Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Mina&Wyn] - Poison Ivy
by Serene Nightbough Yesterday at 9:30 pm

» [Magánküldetés] Diachonia
by Gloria Yesterday at 7:57 pm

» Világbővítés V. - Vegyes
by Wilhelmina von Nachtraben Vas. Júl. 15, 2018 9:05 pm

» [Wyn, Mina és Johnny - Magánjáték] Teafű illata a parton
by Wilhelmina von Nachtraben Vas. Júl. 15, 2018 1:00 pm

» Küldetés: Vándorút
by Cedrick von Nebelturm Szomb. Júl. 14, 2018 9:52 pm

» [Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight
by Wilhelmina von Nachtraben Szomb. Júl. 14, 2018 9:13 pm

» Viccesnek szánt dolgok
by Wilhelmina von Nachtraben Szomb. Júl. 14, 2018 1:01 am

» [Ostromjáték]Fürdőházak
by Wilhelmina von Nachtraben Szomb. Júl. 14, 2018 12:26 am

» [Küldetés] Üldözve és üldöztetve
by Johannes Hagen Szomb. Júl. 14, 2018 12:17 am

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 58

Nieles magánküldetések

Szer. Márc. 01, 2017 11:27 pm by Esroniel von Himmelreich

A visszajelzések alapján ezeknek elég nagy sikere volt, szóval mostantól külön topicban …

Comments: 3

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 36


You are not connected. Please login or register

Küldetés: Vándorút

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

26 Re: Küldetés: Vándorút on Szomb. Feb. 03, 2018 9:11 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A levél, nem kell hozzá sok idő, hogy bizonyítsa, hogy miért nem szabad a vámíprfiának minden keze ügyébe kerül lim-lomot felszednie a földről. Vízből. Egy kutya..
Mire észreveszi a furcsa izzást rajta, már régen késő eldobni, és a nem mindennapi látvány teljesen meg is akasztja a gondolkodását. Csak a száját tudja eltátani egy kicsit, a fények játéka, és az ismeretlen jelek megjelenésére, majd hasonló ütemben be is csukni, a felbukkanó apró lényre.
A szeme végigszalad a tündér alakján, majd a megszeppent kérdésre a tekintete is megtorpan a lényen. Eddig igazán el sem jutott a tudatáig, hogy itt egy élő dologgal van dolga. Lekötötte a kíváncsi bámulás. Egy másodpercre ismét kinyitja, majd becsukja a száját, aztán csak sikerül érthetően megszólaltatnia a hangszálait.
- Nem.. - egyezik végül bele az állításba. Nem, ő valóban nem Bucephallos. Legjobb tudomása szerint..
- Ki az a Bucephallos..? - érkezik a második megszólalása, talán valamivel értelmesebb, kérdés-formában, ahogy a tündérlányt bámulja - És miért keresed őt?

Felhasználó profiljának megtekintése

27 Re: Küldetés: Vándorút on Vas. Feb. 11, 2018 10:21 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Meglepődötten figyelem, ahogy a tündér nekiront Rielnek, de hagyom őket kiélni a harcukat. Leülök, majd fenntről kezdem el figyelni, azádáz harcot, melyet a két csöppség fog vívni. A tündér agresszívan ront a parányi gólemnek, de mégis vajon ki fog győzni?
Riel meglepődve kapja be az első pár ütést, melyek mivel kis fakardal lettek neki adva, nemigen sebezték meg a tömör kő testét. Hátra lép egyet, előrántja kardját, majd hárítani kezd. - Eléglegyen te pöttöm bogár! Ha nem hagyod ezt abba, kitépem a kis szunyog szárnyaidat. - Szól vissza a kis gólem, mely felszólalásra, erőset előre rúg a tündér gyomra irányába.

Felhasználó profiljának megtekintése

28 Re: Küldetés: Vándorút on Pént. Márc. 09, 2018 4:13 pm

Cedrick von Nebelturm:

A kis tündérlány ideges arccal forgatja a fejét körbe-körbe. Azonnal meg tudod mondani, hogy nagyon próbál sietni valamerre. Hamarosan ki is derül miért.
- A szerelmem. Az én egyetlenem! Pár napja itt váltunk szét, hogy egy ritka növény után kutassak. Ő nem akarta itt hagyni a rétet. Azt mondta, addig fogja védeni, amíg vissza nem térek hozzá. Megígértem, hogy visszatérek, de elsodorta a hajóval a víz és nem tudtam partot érni...
Látszólag azt sem tudja, merre van éppen, csak sejti a patakból, nagyjából jó helyen jár.
- Segítened kell! Meg kell találnom őt, minél hamarabb. Ha sokáig marad itt, éjszaka felfalják a farkasok. Nem fog tágítani, amíg vissza nem térek hozzá!


Theo Wagner:


Sariel kardja összetalálkozik a másikéval. A rejtélyes tündér fegyvere azzal a lendülettel törik ketté a tömör kőnek ütközve, mintha csak apró nádszál lenne. Meg is lepődik elég rendesen.
- Te kis rohadt...
Ám a gólem levegőt venni sem engedi, s ahogy nekiront tökéletes pontossággal gyomorszájon tudja rúgni. A tündér hátrarepül, majd szárnyait kinyitva egyenesedik ki. Próbál nem földre kerülni.
- Ez a beszéd! - ordítja neki. Szívósnak biztos szívós, mert egy erős grimaszon túl nem igazán látszik rajta, hogy megsérült volna - Mutasd, mit tudsz, kőember!
két kezét összecsapja, majd dobbant egy hatalmasat a földön, mire
sorra jelennek meg az indák körülötte.
- Most viszont én jövök! - s a végszóra az indák megindulnak Sariel felé, hogy körbetekerjék.

Felhasználó profiljának megtekintése

29 Re: Küldetés: Vándorút on Vas. Márc. 11, 2018 12:32 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A szerelme.. Elfintorogja magát a válaszra, aztán mégis igazít az arcán, mintegy mentális pofonnal visszaállítva azt az eredeti formájába. Szerelem. Persze, hogy az van az ügyben. Mindig, csak az..
- Nyugalom, segítek - feleli higgadtan, megnyugtatásul mechanikusan el is mosolyodva közben, ezzel mintegy elejét véve a további kifakadásoknak. Ha valamit, hát azt nem bírja. A fölösleges probléma-keltést. Mindent meg lehet oldani, csak hidegen hátrálni kell egy lépést, ahelyett, hogy az ember -tündér- rögtön pánik és hiszti rohamot kapna kilátástalanságában.
Felnéz, körbe maguk körül, ahogy néma feldolgozásába kezd az elhangzott tényeknek.
- Azt mondod rét? - fordul aztán vissza a tündérlány felé. - Nem messze innen van egy rét, az út mellett.
Tele emberekkel..
Teszi hozzá magában, kis híján újra elgrimaszolva magát a gondolatra. Semmi kedve, de ideje volna már visszatérnie a táborba. Vizet szerzett, sötétedik, és egyébként is. Azért megvárja a lány válaszát. Fogalma sincs hány rét lehet a folyó mentén, és hogy a tündért mennyire sodorta el a víz az eredeti helyétől, de egy próbát megér az ő rétjük is. Messzebb most nem indulna el, ha nem feltétlen muszáj.

Felhasználó profiljának megtekintése

30 Re: Küldetés: Vándorút on Csüt. Ápr. 19, 2018 8:44 pm

Cedrick von Nebelturm:

A rétre érve ketten együtt átfésülitek az helyet, sok ideig nem sok sikerrel. Ekkor azonban megpillantod Theot, ahogy valamivel foglalatoskodik a rét kellős közepén. A tündér barátod ki is repül a kezedből, odaszáll megnézni, mi folyik ott. Csakhamar megpillant ott egy másik tündért, aki valamin iszonyatosan meglepődik, mert nem akar visszajönni. Ahogy odaértsz meg is látod mi történik. A tündér egy másik tündért bámul a levegőből, aki egy apró, de élő-mozgó gólemmel viaskodik a földön. A gólem némiképp össze is van zavarodva, ahogy a tündérmágiával mozgatott indák megindulnak felé.
- Hagyjátok abba! Itt vagyok, nem kell tovább harcolnod!

//Theo, még játékban vagy. De írjál nekem, tessék írni rendesen!//

Felhasználó profiljának megtekintése

31 Re: Küldetés: Vándorút on Csüt. Ápr. 26, 2018 8:45 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Néhány percnyi hiábavaló keresgélés után már azon van, hogy felajánlja a tündérlánynak, hogy menjenek tovább, keressenek egy másik rétet az út mentén, hátha.. Céltalanul lézeng fel s alá a tisztáson, szórakozottan rugdalva félre a fűszálakat maga elől. Keres. Kutat, de nem talál. Életében nem kutatott tündér után..
Megigazítja a vállán átvetett kulacs szíját, a szabad kezét zsebre vágva pillantva fel a föld kémleléséből, hogy vízszintesen is végigpásztázza a terepet, hátha úgy többre jut. Észreveszi az útitársát a rét közepén. Elfelejti oldalra billenteni a fejét, bár figyel, ám mielőtt javaslatot tehetne rá, hogy menjenek oda megkérdezni tőle, ő vajon nem látott-e egy Bucephallost, addigra a tündér már ki is röppen a kezéből a mágus felé. Elsüllyeszti a másik kezét is a zsebében, nyugodt tempóban indulva meg utána.
Egy tündér, meg még egy. Már duplán lát, pedig nem ivott, csak patakvizet. De nem kétli, hogy valóban ketten vannak, és össze is tartoznak. Szótlan, nemes egyszerűséggel gyalogol be a gólem és a megtalált tündér küzdőterének kellős közepébe, nem törődve közben az indákkal, így nyomatékosítva a lány szavait, amik enélkül feltételezi, hogy a szélbe lennének csak kiáltva.
- Nem hallották, uraim? - pillant le a két viaskodó félre mereven. - Hallgassanak a kisasszonyra.

Felhasználó profiljának megtekintése

32 Re: Küldetés: Vándorút on Csüt. Május 10, 2018 3:52 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Élvezettel nézem a két apróság csatáját, mivel nem minden nap láthat az ember ilyesmit. Egy tündér és egy parányi kőgólem harca, a réten. Ez a mondat akár egy fejezetcímnek, is elmenne egy könyvben. Bár a harc közben a körülöttünk lévő színes virágokról se tudom levenni a szemem. Mágia, mágia mindenhol, mindenütt, és mindenben. Még ezek a parányi lények is milyen érdekesen használják ki ezen erőket a saját céljaikra. No de nézzük tovább hogy a két vitéz viadala, így hát tekintetemet a két bajkeverőre szegezem, míg a táskámból elővéve a kis elemózsiámat elkezdek falatozni belőle. Nincs is jobb, mint két mágikus lény közötti harc megfigyelése közben, szárított húst, és egy jó kenyeret befalni. Bár ahogy a vizeskulacsomat a kezembe fogom, a fejemen azon gondolat suhan át, hogy lehet hogy ebben a szent pillanatban a szám szárazságát, és a porzó torkomat lehet hogy jobban felüdítené pár korty bor, mintsem víz.

Ahogy Riel meglátja a tündér mágiáját, egyet hátralép a meglepődöttségtől, majd kardját erősen megfogva, és maga mellé szegezve áll be olyan pozicíóba, mintha a felé közeledő indákat lekaszabolni vágyná. - Gyere! Támadj hát te nagyra nőtt mágikus szunyog! - Ordítja el magát, majd a kis gólem mintha megfeszülne, készül fel az indák levágására, és az esetleges kitérésre.

Felhasználó profiljának megtekintése

33 Re: Küldetés: Vándorút on Vas. Május 20, 2018 12:39 pm

Összevissza kiabál mindenki, miközben figyelmen kívül hagyja a másikat. A kis csapaton kezd erőt venni a fejetlenség, mígnem aztán az apró tündérlány elszánja magát, leugrik a párbajozó felekhez, és minden erejét lantba vetve átkarolja atündért, akinek még mindig csak a viaskodáson tud az esze járni.
- Elég! Hagyd abba, mielőtt valaki megsérül!
Hangjára aztán a másik tündér észbe kap, meglepett arccal megtorpan, mielőtt ismét nekiugrana Sarielnek. És akkor ott olyan mesebeli jelenet játszódik el a két utazó szeme előtt, mintha csak a könyv lapjai közül ugrottak volna elő.
- Trish? – fordította oldalra a fejét.[/color]
Rövid csend következett, ahogy a pillanattal ezelőtt még veszettül őrjöngő harcos végre valahára elcsendesítette az elméjét. Ahogy ő és a másik tündér elengedték egymást, majd egymással szembe fordultak látni lehetett, ahogy szép lassan könny szökött mindkettejük szemébe.
- Igen, visszatértem. – ölelte át szerelmét a tündérlány.
Jó bő negyed óra telt még el örömteli enyelgéssel. Nem tudni pontosan, a két tündér mennyi időre volt távol egymástól, de úgy örültek egymásnak, mintha egyiküket halálra ítélték volna. Könnyeik elmorzsolását egy szenvedélyes csók követte, majd miután sikerült összeszedniük magukat, kézen fogva a magasba emelkedtek, hogy némi magyarázatot adjanak a történtekre. A heves természetű férfi tündér ugyan elég kedvtelen volt, a másiknak úgy kellett felcibálnia a levegőbe.
- Elnézést a kényelmetlenségért. – bökte meg a tündérlány a barátja oldalát – Köszönöm, hogy segítettek nekünk. – felelte, majd még egyszer megbökte a másik tündér oldalát.
A tündérfiú kis ideig habozott, majd sértődött arccal szólalt meg.
- Köszönjük.
- Igaz, még be sem mutatkoztam. – hajolt meg előttetek elegánsan a tündérlány – A nevem Trish Islelight. Ő pedig az párom... – nézett szúrós szemmel a barátjára.
- Bucephalus... – emelte fel gesztusképp nem létező kalapját a vitéz rétőr.
- Együtt utaztunk az északi fenyvesen felé. Meg akartuk nézni a világ végi jégmezőt. De aztán egy hatalmas vihar közepébe keveredtünk és nem tudtunk tovább haladni. Elszakadtunk egymástól, engem elsodort a szél. Azóta is próbáltam ide viszsajutni.
- Én pedig megesküdtem, hogy addig nem tágítok, amíg Trish vissza nem tér hozzám. – csapott a mellére büszkén.
Mivel már alig lehetett látni a napot az égen úgy döntötök, visszamentek a táborba. A két tündér némi tanácskozás után elhatározta, hogy veletek tart, legalábbis amíg az útvonalaitok egyeznek. Bár ezt nem mondják ki, de elég csábító nekik a jól megépített szekerek védelme egy újabb vihar esetén. A viharokkal kapcsolatban sincsenek túl jó élményei a többieknek sem, de ahogy az égre szegezik szemüket látszódik, hogy már teljesen tiszta. Egy gyors ima még lefekvés előtt, és remélhetőleg így is marad.
A táborban közben már mindenki a vacsorához készülődik. Pár ember elzarándokolt a folyóhoz halat fogni, mások tűzifát gyűjtöttek, megint mások szépen körbe rendezték a szekereket, nehogy egy farkas vagy medve betévedjen éjszaka. Fáklyákat gyújtottak és tűzték ki a szekerek tetejére, szintén a vadállatok elriasztása végett. A kör közepén már logobott a nagy tábortűz, fölötte pedig nyárson sütötték a halakat. Só vagy fűszer nem került ugyan elő, az a gazdag emberek kiváltsága, de így is elég ínycsiklandó szaga volt neki.
Miután elkészült, egyenlő részekre porciózták a fogást és szétosztották. Még a két tündérnek is jutott belőle, akik időközben kedélyesen elkezdtek beszélgetni a karaván tagjaival. A vacsora mellé italnak ugyan csak víz volt, amit a folyóból merítettek, de az egyik kereskedő kulacsából végül előkerült egy jó adag bodzaszörp, csak hogy rendesen megadják a módját.
A vacsora végeztével még egy jó két óráig senki sem csinált semmit. Mindenki ott ült a tűz körül, történeteket meséltek egymásnak, találós kérdésekkel szórakoztatták egymást. Még egy lantja is volt valakinek, amin eldalolta az egyik kedvenc históriáját az erdőszéli betyárról, aki kirabolta a néhai Calorus Rexet is. Mindenki remekül érezte magát, mígnem aztán a karavánvezető takarodót fújt és mindenki nyugovóra tért, leszámítva persze [color=#00ff00]-[color=#00ffff] embert, akik őrszemnek maradtak ott. A két tündér nagyon is megkedvelte újdonsült barátait, mert Cedrick páncélján rendezték be az ágyukat némi falevéllel és pár pitypangvirággal párnának. A vámpír páncél úgy nézett ki, mint egy elegánsabb virágcserép, amit a teraszra tette volna ki. Jó nagy meglepetésben lesz része, ha felébred.
Másnap reggel aztán nem ez az egyetlen meglepetés, ami éri a karavánt. Az őrök éjszaka elaludtak, és senki sem vette észre, hogy betörtek a táborba. Goblinok, mondja az egyikük, aki tapasztalt nyomolvasó volt. Már messze az erdő mélyében járhattak. Gyorsan körberohanták a szekereket. Szerencsére a fém és a szövet túl nehéz volt nekik, hogy zaj nélkül elvigyék. A készleteik nagy része viszont módszeresen köddé vált. Nehéz helyzet volt, élelem nélkül tovább indulni. A kereskedők hamar tanácskozásba is kezdtek a kialudt tábortűz körül. Mindenki más körülüttök sertepertélt és hallgatózott.
- Így nem húzzuk ki az út végéig. Meg kell állnunk élelmiszert vásárolni.
- Azzal bajok lesznek. – vakarta meg a szakállát az egyikük – Így is elég drágán jutottunk az árukhoz. Ha így folytatjuk azért kell majd dolgozzunk, hogy ne verjük adósságba magunkat.
- Akkor rövidítsük le az útvonalat!
Hamar térképet vesznek és nekilátnak tanakodni. Találnak is egy másik, kevésbé használt utat, amivel pár napot tudnak spórolni. Biztonságos vidéken halad az is, de egyeletlen terepen. Nehéz út lesz, de ha sikerül, akár a vártnál korábban is eladhatják a portékáikat. Úgy döntenek, megéri lerövidíteni az utat.
A karaván tovább halad, ezúttal egy sokkal rögösebb, kövesebb, fűvel telenőtt országúton. A kocsik szüntelenül zötykölődnek, de nem panaszkodik senki. Megéri a szenvedést, ha hamarabb a városba érnek. Kisvártatva aztán elérik a Südarden egy nagyobbik ágát. Erdő melletti kis rész volt ez, már ha erdőnek lehet nevezni azt a kis fás foltot, ami a folyó mellett növedezett. A folyó éppen árad, látni lehet, hogy szinte ki akar törni a medréből, mint veszett bika. Hidat nem látni sehol, ellenben egy apró gázlót szúrnak ki a kereskedők nem sokkal az országút mellett. Viszont az áradás miatt nem valószínű, hogy egy megrakott szekeret át lehet lovastul mindenestül vezetni rajta. Páran megpróbálnak a folyó közepéig besétálni. Ahogy nézitek, nagyjából vállig ér a közepén.
- Hát...ez kellemetlen. – vakarja meg a fejét a tündérfiú.
- Itt át kell vágnunk valahogy. – morfondírozik a karaván vezetője. Közben már mindenki szedi elő, amit csak talál, hátha lesz körül valami hasznos. Baltát, csákányt, kötelet, botot, még egy halászháló is előkerül valahonnan – De ha elsodródik az áru, megnézhetjük magunkat.
Azzal a karaván nekilát ismét tanakodni.


Határidő: 2018.05.30.


//Ismételt útmutató azoknak, akik még nem játszottak hasonló formátumban: amennyiben egy ilyen hosszabb poszt jön a mesélőtől, lehetőségetek van mindent külön-külön lereagálni. Még a párbeszédeket is tovább lehet vinni a következő posztba, azokra is választ kaptok, igaz történetileg némi fáziskéséssel. Az hogy ki mit milyen részletesen reagál le, az rá van bízva. Lehet kérdezni a tündérektől, írni egy elemzést a remek halsültről, táncolni, zenélni, mulatozni, tanácskozni másnap reggel. A feladat természetesen továbbra is átjutni a folyón. Bármiféle ötlet működhet, tessék kreatívnak lenni.//

Felhasználó profiljának megtekintése

34 Re: Küldetés: Vándorút on Szer. Május 30, 2018 8:05 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
A közbelépésére sem reagálnak. Az, hogy a szavai elvesznek a semmiben.. Már nem is érdekli. A mágus gyerek meg közben leül... uzsonnázni..? Elképesztő..
Ez..
Gyors úton halad afelé, hogy valami olyasmit tegyen, amit minden kétséget kizáróan megbánna később, mikor a tündérlány végül megoldja a helyzetet. Egy ölelés. Milyen romantikus.. A bő negyedórányi enyelgésre azonban csakhamar kiül a fejére az „ezt most komolyan?”, majd a szemforgatás, aztán a hátracsukló fejes unalom. Borzasztó.
Elviselhetetlen..
A keze még mindig a zsebében, úgy bámulja az eget, amíg tart a mizéria. Elsétálhatna. Igen, határozottan odébb állhatna.. Egykedvűen fordítja vissza a nyakát a tündérek felé azok szavaira, reflexszerűen biccentve egyet rájuk.
Bucephalos..
Alig láthatóan beleremeg a szája a szóba.
Még mindig lónév..
Az egész szerelmi történet pedig...
Némán fordít hátat, hogy visszamenjen a táborba. Egyedül. Elég volt a társaság mára. Persze az a hely sem jobb, és rövid úton a tündérek is úgy döntenek, hogy csatlakoznak. De legalább sötét van. Éjjel.
A hirtelen jött embergyűlöletében keres magának egy szimpatikus, homályos sarkot, valamelyik szekér kereke mellett, és odatelepszik, miután addig rótta a köröket a tűz körül, míg vadászott magának egy halat. Hát azt rágcsálja flegma-képpel, és aludni is csak ott ágyaz meg magának, a földön. Otthonos. Bebugyolálja magát a köpenyébe, egy darabig még ficeregve keresve a keréken a háta helyét, aztán csak lehunyja a szemét. A karavánosok még dalolásznak, hát rajta, ha jól esik. A mogorva ábrázat mögött persze korántsem annyira mogorva, de mindenképpen eleget társalkodott mára. Hát rajta, csak dalolásszanak..

Káromkodik. Sokat. Változatosan. Hangosan.
Magában.
Az őrök.
Hogy a szentséges isten nyila esne beléjük, és abba a...
Az őrök..
És most sápítoznak! Remek. Remek. És tanácskoznak. Remek. Nem szól egy szót se. De cifrán szapulja őket magában. Az egész díszes társaságot. És önmagát, amiért azt gondolta, egyszerűbb egy karavánnal eljutnia Északra. Fenéket. Soha többet.
És a páncélja.. Ahogy a reggeli eszmélésben visszatrappol a saját szekeréhez. A páncélja..! Némán csikorognak egymáson a fogai. Azok a mocskos kis.. A haragja persze inkább színház, hogy magát nyugtassa. Óvatosan pakolja le a pitypangokat a holmijáról, takarosan félre rakva őket egy kupacba a szekér belsejében. Annyira mégsem bánja.
Az újabb fölösleges akadályt, azt igen. Fölösleges, mert nem kellett volna elaludni. Az őröknek. Azok a tetves őrök, miért nincs nyitva a szemük, ha egyszer ez a dolguk?!  Hogy ő maga átaludt mindent.. az egy dolog. Bár maga sem tudja hogyan, de kivételesen megesett vele..
A türelmetlenségét türelemmel palástolja, ahogy nyugodtan, zsebekre vágott kezekkel álldogál a folyóparton, miután a hosszú zötykölődés után végül leugrott a szekeréről. Hogyan, hogyan.
Gondol, gondol..
- Ha van elég kötelük, a túlpartól talán át lehet őket vontatni a lovakkal. Vigyék át először a hátasokat, aztán kössék egymáshoz a szekereket itt. A szövetet talán fel lehet valahogy fogatni a tetejükre, a fémet meg nem viszi el olyan könnyen a víz. Vagy a ponyvába bugyolálva azokat is nagyobb kupacokba lehet gyűjteni.
~Talán.~ - teszi hozzá magában harmadjára, hunyorogva kutatva a túlpartot, átnézve a vízbe merészkedők feje fölött.
Bár a fém ugye..
Meg a rozsda..
Mégis..
Jelenleg, ez a legjobb ötlete.

Felhasználó profiljának megtekintése

35 Re: Küldetés: Vándorút on Vas. Jún. 03, 2018 5:52 pm

Theo Wagner

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
Elnéztem volna még sokáig a két törpicúr harcát, de az idő telt, és az idővel együtt a történések is végeláthatatlanul haladtak. Ahogy elmerengtem az elöttem folyó parányi kalandban, úgy a környezetemre való figyelem hiányában az útitársam jelent meg mellettünk, egy kis tündérleánykával, kinek a látványára, és szavára a rét hatalmas védelmezője, megszeppenve állította le hatalmas Rohamait Riel ellen. A történetük maga, igazán drámaira sikeredett, és akár végződhetett volna tragikusan is, de nem így lett. A parányi párt kettészakította a számukra még hatalmasabbnak tűnő vihar káosza, mely a parányi lényeket, piciny kétségbeesésbe sodorta. Ámbár ezt a kétségbeesettséget úgy sodorta el a szél, mint a legkisseb szemcséjű port a nyári szél. Így hát a parányi harc, végül egy romantikus zárással lett gazdagabb, mely sokkalta jobb kifejlet, mint a tragikus végkifejlet. Ahogy mondani szokták, „Minden jó, ha a vége jó” És itt garantáltan jó volt a vége.
A parányi szárnyasok is úgy döntöttek, hogy velünk tartanak az utunk egy részén, így hát máris többen haladunk tovább, az úticélunk felé. Az út lehet rögös lesz, de ezen parányi barátokkal, talán kibírhatóbb.

Mikor elindulunk vissza a táborba, már a nap utolsó fénysugarai, vérben áztatják az égboltot, melybe a napraforgó sárgás színei keverednek, így amikorra mi a táborba érünk, ott már a vacsorához készülődik a népség.
Ahogy sikeresen beértünk, a lobogó tábortűz mellé dobtam magamat, majd oldalasan az egyik rönknek feküdve, kinyitván a könyvemet olvasni kezdtem a tábortűz fényeinél. A lobogó sárgaság, csak úgy cikázott végig a tintaerdőben, ahogy egyre mélyebbre haladtam a könyv tartalmában, majd egyszer csak egy kellemes illat zökkentett ki a könyvem olvasásából. A frissen sült hal illata járta be a tábort, melytől összecsordult a nyál a számban. Bár egy kis aggódásra is adott okot, mert ha mi érezzük, akkor mások is érzik, és nem egy vadállat jönne el ezért az inycsiklandó zsákmányért.

Eben a pillanatban, valami furát kezdtem érezni, mely érzés nem más volt, mint a túlontúl könnyű kapucnim, melyet nem húzta a parányi útitársam súlya. nagyon úgy tűnik, hogy úgy belemerültem az olvasmányomba, hogy az a kis dög unalmában elcsászkált valamerre, de mégis merre?
Bár aggaszt, hogy merre mehetett, nem tudok mit tenni, csak remélhetem hogy reggelre visszatalál, vagy az is lehet hogy nem ennyire vészes a dolog, és itt császkál valamerre a táborban. Minden esetre, a halak megsülni látszódtak, és egy megtermett kalmár ember el is kezdte szétosztani őket közöttünk. Mindenkinek jutott, még a parányi tündéreknek is a csemegéből, melyet mindenki jó ízzel kezdett befalni, ameddig az meleg. A leg kellemesebb meglepetés persze pont evés közben jött. Az egyik árus bodzaszörpöt teremtett elő valahonnan, ki tudja, talán ezt rejtegette magánál eddig sunyiban. A lényeg, hogy ez a bodzaszörp körbejárt a tábortűz körül, és mindenki kedvére ízesíthette vele a vizét, mely még jobban felpezsdítette a hangulatot, és az étkezésünk minőségét.
Ezen felül történetek, énekek, és lantjáték is szórakoztatott minket az este folyamán, mígnem a főnök takarodót fújt, és mindenki, kivétel pár őrszemnek választott ember, az őrlángok pislákoló fényében nyugovóra tért.

A reggel igen érdekesen telt, sietős léptek hangjára keltem, melyek rejtélye meg is fejtődött, ahogy kinéztem a kocsi vásznának a résén. A táborlakók kétségbeesetten járkáltak fel alá, és leresztül kasul a táborba, melyet először nem értettem, hogy mégis miért történik. Ám ahogy rendbe vágtam magam és kiszálltam a kocsiból, úgy beszéltem is az első hajtóval, akivel szembe sodort a sors, és így minden történés értelmet nyert, amelyek eddig sűrű homályban fedődtek el. Úgy tűnik, hogy a korareggeli sietség, az őrszemek alkalmatlansága, és a készleteink köddéválása végett történt, mivel mindenki kereste a kézzel fogható nyomokat, hogy mégis mi történhetett. Ám ekkor az egyikük, aki elég jó nyomolvasó hírében állt, adott is nekünk egy elég erős gyanút, vagy tippet, hogy mégis kik lehettek a lehetséges készlettolvajok. Ezek pedig nem mások, mint goblinok, parányi enyveskezű, nem éppen okos, de létszámban eléggé szaporatív faj.
Ám ahogy hallgatom a kereskedők konferenciáját, úgy érdekes megoldásra jutnak, eme sötét pillanatban. Úgy tűnik, új útvonalat választva haladunk tovább, mely talán megéri az „árát” de majd meglátjuk, hogy beválik e. A hírtelen újításoknak, sohase szokott jó vége lenni.

Ahogy haladunk a füves úton, melyen a kocsit össze vissza dobálja a zötykölödő út, úgy örülök, hogy sikerült egy olyan kocsit kifognom, ahol szövetet szállítanak, mely tompítja kissé a sejhajom folyamatos hozzácsapódását a padlózatnak. Na meg persze a hátamnál is kipárnáztam a szövettel a kocsit, így azt sem fogja olyannyira szétszedi a rögös út.
Zötykölődünk, zötykölődünk, de én még itt is képes vagyok a könyvembe bújva olvasni. Ahogy haladok a könyvben, hírtelen megállunk, melytől az első gondolatom sajnos újonnan egy a negatív társai közül, hogy megint valami baj van. És sajnos igazam is lett, mivel ahogy leszállok a kocsiról, úgy a dühösen hömpölygő folyó képe fogad, mely vadan és zabolázatlanul hasít végig, a föld húsának tépett medrében.
Ahogy gondolkodunk, és egy átkelésre alkalmas helyet keresünk, úgy hídnak nyoma sincs, helyette egy gázlónak találtuk nyomát, melyet óvatosan meg is néztek maguknak az utazók. A víz szintje nagyjából vállig ér, és elég erősen ragadja magával az embert a víz sodrása, mint a pokolból felfele kapaszkodó megannyi kétségbeesett lélek, mely a szabadulás reményében megragad, és maga felé húz, a szabadulás reményében. De itt nem lesz szabadulás, csak egy ártatlan lelket ránt saját magával a mélybe.

Az átkelés veszélyes, de talán pár dolgot megpróbálhatnánk. Ahogy a vámpír megszólal, eléggé hasznos dolgok hagyják el a száját, melyek még be is vállhatnak. nekem is hasonlóak jártak az eszembe, csak kicsit másképp, és máshogy.
- Nekem is lenne pár ötletem. – Fűzőm hozzá a vámpírhoz, miután az befejezte a mondanivalóját. Majd az államra téve a kezemet, elmélkedve folytatom tovább a kis tervem felvázolását. – Több módon is meglehetne oldani, csak nem tudom melyik lenne a leghatásosabb. istenigazából, ha vegyes csomagokat csinálnánk, a szekerekben úgy, hogy a szövetet alulra, és rá fémet pakolnánk, talán sikeresen elkerülhetnénk, hogy elsodorja a víz a szövetet. a kocsikat egyenlően súlyozzuk ki így, aztán kössük össze a kocsikat, hogy ha valamelyik nem bírná a sodrást, a többi megtudja fogni és ne vigye el a háborgó folyó. – Majd gondolkozom még egy kicsit, de mi van akkor, ha nincs kötelünk, mégis hogyan kivitelezzük az összekötést, melyet már szemfogas barátunk is említett? Hümmögök magamban, mígnem megoldást találok a problémára, remélhetőleg, no meg még egy dologgal egészítem ki a mondandómat. Ekkor a tündérhez szegezem a kérdésemet, akivel az réten találkoztam. – A virágaid, amiket irányítottál a réten, ha kötél hiányában lennénk, ők elég erősek lennének a kocsik összekötéséhez? Ha szüksges lenne neked olyan virág, nálam van még egy, amit a réten raktam el a harcotok közben, a parányi gólemmal. – Majd ekkor visszafordulok a haragos folyam felé, és újabb kiegészítéseket teszek. – Lehetséges, hogy a ponyvától megkéne szabadítani az átkelés idejére a kocsikat, mivel a szél, és a víz is belekaphat, hogy erősen magával rántsa a kocsikat. -

Felhasználó profiljának megtekintése

36 Re: Küldetés: Vándorút on Csüt. Júl. 05, 2018 10:54 pm

Mindenki nagyban tanakodik, hogy mit is kéne csinálni. A két tündér (akik msotanra már elég jól összebarátkoztak a karaván tagjaival) segítőkészen próbálnak odarepülni a vállatok felett hallgatják, ahogy tanácskoznak.
- Áh, nem bír el egy virág egy ilyen nehéz szekeret. – mondta gyorsan, kissé pánikszerű hangos a tündérlány, miközben a kezével legyezgette maga előtt a levegőt.
Bucephallos nagy levegőt vett, de ahogy szerelme szólt, inkább magába fojtotta a szót. Úgy látszott, a tündérlány túlságosan is jól ismerte a vakmerő párját, tudta, hogy lenne olyan őrült, hogy megpróbálná.
A karavánvezető ellenben nagyon is helyeselte a két ötletet.
- Ez működhet. Ha sikerült kellően biztosítanunk az árut, akár veszteség nélkül is megúszhatjuk. Kötél az van, még több is mint ami kellene.
Kisebb készülődés után megindultak a lovakkal át a gázlón és bár egy-kettő eleinte nagyon félt, sikerült mindet átvezetni a kötelekkel együtt. Azután indultak meg a szekerek és persze rajtuk azok a személyek, akik nem fértek rá a lovakra. A ponyvák levétele is okos ötletnek bizonyult, mert valóban elég erősen marta a szél a kordékat. Nem esik le semmi, a szekerek bár néhol meginognak, de nem borulnak fel, hála a több kötélnek, amivel húzzák őket.
Azonban nagyjából az utolsó három szekérnél megtörténik a baj. Ti már átértetek, onnan szemlélhetitek az eseményeket. Az egyik utolsó szekeret kibillenti a szél, bár nem borul fel, de a víz eléggé közel érkezik a tetejéhez és egy hullám fel is csap rá. Az egyik utas, a legkisebb súlyú lány az egész karavánból nehezen tudja megtartani magát és bele is esik a vízbe. A sodrás megragadja és elkezdi vinni magával. Mindenki jajgat és nem igazán tud senki sem mit kezdeni. Rajtatok áll, hogy kimentsétek.


Határidő: 2018.07.16

Felhasználó profiljának megtekintése

37 Re: Küldetés: Vándorút on Szomb. Júl. 14, 2018 9:52 pm

Cedrick von Nebelturm

avatar
a Nebelturm család tagja
a Nebelturm család tagja
Egykedvűen hallgatja a mágus gyereket, ahogy az kiegészíti a szavait. Nem is rossz. Nem is rossz, bár a tündérek erősen rázzák a fejüket az elgondolásra, hogy a növények indáival át lehetne húzni a szekereket a vízen. Legalábbis a lány. Bucephalos...
Ló név..
...nemigen jut szóhoz. Vet egy sanda félpillantást a vállaik körül repkedő hősszerelmesre, cinkosan elvigyorogva magát egy másodpercre. Ismeri ezt a levegővételt. ÉS a csendet. Ó, nagyon is ismeri.. De ő maga sem szól semmit, ha a tündérfiú el is kapta a tekintetét, hát elkapta, ha nem nem. Nem különösebben érdekli, mert az apó időközben rábólint a köteles ötletre, így inkább megy és hasznossá teszi magát a lovak körül. Ott látják ugyanis legtöbb hasznát. Segít kifogni őket a kocsik elől, és nyugtatni őket a háborgó víz láttán, amíg mind át nem ér sikeresen. Ha tud stoppol magának egy hátast, legalább az átkeléshez, ha már az út többi részét szekéren utazva kell megtennie Nyálas nélkül. A fekete mén gondolata azonban ezúttal tényleg épp csak átfut az agyán, amennyiben éppen lovakat pesztrál, és amaz is az, de különben teszi a dolgát, hacsak máshova nem utasítják segíteni.

A partról felügyeli a biztonságos átkelést. Részben az ő ötlete is volt ez, így felelősnek érzi magát. Nem is kicsit. Karba font kézzel álldogál a víz mellett, lévén a lovak már átértek, és úgy tűnik a köteles vontatást már félelem nélkül tudják végezni, így ott nincs rá tovább szükség.
Nincs már sok hátra. A gondolat nem nyugtatja meg, de egyelőre mégsem ideges, ahogy a ponyváiktól megfosztott szekereket figyeli, rajtuk a még hátramaradt emberekkel, mikor megérzi a hajába tépő erősebb széllökést, és látja megbillenni az egyik távolabbi szekeret. Nincs sok már sok hátra, de ahogy látja eltűnni a víz alatt a lányt már nem egyáltalán nem számít számára, hogy mennyi volt, van vagy lesz még hátra. Leejti a karjait, ahogy elkezd rohanni a parton, eszeveszetten üvöltve közben a hősszerelmes tündérfiú után:
- Bucephalos!
Te ló..!
- A virágaid, egy vámpírt elbírnak! Add őket, most! - ordítja hátra a válla fölött, miközben párhuzamosan lohol a vízzel, még a szárazföldön, de ha kézhez kap egy indát..
Egy cingár vámpírt.. Nincs rajta a páncélja.. Legalább az nem húzza le. De ahogy eddig elnézte ezt a karavánt, rajta kívül nem sokan fognak ugrani. Egy életem egy halálom..
- Most, Bucephalos! – üvölti tovább, egy másodpercre sem véve le a szemét közben a vízben sodródó lányról.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.