[Magánjáték: Mina és Miu] Vérmes nőszemélyek

Valahogy olyan a hangulata most, mint ez a hely. Damien mellette sétál, s szótlanak, akár két nyárfa, mely a tisztás szélén álldogál s békésen, jámboran tűri, hogy a szél fésülgesse ágait. A levegő íze az orrában sem ugyanaz, mint régen. Fogalma sincs, mi nehezedett rá, és emiatt nagyon fél. Sötét felleg, így szokták jellemezni az irodalomban. Talán. Vagy hétköznapibb néven kedvetlenség. De hogy mi oka van rá? Ugyanolyan nap ez, akár az öszes többi.
- Szerintem csak fáradt vagy. - jelenti be a gondolatolvasó. Igen, ennek is lehet valóságalapja. De mitől?
- Hogy lennék már fáradt? Most is napnyugtáig aludtam...
- Éppen ez az. Napnyugtáig. De nem éjfélig. Ha igazán jól aludtál volna, minimum addig kellett volna.
- Nem maradhatok le a sötét nagy részéről.
- Mhmm... biztosan csillagokat nézni keltél föl épp, mikor lement a nap - sandít a hosszúfülű oldalra, majd lép egy nagyot, kikerülve egy jókora vízzel borított zsombékot. A lábuk elé kell nézniük, állandóan, különben elsüllyednének. És nem figyelni az orrukra.
Mina gondterhelten sóhajt.
- Biztos, hogy errefelé lesz az a nyaklánc?
- Az nem egyszerű nyaklánc... egy amulett, elég hasznos, és igen, állítólag erre hunyt el a rablóbanda...
-...vagy pedig ez az egész ismét csak egy urbánus legenda, aminek te bedőltél, és nemsokára mocsári szörnyikék áldozatává leszünk.
- Hé, nekem kéne a racionálisabbnak lennem. Vigyázz, süpped!
- Héééáá... ezt meg ki mondta?! - kérdi felháborodottan, épphogy visszanyerve egyensúlyát.
- Én az imént, ezenkívül... biztosan sokan már. Amúgy meg előbb pörkölöd hamuvá a mocsári szörnyikéket, minthogy ránk helyezkessék kezeiket. Vagy fogaikat.
- Vagy csápjaikat...
- Lényegtelen, egyelőre ez a környék meglehetősen kihaltnak tűnik.
- Persze. Nincs itt semmi más, csak szúnyogok.
- Hagyd már, a vérszívók úgysem támadják a vérszívókat...
- Azt hiszed?! - kiált fel, és ismét majdnem hasra esik. Most már tényleg ideges. Felmutatja jobb kezét, melynek alkarján kis rózsaszín pötty díszeleg. - Akkor ez micsoda szerinted, hm? Festés?!
- Jól van, jól van...
- Na EZ tényleg urbánus legenda. - Sértődötten nem szól többet és némán próbál túlélni két lábon és megkeresni bármit, amely kincsek jelenlétét engedi sejteni...

Hirtelen rájuk kiáltanak, majd olyan hang hallatszik, mintha egy béka nyelt volna egyet. Vagy mintha egy óriási üstben bugyogó valami felszínén mászkálnának épp. Mindenesetre... nem bizalomgerjesztő.
Minában az ösztön nyomban beindítja a megállást, ám ekkorra már a felkarjába kapaszkodik egy másik kéz. - J-jó, jó, megálltam volna magam is. Azzal, hogy belém kapaszkodsz, esetleg elérheted, hogy megijedjek és előrebukjak...
- Bocsánat... - érkezik egy komor sóhaj.
-...és kinyúljon valami undorító szürke kéz, és megragadjon, és lerántson ebbe a mocsokba, ami itt van a lábunk alatt, és...
- Csss, nem fog semmi ilyen történni!... Nah... Ne hozd rám a frászt, még a végén én is kezdem úgy érezni, nem volt értelme eljönni azért a nyakláncért... - kínosan felnevet, majd megemeli a hangját, és odakiált a lánykának. - Te hogy jutottál be oda? Ismered a terepet? TUdsz esetleg kerülőutat? Nemigen van kedvünk sárfürdőzni...
- Pedig az állítólag egészséges - jegyzi meg halkan Mina, majd Damien oldalra fordul s hasonló hangerősségen válaszol neki.
- Persze, de ne ilyen formában. meg egyébként is... melegebb éghajlaton. - megborzong. - Egyébként nem, nem ijesztett meg minket. Ha jól sejtem, megmentett egy váltás ruha kidobásától. Ha nem többtől.
Furcsállón hallgatják a kislány beszámolóját. Földműves család? Kincs? Ez zavarbaejtően összecseng azzal, amit ő hallott... bár éppenséggel más, de... de ezek szerint mégis van itt valami! Ha már kétféle pletyka hirdet valamiféle kincset, akkor ott valami már egészen biztosan van.
- Óh, szóval erre van a klánjuk...
- Van erre klán?! - Nem is titkolja a meglepettséget. - Itt? - néz körül leplezetlen fitymálással. De leginkább hitetlenkedve.
- Nos, nem hinném, hogy butaság. Kis híján mi is erre a sorsra jutottunk ugyanis. Merre is rebesgetik, hogy van az a kincs...? - tudakolja érdeklődőn. Most már nem fogja annyiban hagyni. Itt valami el van ásva, ha nem is kutya, de... - Nos, nem, valóban nem gyógynövényekért jöttünk, történetesen mi... hát, kissé más történetet hallottunk arról az ereklyéről, vagy kincsről, nevezzük bárminek is, de nem is számít. Olyasmi lehet, ez mint... - Azrael kardja... - - Áh, nem lényeges.
- De akkor biztosan van itt valami, nem?