Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
Név: Larsdall Crescent
Faj: Sötét elf
Frakció: Sötét elf katonaság
Kaszt: Holdőr, Katona
Nem: Férfi
Kor: 27
Kinézet: 170cm magas, átlagos testalkatú, szálkás izomzatú. Hamuszürke bőrszínnel, és hasonló árnyalatú hajjal. Szeme sárgán világít, akár egy vadmacskáé.
Jellem: Igen barátságos, legalábbis a saját fajtabeliekkel. Mivel határon szolgál, az emberekkel kevésbé jó a viszonya, mondhatni igencsak gyanakvó velük szemben. Az elfekkel úgy ahogy elvan, igazából soha nem ártottak neki, ahogy a többi faj sem, ezért velük semleges az álláspontja. Őket személyenként ítéli meg. A hosszú katonáskodás miatt a parancsokat szinte maradéktalanul teljesíteni szokta. Akadnak ritka kivételek, amikor sajátosan értelmezi őket, de ezeknek vállalja is a következményeit.
Előtörténet:
- Uram! Hívatott.
- Pihenj Larsdall! És üljön le.
- Miért hívatott uram?
- Reggel érkezett a futár. Üzenetet hozott az anyjától. Szóban.
- Az anyámtól? Hiszen már évek óta nem találkoztunk. Mit üzent?
- Szó szerint idézem. - Felemel egy papírt, amin gyors átfuttatja tekintetét. - Fiam! Apád két holddal ezelőtt elhunyt. A temetését a következő Holdanya alatt lesz. Kérlek gyere el.
- Uram! Én...
-A futárnak hat napig tartott ideérni. A Holdanya ünnepe egy hét múlva lesz. Mindent elintéztem, Balggas elkíséri az úton, ketten biztonságosabb. Holnap hajnalban indulnak. Ez parancs.
- Uram... - Elcsuklik a hangja miközben feláll. - Értettem uram. Köszönöm.
A hold már rég magasan járt a fák csúcsai felett, amikor a két utazó tábort vert az egyik hatalmas fa tövében. A Holdkalap gombák fényét csak apró tábortüzük töri meg, ami fölött egy edényben, a vacsorának való rotyog.
- Nem igazán akartam eddig rákérdezni és tudom, hogy nem tartozik rám, de eddig még soha nem utaztál haza a családodhoz, mióta kirendeltek a határhoz. Ennyire rosszban vagy velük?
A ragu, amit a magukkal hozott szárított húsból, fűszerekből, és néhány ehető gyökérből dobtak össze, elkezdte azt a kellemes átható illatot árasztani, amiről egyértelműen felismerhető volt, hogy a vacsora fogyasztható. Larsdall mer mindkettejüknek az előkészített fatányérba, majd hátát a fának vetve enni kezd.
- Nem igazán. Anyámmal és a testvéreimmel mindig jól kijöttem. Viszont az, hogy beálltam katonának, apámat vérig sértette. - Bekanalaz néhány falatnyi ragut, fejét hátraveti a fának, majd egy hangos sóhaj után folytatja.
Négyen voltunk testvérek. Van egy időseb bátyám, egy húgom, és volt egy ikertestvérem. Apám volt a környék egyetlen kovács, így nem mondhatnám, hogy rossz sorsunk lett volna. Sőt, egyeseknél kifejezetten jobb volt. Eléggé szabadon voltunk eresztve. Egészen addig, amíg az ikertestvérem tíz éves korunkban, egy balesetben meg nem halt, miközben játszottunk. Apám ekkor fordul magába. A húgomat, akinek a bőre néhány árnyalatnyival még az enyémnél is világosabb volt, a papsághoz adta tanulni, majd mikor elég idős lett hozzá, odaköltözött, hogy fojtassa tanulmányait. A bátyámat és engem innentől kezdve kiküldött, hogy segítsünk a földművelésben. Azt mondta, ez majd megerősít minket, és fegyelemre tanít. Tizennégy éves koromban engem befogott, a kohó mellé. Azt akarta, hogy tanuljam ki a kovács mesterséget. A fivéremet továbbra is a földekre küldte. Ő még ma is ezt a munkát végzi, igaz, most már saját területe és családja van. Ha jól tudom, akkor eddig három gyereke született. engem viszont nem érdekelt a kovács mesterség. Rendszeresen elszöktem, bajba kevertem magamat. Aztán amint tudtam, beléptem a seregbe és eljöttem otthonról. Apám ezt soha nem bocsájtotta meg. Azóta nem is beszéltem vele. - Megeszi a ragu maradékát, majd iszik a kulacsból. - Legyen elég ennyi. Holnap korán kell kelnünk, hogy időben odaérjünk.
Kora délután érkeztek meg a faluba, ami élte a maga megszokott életét. Mintha nem is halt volna meg senki az elmúlt hetekben. Nem mintha ez egyébként máshogy lett volna. Az elhalálozások még egy ekkora, közepesnek is alig mondható településen is rendszeresek. Este, a temetésen, majd eljönnek az érintettek családjai, és ismerősei a sírdombhoz. Aztán amint vége, hazamennek, és másnap folytatják mindennapi életüket.
A falu szinte semmit nem változott. A település közepén lévő tért, az öreg kút uralta. Átellenben ált az elöljáró háza, ami egy hatalmas ébenfa tövébe építettek. A többi, közel ötven lakóépület hasonló módon pihen egy-egy kőris, vagy ében fa alatt. Az egyetlen kirívó építmény, a kicsit kívül eső kohó, ami most békésen pihen. Szájában ma nem izzik a szén, kéménye nem okádja a szürke füstöt, ami beleveszne a sűrű lombkoronába. Nem hallatszik a jól ismert fémek csengése, a fújtató halk szuszogása. Lassú léptekkel halad a jól ismert üllő felé. A szerszámok szépen rendben sorakoznak a munkapadon. Ujjait végighúzza a nehéz kalapácson, majd hangosan felsóhajt.
- Nem hittem volna. De most hogy itt állok, hiányzik.
Balggas leül a kút melletti felfordított vödörre, és hagyja, hogy társa magában merengjen.
Egy halk, mégis határozott női hang töri meg a ráülepedett csendet.
- Larsdall. Tényleg te vagy az?
A fiú megfordul, és a koros, szikár asszony szemébe néz, majd szorosan átöleli, és a magasba emeli.
- Anyám! Ezer éve már. Csak hát apa... - Mondja enyhén remegő hanggal, miközben leteszi az asszonyt.
- Tudom fiam, tudom. De ne itt beszéljünk, menjünk be a házba.
Az öreg kunyhó sem változott semmit. Csak üresebb lett.
- Ki viszi ezentúl a műhelyt?
- A fiatalabb Alranson fiú. Őt vette maga mellé apád, miután beálltál a seregbe. Kicsit hebehurgya, de jó munkát végez. Ő fogja átvenni a kunyhót és a műhelyt a szertartás után.
- És veled mi lesz? Lesz hol laknod?
- Persze, a bátyád családjához költözöm. Úgyis ráfér egy kis segítség annyi gyerek mellé.
- Seraela hogy van? Ő is itt lesz? Úgy tudom eléggé messze végzi innen a tanulmányait.
- Igen, itt lesz. Tavaly avatták fel, és azt kérte, had jöhessen ide vissza. Ő fogja megtartan ia szertartást.
- Lehet beszélnem kéne vele, és a bátyámmal is.
- Nem kell, maradj csak és pihenj. Biztos hosszú és fárasztó volt az út idáig. Majd a szertartás után beszélhetsz velük. Egyél valamit és pihenj.
- Nem vagyok éhes, de a pihenés jól hangzik.
A hold lassan eléri azt a pontot, ahonnan bevilágítja a Holtak dombját, talán még egy ferájóra lehet addig. A falu népe már javában készül a szertartásra. Három lelket ölel ma magához az Anya. Egy öreg kovácsot, és két ifjút, akik nem voltak elég óvatosak. Szomorú dolog, de kevesebb az átlagnál. A szentély kicsit kívül esik a falun, és mögötte ível a domb, aminek a tetején a szertartás lesz. Larsdall lassan lépked a már jól kitaposott úton, mellette oda, s vissza járnak a népek, és hordják máglyának valót. A templom fele hatalmas kőtömbökből lett kifaragva, tele míves domborművekkel. A másik fele pedig a dombba lett kivájva. A templom bejárata előtt egy fiatal, a holdpapok szokványos ruháját viselő fiatal, vállig érő tört-fehér hajú, gyönyörű lány irányította a segítő falusiakat és szentélyszolgákat.
- Nővérem a Holdban! tudna nekem segíteni?
A fiatal pap ránéz a közelgő férfira, majd mindent félredob, amivel foglalkozott, oda rohan hozzá és a nyakába veti magát.
- Lars! Hát eljöttél!
- Hát persze. Mondhatjuk, hogy egy felsőbb erő hatására úgy éreztem jönnöm kell.
- Most sok dolgom van, de a szertartás után szeretnék veled beszélni egy kicsit.
- Rendben. Én addig felmegyek a dombra. - Lehajol, majd egy csókod ad testvére arcára, és elindul a máglya felé.
Amint a hold elkezdett belépni a domb két oldalán álló hatalmas kőoszlop közé, a templomszolgák elkezdték kihordani a testeket a templomból, és máglyára helyezni. Eközben Seraela elkezdte a szertartásos imaéneket az Anyához, majd mikor mind a három test felkerült a máglyára a hold teljes egészében beért az oszlopok közé.
- Hold Anyánk! Kérlek öleld magadhoz elhunyt testvéreink lelkét, hogy békét találjanak benne!
A búcsúzó szavakat a tömeg visszhangként ismétli, miközben a papnő hátrafordul, meggyújtja az előkészített fáklyát a parázstartóban majd a máglyához sétálva meggyújtja azt, hogy a füst elvigye a lelkeket az Anyához. Amint a lángok elkezdik nyaldosni a testeket, a tömeg szinte transzos állapotban énekli az ősi búcsúztató dalokat, melyet idegen faj még talán sosem hallott, egészen addig, míg az utolsó lángnyelv ki nem aludt.
A szertartás végeztével a népek visszatértek otthonaikba, hogy magukban fojtassák gyászukat hajnalig. A következő nap, nem fognak érdembeli munkát végezni, de azután minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Larsdall még nézi, ahogy a szentélyszolgák befejezik munkájukat. Kikotorják a hamuból a megmaradt csontokat, ezeket a sírdombban fogják nyugalomra helyezni őseik közé. Ekkor Seraela lép oda hozzá, majd átkarolja.
- Gyere Lars. Valamit oda kell adnom.
Larsdall, némán követi húgát le a dombról, majd be a templom melletti épületbe, ahol a papok laknak. A lány az egyik hátsó szobába kíséri, ami igen szerényesen van berendezve. Egy ágy, asztal, hozzá egy szék, a sarokban egy kis szekrény.
- Ülj le kérlek. - Mondja a húga, miközben az ágyhoz sétál és kihúz alóla egy ládát, felnyitja, és kivesz belőle valamit, amit egy régi rongyba tekertek bele.
- Mi ez Sera?
- Apa soha nem ismerte volna el. De mikor elmentél, az nagyon megviselte. Lehet hogy nem mutatta ki azóta, hogy Lormek meghalt. De nagyon szeretett minket. Legfőképp téged, ezért szerette volna, hogy kovács legyél. Rád akarta hagyni minden tudását. Mivel ez nem sikerült neki, ezért inkább készített neked valamit. Valamit, ami remélte, hogy majd úgy fog védelmezni, mint ahogy ő szeretett volna. - Kicsomagol a rongyból egy hosszú, enyhén ívelt kardot, festett, faragott ébenfa hüvelyben, majd átnyújtja testvérének. - Ne mondj semmit. Csak fogadd el. Ha apáért nem is, hát értem. Jobban érezném magam tőle.
- Sera, tudom. Mindig is tudtam. De azt is tudtam, hogy nem tudnék megfelelni neki. Nem lett volna belőlem jó kovács. Ezért álltam be a seregbe, de ezt soha nem tudtam volna elmondani neki. Köszönöm. Vigyázni fogok ré, és becsben fogom tartani.
Átveszi a kardot, ami meglepően könnyű, szinte súlytalannak érződik. Ujjait finoman végighúzza a markolaton, majd ráfog, és pár centire kihúzza hüvelyéből. A penge mintha halványan felderengett volna, majd megcsillant a csontszín pengén a gyertyák fénye.
- Ez miféle fémből készült? Még sosem láttam csak hasonlót sem ezelőtt.
- Nem tudom Lars, csak annyit, hogy nehéz volt megszereznie.
Larsdall még egy napig maradt a faluban, hogy segítsen anyjának elköltözni, hogy az új kovács, végleg birtokba vehesse a műhelyt, és a kovács házát. Majd társával visszaindult a határ menti őrposztjukhoz.
Típusa: Kard
Anyaga: Holdezüst
Kinézete: Pengéje 90 cm hosszú, a vége felé enyhén ívelt. (Úgy néz ki, mint az avatárképen a kard.)
Tulajdonságai: Rendkívül könnyű, súlya alig fél kg. Igen rugalmas, ennek ellenére rendkívül strapabíró. Csak igen nagy, és folyamatos extrém terhelés hatására lehet benne kárt tenni. Sötétben, ha nem éri holdfény, a penge enyhe ezüstös színben dereng.
Faj: Sötét elf
Frakció: Sötét elf katonaság
Kaszt: Holdőr, Katona
Nem: Férfi
Kor: 27
Kinézet: 170cm magas, átlagos testalkatú, szálkás izomzatú. Hamuszürke bőrszínnel, és hasonló árnyalatú hajjal. Szeme sárgán világít, akár egy vadmacskáé.
Jellem: Igen barátságos, legalábbis a saját fajtabeliekkel. Mivel határon szolgál, az emberekkel kevésbé jó a viszonya, mondhatni igencsak gyanakvó velük szemben. Az elfekkel úgy ahogy elvan, igazából soha nem ártottak neki, ahogy a többi faj sem, ezért velük semleges az álláspontja. Őket személyenként ítéli meg. A hosszú katonáskodás miatt a parancsokat szinte maradéktalanul teljesíteni szokta. Akadnak ritka kivételek, amikor sajátosan értelmezi őket, de ezeknek vállalja is a következményeit.
Előtörténet:
- Uram! Hívatott.
- Pihenj Larsdall! És üljön le.
- Miért hívatott uram?
- Reggel érkezett a futár. Üzenetet hozott az anyjától. Szóban.
- Az anyámtól? Hiszen már évek óta nem találkoztunk. Mit üzent?
- Szó szerint idézem. - Felemel egy papírt, amin gyors átfuttatja tekintetét. - Fiam! Apád két holddal ezelőtt elhunyt. A temetését a következő Holdanya alatt lesz. Kérlek gyere el.
- Uram! Én...
-A futárnak hat napig tartott ideérni. A Holdanya ünnepe egy hét múlva lesz. Mindent elintéztem, Balggas elkíséri az úton, ketten biztonságosabb. Holnap hajnalban indulnak. Ez parancs.
- Uram... - Elcsuklik a hangja miközben feláll. - Értettem uram. Köszönöm.
A hold már rég magasan járt a fák csúcsai felett, amikor a két utazó tábort vert az egyik hatalmas fa tövében. A Holdkalap gombák fényét csak apró tábortüzük töri meg, ami fölött egy edényben, a vacsorának való rotyog.
- Nem igazán akartam eddig rákérdezni és tudom, hogy nem tartozik rám, de eddig még soha nem utaztál haza a családodhoz, mióta kirendeltek a határhoz. Ennyire rosszban vagy velük?
A ragu, amit a magukkal hozott szárított húsból, fűszerekből, és néhány ehető gyökérből dobtak össze, elkezdte azt a kellemes átható illatot árasztani, amiről egyértelműen felismerhető volt, hogy a vacsora fogyasztható. Larsdall mer mindkettejüknek az előkészített fatányérba, majd hátát a fának vetve enni kezd.
- Nem igazán. Anyámmal és a testvéreimmel mindig jól kijöttem. Viszont az, hogy beálltam katonának, apámat vérig sértette. - Bekanalaz néhány falatnyi ragut, fejét hátraveti a fának, majd egy hangos sóhaj után folytatja.
Négyen voltunk testvérek. Van egy időseb bátyám, egy húgom, és volt egy ikertestvérem. Apám volt a környék egyetlen kovács, így nem mondhatnám, hogy rossz sorsunk lett volna. Sőt, egyeseknél kifejezetten jobb volt. Eléggé szabadon voltunk eresztve. Egészen addig, amíg az ikertestvérem tíz éves korunkban, egy balesetben meg nem halt, miközben játszottunk. Apám ekkor fordul magába. A húgomat, akinek a bőre néhány árnyalatnyival még az enyémnél is világosabb volt, a papsághoz adta tanulni, majd mikor elég idős lett hozzá, odaköltözött, hogy fojtassa tanulmányait. A bátyámat és engem innentől kezdve kiküldött, hogy segítsünk a földművelésben. Azt mondta, ez majd megerősít minket, és fegyelemre tanít. Tizennégy éves koromban engem befogott, a kohó mellé. Azt akarta, hogy tanuljam ki a kovács mesterséget. A fivéremet továbbra is a földekre küldte. Ő még ma is ezt a munkát végzi, igaz, most már saját területe és családja van. Ha jól tudom, akkor eddig három gyereke született. engem viszont nem érdekelt a kovács mesterség. Rendszeresen elszöktem, bajba kevertem magamat. Aztán amint tudtam, beléptem a seregbe és eljöttem otthonról. Apám ezt soha nem bocsájtotta meg. Azóta nem is beszéltem vele. - Megeszi a ragu maradékát, majd iszik a kulacsból. - Legyen elég ennyi. Holnap korán kell kelnünk, hogy időben odaérjünk.
Kora délután érkeztek meg a faluba, ami élte a maga megszokott életét. Mintha nem is halt volna meg senki az elmúlt hetekben. Nem mintha ez egyébként máshogy lett volna. Az elhalálozások még egy ekkora, közepesnek is alig mondható településen is rendszeresek. Este, a temetésen, majd eljönnek az érintettek családjai, és ismerősei a sírdombhoz. Aztán amint vége, hazamennek, és másnap folytatják mindennapi életüket.
A falu szinte semmit nem változott. A település közepén lévő tért, az öreg kút uralta. Átellenben ált az elöljáró háza, ami egy hatalmas ébenfa tövébe építettek. A többi, közel ötven lakóépület hasonló módon pihen egy-egy kőris, vagy ében fa alatt. Az egyetlen kirívó építmény, a kicsit kívül eső kohó, ami most békésen pihen. Szájában ma nem izzik a szén, kéménye nem okádja a szürke füstöt, ami beleveszne a sűrű lombkoronába. Nem hallatszik a jól ismert fémek csengése, a fújtató halk szuszogása. Lassú léptekkel halad a jól ismert üllő felé. A szerszámok szépen rendben sorakoznak a munkapadon. Ujjait végighúzza a nehéz kalapácson, majd hangosan felsóhajt.
- Nem hittem volna. De most hogy itt állok, hiányzik.
Balggas leül a kút melletti felfordított vödörre, és hagyja, hogy társa magában merengjen.
Egy halk, mégis határozott női hang töri meg a ráülepedett csendet.
- Larsdall. Tényleg te vagy az?
A fiú megfordul, és a koros, szikár asszony szemébe néz, majd szorosan átöleli, és a magasba emeli.
- Anyám! Ezer éve már. Csak hát apa... - Mondja enyhén remegő hanggal, miközben leteszi az asszonyt.
- Tudom fiam, tudom. De ne itt beszéljünk, menjünk be a házba.
Az öreg kunyhó sem változott semmit. Csak üresebb lett.
- Ki viszi ezentúl a műhelyt?
- A fiatalabb Alranson fiú. Őt vette maga mellé apád, miután beálltál a seregbe. Kicsit hebehurgya, de jó munkát végez. Ő fogja átvenni a kunyhót és a műhelyt a szertartás után.
- És veled mi lesz? Lesz hol laknod?
- Persze, a bátyád családjához költözöm. Úgyis ráfér egy kis segítség annyi gyerek mellé.
- Seraela hogy van? Ő is itt lesz? Úgy tudom eléggé messze végzi innen a tanulmányait.
- Igen, itt lesz. Tavaly avatták fel, és azt kérte, had jöhessen ide vissza. Ő fogja megtartan ia szertartást.
- Lehet beszélnem kéne vele, és a bátyámmal is.
- Nem kell, maradj csak és pihenj. Biztos hosszú és fárasztó volt az út idáig. Majd a szertartás után beszélhetsz velük. Egyél valamit és pihenj.
- Nem vagyok éhes, de a pihenés jól hangzik.
A hold lassan eléri azt a pontot, ahonnan bevilágítja a Holtak dombját, talán még egy ferájóra lehet addig. A falu népe már javában készül a szertartásra. Három lelket ölel ma magához az Anya. Egy öreg kovácsot, és két ifjút, akik nem voltak elég óvatosak. Szomorú dolog, de kevesebb az átlagnál. A szentély kicsit kívül esik a falun, és mögötte ível a domb, aminek a tetején a szertartás lesz. Larsdall lassan lépked a már jól kitaposott úton, mellette oda, s vissza járnak a népek, és hordják máglyának valót. A templom fele hatalmas kőtömbökből lett kifaragva, tele míves domborművekkel. A másik fele pedig a dombba lett kivájva. A templom bejárata előtt egy fiatal, a holdpapok szokványos ruháját viselő fiatal, vállig érő tört-fehér hajú, gyönyörű lány irányította a segítő falusiakat és szentélyszolgákat.
- Nővérem a Holdban! tudna nekem segíteni?
A fiatal pap ránéz a közelgő férfira, majd mindent félredob, amivel foglalkozott, oda rohan hozzá és a nyakába veti magát.
- Lars! Hát eljöttél!
- Hát persze. Mondhatjuk, hogy egy felsőbb erő hatására úgy éreztem jönnöm kell.
- Most sok dolgom van, de a szertartás után szeretnék veled beszélni egy kicsit.
- Rendben. Én addig felmegyek a dombra. - Lehajol, majd egy csókod ad testvére arcára, és elindul a máglya felé.
Amint a hold elkezdett belépni a domb két oldalán álló hatalmas kőoszlop közé, a templomszolgák elkezdték kihordani a testeket a templomból, és máglyára helyezni. Eközben Seraela elkezdte a szertartásos imaéneket az Anyához, majd mikor mind a három test felkerült a máglyára a hold teljes egészében beért az oszlopok közé.
- Hold Anyánk! Kérlek öleld magadhoz elhunyt testvéreink lelkét, hogy békét találjanak benne!
A búcsúzó szavakat a tömeg visszhangként ismétli, miközben a papnő hátrafordul, meggyújtja az előkészített fáklyát a parázstartóban majd a máglyához sétálva meggyújtja azt, hogy a füst elvigye a lelkeket az Anyához. Amint a lángok elkezdik nyaldosni a testeket, a tömeg szinte transzos állapotban énekli az ősi búcsúztató dalokat, melyet idegen faj még talán sosem hallott, egészen addig, míg az utolsó lángnyelv ki nem aludt.
A szertartás végeztével a népek visszatértek otthonaikba, hogy magukban fojtassák gyászukat hajnalig. A következő nap, nem fognak érdembeli munkát végezni, de azután minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Larsdall még nézi, ahogy a szentélyszolgák befejezik munkájukat. Kikotorják a hamuból a megmaradt csontokat, ezeket a sírdombban fogják nyugalomra helyezni őseik közé. Ekkor Seraela lép oda hozzá, majd átkarolja.
- Gyere Lars. Valamit oda kell adnom.
Larsdall, némán követi húgát le a dombról, majd be a templom melletti épületbe, ahol a papok laknak. A lány az egyik hátsó szobába kíséri, ami igen szerényesen van berendezve. Egy ágy, asztal, hozzá egy szék, a sarokban egy kis szekrény.
- Ülj le kérlek. - Mondja a húga, miközben az ágyhoz sétál és kihúz alóla egy ládát, felnyitja, és kivesz belőle valamit, amit egy régi rongyba tekertek bele.
- Mi ez Sera?
- Apa soha nem ismerte volna el. De mikor elmentél, az nagyon megviselte. Lehet hogy nem mutatta ki azóta, hogy Lormek meghalt. De nagyon szeretett minket. Legfőképp téged, ezért szerette volna, hogy kovács legyél. Rád akarta hagyni minden tudását. Mivel ez nem sikerült neki, ezért inkább készített neked valamit. Valamit, ami remélte, hogy majd úgy fog védelmezni, mint ahogy ő szeretett volna. - Kicsomagol a rongyból egy hosszú, enyhén ívelt kardot, festett, faragott ébenfa hüvelyben, majd átnyújtja testvérének. - Ne mondj semmit. Csak fogadd el. Ha apáért nem is, hát értem. Jobban érezném magam tőle.
- Sera, tudom. Mindig is tudtam. De azt is tudtam, hogy nem tudnék megfelelni neki. Nem lett volna belőlem jó kovács. Ezért álltam be a seregbe, de ezt soha nem tudtam volna elmondani neki. Köszönöm. Vigyázni fogok ré, és becsben fogom tartani.
Átveszi a kardot, ami meglepően könnyű, szinte súlytalannak érződik. Ujjait finoman végighúzza a markolaton, majd ráfog, és pár centire kihúzza hüvelyéből. A penge mintha halványan felderengett volna, majd megcsillant a csontszín pengén a gyertyák fénye.
- Ez miféle fémből készült? Még sosem láttam csak hasonlót sem ezelőtt.
- Nem tudom Lars, csak annyit, hogy nehéz volt megszereznie.
Larsdall még egy napig maradt a faluban, hogy segítsen anyjának elköltözni, hogy az új kovács, végleg birtokba vehesse a műhelyt, és a kovács házát. Majd társával visszaindult a határ menti őrposztjukhoz.
Típusa: Kard
Anyaga: Holdezüst
Kinézete: Pengéje 90 cm hosszú, a vége felé enyhén ívelt. (Úgy néz ki, mint az avatárképen a kard.)
Tulajdonságai: Rendkívül könnyű, súlya alig fél kg. Igen rugalmas, ennek ellenére rendkívül strapabíró. Csak igen nagy, és folyamatos extrém terhelés hatására lehet benne kárt tenni. Sötétben, ha nem éri holdfény, a penge enyhe ezüstös színben dereng.
