Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


Azonnali: A gonoszság netovábbja  …

Comments: 4

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 112


You are not connected. Please login or register

Azonnali: A gonoszság netovábbja

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali: A gonoszság netovábbja  Empty Azonnali: A gonoszság netovábbja on Vas. Jan. 22, 2017 1:26 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Vannak olyan emberek, akik élvezik a lopást, akik élvezik a gyilkolást, erőszakot, fajtalanságot, mindenféle oly viselkedésmódot, amit a civilizált világban nem tűrnek meg.... Emellett léteznek olyanok is, akik ennél is sokkal deviánsabb tetteket követnek el: Mazsolát tesznek a tűrósba, megeszik az utolsó sütit és visszateszik a sütis tartót a helyére... Mutassatok meg nekem egy komikus helyzetet, ahol a karaktereken eluralkodik a kicsinyes csínytevések iránti vágy, s valami olyat tesznek, ami egyszerűen megbocsájthatatlan! Ez az azonnali Kanon mindenkinek.

Határidő: Február 1.
Jutalom: 1500 Váltó és egy Achievement ami lejegyezi a deviáns tetteket

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali: A gonoszság netovábbja  Empty Re: Azonnali: A gonoszság netovábbja on Szer. Feb. 01, 2017 10:27 pm

Iysebel

Iysebel
Kísértő
Kísértő
Mindbosszúig szerelem
       Avagy a süti cirkusz

Ha valahogyan szóba kerül a karácsony, mindenkit egy kellemes, fenyő olajjal megkent, mézeskalács ízű érzés kerít hatalmába, s a
szívén mézédes szirupként folyik le a meghittség. Ilyenkor minden teremtmény örömteli várakozásba süpped, s lelkét a legszebb
köntösbe bújtatja, próbál kedves, megértő lenni. Azonban a démonok nem igazán illenek be az ünnep keretei közé. Mindig egyedül az
utcákat róva töltöttem az estéket, gyönyörködve a tiszta égbolt csillagaiban, s a telihold tiszta porcelán bőrében.
Egyszer aztán egy ilyen magányos éjjel össze fújt a szél egy hozzám hasonlatos démoni fajzattal. Azaz csak fújt volna, ha fújt
volna a szél, azonban így csak egymásba botlottunk. a szoros értelmében. Az eget bámúlva sétáltam, alighanem ő is ezt tette, csak
kissé nagyobb tempóban, mert az ütközés erejétől mindketten a földre zuhantunk.
-Jaj bocsásson meg kisasszony! Nem ütötte meg magát?- viszhangzott selymes hangja az éjszakában, miközben borostyán színű szeme rám
szegeződött.
-Nem semmi bajom.- Nyögtem, miközben még mindig a földön feküdtem, ő pedig rajtam, arcomtól pár centire.
-Akkor mit keres itt kinn ilyen késői órán, ahelyett, hogy otthon csücsülne a családjával?
Válasz helyett elhajtottam a fejem, s arcomra a keserű magány fancsali képe ült ki, s tán még egy könny csepp is elindult volna, ha
a titokzatos idegen nem töri meg a kiszűrődő nevedgélések zaját.
-Tán csak nem elhajtottak otthonról, mert odaégett a vacsi?- kérdezte széles vigyorral az arcán.
-Még szép hogy nem!-csattantam fel- Csak nincs családom ennyi...
-A kedves nevét megkérdezhetem?
-Iysebel, de én sem tudom a magáét.-Villantottam rá kék szemeim.
-Lestat.- mondta édes hangján, már szinte a fülembe suttogva.
Hirtelen észre vehette zavartságom s felkászálódott rólam, s én még mindig ott feküdtem az utca poros kövein, hajam a mocskot söpörte.
-Nos, akkor mit szólna, ha meggyőződnék arról, hogy valóban nem a szakács tudománya miatt botorkál itt kinn?
Kezét nyújtotta felém, s én pedig habozás nélkül, belecsúsztattam hideg kacsómat, meleg markába.
-Ezer örömmel-Mosolyogtam rá, s közben kellemes érzés áramlott végig bennem, ami elűzte a keserűséget.
Ahogy sétáltunk egymás mellett csöndben, arra gondoltam, hogy mindketten magányosak vagyunk, hát miért lenne bűn, ha elnyomnánk magunkban
ezt az égető és kínzó érzést? Meg amúgy is meggyanúsított, hogy nem tudok főzni, s ezt azért mégsem hagyhatom annyiban. Tekintettemet vágyakozva
rá emeltem, láttam , ahogy ajkai mosolyra húzódnak, éjfekete haja pedig szemébe lóg.
Amikor felértünk a lakására, kellemes érzés fogott el. Nem leszek egyedül ezen az estén, hosszú évek óta végre most nem kell egyedül lennem.
Kellemes fenyő illat lengte be a kis bérházat, ami földön szanaszét festékek illatával elegyedett,a hűvös falnak támasztva vásznak hevertek,
itt-ott mégy egy drapéria is lógott, ruhái hanyagul a kanapéra dobva árválkodtak.Egy szóval egy igazi művész lakás volt.
-Nos itt volnánk-tárta szét karját, s megint szétterült egy vigyor a hidegtől kipozsgásodott arcán.
Utoljára végig ftattam tekintettemet az élénk színeken, a félhomályba burkolt drapériákon, s ledobtam magamról a kabátomat, legalább
olyan hanyagsággal, mint, ahogy minden le volt dobva körülöttem.
- Nem egy kacsalábon forgó palota, de ez is megteszi. Merre találom a konyhát?- Kérdeztem, miközben kicsi szívem úgy zakatolt a mellkasom
ketrecében mintha ki akarna röpülni onnét.
- Gyere megmutatom- susogta bársonyos hangján, s csuklómnál fogva gyöngéden húzni kezdett.
Nem túl nagy helyiségbe léptünk be, halovány fény pislákolt, s tálak sokasága tolongott az asztalon, melyek mosogatás után áhitoztak. Nagyot
sóhajtottam, s egy zsineg darabbal hátra kötöttem az arcomat cirógató rakoncátlan tincseket.
- Lássunk neki!- Mondtam határozottan, s egymásba raktam a piszkos tálakat.
Ahogy feltürt ruhaujjal pakolásztam, egy tál alól egy kis bogárka szaladt ki megrémülten, azonban  töredéke sem volt annak, amennyire én
megijedtem. Visítva ugrottam arrébb az világos asztalkától.
-Mi történt?-jelent meg Lestat zihélva az ajtóban.
-Jaj Istenem hát a frászt hozta rám ez a kis ormányos bogár.-letettem kezem az asztalra, hogy a gyönge rovar rámászhasson, s az ablak felé
indultam a kis jövevénnyel.
-Ne csináld ezt Bella, a szívbajt hoztad rám!
Jólesően felkuncogtam, s közben kitessékeltem a kis betolakodót. Visszafordulva, Lestat egy szétgombolt ingben állt az ajtóféfának dőlve
nagy kezeiben rajztáblát tartott, ami már megszürkült a sok széntől, s a beleivódott tustól. Hirtelen vágy támadt bennem, hogy kisöpörjem azokat
a kósza tincseket arcából és megcsókoljam, azonban én mégis visszatértem a munkához. Közben ő is idetelepedett mellém. A kis porlepte konyha
lassan ismét teljes fényében pompázhatott, minden a helyére került.
-Most pedig mit szeretnél? Milyen ételt készítsek el?- Kérdeztem, miközben felültem az asztalra.
-Valamilyen sütit.-Nézet rám csillogó szemekkel,s vágyakozva pillantott a kivillanó combjaimra.
-Hát legyen.
lecsusszantam az asztalszélén, s elővettem egy öblös tálat, melybe lassan hintettem be a hófehér porhanyós lisztet. Kecses mozdulattal törtem
fel a tojásokat, miközben ügyeltem a tisztaságra, hogy még véletlen se szaladhasson világnak a liszt, s ne teríthesse be a falakat fehér szemcsés
köddel. Lestat pedig csak leste minden apró leheletnél is finomabb mozdulatomat.
-Hadd segítsek!
-Oh köszönöm-hökkentem meg-Ideadnád a cukrot?
Egy hatalmas üvegbödönt nyomott a kezembe, melyben finomra őrölt fehér por volt. Ekkor még nem sejtettem semmit, azonban később még jelentősége lesz
ennek a bizonyos bödönnek.
Szépen összeállt a tészta, s már a finom illata is csiklandozta orrunkat, mikor Lestat felállt, s bebatyogot a nappaliba. Hű kutyusként követtem, akár az árnyék. Szállingózva hullott a hófehér abrosz a sötét, megöregedett tölgyfa asztalra, melynek vastag, tekintélyes lábai, egy-egy oroszlán
karomban végződtek. A puha lepel, kecsesen simult az asztallaphoz, akár csak a finoman ívelt székekhez a vörös selyem párna, arany
bojtjai. Hófehér porcelán tálak koccantak össze, s a bársonyos szalvéták is engedelmesen hajoltak meg gondoskodó keze alatt. Komótos
léptekkel a fiókos szekrényhez sietett, megmarkolta a cirádás, növény motívummal végig futatott fogantyút. A kissé öreg fiók, megköszörülve
torkát, tárulkozott fel gazdájának, ő pedig ezüstösen csillogó étkészletet vett elő belőle.
-Na most rajtam a sor, hogy segítsek- sebesen kikaptam kezéből a kés, villa gyüjteményt, hogy ne legyen ideje ellenkezni.
Vágyakozva nézet kincsi után, majd elkapta a derekam, s megcsókolt, amire én nem is tudtam másképp reagálni csak pislogtam. Ajkai édesek voltak
és puhák, a vágy összetéveszthetettlen ízét éreztem rajtuk.
-Ne haragudj.-Suttogta, majd elengedett élvezetes szorításából.
Most aztán tényleg nem tudtam hová tenni a furcsa viselkedését. Eltűnt a konyhában, majd mikor felbukkant kezében egy vörösbort tartott, ezen észbe
kapva kiszaladtam a süteményért. Éppen időben, hogy ne történjen semmi balszerencsés dolog. Be hoztam a frissen sült, illatozó lelkemmel átszőtt édességet,
ő már várt rám, s ahogy letettem az asztalra, hellyel kínált és ő is leült. A hideg kés pengéjén, lecsapódott a gőz, s én szeltem egyet, s az aranyszélű
tányérjára tettem, aztán magaméra is. Ő pedig a vörös bort öntötte ki a kristály pohárba, melyen édesen játszott a fény.
-Egészségünkre!-emelte fel a a talpas pohárkát.
-Egészségünkre!-ismételtem, majd megízleltem egy kortynyit az édes nektárból.
Rafinált módon hagyta, hogy én kóstoljam meg elsőként. Nos, olyan szinten meglepett az íze, hogy köpni nyelni nem tudtam, és nem azért mert olyan
finom lett volna. Hatalmas erőfeszítéssel lenyeltem a falatot és a poharam után kaptam. Ami miatt, majdnem ennyire meglepődtem, hogy az a sütemény,
amit ha álmomból felkeltenek is tudom, hogy lehet ennyire sós?!
-Na mi van édesem, csak nem elsóztad a süteményt is? Ej hát ennyire vonzódsz hozzám?-Nevetett Lestat, és abban a pillanatban lett tiszta minden, hiszen
a cukros bödön, nem cukrot, hanem sót rejtett, s ezért történhetett ez meg.
-Nem, ez a te műved!-Visítottam, de ő lefogta kezeimet és az aprócska kerek asztalon áthajolva ismét csókot lehelt ajkaimra.
-Semmi baj, én is így érzek- mosolygott a bajsza alatt, olyan sunyisággal, amit egy vérbeli róka is megirigyelt volna.
Arcomra enyhe pír ült ki és lesütöttem a tekintetem, ő pedig nézte, ahogy csöndben összeszorított ököllel ülök, s közben szélesre nyílt vigyorral
pásztázta megbánó arcomat. Végül felemelte a poharát, s ivott egy kortyot, majd felpattant a helyéről.
-Most elmegyek lefürdök, s mire visszaérek- közel hajolt, s megfogta törékeny államat- töröld le az a szégyenkező arckifejezést nem áll jól édesem.
Mosolygott, majd elnyelte az ajtó tátongó szája. Nem bírtam megülni, nekem is ki kellet találnom valamit, hogy viszonozzam ezt a kis tréfát. Fel
s alá jártam a kis szobában, a padló pedig kétségbe esett nyöszörgéssel viszonozta menetelésemet. Kattogtak a fogas kerekek, füstölt a gépezet, de
semmi használható nem jutott eszembe. Ahogy bosszúsan járkáltam, kilestem az ablakon és most is, mint már oly sokszor rabul ejtett a hold csodás arca.
Megbabonázva sétáltam tovább, persze nem a lábam alá figyelve. Padlót is fogtam, ezúttal egy kupac ruha kefében estem hasra.
Dühösen nyögtem egyet, s kikászálódtam a szúrós kefék közül. Fájó lábamat simogattam, amikor belém nyílalt. No nem a fájdalom, hanem a felismerés,
hogy a bosszúmat hogyan fogom megtestesíteni. Összeszedtem a földről a sok kefét, s az ágyhoz tipegtem. Felhajtottam a hófehér lepedőt, s szép
sorjában elhelyeztem a keféket, szúrós résszel felfelé, majd vissza terítettem a lepedőt, még szép simára el is igazgattam.
Pont időben, ugyanis Lestat csatak vizes hajkoronával lépett be az ajtón.
-Hát itt vagy, már kerestelek a konyhában is- újságolta, s sokatmondó tekintettel közeledett.
Kezeimet az arcára tettem, s mélyen a szemébe néztem, majd olyan érzékien csókoltam meg, hogy teljesen elfelejtsen figyelni, arra ami körülötte
történik. A hatást elértem, mert Lestat úgy dőlt az ágy felé gyöngéd lökésemre, akár egy kiszáradt farönk. Azonban a békés földet érés helyett,
olyan gyorsan ugrott vissza, mint a villám, azaz csak ugrott volna ha lett volna elég lendülete, de nem volt szóval felkiáltott, s vergődött egy
darabig, majd sikerült kikászálódnia a szúrós bosszúmból. Akaratom ellenére is édeset kacagtam rajta.
-Ez meg mi az Isten haragja volt?!-Hangjában őszinte meglepettség viszhangzott.
Peckesen az ágyhoz sétáltam, s felhajtottam a lepedőt, felfedve ezzel a csoda fegyverem titkát. Fájdalmasan simogatta meg hátát, s elmosolyodott.
-Cseles, de nem rossz- magához húzott, s átkarolta a derekam- Kifejezetten szép munka volt.
Felkacagtam fejemet bájosan hátra billentve, ő pedig kihasználva az alkalmat végig futatta hegyes nyelvét, törékeny nyakamon. Én pedig megfogtam
kezét, s a kanapéhoz húztam. Mindketten tudtuk mi következik ezután, lassan lecsúsztak rólunk a ruhadarabok, s a földön landoltam a festékek és
a vásznak közti kavalkádban. Mi pedig elvesztettük kicsit a fejünket egy éjszakára.

Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali: A gonoszság netovábbja  Empty Re: Azonnali: A gonoszság netovábbja on Csüt. Feb. 02, 2017 11:24 am

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus
Hatalmas volt. A három tökéletes kör alakú emelete mind más és más színben pompázott. Az alja zöld marcipánbevonatú volt, fényes, rajta arannyal festett kacskaringók formáztak ágakat, rajtuk madártoll ült, bogyók, melyek némelyikén megcsillant a fény, így látszott, hogy cukorkából van, de mások annyira valósághűek voltak, hogy Lory elhitte, hogy igazi bogyók. Máshol mogyoró volt, az vajon igazi? Tudni akarta!
A második emelet… Csak egy kicsivel volt kisebb, mint az alsó, pont annyira, hogy a karimára rá tudjanak ülni a csodálatosan zöld marcipánlevelek, majd onnan következett a rozsdaszínű máz ismét. Mint a tűz olyan volt, bordázott, gyönyörűség. Az vajon ott fahéj lenne? És a piros mázban mi lehet? Ribizli? Vagy vörösáfonya? Ó természetanya, add, hogy vörösáfonya legyen! Néhány helyen szarvasokat fedezett fel rajta, máshol színes madarak énekeltek, mintha az egész mozgott volna, maga lett volna a lüktető erdő.
A harmadik emelet volt a legkisebb. Kék… Hogy csinálnak kéket? Kék bogyók, kék máz, kék hullámminták sokasága futott körbe a tökéletes dob alakon. Kökény… Kökénynek kellett lennie, talán benne kis áfonyának, amivel az árnyékokat festették rá. A vízben ezüstszínű halak úsztak, az alján színes kagylók ültek, hiszen a tündéknél mindenhol élet volt, földön, vízen és égben. Semmi sem lehetett üres, vagy igazán csendes. Ha túl nagy volt a csend valahol, az rosszat sejtetett.
A tetején a dísz cukorból összerakott madarak tökéletes, harmonikus kompozíciója volt, alkotás önmagában. Cinkék, fecskék járták a táncukat, és igazán vétek lett volna, ha valaki…. Ha valaki esetleg megenné.
Ez volt a legcsodálatosabb torta, amit Loreena rövidke életében látott.
- De miért nem ehetem meg? - kérdezte legalább tizedjére, mire Erika, a torta készítője, minden édesség művésze, az ízek lovagja mérgesen csapta le a sodrófát az asztalra.
- Azért, mert ez az öcséd tortája. Nem szeretnéd elenni előle ugye?
- De Alan még csak két éves! Nem is fog rá emlékezni, hogy volt tortája. Én sem emlékszem… - ekkora összehúzta kicsit amúgy tányérnyi zöld szemeit, és gyanakvóan nézett fel a cukrászra. - Hacsak… Nekem nem is volt tortám!
Erika felkacagott.
- Volt tortád kisvadász ne félj. Azt is én csináltam, még emlékszem is mennyit szenvedtem a pillecukor felhőkkel és az üvegvillámokkal.
- Szóval… Mikor esszük meg?
- Holnap az ünnepségen. Gyere, kísérj el hozzátok.
Eikának volt segítsége. Két tünde férfi tette bele a tortát egy hatalmas fadobozba, majd feltették egy szekérre. A bakra felült Erika, mellé pedig Lory, keresztbe tett lábbal, megigazítva zöld szoknyácskáját. Forró nyári nap volt, augusztus, Alan születésnapja, e Zephyrantesben az élet ilyenkor sem állt meg. Télen és nyáron, esőben és napsütésben ahogy a természet nem aludt, úgy tündék is mindig sürögtek forogtak. Valahogy alkalmazkodtak ők is a ciklikus változásokhoz.
Felcipelték a tortát a lépcsőkön, majd betették az egész ládát a kamrába. Lory folyamatosan körülöttük sertepertélt, próbálta még utoljára beszívni a finom édes illatokat. Minden tökéletes volt… Vagyis lett volna.
A gyerekszobából ismét felhangzott a keserves ordítás, és a kis tündelány biztos volt benne, hogy az öccsének most sincs semmi baja, csak hallatni akarta a hangját, hogy megint ő legyen a figyelem középpontjában, ahogyan mindig. Mindig mindenki csak Alanre figyelt, mióta megszületett… Az anyukájuk már a kicsivel aludt nem vele, a vendégek mindig a kicsit jöttek megnézni és nem őt… És hogyan hálálja meg ezt? Ordítással! Hegyes füleire tapasztotta a kezét, és úgy trappolt be a gyerekszobába. Alan a kiságyban állt és lefelé nyújtózott, de nem tudta felvenni a fából faragott lovát, amit minden felé harapásnyomok tarkítottak. Loreena mérgesen vette fel a játékot és nyomta a kisfiú kezébe.
- Így ordítasz, meg se érdemled a tortát!
Alan csak felnézett rá, majd elkezdte rágcsálni a játéklovat, mint aki semmit nem ért az egészből, de legalább elhallgatott.
- Jól van! Remélem holnap a vendégekkel is visítani fogsz, és akkor majd látni fogják, hogy se tortát nem érdemelsz, se ajándékot. Ne nézz rám így, mert tényleg nem érdemled meg!
Azzal hátat fordított és kiviharzott a kis szobából. Lement az apja műhelyébe, hogy az íjakkal játszon, nyilakat válogasson, kicsivel később pedig megetette a kóbormacskákat a parkban. Szerencsére, mert az egyiknek úgy kellett kivennie a szájából egy kismadarat, mielőtt még gaáldul felfalta volna. A gondolatai azonban minduntalan vissza-vissza tértek a háromemeletes tortacsodához, és a visító Alanhez, aki nem is fog emlékezni arra, hogy megkapja azt a földöntúli szépségű süteményt. Ő bezzeg mindig jó gyerek volt, illedelmes, türelmes, nem sírt, nem hisztizett, és mégsem kaphatott belőle. Belerúgott egy kőbe, ami nagy csobbanással esett bele ettől a kristályfelszínű tóba.
Hülye születésnap, hülye vednégek…
Morgott magában. A nap lenyugodott, és ez a nap is eltelt. Loreena hazaszaladt, és mint minden este szépen megmosdott, felvette a kis hálóingét. Látta, hogy a szülei a nappaliban nagyban tervezik az ünnepséget, hogy ki hova üljön, hova kerüljenek az ajándékok, de a kislány így is türelmesen várt az ágyán ülve, hogy az apja bejöjjön neki mesét mondani. És csak várt… és várt… De a mese úgy tűnik aznap este elmaradt, a hercegek nem harcoltak sárkányokkal, a harcos tündérkirálynők fegyverszünetet kötöttek a koboldokkal egy estére, mert a Wildwind szülőknek nem volt idejük mesét mondani.
Az utolsó gyertyát is elfújták, inden lámpásban kialudt a fény, csupán a rózsabogarak táncoltak kint az ablak előtt, vidám sárgászöld fénnyel. Loreena még mindig csalódottan ült az ágyán, haragosan az elmaradt mese miatt. Sírni tudott volna, mert egyedül volt, mert úgy érezte senki se figyel rá, de inkább volt mérges. Lerúgta magáról a takarót. Apró puha kis talpai hangtalanul surrantak át az előszobán, majd át a konyhán be a kamrába. Ott állt előtte. Kibontotta a hatalmas dobozt, hogy még egyszer lássa a nagy tortát. Csak azt a kis levelet…. Kinyúlt és letörte.
Csak a hold világított be a kamra ablakán de ez is elég volt, hogy megcsillanjon a tökéletesen fényes cukormáz. A mázas levél édesen olvadt szét a szájában. Isteni volt, és máris jobb kedve lett. Megkóstolt egy bogyót. Egyszerre volt édes és savanyú, friss és érett… Vajon milyen lehet a kék torta belseje? Lábujjhere állt, és csak úgy kézzel belemarkolt, és a szájába tömött egy falatot.
Mézes piskóta áfonyakrémmel… Behunyta a szemét, mert azt hitte a kicsi zakatoló szíve nem bír el ekkora boldogságot. És a zöld? Almás… És a piros? Ribizli…
Visszatért az áfonyáshoz. Miért ne váltogathatná? Egy kicsi ebből egy kicsi abból, csakhogy egyikre se tudjon ráunni. Lassan tele lett a hasa, de túl finom volt ahhoz, hogy abbahagyja. Talán egy picit pihennie kellett volna. Leült és nekidőlt a tortának. Csak egy kicsit pihen, és utána folytatja…
- Mit műveltél Loreena?!
Az anyja kiabálására ébredt fel a torta romjai között. Egy pillanatra nem is tudta mit mondjon, de mielőtt még összeszedhette volna magát, iszonyatos, tüskés karmokat érzett a hasában. Fájdalmasan gömbölyödött össze, Elinor Wildind arca pedig egyetlen pillanat alatt vált haragosból ijedtté. Leguggolt a kislány mellé.
- Tudod mit? Úgy kell neked. Megetted az öcséd tortáját, megérdemled, hogy kicsit fájjon a hasad. De… Ugye nem etted meg a cukrozott leveleket?
A kislány nagy zöld szemével fájdalmasan nézett fel az anyukájára.
- Olyan finom volt…
Az anyja hátrafordult az ajtóba, ahol ott állt Erika és Seamus is. A nő felsóhajtott, és megmasszírozta a homlokát, majd ölbe vette a lányát.
- Ünnepség lefújva, megyünk a druidákhoz.
Loreena karjait az anyja nyaka köré fonta. Nagyon fájt a hasa… De legalább végre vele is foglalkoztak.


_________________
"Find the lady of the light gone mad with the night
That's how you reshape destiny"
Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali: A gonoszság netovábbja  Empty Re: Azonnali: A gonoszság netovábbja on Csüt. Feb. 02, 2017 9:46 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Vannak pillanatok, amikor a gonoszság egyik pillanatról a másikra tör elő az emberből. És vannak pillanatok amikor rájössz, hogy mindvégig benned volt, csak éppen azt nem érted, miért nem bújt elő a mélyből eddig. Ez történt Mariaval is, nem is annyira régen.
Diplomataként Maria feladata volt minden zárt ajtót kinyitni, ami a társai útját állta. Nem volt ez másképp azon a napon sem. Egy bizonyos von Wielenbrad nevű nemes kegyeit kellett megnyernie bájos szavaival és hatásos érveivel. Az említett nemesúr családja már ősidők óta felügyelte a kastélya körüli vidéket, itt voltak már akkor is, amikor az első angyalromokat feltárták. Hogy találtak e ott valami érdekeset, vagy szimplán csak valami olyat, amit az átlagember nem foghat életében a kezébe, az nem derült ki. Egy biztos: ha találtak, akkor most von Wielenbrad tulajdonát képezi.
Maria és a kedves nemesúr a lovagteremben tárgyaltak egy kupa vörösbor társoságában.
- ...ha netán elfelejtettem volna megemlíteni, egyszerűen csodálatra méltóak a sövények, amelyek a belső udvart szegélyezik.
- Ne aggódjon kedves – mosolygott vissza rá von Wielenbrad – már háromszor is szóvá tette.
Az uraság maga egy negyven év körüli, ősz hajú és korához képest kifejezetten fitt ember volt. Maria eközben nagyot kortyolt az elébe helyezett borból. A lezser módon, hanyagul elkészített lőre savanyú, félig romlott íze úgy marta a torkát, mintha egy méhkast nyelt volna le.
- Hm...igazán kiváló az aromája. Csak nem Calorusburgból hozatta?
- Nem túl jó ízérzéke lehet, Frau Neulander. Ez a bor a magam szőlőskertjéből származik. Jut is eszembe, nagyjából mikorra várható a mélyen tisztelt Herr Lawrenz?
Mintha csak valami varázsszó lett volna, abban a pillanatban nyílt a lovagterem ajtaja és lépett be rajta Gerard, a tőle megszokott színpadiassággal és eleganciával. Maria csak unottan forgatta körbe a szemeit, ahogy végignézett rajta. Ő tudta, ellenben mindenki mással, hogy barátja hallgatózott az ajtó mellett állva, hogy a megfelelő pillanatban nyisson be a hatás fokozása érdekében.
- Elnézést a várakozásért. – köszönt a házbélieknek egy halvány meghajlást kvöetően.
- Jó, hogy végre ideértél. Válthatunk pár szót kettesben.
- Természetesen.
Gerard és Maria elvonultak egy helyre, ahol senki sem hallhatta őket. Amint kikerültek a tobbiek látóteréből, a vámír arcáról leolvadt a mosoly és ideges, undortól eltorzult arccal nézett vissza társára.
- Még egy perc ezzel az istenverte vén barommal és főbelövetem magam egy Swartzjägerrel! És ha még a kedves „von Wielendrad” – figurázta ki az előkelő nevét minél csicsásabb, gúnyosabb hangon – önmagában nem lenne elég idegesítő még elvárja, hogy azt a poshadt löttyöt igyam, amit ő bornak mer nevezni.
Gerard sóhajtott egyet.
- Innetől én is meg tudom oldani. Addig nézz körül, hátha találsz valamit.
- Nem! Azt akarom, hogy te nézz körül...méghozzá valahol egészen máshol.
- Oh...mit forgatsz a fejedben?
Maria ezután ördögi mosollyal az arcán elmagyarázta, miféle gonosz tervvel kívánt bosszút állni von Wielenbradon.


***

- Mi tartott ennyi ideig... Herr Lawrenz? – érdeklődött a nemesúr, miután Maria szíveskedett visszavánszorogni a lovagteremben.
- Meg kell írnia egy rendkívül fontos levelet. Még egy pár perc türelmet kívánok öntől. – felelte a szokásos mézesmázos hangján.
Gerard minkeközben már a folyosókat rótta, valami lépcső, vagy csapóajtó után kutatva.
~ Te, ezt most tényleg megcsináljuk?
~ Miért ne? Azt ne mond, hogy ellenzed?
~ Eszemben sincs! Csak te nem az a fajta vagy, aki belemenne az ilyenekbe.
Alig pár perc kutatokás után rá is találtak a vár egyik tornyának tövében. Egy egyszerű csigalépcső volt, ami egyszerre vezetett felfelé sé lefelé is.
~ A pincének valahol erre kéne lennie.
Kisvártatva rá is találtak. Mint minden szokványos pince, ez is dohos, áporodott szagot árasztott magából. A falon pár gyertya szolgáltatott halovány fényecskét, hogy ne kelljen a sötétben tapogatózniuk, de sajnos a világosságuk csak pár helyen törte meg az egész pincében uralkodó sejtelmes félhomályt. A tágas térben mindenfélét tároltak, ami szem szájnak ingere, kezdve a sózott húsokkal egészen a gondolzan elzárt fűszerekig.
Gerard a boroshordók felé vette az irányt. Midnegyik méretes fakupacon volt egy-egy felirat, ami arról árulkodott, honna származik a bor és milyen fajta. Ekkor felidézte magában Maria szavait.

- Nincs az az isten, hogy ez a fajankó képes legyen ezt a szennyvizet ilyen széles vigyorral meginni – imitálta az öreg nemes mosolyát – biztos vagyok benne, hogy egyszerűen képtelen eladni a háziszemetét, ami itthon termeszt, szóval ezt dörgöli a vendégei orra alá. Keresd meg és cseréld ki a borokat!
- Egy pillanat alatt meglesz.


~ Nem is értem, egyáltalán minek mentem ebbe bele... – gondolkozott, miközben a hordók címkéit oldasgatta.
Hamar meg is találta a különféle típusó borok között azokat, melyek a házi érlelésűt tartalmazták. Kíváncsiságból leemelte az egyiknek a fedelét a belekóstolt... aztán gyorsan vissza is zárta, nehogy a szagától rosszul legyen.
~ Könnyebben menne valami apró késsel leszedni a címkéket.
~ És mégis honna szerezzek olya...ja tényeg.
Az ujjával pár apró ábrát rajzolt a levegőbe, mire az árnyak a vonalak menték összetömörültek, végül egy egyszerű kenőkés alakját vették fel. Ezt használva levakargatta a címkéket a házi bort tartalmazó hordókról és kicserélte őket a legjobb borokat tartalmazó hordók címkéivel. Gyorsan kellett dolgoznia, mert a papírlapok nem ragadtak volna másképp hozzá kellőképpen a fához, ráadásul nem is akarta, hogy a teremtett kése eltűnjön. Így is épp elég varázserőt pazarolt el fölösleges dolgokra.
Dolga végeztével, mint aki csak az árnyékszéket látogatta meg, fütyörészve ballagott vissaz a lovagterembe. Maria és von Wielenbrad ott álltak az egyik kikészített trófea mellett, miközben a nemesúr éppen azt ecsetelte, hogyan sikerült az álaltot levadásznia.
- Sikerült végeznem. Még időben, úgy hiszem.
- Ennek nagyon örülök, Herr Lawrenz.
- Térjünk is rá a tárgyra...
- Nem szükséges – vágott a szvába egyik pillanatról a másikra Maria – későre jár, majd később megbeszélik.
- Igen, de...
- Induljunk!
Gerard nem ellenkezett többet, első alkalommal is csak azért tette, hogy elhitesse fogalma sincs, miről beszélgettek. De volt egy elég erős gyanúja arról, mit derített ki időközben diplomatikus társa. Kifelé menet a várból meg is kérdezte.
- A feljegyzések közül egy sincs itt, igaz?
- Kiderült, hogy megsemmisültek egy tűzvészben.
- Micsoda pazarlás...
- Megcsináltad? – kérdezte a legnagyobb komolysággal.
- Hát, legalább egy jó dolgot csináltunk ma. – vonta le a következtetést Lia vigyorogva.
- Bárcsak látnám az arcát, amikor megízleli a saját főztjét...
- Tudod mit. Jöjjünk vissza később egy kedélyes beszélgetésre... – kacsintott rá Gerard.

Felhasználó profiljának megtekintése

5Azonnali: A gonoszság netovábbja  Empty Re: Azonnali: A gonoszság netovábbja on Pént. Feb. 03, 2017 3:37 am

Smooth Criminal

Szokásomhoz hívem - szerintem ezen már én se lepődök meg, meg a kocsma vendégserege sem - kocsmában üldögéltem. Bár valószínűleg a "kocsma vendégserege" szófordulatból sejteni lehetett, hogy még is, milyen jellegű köz-, és szórakoztató intézményben foglaltam éppen helyet, de úgy éreztem, hogy mindezt nem ártana nyomatékosítani, mindennemű félreértés elkerülése végett. Mondjuk, az egyetlen, aki félre érthette volna, az maga Sheatro volt, na meg néha napján Roro, aki a kocsmát keverte a bordéllyal, vagy éppen fordítva, és ilyen tekintetben elég érdekes helyzetek szoktak előfordulni, amikor már a borospalack szájával "szemezgetett", mint jó fajta alternatív megoldás. Minderről - és mindkettőjük folyamatos közbeszólásairól - egyelőre megfeledkeztem, s inkább a sörre koncentráltam, amely ott habzott előttem - úgy nagyjából fél órával ezelőtt még valami hab is volt rajta, azonban azóta az ilyen mennyei örömforrások eltűntek, amidőn nem nyúltam hozzá. Kérdezhetném magamtól, hogy beteg vagyok-e? Nem, nem voltam az. De akkor meg, miért is nem nyúltam a sörhöz, vagy valamelyik csapos lány seggéhez? Azért, mert előttem még a sörön kívül ott virágzott két palack bor. Bár kérdéses, hogy a borok hogy tudnak virágozni, de megragadtam ennél a szóhasználatnál. Bár, a szőlő virágzik, nem? Már ha szőlőből készült ez, és nem valami más, undorító növényből. Amennyiben a szőlő, mint olyan, nem virágzik, átjavítom arra, hogy ott virított előttem két palack. Ebbe már én se tudtam volna belekötni.
Tehát, szó mi szó, békésen meredtem magam elé, szemezgettem azzal a jó képű pasival, akit az üvegeken láttam visszaverődni, és ma már sokadjára jöttem rá, hogy milyen kva jó is vagyok én. Szép, okos, intelligens, teljesen normális, és emellett még szerény is. Az egyetlen  dolog, ami hiányzik belőlem, az a hiba. Meg a bor...és a sör...meg a pálinka. Magamban elkezdtem skandálni a szokásos kocsmai nótámat, miszerint: " A sör, a bor, a pálinka, csússzon le a torkomba." Szép kis idők voltak ezek. A Nap már rég lebukott a horizont mögött, hogy átadja helyét a Holdnak, s velem szemben két ocsmány félhold virított, mert az egyik tajparaszt bunkó nem tudta felhúzni a nadrágját. Szerencsére én nem azon homoszexuális self egyének közé tartoztam, akik ezt a fajta Holdat imádták volna, maximum, ha mindezt egy nő adja elő...de ez nem nő volt, még férfinak is ocsmány. Aztán a seggek tulajdonosa megfordult...bár, csak egy segge van, akkor segg tulajdonosa. Nem, seggek tulajdonosa - szó ismétlés, óh igen, ehhez nagyon értek - mert a fején is volt egy...jó hatalmas. Fogai olyan szépen virítottak egymás mellett, hogy azt még egy költő se tudta volna szépen megfogalmazni, nem hogy én. Bár az "egymás mellett" relatív fogalom, hisz a kettő között elfért volna még egy ruhk fogsor is. Sárgás színük emlékeztetett...nem is tudom mire. Talán a vizeletre. Amikor rohadtul beteg vagy...meg én is, most is, beteg vagyok, hogy ilyen gondolatok cikáznak a fejemben. Haja nem sok volt szegénykémnek, azok is inkább csúfabbá tették, semmint szebbé, hisz kiemelték óriási bibírcsókjait a fején. Hát, volt egy olyan érzésem, hogy Ő valószínűleg nem a hölgyek kedvence volt. De legalább bátorsága és egoizmusa meg volt, mert úgy bámulta a csajokat, mint aki azt várja, hogy majd' menten elalélnak ettől a dögös, fess emberkétől. A szájszagától biztos, hogy elájultak és végül is, ez is egy taktika. Ártalmatlanítani és ájulttá tenni őket, aztán lehet cipelni őket a legközelebbi bokor mögé. Lehet, hogy egész életében erre a taktikára gyúrt, azért néz és szaglik ki most szegényke, ahogy. Na de, a faszi megfordult és meglátott engem. A szemében olyan érzelmek gyúltak, amelyeket inkább még magam se próbáltam meg értelmezni, hogy megőrizzem ép elmémet. Aztán felállt. Szerencsére csak két lábra, a többit nem láttam és elindult felém. Óóóóó baszki. Ez így nagyon nem lesz vicces. Hirtelenében leküldtem az egyik üveg maradékát, reménykedve, hogy kidőlök az alkohol túladagolástól. Azonban ez nem történt meg.

- A franc a hülye alkoholtoleranciámba. MIÉRT MOST?! MIÉRT VELEM?!
Nyögök fel ijedten, ahogy a nem túl szép pofa nem túl kedves és nem éppen kis darab tulajdonosa megindult felém. Döngő léptek rázták meg a szűk kis kocsma falait, az üvegek - már ha lettek volna - biztos, hogy berezegtek volna, de ehelyett csak a díszítésnek elhelyezett függönyök rebbentek meg, bár ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy kint dühöngött a vihar. Ez volt az egyik oka annak, hogy bejöttem ide. A másik két oka egy elf és egy self leányzó voltak, akik igazán dögösen néztek ki és a fene se tudja, hogy miért pont itt kötöttek ki. Az már könnyebben megválaszolható kérdés, hogy ÉN miért vagyok itt. Meg még rajtam kívül vagy tíz nyáladzó idióta barom. A szék nyikorgott, mint ha tényleg felsírt volna, ahogy Szépségességem kihúzta azt és rohadt nagyot recsegett, amint leült. Nem, nem a szék. A segge. Egy víg kis szellővel üdvözölt engem, én meg vígan fordultam félre, hogy ne a borba hányjak. A rókák elmaradtak, az arcom viszont zöldülni kezdett.
- Neked is szép jó estét, kedves idegen... - szólaltam meg a nyelvén.
A férfi még fészkelődött egy kicsit a székben, a fa pedig nagyon erős tiltakozó hangokat adott ki, ahogy a tömény százhúsz kiló - ha nem több- csupa háj és erős csontozat berobbanó sebességgel vetődött rá. Bakker, milyen fából készült az itteni bútorzat, hogy még ezt is kibírta?! A férfi arcára emeltem meggyötört tekintetemet, szememben kétségbeesés versengett az undorral. Az ő pofája pedig erősen küzdött azért, hogy vörösebben nézzen ki, mint egy rohadt rák, vagy mint a vénás vérzés élénk pirossága. Pofája bizonytalan vigyorra - vagy éppenséggel vicsorra - nyílt, a nyelve pedig ott vonaglott a fogai között tátongó hatalmas lyuk között. Ismét elkapott a hányinger. Apró, gonosz malacszemei engem fixíroztak, s ekkor fedeztem fel, hogy egy rohadt nagy - már mint, Hold Anyára, egy BAROMIRA DE OTROMBÁN ÉS UNDORÍTÓAN GIGÁSZI, PACI GOLYÓ MÉRETŰ...BAKKER, EGY ISZONYATOS PATTANÁS VIRÍTOTT A TOKÁJÁN! Mint ha egy különálló fej lenne. Vajon neve is van? Próbáltam nem belegondolni. Aztán most kivételesen nem az alsó segge, hanem a felső segge eregetett néminemű gázt magából, aminek kesernyés bukhéja megcsapta az orromat - nem volt nehéz, mert konkrétan a tapló pofán böfögött. Na ez...EZ MI A FRANC?!

- Hope you die in Hell, you bastard... . egyszerűen más nem jutott eszembe erre az undorítóságra..
- He? Mitaszondtál? Monggyad csak kicsi rigó! Gyerünk!
- Ez egy ősi self üdvözlés volt, amelyet akkor használunk, amikor számunkra egy igen csak érdekes idegennel találkozunk. Szabad fordításban: A Hold ragyogja be utadat.
Adtam neki nem túl hiteles fordítást, miközben még mindig azzal küszködtem, hogy a gyomortartalmamat bent is tartsam s ne hányjam telibe ezt a retardált barmot, pedig megérdemelte volna.
- Azé'. Me' én nem étem ám, hogy te mit hadová'sz itt össze a zavaros seltyike nyelveden. De ha bármi rosszat is aszondasz, akkor én bizony téged nem megcirógatlak, hanem megcsapkodlak. É'ted?
- Hát hogy ne érteném!
- You son of a bitch...
- He?
- Igen is, barátom. A "bitch" barátomat jelent.
- BÍCS?
- Nem, nem "bícs" hanem biccs. A bícs, mint olyan, tengerpartot jelent.
- Hülye egy nyelvetek van.
~  De nem olyan hülye, mint Te.~
- Na de, mondjad már, mi vezényelt téged ehhez az elhagyatott, szomorú asztalhoz és annak még elhagyatottabb vendégéhez? -Tettem fel inkább a kérdést, mert tényleg érdekelt.
~ Remélhetőleg nem az, hogy a nőket feladva pasikra akarj rámozdulni, mert ha csak egy lépéssel is közelebb kerülsz hozzám, a pisilődőn keresztül szúrom fel az éjgyilokomat és maszírozom meg vele a gigádat, baszki, és nem szórakozok!.~

- Játok ám én dolgokat. Játom, hogy a nők ottan-e hogyan néznek rád. Mint valami szexistenre...nem értem, hogy mijért. Kva csúnya vagy, mondták már?
Hogy még is...mi van?! Már mint, haver, néztél Te már tükörbe, hogy az ég nem rogyna rád! Ha én "kva csúnya" vagyok, akkor Te mi vagy? Ember, mi nem mozgunk egy skálán, így össze hasonlítani se lehetne téged. Az, hogy egy helyen látnak téged, meg engem, az nagyobb sértés számomra, mint ha egész életemre megvonnának az alkoholtól. Nekem vannak azért igényeim és erkölcsöm és elvem és valamilyen szinten még ízlésem is, és ezek közül mindegyiket basztatja az, hogy Te egyáltalán a közelemben vagy, nem hogy még hozzám szólsz! Ettől független alig bírtam megállni, hogy ne röhögjem őt pofán, olyan szépen és kedvesen, miközben már éppen a beleit csavarom fel a fegyverem pengéjére és vidám gyerekdalokat énekelgetek. Egyelőre azonban visszafontam magam. most már érdekelt, hogy mindez, még is, hova fog kilyukadni?
- Na már most, én azokat a nőket megakarom etyepetyélni, ha érted, mire gondolok?
- Ezt a szót speciel nem értem.
- Dugni, szexelni, ágyba vinni, gerincre vágni, megdönteni, a lelket is kiba...szóval igen, valami ilyesmi. É'ted?
- Értem? Mit értem? Nem értem. Már mint értem, hogy mit mondasz, de nem értem, hogy ez hogy vonatkozik rám, és tudtommal a nyelveteken az "értem" azt is jelenti, mint amikor mondjuk a Halál eljön értem, vagy ilyesmi.
- He?
- Bocs, túl szofisztikált voltam, elnézésedet kérem.
- Mi az a szofisztikált? "Fisztika". Ez a fika valami úrimódi megnevezése? Há' én nem szeretem ám az ilyen beszédet!
- Oké, bocsi haver, nem akartalak megsérteni. Csak tudod, én ilyen egyszerű kis selfike vagyok, aki egész életét bányászással tölti el. Már mint a fisztikát bányászom ki az orromból. Mert hát, ezt gondolod, rólam, nem? Akkor biztos, hogy igazad van.
Várom a reakcióját. De homlokráncoláson és néma tátogáson kívül mást nem kapok tőle. Nagyon próbálkozik szegényke, hogy megpróbálja felfogni a mondanivalómat, de teljesen hiába valóak az ilyen jellegű erőlködései. Az intelligencia hányadosa születése óta csak zuhan és zuhan, de olyan mélységekbe jutott már, hogy onnan nincs menekvés. Akárki is viszi el a lelküket a haláluk után, ezt  az egyedet inkább hagyja a fenébe, nem mer hozzányúlni. Olyan hülye lehet bakker, hogy még azt se veszi észre, ha meghal. Tessék, bakker, itt van egy zombi előttem, aki még  nem is zombi hivatalosan, de már gyakorolja a szerepét. A többi zozó utálni fogja, mert még náluk is ostobább. Csúfolni fogják, kizárják a klikkből...Aztán végre valahára! - nem, hazudtam, nem vártam, nagyon nem vártam, hogy ez bekövetkezzen, sírni akarok!!! - kinyitotta a pofáját és rögtön a lényegre is tért.
- Na, te segícc nekem felszedni a csajokat.
- Ez kérdés, vagy kijelentés?
- Baszki, ennyire hülye vagy? Kijelentés. Hallottad, hogy felemeltem volna a hangsúlyomat a mondatom végén? Huh, ilyen cikornyásan se fogalmaztam még. Hogy mit meg nem tanul az ember a kurvaházban.
- És ebből nekem mi jó származik?
- Megmaradnak a fogaid...
- Ez egy igen hatásos érv.
Helyeseltem bólogatva. Most komolyan?! Ez a barom fenyeget engem? Hova süllyed a világ.
- És hogyan tervezed végrehajtani ezt? Már, mint, van valami konkrét terved? Biztos hogy van, mert már távolról is megláttam, hogy Te egy igen értelmes és okos egyén vagy, most, hogy ilyen jól elbeszélünk, ez a sejtésem csak megerősödni látszik.
- Te írsz nekik levelet, amit én diktálok, én odaadom nekik. A ti mocskos nyelveteken írod, az csak bejön nekik, nem?
- Óh, persze, nagyon bejön nekik.
Jegyeztem meg gúnyosan. De még ez se jött át neki, pedig, rohadjak meg, minden gúnyt össze szedtem magamban, amit csak találtam, már pedig az nem volt valami kevés, de még ekkor se jött rá. De a terve tetszett nekem. Ezt a kis szemetet úgy megszívatom, hogy élete végéig nem mer elf-fajzat közelébe jönni, és a nyelvünket olyan messze fogja kerülni, mint jobb érzületű patkány a húsz kilós kandúrt. A kezemet megdörzsöltem. Aztán valami csattant az asztalon. Egy pergamen, egy toll és egy tintásüveg. Ez a mocskos kis dög alaposan felkészült. Hát, legalább nem kell ezzel se szórakoznom.
- Írjad!
- Mit?
- Amit diktálok.
- Még nem mondtál semmit!
- Ja, té'lleg. Na, aszongya, hogy: "Szemeid, mint két Napkorong, melleid, mint két hegyvonulat blablabla..."
- A blablabla is megy bele, vagy mi?
- BASZOD, EZZEL ARRA UTALTAM, HOGY VALAMI ILYESMIT ÍRSZ! NEM VAGYOK ÉN KÖLTŐ!
- Oh, what a suprise.
- He?
- Semmi... - inkább erre nem találtam ki semmilyen mentést sem.
Az asztal fölé görnyedve kigöngyöltem az igen csak gyűrött pergamen darabot, s próbáltam valahogy kiegyengetni, nem nagy sikerrel, hisz állandóan felpöndörödött. Végül a két átellenes sarkára egy-egy borospalackot tettem - az egyik ekkora már üres volt - így legalább valami stabilitást vittem a papíros életébe, ha már az enyémbe nem. A gondolataim száguldoztak, hogy még is, mit találjak ki neki, valami ütőset. Tekintetem az elf leányzóra siklott. Nagy szívvel volt megáldva, amit nem is takargatott. Már csak ahogy ránéztem, éreztem, hogy én mentem kővé dermedek - egy részem legalábbis biztosan. Aztán ismét a pergamen. A tollat műértő mozdulatokkal mártogattam meg a tintában - pont ahogy mást mártogatnék meg máshol - s elkezdtem leírni az első szavakat. Aztán az egész már jött magától. Mire végeztem, a sör maradékát megittam, s az üres korsó felett olvastam át ismét az alkotást.


" My sweet Lady,
I am writing this letter to you to express my feelings for you. You are my Sun and Moon. The stars above my head. Your face is so beautiful, that...I can't find words. But I'll try anyway: Your face is so beautiful that it makes my "staff" hard. I want to explore every inch of your body with my walking stick, and hopefully find a nice cave where I can hide and live for all eternity. Wanna climb your hills. And after I discovered every little secret of your hot body, I want to put a lot of "soldier" inside your "barrack". But I know that you are not a clever girl so I make it simple: I TOTALLY WANT TO BANG YOU!

With all my (dis)respect:
Some ugly fatass guy"


Nem mertem a fickó szemébe nézni, miközben átnyújtottam neki a levelet. Ő vagy hatszor átolvasta azt, és közben bólogatott, mint aki érti, hogy mi van oda leírva. Párszor láttam rajta, hogy kérdést akar feltenni nekem, de végül meggondolta magát. Amint végzett az alapos ellenőrzésekkel, rám emelte ocsmány tekintetét, és szégyenlős kisfiú módjára emelte fel a hüvelykujját, mutatva, hogy tökéletesnek érzi a munkámat. Óh, hát még én milyen tökéletesnek éreztem! Hangos széknyikordulás jelezte, hogy a nőcsábász feltápászkodott a székéből és megindult az elf leányzó felé. Én megfordítottam a székemet, hogy lássam a jelenetet, s a boros palackért nyúltam. Névtelen cimbin félősen torpant meg a dögös leányzó előtt, aki felhúzott szemöldökkel jelezte, hogy nem érti, mi a franc folyik itt, és nem is nagyon szeretné megérteni. Arcán lekezelő gúny ücsörgött, amit igyekezett leplezni, de nem nagyon sikerült neki. Éles eszű barátunknak persze ebből megint csak nem vett észre semmit, hanem óvatosan átnyújtotta a lánykan a levelet. Vagy is hát, szokásos stílusához híven csak odalökte neki, hogy "nesze fogd meg, baszki" és a dekoltázson nyugtatta továbbiakban a szemét. Szerencsére nem láttam az arckifejezését, nekem háttal állt, de biztos voltam benne hogy sóvárgás vegyült elégültséggel.  Bal kezével a nadrágját vakargatta. Apám, én majdnem elájulok, ilyen romantikázást látva. Ha ezek után a lány nem veti a karjaiba magát, akkor sosem. Megtalálta a tökéletes pasit, hát nem veszi észre?! Ott áll közvetlen előtte. Végül a lány kényeskedve fogta meg a levelet és elkezdte olvasni. A semleges közöny szépen lassan kezdett átváltani értetlenkedésbe, dühbe, majd a végén gyilkos szándékba. A szeme olyan tüzes volt, hogy azt csodáltam, a fickó nem égett el ott helyszínen. Aztán a karcsú lány felemelte a kezét és egy akkora pofont kevert le neki, hogy azt még három utcával arrébb is hallották. Közben toporgott mérgében és láttam, hogy mondani akar valamit...de nem tudott, mert a torkát szorította az idegesség. Végül még egy pofont lekevert, aztán bőgve rohant ki az ajtón, úgy csapva be azt maga után, hogy majdnem kiesett a tokjából. Sebzett lelkű lovagunk letört arccal tört vissza, aztán amint lehuppant mellém, elkapta az ingem nyakát és magához húzott. Az arcunk centikre voltak egymástól.
- Don't you even dare...
- Mi a frászt írtál abba a levélbe??!!
- Csak amit mondtál.
- Akkor miért kaptam pofont?
- Elf és self hagyomány. Aki tetszik nekünk, azt pofán vágjuk.
- Ez most komoly?
- Ja, teljesen komoly. Amikor valakit arcon vágunk, kapcsolatba lépünk a másik testével, nem igaz? A csupasz bőrünk annak csupasz bőréhez. Mindegyik faj - akár ember, akár elf - általában az egész testét be szokta burkolni az év nagy részében, egyedül az arc marad csupaszon, és ezen látszódik meg egyedül az, hogy a másik mit érez. Az arc a lélek tükre, biztos hallottad már ezt a kifejezést. Mi ebben szó szerint hiszünk. A kéz, mint gondolhatod, fontos része az életünknek. Ezzel dolgozunk, eszünk, szeretünk és ölelünk...és simogatunk. A két legfontosabb testrészt kombinálta ezzel a pofonnal - már ha ezt lehet ennek nevezni, a Ti nyelveteken nincs rá szó. Mi "bitch slap"-nek hívjuk. Minél erősebb a bitch slap, annál erősebb a kötődés. Nem láttam a könnyeket az arcán? Örömkönnyek, barátom, öröm könnyek! Ment is rögtön haza, hogy előkészítse a szobát egy romantikus estére. Röpke két perc alatt egy ilyen dögös csajt összeszedni haver...hát, esküszöm, én irigyellek!
- Ja, jó vagyok, mi?
- Sure...
- Sör? Hozzak? A legjobb cimbimnek ez csak kijár, nem igaz?- lelkendezett a féleszű, aztán rohant is a pulthoz.
- Hozhatsz...
Azonban a válaszom már nem jutott el a fülébe, mert már ott is volt a pultnál. Én csak a fejemet csóváltam és azon agyaltam, hogy mi is legyen a következő levélben. Az előző túl romantikusan indult, szegény lány talán még reménykedett is benne, hogy valami normális hangvételű lesz. De túl obszcén se lehet, mert akkor nem is olvassa végig és úgy vágja pofán, aztán meg valahogy kideríti, hogy én írtam a levelet és engem is üldözni kell. Meg kell találni a közép aranyutat. Miközben gondolkoztam, s a másik papírossal küzdöttem, hogy ne pöndörödjön össze, megérkezett két korsó sör is egyből, mindegyik nekem szánva, s én csak kortyolgattam. Lassan aztán elkezdtem levésni a szavakat, amelyek eszembe jutottak.

"Hy, let me introduce myself:
I am a nobody. I am not too pretty and nice and good-looking, but I have a big...no, not heart. And no, not *that* what you think of. I'm sure that you think about that, I know. You look at me, and you'd be like: "Damn, that hot body. I wanna do some dirty, crazy stuff with that guy." I know, I know. Where was I? Oh, yeah, well: I am in love with you...r body. Please accept this coin as a token of my desires. That's all you worth, you cheap whore. If you accept me, please, kick me in my nuts. I'd really like it, believe me. Have a nice day, and DO NOT, IN ANY CIRCUMSTANCE, FORGET THE KICK!

With all my hea....cock:
Herr Nobody"


Ez se lett életem legjobb alkotása. A kezem remegett, a gondolataim zavarosak voltak, s lassan kezdtem érezni a pia hatását is - tíz óra masszív ivászatot azért már egy self is talán megérez - így teljes mértékben biztos voltam benne, hogy volt pár félreírás, és nyelvtani hiba, meg taninyelv is, szóval hibák azok voltak, de végül is, minek erőltessem meg magam? Ez a hülye nem érdemel ennél többet. Megnyugtató, biztató mosollyal nyújtottam át neki a levelet és biccentettem a self leányzó felé. Mielőtt még felállt volna, szütyőmből egy érmét vettem át:
- Ezt add majd oda neki. Ez az érme szimbolizálja, hogy érte a világ összes pénzét odaadnád. Hidd el, nagyon romantikus...
A  pasi nem is várt sokat, azonnal rohant a lány felé. Hát hiába, amikor százhúsz kiló beindul, az egy gyönyörűséges látvány...Nem, inkább még se. Aztán meg is állt a selfike előtt, aki már előre félt attól, hogy itt mi lesz, hisz mindenki látta az előző esetet. Aztán végül is, a kíváncsisága győzött és elkezdte olvasni az alkotásomat. Becsületére legyen mondva, végig megőrizte azt a kedves művigyort, amit a vendégeknek tartott fent, majd amikor felemelte a tekintetét a papírról, olyan szerelmes tekintettel méregette azt a barmot, hogy nem akartam hinni a szememnek. Ne szopassatok, hogy bevált a csel, mert akkor én felakasztom magamat! A saját beleimmel...ilyen nincs! MI A FRANC?! A lány keze finoman végig simított a -minden bizonnyal - szűzies legény arcán, aki ott toporgott örömében és tetszésének szemmel látható jelét adta középtájon. Számára megszűnt a világ, de a lányon és rajta kívül mindenki már a szája belsejét harapdálta, hogy ne szakadjon szét a röhögéstől. Az egyik elf fiú, aki ott volt, kivette a lány kezéből a levelet, mindenki köré gyűlt és Ő felolvasta nekik lefordítva, hogy mindenki értse. Az egész kocsma megfagyott. A self hölgy még játszadozott egy kicsit a fiúval. Ő ekkor nyújtotta át neki az érmét, s a lánynak most már végre az is leesett, hogy mi volt az érmés megjegyzés. A mosolya csak még szélesebb lett.
- Óh, drága szívem, el se hiszed, hogy mennyire boldoggá tett a leveled. Akarod, hogy itt helyben végrehajtsam a kérésedet, amit a végére írtam? -kérdezte tőle búgó hangon, annyi erotikát víve bele, hogy azt a mester színészek is megirigyelték volna.
Ekkor nyugodtam meg csak igazán, hogy ez az egész egy színjáték volt. Örültem, őszintén, teljes szívemmel örültem, hogy a csajt nem fogta meg a levél. Az azért durva baki lett volna a részemről. A srác hevesen bólogatott, arcán éteri gyönyör terült szét.

- Tessék, drágám, amit érdemelsz!
A kocsmában minden férfi félre fordította a fejét, ahogy a lány lába emelkedni kezdett. Csak az elhaló nyögést hallottuk s csak sejtettük, hogy a kecses leányzó térde hova is csapódott be. Megtartottuk a fél perces szabályt, aztán félve tekintettünk az áldozat felé. Az a földön hevert, magzatpózban, a golyóit markolászva, a self leányzó pedig visszatért a pult mögé, s szenvtelen arckifejezéssel törölgette az amúgy tiszta poharakat. Egy szó nem sok, annyi se hangzott fel, mindenki bámulta a cimborám szenvedéseit. Én ezt a pillanatot választottam arra, hogy meginduljak kifelé a kocsmából, mielőtt ez még magához tér és nekem esne. A padló recsegése azonban elárult, s akármennyire is kínban volt, annyi ereje azért akadt, hogy felnézzen a földről. Szemében vad és kegyetlen düh villant. Rohadjak meg, azok a malacszemek rendes sárgák voltak! Lehet, hogy a golyói felmásztak egészen a koponyájába és most az összes vizelet, ami benne volt, ott terült szét?
- MI A FRANCOT ÍRTÁL AZOKBA A LEVELEKBE?!
- Na várj, azokat te írtad?
Csattant fel a self leányzó is. A többiek bólogattak. Elég nyilvánvaló volt. Egy bocsánatkérő mosolyt villantottam felé. Egy ideig vártam, hogy mit fog tenni, aztán csak vállat vont. Végül is, legalább levezethette a feszültséget. Én az áldozat felé fordultam:
- Well, let's just say, that...
Felhúztam a kapucnit a fejemre, így arcom tökéletesen sötétbe borult:
- You've been hit by a smooth criminal.
Kis drámai szünet után jó hangosan:
- Aaaaw yeah!
Aztán szépen, elegánsan távoztam is a helyszínről. Úgy éreztem, hogy ezt az estét is egészen stílusosan zártam le. Hisz a lényeg, hogy én szórakozzak, nem igaz? Bár azért valamilyen szinten sajnálom, amit tettem...a nőkkel. Életükben nem kaptak szerintem még ilyen mocskos leveleket...


_________________
Azonnali: A gonoszság netovábbja  Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

6Azonnali: A gonoszság netovábbja  Empty Re: Azonnali: A gonoszság netovábbja on Pént. Feb. 03, 2017 11:09 pm

A nap melegére ébredek. Ez elég ijesztő, mivel már rég ébren kéne lennem. Még ki se nyitom a szememet, de már talpon vagyok. Felszisszenek a meztelen talpamat érő hideg miatt, de gyorsan odarohanok az ablakhoz, széthúzom a függönyöket és kinézek rajta. A nap már fenn van, de még nem túl magasan, olyan nyolc fele járhat az idő. A szél hűvösen simogatja az arcom és a karjaim, mire lassan vacogni kezdek, így inkább gyorsan becsukom az ablakot és a ruhás fiókomhoz megyek. Villámgyorsan magamra kapkodom a ruháimat, hajamat egy madzaggal kontyba kötöm, majd az ágyat gyorsan bevetve sietek a dolgomra.
Még nincs olyan késő. Ha sietek talán nem veszik észre, hogy elaludtam. Nem nagyon, csak egy kicsit, igazán picikét, de épp eléggé, hogy bajba kerüljek. Még a legutóbbi sebek sem gyógyultak be teljesen, nem kéne újakat szerezni. Ahogy óvatosan a konyha felé közeledek egy jellegzetes, semmivel sem össze téveszthető illat csapja meg a orromat. Édes, krémes, meleg, szív melengető, csodás, lisztes, frissen sült gyönyörűség. Csokoládés sütemény. A csokoládé a világ legeslegfinomabb dolga. Ha másért nem, hát ezért mindenképpen érdemes élni. Viszont nagyon ritka, nehezen beszerezhető és úgy is csupán rettenetesen drágán. Nálunk is csak nagyon kevés alkalmakkor van és akkor is leginkább csak fennhéjázásból és én olyankor sem kaphatok belőle. Amikor odaérek az ajtóhoz óvatosan belesek a helységbe és szerencsére nincs ott a szakácsnő. A nagy tányér csokis mennyország pedig az asztalon csücsül. Oda megyek és fájó szívvel nézem.
Egy nagy, gyönyörű, virágokkal díszített, porcelán tálaló edényben vannak. Biztosan vendégek jönnek, különben nem lenne ennyire kihangsúlyozva az előkelőség. A családom szereti éreztetni a többivel, hogy mennyivel felsőbbrendűek náluk. Ahogy egyre tovább nézem vágyam tárgyát össze fut a nyál a számban és a gyomrom is elkezd korogni. A percek múlásával egyre inkább úgy érzem, hogy a sütik gúnyolódnak velem. Szinte hallani vélem az idegesítő kis hangok kórusát a fülemben, amint a fejemben visszhangoznak.
“Te nem ehetsz meg minket, bebebe!”
“Csak egy falatot, na? Nem jön rá senki.”
“Próbáld csak meg és halott vagy.”
“Nem vagy elég jó hozzánk, nem érdemled meg, még el is aludtál!”
“Egy magad fajta mocskos kis semmire kellő ránk se nézhetne!”
“Ingyenélő vagy! Anyád a szíve alatt hordott, hát ezt érdemli? Meg akarod lopni?”
Nagyon méregbe gurultam. Nem igazság! Én még jobban megérdemlem, mint más! Nem vagyok sem semmire kellő, sem ingyen élő. Nagyon keményen megdolgozom az életben maradásért!
Érzem, ahogy lassan könnyek gyűlnek a szemembe a haragtól, így gyorsan megtörülöm a kezemmel, a még száraz arcomat. A sütő tüzének fényébe bámulok, mire ismét égni kezd a szemem, de a könnyek már nem akarnak kicsordulni. Úgy se tudják meg, van egy csomó. Óvatosan körül nézek és néhány percig még hegyezem a fülemet, de teljes csend honol. Olyan, mintha teljesen egyedül lennék az egész házban. Kísérteties érzés. Ha nem lennék ennyire rettenetesen ideges lehet, hogy eljátszom a gondolattal, hogy tényleg egyedül vagyok és az egész csak egy rossz álom volt a süti pedig a jutalmam, mert felébredtem. De nem volt rá időm. Bármikor betoppanhat valaki. A tál aljáról gyorsan kiveszek egy darabot, majd úgy rendezem el a többit, hogy ne látszódjon a hiány és vissza rohanok a szobámba. Elbújok az ágyam alá és ott eszem meg. Nagyon finom. Szinte érezni vélem, ahogy szétolvad a számban és meg melengeti a szívemet. Boldogság van benne, színtiszta varázslat. Miután végzek vele össze szedtem a morzsákat és kiszórom őket az ablakon. Az arcomat és kezemet megmosom, nehogy bármi nyoma maradjon tettemnek és elsietek a dolgomra. Vissza térek a megszokott mindennapi munkámhoz. Amikor be jön a jóslatom és vendégek jönnek, a testvéreimet felküldik a szobájukba, cserébe, hogy nem lehetnek ott felvihetnek magukkal egy kis tányérnyit a sütiből. Ahogy az ajtó résen keresztül nézem őket még sokáig érzem a számban a csokoládé ízét. És nem érzek a tettem miatt bűntudatot.

Felhasználó profiljának megtekintése

7Azonnali: A gonoszság netovábbja  Empty Re: Azonnali: A gonoszság netovábbja on Kedd Feb. 07, 2017 3:12 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Végeztem az átnézéssel, természetesen mindenkinek jár érte a jutalom, ügyesek és ördögien gonoszok voltatok Very Happy

Aine: Mint megbeszéltük neked fél jutalom jár majd, hogy azért a próbálkozás értékeljük.

Jutalom: 1500 Váltó (750 Ainének)

Achievement:

"Evily McEvilface"
Azonnaliért járó jutalom, azoknak a karaktereknek járt, akik olyan rettenetes tetteket hajtottak végre, amikre nincs bocsánat. Annak is jár, aki mazsolás süteményt visz egy találkozóra valamilyen Istentelen okból (Akkor viszont nem jár Tiszta lelkiismeret)
Jutalom: Tiszta lelkiismeret

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.