Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
Név: Mira Gvendolin Rotmantel
Faj: Vámpír
Frakció: Rotmantel vámpír
Kaszt: Rotmantel vámpír
Nem: Nő
Kor: 20
Mesterség: Orvos
Kinézet: Mira nőies, enyhén izmos alakkal rendelkezik. Bőre egészségtelenül hófehér, akárcsak a mesék vámpírjainak, ami időnként szemet szúr másoknak, innen például a szakavatott szemlélődő könnyen rájöhet, vámpírral van dolga. Haja hullámos és sötétbarna, szinte már fekete. Nem igazán szeret vele bármit is tenni, leginkább csak kiengedve hagyja és ha valami esemény is van csak egy csatot tűz bele, vagy még azt sem. A mélyen dekoltált felsőket és fűzőket kedveli, ami még jobban kiemeli szinte már-már tökéletes alakját, melleit és csípőjét, de mivel általában páncél van rajta nem igazán látják milyen is.Sokan fordulnak meg utána ha valahová is megy. Nem kedveli a hosszú szoknyákat vagy olyanokat amiket az uralkodók hordanak, inkább a nadrágnál marad. Amihez hozzá kell tenni kiemeli nagy fenekét, bár nem mintha bánná. Arcáról egy kedves és törődő lány olvasható le aminek viszont teljesen az ellentéte. Szemei sejtelmesen szürkék, néhol vöröses árnyalattal.
Jellem: Kalandkedvelő, mindig csak a veszélyeket és az újdonságokat keresi.Családjától örökölhette kiváló orvosi tudását. Mindent tud a gyógyításról, igaz nem arról van szó, hogy szegény párákat csak úgy a semmiért meggyógyítja hanem jó busás fizetségért és élvezetért persze. Mindenkit ott használ ki ahol csak tud. Arrogáns? Igen. És zavarja? Egy cseppet sem. Soha nem éri be semmivel ami az étvágyára is igaz. Előszeretettel kísérletezgetik különféle tesztalanyokkal persze előtte el is játszadozik velük. Ahhoz képest elég sok betege szokott lenni ,hogy lehetőleg minél fájdalmasabban oldja meg a gyógyítást. De a végeredmény mindig jó lesz szóval nem lehet senkinek sem panasza. Helytáll a harcokban, jól forgatja a kardot és igazából a végsőkig küzd. Szereti a romantikus gesztusokat igaz nem mindenkitől fogadja el. Egy kétszínű kígyó. Igen, talán ez illik rá a legjobban. De ha valakinek hasonló az érdeklődési köre vagy netán a jelleme egy egészen jó oldalát ismerheti meg. Aki közel kerül hozzá nem bánja meg, mivel a szeretteiért képes akár az életét is oda dobni.
Elősztori: A vadászok voltak mindennek az okai. Minden szerencsétlenségnek amin át kellett esnie Mirának. Ami miatt ennyire megváltozott. Még gyerek volt amikor ez az eset történt. Egy hétköznapi éjszakának tűnt mint a többi. De nem az volt...
Mira gyönyörű kislány volt. Külsőre egy angyalnak tűnt, mintsem vámpírnak. Hatalmas kék szemmel és sötétszőke hajával ami csigavonalban terült szét a vállán. Már csak egy hófehér angyalszárnyacska hiányzott volna a hátara. Kecses járásával amit mindig hatalmas mosoly
kíséretében tett, boldoggá varázsolta az embereket. Ahogy dúdolászva és dalolászva ugrándozott olyan volt mint egy kis pillangó. Kiszökött a szobájából egyik este mert látott egy csodaszép lepkét elrepülni az ablaka előtt. Tudni kell ,hogy élt-halt a bogarakért,rovarokért és egyéb apró lényekért. Na de menjünk még egy kicsit vissza...Az apja nem engedte sohasem, hogy elhagyja a szobáját. Amikor étkeztek oda ültek be a szülei, amikor beszélgetni akartak egyetlen lányukkal szintén oda mentek be hozzá. A kinti világot is csak a szobájából látta egy apró ablakon keresztül. Nem tudta ,hogy szülei ezzel csak védeni akarták. Nagy részben apja nem töltött vele sok időt, mindig mások gyógyításával törődött így anyjával töltötte azt az időt amikor apja nem volt ott. Ez nem is kevésszer fordult elő. Így ment folyamatosan évről, évre. Már lassan úgy tekintett apjára mint egy kedves rokonukra. De ahogy tíz éves lett az apja vette át anyja helyét. Nagyon felkavarták a történtek de kénytelen volt alkalmazkodni. Egy ideig nem vállalt több beteget az apja és azt az időt a lányával töltötte. De nem szeretetből. Legalábbis ő azt hitte. Mindig csak tanította. Egész nap a gyógyításról kapott leckéket és végül már olyan gyakorlott volt ,hogy az apjával kezdtek el kísérleti alanyokat boncolni. Felbírta ismerni ki mire szorul sérüléséből adódóan,használni tudta a szerszámokat.Egy év alatt kimagasló eredményt ért el a szakmában, korosztályához viszonyítva. Amikor már kiismerte az embereket elkezdett az állatok iránt érdeklődni. Az állatok felépítése, belsőségeik, csontjaik. Rengeteg állat van e világon és mind csak arra várnak, hogy jobban szemügyre vegyük őket. Ez volt a gondolata. Aztán egyik este az ablaka alatti kis széken üldögélt és letörten a tájat rajzolgatta. Amikor egy csodaszép lila szárnyú lepke elszállt a szeme előtt. Gyönyörű volt. Késztetést érzett, hogy jobban áttanulmányozza a lényt. Kinyitotta az ablakot és kiült a szélére. Leesett...Ez az ötlet eddig sohasem fordult meg a fejében. Mindig tisztelte a szüleit és hallgatott rájuk. Szófogadó volt és engedelmes. Bármit megtett volna értük. Nem csinált sohasem semmi veszélyeset. Most mégis úgy érezte elárulta őket. Az eséstől ugyan semmi baja sem lett csak egy kicsit kificamodott a bokája de nagyobb gond volt ,hogy hogyan másszon vissza. Nem tudott. Érezte a talpai alatt a finom harmatos és puha füvet.Leült a földre és végig simította. Ilyen gyönyörű dolgot még addig nem látott. A természet mindent felülmúlott. Az udvarban ahová esett lovak voltak kikötve. Nevetve szaladt oda hozzájuk. Az utolsó dolog amire még emlékszik, hogy egy éles fájdalmat érzett a tarkóján. Majd csak egy sötét helyen ébredt föl láncokkal a kezén és a lábain. Nem tudta hol volt vagy mióta van ott. Hideg és rideg volt a levegő. Egy ágyon feküdt fölötte a plafonon rengeteg pókhálóval. Ahogy végig nézett magán megijedt. Csak egy hálóing féleség volt rajta az is büdös és mocskos volt. Szakadt cipellők lógtak a lábán amiket aligha csak egy cérna tartott össze. Gazdag családból származott így nem ehhez szokott hozzá. Tekintetével végig mérte a szűk szobát, szüleit keresve. Szájából felváltva hallatszott az édesanyám és az atyám. Sírva fakadt ahogy ráeszmélt, hogy rajta kívül senki sincs ott. Szinte felpattant az ágyról. Ahogy kettőt lépett a valamicskét melegítő cipellők leszakadtak a lábáról. A jéghideg padló kemény volt és hegyes. Néhol apró üvegszilánkok és hegyes kavicsok voltak szétszórva a földön. A szoba nagy részét a kínzó eszközök foglalták el. Lépésenként egy új vágás került a talpára. Fázott és fájt a talpa. Ahol végig sétált véres lábnyomokat hagyott maga után. A hatalmas ajtóhoz lépett. Ezüstből volt. Hozzá ért és egyből felkiáltott a fájdalomtól. Az egész tenyerét megégette. Ami viszont utána jött még rosszabb volt. A felhők amik a napot takarták elvonultak. A kicsiny ablakokon napfény szűrődött be. Egyedül a szoba egyik sarkába nem ért el. De az nagyon messze volt. Amennyire tudott, úgy üvöltött. Érezte ahogy a bőre lassan a csontjához tapad. Zihálva szaladt oda a sarokba, már amennyire tudott a sérülései miatt. Értett hozzá, hogy ilyen esetekben miként lássa el a sebet de most mintha minden elszállt volna. A rettegéstől nem tudott tisztán gondolkodni. A talpán cafatokban lógó bőr alá perceken belül bejutott a mocsok és a sok baktérium. Szeme bedagadt a naptól és a rengeteg könnytől csak homályosan látott. Mindene fájt. Pár perc alatt azt kívánta bárcsak meghalna, mintsem így szenvedjen. Belépett a szobába egy fiatal férfi hatalmas csikarással az arcán, valamiféle seb lehetett. Tekintetéből semmi jót nem lehetett kiolvasni. Széles vigyorral tartott Mira felé. Mira a nedves falhoz bújt nyöszörögve. Megrémült az idegen láttára. Félt tőle és nem akarta ,hogy akár egy lépéssel is közelebb menjen hozzá.
-Nyugi aranyom nem bántalak. Veszi ki szivarját a szájából. De még mindig Mira felé megy és az arcáról az a vigyor még mindig nem tűnik el.
-Kérem ne jöjjön közelebb.... mondja Mira szemeit megtörölve mert nem látta teljesen a férfit a könnyeitől. Majd folytatta...
-Édesanyám és Atyám hol van? kérdi elhaló hangon de, a vége már alig volt halható.
-Miattuk nem kell aggódnod kicsikém... nevet fel és leguggol Mira mellé. Remegett ahogy a férfit nézte. Szemfogai kibújtak. Készen állt rá, hogy megtámadja ezt az emberi lényt.
-Nem fog menni kislány...
Rázza meg a fejét a férfi. Aki mint kiderült vadász volt. Megragadta Mira csuklóját és felhúzta a földről. Onnantól minden megváltozott...
.....
Minden nap kínzásnak vetették alá. A vámpírokról akartak megtudni pontos információkat. Ő nem tudott semmit sem róluk. Csak azt ,hogy ő is az. De még ha tudott volna akkor sem árulta volna el. Mivel nem volt hasznuk belőle és csak a helyet foglalta kivégzésre ítélték. Megvolt a pontos dátum is. A vadász már előre eltervezte, hogy fogja el a kislányt. Gondolta, hogy érdekelni fogják ezek a dolgok.
.....
Eljött a kivégzés napja. Már négy éve a vadászoknál volt. Kivitték az épületből és egy oszlophoz kötözték. Arra gondolva a nap majd elvégzi helyettük a piszkos munkát. Majdnem így is lett de Mira okosabb volt ennél. A lábaival felvett a földről egy szilánkot és elvágta a kötelet. Négy éve ez az első alkalom, hogy úgy érezte sikerülni fog neki a megmenekülés. És sikerült. Nagyon nehezen de sikerült. Elsőnek a szüleihez akart menekülni de közben szóbeszédek jártak és megtudta mi történt velük. Apja és anyja pár hétre rá, hogy feladták a reményt, hogy lányuk valaha is előkerül öngyilkosok lettek. Magába fordult. Ez mind a vadászok miatt van. Ez a sok szenvedés amin az idő alatt átesett amíg ott volt semmi volt ahhoz képest ,hogy rájött szüleit elvesztette. Nem ment vissza otthonába. Gyerekkorában olvasott egy könyvből a legendás kardról. Nem hitte ,hogy létezhet de muszáj volt legalább megpróbálnia. Így hát elindult a kard megkeresésére. Az idő elteltével megváltozott. A sok rossz miatt ő is hasonlóvá vállt mint akik fogva tartották. Így tudta magát megvédeni. Míg gyerekként mindig csak annyi embert ölt amennyire szüksége volt most már csak kedvből teszi még ha nem is éhes. A legfontosabb dolog életében pedig bosszút állni a vadászokon és kiirtani őket.
Faj: Vámpír
Frakció: Rotmantel vámpír
Kaszt: Rotmantel vámpír
Nem: Nő
Kor: 20
Mesterség: Orvos
Kinézet: Mira nőies, enyhén izmos alakkal rendelkezik. Bőre egészségtelenül hófehér, akárcsak a mesék vámpírjainak, ami időnként szemet szúr másoknak, innen például a szakavatott szemlélődő könnyen rájöhet, vámpírral van dolga. Haja hullámos és sötétbarna, szinte már fekete. Nem igazán szeret vele bármit is tenni, leginkább csak kiengedve hagyja és ha valami esemény is van csak egy csatot tűz bele, vagy még azt sem. A mélyen dekoltált felsőket és fűzőket kedveli, ami még jobban kiemeli szinte már-már tökéletes alakját, melleit és csípőjét, de mivel általában páncél van rajta nem igazán látják milyen is.Sokan fordulnak meg utána ha valahová is megy. Nem kedveli a hosszú szoknyákat vagy olyanokat amiket az uralkodók hordanak, inkább a nadrágnál marad. Amihez hozzá kell tenni kiemeli nagy fenekét, bár nem mintha bánná. Arcáról egy kedves és törődő lány olvasható le aminek viszont teljesen az ellentéte. Szemei sejtelmesen szürkék, néhol vöröses árnyalattal.
Jellem: Kalandkedvelő, mindig csak a veszélyeket és az újdonságokat keresi.Családjától örökölhette kiváló orvosi tudását. Mindent tud a gyógyításról, igaz nem arról van szó, hogy szegény párákat csak úgy a semmiért meggyógyítja hanem jó busás fizetségért és élvezetért persze. Mindenkit ott használ ki ahol csak tud. Arrogáns? Igen. És zavarja? Egy cseppet sem. Soha nem éri be semmivel ami az étvágyára is igaz. Előszeretettel kísérletezgetik különféle tesztalanyokkal persze előtte el is játszadozik velük. Ahhoz képest elég sok betege szokott lenni ,hogy lehetőleg minél fájdalmasabban oldja meg a gyógyítást. De a végeredmény mindig jó lesz szóval nem lehet senkinek sem panasza. Helytáll a harcokban, jól forgatja a kardot és igazából a végsőkig küzd. Szereti a romantikus gesztusokat igaz nem mindenkitől fogadja el. Egy kétszínű kígyó. Igen, talán ez illik rá a legjobban. De ha valakinek hasonló az érdeklődési köre vagy netán a jelleme egy egészen jó oldalát ismerheti meg. Aki közel kerül hozzá nem bánja meg, mivel a szeretteiért képes akár az életét is oda dobni.
Elősztori: A vadászok voltak mindennek az okai. Minden szerencsétlenségnek amin át kellett esnie Mirának. Ami miatt ennyire megváltozott. Még gyerek volt amikor ez az eset történt. Egy hétköznapi éjszakának tűnt mint a többi. De nem az volt...
Mira gyönyörű kislány volt. Külsőre egy angyalnak tűnt, mintsem vámpírnak. Hatalmas kék szemmel és sötétszőke hajával ami csigavonalban terült szét a vállán. Már csak egy hófehér angyalszárnyacska hiányzott volna a hátara. Kecses járásával amit mindig hatalmas mosoly
kíséretében tett, boldoggá varázsolta az embereket. Ahogy dúdolászva és dalolászva ugrándozott olyan volt mint egy kis pillangó. Kiszökött a szobájából egyik este mert látott egy csodaszép lepkét elrepülni az ablaka előtt. Tudni kell ,hogy élt-halt a bogarakért,rovarokért és egyéb apró lényekért. Na de menjünk még egy kicsit vissza...Az apja nem engedte sohasem, hogy elhagyja a szobáját. Amikor étkeztek oda ültek be a szülei, amikor beszélgetni akartak egyetlen lányukkal szintén oda mentek be hozzá. A kinti világot is csak a szobájából látta egy apró ablakon keresztül. Nem tudta ,hogy szülei ezzel csak védeni akarták. Nagy részben apja nem töltött vele sok időt, mindig mások gyógyításával törődött így anyjával töltötte azt az időt amikor apja nem volt ott. Ez nem is kevésszer fordult elő. Így ment folyamatosan évről, évre. Már lassan úgy tekintett apjára mint egy kedves rokonukra. De ahogy tíz éves lett az apja vette át anyja helyét. Nagyon felkavarták a történtek de kénytelen volt alkalmazkodni. Egy ideig nem vállalt több beteget az apja és azt az időt a lányával töltötte. De nem szeretetből. Legalábbis ő azt hitte. Mindig csak tanította. Egész nap a gyógyításról kapott leckéket és végül már olyan gyakorlott volt ,hogy az apjával kezdtek el kísérleti alanyokat boncolni. Felbírta ismerni ki mire szorul sérüléséből adódóan,használni tudta a szerszámokat.Egy év alatt kimagasló eredményt ért el a szakmában, korosztályához viszonyítva. Amikor már kiismerte az embereket elkezdett az állatok iránt érdeklődni. Az állatok felépítése, belsőségeik, csontjaik. Rengeteg állat van e világon és mind csak arra várnak, hogy jobban szemügyre vegyük őket. Ez volt a gondolata. Aztán egyik este az ablaka alatti kis széken üldögélt és letörten a tájat rajzolgatta. Amikor egy csodaszép lila szárnyú lepke elszállt a szeme előtt. Gyönyörű volt. Késztetést érzett, hogy jobban áttanulmányozza a lényt. Kinyitotta az ablakot és kiült a szélére. Leesett...Ez az ötlet eddig sohasem fordult meg a fejében. Mindig tisztelte a szüleit és hallgatott rájuk. Szófogadó volt és engedelmes. Bármit megtett volna értük. Nem csinált sohasem semmi veszélyeset. Most mégis úgy érezte elárulta őket. Az eséstől ugyan semmi baja sem lett csak egy kicsit kificamodott a bokája de nagyobb gond volt ,hogy hogyan másszon vissza. Nem tudott. Érezte a talpai alatt a finom harmatos és puha füvet.Leült a földre és végig simította. Ilyen gyönyörű dolgot még addig nem látott. A természet mindent felülmúlott. Az udvarban ahová esett lovak voltak kikötve. Nevetve szaladt oda hozzájuk. Az utolsó dolog amire még emlékszik, hogy egy éles fájdalmat érzett a tarkóján. Majd csak egy sötét helyen ébredt föl láncokkal a kezén és a lábain. Nem tudta hol volt vagy mióta van ott. Hideg és rideg volt a levegő. Egy ágyon feküdt fölötte a plafonon rengeteg pókhálóval. Ahogy végig nézett magán megijedt. Csak egy hálóing féleség volt rajta az is büdös és mocskos volt. Szakadt cipellők lógtak a lábán amiket aligha csak egy cérna tartott össze. Gazdag családból származott így nem ehhez szokott hozzá. Tekintetével végig mérte a szűk szobát, szüleit keresve. Szájából felváltva hallatszott az édesanyám és az atyám. Sírva fakadt ahogy ráeszmélt, hogy rajta kívül senki sincs ott. Szinte felpattant az ágyról. Ahogy kettőt lépett a valamicskét melegítő cipellők leszakadtak a lábáról. A jéghideg padló kemény volt és hegyes. Néhol apró üvegszilánkok és hegyes kavicsok voltak szétszórva a földön. A szoba nagy részét a kínzó eszközök foglalták el. Lépésenként egy új vágás került a talpára. Fázott és fájt a talpa. Ahol végig sétált véres lábnyomokat hagyott maga után. A hatalmas ajtóhoz lépett. Ezüstből volt. Hozzá ért és egyből felkiáltott a fájdalomtól. Az egész tenyerét megégette. Ami viszont utána jött még rosszabb volt. A felhők amik a napot takarták elvonultak. A kicsiny ablakokon napfény szűrődött be. Egyedül a szoba egyik sarkába nem ért el. De az nagyon messze volt. Amennyire tudott, úgy üvöltött. Érezte ahogy a bőre lassan a csontjához tapad. Zihálva szaladt oda a sarokba, már amennyire tudott a sérülései miatt. Értett hozzá, hogy ilyen esetekben miként lássa el a sebet de most mintha minden elszállt volna. A rettegéstől nem tudott tisztán gondolkodni. A talpán cafatokban lógó bőr alá perceken belül bejutott a mocsok és a sok baktérium. Szeme bedagadt a naptól és a rengeteg könnytől csak homályosan látott. Mindene fájt. Pár perc alatt azt kívánta bárcsak meghalna, mintsem így szenvedjen. Belépett a szobába egy fiatal férfi hatalmas csikarással az arcán, valamiféle seb lehetett. Tekintetéből semmi jót nem lehetett kiolvasni. Széles vigyorral tartott Mira felé. Mira a nedves falhoz bújt nyöszörögve. Megrémült az idegen láttára. Félt tőle és nem akarta ,hogy akár egy lépéssel is közelebb menjen hozzá.
-Nyugi aranyom nem bántalak. Veszi ki szivarját a szájából. De még mindig Mira felé megy és az arcáról az a vigyor még mindig nem tűnik el.
-Kérem ne jöjjön közelebb.... mondja Mira szemeit megtörölve mert nem látta teljesen a férfit a könnyeitől. Majd folytatta...
-Édesanyám és Atyám hol van? kérdi elhaló hangon de, a vége már alig volt halható.
-Miattuk nem kell aggódnod kicsikém... nevet fel és leguggol Mira mellé. Remegett ahogy a férfit nézte. Szemfogai kibújtak. Készen állt rá, hogy megtámadja ezt az emberi lényt.
-Nem fog menni kislány...
Rázza meg a fejét a férfi. Aki mint kiderült vadász volt. Megragadta Mira csuklóját és felhúzta a földről. Onnantól minden megváltozott...
.....
Minden nap kínzásnak vetették alá. A vámpírokról akartak megtudni pontos információkat. Ő nem tudott semmit sem róluk. Csak azt ,hogy ő is az. De még ha tudott volna akkor sem árulta volna el. Mivel nem volt hasznuk belőle és csak a helyet foglalta kivégzésre ítélték. Megvolt a pontos dátum is. A vadász már előre eltervezte, hogy fogja el a kislányt. Gondolta, hogy érdekelni fogják ezek a dolgok.
.....
Eljött a kivégzés napja. Már négy éve a vadászoknál volt. Kivitték az épületből és egy oszlophoz kötözték. Arra gondolva a nap majd elvégzi helyettük a piszkos munkát. Majdnem így is lett de Mira okosabb volt ennél. A lábaival felvett a földről egy szilánkot és elvágta a kötelet. Négy éve ez az első alkalom, hogy úgy érezte sikerülni fog neki a megmenekülés. És sikerült. Nagyon nehezen de sikerült. Elsőnek a szüleihez akart menekülni de közben szóbeszédek jártak és megtudta mi történt velük. Apja és anyja pár hétre rá, hogy feladták a reményt, hogy lányuk valaha is előkerül öngyilkosok lettek. Magába fordult. Ez mind a vadászok miatt van. Ez a sok szenvedés amin az idő alatt átesett amíg ott volt semmi volt ahhoz képest ,hogy rájött szüleit elvesztette. Nem ment vissza otthonába. Gyerekkorában olvasott egy könyvből a legendás kardról. Nem hitte ,hogy létezhet de muszáj volt legalább megpróbálnia. Így hát elindult a kard megkeresésére. Az idő elteltével megváltozott. A sok rossz miatt ő is hasonlóvá vállt mint akik fogva tartották. Így tudta magát megvédeni. Míg gyerekként mindig csak annyi embert ölt amennyire szüksége volt most már csak kedvből teszi még ha nem is éhes. A legfontosabb dolog életében pedig bosszút állni a vadászokon és kiirtani őket.
A hozzászólást Mirage11 összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 28, 2016 7:32 pm-kor.
Annyit dettó hozzátennék, hogy a végén az is szimpatikus volt, hogy egyfajta Nietzschei fordulatot hoztál a végébe, ahogy a karakter azzá válik, ami ellen harcolna-amit utált a legjobban. Nem borzolom a kedélyeidet, először jön az elfogadási bizbasz, utána írom azt a két dolgot. Mint ígértem, játszhatsz is, azon szent minutumban, ahogy átírtad a dolgokat.
