Larsdall Crescent, egy kivénhedt határőr küzdelmei

Mióta megkezdődött A Nagy Vadászat, többen is kérdezték már, hogy „Miért nem veszel rész? Hisz hivatásos katona vagy.” De őt valahogy sosem vonzotta, hogy levadássza, hobbiból azokat az állatokat, amik csak azt teszik amit az ösztönük diktált, még ha ez időnként kellemetlenséget is okoz. Ennyi erővel rendszeresen tarthatnánk ember vadászatot is. Belőlük is rengeteg van, és több velük a probléma, mint a vadakkal. Ezt határőrként bárkinél jobban tudta. Viszont azokkal a vadakkal, akik már túl közel merészkedtek a lakott területekhez, sőt, még meg is öltek valakit, azok már más lapra tartoznak. Így van ez azzal az Orrtülökkel is, akinek a nyomában éppen jár. Ha még csak az ide tévedt félnótás emberek lettek volna az áldozatai, talán még örülne is a jelenlétének, de az a két szerencsétlen, csak a földjén dolgozó gazda volt, így hát az állatnak vesznie kell. Szerencsére nem volt nehéz a nyomára akadni, szép ki csapást hagyott maga után. Mikor beérte az állatot, az épp egy tiszta forrásból ivott, és hiába lapult le a fűbe, az állat fülei érdeklődve fordultak felé. Szép lassan elkezdi körbejárni az állatot, akinek orrcimpái láthatóan idegesen tágul és szűkül, de egyenlőre nem támad. Ahogy halad, magához vesz egy-egy kisebb kavicsot, és kiszemel egy közeli, nagyobb fát, amiben az állat valószínűleg nem fog tudni nagyobb kárt tenni. Ha szerencséje van, még eléri a fát, és fel tud rá mászni, mielőtt az Orrtülök támadásba lendülne. Sajnos úgy néz ki, hogy az állat kiszimatolta, hogy a fához akarja majd csalni, és onnan bevinni egy végzetes támadást, ezért nem sokkal az előtt, hogy elérné a fát, az orrtülök támadásba lendült. Hatalmas teste alatt, csak úgy dübörög a föld, ahogy közeledik a férfi felé. A katona a vaskos fának veti a hátát, és kivont karddal várja a rohamot. Épp mielőtt egy szarv a fához szegezné, sikerül félreugrania, így az állat lendületből neki szaladt a fának, ami nagyokat reccsenve, de még állva maradt. Az állat pillanatnyi megtorpanását kihasználva, Lars egy vízszintes vágással végighasítja az állat oldalát, és a vágás nyomán elindított holdpenge már könnyedén szétzilálhatta az állat belső szerveit. A hatalmas fájdalomra az állat elkezdi dobálni a testét, és éktelen tombolásba kezd. Mivel így nem képes megadni a szenvedő állatnak a kegyelemdöfést, futásnak ered, a fával kicsit sűrűbben nőtt terület felé, a megvadult állattal a nyomában. Hiába gyorsak a Sötét elfek, de egy megvadult orrtülköt még ők sem képesek lefutni, így az állat vészesen kezdett közeledni. Ekkor egy hirtelen hátraarccal, és egy újabb holdpenge támadással próbálván meglepni a jószágot, és oldalra kigurulva kitérni az útjából. A támadás nem sokat ért az állat kemény koponyája ellen, de arra jó volt, hogy így nem öklelte fenéken. A gurulásból talpra pattanva, a hirtelen megtorpant állat oldalának veti magát, de mind hiába, a penge megcsúszik a kemény bőrén. Az állat megpróbálja az oldalával felbillenteni, de túlságosan sérült, így hát ennek a mozdulatnak nem nagyon volt ereje, inkább elkezd megfordulni, hogy ismét szembe találja magát megsebzőjével. Lars ebben a pillanatban még egy kétségbeesett szúrással célba veszi az állat nyakát. A kard áthatol annak bőrén, és szerencséjére jó helyen, mert a penge mentén nagy mennyiségű vér kezd el kiömleni az állatból. Ez, és az oldalán éktelenkedő seb, már túl sok volt neki, és a földre rogyott. Orrát még két-három forró lélegzetpára hagyja el, jelezvén, hogy még nem akarja feladni a küzdelmet, de végül lehunyja szemeit és elcsendesedik.
Lars kardját a fölbe szúrja, majd előkotorja az egyik kis flaskát, amit magával hozott, kipattintja belőle a dugót, majd megemeli a kimúlt állat felé.
- Méltó ellenfél voltál… - belekortyol a tüzes italba, a maradékot pedig az állat elé kiönti a földre. Miután visszatette a kiürült flaskát a helyére, nekiállt begyűjteni a trófeát.