Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
Név: Oswald von Bertold
Faj: ember
Nem: férfi
Életkor: 31
Frakció: Protestáns Egyház
Kaszt: templomos
Kinézet:
Magasságával (198 cm) és robosztus testalkatával (104 kg) általában kitűnik a tömegből. Szőke hosszú haját egy vésetlen és tökéletesen egyszerű fém dísz fogja össze. Szakálla rendezett, arcvonásai nem kellemesek, sokkal inkább egy határozott, kemény ember hatását keltik. A bal orcáján található egy halvány sebhely, amelyet még fiatalkorában, egy vadászat alkalmával szerzett. Külseje elsőre talán félelmetesnek tűnhet, ám ez őt a legkevésbé sem zavarja, éppen ellenkezőleg.
Jellemzés:
Általában csendes, emiatt viszonylag jó megfigyelő, azonban könnyen előítéletes. Nem szereti az üres fecsegést, sokkal inkább a tettekért él. Egyik nagy hibájának azt tartja, hogy bár képes sokáig nyugalmat erőltetni magára, tudva azt, hogy a türelem a Lélek egyik gyümölcse, azonban ha egyszer a cérna elszakad, felszáll ez a csalóka köd és előbújik valódi lobbanékony természete. Ennek ellenére fegyelem, hűség, önmegtartoztatás, és az egy örök igazság szüntelen keresése és szolgálata, ez lebeg a szeme előtt. Érzelmei általában emberi szemmel látható formában nem igazán mutatkoznak meg rajta, alig gesztikulál. Talán így jelenik meg rajta az, mennyire igyekszik fegyelmet erőltetni magára még akkor is, amikor az elég nehéznek bizonyul számára.
Előtörténet:
Középnemesi, hithű katolikus családban nőtt fel, egy faluban a nyugati síkságtól keletre, mint elsőszülött fiúgyermek. Otthon, apja házában húgával együtt megtanulta, mit jelent Istenben hinni és szolgálni. Rendszeresen eljártak a templomba, részt vettek a főbb egyházi ünnepeken is. Oswald maga is fontosnak tartotta, hogy a mindennapok szürkeségében, a hétköznapi nehézségekben is legyen valami megfoghatatlan és felsőbbrendű, tökéletes állandóság, amihez az emberi lélek kapcsolódhat, ami fényt és reménységet ad az emberi élet legsötétebb óráiban is.
Ahogy lassan fiatalemberré serdült és értelme is nyiladozni kezdett, valahogy mégis úgy érezte, hogy ez nem elég, hogy az igazság képlékeny és mindenki úgy alakítja, ahogy akarja, csupán attól függ, kinek van nagyobb hatalma, mert akkor az diktál. Kezdte üresnek érezni mindazt, amihez addig gyermeki hittel ragaszkodott. A legnagyobb hatást azonban egy elég konkrét esemény gyakorolta rá: a reformáció.
Jelként érezte arra nézve, hogy nem kell mindent elfogadnia, és hogy amit keresett, az létezik.
Egy alkalommal pár barátjával kirándulni indult. A szállásadójuk az egyik fiú ismerőse, egy magát papnak valló illető volt, azonban Oswald hamar észrevette rajta, hogy ő sem az Egyház dogmáit tartja szentnek, jó ideje. Sok érdekes beszélgetés emléke kísérte haza innen. A pap olykor ellátogatott a falujukba, a fiatalok pedig hamar megkedvelték. Ugyanakkor ami Oswaldnak feltűnt tizenéves fiatalként, az a szülők számára sem maradt rejtve és megütközést váltott ki bennük.
A családi ház azonban ettől kezdve megszűnt békés és biztonságot adó otthon lenni. Noha nem szólt, hamar meglátszott rajta és végül ki is tudódott, hogy Oswald már korántsem annyira biztos a hitében, mint azelőtt, mintha kicserélték volna. Apja, aki korábban nagy reményeket fűzött az egyetlen fiához, biztos volt abban, hogy minderről a pap tehet, aki gyermekeik fejét telebeszélte mindenféle sületlenséggel. Ennek ellenére tisztelt annyira egy egyházi személyt, hogy ne forduljon szembe vele. A kezdeti nézeteltérések rövidesen komoly vitákba bonyolódtak, végül odáig fajult a helyzet, hogy Oswaldnak menekülnie kellett otthonról. Hogy pontosan azért, mert olyan fenyegetetté vált a helyzete, hogy nem maradhatott tovább saját biztonsága érdekében, vagy önszántából, egy lázadó lépésként, arról nem tudni pontosan, nem is beszél róla. Elég messzire eljutott, ahhoz képest, hogy nem volt nála semmi. Rá kellett jönnie, hogy Veronia egy kissé sötétebb és veszélyesebb, mint azt otthon, az idilli családi környezetben képzelte. Kezdte elveszíteni a hitét abban, hogy érdemes volt kiállnia amellett, amit igazságnak vélt. Egyedül maradt, nem támaszkodhatott senkire, legalábbis úgy érezte. Sikerült aztán egy településre jutnia, ahol nem ismerte senki, itt aztán sikerült szállást találnia egy helyi kovácsnál némi munka fejében. Sokat tanult ezalatt nemcsak a fáradságos munka öröméről, de a fegyverekről is. Megtanulta valamennyire használni őket, de harcban nem volt lehetősége, hogy kipróbálja magát. Gyakran fordultak meg katonák a kovácsműhely környékén. Oswald valahol kívánkozott volna közéjük titkon, de hálás volt azért, hogy az időközben fokozatosan deresedő hajú kovácsmesternél dolgozhatott, hogy magához fogadta. Bár gyakran hiányolta a családját még, boldognak érezte magát azon a helyen, ahová került.
Egy napon egy templomos lovag érkezett a faluba. Leesett a pallosáról a markolatgomb és gondolta, felkeresi a legközelebbi kovácsot, hogy megjavítsa neki. Oswald már rég nem gyakorolta a hitét. Amikor megtudta, ki is a vendégük, kérdezősködni kezdett, kíváncsiságával és lelkesedésével pedig megnyerte a templomos rokonszenvét, aki felajánlotta neki, hogy magával viszi Hellenburgba, hátha viszi még valamire, és ha kell, akár ki is tanítja. A lehetőségnek Oswald nagyon megörült, de nehezen tudott csak megválni a kovácsmestertől, aki időközben nagyon megkedvelte a fiút, sajátjaként szerette, és épp ezért ő is bátorította, ha elérhet többet is az életben, mint egy faluban kovácskodni, akkor ne szalassza el a lehetőséget, így Oswald végül a templomossal tartott. Útjuk során érezte, ahogy lassan újra megnyílik előtt a világ, hogy valami egészen új kezdődik. Csatlakozott a Protestáns Egyházhoz és végül templomosnak állt maga is, hogy így képviselhesse a hitét és azt az egy és megmásíthatatlan igazságot, ami az Istennél van. Itt, Hellenburgban hallott először Azrael kardjáról. Talán helyreállna a béke, ha biztos kezekbe kerülne? Foglalkoztatni kezdte a dolog és a gondolatot egyre forgatta az elméjében.
(bocsi, még nem tudok kicsinyíteni és hivatkozásként hozzácsatolni a teljes képet)
Faj: ember
Nem: férfi
Életkor: 31
Frakció: Protestáns Egyház
Kaszt: templomos
Kinézet:
Magasságával (198 cm) és robosztus testalkatával (104 kg) általában kitűnik a tömegből. Szőke hosszú haját egy vésetlen és tökéletesen egyszerű fém dísz fogja össze. Szakálla rendezett, arcvonásai nem kellemesek, sokkal inkább egy határozott, kemény ember hatását keltik. A bal orcáján található egy halvány sebhely, amelyet még fiatalkorában, egy vadászat alkalmával szerzett. Külseje elsőre talán félelmetesnek tűnhet, ám ez őt a legkevésbé sem zavarja, éppen ellenkezőleg.
Jellemzés:
Általában csendes, emiatt viszonylag jó megfigyelő, azonban könnyen előítéletes. Nem szereti az üres fecsegést, sokkal inkább a tettekért él. Egyik nagy hibájának azt tartja, hogy bár képes sokáig nyugalmat erőltetni magára, tudva azt, hogy a türelem a Lélek egyik gyümölcse, azonban ha egyszer a cérna elszakad, felszáll ez a csalóka köd és előbújik valódi lobbanékony természete. Ennek ellenére fegyelem, hűség, önmegtartoztatás, és az egy örök igazság szüntelen keresése és szolgálata, ez lebeg a szeme előtt. Érzelmei általában emberi szemmel látható formában nem igazán mutatkoznak meg rajta, alig gesztikulál. Talán így jelenik meg rajta az, mennyire igyekszik fegyelmet erőltetni magára még akkor is, amikor az elég nehéznek bizonyul számára.
Előtörténet:
Középnemesi, hithű katolikus családban nőtt fel, egy faluban a nyugati síkságtól keletre, mint elsőszülött fiúgyermek. Otthon, apja házában húgával együtt megtanulta, mit jelent Istenben hinni és szolgálni. Rendszeresen eljártak a templomba, részt vettek a főbb egyházi ünnepeken is. Oswald maga is fontosnak tartotta, hogy a mindennapok szürkeségében, a hétköznapi nehézségekben is legyen valami megfoghatatlan és felsőbbrendű, tökéletes állandóság, amihez az emberi lélek kapcsolódhat, ami fényt és reménységet ad az emberi élet legsötétebb óráiban is.
Ahogy lassan fiatalemberré serdült és értelme is nyiladozni kezdett, valahogy mégis úgy érezte, hogy ez nem elég, hogy az igazság képlékeny és mindenki úgy alakítja, ahogy akarja, csupán attól függ, kinek van nagyobb hatalma, mert akkor az diktál. Kezdte üresnek érezni mindazt, amihez addig gyermeki hittel ragaszkodott. A legnagyobb hatást azonban egy elég konkrét esemény gyakorolta rá: a reformáció.
Jelként érezte arra nézve, hogy nem kell mindent elfogadnia, és hogy amit keresett, az létezik.
Egy alkalommal pár barátjával kirándulni indult. A szállásadójuk az egyik fiú ismerőse, egy magát papnak valló illető volt, azonban Oswald hamar észrevette rajta, hogy ő sem az Egyház dogmáit tartja szentnek, jó ideje. Sok érdekes beszélgetés emléke kísérte haza innen. A pap olykor ellátogatott a falujukba, a fiatalok pedig hamar megkedvelték. Ugyanakkor ami Oswaldnak feltűnt tizenéves fiatalként, az a szülők számára sem maradt rejtve és megütközést váltott ki bennük.
A családi ház azonban ettől kezdve megszűnt békés és biztonságot adó otthon lenni. Noha nem szólt, hamar meglátszott rajta és végül ki is tudódott, hogy Oswald már korántsem annyira biztos a hitében, mint azelőtt, mintha kicserélték volna. Apja, aki korábban nagy reményeket fűzött az egyetlen fiához, biztos volt abban, hogy minderről a pap tehet, aki gyermekeik fejét telebeszélte mindenféle sületlenséggel. Ennek ellenére tisztelt annyira egy egyházi személyt, hogy ne forduljon szembe vele. A kezdeti nézeteltérések rövidesen komoly vitákba bonyolódtak, végül odáig fajult a helyzet, hogy Oswaldnak menekülnie kellett otthonról. Hogy pontosan azért, mert olyan fenyegetetté vált a helyzete, hogy nem maradhatott tovább saját biztonsága érdekében, vagy önszántából, egy lázadó lépésként, arról nem tudni pontosan, nem is beszél róla. Elég messzire eljutott, ahhoz képest, hogy nem volt nála semmi. Rá kellett jönnie, hogy Veronia egy kissé sötétebb és veszélyesebb, mint azt otthon, az idilli családi környezetben képzelte. Kezdte elveszíteni a hitét abban, hogy érdemes volt kiállnia amellett, amit igazságnak vélt. Egyedül maradt, nem támaszkodhatott senkire, legalábbis úgy érezte. Sikerült aztán egy településre jutnia, ahol nem ismerte senki, itt aztán sikerült szállást találnia egy helyi kovácsnál némi munka fejében. Sokat tanult ezalatt nemcsak a fáradságos munka öröméről, de a fegyverekről is. Megtanulta valamennyire használni őket, de harcban nem volt lehetősége, hogy kipróbálja magát. Gyakran fordultak meg katonák a kovácsműhely környékén. Oswald valahol kívánkozott volna közéjük titkon, de hálás volt azért, hogy az időközben fokozatosan deresedő hajú kovácsmesternél dolgozhatott, hogy magához fogadta. Bár gyakran hiányolta a családját még, boldognak érezte magát azon a helyen, ahová került.
Egy napon egy templomos lovag érkezett a faluba. Leesett a pallosáról a markolatgomb és gondolta, felkeresi a legközelebbi kovácsot, hogy megjavítsa neki. Oswald már rég nem gyakorolta a hitét. Amikor megtudta, ki is a vendégük, kérdezősködni kezdett, kíváncsiságával és lelkesedésével pedig megnyerte a templomos rokonszenvét, aki felajánlotta neki, hogy magával viszi Hellenburgba, hátha viszi még valamire, és ha kell, akár ki is tanítja. A lehetőségnek Oswald nagyon megörült, de nehezen tudott csak megválni a kovácsmestertől, aki időközben nagyon megkedvelte a fiút, sajátjaként szerette, és épp ezért ő is bátorította, ha elérhet többet is az életben, mint egy faluban kovácskodni, akkor ne szalassza el a lehetőséget, így Oswald végül a templomossal tartott. Útjuk során érezte, ahogy lassan újra megnyílik előtt a világ, hogy valami egészen új kezdődik. Csatlakozott a Protestáns Egyházhoz és végül templomosnak állt maga is, hogy így képviselhesse a hitét és azt az egy és megmásíthatatlan igazságot, ami az Istennél van. Itt, Hellenburgban hallott először Azrael kardjáról. Talán helyreállna a béke, ha biztos kezekbe kerülne? Foglalkoztatni kezdte a dolog és a gondolatot egyre forgatta az elméjében.
(bocsi, még nem tudok kicsinyíteni és hivatkozásként hozzácsatolni a teljes képet)
