Asael Mae-Edom

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Asael Mae-Edom

Témanyitás by Asael on Vas. Nov. 29, 2015 6:17 pm

~Jónak lenni jó, avagy a kétbalkezes igazságosztó történetei~
1.rész:  A kolostori besurranó

Tegnap elég nagy volt a felhajtás a templom környékén. Mármint persze általában elég nagy ott a felhajtás, de ma három palástosba is belebotlottam, akik elkerekedett szemekkel siettek utána tovább. Pedig csak kétszer sétáltam az árvaháztól a plébániáig! Nyilván komoly lehet a gond, ha ekkora erőket mozgósítanak. Ha az, nekem ott a helyem: megfogadam, hogy megdolgozom a megváltásomért. Egy keretes képet majdnem leverve érkeztem a főnököm elé, aki az árvaházat igazgató lelkésznő volt.
- Szeretnék ma szabadságot kivenni! - kértem sűrű hajbókolás közben.
- Ritka. Dolga akadt? - kérdezte szemöldökét felvonva.
- Igen. Ha minden jól megy, este már itt is leszek.
- Jó, de aztán nehogy valami galibát okozzon, mert von Himmelreich átharapja a gégém!
- Meggyőződésem asszonyom, hogy a zsinatelnök nem vámpír - mondtam, miközben az ajtó felé hátráltam. - Köszönöm az engedélyt! Áldás, békesség!- köszöntem el, majd rohantam is kifelé.
Elég hűvös volt már odakint mostanság, úgyhogy egy pokrócszerű, tündéktől vásárolt takaróba burkolóztam a hideg elől. A templom kapujában két megtermett templomos strázsált. Az egyiket ismertem, valami von Heimsroth volt a neve.
- Templomos uraság, mi történt itt? - kérdeztem az ismerős arcot.
- Hogy érti? - sztoikus arccal válaszolt, tömören, mint ahogy róla beszélik. Arcát pestisdoktor maszk takarta.
- Hát... mostanság olyan sokan szaladgálnak itt maguk közül. Baleset történt? Valami tönkrement? Támadás?
- Betörés. Menjen be és kérdezze a vezetőnket. - bökött hüvelykujjával a bejárat felé.
Bent csak néhány hívő imádkozott, legtöbben a protestáns egyházvezetés tagjai járkáltak a padok között, komoly arccal vizsgálva a körülményeket. Egy viszonylag magas nő osztogatott utasításokat a szószék mellett, odasiettem én is. Amint meglátott, összehúzott szemekkel nézett.
- Maga meg....? - kezdte, de "psszt!"-et mutattam, mire értette a célzást. Nem mondhatja ki, hogy démon vagyok. Ha akartak volna, amúgy is észrevesznek. A legtöbben innét egyébként is láttak már. - Ki maga, és mit akar? Nem látja, hogy fontos ügyekben járunk épp el?
- De, pont ezt szerettem volna kérdezni. Asael Mae-Edom vagyok, a közeli árvaház dolgozója, és láttam, hogy hatalmas itt a felhajtás. Mi történt? Kint azt mondták, betörés volt. - A Mae-Edom nevet a Biblia alapján vettem fel. Közöm nem volt a régi világ Edóm országához egyébként.
- Jól informálták. És ezzel tud is mindent, amit tudnia kell.
- Szeretnék segíteni! - mondtam határozottan. A nő végignézett rajtam, majd elhúzta a száját.
- Nem valószínű. Ez az egyházra tartozik. Egy magafajtának nem kell belefolynia!
Nem is vártam, hogy elfogadnak. De ekkorra már volt egy tervem.
- Tegyünk egy fogadást! Ha elkapom a tettest, megengedik, hogy máskor is segítsek!
- Rendben. - a vártnál sokkal hamarabb elfogadta a dolgot. Biztos nem sok kedvük van az egészhez, így kapóra jön valaki, aki átvállalja. - viszont ha sikerül is, von Himmelreichnak bele kell egyeznie.
- Értettem, mindent megteszek! - mondtam, majd egy óvatlan mozdulattal majdnem levertem a vázát az Úr asztaláról. Még szerencsére sikerült elkapnom a katasztrófa megtörténése előtt, de láttam, hogy nem keltek jó benyomást a nőben.
- A perselyt vitték el. - mondta a nő. Mivel esténként ürítik, nem értettem, hogy mi ezzel a gond. Zavart tekintetemre ugyanolyan zavart tekintet volt a válasz. - Nem tudom, mi olyan fontos benne, de el kell kapnunk az illetőt. Mi ki is vonulunk ma estére, magáé a terep. Fentről azt mondták, hogy a gyertyatartó lesz a célpont - bökött egy vöröses kandeláberre a padok között. - Állítsa meg, és hozza vissza a perselyt!
- Meglesz! - mondtam lelkesen, majd vigyázva a környezetemre, kisiettem a templomból.
Persze előtte még alaposan körülnéztem. Megvizsgáltam a gyertyatartót: meteorit. A templom főgondnokának számvetése alapján a perselyt is meteorittal pántolták. Alapjában véve nem túl értékes fém, ha nem értünk a szakszerű megmunkálásához. Ez ezt jelenti, hogy vagy kovács az illető, vagy pedig egy felbérelt valaki. Következtetéseim alapján a kovács. És hogy miért? Mert a piacon elég olcsó a meteorit, tehát akinek megvenni nincs pénze, annak bérencet rekvirálni se lesz. Az elkövető tehát maga a kovács. Ráadásul nem is akármilyen. Egyetlen kovács van, aki képes ilyen messze menni azért, hogy jó alapanyagból dolgozzon: Egy Nebelturm vámpír.
Esteledés előtt ott voltam. Az árvaházi fizetésem megelőlegeztettem egy halom szitkozódást végighallgatva (A lelkészek nem szeretnek adminisztrálni. Idő előtt különösen nem.), aztán rohantam a piacra ezüstporért. Egy jó zacskónyit vettem, majd elhelyeztem a kandeláber felett, egy kötélen lelógatva. Feltételezéseim szerint a hátsó, nyitható rózsaablakon át érkezett a tolvaj, szóval egy hurkot helyeztem a földre, gondosan rejtve a kötelet. Én magam a padok között bújtam meg, fekete rongyokkal letakarva, és vártam a tolvajt.
Jött is, a hátsó rózsaablakból, egy Nebelturm vámpír. Óvatosan lépkedett, egyenesen a gyertyatartóig, majd amikor megmarkolta, egy egészen gyenge és kicsi mágikus lándzsával elkaszáltam az ezüstporos zacskót. A (számomra is) mérgező permet hamar betöltötte a teret, a tolvaj a szája elé csomózta a ruháját, úgy próbált kifelé sietni. Ügyetlenkedve viszont észre sem vette a hurkot, ami gyorsan a bokája köré szorult, ő maga hasra vágódott. Itt volt a lehetőségem, kivetődtem a padok közül, manifesztáltam egy dárdát, és a nyakának szegeztem.
- Ennyi elég is volt, tolvaj! Add meg magad Isten nevében!
Amire nem számítottam, az a saját retardáltságom. Sietségemben elfelejtettem eltakarni a szám, és mélyet szippantottam az ezüstporból. Éreztem, ahogy marni kezdi a tüdőm, és megszédültem. Nem sikerült, a fenébe is!
- Most! - ismerős hang kiáltása hallatszott, a mai templomos-parancsnok lépett elő, mellette két őr. Fénylő láncok repültek, amik a földre szorították a betörőt.
- Jól van... Nem volt..... hiába... - nyögtem még ki, majd a világ elsötétült.
A hideg padló helyett viszont meleg ágy fogadott. Az ispotályban feküdtem, gondosan vetett ágyban, mellettem egy vázában rózsaszál, és két levél. Az egyiket az árvák hozták (a rózsával együtt), és leírták, mennyire örülnek, hogy "menő a tanítónéni", a másikat pedig von Himmelreich zsinatelnök írta, melyben kifejezi köszönetét, és engedélyez, hogy egyszerű rendfenntartói ügyekben alkalmazzanak.
Akaratlanul is elmosolyodtam. Tettem hát valami jót is! És el is fogadták! Talán tényleg üdvözülhetünk!
De mire kellett a meteorit a vámpírnak?
avatar
Asael
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 87
Join date : 2015. Jul. 28.

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 3.
Tapasztalat:
1850/2500  (1850/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Vas. Nov. 29, 2015 7:08 pm

Nagyon aranyos kis történet lett, a világ egy olyan oldalát prezentálja az olvasók elé, ami véletlenül se a sötét kegyetlenkedésen alapul, hanem az emberi-démoni problémákon, s az aranyos bolondos hétköznapok csodálatos kalandosságán.
Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó

Tárgy:
Név: Démon Okuláré
Leírás: Már jó ideje a karakterhez tartozik ez a kis megbízható, karcolhatatlan szemüveg. Ha az utóbbi nem tenné eléggé fontos tárggyá, eme felszerelésnek van egy egészen jelentős tulajdonsága: Sokkal szimpatikusabbá és kevésbé démonivá tesz az átlagemberek előtt, akik így jelentősen csökkentett mennyiségű előítélettel kezelnek, mint az egyébként tennék.
Ár: 700 váltó


A hozzászólást Ciel von Eisenschnittel összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 01, 2015 1:09 am-kor.
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Asael on Kedd Dec. 01, 2015 12:35 am

~Jónak lenni jó, avagy a kétbalkezes igazságosztó történetei~
2.rész:  Az összeesküvés


A súlyosabb ezüstpor-mérgezés egy átlag démon számára halálos. Ennél csak az halálosabb, ha megpróbálják utána egy szénáskordényi szent energiával kigyógyítani a lázból és égésekből. Külön-külön túlélni egyiket-másikat is kész csoda. Hát még az, hogy jómagam mindkettőt túléltem, mi több, egyszerre. Ennél sokkal furcsább, hogy alig egy napnyi kiváló étel és kényelmes ágy mellett (Na meg az ezüstszirom tea varjúszemmel. Az sokat segít ilyen esetekben!)  már vissza is térhettem a szeretett árvákhoz, akik igen nagy örömmel fogadtak. Egy kislány még közölte is, hogy ő démon akar lenni, ha felnő. Ezt egy kupán vágással honoráltam, és kioktattam őket, hogy nem olyan jó dolog démonnak lenni.
Mindennek ellenére egyre jobban úgy érzem, hogy közelebb kerültem ahhoz, amit el akarok érni végül is. Az emberek már nem húzódnak el tőlem, ha véletlenül kinn felejtem a szárnyaim, néha még egy-egy mosolyt is kapok a jól ismert piaci eladóktól. Talán nem is olyan szörnyű így az életem? Lehet, hogy ez egy része a megváltásunknak. Hiszen én semmi különöset nem érzek. Kicsit másképp nézek ki, mint a többiek, de ez nem nagy szám. Ha így el tudnak fogadni, az nekem bőven elég.
Ami viszont egyáltalán nem hagyott nyugodni, és mindig pont rosszkor, mondjuk tanítás közben vette át az összes gondolatom helyét, az a meteorit volt. Miért kellhetett? Mi vehette rá a vámpírt, hogy meteoritot lopjon?  Végső soron biztos voltam benne, hogy valami összeesküvés állhat a dolgok hátterében, így nem is pazaroltam az időm, tanítás után hazasiettem a hűvös, késő őszi éjszakán keresztül, s olvasni kezdtem.
Természetesen, ahogy vártam, a meteoritnak gyakorlati törhetetlenségén kívül egyetlen különleges tulajdonsága sincs. Hadvezérek szerették fegyverüket meteorittal bevonni a feketeacél helyet, hiszen így kisebb volt az esélye annak, hogy megégetik magukat a feketeacél kellemetlenül lángoló természete miatt.
Ez nem lehetett az ok. Miért akarna egy vámpír itt hadvezéri fegyvert alkotni? Mi lenne az értelme? Nem is tűnt úgy, hogy bárki gazdagnak a szolgája lenne...
Egy tudományos könyvben arról olvastam, hogy egyfajta természetes, a mágneseshez hasonló vonzást produkál. Más fémek esetében viszont minimális taszítsát. Nem eleget ahhoz, hogy egy fegyvert eltérítsen ugyan, tehát katonai célokra alkalmatlan.
Még három órán át kutakodtam, és hihetetlen sebességgel lapoztam át a könyveim. Már majdnem feladtam, amikor egy rosszul visszarakott könyv miatt három is a fejem búbján landolt a polc legtetejéről. Már dühömben majdnem eldobtam a legközelebb esőt, amikor megláttam a címét: "Asztalosművészet és lakatosság". Fellapoztam, próba-szerencse alapon. Talán isteni segítség által, de találtam valamit, ami hasznos lehet.
A meteoritot ugyanis zárak esetében is szívesen alkalmazták, mivel nehéz eltörni, és a taszítása miatt egyszerűen kitaszít magából minden nem meteorit kulcsot.
Zárat akartak törni! De kiét? És hogyan? Tudni akartam!
Azonnal felöltöztem, előkerestem a zsinatelnök ajánlását, majd futólépésben rohantam a várbörtönhöz. Mivel sötét este volt már, igazán nem ütköztem senkibe az úton, leszámítva egy falat, amit nagyon rossz helyre építettek. Szerencsémre nem lett bajom, ahogy a fal sem bánta, hogy nekimentem, szóval ez nem állított meg. A várbörtön egy hatszögletű torony aljában kapott helyet, aminek előtte két strázsa támasztotta az ajtófélfát. Lihegve odaléptem, majd felmutattam az ajánlást, mire az csak bólintott, és bemehettem. Egy tekintélyesen hosszú csigalépcsőn vezetett le az utam, ahol a penész és a salétrom valamiért elfelejtett virágot bontani, de a szaguk ott terjengett a szűk tér levegőjében. Végre a legalján megpillantottam az ügyeletes asztalát, ami mellett egy megtermett őr ült.
- Mi kéne? - kérdezte úgy, mintha valaki az éjszaka kellős közepén zavarta volna meg a legfontosabb teendőjében.
- Nemrég elfogtak itt egy vámpírt, aki a templomba tört be. Látni szeretném. - mondtam udvariasan.
- Jöjjön no, ha leengedték, akkor nem lehet baj magával. - szavalta a már láthatóan többször elsütött szövegét, s teltkarcsú testével elindult az asztalon túli folyosó sötétjében billegni egy gyér fényű lámpást szorongatva. Óvatosan követtem.
Nyilván a foglyok nem láttak, mert amennyire olvastam, nem hagytak volna megjegyzések nélkül. Persze lehet, hogy csak a bárdok énekeiben ilyenek a börtönnépek. Nem is gondoltam magam egyébként szépnek, átlagosnak ha legfeljebb, de azért örültem, hogy a jótékony sötétségbe burkolózhatom. Egyszer csak megállt az ügyeletes, majd belerúgott vasalt orrú csizmájával a tőlünk balra lévő zárka ajtajába.
- Látogatód van, vérszívó. Ajánlom, hogy jól viseld magad! - förmedt rá, mire csak erőltetett nyöszörgés volt a válasz. A lámpást a kezembe nyomta az őr, majd visszaballagott a helyére. Nyilván járt már itt párszor, tudta az utat fejből. A vámpír nem jött közelebb, ő nyilván látta az arcom, én viszont csak a körvonalát tudtam kivenni. Néztem, ahogy lassan felül, majd megdörzsöli a szemét. Férfi volt, olyan 20 év körüli.
- Áh, rég találkoztunk. - jegyezte meg cinikusan. - Hogy ízlett a saját főztöd?
- Nem olyan rosszul, mint neked fog a büntetés. Hallottam, hogy átadnak a protestánsoknak - füllentettem. Igazából semmit sem tudtam a sorsáról, de legalább komoly pénzbírságra számíthat. Meg korbácsolásra.
- És? Ennél rosszabb már nem lesz.
- Kivéve, ha az, aki küldött, soha nem fog betörni oda, ahová akart. - jegyeztem meg nemtörődöm hangsúllyal. Láttam, amint a mozgása megáll, majd felegyenesedik, és a rácsokhoz közelít. Arca sápadt volt, látszott, hogy amióta elfogták, nem evett. Haja hollófekete, most zsíros tincsekben lógott a szemébe. Nem volt méltóságteljes, egyáltalán.
- Mit tettél Erikával? - kérdezte fenyegetően.
- Erika? Az meg ki?
- Ne játszd a hülyét, te álnok nőszemély! Tudom, hogy bántottad! Bántottad, igaz? Másért nem mondta volna el...! - hevesen magyarázott, már majdnem kiabált, s közben a rácsot rángatta. A fogai szinte csattogtak, és a lámpás fényében kísérteties, vöröses árnyalatban játszottak szemfogai. Nem találkoznék vele szívesen sötétben.
- Állj! - emeltem fel a kezem. - Fogalmam sincs, ki az az Erika, de erre magamtól jöttem rá.
- Persze, ezt el is kéne hinnem? - gúnyolódott.
- El. Szerinted honnét tudtam, hogy egy vámpírra kell számítanom a templomban?
Egy pillanatra megállt, s látszott rajta, hogy elgondolkodik.
- Tegyük fel, hogy elhiszem - mondta olyan fél percnyi fejtörés után. - Mit akarsz?
- Kihez akartatok betörni?
- Miért akarod tudni?
- Nem ismerem az indokaitokat. De ha meg tudsz győzni, segíthetek is - mondtam a lehető legbarátságosabb arcom mutatva. A vámpír gyanakodva fürkészte a tekintetem. Őszintén beszéltem, ha nem rossz célból lopott - amit valljuk be, nehezen tudok elhinni, de azért egy próbát megér - akkor akár segíthetek is a problémáján. Már nem lopással, persze.
- Mi a biztosítékod? - Ismét kellett egy rövid töprengés az újbóli megszólalásához.
- Semmi. De hé, ha meg sem próbálod, semmi sem lesz belőle! Ha Erika gazdag, hát a közelébe se érek. Ha szegény, lehet, hogy épp éhen hal... - elég volt ennyit mondanom, a reakcióiból láttam, hogy a második dologról van szó. Ráadásul nagy esélye van, hogy az éhenhalással gyenge pontra tapintottam.
- Esküdj meg! - Szólt határozottan.
- Esküszöm az élő Istenre, hogy nem ártok Erikának. - mondtam elég komolyan ahhoz, hogy annak is látsszon, ne csak úgy érezzem. A férfi komolyan a szemembe nézett.
- Erika a hitvesem. Rotmantel vámpír. - Tudtam, hogy ez komoly dolog, nem szerették a családon kívüli házasságot, hiszen az "átkuk" miatt a vérfertőzés esélye nem állt fenn, bár ők sem házasodtak unokatestvérnél közelibb illetővel. - Néhány árvát nevelünk a város külső peremén. Kicsit nehezen élünk, de mi mindent megteszünk, hogy azok a kölykök jó gyerekkorral vágjanak a világnak majd. Egy közülük a saját lányom. - Itt egy futó könnycseppet láttam a szemében megvillanni. - Volt régen egy lakásom, nem is rossz helyen. Apám segített annak idején átvenni a hatalmat von Hellenburg hercegnek, és így szép hűbéri telekkel is rendelkeztünk. Apám azonban meghalt a fővárosiak ellen. Nem is kellett sok, egy korrupt lelkész azonnal pályázni kezdett a birtokomra. Gond nélkül elvitte. - A hangja meg sem ingott, de keze keményen ökölbe szorult. - Tudom, hogy csalt a pernél, és tudom, hogy úgy nyerte meg, hogy eltulajdonította majd meghamisította az eredeti birtoklevelet. - Itt egy pillanatra megállt, majd folytatta. - Biztos forrásokból tudom, hogy nála van az eredeti is, még épségben. Nem tudom hogy miért tartotta meg, őszintén. Ezt akartam visszaszerezni, és egy rendes árvaházat nyitni a helyén. - ismét megállt, majd megint a szemembe nézett. - Ekkor jöttél te. Ennyi.
Most én gondolkodtam. Ha ez a férfi igazat mondd, akkor tudok segíteni. A zsinatelnök levelével bejuthatok a lelkész házába, majd megkereshetem az eredeti levelet. Kivitelezhetőnek tűnt.
- Segítek. Van ötletem. És befolyásom is.
- Meg tudod csinálni? Tényleg?
- Ha téged elkaptalak, ez sem lesz akadály - szóltam mosolyogva, majd kezet nyújtottam a férfinak, aki egy picit hitetlenkedve bár, de elfogadta.
- Na nem mintha olyan nagy betörő lennék. - konstatálta a dolgot. - Heinz a nevem, Erika minden nap reggel nyolc előtt megy a déli kapu előtti kúthoz. Ott megtalálod!
- Meglásd, mire is képes egy tudásdémon, ha mindent belead!

Aznap korán keltem, és már a kútnak támaszkodtam, amikor egy igen lesoványodott, szakadt ruhájú vámpírnő közelített, kezében egy üresen is igen nehéznek tűnő vödörrel. Valahogy nem jelent meg a szemem előtt, hogy hogyan is fogja a vizet visszavinni benne, egyelőre csak figyeltem. Láttam, ahogy rám pillant, a tekintetünk egy másodpercre találkozott. Az életuntság minden árnyalata megfigyelhető volt benne, jó adag búval és nem kevés kétségbeeséssel színezve. A piacon átsétálva reggel vettem egy brióst, amit óvatosan kicsomagoltam az elemózsiás táskámból, majd csendesen reggelizni kezdtem. A nő szeme azonnal az ételre tévedt, s egy pillanatra sem vette le a szemét róla. Akkor sem, amikor leengedte a vödröt, és akkor sem, amikor már vagy egy perce lent volt a kútban.
- Kéri, Erika? - Az a tény, hogy a nevén szólítottam, fel sem tűnt neki, mintha az édes péksütemény látványa teljesen rabul ejtette volna. Motorikusan bólintott, s ahogy felé nyújtottam (A már félig elfogyasztott) ételt, az kinyúlt érte, s szemfogait belemélyesztve, üres tekintettel szívni kezdte a kalácsot. Olyan öt másodperc alatt rájött, hogy harapni jobb ötlet, majd még öt másodperc múlva a szeme megtelt élettel, és le is esett neki, hogy egy vadidegen a nevén szólította. Gyanakodva nézett rám, bár a brióst nem engedte el.
- Khi mafa? - kérdezte úgy, hogy még a szájában lógott a kalács.
- Egy segítő. Asael. Heinz küldött.
- Heinz? Hol van most? - Kerekedett ki a szeme, és most még nyelni is jutott kapacitása.
- Börtönben, gyakorlatilag az én hibámból. - Hajoltam meg bocsánatkérőn. Felnézve inkább gyanakvóan tekintett már rám, s miközben befejezte a reggelimet, hátrált egy lépést.
- Mit akar maga?
- Jóvá tenni a hibám. - Feleltem sajnálkozva. Láttam, hogy nem nagyon győzöm meg. - Vissza tudom szerezni a lakásuk.
A gyanú egy szikrája engedett. Honnét is tudhattam volna, ha nem Heinz küld?
- Van rá mód? Tényleg lehetséges?
- Igen, de előbb a vízzel kéne törődnie.
Kapkodva kihúzta a vödröt a kútból, majd elindult hazafelé, és megkért, hogy kövessem. Útközben elmesélte, hogy nagykövet volt a városban, és úgy találkozott Heinzzel. Sok utcagyerek volt, akiket nem vettek be abba az árvaházba, ahol én épp dolgozom, és ezek főleg a más fajú gyerekek. Jelenleg nyolc csemetét nevel, ezekből három vámpír, egy tünde, két sötét tünde és két ember, akiknek a szülei politikai bűnösök voltak. Az emberek úgy néz ki nem bántak kesztyűs kézzel senkivel az utóbbi időben.
Egy viskóban laktak gyakorlatilag, ami nem messze a várfalon belül állt. A gyerekek (a legidősebb, egy sötét tünde, olyan tizenhárom lehetett), kíváncsian siettek Erika elé, de ő megint csak vizet hozott. Engem viszont gyanakodva méregettek.
- A hölgy segíteni jött. Nem ellopni semmijét! - parancsolt rá a suhancokra, mire azok szinte betanult mozdulattal, egyetemesen bólintottak. Bár az enyémek is ilyen engedékenyek lennének!
- May, te menj ma is a templomhoz kéregetni, ameddig a felnőttek beszélgetnek. A többiek meg nyomás gyűjtögetni. És a szegényektől nem lopunk! - Adta ki a szokásosnak tűnő reggeli utasításait Erika. A legidősebb sötét tünde lányt hívták Maynek, ha jól láttam. Mielőtt elindult volna, megragadtam a vállát:
- Menj az árvaházhoz, és mondd meg, hogy Asael küldött. Egy fazék ételt én állok. - kacsintottam rá, majd az boldogan sietett el. Legközelebb, ha erre járok, magam hozom el.
Egy szegényes asztalnál foglaltunk helyet. Természetesen semmi sem került rá, de nem is kértem volna: Még a repedésben, ahol élek is otthonosabbak a körülmények.
- Nos, mi lenne az a nagy terv? - Kérdezte hitetlenkedve Erika. - Ha a férjeménél jobb, elveszem magát. - Tette hozzá tréfásan.
- Nos, hogy milyen jó, azt majd a sors eldönti. Egyelőre elég, ha figyel. - Mondtam, majd elővettem a tervem szemléltetéséhez szükséges tárgyakat remélve, hogy elég jól lesznek ahhoz, hogy ne mi essünk bele a másnak állított csapdába...
avatar
Asael
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 87
Join date : 2015. Jul. 28.

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 3.
Tapasztalat:
1850/2500  (1850/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Kedd Dec. 01, 2015 1:09 am

Ismét ráültünk az aranyos sztori vonatra, te aztán nem pazarolod az időt! Igaz, technikailag ez már December havi írás, de még beszámítom Novemberhez, mert mindössze fél órával csúsztad le a határidőt.

Maga a sztori nagyon tetszetős, érdekesek a megjelenített NJKk, s emellett a nyomozósdi is meglepően mulatságosnak indul. Nem látok semmiféle problémát benne, egyetlen egy elhanyagolható szóismétlés kivételével, így azt kell mondanom, hogy egy élmény volt. Folytasd mihamarabb!
Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó

Emellett persze becsúsztatom a zsebedbe a második élményért járó bónusz 1000 váltó jutalmat. Ennyiből veszel a nőnek akár egy Eclair-fánkot is, nem csak egy brióst.
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Skadi von Himmelreich on Szomb. Jan. 02, 2016 12:34 am

És év végére +100 váltót is kap.
avatar
Skadi von Himmelreich
"Hellenburg Ökle"


Hozzászólások száma : 424
Join date : 2013. Jun. 07.
Age : 20
Tartózkodási hely : Ahol szükség van rám

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Asael on Szomb. Jan. 16, 2016 9:53 pm

~Jónak lenni jó, avagy a kétbalkezes igazságosztó történetei~
3.rész: Utolsó ítélet

Az utam a jegyzői hivatalba vezetett, ahol azonnal ki is kértem a névjegyzéket. Publikus dolog ez, bárki megnézheti. Gyorsan ellapoztam a "H" betűig, ahol a Hellenburgi nevek sorakoztak.
- Ulric Brand, 3. kerület... - mondtam magamban halkan. Erika szerint ott élt a lelkész, és csak ő volt telekkel rendelkező. Visszaadtam az irattáros hölgynek a vékonyka könyvet, aztán rohantam is a harmadik kerületbe.
Maga a hely látszatra is a gazdagok negyede volt, borzalmasan túldíszített házak, függőkertek és kacifántos, kovácsoltvas kerítések tarkították a város egyébként fehér látképét. A legtöbb ház előtt őr állt, akik már távolról szúrós szemekkel néztek rám. Nyilván erre nem volt annyira megszokott a démonok látványa. Hogy ne keltsek további feltűnést, egy közeli őrhöz siettem, meghajoltam, és a kezemben szorongatott otromba varázskönyvet mutattam neki.
- Elnézést, jó uram, meg tudná mondani, merre lakik Ulric Brand tiszteletes? Az egyházmegyei közgyűlés üzenetét és ezt a tárgyat hozom neki.
- Ezeket átadhatjuk mi is, nem kell...
- Kérem, ez fontos! - fél kezemmel ráfogtam a dárdát szorongató kezére. Ennek vagy viszolygást vagy agressziót kellett a férfiban kiváltania, szerencsére az első volt esedékes. Szája undorodva húzódott félre, és elrántotta a kezét. Láttam, ahogy megvető pillantásokat vet a szárnyaimra és a fülemre.
- Egy utcával lejjebb. Zöldre festett vaskapu. Remélem megtalálja. - Vagyis: "Remélem nem kell foglalkoznom veled, sátánfatty!" Így is jó.
- Köszönöm! - Intettem, majd a szoknyám szélében majd' hasra esve elrohantam az említett irányba. Valóban elég egyértelmű volt a hely, minthogy látszott a vámpíri ügyesség az épületen. Letisztultabb volt, mégis elegánsabb. Kifejezett erőfeszítések közepette nyomtam be a kapuszárnyat ami jól olajozottan nyílt ki. Gyönyörű rózsakert és dísztó mellett sétáltam el a főbejáratig, amin kopogtatva még két perc után se jött válasz. Tehát a lelkész nem volt otthon. A zár valóban vörös meteoritból készült, tehát széttörni esélyem se volt. Gyorsan tovább is mozdultam, és egy kényelmes magasságban lévő ablakot kerestem. Megértem, hogy azért nem akartak összetörni semmit, mert ennél is rosszabbul jártak volna, ha nem jön össze a per, de rám az ilyenek lazábban vonatkoztak. Manifesztáltam egy lándzsát, és az ablak rései közé döftem. Az Erhardt-féle erőkar törvényt kihasználva siralmasan gyér erőm ellenére is könnyedén kinyitottam az ablakot. Felküszködtem magam, és egy drága vázát majdnem leverve beestem az épület egyik szobájába. Egy asztal állt a szoba egyik felében egy asztal állt, rajta egy "szállítólevél" feliratú papírlappal.  A levél egy távolabbi nagytelepülés, Einburg helyről szállított árukról írt, ezek között rossz minőségű élelem, lánc és ketrecek – vadászati célból – szerepelt. Na persze, vadászat. Valami csúnyább dolog folyt itt. Lehet nem is kellett megkeresnem azt a birtoklevelet?
A szoba ajtaját kinyitva egy nagy előtérbe érkeztem. Hála az égnek 40 év alatt volt elég időm a vámpír építészetről is olvasni, így hamar megtaláltam a pincébe vezető lépcsősort. Vigyázva, nehogy elessek, megindultam lefelé. Vaskos ajtó állta utamat, ennek nem volt meteorit zárja, a kulcslyukban egy sötét szikrát gyújtottam, és abban pillanatban, ahogy az energia fellökte a zárnyelveket, lenyomtam a kilincset, s belöktem az ajtót. Benn valami egész elképesztő várt. Csont soványra éheztett emberek és tündék, legtöbben fiatalok, ketrecekbe zárva, koszos ruhákban feküdtek a pince két oldalán. A padlón vércseppek nyoma. Nem kellett sokat kombinálnom, hogy rájöjjek, mi is folyik itt, de az asztalon hagyott, Rotmanteleknek címzett levél minden kétségem eloszlatta. Vérkereskedelem. Azonnal hihetetlenül dühös lettem. Egy lelkész! Hogy merészeli? Azonnal megfordultam a levéllel a kezemben, és felsiettem a lépcsőn. Jelentenem kellett egy felettesemnek. Az előtérben azonban egy magas alak fogadott. Arca inkább tűnt kellemesen boldognak, mint felháborodottnak.
- Nocsak, vendégekre nem számítottam ma.
- Maga Ulrich tiszteletes? - bár nyilvánvaló volt, teljesen világos az is, hogy élve nem fog kiengedni. Időt kellett nyernem.
- Az bizony, szolgálatára. - színpadiasan meghajolt. - Mit tehet egy szerény lelkész egy démon segítségében?
- Magának nyilván éles szeme van, jó uram. - Csak valami lenne a közelemben...
- Áh, az már annyira sajnos nem működik. Viszont megborzongtam, amikor beléptem. Mintha valaki nyitva hagyta volna az ablakot...
Uhh, ez övön aluli volt.
- Elnézést a modortalanságomért. Távoznék is rögtön, ha megbocsájt.
- Oh, én ráérek, miért nem foglal helyet? - kérdezte, mintha tényleg komolyan is gondolná, majd elkezdett felém sétálni. Térdre fog parancsolni. Az előtérben lógó csillár az egyetlen esélyem. Ha rá tudnám ejteni... De nem tudom mekkora a képességének hatóköre. Taktikusan elkezdtem hátrafelé lépdelni, míg nem ő maga alá nem ért az illető világítótestnek. Ekkor rohanni kezdtem felé. Láttam, amint nyílik a szája, ekkor azonnal botlóátkot bocsájtottam rá, majd egy lándzsával megcéloztam a csillár láncát, és szerencsésen el is találtam. A lelkész még fel se fogta mi történt, amikor már majdnem a fejére esett a túldíszített fémmonstrum, én meg a nyitva hagyott ajtó felé rohantam. Választhatott: Én vagy ő. Okos volt, és pajzsot készített a feje fölé, de én ekkorra már kint voltam. Rohantam, ki a vaskapun, ahol megint veszítettem egy kicsi időt a kinyitással.Három templomos rohant az épület felől, nyilván meghallották a csillár robaját. Az egyik az a maszkos, nagydarab volt, aki a templomot is őrizte amikor betörtek oda. Ijedten siettem mögé, a lelkész dühöngve, lángoló szemekkel robogott kifelé. Elrejtőztem a nagydarab barátom mögött.
- Asael kisasszony? - néz hátra a lovag.
- Tudja a nevem? Várjon, ez nem is fontos, segítsen!
- Mi a gond?
- Majd én megmondom, mi a gond! - Ért addigra oda a lelkész fújtatva. - Az, hogy ez a koszos démon betört hozzám!
- Igaz ez, kisasszony? - fordult hozzám a másik templomos, egy szőke nő.
- Igen, de jó okom volt, nézze! - mondtam, és odanyújtottam a levelet. A lelkész megpróbált utána kapni, de a maszkos elé tarotta a kardját. A nő összevonta a szemöldökeit.
- Attól tartok, Brand tiszteletes, hogy át kell kutatnunk a házát. - mondta szigorúan. - Jó okunk van feltételezni, hogy vért ad el.
- Csak nyugodtan – mondta, és kifújta a levegőt. Egy pillanattal később viszont mint akit számszeríjból lőttek ki, rohanni kezdett a legközelebbi kapu felé.
- Martin! - kiáltott a nő, mire a harmadik, egy vöröses hajú férfi egy fényből álló láncot hajított a lelkész lábai felé. Az azonnal elhasalt, mire a vörös már futott is utána. Haja alól kitűnt kissé hegyes füle. Tehát félig tünde.
- Köszönjük a bejelentést, hölgyem. - szólt mosolyogva a templomosnő, majd hogy azonnal el is komolyodjon – De betörni ettől függetlenül bűncselekmény.
- Tudom. És sajnálom is... én csak... - Tudtam, hogy igaza van, és sajnáltam is a dolgot. Lehajtottam a fejem, és láttam, ahogy a Martin nevű templomos mellettünk vezeti el a lelkészt. Ami ettől fogva következik, az nagyon zavaros, de emlékszem, hogy a lelkész kiabálni kezdett, majd ahogy felkaptam a fejem, a felhők szétnyíltak, és hirtelen nagyon világos lett. Fájdalmat nem éreztem, de minden erőm elhagyott. A levegőben égett haj szaga terjengett, én pedig összeestem.

Ismét az ispotályban ébredtem, most az árvaház gondozójának aggódó tekintete volt az első, amit megpillantottam. Több helyen be voltam kötözve.
- Hogy lehet ennyire felelőtlen! - kiáltott rám a szemüveges lelkésznő. - Mi lett volna ha meghal?
- Én... Hogy... Mi történt? - néztem szét értetlenkedve. Nem voltam biztos benne, hogy mi is terített le pontosan.
- Hallottam a történteket von Heimsroth úrtól. Betörni egy vércsempész házába! Micsoda felelőtlenség!
- Elkapták? - kérdeztem lelkesen.
- El. Utolsó erejével megpróbálta megölni magát, hátha ezért kegyelmet kap. Maga azonban valóban csodával határos módon túlélte. Na meg nem mintha bármit is kapott volna érte. A szemétje! Így bemocskolni a lelkészek becsületét...!
Megkönnyebbültem. Már csak Erikához kell visszatérnem, és elmondanom neki a jó hírt. Innét viszont biztos nem kelek fel egy darabig.
- Asszonyom, mondja... Nem keresett egy... Vámpír?
- Oh, afelől ne aggódjon. Már be is költöztek vissza. - kérdő tekintetemre egy sejtelmes mosollyal felelt – A sötét tünde leány beszámolt a helyzetről. Gondoltam megkönnyítem a dolgát ennyivel.
- Asszonyom... Asszonyom én... Annyira hálás... - mondtam a könnyeimmel küszködve, s a takaró alól félig kicsúszva a nyakába borultam.
- Jól van, no, ennyire nem kell azért örülni... - mondta, s tapintatosan visszatett az ágyba. - Pihenje ki magát, mert a büntetését én fizettem, és meg kell dolgoznia rendesen!
Áh, el is felejtettem... Betörő lettem... De örültem, hogy végül elintéződött az ügyem, és minden jobban sikerült, mint vártam.

Egy hét pihenő után vissza is térhettem a tanításhoz. A gyerekek kitörő örömmel üdvözöltek, és amíg távol voltam, az egyik srác aki betöltötte a 14-et, egy Rodrick nevű ifjú most a városi máguskör egyik mesterének a tanítványa lett. Meglátogattam Erikát is, aki mellett már Heinz is üdvözölhetett. Mint megtudtam, csak kifizettették vele is az okozott kárt, amit a régi-új vagyonból igazán könnyű volt. Megköszönték a segítséget, és azóta is fogadják a szegényebb sorban lévő árvákat. Nagyon rég óta teljesen elégedettnek éreztem magam. Láttam, amint a munkám jó gyümölcsöt hoz, és ez további elhatározottsággal töltött el. Be fogom bizonyítani, hogy egy démon is lehet jó, és hogy az üdvösségünk kulcsa a vezeklésben rejlik! Ehhez azonban legelőször a főnököm számláján felhalmozott tartozást kellett ledolgoznom. Bizony, hosszú és rögös a jó démonok útja...!
avatar
Asael
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 87
Join date : 2015. Jul. 28.

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 3.
Tapasztalat:
1850/2500  (1850/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Szomb. Jan. 16, 2016 10:23 pm

Minden jó véget ér egyszer, így az első kis kaland arc-od is befejezéshez ért. Kellemes kirándulás volt, örültem, hogy olvashattam.
Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Asael on Csüt. Márc. 03, 2016 12:14 am

~Találkozások: Egy jószívű démon utazásai~
1.rész: Sola Fide


Először is, én igazán, szívből megörültem a nefilimeknek. Annyira boldog voltam, hogy nagy mennyiségben jelennek meg olyanok, akik nem emberek de Istenhez közel állnak, és végre meg tudják mondani, hogy: "Igen, nektek is van hely a mennyei Jeruzsálemben, csak viseljétek magatokat jól!"
Örültem, mert szép, tiszta teremtéseknek tűntek (persze ez lelkileg értendő - én magam minden másnap fürödtem, és illatos füvekkel kezeltem a bőröm. Tanár vagyok, fontos a példamutatás!), nem olyannak, mint én. Akiket megérintett Isten sugárzó hírnökeinek ereje, és ők maguk is azokká lettek.
Még akkor is, ha ösztönösen kiráz a hideg tőlük. Mintha valami a közelükben azt súgná, hogy minél gyorsabban rohanjak az ellenkező irányba. Pont olyan lehet, mint a lelkészek "démon-szenzora", ami miatt bizony sok csúnya nézést kaptam már, ha épp túl közel merészkedtem valamelyikhez.
Mint kiderült az első találkozásomon ezekkel a nefilimekkel, ők nem örültek nekem. Igazából mondhatjuk, hogy nagyon meglepődtek, aztán meg mérgesek lettek, és egy halom fényes fegyverrel kergettek vagy öt utcányit, mire sikerült belevegyülnöm a tömegbe.
"Löviátán!" "Szátán!" - Kiabálták utánam, és én nem nagyon tudtam mire vélni a dolgot.
Nem vagyok én is Isten teremtménye? Hát ha igen, akkor mi végről viseltetnek angyaltestvéreim ilyen agresszióval felőlem? Értem én, hogy bűnös vagyok, de akkor a harag bűnével ők is.
Inkább "Szátán"-ok ők, mint én. Bár a "Löviátán"-t nem tagadhatom.
A nap verőfényesen sütött, s habár tavasz még nem volt, a hőmérséklet bőven a böjtmás havára emlékeztetett. Az egyik árus - Joachim bácsi, a pék - egy jókora túrós batyut nyomott a kezembe, és megveregette a vállam. Vigasztaló gesztusától azonnal visszajött az életkedvem. Az emberek már elfogadtak.
El fogom érni, hogy nefilimekkel is így legyen ez!
Szóval a péksüteményt harapdáltam épp, amikor nagyot koppant a fejem valami fémen. Orrom hegyéról a túrót törölgetve felnéztem. Egy magas, fekete hajú nő állt előttem, oldalán buzogány, nyakától a lábáig vas. Arca kísértetiesen emlékeztetett a zsinatelnökre, de elhessegettem a gondolatot.
- Démon, vigyázz, még a végén másba is ütheted az orrod, mint egy túrós bukta, ha nem figyelsz. - hangja nem fenyegető vagy kioktató volt, inkább csak úgy tényként mondta.
- Már bele is ütöttem az előbb, asszonyom - nyilvánvaló volt, hogy tiszt.
- Bele ám?
- Bele bizony. Sötét volt a bőrük, és olyanokat kiabáltak, hogy "Löviatán" meg "Szátán", és kergetni kezdtek ragyogó fegyvereikkel. Nefilimek, úgy mondják.
- Azok. Én hoztam ide őket - itt sóhajtott egyet. - Különös népség, az szent. No de tán' rosszat mondtál nekik, hogy olyan kergetős kedvük lett?
- Amennyiben a bevonulásuk figyelése illetlen, hát azon okon súlyosan sértettem őket. Egyéb iránt nem.
A nő elgondolkodni látszott, és itt bizony ténylegesen kísérteties hasonlóságot mutatott von Himmelreich nagytiszteletű püspökkel. Ez annyira felélesztette tudásdémon hajlamaim, hogy akaratom ellenére nyílt a szám.
- Ön rokona a főtiszteletű zsinatelnöknek, asszonyom?
- Húga vagyok, igen - a kijelentő hangneméből egy pillanatra sem veszített, ez azt jelentheti, hogy nem volt titkos dolog.
- Zsinatelnök-húga kisasszony...
- Skadi.
- Frau Skadi, maga szerint mit kellene tennem, hogy a nefilimek elfogadjanak? - Jó eséllyel ő tudott válaszokat adni erre, azért közelebb is ül ő a tűzhöz talán, mint szeretne.
- Hát, hogy éppen mit kellene, azt nem tudom. De biztos vagyok benne, hogy ha odaadással próbálja, menni fog - láttam rajta, hogy nehezére esik ilyen dolgokat mondani, jó eséllyel nem egy bölcselkedéshez szokott nőről van szó. Homlokát annyira ráncolta, hogy majdnem összeértek szemöldökei. Segítségemre lehet talán?
- Zsinatelnök-húga kisasszony...
- Tényleg elég a Skadi is.
- Szóval... Lenne egy kérésem...
- Ne szégyellje, mondja csak.
- Ön tud velük.... beszélni? A nyelvükön? - A nagy tervem az volt, hogy tolmáccsal talán jóval közelebb kerülhetek a békés együttéléshez, mint saját kútfőmből.
- Tudok épp. Valahogy ide kellett hoznom őket - ezzel pedig el is értem, hogy hülyének érezzem magam. Hiszen tudhattam volna természetesen abból, hogy ő volt aki Mózesként idevezette őket mintegy exodus-gyanánt. Zavaromban csak a fülem rándult egyet, de próbáltam töretlenül lelkesnek látszani.
- Segítene nekem? Beszélni akarok velük én is. - A félreértések elkerülése végett azért hozzátettem - A Békéről.
- Nos, ha csak ennyi kell, hát épp tudok. - Felelt egy vállrántással. Hosszút nyújtózott, és feltűnt, hogy vékonyabb a páncélja alatt, mint ahogy látszik. Vajon hogyan mozog benne kényelmesen? - Kövessen!
Árnyékként suhantam utána, és próbáltam a lehető legkevesebb feltűnést kelteni. Ezt ugyan fene mód nehéz, ha az ember álcáját minden nyitott szemű járókelő meghajlással köszönti. Ennek ellenére fennakadás nélkül elértük a nefilimek táborát, és vagy öt másodperce is beletellett, mire elkezdtek megint "Szátán"-ozni rám. Skadi úrnő azonban gyorsan reagált, és egy tisztes dobbantással az egész gyülekezetet halkabb szóváltásra ösztönözte. Valamit mondott neki, majd erre egy magas, acélkékes hajkoronában parádézó nő lépett ki a tömegből. Indulatosan váltott néhány szót Skadival, majd reám nézett, és folytatta a héber nyelvű hablatyát. Skadi tolmácsolt.
- "...biztos egy kutyával hált amikor nemzett téged, te sátánfatty."
- Node nem addig van az, asszonyom. Nekem aztán anyám sincs.
- "Talán Jézus vagy, netán angyal? Erősen kétlem, te alávaló, szemt..."
- Minket Isten teremt újjá.
Nyolc egész másodperc csend következett. Úgy néz ki, hogy a nefilimeknek fogalmuk sem volt, hogy honnét jönnek a démonok. A nő arca először elfehéredett, majd az arc olyan színű lett, mint a vörösbegy torka. Éktelenül kifakadt, és kiabálni kezdett.
- "Az angyalok azt hagyták meg, hogy irtsunk benneteket, nem kegyelmezünk nektek, sötétség szolgáinak."
Skadi itt mondott valamit, amiről kihallottam, hogy a saját gondolatai.
- Én embergyermekeket tanítok, árvákat.
Gúnyos arckifejezéssel válaszolt.
- "Meg is látszik rajtuk. Neveletlen fattyak azok is. Megpróbáltak meglopni minket."
- A nyugati sugárúton keresztül jöttek be - tette hozzá Skadi csak úgy, hogy én értsem.
Az említett út a város gazdag negyedén át húzódik.
- Akkor a vezetőséget hibáztassa az elkényeztetett kölykeiért. Az én tanítványaim ugyanis verést kapnak, ha lopnak.
Láttam, hogy ez is megzavarja kicsit a nefilimet, de még egy próbálkozást tesz.
- "Veri a gyermekeket? Szabad ilyet tenni?"
- "Aki megvonja a gyerekétől a vesszőt, az nem is szereti igazán." - Ezt a Bibliából, a prédikátor könyvéből idéztem. Szintén láttam, hogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy egy démon a Bibliából idézzen.
Lányos zavarában - mert mi más is lehetett - egy koronát idézett a fejére, majd egy fénysugárral sújtott. Még a képesség becsapódása előtt sok minden megfordult a fejemben. Skadi arcán láttam, hogy nem egészen így képzelte ezt a beszélgetést el. A nefilim meg olyan képet vágott, mint aki pont azt kapta karácsonyra, mint amit szeretett volna.
Tudtam, hogyha a támadás eltalál, végem. Hirtelen minden olyan lassúnak tűnt. Az ég, egy kis résen, lassacskán nyílt meg, és először egy kellemes bizsergést éreztem. A nap a szokásosnál is szebben és erősebben ragyogott. Az egész bennsőmet melegséggel töltötte el.
Annak az Istennek a fénye volt az, aki teremtett. Lehunytam a szemem.
De hát nem meghallgatja akkor az imádságom? Meg kell, hogy hallgassa, megígérte.
Uram... A fény túl erős... Nagyon fáj...
Hallak, leányom.
Úgy pattant fel a szemem, mint egy rugós doboz fedele. Aranylott a fény körülöttem, a testem ösztönösen húzta magát össze, de semmi károm nem esett: a gyilkos szent ige pihéi ártalmatlanul táncoltak körbe.
Hát lehet megváltásunk.
Nálam csak a nefilim lepődött meg jobban. Szája tátva maradt, koronája szertefoszlott. Pár tétova lépést tett, majd karjait szélesre tárva megölelt. Hirtelen egyszerre tartottam nagyon magasztosnak és mókásnak a történteket: A nő, aki alig egy perce még kutyafattynak nevezett, most a karjaiban tart. viszont tudtam, hogy sok jót elértem ezzel. Valamit motyogott a nefilim a hajamba, közben pedig hulltak a könnyei.
- Azt mondja, hogy kárhozott ő, mert majdnem megölte Isten egy gyermekét - mondta Skadi, látszólag szintén picit zavarban az események láttán.
- Mi történt, frau Skadi?
- A hited megmentett. Úgy néz ki, Isten meghallgatta lelked segélykérését. Ez nem olyan különös, de...
- ...de egy démonnak igen, igaz?
- Így van. Soha sem hallottam még arról, hogy egy démon lépett volna a hívők útjára.
- Ez most egész pontosan mit is jelent? - A kép nehezen állt össze. Csak így? Csak a hitem által? Tehát akkor most akkor Isten kegyeltje lettem?
- Számíts rá, hogy Isten szeme most már kétszeresen is rajtad lesz. Néha segít majd, de ne vidd túlzásba azért a próbálkozást! - Nagyon, nagyon erősen gondolkodott. Nyilván nem volt közvetlen egyházi személy. - Most akkor... meg kell keresztelni? Istentiszteletre kell járnia? Úrvacsora?
Fogalmam se volt, miről beszél, de ezek a dolgok egy démon szemszögéből mind nagyon ijesztően hangzottak. Kicsit féltem, hogy ő fog kezelni, és félúton belehalok a szentségbe. Szakértőt kellett keresnem.
- Monda csak, megkereshetem a bátyját ezzel?
- Igen, sőt, kérlek tégy így. Ő majd pontosan tudja, vagyis remélhetőleg pontosan, hogy mi a teendő ilyenkor.
Az a "Remélhetőleg" egyáltalán nem győzött meg, de jelenleg amiatt kell a legkevésbé aggódnom.
Közben láttam, ahogy a nefilimek közelebb jönnek. A gyerekeik megtapogatták a szárnyam, nyilván még keveset láttak ilyet. Ha pedig láttak is, nyilván azonnal megölték. Tudom, hogy ez nem hoz hosszú távú változást, de legalább az életem biztonságban van. Elég boldog lettem ettől a ténytől, de nem kerülte el a figyelmem, ahogy a papjaik összesúgtak a háttérben. Nem akartam, hogy bajba kerüljenek miattam, így óvatosan elhátráltam, és meghajoltam. A nefilim viszonozta a gesztust.
- Frau Skadi, nagyon köszönöm a segítségét! - Biccentettem az asszonynak, aki egy zavar mosolyt villantott.
- Oh, igazán semmi. Ma is tanultam valamit, pedig még pap sem vagyok. Mondja meg a bátyámnak, hogy én küldöm, és hogy mi történt.
- Úgy lesz! - intettem, és már siettem is a toronyba.
Nem csak ezt kellet megkérdeznem. Még egy dolog érdekelt: Hány démon lakik Hellenburgban.
Meg kell mentenem őket a nefilimektől!
avatar
Asael
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 87
Join date : 2015. Jul. 28.

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 3.
Tapasztalat:
1850/2500  (1850/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Csüt. Márc. 03, 2016 1:09 am

Aranyos történet volt, s megjelent benne az egyetlen bibliai idézet, amit fel is ismerek. Spare the rod, spoil the child! Kíváncsi vagyok a folytatásra, hajrá!


100 Tp
1000 váltó 
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Asael on Szomb. Márc. 12, 2016 1:12 am

~Találkozások: Egy jószívű démon utazásai~
2.rész: Sola Gratia

Ez a második alkalom, hogy a toronyban járok. Először azzal a Hilde nevű vámpírlánnyal mentem fel, aki azt az ocsmány lándzsát használja. Furcsa ízlés, de tényleg. Akkor láttam először a zsinati elnököt. Amennyire emlékszem magas volt, a haja pedig hirtelen őszülhetett meg. Arca nagyon meggyötört, de a kiállásán és felszerelése rendezettségén látszott, hogy abszolút kész bármire, amit csak elé hoz Isten. Akkor is ott hevert mellette a pajzsa. Abból, ahogy kirázott a hideg már csak a rávetülő fény ragyogásától, gyanítom, hogy áldott ezüst lehet rajta. Bár csak már ne ártanának ezek...!
De ahogy a fényt, egyszer majd elérem ezt is.
Fogok én még az úr asztalához járulni!
Ez vajon honnét jöhetett? Egy kellemes, nosztalgikus borzongás rázott meg, amint az eukarisztiára gondoltam. Bizonyára régen - egy élettel ezelőtt - rendszeresen élhettem vele.
Milyen lehetett akkor? Én milyen lehettem? Vajon hasonlítottam a mostani valómhoz?
Apáca lehettem? Mágus, talán kutató?
Egyszerű polgár?
Nem is kell ezen gondolkodnom. Új életem van. Új feladatom. Új lehetőségem.
Álmodozásomból a tanácsterem Dunkelholz-vámpírok által faragott hatalmas ajtaja keltett fel, amit közelebbről is sikerült megnéznem a kelleténél. Hogy ne legyen túl égő a helyzet, gyorsan kopogtam még kettőt, s minthogy nem érkezett bentről válasz - tehát nem volt gyűlés -, beléptem.
Lent azt az instrukciót kaptam, hogy keressem meg a legegyszerűbb ajtót. Valamiért legalább egy kis díszre számítottam, de úgy tűnik, a zsinatelnök hű volt a puritánsghoz. Egyetlen kis névtábla jelölte a helyet.
"N.t. Esroniel von Himmelreich, a Protestáns Zsinat elnöke"
Tétován kopogtam, mire határozott "Szabad" volt a válasz. Kétszárnyas ajtó volt, én csak az egyiket toltam be. Félve tekintettem körül, de jó eséllyel oktalanul: Az iroda kedves, kellemes kisugárzással bírt. Nagy ablakokon sűrűn ömlött be a fény, amelyet az üveg festett díszei színpompás képekké törtek.  Egyedül a zsinatelnök mögötti ablak volt teljesen áttetsző, a többi bibliai jelenetet ábrázolt, amik szépen kirajzolódtak a fehér falakon.
Ezt fénymágiával ki lehetne használni szemléltetésre is - tettem el a gondolatot. Még jól jöhet később.
- Jöjjön be nyugodtan, kisasszony. - szólított meg a férfi, testem pedig magától mozdult. Noha nem tűnt most se félelmetesnek, a zsigereimben éreztem, hogy engedelmeskednem kell. Hétköznapibb ruhákban ült, de tudtam, hogy láncing van könnyű felöltője alatt. A pajzsa is ott hever asztala mellett.
Csak ebből lehetett tudni, hogy háború van.
- Asael kisasszony, igaz?
Ekkor jutott eszembe, hogy nem is köszöntem. Gyorsan meghajoltam.
- Igen, Asael Mae-Edom vagyok, az...
- ...Árvaházból, frau Rosa von Kirchegard tiszteletes alkalmazottja. - fejezte be helyettem jókedvűen, mire én azonnal felnéztem, udvariasság ide vagy oda.
A zsinatelnök ismert!
- Köszönöm a segítségét legutóbbról. - Itt a vámpírokhoz vitt üzenetre gondolhatott.
- Ugyan, főtiszteletű úr, én semmit sem tettem. - mentegetőztem gyorsan. Nem azért jöttem, hogy dícséretet kapjak, habár jól esett. Igazából nem szerettem, ha dicsértek. Soha sem éreztem magam méltónak rá.
- De, de. Sokat jelentett... - Megállt egy pillanatra, majd átrendezett néhány papírlapot az asztalán. - Mivel szolgálhatok? Nyilván nem passióból mászta meg ezt a böhöm épületet. Netán az új vendégeink okoztak galibát?
Hihetetlen érzéke volt, hogy rátapintson a lényegre. Bólintottam, majd elmondtam neki pontosan, mit is történt a főtéren a nefilimekkel. Ő komor arccal hallgatott, Majd a végére felderült.
- Boldog vagy te, Asael, mert boldognak mondanak téged ezután. Olyat értél el, amit talán egyetlen démon sem eddig. Nem érzel késztetést, hogy folytasd azt, amit életed vége előtt?
- De, érzek, viszont... Ha csak ez az egyetlen, ami visszahúz, hát képes vagyok elengedni. - feleltem őszintén, ő pedig egyetértően bólogatott.
- Járjon ezentúl templomba nyugodtan, kisasszony. - Észrevettem, hogy az előbb még tegezett. Furcsa egy ember, de hihetetlenül inspiráló. Már jelenléte is jobb kedvvel töltött el. Az meg, hogy Isten is elfogad, egyet jelentett azzal, hogy közeledem célomhoz. - Az úrvacsorával vigyázzon viszont! Egy démon bele is halhat könnyedén.
Jobb lesz ezeket észben tartani. Nem akarok pont így elhalálozni, még ha ez a végső és gyors út is ahhoz, hogy üdvözüljek. Ekkor eszembe jutott a többi démon. Akár most is veszélyben lehetnek.
- Főtiszteletű úr, egy kérdésem lenne még. - Ő csak intett, hogy folytassam. - Él-e több démon a városban?
Láttam, hogy ebben a pillanatban ő is ugyan arra gondol, amire én. Egy pillanatra - de tényleg egy futó másodpercre csak - megdermedt, és azonnal a papírok között kezdett kutakodni. Elővett egy üres ívet, és írni kezdett.
- Magán kívül négy. - Mondta körmölés közben. - Egyet nem kell félteni, ő megoldja maga is. A másik három viszont egyszerű alkalmazott, mint maga. Egy Granvor nevű szolgál a seregben, ő háborúdémon. Yirgan, a kovács és Yorven a városi őrségtől. - Megrázta a fejét. - Baj lehet.
Engem már az lenyűgözött, hogy fejből tudta ezeket. Hát tényleg ennyire fontosak lettünk volna neki? Vajon minden emberét ismerte?
Vagy csak mi lettünk volna ennyire különlegesek? Nyilván akart tőlünk, démonoktól valamit. Hallottam, hogy nagyon jól palástolja az érzelmeit. Lehet, hogy már titokban valami tervének örül miattam? Lehet csak fel akar használni kísérletezésre.
Mert hallottam, hogy azt is szeret. Korábban például az angyalok erejének megzabolázásával foglalkozott. Láttam is sokszor, hogy egyszál tőrrel a kezükben gyakorlatoztak férfiak a katedráliskertben, s kezük mellet, fejük körül kéken ragyogó lángnyelvek cikáztak.
Amilyen mélyen belefolyt már ebbe a dologba, Isten lesújtotta volna, hogyha gonosz vagy alkalmatlan dolgokat tesz. Pint ezért voltam biztos benne, hogy amit mond, az hiteles. Egy ilyen karizmatikus férfi csak az Úr akaratát közvetítheti.
A démonok helyzete viszont aggasztó volt.
- Mit kell tennünk, nagytiszteletű úr?
- Fogd ezt a levelet, és vidd Otto Wein kapitánynak. Te siess ide vissza, és kísérj ide mindenkit, amint végezetek!
- Igenis! - vágtam rá gondolkodás nélkül. A testem akaratomon kívül is engedelmeskedett egy felsőbb személy akaratának. A kíváncsiság még is furdalt. Úgy tűnik, a démonságom ezen részét nem tudom levetkőzni soha. De nem is bánom: Már a részem. Nélküle lenne inkább furcsa.
- Szabad lenne, nagytiszteletű uram...
- ...megtudni, hogy mi van a levélben? - fejezte be a mondatomat, ma már másodszor. Félelmet és tiszteletet keltett egyszerre bennem. Nem csak belém látott, átlátott rajtam. Szerettem volna nagyon pici lenni abban a pillanatban és egy csinos kő alá elrejtőzni. - Hát persze. Idevezettetem a démonainkat, és védelmet adok nekik. A saját házamba fogadom őket. - Szelíd mosollyal nyugtázta szavait.
Gondolkodás nélkül, de óvatosan vettem át a levelet. Ez az, ami segíthet azon néhány fajtársamon.
- Köszönöm társaim nevében is a szolgálatkészségét uram, de... - A lelkem viszont érezte, hogy ez sok. Kérhetjük-e az egyháziak vezetőjét, hogy segítsen rajtunk, akik tényleg bőrünkön hordozzuk vétkeink zsoldját? Nem. Kellett lenni más módnak. Ez lenne a legjobb, de nem engedhetjük.
- ...de nem vagytok méltóak erre? - Halk nevetéssel zárta az újabb gondolatolvasását. Nagyon zavarna, ha más lenne, de jelen esetben, csak lenyűgöz inkább. - Mondom neked, nővérem, ekkora hittel nem találkoztam egész Hellenburgban!
Óvatosan körbenéztem, hogy megkeressem azt a nővért, akiről beszélt, de tapasztalnom kellett, hogy csak mi ketten voltunk itt.
Rám értette. Most már engem is protestáns istenhívőnek számít. Ismét akaratom ellenére, de mosolyra görbült a szám. Túl sok volt ennyi dicséret egyszerre, szerettem volna kihátrálni, de nem volt hová. Kénytelen voltam sodródni az örömhírek áradatával. Amióta fizetésemelést kaptam nem ért ilyen jó dolog.
- Azt hiszem, te már kegyelemet találtál Istennél, ahogy társaid nálam. Menj, és hozd el őket ide nekem, hadd óvjam a nyájam tagjait a veszélyektől!
- Azonnal, főtiszteletű úr! - Bólintottam, és már siettem is ki az ajtón. A lépcső közepéig kitartott a vakító boldogságom, amikor is megütött valami, természetesen nem fizikailag, hanem a lelkemet.. Meg kellett állnom.
"Te már kegyelmet találtál Istennél..."
Tehát akkor ennyi volt? Meg lettem váltva? Az nem lehet. Pusztán csak el kellene fogadni? De hát akkor mit kell még tenni mellé? Nem is kell megtalálni az eredeti életünk foszlányait?
Egész eddig rosszul gondoltuk? Ha ez téynleg így van, akkor Isten tényleg a legnehezebb küldetést adta nekünk: Egy bűnre tökéletes alakot, hogy ellenálljunk annak.
Ekkor, mint a felhők megnyílásakor beragyogó napfény jött a megvilágosodás: Ahhoz, hogy teljes kegyelmet nyerjek, le kell mondanom a tudásszomjamról.
Amire magamat ismerve abszolút és egyáltalán nem voltam képes. Egy járható út maradt: Megszerezni minden tudást erről a világról. Nem lesz könnyű, de van időm. Ehhez pedig ki kell nyitnom az ajtót a repedésem pincéjében, ami pedig csak a kard segítségével lehetséges.
Újdonsült inspirációm a szelek szárnyán röpített, és a kint táborozó nefilimeket megkerülve pár perc múlva Otto Wein kapitány előtt toporogtam már. Ő csak elkerekedett szemekkel olvasta a papírost, majd vakart egyet fején, megpödörte bajszát, és már szalajtott is katonákért.
Még jó, hogy Hellenburgban a vallási vezető katonai vezető is egyben.
Az utam a palota elé vezetett ekkor. Láttam, hogy a nefilimek már tűkön ülve várják a bebocsájtásuk. Talán az egész miattam késik. De ez sem tudott zavarni: Szent célért dolgoztam, nem akadályozhattak érzelmi tényezők: Mindent bele kellett adnom!
Pár perc múlva jött a három alak, leplekbe öltözve, hogy a nefilimek ne szúrják ki őket egyből. Két férfi és egy nő. A hölgy hatalmas íjat szorongatott, nyilván büszkeségdémon lehetett. Hálásan rám kacsintott, ahogy elhaladt mellettem. Ő lehetett Yorven, hiszen a páncélját a városőrség színei díszítették. A másik kettő eléggé sok démoni függelékkel rendelkezett. Amikor ők átmentek volna előttem, a nagyobb darab - kalapácsából ítélve Yírgan - megállt, és biccentett.
- Köszönjük, tanító.
Oh, igen, ez volt a hivatalos rangom. Bár én munkaköri meghatározásnak hívtam.
- Járjatok békével, testvéreim! - intettem nekik, majd elsiettek.
Már csak egy dolog érdekelt: Miért kellett nekem visszajönnöm?
avatar
Asael
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 87
Join date : 2015. Jul. 28.

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 3.
Tapasztalat:
1850/2500  (1850/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Darrakard on Szomb. Márc. 12, 2016 1:37 pm

Igazán érdekes volt látni Esroniel reakcióit, illetve visszakézből Asael reflexióit a zsinatelnökre.
A Találkozások: Beszélgetések magammal 100 TP-t és 1000 váltót ért neked.
avatar
Darrakard
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok

Hozzászólások száma : 624
Join date : 2013. Jun. 07.

Karakter információ
Kaszt: Írnok
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
666/666  (666/666)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Asael on Pént. Szept. 30, 2016 10:15 pm

~ A Tanítói Hivatal: Asael tanárnő és a diákjai ~
1. rész: Isabella

Az árvaház tetején van egy kiváló hely az ebédhez. Kissé nehéz odajutni, minthogy egy rövid, de annál életveszélyesebb egyensúlyozást igényel a tető peremén, de ha ezt valahogy kibírja az ember (vagy démon, esetemben), akkor egy igazán kellemes placcra lelhet, ahonnét még az a hatalmas Nagytorony se lóg a látóterébe, és szép kilátás nyílik Hellenburgra.
Általában itt ebédeltem, és teljesen biztos voltam benne, hogy ez csak is az én titkos búvóhelyem. Ahol nincsenek gyerekek, csak én és a szél, meg a fehér Hellenburg, mint annak idején, jóval a reformáció előtt.
Vagyis csak biztos voltam benne. Ma ugyanis épp a második cukros-briósom kezdtem, amikor egy határozott, de vékonyka hang kiáltott föl mögülem.
- Hát itt van, tanárnő!
Majdnem kiejtettem a süteményt a kezemből, és ez igazán kár lett volna, hiszen akkor már csak három marad, így kapkodva magamhoz szorítottam. Igazán értékes kincs.
- Mi... Ki az?! - Kiáltottam vissza még mindig a kalácsot ölelve, majd lassan megfordultam. Az egykori von Mauer kapitány lánya volt az, teljes díszes öltözetében, vádló szemekkel nézve rám. - Isabella?
- Miért nem mondta el, hogy minden nap ide jön? - puffasztotta fel az arcát.
- Mert ez veszélyes! - kiáltottam ismét. - Menj vissza a terembe!
- Nem megyek! - Apja katonai fegyelméből semmit sem örökölt. Az anyja nem bírta elviselni a férje elestét, és öngyilkos lett. Szerencsére rajta eddig semmi hasonló jellemvonás nem mutatkozik.
- Ha leesel, akkor...
- Meghalok? - Vágott a szavamba teljesen komolyan. - Mint apáék?
- Ez...
- Vagy mint tanárnő régen?
Elkerekedett a szemem, és már itt tudtam, hogy baj van. Az árvák között nagy tisztelete van a hősök gyerekeinek, de az öngyilkosok árváit gyakran csúfolják a többiek. Gyermeki gonoszság lehet? Vagy őszinteség?
Vettem egy mély levegőt, majd a mellettem lévő cserépre tettem a kezem.
- Gyere, ülj le szépen. Adok egy brióst is, mit szólsz?
A lány bólintott, majd lassan megindult.
- Az összes démon brióst eszik csak? - kérdezte, ahogy helyet foglalt lábát lelógatva a mélységbe, és átvette a kalácsot, amit elé nyújtottam.
- Inkább elég kevesen.
- El fog hízni, ha ennyi cukrot eszik... - mosolyodott el, majd nagyot harapott a briósba. A szeme sarka ki volt pirosodva. Sírt.
- Ez elég gonosz volt...! - csóváltam meg a fejem. - Démonoknál másképp működik.
Sajnos nem, de ezt neki nem kell tudnia.
- Na persze... Bár csak én is az lehetnék...!
- Nem akarsz, hidd el. - sóhajtottam egyet, majd folytattam az evést.
Pár másodperc eltelt, mire újra megszólalt a lány. Tizenhárom esztendős lesz a nyáron, így érthető, hogy sok kérdése akadt.
- Asael tanárnő, maga tényleg meghalt egyszer?
- Igen, meg. Bár nem tudom, mikor.
Elkerekedett a szeme.
- Olyan régen volt? Olyan öreg tetszik lenni?
- Te ma elég pimasz vagy, tudod-e? - Ráztam meg a fejem, de nevettem a dolgon. - Még ötven éve se vagyok démon... De sokkal korábban halhattam meg.
- Honnét tetszik tudni? Volt, aki ismerte akkor?
- Nem, de képzeld, erre egy hete jöttem rá. - Húztam ki magam büszkén. Kiváló felfedezés volt, és büszke is voltam rá. - Ti ezt már nem tudjátok, de olyan tíz évvel ez előttig gyakran használtam az "Impek rágnák meg!" kifejezést, ezt már újjászületésem óta ismertem. Nos, ezt főként a démonháborúk idején használták, amikor a fajtársaim megparancsolták az impeknek, hogy éjszaka rágják meg az emberek felszereléseit, így megragadt közöttük ez. Utána gyorsan feledésbe is merült. Szóval igen, erről olvastam nem rég egy nyelvészeti kódexben...
- Hűűűűha.... Akkor tényleg nagyon öreg tetszik lenni...
- Idefigyelj, Isabella...
- Tetszett találkozni Istennel? - vágott közbe ismét, megint elkomolyodva. Nem tudtam, hogy hogy kellene erre válaszolnom. Nem tudom, hogy találkoztam-e vele. Semmire sem emlékszem. Csak az esőre, a papra, és az öregre, akinek a helyén élek ma is. Utána pedig az éveken át tartó nyomorra. De nem törhettem össze a lány hitét. Hiszen bizonyosan találkoztam vele, valahogy idekerültem, nem igaz?
- Igen, bizonyára.
- Ha meghalnék, tanárnő szerint én is találkoznék vele? És apáékkal is?
- Ne is forduljon meg a fejedben semmi ilyen! - emeltem meg kicsit a hangom, és ösztönösen megragadtam Isabella vállát, ha esetleg le akarná vetni magát.
- De anya... Anya apa után ment. Lehet, hogy nekem is mennem kellene...
- ESZED ÁGÁBA SE JUSSON! - Most már kiabáltam, mire nagy, kövér könnycseppek jelentek meg a diákom szemeiben. Azonnal tudtam, hogy nem lett volna szabad kiabálnom, és magamhoz öleltem a gyereket.
Te jó ég... Rosszabb a helyzet ezzel kapcsolatban, mint gondoltam. A lány is kinyújtotta a kezeit, és átfogta a derekam. Sírt, ahogy csak tudott.
- Ne...ne haragudj, én nem...
Megrázta a fejét, jól összekönnyezve az őszi blúzom.
- Tanárnő... Csak jót akar nekem... tudom... De a többiek... Azt mondják, hogy anyám gyáva... Meg istenkáromló... Meg akarom mondani nekik, meg Istennek is, hogy anya nem... Nem volt gyáva... És... és...
Megsimogattam a fejét. A társadalmi elitizmus nem kíméli az árvákat sem. Összevontam a szemöldököm, és legszívesebben egy sötét dárdát döftem volna minden nemes ingyenélő hátsó felébe. Rákényszerítik az értékrendük és a megkülönböztetésük mindenkire. A gyerekeket nem tudom hibáztatni. Ők csak azt mondják vissza, amit hallanak. A felnőttek felelőssége sokkal inkább az, hogy mit hagynak a gyerekeknek hallani.
- Édesanyád egy nagyszerű gyereket adott a világnak, nincs miért szégyenkeznie. Édesapád pedig a városért adta életét. A többiek szülei sem voltak másképp. Ti pedig mindannyian csodálatosak vagytok. - a lány kissé hátrahajolt, hogy lássa az arcom. Egy széles, bátorító mosolyt adtam, a legtöbbet, amit tudtam most. - Neked pedig annyi a dolgod, hogy hasonlóan szép életet élj, csak lehetőleg jó hosszút. Olyan hosszút, aminek a végét én sem élem meg!
Szipogott egyet kettőt, majd megint elkerekedett a szeme.
- De hát a démonok örökké élnek...
- Jó, hát akkor nem olyan hosszút, de nagyon hosszút.
A hellenburgi Nagytemplom órája háromnegyedet ütött lassú, méltóságteljes zengésével.
- Jöjj, Isabella, óránk lesz! - Álltam fel óvatosan, majd segítettem neki is. - Majd mutasd meg óvatosan, kik csúfolták a szüleid, rendben?
A lány bólintott, majd közelről követett. Nem engedte el a palástomat.
- Mellesleg, kész a földrajz gyűjtőmunkád?
- Hátő...
- Nem, nem menekülsz!
- Démon! Démon!
- Óh, igen, az vagyok!
- El fog szakadni a ruhám!
- Nem, ha arra mész, amerre kellene! Remélem felkészültél a húsz kör büntetőfutásra!
- Tanárnő~!

Bizony, gyerekek körül soha sem könnyű az élet...
avatar
Asael
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 87
Join date : 2015. Jul. 28.

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 3.
Tapasztalat:
1850/2500  (1850/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Vas. Okt. 02, 2016 9:24 pm

Aranyos és jól sikerülten érzelmes történet lett, úgy gondolom igen komoly potenciál van abban, hogy bemutasd az árvaház lakóit, szerintem nagyon jól hangzik az ötlet. Emellett az is nagyon tetszett, hogy adtál egy kis betekintést a múltba. Köszönöm szépen az irományt, jöhet majd még.

Jutalom: 100 Tp, 100 Váltó, egy gyors diabétesz és egy elhízás
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Asael on Szomb. Ápr. 01, 2017 12:41 am

~Universitas: Iskolareform, Tudásdémon Szinten~
1.rész: Egy zavaró gondolat


Amióta csak visszaértünk Hellenburgba, nem hagyott nyugodni a gondolat, ami az egyetemről villant a fejembe korábban amikor herr Depofáncsapnám-ot győzködtük Rennerbank mellett. Olyan ez, mint amikor a fahéjas briósban marad egy rög fahéjpor, belefúj az ember, az orrához ér, és idővel így vagy úgy, de tüsszentés lesz a vége.
Én is csak feküdtem a pihenőnapomon felettébb kényelmes de nem túl tágas otthonomban, és a plafont nézve mintegy tüsszentés módjára pattantam fel az elkergethetetlen gondolatok zavaró ostroma miatt, s mire észbekaptam, már frau von Kirchegardnak ecseteltem az ötleteim.
Ő csendben halgatott, majd fáradtan nyújtózott egyet, levette a szemüvegét, és komolyan nézett rám.
- Honnét szándékozik profi oktatókat szalajtani? - Kérdése egyébiránt megfelelően jogos volt, de egy tudásdémonnak nem hogy egy napi, de egy órai töprengés is elegendő, hogy egy ilyen gyér kaliberű kihívást megugordjon. Büszkén húztam ki magam.
- Én magam szedem őket össze. - Tettem a kezem a mellkasomra. Munkaadóm újabb sóhaját sikerült csak kicsikarnom ezzel.
- Egy lovat nem tud megülni, kisasszony. Ha tegyük fel botanikát is akar oktatni – már pedig sejtem, hogy akar, ha mindent szeretne, akkor arra kell egy tünde. Honnét hoz olyan tündét, aki aktívan kutatja Veronia flóráját? Úgy van, a Tünde-erdőből. Gyanítom nem fog odáig sétálni.
Erre is fel voltam készülve, szóval lendületes mozdulattal feldobtam az asztalra a grimoire-om, és kinyitottam a még nem teljesen kész, névtelen, de saját fejlesztésű mágiámnál, amivel akár egy bottal is tudnám egy jó futó tempóját hozni. Elmagyaráztam az alapjait úgy, hogy egy ember is értse, majd felnéztem rá magabiztosan.
- Megoldom, ne féljen. - Tarottam egy kis szünetet, aztán elmondtam neki a nagyobb kételyeim. - Viszont szeretném, hogy ha északiak közül is tanulhatnának itt.
Frau von Kirchegard nem tudta, hogy nevessen, elképedjen vagy kirohanjon a teremből. Az ajtót őrző templomos csak intett, hogy nem gond, ezt még épp nem veszi hazaárulásnak. Persze, nagyon jól tudtam, hogy mi a gond, jóval azelőtt, hogy felettesem kifejtete volna.
- Kiváló ötlet, akár fegyvert és pénzt is szállíthatnánk nekik, nem igaz? - Még fáradtabban megdörzsölte a szemét. Előtte kinyitva a helyi anyakönyv volt, a lelkészek közül az árvaház igazgatása mellett még ezért volt felelős. Láthatólag ez volt az egyik oka az elképesztő ötleteim mellett annak, hogy jelenlegi kimerültségi szintjén dőlöngélt székében. - Ha nem bíznék magában jobban, most bíróság elé állítanám. Tudja egyáltalán, mit beszél?
Elvigyorodtam úgy, ahogy csak egy démon tud.
- Pont az ellenkezője, hölgyem. Ha idejönnek, és tanulhatnak, nem fognak akarni elmenni. Ráadásul tudja, milyen az Egyház nézőpontja azokról, akik velünk közösködnek. Idejönnek, tanulnak, és nem akarnak, nem mernek majd elmenni. Jönni pedig fognak, mert sehol máshol nem lesz ilyen hely.
- Egy darabig. Ők is csinálnak majd.
- De az nem lesz ilyen jó, mint a miénk. Magam kezeskedem, hogy a legbeavatottabbak legyenek az egyes tárgyak oktatói.
Ismét sóhaj következett, végigfuttatta a lelkésznő vékony ujjait a rövid fekete haján, majd egy papírt vett elő, és írni kezdett.
- Erővel se tudnám visszatartani, igaz? Menjen fel a királyhoz, van egy üres villa a belső fal mellett, aztán ha a Rudenz úr átadja, intézheti is a dolgait. Csak ne hagyja itt az árvaházat a végén. - Mondta, és átadta az ívet. Egy bebocsájtó volt a királyhoz, a kastély pontos helyleírásával és a parókia pecsétjével. Átvettem, és széles mosollyal megköszöntem.
- Köszönöm, hölgyem! Sietek vissza!

Még be se fejeztem, és már rohantam is a toronyhoz. Magabiztosabban haladtam, mint korábban, volt már fejvadász megbízólevelem, elég volt csak felmutatnom azt, illetve a felettesem okmányát, és készségesen át s engedtek a főbejáraton. Azt azért meg kellett várnom, hogy egy küldönc beengedtessen, de lassan már törzsvendég vagyok az uralkodó tanácstermében. A nagy, kör alakú asztal másik végén ült Rudenz, nyugodtan, ahogy szokott. Még félig kifulladtan beléptem elé, majd hogy sikeresen visszanyertem az egyensúlyom a nagy szőnyeg felhajott szélének barátságtalan akasztása után, meghajoltam.
- Rudenz király.
- Asael kisasszony. Minek köszönhetem a halaszthatatlan látogatását? - Nem volt túlságosan lenyűgözve vagy elragadtatva, de nem is kellett lennie. Gyorsan kezdtem is a lényeget.
- Mint azt tudja, én magam oktató lennék főállásban. Nyilván tisztában van vele király uram is, hogy Hellenburg oktatása kiváló Karolusburgéhoz képest, de ez sajnos csak az oktatóknak köszönhető. Kiváló alapképzést lehet így biztosítani, de itt meg is akad a dolog.
A király nem is gondolkodott sokat, rengeteg ilyen felvezetőt hallott, csak két ujjal intett.
- És mit gondol mit tehetnénk hogy továbbgördüljön?
- Van egy elképzelésem, magam viszont képtelen vagyok ezt megvalósítani. Kellene egy olyan épület, ahol a diákok egy helyen sokféle tudományt tanulhatnak nagy szinten, olyan oktatókal, akik a legjobbak a témában. Az "Egyetem" fantázianév amire gondoltam, egy hely, ahol egyszerre, egyetemesen tanulhatnak mindent a tudós lelkületű fiatalok. Ehhez viszont alapra lenne szükségem, ha más nam, valami elhagyatott épületre, ami elég nagy a dologhoz. - Mondtam olyan lendületesen, levegővétel nélkül, hogy majdnem zihálni kezdtem utána. Rudenz komótosan leült a székébe, és kardjára támaszkodott, ami körülbelül annyit ért, mint fél évi fizetésem.
- Gondolom már van is kiszemelt épülete és csak az engedélyem kell hogy átszabhassa, nemde? - A király gyors gondolkodása sokat segített. Átcsúsztattam elé a lelkésznő okmányát, ő meg egy pillanat alatt átfutotta. Folytattam, hogy ne raboljam az idejét, és még brióst is tudjak venni hazafelé.
- Valóban, valamint még egy engedély és egy tanács kellene.
- Halljam, előbb a másik engedélyt!
Ez volt a leghúzósabb rész, szóval teljesen őszintének kellett lennem, minden hátsó szándék látszata nélkül. Nem is voltak, tulajdonképp, szóval ez nem bizonyult nehéz feladatnak.
- Szeretném, ha Veronia legnevesebb intézménye lenne ez. Olyan hely, ami megerősíti Hellenburg pozícióját. Ez csak úgy lehetséges, ha északi diákok is tanulhatnak itt, menetlevéllel. Ez persze csak úgy történhetne meg, ha maga vagy egy bizalmasa átvizsgálna minden északi jelentkezőt, és aláírná a menetlevelüket.
Pár másodperc szünet következett, a király arcán frau von Kirchegardhoz hasonló reakciókat figyeltem meg.
- Belegondolt mit jelent ez? Itt tanulnak nálunk, itt lesznek pellengérezett elmék aztán hazamennek hogy a háborúban elelnünk fordítsák a megszerzett tudást.
A lelkésznővel ellentétben itt nem vigyoroghattam, nem is volt mire. Tudom, hogy a király nem bízik bennem annyira, de arra kellett alapoznom, hogy két napja milyen benyomást kelthettünk. Hellenburg hatékony, megbízható ügynökének kellett látszanom.
- Nem, ha meg tudjuk nyerni őket magunknak. Ha megszeretik Hellenburgot, nem fognak visszatérni. Viszont megértem jó uram kételyeit is. Ha ezt nem engedi, el kell fogadnom.
Csendben vártam az ítéletet, de Rudenz felvilágosultabb volt, mint gondoltam.
- Legyen így: Engedélyezzük a fronthatár északi oldaláról jövőknek a Hellenburgi egyetem látogatását egy ősztől egy nyárig, ezek után csak úgy ha előkészületeket tesznek hogy a határ déli oldalán telepednek le a város szolgálatában. - Kiváló ötlet volt, magam sem intézhettem volna jobban. Elismerően bólintottam.
- Bölcs meglátás, uram, köszönöm.
- És milyen tanácsra van szüksége?
- Mesteri szinten oktatni közel lehetetlen profi felszererés nélkül. Még ha az épületet ki is takarítjuk és rendbe is tesszük, üres lesz. Természetesen nem kérem a királyi palotát, hogy ezt is pénzelje, viszont mindenképp jó lenne tudnom, hogy melyik családra számíthatok, mint mecénás. - Ezzel sem kerteltem sokat. Ilyenkor a leggyorsabb és leghatékonyabb az egyenesség. Rudenz elgondolkodott egy pár pillanatra, láttam magam előtt szinte, ahogy lepörög a szeme előtt a lehetséges családok listája, majd bólintott.
- Meg kell húzgálnom néhány szálat, de nemsokára elküldök magának egy listát azokkal a nevekkel, akikhez fordulhat.
- Hálásan köszönöm, uram. Mindig öröm látni, hogy bölcs és jó uralkodónk van. - Ismét meghajlással honoráltam.
- A hízelgést megtarthatja, kisasszony, az én érdemem itt vajmi kevés. Tegye a dolgát és biztosítsa hogy Hellenburg virágozzon. - Nem ábrándított ki teljesen, tudtam, hogy mint király milyen érdekeket tart a szeme előtt, de az zavart, hogy hízelgének tartotta amit mondok. Mi az, manapság elismerni sem lehet az embereket? Von Himmelreich legalább azt mondta volna, hogy "Isten érdeme ez is, Asael kisasszony", vagy valami ilyesmi. Mindegy, a lényeg meg is volt, már csak távoznom kellett.
- Nem annak szántam, rengeteg munkám lesz a dologban. Az épületre megkapom az engedélyt? - Intettem a papír felé szintén picit hidegebb hangnemet megütve. Ha ő így, én magam sem leszek kedvesebb.
- Meg. Egy órán belül a kezében lesz a pecsétes okmány hozzá. - A szavak, amikre annyira vártam nagy elégedettséggel töltöttek el. Szépen pályára került a dolog, és nekem ennyi kellett. A neheze megvolt. Halványan elmosolyodtam.
- Ez esetben nem rabolom tovább az idejét. Köszönök mindent, még egyszer. - Elköszönésként meghajoltam ismét, majd távoztam is, nem is törődve azzal, hogy a király mit tesz. A szabadnapom maradék részében ki kell még dolgoznom, hogy milyen professzorokra lesz szükségem.
Ez pedig már egy igazi felvilágosult tudásdémonhoz illő munka!
avatar
Asael
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Hozzászólások száma : 87
Join date : 2015. Jul. 28.

Karakter információ
Kaszt: Tudásdémon
Szint: 3.
Tapasztalat:
1850/2500  (1850/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Vas. Ápr. 02, 2017 8:17 pm

Óha, érdekesen alakulnak a dolgok. Kíváncsian várom a következő fejezetet majd, ebből érdekes kis azonnalit is lehetne majd csinálni, ha beindulna. De addig is: 100 Tp és 1000 Váltó
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 549
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Asael Mae-Edom

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.