[Magánküldetés] Otthon, édes otthon...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

[Magánküldetés] Otthon, édes otthon...

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Hétf. Feb. 13, 2017 4:08 pm

Magánküldetés Avis részére
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 550
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: [Magánküldetés] Otthon, édes otthon...

Témanyitás by Avis Schwarzritter on Hétf. Feb. 13, 2017 4:34 pm

Dél irányába indultam lovammal. A térképpel együtt szerencsére nem volt nehéz a tájékozódás számomra, s az irány is adta magát, mert, ahogy haladtam, a mocsár érezhetően ritkul. Hajnal felé járhatott már, mire sikerül elérnem egy kis városkába, Schlamm-Torba, ami egy fontos kereskedelmi központ a mocsár és az emberi területek között. Jobbnak láttam, ha nem lovagolok tovább hisz én is és lovam is elfáradtunk már. Itt voltam a város kapujánál, napfelkelte előtt pár órával, és két őr álldogált a kapuban, unatkozva figyelték az éjszaka sötétjébe, s valamiről félhangosan beszélgettek. Elgondolkodtam, mit is tegyek, de arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenképp szállást kell találnom. Lépésben megindítottam, a lovam miközben még inkább fejemre húztam a csuklyámat. Már elég közel voltam, hogy engem is meglássanak. De nem igazán értettem miről beszéltek addig még meg nem pillantottak. Reméltem, hogy gondtalanul átjuthatok, közöttük, de megálltam, hogy ha ellenvetésük lenne.
- Üdv remélem, nem bánják a kései zavarást. Szeretnék a helyi fogadóban megszállni. – mondtam. A két őr összenéz, majd az egyik megszólalt.
- Kisasszony, természetesen, de miért ilyen késői órában utazik?
- Ha nem bánja jó uram ez az én magán ügyem, de annyit elárulhatok, hogy mihamarabb Hellenburgba kell érnem. Ha a lovam nem lenne fáradt, nem kéne megállnom. - válaszoltam az őröknek. Mire lovam csak felhorkantott és lógatni kezdte a fejét mintha csak igazat akarna adni nekem. Reméltem, hogy nem kerülök bajba. Most nem túl sok kedvem lett volna összetűzésbe keveredni pláne nem városőrökkel. És nem volt kedvem a szabad ég alatt tölteni a nappalt.
- Jól van, nekem aztán mindegy. Csak kíváncsi voltam, unalmas munka ez. Szívesen látjuk a vámpírokat is erre. - Bök a férfi fejével a lovam felé, ami jól láthatóan Schwarzritter tenyésztésű - További szép estét a kisasszonynak... Hol is tartottam? Igen, akkor megivott egy kancsó bort az a hülye...
- Nagyon köszönöm uraim. - válaszoltam neki és lépésre ösztökélte a lovamat. Mikor átléptem a kapun egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat, kissé megnyugodva hogy sikeresen bejutottam a városba. Szerencsésen megtaláltam a fogadót magamnak, nem ütköztem nehézségekbe a tájékozódás terén. Öreg kis épület, jellegzetes kisvárosi hangulata volt, ám ilyesmihez nem sok szerencsém volt még, elvégre csakis otthonomhoz közeli tájait ismertem. Leszálltam lovamról és kipányváztam az itatónál.
- Nyugi fiú, amint lehet lesz fedél a fejünk fölött és kapsz enni is. - simítottam meg a fejét, majd beléptem a fogadóba. Belülről halk zene szólt, olyan haldokló mulatság féle zene. Bementem, és sok ember már húzta a lóbőrt az asztalon, de azért akadt még élet, egyik asztalnál szkandereztek, másiknál kártyáztak, egy harmadiknál pedig részeges mesélt valami történetet szinte ordibálva. A fogadós félig szunnyadva könyökölt a pulton, ösztövér, izmos emberke, kopasz fejjel, s egy vastag pofaszakállal.
- Jó estét. Egy állást szeretnék a lovamnak egy állást, és egy szobát bérelnék. - mondtam nyugodt határozott hangon. A férfi kissé felriad, ahogy megszólítom, ám kirázta a szeméből az álmot, s ásít egy nagyot.
- Jól van, van még szabad szobánk. Meleg étel, hideg ital is van, ha a kisasszony kérne.
 Megmondta, hogy van még szabad szoba és étel is.
- Köszönöm előbb a lovamat látnám el. - mondtam nyugodtan. A fáradtság kezdett erőt venni rajtam, de még ki kellett bírnom.
 - Jól van, ahogy gondolja. Melegítsek valami ételt? Van a konyhán gombás kása, de ha valami szilárdabbat akarna, estéről maradt egy kis pecsenye is.
- A gombás kása megfelel. - mondtam, majd elindultam, hogy ellássam a lovamat. Ám ahogy odaértem, egy fiatal férfi állt mellette, s simogatta az állat sörényét, miközben egy almával próbálta szelídebbé tenni azt. Én hirtelen a lándzsámhoz kaptam, de még nem oldottam ki a szalagot, amivel a hátamhoz erősítettem.
- Hé! Mit akar a lovammal? - kérdeztem kissé dühösen. Nem szerettem, ha a lovam körül mászkáltak. Az alak megfordult a kérdésemre, s kicsit meg is lepődött.
- Mit tennék? Csak egy... Almát adok neki?
- Ha nem vette volna észre nem kíváncsi magára. Nem bízik az idegenekben, pláne ha nem vagyok mellette. És én sem szeretem, ha a lovam körül ügyködnek az engedélyem nélkül. Szerencséje van, hogy nem rúgta meg. Türelmes hangulatban találta. - mondtam és oda léptem, hogy eloldjam a lovat és mihamarabb az istállóba vigyem. Nem tudtam mi volt a szándéka a férfinak, de nem örültem a jelenlétének. Meglepetésemre a lovam nem tűnik úgy, mintha zavarná az idegen, mi több, egészen nyugodtnak tűnik, s mi több, elfogadja az almát is, amit a férfi odanyújtott neki.  Áruló Gondoltam magamban, mikor láttam, hogy a lovam elfogadja az almát majd a férfira néztem.
- Sajnálom, rég láttam ilyen szép lovat... De nem szoktam megrúgni, a kocsma istállófiúja vagyok. – Ha kicsit közelebbről megnéztem, arca teli volt markáns vonásokkal, jól láthatóan kissé nemesi formája volt. Vámpír lehet.  - Mit keres erre? Nem mindenki olyan szerencsés, hogy ilyen lóval utazhat.
- Hn. - morrantam nem túl kedvesen. Nem tudtam, hogy megbízzak-e benne főleg mikor jobban megnéztem az arcát. Túlságosan is jóvágású volt, hogy egyszerű istállófiú legyen. Összehúzott szemekkel néztem rá és próbáltam eldönteni mit is tegyek.
 - Jó szeme van a lovakhoz. Schwarzritter tenyésztés. - mondtam és az istálló felé mentem. - Hogy mit keresek erre az - az én dolgom. A ló meg ajándék volt valakitől, aki kedves számomra. – mikor elindultam az istálló felé, a férfi követett, de csak megforgattam a szemeimet, mikor követni kezdett, de nem törődtem vele igazán.  Azért résen voltam.  Hallottam lépteit nem messze tőle. Bölcsen megtartotta a távolságot. Okos gondoltam majd újra megszólalt. Most így megszemlélve húszas éveinek elején lehet. Náladnál talán egy fél fejjel magasabb, vékony, de izmos alak. Orra kicsit deformálódott, talán régen betörték egyszer.
- Tudom, ilyen tenyészet nincs másik a világon... Sötét szín, széles pata, úrias vérmérséklet. Igazi vámpírló, le se tagadhatná a származását.  – ahogy bementem az istállóba, folytatta - Ott arra talál zabot, szénát. Itatóba való víz az esősdézsában van az istálló előtt, hozok, ha gondolja... Nem kívántam udvariatlan lenni, mindenkinek maga dolga az, hogy miért is utazik... De valamikor én is ilyen lovakat tenyésztettem, csak kíváncsi voltam
- Az úrias vérmérséklet bizonyára a fáradságnak köszönhető. Amúgy teljesen más a természete és a vérmérséklete. Például nem tűr meg idegeneket, és rajtam kívül más nehezen jut a közelébe. Úgy hogy szerencséje van. Több személyt is megsebesített már. Bele értve engem is.  - mondtam nyugodtan. Mikor elmondta mit merre találok, az állásba vittem a lovat és lenyergeltem, de a szerszámokat, csak a szalmába helyeztem mellé. Majd neki láttam ellátni a lovat. Hoztam mindent neki és jóízűen falatozni kezdett. Már nagyon ki volt merülve. Majdnem kiesett a kezemből a vödör mikor elmondta, hogy ilyen lovakat tenyésztett.
- Mi az hogy ilyen lovakat tenyésztett? - kérdeztem riadtan. Nem tetszett ez a kijelentés elvégre köze lehetett a családomhoz.
 - Lehetséges, bár, nem nagyon szoktak tartani tőlem a lovak, köztük nőttem fel. - Jelentette ki a férfi mosolyogva, majd mivel nem kértem, hogy hozzon vizet, nekivetette a hátát az istálló falának. - Nem vicceltem, tényleg lovakkal foglalkoztam én is, Schwarzritter voltam, ahogy maga is az volt.
- Az nem lehet! - mondtam hirtelen és mindenem görcsbe rándult.  Nem lehet! Nem lehet, hogy a családhoz tartozik kezdtem pánikba esni. - És azért van itt hogy visszavigyen? - kérdeztem levéve a csuklyámat fejemről. Már felesleges volt rejtegetni az arcomat. Egyáltalán nem tetszett, hogy összefutottam vele.
- Miért ne lehetne? - Kérdezte a férfi majd, csak halkan felnevet.  - Nem tudom ki vagy, de ha megpróbálnálak visszavinni, akkor két ló közé kötnének, s szétszaggatnának. Még csak az hiányzik nekem!
- Mit tett? Maga is megszökött? - kérdeztem tőle. - Amúgy is, ha visszavinnének, biztos nagy bajba kerülnék én is. Apám nem hiszem, hogy megbocsájtaná, hogy megszöktem.
- Óh, hogy megszökött... Hmm. Azonnal sejtettem, ilyen lóval nem jár bárki.  - A Férfi kicsit széttárja a karjait, majd nagyolt vonásokkal utánozza a korábbi kijelentésemet.  -  Hogy mit tettem az - az én dolgom... Semmit. Szerettem valakit, akit nem kellett volna.
- És mi lett volna ha loptam? - kérdeztem tőle kíváncsian. Ahogy elkezdtem a lovam csutakolni.
- A Schwarzritter lovakat nehéz lopni.  - Mosolyodott el egy kicsit a férfi.
- Az igaz elég nehéz velük bánni. Legalább is annak aki nem ismeri őket. - helyeseltem válaszára.
- Áh értem a tiltott szerelem. Előbb utóbb a bátyám veszte is ez lesz.  Túlságosan a szívére hallgat. Pedig egy lázadó elég lenne a családunkban. - mondtam és határozott mozdulatokkal húztam végig a kefét lovam hátán. Ahogy Ezrára gondoltam kicsit ideges lettem, mert tudtam, ha apánk rájön, hogy segített nekem és félre vezette őket, nagy bajba fog kerülni. - Azóta itt él? Miért nem ment messzebbre? - kérdeztem a férfit. - Apám keze messzire elér. Ezért akarok minél messzebb kerülni a mocsárvidéktől.
- Egy életünk van, érdemes addig szeretni, amíg lehet.  - Kicsit figyelt, ahogy csutakoltam a lovat, majd a kérdésemre keserűen elmosolyodott. - Csak száműztek, megölni nem akarnak... Nem, ha nem térek vissza. Hiányozna a mocsár, hányoznának azok az arcformák, amiket csak a vámpírok között látok... Hiányoznának ezek a szépséges, vad lovak. Jó itt nekem – mondta majd keserűen elmosolyodtam.
- Igen. Ezra azt mondta éld a saját életed, kövess el hibákat, csinálj ostobaságokat, élj úgy, ahogy akarsz. Ne hagyd, hogy bele szóljanak. Ezért nem vagyok hajlandó visszafordulni. Meg persze nem untam meg az életem hogy visszatérjek. Hisz igazán csak most kezdhetek neki.  - vontam vállat.
 - Bár lehet, az zavarja drága jó édesapámat, hogy én vagyok az egyetlen lánya az öt fia mellett.
- Nagyon szigorú embernek hangzik az apja, de azért én is figyelnék az egy szem lányomra, már, ha lenne olyan. Csak fiam van eddig. - Nevetett a férfi egy kicsit.  - Nos, ha végzett, menjen nyugodtan pihenni. Figyelek majd az állatra, hogy a legjobbat kapja, amíg itt van. Ilyenkor indul be az emberi élet, tele lesz az istálló idővel.
Csak bólintottam mikor apám szigoráról beszélt és közben lovam hátán támaszkodtam meg. Soha nem szerettem egyedül hagyni, de úgy éreztem még is bízhatok a férfiban.
 - Köszönöm, hogy vigyáz a lovamra. Nem sok személyt engednék a közelébe. - mondtam majd egy meghajlással a kijárat felé indultam.
- Meglesz
- Amúgy az apám Halbjörn von Schwarzritter. - mondtam majd kiléptem az istállóból. Végre pihenni akartam.
- Nocsak, ki gondolta volna! Akkor minden jót, Halbjörn lánya... Hmmm... Avren? Mindegy. Pihenjen jót.

- Majdnem, Avis. De köszönöm. - mondtam és visszamentem a fogadóba. Alig vártam, hogy egyek egy jót és aludjak egyet végre.
avatar
Avis Schwarzritter
a Schwarzritter család tagja
a Schwarzritter család tagja

Hozzászólások száma : 110
Join date : 2016. Dec. 27.
Age : 17
Tartózkodási hely : Mikor hol?

Karakter információ
Kaszt: Schwarzritter
Szint: 2.
Tapasztalat:
750/1250  (750/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.