[magánjáték - Lars & Egan] - Indulatok hálójában

Gyors lépésekkel haladok Elatha utcáin, amit úgy ismerek, mint tulajdon tenyeremet. Sietségem oka, hogy Holdcsókolt és egy Kormos durván összeszólalkozott egymással, s kezd elmérgesedni a helyzet.Az én dolgom mint Holdpap az lenne, hogy lenyugtassam a két fél viszálykodását, még mielőtt többen megsérülnének. Mert lássuk be, hogy a két szemben álló társadalmi réteg állandóan marja egymást, de legtöbbször nem jut addig el az egész, hogy valakinek a halálát okozná. Már pusztán ezek gondolatokra gyorsabban szedem a lábam, hogy minél hamarabb szétszedhessem őket vagy legalább meggyőzzem őket. Nem vélem, hogy könnyű feladat, sőt számomra az első ilyen alkalom. Hamarosan a távolban meglátom az összegyűlteket, s idővel az ingerült szócséplést, s a sok beszéd zsivaját. Abban reménykedek, hogy nem érkeztem túl későn. A sokaság széléhez érve kissé megemelem a hangom.
- Kérem engedjenek beljebb! - miközben finoman nyomakodok egyre beljebb, hogy végül megérkezzek a két marakodó személyhez.
- Fogd a be a pofád, Kormos! Rangon aluli! - nyelek egyet a szavak hallatán, de nem töri meg a haladásom ritmusát. Egy-egy arccol leolvasom a megdöbbenést, míg másoknál inkább harag, vagy szomorúságot okoz.
- Te beszélsz Holdseggű! Életedben nem dolgoztál annyit a jólétért, mint mi! Erre vagy úgy oda? Hát ne legyél! - érkezek meg az első sorhoz, majd mikor nincs több akadály, akkor megállok, hogy igazítsak egy picit a ruhámon. A kormos felfigyel az érkezésemre, s cseppet sem palástolva érzéseit, mély undorral néz rám.
- Oh, hogy még egy ilyen holdas – jegyzi meg minden további nélkül, abban a reményben, hogy ezzel felmérgesít annyira, hogy leálljak vele verekedni. Nos én cspán ingatom a fejem a kijelentésére, majd a Holdcsókoltat nézem meg, hogy éppenséggel ő miként fogadja érkezésem. A részéről sincs túl nagy lelkesedés, de legalább nem olyan utálattal tekint rám, mint a másik. Mikor befejezem a csendes femérést, akkor arra várok, hogy érkezzen őr.  Én nem tartozok rendfenntartók közé, én csupán a békítő.

Lars épp az utcákat rótta, nemrég érkezet ismét a városba. Mostanában egyre több időt kell Elathában töltenie, ami nem igazán volt az ínyére. Még ha nem is ez volt a legnagyobb város Veronia szerte, Larsnak még így is túl nagy, és zsúfolt volt. Igaz, hogy még soha nem járt nagyobb ennél nagyobb városban, de ezek alapján, nem is igazán akaródzik neki meglátogatni bármelyiket is. Mindig is jobban élvezte a kisebb települések nyugalmát, de hát nem volt mit tenni, a katona teszi a dolgát. Miután teljesítette feladatát, kapott némi szabadidőt, így hát elindult, egy kis sétára, mikor a fülébe jutott, hogy néhány utcányival arrébb valami csetepaté kezd kialakulni. Állítólag egy holdcsókolt és kormos kezdett el vitatkozni egymással. Mivel jobb dolga nem akadt, elindult az emlegetett irányba, hogy megnézze mégis mi folyik arrafelé. Mire odaér, már elég szép kis tömeg alakult ki, a gyülekezet közepéből pedig hangos vitatkozás hallatszik, ami beleveszik a tömeg zajába, így nem érti, hogy miről folyik a diskurzus. A környéken egy szolgálatban lévő őr sem látszik, így hát a kezébe veszi a dolgokat, és önkényesen szolgálatba helyezi magát, majd elkezd utat törni magának. Ahogy kezd befurakodni a belső körbe, elkiáltja magát.
- Abbahagyni! Különben mindenki kap egy bőrcsizmát az ülepébe! - ekkor veszi észre, hogy a vita tényleg két tünde között folyik, kiknek a bőrszíne a színskála két végletét képzi.
Megszólalására mind a két fél rátekint, elég dühösen. Majd egy újabb másik holdcsókolt tündére lesz figyelmes kettejük mögött. Amint a két fél rá figyel, fojtatja mondandóját.
- Látom megy ez. Mégis mi a fenén kaptak össze?

Hamarosan érkezik egy ismerős sötét tünde, aki próbálja a szavaival megtántorítani a két dulakodót, azonban azok még mindig egymásra vicsorognak. Nem úgy tűnikm hogy el akarnak mozdulni a helyükről.
- Hah még egy alak! - mondja a Kormos igen lesajnáló hangnemben, ám itt nem éri be ennyivel. Ha már lehetősége van előadni a történetet, akkor nem késlekedik.
- Az úgy történt, hogy én nyugodtan sétáltam Elathában, mikor ez a barom nekem jött, sőt még nekem kellene bocsánatot kérnem, de én nem teszem meg! - vázolja fel a helyzetet, mire megered a másik nyelve.
- Mit hazudsz! Nem így történt! Elmondom én. - köszörüli meg a torkát, aztán folytatja a beszámolót.
- Sétáltam az utcán, mikor ez a rangomon aluli személy keményen meglökött, s szerencsére, hogy nem estem el. Utána, mikor odaszóltam neki, hogy jó lenne elnézést kérnie, akkor nekem esett a szavakkal, hogy mit képzelek magamról. Meg mire áll feljebb nekem – sóhajt egyet, de a másik közbepofázik.
- Hát nem teljesen így volt, te Holdseggű! Azt hiszed, mert te jól élsz, ezért mindent megtehetsz? Ezért nem bírom én a hozzád hasonlókat! - hangzik tőle, ám én nem tudom tovább tétlenül nézni a két fél marakodását. Tennem kell ez ellen! Vagy ráhagyjam a mostani ismerős alakra ezt az egész helyzetet?
- Megtennének nekem egy olyan szívességet, hogy nem ordítanának úgy, mint akik bajban vannak? Köszönöm. Úgy látom, hogy mindketten a másikat hibáztatják. A megoldás egyszerű. Mindketten bocsánatot kérnek egymástól, s aztán mehetnek a dolgukra. - ajánlom fel a megoldást tálcán.

A két férfi vitatkozás egyre idegesítőbb kezd lenni. Ki gondolta volna, hogy mindegyikük a másikat fogja hibáztatni? Valahogy várható volt, de mind egy is, valahogy meg kell oldani a problémát. Ekkor szól közbe a holdpap, hogy kérjenek mind a ketten bocsánatot, és akkor egálban lesznek. Na persze... mintha bármelyikük is hajlandó re. De nem is rossz ötlet. Talán egy kis noszogatás megoldja.
- Nem rossz felvetés. - válaszolja inkább a két veszekedőnek, mint a papnak. - Kérjenek szépen bocsánatot mind a ketten. De ha úgy gondolják, felajánlhatok egy közös cellát a nap további részében, és ott nyugodtan megbeszélhetik a dolgot. Mit szolnak hozzá?
Erre mindkettejük arca elkezdett vörösödni az idegességtől. Úgy tűnik, hogy nem hatotta meg őket, a felajánlott fogda, vagy jobban mondva, az már el sem jutott a tudatukig. Majd ahogy dühük a tetőfokára hágott, egyszerre tört ki belőlük, mintha összebeszéltek volna.
- Még hogy bocsánatot!? Én!? De hisz az ő hibája az egész! - Kiáltják egyszerre, miközben egymásra mutogatna.
- Az enyém!? A tiéd!? - arcuk még egy kicsit vörösebbre vált, ahogy egyszerre hangzanak szájukból ugyan azon szavak.
Lars erre csak a fejét csóválja. Ezek nem komikusok inkább? Lehet, hogy csak egy utcai színtársulat. De ezzel, most nem tud mit hirtelenjében kezdeni. Lehet jobb lenne, ha ölre mennének.

Megszólal a katona, hogy nem rossz felvetés, de figyelmével nem engem tisztel meg. Elsiklok felette, inkább azt nézem, hogy miként fog boldogulni a helyzettel. Ennek fényében az első sorig hátrálok, hogy teret adjak neki. A két fél nem úgy tűnik, hogy hajlandó lenne egy közös cellába menni, sem pedig nyugis megegyezés sem működik náluk. Igazán érdekes, egyben nagyon tanulságos. Egy rövid hallgatás után szólalnak meg egyszerre, ráadásul egymásra mutogatnak, mintha nem férfiak lennének. Láthatólag nem tud mit kezdeni a helyzettel, mint ha kifogyott volna az ötletekből. Egy sóhajtás kíséretében indul meg hozzájuk, hogy minden további nélkül érjek hozzá a vállukhoz. Mindkettő meglepődik az érintéstől, de aztán vicsorogva néznek egymásra, meg olykor rám.
- Ebből elég legyen! – mondom hangosan, egyben határozottan. Látom ezen hangnem váratlanul éri mindkettőt, s a vonásaik átrendeződnek. Átgondolják a helyzetüket, ám én cseppet sem hallgatok el, folytatom.
- Nos, míg itt marakodnak egymással, mint két bolhás állat, addig a napjukat lopják. S akármit csinálnak Elathában Önök helyett senki sem fogja elvégezni. Ráadásul az erőszak nem megoldás. Jobb lenne, ha végre a két társadalmi réteg összefogna. Normális kereket között mindent meg lehet beszélni. – ejtem ki a szavakat, miközben felkészülök arra, ha netán rosszul sülne el.
- Szóval jó lenne, ha bocsánatot kérnének egymástól, s mennének elvégezni a napi teendőiket. – nyomatékosítom bennük, hogy jelenleg felesleges dolgot csinálnak az életben. Reménykedek, hogy ez beválik, vagy legalább az egyik fél hajlandóságot nem kezd mutatkozni a békülés iránt.

A holdpap prédikációját követően, a két férfi továbbra sem mozdul, csak dühösen villognak egymásra, és tovább bizonygatják a saját igazukat. Lars kezdi megunni a veszekedést, így hát egy kicsit határozottabban emlegeti fel az előző megoldásait a két félnek, kicsit kombinálva azokat. egy kiadós seggberúgás után koppanhatnak a kemény priccsen, amin fájó seggel nem a leg kényelmesebb üldögélni. Erre a felvetésre már mindketten felkapták a fejüket, és tekintetük a katonára vetették. Arcuk továbbra is vörösen izzott a dühtől, majd a holdcsókolt nagy dühöngve megfordul, és elkezdi átverekedni magát a tömegen.
- Legyen! Most még annyiban hagyom! De ha még egyszer .... - kiabálja hátra, de a mondandója vége elveszett a tömeg zajában. De erre még a sötétbőrű férfi is visszakiabál.
- Ne hogy azt hidd, hogy a részemről ennyi volt! - hogy a távozó ember halotta-e a választ, azt nem tudni.
Amint a kedélyek kissé lehűltek, a tömeg elkezdett ritkulni, majd szép lassan eltünedezett a nép. Lars örült, hogy a vita most nem torkolt tettlegességig, bár biztos volt benne, hogy valamelyikük be fogja váltani a fenyegetőzésüket, de remélhetőleg ez nem az ő problémája lesz. Mire a tömeg eltűnt, már csak a holdpap volt jelen, és azok az emberek akik mindennapi dolgukat végzik.

(na, most jöhet még csavar a történetben )

Hamarosan megoldódik ez a patthelyzet, s szerencsére a két fél dühöngve távozik a helyszínről. A tömeg erre elkezd oszladozni, mindenki megy a saját dolgára. Ennek örülök, mert nem szeretnék tömegverekedésbe kerülni, ahol ütsz vagy megütnek. Sok sérült ember lenne, akit hirtelen el kellene látni. Vagy esetleg olaj lenne a tűzre? Sosem lehet tudni, ezért kell kerülni az ehhez hasonló helyzeteket. Mire feleszmélek addigra már csak a katona van jelen. Nem tudni miért, de közelebb lépdelek hozzá, hogy váltsak vele pár szót.
- Elég egy bolond helyzet volt nem? – érek oda, s már nyújtom oda a kezem, hogy finoman meghajolva bemutatkozzak.
- Egan Foley vagyok – lekezelek vele, s ha annak vége, akkor tartom tőle a tisztes távolságot. Eszembe jut, hogy az utca közepén állunk, s bizonyos szempontból sokakat zavarhat.
- Van kedve sétálni egyet? – nézek rá, s közelebbről szintén megvizsgálom. Sok személlyel találkoztam már, de úgy vélem, hogy nincs ezen a Listán. Ha nincs ellenére, akkor elindulok az utca széléhez, ahol kevesebb a közlekedés.  
- Köszönöm, hogy segített a jelenlétével megállítani azt a kettőt. Mindenképpen meg fogom említeni a nevét. – úgy vélem, hogy erről tudnia kell, hogy én nem önszántamból érkeztem ide, hanem pontosan ez volt a feladatom. S itt megállok a beszéddel, mert úgy vélem, hogy a másikat is kéne szóhoz jutni. Vajon mi lesz ebből? Új ismeretség, vagy csupán egyszeri beszélgetőtársak? Közben tekintetem odaterelődik két nőre, akik valamin összeveszhettek. Egyelőre normális kereten belül folyik, így más irányba szintén elnézek. Nincs gond ezen a környéken, így ha végeztem a  jelenlegi beszélgetőpartneremmel, akkor mehetek vissza a Holdszentélybe beszámolni az esetről, hogy miként végződött.

Amint a tömeg eloszlott, és csak a pap, meg ő maradtak a helyszínen, a férfi közelebb lép hozzá, majd megszólítja. Kezét nyújtva bemutatkozik neki, amit ő viszonoz. Megmarkolja a pap kezét és bemutatkozik.
- Üdvözlöm. Larsdall Crescent. - kérdésére, hogy van-e kedve sétálni, csak egy egyszerű bólintással válaszol, hogy nincs ellenére a dolog. Így hát megindulnak az utca széle felé, hogy ne nagyon legyenek útban, az arra közlekedőknek, és a házak tövében zavartalanabbul is tudnak beszélni. Mikor megálltak az egyik kőépület lábánál Egan belekezd mondandójába. A mondandójából az derül ki, hogy valaki számíthatott erre az eseményre. Egy komolyabb utcai vita is, ami mondjuk verekedésbe torkollik, csupán pár percig tart. Semmiképp nem addig, míg valaki szól a papságnak, akik aztán mérlegelve a dolgot kiküldenek valaki. Egy ilyen dolog jóval több időt emésztene fel annál, mint ameddig az összezörrenés eltarthat. Így hát miután megrágta magában a kérdést, nyíltan fel is teszi a papnak.
- Vagyis valaki tudta, hogy itt ki fog alakulni egy konfliktus? Egy hétköznapi összetűzésre biztos nem tudott volna ideérni időben, még ha annak a kezdetekor el is rohan valaki szólni a legközelebbi templomba. Valamint kétlem, hogy az a két férfi tényleg annyiban hagyná a dolgot. Lehet jobban járnánk, ha kicsit részletesebben kifejtené, mégis mi folyhat itt. - reméli, hogy a pap nem veszi túlzott tolakodásnak a dolgot, de hát mégis csak katona. Az a dolga hogy fenntartsa a rendet, és ha valami folyik a városban, ami több, akár komoly konfliktushoz is vezethet, arról jobb lesz tudni.

Szerencsére nincs ellenére a katonának egy kis sétához, így velem tart. Mikor bemutatkozik, akkor fejemmel bólintok egyet, s közben pedig a kéz fogás szintén megtörténik közöttünk. Beavatom őt a dolgok állásába, így történik, hogy nemsokára kérdést tesz fel.
- A papságnak szintén megvan a szeme, így tudunk arról, hogy az utóbbi kettő kapcsolata kezd elmérgesedni. Mindkettő a napi rutinját végzi nap mint nap, így találkoznak egymással. Tán még ma csak szóban viaskodnak, de mi lesz később? – sóhajtok fel, miközben fél szemmel nézem a tevékenykedő fajtársaim az utcán.
- Valamikor vér fog folyni, s az első vér után előfordul, hogy több követi. A két fél közti ellentét mélyen gyökeredzik, nehéz kiirtani. Elég csupán egy szikra az egésznek, s a többi jön magától   – nézek rá végül a katonára, aki idősebb nálam. A reakcióját figyelem, aztán folytatom a beszédem.
- Az utóbbi időben nagyon megnövekedett ezen összetűzések száma. Hogy ez szándékos, vagy csupán így alakul, nem tudni biztosra. S itt jönne az igazi feladat, hogy ezt kellene felderíteni. Áll-e vezető személy ezek mögött? Mert ha igen, akkor ellene tenni kell valamit. – csukom be szám, s hagyom őt gondolkodni. Míg ezt teszi, addig én felnézek az égre egy darabig, majd vissza rá a beszélgető partneremre. Hamarosan kérdőn ugrik meg a szemöldököm, hogy vajon mi a válasza? Benne lenne? Vagy nem igazán érdekli az ilyen feladat?
- Persze a szolgálata nem marad nyomtalan sem a papságnál, sem pedig a katonaságnál.
Belegondolok, hogy ez semmiképpen nem megvetendő dolog, ha az én helyébe lennék, akkor elfogadnám. Azonban egyáltalán nem tudom, hogy miként áll hozzá a vallás kérdéséhez. Mindenesetre, ha érdeklődést mutat a feladat iránt, akkor tán mindenre fény derül a másikkal kapcsolatban, miközben próbáljuk felkutatni az állítólagos vezért.