekintetemmel a távolt figyeltem. Hátra nézve még a távolban kilehetett venni Hellenburg magasabb tornyainak halvány sziluettjét. Előttem az út hevert, ami a Mocsárvidékre fog vezetni. Megigazítottam a táskám szíjait, hogy egyenletesebben oszoljon el a teher, majd ismét útnak indultam rövid megtorpanásom után. Draugr kastélya. Jól hangzik, nem?


1. kör - A fantasztikus négyes

-Rohadt, mocskos mocsár! Hogy de utálom én ezt!
 Zsörtölődtem hangosan, miközben a mocsáron vágtam keresztül. Majdnem két hete hagytam magam mögött Hellenburg-ot. Nem siettem el a dolgot, menet közben próbáltam minél többet pihenni, hogy teljes erőmmel érkezzem meg a kastélyhoz. Másfél héttel az útnak indulásom után értem el a mocsaras vidék szélét, s a hogy sejteni lehetett, az azóta eltelt 4 nap során az út és ezzel együtt az élmény is egyre borzalmasabb lett. A fák vadon nőttek, egymáshoz közel, olyan szinten, hogy közöttük alig lehetett közlekedni, így gyakran kényszerültem a közöttük burjánzó lápba, ahol nem csak a sűrű trutyi, de a posványos víz alatt vadul burjánzó gazok is nehezítették a haladásomat. A csizmámra már annyi réteg sár és iszap ragadt, hogy alig bírtam megemelni a lábaimat, s minden egyes lépés kínszenvedés volt. Ha itt ütöttek volna rajtam, akkor semmi esélyem nem lett volna a menekülésre, ott kellett volna felvennem a harcot, ahol álltam. Amennyiben egy, vagy akár több íjász is lett volna a rajtaütő csapatban, a sorsom itt pecsételődött volna meg. Azonban a szúnyogoktól és az alkalomszerűen felbukkanó egyéb vérszívó dögöktől eltekintve nyugis volt. Aludni sokat nem tudtam, mert nem találtam megfelelő nagyságú, viszonylagosan száraz területet, ahova legalább a pokrócomat le tudtam volna deríteni s a szúnyogok egész nap ostromoltak engem. A második napra a szabadon hagyott bőrfelületek vörös hólyag-gyűjteménnyé váltak. Szerencsére a dögök nem tudtam átharapni az erősített bőrcuccokon, amiket viseltem. A lábamat teljes hosszában bőrnadrág fedte. Volt rajtam egy ing, ami mostanra már teljesen átázott az izzadtságtól. Felette egy könnyű bőrvértezet feszült, amely csak a mellkasomat takarta, amúgy ujjatlan volt, így a felkaromat csak a vékony ing takarta, amelyet viszont hamar megtaláltak a besték. Alkarjaimat egy-egy alkarvédő védte, amelyek viszont bőrből készültek, így ez védve volt. A kesztyűmön viszont szintúgy csak egy eléggé vékonyka bőrkesztyű volt, az is ujjatlan. Nyakam köré egy vastag sálat tekertem, de a fejem szabadon hagytam, nem akartam, hogy a látásomat bármi is eltakarja, így a csuklyás köpenyem a táskában hevert. A negyedik nap végére a hajam csatakos volt, s mivel nem egyszer el is estem az aljasul megbúvó gyökerekben, így az egész testem sáros volt, a hajamat is beleértve. Káromkodva csaptam le egy idegesítő dögöt, ami az orrom végén ficegett, majd mentem tovább.
 Minden egyes lépésnél cuppanó hangot hallottam, ahogy a csizmámat újból kiszabadítottam a lápból. A nap vége felé - itt már amúgy se számított a napszakok váltakozása, folytonos félhomály volt szinte - végre egy útszerűségre leltem, amely nagyjából abba az irányba haladt, amerre a célpontom lehetett. Jobb lehetőségem nem lévén kimásztam a mocsárból, hogy a nagyjából szilárd úton folytassam tovább kényszeredett utazásomat. Mivel ott már volt bőven száraz terület, rögtön le is cuccoltam. A táska aljából tűzgyújtó alkalmatosságaimat vettem elő - egy egyszerű kovakövet és egy acélt, illetve a gondosan bőrbe burkolt száraz taplót, amit még a mocsár vidék szélén szedtem össze viszonylag nagy mennyiségben. A fák alacsonyan található ágairól gallyakat törtem le, és tíz perc szórakozás után már vígan pattogott a tűz. Pár nedvesebb faágat is ráraktam, hogy legyen füstje, pillanatnyilag elűzve a szúnyogokat, majd a csizmám szárába dugott egyszerű tőrrel elkezdtem levakarni a tetemes mennyiségű sarat, ami ráragadt. Fél órát elszórakoztam a lábbelijeim tisztításával, de nem akartam, hogy tönkre tegyék a bőrt és hogy a mozgásban bármi is akadályozzon. Utána egy száraz ronggyal a bőr ruházatnak estem neki. A testem szinte minden porcikája viszketett a csípésektől, de ez ellen nem tudtam mit tenni, így nem foglalkoztam vele, csak néha szitkozódtam. Miután ezzel végeztem, eltakarítottam a tőrt, és a felszereléseim között található fegyverolajjal lekentem az éjgyilok minden egyes részét, majd kitakarítottam a tokját is és ismét felszíjaztam azt a helyére. A tisztálkodási rituálé végeztével elfogyasztottam nem túl vidám vacsorámat, majd jól megpakoltam még a tüzet, nem érdekelve már, hogy ki fog felfigyelni rá, és leheveredtem aludni. Nyugtalan álomba merültem.

 Amikor felébredtem, a tűz már épp hogy csak füstölgött, de szúnyogok nem nagyon akarództak a közelembe jönni. Zsörtölődve szedtem össze a felszerelésemet, a már könnyűvé vált táskámat a hátamra vetve, friss erővel vágtam az útnak. Az alattomos köd ekkor ereszkedett le, de úgy, hogy alig láttam az orrom hegyét. Egy botot használva ütögettem az előttem lévő talajt, s amint sárba süppedt az egyszerű eszköz, korrigáltam az utamon, így viszonylag sikerült száraz terepen maradnom. A köd viszont idegesített. Fél órával az indulásom után mint ha hallottam volna valakit. Nem lehettem biztos semmiben, viszont a köd elkezdett feloszlani, és akkor három alakot pillantottam meg magam előtt. Az egyik kezében bot volt, a másik hátára kard szíjazva, a harmadik alakot nem tudtam kivenni, csak a sziluettjét. Hogy együtt jöttek-e, vagy sem, azt se tudtam eldönteni...lehettek akár a nekromanta ügynökei is, akik a testeket szállították le. A köd teljesen feloszlott és megláttam a kastélyt, illetve annak a kapuja előtt ácsorgó hat csontvázat is..
- Hogy a kurva anyátokat, azt!
Hördültem fel. Felmértem a távolságokat. A dögök voltak vagy húsz méterre tőlünk. A másik három alakra ügyet se vetve gyorsan a fák felé rohantam. Nem akartam a közelükben tartózkodni, nem tudtam, hogy kik vagy mik akarnak ezek lenni, és tudtam, hogy hat csontváz, illetve hármójuk ellen semmi esélyem se lenne. Miközben a fák felé rohanva - minő bátor férfiúi ember vagyok! - meghallottam, hogy ők is nekikészülődnek. Gyorsan hátrapillantva egy pillanatra láttam, ahogy ők is a csontikat fürkészik nem túl boldog tekintettel. A kardos alak előrántotta a fegyverét és védekező állásba helyezkedett. Tehát nem a nekromanta ügynökei. Némileg megnyugodtam, majd beértem a fák közé. Nem akartam szemtől-szembe harcolni a csontvázak ellen. Hellenburg-ban is csak szerencsém volt, hogy az a négy bandita nem boncolt fel rögtön. Itt ismét kezdődött a lápos terület, így lassult a mozgásom. Nem néztem se jobbra, se balra, csak egyenesen előre, így nem is láttam, hogy a többiek mit csinálnak, csak egy-két elmosódott hang sodródott felém. Siettem, ahogy tudtam, remélve, hogy a trió elcsalja a dögöket a kastély bejáratától és lefoglalják a figyelmüket, így a csontvázak mögött kibukkanva tudok tevékenykedni. Bár azért felmerült bennem az a gyanú, hogy a hármas közül valamelyik talán rám fog támadni, már ha van távolsági fegyverük, vagy valamelyik támadásuk véletlen el fog találni engem. De a csontvázakat ki akartam nyírni minél előbb, hogy felmérhessem, ki ez a másik három alak és hogy miképp is tudnék bejutni a kastélyba.
 Oldalra pillantottam. A csontvázak már megtettek úgy nagyjából tíz méternyi utat a csoport felé. Ekkor döntöttem úgy, hogy ideje elhagyni a fák rejtekét, és akcióba lendülni. A csontvázak mögött három méterre robbantam ki a feltámasztott szolgák mögött, tekintetemmel gyors felmérve a terepet. Meglepetésemre a csoporthoz csatlakozott egy csontvázíjász is - már mint a hármashoz - így valószínűsíthető, hogy van egy nekromanta velük! A rohadt kurva égbe, ez az, akinek a testet szállítják le! Az őrei ellenük fordultak volna? Faszom, faszom, faszom! Bassza meg, ezt elkúrtam, még hozzá nagyon! A megidézett csontvázíjász hatástalanul lövöldözött a megmaradt csontvázakra, a kardos alak még mindig védekezést. A csontvázak ekkor már a kardjukkal védekezett és pont ekkor láttam meg, ahogy valami jégből készült izé rájuk omlik, míg az egyik csontváz valami béklyóval küszködik. Mi a bánatos franc? Kik ezek az alakok? Egy varázsló, egy katona és egy büdös neci? Nem volt időm ezzel foglalatoskodni. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje a távozás hímes mezejére lépni. Megfordultam. A fáktól ekkor már vagy tíz méterre voltam, a csontvázak mögött. Ezeknek én ugyan nem segítek!
 Aztán, mielőtt még leléphettem volna, egy zombi jelenik meg mellettem. BASZKI! Riadtan néztem jobbra-balra, hogy még ki fog előmászni a föld alól. A zombi megjelenésének volt egy másik hátrányos eredménye - konkrétan az, hogy a három csontváz közül kettő rám vetette magát, míg a zozó hatástalanul csapkodott.
- Bassza meg, bassza meg, bassza meg - rebegtem magam elé imát.
Hold Anya, segíts meg! Vagy Apa. Vagy Hold Kisöcsike. Tök mindegy, valaki! A fák felé kezdek húzódni, remélve, hogy el tudok majd menekülni a fák rejtekében, kezemben az éjgyilokomat tartva védekező helyzetben. Az első csontváz beér engem. Nem gondolkozok, egy villámgyors vágással csapok felé. Éreztem, ahogy a kezem is belerezeg a találatba. A rám támadó dög pajzzsal védte ki a vágásomat, de egyben ezzel a támadással sikerrel kicsavartam kezéből a pajzsát. Farkam bele, ez így nagyon nem lesz jó! Miközben védekeztem, látom, hogy a kardos alak egy kirohanást idéz valamelyik megmaradt csontváz felé, leterítve azt. Ez az, nyírjátok csak ki a dögöket, még ha Ti is idéztétek ide őket! Vagy akármi! Bassza meg, nyírjátok ki mindet! Aztán valami elsuhan mellettem, megölve azt a csontvázat, ami ekkor még sértetlen volt. Nem tudtam, hogy ez még is, mi a rákom volt, de nem törődtem vele. Arcomon kegyetlen vigyorral vizslattam a megmaradt, pajzs nélküli csontvázat.
- Ideje a Teremtőddel találkozni, Te ostoba rohadt, mocskos, undorító csontvázdög!
A csontváz kardját lendítette. Gyors fejszámolás. Nincs időm kifordulni a csapás elől. Felülről indított, egykezes csapás. Nem túl erős, de ha eltalál, nekem végem, főleg, mivel ahogy látom, a pengéjén méreg csillog. Az idő belassul, minden elmosódik. A környezet megszűnik számomra, és csak a csontvázra figyelek. Rideg nyugalommal mérem végig a kard útját, majd az utolsó pillanatban az útjába rántom az éjgyilokomat. A kard lecsúszik a fegyverem pengéjét, kicsit oldalasan, minek hatására a mérgezett penge épp hogy csak pár centivel suhan el a kezem mellett, majd sikerrel megakasztottam. A két penge összeakaszkodott és nekem eszem ágában sem volt megengedni a dögnek, hogy visszahúzza  a fegyverét és újabb támadást intézzen ellenem. Úgy ahogy volt, egy nem túl elegáns mozdulattal a térdébe rúgtam. Hogy rohadjon el az összes homoszexuális nekromanta, meg a dögjeik! Azt se tudom, hogy ezek mire képesek és hogy miképp lehet védekezni ellenük! Mi a francot csinálhattam volna! Aztán a dög lába megbicsaklik, és rám esik, aminek hatására én meg hátravágódok. Amikor leérkeztem, keményen puffanva a földön, az összes levegő távozott a tüdőmből, s ezzel egy időben égető fájdalmat éreztem a lábamban! Reméltem - nagyon reméltem - hogy nem a csontváz fegyverének pengéje talált el, mert akkor nekem végem. Nincs nálam semmiféle ellenméreg, és ha lenne is, akkor se tudom, hogy ezen a fegyverem milyen méreg volt.
- Csak szólnod kellett volna, és ágyba viszlek! De én jobban szeretem, ha előtte egy-két randit lerendezünk...
Próbáltam valahogy poénnal elütni a helyzetet, miszerint egy hülye csontváz teste feszül nekem, konkrétan a földhöz passzírozva, üres szemgödrei szemeznek velem, kezében ott a kardja, amely igen csak közel van hozzám ,az enyémből meg kiesett az éjgyilok. A feltámasztott szolga csípője az én csípőmnek nyomódott. Na most lenne gáz, ha hirtelen erekcióm lenne.
- Adj egy csókot édes!
Már arra készültem, hogy a térdemet felhúzva ellököm magamtól a csont-ágyasomat, amikor abba hirtelen beleütött a bolondóra, és eliszkolt, a hármas felé, akikkel még egy szót se váltottam, de nem is akaródzott. MIVAN?!
- Ne menekülj baszki, még csak most melegedek bele!
Ordítottam, majd felkaptam az éjgyilokomat, és a csontváz felé rohantam. Míg nem értem be a dögöt, volt időm felmérni a helyzetet. Ez az utolsó csontváz maradt, a maradékot a többiek elintézték. A kardos alak a vállát markolássza, a botos alak...az nem tudom, hogy mit csinál, a harmadik alakról meg fogalmam sincs, hogy ki vagy miféle akar lenni. Két öles lépéssel behoztam a köztem és újdonsült haverom közötti távolságot, majd teljes erőből és gyorsasággal csaptam le rá, mire az egyszerűen csak szétesett.
- Ugyan, nem kell ilyen szétszórtnak lenned...
Jegyeztem meg, miközben körbe pillantottam. A zombi tanácstalanul ácsorgott egy helyben, ahogy a megmaradt csontváz íjász is. A többiek épp összeszedték magukat a gyors csata után. A lábamat nézegettem. A sebet sár borította - ki gondolta volna? - így nem tudtam egyelőre eldönteni, hogy a dög kardja vágott-e meg, vagy csak valami éles, kiálló kő hasította-e fel a bőrnadrágomat? Megvakartam a hátsómat, majd a többiekről ügyet se véve, felvettem azt a kardot, amely a rám támadó két csontváz közül az egyiké volt. Ez még sértetlen volt, a méreg ott csillogott rajta. Mondjuk a másikén is, de erre inkább nem adtam. Miután a kardot felszíjaztam az oldalamra, a bejárat felé pillantottam, s végül vissza a hármasra, majd felkaptam a földről egy koponyát, Kicsit letörölgettem, majd kezemben tartva az arcom elé emeltem.
- Ölni, vagy nem ölni? Ez itt a kérdés? - sóhajtottam fel a mondat végén költőien, egyértelműen a nekromanta felé pillantva.
- Én bemegyek, Ti meg csináltok, amit akartok!


2. kör - Szerető női kezek édes ölelésében

Úgy látszik, hogy a többiek szent célja is az volt, hogy belépjenek a kastélyba. Egyelőre egyikük se akart megölni, amit akár biztató előjelnek is vehettem volna. Tehát a nekromanta csak ide csapódott, mert megtudta valahogy, hogy itt él egy másik neci is - már ha a találgatásaim igazak és tényleg egy nekromanta él itt benn. Hogy mit remélt a találkozástól, arról fogalmam sem volt, de amíg segít eltakarítani az akadályokat, amely a végső célomtól választ el - miszerint kinyírjam a kastély gazdáját - pillanatnyilag megtűröm magam mellett. Aztán amikor esélyem lesz rá, őt is megölöm. Egy neci se maradhat életben, hogy rohadjanak el. A kardos alakra pillantottam, akinek a vállán ott éktelenkedett a cakkos szélű seb, ami jelezte, hogy az egyik csontváz eltalálta. Fogalmam se volt arról, hogy mennyi idő, míg a méreg kifejti a hatását, de szerintem akár már áshatnánk is kint neki a sírt, sokat nem veszítenénk vele. De legalább Ő tudja a kardot fogadni, ahogy elnéztem. Ez mondjuk számomra nem jelentett semmit. A harmadik alakra pillantottam. Annak a hátára is egy kard volt szíjazva, de mivel nem tudtam nyomon követni a csata minden pillanatát és nem láttam tőle azt sem, hogy a kardot használta volna, így arról se alkothattam képet, hogy Ő ki, vagy micsoda? Az egyik rám támadó csontvázzal valamivégzett. Hogy mi? Honnét a francból tudjam? Lehet, hogy ez a fickó indította útjára? Tekintetemmel a folyosót vizslattam. A területet pár fáklya világította be, azonban a világító testek fénye nem volt elég arra, hogy teljesen megvilágítson minden egyes részletet. Ez engem nem is tudott zavarni, tökéletesen láttam a sötétben is. Mielőtt még odafordulhattam volna a többiekhez, hogy megkérdezzem, ki milyen céllal érkezett ide, a földből hirtelen megjelent kettő áttetsző alak.
- Mi a faszomok ezek? - nyögtem fel erőtlenül.
Az alakok áttetszőek voltak, veszélyesen fehérek. Valamikor talán nők lehettek, legalábbis a hosszú hajuk és az igen csak nőies arcszerkezet erre utalt, de ilyen lényeknél aztán ki tudhatja? A túlvilági jelenések egyáltalán nem árasztottak túl sok kedvességet magukból, nekem meg majdnem tele lett a gatyám tőlük.
- Az anyátokat ijesztegessétek, azt!
Valaki morgott mögöttem - egy kutyát is hoztunk volna magunkkal?! - de csak a kardos alak rogyott a földre, akinek a vállán ott volt a seb. Puhány egy fasz, egy sebtől így legyengülni? Életképtelen egy pacák, akkor meg, mit keres itt? A többiek vették volna rá arra, hogy itt legyen? Csórikámat tényleg földelhetjük el. Remélem sok pénz van nála, akkor azt elveszem tőle, meg a kardját is, csak adnak érte pár lyukas váltót, vagy egy szelet kenyeret. A másik kardos alak is mormol valamit, a nem túl szimpatikus kinézetű - és valószínűsíthető nekromanta alak - nem túl kedveskedő megjegyzés után leáll tárgyalni a kísértetekkel, vagy mikkel.
- Hé! Ti nyamvadt dögök. Ti is tudjátok, mi is tudjuk jól, hogy nem nyerhettek. Ha nem érintetek meg, nem tudtok túl sok kárt tenni. Takarodjatok el innen, míg jó kedvembe vagyok.
- És ennek hatásosnak kellett volna, hogy legyen? - lepődök meg, a nem létező bajszom alatt szűrve a szavakat.
Már épp arra készültem, hogy csatlakozok a fal tövénél lazsáló alakhoz, menet közben majd jókat adomázgatva, míg a többiek a csajokkal foglalkoznak, amikor valami szó szerint átnyúlt a falon és magához ragadta az ellenszenves figurát.
- ÉS EZ MI A FASZOM?!
Hördültem fel. Tényleg mi a fasz volt ez? Több karja volt, mint amennyi kellett volna, ezt határozottan állíthatom. Ha kedve tartja, akkor mindannyiunkat egyszerre elégíthetett volna ki, bár van egy olyan érzésem, hogy földöntúli örömökben részesültünk volna, és a szex igen csak haláli lett volna. Arról nem is beszélve, hogy a körmei túl hosszúak voltak, még az ánuszomat is birizgálták volna egy-egy rántás alkalmával. A két nőre pillantottam, majd az újdonsült izére. Majd ismét a két szellemre. És vissza a nekromantát fogva tartó izére.
- Ezt sose fogom magamnak megbocsájtani...
Segíteni egy baszott necinek, és közben csépelni egy nőt? Hát mi vagyok én? Elvetemült? Óh, mamuskám. Az éjgyilokommal kezemben azonnal a falnál termek, ahonnét kinyúltak a csápok, és mivel jobb ötletem nincs, nemes egyszerűséggel az izének a kezébe csapok. Hangos sikoltást hallat a lény, amibe bele is fájdult a fejem, de legalább a sebzett kezével elereszti fogvatartott "társunkat". Hát, név híján egyelőre így tudnék csak rá hivatkozni, akárhogy is nem örülök a kényszeredett szövetségnek. Nem tudom, hogy ennek az egésznek milyen vége lesz, de remélem, hogy akármi is lesz, az hamar eljön, mert nem akarok több időt tölteni az elmeháborodott és társai társaságában, társalogva és szőve a közösségi szellemet. Jajj, de kis szellemes vagyok!
- A kibaszott életbe azt a rohadt fejét célozzátok! - ordítja a fogvatartott alak kétségbeesetten.
~ Az övét vagy a lényét?~ - morfondírozok magamban.
Erős a késztetés, hogy a necit csapjam fejbe, amíg nem tud mozdulni, így letudva róla a gondot, de mielőtt cselekedhettem volna, az eddig megfigyelői posztot betöltő sérült alak felpattant, mint ha rugók lennének a lábában, vagy épp egy nagy fallosz nőtt volna ki pont az ánusza környékén a falból és az késztetné ilyen akrobata mutatványok előadására. Hogy itt mindenki milyen vígan ficánkol.
- Buzi vagy-e, hogy nem élvezed a nők ölelését? - vetem közbe.
Ebben a pillanatban az újdonsült bolhánk már a lény fejét csapta úgy meg, hogy az rögtön vissza is húzta pár kezét a foglyáról. Valamilyen alak elmosódott képe jelent meg mellettem, arra kaptam a fejem. Az az ember, aki eddig a szellemekkel foglalkozott - gondolom én, mivel nem láttam, nem volt időm rá figyelni - megjelent mellettünk valami lángoló karddal a kezében és azzal nyeste tovább a nő(?) kezét. Így legalább tényleg könnyű lesz megkérni a kezét, erről kezeskedünk. Csapásaink eredményei kézzel fogható eredményt hoztak, s az újdonsült barátnőnk kezesbáránnyá változva elengedte a ge...necit. Bár egy pillantást azért még vetettem arra a kardra, amit a frissen csatlakozott alak forgatott. Ez meg milyen fegyver? Itt mindenkinek van valami tuti kis cucca?
- Ki a francok vagytok Ti?
Kérdem én, miközben a frissen szabadult társunk a földre rogy. Mivel mindenki figyelmét lekötötte a csajunk, illetve a gyengélkedő nekromanta, így nem figyeltünk eléggé a két megmaradt szellemre. Valami fehér villanásra lettem figyelmes a hátam mögött, de mire meg tudtam volna fordulni, éreztem, hogy valami égető hasít a fejembe. Egyszerre volt hideg és forró is, s mint ha éreztem volna, hogy a fejbőröm felhasad. Abban a szent pillanatban erős hányinger tört rám, keveredve egy ütős kis fejfájással. Alig bírtam visszafogni magam, hogy a pont előttem heverő necit hányjam telibe, akit szintúgy megtalált az egyik éteri nő és neki is adott buksi simit. Láttam rajta azt, ami velem történt...azaz, hogy a fejbőre felhasadt és hogy nagyon nincs jó bőrben. Elfeledkezve minden másról, a falnak támaszkodtam, s nagyokat nyeltem, próbálva leküzdeni a hányingert. Minden elmosódott körülöttem, majd a látásom kitisztult és körbenéztem. A két szellem még mindig ott lebegett, a hullaidéző a falnak rogyva pihengetett, a sérült kardos alak felém sietett, remélve, hogy minél messzebb kerül a szellemektől, így a mágikus karddal hadonászó alak maradt az egyetlen, ami elválasztott engem a két fruskától. Még jó, hogy nem a farkamat simogatták meg - ötlött a fejembe a gondolat. Szegény Roro, ezek már túl mennyei dolgok lettek volna, semhogy kibírja. A férfi végül elő rántja azt a kardot, amit eddig magánál tartogatott, és azzal támadt az egyik szellemre. Kezdő volt...nagyon szerencsétlen szegény a karddal. Láttam már előre, hogy a lendület túl nagy. Kezdők hibája. A kard átsuhant a szellemen, s szinte láttam, ahogy veszt a fényéből, de ezzel egy időben a támadója is elvesztette az egyensúlyát és fél térdre rogyott.
- Ne....
Nyögtem ki erőtlenül. A kiszabadított ember is próbálkozott valamivel, nem értettem, hogy mit csinál, csak azt láttam, hogy a szellemek egy pillanatra megtorpannak, de mást nem ért el náluk. Túlságosan is tudatlan voltam ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, semmint hogy megértsem, még is, mi a franc folyik körülöttem. Tanácstalanul álldogáltam, és úgy döntöttem, hogy a szellemek felé indulok, legalább elvonom a figyelmüket, míg a többiek kitalálnak valamit. Nem akartam, hogy itt végezzem, egy eldugott helyen, vadidegenek társaságában. A fejem lüktetett, mint ha ezer kalapáccsal ütlegelték volna, a gyomrom úgy kavargott, mint a tenger egy hatalmas vihar kellős közepén, s a fejsebemmel se voltam túlságosan kielégedve, de próbáltam tenni valamit, a makacs természetemből kifolyólag. Mielőtt akár csak elrugaszkodhattam volna a faltól, valami kinyúlt a falból, és magához rántott.
- NEEEM! ENGEDJ EL BÜDÖS RIBANC! - hördültem fel. - Nem leszel az ágyasom, hogy baszdmeg magad.
Azzal próbáltam rángatózni, minden erőmet beleadva. De nem ért el semmit, talán csak azt, hogy a karok még jobban öleltek magukhoz. Ilyen lenne a szerető női kezek édes ölelése? Mert ha igen, akkor kösz, de nem kérek belőle! Inkább takarodjon ez a hülye ribanc, hagyjon engem békén, majd én kezeskedem a magam öröméről, rá se rántsatok, megoldom én! Tovább rángatóztam a börtönömben, nem akartam elviselni azt, hogy tehetetlenül lógok csak úgy a semmiben, mint szaros gatya a szárító kötélen. Tekintetemben rémület villant. Ez a legrosszabb rémálmom. Tehetetlenül, mozgásképtelenül várni, hogy meghaljak. Hadd harcoljak helyette, még ha lehetetlen túlerővel is szemben! Nem érdekel, egy magam nekimegyek húszezer nekromantának is, leszarom, de ne legyek lekötözve! Ősi félelem volt ez, ami a lelkem legmélyén leledzett...mint ha már párszor le lettem volna kötözve. Vagy nem is én? Mindenki fél ettől? A nyakamon az izmok megfeszültek, ahogy erőlködtem.
- A szellemek! Őket nyírjátok ki! Skacok, először a szellemet nyírjátok már ki légyszi, utána közös erővel a csajomat ápoljátok le! - biztattam megmaradó erőmmel a többieket.
Ezt nem hiszem el, hogy megint azt a hibát követik el, mint az előbb! Akkor nem figyeltünk a szellemekre és rá is basztam rendesen. A neci nem érdekelt, de azért ő is ráfázott. Most meg helyet cseréltem vele. Hát ez mi már?
- Figyi, az előbbi koma jobban tetszett neked nem? Cseréljünk, Ő még csöpögő farkú szűz... - suttogtam magam elé, ennyire telt az erőmből.
Semmi válasz. Baszdmeg magad ribanc. Ekkor jelent meg a katona, aki a nő kezét kezdi el vagdosni, szemmel láthatólag a szellemeknek még a közelébe se menne. A nő felvisít - a fejembe éktelen fájdalom robban - de nem ereszt el.
- NE RAGASZKODJ HOZZÁM!  - üvöltöm torkom szakadtából.
Hát bassza meg, ilyen az én szerencsém. Egyszer találok egy nőt, aki tényleg ragaszkodó típus, valószínűleg az ágyban is jó, és van két dögös barátnője, akik benne vannak egy édes hetesben, erre meg a csaj valami ocsmány dög, a két barátnője szellem, mi négyen meg...azt se tudjuk, hogy a másik kicsoda. Te, Cyne, baszott szerencsétlen vagy, meg kell hagyni. Mivel mást nem tudok csinálni, így a nő ölelésében lógadozva figyelem az eseményeket. A kardos tovább hadonászik, az árnykardokat idéző alak most már a normális kardjával csapkod, de a szellemek kitérnek minden támadása elől. Hát ez valami csodálatos! A nekromanta úgy látszik, hogy végre akcióba lendül. Egy harmadik éteri alak emelkedik ki a földből - ezúttal egy csávó - és az egyik nőre veti magát, menet közben valamit lövelve ki a testéből.
~ Ilyen hamar elment volna a koma, hogy már rögtön elsült? És ennyiszer? Szegénykém mikor szexelt utoljára?~
A gondolataim, úgy látszik, hogy maradtak ugyanolyan betegesek, mint a megérkezésem előtt. Még jó, hogy legalább a humorérzékemet nem vesztem el itt, a Halál Kapujának árnyékában. Mert hogy ezt nem élem túl, az tuti. Ezek elmebetegek! Fejemet oldalra fordítva meglátom a fáklyákat.
- Hé,  a falon van fáklya, próbáld már ki!
 Ordítom a sérültnek nem túl nagy vidáman, enyhén kétségbeesve. Nem tudom, hogy miből van ez a dög, de szerintem senki se kedveli túlságosan a tüzet. A szellemekről fogalmam sincs, azokon szemmel láthatólag a sima támadások keresztül suhannak, de ennek a valaminek a teste szilárd,akkor meg csak van rá valami hatása a forróságnak. Csak aztán a koma nehogy túlságosan beletüzesedjen a feladatba és engem égessen meg, mert akkor, amint kiszabadulok innen, a csizmámat a sejhajába süppesztem és jó mélyen bele is dugom...a csizmát. Határozottan a csizmát, nem mást. Aztán...hirtelen úgy érzem, mint ha az erőmet megcsápolták volna. Mint ha az életesszenciámat szívná el az a dög, ami magához szorít. A látásom elsötétül egy pillanatra, aztán ismét visszatér, de csak homályosan. A szellemek alakja tisztán kirajzolódik. Látom, hogy az a szellem, aki vesztett az erejéből, ismét ugyanúgy lebeg ott, mint az árnyszablyás támadása előtt. Ez a ribanc engem használ arra, hogy segítse a többieket! Hát a kurva anyádat azt. Hörgök, valamit mondani akarok, de semmi értelmeset nem tudok kinyögni. Nem sok energiám maradt. Bassza meg, ez így nagyon nem lesz egy vidám esemény! Ennyire még egy nő se facsart ki. Megpróbálok rángatózni, hogy enyhüljön a már-már elviselhetetlen nyomás, eredménytelenül. Az, hogy a többiek mit csinálnak...azt már nem látom.
 S ismét érzem azt, ahogy megcsapolnak. A torkom már tapló száraz, s érzem, hogy még egy ilyet nem bírnék ki. Kétségbeesetten kapkodok az áporodott levegő után. Minden porcikám fáj a két csapolás és a szellem simogatása után. Ezek után merje valaki azt mondani, hogy a nők kedves teremtmények! Soha többé nő! Inkább maradok a magányos farokcibálásnál, semmint hogy egy ilyennel fussak megint össze. Ernyedten lógok a falon, a nő ölelésében, nem tudva mit tenni, csak várni a halált. Mert az el fog jönni, ezt érzem, tisztán. Még egy ilyen, és meghalok. Bassza meg, ez eléggé keserű végzet. Aztán hirtelen érzem, hogy a kezek szorítása gyengül és végül teljesen eltűnnek a csápok. Erőtlenül rogyok a falnak. A kard, amit a hátamra szíjazva hordtam - az, amíg még a csontvázaktól szedtem el - teljesen felhorzsolta a bőrömet, majdnem a csontjaimat törve, amikor a falhoz rántottak. Homályos látással tapogatózva a falat kerestem, hogy azt használva támasznak, fel tudjak állni a földről. Mire a művelet végére értem, látom ám, hogy a nő visszatért, és ezúttal a szellemekkel hadonászó alakot kapja el, akinek a kardja már a sérült katona kezében van. Ahogy tekintetemet a szörnyre szegezem, látom, hogy az már eléggé megviselt. A csápjain rengeteg sérülés éktelenkedik. Erőtlenül tántorogva a fáklyáért nyúlok, amit nem rég ejtett el a sérült társunk, s kezembe az éjgyilokomat szorítva a csápokra támadok, erőtlenül hadonászva. Menet közben veszem észre, hogy valaki sikerrel megégette a bal karomat. Fasza. Ki a franc volt ez? Kiszáradt torokkal csapkodok tovább az éjgyilokkal és a tőrrel is egyszerre, remélve, hogy lesz valami haszna. Fél pillanatra a szellemek felé figyelek. A neci szelleme ekkor...nyírta ki azt a valamit. Jobb szót nem tudok rá találni. A végén még túléljük?! Nem hinném.
 Teljes figyelmemet az izé felé fordítom, ami harmadszorra is visszatért. Alig pár kézzel tartja már csak a fura figurát. Elhajítom a fáklyát. Ezzel nem érek el semmit se, és megragadom a foglyot. Aztán bekövetkezik az, amire vártam. A nő egy sikoly kíséretében eltűnik, remélhetőleg végleg. Elrántom a faltól az alakot, aki majdnem hogy rám esik. Nem akarom, hogy ott legyen a fal mellett, ha visszatér ez a dög, látszólag csak a fal mentén tud tevékenykedni.

 Totál erőtlenül üldögélek a folyosó kellős közepén, a díszes társaságot méregetve. Mindenki elég csúnyán le van harcolva. Az egyik alak még kint, a csontvázaknál szerzett sebet, hármunkat meg a nő rántott magához. A sebemet nézegettem, letakarítva azt. Nem tiszta vágás volt, hanem cakkos szélű. Talán nem a pengétől sérültem meg. Két kezemmel támasztottam meg magam ültömben, s csak kapkodtam a levegő után. A fejemen még mindig ott volt a seb, a két energiacsapolástól teljesen elgyengültem, jelen pillanatban még egy kiscica is legyilkolt volna, nem hogy valami más. Réveteg tekintettel nézek a többiekre.
- Javasolhatnék egy kis pihit, meg kaját? Aztán takarodjunk innen a francba! Amúgy...Cynewulf... - nyögöm ki a végén.
Remélhetőleg a többiek is megosztják a nevüket velem. Valahogy csak hivatkozni kell rájuk a későbbiekben. Már ha tovább megyünk...szerintem inkább el kéne innen takarodni a picsába, hagyva az egészet itt megrohadni, ahol van. Nem az én bajom...nem az én problémám. Ennyi bőven elég volt. Próbálok köpni, de semmi nyál nincs a számban. Erőtlenül a táskám után tapogatok, ami a fal mellett van. Kihalászok belőle egy kulacsot és nagy kortyokban nyelem a vizet. Valamivel jobb. Nem sokkal, mondjuk, mert a víz már poshadt és sehol se lehet itt után tölteni. A többieket nézegetem...semmi ötletem nincs, innen hogyan tovább?


_________________
[Útvesztő] Draugr Kastélya (I.) Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

3[Útvesztő] Draugr Kastélya (I.) Empty Re: [Útvesztő] Draugr Kastélya (I.) on Csüt. Jún. 06, 2019 10:21 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Senki többet harmadszor? Biztos? Hát jó.
Azt hiszem röpke lassan három év elég idő volt a többieknek írni, szóval ezt a játékot archiválom. A szószám ugyan meg van Cyne, de mivel egyetlen kört élt meg ez a kezdeményezés és amúgy se vagy nagyon rászorulva, jutalmat most nem adok. A játék viszont befejezett küldetésnek minősül, szóval minden ide vágó achi jár.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.