Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Frakcióküldetés] What future brings...

Csüt. Júl. 04, 2019 2:02 pm by Serene Nightbough

Kedves tündék!
A visszajelzések alapján készen álltok, hogy eldöntsétek, milyen jövő vár …

Comments: 7

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 52

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 94


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Suzanne és Johnny] Otthon, édes otthon

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

"... and the feeling coming from my bones, Says: "Find a home!" "

Kopp. Kopp. Kopp. Kopp. Pattogott végig búsan az utcán egy kődarabka, amibe belerúgtam séta közben. Ahogy beljebb kerültem a városban csak egyre romosabbak és romosabbak lettek az épületek. A gyomrom összerándult a látványoktól. Egy nagyon rossz és leírhatatlan érzést keltett bennem a sok ismerős épület, amiket elnyelt magával a háború. Egy biztos, de ha jól számoltam két év is eltelt azóta, mióta itt jártam utoljára mégis életre keltek a képek előttem. Amikor megpillantottam azt a kis irodát romokban ahol Edwarddal találkoztam még a szemem is befátylasodott.
- A picsába... - mormogtam magam elé dühösen.
Dühös voltam, mivel mindez elkerülhető lett volna. Ökölbe szorítottam kezemet és belevágtam egy épület falába, amiről mégtöbb törmelék zúdúlt a földre. Dühös voltam, mivel állást foglaltam a háborúban. Az északiak mocskos királya, Gustav és a déleiké, Rudenz is bűnös volt. Legszívesebben mindkettejüket kardélre tűztem volna, de egyikük sem érdemelte meg egy sokkal nagyobb ellenség mellett, aki még nem tudta, hogy az. Esroniel. Kisegítettem, aminek ez lett a vége. Már hiába kívántam, hogy bárcsak ne tettem volna... A pusztítás már megtörtént, én pedig tehetetlen voltam.
Mégis miért akarta Armaros, hogy ilyen körülmények között keressek menedéket kultuszának? Ráadásul azt mondta, hogy nem egyedül kell végeznem a munkát, mivel küld valakit. Őszintén reméltem, hogy Miranda lesz az.
Gyorsítottam lépteimen, míg elértem arra a térre, ahova legszebb emlékeim fűztek a városban. Sariel tér. Miért pont ide rendelt a Mester sosem tudhatom meg és őszintén megvallva nem is akarom, de egy olyan gyanúm van, hogy csak szórakozásból meg akart törni lelkileg, ami nem jött össze neki a tervezett mértékben. Egy oszlopnak dőltem. Ahogy feltekintettem rá muszáj volt elmosolyodnom. Az angyalka szobra volt, ami csodával határos módon túlélte a háború vasöklét.
- Ilyen szerencsénk legyen nekünk is! - böktem rá megsimogatva a vállamon ücsörgő Galileo fejecskéjét. - Nem sokára jön majd egy kedves... - gondolkodtam el, hogy milyen szót is használhatnék (bármennyire is volt felesleges, tekintve, hogy a madár nem értette szavaimat). - ... ismerős. Elvégzünk egy kis munkát, aztán kapsz valami finomat! - piszkáltam meg a zsebembe gyűrt répa- és kenyérkarikákat, amiket külön útitársamnak szeltem.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Eichenschild. Armaros azt mondta, hogy menjen oda, és nézze meg, mi a háború, mert nem akarja, hogy a legrosszabbkor szembesüljön vele. Némi szerencsével elkerülte a katonákat, és meg is érkezett a városba. Nem számított rá, hogy ezt találja ott…
Rögtön elfacsarodott a szíve, ahogy az utcákon elindulva a szép épületek helyett romokat látott. Amikor Armaros háborút mondott, azt hitte, hogy lovagokat, lándzsákat és kardokat fog látni… Ez volna a háború?
Biztosan laktak itt emberek is… Ők hol vannak? Az biztos, hogy itt nem lakhatnak már… Látja a növények maradványait, az összetört bútorokat… Rengeteg fantasztikus dolog, ami kárba ment.
Legjobban akkor keseredik el, amikor kóbor állatokat lát, akikről még ő is meg tudja mondani, hogy valamikor nem az utcán éltek. Annyira aranyosak, és olyan szomorúnak néznek ki…
Egyikükhöz, egy sebesültnek tűnő cicához oda is megy, és megosztja vele azt a darabka kenyeret, amit elcsomagolt magának.
Arra számított, hogy itt majd megint keres magának egy fogadót, és ott nyugodtan megszáll, de ahogy halad egyre beljebb a városba, rá kell jönnie, hogy ez nem fog sikerülni.
Néhány épület előtt szinte elsírja magát, mert a romokból is látszik – a véletlenül éppen maradt dombormű részletekből, oszlop darabokból, ajtókeretekből – hogy csodálatosan szép alkotások voltak, amik így nem maradtak meg az utókornak. Egyre inkább elkeseredik, amiért nem láthatja ezeket teljes pompájukban.
Egy pillanatban viszont olyasmit lát meg, ami miatt sikít egyet, aztán sírva fakad. Egy egészen kicsi gyereket látott… holtan… Szinte felismerhetetlenségig összezúzódva egy leomlott fal alatt.
Eldöntötte, hogy ha ez a háború, akkor ő nem kér belőle.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Hol késlekedik? - sóhajtottam miközben körbekaptam fejemet a házak falait vizslatva.
A legtöbbet csak emlékezetemnek hála tudtam felismerni, viszont akadt egy, aminek láttán széles mosoly kúszott arcomra. Azaz épület volt az, amiben szerencsétlen nőnek a torkához nyomtam torkomat, majd az ablakon keresztül távoztam. A háború benne tette a legkevesebb kárt. A falairól ugyan potyogott a vakolat rendesen és néhány alapvető elemét képező tégla is kizuhant helyéről, az ajtók és ablakok kitörtek, de mindez nem volt olyan vészes, mint minden más.
Kopp. Kopp. Kopp. Kopp. Rúgtam el magamtól ismét egy kődarabkát, ami el is ugrált vidáman az első falig, ami megfékezte útjában. Galileo kíváncsian figyelte tekintetével, majd mikor egy hatalmas koppanásal a falnak csapódott odaröppent és csőrébe kapta. Nem értek a madarak nyelvén - bár legjobb tudomásom szerint Galileot még megtaníthattam beszélni, igaz gondolkodásra még így sem lett volna képes - de biztosan büszke volt teljesítményére, hogy a rengeteg egyforma, apró és unalmas darabka közül megtalálta azt az egyet, amit gazdája eltaszított magától.
- Ügyes vagy. - vigyorogtam rá, ő pedig csak lustán jobbra döntötte apró fejecskéjét.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Miután túljutott a sokkon, lassan felállt. Körbenézett, hátha talál valamit, ami segíthet neki. Szerette volna eltemetni szegény gyermeket, hadd nyugodhasson békében szerencsétlen.
Szomorúan teszi meg ezt újra… Nincs… semmi használható nincs a környéken, amivel kiemelhetné, és eltemethetné. Ennyit sem tud tenni a gyerekért, akit talán senki nem gyászol.
Nem akarnak elapadni. Az egész látvány nagyon mélyen megrendítette. Még úgy is, hogy nem teljesen fogja fel, mi is történik itt. Fogalma sincs miért zajlik a háború, vagy kinek van igaza, és kinek nincs, ahogy arról sem, hogy miért kell ennek az eldöntéséhez egymást gyilkolni.
Viszont úgy gondolja, hogy ami itt történt nem helyes. Soha de soha nem fog megölni senkit, pláne nem egy gyereket. Talán még Armaros kedvéért sem. Mégis… ki képes ilyesmire? Hiszen senkinek nem okoz örömet, hogy összedől egy város… A városokat építeni kellene, nem lerombolni… Nem kellene olyanoknak meghalni, akik semmi rosszat nem csináltak! Ez igazságtalan!
Mivel nem tudta eltemetni a holttestet, törölgetve a könnyeit inkább tovább ment, hogy ne kelljen látnia. Nem akarta látni, nem akarta elfogadni hogy ilyen megtörténhet.
Nem messze koppanást hallott. Aztán egy férfi szólalt meg, megdicsérve valakit. Először felmerült benne, hogy neki szólt a dicséret, de körül nézve csak a pusztítás nyomait látta, a hang gazdáját nem.
Nem volt biztos benne, hogy ki lehet az, és kicsit meg is ijedt, mert akár az is lehetett, aki ezt tette a várossal, ezért menedéket keresett a közelben, és nem is vette észre, hogy egy-egy követ véletlenül arrébb rúgott, mások pedig csikorogtak a lába alatt, így felfedezhetővé téve a jelenlétét.

Felhasználó profiljának megtekintése
Kopp. Kopp. Kopp. Recsegtek apró kövecskék nem messze a tértől. Egy pillanatra el is kaptam vörös szemeim sarkából a hangot okozó lényt, de pont csak annyira, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem az elmém űz tréfát velem. Nemét, faját, de egyáltalán még alakják sem tudtam kivenni hirtelenjében, viszont annyit tudtam, hogy nálam mindenképpen gyengébb lehetett.
Nem volt semmi a közelben, csupán madaramat dicsérő hangom rémíthette meg annyira, hogy behúzódjon valahol nem messze a törmelék közé.
- Galileo! - tekertem meg színpadiasan kezemet, hogy a madár kidobja szájából a kövecskét és visszareppenjen vállamra.
Kopp. Kopp. Kopp. Pattogtak a kövecskék szapora lépteim alatt.
- Előjöhetsz. Nincs veszély. - jelentettem ki a semmibe bámulva, próbálván komolynak tűnni.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
A kopogás egyre közelebb jött, és a férfi hang újra megszólalt. Suzi könnyeit törölgette, amik időközben elkezdtek elapadni, ahogy a figyelme a rombolás és a gyermek holttestének látványáról átterelődött a közeledő idegenre. Nem szereti az idegeneket. A bál esete óta pedig még kevésbé.
De az ő fejecskéjében is volt legalább annyi haszna a dolognak, hogy meglátta, hogy tud kezelni egy nagyon kellemetlen és veszélyes helyzetet. És hogy ezt is Armarosnak köszönheti.
Még közelebb jön az idegen férfi, és ezúttal valakit megszólít. Suzi gyorsan körülnézett, hátha felfedez mást is, akinek a figyelmeztetés szólhat, de élő embert egyet se lát.
Egy darabig reménykedik, hogy a másik nem teljesen biztos benne, hogy van ott valaki, de csak nem hallja megint a kopogást, ami a férfi távolodását jelezné.
Vár még néhány percig, de akkor elkezdi érezni, hogy gémberednek el a tagjai, és fizikailag fájni kezd neki a pozíció, amiben elhelyezkedett, és nem tud anélkül megmozdulni, pláne nem elosonni, hogy észre ne vegyék.
A kellemetlenség végül legyűri az aggodalmát, és óvatosan felegyenesedik, és megmozgatja a lábait. Közben nem túl feltűnően, de azért nem is észrevehetetlenül megnézi ki járkál még ebben a romhalmazban. Elsőre sem ellenszenvesnek, sem barátságosnak nem tűnik a fura figura a falábával, és a madarával.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Armaros áldjon meg száz apró gyerekkel! - morogtam dühösen. - Tudom, hogy ott vagy, nem foglak bántani! Ha ilyen kis helyre befértél, nem élhettél meg többet tizenhárom télnél. Egyedül mit bóklászol ilyen romos helyeken?
Elcsuklott a hangom. Nem sírtam, de érezhető volt rajta, hogy valami nincs rendben. Végig sem gondoltam, hogy mit mondok, simán lehetett, hogy a kisfiú vagy kislány szülei nem régiben estek el a háború megállíthatatlan gépezete által, ami súlyos nyomot hagyhatott benne. A szülők hiánya fájdalmas tud lenni.
Tökéletesen átéreztem helyzetét, tekintve, hogy végignéztem ahogyan nevelőapámat a sötét tünde banditák ölik meg, igazi szüleimet pedig sohasem ismertem.
- Galileo! - legyintettem a madárnak, aki leröppent vállamról és közelebb csoszogott a gyermek relytekéhez higgadtan és békésen.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Mikor épp keresni kezdi az elhatározást, hogy felegyenesedjen, a férfi megszólal. És... Suzinak tátva marad a szája. Armarost említi... Annyira megdöbben, hogy percekre elfelejti, hogy épp fel akart egyenesedni. Sose találkozott még olyannal, aki ismerte volna ezt a nevet anélkül, hogy neki kellett volna említeni. És bár a mondat eleje olyan volt, mintha ráförmedni akarna, de a végén valami más lett belőle. Suzi nem tudta pontosan megállapítani micsoda, de nem szidásnak hangzott, amiért egyedül van itt, inkább … Nem is tudja... Sajnálatnak?
Óvatosan kikukucskál, és szembe találja magát a madárral. Lassan, óvatosan kinyújtja felé a kezét, és ha a madárka közelebb jön, és engedi, megsimogatja, és megpróbálja fel is venni, és úgy felegyenesedni.
- Armaros? pislog az idegen férfira, óvatosan ki is sétálva a fedezésből. Próbála megállapítani, hogy ellensége, vagy barátja Armarosnak a falábú, madaras ember.

Felhasználó profiljának megtekintése
A lány megsimogatta a papagájt, aki a vállára röppent várván, hogy felegyenesdjen. Megrémültem amikor visszakérdezett, hangjából ugyanis nem az értetlenség, hanem a meglepettség szűrődött le.
- Igen. Armaros. Honnan ismered? Csak... nem? - nyeltem hatalmasat. - Te vagy a másik kultista?
A szívem majdnem kiugrott a helyéről a csalódottságtól. Mirandára számítottam, nem pedig egy hasznavehetetlen kisgyerekre! Mégis mit kellett volna kezdenem vele? Biztos voltam benne, hogy Armaros csak valami mocskos tréfát űz velem és azért küldött ebbe a városba, - ahova évekkel ezelőtt megtiltotta a belépést! - hogy végignézze, ahogyan verejtékes munkával életben tartom ezt a kis... szarházit, hogy a végén a saját karjaim által hulljon az az aranyos kis feje a göndör hajacskájával a porba. Minden tisztázódott.
Még én is meglepődtem, hogy ilyen aranyos kis lányka volna kultista! Hát még azok, akik nem ismerik Armarost. Halvány mosolyt húztam a szám szélére. Hiába a sok veszekedés, be kellett ismernem: A Mester tudott valamit.
- Johnathan Wood. Örvendek! - nyújtottam kezet, hogy felsegítsem.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Valahogy boldog lesz tőle, hogy a papagáj nem támad neki, és nem is menekül el tőle, hanem a vállára repül, és ott helyezi kényelembe magát.
Kultista.. nem szereti ezt a szót... De ismeri. Viszont bólintás helyett mégjobban elkerekedik a szeme. Még valaki... aki Armaroshoz tartozik... Még nem találkozott másik ilyen emberrel. És Armaros nem mondta neki, hogy lesz itt még valaki... Miért nem szólt. De hiába is várt volna választ, a mélységi hallgatott. Suzi nem szerette amikor hallgat… jobban örült, ha beszélt hozzá, mert olyankor nem érezte magát olyan egyedül, sőt kifejezetten boldog volt, hogy valakivel megoszthatja ami eszébe jut. Persze, az neki nem tűnt fel, hogy a sok kérdésével, és néha lassú felfogásával olykor alaposan próbára tette Armaros türelmét.
- Hozzá tarto-zom - bólint végül, izgatottan elmosolyodva. Végre találkozott valakivel, akinek mindent elmesélhet. MINDENT. Ennek pedig, amilyen őszinte lélek nagyon nagyon örül. Armaros mindig szigorúan megszabta kinek mennyit mondhat el, ami általában a lehető legminimálisabb információ volt. Összesen talán kétszer fordult elő, hogy konkrétan megengedte, hogy elmesélje a történetének egy részét, de a mélységi nevét akkor sem ejthette ki a száján.
- Suzi va-gyok - fogadta el a felé nyújtott kezet, és felállt.
- Miért - jöttünk - ide?- kérdezi pislogva, arra számítva, hogy neked Armaros többet mondott, mint neki, hiszen te arról is tudtál, hogy ő is itt lesz. Ugyanakkor látszik az arcán az is, hogy nem örül neki, hogy még mindig itt van. Nagyon elkeserítette a város sorsa, és hogy ő semmit nem tehet már érte, hogy máshogy alakuljon.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Nos, örülök a találkozásnak, Suzi! A madár Galileo! - böktem az állatra, miközben felsegítettem a lányt.
Elsápadtam. Sok mindent kinéztem Armarosból, éppen nőtt is a szememben okosan megfontolt döntésével a lány felől és nekem pont ebben a pillanatban kell megtudnom, hogy a barnahajú cukiság még azt sem tudja, hogy mégis mi a büdös fenét keresünk egy romos városban.
- Otthont keresünk.
Láttam rajta, hogy nehezére esik a beszéd, valószínűleg nem sokat gyakorolhatta ennél is kisebb korában. Apropó kor, muszáj vagyok hozzáteni, hogy egész életemben utáltam a kamaszokat - még akkor is, mikor én is tizes éveimet tapostam - ugyanis legtöbbjük olyan képzeletbeli világban él, hogy a gondolatba is belefájdul a fejem. Holott elképesztően jó dolguk van, képesek kitalálni, hogy nekik jutott Veronia legrosszabb sora, arról nem is beszélve, hogy mindegyik azt hiszi, hogy körülötte forog a világ.
Szörnyű szülő volnék, hiszen megjutalmaznám minden értelmetlen kaffogás és panasz után őket két jókora atyai pofonnal. Akkor ha mást nem, legalább a negyedik alkalom után rájönnének, hogyha sokáig képviselik ezt a stílust, a koponyájuk olyan alakzatba rendeződik, amilyennel kín volna a párválasztás.
Suzival ezt nem tehettem meg. Armarosé volt és ugyan legtöbbször összeszedi a debileket, reméltem, hogy a kislány nem tartozik közéjük.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
-Gali-le-o- ismételte a nevet a madárkára nézve. Máris megkedvelte az állatkát, csak mert az barátságos volt vele.
-Ara-nyos - dicséri meg őszinte tekintettel.
Ő maga arra a következtetésre jutott, hogy biztosan a férfinak mondta Armaros, hogy mit kell csinálni, neki pedig segítenie kellene.
Noha nem ért annyira az arckifejezések értelmezéséhez... Azt érti, hogy valami nem tetszett Johnatannak.Talán tudnia kellett volna... De hát..
- Armaros nem mond-ta - emeli meg a kezét védekezőn-Azt mond-ta jöj-jek ide - Neki pedig eszébe sem jutott megkérdezni, miért, vagy hogy van-e komolyabb oka. Ő csak tette amit Armaros mondott, kérdések nélkül, ahogy megígérte... Fel se merült volna benne, hogy szabad kérdeznie, vagy hogy szükséges lehet, amikor Armaros utasítást ad neki, épp ezért teljesen tanácstalan, hogy vajon mi rosszat mondhatott.
Amikor az otthont említed először felragyog a tekintete. Otthon! Nem volt otthona mióta elindult vándorolni, és bár nem panaszkodott volna, és nem is érezte magát különösebben rosszul... Azért mégis csak  hiányzik neki, hogy legyen egy biztos hely, ahova visszatérhet, és teljes biztonságban érezheti magát.
Aztán láthatóan eszébe jut valami, és elsötétül az arca, picit még el is sápad.
- Itt? - kérdezi, aztán pontosítja is - Armaros azt mond-ta, itt keres-sünk ott-hont? - Nem lehet mit tenni, ha a mélységi parancsolta, de... Most nem szívesen nevezné ezt a helyet otthonának. Túl szomorú... Most is úgy érzi, rögtön elsírja magát.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Itt bizony. - néztem körbe. - A háború után őrült, aki itt keres magának szállást... - húztam mosolyt a számra végigmérve a lányt.
Még mindig nem hittem el teljesen, hogy kultista volna. Túl ártatlan és szép volt, nemesi származásunak tűnt, látszott rajta, hogy csak az utóbbi időben engedte el magát a külsejét illetőleg, de a vonásaitól, melyből csak úgy sugárzott a fényűzés és a gyönyör nem tudta levetkezni. Ruhája - valószínűleg - a hosszas utazástól kophatott meg.
Mosolyognom kellett, mert ahogy Wilhelmina Mirandára, ő is emlékeztett valakire, mégpedig Fawnra. Szerencsém az volt ezúttal, hogy nem ellenségként bukkant fel a lány, hanem egy barátságnál is sokkal erősebb kötelék, Armaros kapcsán ismertem meg.
- ...és mi azok vagyunk. Több ötletem is van arról, hogy merre keresgéljünk, te mit gondolsz?


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Kicsit elkeseredett. Vajon ha egy ilyen szomorú helyen lakik, ő is szomorú lesz?  De kénytelen elismerni, hogy a hely valóban... biztonságos.  Nem igazán jutna eszébe bárkinek itt keresni az otthonukat.
Viszont sértődötten felfújja az arcát, amikor a férfi befejezi a mondatot.
- Nem vagyok ő-rült - jelenti ki durcásan. Hallotta már, hogy a "kultista" párjaként használják az "őrült" kifejezést, de különösen rosszul esett neki olyan szájából, aki szintén Armaroshoz tartozik. Vagy nem ezért mondta volna?
Mindenesetre azonnal elvonta a figyelmét a kérdés. Határozott mozdulattal arra mutat, amerről érkezett.
- Ar-ra fele min-den ösz-sze dőlt - mondja kicsi szomorúsággal a hangjában. - Vala-milyen éppen ma-radt épület kel-lene - mondja ki az egyértelműt, és közben azért körül is néz, hátha felfedez valami ilyesmit. - Te lát-tál o-lyat?

Felhasználó profiljának megtekintése
- Túl egyértelmű volna egy egyben lévő épület... Meg szükségem van fényűzésre. - bámultam a semmibe, majd megrázva fejemet kijavítottam magamat. - Szükségünk van a fényűzésre. Gondolj csak bele! A Mester megmentette az élet...ünket. - fejeztem be kissé elbizonytalanodva, tekintve, hogy semmit sem tudtam a lányról a nevén kívűl. - A minimum, hogy oda költözzünk! - böktem a palota irányába. - Bár időközben belefuthatunk pár kincsvadászba... Tudod, a bárónőnek sok volt a... - dörzsöltem össze ujjaimat a pénzre utalva.
Reméltem, hogy vette a lapot és nem kell sokat magyarázkodnom neki, de a beszédéből ítélve ismét rosszul jártam. Ezért nem volt még gyerekem (meg természetesen azért, mert nem volt szerencsém a hölgyekkel, de ez most mellékes), mert nincs türelmem nevelgetni, beszélgetni vele... Meg úgy körülbelül az alapvető életfeltételeit biztosítani.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Figyelmesen hallgatja amit Johnathan mond. Nem egészen érti elsőre. Fényűzés? Mihez? Arra mindenesetre bólint, hogy Armaros megmentette az életüket... Nem kell neki sokat csavargati a gondolatot, hogy úgy gondolja, így történt. Sőt... Igazából azt mondaná, hogy a mélységi adott neki életet...
Követi a tekintetével az irányt, amerre a férfi mutat. A legpompázatosabb épület van arra, ami, bár igencsak romos állapotban van, de azért merné azt mondani, hogy egyben. Főleg, ha kicsit javítgatnak rajta, és rendbehozzák a kisebb-nagyobb hibákat. Ezzel csak egy probléma van.
- Te tu-dod hogy kell megja-víta-ni? -kérdezi, mert neki bizony fogalma sincs, hogy kell az ilyesmihez hozzákezdeni. Mivel egész eddig a palotát vizsgálatta, és nem Johnathant nézte, nem látta a mozdulatot, amivel a pénzt jelezte, és csak szép lassan ér el a tudatáig, hogy mondott még valamit.

Felhasználó profiljának megtekintése
Hangosan felnevettem. Nagyon aranyos gyermeki kérdés irányult tőle felém, ami megmelengette szívemet.
- Az nem a mi dolgunk. - mosolyogtam. - Armaros majd kerít embereket, akik hónapok alatt rendbe rakják, meglásd!
Galileo közben leröppent a Suzi válláról és felettünk kezdett körözni, amit pár perc elteltével megunt és az én vállamra csüccsent. Hatalmasat sóhajtottam.
- Te kis türelmetlen... - simítottam végig hüvelykujjammal apró fejecskéjét, miközben másik kezemmel előkotortam a zsebemből egy répa karikát és a csőréhez emeltem. - Egyél!
A madár bekapta a falatot és komótosan visszarepült a lány vállára.
- Hát ennyire kellek én neked? - folytattam a nevetést. - Úgy tűnik szeret téged, Suzanne.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Johnathan nevetett. Ugyan nem teljesen értette Suzi hogy min, de nem tűnt úgy neki, hogy őt nevetné ki, inkább vidámnak tűnt a nevetés. Nagyot pislog a kijelentésre.
- Van-nak még töb-ben is? - kérdezte. Az is meglepte, és felvillanyozta, hogy egy Armaroshoz tartozó emberrel találkozott, most pedig ez a férfi úgy beszél, mintha még legalább egy tucatnyian lennének. Ez tovább fokozta az örömét, ugyanakkor egyre erősebben csilingelt a fejében a kérdés: Miért? Neki miért nem mondta ezt el Armaros?
De mielőtt tovább gondolhatná a dolgot, hogy valamiféle válasszal álljon elő magának, eltereli a figyelmét, hogy a madárka felreppen a válláról. Kicsit elszontyolodik, hogy nem kedvelte a közelségét, de annál szelesebben elmosolyodik, amikor élelmet szerezve visszatér hozzá Galileo.
Johnathan nevető mondatára ragyogó tekintettel pislog a férfira.
- Azt mon-dod? -
Kevés alkalma volt közelebbről megnézni az állatokat, és mindig csalódott kicsit, amikor azok inkább elszaladtak, mikor óvatosan meg akarta simogatni őket.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Nem is hinnéd mennyien vagyunk. - próbáltam felvidítani a lányt, látván elszomorodott arcocskáját, azonban nem kellett sokat foglalkoznom ezzel, mert amikor Galileo ismét a vállán helyezkedett kényelmbe arcára kiült a vidámság. - Komolyan mondom. Bár az egész madár akkora, mint a fejed, de nagyon aranyos a válladon. - nevettem hangosan. - Viszont lassan indulnunk kéne, nemde?
Lassan kezdtem lépdelni, hogy ne nagyon csattogjanak alattam a kövek, de falábbal már eleve nehéz csendesen sétálni.
Kipp. Kopp. Kipp. Kopp. Csatogott a faláb és görültek a kövecskék szinte rendszerszerűen, ahogy haladtam előre a téren. Még vetettem egy pillantást az angyalkára és szégyen ugyan, de könnyek gyűltek vörös szemeimbe. A tudat, hogy lehetséges, hogy többet nem fogok itt járni nagyon kiábrándító volt...


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Új volt neki. Kicsit talán ijesztően új a tudat, hogy nincs egyedül. Eddig egész életében egyedül volt. 10 évig a sötétség miatt, 5 évig pedig amiatt, hogy sok dolog akadt, amit nem oszthatott meg senkivel. És most hirtelen kiderül, hogy valójában része egy nagyobb társaságnak. Nem tudta, hogy ennek örülnie kellene-e, vagy rosszat jelent. Az mindenesetre ez mindenképpen kevésbé teszi különlegessé a helyzetét.
Nem tud nem vigyorogni, de kicsit el is pirul. Van egy állatka, amelyik kedveli, és nem menekül el mellőle, ráadásul aranyosan néz ki vele együtt.
Persze, észbe kap amikor Johnatan jelzi, hogy nem kellene az egész napot trécseléssel tölteni, végülis feladatuk van. Bólint, és el is indul Armaros idősebb, és minden bizonnyal tapasztaltabb követője után. Ez lehet az oka, hogy neki nem mondta el Armaros a feladatot. Hogy a másik tapasztaltabb, és neki hallgatnia kellene rá.
Nem tudja értelmezni a csillogást, amit a férfi szemében lát.. Ugyanis nem látja semmi okát annak, hogy sírjon.. Éppen ezért felzárkózva mellé aggódva kérdezi
- Mi a baj? -

Felhasználó profiljának megtekintése
- Semmi baj... - ráztam meg fejemet idegesen. - Nincs semmi bajom. Biztos az időjárás miatt könnyezik a szemem... Haladjunk!
Kipp. Kopp. Kipp. Kopp. Már az idegemre ment a hang, gondoltam, hogy valamivel el kéne nyomni, erre pedig az volt a legjobb - tekintve, hogy ezúttal volt társaságom, s nem egyedül battyogtam órákon át - megoldás, hogy beszélgetni kezdek Suzival, akár még valami érdekeset is mondhat, hiszen mindenbizonnyal érdekes élete van csak abból kiindulva, hogy kultista.
- És, kedves Suzi, honnan jöttél? - kérdeztem lassítva, hogy bírja tartani a lépést velem.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Egyértelmű volt, hogy nem igaz amit Johnathan mond. Még Suzinak is. Az időjárás miatt nem könnyezik senkinek a szeme. De elfogadta, hogy a férfi nem akar beszélni a dologról, és nem faggatta.
Csendben sétált mellette, és hol a faláb koppanását hallgatta (amiről kifejezetten udvariatlanságnak tartotta volna kérdezni), hol Galileot nézte.
Mindezt egészen addig, ameddig pár percen belül a férfi megszólította. Először kicsit tanácstalanul pislogott. Mesélte már a történetét, sokszor, de... Még nem volt alkalma, hogy minden részlettel együtt mesélje el. Úgyhogy nehezen tudta összerakni magában, hogy hogyan is fogalmazzon így, hogy nem kell kihagynia egy elég fontos részletet.
- Wes-ter-wald mel-lől ho-zott el - fogalmazta meg lényegretörően a választ. Nem, egyáltalán nem mondaná, hogy jött... Sokkal pontosabb azt mondani, hogy Armaros hozta.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Hozott el? - néztem rá értetlenül. - Úgy érted, hogy Armaros? Egyáltalán... Hogyan talált rád? - faggattam a lányt talán kissé hirtelen, de nem érdekelt.
Örültem, hogy volt egy útitársam és ahogy néztem Galileoval is jól kijött, aminek különösen örültem, mivel eleinte volt egy aprócska félelem bennem, hogy a madár azt csinálja vele, mint a hölggyel a bemutatón.
- Nem muszáj válaszolnod, ha nem akarsz. - vakartam meg tarkómat, ahogy kémleltem az egykor színesebbnél színesebb épületeket, amik már csak szürke romként sorakoznak. - Micsoda pusztítás... - jelentettem ki fejemet csóválva ma már sokadjára. - Utálom a háborút, gondolom te sem vagy másképpen... Ha kiszabadítjuk a Mestert minden meg fog változni. - sóhajtottam áhitatosan.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése
Bólintott, kétszer egymás után. Nem zavarta, hogy Johnathan tovább kérdezi, kicsit még örült is. Azért megint beletelik néhány pillanatba, míg összeszedi hogy hogyan mesélje el a dolgot.
- Nem tudom ho-gyan.- kezdte, hiszen a mai napig fogalma sincs róla, hogy miért pont őt, és miért pont akkor mentette meg Armaros. - Nem lát-tam, és hal-lottam, és Armaros se-gí-tett öt év-vel ezelőtt. - fejezi be a tömör összefoglalását a helyzetnek. - Utá-na ped-ig azt mond-ta indul-jak el. - teszi hozzá, hogy azt is megmagyarázza, miért mondta, hogy hozta.
Nem véletlen, hogy egyáltalán nem figyelt oda arra, ami körülöttük van. Így, hogy volt más, mai lekösse a figyelmét nem akarta látni, hogy milyen rombolás emlékét őrzi az egykor virágzó város.
Mikor Johnathan megjegyzi ugyanezt, szomorúan bólint. Gyűlöli ezt látni, és szíve legmélyéből reméli, hogy többet nem is kell ilyen helyre mennie.
Valamivel felvidultabban, meggyőződéssel bólint a mondat második felére is. Persze, hogy minden sokkal jobb lesz, ha kiszabadítják Armarost! Hiszen akkor mindenkinek segíthet.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Öt éve? - mértem végig mégegyszer a lányt. - Hány éves vagy most, ha szabad kérdezni? - sétáltunk tovább, miközben a romok látványától egyreinkább összerándult a hasam.
Fájt belegondolni, hogy néhányan milyen kínokat éltek át pont abban a pillanatban, amikor mi kisebb-nagyobb mosolyokkal vonoltunk végig az utcán.
A palota már egész közelinek tűnt és kissé ki is ábrándultam. Távolról nem volt ilyen látványos a pusztulás - legalábbis számomra -, de hál' Armaros még mindig nem volt teljesen veszve a helyzet. Ha nem is sok, lehettek még szobák egyben és kár volna tagadni; egy palotában luxus lakni.
- Nem sokára odaérünk... - tekintettem meg a szemem sarkából egy nő holttestét.
Megálltam, hogy jobban megnézzem. Nem messze tőle feküdt a földön egy kisgyerek, olyan négyév körüli lehetett.
- A picsába... Suzi, hadd mondjak valami fontosat. - fordultam a lány felé és rátettem kezemet a vállára.
Kerestem vele a szemkontaktust, megköszörültem a torkomat.
- A háborúban nincs jó és rossz. Csak kisebb és nagyobb rossz. Nekünk mindenki ellenségünk, de ezt nem mutathatjuk ki. Érdekből állunk Dél oldalán és ez a háború... - böktem fejjemel a halottak felé. - ...akármennyire is szörnyű, hasznunkra fog válni, megígérem. Eltiporjuk egész Északot, hogy aztán Délre is súlyos csapást mérjünk. Ne bízz senkiben, aki csak az egyik oldal színeiben küzd. Hamis érdekekért harcol, bármit is mond. Kultisták vagyunk, mindenki, ismétlem: Mindenki veszélyt jelent ránk. Szövetségeket köthetünk, de barátságokat nem. Te még nem értheted, mi a kettő között a különbség, de amikor szövettségeink megszakadnak és véres elégtételt veszünk mindazokon, akik a Mester útjába álltak, tisztázódik a kép. Muszáj rájönnöd, hogy az kétlábúak szemében mi vagyunk azok a szörnyetegek, akik veszélyt jelentenek Veroniára, miközben ők tették mindezt. Lehet, hogy ez így... Sok volt egyszerre, de légyszíves gondolkodj el rajta. Nem akarom, hogy így végezd! - mutattam a fiúra. - Az én dolgom összefogni titeket, Armaros kultuszát, és így kérnélek meg téged, hogy tegyél meg mindent, ami tőled telik és csak a mi Urunkat szolgáld.


_________________
Adatlap

"Ha ez működik, én megcsókolom Johnny-t... annál undorítóbbat elképzelni se tudnék!" - Cynewulf, a holdcsókolt Éjpenge

"Meg kell mondjam, Johnny Wood, te vagy a legszórakoztatóbb halandó, akivel hosszú létezésem alatt találkoztam. Menjetek, és találjatok módot, hogy megszabadítsatok." - Armaros, a bukott angyal
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.