Neil Remington

TE EGY BETEG ÁLLAT VAGY! xD
Ezt tudom elsőre mondani, semmi mást, de pontosan ezért imádom már most a karakteredet. Nem tudtam elfojtani azt a perverz, groteszk vigyort, ami kiült az arcomra, és még a nevetéssel sem tudtam nagyon mit kezdeni. Csomószor rötyögtem a lehető leghalkabban, de néha meglepően hangosan tört ki belőlem, mint például ennél:
"Ami azt illeti, már többször is megfordultam benne, és ezt mind a kettőre értem." - sírtam, bírom ezt a beteg humort

Ez élmény volt, jó, izgalmas kezdés, szórakoztató gyilkosság (halál komolyan szórakoztatott), és kíváncsian várom, miféle műalkotásokat szörnyűségeket fogsz még nekem nekünk hozni, szóval csak így tovább, azonban ha nem bánod... Akkor tennék egy-két megjegyzést, amire lehetőség szerint ügyelj:

"... majd kikecmeregtem az ágyból. Miközben földön heverő ruháimat húztam fel, a lány is kikelt az ágyból."
Itt az ágyból az, ami feltűnt, esetleg lehetett volna másodiknál úgy fogalmazni, hogy kibújt a takarók alól, vagy hasonló - én legalábbis így oldottam volna meg.

Sok volt a "majd". Lehet rengeteg módon variálni a szöveget, használhatsz olyanokat, hogy "és", "aztán", "ezt követően", "utána" stb., és én speciel előszeretettel használom a "végül", "végezetül" szavakat is, ha utolsó mozzanatról beszélek, avagy jelen esetben írok, máskor pedig "miután", "míg". Ezen a téren még, úgy érzem, kicsit fejlődnöd kell, de amúgy teljesen rendben van, büszke lehetsz magadra

És egy megjegyzés: annyira fura, hogy én borzasztóan hosszú mondatokat írok, nálad meg inkább rövidebbek vannak. Ezt nem hibának hozom fel, csak meglepődtem De természetesen ez semmit nem von le az élmény értékéből, én ugyanúgy élveztem elejétől a végéig, így meg is kapod a jutalmadat:

Minden gyilkossággal jár némi tapasztalat, és ez most sem történik másképp: 100 tp-t ért neked az ügy, valamint szépen meg is fizettek érte: 1000 váltó a jutalmad.

Tárgyjutalmat későbbiekben bepótlom, egyrészt még filózok rajta, másrészt pedig egy illetékessel meg kell beszélnem, mennyire korrekt, de a napokban erre is sor kerül, nem maradsz kiegészítő nélkül

Tárgyjutalmad:
Név: Metszőgyűrű
Leírás: Egy kisujjon lévő, fémből készült gyűrű, rajta egy aprócska gombbal, amit megnyova kiugrik egy apró, mindössze egy centis, borotvaéles hajlított penge. Ez rögzítve van magához az ékszerhez, alapvetően a gyűrű részét képezi. Nyilván nem lehet féktelen mészárlásba kezdeni vele, de például váratlan támadásra, megkötözött állapotban kötélvágásra tökéletes. A pengét egyszerűen csak vissza kell pattintani a helyére, következő alkalommal ismét egy gombnyomással hívhatod elő.
Ár: 800 Váltó

Halál gyakori vendég volt szülőházam tájékán. De mi csak Lord Ravaryusnak hívtuk. A Lord parcelláján élt már-már rabszolga szinten családom, és Ravaryus két ok miatt nagyon szeretett meglátogatni minket. Anyám gyönyörűsége gyakran odavonzotta, - ami megmagyarázná a már-már nemesek bőrére hajazó sápadtságom – és mindig részeg, szánalmas „apám” végtelenségekbe menő tartozásai. Sok testvérem volt, így néha télen, néha nyárom elvitt párunkat jó pár hónap erejéig befogni munkálkodni, húgaimat egyéb célokra is. Öt testvérem volt, abból egyikőjük elmenekült, amikor még kicsi voltam, a másik három meghalt a körülmények miatt. Apámat, akitől egész életemben nem kaptam mást, csak három bőrszíj-nyomot keresztbe a hátamra, apának szólítani nem volt több mint puszta formalitás. Egész gyerekkorom talán legmeghatározóbb ideje az volt, amit Lord Ravaryus kúriájában tölthettem el. Általában nagyobb események, például báloknál kellett besegédkeznem nyáron dolgok pakolásában, hordásában. Annak ellenére, hogy a nap minden órájára jutott nekem egy pofon, nagyon szerettem ott lenni. A rengeteg művészet ezernyi formája megtalálható volt ott. Megannyi gyönyörű márványszobor, hatalmas portrék, freskók, csodásra faragott oszlopok, rengeteg zenész sokoldalú dallamai… csodás volt. A háznak és az ottani életnek volt lelke.  

A faajtóra lezúdított, három erőteljes koppanásra ébredtem fel a hajnalban. Ki az isten kereshet ilyenkor? Az ágy alól előkotorásztam fegyveremet, s gyorsan szíjazni kezdtem alkaromra.
– Örülök, hogy elővigyázatos vagy. De én vagyok az. –  mondta nyugodtan az ismerős hang az ajtó túloldaláról. Visszatettem a pengét a helyére, majd az ajtóhoz lépkedtem, s elfordítottam benne a kulcsot beengedve munkaadómat. Ahogy belépett csak biccentett egyet, és kalapját ledobta az asztalra miközben kabátját gombolgatni kezdte.
– Óh, szóval sokáig tervezel maradni. –  dörgöltem álmos szemeimet ásítozva.
- Nyugodj meg, nem fogom sokáig rabolni az időd.
– Szóval, mi lenne az? –  ültem le az ágy szélére, s homlokomat kérdően ráncoltam rá.
– Szereted a bálokat? -  Tette fel a kérdést miközben ő is helyet foglalt az egyik szobában heverő széken.
- Óh… amikor megjelentél azt hittem valami megbízást hozol, nem pedig randevúra hívsz el. –  poénomra még ő is megejtett egy satnya félmosolyt.
– Nem, sajnos ez még nem az a nap. Lenne egy kifejezetten… érdekes megbízás. Egy kedves hölgy, akinek nem fedhetem fel a kilétét, meg kért, hogy valakit ölj meg a holnapi maszkos bálon.  
– És ebbe mi az érdekes? Úgy hangzik, mint egy átlag vasárnap este.  
– Akit meg kell ölnöd, az egy másik fejvadász, akinek egy fiatal lány a célpontja. Ami azt illeti, a bérlőnk lánya. Nem tudjuk a fejvadász kilétét, de azt biztosra mondhatom, hogy ott lesz. A lányáról annyit mondott, hogy egy macskás maszkban lesz.  – felvázolására vakargatni kezdtem a tarkómat. – Már belépőt is találtunk neked csak… el kell érte menned. Ismered Sir Alburgot?  – válaszul csak a szemöldökeimet vontam fel – Egy középkorú férfi, a testvérével együtt él, azonban az nagyon megbetegedett, az sem biztos megéri a holnapot, rajta kívül pedig az ég adta világon nincsen senkije, így nincs bárki, akit zavarna, hogy éppen feltűnik-e a bálon, vagy nem. Nos, minden bizonnyal lesz nála valami, amivel igazolni tudja, hogy meghívták a bálra. Szerezd meg tőle, menj el a bálba, fedd fel a célpont kilétét, s végezz vele. Bizonyítékként nem kell semmit sem hoznod, fölösleges macera, bizonyára hallani fogok róla, hogy a város egyik legnagyobb bálján gyilkosság történt. Sir Alburg sorsát pedig rád bízom.
***
Hosszú, unalmas léptekkel tettem meg az utat a megadott célirány felé. A nap már a horizont alá bukott, hogy helyét átadja a méltóságos holdnak, s az ezernyi elérhetetlen távolságú, fénylő csillagnak. A kemény, macskaköves főúton már kezdett kicsit sajogni talpam. Előkutattam a zsebembe gyűrt kis papír cetlit, amin a keresett ház száma állott fekete tintával, majd amikor megbizonyosodtam, hogy jó helyen vagyok, visszatettem azt. Kicsit nézegettem az előttem álló, fakerítéssel körbevont kis kunyhót, majd elkezdtem megközelíteni azt. Az összes ablakon be volt csukva a zsalu, az egyiken szűrődött csak ki némi fény, bizonyára tűz ropogott a benti kallandóban, vagy csak gyertyát gyújtottak. Leszedtem a kezemre szerelt fegyvert, majd a hideg pengét végighúztam halántékomon, hogy némi vér kiserkenjen, s kicsit elmaszatoltam az arcomon is. A fegyvert megtöröltem köpenyemben, majd annak belsejébe rejtettem azt. Gyorsan szedve lábamat közelítettem meg a ház ajtaját. Szapora, kétségbeesett koppantásokkal soroztam meg az ajtót, amit nem hagytam abba addig, amíg legalább résnyire ki nem nyitották az ajtót. Egy deres hajú, markáns arcvonásokkal rendelkező férfi nézett ki tágra nyílt szemekkel a résen. Mogyoróbarna szemeiben tükröződött a meglepődöttség és a félelem halovány derengése. Nem is várva semmit, kétségbeesett hangon sopánkodni kezdtem.
– Segítsen kérem! Segítsen, itt van kint és meg fog ölni, engedjen be könyörgöm! –  kérleltem az idősebb urat, megtörölve halántékom, megmutatva neki vérző sebem. A férfi gyengesége végett azonnal ajtót nyitott, s betessékelt, majd pillanatok eltelte alatt vissza is csukta az ajtót, majd bezárta azt. Szemem kutatva cikázott a szobában, majd hezitálás nélkül fel is kaptam a tőlem balra eső asztalról az üresen álló vázát, majd megpördülésből széttörtem azt a férfi fején, összeesését eredményezve ezzel. Az összetörő szilánkok megvágták halántékát, friss vér csordogálását előidézve.
***
Lassan rebegtetve szempilláit próbálta kinyitni szemeit a férfi. Az öreg éléskamrájában voltunk, ő egy székhez kötözve, én az egyik asztalnál támaszkodva vártam, hogy végre felébredjen. A sok zsák, és a hiányos polcok miatt nem volt sok helyünk, de azért elfértünk.
– Ébresztő, Sir Alburg! El fog késni a bálból… vagyis én fogok, de a kettő ugyan az. –  kerestem ébredező tekintetét miközben beszéltem hozzá. Ahogyan kezdett tudatához térni, a székkel együtt próbált mocorogni, több-kevesebb, inkább kevesebb sikerrel.
– Jajj ugyan már... lehet, hogy sok mindenben ügyetlen vagyok, de hogy pokolian szoros csomót tudok kötni, az egyszer biztos, szóval csak legyen szépen nyugton… nem fog sokáig tartani.  nevettem, ahogyan a férfinak szemei könnybe lábadtak.
– Mire hát ez a nagy érzelmesség? Lassan csatlakozhat a bátyjához, úgy sincs mása ezen a világon, nemde?
– Mit tett vele?! –  förmedt fel, mint alvásból felzavart farkas, vicsorogni kezdett, s kétségbeesett pillantásai bosszúval teltek meg.
– Úgy néz rám, mint ha nem halt volna meg amúgy is. Szegény alig érzett valamit, arra se ébredt fel, ahogy lecsapom magát.  keltem fel az asztaltól, majd körözni kezdtem a férfi körül egy egyszerű dallamot fütyülve pár percig.
– Mit akar? –  szipogott a férfi idegesen. Válasz nélkül még tettem néhány kört, majd amikor újra szembe kerültem vele, leguggoltam elé.
– Gondolkodtál már azon… milyen lehet az íze egy fajtársadnak? –  kérdeztem tőle a semmibe meredve, kezemmel az államat súrolgatva, elmélkedvén saját kérdésemen. Válaszul csak száját undorodva húzta, majd valamit suttogni is kezdett, talán imádkozott.
– Vajon min múlik, hogy milyen ízed van? Miért erkölcstelen más megevése? Hallottam legendákat, s mendemondákat, hogy bizonyos csoportok csinálnak ilyeneket. Szerintem költői ez az egész, nem gondolod?  
– Maga beteg állat… -  nyöszörögte.
– Ugyan ugyan… majd megérti. –  ejtettem egy halk nevetést, miközben kisétáltam a helységből a konyhába, egy porcelántányérral beszambázva, amit le is tettem az asztalra.
– Mi… mi az? –  kérdezte remegő hanggal.
– Ó, már ennyire kíváncsiak lettünk? –  kuncogtam. – De hát, ha ennyire érdekli, ki vagyok én, hogy elrontsam örömét. –  néztem rá kaján vigyorral leemelve a tányért fedő burát.
– Sült máj. –  mosolyogtam kedélyes közömbösséggel.
– Mi mib… miből… van? –  kérdezte teljesen kétségbeesetten
– Természetesen az ön bátyjából! –  tártam szét kezeimet, mint amikor valaki megbotránkozik azon, milyen egyértelmű kérdést tesznek neki fel. – De lassan csak, még van pár dolog, amit előtte el kell intéznünk. Engem is nagyon érdekel, hogy vajon milyen lehet az íze de… én ezt a szent pillanatot és élményt, úgy gondoltam magának hagyom meg. –  vigyorogtam az öregre. – Elvégre is, a maga testvére, nemde? Gondoljon bele, mekkora megtiszteltetés ez, nem? A te saját véred halálát megszentesítheted azzal, hogy elfogyasztasz belőle egy kis darabot, mint egy apró emléket, örökre elraktározva… na jó, nem örökre, pár órán belül így is meghalsz, de na… érted a lényeget. –  ekkor már zokogott Alburg, beszédre teljesen képtelen volt.
– De előtte… -  villant fel szememben igazi énem árnyalata – Lenne még pár elintézendő dolog. –  magasodtam fel. – Azt hallottam, hogy akik valamilyen hátrányossággal születnek, tegyük fel, nem látnak, azoknak valamely érzékük kifinomultabb lesz. Nos én azt szeretném, hogy önnek a lehető legjobb ízlelés részében lehessen részese, szóval… döntsön ön! Először a látását, vagy a hallását vegyem el? –  néztem rá szemöldökeim magasba emelve. Pár pillanatra rá is vágtam. – Várjon, még sem. A látással kezdünk, hallania kell még egy darabig, amit mondok. –  mosolyogtam rá, amire csak még jobban bőgni kezdett. Kimentem a kandallóhoz, majd egy vasrudat beletámasztva, vártam, hogy az izzani kezdjen. Leültem a vas mellé, majd egy cigarettát halásztam elő belső zsebeimből, s rágyújtottam. Élveztem, ahogy a fanyarkás dohány íz a számban marad, ahogyan a füst átjárta légzőszerveim, s közben a tűz felemésztő szépségén pihentettem tekintetem. Pár percre rá felálltam, s kesztyűt húzva kezemre kiemeltem az izzó végű vasrudat, s visszamentem a kamrába.
– Ne aggódjon Alburg, nem vesztem el! –  nyugtattam a férfit. – Na, hol is vannak azok a szép, barna szemek? Egy rongyot kotortam elő az egyik fiókból, majd az öreg szájába nyomtam.
– Ez lehet csípni fog egy picit. –  jelentettem ki, ahogyan a vas izzó végét a szeméhez kezdtem közelíteni. Zihálni kezdett, szíve majd kiugrott a helyéről. Kezemet meglendítve, belenyomtam a vasat szemébe. Ordítani akart, de a szájában lévő rongy megakadályozta ebben. A vas ahogy érintkezett a kocsonyás szemmel, s az azt körülölelő bőrrel és izmokkal, felsercegett, s füstölni kezdett. Amikor szemeivel végeztem, egy kést vettem fel az asztalról, majd a füle tövénél levágtam mindkét hallószervét.
– A mozgásszervek nem tudom, milyen hatással vannak, de félek, ha levágnám a lábát elvérezne, s ezt nem kockáztathatom –  húztam a számat, ahogyan a tányért ölébe tettem.
– Bon appetit!  

Fú, hát ez... Csak azt tudom ismételni, amit az előző posztban is írtam: BETEG VAGY, de most még inkább! :DD
Annak ellenére, hogy azt mondtad, rosszabb lett, mint az előző, én nem ezt érzékeltem. Szerintem teljesen a helyén volt, nekem speciel nagyon tetszett (még talán az előzőnél is jobban), a bérgyilkosokkal kapcsolatos elfogultságom ellenére is. Az, ahogy megkínoztad szerencsétlen embert... Hát hihetetlen, nem elég, hogy beteg, még meg is eteted a bátyjával! Mégis micsoda dolog ez?
(Elején amúgy kicsit elkeveredtem, hogy kit is csaptál fejbe, de végül minden helyrekerült.)

Ahogy Norven atya is mondta, gördülékeny, számomra tetszetős, ahogy írsz, viszont azok a fránya "majd"-ok... Azok sajnos megmaradtak, és néhol nagyon felgyűlnek. Erre csak a korábban írtakat tudom javasolni továbbra is

Hmm, és ha nem bánod, akkor még pár apróságra felhívom a figyelmed:
- meg kért -> megkért, nem tudom, elírás-e vagy sem, mindenesetre felhívom rá a figyelmed
- kallandó - ez nem kandalló akart volna lenni?
- mint ha -> mintha
- még sem -> mégsem
- ugyan az -> lentebb van idézet, ilyen szövegkörnyezetben egybeírandó

Mindezen apróságok mellé még pár vesszőhibát találtam, de ezek tényleg csak nagyon picike dolgok, amikből én szokásomhoz híven imádok mazsolázgatni és velük szurkálódni

És még egyéb megjegyzés:
Köcsög vagy! Megsérted magad, csak hogy bemenj a házba, még én is bevettem volna így
"Nem, sajnos ez még nem az a nap." - oké, ezen felröhögtem
"El fog késni a bálból… vagyis én fogok, de a kettő ugyan az." - ez a sírva röhögünk kategória
"porcelántányérral beszambázva" - ez meg már a ledőltünk az ágyról a röhögéstől típus, ennél lett végem

Annyit tudok mondani, hogy csak így tovább, tartsd a vonalat, mert iszonyatosan szórakoztató, ahogy így, ilyen megnyilvánulásokkal gyilkolászol, és kíváncsian várom már a folytatást

Ó, természetesen a jutalmad sem marad el: tekintve, hogy második élményed volt ez, így alakul:
2000 váltó kerül a zsebedbe, valamint 100 tp-t bőven megért ez a kis vasárnap esti kiruccanás

Gyors léptekkel szedtem a macskaköves utat, miközben ruházatomat, s karomra szerelt bronzból vert, egy vörös kiskővel díszített karperecet igazgattam, amit még Sir Alburg házában találtam a meghívó levél mellett. Minden bizonnyal látván ezt rajtam, különösebb gond nélkül bejutást nyerhetek a bál helyszínére. Rövides időn meg is érkeztem a célállomásomhoz, egy nagyobb kúriához. A hely kinézetéről már bőven lerítt, hogy egy igen pénzesebb ember tulajdona. Egy díszesre formált kovácsoltvas kerítés előtt állottam, a különböző fák és formás sövényeket csodáltam, melyek a kerítés túloldalán lévő kertként szolgáló részen foglaltak helyet. A kétajtós vaskapu mindkét szárnya tárva volt, így vettem a bátorságot, hogy egyszerűen besétáljak rajta. Félreértést elkerülve, ha nem lett volna nyitva, akkor is bírtam volna élni azzal a tudattal, hogy bemászok a helyszínre, de így egyszerűbb volt az egész. Végigsétáltam a kavicsos úton, melynek mindkét szélét végig különféle lilás virágok díszítették, majd meg is érkeztem az öt fokból álló márványlépcsőhöz, ami a főbejárathoz vezetett. A dupla tölgyfaajtótól jobbra a verandán egy faasztal állott, mögötte pedig két, ugyanolyan ruhába bújt úriember, maszkot viselve. Mindkét maszk egy neutrális, minimalistán megrajzolt arckifejezést mutatott, az egyetlen eltérés az volt, hogy az egyik maszkon a jobb szem alatt volt egy vörösen rajzolt könnycsepp felfestve, míg a másiknak a bal oldalon díszelgett.
– Szép estét, uram. – szólaltak meg kórusban.
– Kihez van szerencsénk? – érdeklődött a hozzám közelebb álló.
 – Szép estét uraim. Sir Alburg vagyok. – biccentettem rövidet miközben jobb kezemet kicsit megemeltem kinyújtva, hogy lássák a rajta díszelgő karperecet. Egy pillanatra megállt a levegő, egymásra tekintettek majd vissza rám. Arckifejezésüket nem tudtam megmondani a maszkjuk miatt, azonban a hangtónusuk változása teljes mértékkel érzékelhető volt.
– Értem, jó szórakozást kívánok az estéhez. – mondotta, míg a másik az ajtóhoz lépve kitárta nekem azt. Beléptem hát a terembe, s a pompa és ragyogás olyan szinten tündöklött bent, szinte mellbe vágott. A csillogás, a hatalmas üveg csillárok fénye, az ezerszínű ruhákba bújt hölgyek kecses mozgása…
A szoba hatalmas volt, a szemközti falnál volt egy-egy lépcső, ami a két sarokból  indult, s oldalasan kanyarodva középen találkoztak. A két lépcső közötti üres résznél pedig különböző hangszeren muzsikáló zenészek együttese játszott. Főként vonósok, lassú, melankólikus dallamokat varázsolva a bálozóknak, akik a teremben, párokban föl alá, kimérten táncoltak. Ritkán találkoztam ilyen eleganciával, mint ami itt egyszerre csak a szemem elé tárult. Próbáltam leplezni meglepettségem, s lassú léptekkel haladtam oldalra, a hosszú asztalokhoz, amin mindenféle különleges finomság, és sokféle italok tömkelege várt a tánctól megszomjazókra, netán megéhezőkre. De a legjobban az tetszett, hogy az egész helyszín az irónia megtestesítője volt… Megannyi ember: csalók, hazugok, akik nap mint nap bőrmaszkok mögé rejtőzve élik életüket, letagadva saját magukat, most díszes fából, esetleg fémből vagy egyéb anyagból készült maszkokat húznak magukra, s kiélvezik, hogy egyszer igazán titokzatosak lehetnek. Néha irigylem naivitásukat, s egyszerű gondolkodásukat…
Egy szépen kiöltözött, egyenruhás fiatal férfi lépett hozzám. Egyik kezét a háta mögött tartotta, míg a másikkal elegánsra díszített ezüsttálcát tartott, melyeken gyönyörű talpas kristálypoharakban különféle minőségi borok voltak kiöntve. Felém nyújtotta a tálcát miközben egyszerű maszkja mögül megszólalt.
– Bort, uram? – Mondta komótos eleganciával, miközben kicsit fejét kérdően oldalra billentette, mint a madarak. Nem kellett volna innom, mert a munka elsődleges volt ebben a pillanatban… de jobban belegondolva egy férfi aki nem iszik egy bálon… gyanús lett volna mindenesetre, és amúgy sem akartam kihagyni egy ilyen lehetőséget. Talán az az első, de ha nem is, nagyon kevés egyik olyan helyzet volt ez, amikor úgy kaptam valamit, hogy csak úgy felajánlották, és nem kellette érte megölnöm, megvesztegetnem, vagy ellopnom senkit és semmit. Leemeltem hát a poharat a tálcáról, majd miután egy kurta biccentés keretein belül megháláltam a kiszolgálást, lassan kortyolgatni kezdtem italomat, végignézve ahogy a férfi eltűnik a tömegben. Az asztal körül járkálva szememet a teremben táncolók, beszélők között jártattam, próbálva kiszúrni valami különlegeset. Egy bérgyilkost kerestem, azonban ez egy maszkos bálban nem volt egyszerű. Nem láthattam az arckifejezéseket, csak a mozdulatokat, kikkel van, kikkel beszél. Azonban hogy hogyan, s mi ként, arra már sajnos nem volt lehetőségem. Ahogy az asztalok között járkáltam, egyszer csak oldalról valaki meglökött engem viszonylag erősen. Fogamat összeszorítva már elkezdtem volna leteremteni az illetőt, amikor csengő hangján megszólalt.
– Ú…úristen… nagyon sajnálom! Jajj, de ügyetlen vagyok. – nézett rám valami fiatal hölgy, akinek sajnos arcát nem láttam, de hangja mindenesetre kellemes hangzású volt.
 – Ugyan… megtörténik bárkivel. – próbáltam leplezni indulatomat.
– Remélem, egy tánccal esetlen kiengesztelhetem. – Igazgatta ruháját. Sóhajtani akartam egyet, de inkább, még ha nem is láthatta széles mosolyra húzva számat, vidám hangon beleegyeztem. Megfogta kezemet, s húzni kezdett a tömeg felé. Még másik kezemben tartogatott pohár tartalmát útközben gyorsan lehúztam, majd lecsaptam az asztalra. Kezeit vállamra tette, én pedig dereka köré fontam. Egyszer csak a zene ritmusa… furcsává vált. Szörnyű émelygés és hányinger jött rám, forogni kezdett velem a világ. Kérdezett valami a lány, de nem tudtam kivenni a hangját, a zúgáson kívül semmit sem hallottam, majd lábaim összerogytak, s elterültem a padlón…
***
Hangos tömeg rivalgására nyitottam fel szememet. Erős megvilágítás volt, ami nagyon zavart. A hideg földön feküdtem, azonban ez nem a táncparkett volt. Valami teljesen másik hely…
Lassacskán a hangok, és a kép is kezdett kiélesedni, felfogva mi is történt. Maszkom már nem volt rajtam, és öltözetnek is csak nadrágomat viseltem. Egy tömegből álló nagyobb kör közepén álltam, s szemközt egy másik, velem hasonló korú fiú feküdt a földön eszméletlenül.
– Hölgyeim, és uraim! – kántálta egy öblös hang, kifejezetten hangosan – Először ezen a helyen, beszereztünk kettő férfit, akik a halál hírnökei… Akik nem ismernek semmi mást, csak gyilkolást. Vajon hogyan fognak boldogulni egymással egy tisztességes, egy az egy elleni harcban? – ekkora már tekintetemmel is sikerült megtalálnom a hang forrását. Egy nagydarab férfi volt, giccses porcelánmaszk díszelgett arcán, és néhány fadobozon állt, kimagasodva a tömegből. Átvertek, s csapdába csaltak… hogy lehettem ilyen vak.
– Amelyikük túléli, távozhat. A fogadásokat kérem megtenni Sir Principnél! Kezdődjön hát a harc! – tárta szét kezeit dramatikusan, amire a tömeg üdvrivalgásban tört ki. Ellenfelem mit sem várva elkezdett felém rohanni. Lehajoltam ütése elől, aztán könyökömmel oldalasan mellkasba vertem. Hátrébb lépett, de azonnal vissza is ütött egy jobb egyenest, amit képtelen voltam lereagálni, és sajgó arccal hátra tántorodtam meg, kezeim védekezésként arcom elé téve. Gyorsan nekirontottam, s sikerült felöklelnem. Nagyot puffant háttal a földön, így rátérdeltem mellkasára, s sorozni kezdtem a fejét. Nagyobb csattanások közepette repedt fel az arca, s vér kezdett csordogálni mind a szájánál, mind a szeme mellett. Erőt gyűjtve lelökött magáról páros kézzel, s mindketten hátrébb vánszorogtunk, felkészülve a következő erőbedobásra. Ekkor volt, hogy egyszer csak a tömegből valaki bedobott nekünk egy fejszét, körülbelül egyenlő távolságra kettőnktől. A fém hideg csengésére, ahogy a padlóval ütközött sokatmondóan összepillantottunk, majd izmaink megfeszültek, s szinte egyszerre kezdtünk rohanni a fegyver felé. Én értem oda előbb, s már kezem közt tudhattam a fegyvert, amikor a felugrott, s térddel felém szállott. A bennem hatalmas mennyiségben pezsgő adrenalintól aligha éreztem meg a mellkasomon ért csapást, viszont bőven elég volt, hogy elejtsem a fegyvert, s a támadóm társaságában – aki képtelen volt a nagy lendülettől és ütközéstől megtartani egyensúlyát – arrébb repüljünk pár métert. A földön mászva próbáltam elérni a fejszét, azonban hátulról kezével elkapta lábam, s visszafelé kezdett húzni. Szabad lábam talpával viszont gyorsan sorozni kezdtem arcát, amíg el nem engedte lábam. Recsegő hanggal törött szét orra, s pattant ki állkapcsa. Gyorsan kúszva felkaptam a fegyvert, felmagasodtam, majd lábszárába csaptam azt. Kegyetlen kínok között kezdett felsikoltani, azonban ez csak a kezdet volt. A sokktól megmeredt teste mellkasára ültem, s bal kezemmel vállát a földhöz szorítottam, míg jobbal három ujjas fogással belenyúltam a szemüregébe, s kitéptem jobb szemét, amit beledobtam a tömegbe.
 – VÍGASZDÍJ AZOKNAK, AKIK RÁ FOGADTAK! – bőgtem fel vérző szájjal, amire a nézőközönség egyhangúan meghűlt. Szánalmasak voltak… Egyszerű népség, akik valami olyat akartak látni, amihez nincsenek hozzászokva. Ezzel akarták elhitetni merészségüket, elfedve igazi rettegésük, s gyengeségüket. Ne basztasd a farkast, ha csak nem akarod, hogy megmarjon. Undorodom az ilyenektől. És balszerencséjükre, még messze nem végeztem. Balra tőlem gyors lépteket hallottam, bizonyára valaki le akart szedni a szerencsétlenről, azonban ezt nem engedtem. Felemelkedtem a holttestről, majd kirántva a fegyvert lábából, az oldalról érkező mellkasába csaptam lendületből. Ropogva törtek szét a bordái, s szegycsontja, tüdőlebenye keserves hangot adva szakadt szét, míg szívét eltalálva az vért fröcsögött az arcomba. Azonnal szörnyethalt, s rongybabaként csuklott össze a földön. Kifeszegettem belőle a fejszét, s visszaléptem a hullához.
 – Most szépen, mindannyian végignézitek, hogyan végzek vele… Még amúgy sem volt közönségem ez előtt… - vigyorogtam utolsó mondatomra. Magasba emelve a fejszét csapkodtam szét a nyílt sebnél a lábát. Vizenyős, recsegő hangot adott ki, s a lejövő végtagot is a tömegbe dobtam. Még egyszer magasba emeltem a fegyvert, s szegcsontjába belecsaptam. Oldalra megtoltam a fegyvert, hogy szétfeszüljön mellkasa s hosszasan matatva kitéptem mellkasa közepében már nem dobogó szívét.
 – Ki a hely gazdája? – üvöltöttem fel. Kisebb várakozás után választ is kaptam.
– Én! – lépett ki a tömegből egy nagyobb darab fickó, hosszú, ősz hajjal.
 – Gyere ide. – mondtam nyugodtan, majd amikor már több másodperc után nem kaptam választ, sivítva ordítottam.  – AZT MONDTAM GYERE IDE!
Nem mert senki sem közbelépni. Mindnyájan csak hazug gyávák voltak… és ezt még a maszkjukon keresztül is láttam rajtuk.
– Majd… majd ha nem lesz nálad a fegyver. – mondta remegő hangon, amire oldalra rúgtam a fejszét, s kezeimet magasba emeltem. Bal kezemben a szívet szorongattam. Lassú léptekkel közelített meg. Leemeltem bal kezem, majd kinyújtottam felé.
 – Edd meg! – parancsoltam neki teljesen nyugodt hangon, amire csak egyhelyben remegett. Jobb kezemen lévő gyűrűmön azonnal megnyomtam a gombot, s a kipattanó pengét a torka elé lendítettem.
 – Azt mondtam… edd… MEG! – sziszegtem fogaim között. Lassú mozdulattal szájába vette, ráharapott, majd szinte abban a pillanatban a földre is hányt.
 – Chh… szánalmas. – köptem le.  – Szívesen bájcsevegnék még… de van még egy elintézendő dolgom. – Töröltem meg kezemet a ruhájában, faképnél hagyva az egész tömeget.

Miaszenthabakuk :DDD
Egyszerűen mindig elképedek azon a brutalitáson, amit képes vagy köntörfalazás és finomkodás nélkül leírni, de pontosan ezt szeretem. Ez az, amit iszonyatosan imádok, és talán kicsit emlékeztet is ilyen szempontból Darren Shanra - őt is nagyon csipáztam emiatt

Huh, hát meglehetősen izgalmas volt, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen helyzetbe hozod már most a karaktert, de mit ne mondjak, szép lett. Teljesen érthetően írtad le, ahogy megküzdenek egymással (szerintem az egyik legnehezebb jól és átláthatóan megírni a harcjeleneteket), szóval respect! A bál rövid jellemzése is a helyén volt, az a sok szinonima a csillogásra és a pompára - öröm volt olvasni

Szokásosan viszont most is felsorolok pár hibát, ha nem haragszol meg rám

"A szoba hatalmas volt, a szemközti falnál volt egy-egy lépcső, ami a két sarokból indult, s oldalasan kanyarodva középen találkoztak. A két lépcső közötti üres résznél pedig" - a dőlt betű helyére simán lehetne az, hogy közöttük, ezzel pedig mentesíted ezt a részletet a szóismétléstől, valamint "pedig" - ebben az esetben érdemes lett volna ezt a két mondatot összevonni. Külön egy mondatban a "pedig"-nek nem igazán van helye, legalább kettőnek kéne lennie

"amíg el nem engedte lábam." - ennél a részletnél előtte volt párszor a lábam, itt pl ki lehetett volna cserélni arra, hogy "amíg el nem engedett".

ez előtt - ebben a szövegkörnyezetben ezelőtt, és akkor most grammar nazi mód:
- ez előtt a ház előtt - kijelölésnél külön
- ezelőtt - időben korábban, egyben

A fegyver szerepelt még nagyon sokszor, de sajnos azt a fejsze esetében nem lehet úgy elkerülni, hogy pl penge, mert az inkább kardra utal, mint fejszére, szóval... Erről egyáltalán nem tehesz.

És igazából ennyit találtam. Egy-két vesszőhiba, egy helyen kihagytál egy szót, de másra úgy istenigazán nem figyeltem fel, ügyes munka!

Btw, a brutális jeleneteknél állandóan vihogok, és amikor leírtad, hogy csak úgy kiszedi a szemét, majd a tömegbe dobja... BETEG ÁLLAT :DDD
És ahogy kitépted a szívét, és odaparancsoltad magad mellé a ház urát, hogy egye meg... MÉG BETEGEBB VAGY!! Imádom

Bár itt annyira nem volt lehetőség rá, a szokásos humor azért egy picikét megjelent ("akkor is bírtam volna élni azzal a tudattal, hogy bemászok a helyszínre"), így még ezen is kuncoghattam egy jót. (És majd' kibújtam a bőrömből örömömben, mikor olvastam, hogy használtad a gyűrűt.)

Ami azt illeti, egészen érdekes ez a bálozós rész. Próbálom megfogalmazni ennek a mélyebb tartalmát, de nem úgy tűnik, hogy nekem való lenne a műelemzés. Mindenesetre... Ja, furcsa, hogy a gyengék akarnak erősnek látszani azzal, hogy ilyen barbár dolgokat művelnek. Szép kis betekintés volt ebbe a témába.

Természetesen jár a jutalom, még tűnődhetnék és gondolkodhatnék, hogyan is fogalmazzam meg azt az érzést, amit ennek az élménynek a tartalmához kapcsolok, de inkább nem teszem, legfeljebb beszélgetünk róla közösön, ha nagyon igényled, ott majd kisütök valamit
Tehát akkor a szokásos 1000 váltó és 100 tp a tied, eriggy írni, hadd lássak még többet a művészetedből!