[Sil & Tea] all I wanna do is get high by the beach

Kellemesen aludtam. Békésen, és gondoktól mentesen. Álmaim tiszták voltak, éberek. Mióta Ő mellettem van, a múlt mély hegei sem izzanak annyira mint annak idején. Csend van. Furcsa érzés ez a gyerekzsivajtól, kacarászástól és sírástól mentes hallgatás. Nem is tudtam eddig elképzelni hogy nem úgy indul egy napom, amikor kora reggel kelek hogy reggelit készíthessek a családnak. Furcsa érzés, valahogy a zsigereimben érzem az ösztönös késztetést, szintem minden porcikám indulna már. Mégis fekszem. Egy forró csók ébreszt fel éber álmomból. Az Ő csókja.

- Rendeljünk reggelit, és menjünk le a partra fürödni. - súgja Tea a csábító ajánlatát. Hogy még ezt tetézze, hozzámsimul, minden porcikájával. A levegőben nyújtom a karjaimat, majd egy hatalmas ásítás után átkarolom őt. Odahúzom magamhoz, hogy érezzem testének melegét. A benne lobogó tűz tart melegen a élet rámzúduló jeges hóviharaiban.

- Ez egy tökéletes tervnek hangzik... - szólalok meg, miközben lágyan beletúrok a hajába. - ...de még egyenlőre semmi kedvem sincs kikelni az ágyból. Mellőled pedig még annyira sem, egyetlenem. - szorítom magamhoz, lágy csókkal szolgálva marasztalásul. Elég régóta nem lehettünk kettesben. A drága gyermekeim hiánya, egy kissé honvágyat ébreszt bennem, de talán ez így van rendjén. Felelős szülő vagyok, mindenkit rendesen neveltem. Kettőnk közül talán én egyedül. Sosem csináltam belőle problémát. Szeretem Őt, szeretem a gyermekimet, és az életemet is, úgy egészében. Hozzánk nem ér el a háború szele, az emberek szívében gyökeredző métely itt már nem ütötte fel a fejét. Békében éltünk. Kettesben.

Csak egy pillanatot. Csak ennyit kérek még. Ne menj el, bújj vissza, és aludjunk egymás karjaiban az örökkévalóságig. Sajnos te nem vagy ilyen csendes mint én. A könnyed lépteid, bájos szépséged és gyönyörű mosolyod...megzavarják az álmaimat. Mintha csak hallanám ahogyan apró szelet versz villanó lábaid léptével. Káprázatos vagy, talán csodálatosabb is mint amit álmodtam vagy álmodni mertem volna. Egyetlen pillanatig nagyot nézek, mintha csak próbálnám belevésni a pillanatot az emlékezetembe.

- Igyekszem, igyekszem... - felelem nagyot nyögve mielőtt az oldalamra fordulnák, onnal pedig egyenesen a párnába fúrva a fejem. Nem akartam még felkelni, nagy erejű fáradtság döntött le. Talán most alszom ki azt, amire gyerekek mellett képtelen vagyok. Tény hogy rég nem aludtam már jól. Bár csodálom és szeretem őket, be kell vallanom magamnak, gyakrabban tehetnénk ehhez hasonló kirándulásokat kettesben az anyjukkal.
0
- Csak egy percet adj nekem, csak egy perc, hidd el csak egy... - szundítottam el. Olyan kellemes volt egy pillanatra csak lehunyni a szemem. Már éreztem hogy elkerülhetetlenül közeleg a vég, ha mellém bújik és piszkálni kezd, akkor tényleg fel kell ébrednem. Muszáj. Róla van szó. Amíg viszont pihenhetek még egy picit. Csak egy icuri picurit. Csak annyit...

Sajnálatosan itt sem, ha jól látom.