A felmérés - Asael és Tyrwel

A városkapunál tartózkodik, mikor megszólítja őt egy ismeretlen hang. Tekintetét odafordítja, majd a következő szavakat ejti ki.
- Igen, én vagyok Tyrwel Ghlan – az idegen tisztelettudóan bemutatkozik, majd a kezét nyújtja, amit nem viszonoz. Cserébe könnyedén meghajol annak ellenére, hogy milyen magas. Gyorsan végignézi a jövevényt, aztán néha elkalandozik a szeme a környezetén is. Sosem lehet tudni, hogy nem-e egy gyanús alak akar besettenkedni, miközben le van foglalva.
- Mi ügyben keres? – teszi fel a kérdését, mert kíváncsivá teszi, hogy a hivataltól jött Asael mit akarhat? Beszélgetni? Vagy egyébről van szó? Hamar megtudja az igazságot, amin elgondolkozik egy kicsit, de végül beleegyezik. Egyáltalán nem nagyképű alak, aki a múltban történt eseményekkel dicsekedjen.
- Rendben. Ha a hivatal ezt szeretné. – egyezik bele, miközben megtudja, hogy erőpróbáról van szó és a küzdőfele pedig más, mint ő. Egyáltalán nem nézi le a másikat, inkább csak jobban megszemléli a másik testhelyzetét, hogy onnan értékes ismerethez jusson.
- Akkor valószínűleg megbíznak magában – szól hozzá bölcsen, abban reménykedve, hogy ezzel a másik zavartságát elűzheti. Következik egy feltétel, miszerint a városfalakon kívül lenne érdemes megejteniük. Minden további nélkül beleegyezik Tyr.
- Indulhatunk – jelez még a másik kettőnek, hogy ő elment, aztán várja, hogy a rejtélyes hivatal személy elvezesse. Mikor egy félreeső tisztásnál megállnak, akkor körülnéz egy kicsit, azonban a másik megzavarja őt ebben a tevékenységben.
- Rendben – hallatja a hangját, aztán előkerül a kardja a helyéről. Mivel Asael nem mozdul a helyéről, akkor úgy érzi, hogy neki kell kezdeményezni. Elsőként egy force of nature-rel próbálkozik, azonban az elől elmozdul a küzdőfele. Elhúzza a száját, aztán elkezd körözni, míg a másik követi őt a szemével, majd a testével. Észreveszi, hogy a másik a kezében tartogat valamit, de továbbra sem támad. Megint rajta a kezdés sora, így egy szúrás indt az egyik keze felé, azonban a nő tette meglepi. Hagyja magát megsebezni, azonban cserébe beledöf a dárdájával a combjába. Tyrwel rögtön a sebét kezdi ellátni, hogy el ne vérezzen a küzdelem közben. A sebesült lába miatt nem tud biztos lábakon állni. Felkel a földről, majd a kérdésre válaszol.
- Hm, hivatalon belül ezek a felmérések meddig szoktak elmenni? – kérdésre, kérdéssel válaszol, miközben a combját ellátta, akkor nehezen feláll. Kezébe veszi a kardját, aztán elindul. Érzi, hogy nincs rendben. Nem tud teljesen rálépni, mert belenyílal a fájdalom. Ez még lendítésnél problémát okozhat. A küzdőfele igazán érdekes szavakkal áll elő. Úgy érzi, hogy itt különleges alakokat szeretik. De ő miért lenne különös azzal, hogy ha most lesérül. Másik részről a lényébe van kódolva, hogy egyáltalán nem szereti mutogatni az igazi képességeit.
- Szóval csodabogarat szeretnének találni? – mondja ki, mire Asael rögtön elárulja az igazságot. Mikor meghallja a háború szót, akkor a közeledésének lendülete megtörik, lassabbá válik. Nincs szándékában harcolni egyik félnél sem, de addig lehet sok olyan esemény történik, amivel nem úszhatja meg. Ott a kard, ami csak rá vár. ennek puszta gondolata miatt lassan kevésbé érzi sebesült lábát, ami a járásán szintén követhető. Szemébe a parázsból kisebb láng válik, ezzel együtt tekintete határozott. Kezdi úgy tekinteni Asaelt egy picit, mint ha az útjában lenne. Megáll a másik hatósugarán kívül. Látja a megjelenő dárdát, ami az előzőnél fenyegetőbb a zizegése miatt. Mivel az előzőekből tanult, így mindenképpen kivárásra játszik. Nem válaszol, sőt van annyira pofátlan, hogy elindít egy force of nature-t. Ennek különlegessége, hogy átlósan indítja, s a boka és a térdkalács közötti részt célozza. Mikor látja, hogy a másik mire készül, akkor jobbra ellép a helyéről, hogy ne kapja be a találatot. Aztán nem veszítve szem elől a másikat a tőle telhető sebességgel közeledik, átlósan indít ellene egy vágását. Kivételesen testre céloz. A vakítás után nehezen kapja vissza a látását, így könnyedén meglóg Asael előle. Mikor a lángoló dárda eltalálja a sértetlen lábát, akkor ösztönösen terül el inkább, s kezének segítségével forog a földön, míg a lángra kapott öltözet el nem alszik. Most már egyáltalán nem áll biztos lábakon, ami egy harcos fő erénye. Kezét felemelve jelez, hogy fejezettnek tekinti a harcukat. Ellátja a másik sérült lábát, ami ráadásul égési sérüléssel gazdagodott. Mikor megvan, akkor a kardja segítségével kel fel. A segítséget fogadja, majd így kerül a helyére a kardja. Nincs hozzászokva az ehhez hasonló beszédhez, hiszen emlékeiben él, hogy Lin sosem dicsért senkit, ha valamit profin csinált
- Ha maga mondja. Én nem szeretném magam senkihez sem méregetni magam. – válaszol vissza Asaelnek, aki teljes támogatást nyújt neki, sőt felajánlja neki a gyógyítókhoz való jutást.
- Ezekkel a sebekkel úgysem vagyok alkalmas arra, hogy munkám végezzem. Vigyen a gyógyítókhoz és ha lehet értesítse felettesem az esetről. – kéri meg a másikat. Elindulnak a városba. A templomnál elválnak az útjaik, persze meghagyja a másiknak melyik számú őrségnél szolgál. Ezután nem marad más, mint a gyógyítók gondoskodása, pihenés és elmélkedés a harcukról

Istennek legyen hála, most legalább munka után kerestek meg. Egy szakadt fazon, nyilván egy újonc városőr keresett meg, hogy dolgom akadt.
Velük. Azonnal gyanúsnak véltem a dolgot, általában csak a lelkészektől szoktam felkéréseket kapni, vagy a mágusoktól. Tőlük gyakrabban amióta náluk tanulom az elemi grimoire-om használatát. De ez most kifejezetten a gárda kérése volt. Szóval bólintottam a láthatóan is zöldfülű srácnak, és követtem a feletteséhez. Itt meggyőződhettem szavai igazságtartalmáról, a férfi ugyanis a körletünk parancsnoka. A bajszos, mogorva tekintetű férfi csak biccentett, majd felvázolta a helyzetet.
Nemrég csatlakozott az őrséghez egy tünde, valami Tyrwel Ghlakármicsoda, nekem pedig meg kellene néznem, hogy mennyire alkalmas a posztjára. Minthogy szégyenteljes módon nem sokat tudok a tündékről, ez egy jó alkalomnak tűnt, hogy valami újat is tanulhassak, szóval belementem. Röviden elmondták, merre kell járőröznie, én pedig el is indultam megkeresni.
Természetesen minden egyes ellenőrzőponton épp csak elvesztettem a szemem elől a magas tünde férfi körvonalát, így a végén már sprinteltem, hogy elkaphassam. Lihegve, fulladozva álltam meg előtte.
- Elnézést, uram! Maga lenne Tyrwell Gl..Glh...Ghal...
A férfi csak fejjel fordult ide. Micsoda óriás!
- Igen, én vagyok Tyrwel Ghlan
- Az egyházi hivatalból jövök, Asael a nevem, örvendek a szerencsének! - mutatkoztam be barátságos mosollyal, kezet nyújtva. A Férfi nem fogadta el, betudtam egy tünde szokásnak. Tekintete hidegen futott rajtam végig. Ilyen gyanús vagyok?
- Mi ügyben keres?
- Nos a helyzet az, hogy a hivatal szeretne meggyőződni a képességei felől.
- Rendben. Ha a hivatal ezt szeretné. - Természetesen ebbe könnyen belement. A neheze most jön.
- Ennek a módja egy kis... erőpróba lenne. Ellenem.
Érdekességként megemlíteném, hogy az emberek valamiért ritkán vesznek komolyan. Ez így volt most is, láttam a tünde tekintetén.
- Akkor valószínűleg megbíznak magában - hogy gúnynak vagy dicséretnek szánta nem tudom, de az utóbbinak vettem, szóval zavart mosolyt villantottam.
- Javaslom, hogy a falakon kívül intézzük ezt el. - tettem még hozzá, nem akartam nagy feltűnést kelteni, meg a városlakókat veszélybe sodorni.
- Indulhatunk.

Szóval kiballagtunk egész a külső kapun kívülre, ahol egy félreeső, kellemes tisztáshoz értünk. Itt nem zavar senki, vissza se kell fognom magam. Intettem az elfnek, hogy maradjon, majd egy kicsit távolabb sétáltam. Közel kell majd csalnom, de el is kell bizonytalanítanom közben.
- Kezdhetjük, ha önnek is jó.
- Rendben. - bólintott ő ismét, majd minthogy nem kezdeményeztem - és ez jó is volt így - elkezdett sétálni körülöttem. Én mindig csak annyira fordultam, hogy épp láthassam, mit csinál. Hallottam, hogy képesek távharcra is, minden harcosuk, szóval nem ártott az elővigyázatosság. Minden izmom befeszült, hogyha kell, ki tudjak térni. Kardja fenyegetően csillogott a kezében. Egyszer csak, mint aki megunta a dolgot, rohamra indult. Kardja halványzöld izzásáról már tudtam, hogy most fog jönni, ami elől térni kell, szóval azonnal leguggoltam, mire a fejem fölött fűszínű penge suhant el, ártalmatlanul leperegve egy közeli fáról. Nem tudtam, mennyi idő, míg újra használni tudja majd, de felkészültem ismét hogy oldalra gurulhassak, ha kell, és a fekete dárda már ott izzott a kezemben. A férfi viszont ismét körözni kezdett, érdekes stratégia. Most nem várt annyit, döfött is azonnal. Teljesen nem is tudtam volna kitérni, gyorsabb egy ilyen nálam, azt már látom. Viszont nem is a testemre célzott, inkább a karomra. Fogamat összeszorítva álltam a vágást, majd a végén a jobbomban szorongatott dárdát a férfi combjába tudjam döfni, majd úgy, mintha térdelőrajtból indulnék, majdnem felöklelve őt (na jó, ez túlzás, természetesen lepattannék ha egyenest neki érkezem) a tisztás túlsó felére rohantam.
Láttam, ahogy a fegyverem szertefoszlik, a tünde meg a földön térdel, és sebeit kötözi. Különös. Csapdába akar csalni? Nem lenne jó, a karom természetesen irdatalnul fáj még így is, hogy az adrenalin természetes fájdalomcsillapítása hat. Jó lenne hamar befejezni, mielőtt megszűnne.
- Feladja? - kérdezek rá a biztonság kedvéért, hátha enged.
- Hm, hivatalon belül ezek a felmérések meddig szoktak elmenni? - lehet, hogy csak időt akar nyerni, mert feláll közben, kardjával kezében, s felém indul.
- Nos, azt mondták, hogy mérjem fel, mire képes. Ha ez minden, abbahagyhatjuk. - az igazat kellett mondanom, de felkészültem, hogy újabb támadást kapok. Hergelnem kellett, hogy kihozzam a teljes kapacitását.
-  Szóval csodabogarat szeretnének találni? - kérdése meglep, de messze áll az igazságtól. A mozdulatán láttam, hogy tapasztalt harcos lehetett, szóval én a részemről átengedném a teszten. Hogy mitől felejtett, az meg nem az én osztályrészem.
- Nem, pusztán felmérjük a katonai erőnket a jelenlegi háborús helyzetben. Az esetleges sérülések ellátásáért pedig a templom felel. - ez meg egyértelmű volt, köntörfalazásra semmi szükség.
Ez valamit átkapcsolt benne, és láttam, hogy most fog teljes erejéből támadni. Az egész testtartása megváltozott. Tudtam, hogy a lábára mért sérülésemet most ugyanúgy nem érzi, mint én a karomat, szóval nem volt okom visszatartani semmit. Itt volt az ideje, hogy kipróbáljam a grimoire-t. Az oldalamnak támasztva megemeltem, hogy bal kézben is kényelmesen tudjam fogni, majd a városi mágusoktól tanult módon a sötét dárdámba a mágiának villámot parancsoltam szőni. A megszokott fegyver egyik pillanatról a másikra jelenik meg a kezemben, de mintha apró villámok százából lenne összesodorva. Büszke voltam az eredményre, és fenyegetően elindultam felé.
- Szóval még tud, ez jó. Akkor nem fogom vissza magam. - jegyeztem meg. - Tudja, mi történik, ha megüti ezt a fegyverével, ugye?
Nem vagyok benne biztos, hogy értelmes a kérdésem, hiszem én magam is csak tegnap hallottam a mágusoktól, hogy a vas valamiért nagyon jól vezeti a villámokat, amiket ők "elektromosságnak" hívtak. Talán tudhatta viszont, mert oldalasan lendítette a kardját, ismét zöld fényben úszva. Ha ez eltalál, sok ínszalagom és erem átvághatta volna, így azonnal botlóátkot küldtem rá, mire ő ártalmatlanul suhintott a fegyverével maga előtt. Én sem voltam rest, rögvest megdobtam a dárdát, ami elől ő fürgén elugrott. A harcos itt elégelhette meg a dolgot, úgy véltem, hogy gyilkos szándékkal közelít, szóval ismét a grimoire-hoz folyamodtam (aminek üres lapjaira időközben feljegyeztem a saját pecsétjeim is. Milyen kényelmes!) és a sötét szikrámba fényt adtam, egyenest az arca elé. Ha más nem, ennek legalább úgy kellett hatni, mintha egy másodpercre a napba nézett volna, így én kardjával ellenkező irányba ugrottam ismét mellette, a vágás pedig ártalmatlanul siklott el előtte. Fordulóból egy pokoltűz dárdát dobtam a férfi épp combjába, mire az végre kidőlt. jól is jött, ugyanis egy pillanatra megszédültem a hirtelen varázserő vesztéstől. Ránéztem, mire ő csak megadóan felemelte a karját. Erre oda is rohantam, és felsegítettem. Nem voltunk ellenségek.
- Idővel könnyedén egy Egyházi inkvizítor szintjére is emelkedhet. Örömmel mondhatom, hogy Kiválóan küzdött. - jut eszembe azzal az inkvizítorral folytatott harcom. Ha nincsenek új képességeim azóta, itt is hamar úgy végzem.
- Ha maga mondja. Én nem szeretném magam senkihez sem méregetni magam. - nyilván nem voltak elismerve régen. Nem lehet könnyű őrzőnek lenni.
- Pedig jót tesz, higgye el! - Szóltam bátorítóan, s végignéztem vérző sérülésein. - Szívesen látná a gyógyítókat, igaz? Hadd segítsek!
- Ezekkel a sebekkel úgysem vagyok alkalmas arra, hogy munkám végezzem. Vigyen a gyógyítókhoz és ha lehet értesítse felettesem az esetről. - mondta, én pedig bólintottam. Míg a templomhoz értünk elmondta, hogy hol szolgál, de természetesen már tudtam, így csak bekötöztettem a karom (a gyógyítók mágiáját egyelőre még hanyagoltam), aztán indultam jelenteni, és egy finom briós kíséretében végre egy kellemes, pihentető délutánt tölthettem Építő Erik társaságában a falon.

Nagyszerű játék lett, gratulálok a résztvevőknek. Kicsit rövid volt ugyan, de minden benne volt ami kellett, s így természetesen jár a 100 Tp jutalom. Mellé persze a briós és a szép gyógyítónők is járnak, de ezt már ti oldjátok meg